A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jan. 04, 2013 6:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
- Akkor én semmit nem érzek. - válaszoltam rá, és kezem ökölbe szorult. A düh olyan, akár a lárva. Pillanat alatt képes elszaporodni, végül pedig olyan állapotot idéz elő, amelyből nincs visszaút. Elég volna végeznem a lárvákkal. Ám a dühöt nem lehet akarattal legyőzni. Éppen ezért utálom annyira. - Nem, valóban nincs beleszólásod. - kontráztam. Miként szólhatna bele, ha egy idegen, és nem is érti. Ezt rajta is láttam, ezért elmosolyodtam, majd ugyanolyan ingerülten elkezdtem mondani. - Apám ölte meg Édesanyámat, amikor éppen a kocsmából jött...Hatalmas bormámorától kettőig nem látott. - mondtam, s közben az undor ült ki arcomra.Rájöttem, hogy nem én vagyok az első, akit megzavar, megrémít és undorral tölt el az emberek viselkedése. Semmi esetre sem vagyok egyedül a listán, ez izgalmas és serkentő felismerés. Nagyon, nagyon sok ember volt már ilyen erkölcsi és lelki válságban, mint én most, de ilyen kínt senkinek nem kívánok.- Azután olyat tettem, amire nem vagyok büszke. Apám kórházban van, évek óta vegetál. Most itt van, Mystic Fallsban...- csillapodtam le egy kicsit, visszaültem mellé, és fejem a vállára hajtottam, abszolút ösztönösen. A bűntudat olyan, mint a viszkető kiütés: sosem múlik el egészen, mert arra készteti az embert, hogy foglalkozzon vele...Amikor bűntudatod van, akkor nem a bűnödet gyűlölöd, hanem saját magadat. Ezzel pontosan ugyanígy vagyok én is. Borzalmas ez az érzés, eddig azt sem gondoltam, hogy képes vagyok rá. Mindig úgy voltam vele, hogy a múltam nem változtathatom meg, úgyhogy csak elpazarolom a jelent a bűntudatra. Ez a lány úgy, ahogyan a jót, a rosszat is egy pillanat alatt elővarázsolta belőlem. Mintha egy saját varázspálcája lenne, amivel az érzéseimet egy hatalmas tölcsérbe teszi, és felnagyítja..nem értem én ezt.
Elmorzsoltam egy könnycseppet, amit nem láthatott. Engem senki nem láthat sírni. A könnyek sokfélék.A testi fájdalom könnye bőséges, de nem elég meleg, a bánat könnye forró, és szinte nem cseppekben jön, hanem ömlik és zuhogva hömpölyög alá az ujjak között, melyekbe az arc szemérmesen eltemetkezik. Hasonlít ehhez a boldogság könnye, de ez nem rejtőzik el és hamarább elapad. Ezek rokonok, aminthogy rokonok a sírás és a nevetés általában, s rokon az öröm és a bánat, rokon a szeretet és a gyűlölet. A düh könnye egészen picike, és gonoszul megül a szem sarkában. Néha csak egy van belőle. A meghatottság könnye diszkréten, finoman alácseppen. Nagyon szép a szerelmes asszonyok zokogása, és az anyáké. Ezt a kettőt Isten egyenrangúnak veszi az imádsággal. Ezek olyan őszinték és fájdalmasak, mint a gyermekbőgés. Az erőszakos, álnok, apró és szétfolyó könnyeket, az álszenteskedés könnyeit - hogy nyögni kell, míg végre kijön - káromkodásnak számítja. Annál szebbek a befelé hullók, amelyektől ég a szem és elnehezedik a mell; vigasztalan az öregemberség szüntelenül folydogáló könnye, amely a nyomorúság híg vizéhez hasonlít. Ó, a könnyek sokfélék, ahogyan mi is azok vagyunk.
Kiegyenesedtem, és egy nagyot nyeltem, nem tudtam miként reagál. Nem akartam megbántani. Remélem nem bántottam meg... De még jó, hogy engem nem lehet megbántani...A bokszolónak egy idő után nem fájnak az ütések...
- Sajnálom...- leheltem magam elé. Hogy mit sajnálok? Mindent. Azt, hogy felhoztam a témát, azt ahogyan beszéltem, azt, hogy ingerült voltam...én...kedvelem....sőt.

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jan. 03, 2013 10:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Olyan hirtelen változott meg a hangulata, hogy magam sem tudtam követni. Az egyik percben még a padon ült, a másikban idegesen kezdett fel-alá csoszogni. Mi a fene...?! El sem tudtam képzelni, mit tettem, amitől ennyire ingerült lett hirtelen.
