Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Godric C. D’Acquisto ▷Life is sweet like chocolate!

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 05, 2013 9:01 pm
Ugrás egy másik oldalra

Godric Christopher D’Acquisto
Life is sweet like chocolate!



Teljes neved: Godric Christopher D’Acquisto
Becenév: God
Kor: 88 év
Születési hely, idő: 1925, október 11, Chicago egy poros negyede
Play by: Milo Ventimiglia
Faj: Vámpír
Érdeklődési kör: A legfőbb "hobbim" Ariel... és az utána való kutatás. Néha már egészen közel járok, másszor pedig... eltűnik a szemeim elől az a bizonyos nyom, ami azt jelezné, hogy úton vagyok, közel vagyok hozzá!
A művészek hódolója vagyok, magam is próbálgattam már szárnyaimat a festészedben, de úgy vélem, minden eddigi művem lelkem sötét titkait tükrözik vissza. Ez a valódi művészet!
Kapcsolat a családdal: Szülők... halottak. Egyikük sem volt több átlagosnál, bár a kor normái miatt akkoriban velem odafigyelőbben bántak. Hiszen én vittem volna tovább a családi üzletet. Apám engedékenyebb volt a többi testvéremmel, mint velem. Anyám viszont... nem ismert határokat a gyermeknevelésben.
Egyetlen testvérem marad életben. De ő sem jókedvében...


Z. - 18 év - 3 éve - elena & her children


Ismerj meg

Egészen érdekes személyiségnek tartom magamat. Ez nem egoizmus, ugyan! Csupán realizmus, ami valljuk be, a mai világban nagyon is ránk fér. De ássunk akkor mélyebbre, hiszen erre vagy kíváncsi...
Emberként tipikus, növekvő férfinak számítottam. Volt egy családom, anya, apa, testvérek... mellettük csak azt kellett megtanulnom, hogyan irányítsam majd azt, amit rám hagynak. Anyám szigorúsága mondhatni, rám is átragadt, és azóta is úgy szemlélem a világot, ahogyan szükséges: komoly ábrázattal, rezzenéstelen arccal, kemény kritikával, de mindezt nem azért teszem, mert annyira jólesik. Csupán jót akarok másoknak, vagy ez talán megdöbbentő egy vámpírról? Kérlek... nem lehetünk mindannyian őrült pszichopaták. Ám nekem is van olyan tulajdonságom, mely a vámpírok sorába emel engem: rögeszmés vagyok. Mégpedig Ariel megtalálása miatt. Keresem őt, őt látom mindenhol... ez már az őrület első jele lenne? Nem hiszem... színtiszta... szerelem... mely már szinte rögeszmébe csapott át...
A külsőm alapján viszont már nem vagyok olyan átlagos. Eléggé kitűnök a tömegből, ha éppenséggel úgy akarom, hiszen a külsőm meglehetősen vonzó. Hajam eléggé rövid, sötétbarnás árnyalatú, de a napfény néha világos fényt kölcsönöz neki. A szemeimet nehéz megítélni. Hallottál már arról a ritka "betegségről", mikor az embernek befolyásolás nélkül is változik a szeme színe néhány árnyalatnyit? Lehet, hogy egyszer égkék a szemem... aztán már tengerkék. Talán ezért is nehéz engem kiismerni. Hiszen a szem a lélek tükre. De ha nálam már ez is meghazudtolja önmagát...
Egy tetoválás húzódik meg a gerincem vonalánál, már-már a csípőmnél. Madarakat ábrázol, nagyon apró, szám szerint hat kis állatot. Még a múlt században voltam egy tetoválómester majdnem első áldozata.
Öltözetem szintúgy szokványos. Egy farmer... egy póló. Elegáns öltözékről ne is álmodj, még mit nem!




Életem története

1990-es évek, Brooklyn


Micsoda egy sötét nap! - Egyedül ez jutott eszembe. Július 4-e van. A születésnapom. És az amerikai állam megszületésének napja. Hát igen... hibáztathatok valakit azért, hogy ilyenkor rólam mindenki megfeledkezik? Hiszen ha azt nézzük, egy idős vagyok az USA-val. 1925. október 11-én láttam meg a napvilágot, Kaliforniában, valami vidéki kis helyen. Utálok nosztalgiázni, a hideg ráz tőle.
- Kérek egy egész üveg tequilát - ültem le a pulthoz, és úgy néztem a pincér szemébe, hogy valamit éreznie kellett: ha nem adja ide, nem félek jelenetet rendezni. Ami csak a látszat persze. Minimum egy nyakkitörés várná odakinn a sikátorban, ami a bár mögött húzódik. - Kösz! - biccentettem oda, és egy sóhaj kíséretében kortyoltam bele a keserű folyadékba. Végigmarta a torkomat, közben lehunytam szemeimet. - Boldog születésnapot - súgtam csak ennyit magamnak. Senki nem tette ezt meg velem ma. De mit is várok már? Senki nem tudja, mikor születtem. Senki nem ismer! Iyen körülmények között nem várok el olyasmit, ami nem teljesíthető. De persze jólesett volna, ha tudom, valaki gondol rám. Például a szüleim... a testvéreim... Ariel... de róluk ne is álmodozzam, hiszen nincsenek már az élők között.
- Kit látnak szemeim? - szólalt meg egy hang a hátam mögött, és úgy kaptam oda a tekintetemet, mintha legalább egy gyilkos merénylő érkezett volna meg. Ez most egy rossz rémálom, ugye?
- Mit akarsz, Tenner? - kérdeztem tőle, miután visszafordultam a pult felé, és felkönyököltem, miközben arcomat a tenyereim közé temettem. Reménytelen... senki elől nem tudok elbújni. Pedig annak már majdnem két évtizede...
- Gondoltam, boldog szülinapot kívánok, barátom - duruzsolta a fülembe, valami negédes vigyorral a képén, amitől hánynom kellett. Egyet nem árult el nekem soha. Vajon miért változtatott engem vámpírrá? Miért tett ilyen szörnnyé? Miért nem engedte, hogy megöregedjek, és családom legyen? Igaz, miután Ariel eltűnt, már élni sem volt sok kedvem... Ariel volt számomra a legfontosabb személy. Miután ő nem volt... én sem akartam lenni. Mégis kihúztam valahogy évekig nélküle, miután jött ez a szemét, aki minden indok nélkül vért itatott velem, és kitörte a nyakamat. Azóta vagyok ilyen nyomorult.
- Hol hagytad a tortámat a sok gyertyával? - fintorodtam el, ahogy újra ránéztem, de azt a vigyort nem tudtam mivel magyarázni. Csak vigyorgott... mint a vadalma. - Neked mi bajod van? Mondani is akarsz valamit, vagy csak jöttél engem szekálni? Megvagyok nélküled is, kösz - legyintettem.
Ekkor nyúlt a zsebébe, és vett elő egy borítékot... a hideg kirázott a mozdulat láttán, de el kellett ismernem, hogy olyan volt, mint maga a Halál hírnöke.
- Engedd meg, hogy ezzel kívánjak még sok-sok évet számodra - mondta, majd el is tűnt. Otthagyott nekem egy borítékot. Remélem nem pénzt hozott, azzal mire megyek? Megszerzem én akkor is, amikor kedvem tartja.
Belenyúltam a borítékba, de csak fényképeket találtam benne... egy csomó fényképet. És ahogy megfordítottam őket... olyasmi történt, amire nem számítottam... mert már nem élt bennem a remény...
A képek szélén mindig évek szerepeltek... egészen az 1960-as évek elejétől. És a képeken Ő volt... Ariel... a szerelmem még életben van...


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 08, 2013 9:46 am
Ugrás egy másik oldalra
elfogadva!  


Wow. 31
Nem hiszem, hogy el kellene mondanom, de azért elmondom.. Razz Imádom, ahogyan írsz és fogalmazol.. Mindig csodálatos karakterlapokat hozol össze és ez sem volt kivétel ez alól. 40
Úgy, ahogy volt az egészet imádtam. Elejétől egészen a végéig. Szurkolok neked, hogy végre megtalálhasd Ariel-t. 31
De nem akarlak feltartani, hiszen lefogadom, hogy Ariel, már epekedve vár, szóval irány foglalózni aztán pedig keresd fel a szerelmedet! 40
  
Vissza az elejére Go down
 

Godric C. D’Acquisto ▷Life is sweet like chocolate!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Godric Milo D’Acquisto
» Christopher (Milo) D’Acquisto
» Godric lakása
» Godric ideiglenes lakása
» I'ts a new day, i'ts a new life... for us

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Vámpírok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •