Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jún. 25, 2014 7:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Megan Wallace keresi:
Brigitte Wallace

Jennifer Lopez † 40 év † faj a leírtak alapján választható

// A keresztnév és a play by is alkuképes Smile

Drága egyetlen és utánozhatatlan anyám, kit apám elhagyott, mikor nyakába zúdította a múltját és jelenét. Többek között, hogy boszorkány és hogy terhes. Velem. Erős, magabiztos nő. Soha nem ismert lehetetlent és mindent elkövetett annak érdekében, hogy nekem, mint egyke gyereknek, aki csonka családban él, normális életem legyen. Alvilági fazonokkal cimborált, így ismerkedett meg Dariusszal is, aki végül a vesztét okozta. Akkor 18 múltam, és menekültem.
Két év telt el a halála óta, de most a segítségemre lesz szükségem, hogy megtanuljam kezelni az erőmet, amitől mindig is óvni akart.
A továbbiakat a megalkotóra bízom. Bármilyen egyéb információért megtaláltok PM-ben.
A későbbiekben nem csak nekem lenne rá szükségem (a többi spoiler).
Avatar és keresztnév ügyben rugalmas vagyok, lehet alkudni, fajt tekintve szintúgy választható: vámpír; vámpír-boszi; vagy szellem, akiből boszi lesz..









Zara Henderson keresi:
Teo Henderson

Chad Michael Murray (alkuképes)  † 22 év † vámpír

// A keresztnév és a play by is alkuképes Smile

Drága kisöcsém.. A kapcsolatunk sosem volt túl fényes, ezt tudom jól. Tükrözi a jelenlegi helyzet is, hiszen abban a hiszemben éltem, hogy te már nem élsz. Ami része ugyan az igazságnak, de az egész sztoritól nagyon messze van. Gondolhatod, hogy meglepődtem, mikor kiderült az ellenkezője. Megöltelek, ez tény, de arról fogalmam sem volt, hogy rákaptál a vámpírvérrel való kísérletezésre. Ha őszinte akarok lenni, nem lep meg, hisz orvosnak készültél, az pedig gyógyít.. Ahogy te is akartál az egyetem után. Derékba törtem a karrieredet, megértem, ha mérges vagy rám. Teljesen jogos.. De a család az család marad, a vér vér marad, a testvér pedig testvér marad, legyen az vámpír, vagy vérfarkas. Soo, igen, téged leginkább ezzel tudnálak jellemezni.

több infó itt.








Kevin Godbert keresi:
Natalia Quinn

Elisha Cuthbert  † 27 év † vámpírboszorkány

// A név és a play by is alkuképes Smile

Tipikus bajkeverő, aki mindig a legrosszabbkor bukkan fel. Olyan akár egy szirén: gyönyörű, de ha közelebbről megismered, kezdj el imádkozni..
Még New Yorkban találkoztunk, akkoriban az életem sokkal züllöttebb volt. Ő azon kevesek egyike, akinek nem csak a teste érdekelt. Nem volt sok közünk egymáshoz, hisz ha sokban nem is, abban hasonlítunk, hogy egyikünk sem szereti a komoly köteléket. Mindig csak a baj van vele.. De veled is, Aranyom.. Hiába beszélhetünk kettősünk esetében csupán futó kalandokról, hárpia énedet sosem vetkőzted el, a féltékenységről nem is beszélve..
Csoda, hogy akkor jelenik meg, mikor épp rávenném magam a megállapodásra. Hiába tudja, hogy Jenna az első, képtelen elfogadni, hogy van amit nem tud überelni.







A hozzászólást Megan Wallace összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 18, 2014 2:58 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jún. 25, 2014 12:22 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
maya ---

lyndsy fonseca † 26 év † vérfarkas

// A név és a play by is alkuképes Smile

Maya egy fiatal, ámbár velem egykorú hölgyemény. Mielőtt Mystic Fallsba érkeztem, egy olyan vérfarkas falkához tartoztam, melynek vezetője nem más volt, mint Maya bátyja. Az ő halála lett a kiváltó ok, amiért úgy döntöttem, hogy továbbállok, s vissza sem néztem. Sötét idők voltak ezek... Maya pedig magába bolondított. Soha nem voltam az a típus, aki könnyen esik szerelembe, ő mégis elérte, hogy vágyat ébresszen bennem. Mire volt jó neki? Talán egy határozott férfit kívánt maga mellé, mert pontosan tudta, hogy mi fog történni, ha a testvére életét veszti... de azt senki nem tudja, köztük én sem, hogy ő maga volt az, aki csapdát állított a bátyjának, hogy eltegye őt láb alól. Miért? Így próbálta megszerezni magának a hatalmat, mely ígéretesebb volt számára, mint bármi, ami körülvette őt addig. És engem akart maga mellé. De nem vette számításba azt, hogy hiába vannak érzéseim irányába, nem fog tudni maradásra bírni.
Azóta nem láttam. De valószínű, hogy... nem szívlel engem "árulásomért".

// A karakterem nemsokára New Orleans-ba tesz látogatást, és szeretném, ha ott találkoznánk. ^^



Vissza az elejére Go down

Vérfarkas
Lucas E. Osborne
Keresem :
my faith ❞
Tartózkodási hely :
actually, new orleans ❞
Hobbi & foglalkozás :
reading legends ❞



A poszt írója Lucas E. Osborne
Elküldésének ideje Kedd Jún. 24, 2014 12:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Benedict ---

James Franco † 36 év † vérfarkas

//A pb és a név is alkuképes! Smile A karaktert Gwendolyn Lowell-lel együtt várjuk.

