Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

The Author
Tartózkodási hely :
▷ everywhere
Hobbi & foglalkozás :
▷ i help you, darling



A poszt írója The Author
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 02, 2015 5:33 pm
Ugrás egy másik oldalra


The wood is dark and deep


Adeline & Greg & Natasha & Lacey


Mystic Falls városában akadnak olyan kalandravágyók, akik a halloween éjjelét nem bálozással és házalással tölti, éppen ellenkezőleg. A szabadba merészkedve vesznek részt egy-egy kis túrán, véletlenszerű csoportokba sűrítve a szervezők által. A feladatuk egy-egy apróság minden állomáson, melyeket ha sikeresen fejtenek meg, a végén a helyes irányvonalat kapják meg, és a célban kötnek ki. Több csapat is jelentkezett, ám ki tudja, ezekből melyik fog sikeresen és épségben beérni a célba...

A szituáció kezdete: Három felnőtt kerül egy csoportba, két nő és egy férfi. Megkapták az első feladathoz vezető térképet sötétedés után, töklámpások virítanak körös körül az ösvényen. Ám a meglepetés már ott kezdődik, mikor az első állomásra indulva egy apró kislánnyal (Adeline) találkoznak, akiről kiderül, hogy vérszívó. De mire ezt bizonyítani tudná, kiderül, hogy egyiküknek sincsenek már meg a képességeik, nem tudnak eltűnni, nem tudnak varázsolni. Halandóvá változtak, és nem sejtik, hogy a célban talán az vár rájuk, aki ezt a varázslatot rájuk szórta.
A feladatokat a titokzatos férfi megváltoztatta, miután a többi csapat halandó résztvevőivel végzett. Véresebbé, fájdalmasabbá tette őket, és a csapat dolga a kislánnyal kiegészítve ugyanaz: elérni a célhoz... élve.

A hsz-sorrend: Natasha - Lacey - Adeline - Greg
A mesélő nem vesz részt minden körben, így rá nem kell várnotok, de még találkozunk! Cool
A kaland lezárása december végén várható, de ha előbb kerül sor a zárásra, az sem lesz probléma! Wink
Sok szerencsét!

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 03, 2015 1:37 am
Ugrás egy másik oldalra

Nadiya &  Lacey & Natasha
The wood is dark and deep

 Semmi tudatosság sincs abban, ahogy megyek, de van bennem valami kíváncsiság, és nem tudok napirendre térni a a furcsa bizsergésen, ami átjár. Állam emelem és így révedek a végtelen folyosóra, ami elém tárul. Pár oszlop, élükön világító szentjánosbogarak, -én annak képzelem őket, ám a valóságban inkább tűnnek töklámpásoknak-. Halkan dúdolom azt az ismerős dallamot, amit gyerekként oly sokszor hallottam. Lefékezem. Vállaim most csapott ívben zuhannak alá: nincs tartásuk. Megpillantom a társaim, a lányt és a férfit. Korban nem járhatunk egymástól félévekre, bár semmin sem lepődhetnék meg. Mindig vannak csodák és rejtélyes módon nem öregedő alakok az életünkben. Ők is lehetnek ilyenek, vagy csak az egyik, csak a másik. Térképet kaptunk, az ösvény egyenesen szeli át a sötétséget, az útvonal éppen nem kiabál előttünk.
- Natasha vagyok és ti? - pillantok a lányra, majd a fickóra, gondolom illik bemutatkozni, akkor is, ha csak rövid időre szól a légyott. Egyébként sem hiszem, hogy újra találkozhatnánk valahol, de ha mégis, akkor legalább egymás keresztnevét tudjuk. Jobban átgondolva Mystic Falls nem olyan hatalmas, hogy soha többé ne lássam a két arcot, akikkel a ma esti kalandom szól. Szemeim alatt sötétlő karikák, ajkaim rózsaszínje hamuszürkére fakul. Összeszorul a torkom.
- Indulhatunk? - kezemben a térképet tartom, majd kérdőn pillantok rájuk. Ha beleegyeznek indulok, ha nem, várok még. Megbillenek, és igyekszem higgadt maradni. Engedek a lendületnek és indulok útnak, remélve, hogy bajtársaim követnek. És ezt a pillanatot érzem a legmegfelelőbbnek, hogy kieresszem a levegőt, amivel eddig benn játszottam. Halk sóhaj formájában teszem. Ezen az útszakaszon nem jár senki rajtunk kívül, ezért is döbbenek meg, ahogy apró alakra bukkanunk. Késő este aligha lenne bárki is olyan ostoba, hogy ilyen magasra nőtt fák között mászkáljon. Kérdőn pillantok a társaimra, majd apróságra, miközben megközelítem őt.
- Héj,héj,héj. Minden rendben? - teszem fel az első kérdésem, ahogy közelebb sétálok a leányzóhoz. Félek tőle, hogy esetleg megsérült, de vér szagot egyelőre nem érzek és mintha minden érzékszervem tompulna. Lehet, hogy ostobaság, amit gondolok és csak a hirtelen jött váratlan fordulat okozza bennem a kételyt képességeim iránt. Lehetséges? Gyanakvóan pillantok a társaimra, hogy megbizonyosodhassak róla, hogy tévedek és nincs ebben az egész szituációban semmi különös. Ostobaság is feltételeznem, hogy bajban lennénk, elvégre megtudom védeni magam és őket is, ugye?


