Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 01, 2015 11:35 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next




To Darius
Ha valaki csalódott kettőnk közül, akkor én mindenképp nagyobb mértékben vagyok az. Mert nem hiszem el, hogy mindig ilyen seggfejeket tol elém a sors. Ennyire azért én sem lehetek szerencsétlen, hogy állandóan ilyeneket fogjak ki. Az meg még csak tetézi az idegességem, hogy továbbra is bármelyik pillanatban átváltozhatok, akkor viszont biztos, hogy nem csak ezt a vámpírt nyírom ki, hanem mindenkit, aki a közelben van. Pedig amúgy nem vagyok egy erejét fitogtató pózer gyerek, aki keresi a bajt, még egy igazi verekedésem sem volt sosem. Oké, egyszer kaptam egy jobb egyenest még anno a középiskolában, de… akkor sem ütöttem vissza, egyrészt azért, mert jogosnak éreztem.  Pedig egyébként az erő már akkor is bennem volt, csak valahogy mindig különböztem a többiektől. Más vérfarkasok már régen szétrúgták volna a csávó seggét, de én türtőztettem magam, nem akartam feltűnést kelteni.
Ennek a vámpírnak viszont szívesen megmutatnám merre kell menni a picsába. Ő nem értheti, de én sosem akartam…  ezzel az átokkal nagyobb erőt. Lényegében alig tudom hasznosítani, nagyobb a hátránya mint a haszna. A vámpíroknak még könnyebb dolguk van, nekik legalább nem kell minden egyes teliholdkor kiláncolva egy pincében őrjöngeniük, ráadásul vannak, akik vegák és csak állatvérrel táplálkoznak. Én is lehetnék ilyen, sőt még jobb is. Csak kéne valakit találnom, aki segít a hibriddé válásban. Mondjuk Klaust, róla hallottam már innen-onnan, csak még nem jutottam el odáig, hogy felkeressem.
-És ezért másokat büntetsz? –vágom rá rögtön, miután felhozta a családját. Ha jóban lennénk talán még azt is mondanám, hogy részvétem, de így képtelen vagyok sajnálni ezt a pszichopatát. Miatta lettem szörnyeteg. Ha ő nem vesz rá arra a gyilkosságra abszolút normális életem lehetne. Mert ez… ez így nem ajándék. Hibriddé válni meg nem olyan egyszerű tudomásom szerint. Ha az lenne, akkor már kihaltak volna a vérfarkasok.
-Mire vagy kíváncsi? Arra, hogy milyen érzés amikor szét akarod rúgni a másik seggét? –a hangomból már régen eltűnt a kedvesség, sokkal inkább fenyegetés van benne és indulat.  Már kezd hidegen hagyni, hogy bármelyik pillanatban átváltozhatok. Nem akarom megölni a vámpírt, de őszintén szólva kezd nagyon az idegeimre menni. Nem szájkaratéznék ellene, mert annál többre tartom magam, de szívesen levezetném rajta a feszültséget.  A halált ugyan nem, de pár jobbost mindenképp megérdemelne.
-Inkább élnék átlagosan mint gyilkosként –mellesleg nekem a csajozásban sosem segített az, hogy farkas lettem. Attól még ugyanúgy átesek az étteremben a székeken, szaltózok a jégen és beégetek másokat. Semmi sem változott, ugyanúgy tekintenek rám, mint az átváltozásom előtt. Egy különcként.
A vámpír következő szövegére felcsattanok. –Nem, nem jobb érzés! Sosem akartam ezt a szart, fogd már fel! Ha szerinted annyira fasza vérfarkasnak lenni, akkor cserélj velem helyet legalább egy telihold erejéig –roppantom ki az egyik ujjamat időközben. Egyre jobban érzem a bennem felgyülemlett feszültséget és attól tartok ez már nem csak azért van, mert ezt váltotta ki belőlem ez a seggfej.
Szokás szerint az ínyemben kezdődik, a fogaim megnyúlnak, fájdalom pedig szépen lassan kisugárzik az egész testembe. Érzem, ahogy szép lassan átalakul a testem.  Felüvöltök, de még mielőtt a vámpír élvezné a műsort, rávillantom a tűhegyes fogaimat. Ha nem hülye, akkor már most lelécel innen.

१ Megjegyzés १ 511 १ Zene
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Kedd Feb. 03, 2015 3:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next



Barry & Darius



-Mi? Nem, félreértesz kölyök! Megöltem azokat, akik ezt tették. De tudod, az örökélet nagyon sokáig tart és valamit tennem kell, hogy ne unjam magam halálra. – neki könnyű, hiszen ő nem halhatatlan, én sem vagyok az, de alapesetben végül is igen. Én szeretem ezt, imádom, hogy vámpír vagyok, hogy erősebb és gyorsabb lettem, nem nagy ár mindazért amit kaptam, hogy néha meg kell öljek valakit. Én már abban a korszakban születtem mikor mások megölése bevett napi rutin volt. Harcos voltam egész életemben, most is az vagyok, megtudok békélni azzal, hogy megölök valakit, az én lelkiismeretem nem igazán vádol emiatt engem meg. – Amúgy meg, ha ennyire rossz vérfarkasnak lenni, miért nem kötsz egy hurkot és akasztod a nyakadba? Vagy akár  lehetnél hibrid is… sok mindent pletykálnak. – és a pletykák futótűzként terjednek, főleg az ilyek. Én magam nem tudom, hogy mégis mi igaz ebből és mi nem, de nem hinném, hogy ilyennel bárki is viccelne. Mindegy, én nem igazán izgatom magam emiatt, a legkevésbé sem érdekel, hogy egy vérfarkas miként oldja meg a dolgait, én akkor is azt mondom, hogy havonta egy nap szobafogság még nem olyan nagy ár mindazért, amit az átok ad neki. Örüljön, hogy nem haraptam meg, vagy öltem meg ott helyben. Ő még a szerencsésebbek közé tartozik.
- Azta, nézzenek csak oda, látom végre növesztettél valamit a lábaid közé… tényleg jót tett ez neked. – szétrúgni a seggemet? Vicces fiú ez, azt hittem már megtanulta, hogy kettőnk közül én vagyok a seggrúgós típus, de én aztán nem is hagyom életben a másikat, kár azért a finom vérért. Őt viszont nem akarom megölni, ha akkor sem öltem meg, most miért tenném?
- Ez a sok közhely… mi a baj a gyilkosokkal? – de komolyan, mégis miért beszél mindenki úgy, mint valami szent ember? Azt hiszik, hogy gyilkosnak lenni átok? Inkább áldás, megmutatja, hogy meg van az erőd, hogy dönts élet és halál közt, ő döntött, vagyis inkább én döntöttem helyette, megmutattam neki, hogy benne megvan az erő, erre most azzal jön nekem, hogy inkább lenne átlagos? Gyenge és esendő? Ugyan már, a szíve mélyén nem akarna újra átlagos lenni, hiszen világ életében több akart lenni, és most több is.
- Dehogynem akartad! Csak félsz beismerni, hogy valójában… imádod a hatalmat, amivel együtt élsz. – ugyan már, ne hazudjon nekem. Minden ember vágyik arra, hogy különleges, legyen, hogy hatalma legyen, és ő ezt meg is kapta, ha annyira el lenne veszve, akkor már egy kötélről lógna, igaz? – Ami azt illeti, én jobban szeretek halott lenni, de a telihold nem valami nagy ár mindezért. – egyszer egy hónapban kibírja azt, hogy ki van láncolva, igaz? És úgy hallottam, hogy ahogy telik az idő, úgy lesz egyre kevésbé fájdalmas. Bár lehet, hogy ez csak egy mendemonda.
- Hé, kölyök, fogd vissza magad, ez nem az a pillanat mikor át kéne változnod!– nem, ez most rohadtul nem ez a pillanat, ugyanis hiába futnék, köztudott, hogy ezek a dögök átváltozás után jóval veszélyesebbek, mint emberi alakjukban. És én sem vagyok éppenséggel gyáva. Úgyhogy nem futok, állok továbbra is egy helyben, a srácot nézve, remélve, hogy… tud valamit kezdeni magával.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 03, 2015 8:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next




To Darius
Szóval ő unalomból gyilkos. Erre már komolyan nem tudok mit mondani. Az ilyent be kéne zárni a legközelebbi diliházba, vagy meg kéne ölni, hogy ne unatkozzon ennyire. De én így „józanon” semmiképp sem tenném el láb alól. Nem az én feladatom eldönteni, hogy ki éljen vagy sem, ez pusztán csak egy javaslat lenne a szebb jövő érdekében. Mert hát mennyivel szebb lenne a bolygó, ha nem lennének rajta ekkora férgek. Egyébként meg valamilyen szinten magamat is annak tartom. Sosem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy milyen „ember” lett belőlem.
-Igen? Akkor gyerünk, segíts rajtam, változtass át hibriddé – mert persze mondani könnyű. Egyébként olvastam erről lehetséges megoldásként, de nincs hozzá meg a megfelelő emberem, aki bevállalná, hogy segítene. Meg egy bizonyos hasonmás vére is kell hozzá, azt meg megszerezni megint nem egyszerű. Ha az lenne valószínűleg minden hemzsegne a hibridektől. De én személy szerint egyel sem találkoztam, csak olvastam róluk. Nagyon ritkák lehetnek.
A vámpír következő mondatára csak egy grimasszal és fújtatással reagálok, mert tényleg nem akarom lef@szozni, mikor ő még nagyjából normálisan is áll hozzám... de úgy látom szövegértési gondjai akadtak. Azt hiszem elég világosan közöltem vele, hogy utálom ezt az egész szarságot, hogy farkas vagyok.  Több kárt látok benne mint hasznot és ez itt a probléma.
-Mi? –kerekednek ki a szemeim a kérdés hallatán. Ez tényleg nem normális. –Mondjuk az, hogy megfosztanak másokat a normális élet lehetőségétől? –nem, és itt nem csak az áldozatokra gondolok, hanem azokra az emberekre, akik egy-egy pszichopata miatt kénytelenek megválni a családtagjaiktól, sok esetben az egész családjuktól. Végignézni, hogy legyilkolják a famíliádat… az egyik legszörnyűbb lehet.  De szerintem teljesen felesleges tovább magyarázni ezt egy gyilkosnak, úgysem fogja megérteni. Illetve ha egyszer majd eljut a tudatáig, akkor is tovább fogja védeni az álláspontját, mert… minden ember ilyen. Nehezen ismerjük be, ha tévedtünk.
-Nem félek beismerni. Utálom! Sosem akartam olyan lenni mint te és… nem is leszek!  -köpöm a szavakat. Nem egoizmus, egyszerűen annak ellenére, hogy én is követtem el súlyos hibákat, még mindig többre tartom magam nála. Bár abban igaza van, hogy mindig is szerettem volna szuperképességeket, de nem ilyen áron. Ha választanom kéne a gyilkolás szupererővel és a normális élet közt, akkor az utóbbihoz adnám a voksom. Sosem voltam olyan típus, aki ártani akart másoknak és ehhez tartom magam.
-És még te mondod, hogy nem nagy dolog a telihold –morgom a fogaim közül, amint elkezdődött az átváltozás. A számban érzem a vérem sós ízét, a testem szokás szerint majd’ szétszakad, annyira fáj. A kérdésére nem is válaszolok, mert ha van egy kis esze, akkor tudja, hogy ez nem rajtam múlik mikor változok át. Teliholdkor bármelyik pillanatban elkezdődhet.
-Mire vársz? Tűnj el! –ha lenne egy kis esze, akkor már legalább egy kilométeres távolságban lenne tőlem. Még legalább tíz perc mire átváltozok, azalatt bőven eltűnhetne, de nem. Ő eldöntötte, hogy meg akar halni. –Menj már! –már akaratlanul is rávillantom a fogaimat, a szaga kezdi teljesen elvenni az eszemet. Ugyan nem rontok neki, mert még rendesen fáj a testem mindenhol, de már csak idő kérdése… semmi sem tart örökké.
A földre térdelek és miközben ropogtatom a zsugorodó testem csontjait, a lehető legagresszívabb tekintettel méregetem a vámpírt.

१ Megjegyzés १ 519 १ Zene
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 07, 2015 2:22 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next



Barry & Darius



- Hidd el, szívesen segítenék, de sajnos nem ilyen egyszerű ez, ha az lenne, akkor több lenne a hibrid mint a sok pattanásos gimnazista. – na igen, ez nem ilyen egyszerű, és bár én soha nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, de  hallottam már bőven elég pletykát. Valami hasonmás is kell hozzá, hát… találjon.  – De tudod mit? Nagylelkű kedvemben találtál ma, úgyhogy…segítek neked hibriddé válni, ha ennyire akarod, de… az nem lesz olyan egyszerű. – nem arról van szó, hogy csak meg kell őt ölni, ennek alaposabban utána kell nézni, mert én szívesen töröm el a nyakát, de jobban örülnék ha felkelne utána, hadd lássam az én kis mesterművemet vérre szomjazni.
- Na ne röhögtess! A normális élet alatt mégis mit értesz? Élsz hatvan évet, végigdolgozod az egész életed, miközben mások folyton megaláznak…szerintem inkább vegyük el tőlük, minthogy megéljék. Gyilkosnak lenni nagylelkű dolog. – sőt, akár valami díjat is kaphatnék érte. Nem mintha olyan nagyon érdekelnének mások, elvégre aki meghal, az meghal, nincs tovább, én nem hiszek semmiféle halál utáni életben…kivéve ha előbb lakomázol egy vámpír véréből. – Amúgy meg, a gyenge nem érdemli meg, hogy éljen, nem igaz? Az erős életben marad a gyenge kárán, ez a természet törvénye. Jártál te rendesen iskolában? – egyszerű a képlet. A gyenge meghal, az erős pedig az ő kárán él tovább. Ez így volt, így van most is, és így lesz holnap is.
- Mint én? Kölyök, soha nem lehetsz olyan, mint én, ettől nem kell félned. Egyrészt, mert belőlem csak egy van, másrészt kell hozzá egy olyan négyszáz év tapasztalat. – nem kell félnie, olyan, mint én, soha nem lesz, belőlem nincsen több, én egyedi vagyok, ő pedig gyáva módon fél beismerni azt, hogy imádja a hatalmát. Ugyan, gyorsabb, erősebb, mint az átlag ember, menjen el birkózónak, öljön meg néhány csövest, raboljon ki másokat…tegye hasznossá magát és az erőt, amit kapott. – Amúgy meg emlékezeteim szerint te már gyilkos vagy… igazam van? Elindult a leejtőn, innen nehéz lesz felkapaszkodni. – gyilkos… ő is az, én is az vagyok, kettőnk között a különbség, hogy én megtanultam az évek során, hogy embert ölni nem bűn, sokkal inkább létszükséglet. Fogja fel úgy,mint a…. legkisebb rosszért tett erősfeszítése.
- Én meghaltam, azóta kevés dolog izgat, a nyavalyás Hold is ezek közé tartozik. – miért kéne érdekeljen? Meghaltam, nem kell már, hogy bármi is érdekeljen, és ehhez tartom is magam, talán egy kezemen összetudnám számolni, hogy hány olyan dolog van, ami számít nekem még. Elvégre élek, itt az élet a halál után.
- Én nem menekülök kölyök! Inkább ropogtasd valahogy vissza a csontjaidat, nem akarok neked botot dobálni. – nem sok kedvem van hozzá, hogy egy vérfarkassal telihold idején harcoljak, mert kevés az esélyem, ezeknek a dögöknek elég egyetlen nyavalyás harapásuk, hogy pontot tegyenek az életem végére, de… vannak elveim. Ilyen az, hogy nem menekülök, akármilyen butaságnak is tűnik, maradjunk hűek az elveinkhez.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 08, 2015 7:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next




To Darius
Ráncolom a homlokom a „nagylelkűségére”.  Őszintén szólva nem gondoltam komolyan, hogy pont ő segítsen rajtam. Nem várom el tőle, sőt, azok után, hogy ő hozta ki belőlem a gyilkost kétlem, hogy valaha is elfogadnék tőle egy szívességet. Bár ezzel azért helyre tehetné a hibáit, nem kéne minden egyes teliholdkor őrjöngő fenevadként viselkednem. A gondolatmenetem végére érve felsóhajtok és végignézek rajta. Nem kéne lepaktálnom egy pszichopatával.
-Tudom, hogy nem egyszerű. Majd átgondolom.. –kinézem belőle, hogy a végén azért rohangálna hozzám, hogy szívességet kérjen arra hivatkozva, hogy ő segített rajtam. Erre a nemes feladatra –a hibriddé változtatásomhoz- megbízható személyre van szükségem, aki lehetőleg nem egy gyilkos. Ki tudja, lehet, hogy meggondolná magát, egyszerűen megölne és nem kelnék fel többet. Számolnom kell ezzel az eshetőséggel, nem mehetek bele ilyen üzletbe meggondolatlanul.
-Nagylelkű dolog? –már ott tartok, hogy majdnem röhögök kínomban. –Abban mi a nagylelkűség, hogy esélyt sem adsz másoknak arra, hogy kijavíthassák a hibáikat? –esküszöm, én még a főnökömet sem ölném meg tiszta fejjel (értsd: mikor nem vagyok farkas). Pedig ő aztán tényleg kiérdemelte az utálatomat, főleg mostanában. Állandóan kritizálja a munkámat, idegesít azzal, hogy siettet és miegymás. Azt meg már kitárgyaltuk, hogy olyan büdös a lehelete, mintha legalább egy döglött patkányt evett volna reggelire. Szívem szerint átváltoznék madárrá és szarnék egyet a fejére. De a halált még ő sem érdemli meg. Egyszerűen nem tudnám elvenni az életét. Így is eléggé nyomaszt az, hogy azon a bizonyos estén ez a dög vámpír rávett arra, hogy megöljek egy ártatlan, fiatal nőt, minden előzmény nélkül. Évek teltek el azóta, de még a mai napig előfordul, hogy álmomban látom az arcát. Azt hiszem ezt hívják lelkiismeret furdalásnak.
-Ez nem ilyen egyszerű! Az állatoknál talán igen, de mi már régen továbbfejlődtünk. Vagyis... bocsáss meg! Én továbbfejlődtem, de úgy látszik te valahol megakadtál –nem érdekel hány éves, lehet tőlem 600 is, ha úgy gondolkozik mint egy vadállat. Persze tőle már nem várok el mást. Az már régen kiderült, hogy gond van az agyával. Agybaj meg nagy baj.
Az meg végképp nem érdekel, hogy mit mond ezután. Ő is tudja hogyan értettem, amikor azt mondtam, hogy még véletlen sem akarnék olyan lenni mint ő. Az meg a saját szocproblémája, ha nem megy neki a szövegértés. A magam részéről egyébként kezdem unni ezt a „bájcsevejt”, mert hiába erőlködök, tudom, hogy őt úgysem fogom meggyőzni. És ez fordítva is igaz. Egy óráig vitázhatnánk arról, hogy kinek van igaza, akkor sem tudnánk dűlőre jutni. Mindketten meg vagyunk róla győződve, hogy a másik a hatökör.
-Az csak egy alkalom volt. Én még mindig nem kenem emberpástétommal a kenyeremet és nem szürcsölöm a vérüket koktél gyanánt. És nem is fogom –erről ennyit. Talán elindultam a lejtőn már azelőtt is, hogy ő rávett volna a gyilkosságra… de azon vagyok, hogy ezt kijavítsam. Szeretnék segíteni másokon, de úgy érzem így képtelen vagyok rá. Gyakorlatilag gyilkoló gép vagyok, akit le kell láncolni nehogy megölje egész Mystic Fallst. A vámpír szemében meg  gondolom csak egy rühes korcs vagyok, akire feleslegesen pazarolja az idejét. Ezért nem értem miért áll még mindig itt. Azt meg főleg nem, hogy miért nem megy el a p*csába, amikor látja, hogy kezdek átváltozni. Mire jó az neki, hogy átváltozva megharapom? Talán a becsülete miatt nem hajlandó mozdulni? A válasza alapján igen… azért nem megy, mert nagynak hiszi magát. Persze ez részben igaz is, gondolom több száz éves, van elég ereje, de… el tudná bánni velem is? Egy rossz mozdulat és megharapom. De oké. Nekem jelenleg a legkisebb problémám is nagyobb annál, minthogy azért aggódjak miért nem viszi arrébb a seggét a bűzlő vámpír. Felelőtlen, nem tudok vele mit csinálni és ilyen állapotban nem is akarok. Az egy dolog, hogy átváltozás közben olyan ocsmány lehetek, mint egy mutáns, egy kotonszökevény, de úgy fáj mindenem, hogy majdnem darabokra esek. Nem olyan brutális, mint legelőször, de ha lehetne választásom akkor inkább egy autóbaleset, 4 törött bordával, mint ez.
Mivel a vámpír nem hajlandó eltűnni a közelemből, ezért az elkövetkezendő percekben ő szívja meg. Amint szép lassan felöltöm a szürke bundájú farkas alakját egyre jobban elvesztem a józan eszemet. A végére már annak ellenére is elindulok felé, hogy még mindig vannak részeim, amik nem vették fel teljesen az új alakot. Többé már nem jelent számomra mást, csak egy mozgó húscafatot, akit apró darabokra kell tépkedni. Egy ideje nem ettem semmiféle húst, ráadásul a szaga kimondhatatlanul vonz. Képtelen vagyok megfékezni magam, egyszerűen át akarom harapni a torkát és érezni akarom a vérének ízét a számban. Pillanatok alatt rávetem magam, és még az sem érdekel, ha esetleg ellép előlem, vagy megüt. Nem adom fel, tovább próbálkozok és torokra megyek.