Elvesztette az édesanyját.. Ő is... Igaz, kettőnk helyzete feltehetőleg más, de a fájdalom, az ugyanaz. Mindenki ugyanazt érzi, ugyanazt kell, hogy érezze. Vannak akik elfojtják, vannak akik kiadják, vannak akik túl sem tudnak lépni a tragédián.. Mardosó, émelyítő érzés, kiráz tőle a hideg és minden porcikádban remegsz, ha rá gondolsz.. Fáj.. Éget. Szűnni nem akar. Elvesztetted, és az űr mindvégig benned tátong. Nem lehet befoltozni, összeragasztani a törést a lelkeden, nem lehet megjavítani vagy meg nem történtté tenni. Egyszerűen túl kell esni rajta. Bár pokolian rossz, és közben összeomolhatnál úgy érzelmileg, mint fizikálisan, de ez az egyetlen módja a túlélésnek. Újra kell éledni a halálból. Mert ha egy szeretted meghal, te is vele halsz. Legalábbis egy részed. Az a részed, amellyel hozzá ragaszkodsz, kapaszkodsz belé és nem ereszted. Nem tudod.. De megtanulod. Megtanulsz újra lélegezni, bűntudat nélkül. Újra élni, bár fájdalommal, de élni. Továbblépni, mosolyogni, boldog lenni, de mindvégig emlékezni. Ez a kulcs. Az emlékek, amiket nem vehetnek el tőled.. A boldog percek elillannak, de a szeretteid emlékei, ha igazán azt akarod, nem halványulnak...
- Sajnálom édesanyádat.. - leheltem halkan. Most először kételkedtem benne, hogy jó ötlet volt-e egyáltalán, hogy vele jöttem. Nem akartam felzaklatni és most, kétség kívül, minden egyes idegszála megfeszült a mondandójától. - Édesapád.. - mosolyodtam el. Nekem sohasem volt. Nem kellettem neki... Számomra valóban nem létezett, pedig mennyire szükségem lett volna rá.. - Nem hiszem, hogy van akkora bűn, amiért ezzel kellene megfizetnie.. - suttogtam, szinte csak magamnak, bár bizonyára, a reakciójából ítélve legalábbis, biztosan meghallotta. - Ez nem ilyen egyszerű.. Ezek a hullámvölgyek. Nincs mindennek csupán jó vagy rossz oldala.. A fájdalom, erősít.. Megtanít a szíveddel gondolkodni.. Elesni, majd talpra állni.. De ez nem jó... Hiszen, aki csak fájdalmat érez, az voltaképpen már semmit nem érez... - szálltam szembe vele.
- Ne haragudj.. Ebbe nincs beleszólásom... - visszakoztam azonnal, mikor észbe kaptam, hogy a magánszférájában vájkálok. Ehhez tényleg nem lenne jogom...
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jan. 03, 2013 10:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Láttam, ahogyan rövid ideig gondolkozóba esik, hogy vajon válaszoljon-e, de aztán végül válaszolt. Töprengve figyeltem válaszát, és lestem, ahogyan szomorodik az arca, így már tudtam, hogy rossz ötlet volt erről kérdezni. A szenvedés száz arcú szörnyeteg. A földi boldogtalanságnak igen változatos formái vannak. Mint a szivárvány, a horizont fölé nyúlik - árnyalatai színpompásak, mint a szivárványé, s bár oly távoliak, mégis meghitten közeliek. Próbált mosolyogni..Semmihez sem kell nagyobb bátorság, mint hogy nevetés mögé rejtsük szomorúságunkat, de én mégis valahogy az álarc mögé láttam. Édesanyja halálát illetően nagyot kellett nyelnem, ismertem az érzést. Mindig van olyan, aki marad, és olyan is, aki elmegy. Ez másokkal is így van. Ha senki sem tenne semmit, csak azért, mert fél az elválástól, mi lenne? Embernek lenni azt jelenti, hogy képesek vagyunk ezzel a bánattal együtt élni. Ez a szeretet, és az emlékek és az emlékezés. Ha csak ezek egyike is megvan, az erőt adhat ahhoz, hogy tovább élj. Ha ezek közül egy sincs, akkor nem leszel képes tovább élni. Aztán szinte a zsigereimben éreztem, hogy én következek a vallomással. - Tudod, ez bonyolult.. - sóhajtottam, majd sürgős bámulni valóm akadt a földön. - Hasonló képpen vagyok, mint Te. Édesanyám meghalt, apám pedig...vegetál. Nem nagyon létezik számomra. - pattantam fel a padról és sétáltam idegesen fel alá a pad vonalában. Gyűlöltem erről beszélni, feszengtem, utáltam az érzést. - De örülök, hogy van miért szomorkodni, mert ettől élhetek igazán, tudod? Ettől lehetek ember, hiszen csak úgy lehetek igazán szomorú, ha előtte igazán boldog voltam. A jó és rossz együtt jár. - vontam meg a vállam, majd tovább sétáltam, valamivel nyugodtabban, mégis ingerülten. - Utálok erről beszélni, sajnálom, hogy felhoztam. - néztem rá, az utóbbi öt percben először.Ami most kettőnkkel történik, az a rengeteg feszültség, amivel most szembe kell néznünk... nos, az maga az élet. És az élet akkor hozza a legfontosabb helyzeteket, amikor a legkevésbé számítasz rá. Minden kapcsolatban előfordulnak nehézségek és viták, és éppen erről van szó: meg kell oldanunk...mi valahogy...összetartozunk! Nem is értem miért érzem ezt. Ez az egész egy...maszlag.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jan. 03, 2013 9:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Újra elértük azt a szintet, ahová már nem kellenek a szavak.. És nem is volt szükség rá. Egyikünk sem zavarta meg újonnan jött idillünk törékeny vázát. Vigyáztunk a pillanatra... Legalábbis mi vigyáztunk volna, ha a zene abba nem marad és a telefonja le nem merül.
Mosolyogva figyeltem mérgelődését. - Téged látva, mondjuk nem ez jut először az eszembe, de ha te mondod.. - nevettem fel, majd kibontakoztunk egymás öleléséből, és újra felvettük a két lépés távolságot. Ez annyira hangulatromboló tud lenni... Már teljesen megfeledkeztem a külvilágról, bevont a kis világába, úgy éreztem, mintha.. Ő is rám bízná magát. Nem, ez hülyeség...
Egy ideig fontolgattam a választ. Azt is, hogy válaszoljak- e egyáltalán.. Megéri megbíznom benne?! Mármint ennyire? Mit vár el, mit mondjak? És mit ne? Mibe avassam be? Mibe avathatom be? - kattogtak a kérdések az agyamban. Nem tudom...
- Bostonban születtem... Ott éltem 18 éves koromig. - válaszoltam végül. - 18 év után ez az apró város, igen nagy váltás.. Éles.. Furcsa... Nem ehhez vagyok szokva.. De nem maradhattam.. Nem tudtam.. - úgy éreztem, akaratlanul is megnyílok, homlokom ráncba szaladt, az emlékek miatt. - Az édesanyám.. Meghalt.. - fejeztem be végül. Nem akartam többet mondani. Nem csak neki, senkinek. Így is csak az igazság felét adtam ki, hiszen nem meghalt, hanem megölték.. De ezt már nem akartam az orrára kötni, főleg nem addig, amíg semmit nem tudok róla.
- Na és Te? - fordultam felé újra, miután komor ábrázatomat megpróbáltam egy könnyed mosollyal elfedni. Összejött? Nem tudom... - A családod...?
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jan. 03, 2013 3:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Amint összemelegedtünk volna, természetesen telefonom adta meg magát. Halkan sípoló hanggal jelezte, hogy lemerül, majd pár másodperc, és végleg kikapcsolt. Hátrébb léptem Megantől. - Ez annyira jellemző rám. Taszítom a technikát. - forgattam meg a szemeim.Mindennap rám szakad valami szerencsétlenség. Én már nem is zúgolódom, hozzászoktam, egyenesen jó képet vágok hozzá. Bár alapvetően is szerencsétlen s magányos teremtmény vagyok. Körültekintek, s nincs barátom, nincs rokonom a földön...Még a kapcsolataim is olyan szerencsétlenül alakulnak,, mindig úgy viselkedek, mintha nem lenne szükségem a másikra, de közben belehalok, belehalok az érzéketlenségbe, nem érzek fájdalmat, sem izgalmat, még keserűséget sem...
Visszasétáltunk a padhoz, és újból leültem. - Mondtad, hogy nem olyan régen jöttél ide. Honnan jöttél? Miért? - néztem rá kérdőn. Láttam, hogy elgondolkodik. Minden kérdésen becsületesen el kell gondolkodni, nem véletlenül teremtette az Úr a kérdő mondatot...De valahol aggódtam azért hallgat, mert nem akar válaszolni. Ez az aggodalom nagyobb teherként nehezedik az emberre, mint a valóságos rossz,szóval inkább csak türelmesen vártam a válaszra.

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 02, 2013 9:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
A kellemes, lágy dallamok csakhamar elözönlötték tudatomat, így ha akartam volna, se tudtam volna tiszta fejjel gondolkodni. De most nem is kellett.. A táncot nem gondolni kell, hanem érezni. És én éreztem Őt. Minden porcikáját. Teste az enyémnek feszült, szorosan. Határozottan húzott magához minél közelebb, de a teljesen sem volt elég. Neki és nekem sem. Erős karjai között elvesztem, és az is most tűnt fel igazán, hogy milyen magas... Kicsinek éreztem magamat mellette, de egy pillanatig sem jelentéktelennek. Hogy is érezhetném, azt, ha egy férfi - egy olyan férfi, mint Ő -, minden egyes csepp figyelmét nekem szenteli. Csak nekem. Ereje ellenére úgy bánt velem, mint egy törékeny babával, finoman tartotta kezemet, mintha attól tartana, hogy egy erősebb szorítástól, egy határozottabb mozdulattól összetörhetnék, szertefoszlana a testem, vele együtt a lelkem is. Ő.. A lelkemet tartotta ilyen finoman, óvva. Azt féltette...
A hidegtől kipirult bőrömre, megváltásként érkezett a meleg párafelhő, és megborzongtam. Jólesően. Lehunytam a szemeimet, és úgy keringtünk tovább, lassan. Teljesen rábíztam magam. Míg Ő arcát nyakamba rejtette, és másik karomat nyaka köré fontam, és bár nem látta, de boldogan mosolyogtam, minden egyes levegővételével egyre magabiztosabban.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 02, 2013 9:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Kérdésére bólogattam, hitetlen pillantása mosolyra késztetett. Mindenkinek vannak kétségei; sokan vannak tagadók; de kétségeik és tagadásaik mellett keveseknek jutott ki a megérzésből. Kételkedni mindenben, ami földi, s megérezni némely égi dolgokat; ez az összetétel nem szül jót. Amikor az ember elkezd rágódni az előtte álló döntésen, végül általában eláll a szándékától - óriási bátorság kell ahhoz, hogy határozott lépéseket tudjunk tenni.Aztán mintha egészen más dimenzióba léptünk volna át, hirtelen előttem termett egész kis törékeny lénye, és táncra készen volt.
Bármilyen tánc során, amelynek örömmel átadjuk magunkat, agyunk elveszti a kontrollt, és testünket a szívünk irányítja tovább, elengedtem magam teljesen, és csak a zenére koncentráltam. Derekánál fogva húztam magamhoz, másik kezemmel kezét tartottam. Egészen testéhez simultam, s megpróbáltam eltüntetni még azt a leheletnyi távolságot is, ami közöttünk húzódott. Kicsi, légüres tér, és én mégis olyan távolinak éreztem, próbáltam még inkább magamhoz vonni törékeny testét. A tánc a mindenség lelke, minden mozog, minden forog, nincs megállás. De az örök mozgásnak rendszeres szabályai vannak, üteme van, a lélek adja...
Fejem egészen nyakába hajtottam, úgy leheltem forró levegőt a gyönyörű bőrre. Óvatosan vezettem, akár csak egy porcelán babát, lassan táncoltunk, úgy éreztem, szinte repülök, ahogyan karjaimban tartom őt. Nyakába mosolyogtam, és boldog voltam. Van a csoda... A csoda, amihez elég egy pillanat. Ami nem látványos, nem hegyeket mozgató, de bennem, nekem a legnagyobb.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 02, 2013 8:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Csak néztük egymást, hosszan. Halk mondata után újra beállt közénk az éjszaka csendje. Próbáltam rájönni, vajon mire gondolhat, de sosem voltam jó a kitalálósdiban, így ezt inkább hagytam is. Helyette szégyenlős félmosoly futotta el ajkaimat és talán el is pirultam, bár ezt az éjszaka jótékony homálya eltakarta.
- Köszönöm.. - ejtettem ki lassan a számon, ezt az egyszerű szót. Annyi mindent akartam mondani és kérdezni... Meg akartam őt ismerni, mert vonzott. A lénye. Ő maga.. A tekintete, ahogy engem figyel, a modora, a gesztusai, minden. Mintha egy két lábon járó mágnesbe botlottam volna, aki azon felül, hogy a hatalmába kerít, az érzéseimre is hatással van.
- Most? Itt? - néztem rá hitetlenkedve, hogy aztán körbepillantsak. Nem volt itt rajtunk kívül senki, de ... De.. Tudok egyáltalán ellenérvet? Idegen... Mégis eljöttem vele, bíztam benne. Bízok benne. Talán ez életem legnagyobb őrültsége. Talán holnapra megbánom az egészet. És talán hülyeséget csinálok... De fiatal vagyok, ez pedig egy lehetőség. Most van itt az ideje a vakmerőségnek, az őrültségeknek... Nem családanyaként, mikor már egy perc szabadidőm, nemhogy nyugalmam nincs.. Most! Most kell élnem, és hagynom, hogy élvezzem... A legtöbbet magamnak tudok ártani azzal, ha mindig visszavonulót fújok.. Nem neki és nem másnak..
- Táncoljunk! - határoztam el magam végül és hozzá hasonló gyorsasággal felálltam. Hangomban elszántság csengett. Ismét elfogadtam felém nyújtott kezét, hagytam, hogy közelebb vonjon magához, aztán végig a szemébe nézve csúsztattam a fülembe a fülhallgatót.
Most már biztosan nem vagyok százas, de vállalom...
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 02, 2013 7:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
- Te vagy a gyönyörű...- leheltem a szavakat, miközben ő ragyogóan elfoglalta magát a hópelyhekkel, én töretlenül szemeit kémleltem. A szépség csak egy dolog, de nem mindenkinek van ilyen gyönyörű, bársonyos pillantása. A szem színét vagy formáját meg lehet változtatni, de azt nem, ami belőle sugárzik.Hihetetlen, hogy valaki, aki ilyen gyönyörű, hús-vér ember legyen. Esztendőkön át elhitettem magammal, hogy nekem nincs szükségem ama zűrzavaros, viharos, elmeölő hadijátékra, amit férfi és nő folytat egymással, szerelem címen. De van-e más, ami egyszerre képes felkavarni érzékeket, érzelmeket, van-e más, kedvesebb szörnyeteg, mint a gyönyörűség vágya, melynek fojtogató ölelésében ritka csoda ér: érezzük, hogy élünk?! Nem mást, nem kevesebbet akarunk, csupán mindent: élve megelevenedni...de nem tudom, hogy ennek vajon itt van-e az ideje. Hosszú, ám de rövidnek tűnő percig bámultam őt, egészen mélyre fúrtam magam, szinte lelkéig láttam.