Zene: Halloween
• •


A hozzászólást Natasha Nado összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 07, 2016 12:57 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Nov. 06, 2015 4:17 pm
Ugrás egy másik oldalra


A Halloween az egyetlen olyan ünnep, aminek megnevezése hallatán kivételesen nem ráz ki a hideg. Ezen a nevezetes napon ugyanis az embernek szíve joga másokat ijesztgetni, sőt már-már kötelessége is ráhozni a  frászt a szeretteire, illetve mindazokra, akiket érdemesnek talál rá. Kiskoromban az volt a legjobb szórakozásom a barátaimmal, hogy házalni jártunk a környékbeli otthonokba és csokit kértünk tőlük, vagy csaltunk. A csalás alatt azt értem, hogy belerúgtunk a bokájukba, térdükbe, esetleg leöntöttük az illetőt egy pohár valamivel, ami eléggé hasonlított a vérre. - Az esetek többségében ez paradicsomlé volt. Aztán, ahogy telt az idő, ezt a hagyományt felváltotta egy másik, de a fő motívum ugyanúgy megmaradt: az ijesztgetés. Ez lesz a legelső alkalom, mikor nem a haverjaimmal töltöm el a kedvenc ünnepemet. Helyette itt vagyok, a Mystic Fallsi erdő kellős közepén és valami nevetséges játékban veszek részt egy nővel és egy férfival. Igazából, nem kényszerített senki sem arra, hogy itt legyek, a két lábam hozott ide, de.. most hogy szemtől szembe találom magam az eseményekkel, kezdem megbánni a nevezésemet. A város hírneve hozott ide. Mégis mi lehetne izgalmasabb, mint egy természetfelettiekkel teli város halloween ünnepén?
A térképet kézhez kaptuk, de az útvonal nem volt a legbizalomgerjesztőbb.
- Én Lacey vagyok - mutatkozok be a lánynak, Natasha-nak, egy apró mosollyal az arcomon. Nem tűnt vérszomjasnak, ahogyan a megszokott megérzésem sem sugalt semmit felém. Általában egy olyan fura érzés kerít hatalmába, ha természetfeletti társaságába kerülök.. nem tudom, miért, de így lesz. Most ez elmaradt. Ők csak egyszerű halandók lennének?
- Felőlem igen - felelem a kérdésére, egy vállvonás keretein belül. Különbenis jobb hamarabb szembe nézni a rémálmokkal, mert akkor hamarabb lejárnak.
Elindulunk, de nem jutunk túl messzire, megállunk, mikor egy kislány alakját véljük felfedezni néhány lépésnyire előttünk. Nem a legjobb hely a hozzá hasonló csöppségeknek. Akaratlanul is a gyerekkorom jut eszembe, illetve az, hogy a lány lehet nem is annyira ártatlan, mint mutatja, mert ránk akarja hozni a frászt. Ah, dehogyis, ő nem én vagyok.
Miközben Natasha elindul a kislány felé, én várok, hátha sor kerül a nagy "meglepetésre" és a közeli bokorból előugrik valaki. De a csattanó elmaradt, nem jött senki.
- Elkeveredtél a barátaidtól? - kérdezem végül a csöppségtől, továbbra is kellő távolságra maradva tőle.
Vissza az elejére Go down