Benedict már évek óta vezeti a maffia azon csoportosulását, mely Chicago-ban kapott helyet. Az apja halála után mindent megváltoztatott, de egyetlen vonás megmaradt: az árulókat el kell tüntetni a színről. Lehetőleg úgy küldeni a föld alá őket, hogy az emberiség ne tudjon róluk.
Lucas is ezek közé tartozik. Évekig szolgálta hűen Benedict-et, míg végül úgy döntött, hogy nem képes tovább embereket fenyíteni, terrorizálni, kínozni és sok esetben megölni. Mikor elhagyta Chicago-t, már új személyazonossággal rendelkezett, és New Orleans-t tűzte ki céljául. Már másfél éve itt telepedett le, és óriási célokat tűzött ki maga elé.
De Gwendolyn megérkezése maga a sötétség eljövetele volt... szerettem ezt a nőt, de maga Benedict sem félt örömét lelni testében, így hát mikor elmentem, ő nem tartott velem, vele maradt. Talán félelemből. A valódi célját ma sem ismerem, de annyi biztos: Benedict hamarosan a városba érkezik, valószínűleg Gwendolyn miatt, aki idáig vezette őt... és megmutatja, mit kapnak azok az árulók, akik egy ilyen szövetséget megszegnek...




Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Keresem...  - Page 2 Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 23, 2014 11:15 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Devonne Cole

Miranda Kerr † 93 év † vámpír

/A pb és a név változhat, csak szólj, ha megérkeztél.  40 /

Eredetileg olyan volt ő, mint egy fagyikehely cseresznyével a tetején: imádnivaló, jókedvet sugárzó és minden pozitív tulajdonsággal rendelkezett, amit egy emberről el lehet mondani. Életének mindössze első huszonnégy évében volt ilyen, azóta csak a látszatot tartja fent. Hogy miért? Mert kénytelen volt egy teljesen más személyiséget magára ölteni annak érdekében, ha el akarja érni a célját: végezni velem úgy, hogy előtte minél többet szenvedjek.
Motivációjának természetesen szilárd alapokat adtam, hiszen 1945-ben megöltem a vőlegényét. A történet felettébb egyszerű, éppen átutazóban voltam egy kisvárosban és egyik éjszaka vadászat közben leltem rá az eldugott utcán turbékoló szerelmespárra. Mivel éhes voltam nem teketóriáztam, feltéptem a fiú nyakát, aki holtan esett össze. A lány szüntelenül kiabált, szinte még akkor is hallottam a sírását, amikor már a város másik végén jártam. Hogy őt miért nem öltem meg? A fiú vére elég volt az éhségem csillapításához.
Devonne azon az éjszakán bosszút esküdött, addig ment, míg nem talált egy vámpírt, aki át nem változtatta és azóta szüntelenül engem figyel fogást keresve rajtam. Megszállott, de precíz és ügyes nyomkövető, valamint stratéga. A bosszú élteti, több trükköt is ellesett tőlem azóta, mióta a nyomomban van. A bosszúja már beteljesedhetett volna, hiszen elvette tőlem azt, akit szerettem, méghozzá 2009-ben Rio-ban, de éltetőereje eltűnne, ha leállna. Nekem fogalmam sincs arról, hogy mit tett, nem is emlékszem rá... és ő sem fogja felfedni magát előttem, ha találkozunk Mystic Falls-ban. Túl okos ahhoz, hogy ajtóstul rontson a házba, sokkal inkább ravaszul a nálam való bevágódással fog próbálkozni.
Ám ha rájövök arra, hogy miket tett ellenem, meg fogja tudni milyen az, ha igazából dühös vagyok.

/ Az előtörténet teljes mértékben az alakítóra van bízva. /



Vissza az elejére Go down

Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Laurel O. Delgado
Keresem...  - Page 2 Tumblr_inline_nd1r05LRNW1so1xk1
Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
wherever my clients want me to be ❥ being next to Him
Hobbi & foglalkozás :
being a good lawyer ❥ boxing



A poszt írója Laurel O. Delgado
Elküldésének ideje Vas. Jún. 22, 2014 8:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Én őt várom!   Elkelt! 40

scott mccall
Ő lenne az én fiam, akire nagyon, nagyon nagy szükségem lenne a továbbiakban!!
Légyszi alkossátok meg nekem, mert nagyon fontos karakter!
Személyisége:
Farkassá válás előtt eléggé visszahúzódó, esetlen volt, de miután vérfarkassá vált, ez megváltozott. Sokkal forrófejűbb és fittebb lett ez persze a farkassággal járt. Nehezen enged közel magamhoz bárkit is, de akiben megbízik és megkedvelek azt megvédi az élete árán is. Nagyon szereti a lacrosse-t, farkassá válása után elég jó volt benne, sajnos ott kellett hagynia a csapatot, de reméli, hogy újra játszhat. Scott nevelőanyja halála után csak a bosszúvágy vezérli, ezért könnyű kihozni a sodrából, teljes szívéből gyűlöli a vadászokat. Külseje a szokásos tinédzser stílus, hiszen még csak 18 éves. Szeret lazán öltözködni és korához illő cuccokban járni.Mindig egy medál lóg a nyakában amit nagyapjától kapott még kiskorában, ez a medál nagyon ritka és régi darab, egy vonító farkast ábrázol. Ezt a medál boszorkányok készítették, akik vámpírok ellen használták vérfarkasokon. A medál csak úgy hozható működésbe ha viselője megöl egy vámpírt amit ő egy öntudatlan állapotában nem sokkal az átváltozás után már teljesített, ez után aktiválódnak különleges képességei. Először is megtöri a hold átkát ezáltal nem feltétlenül kell átváltoznia viselőjének minden teliholdkor, vagyis nem válik irányíthatatlan fenevaddá, de ettől függetlenül a hold többi hatása változatlanul hat rá. Bármikor átváltozhat félig vérfarkassá, vagyis két lábon marad, érzékei ilyenkor is olyan erősek mint teljesen átalakulva, de persze ilyenkor sem lesz erősebb mint telihold idején, pont mint a teljes farkasnál. Ebben a formában viszont több esélye van a vámpírokkal szemben. Scott nem tudja, medálja titkát, szóval ezt természetesnek veszi.




ξ hibrid   ξ  Josh Hutcherson ξ 18 év  



A hozzászólást Lucy Montgomery összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 03, 2014 12:31 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 22, 2014 5:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Cara ---

lorde (alkuképes!) † 18 év † ember


Cara-t már a születése napjától az ismerőseim közé sorolhatom. Apai érzéseimet kihasználva már az első naptól kezdve lenyűgözött engem... mikor egy esős napon rátaláltam az utcán. Talán kétnapos lehetett, s a szülei elhagyták. Ha valóban képes lettem volna önmagam maradni, egyszerűen otthagyom, s nem foglalkozom vele. De emlékeztetett egy régi életre, mikor én magam is karomban tarthattam újszülött gyermekemet, akit alig egy év elteltével el is szakítottak tőlem. Új esélynek éreztem ezt a lányt, s én magam adtam neki ezt a nevet, mely azt jelenti: szeretett.
Lassan elkezdett felcseperedni, majd rájöttem, hogy vámpírként nem maradhatok a nevelője... egy családba helyeztem el őt, olyanok között, kik vágytak a gyermekáldásra, s megigéztem őket, hogy viseljék gondját szeretetben, békességben.
Ez már 15 éve történt. Nem találkoztam vele azóta, hiszen nem akartam múltbéli sebeket feltépni azzal, hogy újra látnom kelljen... és azzal, hogy talán nem is emlékszik rám.
Azonban nemrég váratlan tragédia történt, és a lány nevelőszülei elhunytak. Cara pedig kutatni kezdett... míg végül rá nem bukkant arra, aki egykoron az életét mentette... rám.

// A név és a play by alkuképes, valamint minden, ami nem szerepel a leírásban, szintúgy saját fantáziára van bízva 31




Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 22, 2014 2:05 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Caleb Owens

dylan o'brien † 533 év † vámpír


Caleb az idők során elég sok mindent megélt. Túl korán kezdett el ragaszkodni az emberekhez és elég hamar szerelembe is esett. Míg ő örökké élt körülötte mindenki meghalt. Nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy bárkit is átváltoztasson, mert úgy gondolta az öröklét nem akkora öröm, mint azt mások gondolják. Plusz két évszázadba terült, mire rendesen uralni tudta a vérszomját, de még a mai napig vannak gyenge pillanatai ilyenkor általában valami érzelmi trauma éri..
Mondhatni bejárta az egész világot, de egyik helyen sem töltött túl sok időt. Voltak persze kivételek ezek egyike Franciaország. Ahol megismerkedett Adélaide-vel és udvarolni kezdett neki. Adél azonban nem igazán fordított rá különösebb figyelmet azonban egyszer mégis sikerült tőle egy csókot lopnia. Több nem történt közöttük, habár a lelke legmélyén vágyott arra, hogy a kapcsolatuk elmélyüljön. Adél mondhatni leordította a fejét a helyéről és ez a szimpla tett miatt eluralkodott rajta az éhség, ami miatt több ember életét oltotta.
Nagyon sok vámpírral ellentétben ő ennyi év után is még arra törekszik, hogy megőrizze az emberségét. Természetesen nem mindig jár sikerrel, mert az érzelmeit csak úgy tudja levezetni, ha táplálkozik.

Azonban egyszer velem is találkozott és az volt azaz idő, mikor félretette a vér iránti vágyát és egy kicsit visszakanyarodott az emberségéhez. Több éjszakát töltöttünk együtt eleinte csak beszélgetéssel később persze volt több is. Ekkor még én nem igazán voltam tisztában az erőmmel és a megérzéseimmel. Azt tudtam, hogy valami nem stimmel, de egy pillanatra sem sejtettem, hogy mi is ő. Annyira emberi volt, hogy egy pillanatra sem gondoltam azt, hogy vámpír. Édesapám halála után őt is kizártam teljes mértékben elzárkóztam előle. Úgy éreztem a „régi” életemből nincs szükségem senkire.. Tiszta lappal akartam indítani ezért is jöttem Mystic Falls-ba.. Részben.
Ezért, mert én ellöktem magamtól újra tombolni kezdett, de most sikerült visszatérnie magához és elhatározta, hogy minden erejét arra fordítja, hogy megkeres engem. Azt nem is sejti, hogy Adélaide is pontosan ugyanebben a városban tartózkodik. Elég sok izgalmat tartogat a számára az a kisváros.

// A név csak egy tipp változtatható a play by is, de örülnék, ha Dylan maradna. Ha valamivel kapcsolatban kérdésed van csak dobj meg egy PM-mel. Plusz segítségnek itt az előző user ET-je: ET
Nagyon várlak! 31





Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 20, 2014 4:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Zackery + Queen
Te vadász vagy, én meg vámpír. Egymás esküdt ellenségei vagyunk, de valami mégis vonz hozzád, mint méhet a méz. Ahogyan te sem tudsz ellenállni nekem. Tiszta szívedből gyűlölöd a vámpírokat, engem mégsem tudsz utálni. Pedig egy igazi gyilkos ripper vagyok.. mi lehet az oka? Bár, még nem láttál táplálkozás közben, azt mondtad nem is kell, mert az arcomra van írva, mennyire kegyetlen vagyok. Mégis folyton egymásba botlunk.. Talán adnunk kéne egymásnak egy esélyt, eltekintve az egymás iránt táplált gyűlöletünktől? Mit gondolsz erről? Ha tetszik a dolog, gyere, várlak! 42
A karakter jellemét a  leendő userre bízom, a faj, illetve pb jelölt szeretném, ha megmaradna!
UI:  40




ξVADÁSZ ξ MARIO CASAS ξ 25  

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jún. 17, 2014 12:56 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Crystal Hope Ray
Te mindig ott voltál nekem. Vigyáztál rám, tanácsot adtál nekem a bajban. Te a fogadott testvérem vagy, egy olyan ember akiben feltétlen bízok. Tudtad, hogy van egy testvérem és azt is, hogy boszorkány és vámpír is egyben. Nem akarod, hogy találkozzak vele, gyűlölöd a vámpírokat, ugyan is mikor kicsi voltál nagyapáddal végzett egy, de te neked senki nem hitt. Vadászol rájuk kegyetlenül, nekem ezt nem mondtad eddig, tudatlanságban éltem.

-----------------------------------------

avinak Annát szeretném, mert sok a közös kép. Smile




ξ vadász ξAnna Silk ξ 24 

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 15, 2014 9:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Irene / Louise / Daphne ...

Vera Farmiga † 75 † boszorkány / vampwitch

Téged aztán nem kell félteni, aggódni sem kell miattad senkinek... Túlontúl is okos vagy, vág az eszed, mindenki előtt két vagy három lépéssel jársz. Ugyanannyi gonoszság lapul benned, mint bennem, tán ez is az oka annak, hogy tök jól kijövünk egymással. Remek ''kiképző'' vagy, ami a boszis műveleteket illeti.
Az ismeretségünk még a kamaszéveim közepére tehető, ugyanis te voltál az egyik középiskolai tanárom anno. Nem csoda hát, hogy valóban értesz az oktatáshoz, igaz eléggé sajátságos módon teszed, de mindenki nem lehet egy ártatlan angyal...

//infomorzsa: A név, jellem, előtörténet szabadon alakítható... A PB-ajánlatom Vera Farmiga, szeretném őt, de mint mindig, most is vehető vagyok az alkura. :mer:



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 15, 2014 12:19 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Warrick Roughley

Penn Badgley † 137 év † vámpír


// Play by teljes mértékben szabadon választható Penn csak egy ötlet. A névhez azonban ragaszkodnék. Viszont, ha nagyon úgy érzed, hogy nagyon nem felel meg az ízlésednek hozhatsz mást is. Smile
Nagyon várlak, öcskös. 31


Warrick a semmirekellő öcsém, aki ellopta az orrom elől a feleségemet. Nem mondom, hogy nagyon lelkes voltam, mikor ez megtörtént, de ez szerintem magától értetődő. Ki örülne egy ilyen fordulatnak az életében?
Pár évvel később visszatértem vámpírként és lemészároltam az egész családját, mindent amit felépített. Úgy távoztam, hogy azt hittem meghalt, de egy vámpír keresztbe húzta a számításaimat, hiszen átváltoztatta az öcsémet. Egyetlen életcélja maradt mégpedig az, hogy tönkretegyen engem és ugyanúgy elvegye mindenemet, ahogy én tettem vele, amit tökéletesen végre tud hajtani az árnyékból irányítva a szálakat. Egy halott emberre soha nem gyanakodnék..
További információk: ET





Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Suzanne Bishop
Keresem...  - Page 2 Tumblr_inline_n6bc6i7ii31sxajs2
Keresem...  - Page 2 Tumblr_pnpb6tyBEs1x8oosvo3_r1_250
Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 14, 2014 1:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Amy + Babic

Rita Volk† 212 † Vámpír


/a név szabadon választható, a pb alanyhoz ragaszkodnék, de lehet alkudni pm-ben 40 /
Gyerekkorunk óta jóban voltunk és elválaszthatatlanok voltunk, ha a világ ellenünk fordult, akkor is képesek voltunk talpon maradni, hiszen mindig számíthattunk a másikra. Legyen bármiről is szó. Soha se voltunk titkaink egymás előtt, egészen addig amíg belőlem vámpír nem lett. Nem beszéltem neked erről a dologról, hiszen nem tudtam, hogy hogyan reagálnál rá, viszont azt pontosan tudtad, hogy boszorkány vagyok. Nem ijedtél meg, sokkal inkább kíváncsibb lettél, majd egy szép napon eltűntem minden szó nélkül és amikor visszatértem ide, addigra már majdnem késő volt, hiszen baleset ért téged.
Nem haboztam amikor megtudtam, hogy hamarosan meghalhatsz, egyszerűen cselekedtem, hiszen nem voltam képes elveszteni azt a személyt, aki a legjobb barátom volt. A véremből kaptál, majd pedig pár órával később vámpírként ébredtél fel. ELmondtam neked mindent, hogy mi vagy és mit kell tenned, kaptál tőlem ékszert is, hogy teljes életet élhes, de téged ez se érdeket. Gyűlöltél amiért egy szörnyet csináltam belőled, de ennek már jó pár éve. Hirtelen feltűntél újra és próbálod helyre hozni a múlt hibáit, hiszen pontosan te is tudod, hogy egymás nélkül csak fél emberek vagyunk, illetve próbálsz visszaterelni a jó útra és óva inteni a titokzatos idegentől.  