Mikor azt mondta bízik bennem elkaptam tekintetem, és ujjaim fixíroztam, majd eszméletlen ötlet jutott eszembe. Felpattantam a padról és elé álltam. Telefonomba dugtam fülesem, és elindítottam egy zenét, majd felkínáltam neki a füles másik felét, és a kezemet is. - Gyere táncolni! - mosolyogtam rá ellenállhatatlanul. Ha megérti, amit kérek tőle, jó nő lesz. Mert a jónőségnek semmi köze ahhoz, hogy mit mutat a tükör. A jónőség lényege, hogy belül szabad, és bízik. Magában, és egy kicsit azért másokban is... vajon érti ezt? Ha viszont nem bízik, akkor mindig frusztrált, görcsös kiscsaj marad. Nemhogy táncolni nem fog tudni, hanem élni sem. Élni, csupa nagybetűvel! Reménykedtem, hogy újból elfogadja kezem, és végre közelebb kerülhetek Hozzá.A kezdet általában mindig ijesztő, a befejezés általában szomorú; de ami a kettő között van, az számít igazán. Jó, ha ez eszünkbe jut, ha valaminek a kezdetén tartunk. Engedem, hogy a remény legyőzze a bajt...
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 02, 2013 5:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Az érzékei meglehetősen kifinomultak. Már jóval ezelőtt biztos voltam benne, hogy nem egy átlagos emberrel van dolgom, ez a kis észrevétele csak alátámasztotta azt, amit már eddig is tudtam.
- Nem.. - tiltakoztam azonnal. Valójában nem fáztam, sokkal inkább az Ő hatása volt a testemen gyors egymásutánban végigfutó remegések oka, ezt azonban igyekeztem eltitkolni, eddig amint látszik sikerrel.
- Rossz a szemed.. - forgattam a szemeimet bókja hallatán, de közben a mosoly ott bújt meg szám sarkában, Ő is jól láthatta. Nem akartam titkolni, milyen jó kedvem van, pedig nemrégiben már temettem volna a mai napot. Ezzel szemben, úgy néz ki az egész napos idegeskedés után, kellemes estének nézek elébe, vele. Ugyan nem tudom ki Ő, honnan jött, mit keres itt éppen, de talán ez a dolog varázsa. Nem tudunk egymásról semmit a neveken kívül, mégis teljes nyugalomban sétálunk egymás mellett. A sáljából áradó intenzív illat szinte elkábít, még erőteljesebb béklyójába zár a nyugalom és az a különös bizsergő érzés, amit még mindig nem tudok hova tenni. Nem vagyok benne biztos, hogy éreztem már ilyet, vagy csak hasonlót az eddigi életemben... Olyan vagyok, mint aki beszívott.. Mióta itt van, mióta találkoztunk, nem vagyok képes másra, csak a töretlen mosolygásra. Miért van ez? És miért érzem úgy, hogy ez a helyes? Hogy ezzel minden rendben van?
Fejemet óvatosan megrázva próbáltam szabadítani érzékeimet a csábító illatfelhőből, aminek még mindig a birtokában voltam. Nehezen, de sikerült végül összpontosítanom, amin egyáltalán nem segített, mikor átölelte a vállaimat. Azt hittem végre megbirkóztam a feltörő érzésekkel, de most csalódnom kellett. Ha hallgatok az ösztöneimre, átkarolom a derekát, de nem így tettem.
- Én bízok.. - suttogtam, miközben a levegőbe szálló meleg felhőt néztem, ami a számat elhagyta. Kétség sem fér hozzá, hogy én nem találtam volna el ilyen hóesésben sehová, nem mintha alapból tudnék itt tájékozódni. Úgy néz ki, Ő kiismeri itt magát.
- Oké, valóban megmondtad - sóhajtottam nagyot, mikor egy kis padhoz vezetett. Valóban az volt. Itt nem esett a hó, szélvédett volt és ... Meghitt. Azt hiszem.
- Ez gyönyörű... - néztem a tőlem néhány centire lehulló rikítóan fehér hópelyheket, amitől nem is volt olyan sötét. Ahogy egyre több fedte a földet, az éjszakai táj szinte kivilágosodott.
Gyermeki kíváncsisággal nyújtottam ki tenyeremet, és vártam, hogy leszálljon rá egy kis pehely. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is olvad az apró kristály. Nem tudom meddig voltam elfoglalva a táj varázslatosságával, de mikor újra felé fordultam, csak annyit láttam, hogy engem figyel...
