Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 28, 2014 5:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Juliette & Emma


Sötét van. Közel járunk az éjfélhez, s én mégis itt kóborlok az utcákon. Ujjaimat idegesen dugtam zsebeim legmélyébe, s ahogyan levegőt vettem, majd kifújtam, látszott a légzésem a hidegben. Hamarosan beköszönt egy hidegebb évszak, de már megérkeztek az első jelek. Hidegebb van mint tegnap.
A gyomrom korgása végül kijózanított, és végül megálltam. Kínzott az éhség, hiszen fakír módon napok óta nem voltam hajlandó emberből táplálkozni. Nem akartam csalódást okozni magamnak, hogy ismét elsüllyedek saját magam szégyenében azzal, hogy embert ölök.. hiszen képtelen vagyok megállni!
Amire figyelmes lettem, az egy fekete, göndör hajtömeg. Az illat, mely megcsapta orromat, rögtön visszavarázsolt engem pár évtizeddel korábbra, amikor már javában tomboltak bennem az éheség okozta tünetek, és nem féltem kihasználni az emberek esedező tekintetét saját szórakozásomra. Sosem élték meg a következő percet. Az életük a kezemben volt. A vér, mely súrolta talpamat... mely áztatta ujjaimat... igazi vérfürdő volt! Talán ezt érezte a szüzek vérében fürdő erdélyi uralkodónő is, mikor úgy döntött, hogy elterjeszti saját rémhírét. Elégedettséget. Fiatalságot. Örökké tartó fiatalságot.  
De legyőztem... jó útra tértem. Nem tudom, hogy mi vezetett rá, de tudtam, hogy mik a saját korlátaim... most viszont nem fogom tudni megállítani önmagamat. Tudom, hogy... ölnöm kell, hogy az éhségem teljesen lecsillapodjon. Milyen beteges.
A cipőm sarka ismét megkoppant a macskakövön, ahogy megközelítettem a hajtömeg tulajdonosát. - Helló, kedves. - suttogtam negédesen, mikor a háta mögé kerültem, de mielőtt megfordult volna, befogtam száját, és fogaimat a nyakába mélyesztettem. Lehunytam szemeimet, az édes vér pedig máris a nyelőcsövemet kényeztette, az úabb és újabb kortyok elvarázsoltak... de még az evés általi mámor sem tudta elvonni a figyelmem valamiről... léptek... közelednek...

©  | MEGJEGYZÉS:  remélem, tetszik *.*
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Szex, gyilkolás



A poszt írója Klaus.Mikaelson
Elküldésének ideje Kedd Feb. 18, 2014 5:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Ahogy nyikorogva bezárult mögöttem a bár ajtaja, egyszeriben újra a némaság ölelt körbe. A menekülő vámpírok zaja már elhalt, mögöttem pedig, a bezárt ajtó ellenére sem mertek moccanni.
Körbenéztem, de nem mozdult semmi. Még egy falevél sem az esőben. Így hát kényelmesen körbekocogtam a főbb utcákon, és minden sarkon felemeltem a lábam. Tudtam, hogy a vámpírok szaglása legalább olyan éles, mint a farkasoké. És tudtam, hogy megmutatja nekik a tényt, miszerint volt egy farkas, amely úgymond nem ért egyet azzal, hogy Marcel kitiltotta őket a városból.
Szerettem volna még vadászni... de hiába vártam áldozatra. Az ajtók bezárultak... a félelem pedig szinte tapinthatóvá vált mögötte. Gyanítottam, hogy míg el nem jön a hajnal, az ajtók zárva is maradnak.
Leültem a Francia negyed közepén a vizes földre, majd a Hold felé tartottam arcomat, és hosszú, hangos, diadalittas üvöltést hallattam. Marcel Gerard... készülj. Klaus Mikaelson ezennel háborút hirdet. Vagy behódolsz... vagy meghalsz. Más választásod nincs.

(Klaus rezidenciája)
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Szex, gyilkolás



A poszt írója Klaus.Mikaelson
Elküldésének ideje Kedd Feb. 18, 2014 5:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Eső... lágy eső szitált, fényes tükörré változtatva a Francia negyed terének márvány borítású padlóját, visszaverve a csillagok, a lámpák fényét, és a hold ezüstös korongját is. Szerettem az esőt. Mindig kedveltem... emberként is. Most pedig szinte életre hívta bennem a fenevad szabadságvágyát és fékevesztettségét. Nem is lehetett volna jobb kedvem tőle, mint amilyen most volt.
Leültem, orrom a levegőbe fúrtam, és szimatolni kezdtem a felém áradó szellőt. A tér, és az utcák szinte kihaltak voltak. Az emberek a sötétség, és az eső elől rejtőzködtek. A vámpírok pedig a teliholdas éjszaka teremtményei elől. Mégis, most étel szagát, vámpírok illatát hozta felém a szél. Füleimet megforgattam, mintha csak finom radarok lettek volna, és már hallottam is néhány lépés koppanását, poharak csengését. Ember alakban most alighanem csúfondárosan nevettem volna. Nocsak... a város urainak képzelt vámpírok most behúzódtak valahová... egy bárba, hogy együtt töltsék-mulassák az időt, hamis biztonságérzetbe ringatva magukat a túlerejük tényétől. Egy átlag farkas nyilván meghátrált volna. De Niklaus Mikaelson, a hibrid nem. Én nem voltam átlagos... és nem vadászni akartam. Csak leckéztetni... és szórakozni.
Felugrottam hát, és szaporán végigügettem a téren, át néhány utcán... a zajok egyre közelebbről hallatszottak... már némi zene is csatlakozott hozzá. Úgy mentem a hely felé, mint ahogy a mágnes húzza a vasat... és reménykedtem, nem kell sokáig várnom.

https://www.youtube.com/watch?v=Dt0_Tqw2qM0

Óvatosan, halkan mellső lábaimmal nekitámaszkodtam kívülről az ajtónak. Tudtam, hogy valaki, ha meghallja a zajt, kikémlel... és igazam lett. Mint ahogy ez már megszokott...
Ahogy a kilincs lenyomódott, teljes súlyommal bezuhantam a helyiségbe. Az ajtót nyitó vámpír a meglepetéstől úgy lefagyott, hogy ha néhány másodperccel korábban nem mozdult volna, esküszöm meg mertem volna esküdni, hogy egy szobor áll az ajtóban. Tudtam, hogy ő nem tesz semmit... nincs rá sem lelkiereje, sem bátorsága. És ez tökéletes volt így. Épp a tervembe vágott...
Egy morranással az egyik asztal tetején termettem. Jóval nagyobb voltam egy átlag farkasnál,és a meglepetés erejével hatottam. Néhány pillanatig mintha megállt volna az idő. A beszélgetés hangjai elhaltak a szavaka közepén, a poharak megálltak félúton az ajkak felé... egyetlen hatalmas, rémült némasággá változott a bár. És ebben a pillanatban ugrottam. Nem néztem én, hogy kinek. Csak azt, hogy a legközelebbi legyen... és okozzon minél nagyobb felfordulást a tettem.
Székek dőltek fel, rémült ordítás harsant. Néhányan igyekeztek ugyan bátor módra - vagy épp botor módra - legyűrni engem. Engem, Klaus Mikaelsont... a puszta gondolatra is röhögőgörcsöt kaptam. Egy mozdulattal letéptem a megtámadott vámpír karját, hogy rongycsomóként vágjam a hasznavehetetlen testrészt fejem egyetlen mozdulatával a bárpulthoz. A kar úgy söpört végig az üvegek és poharak halmán, mintha volt tulajdonosa akaratát teljesítené. Aztán támadtam újra... és újra... és újra. Szinte már nem is láttam a szemembe-bundámra fröcsögő és csepegő vértől, mégis martam, amíg csak lehetőségem volt rá. Szinte eszemet vesztettem a gyikolás mámorában.
Csak arra eszméltem fel, hogy a bár félig kiürült. Akik az ajtó közelében tartózkodtak, most ordítva-sikítva menekültek végig a Francia negyeden. Megrémítve hangjukkal vámpírokat, embereket egyaránt. A bár másik fele... akik számára én magam álltam el a bejáratot... ott torlódtak a bárpult mellett és mögött. Körülöttük festői összevisszaságban testrészek hevertek, megannyi vörös patak közepette.
Megnyaltam a számat, élvezve a vér édes ízét ínyemen. Aztán kiszemeltem közülük egyet... a legfiatalabbat. Egy mozdulat volt megragadni a bokáját, és kihúzni a többiek közül... és közben elégtétellel töltött el a tény, hogy senki nem sietett a bajba jutott áldozat megsegítésére. A félelmük nagyobb volt, mint a szolidaritás.
A már hanyatt fekvő áldozatt mellkasára ugrottam. Fiatal fiú volt.. nem lehetett több 16-nál, mikor vámpírrá vált. Szemeiben most ült a halál felismerése, és szinte éreztem a félelmének a semmivel össze nem téveszthető bűzét-szagát.
Fogaimat kivicsorítva közel hajoltam a nyakához... engedtem, hogy nyálam beborítsa arcát... és mikor már a halálos harapást várt, nemes egyszerűséggel megfordultam rajta... majd a hátsó lábam felemelve, megjelöltem a mellkasát, mintha csak valami útszéli oszlop lett volna. Mire a szemeit ki merte nyitni, már le is ugrottam, és a bár ajtajából néztem vissza gúnyosan a magába roskadt társaságra.
Felhúztam fogaimat ínyemről, mintha csak nevetnék a jól sikerült tréfán... itt már végeztem... de van még némi dolgom Marcel negyedének területén.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Vas. Jan. 05, 2014 4:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Vissza az elejére Go down
 

Francia negyed

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

 Similar topics

-
» Lakónegyed

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Belváros :: Francia negyed
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Pént. Nov. 30, 2018 1:01 pm
Pént. Nov. 30, 2018 12:45 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3