The Author
Tartózkodási hely :
▷ everywhere
Hobbi & foglalkozás :
▷ i help you, darling



A poszt írója The Author
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 28, 2015 10:17 am
Ugrás egy másik oldalra


Módosítás


Natasha & Lacey & Nadiya


Inaktívság miatt a felbukkanó kislány, Adeline karaktere a jövőben csak egy rövid jelenség volt, amely pár percen belül eltűnt. Greg helyére kerül Nadiya.
A játék befejezésének határideje: január 31-február 14.
A hsz-sorrend változatlan!
A hsz-sorrend: Natasha - Lacey - Nadiya
Nemsokára találkozunk!

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 06, 2016 9:11 pm
Ugrás egy másik oldalra
Natasha && Lacey && Nadiya
this is the real game

Szerettem a kihívásokat. Jó ideig csak ezekért éltem, de az utóbbi időben feladtam minden efféle merész elképzelést, és inkább egy nyamvadt kisegér életét erőltettem magamra. Szépnek tűnt az egész, de nem én voltam... nem engem tükrözött vissza ez az élet, és éppen ezért vált annyira őrjítővé az, hogy elveszítettem a hűséget, leginkább saját magammal szemben. Próbáltam visszanyerni egy is darabját még abból az időszakból, mikor boldog voltam... mielőtt megpróbáltam magam megölni, de annyira távoli időszaknak tűnt már. Mintha sosem történt volna meg. Csak egy kép... egy fájó pont. Egy maró szerelem az erekben. Borzolta minden kedélyemet a tényező, hogy akit szerettem, lehet, hogy sosem úgy vioszonozta ezt, ahogyan akartam.
Újra fel akartam dobni az életemet. Éppen ezért érkeztem ide, ahová programot hirdettek. Hármas csapatok... nem rossz gondolat. A térkép elég gyorsan hozzánk került. Két egész szimpatikus lánnyal kerültem össze, de ahogy mondani szokás, látszatra soha ne ítéljünk, ki tudja, hogy milyen elmét rejt egy ilyen külső. Az én dekorációm sem tükrözi vissza azt, milyen nehéz élettel áldott meg az ég.
- Nadiya. - mutatkoztam be én is apró mosollyal, miután ők megtették. Natasha és Lacey. Azt hiszem, nem lesz nehéz dolgom megtanulni, habár még ki tudja, hogy mibe botlik bele a nyelvem ma este.
Látszott rajtam, hogy valamelyest izgatottá váltam, mikor az egész kezdetét vette. Én csak egy bólintással jeleztem, hogy igen, mehet a menet, én mindenestül részt veszek benne. Vagyis... próbálok. Nem tudtam, milyen feladatok fognak várni bennünket.
Arra a kislányra végleg nem számítottam. A gyerekekkel eléggé távolságtartó voltam, az okokat sosem firtattam igazán. De mire én hozzátehettem volna bármit is, a két lány már beszélt a gyerekhez. - Elég sötét van ahhoz, hogy egy gyerek ilyenkor egyedül mászkáljon - bukott ki belőlem az eszmefuttatás, majd körülnéztem, de mikor visszafordultam és újra szemügyre akartam venni a kislány arcát, ő már nem volt ott.
Hirtelen egy lépést hátráltam. - Hé... hová lett? - bukott ki belőlem hangosan, és felváltva pislogtam a két lányra. - Oké. Ez több, mint gyanús - köszörültem meg a torkomat. Az egész helyzet némileg bonyolódott. A kislány épnek tűnt, valóságosnak. - Mindhárman nem... képzelődhetünk, ugye? - kérdeztem nagyot nyelve. Az én idegeim már régen feladták a szolgálatot, nem ez lenne az első eset, de ők is látták, beszéltek hozzá. - Inkább... haladjunk tovább a térkép szerint, legyünk túl ezen, és dobjunk be egy italt közösen, jó? - Csak magamat próbáltam valamelyest megnyugtatni ezzel. Az ital mindig segített. De még sehol nem láttam, hol az a bizonyos első állomás, amit a térkép mutatott.