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 02, 2013 5:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Éreztem, ahogy teste kelletlenül megremegett. - Fázol? - kérdeztem tőle, majd vastag sálam letekertem a nyakamból, és rá terítettem, keresztbe kötöttem elől. - Miért van az, hogy Neked jobban áll? - forgattam meg szemeim, majd kezem újra övéhet csúsztattam, szinte észrevétlenül.Annyira féltem, hogy az érintései csak tovább mélyítik a sebeimet. De amikor vele voltam, a fájdalom egy csapásra elmúlt. Mintha csak gyengéden átölelt volna a szívével. Vele jobbnak éreztem magam.Belesajdult a szívem, és végre nem a rossz fájást éreztem, hanem a jót, a felszabadítót, a jó hirtelen kristályosodását, azt a szent pillanatot, ami néha, egy pillantásra, egy érintésre lecsap, hogy igen, jó ezzel az emberrel, ezt tudtam, de hogy ennyire nagyon jó legyen... maga a boldogság. Meleg, tavaszi szellőként cirógatta végig a testem, az élet szikráját csiholta fel bennem.Ebben az érintésben hihetetlen erő lakozik. Az érintésben energia van, csodát tévő energia...
- Persze, hogy tudom, bízz bennem..- Néztem le rá, majd kezem átdobtam vállán, és őt magamhoz húzva sétáltam tovább előre. Nem, fogalmam sem volt, hogy hol is vagyok, de magamban belül magabiztos ember vagyok, és pontosan tudom, hogy mit tudok és mire vagyok képes, az értékeimet hajszálpontosan ismerem, és azt is mondhatnám, hogy néha öntelt és beképzelt vagyok. De talán egyetlen dolognak kell feltétlenül sugároznia belőlem, bárhová is megyek, ez pedig a magabiztosság.
Lassan egy kis árnyas réthez érkeztünk, de a túloldalán szembe tűnt egy nagy fa, alatta egy kis paddal. Oda vezettem Megant, és leültünk. Itt, ezen a kis szélvédett, hómentes helyen képzeltem el azt, hogy megismerem egy kicsit jobban. Meg kell tudnom, hogy ki is ő valójában...mert nincs ilyen ember, aki ennyire jó lenne. - Na, mit mondtam, hogy tudom hova megyünk? - kacsintottam rá, majd ölemben pihentettem kezeim.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 02, 2013 2:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
(Grill)

Az érzés, mikor kezeink összeértek, leírhatatlan. Sosem éreztem, nem tapasztaltam még ezt. Sem most, sem korábban. Ez... Más. Nem tudom, miért.. De más... Nem rossz értelemben, hiszen ugyanannyira békés atmoszféra ölelt körbe, mint ezelőtt pár perccel, szívem mégis nagyot lódult, csupán ettől a kis érintéstől. Lelkesen mosolyogtam fel rá, iménti viszolygásom és tudatalatti szorongásom eltűnt, mintha Ő szüntette volna meg a puszta jelenlétével. Hat rám. Hat az érzéseimre, a döntéseimre. Mintha nem lennék ura önmagamnak, a miérteknek és a hogyanoknak. Vakon követem Őt, és ez még buktató lehet, de most még ezt sem tudtam felhozni negatívumként. Ijesztő, hogy a közelében csak a pozitívumokra tudok gondolni, sosem voltam túl optimista, de vele, úgy érzem nem félek.
Nem zavar az érintése, ahogy ujjai továbbra is körülölelik az enyémeket, az udvarias stílusa pedig abszolút lehengerel. - Köszönöm. - leheltem halkan, mikor kiléptem a hóesésbe.
A nap közben teljesen lebukott a háztetők felett, eltűnt az égboltról, így nem maradt ott más, csak a ködös, havas felhőrengeteg és a csillagok tompán átverődő fénye, amiből ha akarnék sem látnék túl sokat ilyen időben.
Nagyot sóhajtottam, ahogy a hideg ismét megborzongatott. De valójában nem voltam benne biztos, hogy csak a hideg tette.
Fogalmam sem volt merre haladunk éppen, a hóesésre foghatnám, de egyszerűbb bevallani, hogy nem ismerem a környéket.
- Azért remélem tudod, merre megyünk... - kuncogtam fel, mikor már egy ideje a város határában sétáltunk.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 22, 2012 12:20 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Magamhoz tértem csupa vér voltam a lány pedig nem sokkal előttem feküdt. Ki voltam kötözve a hasam is át volt szúrva minden erőmet bevettetem, hogy kiszabaduljak a nap már jött fel lassan
-Istenem!-Szóltam és kiszabadítottam a kezeimet. A verbéna nagyon meggátolta az erőmet.
-Jól ideszögezted-Suttogtam magamnak. Rángattam a karót egyre rémültebben hiszen ujjamon nem volt a gyűrűm. Sikeresen kirántottam és futni kezdtem, hogy megtaláljam a gyűrűmet. Kerestem mindenhol. Bokorba, fa tövében. "Siess Elle"Ez zakatolt a fejemben. Léptem egyet és éreztem a talpam alatt a gyűrűt. Nem is dobta olyan messze. Megéreztem a vérszagát miközben húztam a gyűrűt az ujjamra. Már majdnem futásnap eredtem, de néztem a lányt.
