A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
♰ My Life
† Kedvenc dal :
Avoid
† Tartózkodási hely :
♰ Everywhere, darling
† Hobbi & foglalkozás :
♰ Kill You!
† Humor :
♰ Killer!



Richard Redway Weston ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 24, 2014 3:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Constance Mathis & Richard Redway Weston


"Váratlanság, és meglepetés.. ez adja a dolgok fordulópontját.."


A gyilkolás az életem.. vagyis nem egészen, de mióta változtattam a saját szánalmas sorsomon azóta igen, és ezt nem lehet csak úgy lerakni, vagy félre dobni egy pillanat leforgása alatt. Az életem részesévé vált, ez lett az a módszer, amely megszünteti a magányomat, ez az egyetlen lehetőség arra, hogy valami.. avagy valaki lehessek oly annyi szenvedéssel eltelt idő után. Senki nem határozhat meg, senki nem veheti el az életem, és a legfőbb, hogy minden tett, és döntés az én kezemben van. Szabad utat kaptam a saját életemben, ami nagy szó, hisz valljuk be, hogy vannak idősebb, és erősebb vámpírok, akik a gyengébbeket szeretik a földre kényszeríteni, de én nem adom magamat ily könnyedén. Amióta vadász lettem bárkit egy perc alatt eltüntethetek az életből, hisz én hozom el a halált magát. Érdekes az élet a maga egyértelmű szenvedés sorozatával, az egyszerű, s már-már kínzó játékaival, és azzal a bizonyos egyetlen egy dologgal, amely mindent megváltoztat, s ez pedig; hogy boldogságot vesz el.. Embereket küld a padlóra, és életeket tesz tönkre. Amióta élek, csak szenvedtem, míg nem ezzé váltam egy kegyetlen gyilkossá, egy már-már könnyed játszmát űző vadásszá. Az idő telése mindent, és mindenkit megváltoztat egy pillanat leforgása alatt, hisz nézünk csak rám; más lettem. Már nem az vagyok, aki régen. Már nem befolyásolhat senki sem, már nem engedem, hogy kihasználható legyek. Lépteim eléggé határozottak, ahogy megindulok az adott helyszín felé, mintha tényleg ismerném is ezt az egész terepet, bár nem annyira, de már eleget járkáltam nézelődni ahhoz, hogy nagyjából tudjam mi merre van, vagy legalább is merre találhatóak egyes helyszínek.
-Jelenleg nem áll a szándékomban, és a terveim közt sem szerepel, szóval ez egy nagyon jó hír... számodra.-Mondom válaszolva a kérdésére, de ettől eltekintve semmi sem biztos nálam, ha véletlenül mondjuk nekem esne, vagy olyat tenne, amit nem kéne, akkor ez az opcióm hamar átválthat nyíl lövöldözésbe, de ha nyugton marad, és nem árt számomra, akkor minden rendben is lesz. Kegyetlen vagyok, és szívtelen, de néha tudok engedményeket tenni, avagy kezdeményeket adni mások számára, de ez nem jelenti azt, hogy bármit el is nézek az adott illetőnek, ezért sem teszek sohasem esküt semmire, mert úgy sem tartom be, szóval.. nem mondtam neki sem, hogy becsület szavamra úgy lesz a dolog, mert ez csak egy hamis kijelentés lett volna, és nem több.. "Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó..", és mivel ez rám nem jellemző, így nem is ígérgetek, mert teljesen felesleges idő húzásnak minősül.. komolyan.
-Nincs.. csak ez az egy, amely... amely nem hagy el.-Felelem, ahogy mély levegőt veszek, és végül megállva ránézek.-Nem azért lettem gyilkos, mert olyan nagyon vidám dolog annak lenni, hanem egy meghatározott indokból, amit senki sem érthet.-Egy hirtelen mozdulattal termek előtte, majd ha akarja, ha nem az ölembe kapom, és elsuhanok vele az adott helyre. A két lábára állítom, majd közelebb sétálok a fához.-Nos eléggé érdekel mi az a dolog?-Arcomon egy ravasz mosoly jelenik meg hirtelen.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 20, 2014 11:55 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Richard & Connie




Nekem túl nagyok az elvárásaim, vagy csak a világ esküdött össze ellenem, hogy folyton fura alakokba sikerül botlanom? Nem tudom, hogy hogyan kéne kezelnem a fickót, hiszen folyton saját magának mond ellent. Ő a kegyetlen gyilkos, akitől félnem kellene, de közben elvei vannak és nem öl meg bárkit, hanem szelektál és eldönti, hogy ki érdemes az életre és ki nem. Közben pedig... mintha már belefáradt volna ebbe az egészbe, de nem tud már mást elképzelni magának? Pedig mindig válthatunk, talán nekem is könnyebb lett volna, ha megteszem, amit a nevelőapám akar, ha azzá válok, amivé ő alakítani akart. Ilyenné, kegyetlen gyilkossá, aki akkor öl, ha azt mondják, aki nem kérdez, csak meg kap egy nevet és beteljesíti, amit mások kértek tőle, mindenféle dilemma és átgondolás nélkül. De nekem ez nem ment volna, egyszerűen képtelen lettem volna rá, hogy csak ő végezzek olyannal, aki nem ártott nekem, akivel talán nem is kellene, csak valakinek szúrta a szemét és ezzel átvettem az áldozatok szerepét. Hisz most én vagyok az, akit jó eséllyel keres a maffia. Kétlem, hogy azok után, hogy megöltem a nevelőapámat - még ha nem is szándékosan -, csak úgy az utamra engednének. Attól tartok, hogy a mai napig is keresnek, talán csak Chrisnek köszönhetem, hogy egyelőre még nem lett komolyabb baj, vagy a vakszerencsének, netán vannak fontos ügyek, amik lefoglalják őket és még ezért nem került sor az é megkeresésemre. Nem tudom... azt hiszem nem is akarok ebbe belegondolni, mert különben folyton a hátam mögé kéne pillantgatnom, hogy vajon mikor lép ki valaki a távoli fa mögül, hogy kitépje a szívemet és ezüst tálcán vigye el azoknak, akiknek szúrom a szemét. Élni szeretnék még, legalább addig, amíg ki derítem... amíg ki merem végre deríteni, hogy mégis ki vagyok.
Nem is értem, hogy ezek után hogyan gondolja azt, hogy csak úgy gond nélkül elhiszem, hogy amit mutatni akar, vagy amivel kiengesztelni, az számomra érdekes lehet, hogy elhiszem, hogy nem fog ártani, bár... ha akart volna, bizonyára már megtette volna. Bonyolult ez az egész! Mégis elteszem a könyvem, mert tuti idegesítene, ha közben nézne, ahogy olvasok.
- Jól van... de akkor becs' szó, hogy már nem fogsz semmiféle nyilakat rám irányítani igaz? - ez már persze csak költői kérdés, látszik abból is, hogy egy halvány mosolykezdemény tűnik fel a szám szegletében. Ha ilyesmi járna a fejében, úgyse közölné velem nem igaz? De mégsem sétálhatunk csak úgy néma csendben, mert az... zavarba ejtő, főleg egy idegen társaságában. - Tényleg nincs semmi más, ami érdekel a... gyilkolászáson kívül? - vagy talán kérdezhetném úgy, hogy amihez ért, de azt hiszem ha valami érdekel, akkor érteni is fogsz hozzá, ha elmélyedsz benne, ha nem vagy totál hozzáértetlen és nem adod fel túl hamar.

//Szerintem teljesen jó lett. ^^//

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
♰ My Life
† Kedvenc dal :
Avoid
† Tartózkodási hely :
♰ Everywhere, darling
† Hobbi & foglalkozás :
♰ Kill You!
† Humor :
♰ Killer!



Richard Redway Weston ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 17, 2014 6:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Constance Mathis & Richard Redway Weston


"Az élet játékos, nem de..!"


Egy gondolat fut át az elmémen, amely mindannyiszor; a múltammal járó emlékkép, mely nem enged szabad utat nekem, és mindenáron lánccal körbe véve zár közre. Mondanám, hogy számomra ez megfelel, de akkor hazudnék, hisz engem nem hat meg már magában az a tény, hogy múlt.. semmilyen érzelmet nem kelt bennem, bár fáj, de ez is orvosolható, mint minden más, ami befolyással lehetne rám. Nem hat meg az élet adta kegyetlenség, amelyet mások szenvednek el, nem érdekel, ha valaki az életéért könyörög, és az sem, hogy megakar-e halni, avagy sem. Az élet nem azon múlik, hogy élni akarunk-e, hanem azon, hogy mit teszünk meg azért, hogy élhessünk. A könyörgő személyek egyből elárulják, hogy ennél többre nem képesek, míg azok, akik tényleg élni akarnak szembe néznek a halállal úgy, hogy közben megpróbálnak maguk mellett érvelni.. azt mutatják, hogy számukra az életük mit sem ér, de közben nagyon is ott van az álcájuk mögött az élés iránti vágyuk. Sok mindent elmond az, hogy az adott személy hogyan viszonyul egy-egy előállt helyzethez. Megmutatkozik a félelem, a gyávaság, avagy éppenséggel a büszkeség, és a kitartás, csak az adott illetőtől függ, hogy mit mutat meg, és hogy én hogyan értékelem az előállt helyzetet. Rajtam múlik, hogy ki él, és ki nem.. rajtam áll egyszóval az élet maga. Mondanám, hogy mindig kegyes vagyok, de akkor hatalmasat hazudnék, és én magamnak sosem hazudok ilyenekben, szóval.. nem mondom. Pusztán csak az adott helyzettől, avagy illetőtől függ, hogy milyen sorsra ítélem meg; az életre, avagy a nem életre. Lehet engem egoistának tartani, aki feljebb tartja magát mindenkinél, de nincs így.. csupán szeretek ölni, és ez lett a rögeszmém, avagy a kényszeres ösztönöm, és innentől fogva senki se szóljon meg, hisz az vessen rám követ, aki kőfejtő..
-Igazad van.. ez így hihetetlennek bizonyul.-Ismerem el, ahogy ránézve nyugtázom, hogy már pedig sokkolhatta az előbbiekben lezajlott események kellege, bár meg kell jegyezni mindenek van hátul ütője, és egyben haszna, de most kivételesen nem akartam semmi ártó jellegűt tenni, csupán.. egy programot kínáltam fel, amellyel vagy él, vagy nem. Minden csak az adott illetőn áll, és azon, hogy mer-e kockázatot vállalni, ha mer, akkor meglép egy olyan lépést, amely megmutatja számára, hogy bátorság, de egyben kétségeket vonz maga köré, hogy "mi lesz, ha..", és egyéb.. nem fogok lehetőségeket sorolni, mert teljesen felesleges, és egyben idő húzás lenne a részemről, ami valljuk be nem jó.. az idő pedig telik, és értékesebbnél értékesebb percek mennek tova a semmibe, ameddig csak itt húzom a gondolatmeneteimet, amelyeknek értelmük sincs.
-Akár..-Vonok vállat, és ezzel is mutatva, hogy nyugodtan megteheti, hisz én tudok várni, bár azért mégis csak kétséges, hogy meddig húzódna el a dolog.. Figyelmesen szemrevételezem végül, ahogy elrakja a könyvet, és inkább arra lesz kíváncsi, hogy milyen ötlettel álltam elő.. Tudtam én, hogy valahol benne is meg van a kíváncsiság ösztöne. Mindenkiben benne van..-Először is talán..-Sétálok mellé, majd elmutatok egy adott irányba.-Gyere velem!-Indulok meg előre, és ha jön, akkor jön, ha nem, akkor meg nem, mert én ugyan nem fogok senkinek sem könyörögni.. Ösztönösen eldöntheti, hogy mit szeretne. Lépteim lassúak, de egyben mégis határozottak, ahogy egyre előrébb haladok, és azért is megyek ilyen lassan, hogyha szeretne, akkor hamar utol érhessen, de ha nem jön, akkor így járt.. erre most mi mást mondhatnék? Nem fogok letérdelni elé, és arra kérlelni őt, hogy gyere, és gyere, és gyere, és a többi.. Nekem erre nincs türelmem, sem időm, sem energiám.. saját akarat, és ez mindenkinek meg van a kezében, mint ama féle hatalom, amellyel bátran, bármikor, és bármilyen körülmény között élhet!

// A minőségéért elnézést, de mint mindig most sem érzem tökéletes írásnak, majd igyekszem jobban fogalmazni! Very Happy
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 14, 2014 2:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Richard & Connie




Vannak olyan emberek, lények... akármik, akárkik akiken nehéz kiigazodni. Egyértelműen ő is ide tartozik. Nem igazán tudom hova tenni, pedig nagyon igyekszem. Kifejezetten nehéz napirendre térnem már a felett is, hogy csak úgy idejön nekem, hogy lelőjön, miközben nem csináltam semmit, de az, hogy ezek után mégis visszakozik és mindenféle érzésekről beszél... az már olyasmi, amit nem kezelek könnyen. Most akkor kegyetlen gyilkos, vagy nem kegyetlen gyilkos, ahogy hangoztatta? Esetleg nem akar az lenni, de akkor meg miért nem változtat szépen az életén és kész? Nem lenne egyszerűbb, mint eltenni csak úgy láb alól olyanokat, akik nem is feltétlenül érdemlik meg? Komolyan, nem értem, hogy keveredhetek folyton ilyen zűrökbe, pedig én annyira igyekszem normális életet érni. Ott van a munkám és még a sulival is próbálkozom, mi más tehetnék még? Így is van épp elég bajom, nem kell, hogy folyton bejöjjön még mellé egy-két plusz is. Csak jó lenne egy kicsit... a fene tudja, valami nyugalom, valami kis megállás. Elég az, hogy bármikor meg van az esélye, hogy utánam nyúl a múltam azon része, amire emlékszem, nem kell még tetézni ezt valami kósza vadásszal is, aki épp unatkozik.
- Baromi nehéz ilyen helyzetben nyugodtnak lenni... bocs. - rántom meg finoman a vállam, amitől sikerül a hónom alá csapott könyvnek majdnem a fűben végezni, de még épp idejében szorítok rá újra, hogy aztán feljebb tolhassam vissza oda, ahol eddig volt. Mindig is utáltam, ha valamivel nem lehet dűlőre jutni. Nem arról van szó, hogy meg akarok halni, de igenis eldönthetné a pasas, hogy mégis mit akar. Én mindenképpen élni, de... itt állni és vágni, hogy eldönti nem éppen a legkellemesebb vágyálmom.
- Oké, akkor kegyetlen gyilkos vagy, ha neked ettől lesz jobb a lelki világod, akkor legyen így. Egy... fura kegyetlen gyilkos. - teszem még hozzá csak azért is. Miért kell nekem folyamatosan mindenkivel szájalni? Én igyekszem, de tényleg! Próbálom visszafogni magam, de valahogy bennem van ez a késztetés, ez a folyamatos lázadás, ez a csak azért se. Egyértelmű, hogy eszem ágában sincs meghalni, egyszerűen csak idegesít maga a tény, hogy nem tudja eldönteni mit is akar, vagy hogy rám bízza a döntés. Netán csak arra vár, hogy olyasmit tegyek, ami indokolttá teszi neki, hogy végezzen velem, igen azt hiszem ez a jó megoldás. Nem öl heccből, de néha minden bizonnyal csak azért "kényszerül" rá, mert addig idegelte a másikat, amíg nem volt más választása.
- Ha valaki azt hangoztatja neked, hogy milyen kegyetlen gyilkos, akkor elhinnéd neki, hogy olyasvalamivel akar kiengesztelni, ami tetszeni fog neked? Nem hiszem... - rázom meg a fejem. Amúgy se vagyok az a típus, aki könnyedén osztja a bizalmát, de így még sokkal nehezebb, ha a másik azzal indított, hogy ki akar nyírni. Azt hiszem érthető, ha nem számítok rá, hogy mit tudom én... előránt a kabátja alól egy doboz bonbont, meg egy szál vörös rózsát. Amúgy se bűvész.
- Szóval most... olvassak, amíg te... vársz? - értetlenkedve ráncolom a homlokomat. Oké, ezt tényleg nehezebb felfognom, mint amire számítottam. Végül megrázom a fejem, és a könyvemet szépen a táskámba süllyesztem. - Most már kibírom. Mégis mi lenne az a nagy ötlet, amit kigondoltál? - érdekel, azt hiszem igen, győzött a kíváncsiság, no meg amúgy sem úgy gondoltam, hogy itt néz, amíg olvasok, vagy mi a fene, az azért akkor is fura lenne és felettébb kellemetlenül érezném magam. Az ösztönös hátralépést pedig sikeresen visszafogom, amikor közelebb lép egy kicsit, pedig nagyon-nagyon szeretnének moccanni a lábaim, de én vagyok a főnök.

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
♰ My Life
† Kedvenc dal :
Avoid
† Tartózkodási hely :
♰ Everywhere, darling
† Hobbi & foglalkozás :
♰ Kill You!
† Humor :
♰ Killer!



Richard Redway Weston ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 14, 2014 11:53 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Contance Mathis & Richard Redway Weston


"Az élet általam pokollá válhat, de akár lehet ez a mennyország is, ha úgy akarom.."


Kegyetlen vagyok, de csak is azért, mert az élet is ezt adta nekem. Kegyetlen vagyok, mert erre tanított meg maga a sors. Szívtelen vagyok, mert annak rendje, és módja szerint ölök, gyilkolok, és nem kímélek.. Gyilkos vagyok, mert annyi ártatlan személy vérre tapad a kezemhez. Ártottak nekem ők? Nem, viszont én mégis elvettem tőlük az életet, és élveztem, amikor a fény kihullt a szemeikből. Abban a pillanatban, ahogy ölök kiélhettek mindent.. egyedül vagyok már oly régóta, és ez az, amely legalább megteremt számomra valami értéket, viszont amikor az kérdezik miért teszem ezt az egészet, akkor csak annyit mondok; "Azért, mert megtisztítom a fajtánkat, avagy mert vadász vagyok.." Jó indok, nem de bár? Mindenki elhiszi, aztán pedig ítélkezik, de senki sem lát be az álcám mögé. Az, amit adok magamból, nos.. nem én vagyok! Amit magad előtt látsz az egy képzelet, egy kitalált karakter, avagy jellem. Az, mely igazán én lennék mélyen belül el van nyomva bennem, de csak is azért, mert.. mert egyszerűen nem adhatom azt az énemet. Nem akarok csalódni, szenvedni, kínokat megélni.. de apropó.. nos igen a kínok megtanítottak egyesmásra, s íme ez lettem. Tetszik, vagy sem, de eme énemtől nem fogok megszabadulni, és ha már itt tartunk jobb, ha rettegsz, mert bármelyik pillanatban az életed végén találhatod magad.. Barát, család, avagy szerelem? Mind-mind múló semmiség, melyek hasztalanok! Ezek gyengítenek, és épp ezért sem kell egyik sem! Viszont az érzelmek igenis szükségesek, hisz érzelem nélkül egy vámpír gyenge.. nagyon gyenge, és olyan sebezhetően könnyed, hogy azt képzelni sem merné.
-Nyugalom, drágám.. tudod mindent szépen sorban.-Mosolyodom el azzal a kegyetlen mosolyommal, ahogy végig őt nézem. Nos igen talán ideje lenne kitalálnom, hogy mit is akarok vele kezdeni.. megölni, vagy életben hagyni? Na jó.. éljen, hisz hát nem gyilkolhatom le kényem-kedvem szerint a fél várost, csak mert nekem úgy tetszik, pedig mindenki elhiheti, hogy megtenném.. megtenném, mert a véremben van, és mert az élet erre nevelt. Miután átélted azt, amit én.. nos megnéznélek, hogy te milyen lennél, avagy már a kezdeti szakaszban feladnád a létet? Megrázom hirtelen a fejem, hogy eme gondolatok ne folytatódjanak tovább, mert semmi értelme, sőt haszna sincs.. csupán magamat terhelem velük, amely az én számomra nem jó.. nagyon nem jó.
-Ha szeretnéd egy pillanat alatt bebizonyítom neked, hogy oda lehet az életed egy csettintésre, és még meg sem rezzentél, sőt nem is pislogtál egyet sem..-Hangom játékosan hangzik fel.-Nem szokásom ilyet mondani, de ha nem hiszed, akkor kipróbálhatjuk, mert nekem nem oszt, és nem szoroz, hogy élsz, vagy halsz-e, persze el kell ismerni kár lenne érted.. szóval hidd el azt, amit mondok. Sohasem szoktam hazudni.-Mondom számára komolyan, persze mindez, amit lát csak álca, és már oly annyira rám ragadt, hogy ha hazudok is sem látszik meg, persze most hazudtam némileg.. hisz belülről nem vagyok egy kegyetlen gyilkos, vagyis igen, de nem annyira. Az meg, hogy élni akar-e, vagy sem csak rajta áll, mint az előbb is mondtam. Nekem nem lesz bűntudatom amiatt, hogy megöltem.. nyugodt szívvel bármikor megteszem, csak kérnie kell.
-Pedig nem annyira rossz dolog ez, bár ha már így előre eldöntötted, akkor...-Tárom szét a karjaimat.-Talán tényleg nem is fog tetszeni, pedig egyáltalán nem rémes.-Mosolyodom el, ahogy megadóan felemelem a kezeimet a magasba.-Tessék, csak, kérlek! Olvasd nyugodtan.-Intek a kezemmel a könyv felé, ahogy magam mellé engedem végül a karjaimat.-De utána, akkor is meg lesz, amit kigondoltam.-Mosolygok sejtelmesen, ahogy szemeibe nézve közelebb indulok felé, és nem is olyan messze megállok tőle.
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Keresem :
◌ magamat
† Tartózkodási hely :
◌ mystic falls



Michael Robert Keller ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 11, 2014 3:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Megforgattam a szemem. - Tudod, nem véletlenül nevelték a történelem során a nőket inkább hallgatásra. Sosem tudtak egy épkézláb mondatot sem kimondani azon a... szép kis szájukon. Talán ezért is kell másra használniuk. - tettem hozzá, ajkaim körül vicsorgás vonásai jelentek meg. - Hozzám kényszerített az apád. Ergo a férjed voltam. És ha a halál elválasztott, ha nem, akkor is a férjed vagyok még most is. Elvégre... én sosem mondok le arról, ami az enyém volt - billent oldalra a fejem.
Nem engedtem el arcát, tovább szorítottam őt. Kétlem, hogy továbbra is rám nézett volna, ha netán elengedem, hát... inkább figyelemmel követtem minden vonását, minden mozdulatát és rezdülését. Kellemes kis... bestia még mindig. Az illata elsőrangú. A haja olyan selymes, mint a bársony... és ő mégis egy semmirekellővel osztja meg azt, amije van!
- Nincs jogom így bánni veled, nincs jogom úgy bánni veled... - forgattam a szemem, és hangom kissé nőies élt ütött meg, ahogyan próbáltam őt utánozni. - Tudod mit szépségem? Most senki nincs itt. Senki nem fogja a szememre olvasni, hogy mihez van jogom és mihez nincs - emeltem fel a hangom. - Szóval... van valami mondanivalód számomra? Tegyük fel... arról a féleszű szeretődről? Ne mondd, hogy annyira naív voltál, hogy azt hitted, soha nem foglak megtalálni!
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Máj. 09, 2014 8:52 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Richard & Connie




Sosem értettem igazán azokat, akik mintha maguk sem tudnák, hogy mit akarnak. Mintha segélykiáltás lenne a szavaik mögött, közben pedig talán mégis megadják magukat a sorsnak, vagyis azt mondják valamire, hogy az a sors, pedig minden a saját választásunk. Nekem sem volt kötelező megölni a nevelőapámat, de eldöntöttem, hogy élni akarok és ez csak úgy lehetséges, ha megteszem. Jó persze valamelyest véletlen volt, hogy sikerült, de ha meg kellett volna hoznom ezt a döntést, akkor sem alakul máshogy ebben biztos vagyok. Nem sajnáltam, hogy meghalt, csak is azt, hogy így átvert, hogy ennyire kihasznált, hogy voltam olyan marha, hogy megbíztam benne. Ez az, amit nem szabadott volna semmilyen körülmények között sem. Azóta több eszem van, nem bízom senkiben. Igen, még Chrisben sem maradéktalanul, ezért is tudta Kenzie elültetni azt a bizonyos bogarat a fülemben. Ha valaki biztos magában, ha valaki biztos másban, akkor nem lehet megingatni, engem viszont nagyon is meglehet. Nem hiszem, hogy valaha az életben képes leszek még őszinte bizalmat kialakítani bárki felé. Túlságosan kemény világban élünk ahhoz, hogy ezt a luxust megengedhessem magamnak.
- Remek, akkor igazán eldönthetnéd, hogy mit is akarsz. - szökik fel kissé a szemöldököm. Nem állunk itt reggelig oké, de nem olvashatom a könyvemet sem és nem élvezhetem a lassacskán a fák mögött elbújó nap látványát. Komolyan, miért jó neki az, hogy tönkre vágja itt lazán a délutánomat, főleg akkor ha még el sem döntötte, hogy mit is akar? Aztán csak megrázom a fejem. Öl mindent, ami él és mozog. Remek egy élet lehet és még ő az, akit vámpírokra vadászik? Mennyiben különb tőlük? Miért gondolja bárki is, hogy joga van eldönteni, hogy kinek jár az élet és kinek nem?
- Aki ennyire hangoztatja, hogy mennyire kegyetlen gyilkos és szörnyeteg... az általában ennél több szokott lenni. Legalábbis... a könyvekben. - teszem aztán hozzá, hiszen ki vagyok én hogy kielemezzem? Aki kegyetlen és szörnyeteg az már eltett volna láb alól nem? Az nem válogat, hogy épp kis darabol fel, csak teszi, mert ahhoz van kedve. Vagy csak én kombinálom túl és most egyszerűen nincs kedve hozzá? Nem kéne az egészbe belefolynom, csak épp nem tehetem meg, hogy faképnél hagyom, netán kifejezetten bunkó vagyok vele, mert a végén még újra szórakozni kezd azzal a kis szerszámmal a kezében és igazán nem akarok nyilat sehova a testembe.
- Miért érzem úgy, hogy egyáltalán nem biztos, hogy tetszeni fog nekem, amit kitaláltál? - gyanakvó vagyok, mint mindig. Úgy lehet csak életben maradni hosszú távon nem? Az pedig, hogy ennyire körbenéz, hogy ennyire megfigyeli a tájat, hogy ki van itt, vagy ki nincs... - Ha nem akarsz végezni velem, akkor csak szimplán hagyd, hogy elolvassam a könyvem és már el is néztem neked minden eddigit. - ez lenne a legegyszerűbb nem igaz? Legalábbis szerintem mindenképpen.

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
♰ My Life
† Kedvenc dal :
Avoid
† Tartózkodási hely :
♰ Everywhere, darling
† Hobbi & foglalkozás :
♰ Kill You!
† Humor :
♰ Killer!



Richard Redway Weston ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 07, 2014 8:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Constance Mathis & Richard Redway Weston


"Az élet rajtam áll.."


Az élet kegyetlen, játékos, furfang, és egyben igazságtalan.. ami velünk történik az nem mindennapi, és ami a kezdet.. az egyben a vég is. Nem is értem, hogy annyi év után, hogy élhettek még.. nem is akarok belegondolni abba, hogy élet, mert amit űzök az nem az, hanem inkább egy megszállottság, avagy egy megrögzött kényszer arra, hogy életet tituláljak magamnak. Mert ez, amit folytatok; nem az! Csak tengettem a napjaim, néha vadászgatok, játszom itt a kegyetlent, és az érzéstelent, közben pedig semmi nincs bennem.. semmi olyan nem történik velem, aminek értelme is lenne. Figyelem az ifjú farkaslányt, és hallgatom a szavait, amelyekből leszűrhető, hogy nagyon, de nagyon nem tetszik neki ez a helyzet. Már gondolatban biztos elküldött melegebb éghajlatra, vagy letitulált egy-két dolognak, de ez engem hol is érdekeljen? Nem imádom sem magam, sem a fajom, nem játszom az eszem, és legfőbb képen nem hiszem magam semmilyen megváltónak, csupán vadászok, hisz ösztönösen életben akarok maradni, sőt azt akarom, hogy rettegjenek tőlem, na meg a szánalmas vámpírok egy-két egyede meghaljon.. és szerintem ebben semmi rossz nincs, de hát mindegy! Mindenki azt gondol, amit csak szeretne!
-Reggelig nem fogunk itt ácsorogni..-Mondom teljesen komolyan, ahogy végig pillantok a környéken.. Rajta, és a földön. Nem akarom ezt sokáig húzni, ha egyszer levadászom, akkor levadászom, ha elengedem, akkor elengedem, és ezen nincs mit magyarázni, nem? Kifújom a tüdőmben tartott levegőt, és mély gondolkozásba esem eközben, amelyből csak a szavai húznak vissza, amelyek nem mellesleg válaszadásra késztetnek, de hát mit mondjak? Megrázom a fejemet, és elmosolyodva nézek a szemeibe, ahogy kissé elröhögöm magam, de végül elkomolyodom.
-Nem.. csak ölök mindent, ami él, és mozog.. ennyi. Ezen nincs mit ragozni, avagy tetézni.. sőt magyarázni sem kell.-Vonok vállat könnyedén, és eme témát ennyiben is hagyom, hisz nem szeretném sem fokozni, sem növelni, sem jobban kitárgyalni, egyszóval.. vége!
-Mintha ez ily könnyed tett lenne.-Mondom lehajtva a fejemet, míg finoman megrázom.-Nem könnyű leállni azzal, amit megszállottan űzöl.-Mondanék még valamit, de inkább mélyen elnyomom magamban, hisz nincs ehhez mit hozzátenni már.-Azért jó ez nekem, mert félnek tőlem, rettegnek, és ahogy ölök.. az élvezet. A véremben van, kedvesem, mert kegyetlen vagyok.. egy szívtelen szörnyeteg, aki nem kímél, aki nem fél, és aki nem hátrál meg semmi elől sem!-Válaszolom könnyedséggel számára, és végül magamra is mutatok megerősítésképen.
-Az, amit kitaláltam..-Mondom rápillantva, majd ismét a tájat kémlelem, és keresek valamit a szememmel.. Furcsaságot, mozgolódást, vagy akármit. Szeretném azt hinni, hogy egyedül vagyunk, ezért is vizsgálom alaposan át a környéket..

// Na ezentúl hamarabb érkeznek válaszok neked, elnézést, csak sok a reag, de most már aktívabb vagyok Very Happy
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 05, 2014 9:20 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Richard & Connie




El sem hiszem, hogy még egy könyvet se lehet egy nyugis napon végigolvasni. Pedig most tényleg nem akartam semmi mást csak ezt. Nem tettem semmi rosszat, sőt azóta, hogy megöltem a nevelőapámat még csak nem is bántottam senkit. Chris gondoskodott róla, tehát nincs olyasmi, ami miatt bűnhődnöm kellene. Ez a fickó mégis úgy áll itt előttem felfegyverkezve, mintha neki kellene eldöntenie, hogy éljek-e, vagy haljak, pedig egyáltalán nem is ismer. Valami rémes istenkomplexusa lehet, ez már nem kérdés.
- Oké, akkor gondold át, végülis ácsoroghatunk itt reggelig... egy élmény lesz. Szólhatok, ha már fázom? - mert hogy a kabátom a földön van és ide süt még a nap, de ha még pár órát maradunk, akkor már nem fog, és én nem vagyok alapvetően hulla, mint mondjuk ő, ezért nekem szükségem van valamire, ami átmelegít, különben kellemesen átmegyek vacogósba. Nem igazán vágyom rá.
- Nem, nem tudom, de én nem vagyok sem őrült, sem idegbeteg, sem vámpír tudtommal legalábbis. Szóval akkor te valami önkéntes igazságosztóféle vagy igaz? - önbíráskodás, arról a legtöbbeknek nincs jó véleménye. Amúgy is fura egy vámpír, aki ilyen nagy erővel védi az embereket, közben pedig istent akar játszani azzal, hogy lazán fegyvert szegez rám, csak mert épp itt olvastam, pedig nem csináltam az ég világon semmit sem. Akkor most hogy is van ez? Egyszerűen csak nem értem, hogy miért kell ezt csinálni. A hirtelen váltás kicsit meglep, a végén még kiderül, hogy csak valami átverés.
- Hát akkor... ne csináld? Mi sem egyszerűbb ennél. - ha nem bírja, hát hagyja abba. Mintha kissé túlbonyolítaná a saját életét azzal, hogy túlságosan sokat gondolkodik. - De komolyan... miért jó ez neked? Nem tudod mással elfoglalni magad? Nem is tudom, keress egy hobbit. - rántom meg finoman a vállam, még egy halvány mosolyt is az arcomra varázsolok. Aztán csak kissé ráncolom a homlokomat, mintha valahol elveszítettem volna a fonalat, vagy elkalandoztam és kimaradt egy mondat az életemből.- Mármint mi tetszik-e? - én vagyok vak, vagy a tájra gondol? Úgy réved el a távolba. Az tetszik, meg a könyvem is, amit nem hagyott tovább olvasni ugye.

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
♰ My Life
† Kedvenc dal :
Avoid
† Tartózkodási hely :
♰ Everywhere, darling
† Hobbi & foglalkozás :
♰ Kill You!
† Humor :
♰ Killer!



Richard Redway Weston ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 26, 2014 4:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Constance Mathis & Richard Redway Weston


"Az élet kiszámíthatatlan, és játékos.."


Őrült ötlet velem szembe kerülni már csak abból kifolyólag, hogy én nem kegyelmezek, vagy ha mégis, akkor az egy roppantul, de olyan pillanat, ami igencsak ritka már csak azt tekintve, hogy én mennyire gonosz vagyok, nos igen.. a kegyelem nem az erősségem, de a gonoszság annál inkább, de ezen lehet csodálkozni egyáltalán? Mindenki kínzott, szenvedést adott, és gyötrelmek hadát kellett megélnem, így pedig nem várhatja azt tőlem, hogy majd jó fiúként tengetem a mindennapjaimat, és majd mosolyogva segítek minden idiótának. Ugyan már, kérem! Én nem vagyok egy Isten hívő ember, sőt még magában az ember szó sem jellemző rám, hisz egy vadállat vagyok, egy gyilkos szörnyeteg, avagy legyen egyszerűen ez csak egy vámpír megnevezés, és emellett persze még vadászom is. Mindenkire, aki él, és mozog, így pedig tök mindegy ki van velem szemben, hisz az illető már elkönyvelheti magának, hogy általam meghalhat bármelyik percben, vagy egy azonnali pillanatban, és még pislognia sem kell egyet. Ugye milyen segítőkész vagyok, amiért megadom a halált annak a sok személynek? Ugye milyen rendes vagyok, amiért segítek? Nos igen, hát ez vagyok én! A rendes, és normális vámpír, aki megadja a kegyelem döfést, csak hogy az adott illető ne szenvedjen tovább ebben a könyörtelen világban, amiben nincs semmi érték, csak a kínt árnyaló rétegezés. Az élet totálisan szívtelen, hisz mindig ott csap le ahol nem kéne, és persze ezt tette velem is.. ez lettem végül, és én erre büszke vagyok, mert miért is ne lennék? Ölök, gyilkolok, és a kezemhez vér tapad.. én élvezem! Nagyon is élvezem, és semmi kifogásom nincs ez ellen!
-Igen, nos valami ilyesmit kell tenned.-Válaszolom könnyedén, és ha egészen átgondolom, akkor ő még a szerencsésebbek közé tartózik, hisz nem vagyok dühös, sőt egészen jó hangulatomban vagyok, és talán ez még a szerencséjére is válhat a döntésem során - legalább is így gondolom. Ha pedig nem, akkor meghal, de ez még kissé átgondolandóbb dolog, hisz hát mutatnia kellene valamit, vagy nekem kellene benne látni valamit, de eddig semmi.. Miért kell ennek ily nehéznek lennie? Néha igazán jól esne.. egy kis könnyedség, hisz ez a folytonos nyomás, csak megöl, és igazán kikészít.. na jó nem, azért még élnem kell.
-Nem vagyok én senki, és nem érzem magamat senkinek sem, csak próbálom megtisztítani a fajállományt.. tudod te hány őrült idegbeteg vámpír rohangál itt?-Teszem fel a kérdést.-Lehet te azt hiszed, hogy ez a sok vámpír nagyon jó, de nem.. ez mind őrült, és barom! Mind gyilkol, öl, és ebben mi a jó? Ja majd az, hogy lassan nem lesz ember, nem?-Vonom fel kérdőn a szemöldökömet végül komolyan, hisz nem lehet ennyire naiv, hogy azokat a... vámpírokat sajnálja! Komolyan ezt nem hiszem el! Egy vérfarkas védelmezi a vámpírokat; esküszöm megáll az eszem.
-Nem minden vámpírt ölök meg, szóval számítana, hogy milyen lennél, de nem vagy az... és nem mellesleg talán nem csak a fajod miatt maradhatsz életben. Valahogy néha már nekem se megy ez.. túl sok áldozat, annyi vér.. nem könnyű vadászni.-Vonok vállat, és némileg elgondolkozom, hogy mi értelme is van ennek, de erre nem igazán tudok rájönni, hisz nem megy.-Connie.. szép név.-Jegyzem meg neki, ahogy ránézek.-Hát ez attól függ, hogy neked ez tetszik-e.-Mondom sejtelmesen hangon, és úgy nézek a távolba hirtelen.

// Elnézést a késésért, de rengeteg a reag, és kezdem úgy érezni, hogy egyre inkább nincs ihletem :S
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Ápr. 16, 2014 9:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Richard & Connie




Tudom, hogy nem azon kéne lovagolnom, hogy a könyvemet nem olvashatom tovább, amikor éppenséggel azt az izét szegezi nekem folyamatosan és valahogy tisztában vagyok vele, hogy képes lenne lelőni, ha egy rossz mozdulatot tennék. Vajon melyikünk a gyorsabb? Félek tőle, hogy ő. Ez a nem fair az egészben. A vámpírok nem bírják a vérfarkasokat, de közben alapjáraton sokkal gyengébbek vagyunk, mint ők. Mit számít az a rövidke telihold, amikor ha megharapunk egyet, abba belehal. Szépen egy napot meghúzzák magukat is kész, amúgy is manapság a vérfarkasoknak kétlem, hogy a nagy része éjjel erdőkben rohangál átváltozott alakban. Ezért nem értem ezt a nagy ellenségeskedést, ami a két "faj" között van.
- Oké, akkor állok veled szemben... és várhatom, amíg eldöntöd, hogy mit is akarsz pontosan? - tényleg nem tudom, hogy mi a célja ennek az egésznek. Most még gúny sincs a hangomban, ez egy szimpla kérdés és komoly kérdés, hogy mégis mit is akar pontosan elérni ezzel az egésszel. Miből állapítja meg, hogy ki élhet és ki nem? Csak az alapján dönt, hogy megteszem-e, amit akar, vagy mi a fene számít egyáltalán?
- Oké, akkor te vagy itt az atyaúristen és ettől érzed nagy legénynek magad... - szökik fel újra a szemöldököm. Nem érem, hogy miért gondolja többnek magát bárkinél is és miért ne élhetné mindenki úgy az életét, ahogy épp akarja. Aki embernek akar tűnni, de vámpír, az miért ne tehetné ezt? Szíve joga, sőt vannak, akik nem önként választják ezt a létet, csak... kapták, vagy ezzel születtek, mint én. De nem fogok úgy járni, mint egy vérfarkas, csak egy ember, aki mellette vérfarkas is. Végül csak leengedi a fegyvert és elpakol. Határozottan meglep vele. - Szóval átmentem a rostán, vagy csak azért, ami vagyok? - fel kéne fogni, hogy mégis mi a fene történik, de határozottan nehéz. Még félig talán elnézést is kér, de tényleg csak nagyon félig, ezt lehet maximum ráfogni. Meglepetten nézem a kinyújtott kezet is ezek után, bár a szavai még mindig nem tetszenek.
- A fajom... és ha vámpír lennék, akkor akármilyen is vagyok, nem számítana? - végül csak sóhajtok egyet és elfogadom a kezét. Nem tudom megérteni még most sem igazán az indokait, de amíg nem akarja azt a nyilat rám pazarolni, addig megpróbálok legalább nem nagyon bunkózni vele. - Constance, vagy csak Connie, ahogy jól esik. Mivel tudnál kiengesztelni? - döntöm kissé oldalra a fejem, karba fonva magam előtt a kezeimet, miután elengedtem az övét, persze egy finoma kézrázás után.

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
♰ My Life
† Kedvenc dal :
Avoid
† Tartózkodási hely :
♰ Everywhere, darling
† Hobbi & foglalkozás :
♰ Kill You!
† Humor :
♰ Killer!



Richard Redway Weston ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 15, 2014 6:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Constance Mathis & Richard Redway Weston


"Az élet igazságtalanul kegyetlen, és én is ez vagyok.. részben. Talán lehettek mégis csak kedves.."


Az élet kiszámíthatatlanság egyvelege, hisz állít akadályokat, hoz boldogságot, és emellett fájdalmat is okoz. Folyton meglep valami váratlansággal, és épp ezért is izgalmas életben maradva szemlélni eme létet vagy mondjuk úgy világot. Még ha a padlóra is lök, akkor is van benne valami megmagyarázhatatlan vonzalom, amely újult erővel állít fel. Ha megtanulsz harcolni, akkor bármit kibírsz, viszont ha feladod, akkor a halál lesz a jogos jutalmad! Az lesz, amit megérdemelsz, és nem más.. Mély levegőt veszek, és az eszközt oly simán szegezem rá, mintha csak egy állati áldozat lenne, és nem több. Tudom jól, hogy ember.. hisz szív dobbanása ugyanolyan, mint azoknak, akiknek a vérét veszem, csupán annyi a különbség az egészben, hogy ő vérfarkas.. egy született lény, aki a kezdetektől az, ami. Nem hibáztatom őt, és talán jogosan le is engedhetném eme fegyvert, de nem fogom, hisz olyan élvezetes eljátszadozni, és közben szórakozást nyújtani önmagam számára ezzel.
-Majd legközelebb.. ha lesz rá még alkalmad!-Ismétlem meg önmagamat.-Nem érdekel jelen esetben a könyv, vagy az, hogy miről szól.. szépen állsz velem szemben, amíg én azt kérem tőled, és erről nem nyitok vitát.-Mondom cinikus hangnemben, és némileg gúnyosan is, amiből kiveheti, hogy nincs tetszésemre ez a fajta viselkedése, miszerint ellenkezik, és mindent megtenne azért, hogy a könyvét újra olvashassa.. Úgy sem fogja! Vagy beletörődik abba, hogy jelenleg én diktálok, vagy a másik lehetőség is.. nos ugyanez, mert nem fogadok el ellenkezést az akaratom ellen! Vagy az van, amit én akarok, vagy meghal..
-Azt döntök el, amit csak szeretnék!-Vágom rá az összes magyarázatának a lezárása után.-Ha azt mondom, hogy ez, és ez nem érdemli meg az életét, akkor az meghal. Márpedig szánalmasnak tartom az olyan egyedeket tegyük fel vámpíri valójukban, akik tengődnek, és nem képesek élni, csak elvannak úgy.. maguknak. Nem szeretem azt sem az ilyenekben, hogy emberi énjük után vágyódnak, amikor már nem emberek..-Megrázom mosolyogva a fejem.-A te fajtáddal semmi gondom voltaképpen..-Jegyzem meg elkomolyodva, míg leengedem a fegyvert, és mindent a helyére teszek.-Nem fogom azt mondani, hogy sajnálom, mert az nem lenne igaz, de kérlek nézd el nekem.. vadász létemre vadásznom kell, és teljesen mindegy, hogy ez milyen indokkal is történik meg.-Nézek a szemeibe komolyan, majd közelebb lépek hozzá.
-Talán kezdjük előröl, hisz a fajod így is elég sekély számú, és akiknek valóban a halál kell azok a vámpírok..-Megállva nem messze tőle óvatosan felé nyújtom a kezem.-Edward.. vagyok.-Mutatkozom be az első nevemen, mely voltaképpen a 'Redway' utónévvel párosul.-Eltudod nekem nézni ezt a félreértést..? Cserébe.. kiengesztelek.-Mondom kissé erőltetve, hisz nem vagyok a kedvesség híve, viszont ha most elutasít, akkor.. ez rosszul jön ki, hisz én most kezdeményeztem.. oh, de hülye rendszer ez!
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 08, 2014 3:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Richard & Connie




De most komolyan, nem csináltam semmit! Egy egyszerű olvasgatásból mégis hogy a nyavalyában lehet ilyesmi? Az már a kisebb része, ami idegességre adhat okot, hogy nem engedi befejezni nekem azt, amit elkezdtem, pedig tényleg élvezetes résznél tartottam. Nagy a szám, de mégis inkább teszem, amit mondd, mert valahogy süt a fickóról az, hogy nem kifejezetten viccel. Vajon hány vérfarkas bőrét lyukasztotta már át? Vagy a saját fajtájára is vadászik? Hallottam már ilyenekről is nem is egyszer. Nagy nehezen végül rászánom magam, hogy feltápászkodjam a földről és a könyvet csak úgy lazán a kezemben tartva nézzek a fickó szemébe. Semmi bemutatkozás! Megáll az eszem... Az a vicces az ilyesmiben, hogy őszintén szólva nem is tudom mit vár el, hogy ijedjek meg, vagy hogy kezdjek el könyörögni az életemért fényes nappal egy rét kellős közepén?
- Legközelebb... tudod te milyen az, amikor benne vagy egy történet közepén? Van annyira kellemetlen, mint amikor egy csók felénél rántja el a fejed valaki a másiktól. - szökik el kissé a szemöldököm a gúnyos megjegyzésre. Erre még csak nem ereszti belém azt a nyilat, és egyébként is, ha véletlenül gyorsabban mozgok, és mondjuk nem lő le azonnal, hanem csak súrol, vagy nem ejt halálos sérülést, én isten bizony nekimegyek. Nem szeretem se azt, ha fenyegetnek, se azt, ha... igen főként azt nem bírom, ha fenyegetnek.
- Mégis mi számít hasztalannak és azt miért döntheted el te? Ennyi erővel akkor menj és irtsd ki a fél világot, mert a legtöbbek léte a nagyvilág dolgaihoz mérten hasztalannak mondható... - rázom meg a fejem. Valahogy az egész szöveget olyan nagyon abszurdnak érzem. Istennek képzel imagát csak azért, mert vámpír, hogy akkor most ő dönti el, hogy ki élhet és ki nem? - Mindenki hasznos valamiért, vagy fontos... valakinek. Nem gondolom, hogy magyarázkodnom kéne egy vadidegennek és egyébként is, ha nagyon meg akarsz ölni, úgyse érne semmit, amit mondani akarok. - nagy levegőt veszek a mondat végén, aztán csak megrázom a fejem. Nagyon határozottnak tűnik a fickó. - Tudod mit? Nem érdekel az sem, ha meghalok, csak... előtte szeretném kideríteni, hogy ki is vagyok. - rántom meg végül a vállam. Nem fontos nekem olyan nagyon az életem, hiszen sokszor nem érzem, hogy helyem lenne a világban, de tudni szeretném a halálom előtt, hogy mi az, amire nem emlékszem. Egyre inkább tudni akarom.

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
★* new york



Cinthia-Rose Evans ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 07, 2014 10:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Teljes képtelenség. Lehetetlenség.. De hiába pislogok nagyokat, hiába harapok a számba, ez nem álom, nem is képzelgés, hiszen akkor nem emlékeznék ilyen tisztán az előbbi percekre, órákra, hogy Kollal mennyire összevesztünk. Már átkozom magam, amiért otthagytam. Ezerszer inkább lettem volna a közelében úgy is, ha minden második szavunkkal egymás lelkébe gázolunk is, minthogy Michaellel szívjak egy levegőt. Hiába hátrálok, jön utánam.. Egészen közel, én pedig nem tudom, hogy fussak-e.. Biztos vagyok benne, hogy utánam jönne. A sírás fojtogat, nem akarok a közelében lenni.. Nem vagyok senkije..
- Nem vagy a férjem.. - ellenkezdtem azonnal. Sosem fogom annak tekinteni, a múltban sem fogadtam volna el hites uramnak, most pedig Kol menyasszonya vagyok. A gyűrűje ott van az ujjamon, csak észre ne vegye.. Nem akarom, hogy tudja.
- Hozzád kényszerített az apám.. - ejtettem ki halkan a szavakat, és igyekeztem úgy helyezkedni, hogy távolabb essen tőlem. nem mintha sikerült volna.. Hideg ujjai bőrömhöz értek, kényszerített, hogy a szemébe nézzek, bennem pedig megfagyott a vér is. Mindent? Rólam és Kolról. De honnan a pokolból tudna rólunk? Én senkivel nem beszéltem, Kol.. Szerintem ő sem.. Biztos vagyok benne, hogy nem sodorna veszélybe engem..
- Ez fáj.. - próbáltam elhúzódni. Valóban fájdalmat okozott szorítása, de szavai még inkább megijesztettek. Nem ismertem igazán jól soha, de a szemei csillogtak, bosszúszomjas volt.
- Soha nem voltam a tiéd. Nincs jogod így bánni velem - bátorodtam fel kissé. Emlékeztettem magam, hogy ez itt már egy másik világ. A nők nincsenek kiszolgáltatva a férfiaknak.. De régi sérelmeim még mindig bennem voltak.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
♰ My Life
† Kedvenc dal :
Avoid
† Tartózkodási hely :
♰ Everywhere, darling
† Hobbi & foglalkozás :
♰ Kill You!
† Humor :
♰ Killer!



Richard Redway Weston ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 07, 2014 5:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Constance Mathis & Richard Redway Weston


"Az élet akkor szép, ha én is úgy akarom.."


Néha lehet, hogy talán túlzottan kegyetlen vagyok, de hát na! Ilyen vagyok, és kész.. ezen nem tudok változtatni, sőt kimondta, hogy akarok? Mindenkinek az a legjobb, ha ilyen maradok.. így legalább megspóroljuk a kellemetlen érzelmektől magunkat, melyek végül is átkozottan érzelmessé tesznek. Én meg nem keverem az érzelmeket az életemmel.. sőt azt sem tudom, hogy valójában mikor éreztem utoljára bármit is.. talán az emberi életemben? Megeshet, viszont azóta sok-sok év eltelt, és nem mellesleg nem vagyok már ember, szóval az álláspont az, hogy egy érzéstelenül kíméletlen vámpír vagyok, aki nem kegyelmez, aki nem mutat ki részvétet, vagy megbánást.. sőt mik ezek? Olyan felesleges létező elemek, amelyek megzavarják az embert, és amelyek elveszik egyes személyek eszét.. Érdekes pont ezen gondolkoznom, amikor voltaképpen engem egy kicsit sem érdekel, hogy ki gyengíti magát, és ki nem.. Én erős vagyok, és ezen nézőpont soha az életben nem fog megváltozni, hisz amíg élek erős maradok! Sőt én örökké élek..!
-Sajnálom tényleg nagyon, de abba kellett hagynod.-Hangom gúnyolódóan csendül fel.-Majd elolvasod legközelebb, ha feltéve életben is maradsz.-Teszem még hozzá őt nézve, és eléggé alaposan figyelem a vonásait, sőt az egész reakcióját erre az egészre, mely lefogadom nagyon nem tetszik neki, de hát vadász vagyok, kérem szépen! Erősen fogom az íj, és a nyíl párosítását, mely az ifjú farkas hölgyeményre szegeződik. Semmiképpen sem szeretném, hogy esélye legyen arra, hogy nekem bármikor is.. ezért alaposan figyelek, és ha netán bármi rossz húzást elkövet, akkor elengedem ezt a csinos nyilat, aztán majd kiszedheti magából.
-Nem mondtam, sőt kiengedte meg, hogy faggass engem?-Pillantok körbe hirtelen..-Én nem, és rajtunk kívül más nincs itt, hogy engedélyt adjon neked erre.. szóval a helyedben meghúznám magamat, és imádkoznék erősen az életemért..-Hangom kegyetlenséggel, és gúnnyal átitatott..-Ha esetleg elő drukkolsz valamivel.. megmaradhat az életed. Csak azokat ölöm meg, akiket hasztalannak találok ezen a világon.. szóval bizonyítsd, hogy jelenleg tévedek, és akkor nem szegezem rád eme csodás fegyvert.-Mosolyodok el végül ördögien, és érdeklődve várom azt, hogy mégis milyen kifogással, avagy indokkal áll elő nekem.

// Bocsánat a késésemért :S
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Keresem :
◌ magamat
† Tartózkodási hely :
◌ mystic falls



Michael Robert Keller ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 30, 2014 10:19 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Azt ismételgette, hogy halott vagyok. Halott vagyok. Hát... lényegében nem jár messze a valóságtól, hiszen tényleg az vagyok. Az már más, hogy vámpír vagyok, és ezáltal muszáj bizonyos mértékig halottnak lennem. De ez csak az én okfejtésem, és némiképpen el is rugaszkodtam a valóságtól, míg ez a gondolat időzött a fejemben. Nem tudom, mit vártam a találkozástól. Vagy talán mégis. Úgy rá akarok ijeszteni, hogy biztosan elmegy a kedve mindentől, ami Kol Mikaelson-t illeti. Erről gondoskodni fogok. De még mennyire...!
- Szellem? Ennyire átlátszó lennék? - léptem közelebb hozzá, majd kezembe fogtam egy hajtincset, és illatát magamba szívva vigyorodtam el. - Még mindig ugyanolyan jó az illatod - suttogtam halkan, de eléggé érezhette, hogy neeeem. Nem vagyok én szellem. Valós vagyok. Ilyen valós talán még sosem voltam. És meg fognak bánni mindent Kol Mikaelsonnal együtt. Erről első kézből fogok gondoskodni.
- Tudod, mikor meghallottam rólad egy-két dolgot... mégpedig azt, hogy készülnek visszahozni az életbe, kötelességemnek éreztem, hogy idejöjjek, hiszen a férjed vagyok, nem? Vagy... te ennyiree komolyan gondoltad a "amíg a halál el nem választ" hülyeséget? - kérdeztem költőien, miközben megragadtam arcát hideg ujjaimmal, így kényszerítve, hogy rám nézzen, és arcom eltorzult, fogaim összekoccantak, és sziszegve kezdtem beszélni vele. - Tudok mindent. Kol Mikaelsonról... rólad... és tudod, milyen nehezen viselem a csalódást!
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 25, 2014 1:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Richard & Connie




Egészen elmerülök a könyvben. Ezért szeretek olvasni, mert szinte érzem a kellemes vanília illatát, ahogy a fahéjas tejjel keveredik, amit Daisy iszogat épp, miközben gyermekkori jó barátjával beszélget. Örülök, hogy jól alakult az élete, bár még sok van a könyvből, majdnem a fele, így jó eséllyel sajnos ez nem fog sokáig tartani, de most élvezem a kellemes idillt és egészen bele tudom képzelni magam. Ezért nem hallom meg a lépteket, no meg jó eséllyel a közeledő illető nem is akarja felhívni magára a figyelmet és ebben az esetben kiszúrni is igen nehéz, még ha valaki annyira jól is hall, mint én. De én most nem vagyok itt, hanem egy Londoni kis lakás szobájában ülök, lágy melegben, kandalló mellett a földön, és... a hang, ami ebből végül kiszakít. Ez ténylegesen egy itteni hang, ami szinte már fájdalmas erővel ránt vissza a magam által elképzelt környezetből. Megrezzenek, amikor ténylegesen eljut hozzám, hogy az illető hozzám szólt és nem csak a közelben beszél valaki. Őszintén szólva először nem is értem, mi a baja a könyvvel és miért kéne felállnom, na és itt tudatosul bennem a nála lévő íj és a nyíl, ami egyenesen rám irányul. Kell pár pillanat, amíg pislogok párat, majd végül szép lassan becsukom a könyvet és leteszem magam mellé. Nem értem, miért attól fél, és nem a lábszáramhoz csatolt késtől, de ugye attól pont nem tud.
- Pedig pont a legjobb résznél tartottam... - rázom meg a fejem csalódottan. Persze ennyire nem vagyok laza, hiába próbálom mutatni. Nem voltam elég ideig a maffiánál, hogy tökéletesen uraljam az érzéseimet, a szívem pedig hevesen kalapál már csak a rám irányuló hegyes tárgy miatt is. Végül talpra állok, megállva vele szemben, hidegvért és nyugalmat erőltetve magamra. - Mit akarsz? Ha le akarnál lőni, már megtetted volna, vagy csak úgy nem lősz le senkit, inkább kiprovokálod, hogy okot adjanak? - simán megtehette volna, hogy egy nyilat ereszt a fejembe távolról nem igaz? De nem tette. Vámpír, tudom, és elég idős lehet, a mozdulatai, a hideg tekintete erről árulkodik. Én csak tudom, Christopherrel lakom, nem jelent gondot felismerni egy vámpírt.

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
♰ My Life
† Kedvenc dal :
Avoid
† Tartózkodási hely :
♰ Everywhere, darling
† Hobbi & foglalkozás :
♰ Kill You!
† Humor :
♰ Killer!



Richard Redway Weston ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 24, 2014 6:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Constance Mathis & Richard Redway Weston


"Az élet addig szép, amíg nem velem találkozol.."


Az élet előre haladtával minden változik, és aki megélt egy jó pár száz évet annak az élete, nos.. igen sok mindenben megváltozott. Mostanra már rég nincs bennem semmi emberi, bár talán érzek, de a kegyetlenségem, amelyet mutatok épp annyira csalóka, hogy az emberek elhiszik, hogy az, amit adok nem más, mint maga a valóság.. de oh, ugyan már! Nem vagyok én ennyire érzéketlen, és tuskó barom, de mégis miért mutassam ki azt, hogy mit érzek? Semmi kedvem ahhoz, hogy szenvedést éljek meg, és éppen ezen indok miatt nyomom el mélyen magamban azt a fajta szót, hogy 'érzelem'. Megéltem már annyi kínt, szenvedést, és fájdalmat, míg mára ezek nekem nem kellenek már, inkább vagyok ez, mint hogy egy cseppnyi érzelmet is magamba vigyek, ezért is vadászok a saját fajtámra, sőt bárkire kegyetlenül. Akivel szembe találkozok az biztosra veheti, hogy az életének vége ama perctől kezdve, avagy ha valamivel előáll, és azt vallja, hogy megérdemli az életet, akkor azt mondom rendben, oké; Élj! Az ilyen esetek ritkaság számba mennek, de megesik, hisz nem vagyok én olyan őrülten megszállott vadász, mint amilyenek tűnök. Lépteim lassúak, miközben az adott terepen haladok egyre előrébb, és előrébb. Hátamon egy nyíltartó, amelybe nyilak töm kellege van, és ezen felül egy íj van még nálam.. talán hülyének nézhet egy ember, de ez engem hol érdekel? Nem őket akarom levadászni jelenleg, hanem valami egészen másfajta fajt.. vámpírt, hibridet, vagy vérfarkast? Az erdős területről lassan kiérek, mert egyre fogyatkozik a fák száma, és hogy őszinte legyek egy legelő kezd kirajzolódni előttem, bár nem értem, hogy miért pont a rétre sétálok, de mindegy is.. Hirtelen állok meg leszedve magamról az íjat, majdan a nyilat, amelyet párosítok, és így indulok meg végezetül a kiszemelt áldozat felé.. rögtön sugárzik róla, hogy vérfarkas.. Nos igen, ha kell neki az élete, akkor nem tesz semmi rögtönzött mozdulatot!
-Most szépen lerakod azt a könyvet magad mellé, aztán óvatosan felállva megállsz velem szemben.-Hangom parancsoló, kegyetlen, de mégis van benne egyfajta kérésforma.-Bármi hirtelenség, és esküszöm, hogy szíven lőlek ezzel az átkozott nyíllal.-Jelentem ki érzéstelen hangszínen, és kíváncsian várom, hogy mikor teszi meg azt, amit kérek.. viszont ha ellenem szegül megbánja a dolgot, ígérem!
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 17, 2014 9:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Richard & Connie




Nem élünk örökké, mint a vámpírok, de őszintén szólva én nem is akarok. Viszont legalább a napfény sem árt egy kicsit sem, ezért gond nélkül kiülhetek késő délután a meló végeztével, amikor mögöttem lassan lebukik a nap, de így pont mesés sárgába borítja a lassan tavasszal éledező rétet. Egy könyv kell csak, bár a legjobb egy remek puzzle lenne, de ahhoz túlságosan gyakran moccan meg a szél. Nem lehetne megoldani, de az olvasás tökéletes, no meg élvezni a napsütést, és kikapcsolni mindent zavarót. Akárhogy is, de muszáj lesz beszélnem Chrisszel erről az egészről, amit Kenzie mondott. Az az átkozott nőszemély tudom, hogy ezt akarta, elültetni a bogarat a fejemben, hogy folyamatosan ezen kattogjak. Nem vagyok az a gyilkos típus, a nevelőapám sem tudott rávenni, hogy megtegyem, az ő halálára is csak az önvédelem miatt került sor. De ez a Kenzie néha annyira tenyérbemászó szintet üt meg, hogy komolyan elgondolkozom rajta milyen lenne végignézni a szenvedését akkor, ha a testébe kerül a méreg. Vajon élvezném? Vagy csak jó eljátszani a gondolattal, mint bárkinek, akinek ilyesmi megfordult a fejében teszem azt, mert rühelli a főnökét, de igazából úgyis képtelen lenne megölni valakit?
Kinyitom a könyvet és szépen elzárom a gondolatokat, valahogy hátra, mert egyszerűen nincs rá most szükség. Azért jöttem, hogy kizárjak mindent és kár ezen rágni magam, csak beszélni kell Chrisszel és kész, ez lesz a legegyszerűbb. A könyvjelzőt leteszem finoman magam mellé, miután egy kellően füves részen terítettem le a kabátomat, hogy arra üljek le. A nap erősen süti a hátam, így nem fázom annak ellenére sem, hogy még nincs nyár, csak kezdődő tavasz. Talán majd később, ha hűvösebb lesz kell a kabát, és akkor átülök egy padra, de most jó így. Komolyan ebben a formában töröküléssel, feszes háttal, magam előtt tartva a könyvemet szinte már olyan, mintha meditálnék. Pedig csak így tudok igazán mélyen elmerülni egy olyan kellemes és gondtalan világban, ami még csak nyomokban sem hasonlít az én zavaros és bonyolult életemre.



A hozzászólást Constance Mathis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 27, 2014 3:05 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
★* new york



Cinthia-Rose Evans ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 01, 2014 6:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Képes vagyok akkora ostobaságokat művelni.. Mégis mennyi logika volt abban, hogy csapot-papot otthagyva elrohantam?! Mint egy sértett kislány. Valószínűleg Kol is pont így gondolja, azért nem jött utánam. Már bánom, hogy szinte utasítottam, hagyjon magamra. Mennyire jól esne most az ölelése.. Csak előbb vissza kell találnom a birtokra - ami elég időigényes lesz. Remélem még azelőtt sikerül, hogy összeszednék valami betegséget. De kár is betegségtől tartanom, jön egy másik kórság, amit nem érzek ugyan, de hallok.. A szürkületben még tökéletesen ki tudom venni a vonásait, hiszen alig változott valamit. Én pedig megdermedve állok és nem hiszek a szememnek.. Valószínűleg csak a csalóka képzeletem játszik velem, vagy túl keveset pihentem. Biztos van reális magyarázat a látottakra. De.. Nem emlékezhetek ilyen tisztán a hangjára.. Ez hátborzongató.
- Te halott vagy.. - mondom minden érzelem nélkül, mintha csak egy álomképnek beszélnék. Méghozzá az egyik rémálmomból. - Halott vagy.. - hunyom le a szemem egy egészen rövid pillanatra, majd mikor kinyitom és ismételten megpillantom, hátrálni kezdek. - Szellem vagy? - ráncolom a homlokom és gondolkozóba esem. Más magyarázat nincs, ha csak nem kezdek megbolondulni.. Végülis Emily előre szólt, hogy lesz következménye annak, hogy visszahozott az életbe...
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Keresem :
◌ magamat
† Tartózkodási hely :
◌ mystic falls



Michael Robert Keller ÍRTA A POSZTOT
Pént. Feb. 28, 2014 8:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Nem tudom, mikor tértem be utoljára egy jó szórakozóhelyre. Mikor volt kedvem utoljára elhagyni egy jó szórakozóhelyet józanul. Ezúttal sem történt így; fogtam egy üveg whisky nyakát, s meghúztam, csak utána hagytam el a porfészket, és indultam meg a vakvilágba. Nem voltam jártas a városban, de végülis vámpír vagyok. Mi történhet velem? Gondolom nem ebben a városban él a Yeti. Mindegy is. Ez megint felesleges időpocsékolás.
Mikor kikötöttem valahol, már léptek zajára lettem figyelmes, és kérdőn pislogtam magam elé, de ahogy éles szimatommal megcsapta orromat az a jó illat, melyet már olyan régen éreztem... háh! Megvagy!
- Drága Freya, szívem legmélységesebb szivárványa - jelent meg egy vigyor a képemen, miközben úgy pislogtam rá, mintha nem hinném el, hogy előttem áll.
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
★* new york



Cinthia-Rose Evans ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 01, 2014 4:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next

Mikaelson-birtok - Kol hálószobája

Már most bánom, hogy kemény szavaim után csak úgy ott hagytam Kolt, de muszáj megtanulnia, hogy a szavai és a fölényessége visszaüthetnek.. Nem véletlenül tettem azt, amit. Az viszont még mindig ott motoszkált az elmémben, amit mondott.. Tényleg nem bánt meg semmit? Vagy a halálom okozta kínt kiegyenlítettnek ítéli azzal, hogy most élek? Ez remek, mondhatom..
Igazából nem tudtam, merre megyek. Egyedül Selena esküvőjén jártam a városban, akkor sem időztünk sokáig, most sem állt szándékomban. Csakhogy egyre beljebb kerültem, és hiába fordultam vissza, tájékozódási képességem nem lévén, gyorsan elkeveredtem. Azt hiszem egy parkos részen mentem keresztül, a házak pedig ritkulni kezdtek. Kiérnék a városból? Már így is messzire csatangoltam, ezzel is csak gondot okozok Kolnak.. De mindazonáltal nem hiszem, hogy szerencsés ötlet lenne megkérdezni bárkit is arról, merre laknak Mikaelsonék. Elég sok rosszakarójuk lehet, én viszont megígértem Kolnak, hogy vigyázok magamra.. Még nagyon régen..
A Tatiától kölcsönzött ruha volt rajtam és egy kabát, ám ez nem igazán volt találó a mostani időjáráshoz. Fáztam, piszkosul.. De csak magamra számíthattam..
Végül meggyőztem magam arról, hogy igenis jó, ha egy kis időt külön töltök Koltól... Senki sem ismer, nem eshet bajom.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 21, 2013 9:13 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Kicsit még furcsa volt belegondolni, hogy Sean a férjem lesz a jövőben. Egyáltalán még az is furcsa, hogy most már menyasszonya vagyok, és már nem csak a barátnője! Ez is jelzi, hogy még komolyabb lett a kapcsolatunk, ami örömmel töltött el!
Éreztem, hogy ő se nagyon akar elengedni, de tudtuk hogy nem maradhatunk itt örökké, úgy hogy végül nehezen, de elengedtük a másikat. Összepakolta cuccainkat, és átkarolta derekamat, így indultunk el a kocsi felé. Mind a ketten beültünk, és elindultunk a lakásom felé.
Bocsi, hogy rövid. A következő mehet Aurora lakására.
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
scared wolf
† Kedvenc dal :
best day of my life
† Tartózkodási hely :
₪ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₪ how to become a killer
† Humor :
₪ sour



Sean Kyle Claflin ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 21, 2013 7:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Reméltem, hogy továbbra is Kendra mentes lesz az életünk. Nincs szükségem arra, hogy megint befurakodjon kettőnk közé tönkretéve mindent. Nekem most már csak Aurora számít és semmi más. Ilyen egyszerű. Nem akarok úgy élni, hogy ő nem lehet benne. Bármennyire is vagyok önző nem tudom elengedni. Pedig Kendra, szinte mindennapos veszélyt jelent a számára én akkor sem vagyok hajlandó elmozdulni mellőle.. Az én feleségem lesz.. Az én gyönyörű feleségem.
Szorosan öleltem magamhoz és nem is akartam elengedni, de tudtam nem maradhatunk itt az örökkévalóságig. Főleg, mivel már elkezdett besötétedni, szóval itt az ideje, hogy elinduljunk haza. Gondolkoztam, hogy most írok egy sms-t Angela-nak, hogy összejött és igent mondott, de nem akartam elrontani a pillanatunkat. Na, meg persze inkább személyesen közölném vele a nagy hírt. - Akkor menjünk. - Válaszoltam mosolyogva, majd gyorsan összekaptam a dolgainkat és átkaroltam a derekát, aztán szépen lassan elindultam vele a kocsihoz.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 21, 2013 3:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Talán csak nekem voltak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy mi lesz ha Kendra még egyszer megpróbál szétválasztani minket. Ő úgy tűnt teljesen biztos a dolgában, és hogy minket nem lehet szétválasztani. Én is így gondolom, persze, de azért mégis csak ott motoszkál bennem a gondolat, hogy Kendra mikor csap le, csak mert talált egy remek tervet, hogy megszerezze Seant. Ezt nem tudom elfelejteni, én már csak ilyen vagyok.
Szenvedélyesen csókolta ajkaimat, miután biztosított róla, hogy én vagyok az örök szerelme... ez rögtön elfeledtette velem, a rossz gondolatokat. Ennyi is elég nekem, hogy legalább egy kicsit elfelejtsem a rossz gondolatokat. Utána szorosan ölelt magához, úgy ahogy én tettem, és jó pár percig nem is engedtem el. - Lassan mennünk kéne. - Mondtam végül egész halkan, félbeszakítva ezzel a csendet.
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 11:15 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next
Vissza az elejére Go down
 

Rét

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 13 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 11, 12, 13  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Külváros-