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 09, 2016 2:26 pm
Ugrás egy másik oldalra

Nadiya &  Lacey & Natasha
The wood is dark and deep

 Én magam sem tudnám megmondani, hogy mi az oka a jelentkezésemnek. Talán a kíváncsiság, talán a kalandvágy, talán, hogy nem akarok egyedül lenni ma, fogalmam sincs. Az egyetlen dolog, amivel tisztában vagyok, hogy ebben a misztikus városban bármi megtörténhet, én pedig mivel nem vagyok egy sötét-vérszívó, talán a jelenlétemmel meggátolhatom, hogy az ártatlan szórakozókkal történjen valami, ha bárki arra vetemedne, hogy ebben az időpontban óhajt gyilkolászni. Nem lepődnék meg rajta, ezért éberen figyelek. A két leányzó, akikkel összesorsoltak, igazán szimpatikusnak tűntek elsőre. És az, hogy természetfelettiek-e, mint én az most egyelőre egyáltalán nem fontos nekem. Bár a boszorkány oldalam egy időre eltemetve - a vámpír részem pont ezért erősebb, mint bármikor. Így nem hiszem, hogy ez a két törékenynek tűnő lány árthatna nekem. És ami a tekintetüket illeti, mikor összetalálkozunk, a legkevésbé sem tűnnek úgy, hogy ártani szeretnének egymásnak, vagy nekem.
A térképpel a kezünkben ácsorogtunk egy darabig, majd magamhoz vettem a szót és bemutatkoztam, hogy megtudhassam az ő neveiket is. Lacey, az első lány, aki felelt, nagyon kedvesen mosolygott rám és ettől megnyugodva fordultam Nadiya felé is. A neveik egyszerűen megjegyezhetőnek tűnnek, noha előtte nem ismertem másokat, akik hordozták volna.
Megkérdeztem, hogy indulhatunk-e, mire mint két lány bólintott és elindultunk befelé. Nem tudtam, hogy mire számíthatok, de a kifejlett érzékeimnek hála, nehezebb lesz engem megijeszteni, mint azokat, akik nem hallanak távolabbra.
Beljebb haladva egy apró leányzóra találunk. Értetlenül állok a szituációval szemben és érzékelem azt is, hogy a többiek sem igazán értik, hogy mit keres egy gyerek egyedül az erdőben, a sötétben, ilyenkor. Hiába kapkodom a tekintetem, hogy találjak egy ugráló fényforrást, ami egy őt kereső zseblámpából ugrál a fák között, de nem találok ilyet, és még a fülem is élezem, hátha valamilyen őt kereső hang elér, de nem, semmi. Megközelítem, hogy több információt szerezzek tőle, és Lacey is kérdez. Egy pillanatra újra elfordítom a tekintetem a lombok sűrűje alá,, mikor Nadiya is arról szaval, hogy elég késő van ahhoz, hogy egy hozzá hasonló korú gyerek egyedül mászkáljon,  de mire visszapillantanék kissé türelmetlenül, hogy a választ keressem, már eltűnik. Szájtátva nézem a hűlt helyét, majd a két lány felé nézek kissé vontatottan.
- Nem tudom... - kissé tagoltan felelem Nadiya kérdésére, majd felé pillantok, mikor kifejti a véleményét, de csak aprót bólintok a megjegyzésére. Újra a lány helye felé fordítom egész tartásom és a nyakam emelgetve próbálok a gazok mögé látni, hátha csak megijedt tőlünk, de nem látom sehol. - Biztosan itt volt, nem csak képzeltük. A kérdés az, hogy csak megijedt tőlünk és elfutott, vagy valahogyan köddé vált? Bár, hallottuk volna, ahogy reccsenek a gallyak a talpa alatt... - félrehúzom az ajkaim, úgy révedek a két lányra, majd lesütöm a tekintetem, hogy újra koncentrálhassak a hangokra, hátha elérnek. Nadiya szólal fel újra és a kérdése olyan csillapíthatatlan vággyal és örömmel telít el, hogy aligha lennék képes lemosni a képemről a vigyort. - Én teljes mértékben benne vagyok! - széles mosollyal arcomon nézem a lányt, majd a térképet újra megemelem és tanulmányozom, miközben újra közelebb lépkedem hozzájuk.
- De merre tovább? - mintha túl kicsik lennének a pontok, úgy emelem közelebb az arcomhoz a térképet, majd pillantok fel kérdőn a két lányt fürkészve.