-A francba is!-Mondtam, majd beleharaptam a csuklómba és a szájába toltam, hogy igyon belőle, majd eltűntem a napfelkeltében.

[Erin lakása]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 21, 2012 11:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Utolsó szavai zeneként csengtek a fülemben. A megtisztulás édes dallama. Csak az a kár, hogy ettől nem fekszik ki végleg.
-Na gyere szépen! -beszéltem csak úgy, mivel úgy sem hallja, és az egyik fához vonszoltam. Imádtam kegyetlen lenni ezekkel a korcsokkal, és most sem voltam kíméletesebb. Két kezénél fogva tűztem oda a fához, majd a gyomrát is átszúrtam, hogy véletlenül se tudjon szabadulni. Már ha egyáltalán túléli.
Lehúztam az ujjáról a napfénygyűrűt és elhajítottam a fenébe. Nincs messze a reggel. Porrá lesz reggelre.
Már épp menni készültem amikor magatehetetlenül rogytam össze a földön. A rohadt életbe. Miért pont most? Komolyan nem bírta volna ki hazáig? Éreztem ahogy a maradék vér is kiáramlik a testemből. Nem kellett sok, hogy elsötétüljön minden, és minden élet elhagyja a testemet. Kampec, ennyi volt, de sebaj pár óra és agyon se lehetne verni.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 21, 2012 11:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
-Már becézgetsz is ez édes-Biccentettem oldalra a fejem, majd belém rúgott egyenest az arcomba.
-Nyomorék-Mondtam elhalkuló hanggal ahogy elsötétült minden még hallottam idegesítő kis hangját, de után csak elájultam lassan. Elsötétült a világ nem tudtam mit adott be nekem, de ha megtalálom kinyírom az a ribancot. Arra gondoltam mikor még Erin a barátnőm volt és együtt nevetgéltünk meg kellett volna keresnem, de úgy tűnik halált hozz nekem ez a város. Ott feküdtem tétlenül szemeim le csukódtak.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 21, 2012 11:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Felnevettem ahogy végighúzta az arcán a kezét. Hogy tudtam, ez már röhejes..
-Én jót szórakozok rajtad. -kuncogtam továbbra is mintha csak egy vígjátékba csöppentem volna. A következő percben azon kaptam magamat, hogy egy hirtelen mozdulattal feltépi az ereimet. Meg fogok halni, ha elvérzek, de szerencsémre nem szabadul meg tőlem a világ, hála az én kis gyűrűmnek.
-Ah, most valószínűleg meg fogok halni. -pillantottam a csuklómra, majd a vállamra, majd egy vigyor jelent meg az arcomon minden fájdalmam ellenére.
-Remélem tudod, hogy nem szabadulsz meg tőlem. Ki kell, hogy ábrándítsalak engem ilyen könnyen nem lehet megölni, te ribanc. -lépdeltem hozzá közelebb már-már fenyegetően és a csizmám egyenesen a képében landolt. Csak van haszna a tanult harcművészeteknek.
Kihasználva pillanatnyi zavarát a nyakába szúrtam egy nitrátos fecskendőt amitől valószínűleg elájul.
-Jó éjt! A reggelt már nem fogod megélni. -paskoltam meg lassan színtelenné váló arcát.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 21, 2012 11:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Arcomhoz kaptam és végig húztam az ujjam rajta.
-Nem vagy vicces-Szorítottam össze a fogam. Gyermek kora úta az akkor nem szentelte másnak az életét csak a vámpír üldözésének ezt majdnem megtapsoltam, de leálltam.
-Erős szavak egy kislánytól-Nevettem fel. Belém eresztett egy karót ismét, nem érdekelt, hogy verbéna van a szervezetébe elkapta a csuklóját és erén haraptam, hogy lassan elvérezzen, majd nagy bánatomra kiköptem a vérét ami égetett.
-Lássuk be mind a ketten jók vagyunk nem lesz ott győztes-Mondtam még a kiálló karóval a testemben amit ki is húztam és el dobtam messze.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 21, 2012 11:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Bármennyire próbáltam elkerülni azt, hogy gyomron rúgjon nem ment. Elvégre nincs szuper erőm, se semmi természetfeletti képességem. Bár nem is baj.
Ahogy belém rúgott repültem egy darabig amíg a földön nem landoltam, majd fölém kerekedett.
-Látom rajtad. Van egy pár ráncod. -csipkelődtem, már csak azért is mert tudom, hogy erre az idősebb vámpírok eléggé érzékenyek, főleg ahogy elnézem ő különösen ad magára.
-Hát lássuk csak..-dörzsöltem meg az állam felpattanva a földről és hátrálva tőle egy pár lépést- Úgy......kisgyerekkorom óta. -billentettem oldalra a fejemet.
-Mit sem ér, hogy idősebb vagy. Most megdöglessz. -nevettem fel és egy hirtelen mozdulattal eresztettem újabb karókat belé. Nem akartam megölni, MÉG nem.

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 21, 2012 11:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Természetesen kibújt alólam és arcomba nyomta a verbénás kezét felordítottam, de hamar meg gyógyultam kikerültem a fa golyókat kivéve egyet ami a vállamba fúródott. hasába rúgtam és egy kicsit repült is, majd fülé álltam és nevetni kezdtem.
-Idősebb vagyok te szuka!-Sértegettem, majd hirtelen hátulról elkapott. Számíthattam volna rá.
-Mióta vagy te vadász kislány?-Néztem rá elismerően hiszen elég rendesen tudta a dolgát.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 21, 2012 11:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Sejtettem, hogy nem lesz ilyen egyszerű és nem úszom meg anélkül, hogy megpróbálna megölni. Hirtelen termett mögöttem és kicsavarva a karomat lassan a vállamba nyomta a karót. Fájt, rohadtul, és ez még nem a legjobb kifejezés rá, de nem mutattam. Még csak fel se szisszentem. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy lássa rajtam a fájdalmat. Csak összeszorítottam a fogaimat és tűrtem. Legalábbis egy darabig.
A kesztyű ami rajtam volt verbénába volt beáztatva és egy hirtelen mozdulattal egyenesen a képébe nyomtam.
-Csak nem csíp? -kérdeztem vigyorogva, de nem vártam meg amíg kitisztul a látása a verbéna után, hanem előkaptam a pisztolyomat az övemből és belé eresztettem egy pár fagolyót. Egy darabig ez lelassítja, ha csak ki nem szedi magából amit kétlek.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 21, 2012 10:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Nagyon meglepődtem és egyből tudtam aki csak így hiszti nélkül feláll az vadász lehet. Mellkasomba lőtt. A ruhám csupa vér lett és felsóhajtottam. Kitéptem szinte magamból a karót majd vámpír sebességgel mögé kerültem és vállába nyomtam lassan fájdalmasan.
-Tudod én is szeretek játszadozni, de ez mellé ment édes-Mondtam suttogva a fülébe, majd kicsavarva a kezét biztos voltam benne ki tud szabadulni, de ez volt benne a móka!
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 21, 2012 10:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
A sejtésem igaz volt. Istenem, így lenne ötösöm a lottón. Felrántott és megpróbált megigézni amin magamban csak jót röhögtem. Majd a nyakamba mélyesztette a fogait amire kicsit felszisszentem, de már megszoktam. Ez a munka fájdalommal jár, de megéri.
Rögtön el is lökött magától, és a földön landoltam. Vigyorogva tápászkodtam fel és leporoltam magamat, mintha ennyire ráérős lennék. Ó, hogy én mennyire imádom húzni az idegeket.
-Név szerint Elsie. De neked csak a legrosszabb rémálmod szöszi! -mondtam rideg tekintettel, majd a kabátom ujja alól kilövelltem egy karót egyenesen a mellkasába.
-Tudod mondanám azt, hogy legyünk túl hamar a dolgokon, de szeretem szadizni az ilyen elfajzott korcsokat mint a te fajtád. -jelent meg egy széles vigyor az ajkaimon és közelebb lépdeltem hozzá.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 21, 2012 10:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Felhúztam a szemöldököm és karba tettem a kezem
-Én vigyázok magamra!-Néztem rá, majd fel rántottam és szemébe néztem
-Ne sikítsd Drága!-Mondtam, majd nyakába mélyesztettem a fogam a második szívásnál éreztem, hogy tele van verbénával.
-Ne!-Löktem el magamtól a lány.
-Ki vagy te!?-Néztem rá vörös, eres szemekkel.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 21, 2012 10:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
-Helló! -böktem ki csak ennyit komoran, felnézve az ismeretlen lányra-Ami azt illeti ez rólad is elmondható, hisz te is egyedül vagy. -vontam egyet a vállamon nemtörődöm módon és egy pillanatra a hajamba túrtam és lehunytam a szemeimet. Ha vámpír és éppen a vacsoráját keresi akkor ki kell használnia ezt a remek alkalmat arra, hogy a nyakamba mélyessze a fogait. Bár elég kellemetlen lesz neki mivel dugig van a vérem verbénával.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 21, 2012 10:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Csípőre tettem a kezem és elbiccentettem a fejem.
-Helló hát te egyedül lófrász- Mondtam lassan ide oda billegtetve a fejem.
-Egyedül egy lány-Mosolyogtam el. A torkom már nagyon kezdett égni, de nem ronthatok rá egyből ki kell várnom a megfelelő pillanatot. Megköszörültem a torkom, mert már nagyon égett. A lány fél váról vette amiket mondtam, nagyon remélem nem egy vadász gyűlölöm őket.
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 2:03 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next
Vissza az elejére Go down
 

Rét

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
10 / 13 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 9, 10, 11, 12, 13  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Külváros-