Liam  + Davis

Gregg Sulkin † 245 † Vámpír


/a név szabadon választható, a pb is alkutárgya 40 /
Te vagy az a személy, aki megölte a családomat bosszúból, hiszen édesanyámnak és nagymamámnak köszönhetően az egész családodnak vesznie kellett volna, de te valahogyan megúsztad ezt az egészet. Először nem értetted, hogy miért történtek így az események, egyszerűen csak a bosszú éltetett téged, majd mire rájöttél, hogy a családod szíve olyan sötét volt, mint a pokol te magad is olyanná váltál.
Miattad halt meg a testvérem és édesapám is, majd pedig a legjobb barátnőmet akartad megölni, de azt elszúrtad. Egy időre hátradőltél, hiszen élvezted azt, hogy mindenkit elveszítek és olyan sötétté válok, mint te, de a terved kezd megdőlni, hiszen a legjobb barátnőm visszatért és próbálja helyre hozni a dolgokat. Te ezt nem hagyhatod, hiszen azt szeretnéd, ha milliónyi ember halna meg miattam, hogy amikor észhez térek, akkor a bűntudat felemésszen, ezért is feded fel kilétedet előttem. Nem tudom, hogy mit tettél és kivagy valójában. Egyszerűen csak egy idegen vagy számomra, aki iránt valamiféle kötödést érzek.   De persze nincs könnyű dolgod, hiszen nem bízok senkiben se, illetve a barátnőm óva int tőle, de egy megfoghatatlan erő viszont feléd sodor. Vajon melyikünk fog többet változni? Mit rejt a jövő?

/Nem zárom ki azt se, hogy később akár szerelmi szálak alakuljanak ki közöttünk. 40 /



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 14, 2014 1:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
virginia ---

dakota johnson † 122 év † Vámpír

/ A név és a play by is változtatható, csak dobj pm-et! Smile

Virginia az egykori legjobb barátomnak, Joseph-nek leánya. Pontosan százhuszonhárom éve történt, hogy Joseph bejelentette, apai örömök elé néz, ámde mivel ember volt, hát sebezhető is. Halála előtt kért meg, hogy viseljem majd gondját gyermekének, de sosem voltam apa, mit tehettem volna azon kívül, hogy magam is elhagyom őt?
Így volt ez közel húsz éven keresztül. A leányzó felcseperedett, érett nővé vált, szerénysége súrolta a fellegeket, soha senki nem gondolt volna rosszat. Ezzel csábított magához, hisz egy magamfajta férfi pont egy efféle szépséget ne kívánna meg?
S mint annyi minden, ez is sikerült. Egy nyári éjszakán magammal csaltam őt, mindketten jól éreztük magunkat, az alkohol hatására pedig jószerével máig nem emlékszem, pontosan mi történt azon az éjjelen... ahogyan ő sem. De valamire igen, hisz következménnyé vált: vámpírrá változott. S nyilván én tettem.
Ő jelenleg New Orleans-ban időzik, talán ideje lennem meglátogatni... hiszen amennyire ártatlan nebántsvirág volt, most éppen annyira erőszakos, durva és csábító. És sosem maradhatok ki én sem az elcsábítottak köréből.  



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 13, 2014 12:46 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Bojana Dawson Němec
//A család hátteret és az élettörténetet a megalkotóra bízom elég ha az adott pontokon egyezik az előtöri az enyémmel. Smile//

A nyelved éles és bárkinek a szemébe vágod az igazságot nem törődve vele, hogy mennyire fáj az illetőnek és nem foglalkozva a következményekkel sem. Rengeteget beszélsz, amivel néha az őrületbe kergetsz, ahogy a sokszor meglehetősen „fekete” humorod sem ismer korlátokat. Megvan a magadhoz való eszed, de mindig is inkább mással végeztetted el a munkát. Utálsz előre tervezni vagy a holnappal foglalkozni, és engem is mindig erre bíztatsz. Nem vagy olyan könyörületes, mint én és semmire sem tartod az emberek életét épp úgy, ahogy jellemzően semmitől sem riadsz vissza, hogy elérd a céljaidat még a gyilkosságtól sem. Mégis, van egy olyan oldalad, amit titkolsz mások elől, és ami vágyik arra, hogy törődjenek vele, szeressék és megértsék.
Tisztában vagy a szépségeddel és sok mindent ezzel értél el az életedben többek között az iskolai státuszodat is. Az iskola egyik legnépszerűbb diákjaként tündököltél, amíg meg nem ölted a barátodat és nem váltál vérfarkassá.
Régóta ismerjük egymást, de évekig inkább ellenségek voltunk, mint barátok. Sportot űztél abból, hogy megkeserítsd az életemet és kihasználj. Mégis amikor végül vérfarkassá váltam te voltál az, aki segített talpra állni és megbirkózni az egész helyzettel. Ellenségből a legközelebbi bizalmasommá léptél elő és még annál is többé, amit viszont még magamnak sem akarok beismerni, te mégis pontosan tisztában vagy vele. Rávettél, hogy hibriddé váljak akárcsak Te tetted, és szüntelen próbálsz rávenni arra is, hogy téged válasszalak társamnak az örök életünkre.

//Őt szánom a karim párjának ezért nagyon örülnék ha valaki elvinné Smile További infók pm-ben illetve a karim előtörijében Smile //




ξ HIBRID ξ VANESSA MORGAN/HELGA LOVEKATY ξ20



A hozzászólást Theodore Ray összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 14, 2014 3:18 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 12, 2014 3:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Abigail ---

sarah bolger † 20 év † boszorkány


Ne kerteljünk sokáig. Ő a lányom, akinek létezéséről csupán nemrégen szereztem tudomást. Az anyja egy alkoholista volt, aki fiatalkorában testének árulásából kereste kenyerét. Én nem fizettem neki, anélkül töltöttünk el egy túlfűtött éjszakát. Abigail lett az eredménye.
A lány örökölte tőlem boszorkány képességeit, de mikor megjelentek első "tünetei", összezavarodott. Nem tudta, mi történik vele, és nem tudta kontrolállni képességét. Mi történt vele? Gyilkossá vált... megölte az anyját és nevelőapját, ki amúgy is előszeretettel szórakozott a lánnyal. Képességeinek tudható be ez a kis baleset.
Ezt követően keresett fel engem... én pedig megígértem neki, hogy megtanítom kezelni a varázserőt, mely benne lakozik, és amelyre valójában képes. De még neki sem árultam el, hogy honnan merítjük mi az erőnket, mely képes lenne elpusztítani bármit, ami a közelébe kerül...



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 12, 2014 12:56 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
elsie ----

emily kinney † 24 év † vámpír


// A play by csak egy ötlet természetesen változtatható. Különösebben a névhez sem ragaszkodom. Smile

Elsie egy nagyon jó barátom még régebbről. Nem büszkélkedhetek annyi nőnemű baráttal, akivel ne feszegettem volna legalább a határokat. Pont ezért is különleges a számomra. Mindig ott voltunk egymásnak még akkor is, ha ezt a "nagy közönség" előtt tagadtuk. Miután eljöttem mindent hátrahagyva egy vámpír átváltoztatta. Hogy ez mind hogyan zajlott az alkotóra bízom, de azelőtt is tudott a természetfelettiről, hiszen én beavattam a dolgokba.
Önként nem jelentkezett volna erre, szóval.. Ha esetleg semmi ötleted nem lenne arra, hogy mégis ez hogyan történhetett felkereshetsz PM formájában és szívesen megosztok veled néhány gondolatot. Smile
Az, hogy a vámpírlét milyen hatással volt a személyiségére nem szabom meg.. Lepj meg. Wink







A hozzászólást Sean Willingham összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 23, 2014 5:19 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 12, 2014 12:06 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
mrs. stanley

lily rabe/sarah paulson † 27-30 év † boszorkány

Mrs. Stanley az egyik alkalmazott az elmegyógyintézetben ahol tartózkodom. Megvannak neki a maga furcsa szokásai, amiért néha a látogatok ő rá is úgy tekintenek, mint egy betegre pedig, ha úgy vesszük normális.. De persze ez nem teljesen igaz, hiszen ő egy boszorkány. Ő az egyetlen, aki figyelemmel követi a meséimet anélkül, hogy rögtön hozná a tűt, hogy elhallgattasson.
A férjét a nászutukon veszítette el tragikus körülmények között. Előtte is az intézetben dolgozott, de ez addig nem igazán kötötte le. Csak a férje halála után vált megszállottjává a munkájának és nekem. Tisztában van azzal, hogy amit mondok az igaz, csak azt nem érti még miért nem kaptam meg az erőmet, ami megilletne. Már csak azért sem hagyja el az elmegyógyintézetet, hogy engem szemmel tartson.
Férje nevét megtartotta, hiszen így azt gondolja, hogy egy kicsit vele marad.. Az elvesztése talán egy icipicit őrületbe kergette és egy örökös sebet ejtett a lelkén, de ettől még nem veszítette el a józan eszét. Bár, ha így lenne pont a legmegfelelőbb helyen lenne.

// Őt szánom az én mentoromnak, aki miután megszereztem az erőmet átsegítene az ezzel járó nehézségeken. Avatar ügyben alkuképes vagyok, de örülnék neki, ha a kettő közül lenne valamelyik. 40 A családnévnek örülnék, ha megmaradna a keresztnév pedig teljes mértékben szabadon választható.
Ha bármi kérdésed van vele kapcsolatban csak dobj meg egy PM-mel. 40




Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jún. 11, 2014 12:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
samuel davis

ed westwick † 22 év † vámpír

Mindössze egyszer találkoztunk, akkor sem beszéltünk. Egy apró mosollyal köszöntem meg neki, hogy előreengedett a büfénél, de rögtön olyan érzésem támadt, hogy ennek ellenére nem egy tipikus úriember. A szemében valamiféle ravasz, veszélyesnek tűnő csillogás uralkodott és annak ellenére, hogy kerülöm az első benyomásra hozzá hasonló embereket... rögtön megfogott.

Sam olyan fiú, aki szeret titkolózni, nem nyílik meg egykönnyen, nehezen tesz szert baráti kapcsolatokra, ami miatt sokak számára magának valónak és ellenszenvesnek tűnhet. De mint az lenni szokott, a próbálkozás általában meghozza hatását, aki elég türelmes, az idővel megpillanthatja igazi személyiségét, ami annak ellenére, hogy sokkal puhább és kellemesebb, mint a felszín, szintén rejteget rossz tulajdonságokat. Képes megbántani azokat is, akiket megszeret, de nem direkt... hozzászokott ahhoz, hogy nem törődnek vele és furcsának, már-már fenyegetőnek tartja, ha valaki jóindulattal telve közeledik felé. Éppen emiatt nála nagyon hosszú és nehézkes folyamat a pozitív érzelem kialakulása.
Pár hónapja változott vámpírrá, felfokozott érzelmei és állandó vér iránti vágya miatt feszült és zavarodott, ami még inkább páncélja megszilárdításához vezet. Az önuralom nem erőssége, hiába próbálta türtőztetni magát, nemrégiben gyilkolt a campuson... és érzi, hogy nem ez volt az utolsó eset.

// Szeretném, ha a pb maradna, az előtörténetet viszont teljes mértékben az alakítóra bízom.  40  //



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jún. 10, 2014 3:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Richard ---

xavier samuel † 20/vámpír év annyi lehet amennyit csak szeretnél, csak nálam ne legyen idősebb † vámpír

// a pb-n nem nagyon szeretnék változtatni, de a név ha nem tetszik változtathatsz, csak szólj nekem Smile
Richet még jó pár száz évvel változtattam át, Georginában találkoztam vele, ki voltak kapcsolva az érzéseim, ezért gyilkoltam úgy ahogy kedvem tartotta. Őt is megakartam ölni, meg is tettem majdnem, de érzések kezdtek el kötni hozzá, magam sem értettem hogyan, hisz érzések nélkül éltem. Mivel úgy döntöttem, hogy azon a napon eleget gyilkoltam, megitattam őt a véremmel aztán megöltem. Szükségem volt egy csatlósra aki minden óhajomat-sóhajomat lesi, így hát megalkottam őt, vámpírrá változtattam.
Pár év után tovább álltunk, ő érzésekkel én pedig anélkül. New Orleansba mentünk és ott voltunk egy darabig. Egyik este épp beszélgettünk és egyszer csak bevallotta nekem, hogy ő érez irántam valamit, és az több mint barátság. Szerelmes belém. Én nem tudtam, hogy mit reagálhattam volna rá, hisz hozzám képest csak egy gyerek volt. Aztán másnap el is tűnt....
Én ide jöttem Mystic Fallsba, és immár érzésekkel élek, és valahogy az az érzésem, hogy Richel újra fogok találkozni, csak félő, hogy még mindig szeret, mert sok mindent éltünk át együtt, volt pár egy éjszakás kalandunk, de részemről ennél több soha nem volt. Most viszont... Lehet, hogy ha találkozok vele, adok neki egy esélyt.

UI.: Nagyon várlak, ezért kérlek nagyon siess.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 09, 2014 10:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
maya ---

lyndsy fonseca † 26 év † vérfarkas

// A név és a play by is alkuképes Smile

Maya egy fiatal, ámbár velem egykorú hölgyemény. Mielőtt Mystic Fallsba érkeztem, egy olyan vérfarkas falkához tartoztam, melynek vezetője nem más volt, mint Maya bátyja. Az ő halála lett a kiváltó ok, amiért úgy döntöttem, hogy továbbállok, s vissza sem néztem. Sötét idők voltak ezek... Maya pedig magába bolondított. Soha nem voltam az a típus, aki könnyen esik szerelembe, ő mégis elérte, hogy vágyat ébresszen bennem. Mire volt jó neki? Talán egy határozott férfit kívánt maga mellé, mert pontosan tudta, hogy mi fog történni, ha a testvére életét veszti... de azt senki nem tudja, köztük én sem, hogy ő maga volt az, aki csapdát állított a bátyjának, hogy eltegye őt láb alól. Miért? Így próbálta megszerezni magának a hatalmat, mely ígéretesebb volt számára, mint bármi, ami körülvette őt addig. És engem akart maga mellé. De nem vette számításba azt, hogy hiába vannak érzéseim irányába, nem fog tudni maradásra bírni.
Azóta nem láttam. De valószínű, hogy... nem szívlel engem "árulásomért".

// A karakterem nemsokára New Orleans-ba tesz látogatást, és szeretném, ha ott találkoznánk. ^^



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 09, 2014 4:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Isabella ---

dianna agron † 20 év † ember

// A név és a play by is alku tárgyát képezi Wink

Isabella a féltestvérem... hogy miként és hogyan történt? Erre talán csak az apánk tudna választ adni, hiszen ő volt az, ki megcsalva anyámat beleszaladt egy titkos kapcsolatba, melynek eredménye Isabella lett. Én mindig is tudtam a létezéséről, hiszen mióta apánk halott, én tartom őt el, de csupán a háttérből... ő nem tudja, hogy én létezem, és szenttül hiszi, hogy a "zsémbes öreg" apja az, aki folyamatos pénzadományokkal segíti azt, hogy ő maga jólétben élhessen Chicago egy apró szegletében.
Faját tekintve ember, hiszen én magam a boszorkány géneket anyámtól örököltem, ezt figyelembe véve apám sima emberként nem adhatta tovább ezeket a géneket. Azonban a titokra fény derült, a lány pedig megtudta, hogy apja már nincs, és én pedig létezem... hát a hátam mögött szervezkedve próbál engem megtalálni, és félő, hogy hamarosan sikerül is neki. Azonban attól tartok, egyikünk sincs felkészülve erre a találkozásra...



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 07, 2014 11:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Charity +Winchester
Ő egy átvehető karakter, bár némileg változtattam rajta, mivel a saját karakterem is átalakításokon esett át.
Személyiség: Pörgős, életvidám csajsziról van szó. Hozzám hasonlóan Ő is él-hal a partikért, annyi különbséggel, hogy Ő jókislány mivoltából adódóan sosem marad néhány óránál tovább egy buliban. Nincsen sok barátja, nehezen megnyíló típus, pont emiatt nagyon meg is válassza a barátait. Okos, inteligens, talpraesett, ahogyan a családunk többi tagja is. Más szóval, Ő lenne az én női változatom, picit visszafogottabb kiadásban. Velem ellentétben ő mindig is tudta, mivel szeretne foglalkozni az életben.. nem engedi magát befolyásolni és pont ezért, meg is tesz mindent a céljai elérése érdekében. Egészen kiskora óta szereti a nyelveket, sőt harmadikos korára már két nyelven is beszélt (angolul és a spanyolt is törte). Legmerészebb álmai között két dolog szerepelt, ugyanis a jövőben vagy angoltanárként, vagy újságíróként akarta megkeresni a napi betevőjét. Végül sikerült is felvételt nyernie a Whitmore egyetem angol irodalom szakára. (Jelenleg első éves.) Ha egy szóval kellene jellemeznem a húgomat, akkor az a kitartó lenne. Bármire képes, ha a céljainak elérése a tét.
Külső: Vállig érő, sötétbarna haj, kerek arcforma, fürkésző, barna szemek, elengedhetetlen mosoly, kecses mozgás, formás testalkat. Mi mást írhatnék?
Cher lenne az én egy szál húgom, akihez mindig is szoros szálak fűztek. Habár akadtak azért komolyabb vitáink, mint az általában történni szokott a testvérek között, de soha nem fajultak el annyira a dolgok, hogy ne végződjön nevetéssel az egész. Bár jóval fiatalabb nálam, mégis sokkal érettebb a koránál. Kettőnk közül mindig is ő volt az okosabb, hiába szereztem majdnem jogi diplomát, Ő sokkal szorgalmasabb nálam. Mindig megszerzi amit akar és ez a pasik esetében is igaz.A kapcsolatunk kiskorunk óta páratlan, szinte mindig kiállunk egymás mellett ha probléma adódna. Ha későn jöttem haza, ő falazott nekem a szülőknél, én meg cserébe bemutattam pár multimilliárdos pasi ismerősömnek, hadd élvezze az életet. Persze a vérmérsékletünk is hasonló, nemcsoda tehát, hogy ő sem veti meg a kalandokat. De ő nem adja oda magát bárkinek, aki szembe jön vele az utcán! Visszafogottan flörtöl, ahogyan azt kell.
Jelenleg a Whitmore Egyetemen tartózkodik és én vagyok az angol tanára, amit nem igazán szeret hangoztatni. Szeretném, ha velem ellentétben ő ember maradna, de ezen a téren hajlandó vagyok változtatni.




ξ ember ξ Sofia Black D'elia(alkudható) ξ 19  

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 07, 2014 11:59 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
soren patrick hoechlin

Tyler Hoechlin † 720 (22) † Vámpír

Arrogáns, beképzelt, bunkó seggfej. Minden hidegen hagyja képtelen bármit is komolyan venni. Legalábbis látszólag úgy tűnik. Nem érdekli senki és semmi, bár ez sem teljesen igaz. Még, ha nem is kürtöli világgá belém esett. Egyszer, már elhagyott most pedig újra visszatért az életembe s megígérte azt, hogy többet nem tűnik el. (Mivel az user, már jó ideje eltűnt arra gondoltam, hogy megint leléphetett mindenféle szó nélkül, amiből lehetne később kisebb-nagyobb konfliktus.)
Eléggé őrült egy személyiség és szeret mindent kipróbálni, hiszen jó pár év van mögötte és ezek elég zűrös évek. Mégsem nyugalomra vágyik, hanem még több izgalomra.. Új dolgokat akar megtapasztalni..

// További szükséges információ megtalálható az előző user karakterlapjában:  KATT
Bármilyen kérdés merülne fel a karakterrel kapcsolatban csak dobj meg egy PM-mel és örömmel válaszolok legyen az bármi! Wink
A PB-hez ragaszkodom!




Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 07, 2014 10:50 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Dominic ---

max irons † 25 év körül † ember

Egyszer volt, hol nem volt... nem, ez egy másik mese. Domonic egy fiatal srác, akit öt évvel ezelőtt ismertem meg a Whitmore főiskolán. Egyedül őt avattam be a titkomba, miszerint nem vagyok képes öregedni már majdnem hetven éve a nővérem varázslata miatt. Bíztam benne, de ő kihasználta ezt. Elárult annak, aki utánam kutatott, és ismét el kellett menekülnöm. De ő tudta rólam a legjobban, hogy ártatlan küllemem ellenére sem vagyok képes bosszú nélkül távozni sehonnan. Megátkoztam hát... az örök ifjúsággal, hogy végignézze, hogyan halnak meg a szerettei és mindenki, akit egykoron szeretni merészelt. Ez volt a gyenge pontja... azt hitte, hogy csak ő tudja, mivel árthat nekem? Hiszen tudott azokról, kik örökké élnek, tudott a vámpírokról, és úgy félt tőlük, mint a tűztől...
Dominic nem az a tipikus rosszfiú, sokkal inkább nevezném "haszon-fiúnak", aki oda áll, ahol több hasznot remél.  
// A pb-t szeretném tartani, de a név alkuképes. :40:A részleteket meg tudjuk beszélni. Smile



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jún. 04, 2014 8:37 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Elyse ---

bonnie wright † 50 körül † boszorkány

Gyakran nevezik gonosz, agyafúrt boszorkánynak... de az egyszerű emberek, akik nincsenek beavatva a természetfeletti világba, el sem tudnák képzelni, hogy tényleg az. A nő, akivel már közel negyven éve folyamatosan meggyűlik a bajom, mert ott köt belém, ahol csak tud. Talán nem kellett volna megölnöm a családját a hatvanas években... de azt hittem, elég bosszú volt számára, mikor évekig a saját pincéjében tartott, és rajtam végezte beteges varázslatait, mikor varázsolni tanult. Történtek kellemetlen dolgok... szörnyen kellemetlen dolgok...
Soha nem ment férjhez. A kora nem látszik rajta, hiszen egy bűbájjal nem lehetséges öregednie, és ő maga is fiatalnak érzi még magát, így nem fél férfiak érzéseivel játszadozni. Egyszer biztosan emberére talál majd.

A pb-hez ragaszkodnék, a név azonban alkuképes. Sok tervem van a nőszeméllyel, így minden érdeklődőt szívesen avatok be a vele kapcsolatos elképzeléseimbe. 40



Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Vissza az elejére Go down
 

Keresem...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

 Similar topics

-
» ...... Weston // A Nővéremet keresem!
» Keresem életem szereplőit!

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •