A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Keresem :
-
† Kedvenc dal :
born to die
† Tartózkodási hely :
mystic falls ⊂
† Humor :
really hot ⊂



Tristan Raymond ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 28, 2015 10:54 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next
katie & tristan
nothing changed, you are my enemy
[You must be registered and logged in to see this image.]
A méreg egyszerre töltötte el minden idegrostomat. A hideg futkos a hátamon, mindahányszor ennek a lánynak az arcára gondolok. Kegyetlen világban élünk, főleg mi, vámpírok. Többet láttunk már, mint bárki. Ott voltunk, mikor kitört az első világháború. Mikor kivégezték Mussolinit. Mikor a berlini fal leomlott... ott voltunk mindenhol a huszadik században. Mi ketten legalábbis biztosan. És belőle kinézve, éppen annyira kegyetlen ma is mint régen. Megölte az egyetlen lényt, aki jelentett számomra valamit. Kegyetlenségből jeles. De már nem lenne olyan egyszerű elpusztítanom őt. Több kell, mint évekkel, évtizedekkel ezelőtt. A nyers erő már nem lesz ellene megoldás. Ki kell találnom valamit. Látnom kell őt szenvedni. Nem, nem elég az egyszerű halál. Meg kell lakolnia minden egyes cselekedetéért, minden egyes harapásért.
- Hozzád? Még hogy hozzád?! - bukott ki belőlem akaratlanul. Mikor rám jön az idegeség, nem vagyok képes tisztán gondolkodni. Ritkán adom át magam a feszültségnek, de most képes lettem volna remegni tőle. Ezt a nőt... csak az isten tudja, hogy mi vezéreli. Én pedig tudom, hogy mit kell tennem, hogy megtörjem a beképzelt hatalmát. Csak egy törékeny kislánynak látszik, aki mégis annyi keserűséget okozott nekem, amennyit ember még sosem.
- Sajnos ezúttal már nincs senkim, aki jelentene nekem annyit, hogy megöld. Még a legutóbbit sem hevertem ki. Talán azért jöttél ide, hogy összefussunk és revansot vehessek? - vicsorogtam, mint valami fenevad. Épphogy nem habzott a szám. Minden emlék kiélesedett a fejemben. Az élettelen test, ennek a lánynak a vértől csöpögő ajkai... ökölbe szorultak a mancsaim. Tristan Raymond feszült és dühös. Nem jó kombináció.

roads untraveled • csókolom-csókolom <3 • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Feb. 16, 2015 6:29 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next



To Darius
A kérdésére egy tompa fintor jelenik meg az arcomon. –Még a nevedet sem tudom… ugyan már –nem ismerem ezt a vámpírt, az egyetlen, amit tudok róla, hogy anno, évekkel ezelőtt ő vett rá, hogy kiváltsam az átkot, aminek a létezéséről egészen addig nem is tudtam. Az pedig kicsit sem javít a helyzeten, hogy nem szemétségből tette, hanem állítása szerint  szívességet tett nekem. Ő egy pszichopata, sosem fogja tudni megérteni a helyzetemet, én pedig sosem fogom elfogadni a látásmódját.  Nem érdekel, ha a szemében egy senkiházi korcs vagyok, aki nem hajlandó élni az erejével… akkor sem gyilkolok. Nekem már úgy is mindegy, hogy egyel kevesebben vagy többen néznek le. A lényeg, hogy azokkal legyek jóban, akik fontosak nekem.
-Igen, sokra tartom őket, mert… -veszek nagy levegőt. –Nem mindegyik akkora pszichopata  barom mint amekkora te vagy –ez már nagyon kikívánkozott. Bár gondolom nem ez a mondat az, amivel összetörtem a lelki világát, de hát nem is az volt a célom. Egyszerűen szeretném érzékeltetni a látásmódomat, ha már ő is ilyen nagy részletességgel bemutatta a sajátját. Azt már nem teszem hozzá, hogy állatvért is szívhatna, ha annyira akarna, mert fölösleges. Én az előző mondatommal már lezártam a témának ezen részét és nem vagyok hajlandó tovább feszegetni.
-Ameddig nem engedek utat a vad személyiségemnek kettőnk közül egyedül te vagy az –ezt már tényleg fájdalmasan szárazon mondom ki. Úgy érzem süket fülekre találtam és feleslegesen osztom az észt. De azért valamit mégis válaszolnom kell erre a… nagy „bölcsességre”. –És tudod mit? Soha nem is fogom magamnak engedni, hogy olyan könnyedséggel gyilkoljak, mint ahogy te. Mert mindenkinek van választási lehetősége, nekem is –az már eleve hatalmas előrehaladás, hogy azóta, amióta kiváltottam az átkot, egyszer sem sikerült senkit sem megölnöm telihold alatt. Ezt pedig annak köszönhetem, hogy sikerült olyan barátokat találnom, akikre számíthatok. Még akkor is, ha nem tudják pontosan a történetemet. Egyébként a New Orleans-i falkának is tartozok egy köszönettel, bár az a gond, hogy ott bosszantóan lenéztek és az egész ott töltött időnek egyedül annyi haszna volt, hogy mindig segítettek átvészelni a teliholdas éjszakákat.
-Nem! Nem, akarok senkit sem széttépni! Utálom azt, ami lettem! –legszívesebben ordítanék vele, de tudom, hogy azzal sem mennék sokkal többre. Sőt, talán még nevetne is rajta, hogy mennyire sikerült felhúznia. És akkor megint neki lenne igaza abban, hogy elő lehet hozni belőlem a vadállatot. Nem… ez nem történhet meg.
A változásomat viszont korántsem tudom ilyen egyszerűen kordában tartani, mint a dühömet. Így nemsokára elkezdem felvenni a szürke farkas alakját, amit már kellően megutáltam az eddigi évek során, mert.. ez nem én vagyok. Olyan mintha skizofrén lennék és nem tudnám uralni átváltozás alatt a tetteimet. Később pedig rájövök, hogy milyen nagy baromságokat tettem. Még mindig ijesztő, hogy mikre lennék képes, ha valaki szabadon engedne. Most viszont az a gáz, hogy… szabad vagyok.
Egész eddig millió célom volt az életben, most viszont a pillanatnak élek. Nem tudok arra gondolni, hogy mi lesz holnap, vagy azután. Nem tudok arra koncentrálni, hogy letartóztathatnak egy-egy felelőtlen tettemért, hogy kinyírhatnak később. Csak az az egy számít, hogy leszedjem a vámpír fejét a helyéről. Közel sem látom olyan jól, hogy hova támadok, de biztosan tudom, hogy mit akarok elérni. Érezni akarom azt, ahogy a nyaki ütőeréből a számba spriccel a vére, érezni akarom a csontjai roppanását a fogam alatt, érezni akarom a húsának az ízét… és ez olyan szinten mámorítóan hat rám, hogy bármit képes vagyok érte megtenni. Nem érdekel hányszor rúg oldalba, vagy hányszor húz be egy nagyot. Amint lehetőségem támad, elkapom a kezét, ráharapok és el sem eresztem egész addig, amíg meg nem hallom a csontja csattanását vagy le nem szed magáról valahogy.

/Köszönöm a játékot Smile Nemsokára jöhet a ráadás kör Wink/

१ Megjegyzés १ 598 १ Zene
©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Feb. 13, 2015 2:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next


Barry & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Oh, ismerem ezt a nézést. Ez a… nem bízok meg benned nézésed, eltaláltam? Nem lenne jobb, ha valaki olyan segítene, akit… ismersz is? – akivel jó barátok vagytok… na jó nem, ez már túlzás, a legkevésbé se vagyunk jó barátok. Ő csak egy zavarodott kölyök, aki képtelen azt belátni, hogy milyen nagy szívességet tettem neki azzal, hogy kiváltottam azt az átkot. Néhány átváltozás, cserébe olyan lehet, mint egy szuperhős… nem látom én ebben a problémát. Gondoltam szívesebben lenne vérfarkas, mint vámpír. Egyesek szeretik azt hinni, hogy mi vámpírok nem is élünk… nos, ami azt illeti van ebben valami, na de milyen jól nézünk ki még halálunkban is?
- Mert úgy is elrontják kölyök! Túlságosan sokra tartod az embereket, ez a te nagy hibád. Plusz ha nem vetted volna még észre, én vámpír vagyok. Nekem az ölés olyan, mint neked egy jó nagy egészségtelen hamburger. Szükségem van rá, én is csak a táplálkozás miatt ölök. – többek között, mert azért elég jó móka is tud lenni, én legalábbis jókat tudok szórakozni. Szeretek én lenni a vadász, szeretem látni az arcukra kiülő félelmet mikor előlépek a sötétből és aztán… az a meglepettséget, ami körül öleli a nyers félelmet a szívükben, mikor megpillantják az arcomat.  A végén még megéhezem.
- Ugyan már kölyök, állatok vagyunk mind. Visszafogjuk magunkat, betartjuk a társdalom által elvárt normákat, de pont annyira vagyunk jók, amennyire a világ azt megengedi nekünk. És mikor felcsillan az az apró reménysugár, akkor megszegjük ezeket a normákat. Csak a megfelelő hely, és idő kell hozzá. Egy bárányból is farkast lehet nevelni, csak tudni kell a módját. Te kölyök… te is csak egy vadállat vagy. – méghozzá ez tény, mert ha jól tudom, akkor telihold idején farkasként tengeti az életét, nem igaz? Mindenki vadállat, mindenki csal, lop, hazudik, és esetenként öl is. Egyesek többet, mint mások, de… ez már csak részlet kérdés.
- Egy alkalom… ugyan már, legalább magadnak ne hazudj! Újra és újra ölni fogsz, akarva-akaratlanul. És talán nem vagy annyira oda a vérükért, mint én, de… te szereted őket széttépni, nem? – és még én vagyok a vadállat? Ugyan… én nem tépek cafatokra senkit sem, talán eltörök pár csontot, és lecsapolom az illető minden csepp vérét, de nem cincálom a testét szét, mint valami…vadállat. – Te vagy az én Frankenstein-em. Én vagyok a teremtőd kölyök. – én tettem azzá, ami, és ezért nem  hálás nekem? Ugyan miért nem? Erősebb lett, gyorsabb, az akadályok eltűntek… lett egy-két új, de nem legyőzhetetlenek, igaz?
Nem menekülök el, soha nem menekültem,és nem is tervezem ezt most elkezdeni, és neki sem fogom megadni azt az örömöt, hogy futni lásson. Nem… túl büszke vagyok, és túlságosan is unatkozom, hogy ezt most kihagyjam. Hogy meghalhatok? Persze, megharaphat, de… túlélem valahogy azt is, ha még most nem is tudom, hogyan. – Lám, lám, végül a teremtmény a teremtője ellen fordul… olvastad a könyvet, mi? – mosolygok rá, mikor felém vicsorít, de már farkaspofája van. Nem tudom, hogy ilyenkor hall-e, vagy lát-e valamit, nem is érdekel, csak is őt figyelem, ahogy felém ugrik, én pedig bár kikerülöm és oldalba rúgom, sajnos ez a rohadék  nem fogja feladni egy könnyen. És az a baj, hogy én fogok előbb elfáradni, és ezt kihasználja… akkor pedig muszáj menekülni.

//Köszönöm a játékot, király volt Very Happy//




Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Feb. 08, 2015 7:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next



To Darius
Ráncolom a homlokom a „nagylelkűségére”.  Őszintén szólva nem gondoltam komolyan, hogy pont ő segítsen rajtam. Nem várom el tőle, sőt, azok után, hogy ő hozta ki belőlem a gyilkost kétlem, hogy valaha is elfogadnék tőle egy szívességet. Bár ezzel azért helyre tehetné a hibáit, nem kéne minden egyes teliholdkor őrjöngő fenevadként viselkednem. A gondolatmenetem végére érve felsóhajtok és végignézek rajta. Nem kéne lepaktálnom egy pszichopatával.
-Tudom, hogy nem egyszerű. Majd átgondolom.. –kinézem belőle, hogy a végén azért rohangálna hozzám, hogy szívességet kérjen arra hivatkozva, hogy ő segített rajtam. Erre a nemes feladatra –a hibriddé változtatásomhoz- megbízható személyre van szükségem, aki lehetőleg nem egy gyilkos. Ki tudja, lehet, hogy meggondolná magát, egyszerűen megölne és nem kelnék fel többet. Számolnom kell ezzel az eshetőséggel, nem mehetek bele ilyen üzletbe meggondolatlanul.
-Nagylelkű dolog? –már ott tartok, hogy majdnem röhögök kínomban. –Abban mi a nagylelkűség, hogy esélyt sem adsz másoknak arra, hogy kijavíthassák a hibáikat? –esküszöm, én még a főnökömet sem ölném meg tiszta fejjel (értsd: mikor nem vagyok farkas). Pedig ő aztán tényleg kiérdemelte az utálatomat, főleg mostanában. Állandóan kritizálja a munkámat, idegesít azzal, hogy siettet és miegymás. Azt meg már kitárgyaltuk, hogy olyan büdös a lehelete, mintha legalább egy döglött patkányt evett volna reggelire. Szívem szerint átváltoznék madárrá és szarnék egyet a fejére. De a halált még ő sem érdemli meg. Egyszerűen nem tudnám elvenni az életét. Így is eléggé nyomaszt az, hogy azon a bizonyos estén ez a dög vámpír rávett arra, hogy megöljek egy ártatlan, fiatal nőt, minden előzmény nélkül. Évek teltek el azóta, de még a mai napig előfordul, hogy álmomban látom az arcát. Azt hiszem ezt hívják lelkiismeret furdalásnak.
-Ez nem ilyen egyszerű! Az állatoknál talán igen, de mi már régen továbbfejlődtünk. Vagyis... bocsáss meg! Én továbbfejlődtem, de úgy látszik te valahol megakadtál –nem érdekel hány éves, lehet tőlem 600 is, ha úgy gondolkozik mint egy vadállat. Persze tőle már nem várok el mást. Az már régen kiderült, hogy gond van az agyával. Agybaj meg nagy baj.
Az meg végképp nem érdekel, hogy mit mond ezután. Ő is tudja hogyan értettem, amikor azt mondtam, hogy még véletlen sem akarnék olyan lenni mint ő. Az meg a saját szocproblémája, ha nem megy neki a szövegértés. A magam részéről egyébként kezdem unni ezt a „bájcsevejt”, mert hiába erőlködök, tudom, hogy őt úgysem fogom meggyőzni. És ez fordítva is igaz. Egy óráig vitázhatnánk arról, hogy kinek van igaza, akkor sem tudnánk dűlőre jutni. Mindketten meg vagyunk róla győződve, hogy a másik a hatökör.
-Az csak egy alkalom volt. Én még mindig nem kenem emberpástétommal a kenyeremet és nem szürcsölöm a vérüket koktél gyanánt. És nem is fogom –erről ennyit. Talán elindultam a lejtőn már azelőtt is, hogy ő rávett volna a gyilkosságra… de azon vagyok, hogy ezt kijavítsam. Szeretnék segíteni másokon, de úgy érzem így képtelen vagyok rá. Gyakorlatilag gyilkoló gép vagyok, akit le kell láncolni nehogy megölje egész Mystic Fallst. A vámpír szemében meg  gondolom csak egy rühes korcs vagyok, akire feleslegesen pazarolja az idejét. Ezért nem értem miért áll még mindig itt. Azt meg főleg nem, hogy miért nem megy el a p*csába, amikor látja, hogy kezdek átváltozni. Mire jó az neki, hogy átváltozva megharapom? Talán a becsülete miatt nem hajlandó mozdulni? A válasza alapján igen… azért nem megy, mert nagynak hiszi magát. Persze ez részben igaz is, gondolom több száz éves, van elég ereje, de… el tudná bánni velem is? Egy rossz mozdulat és megharapom. De oké. Nekem jelenleg a legkisebb problémám is nagyobb annál, minthogy azért aggódjak miért nem viszi arrébb a seggét a bűzlő vámpír. Felelőtlen, nem tudok vele mit csinálni és ilyen állapotban nem is akarok. Az egy dolog, hogy átváltozás közben olyan ocsmány lehetek, mint egy mutáns, egy kotonszökevény, de úgy fáj mindenem, hogy majdnem darabokra esek. Nem olyan brutális, mint legelőször, de ha lehetne választásom akkor inkább egy autóbaleset, 4 törött bordával, mint ez.
Mivel a vámpír nem hajlandó eltűnni a közelemből, ezért az elkövetkezendő percekben ő szívja meg. Amint szép lassan felöltöm a szürke bundájú farkas alakját egyre jobban elvesztem a józan eszemet. A végére már annak ellenére is elindulok felé, hogy még mindig vannak részeim, amik nem vették fel teljesen az új alakot. Többé már nem jelent számomra mást, csak egy mozgó húscafatot, akit apró darabokra kell tépkedni. Egy ideje nem ettem semmiféle húst, ráadásul a szaga kimondhatatlanul vonz. Képtelen vagyok megfékezni magam, egyszerűen át akarom harapni a torkát és érezni akarom a vérének ízét a számban. Pillanatok alatt rávetem magam, és még az sem érdekel, ha esetleg ellép előlem, vagy megüt. Nem adom fel, tovább próbálkozok és torokra megyek.

१ Megjegyzés १ 759 १ Zene
©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 07, 2015 2:22 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next


Barry & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Hidd el, szívesen segítenék, de sajnos nem ilyen egyszerű ez, ha az lenne, akkor több lenne a hibrid mint a sok pattanásos gimnazista. – na igen, ez nem ilyen egyszerű, és bár én soha nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, de  hallottam már bőven elég pletykát. Valami hasonmás is kell hozzá, hát… találjon.  – De tudod mit? Nagylelkű kedvemben találtál ma, úgyhogy…segítek neked hibriddé válni, ha ennyire akarod, de… az nem lesz olyan egyszerű. – nem arról van szó, hogy csak meg kell őt ölni, ennek alaposabban utána kell nézni, mert én szívesen töröm el a nyakát, de jobban örülnék ha felkelne utána, hadd lássam az én kis mesterművemet vérre szomjazni.
- Na ne röhögtess! A normális élet alatt mégis mit értesz? Élsz hatvan évet, végigdolgozod az egész életed, miközben mások folyton megaláznak…szerintem inkább vegyük el tőlük, minthogy megéljék. Gyilkosnak lenni nagylelkű dolog. – sőt, akár valami díjat is kaphatnék érte. Nem mintha olyan nagyon érdekelnének mások, elvégre aki meghal, az meghal, nincs tovább, én nem hiszek semmiféle halál utáni életben…kivéve ha előbb lakomázol egy vámpír véréből. – Amúgy meg, a gyenge nem érdemli meg, hogy éljen, nem igaz? Az erős életben marad a gyenge kárán, ez a természet törvénye. Jártál te rendesen iskolában? – egyszerű a képlet. A gyenge meghal, az erős pedig az ő kárán él tovább. Ez így volt, így van most is, és így lesz holnap is.
- Mint én? Kölyök, soha nem lehetsz olyan, mint én, ettől nem kell félned. Egyrészt, mert belőlem csak egy van, másrészt kell hozzá egy olyan négyszáz év tapasztalat. – nem kell félnie, olyan, mint én, soha nem lesz, belőlem nincsen több, én egyedi vagyok, ő pedig gyáva módon fél beismerni azt, hogy imádja a hatalmát. Ugyan, gyorsabb, erősebb, mint az átlag ember, menjen el birkózónak, öljön meg néhány csövest, raboljon ki másokat…tegye hasznossá magát és az erőt, amit kapott. – Amúgy meg emlékezeteim szerint te már gyilkos vagy… igazam van? Elindult a leejtőn, innen nehéz lesz felkapaszkodni. – gyilkos… ő is az, én is az vagyok, kettőnk között a különbség, hogy én megtanultam az évek során, hogy embert ölni nem bűn, sokkal inkább létszükséglet. Fogja fel úgy,mint a…. legkisebb rosszért tett erősfeszítése.
- Én meghaltam, azóta kevés dolog izgat, a nyavalyás Hold is ezek közé tartozik. – miért kéne érdekeljen? Meghaltam, nem kell már, hogy bármi is érdekeljen, és ehhez tartom is magam, talán egy kezemen összetudnám számolni, hogy hány olyan dolog van, ami számít nekem még. Elvégre élek, itt az élet a halál után.
- Én nem menekülök kölyök! Inkább ropogtasd valahogy vissza a csontjaidat, nem akarok neked botot dobálni. – nem sok kedvem van hozzá, hogy egy vérfarkassal telihold idején harcoljak, mert kevés az esélyem, ezeknek a dögöknek elég egyetlen nyavalyás harapásuk, hogy pontot tegyenek az életem végére, de… vannak elveim. Ilyen az, hogy nem menekülök, akármilyen butaságnak is tűnik, maradjunk hűek az elveinkhez.




Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 03, 2015 8:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next



To Darius
Szóval ő unalomból gyilkos. Erre már komolyan nem tudok mit mondani. Az ilyent be kéne zárni a legközelebbi diliházba, vagy meg kéne ölni, hogy ne unatkozzon ennyire. De én így „józanon” semmiképp sem tenném el láb alól. Nem az én feladatom eldönteni, hogy ki éljen vagy sem, ez pusztán csak egy javaslat lenne a szebb jövő érdekében. Mert hát mennyivel szebb lenne a bolygó, ha nem lennének rajta ekkora férgek. Egyébként meg valamilyen szinten magamat is annak tartom. Sosem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy milyen „ember” lett belőlem.
-Igen? Akkor gyerünk, segíts rajtam, változtass át hibriddé – mert persze mondani könnyű. Egyébként olvastam erről lehetséges megoldásként, de nincs hozzá meg a megfelelő emberem, aki bevállalná, hogy segítene. Meg egy bizonyos hasonmás vére is kell hozzá, azt meg megszerezni megint nem egyszerű. Ha az lenne valószínűleg minden hemzsegne a hibridektől. De én személy szerint egyel sem találkoztam, csak olvastam róluk. Nagyon ritkák lehetnek.
A vámpír következő mondatára csak egy grimasszal és fújtatással reagálok, mert tényleg nem akarom lef@szozni, mikor ő még nagyjából normálisan is áll hozzám... de úgy látom szövegértési gondjai akadtak. Azt hiszem elég világosan közöltem vele, hogy utálom ezt az egész szarságot, hogy farkas vagyok.  Több kárt látok benne mint hasznot és ez itt a probléma.
-Mi? –kerekednek ki a szemeim a kérdés hallatán. Ez tényleg nem normális. –Mondjuk az, hogy megfosztanak másokat a normális élet lehetőségétől? –nem, és itt nem csak az áldozatokra gondolok, hanem azokra az emberekre, akik egy-egy pszichopata miatt kénytelenek megválni a családtagjaiktól, sok esetben az egész családjuktól. Végignézni, hogy legyilkolják a famíliádat… az egyik legszörnyűbb lehet.  De szerintem teljesen felesleges tovább magyarázni ezt egy gyilkosnak, úgysem fogja megérteni. Illetve ha egyszer majd eljut a tudatáig, akkor is tovább fogja védeni az álláspontját, mert… minden ember ilyen. Nehezen ismerjük be, ha tévedtünk.
-Nem félek beismerni. Utálom! Sosem akartam olyan lenni mint te és… nem is leszek!  -köpöm a szavakat. Nem egoizmus, egyszerűen annak ellenére, hogy én is követtem el súlyos hibákat, még mindig többre tartom magam nála. Bár abban igaza van, hogy mindig is szerettem volna szuperképességeket, de nem ilyen áron. Ha választanom kéne a gyilkolás szupererővel és a normális élet közt, akkor az utóbbihoz adnám a voksom. Sosem voltam olyan típus, aki ártani akart másoknak és ehhez tartom magam.
-És még te mondod, hogy nem nagy dolog a telihold –morgom a fogaim közül, amint elkezdődött az átváltozás. A számban érzem a vérem sós ízét, a testem szokás szerint majd’ szétszakad, annyira fáj. A kérdésére nem is válaszolok, mert ha van egy kis esze, akkor tudja, hogy ez nem rajtam múlik mikor változok át. Teliholdkor bármelyik pillanatban elkezdődhet.
-Mire vársz? Tűnj el! –ha lenne egy kis esze, akkor már legalább egy kilométeres távolságban lenne tőlem. Még legalább tíz perc mire átváltozok, azalatt bőven eltűnhetne, de nem. Ő eldöntötte, hogy meg akar halni. –Menj már! –már akaratlanul is rávillantom a fogaimat, a szaga kezdi teljesen elvenni az eszemet. Ugyan nem rontok neki, mert még rendesen fáj a testem mindenhol, de már csak idő kérdése… semmi sem tart örökké.
A földre térdelek és miközben ropogtatom a zsugorodó testem csontjait, a lehető legagresszívabb tekintettel méregetem a vámpírt.

१ Megjegyzés १ 519 १ Zene
©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 03, 2015 3:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next


Barry & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


-Mi? Nem, félreértesz kölyök! Megöltem azokat, akik ezt tették. De tudod, az örökélet nagyon sokáig tart és valamit tennem kell, hogy ne unjam magam halálra. – neki könnyű, hiszen ő nem halhatatlan, én sem vagyok az, de alapesetben végül is igen. Én szeretem ezt, imádom, hogy vámpír vagyok, hogy erősebb és gyorsabb lettem, nem nagy ár mindazért amit kaptam, hogy néha meg kell öljek valakit. Én már abban a korszakban születtem mikor mások megölése bevett napi rutin volt. Harcos voltam egész életemben, most is az vagyok, megtudok békélni azzal, hogy megölök valakit, az én lelkiismeretem nem igazán vádol emiatt engem meg. – Amúgy meg, ha ennyire rossz vérfarkasnak lenni, miért nem kötsz egy hurkot és akasztod a nyakadba? Vagy akár  lehetnél hibrid is… sok mindent pletykálnak. – és a pletykák futótűzként terjednek, főleg az ilyek. Én magam nem tudom, hogy mégis mi igaz ebből és mi nem, de nem hinném, hogy ilyennel bárki is viccelne. Mindegy, én nem igazán izgatom magam emiatt, a legkevésbé sem érdekel, hogy egy vérfarkas miként oldja meg a dolgait, én akkor is azt mondom, hogy havonta egy nap szobafogság még nem olyan nagy ár mindazért, amit az átok ad neki. Örüljön, hogy nem haraptam meg, vagy öltem meg ott helyben. Ő még a szerencsésebbek közé tartozik.
- Azta, nézzenek csak oda, látom végre növesztettél valamit a lábaid közé… tényleg jót tett ez neked. – szétrúgni a seggemet? Vicces fiú ez, azt hittem már megtanulta, hogy kettőnk közül én vagyok a seggrúgós típus, de én aztán nem is hagyom életben a másikat, kár azért a finom vérért. Őt viszont nem akarom megölni, ha akkor sem öltem meg, most miért tenném?
- Ez a sok közhely… mi a baj a gyilkosokkal? – de komolyan, mégis miért beszél mindenki úgy, mint valami szent ember? Azt hiszik, hogy gyilkosnak lenni átok? Inkább áldás, megmutatja, hogy meg van az erőd, hogy dönts élet és halál közt, ő döntött, vagyis inkább én döntöttem helyette, megmutattam neki, hogy benne megvan az erő, erre most azzal jön nekem, hogy inkább lenne átlagos? Gyenge és esendő? Ugyan már, a szíve mélyén nem akarna újra átlagos lenni, hiszen világ életében több akart lenni, és most több is.
- Dehogynem akartad! Csak félsz beismerni, hogy valójában… imádod a hatalmat, amivel együtt élsz. – ugyan már, ne hazudjon nekem. Minden ember vágyik arra, hogy különleges, legyen, hogy hatalma legyen, és ő ezt meg is kapta, ha annyira el lenne veszve, akkor már egy kötélről lógna, igaz? – Ami azt illeti, én jobban szeretek halott lenni, de a telihold nem valami nagy ár mindezért. – egyszer egy hónapban kibírja azt, hogy ki van láncolva, igaz? És úgy hallottam, hogy ahogy telik az idő, úgy lesz egyre kevésbé fájdalmas. Bár lehet, hogy ez csak egy mendemonda.
- Hé, kölyök, fogd vissza magad, ez nem az a pillanat mikor át kéne változnod!– nem, ez most rohadtul nem ez a pillanat, ugyanis hiába futnék, köztudott, hogy ezek a dögök átváltozás után jóval veszélyesebbek, mint emberi alakjukban. És én sem vagyok éppenséggel gyáva. Úgyhogy nem futok, állok továbbra is egy helyben, a srácot nézve, remélve, hogy… tud valamit kezdeni magával.




Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Feb. 01, 2015 11:35 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next



To Darius
Ha valaki csalódott kettőnk közül, akkor én mindenképp nagyobb mértékben vagyok az. Mert nem hiszem el, hogy mindig ilyen seggfejeket tol elém a sors. Ennyire azért én sem lehetek szerencsétlen, hogy állandóan ilyeneket fogjak ki. Az meg még csak tetézi az idegességem, hogy továbbra is bármelyik pillanatban átváltozhatok, akkor viszont biztos, hogy nem csak ezt a vámpírt nyírom ki, hanem mindenkit, aki a közelben van. Pedig amúgy nem vagyok egy erejét fitogtató pózer gyerek, aki keresi a bajt, még egy igazi verekedésem sem volt sosem. Oké, egyszer kaptam egy jobb egyenest még anno a középiskolában, de… akkor sem ütöttem vissza, egyrészt azért, mert jogosnak éreztem.  Pedig egyébként az erő már akkor is bennem volt, csak valahogy mindig különböztem a többiektől. Más vérfarkasok már régen szétrúgták volna a csávó seggét, de én türtőztettem magam, nem akartam feltűnést kelteni.
Ennek a vámpírnak viszont szívesen megmutatnám merre kell menni a picsába. Ő nem értheti, de én sosem akartam…  ezzel az átokkal nagyobb erőt. Lényegében alig tudom hasznosítani, nagyobb a hátránya mint a haszna. A vámpíroknak még könnyebb dolguk van, nekik legalább nem kell minden egyes teliholdkor kiláncolva egy pincében őrjöngeniük, ráadásul vannak, akik vegák és csak állatvérrel táplálkoznak. Én is lehetnék ilyen, sőt még jobb is. Csak kéne valakit találnom, aki segít a hibriddé válásban. Mondjuk Klaust, róla hallottam már innen-onnan, csak még nem jutottam el odáig, hogy felkeressem.
-És ezért másokat büntetsz? –vágom rá rögtön, miután felhozta a családját. Ha jóban lennénk talán még azt is mondanám, hogy részvétem, de így képtelen vagyok sajnálni ezt a pszichopatát. Miatta lettem szörnyeteg. Ha ő nem vesz rá arra a gyilkosságra abszolút normális életem lehetne. Mert ez… ez így nem ajándék. Hibriddé válni meg nem olyan egyszerű tudomásom szerint. Ha az lenne, akkor már kihaltak volna a vérfarkasok.
-Mire vagy kíváncsi? Arra, hogy milyen érzés amikor szét akarod rúgni a másik seggét? –a hangomból már régen eltűnt a kedvesség, sokkal inkább fenyegetés van benne és indulat.  Már kezd hidegen hagyni, hogy bármelyik pillanatban átváltozhatok. Nem akarom megölni a vámpírt, de őszintén szólva kezd nagyon az idegeimre menni. Nem szájkaratéznék ellene, mert annál többre tartom magam, de szívesen levezetném rajta a feszültséget.  A halált ugyan nem, de pár jobbost mindenképp megérdemelne.
-Inkább élnék átlagosan mint gyilkosként –mellesleg nekem a csajozásban sosem segített az, hogy farkas lettem. Attól még ugyanúgy átesek az étteremben a székeken, szaltózok a jégen és beégetek másokat. Semmi sem változott, ugyanúgy tekintenek rám, mint az átváltozásom előtt. Egy különcként.
A vámpír következő szövegére felcsattanok. –Nem, nem jobb érzés! Sosem akartam ezt a szart, fogd már fel! Ha szerinted annyira fasza vérfarkasnak lenni, akkor cserélj velem helyet legalább egy telihold erejéig –roppantom ki az egyik ujjamat időközben. Egyre jobban érzem a bennem felgyülemlett feszültséget és attól tartok ez már nem csak azért van, mert ezt váltotta ki belőlem ez a seggfej.
Szokás szerint az ínyemben kezdődik, a fogaim megnyúlnak, fájdalom pedig szépen lassan kisugárzik az egész testembe. Érzem, ahogy szép lassan átalakul a testem.  Felüvöltök, de még mielőtt a vámpír élvezné a műsort, rávillantom a tűhegyes fogaimat. Ha nem hülye, akkor már most lelécel innen.

१ Megjegyzés १ 511 १ Zene
©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jan. 30, 2015 5:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next


Barry & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


Örülök annak, hogy nem csak engem ver a sors, de azért örülnék annak, ha mondjuk a saját bajomat átpasszolhatnám csak úgy valakinek. Nem mintha utálnám Rosette-t ,de… még magam sem tudom mégis mi a helyzet vele. Nem akarom megölni, egyszer már megtettem, de az csak… a túlélés miatt volt. Több veszélyt láttam benne, mint lehetőséget, de most már… én a sérelmeimet a múltban hagytam és nem hoztam el magammal, mert csak hátráltatnának, semmi hasznukat nem venném. Az életben arra van szükség, ami életben tart, nem pedig arra, ami megöl. Márpedig a sérelmek ilyenek, mert kötelességünknek érezzük, hogy elégtételt vegyünk, akár több száz éves tettekért is.
Erre idejön ez a kölyök. Komolyan, mintha azzal verne az élet ,hogy minden egyes rohadt embert idehoz, akivel életem során összeakadtam. Ennyire nem lehetek szerencsétlen, hogy pont őt kapom meg. Először nem is ugrik be az, hogy kicsoda, olyan kis nyeszlett szegénykém, de aztán csak leesik a tantusz és… kicsit csalódott vagyok, hogy nem úgy üdvözöl, mint valami régi jó barátot.
- Jogos. – bólintok mosolyogva a szavaira. Oh, a hullaszag… még szerencse, hogy csak ő érzi, különben magányosan tengettem volna az elmúlt éveket. Mindig az élőholtakkal azonosítanak minket, de az a helyzet, hogy én nagyon is élőnek érzem magam. – De neked olyan a szagod, mint egy ázott kutyáé. Van kutyád? Hidd el, nem akarnál vele egy szobában lenni, ha megázott. – azt hiszem teljesen felesleges azon versenyeznünk, hogy melyikünk a büdösebb, nagy szerencsénkre ezt csak a másik fajtájra érzi meg. Amúgy is, gondolom nem azért akart letarolni, hogy a fejemhez vágja, büdös vagyok.
- Kérlek, hagyd ezt a drámát! Te még szerencsés vagy, én megöltem az enyémeket. Vagyis csak a szüleimet, a feleségemet meg a kölyköket még előtte karóba húzták. – utálom mikor folyton mindenki azzal jön, hogy „a családomat el kellett hagynom…”, oh, megszakad értük a kicsi szívem, de gondolkodjanak már egy kicsit! – Mondd csak,  milyen érzés? Mindig is kíváncsi voltam rá, hogy mit éreztek ilyenkor. Láttam már egy-két olyat, mint te, átalakulás közben, de… nem voltak valami beszédes kedvükben. – az nem kifejezés, rohadtul undokok voltak, pedig én aztán nem ártottam nekik, csak… talán kicsit megritkítottam a családjukat, de nem tehetek róla, máskor írják az ajtóra, hogy vérfarkas lakik ott.
- Miért, nem a rossz fiúkra bukik a legtöbb veled egykorú csaj? Inkább örülj neki, ugye nem akartál soha egy unalmas, átlagos életet? – szerintem azt senki nem akar, mégis ki ne vágyna többre? Én is többre vágytam, csak nem tettem érte semmit, de végül a sors úgy döntött, hogy zöld utat ad nekem. Elvesztettem ugyan mindent, de ez szükségszerű volt. – Több száz éve élek kölyök, megérdemlem, hogy néha ne én végezzem el a piszkos munkát! Amúgy meg nagyon jól csináltad. Talán nem tudsz róla, de szerintem erre születtél! Tudod, vannak áldozatok és… akik megölik őket. Ugye, hogy jobb érzés az utóbbinak lenni? – élet, vagy halál? Én inkább kihagynám az utóbbit és élnék helyette még egy olyan… örökké.




Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jan. 29, 2015 7:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next



To Darius
Azt hittem még reggel, hogy végre lesz egy normális napom, amikor pihenhetek egész nap, mert nem kell bemennem dolgozni. Végre elkerülhetem a  főnökömet és az idegeskedést az miatt, hogy vajon mikor jön ide hozzám, hogy kritizálja a munkámat és a gyorsaságomat. Mert nagyon úgy látszik, hogy a cseszegetésemen kívül nincs jobb dolga. A seggfeje miatt nem tudok koncentrálni a feladataimra, még az a minimális tisztelet sincs meg benne, hogy szar evés után ne hajoljon közel hozzám, mert a leheletétől erősen hányingerem van már. Legközelebb esküszöm, gázmaszkkal fogok bemenni dolgozni… ennél hülyébbnek már úgysem néznének.
De végre ott tartok, hogy megúszok egy egész napot az irritáló személyisége nélkül, erre itt az újabb probléma., nincsen segítségem teliholdkor.  Kezdem úgy érezni, hogy valami átkot szórtak rám, ami ilyen lemoshatatlan kategória és nem hagyja, hogy normálisan éljek. Mert ez… ez nem fasza, hogy mikor végre boldog lehetnék mindig valami gallyra vágja a hangulatomat. És ha még nem elég, hogy kész ideg vagyok attól, hogyan fogom ezt az éjszakát végigcsinálni, még azzal a mocskos dög vámpírral is találkoznom kell, aki rávett anno a gyilkosságra.
Amint megérzem a szagát a levegőben, kirontok az autóból, hogy rávethessem magam, mert ezt nem úszhatja meg büntetlenül! Nem akarom megölni, de mindenképp szeretném, ha átérezné a „szeretet és a törődést”. Csak sajnos ő gyorsabb nálam és leteríteni nem tudom. Viszont amint visszanyerem az egyensúlyom felé fordulok, hogy számon kérjem tőle a tettét. Az első mondatára nem reagálok, mert amúgy is folytatni akartam a szövegemet, csak ő közbevágott. . Egyelőre még csak szikrázó tekintettel próbálom a mosolyt letörölni az arcáról.
Én bűzlök, mikor neked van hullaszagod? –nézek rá felvont szemöldökkel, felháborodott arckifejezést vágva.  Nem tudom miért van ez, hogy a vámpírok sosem érzik meg a már-már rothadásra hasonlító szagukat. A farkasokat kritizálják, holott hozzájuk képest a WC szaga felér egy virágos réttel.
A következő mondatára majdnem hátra szaltót dobok. Ennyire hogy lehet valaki…  bosszantóan egyszerű pszichopata? –Hogyne. Csak a családomat kellett miatta elhagynom, nehogy széttépjem őket teliholdkor –volt pár farkas, aki azzal jött, hogy kötözzem ki magamat és a többi és a többi. Az az egy gebasz van ezzel, hogy csak feleolyan biztonságos, mint mondjuk egy pince, ráadásul sokkal fájdalmasabb. Láttam magamat már videóról is bekattanni, párszor még a láncomat is sikerült kitépnem a falból. Ezek után nem kérdéses, hogy inkább egy atom biztos, elzárt helyiség mellett voksolok, amiben ki vannak kötve a lábaim, a kezeim, plusz van egy vasnyakörvem. Ez egyébként is kevésbé akadályoz az átváltozásban.
-Az már csak másodlagos, hogy dupla vastagságú lett az aktám. És mindezt miért? Mert te azon az éjszakán úgy döntöttél, hogy növeszted a seggedet és kényelmesen megvárod, míg más vadászik helyetted –mert ez történt, ő vájkált az elmémben és vett rá azzal az undorító képével, hogy megöljek egy ártatlan nőt.

१ Megjegyzés १ 461 १ Zene
©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jan. 27, 2015 3:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next


Barry & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


Nem tudom miért ilyenek velem az emberek és a Rosette nevű vámpírok. Nem tettem semmi rosszat azon kívül, hogy nem mondok ellent a vámpírlétnek és mindannak, amivel ez jár. De most komolyan,  én egy ragadozó vagyok, igazam van? Vérrel táplálkozom, és úgy hallottam, hogy manapság leszólják azt az átlagos embert is, aki vegetáriánus, hát még ha egy vámpír az… az ember vér sokkal jobb és ezerszer többet használ, én nem érem be kevesebbel, és csak sajnálni tudom azokat a bolondokat akik azt hiszik, hogy ezzel hatalmas hős tettet követnek el. Nem nagy dolog az, hogy nem ölsz meg valakit, úgyis megfogsz, már ha vámpír vagy. Igazából még csak az sem kell hozzá… de sokkal jobb buli, ezt tanúsíthatom.
És ezért vagyok most itt. Mert az a hülye liba tönkretette a motoromat, ami amúgy rohadt régen megvan, szóval ne akarjon még egyszer a szemem elé kerülni, mert minden rohadt istenre esküszöm, akiben nem hiszek, hogy keresztre fogom feszíteni azt a némbert! Csak azért tette, mert én megöltem… miért olyan nehéz belenyugodni abba ,hogy meghalt? Erősebb lett és gyorsabb, élhet, amíg csak akar, semmi rosszat nem látok a halálban, ha előtte ittál egy vámpír véréből. Ez inkább áldás, mint átok, ez az én személyes véleményem.
És ha nem lenne elég nekem egy szeszélyes nő, akit pár száz évvel ezelőtt megöltem, még azzal is ver az ég, hogy idejön valami büdös kutya. Nem mondom, hogy ismerős a szaga, nekem minden rohadt vérfarkas szaga pont ugyanolyan. Nem mintha bajom lenne velük, csak… meghalok, ha megharapnak,azt hiszem ez pont elég indok, hogy inkább utáljam őket, mint szeressem. Ha ez a hülye pedig tényleg nekem akar rontani, akkor még szerencsém is van, most úgyis dühös vagyok, ezt valakin le kell vernem. Földre döntenie viszont nem sikerül, nemcsak ő érzi az én szagomat, ami minden bizonnyal sokkal jobb, mint az övé.
- Egy rajongó… kicsit pontosíts, tudod, sok mindent tettem már! – mondom mosolyogva neki, ahogy kémlelem az arcát, és először nem ismerem fel, gőzöm nincs ki ez a büdös vérfarkas, de aztán mikor újra megszólal… kiszélesedik a mosolyom. – Áh, várj csak, már emlékszem rád kölyök… kifejezetten jót tett neked a találkozásunk…leszámítva a szagodat. – az utolsó szavaimnál már inkább csak fintorgok, de hamar visszatér a mosoly az arcomra. Komolyan, kísért engem a sors, először Rosette, majd ő… miért nem tudják elfogadni, hogy így jártak? – Hogy miért… roppant kíváncsi gyerek vagy te, mi? Mit gondolsz miért tettem? Ne mondd, hogy nem élvezed… erősebb lettél, gyorsabb, talán még csajod is lett... nem olyan nagy ár ez egy szobafogságért, amit havonta egyszer megejtesz, nem? – ha igen, akkor vele van a baj, mert én nem látok túl nagy gondot ebben. Oké, a vérfarkas kicsit másként működik, mint a vámpír, de… vannak átfedések. – Szívesen! – ha esetleg még nem köszönte volna meg nekem.




Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 25, 2015 2:10 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next



To Darius
Telihold van és ilyenkor mindig az egyik haveromnál szoktam tartózkodni kiláncolva. Túl veszélyes lenne engem szabadon engedni, széttépnék mindenkit, aki az utamba kerül, úgyhogy nem kockáztatok én sem. És eddig a haverom is aggódott értem legalább annyira, hogy már besötétedés előtt  hívott telefonon, hogy menjek és kiláncol. A pincéjük nagyjából atombiztos, még ha a láncokat el is szakítanám, akkor sem tudnék onnan kijutni, túl erős az ajtó. Olyan már volt, hogy megpróbáltam szarrá püfölni, de nem jött össze. Egyszerűen nem tudok nagyobb kárt tenni benne és pont azért nem aggódik a barátom csaja sem miattam. Már megszokta, hogy ez így működik, muszáj engem oda bezárni. Igaz, hogy zavarom a nagy meccsnézésüket -vagy hát mikor mit-, de legalább nem nyírom ki fél Mystic Fallst.
Most azonban valami gebasz van. Szabadnapos vagyok, ezért már kettő körül küldtem üzenetet a srácnak, hogy előbb tudnék menni, írja meg, hogy pontosan mikor legyek ott. De nem válaszolt. Ennek még úgy nem is nagyon tulajdonítottam jelentőséget, de aztán mikor a szokásos időpontban sem hívott, akkor már elkezdtem aggódni. Este kilencig majdnem mind a tíz ujjamról lerágtam a körmöt,  a WC-t pedig ha nyolcszor nem látogattam meg ez idő alatt, akkor egyszer sem. Végül tíz körül úgy döntök, hogy én magam megyek oda hozzájuk. Elvégre nem laknak olyan messze, max. néhány kilométer, ami kb. egy-két perc kocsival. Így hát beindítom az öreg, szürke Honda motorját és a szokásosnál ugyan idegesebben, de elvezetek hozzájuk. Az újabb sokk akkor ér, mikor nincsenek otthon. Hiába dörömbölök, nem nyitják ki a bejárati ajtót. Végső elkeseredésemben körbefutom a házat és mindegyik ablakon benézek. Semmi.
Még mielőtt rám törne egy újabb gyomorgörcs, visszamegyek az autóhoz és beülök. Nagyon úgy néz ki, hogy ezt az éjszakát egyedül kell végigcsinálnom. A fejemet hátra hajtom, a szememet becsukom és pár pillanat erejéig elgondolkozok azon, hogy várjak-e itt még max. fél órát. Végül elvetem ezt az őrült ötletet, mert az emeleti lakásomból még mindig nehezebben jutok ki, mint innen a kocsiból.
Újra beindítom a motort és terveim szerint miután végiggázoltam a fél városon, hazamegyek.  Az utóbbit azért nem tudom megvalósítani, mert amint a város rétje mellett elhajtok, az ablakon beáramló friss levegő közé egy rettentően ismerős vámpírnak a szaga keveredik. Nincs autós mögöttem, ezért erőteljesen beletaposok a fékbe, a Honda kerekei csikorogva állnak meg. Egy darabig a kormányon tartva a kezeimet nézegelődök és „szimatolok”, végül kiszúrom azt, akit kerestem. Fénysebességgel kipattanok a járműből, bevágom magam mögött az ajtót és a jelenleg egyetlen parkban tartózkodó férfihez rohanok. A tervem az, hogy a földre döntöm, mert fékezhetetlen dühöt érzek már attól, hogy megláttam. Az ő hibája az egész! Miatta vagyok szörnyeteg!
-Te vagy az! Te tetted! -üvöltöm. -Átváltoztattál. Miért?!-már messze nem vagyok olyan beszari, mint amilyen voltam anno. Ráadásul az erőviszonyok nagyjából kiegyenlítettek lettek, muszáj lejátszanunk ezt a játszmát.

१ Megjegyzés १ 461 १ Zene
©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 24, 2015 10:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next


Barry & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Az a hülye szuka! – mérgelődöm hangosan miközben átvágok a réten. Tönkretette a motoromat, úgyhogy most kénytelen vagyok gyalogszerrel hazajutni. Tudom, gyors vagyok, de most aztán ahhoz van a legkevesebb kedvem, hogy gyorsan hazaérjek. Kiakarom dühöngeni magamat, amit nem is olyan rég sikerült megtennem, találtam egy szép kis kempingezni induló párt, na ők már nem fognak eljutni addig, hogy felállítsák a sátort, bár jobban belegondolva…. nem fognak eljutni semeddig sem, mert nincs lábuk. Nem lett volna szükségszerű letépni, de a fickó menekülni akart, gondoltam megmutatom milyen az élet lábak nélkül, nem tetszett neki, hogy letéptem a felesége lábát, de hát ő akart menekülni, igaz? Soha nem fogom megérteni az embereket, de minden bizonnyal ők is ezt mondják rólam, már ha vannak olyan szerencsések, hogy túlélik a találkozásunkat. Sajnos van egy olyan rossz szokásom, hogy elvesztem a fejemet, ha dühös vagyok, és annak a hülye libának sikerült ezt elérne. Komolyan, miért kellett ezt csinálni? Miért nem ölt meg valami hülye nőt, akivel tegnap együtt voltam? Rosette… amilyen vonzó, annyira meg is akarom most ölni. Nem értem minek ennyire fennakadni azon, hogy megöltem őt. Él, nem? Vagyis…annyira azért nem él, de technikailag igen, és ezt nekem, a véremnek köszönheti, amit bár nem önként adtam neki, de a lényeg ugyanaz.
Kezd kicsit elegem lenni. Eddig egész jó kis életem volt, nem szólt másról csak a szórakozásról meg a táplálkozásról, ami komolyan, egy kész élmény, imádom levadászni az embereket, úgy tartom, hogy sokkal jobb érzés megenni azt, amit én magam ejtek el. Ez olyan, mint mikor csinálsz valami finomat és elégedetten nézel rá, büszke vagy, mert te hoztad létre… na ez is ilyen, csak ez vadászat, és soha, de soha nem menekül el a vad, amit üldözök. Én jó vadász vagyok, tapasztalt és gyakorlott, emellett még szenvedélyem is ez, de hát milyen csapnivaló vámpír az, aki képes éhen halni csak azért, mert fél ölni? Soha nem voltam híve annak, hogy állatokkal táplálkozzak… mintha vegetáriánus lennék… a vér az legyen emberi, az az igazán finom, nem is beszélve arról, hogy erőt ad, míg egy rohadt patkány vére nemhogy erőt, de még csak táplálékot sem igazán jelent.




Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
FLAWLESS.×
† Tartózkodási hely :
Mystic Fall's ×
† Hobbi & foglalkozás :
te. ×
† Humor :
Nem fogod megemészteni.×



Katie Evelynne Pierce ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jan. 13, 2015 8:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next



Tristian && Katie
drága Tristiannak halom szeretettel 40

[You must be registered and logged in to see this image.]


Csak várni, lesben állni és várni, lesni a prédádat. Megrohannak az itt elmulasztott percek emlékei. Régen annyit töltöttem hasonló helyeken. Most, pedig, hogy újra erre sodor a szél, egyszerűen csak nem is kívánok megölni senkit. Mondjuk, az idefelé vezető utamat visszanézve, nem jelentem ki biztosan, hogy nem hagytam hullákat magam után. Kiropogtatom a kezemet, leülök a fűbe. Az időjárást szinte nem is érzem, erre egy árva lélek is alig téved, azt is előre sajnálom, így senki sem bámul meg, és senki sem aggódik amiatt, hogy felfázhatnék. Mondjuk, jó idő van, tizen' akárhány fok lehet. De tulajdonképpen kit érdekel?! Süt rám a nap, órákat töltök itt. Egyik percben üldögélek, a másikban arrébb sétálok. Ha látna valaki, talán még egy diliházba is becsukna, pedig el sem tudná képzelni, mekkora megkönnyebbülés ez, az igazán semmittevés, egy rohamosan növő gyerek, és két túlbuzgó barátnő mellett. Sarah és Emma. Folyamatosan a nyomomban voltak. Mondjuk Sarah leginkább csak Emilyhez hozta játszani az ő gyerekét, de végülis, újra összejött a csapat, úgy, mint régen, és szokásunkhoz hívően, én lennék a kilógó, félőrült feketebárány.

Tulajdonképpen tényleg nem tudom mióta lehettem itt, amikor a hátam mögül a füvek összezörrenésének a halk neszét megzavarja valami mélyebb csoszogás, lábdobogás, mint aki rúgja maga előtt a földet, úgy közlekedik.
Megpördülök, kirajzolódik előttem egy férfi alakja. Nem kell néhány pillanat ahhoz, hogy kiderüljön számomra, hogy ki is az illető. Vigyor ül ki az arcomra, összecsapom a tenyerem. Minő meglepetés! Egy nyugodt helyen összefutni egy kedves ismerőssel, aki történetesen az ellenséged. Hogy is volt?! A friss vámpír unokahúga rám és Emilyre támadt, én pedig könnyedén és könyörtelenül kitéptem a szívét, pedig szegényt sajnos, biztosan csak éhség gyötörte, és megérezte a lányom illatát. Ez pedig probléma.
- Tristian, drága! Hát mi szél fújt téged ide hozzám?!   -vonom fel a szemöldököm, miközben közelebb lépkedünk egymáshoz.
-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hiányoztál. -sóhajtok fel mélyen, miközben megforgatom a szemeimet. Valószínű dühös rám. Pedig csak a saját lányomat védtem. Tökéletesen megérdemelte az a gyerek, amit kapott. Nem tudom ki változtatta át, de tulajdonképpen ő tehet a második haláláról is. A temetése biztosan megható volt. Egy újabb rublika a "Katie-féle/okozta elhalálozások listáján".

a hozzászólás névnak készült, szószám szót tartalmaz, és írás közben a zenecím című számot hallgattam. comment-comment-comment  

[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Keresem :
-
† Kedvenc dal :
born to die
† Tartózkodási hely :
mystic falls ⊂
† Humor :
really hot ⊂



Tristan Raymond ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 12, 2015 8:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next
katie & tristan
nothing changed, you are my enemy
[You must be registered and logged in to see this image.]
A történetem túlontúl rejtélyes. Még talán magamnak is. Egyrészt mert sosem beszélek róla... az emlékeim halványulnak... és hiába van mellettem egy nő, akit ismét visszakaptam, tudom, hogy hamarosan ismét elveszítem. Hogy miért? Ismerem magam. Mindig azt mondom, hogy hogyan akarna ismerni bárki, ha még én magam sem vagyk képes erre? De talán mégis. Volt bennem egy rendkívül rossz érzés. Samantha-val kapcsolatban. Nem tudott elmúlni. Nem éreztem jól magam, ami az én esetemben aligha szokott előfordulni. Pedig most még Gareth sem okoz problémát... nem értem. Nem tudom felfogni. A bátyám vámpírrá válásunk óta életem legnagyobb sötétfoltja. Nem tudom, hogy mikor mire készül, hogy éppen hol van. Bár ez általában hamar kiderül. Ott, ahol én. Hiszen a boldogságom tönkretétele az, amely őt élteti. Napról napra, évről évre... nem tudom elhinni, hogy ugyanazon vér csordogál ereinkben. Képtelenség.
Amire azonban felfigyeltem, miközben zsebrevágott kézzel sétáltam egy kiüresedett réten - ami már magában eléggé érdekes tőlem -, hogy valaki hirtelen megjelent a tekintetem előtt... Hátulról nem ismertem fel, mikor még ott álldogált, szemmel láthatóan várakozva valamire - talán prédára, kinek a vérét onthatja - nem is nagyon érdekelt, hogy mit csinál ott. De az arca egykoron úgy beleégett a retinámba, hogy rögtön bevillant minden. A fogaim akaratlanul koccantak össze.
- Te?! -bukott ki belőlem, miközben szemöldököm a homlokomra szaladt.

roads untraveled • csókolom-csókolom <3 • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Pént. Nov. 28, 2014 5:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next


Killian & Mia lezárt játék
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 18, 2014 3:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Killian & Mia
For every ending a new beginning...?!


Felvázoltam neki a helyzetet, bár legbelül tudtam, hogy nem lesz olyan lágyszívű, mint én, és nem fogja olyan könnyen venni a dolgokat, ahogy én. Nem hibáztathattam, az ő élete volt, de az én családomról is szó volt, ami felett nem tudtam csak úgy elsiklani.
A megbocsájtásban talán nagy szerepet játszott, hogy bármit megadtam volna azért, hogy minden úgy működjön, ahogy régen. Nem csak köztünk, de a családnak nevezhető valamiben is, ami engem vett körül.
-A szavát adta, hogy megteszi, hogy segít visszaszerezni az erejét. De nem ölne meg, mert ha megtenné tudja, hogy addig nem nyugodnék, míg meg nem találnám a megoldást arra, hogy őt is eltöröljem a föld színéről.-nézek szemébe, mely úgy fürkészi arcom, mintha legalább oda lenne írva a valódi megoldás.
Mély levegőt veszek, és elengedem arcát, hajamba túrok és lehunyom szemem. Össze kell szednem a gondolataim, valahogy megmutatni neki, hogy megváltozott.
-Bíznod kell bennem. Soha nem kérek tőled mást, de vissza szeretném kapni a férfit, aki olyan, mint én.-nyitom ki szemem, és elmosolyodom, bár ez a mosoly sokkal kacérabb és célzóbb más jellegű dolgokra, mint amilyen komoly témákról beszélünk. -Bár meg kell hagyni, vámpírként is ugyanolyan szívdöglesztő mosolyod van. Nem is beszélve azokról a kék szemekről. -hajolok hozzá közelebb. Nem csak azt akarom felhasználni ellene, hogy a szavaimmal bármire rá tudom venni, de akarom, hogy tudja, az igazat mondom és gondolom róla most is. Talán ennyire nyíltan még soha nem mondtam ezeket ki. Szememen látszik, hogy ezt komolyan gondolom, ajkam pedig újra megérinti övét. -És nem jövök rá, hogy mivel érted el, hogy én szeressek beléd annyira, hogy bármire képes legyek. Azt se értem, hogy miért nekem adtad be a derekad, de örülök neki, hogy megtetted. Csak kérlek hagyd, hogy mutassak is valamit, mielőtt lehordanád a fejem újabb kérdésekkel.-nézek szemébe, gyengéden lapockájára terelem kezeim, és homlokom övéhez érintem.
-Hunyd le a szemed.-szólok rá, és hagyom, hogy emlékeim arról az estéről az övéi legyenek, mikor kisebb vitatkozás után a nevelőapám a szavát adta. Ezt még tőle tanultam, és tudtam, hogy sok erőm veszi el, éreztem, ahogy orromból egy vércsepp szalad ki, de nem érdekelt. Azt akartam, hogy lássa, mi történt, hogy tudja, mit mondott. -Megváltozott. Mindenki változik, és nem arra kérlek, hogy bízz benne, ahogy ő se várja ezt el. Csak még egyszer hagyd, hogy segítsen.-hangom szinte könyörgő, amikor az emlék utolsó foszlányát is megosztom vele, gondolataim újra kitisztulnak és megtörlöm orrom, kézfejem így vöröses árnyalatot ölt véremtől.
Lehet, hogy bármire képes voltam érte, és képes is lettem volna még többre, de ha ő nem győzhető meg, még egyszer ellene kell használnom az erőm, s akarata ellenére kell visszafordítanom mindazt, ami történt. Így is az volt, akibe beleszerettem, ugyanakkor valaki más is, nem ugyan az, ami nem baj. Nem baj, ha tudom, hogy ezzel az élettel is elégedett, de szemében még mindig ott csillogott az a tűz, ami a mágia, az erő birtoklását akarja érezni újra.
music:For Everything A Reason|words: 480 | 40 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Nov. 15, 2014 12:48 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next

killian & mia
long time no see, beautiful
Őszintén szeretném, ha kettőnk között megint minden a régi lenne. Bár még mindig akadályoz engem az, hogy nem vagyok teljes egész. Legalábbis nem úgy, ahogyan én azt szeretném, de ez azt hiszem nem igazán választás kérdése. Még egy darabig biztosan együtt kell élnem azzal, hogy az egyik felem, ami rettenetesen fontos volt a számomra halott. S talán soha nem éled fel újra már. Ezzel meg kell próbálnom együtt élni és még jó képet is vágni hozzá, hiszen nem szeretném az ő kedvét elrontani. Ha megteszem talán ismételten menekülőre fogná a dolgot én pedig ezt semmiképpen sem szeretném.
Bármit megteszek annak érdekében, hogy ez az egész működjön kettőnk között, hiszen számomra most csak ő létezik. A legrosszabb az egészben, hogy gyűlölni próbáltam, de az igazság az, hogy gyűlöltem, mert képtelen voltam gyűlölni. De nem is igazán őt, hanem saját magamat. Hátat fordított nekem egy gyönyörű nő, mert én folyamatosan sanyargató tekintettel pillantottam rá nem pedig azzal az igaz szerelemmel, amivel most teszem. Ha ő itt van nekem semmi bajom nem lehet. Nem nyervoghatok az erőm miatt, hiszen a külön töltött időszak ráébresztett arra, hogy nekem nincs szükségem olyan világra, ahol van esetleg varázserőm, de ő nem létezik. Sokkal többet jelent a számomra, mint azt mások gondolnák. Az életemet adnám ezért a gyönyörű nőért. A múlt hibái és negatív gondolatait teljes mértékben figyelmen kívül hagyni. A múlt az a múlt. Nem szökik elő onnan. Bár elég sok dolgot műveltem a múltamban, ami úgy dönthetne, hogy itt az ideje annak, hogy felfedje a lelkem sötét oldalát. Kergethet minket és utol is érhet. De remélem ő is ugyanúgy érez irántam, mint én iránta. Mert akkor nincs olyan tett, mi el tudná szakítani tőlem.
Ajkainak érintése elektromossággal tölti meg a testemet. A szívem hevesen ver és úgy érzem egy pillanatra sem tudnám elereszteni. Ezek után semmiképpen sem. Szavaira összeráncolom a homlokom. Most az, aki miatt ez az egész történt ki akarja javítani? Talán úgy gondolta, hogy eleget szenvedtem az erőm miatt? Ez az egész nevetséges! De még mennyire, hogy az. Most bocsássak meg neki és alázkodjak meg előtte esetleg, hogy ilyen nagylelkű, hogy visszaadja, ami az enyém lehetne, már a kezdetek óta? Sebastian soha nem szívlelt engem. A tanárnak nem szabadna kikezdenie a tanítvánnyal, de nem szándékosan kezdtem ki Mia-val. A szívem vonzotta az övét. A lelkünk kapcsolatban állt, már azelőtt, hogy találkoztunk. – Szóval most akkor meg kellene bocsájtanom neki és elfogadni a nagylelkű ajánlatát egy olyan embernek, aki egyáltalán nem szívlel.. Hmm. Megvan az esélye, hogy úgy gondolja eleget szenvedtem és véget vet az egésznek és egyszerűen megöl. Belegondoltál-e vagy sem. Ez is egy lehetséges opció. – Nem eresztem el tekintetét, hiszen ez az egyetlen dolog, ami miatt képes vagyok valamilyen szinten nyugodt maradni.




<3 ©
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 04, 2014 3:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Killian & Mia
For every ending a new beginning...?!


Bármire képes lettem volna a túlélésért, bármire képes lettem volna azért, hogy újra minden úgy működjön, ahogy régen. Bár tudtam, hogy a segítség ehhez elkél, de bizakodó voltam. Bíztam a mostohaapámban, annak ellenére is, amit tett. Talán ez hiba volt tőlem, de a részleteket még Killian ellőt is rejtegetem. Újabb hibát vétek ezzel, megfogadtam, hogy nem hazudok neki többet, és ehhez tartom is magam. De ez más. A pillanatot nem akarom elrontani újra, élvezni akarom a nyugalmat, ami eláraszt, ahogy rám néz.
-Talán igazad van.-mosolyodom el, de ez a mosoly még mindig kétségekkel teli, kissé megfáradt bár szememben ott csillog a bizakodás minden jele, ami létezhet. Ez a furcsa kettősség úgy kerít hatalmába, hogy elfeledkezem arról is, mennyi minden történt, mióta nem láttam, hogy mennyi mindent elhalasztottunk közösen, és ez újra, mindennek ellenére, hogy visszakaptam, úgy elszomorít, hogy amikor térdre hull, egy pillanatra kétségbe esek a tehetetlenségtől.
Újra összeszedem magam, életet lehelek magamba, szavai hallatán pedig újra azt látom, aki volt, akik voltunk, és ez megint megnyugtat. A labilitás érzelmeim tekintetébe egyre sűrűbb, zavarba ejtő és idegesítő. Szívverését és szavait hallva, ahogy elé térdelek, úgy érzem magam, mintha nem is a jelenben élnék.
-Nem fogsz.-fogom két kezem közé arcát, hangom szinte suttogásnak hat, szememből pedig az öröm egy könnycseppje csordul ki. A felszabadulás könnycseppje.
Magához von, ajkának mézédes érintésétől kiráz a hideg, gerincemen végigszalad egy bizsergető érzés, és hiába próbálok, nem elmosolyodni, mégsem bírom megállni. Elszakadva tőle, arcom nyakába fúrom, megtörölve szemem, majd komolyabb témára terelem a szót, hogy a hazugságoknak és az újabb titkoknak elejét vehessem.
-Valamit meg kell, hogy érts...-kezdek neki, mély levegőt véve.-Azt nem említettem eddig, hogy megvan a kulcsa a dolognak, mert féltem, hogy ha ezzel kezdem, meg se hallgatsz majd.-nem engedem kezeim közül arcát, így is ösztökélve, hogy tekintete is figyeljen rám, és tényleg elhiggye, hogy amit mondok most neki, az a szín tiszta igazság. -A mostohaapám segítsége kell, egyszerűen megjelent és felajánlotta. Látom, hogy valami megváltozott rajta. Ő miatta dőlt össze minden, de segíteni akar, és nekem ennél nem kell több. De értsd meg kérlek, hogy ennek ellenére a nagynéném és ő jelenti az egyetlen családot, ami megmaradt nekem. Mert bár a szívem a tiéd, és senkit nem tekintek jobban családomnak, mint téged, őket sem tudom egyszerűen elfelejteni. Sebastian pedig mindannak ellenére, amit tett, most változtatni akar,visszafordítani, amit elrontott. Miattam tette, amit tett, de megbocsájtottam neki, kérlek próbálj meg meglenni mellette egy kicsit. És ha felkészültél, itt az ideje, hogy a régi legyen minden.-fogalmam sincs, hogy milyen reakciót várjak tőle, de szinte biztos vagyok benne, hogy a jószívűség, amit a mostohaapám nagylelkűsége felé fog sugallni, az nem olyan egyszerű és megbocsájtó lesz, mint amilyen én voltam. És szememben láthatja, hogy azért a kétségek bennem is élnek, és a szavaim ellenére nem minden porcikám ért ezzel az egész család dologgal egyet, de próbálkozni lehet mindennel, és úgy látom, értelme is lenne. Nem csak miatta, de magam miatt is. Amióta az apám elment vágyok rá, hogy valakire felnézhessek úgy, mint tettei ellenére rá nézhettem, még ha ez Sebastian személyében némi túlzás is.
music:For Everything A Reason|words: 508 | 40 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Okt. 29, 2014 1:09 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next

killian & mia
long time no see, beautiful
Kettőnk szerelme a kezdetekkor is éppen elég bonyolult volt. A tanára voltam és soha nem szabadott volna beleszeretnem, de mégis ki az, aki képes ellenállni egy ilyen lelkes, okos és szépséges tanítványnak? Senki nem mondhatja, hogy kihasználtam a fiatalságát, mert lehet, hogy fiatalabb nálam, de sokkal érettebb volt nálam mindig is. Pontosan azért szerettem bele, mert mindig volt valami okos felszólalása. Aztán egyik pillanatról a másikra tönkrement minden. Nem tudom, hogy már azelőtt történt valami, hogy vámpír lettem vagy egyszerűen csak egy ostoba döntés következménye lett az, hogy mindkettőnk szíve meggyötörtté vált. A lelkemet felemésztette a sötétség, amiről soha nem hittem volna, hogy létezik. Gyűlöletté akartam változtatni a szerelmemet. De ez olyan, mint a vizet borrá változtatni. Egyenlő a lehetetlennel én mégis hittem abban, hogy sikerült, de most, hogy itt látom őt magam előtt ez az egész teljes mértékben értelmetlené vált. A vizet lehet, hogy borrá változtatod, de amint a szádhoz emeled visszaváltozik színtiszta vízzé és ez ellene te semmit sem tehetsz pontosan úgy, mint most én nem tehetek az érzelmeim ellen semmit. Szeretem ezt a nőt és, ha itt és most meg is halok sem fogok hazudni erről.
Nem számít, hogy mennyi keserűségen megyünk keresztül együtt az egyáltalán nem hasonlítható ahhoz az időszakhoz, amikor külön vagyunk. – Más ember lettem, miután elhagyott. Teljes mértékben megváltoztam. Nem számított nekem semmi és senki csak az, hogy visszaszerezzem, ami engem megillet. Mondhatni megszállottjává váltam az erőmnek és ezzel nem tudtam mit kezdeni. De most, hogy itt van velem szemben, hogy láthatom fájdalommal megtelt tekintetét az életem újra kezd egy kis értelmet nyerni. Végre újra látom a fényt az alagút végén és nem csak folyamatos sötétségben mászok előre hullák tengerét hagyva magam mögött. Mert nem egy boszorkányt, embert öltem már meg emiatt. De a listát akkor is Giselle vezeti. Vele voltam a legkegyetlenebb, de így legalább van valaki, aki megérti, hogy pontosan min megyek keresztül. Persze ő még nehezebben viseli ezt az egészet, de én egyáltalán nem hibáztatom. Csak néha, már elegem van a folyamatos nyavalygásából. Csak úgy, mint most is. Kell egy kis szünet, hogy levegőhöz jussak.
Földre hullottam. Csak úgy, mint az egész életem. Tehetetlen vagyok és az egészet rajta akartam levezetni, de rá kell jönnöm, hogy ez egyáltalán nem oldana meg semmilyen problémát sem. A szerelmünk erősebb minden hülyeségnél, ami jelen pillanatban lezajlik bennem és a legjobb lesz, ha csak erre összpontosítok semmi másra. – Egyetlen egyet kérek. Soha többé ne hagyj el. Nem számít milyen nehéz lesz. Együtt mindent képesek vagyunk leküzdeni, de ha még egyszer el kellene veszítenem téged attól félek, hogy becsavarodnék. – Szorosan magamhoz húzom, majd ajkaimat az övére tapasztom. El akarok veszni ebben a pillanatban, el akarok veszni az iránta érzett szerelmemben.


<3 ©

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 21, 2014 1:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Killian & Mia
For every ending a new beginning...?!


Próbálhattam gyűlölni, amiért ő is ezt próbálta felém tenni, de szívem minden porcikája azt kívánta, hogy újra minden úgy legyen kettőnk között, ahogy régen. Szeressen, karjába zárjon, s ezért bármit megtettem volna. A világegyetem, vagyis a családom, viszont úgy rontotta el az életünket, hogy azt is elfelejtettem, ne őt okoljam, ne őt utáljam, hanem a családom és magam. De könnyebb volt menekülni és elfordulni, mint segíteni, mellette maradni. Ezen viszont felül kellett emelkednünk, tovább lépnünk, közösen megoldást keresni egy jobb élet reményét a szemünk előtt tartva. Persze ez nehezen megy, ha egyikünk sem ismeri be, amit tettünk, azon nem változtathatunk.
Két dologra koncentráltam. Ne törjek meg a kelleténél jobban, mégse taszítsam el őt magamtól újra és újra, és ez olyan nehezemre esett, mintha tényleg kihalt volna belőlem minden emberség egy rövid beszélgetés alatt. Pedig éreztem, és tudtam, hogy mit akarok.
-[coor=#CB927B]Nem bírtam szembenézni vele, hogy elrontottam az életed. Magam okoltam, azt hittem, hogy miattam ment minden csődbe, amit felépítettünk. Tudtam, hogy hiába mondod, jól vagy, nem voltál. Gyáva voltam és talán egy részem nem is akart segíteni rajtad. Önző voltam, a saját boldogságom tartottam szem előtt.[/color]-ismerem el, felfedve a titkot, ami szívemben mindig is ott motoszkált, hisz tudtam, hogy ez üldözött el igazából. Nem bírtam őt nézni, magam mentettem, a saját életcélom néztem, még ha be is csaptam ezzel magam, s pont az ellenkezőjét tettem, mint amit valóban akartam.
Ahogy a szívét a kezembe vettem, emlékeztem a dobogására, ami álomba ringatott régen, amikor éjszaka rémálmomból ébredve ez volt az, ami nyugalomra intett, maradásra bírt. Az egyenletes lüktetés, ami az életre és arra emlékeztetett, hogy ugyan olyan gyengék vagyunk mind a ketten. Viszont ha mellettem volt, nem féltem semmitől, bármire képes voltam, és ez a mostani helyzeten is tökéletesen látszik. Bármit megadtam volna azért, hogy visszamehessek az időben, hogy mellkasához simulva ébredjek arra, ahogy arcom cirógatja. Hiányzott ez az érzés, és inkább ezt bántam, hogy ezt magam mögött hagytam, és elfelejtettem, mint azt, hogy vámpír lett, és semmi több. Az apró örömök felett valahogy mindig elsiklottam, nem mondom, hogy életem során mindent megkaptam, de soha nem értem be annyival, amim volt, mindig többet akartam.
Szavai hallatára, ahogy mellkasomból kiszabadítja kezét, ahogy az összeforró seb felé helyezi a kezét, érzem, ahogy elgyengülök, elveszek pillantásában. Mint apró késszúrások, úgy hatolnak tudatomba a szavai, és figyelem, ahogy térdre borul, gyengén, s megtörten, amin egy pillanatra mégis elmosolyodom. Nem az a fajta mosoly volt ez, ami önelégültségről tanúskodott, inkább az a fajta, ami akkor csúszik az ember arcára, amikor megnyugvás tölti el, béke és boldogság apró fénye csillan fel a szemei előtt. Követem őt, leülve a puha fűbe, szemébe nézve, s nem engedve azokat.
-Nincs miért megbocsátanom.-suttogom, arcán gyengéden végigsimítva, csillogó szemem pedig immár nem könnytől áztatott, inkább boldogságtól átitatott. –Megtaláljuk a megoldást. Közösen, mi ketten és bármi áll az utunkba, nem hátrálunk meg.-ölelem meg, arcom válla és nyaka találkozásához nyoma, beszívva bőrének illatát. –Soha többet nem akarom, hogy távolabb legyél tőlem, mint amennyire most vagy.-nyomok egy apró csókot arcára.  Elhúzódva tőle, két kezem közé veszem arcát és mélyen szemébe nézek. –Egy új kezdet, tiszta lap. -mosolyodom el, immár őszintén, és kiül arcomra, hogy boldogabb vagyok, mint azt bárki, bármikor képzelhette.

music:For Everything A Reason|words: 527 |  27 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 19, 2014 2:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next

killian & mia
long time no see, beautiful
Furcsa, hogy mennyire képes megváltozni a szerelem egy teljesen más érzéssé. Vagyis inkább nem a szerelmem iránta változott meg, hanem egyszerűen a felfogásom. Nem tudom, hogy mégis mit tehetnék annak érdekében, hogy megbizonyosodjak róla ez az egész nem csak illúzió. Mert szeretném elhinni, hogy tényleg szeret engem, de van valami, ami egyszerűen hátráltat ebben az egészben és képtelen vagyok rá. Hátat fordított nekem ez pedig egyáltalán nem arra vall, hogy annyira szeretett volna. Egyszerűen fáj és dühös vagyok, hogy nem tudom gyűlölni őt, hanem még mindig így is szeretem. A gyönyörű szempár, amivel találkozik a tekintetem akarva-akaratlanul.. Egyszerűen egy örökkévalóságra magához bilincselt és, ha valamiért hálás lehetek a vámpírlétnek az ez, de erre képes lettem volna egyszerű boszorkányként is. Azonban nem akartam könnyen elpusztítható lenni . Most pedig talán még jobban elpusztítható vagyok, mint eddig voltam. Komolyan ez az egész, már teljes mértékben nevetséges. Mind a ketten nevetségesek vagyunk, ahogy itt gyerekesen civakodunk, mintha ez bármit is helyrehozhatna. Ketten követtünk el egy hatalmas hibát. Beleszerettünk egymásba. Lehet, hogy az ő érzései elhalványultak az irányomba, mikor a hatalomra szomjazva megkértem, hogy változtasson vámpírrá, de ezen már nem tudok változtatni. Semmin sem, ami a múltban történt az egyetlen, amit megtehetünk, hogy kijavítjuk a jövőt. Már, ha egyetlen kettőnknek van jövője. Mert már semmiben sem vagyok biztos. Abban sem, hogy gyűlölöm vagy, hogy ő gyűlöl-e engem. Az érzéseimet nem tudom egyszerűen megmagyarázni. Szeretem ez tiszta sor. De hogy ő mit érez azt nem tudom. Fogalmazhatunk úgy is, hogy el vagyunk átkozva. Valami egyszerűen nem engedi, hogy mi ketten együtt legyünk. Vagy egyszerűen csak nem akar velem lenni. Ezt is teljes mértékben megértem. Nem vagyok én olyan kellemes partner, mint azt mások gondolnák.
Ha most annyira képtelen lennél újra magad mögött hagyni, akkor mégis mi vezérelt, mikor hátat fordítottál nekem.. Mondd meg kérlek. Nem szerettél? Vagy rosszul bántam veled? Mert nem hiszem el, hogy az egyetlen oka az egésznek a savanyú ábrázatom volt. Mi volt az, amivel végleg elüldöztelek magam mellől? – Nem tudom elhinni vagyis inkább nem vagyok hajlandó elhinni, hogy az egyetlen dolog, amit rosszul tettem azaz, hogy nyilvánosan szenvedtem. Próbáltam elrejteni, de egy olyan ember elől, mint Mia, aki úgy ismer, mint a tenyerét képtelenség volt elrejteni. Maximum csak egy kicsit tudtam álcázni, hogy mennyire szenvedek. Minden, ami addig természetes volt egyszerűen köddé vált, mintha soha nem létezett volna. Ez az egész egyszerűen nevetséges már. Most is önmagam marcangolom és nem bírom összeszedni magam, ahogyan egy férfinak kellene. Nem tudom megmutatni neki, hogy mennyire szeretem, mert a bosszúra és a gyűlöletre akarok koncentrálni, ami talán soha nem is létezett. Ennél elcseszettebb, már akkor sem tudnék lenni, ha nagyon akarnék.
Gyengéden kiszabadítom a kezem a mellkasából. A behatolás helyére helyezem a tenyerem és mindent megtennék azért, hogy most begyógyítsam ezt a heget. Nem érdekel, hogy pár perc múlva az egésznek nyoma sincsen unom, hogy ennyire tehetetlen vagyok és nem vagyok képes még erre sem. Ez az egész egyszerűen nevetséges. – Mindig is hatalmas őrültségekre voltam képes, mikor rólad volt szó. Veled akartam lenni, olyan akartam lenni, mint te, hogy képes legyek helyt állni melletted. Most pedig.. – Térdre rogyok az általam olyannyira szeretett nő előtt. – Arra kérlek, hogy bocsáss meg nekem, ha még mindig ugyanolyan tisztán szeretsz kérlek légy az életem részese örökre. Csak téged akarlak. – A hangom elgyötört, hiszen hosszú évtizedek fájdalmát tartalmazza. Azokat az évtizedekét, amiket nélküle kellett eltöltenem. Becsaphattam magam, de itt az ideje beismernem, hogy nem tudok nélküle élni. Mert nincs értelme az életemnek nélküle. A bosszúmmal csak magamnak ártanék, plusz akin bosszút kellene állnom az saját magam és nem ő.

rövid és gyenge, de már nem akartalak tovább várakoztatni. Sad ©

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 27, 2014 11:55 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Killian & Mia
For every ending a new beginning...?!

Egyetlen indokot akartam találni arra, hogy gyűlölhessem azért, amit mond. Izzik a levegő körülöttünk, egymás fejéhez olyan dolgokat vágunk, ami nem csak a másik hibája, védekezve ezzel, s gyermetegen próbálunk olyanba kapaszkodni, aminek semmi értelme, mert nem is létezik, soha nem is létezett. Érezni akartam, amit régen mellette átéltem, érezhettem, de egy részem szavai hallatán tüskéket növesztve burkolózott magába, eltolva őt magamtól, eltaszítva minden kimondott szavammal. Szánni való cselekedeteink és viselkedésünk korunkat meghazudtolta, érzéseinknek pedig olyan árnyékot adott, ami a valóág közelébe se érhetett. Láttam az auráját, láttam a reményt, de makacs mód ellenkeztem, próbáltam felépíteni valamit, amivel kivédhetem azt a tényt, ami hamar be is következett: elgyengültem előtte, összetörtem visszafordíthatatlan mód. Annyi éven át próbálkoztam elfelejteni az érzéseim, a múltam, hogy közben azt is elfelejtettem milyen is volt előtte állni, szemébe nézni, és érezni a felemésztő vágyat, hogy magaménak tudhassam.
Talán igaza volt, talán nem, de a vitatkozásból kezdett olyannyira elegem lenni, hogy már-már láttam, ahogy a fülemből előcsap a gőz és fejem szinte paprika vörösre duzzad a dühtől. Dühös lettem rá, amiért igaza volt, dühös lettem magamra, amiért ezt nem tudtam lenyelni és kezelni. A legjobb dolog abban, hogy erősebb vagyok valamivel, mint ő, hogy megvédhetem magam, de minden ellene elkövetett tett egy részt megöl bennem is, s mazochista mód magam is kínzom ezzel.
-Pontosan tudom, hogy soha nem adod fel azt, amit el akarsz érni. De ez kölcsönös.-jelentem ki újra, makacskodva, vigyázva arra, hogy megmaradjon az a fajta közönyösségem, amit eddig próbáltam felépíteni, de arcomra szinte minden kiül, mert egyre jobban gyengülök, és egyre inkább érzem, hogy a hazug cselekedeteim felett átveszi az uralmat a bennem dúló érzelemáradat.
-Nagyot tévedsz….-sziszegem, kezeim újra ökölbe szorulnak, körmöm húsomba vág, de a fájdalom csak segít abban, hogy legyőzzem a keringő érzéseket, amiktől képtelen vagyok szabadulni, ami képtelen előbbre mozdítani, ösztönözni arra, hogy megforduljak és távozzak. Távozzak úgy, ahogy több tíz éve, csendesen, magam és őt is kételyek között hagyva, szívtelenül, gondolkodást mellőzve, csak magamat óvva a még nagyobb csalódástól. De most rá kell jönnöm, hogy szükségem van a küzdésre, hogy visszakapjam, s kusza érzések közepedet egyszerűen cselekszem. Gyűlölni akar, a lehetőség adott rá, hogy végezzen velem. Olyannyira közel engedem hozzá ezt a lehetőséget, hogy ha megtenné, amit meg akar, sem bánnám, mert a gondolat, hogy nem futamodtam meg újra, s kiálltam magamért csak még nagyobb lendületet ad számomra.
Ujjai közé szoruló szívem, egyszerre fájdul meg a lehetséges végkifejlettől, s egyszerre harcol úgy, ahogy testem minden porcikája küzdene az életéért. A fájdalom gerincemig hatolva fut végig teljes testemen, a hangokat csak sziszegve tudom kipréselni ajkaim között, s bár még soha nem éreztem ezt az érzés, úgy döntök, soha többé nem is akarom. Ha kell, legyen vége itt és most, ne folytatódjon ez az élet, ez az egész zavaros kapcsolat, de nem akarok úgy éli, ahogy eddig tettem. Egyszerű boldogságot akarok az életembe, valami kapaszkodót, valakit, aki mellettem áll, akit szerethetek, de ilyen ember hosszú életem során csak egy volt, ő itt áll előttem.
Meggondolatlan lépéseink hasonlóak, elkapja másik kezem, és saját mellkasába húzza, ujjaim pedig ellenkezve minden mozdulatával próbálják a minimális legkisebb fájdalmat okozni neki. Szememből könny csordul ki, ahogy szívének érintése minden apró pillanatot eszembe vés, amikor karjai között tarthatott, s úgy érzem, ha meg akar öli, ezzel most végzett azon részemmel, ami ellenkezni akart érzéseimnek.
-Soha nem lennék rá képes újra. Nincs olyan indok, ami arra késztetne, hogy újra magam mögött hagyjalak.-engedem el kezét, s húzom ki óvatosan sajátom a mellkasából, még mielőtt bármi baja esne, de vére, mely kezemre tapad, egy pillanatra szinte megszédít, akárcsak a fájdalom, ami még mindig testemben kering. –Lehet, hogy erősebb vagyok, mint te, de gyengébb voltam mindig is, ha rólad volt szó.-s bár tudom, hogy gyorsan begyógyulna sebe, kezem végighúzom mellkasán, s egyszerű, a legegyszerűbb gyógyító igézettel összezárom a lyukat, mi mellkasán már gyógyulásnak indult.
Kezem arcát simítja végig, de a könnycseppek, amik elhagyják szemem, kissé homályossá teszik a látásom, mégsem törődöm ezzel. Épp annyira látom életesen őt, mint az auráját, ami megnyugtat és reményt ad nekem.
-Ha veled nem lehetek, nem akarok lenni senki mással sem.-hajolok közelebb hozzá, s bár minden porcikám vágyik édes csókjára, azzal is megelégszem, hogy a kellemes, megnyugtató és megszokott illatot, mely belőle árad újra magamba szívhatom. Tekintetem ragyogó íriszébe fúródva saját magammal szembesít, a megtört, mégis reménykedő énemmel, akit mindeddig olyan jól elzártam egy ketrecbe, hogy még az se láthatta, aki igazán ismert. A világ összezsugorodni látszott, a környezet, s minden más egyszerre vált semmissé és távolivá. Egy dologra vágytam, amit minden erőmmel meg akartam kaparintani magamnak, s senki másnak nem akartam oda adni. Vágytam a múltam hibáinak eltörlésére, de a jelen pillanatait nem bántam meg, még ha ez az életembe is kerülhetett volna. A pillantásában elveszve megannyi gondolat suhant át fejemen, de egy állt csak a középpontban, s az ő volt.
-Csak egy lépést kellene tennünk, beismerni, hogy a hibáztatás nem segít semmiben. –suttogom ajkaira, de még mindig nem csókolva azokat. Arra vártam, hogy most ő lépjen. Újra. A megszokás, hogy a döntéseim meghozom, de nem foglalkozom másokéval, most háttérbe szorulván csak arra várt, hogy a másik döntsön helyettem. Hibáztatni a másikat felesleges olyanért, amit ketten követtünk el, mert azt hittük, hogy a mi történetünk lehet más. De nem lehetett és ebbe anyám keze volt benne. Hát ideje kideríteni, hogy közösen mit tehetünk ez ellen. Mit tehetek azért, hogy újra erős férfit lássak, aki megvéd, erősebbet, mint aki most az életemre is törhetne. Erősebbet, mint aki valaha volt. Félnem kellett volna attól, ha visszakapja az erejét, azzal ártana nekem? Kellett volna, de a szívem minden porcikája azt súgta, hogy nem kell, mert érez ő is, ugyan azt vagy hasonlót, mint amit én érzek.
music:For Everything A Reason|words: 938 |  27 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 26, 2014 12:44 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next

killian & mia
long time no see, beautiful
Nem tudom, hogy mikor viselkedtem utoljára ennyire gyerekesen. De nem csak én viselkedtem gyerekesen vagyis nem én kezdeményeztem. Na, jó ez az ujjunkkal mutogassunk a másikra, hogy ő kezdte én nem csináltam semmit viselkedés is arra mutat, hogy gyerekes vagyok és nem sikerült felnőnöm. Irigylem az erejét és azt is, hogy mindkettőt megtarthatta, de mégis mit tehetnék? Megvannak kötve a kezeim. Már évszázadok óta keresem a megoldást ezekre. Nem találtam olyan boszorkányt, aki hajlandó lenne nekem megtenni ezt az aprócska kis szívességet, hogy visszaleheli belém azt, ami a jogos tulajdonom. Azt hittem, hogy a boszorkányok egy kicsit összetartóbbak legalábbis régebben azok voltak most pedig nem látnak bennem mást, mint egy szörnyeteget. Idővel ezért is kezdtem én is csak ezt az egyetlen egy dolgot látni magamban. Mindig volt valami, ami miatt nagyon közel kerültem ahhoz, hogy felhívjam magamra egy vadász figyelmét és búcsút intsek ennek az egész marhaságnak. Most miért büntessem meg Mia-t? Azért, mert egy pillanatra jó érzés lenne, hogy nem csak én szenvedek, hanem ő is? Mert semmi más jelentősége nem lehet a dolognak csak ez. Ha én szenvedek, akkor legyen olyan kedves és szenvedjen már egy kicsit ő is. Komolyan mondom nevetséges vagyok. Azzal, hogy őt szenvedni látom próbálom magam jobb kedvre deríteni, amikor ezzel valószínűleg csak rontani fogok a kedvemen, mert hiába próbálom meggyőzni magam arról, hogy ténylegesen megérdemli a büntetést még mindig szeretem ezt a nőt és képtelen vagyok neki komoly fájdalmat okozni.
Ó, szóval én vagyok a szemétláda mindenért, nem? Én vagyok a szemét, dög mert te elhagytál. Én vagyok a rohadék, amiért bármit mondok támadásnak veszed. Még, ha azt mondanám, hogy gyönyörű vagy.. Biztos vagyok ebben is találnál valami kifogásolhatót. Lehet, hogy felnőttél és az erőviszonyokat tekintve erősebb vagy nálam, de még semmit nem tanultál az életről. Semmit.   – Nem mondom ki, hiszen ha nagyon akar úgy is tud bennem olvasni, hogy mit érzek. Gyűlölöm, hogy ennyire vak. Szerettem szívem minden szeretetével és mégis képes volt hátat fordítani nekem, amikor ez volt az egyetlen dolog, amibe kapaszkodhattam. Ha csak betekintést nyújthatnék neki az elmémbe, hogy mit éreztem, mikor elment, hogy milyen közel álltam a biztos halálhoz, akkor talán megértené, hogy miért vagyok ilyen, amilyen. Egy falat építettem magam köré, mert csak ezzel tudtam elzárni azt az őrületet, ami bennem lakozik. Miatta lettem ilyen. Lehet, hogy közös döntés volt a vámpírlét. De miatta lettem egy lelki roncs. Aki annyira próbál kapaszkodni egy mondhatni nem létező dühbe, hogy az már nevetséges. Én határozottan nevetnék magamon, de nem tehetem meg, hiszen nekem kell átélnem ezt az egészet nem másnak.
Igazad van egy senki vagyok. Senki vagyok a számodra. De ettől még ne hidd azt, hogy ez a bizonyos senki nem tud valamit elérni. Lehet, hogy az erőmet soha nem fogom visszaszerezni, de az, hogy még most is keresek megoldást rá azt jelenti, hogy nem adom fel egykönnyen. A te helyedben vigyáznék.   – Szerethetem amennyire csak akarom, ha számára nem jelent semmit ez az egész. Minden egyes szó, ami elhagyja a száját azt közvetíti felém, hogy nem számítok neki. Nekem pedig ez fáj jobban, mint az el tudná képzelni. Bele akarok tiporni a lelkébe, ahogyan ő tiport az enyémbe a baj csak az, ha neki fájdalmat okozok magamnak is. Bár ez az érzés kölcsönös lenne, hiszen nem egy pofont kaptam tőle. Pedig nem olyan régóta tart ez a kis csevej közöttünk mégis sikerült kihoznom őt a sodrából.
Mintha bármit is számítana neked az aurám vagy az érzéseim. Sosem érdekeltek, szóval ne most kezd el a hegyi beszédet a dolgokról.   – Nem hazudtam magamnak sohasem. Tisztában vagyok az érzéseimmel és azzal is, hogy mennyire vágyom arra, hogy gyűlölni tudjam. Minimális gyűlölet ott rejtőzik bennem, de még ez is megfeleződik. Egyik része rá hárul a másik pedig rám. Elkövettünk egy hibát sok-sok évvel ezelőtt és még most is a következményeit viseljük.
Következő tettétől még én magam is megrémültem. Nem értettem, hogy miért teszi ezt. A szíve ott volt a kezeim között én pedig könnyedén kitéphettem volna a helyéről mégsem voltam képes megtenni. Értetlenül pislogtam rá. Tudom, hogy ezzel fájdalmat okozok neki mégsem bírtam elhúzni a kezemet. Féltem, ha megteszem valamilyen véletlen folytán azaz apró gyűlölet lángra kap és a kezeim között maradna a szíve, amit nem bírnék elviselni. Szeretem ezt a nőt és tisztában is van ezzel. Túlságosan is. Úgy rángathat, ahogyan éppen a kedve tartja, mert nem tudok neki nemet mondani és nem tudok nemet parancsolni a szívemnek. Szabad kezemmel az ő kezét a saját szívem köré irányítom pontosan úgy, ahogyan ő is tette. – Nélküled semmi értelme a létezésemnek ezt te is jól tudod, ha meg akarsz halni csak egyetlen egy lépést kell tenned. Egyetlen egy lépést kell tenned hátra és mindketten végeztünk.  
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 22, 2014 3:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Killian & Mia
For every ending a new beginning...?!

Fáradtnak éreztem magam, ahogy próbáltam meggyőzni róla, hogy mégis mit gondolok és érzek. Pedig erősebb voltam, mint amilyennek gondolt. Nem akartam harcolni vele, ellenségként fellépni ellene, mégis minden szava arra kényszertett, hogy így tegyek. Nem bírtam lenyelni, felfogni a dolgokat, amiket egymás fejéhez vágunk, mintha a világegyetem legnagyobb ellenségei lennénk, holott az érzéseink még mindig ott pezsegtek valahol kettőnk között. Mégis mit vár? Vezekeltem eleget, többet nem fogok, nem vagyok hajlandó meghunyászkodni olyan hibákért, amiket nem lehet sehogy sem kiküszöbölni. Egyszerűen nem éreztem a késztetést, hogy sajnálni tudjam magam, vagy őt Többé már nem. Képtelen voltam gyűlölni bárkit is, egy dologra viszont makacs mód vágytam, ragaszkodtam hozzá, magaménak akartam tudni újra, szeretni akartam. De így nem megy.
Grimasz szerű fintor suhan át arcomon. Mit jelentsen ez? Ha igazán szerettem volna? Nem vitatkoztam vele mégsem, láttam, hogy tántoríthatatlan, akárcsak én a saját nézőpontom felől. Kész, feladtam, nem érdekelt, hogy mit mond.
Támadni próbáltam, hogy magam védjem, haszna ugyan nem sok volt, de kifejezetten irritált az, amit az aurájában látok, és az, ami nem passzol ehhez, amit kimond. Mégsem említem meg ezt a tényt, inkább gyerekesnek nevezem, és próbálom védeni az anyám, akit isten igazából én sem szerettem jó ideje úgy, ahogy érdemelte volna. Családi vonás volt ez, vagy mi.
-Tehát ez a bajod igazából? Próbálkozhatsz, húzogasd csak a copfom, de nem nekem fog fájni.-jelentem ki, nem fenyegetésképp, inkább amolyan biztatás céllal. Játszhatunk, dobálózhatunk a szavakkal órákig, de felesleges, hanem lépünk előbbre. Márpedig ez a beszélgetés megfeneklett ott, hogy a másikban keressük a hibát, magunkban mégsem vesszük észre, hogy ugyan annyi, ha nem nagyobb mértékű ez a dolog.
-Te pedig jobb lenne, ha nem lennél ilyen nagyra magadra, mert jelen pillanatban hozzám képest egy senki vagy.-csúszik ki számon az indulatos mondat, ami valóban gyerekesen hatott, de nem érdekelt, hogy hangosan mondom e ki vagy sem. Igaza volt, a családom egy romhalmazra épülő, elszúrt valami volt, ami jobban hasonlított egy kalitkához, amiben emberek összezárva élnek akaratuk ellenére. De akkor sem volt joga, hogy az anyámnak felhánytorgassa a hibáit. Ahhoz nekem volt jogom, az én életem szúrta el először, az én anyám volt.
Pufogok, marok, harapok, de a szívemnek nem tudok ellenszegülni, és ez zavar a legjobban, ebben a helyzetben. Ahogy a tématerelésre jut, egyszerűen keresztbe fonom mellkasom előtt a karjaim, ezzel is védekezve a szavai ellen, mind hiába. Felesleges próbálkozás, erőfeszítés. Legszívesebben nyelvet öltenék rá, de inkább nem reagálok, magamban durcáskodom és harcolok a gondolataimmal, tetteimmel, amiket egyszerűen nem tudok megfékezni. Automatikusan tör ki belőlem az igazi vámpír énem, lapítom a fához, de gondolataimban zakatolva suhan végig a kép, az emlék, hogy ajkai enyémet falják, hogy érintése szinte megöl a vágytól, mit felpezsdít bennem. Érezni akarom ezt újra, s szavaimnak megfelelően cselekedve magamhoz húzva csókolom meg. Ugyan olyan hevesen viszonozza, akárcsak régen, érintése derekamon szinte simogató, annak ellenére, hogy az előbb egyszerűen bokszzsáknak használtam. Mégis könnyebb volt ütni és szavakkal tiporni, mint beismerni mindent, amit gondoltam, és amit ő mondott.
-Érdekel is engem, hogy mit akarsz egyelőre. A szavaid hazudhatnak, de a szíved és az aurád nem. Nekem nem. Minden gondolatod ismerem, jobban, mint a sajátom. Nem nekem ártasz azzal, hogy magadnak hazudsz, hanem magadnak. –vallok színt arról, hogy míg ajkai érintése sem hazudott, éreztem a vágyát, és láttam, amit látnom kellett körülötte. Eldobtam volna az aduászt, de nem nagyon zavart. Csak szerettem volna, ha valahová eljutunk végre, és nem a másikat okoljuk a saját hibáink miatt.
-Ha ennyire gyűlölsz, megvetsz és a jövőbeli életem megkeserítésére törekszel, hát legyen. De vajon hogy fogod azt bírni, ha ellenszegülök neked, hogy nem hagylak tovább poshadni ebben a búskomor, önsanyargató létben?-lépek hozzá újra közelebb, kezem mellkasára siklik, újra és újra ajkaira pillantok, és kínom magam azzal, amit nem biztos, hogy újra megkaphatok. De meg akartam kapni. Vágytam rá, emlékezni akartam. Ajkaim szinte övét érintik, tekintetem övébe vájom, kezét pedig mellkasomhoz, a szívemhez húzom. Egy meggondolatlan mozdulattal, erősen markolva csuklójára, ujjait a szívem köré fonom, átszakítva mellkasom, s még csak meg se rezdülök, ahogy a fájdalom végigszalad gerincemen, lábam pedig remegve tart meg, nem engedve, hogy a földre zuhanjak.
-Ölj meg. Csak tedd meg.-szorítom még jobban csukóját, fogaim között sziszegve, a fájdalomtól állkapcsom megfeszül, próbálom nem elveszteni az uralmat és a kontrollt testem mozdulatai felett, gondolataim pedig arra összpontosítom, hogy az erőt megtartsák bennem. Ha ennyi lenne, ilyen könnyen végezne velem, hálát adnék neki. Döntés elé állítom, várom, hogy valahogy megtörjön a jég, ami az aurájában egyetlen színfoltot jelző érzésként jelenhet meg.

music:For Everything A Reason|words: 736 |  27 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 1:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next
Vissza az elejére Go down
 

Rét

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 13 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Külváros-