Zene: Halloween
• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 10, 2016 9:24 pm
Ugrás egy másik oldalra


Világéletemben szerettem a kihívásokat, a csínytevéseket és úgy összességében mindent, amivel kicsit is izgalmasabbá tehetem a mindennapjaimat. Túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy befásuljak és komollyá váljak.. Emiatt is jöttem New Orleans-ból egyenesen ide, Halloween éjjelén. A városba, ahol elméletileg több féle fajta természetfeletti lény él, mint bárhol máshol a világon együttvéve. Remélem nem fogom megbánni, hogy jelenetkeztem erre a játékra. A két lány, akikkel összekerültem szimpatikusnak tűntek elsőre. Ezt akkor állapítottam meg, mikor bemutatkoztunk egymásnak. Natasha és Nadiya. Szerencsére könnyen megjegyezhető neveik vannak, ami előny, tekintve, hogy ki tudja, mi fog ránk vármi még az este során.. Nem lehettek sokkal idősebbek nálam, bár amilyen világot élünk, semmiben sem lehetek egészen biztos.
A kislány váratlan felbukkanása látszólag mindhármunkat meglepett. Az pedig még furább volt, hogy sem az én, sem Natasha kérdésére nem válaszolt a csöppség, sőt épp ellenkezőleg.. mire pislogtam párat, már nem volt ott. Mi a szösz? Ez most valami vicc, ugye? És a legmókásabb a dologban az, hogy nem csak én képzelődtem.. ez egy picit meg is nyugtatott. Egy kicsit!
- Itt volt, itt kellett lennie - győzködtem főleg magamat, hiszen az lehetetlen, hogy mindhárman ugyanazt a kislányt képzeljük ide, elénk. A horrorfilmekben sem fordul elő ilyesmi, ugye?
- Nem tudom, de én nem hallottam semmiféle reccsenő hangot.. - felelem Natasha elméletére, miszerint vagy elfutott vagy valahogy köddé válhatott. Ez a város tényleg rejteget magában néhány megmagyarázhatatlan dolgokat..!
- Nekem is tetszik az ötlet, menjünk tovább, még mielőtt a kísértet visszatérne. - Gondolok a kísértet szó alatt a kislányra, aki mindenféle mozgolódás nélkül tünt el előlünk. Aztán Natasha közelebb jött hozzánk a térképpel, majd ahogy közelebbről is vethettünk rá egy pillantást, be kellett látnunk, hogy koránt sem  lesz olyan egyszerű dolgunk megtalálni a helyes irányt. Elég kicsik voltak a térképen levő pontok.. illetve, ha körbepillantottunk, sem láthattunk semmit a fákon kívül.
- Talán erre? - mutatok egy pontra a térképen, kissé tanácstalanul. - De a tájékozódási képességemnek van hova még fejlődnie. - Vakarom meg a buksimat.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 28, 2016 8:16 pm
Ugrás egy másik oldalra
Natasha && Lacey && Nadiya
this is the real game