१ Megjegyzés १ 759 १ Zene
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Pént. Feb. 13, 2015 2:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next



Barry & Darius



- Oh, ismerem ezt a nézést. Ez a… nem bízok meg benned nézésed, eltaláltam? Nem lenne jobb, ha valaki olyan segítene, akit… ismersz is? – akivel jó barátok vagytok… na jó nem, ez már túlzás, a legkevésbé se vagyunk jó barátok. Ő csak egy zavarodott kölyök, aki képtelen azt belátni, hogy milyen nagy szívességet tettem neki azzal, hogy kiváltottam azt az átkot. Néhány átváltozás, cserébe olyan lehet, mint egy szuperhős… nem látom én ebben a problémát. Gondoltam szívesebben lenne vérfarkas, mint vámpír. Egyesek szeretik azt hinni, hogy mi vámpírok nem is élünk… nos, ami azt illeti van ebben valami, na de milyen jól nézünk ki még halálunkban is?
- Mert úgy is elrontják kölyök! Túlságosan sokra tartod az embereket, ez a te nagy hibád. Plusz ha nem vetted volna még észre, én vámpír vagyok. Nekem az ölés olyan, mint neked egy jó nagy egészségtelen hamburger. Szükségem van rá, én is csak a táplálkozás miatt ölök. – többek között, mert azért elég jó móka is tud lenni, én legalábbis jókat tudok szórakozni. Szeretek én lenni a vadász, szeretem látni az arcukra kiülő félelmet mikor előlépek a sötétből és aztán… az a meglepettséget, ami körül öleli a nyers félelmet a szívükben, mikor megpillantják az arcomat.  A végén még megéhezem.
- Ugyan már kölyök, állatok vagyunk mind. Visszafogjuk magunkat, betartjuk a társdalom által elvárt normákat, de pont annyira vagyunk jók, amennyire a világ azt megengedi nekünk. És mikor felcsillan az az apró reménysugár, akkor megszegjük ezeket a normákat. Csak a megfelelő hely, és idő kell hozzá. Egy bárányból is farkast lehet nevelni, csak tudni kell a módját. Te kölyök… te is csak egy vadállat vagy. – méghozzá ez tény, mert ha jól tudom, akkor telihold idején farkasként tengeti az életét, nem igaz? Mindenki vadállat, mindenki csal, lop, hazudik, és esetenként öl is. Egyesek többet, mint mások, de… ez már csak részlet kérdés.
- Egy alkalom… ugyan már, legalább magadnak ne hazudj! Újra és újra ölni fogsz, akarva-akaratlanul. És talán nem vagy annyira oda a vérükért, mint én, de… te szereted őket széttépni, nem? – és még én vagyok a vadállat? Ugyan… én nem tépek cafatokra senkit sem, talán eltörök pár csontot, és lecsapolom az illető minden csepp vérét, de nem cincálom a testét szét, mint valami…vadállat. – Te vagy az én Frankenstein-em. Én vagyok a teremtőd kölyök. – én tettem azzá, ami, és ezért nem  hálás nekem? Ugyan miért nem? Erősebb lett, gyorsabb, az akadályok eltűntek… lett egy-két új, de nem legyőzhetetlenek, igaz?
Nem menekülök el, soha nem menekültem,és nem is tervezem ezt most elkezdeni, és neki sem fogom megadni azt az örömöt, hogy futni lásson. Nem… túl büszke vagyok, és túlságosan is unatkozom, hogy ezt most kihagyjam. Hogy meghalhatok? Persze, megharaphat, de… túlélem valahogy azt is, ha még most nem is tudom, hogyan. – Lám, lám, végül a teremtmény a teremtője ellen fordul… olvastad a könyvet, mi? – mosolygok rá, mikor felém vicsorít, de már farkaspofája van. Nem tudom, hogy ilyenkor hall-e, vagy lát-e valamit, nem is érdekel, csak is őt figyelem, ahogy felém ugrik, én pedig bár kikerülöm és oldalba rúgom, sajnos ez a rohadék  nem fogja feladni egy könnyen. És az a baj, hogy én fogok előbb elfáradni, és ezt kihasználja… akkor pedig muszáj menekülni.

//Köszönöm a játékot, király volt Very Happy//




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 16, 2015 6:29 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next




To Darius
A kérdésére egy tompa fintor jelenik meg az arcomon. –Még a nevedet sem tudom… ugyan már –nem ismerem ezt a vámpírt, az egyetlen, amit tudok róla, hogy anno, évekkel ezelőtt ő vett rá, hogy kiváltsam az átkot, aminek a létezéséről egészen addig nem is tudtam. Az pedig kicsit sem javít a helyzeten, hogy nem szemétségből tette, hanem állítása szerint  szívességet tett nekem. Ő egy pszichopata, sosem fogja tudni megérteni a helyzetemet, én pedig sosem fogom elfogadni a látásmódját.  Nem érdekel, ha a szemében egy senkiházi korcs vagyok, aki nem hajlandó élni az erejével… akkor sem gyilkolok. Nekem már úgy is mindegy, hogy egyel kevesebben vagy többen néznek le. A lényeg, hogy azokkal legyek jóban, akik fontosak nekem.
-Igen, sokra tartom őket, mert… -veszek nagy levegőt. –Nem mindegyik akkora pszichopata  barom mint amekkora te vagy –ez már nagyon kikívánkozott. Bár gondolom nem ez a mondat az, amivel összetörtem a lelki világát, de hát nem is az volt a célom. Egyszerűen szeretném érzékeltetni a látásmódomat, ha már ő is ilyen nagy részletességgel bemutatta a sajátját. Azt már nem teszem hozzá, hogy állatvért is szívhatna, ha annyira akarna, mert fölösleges. Én az előző mondatommal már lezártam a témának ezen részét és nem vagyok hajlandó tovább feszegetni.
-Ameddig nem engedek utat a vad személyiségemnek kettőnk közül egyedül te vagy az –ezt már tényleg fájdalmasan szárazon mondom ki. Úgy érzem süket fülekre találtam és feleslegesen osztom az észt. De azért valamit mégis válaszolnom kell erre a… nagy „bölcsességre”. –És tudod mit? Soha nem is fogom magamnak engedni, hogy olyan könnyedséggel gyilkoljak, mint ahogy te. Mert mindenkinek van választási lehetősége, nekem is –az már eleve hatalmas előrehaladás, hogy azóta, amióta kiváltottam az átkot, egyszer sem sikerült senkit sem megölnöm telihold alatt. Ezt pedig annak köszönhetem, hogy sikerült olyan barátokat találnom, akikre számíthatok. Még akkor is, ha nem tudják pontosan a történetemet. Egyébként a New Orleans-i falkának is tartozok egy köszönettel, bár az a gond, hogy ott bosszantóan lenéztek és az egész ott töltött időnek egyedül annyi haszna volt, hogy mindig segítettek átvészelni a teliholdas éjszakákat.
-Nem! Nem, akarok senkit sem széttépni! Utálom azt, ami lettem! –legszívesebben ordítanék vele, de tudom, hogy azzal sem mennék sokkal többre. Sőt, talán még nevetne is rajta, hogy mennyire sikerült felhúznia. És akkor megint neki lenne igaza abban, hogy elő lehet hozni belőlem a vadállatot. Nem… ez nem történhet meg.
A változásomat viszont korántsem tudom ilyen egyszerűen kordában tartani, mint a dühömet. Így nemsokára elkezdem felvenni a szürke farkas alakját, amit már kellően megutáltam az eddigi évek során, mert.. ez nem én vagyok. Olyan mintha skizofrén lennék és nem tudnám uralni átváltozás alatt a tetteimet. Később pedig rájövök, hogy milyen nagy baromságokat tettem. Még mindig ijesztő, hogy mikre lennék képes, ha valaki szabadon engedne. Most viszont az a gáz, hogy… szabad vagyok.
Egész eddig millió célom volt az életben, most viszont a pillanatnak élek. Nem tudok arra gondolni, hogy mi lesz holnap, vagy azután. Nem tudok arra koncentrálni, hogy letartóztathatnak egy-egy felelőtlen tettemért, hogy kinyírhatnak később. Csak az az egy számít, hogy leszedjem a vámpír fejét a helyéről. Közel sem látom olyan jól, hogy hova támadok, de biztosan tudom, hogy mit akarok elérni. Érezni akarom azt, ahogy a nyaki ütőeréből a számba spriccel a vére, érezni akarom a csontjai roppanását a fogam alatt, érezni akarom a húsának az ízét… és ez olyan szinten mámorítóan hat rám, hogy bármit képes vagyok érte megtenni. Nem érdekel hányszor rúg oldalba, vagy hányszor húz be egy nagyot. Amint lehetőségem támad, elkapom a kezét, ráharapok és el sem eresztem egész addig, amíg meg nem hallom a csontja csattanását vagy le nem szed magáról valahogy.

/Köszönöm a játékot Smile Nemsokára jöhet a ráadás kör Wink/

१ Megjegyzés १ 598 १ Zene
©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Keresem :
-
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
mystic falls ⊂
Humor :
really hot ⊂



A poszt írója Tristan Raymond
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 28, 2015 10:54 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next

katie & tristan
nothing changed, you are my enemy
A méreg egyszerre töltötte el minden idegrostomat. A hideg futkos a hátamon, mindahányszor ennek a lánynak az arcára gondolok. Kegyetlen világban élünk, főleg mi, vámpírok. Többet láttunk már, mint bárki. Ott voltunk, mikor kitört az első világháború. Mikor kivégezték Mussolinit. Mikor a berlini fal leomlott... ott voltunk mindenhol a huszadik században. Mi ketten legalábbis biztosan. És belőle kinézve, éppen annyira kegyetlen ma is mint régen. Megölte az egyetlen lényt, aki jelentett számomra valamit. Kegyetlenségből jeles. De már nem lenne olyan egyszerű elpusztítanom őt. Több kell, mint évekkel, évtizedekkel ezelőtt. A nyers erő már nem lesz ellene megoldás. Ki kell találnom valamit. Látnom kell őt szenvedni. Nem, nem elég az egyszerű halál. Meg kell lakolnia minden egyes cselekedetéért, minden egyes harapásért.
- Hozzád? Még hogy hozzád?! - bukott ki belőlem akaratlanul. Mikor rám jön az idegeség, nem vagyok képes tisztán gondolkodni. Ritkán adom át magam a feszültségnek, de most képes lettem volna remegni tőle. Ezt a nőt... csak az isten tudja, hogy mi vezéreli. Én pedig tudom, hogy mit kell tennem, hogy megtörjem a beképzelt hatalmát. Csak egy törékeny kislánynak látszik, aki mégis annyi keserűséget okozott nekem, amennyit ember még sosem.
- Sajnos ezúttal már nincs senkim, aki jelentene nekem annyit, hogy megöld. Még a legutóbbit sem hevertem ki. Talán azért jöttél ide, hogy összefussunk és revansot vehessek? - vicsorogtam, mint valami fenevad. Épphogy nem habzott a szám. Minden emlék kiélesedett a fejemben. Az élettelen test, ennek a lánynak a vértől csöpögő ajkai... ökölbe szorultak a mancsaim. Tristan Raymond feszült és dühös. Nem jó kombináció.

roads untraveled • csókolom-csókolom <3 • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 10, 2015 10:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next



to Teisha
▲music:XX▲Words:XX▲Note:XX


Sofia után mentem... és tudom, TUDOM, hogy egy ökör vagyok. Reggel jött az ötlet. Mintha akkor még nem tűnt volna meddőnek. A zuhanytálcán gyűlt meg a bajom a szokásos bűntudattal és a kellemes párával, s észre sem vettem, hogy órákon át úgy folyattattam magamra az égető vizet, hogy a hónap végén nem csak a számlám fog megugrani - a szemöldököm is. Egy harapás briós a reggeli kávé mellé, és a megrágott gondolat, én pedig már szelem is át a város rétjét a hanyagul felvett bőrkabát és a lazán fityegő bakancs béléseként. Látnom kell, meg kell magyaráznom neki, hogy miért viselkedtem úgy, ahogy. Meg fogja érteni. Meg kell neki! Megtorpant a zsúfoltságig kihasznált pázsiton. Itt-ott gyerekzsivaj, kutyapóráz, piknikkosár. Nem kell ez nekem. El sem hiszem, hogy eddig mentem... Hátraarcot vettem. De most más miatt gyökerezett le a lábam. Csak egy illat. Majd egy hajkorona. Elvesztem. Olyan sebességgel rontottam előre, hogy nem számított, kid sodrok magammal, lökök föl, taposok meg, csak az, hogy a következő pillanatban úgy simultam hátának és öleltem magamhoz, szívtam be illatát, ahogy csak a helyzet engedte. - Hiányoztál... Teisha - nyögöm elkápráztatva, és csak remélem, hogy nem pofon lesz a jussom.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 11, 2015 12:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next



to my "friend"

Egy napja voltam még csak a városban, de egyáltalán nem értettem, hogy mit is kereshet itt Christian. Egyszerűen annyira átlagosnak tűnt Párizshoz képest, illetve mindig is olyan gondoltam őt, aki a nagyvárost szereti, ahol kedvére szórakozhat, de talán tévedtem. Mondjuk az se kizárt, hogy egyszerűen csak megváltozott. Haragudtam rá azért, ahogyan lelépett, de részben örültem, hogy az elmúlt több száz évet nem összeláncolva töltöttük el, mert egy idő után biztosan egymást öltük volna meg, de másrészről meg eléggé meglepő volt, hogy ennyi idő alatt egyszer se látogatott meg. Vajon ki volt az a személy, aki képes volt tőlem távol tartani őt? Hmmm, nem tudom, de hamarosan szerintem meg fogom tudni.
Gyönyörű idő volt, így mielőtt még elindultam volna a megadott címre tettem egy sétát a városban. Mosolyogva figyeltem az embereket, ahogyan helyet kerestek magunknak, a szaladgáló gyermekeket. Minden annyira békés volt, hogy egy pillanatra még az is eszembe jutott, hogy esetleg valami forgatásra tévedtem. Viszont az emberek minden egyes mozdulata megcáfolta az elméletemet, majd már éppen indulni készültem, amikor hirtelen valaki hátulról megölelt és magához rántott. Pillanatok alatt megéreztem az ismerős illatot, de még a hangját is ezer férfi közül megismertem volna. Sietve kaptam el a karját, majd a közeli fának löktem, miközben a kezem a nyakára csúszott. - Tényleg hiányoztam? Nekem úgy tűnt, hogy teljes mértékben elfelejtettél az angolos távozásod után. - mondom neki összeszűkült szemekkel, majd a következő pillanatban már lekevertem neki egyet. Azt hiszem ennyi járt azért, amit tett, majd egy aprót az ajkamba haraptam és mosolyogva pillantottam rá. - Elrontottad a meglepetést. - mondtam neki tettetett duzzogással, majd közelebb léptem hozzá és az egyik kezemet végig húztam a mellkasán és ártatlan pillantással néztem fel rá. - Mennyire is hiányoztam neked? - kérdeztem tőle kíváncsian. Biztos voltam abban, hogy nem lepődik meg a hirtelen hangulatváltozásaim miatt, hiszen mindig is ilyen voltam. Képes voltam egyik pillanatról a másikra teljesen másképpen viselkedni.



Szavak száma || Következő jobb lesz. 27 || Valami by valaki || ©


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 30, 2015 7:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next


Emma & Sam


A készülődés valahogy mindig feltöltött valamiféle izgalommal, és ez most sem volt másképpen. A reggeli napfény kellemes sugarai lágyan világították meg kicsiny lakásomat, ahogy oda-vissza szaladgáltam egyik pontjából a másikba. A felöltözéssel nem volt problémám, hiszen már tegnap este eldöntöttem, hogy mibe fogok menni. Nem ez volt életem legfontosabb döntése, hiszen Emma látott már sokkal rosszabb – és persze sokkal jobb – állapotban is. Csak egy kellemes kis napot terveztem, semmi túl megszabott, vagy kötelező. A hátizsákom szépen lassan telik meg a megfelelő hozzávalókkal: egy pléd, egy kellemes üveg bor, rágcsálnivaló. A napszemüvegemet csak a fejem tetejére helyeztem, hiszen amint kilépek a lakásból, tudom, hogy szükségem lesz rá. A telefonomat többször is ellenőriztem reggel óta, és pontosan tisztában vagyok vele, hogy túlzásba viszem, ha.. Keresni fog, nem így fogja tenni. A tükörképem felé küldök egy apró mosolyt, majd talán akkor, ha.. Lemegy a Nap.
Kicsi késéssel indulok, de a biciklivel gyorsan behozom lemaradásomat. Élvezem, ahogy a szél belekap az arcomba, végigsimogat. Nincsen túl nagy forróság, viszont annál kellemesebb a levegő. Mikor a szokásos réti helyünkre érek, Ő még nincsen itt. Valószínűleg így is én értem ide hamarabb. AzÉs  idő azonban nem számít most egy ideig, talán majd csak akkor fog elkezdeni zavarni, ha majd újra este lesz. Halk sóhajtással pakolok ki a táskámból, terítem végig a földön a vörös-kék kockás pokrócot, amely mát nem első alkalommal lesz fő helyszíne a kedvenc időtöltésünknek, és előveszem a perecet, és a chipset is. És ebben a pillanatban látom meg őt. Arcomra egy mosoly költözik rögtön, és azonnal elindulok felé, hogy két puszival és egy nagy öleléssel üdvözöljem kedves barátnőmet.
- Szia, drágám. – Ölelésem egy leheletnyivel tovább tart a szokásosnál, régen nem láttam Őt, és valahogy most pontosan rá volt szükségem. – Hoztam kekszeket még, egy üveg finom bort is, és remélem, hogy ráérsz egész nap, mert úgy készültem, hogy.. maximum csak sötétedés előtt kicsivel engedlek el. – Mosolyom kicsit furcsa vigyorrá alakul, aztán csak megvonom a vállamat, és törökülésben elhelyezkedem a kiterített pléden. – Mesélj, ezer éve nem láttalak.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 10, 2015 7:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next



to Teisha
▲music:XX▲Words:XX▲Note:XX


A nő finom, törékeny teste elveszett az ölelésembe, és a borítatlan bőrömön éreztem annak hevületét, és azt a finom, gyümölcsös párlatot, amit a beivott parfüm engedett. Olyan ismerős és olyan megnyugtató, mint amit az elmúlt hetekben nem éreztem. A sok idegeskedés, elnyomott düh megcsappant hirtelen, és csak arra a felhőtlen békére tudtam gondolni, amit a közelségétől kaptam. Életem legszebb szeletét, leggyönyörűbb teremtményét és legjobb barátját adta nekem a sors vissza, és én nem tudok betelni vele. Elengedett, és épp csak ráeszméltem, ökle lendült, elkapta arcomat, hogy a tervezett szabadkozást is kidörgölte belőlem. Orrom bevérzett, arcomra elképedés vetült, ami rögtön átcsapott pimasz vigyorra. - Ne csapj feltűnést, szépségem - kapom el a bűnösnek ítélt csuklót és oldalához szorítom, a kelleténél illedelemre parancsolóbban, karakánul. - Ne tegyél kárt ebben a tökéletes pofiban, Teisha. Mit kezdenék nélküle? - teszem fel a kérdést, miközben arcom egyre közelebb araszol övéhez. A leheletét érzem magamon. Majd, ahogy kérdését kimondta, elkaptam ajkát, és olyan vehemensen csókoltam, hogy abban az elmúlt évek mind bele voltak sűrítve. Kezem derekát vonta csípőmhöz, majd fenekén állapodott meg, ameddig ajkam el nem engedte övét. - Ennyire hiányoztál.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 14, 2015 9:10 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next



to my "friend"

Mindig is tudtam célozni, így nem volt nehéz az se, hogy lekeverjek neki vagy talán a jobb szó az lenne, hogy bemostam neki egyet. Szerintem ez a legkevesebb azok után, amit csinált. Kirántom a kezemet  a kezei közül egy szemforgatás kíséretében, amikor arról kezd el beszélni, hogy ne keltsek feltűnést. Mintha ő nem szeretne állandóan a közép pontban állni, majd amikor meghallom az arcára tett kijelentést, akkor hangosan elnevetem magamat. - Ezt te se gondolhatod komolyan. Annyira azért nem tökéletes az arcod, amúgy meg nyoma se fog maradni. - mondom egy fintor, majd egy ártatlan mosoly keretében, de mire észbe kaphatnék, addigra ajkai az enyémet érintik. Egy darabig próbálok ellenállni neki, de végül viszonozom a csókját. A kezemet a nyaka köré fonom, ujjaimmal a nyaka vonalát cirógatom. Érzem, ahogyan kicsi közelebb húz magához, majd egy aprót az alsó ajkába harapok. - Hmm, ezt örömmel hallom, de... - kezdek bele a dologba és lassan lefejtem a kezét a fenekemről és távolabb lépek tőle. - van egy olyan érzésem, hogy ezt sok nőnek mondtad már. - nézek rá kíváncsian, miközben egy aprót az ajkamba harapok. Fogalmam nem volt arról, hogy mit fogok tenni, ha újra látom, de egy biztos, hogy nem fogok olyan könnyedén az ágyába mászni, mint azt esetleg szeretné. Neki dőlök az egyik fának és onnét figyelem az ismerős arcot, illetve ismerős szempárt. - Mit keresel itt? Miért pont ez város? - miközben újabb kérdésekkel halmozom el kíváncsian pillantok rá.



Szavak száma || - || Valami by valaki || ©


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 17, 2015 4:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next



to Teisha
▲music:XX▲Words:XX▲Note:XX


Szemem tükrében láttam őt. És láttam minden rezdülését, minden vonalát, arcának apró szarkalábait, ami mosolyában bújt meg. Nem is érdekelt, mi hagyja el a száját, csak hadd csodálhassam, veszhessek el benne, azokban a felemás íriszekben.
Hozzám tartozott. Már látom. A kontrollvesztés hiányában oldódott fel. Nélküle kiegyensúlyozatlan vagyok meg egy bárdolatlan barom.
Szemrehányását követően elkaptam a kezét, majd arcomra húztam. Selymes a bőre. - Itt nem is hagy nyomot, angyalom - motyogom álszerénységgel, majd kezét szívemre húzom, és lebiggyesztem ajkam. - De itt igen - Elmosolyogtam magam. Nem tehettem róla. Ösztönös volt, és önfeledt. Érte szólt.
Csókunkat követően elégedetten csillogtak fel szemeim. - Ismersz, Teisha. A nők a gyengéim - búgtam fülébe pajkosan, de nem növeltem közöttünk a távot. Most kaptam vissza, szükségem van rá.
Következő kérdésére szemeim összeszűköltek, torkomon hang forrázódott. Most mondjam ki? Kapjam a szemrehányást. Tudom, hogy úgy véli, hogy rossz hatással van rám. S tudja mit, igaza is van, de... - Sofia miatt... De - kezem védekezően magam elé kapom. - Lerendeztem vele egy életre.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 22, 2015 1:15 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next



to Samuel

Csodák csodája, hogy időben elkészülök. Az időm nagy részét azzal töltöttem, hogy meggyőzzem anyut, süssön nekünk valami finomat, mondjuk egy jó nagy tepsivel abból az isteni almáspitéjéből, amit legszívesebben egész nap elrágcsálnék. De addig nem tart ki. Túl gyorsan fogy, és nem is osztom ám meg akárkivel, de Sam VIP vendég egy Raynor-sütire. Néha többre is. A mostani találkozóra többet készülök, mint az átlagos, talán azért, mert ha valaki, akkor ő bizony képes és megmondja a szemembe, ha azt látja, hogy valami nagyon, de nagyon nem stimmel. Bár az életem nem kimondottan mozgalmas, azért a kiborulásaim rendszeresek.. Ennek egyik oka az, hogy nem vagyok őstehetség, hiába a boszorkány gének. És ő csak erről tud. Arról, hogy a bátyám miket művel az éjszaka leple alatt, senkinek sem beszéltem. Anyám talán sejti, talán nem, de... Ha tudja is, nem tesz ellene. Csak én vagyok az, aki bolond módra azt hiszem, hogy van megoldás. Mert mindig van megoldás, csak az út odáig sosem egyszerű, tele van kacskaringókkal meg hullámvölgyekkel, de azért megtalálható. És én meg fogom találni. Rögtön azután, hogy végre egy lazítós napot tartok a barátommal.
Egy kisebb kosárba rendezem a pakkomat, amit viszek, aztán indulásra készen is vagyok. A süti elengedhetetlen tartozék, gondosan becsomagolva, nehogy kihűljön mire a kis tisztásra érek vele. Mellette ott figyel egy nagy csomag gumicukor, ami ugyancsak törzsvendég minálunk és egy üveg narancslé, amit frissen facsartam. Csak hogy ne legyünk tele egészségtelen cuccokkal. Nem mintha engem zavarna, mikor anyám olyan dolgokat akar megetetni velem, mint a párolt brokkoli..
Az utat a lehető leggyorsabban teszem meg, és minő meglepetés, hogy közben a szám majdnem egészen a fülemig ér. Tudom, hogy fogadóbizottság vár majd rám, de arra nem számítok, hogy a heves ölelés következtében a kosarat majdnem elpottyantom.
- Vigyázz, érték van nálam.. - ripakodok rá azonnal, de az arcára puszit cuppantok és fél kézzel visszaölelek. Egyre ritkábban találkozunk, s bár nem veszem zokon, mert tudom, hogy neki is megvan a maga élete, amit egyengetnie kell, jó, hogy most itt van velem és mindenféle feszélyezettség nélkül adhatom önmagamat. Előtte nem kell titkolóznom, mármint nem arról, hogy milyen is vagyok valójában. Merthogy nincs olyan ember a föld kerekén, aki előtt ne titkolnék valamit. De ez most nem a kesergés ideje, így mosolyt varázsolok az arcomra és lehuppanok a jól ismert plédünkre. A pitére gondosan figyelek, mert ha jól értem, akkor ez egy egész napos programnak ígérkezik.
- Tökéletes, addig sem érzek késztetést, hogy újra elolvassak egy fejezetet a molekuláris sejtbiológiáról... - válaszolom lelkesen. - Az utóbbi időben elég szépen beleástam magam a témába. Azt tervezem, hogy jelentkezem az egyetemre, és végre megszűnik a házi inkvizíció is.. - nevetgélek. Elég abszurd ötletnek tűnik a számomra, hogy én valaha megszabadulok a vigyázó tekintetektől. De tervnek nem rossz, ábrándokból építek álmot, hogy aztán legyen mit megvalósítani.
- De nehogy azt hidd, hogy megúsztad a faggatózást, azzal, hogy lecsaptál rám.. Gyerünk, Delonberg, ne csak én meséljek... - csapom össze a kezeimet, mint aki épp egy szaftos sztorit vár. Rég lelkesedtem ennyire bármiért is, most viszont félreteszek mindent, ami nem Sam és kiélvezem a napunkat.
† Note:  bocsi a késésért 27 Szeri van
©️redit & inspiration

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jún. 09, 2015 6:12 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next



to my "friend"

Nem is értem, hogy mit keresek itt, vagyis pontosan tudom. Én vagyok az ő jobbik fele, illetve hiányzott nekem ő. Fura dolog ez, hiszen soha nem volt köztünk szerelem. Egyszerűen valami fura kapcsolat volt köztünk, ami miatt vonzottuk a másikat, illetve aminek köszönhetően most is itt vagyunk.
Meglepődök azon, amit tesz, de kíváncsian pillantok fel, majd amiket mond azzal igazán sikerül meglepnie. - Tudod jól, hogy mennyire heves tudok lenni, így ne vedd a szívedre Chris. - mondom neki mosolyogva, majd mielőtt még távolabb lépnék tőle egy apró csókot lehelek az arcára.
Amikor meghallom a válaszát, akkor a szemöldököm feljebb szökik az arcomon és a szemeim kikerekednek. Persze, hogy egy nő miatt lépett le, de ezen miért is lepődök meg? Ez annyira ő rá vall, hogy csak na. De azért az már kicsit túlzás, hogy pont Sofia miatt. - Miért is nehéz elhinnem azt, hogy végeztél vele? Te róla soha nem fogsz lemondani. Ha meg is teszed,akkor tuti, hogy beteg vagy. - mondom neki egy fintor keretében. Nem értem, hogy mit eszik azon a nőn, ahogyan szerintem el is kellene kerülnie messzire, mert csak rossz hatással van rá az a némber. - Esetleg nem mehetnénk máshova? Ahol mondjuk nincs ennyire sok ember és kicsit meghittebb? - kérdezem tőle kíváncsian és újra közelebb lépek, majd egy pillanatra elveszem a szemeiben. Szerintem régen is azzal tudott elbűvölni. Végül a kezemet lassan végig húzom a mellkasán és egy apró csókot lehelek a nyakára is miközben a válaszát várom. Na, meg ha zárt helyen vagyunk, akkor nem kell annyira figyelnem a tetteimre se, mert itt túl sok a kíváncsi szempár.



Szavak száma || - || Valami by valaki || ©


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 07, 2015 6:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next


Emma & Sam


Nehéz hozzászokni ahhoz, hogy az ember eltávolodik a barátaitól. Ahogy telnek az évek, a megszokott minden-pillanatot-együtt-töltünk-mert-szeretjük-egymást korszak lassan véget ér. Régen azok voltak a barátai az embernek, akivel majdnem minden pillanatát együtt töltötte el. Ma pedig? Ma pedig ritkábban találkozunk, ritkábban beszélünk. Nehezebb, és könnyebb. Inkább nehezebb. Nagyon régen volt már olyan, hogy egy egész napot csak valamely barátommal tölthettem. Hiába vagyunk fiatalok, hiába nincsenek még gyerekeink, mégis.. Ott a lakás, ott vannak a számlák, dolgoznom kell, így már nem lehet azt, mint ahogy régen volt. Néha elgondolkozom azon, hogy mennyire számít ez bajnak, hogy hiányolom ezt a kellemes, félig öntudatlan állapotot, ami régebben jellemzett. De azt hiszem, hogy nem. Időről-időre eszembe jut, szeretném, ha máshogyan lenne, de az az igazság, hogy nem változtatnék most semmin. Talán egy dolgon, de az nem idetartozik.
Talán nem csak ezek miatt vagyok olyan izgatott. Emmaval mindig olyan egyszerű önmagamnak lenni, és úgy érzem, hogy ez kölcsönös. Könnyedén lehetek az, aki vagyok. Nem szoktam megjátszani magamat, de vele annyira egyszerű elengedni mindent, és csak úgy.. Létezni. Úristen, mennyire hiányzott ez az érzés!
- Itthagynál? – nagy szemeket meresztek rá egy pár pillanatig, aztán elnevetem magam. Szinte biztos vagyok benne, hogy tudja, csak viccelek vele, nem gondolom komolyan. – De csak akkor mehetsz, ha meghívsz néhány kolis buliba. – Vigyorogva bólintok egyet felé. Mintha rajtam múlna, hogy jelentkezik-e, mintha igazából beleszólhatnék, vagy megengedhetnék neki bármit is. Bár szeretném azt hinni, hogy a véleményem legalább számít egy egészen picit. Egy nagyon kicsikét. – De milyen szakra szeretnél jelentkezni? Meg hogy lenne akkor? Elengednének egyáltalán? – A kérdések hirtelen buknak ki belőlem, előtör a szokásos kíváncsiságom. Alig várom, hogy meséljen róla. Azt hiszem, hogy boldoggá tenné, ha kicsit elszabadulna innen, én pedig csak azt szeretném, hogy boldog legyen.
- Hát nem tudom, hogy mit mesélhetnék.. – Kezdek bele kicsit tetettetve, hogy mélyen gondolataimba merülök. Tudom, hogy el akarom neki mondani, hogy mi – illetve ki – tölti ki a napjaim nagy részét, de nem tudom, hogyan kezdhetném el. Vagy egyáltalán hogyan fogadná, hogy nem teljesen emberrel kezdtem. – A munka rendben van, kicsit fárasztó, de tulajdonképpen élvezem. Jaj, képzeld, vettem ilyen aranyos kis baglyos bögréket a lakásba, majd mindenképpen át kell jönnöd megnézni őket. – Lelkesen bólogatok felé, miközben jobbommal a gumicukor felé nyúlok, hogy kinyissam, és bekapjak belőle pár aranyos macit. Pár pillanatig nem szólalok meg újra, mert nem tudom, hogyan fejezzem ki magamat. Amíg keresem a szavakat, addig nem nézek rá, egy fát bámulok a távolban, és miután megszólalok se merek felé pillantani. Hajajh.– És.. lehet, hogy van valakim..

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 10, 2015 12:00 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next



to Teisha
▲music:XX▲Words:XX▲Note:XX


A kis szíves-kezes akciómat komolyabban vette, mint ahogy gondoltam, de ezt a távoli viszontlátás számlájára tűztem. Egy kis együtt töltött időtől beolajozódik egykönnyen. - Ugyan, drágám, a hevességgel sosem volt gondom - Folytatom ezt a kétes játékot, ami tűrőképességünkön lavíroz. Nem a szex kötött minket egymáshoz, mégis a testi kontaktus szerves pillérévé vált ennek a barátságnak, még Párizsban. Vágytam rá, mint nőre. Ennyi az egész.
Csókjai beterítenek, és kár tagadni, hogy micsoda hatással vannak rám, az ülepem igencsak duzzad finom, égető tapintásáért. Gyorsan el kell innen slisszolnunk, mielőtt olyat teszek, ami több pontban is átszeli a szeméremsértés paragrafusait. És a gyorsan-t úgy értem, hogy gyorsan.
A kéjes bódultságban szemem alakján tekergőzik, azokon a kebleken és csípőn. Kezem finoman szeméremdombjára csúsztatom - bár csak ruha fölött, és közelebb lépek hozzá, hogy a lábatlankodók ne legyenek figyelmesek a mi kis ügyünkre. - Mondd csak, Teisha, betegnek nézek én ki? - döntöm oldalra a fejem, miközben ujjam eljátszanak combjai között. - És akkor még el sem árultam, hogy nyitottam egy bárt - nevetek fel jóízűen, majd vállába fúrom arcom. - Kapaszkodj jól - Felkapom és elsuhanok vele a hotelig. Engem aztán nem érdekel, hogy melyik öregasszony szédül ki a járókeretéből sebességünk láttán. Én csak igazán... izgatott állapotban voltam.


Folyt.: Hotel


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Júl. 22, 2015 6:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next




Tristian && Katie
drága Tristiannak halom szeretettel 40



Vicces ábrázata volt. Az elmúlt néhány évben kevés olyannal sikerült összefussak, aki ilyen mélyenszántó érzéseket táplál irányomba, hogy szinte már-már felrobban a dühtől akkor is, amikor pislogok egyet, egy múltbéli kis incidens miatt. Na jó, annyira nem is múltbéli, néhány éve történt viszont, mikor Emily megszületett. Egy újdonsült vámpírhölgyet elcsábította a lányom vérének esszenciája, és minden gondolkodás nélkül megtámadott minket. Illetve csak rápróbálkozott. Gondolom azt hitte, hogy tőlem származik az illat, ám tévedett, ezért könnyűszerrel véget vetettem az életének. Mint utólag pedig kiderült, azt hiszem, az unokahúga volt Tristiannak, dehát, ilyen a sors. Szemrebbenés nélkül törtem ki a nyakát egyetlen kezemmel, míg a másikkal a babakocsit fogtam, amiben a lányom békésen szunyált. Megmosolyogtat a pici Emily gondolata, így visszaemlékezve. Valahogyan elhomályosít bennem minden mást, ha rá gondolok. Az első lény, akit magam elé helyezek minden téren. A felelősségtudatom is megnőtt - mondhatni, furcsa őt nevelgetni, terelgetni, ám szerencsére Emma és Sarah sokat segítettek. Bennük valahogy többletben vannak az anyai ösztönök, mint bennem, de azért igyekeztem. Sarah mostanában pedig sokszor vigyáz a gyerekekre, teljesen odáig van.
Én pedig küzdhetek a lelkiismeretemmel, akárhányszor a lányom szemébe nézek. Ugyanolyan, mint a fiamé.
Tristian megszólal, így a gondolataim szerencsére jóval elterelődnek az előbbiektől. A dühtől mindjárt széteső férfire nézek, türelmetlen, mégis kissé cinikus tekintettel.
-Ha te nem is, ez a fajta vehemenciád meglehetősen hiányzott. Nem is tudtam, mi maradt ki az előző éveimből. Most kell rájöjjek, hogy ez a hevesség az,ami nem volt jelen. Sokan utálnak, de keveseknek szór szikrát a szeme, mikor rám néz. Ez izgalmas. -vigyorodom el, és keresztbe fonom a kezem. Általában az ilyen szerencsétleneknek nincs annyi idejük, hogy dühösek legyenek rám. Emma elvégzi a piszkos munkát, aztán takarít. Hogy kihasználom-e? Igen, minden bizonnyal. Régen ő volt a szolgálóm, és a mai napig teljesíti ezt a feladatot, hiába változott bárhogy is a rendszer. Mindettől függetlenül ő az egyetlen, akiben megbízok.
-Megbosszulnád amit tettem? -nevetek fel hangosan.
-Kérlek kedves Tristian magyarázd el, hogy a helyemben te mit tettél volna. Nem mintha egyébként érdekelne a rokonod,vagy a saját szánalmas próbálkozásaid, én szabad utat hagyok neked a revansodhoz, ha úgy kívánod. Hiszen nagyon jól tudod, hogy engem nem tudsz úgy büntetni, hogy hasonlóképp fájjon, mint bárkinek bármi. -vonom meg a vállam, közelebb lépve néhányat. Tőrt döfhet belém, kitépheti a szívemet, megkínozhat, én mindig visszatérek. Voltam már kétszer ember, most vagyok másodjára vámpír, fél évezrede élek, és többet láttam, mint nagyon sokan idősebbek. Illetve van egy boszorkány a birtokomban, aki bármire képes értem, tehát hogy én félnék?! Sohasem tettem.


a hozzászólás névnak készült, szószám szót tartalmaz, és írás közben a zenecím című számot hallgattam. comment-comment-comment  

©️


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 27, 2015 6:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next

Teisha & Christian játék lezárva!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 14, 2015 10:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next



to Samuel

Bizony –legnagyobb sajnálatomra – egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor találkoztunk mi az elmúlt egy évben. ÉVBEN. Nem hétben és hónapban. Persze nem lehetek önző és nem várhatom el, hogy a fontos dolgait visszasorolja másodrendűvé a kedvemért, de azért igenis zokon veszem, hogy idő hiányában alig tudunk találkozni. Nem az ő hibája, és nem az enyém. Talán tényleg nem ártana már valami kérvényt benyújtani, hogy egy nap ne csak 24 óra legyen, hanem minimum 40 és akkor talán.. Mondom, talán jutna idő arra, hogy az ember mindent elrendezzen maga körül és ne költözzenek idő előtt bőröndös turisták a szemkörnyékre. De pont én panaszkodom, mikor gyakorta néznek koromnál is fiatalabbnak. Pedig aztán még igazán nincs itt az ideje, hogy a saját bőrömön gyakoroljam, hogyan is kell magamat fiatallá és üdévé varázsolni.
- Ó dehogy.. Tudod, boszorkány vagyok, ne kételkedj abban, hogy ha úgy akarom, elférsz a bőröndömben. – mérem végig, mintha tényleg azt fontolgatnám, hogy belecsempészem a télikabátom és a kedvenc cipőm közé. Bár, valószínűleg még jól is érezné magát ott, és utána egy életen át hallgathatnám, hogy a kedvenc szvetteremet akkor fogja felgyújtani, mikor alszom. – Szóval mit szólnál Londonhoz, vagy ott van még Melbourne is… Egész jó az orvosi egyetem és Ausztráliában kimondottan keresik a tengerbiológusokat is.. – húzom el a számat. Arról sejtelmem sincs, hogy mennyire tudja képben tartani magát velem kapcsolatban, de igazán nem sértődnék meg akkor sem, ha nem lenne naprakész. Én is változtam időközben, és valószínűleg ő is, az egyetlen és legfontosabb viszont, hogy ez a kettőnk közötti kapcsolaton egy kicsit sem formált. – Igazából.. Pont nem érdekel, hogy mi a véleményük. Tanulni akarok és végre élni. Azt csinálni, amit szeretnék… Próbáljanak csak megállítani. – vágom rá. Naná, hogy majdnem kicsúszik a számon, hogy az eddigi éveim nagy részét arra áldoztam, hogy anyát és a fivéremet kibékítsem, most pedig azon fáradozom, hogy Norman visszakeveredjen valamilyen csoda folytán a járható útra. Néha beüt nálam is az érzés, hogy muszáj legalább egy kicsit önzőnek lennem, mert nem csinálhatom ezt ítéletnapig. Ennek ellenére valószínűleg a bátyám lesz az, aki kézzel-lábbal fog tiltakozni az ötletem ellen. De persze már erre az eshetőségre is van egy remek tervem. Vele is meg lehet találni a közös hangot, bár nem egyszerű. De egyelőre még nem tettem meg a komoly lépéseket, még csak játszadozom a gondolattal, milyen érzés lenne egy igazi campuson, aztán medikusként egy hatalmas egészségcentrumban, vagy épp a tengeri életvilágot tanulmányozva egy neves biológus mellett gyakornoki munkát végezni, ami lehetőleg nem merül ki annyiban, hogy a kávéját zsírszegény tejszín mellett két cukorral kéri. . Brr..
- Ne mááár. – förmedek rá szinte. – Baglyos bögrék? Komolyan? Ennyi? – tátom el a számat kissé csodálkozásomban, hisz én itt elmondtam neki a nagy és világmegváltó tervemet, ő meg jön itt a bögréivel. Aztán elcsaklizom a kezéből a gumicukros zacskót, jelezve, hogy amíg nincs sztori, addig nincs maci se. Hisz látom rajta, hogy valamin nagyon kattog, pedig nem kéne ennyire erőlködnie. Nekem bármit elmondhat.. Atyaég, hisz tudja rólam, hogy boszorkány vagyok, és nem tart egy nyamvadt kis bugrisnak, aki most szökött a brümmögős osztályról.
- Lehet, hogy van, vagy van valakid? – csapok is le azonnal a témára, amint kinyögi nagy nehezen. Talán úgy fest a helyzet, hogy azonnal szét fogom kapni és ízeire szedem a barátomat, de ilyenről szó sincs. Legalábbis ebben a pillanatban. – És ezt csak így mondod? – kérdezem számonkérő hangon. Hisz tudja, hogy ezekre a témákra azóta érzékeny vagyok, mióta a bátyám csaknem teljesen ellehetetleníti a helyzetet, hogy nekem bárkihez is közöm legyen. Samet is csak azért tűri meg, mert történetesen tudja, hogy mi ketten egy csapatban játszunk, és nem kell féltenie tőle. – Na és kicsoda? Helyes? Magas? Fogadok okos… Ugye, okos? – kezdem kérdezgetni, mert úgy érzem, hogy magától sose fog beszélni. Kell egy kis baráti rásegítés. Gyerünk, Delonberg.

† Note:  bocsi a késésért  27  Szeri van
©️redit & inspiration

[
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Keresem :
-
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
mystic falls ⊂
Humor :
really hot ⊂



A poszt írója Tristan Raymond
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 15, 2015 8:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next

katie & tristan
nothing changed, you are my enemy
Nem is tudom, konkrétan mi kezdte el marni a gyomromat. A látványától már képes lettem volna kidobni a taccsot, pusztán a létezése azt keltette fel bennem, hogy... szeretnék egy gödröt ásni neki, és örökre megszabadulni az emlékétől is. Úgy, ahogyan ő tette az egyetlen lánnyal, akit a családomnak monhattam, és szerettem... de ő még annyit sem tett meg, annyi kegyeletet sem adott neki, hogy eltemesse. Én magam ástam neki a sírját, s életemben akkor sírtam először és utoljára. Az újszülött könnyektől eltekintve.
- Szóval izgalmas... - ismételtem a szavait, mintha annyira marha érdekesek lettek volna. Lényegében csak felhúzni próbált ezzel az álszent negédes hanggal, és a hízelgő szavakkal, mintha tényleg hiányzott volna neki bármely tulajdonságom. Nem értem, hogy egy ilyen szép nő miért ebben leli az örömét... miért mások életét keseríti meg. Én jó pasi vagyok, tudom, hol a helyem, és ezt a külsőt sosem arra használtam fel, hogy megöljem a szintúgy szép partnereimet. De ez a nő... mintha most szállt volna le a pokol hetedik hegyéről, onnan, ahová csak a legkárhozottabb lelkek képesek eljutni. Ha azt hiszi, látott bármit a vehemenciámból, hát téved. Semmit sem látott még belőle igazán... és ne akarja megtapasztalni, milyen az, ha tényleg dühössé válok.
- Nagyon magabiztos vagy - kezdtem el közelebb lépkedni felé, de a kezeimet elsüllyesztettem a zsebemben. Nem kellene túl nagy erőfeszítés ahhoz, hogy itt helyben feldaraboljam és az Atlanti-óceán különböző pontjain hajítsam a hullámok közé. És ez még egy szép terv is lenne, de talán jobb lenne egy ide közelebbi helyszín. - Megannyi választásod lett volna... miért éppen ő kellett neked? - kérdeztem, és éreztem, ahogyan összekoccannak a fogaim. - Semmivel nem ártott neked. Csak jobb volt, mint te... tisztább, értékesebb... - ráztam meg a fejem. Kihozott belőlem valamit, amiről azt hittem, már meghalt bennem.

roads untraveled • csókolom-csókolom <3 • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 10, 2015 7:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next


Emma & Sam


A nap szinte kínzó tökéletességgel csillan meg szőke fürtjein, a szél enyhén játszik néhány tincsével, egy pillanatig egészen mélyen kap el a féltékenység, amiért mosolyával, arcának kedvességével ennyire gyermeki ártatlanság tükröződik róla, mosolya valami megnyugvást jelent számomra, a családomtól soha meg nem kapott otthonérzetet. Hiányzott, és hiánya teremtette űr nagysága csak most, ittlétének kellemes érzésével tűnik fel, megfogadom, hogy nem hagyom, hogy ennyi idő teljen el, mire újra találkozunk, hiszen már csak az elmúlt pár perc energiával és mosollyal töltött fel, szükségem van rá, és szeretném úgy gondolni, hogy nem csak Ő van ilyen hatással rám, hanem az érzés kölcsönös. Halkan felnevetek megjegyzésén, pontosan tudom, hogy kicsoda-micsoda, a napokban túlságosan sokat jár a természetfelettin, azon, hogy létezhet ilyen, hogy a világ ilyen különlegesnek teremti őket, és itt vagyunk mi, egyszerű halandók, akiknek nincsen semmink. Igazságos ez vajon?
- Komolyan a bőröndödbe csomagolnál? – Összeszűkített szemekkel, és valódi felháborodással a hangomban nézek rá, de csak egy egészen rövid pillanatig tudom tartani a magamra vett szerep eljátszását, hiszen a szavak kiejtése után szerinte rögtön nevetés tör ki belőlem, és nevetve rázom csak meg a fejemet. Tudom, hogy csak viccel, és hiába minden képesség, hiába bármilyen szoros barátság, ha elutazik, akkor.. Elutazik. Ez biztos. – Nagyon helyesen teszed egyébként! – sűrű bólogatások közepette szorítom meg kezét egy kicsit. – Tudod, hogy bármiben támogatlak, és azt kell tenned, ami téged boldoggá tesz, és ha ez tesz boldoggá, akkor pontosan ezt kell tenned. – Mosolyogva pillantok rá, majd a újra a rágcsálnivalók felé nyúlok, és a következő piros színű maci már landol is, egyenesen a számban. – De nem kell elvinned bőröndben, csak majd… Remélem, meglátogathatlak ott, ahová mész.
Ahogy a bögrék miatt rámförmed, csak kissé sunyi mosollyal vonom meg a vállamat, tudja, hogy valami nagyobb dolgot fogok elmondani neki, és én is tudom, hogy el fogom mondani neki, mert nem tudom visszafojtani az érzéseimet, és ez az időszak így is túl hosszú volt anélkül, hogy elmondtam volna bárkinek is, hogy mit érzek igazából, és szükségem van arra, hogy megosszam vele, a világgal, bárkivel azt, ami bennem zajlik le. Kissé megszeppentnek érzem magam, nem is nagyon pillantok rá, mert ez most nem olyan, mint máskor. Nem ítél el, hiszen akkoriban sem ítélt el, amikor kevésbé helyes dolgokat műveltem foglalt férfiakkal, de itt most túl sok minden van. Nem értem annyira a természetfelettit, mint szeretném, és nem tudom, hogy Ő mit gondol róluk, vannak-e egyáltalán ilyen szabályok, ellenállások. Hirtelen kérdéseire azonban elmosolyodom, ahogy eszembejut Vincent úgy járja át minden porcikámat az érzés, és egészen biztos vagyok, hogy arcomon is az az idióta mosoly jelenik meg, amit ha akarnék se tudnék elrejteni.
- Vincentnek hívják, és nem annyira régen érkezett a városba. Elképesztően – erősen hangsúlyozom a szót, érezze át a jelentőségét – helyes, és igen, magas is, vörös haja van, és gyönyörű szemei, és… - Megköszörülöm a torkomat, még mielőtt túlságosan elragadtatnám magam, és csak rámosolygok. – Igen, okos is, sokat szokott olvasni. Szeretem nézni, amikor olvas, megnyugtat. És.. csak azért lehet, mert igazából elég bonyolult a helyzet, és nem is beszéltük meg, igazából csak átutazóban volt a városban, aztán most mégis maradt, de nem tudom, hogy meddig marad, és hogy egyáltalán mi lesz. – Halk sóhajtás szakad fel belőlem, nem említem neki egyelőre, hogy még csak nem is ugyanabba a fajba tartozunk, Ő meg én. Majd talán, igen, valamikor biztosan el fogom mondani. Csak egyelőre nem tudom, hogy készen állok-e rá.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 05, 2015 6:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next




Tristan && Katie
drága Tristannak halom szeretettel 40



-A legtöbben mind tisztábbak, és szerencsétlenebbek, mint én. Így volt ez pont a te kedves... Unokahúgoddal, igen, unokahúg, azthiszem. -sóhajtok fel, szinte az utolsó mondatába belevágva.
-Hidd el, Tristan, mostanában nem az én műfajom az ok nélküli öldöklés. Az ő halálának is konkrét előzménye volt... -magamban felidézve a néhány hónapja történteket, mesélésbe kezdek, attól függetlenül, hogy hallani akarja-e, vagy sem.
-Nem olyan hosszú a történet, hogy őszinte legyek. Minden bizonnyal kedves lány volt, viszont gyanítom, újszülöttként kissé elevenebb, vehemensebb volt a kelleténél, ezért érte el oly gyorsan a halál órája. -hagyom is abba az egészet. Gondolkozom, hogyan tehetném terítékre, hogy a lányom vérét ízlelte volna meg, nyilván azt hihette, hogy az én vérem illatát érzi, egy gyereket még egy ragadozó is ritkán támadna meg - szerintem. Az egyetlen gyenge pontom Emily, az ő illata csábíthatta a lányt a közelünkbe. Ha ezt elmondanám, nyilván tudná, hová kell döfnie az ő tőrét is. Én megöltem, akit ő szeretett, ő pedig - ha nem is ölné meg Emilyt -, biztosan valahogy keresztbe tenne a történetünknek.
-Rossz emberből akart táplálkozni, egy olyan emberből, aki számomra fontosabb volt, mint az ő élete. Nem kíméltem, tanítatlan volt, ostoba. -hetykén megvonom a vállam, majd elvigyorodom.
-Magabiztos..  -ízlelgetem a szót. -..annak tűnnék? -felvonom a szemöldökömet.
-Te pedig dühösnek tűnsz. -lépek én is néhány lépéssel közelebb, miután ő is azt tette. Már-már olyan közel állunk egymáshoz, hogy akár bármelyikünk, egy laza karnyújtással kitéphetné a másik szívét.
-Nem vagyok én olyan ördögi, mint amilyennek mindenki hisz. -legalábbis mostanában. Emily leköt, alig járok el vadászni, szórakozni, csak alkalmanként van rá időm, ám ez nem azt jelenti, hogy teljesen megváltoztam. Bármelyik pillanatban, lelkiismeret furdalás nélkül elvenném Tristan barátunk életét is, ám semmi kedvem a harchoz.
-Minden okkal történt, talán mondhatjuk azt is, hogy a kis rokonod okozta magának a halált. Minden bizonnyal te is ezt tetted volna, ha valaki őt akarta volna megtámadni kiszolgáltatott állapotban. Nemdebár? -nézek fel rá, hiszen nagyjából egy fejjel magasabb lehet nálam. Nem magyarázkodok, hangomban sincs semmi megbánás. Csupán elmeséltem, hogy én hogyan látom az egészet.

a hozzászólás névnak készült, szószám szót tartalmaz, és írás közben a zenecím című számot hallgattam. comment-comment-comment  

©️


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 28, 2015 12:49 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next

||little salvatore ||

Most, hogy már a bosszúmat magam mögött hagyhatom olyan rettenetesen üresnek érzem magam. Nem találom a helyem a világban és az még rátesz egy lapáttal az egészre, hogy képes voltam egy ártatlan gyereket is belekeverni a dologba, akinek a vére most a kezeimre tapad. De nem is igazán ebben rejlik a probléma forrása. A gondok ott kezdődtek, hogy a céltalanságom, megmagyarázhatatlan vér utáni sóvárgáshoz vezetett. Egyszerűen nem is tudnám megszámolni, ha akarnám sem, hogy hány embert öltem meg az elmúlt napokban. Nem merek senkihez sem fordulni, mert a saját vétkem. Leginkább Naevia-hoz nem merek, hiszen ő megmondta, hogy a bosszúm nem fog semmire vezetni. Ha pedig megtudná, hogy mégis mire vetemedtem annak érdekében, hogy végrehajtsam örökre elfordulna tőlem. Szinte alig nyílt meg felém én pedig már most elvágtam volna magam vele szemben ezzel az egésszel. Szinte akaratlanul.
A legutolsó áldozatom vére az ajkamra száradt és egyáltalán nem érdekel. Üres tekintettel bolyongok. Észre se veszem, ha elhalad mellettem valaki rémülten, avagy sem annyira magamba vagyok fordulva. A saját kis világomba, ahonnan senki nem tud kirángatni. Úgy érzem, hogy itt biztonságban vagyok a világ külső, kegyetlen befolyásaitól, de az igazság az, hogy semmi nem védhet minket a valóságtól. Egyszerűen csak rányomhatunk egy szünet gombot, de végső soron mindig vissza kell találnunk önmagunkhoz és szembe kell néznünk a félelmeinkkel, hogy le tudjuk küzdeni a démonainkat.
Hosszas bolyongás után érzékelem, hogy nem vagyok teljesen egyedül és egy pillanatra még elgondolkozom azon, hogy ugyanúgy rávessem magam,a hogyan a többi emberre is, amikor rájövök, hogy ő egyáltalán nem az emberek táborát erősíti. Sokkal inkább a vámpírokét, de valami furcsa érzés azt sugallja bennem, hogy legyintsek az egészre, hiszen a vére attól még ugyanolyan tápláló és finom lehet. Ha valamit még nem próbáltunk ki az nem azt jelenti, hogy nem szeretjük, nemde? Bár van amire azt mondanánk kapásból, hogy fúj, de a vér az vér. Vagy tévednék? Lassú léptekkel közeledek felé, mintha csak valami prédára vadásznék odafigyelek minden egyes lépésemre.



 
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next

Vissza az elejére Go down
 

Rét

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
12 / 13 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Helyszínek :: Mystic Falls-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3