Már ahhoz is hozzászoktam, hogy olyanokat látok, akik valójában nincsenek ott. Az elmúlt fél évben volt pár hasonló esetem, bár azt gondoltam, ezt már igencsak kinőttem, vagy inkább kigyógyultam belőle... de ennek a kislánynak nyilván itt kellett lennie, elvégre... nemcsak én láttam. Márpedig a saját képzeletem szüleményeit nem tudnám csak úgy mások előtt is megjelentetni. Nem vagyok sem boszorkány, sem egyéb.
- Akkor... öhm... megegyeztünk - biccentettem, és halványan elmosolyodtam. Nem akartam, hogy azt gondolják rólam, karótnyelt lány vagyok, bár néha nem álltam távol az ilyesmitől. Aztán rájöttem, hogy ebben a szituációban pont a móka lenne a lényeg. Csak nem tudtam, miért éjszaka kell ilyen túrákat rendezni... minden annyira félelmetes, sötét és ezek az égő töklámpások egyáltalán nem azt éreztetik velem, hogy... szóval biztonságban lennék. Talán túl korán vetettem bele magam egy ilyen kalandba. Nem álltam még készen arra, hogy ilyesfajta események történjenek, habár sosem volt baj a bátorságommal nem voltam gyáva. Csak a kórházban eltöltött idő rádöbbentett arra, hogy... szóval a stresszes helyzetek nem segítenek.
Nagyot nyeltem, majd én is a térképre néztem, de amikor Lacey elmutatott az egyik irányba, hát... semmi nem szólt amellett, hogy tévedne, így biccentettem. - Előbb-utóbb kilyukadunk valahol, nem? - kérdeztem kicsit több magabiztosságot erőltetve magamra. - Elvégre a város közelében vagyunk, mi bajunk lehetne? - kérdeztem megvonva a vállamat, majd elindultam, mikor láttam, hogy ők is így tesznek. - Remélem a főnyeremény valami finom krémes sütemény - gondolkodtam hangosan. Ha ideges voltam, mindig előjött az édesség ehetnékem, felettébb jólesett volna valami forrócsoki momentán, de nem tartottam ilyesmit a táskában.
Egy kis ösvénynél kilyukadva haladtunk tovább, de jó ideig nem is tűnt úgy, hogy itt bármilyen feladat várna ránk. Átverés-szag keringett a levegőben, és előre sajnáltam a többi csapatot is, de éppen elég volt erre gondolni, mikor egy papírlapot pillantottam meg az egyik fára függesztve. - Találd meg a... boszorkány nyakláncát? - olvastam fel a szöveget, habár a boszorkány szó miatt kissé érdekesen vontam fel a szemöldököm. - Oké, de milyen boszorkány? - vettem le a papírt, majd körbenéztem. Csak egy vaskos bokrot láttam, de megütötte az orromat egy szag. Facsaró volt... kegyetlen. Rosszabb a kórházi tisztítószer illatánál. Csak ezután tűnt fel a bokor aljánál csorgó vöröslő folyadék. Vér.

// Remélem, jó lesz. 31


©️
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Túraútvonal

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Mystic Falls-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •