Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 11, 2016 8:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Camille && Nadiya
sometimes things have to fall apart

Igazából a tények alátámasztották az igazát. Laza nap. Kevesen tértek be, de nem is most volt a csúcsidő, ahogy ezt szokás nevezni náluk. Valószínűleg ha nekem kellett volna beállnom ide egy délutánra, és kiszolgálnom pár embert, a harmadik után fogtam volna magam, és a rendelt italt az illető nyakába borítottam volna, aztán elegánsan kifelé vezetett volna az utam. Nem undorodtam a munkától, de jobban szerettem, ha csend van magam örül... és ha nem szól be az, akivel dolgozom. Nem is tudtam elhinni, hogy Camille ezt így el tudja viselni, az én fejem bizonyára már régóta fájt volna pár idióta legyilkolásának vétke miatt. De ez én voltam. Ő nem véletlenül volt a másik véglet... nyugodtnak tűnt és kiegyensúlyozottnak, de talán csak én akartam őt annak látni. Mellettem általában mindenki nyugodtnak és békésnek tűnt, én pedig rosszabb voltam, mint egy riasztó. De csak ha okom volt rá... többnyire. Nem kerültem el a konfliktusokat, mikor még egészen fiatal voltam, és ma is inkább csak azért hagyom el az ilyen lehetőségeket, mert még... nem éreztem teljes egészében gyógyultnak magamat. Nem kellett rögtön újabb feszültség- és szívfájdalomadag, elég az előzőt lenyelni. Mások valószínűleg ezt is jobban csinálták volna nálam, de nem érdekelt mások véleménye. Két választásuk volt, a hátam mögött mondani vagy a szemembe mondani. Az első alternatívánál megvártam, hogy másodjára is megtegye az illető, a másiknál rögtön betörtem az orrát. - Csak benéztem... unatkoztam - vontam meg a vállamat, majd halványan elmosolyodtam, és felkönyököltem a pultra. - Most... jól is érzem magam - sóhajtottam fel, miközben körülnéztem a pult Camille felőli részén. - Az a méregerős kávé még kapható itt, ugye? - kérdeztem. Elég nehéz éjszaka volt mögöttem, bár nem azért, mert rémálmok gyötörtek volna, inkább mert ezúttal a munkának szenteltem pár órácskát hajnalban, és úgy elszaladt az idő, hogy alvásra már nem jutott. Bár amilyen pechem volt, azóta már lehet, kivonták a a forgalomból azt az isteni koffeint, amit nagyjából csak itt lehetett kapni. Én nem voltam az iszogatós fajta, és ha nem kávét, hát teát vagy gyümölcslevet iszogattam valami eldugott részen, ahol senki nem zavarta meg a gondolataimat. - Veled... mi a helyzet? - kérdeztem aztán halkan. Nem akartam önző lenni, az nem szokásom, még ilyen történések után sem. Ha valamit tudtam Camille-ról, hogy ő nagyjából soha nem unatkozik. Mindig megtalálta a magának való elfoglaltságot.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 08, 2016 10:35 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to the beautiful Margot
i will be your champion

Nem süti le a tekintetét. Nem pirul ki az arca és nem rezzen össze mint a nyárfalevél. A szemembe néz és kellemes meglepetéssel ér, hogy nem próbálja elkendőzni az igazságot. Biccentek és helyet foglalok mellette. Sokra becsülöm az őszinteséget. Ennek jeleként ülök a bárszékre. Intek Hanknek miközben megcsóválom a fejemet. Hank már érkezik is de mielőtt töltene az aranyló italból megállítom. - Csak vizet. - Nem kérdez. Nem emeli meg a szemöldökét. Nem kezd hangos csodálkozásba. Mondtam, jó barát. Poharat cserél és elém tol vagy egy korsó vizet amin viszont hangosan felröhögök. - Kösz! - nyögöm ki két röhögés között majd jó pár kortyot iszok mielőtt még a nő újra italozási szokásaim és épelméjűségemet firtatná a józanság tekintetében. - Hallgatom. - a korsó koppan a pulton. Tekintetem a nőébe fúrom. Nagyon ajánlom, hogy ne apám egyik rohadt embere legyen mert akkor valószínűleg megkérem, hogy távozzon de lehetőleg baromi gyorsan. Rohadtul elfáradtam már abban, hogy megértessem apámmal, nem vágyom vissza Dél-Amerika droggal teli kárteljeibe, hogy számomra nem az az élet... no nem mintha, ez baromi nagy élet volna. Az éjszakai italozások, hogy a whiskey elnyomja az álmokat amik a háborúból kísérnek, hogy anélkül teljen el egy éjszaka, hogy üvöltve verem fel a lakás egyetlen olyan tagját akiből még lehet valaki, akiért érdemes tovább menetelni, jobb lábat a bal után emelni és nem egy sikátorban összeesni holtan. - De had figyelmeztessem. Legyen akármilyen gyönyörű is kegyed, ha apám küldte akkor csak egyetlen üzenetet küldhet neki. Az pedig, hogy ne keressen. Ennyi. - már nem mosolygok. A család... a család addig volt fontos számomra, Dél-Amerika addig jelentett bármit is, amíg Maria élt. A halála óta nem maradt más csak fájdalom és gyűlölet. Na meg apám folytonos kérlelése, hogy térjek vissza mellé és álljak fivérem oldalára, vezessem a családi vállalkozást. Tudom, hogy az öreg haldoklik. Tudom, hogy megszállottan várja visszatértemet. De aki egyszer pap majd katona lett... azt bizony kísértik a démonjai. S ezek a démonok nekem bőven elég küzdelmet jelentenek anélkül is, hogy még a maffia bűneit is a vállamon cipelném. Nem. Elég abból a szarságból. Nem térek vissza és ezt megmondtam neki. Mindegy milyen csinos pofit küld utánam. A válaszom nem fog változni.

if i had a heart || remélem tetszik! || xxx || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 27, 2015 1:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Nadiya & Camille

but maybe i can help you
A mai napon a vendégek elkerülték a helyet, nem volt nagy forgalom. A karnevál már lezajlott, a következő ünnepségre még várni kellett, csak a karácsony lebegett a levegőben, de ezeket a napokat az is megpróbálja a családjával tölteni, aki egyénként hosszú távra bérelt ki egy helyet a kocsmában. Semmi bajom nem volt a munkahelyemmel, főleg nem ezeken a napokon, bár miután Sophie meghalt, egy ideig nem találtam a helyem. Nem csak az egyik főnököm, hanem a barátom is volt, a gumbója azóta is hiányzott mindenkinek, leginkább csak alkoholt szolgáltunk fel az új tulaj érkezése óta. Ez is elég volt ahhoz, hogy jól menjen az üzlet és a fizetésem ne csappanjon meg: a lakbérre és a tandíjra kellett a pénz, emellett a bár tökéletes melegágya volt az emberi problémáknak, amelyekről szinte első kézből értesülhettem. A pszichológiai tanulmányaim tökéletesen összeegyeztethetőek voltak a bárpultos munkámmal, tragédiák, csalódások, fájdalmak teljesedtek ki ezeken a székeken, amiknek ugyan nem örültem, de tanulhattam belőlük, amikor okok is társultak az elmesélésekhez. Hiszen ezen a helyen szinte mindenki pszichológusa voltam, azokat is meghallgattam, akiket nem akartam.
Ismerős alak lépett be az ajtón, nem volt nehéz észrevenni. Eleve nem illett neki, fiatal, gyönyörű lány volt, mégis vele is itt találkoztam legelőször és nem utoljára hónapokkal ezelőtt. Az első beszélgetésünk óta többször ült már le a velem szembe és olyan dolgokat tudtam meg róla, amikor nem biztos, hogy nekem kellett volna elmondania. Tipikusan az a személy volt, aki nem érdemelte meg azt, ami történt vele.
- Nadi. - Mosolyogva köszöntöttem, miután kitöltöttem az italt a bárpult végében ücsörgő törzsvendégnek. - Nincsenek túl sokan, ez egy laza nap. - Gyorsan végighordoztam a tekintetemet a helyiségen nyugtázva, hogy azok is inkább az italukkal vannak elfoglalva, akik itt tengődtek.
- Mi járatban erre? - Kérdeztem teljesen rá figyelve. Más volt, mint legutóbb, mintha kissé megnyugodott volna és az arca is kisimultabbnak tűnt. Ám lehet, csak én szerettem volna ilyennek látni. - Jól nézel ki. - Állapítottam meg. Hátha ennyi elég lesz ahhoz, hogy beszélni kezdjen.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 26, 2015 12:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Camille && Nadiya
sometimes things have to fall apart

Nem beszéltem le előre, hogy betérek ma a Rousseau's Bar-ba. Pedig az, hogy felemeljem a telefont legalább egy rövid kis üzenet erejéig, még nekem sem lett volna túlontúl megterhelő. Az viszont Camille számára is egyértelművé vált az elmúlt néhány hétben, hogy én ilyen vagyok. Nem szokásom az, hogy szívbajos legyek, habár nem ártana megtanulnom néhány nagyon alapvető szabályt. Például hogy ne rontsak rá senkire, mikor éppen dolgozik, mert talán nem ér rá azzal foglalkozni, hogy én nyávogok. Igaz, most semmi okom nem volt arra, hogy nyávogjak, sokkalta inkább kedvem támadt beszélgetni... ami haladás fél év nagy csend és "könyörgöm, beszélj hozzám" után. Utáltam ezt. Legbelül végig utáltam, miközben utáltam azokat is, akik megpróbáltak kiszedni belőlem minden információt, hogy mégis miért jutottam erre a sorsra? Vajon miért? Egyesek belebetegszene, ha nem veszik fel őket az egyetemre, mások pedig öngyilkosok lesznek, mert csalódnak a szerelemben. Ez az, amit magamból nem néztem ki, mikor betöltöttem a tizenhetet. Nevettem az ilyen lányokon, az őrületbe kergetett a bőgésük, az önsajnálatuk... és most tulajdonképpen ezzel a kialakult helyzettel önmagam legnagyobb ellensége lettem. Könnyű volt azt mondani, hogy haragszom a világra, de legjobban magamat ostoroztam, amiért ekkora csapdába estem. Felelőtlen voltam.
Aztán három hónapja ideköltöztem New Orleansba. Azt három hónap elég komoly rehabilitáció előzte meg, a pszichiáterem még ennyi idő elteltével sem volt hajlandó elfogadni, hogy jól leszek, nem fogok megint nyugtatót beszedni, inni rá meg főleg nem. Ahhoz muszáj volt gyógyszeren élnem, hogy aludni tudjak... vagyis, nagyjából öt hete már nem teszem, valami csoda folytán már nincsenek rémálmaim, és nem félek elaludni. És bármilyen furcsának is tűnt, ezt annak a számlájára írtam, hogy betértem ide és megismerkedtem Camille-lal. Akiről mint kiderült, csak mellékállásban dolgozik a bárban. Talán a sors keze volt, nem tudom. Én nem hittem a sorsban. Igaz, előtte abban sem, hogy létezik megnyugvás tombolás nélkül, és létezik szomorúság könnyek nélkül.
Beléptem a bárba, és célegyenesen a pulthoz sétáltam, hogy leüljek oda, és rámosolyogjak Camille-ra. - Meglepetés - sóhajtottam fel, majd egy picit körülnéztem, és láttam, hogy nincsenek sokan. Nem is véletlenül jöttem most, tudtam, hogy mikor nincsen nagy tömeg a bárban, azt még nem tudtam megemészteni teljes mértékben. És nem szerettem, ha bámulnak. Akkor éreztem úgy, hogy valami lebeg a fejem fölött, és azért néznek, mert tudják, hogy mit tettem. Közben megannyiszor próbálták már megértetni velem, hogy egy férfi nem azért bámul, mert tudja, hogy mit tettem magammal. De a férfiakra momentán gondolni sem volt kedvem. - Ugye nem zavarok? - kérdeztem tőle, tőlem egészen meglepő, kedves stílusban.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Okt. 09, 2015 8:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Mr. Wargas

i'm the pretty night time fear
A mutatóujjam lassú, ráérős köröket írt le a poharam peremén, mintha egy örökkévalóságig bírta volna futni a kijelölt pályát. Észre sem vettem a szinte már önkéntelen mozdulatsort, a csukóm magától mozgott, miközben néha elmélyülten figyeltem a barna folyadékot, amelybe bele sem kortyoltam azóta, hogy a pultnál elém tolták. Nem véletlenül voltam ebben a bárban és nem a sors rakott erre a székre, amiért úgy gondolta, ráérős időmben jó nekem bárhol ücsörögni. Amikor beléptem a szerencsére nem lepukkant csehó kinézettel rendelkező helyiségbe, már láttam is az alakját annak a férfinak, akit akár csukott szemmel is észrevettem volna, ha valaki megkér erre: nem első alkalommal futottunk össze és amíg rajtam múlott a dolog, nem is a mai lesz az utolsó alkalom, amikor felé fordítottam a fejemet. Mindössze egy futó pillantást intéztem felé, nem feltűnően, az elmúlt negyed órában az asztalomnál ücsörögve sem engedtem, hogy kikerüljön a látókörömből. Az italt, mint a vizet töltötte magába, az egyik kör kivégzése után megrándult arccal figyeltem, amint felpattant és a tőle nem messze túlságosan nagy arccal megáldott ficsúrokat tervezte leszerelni, akik nem bírtak magukkal és azt hitték, bevágódhatnak az általuk kiszemelt lánynál a cicázással. Rosszul voltam az ilyen idétlen barlanglakóktól, akik nem tudták, hol volt a helyük és még a hangjuk is túl nagy volt ahhoz, hogy kizárhatóak legyenek. Idióták. A legszebb kifejezéssel élve. És bár nem ismertem közelről, pontosan, mélyre menően az intézkedő férfit, tőlem szokatlan módon hirtelen feltámadó tiszteletet éreztem iránta, amiért megvédte a láthatóan magáról gondoskodni nem tudó nőtársamat.
Az alkohol látványát sem kívántam, nem akartam rávenni magam arra, hogy belekortyoljak a fárasztó napok után ellazító nedűbe, hiába tűnt volna jó ötletnek a furcsává válás elkerülése érdekében. Egyedül üldögélni egy bárban, anélkül merengőnek tűnni, hogy a tudatgyengítők egyik fajtáját vittem volna a szervezetembe nem volt szokványos, elkaptam a pultos tekintetét, halvány, alig látható mosolyra húzódtak az ajkaim látva, hogy felém tart, akinek nem kellett volna észrevennie. Végül is mindegy volt, mikor ugrik a majom a vízbe, szavait hallva mosolyomba belevegyül a lebukás miatt helyesnek mutatkozó szégyen ellentéte, egyáltalán nem jöttem zavarba. Amint levegőt vett jelezve, hogy befejezte a mondatot én voltam az, aki szólásra nyitotta a száját.
- Én sem hiszek a véletlenekben, Mr. Wargas. Nem is szeretném elhitetni Önnel, hogy ennek az áldozata lett. - A velem szemben lévő üres hely felé biccentettem, félig felé fordultam, hogy ne csupán a nyakamat tekergessem, hanem megmutassam, örülnék a maradásának. - A vendégem a következő körre, amennyiben maradt még a megkezdett üvege alján. A szívemre venném, ha a meghívásom miatt többet inna a kelleténél és nem tudná végighallgatni, miért lát negyedjére. - Enyhén megemelt szemöldökkel vizslattam, de képtelen lettem volna megmondani, hogyan fog dönteni. Nem voltam gondolatolvasó.

no light, no light || tökéletes kezdő! *.* ||   ©


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 04, 2015 12:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to the beautiful Margot
i will be your champion

Már harmadjára hallom a férfi hangját. Most már rászorulnak ujjaim a kristálymetszésű pohár oldalára. Lehajtom az utolsó kortyot is a bourbonből majd intek a pultosnak, hogy jöhet az ötödik is. Mióta visszatértem Dél-Amerikából nem tudok aludni vagy ha mégis sikerül hát egészen biztos, hogy üvöltve ébredek. Mióta a kölyök a nyakamba szakadt azóta meg nem szerencsés otthoni üvöltözéssel ébreszteni. Sajnálom a szerencsétlent; az apját már fiatalon elvesztette, az anyja meg csupán pár hete lett oda egy vadászat közben. Rohadt vámpírok. Zsigeri gyűlölet jár körbe ahogy rájuk gondolok. Ó, édes kicsi Maria. Annyi szépséges év állt volna még előtted. Remek anya lettél volna, szorgos asszonya valakinek. Apánk sosem ártott volna neked, sőt, a család védelmét is élvezted de mennyit ér a maffia ha vámpírok törnek az emberre? Semmit. - Ugyan cica, ne kéresd már magad. Meglátod jól fogod érezni magad, a barátaimmal mindig gondoskodunk a hölgyek vágyairól, megígérem. - Ennyi, betelik a pohár. Azaz nem mert épp most üres de amíg a pultos újra tölt addig elfordulok a pulttól, leugrom a bárszékről és három könnyű lépéssel a srác és barátai no meg a kisasszony mellett termek. - Azt hiszem a hölgy azt kérte, tűnjetek el. - hangom karcos és öblös. Persze felröhög a barom arcú. - Menj vissza tata, igyál még egy kicsit. Nem bűzlesz eléggé. - Nem szeretem a pimasz fiatalokat. Kezével a fiatal nő tincsei felé nyúl... vagyis nyúlna. Olyan gyors a mozdulat, hogy mire észbe kapok már törik is a csont a srác csuklójában, az meg visít mint egy malac. Remek, legalább a hangja is olyan már mint a külseje. Gyerünk röfi, ideje elhúzni a csíkot a haverjaiddal. - Még egyszer meglátom bármelyikőtöket is ennek a bárnak vagy akármelyik másiknak a közelében, nem csak a kezedet töröm el. - biztosítom lovagiasságom a hölgy előtt mire a srácok szitkozódva, ügyvédért meg minden tökömért kiabálva kihátrálnak a bárból és elfutnak. Megcsóválom a fejem. A nőre nézek. - Jól van? - ő csak bólint, reszketeg mint a nyárfalevél. - Százados! - hallom meg a pultos hangját majd még egyszer ellenőrizve, hogy a kisasszony rendben van-e hagyom magára és lépek vissza a pulthoz, hogy átvegyem az italom. - Bocs Hank. Tudod, hogy nem állhatom az ilyen kis pöcsöket. - Hank csak bólint. Dehogy haragszik. Jó barát. - A vendégem vagy erre a körre. S csak jelzem, hogy a hölgy a túlsó végen már egy ideje figyel téged. - Elhúzom a számat, ahogy a nő felé fordulok. Belekortyolok az aranyló italba és csak egyetlen nevet morgok az orrom alatt. Aztán könnyű léptekkel közelítem meg a nőt, gyorsan de nem sietve. - Nézze. Kegyed igazán elbűvölő és megtisztelő, hogy ennyiszer láthatom de a héten ez a negyedik hely ahol velem egyszerre jelenik meg. Nem hiszek a véletlenekben úgyhogy jobb időt el sem tudnék képzelni arra, hogy elmondja, miért követ.

caroline || remélem tetszik! || xxx || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 03, 2015 8:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Folytatás: --> Itt ^^
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 02, 2015 8:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Vivienne & Quinn
the planet is fine, the people are fucked
Tán édesanyám szeretete a ludas, ami sosem volt, hogy ily foghíjas tudással rendelkezek empátia terén. Valami lelki nyavaja, elmét rágcsáló dögedelem - beteg. Nem álszent módon fogan meg a vélemény, a százasoktól régóta eltérünk mihaszna ikremmel, ennek ellenére mégis ki merem jelenteni; idefenn, minden a helyén van, csak az értékrendem számít extravagánsnak. Az a megannyi hulla, ki porba hullt általunk valahol a tizenkilencedik hely környékén tartózkodik... a komfortos életünk feljebb, nagyjából az ötödiknél s megesik, a kettő szövetkezik. Az irányítás? Aranyozott kis vitrinben lógatja a lábát, méltó helyén. Beszéd közben az előadás módjának figyelésére nagyobb hangsúlyt fektetek, ahogy kitágulnak a pupillái, apró libabőr költözik kreolos bőrére, ahogy nyárfalevélként rezzen össze az ital ízétől, a feszült kéztartás s fogadni mernék lábai sem árulkodnak másról... ám nem gazdagszom egyetértéssel, cseppnyi megértéssel, hiába hagyom végigmondani az érvelését, mivel új látásmóddal szolgálhatna számomra. Nem érzem át.
...hogy csak az enyém legyen s senki másé; pontos ellentéte az általa vázolt, ismeretlen felállásnak, mi szerint egy valakihez akarattal, monogám módon tartozni. Teljesen másból fakad egyik, másik, érthetetlen. Furcsállásom tolja feljebb a jobb szemöldököm, az arcomra írja, mit gondolok. Fene kendőzze el s különben is mi célból?
- Mhmh, azt hiszem túl önző vagyok ahhoz, hogy megértsem a mozgatórugódat. - dőlök hátra célzásértékűen széttett kezekkel; nyers önmegadás a téma árnyékában. Asztaltársam tétova szempillarebegtetése és rezignált lélegzetvétele ekkorra csúcsosodik ki, mi időt, türelmet kíván.
- Menj csak. - bólintok a sietős távozása előtt, gondolom ő is orrot púderezni rohan. Szorongását nem tudnám be annak, pedig mennyivel egyszerűbb lenne ezzel lerendezni a női elme bonyolultságát - egyértelműség... luxuscikk. Zsebbe csúsztatom a kezeimet a várakozás ideje alatt, tekintetem el-elsiklik egy beandalgó nőstény futójárműveire, de nem tartózkodik sokáig egyhelyben, hamar megunom őket.  
A percek, pedig lassan telnek az unalom küszöbénél ácsorogva... öt telt el vagy tíz, nem mérvadó, megvan a határ, mi után már a vámpír is szórakozás után kutat. Vagy vacsora után. A portya alatt ismét magamon érzem szemének kereszttüzét, az enyém sarkából pillantom meg. Már-már tökéletes időzítés. Egyszerű préda volna, hmpf, önként ajánlkozó, de mindig ott a kockázat, mint a hétköznapi életben, az együgyű problémák; mi van, ha többet gondol bele annál, ami...? Brr, ennyire nem mozog széles skálán az érzelmi világom, hogy vevő legyek rá.
Odafordítom felé a fejemet és egyértelműen őt nézem, végül, ha nem moccan, megteszem én az első lépést irányába.
Ott, félúton vagy az asztalnál találkozunk... fesztelenül fordítom derekánál fogva a kijárat irányába. Mellékes járulékként nem vet gáncsot nekem az ő élvezete, míg torkomat a meleg vére édesítené, eggyel kevesebb papírmunkát jelent felfoghatatlan vágyálma.
- Egyenlítsük ki a számlát, ha már ilyen bátran színt vallottál. Gyere. - hajolok közelebb, miközben magammal húzom s ha kezdeti aggályai lennének; ugyan, ezek után mi másra lenne szüksége, mint egy erősebb, bátorító mozdulatra?
Buksisimi. Más jobban örülne annak az ajándéknak.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 01, 2015 4:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Játék lezárva!
Köszönöm!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 20, 2015 9:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Hayley & Stefan

i hate world


Negatív szavak, és érzelmek támadtak. Eleinte nem éreztem a szavak iránt semmit sem, hogy meg kellene bánnom azt, amiket mondtam. Ki vagyok kapcsolva, és nem tudok megbánást érezni, akármennyire is szeretném. Sok minden gyötört régen, de most már csak az gyötör, hogy nem érzek semmit. Egyre inkább haragos leszek, és hirtelen támadok mindenkire, még arra is, aki valójában szeretni szeretett volna…
Arcomat ellepték a szilánkok. Néhány helyen belém is álltak, és ez nem esett túl jól. Próbáltam kiszedni magamból, hajamból is eltávolítani a szilánkokat. Ez még inkább felbosszantott, és akármennyire is akartam gyűlöletet érezni, de még az sem ment. Miért nem? Miért történik ez velem? Úgy érzem magamat, mint egy rongybaba, aki csak van, nem érez; nem él, még is emberi formát ölt.
Hayley elment. Egyedül maradtam. A szilánkok sem érdekeltek már. Feltekintettem nagy, talán nedves szemekkel már, és nem tudtam, mit tegyek. Utána akartam menni, de úgy éreztem, hogy nem, nem szabad.
A zsebemből kiveszek néhány dollárt az italokért, amiket fogyasztottam, és a pultra rakom az összeget.
Felállok a korongszékről, és azonnal szedem a lábaimat. Nem tudom miért teszem ezt, de úgy érzem, hogy utána kell mennem. Nem érzek ugyan semmit, de mit tegyek mást? Bolyongok a világban, mint egy elveszett szellem, és nem találom azt,a ki szóba állna velem. Nem vágyom mások figyelmére, de a régi akarok lenni. Sírni tudnék, de nem megy, mert nem érzek semmit sem. A fejemben sorra gyötörnek még így is az emlékek, és nem tudom magamat túltenni mindazokon a dolgokon, hogy tönkretettek. Hogyan tudnám még is ezt eltűntetni a fejemből? Hayley talán tud rá megoldást…
Hirtelen a nő előtt teremtem az utcán. A tekintetét fürkésztem, amelyről olyan érzelmeket láttam, mintha meg akarna ölni. Elég közel álltam hozzá, szinte a ruháink is egybeolvadtak. A tekintete még így is gyönyörű, még akkor is annak látom a szívem mélyén, hogy ha nem érzek semmit. Nem tudom, mit mondhatnék, vagy csak miért jöttem utána. Valami furcsa reflex tette ezt velem, és nem mozdulnak a lábaim sem, gyökeret vertek a nő előtt. Szótlanul állok előtte, de megérintem jobb kezemmel az alkarját, és végigsimítok rajt. Puha bőre, a frissen mosott, kényelmes ágynemű selymes érintésére emlékeztet.
Aztán… ajkait fürkészem látszólag komfortos tekintetemmel. Nem tudom, miért kívánom annyira, miért vágyom arra, hogy érezzem ajkainak ízét. Mivel minden önbecsülésem a mélybe süllyedt, amikor kikapcsoltam magamat, ezért nem is fékeztem meg magamat.
Közelebb hajoltam hirtelen, tenyeremet derekára érintettem, végigsimítva, s azzal magamhoz húztam, és ajkait elsajátítottam. Édesek, és puhák voltak, és még csak pár pillanatra érzem ezt az érzést, de nem is számítok arra, hogy ellök magától, és megöl. Márpedig megtehetné.





Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 10, 2015 5:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



to Stefan

Minden amit akartam, az az, hogy felejtsek. Természetesen ez sem jött össze, mert Stefan visszautasítása hideg zuhanyként hatott rám, minden hirtelen olyan erős dühbe fordult. Nem éreztem az alkohol mámorító hatását, józan lettem teljesen. Nem tudom mi ütött belém, hogy egyáltalán ilyenhez folyamodtam, hogy egy ilyen emberhez forduljak vigasz gyanánt.
- Nos... - fordultam felé megvető pillantással. - én meg nem azért jöttem, hogy egy olyan pöcs kiosszon, mint te. - forgattam a szemem, és leginkább szánalmas volt, nemhogy még megbántott. - Tudod, rohadt vicces. - nevettem fel gúnyosan, és hirtelen váltottam komolyra. - Elbújhatsz a bátyád mellett. Volt barátnőd, jött ő, és hopp. - imitáltam meglepődést. - Stefan Salvatore egyedül maradt. És mivel ilyen vagy, nem is csodálom, hogy minden normális ember kerül téged. - fordultam vissza, és a piakínálatot nézegettem, csupán semmibe akartam venni. Kértem a legdrágábból egyet a pohárba, és nem is szólaltam meg, csak a kezemmel mutogattam. A pincérnő kellő lelkességgel adagolta, pohár után jött még egy. Ez az egyetlen, ami elfeledteti a gondjaimat.
- Hogy mondod? - vontam fel a szemöldököm kérdőn, és már rohadtul elegem volt ebből az emberből. - Tudod, úgy gyászolok ahogy akarok. Marhára nem izgat a véleményed. - rá se néztem, nem méltattam ennyire, és nem is fogom. Lehúztam a maradékot, ami az alján lapult, és a poharat elhelyeztem az asztalon. Könyökömet támasztottam a pultnak, és a kezemen pihentettem a fejem, komor arccal elmélkedve, és nem törődve azzal, hogy egy paraszt van mellettem. - Igazad van, nem piálással kellene eltöltenem a gyászom. - fogtam meg a poharat, és felé fordultam a testemmel is, nem csak a fejemmel. - Így, hogy ne tudjak többet kérni... - egy hirtelen mozdulattal vágtam a fejéhez az üvegpoharat, ami fülcsikorgató hanggal szilánkokra tört, és minden szilán Stefan testén és haján landolt. - További szép estét, seggfej. - gúnyosan vigyorogtam rá, majd kész voltam elmenni. Intettem a pincérnek, hogy szeretnék fizetni, mert semmi kedvem nem volt már az ivászathoz. Legszívesebben felgyújtanám a mellettem lévő személyt, aki úgy viselkedik, mint valami primadonna. Remélem más megteszi helyettem, és eltűnik a világból.
Miután rendeztem az árakat, gyorsan felálltam a helyemről, és egyenesen a kijárat felé vettem az irányt. Azt hiszem kellő módon elköszöntem a partneremtől, és lehetőleg nem kell vele soha a büdös életben még egyszer találkoznom. Ez az estém is kellően elrontva, de ennél már csak jobb lehet. Megalázott, de a dupláját fogja visszakapni egyszer, az biztos.


xy || remélem megfelel :hug: || see you again || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 29, 2015 10:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Hayley & Stefan

i hate world


Mire vágyok most legkevésbé? Arra, hogy egy nő közeledjen, arra meg még inkább nem vágyom, hogy egyáltalán hozzám érjen. Nem akarom, hogy még egy ribanc megsértsen, főleg nem Hayley, akire merek fogadni, hogy hatezer alkalommal szétrakta a lábát Klausnak. Láttam a tekintetén, hogy valamin gondolkozik, és bizonyára a pia miatt gondolhatom, mik járhattak a fejében. Amikor meg nyúlkálni kezdett, számolnom kellett magamban, hogy ne törjem ki a nyakát, vagy tépjem ki a szívét. Abszolút nem érdekel a gondjai, nem érdekel, hogy Klaus mikor olyan, mikor ilyen az ágyban. Hagyjon engem az ilyen marhaságokkal békén. Nem érdekel az élete, hiszen nem ő miatt jöttem ide. Sőt!
Dühös vagyok mindenre, és ha tehetném, porig égetném ezt az egész épületet is. Nem tudom elviselni azt a gyűlöletet, amit érzek, úgy érzem, hogy megfulladok.
Nem válaszolok semmit sem a szavaira. Csöndesen tűrök, és csak az italt figyelem a pohár végében. Nincs kedvem senkivel sem beszélni. Hayley pedig… nem is tudom. Valahogy most elegem van a nőkből.
Arrább húzódok, mintha kényelmetlenül ülnék, majd a pultra visszarakom a poharat, jelezvén, hogy ennyi elég volt, nem kérek többet.
- Nos… nem enyelegni jöttem ide. – tisztáztam ezt vele, amikor a szemébe néztem, ám semmi rossz szándék sem volt bennem. – Jelenleg amit érzek, az egy óriási nagy nulla, szóval hidegen hagy az, hogy mi van veled, vagy a körülötted élőkkel, oké? – magyaráztam neki, majd visszafordítom a fejemet a pultra unottan.
Legszívesebben már most azonnal fognám magam, és elmennék. Akárhová megyek, mindig megtalálnak az ilyen Elena féle ribancok.  Hayleyt pedig nem is ismerem, és nem is akarom megismerni. Hagyjon engem békén, menjen, ahová akar, de engem hagyjon békén.  Épp elég a bajom, főleg, hogy semennyire sem tudom kontrollálni magamat. A gondolataim tele van gyűlölettel, vérontással, halállal, minden negatív érzelmekkel.
Most, ha pedig visszamer bármi olyant szólni, ami nekem nem tetszik, szerintem rádöntöm az egész pultot. Vagy felgyújtom az egészet a francba, már mindent megcsinálnék. Hayleynek az az egy szerencséje, hogy van egy gyereke, vagy halott az a gyerek, nem tudom, de ha nem lett volna szülő, akkor most letépném a fejét.
A tekintetem is inkább ördögi, arrogáns, kevésbé jóindulatú. Csak magam elé tekintek, és magam elé vetítek néhány képkockát, például azt, hogy hogyan ég szénné a bátyám, és a többi ribanc hasonmás.
Annyira elmélyültem, hogy azt már észre sem vettem, hogy Hayley is itt ül mellettem. Totál el is felejtettem…
- Én a gyászolást nem piálással tölteném el. – szólalok aztán fel rá nézve, majd megrázom a fejemet. Ha lenne gyerekem, ami soha nem kéne, és meghalna, biztos isten, hogy nem mennék el a közeli kocsmába iszogatni. De Hayley… mit is várhattam tőle? Abszolút nem is tagadja, hogy milyen is ő valójában.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 27, 2015 10:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


☇ Megjegyzés: remélem jó <3
☇ Zene: scream
☇ Szószám: ismeretlen eredetű
☇credit: Shanna
to Stefan
Meglepett, hogy itt van Stefan, de most annyira nem érdekelt már, hogy miért van a városban, mit akar. Lehet az ital és a szomorúság hatására, de inkább az érdekelt, hogy most a családi állapota egyedülálló-e. Ha igen, ezen sürgősen változtatni kell. Elegem van az olyan férfiakból, akik kívülről tök jól néznek ki, a nők olvadnak minden mozdulatuktól, de végül kiderül, hogy belülről alig érnek bármit is egy kapcsolatban. A lábuk között lévő dolog irányítja őket, és nem a szívük, ez pedig nagyon zavar engem. Szerintem nem csak engem, minden elvtársnőmet, akit csak ágyba rángatnak, majd mikor véletlen terhes lesz a nő, akkor megkapja, hogy öljék meg őt is, a babával együtt. Nem! Vége a Klaus és Elijah korszakomnak, nem leszek Elena Gilbert, hogy két testvér itt civódjon értem. Sokkal inkább lennék egy olyan érett férfival, aki elfogadja, hogy van egy gyerekem, és figyel rám. Persze nem mondanám el Stefan-nak, hogy Hope él, mivel muszáj titokban tartanom. Nem baj, majd talán egyszer megtudhatja, ha sikerül amit akarok.
- Nem vagy kitiltva, sőt! - hörpintettem fel a maradék italt a poharamból, majd a székemet közelebb húzva az övéhez az arcát pásztáztam a tekintetemmel. A karját kezdtem simogatni finoman, és ezt simán veheti annak, hogy kikezdek vele. Nem csak szexet akarok, hanem azt, hogy végre egy tisztességgel teli férfi felfigyeljen rám, és ne csak játékszerként kezeljen. De közrejátszott a pia is, bevallom. Józanul nem hinném, hogy ilyeneket tettem volna.
- Én? Én csak itt vagyok. Gyászolok. Keresem az élet értelmét. - vettem le a kezem róla, majd intettem a pincérnek, hogy még egy pohárral jöhet. Nem sajnáltam a pénzem erre, talán csempész egy kis jókedvet. - Meghívjalak a következő körre? - néztem rá újra felvont szemöldökkel, fejemet unottan megtámasztva a pulton, a következő adagomat lehúzva, s majdan újra kértem még egy kört. - Nem számítottam rád itt, de igazán örülök neked. - mosolyogtam, beleharapva az alsó ajkamban, és akaratlanul a kezem a combjához csempésztem, hogy azt simogassam, cirógassam.
Nem tudok sokat erről az emberről, aki előttem ül, de valami más rajta. Emlékszem, hogy sokkal másabb valójában, mint amit most előad nekem.
- Rajtad meg mi változott? Csak mert sokkal szexibb vagy, mint máskor, szerintem, és sokkal flegmább is. - állapítottam meg, és próbáltam felnyitni a szemét, hogy valami megváltozott, de meg nem tudnám mondani mi. Talán kikapcsolt, de nem tudom elképzelni miért. Az a ribanc megint megbántotta, vagy mi? - Mi van, már megint nem jöttek össze a dolgok? Meg tudnálak vigasztalni... - simogattam a combját egyre feljebb, az ágyéka tájékán, de még nem olyan helyen, hol az érzékeny pontja lehet. Nem vagyok normális, hogy kikezdek vele, de most ez van. Ilyen az élet. Gondolom neki sem lesz ellenére, hogy egy gyors bári kalandra hívjam, hiszen mindenkinek jó a kis szórakozás, még nekünk is. - Ha persze te is benne vagy. - egy pajkos mosolyt intéztem felé, hogy tudja nem csak simogatást akarok most már, hanem menjünk át tényleges tettlegességre is. Most!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 26, 2015 10:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Hayley & Stefan

freaky feeling


Körbetekintek, s lám, senki olyant sem látok, akibe beletudnék kötni. Inkább most csak azon jár az eszem, hogy az egyedüli dolog ami nem szól vissza, és nem bánt meg, az az ital. Akkora bennem a düh, hogy legszívesebben széttörném a markomban ezt a poharat. Idegesít az, hogy egész életemben egy nyomorult voltam, aki egy kurva után futkosott. Nem nehéz kitalálni, hogy ki is volt ő. Jobban szerettem őt Elenánál is, de aztán rájöttem, hogy rossz ötlet szeretni. Minek az az érzelem? Gyengéknek, és szerencsétleneknek való, nem nekem.
Lehúztam azt az egy poharat is, s akármennyire is erős volt, de nem érdekelt, sőt, inkább jeleztem is, hogy kérek még. Türelmesen vártam az én soromat is, majd egy jellegzetes női illat csapja meg az orrom, hajának nőies illata.
Elfordítom a tekintetem, majd közben iszogatom az újabb italom, s amikor meglátom ezt az ismerős arcot, azt hittem, ki köpöm a whiskyt.  
Csak nem a híres Hayley Marshall, aki örömest teszi szét Klausnak minden alakalommal a lábát?
- Ó, dehogynem... - mondom aztán ki magamtól, abszolút nem fékezve meg a gondolataimat.
Figyelmesen nézem őt, majd egy pillanatra a hajszíne miatt beugrik Katherine kinézete. E gondolatokat követően fent akadnak szemeim, majd nyugodt, kiegyensúlyozott körülmények között iszom meg az utolsó cseppet is a pohár aljából. Aztán mutatóujjamat felemelem, hogy még egyet, ne sajnálják.
Aztán böködni kezd. Böködni.
Elfordítom felé a tekintetemet nyugodtan, majd leteszem magam mellé az asztalra az üres poharat.
- De. - felelem aztán, mintha mindegy is volna.
Kérdések követték egymást. Nem is tudom... úgy csinál, mintha ki lennék tiltva a városból. Oda megyek, ahová akarok, azt csinálok amit akarok. Senki sem fog leszabályozni, aki pedig megpróbálja, az a fejét a szomszéd országban találja, követve azt a többi végtagja.
- Talán ki vagyok tiltva az őshibrid szánalmas városából? - nevetek fel aztán szánalommal telve, mindezt annak a szerencsétlennek szentelve. Ó, Istenem.. Klaus...
Nézem a nőt, majd beugrik rengeteg kérdés, amit feltennék neki. De, hogy miért nem kérdezek tőle egyelőre semmit? Mert nem érdekel. Nem vagyok vele jóban, nem homokoztunk együtt. Igazából csak sajnálom ezt a nőt, hogy Klaus csak "tárgynak" használja. Csak tudnám, ez is miért hagyja magát. Miért ilyenek a nők? Katherinet is az nem dugta meg, aki nem akarta. Talán Hayley nem ilyen. Aztán, ki tudja. Nem azzal vagyok elfoglalva, hogy az ő múltját barangoljam.
- És te? - vágom aztán oda félvállról a kérdést.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 25, 2015 11:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


☇ Megjegyzés: remélem jó <3
☇ Zene: scream
☇ Szószám: ismeretlen eredetű
☇credit: Shanna
to Stefan
Nem voltam a legjobb passzban, sosem vagyok abban. Miért is lennék? Megfosztottak attól, amit a világon legjobban szeretek, és akinek átadhattam volna a szeretetem, de így ez a rengeteg belém szorult szeretet és boldogság átfordult keserves búbánatba, ami belülről teljesen felemészt. A tény, hogy tudom, hogy él, de nem lehet velem, jobban elpusztít, mint az, hogyha azt hinném meghalt. A gyász kiült az egész családra, és rólam rí le a legjobban, hogy nem bírom nélküle. Az lenne az egyetlen gyógymód a beteges önmarcangolásomra, hogy visszakerüljön hozzám. Megvédeném. Klaus is megvédené. Az egész falkám őt védené akár, ha visszatérne! Az egész család felszabadultabb lehetne, hiszen a legifjabb farkas hazatérne, és végre teljes egészében együtt lenne a család. Ő az egyetlen családtagom, és nem veszthetem el őt is. Őt már nem engedem, ha belehalok is, de ő velem marad!
Szükségem volt egy jó erős italra, hogy elfeledtesse a gondjaimat, de talán az erős szesz sem tudná kimosni a lelkemben tomboló sötétséget. Akárhányszor lehunyom a szemem, csak ő jár a fejemben, és őt látom mindenhol. Ő az egyetlen reményem, és harcolni fogok érte, de most még nem tehetem meg. Így az egyetlen megoldás az, hogy elmegyek New Orleans egyik legjobb italait hátán hordozó bárba, a Rousseau's-ba.
Amint belépek, az a jellegzetes pubillat csapja meg az orrom, és a felerősödött érzékszerveim miatt sokkal intenzívebben élem át a pia szagát. Ezen szag mellé még hozzájárul az az erős verejtékezés büdössége, amit még itt lehet érezni. Mindig is gyűlöltem az ilyet, de most az egyszer leküzdöm az undorom és jól fogom magam érezni végre!
Beljebb, s beljebb merészkedtem, és egyenest a pult felé vettem az irányt, ahol leginkább lányok voltak. Nem nagyon érdekeltek most a jóféle pincér férfiak, mert most nem azért jöttem, hanem azért, hogy magamba roskadva kicsi jókedvet leljek egy pohár whisky-ben. Pulthoz érve pedig egy ismerős arcot véltem felfedezni, de arra sem méltattam, hogy hozzászóljak.
- Egyet a legerősebből! - legyintek a pincérnőnek, majd helyet foglalok, hogy itt fogyasszam. A lábaim fájnak, nem is az az erős fizikai fájdalom volt, hanem a kimerültség. Mostanában rengeteget töltök a farkasalakomban, mivel hiányzik a teljes farkas énem. Már nem ugyanaz vagyok. Hibrid. Félig vámpír, félig vérfarkas.
Mikor megkaptam az italom, ráérősen belekortyoltam, majd tekintetem óvatosan átvittem a mellettem ülő személyre, kinek rettentően ismerős az arca, de a nevét nem tudnám megmondani már. Belefeledkeztem szinte a megszállottnak tűnő bámulásomba, és kerestem a neveket. Salvatore, Salvatore... Stefan! Ő az!
- Te mit keresel itt? - hunyorítottam, mintha így jobban látnám az arcát, és véletlen kiszaladt a kérdésem a számon, pedig ezt inkább költőinek szántam, és teljesen azt hittem, hogy a fejemben mondtam, halkan. Amikor pedig halál nyugodtan belekortyoltam az italomba újra, még jobban érdekelt mégis miért van itt. - Hé, te! - böktem vállba, hogy figyeljen rám. - Te miért vagy itt? - mutattam körbe, a bárban, pedig az egész városra céloztam. Nem ide valósi, így nem értem miért pont ide jött. Talán érdekli a gyerek? Ki tudja, remélem választ ad a kérdéseimre.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 24, 2015 10:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Hayley & Stefan

freaky feeling

Egyre inkább ellenszenves nekem az a város, ahol születtem. Egyre idegenebb lett számomra minden, még az is, aki egykor a világot jelentette nekem. Damont, és a többieket mind feledésbe merítettem önmagamban, és nem emlékszem rájuk semmilyen formában. Ez… nem is csoda. Az érzelmeimet kikapcsoltam, hiszen Caroline rábeszélt, és igaza volt, hogy így sokkalta könnyebb minden. Könnyebben elviselem a veszteséget.
Mivel semmi sem fűz ahhoz a városhoz, ezért eljöttem meglátogatni New Orleanst, a helyet, ahol az ősök fészkelnek. De ha már itt tartunk, nem különösen érdekel, nem vagyok kitiltva a negyedből, de még a városból sem!
Gondoltam, megkóstolok egy New Orleansi whiskyt, hiszen ha már itt vagyok, valamivel el is kéne foglalnom magamat. Míg idáig eljöttem, az út végén okoztam némi tömegsírt, mivel belém kötöttek, hogy nincs nálam igazolvány. Minek is az? De aztán az lett a vége, hogy egy fél rendőrkapitányságot öltem meg. Szemtanúkról is gondoskodtam, s, hol itt a gond?
Állítólag a Rousseau’s bárban vannak a legfinomabb italok ebben a városban, noha jobban körül nézek, nem csak a legjobb italok, de talán a legjobb pultos nők is a legjobbak. Már az utóbbi miatt megérte idáig elkocsikáznom.
A rendelésemet pár perce már leadtam, és csak nyugodt, kiegyensúlyozott körülmények között várom az italom, hiszen mióta idáig eljöttem, a véren kívül semmit sem táplálkoztam, és rám férne egy jó erős ital.
Bolyongok ebben a világban, és abszolút nem találom a helyemet, még így sem, hogy abszolút nem érdekel semmi sem. Fogalmam sincs, miért jöttem ide, de egyáltalán nem azért, hogy viszont lássam azt az embert, aki részben tönkretette az életemet. Valami ide húzott, de még sem tudom, hogy mi. Talán lehet, hogy csak a bárnak az itala. Vagy pedig a nők.
Pár perc múlva megkapom a rendelésemet, ujjaim közé csúsztatom a kis pohár whiskyt, amit csak egyelőre még nézegetem, de nem iszom meg. Azon gondolkozom jelenleg, hogy vagy még 20 ilyen italt rendelek, és leiszom magamat a sárga földig.
Az ablak kinyílott, ahogyan a szél erőteljesebben fújt kint, majd érzem, hogy friss levegő árad be a bárba. A kedélyek lecsillapodtak, egyre kevesebb volt bent az ember, de én még mindig csak egy magam ülök a pultnál, és tervezem, hogy nemsokára haza megyek. Már, ha van hova…





Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 21, 2015 1:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Quinn & Vivienne

i really need a break from my life.

„Apu jeges verejtéke vagyok...”

Meglephetne a kérdés de nem ér váratlanul. Az ital amit elém tol annál inkább és mégsem kapok utána. – Ez nem olyan, mint amikor valaki megpofozza az embert. Ez egy teljesen más fájdalom. – Az emberek elítélnek. Mindegyik… kivéve azokat akik ebben a világban vesznek el, mint én magam is. – Nem csak a fájdalomról van szó. A szubmisszívitásról, a dominanciáról… arról, hogy átadhatom valakinek a felelősséget, a döntéshozatal súlyát… az irányítást. S mikor emellé betársul a fájdalom… - a tekintetem csillog, a testem megreszket. Most szükségem van arra az italra és le is hajtom. A kristálymetszésű pohár üresen koppan az asztalon. Arcomra kiül az undor. Felnyögök.  – Ahh… - libabőrt ölt a testem.  – Nem használnak ki. Ez az egész a kölcsönösségről szól. Én a véremet nyújtom azért cserébe, hogy… - felpillantok. Nehezemre esik de megteszem mert ezt akarja. Én pedig ebben a szerepben vagyok képes feloldódni… no meg a lehúzott whiskey is segítség. Érzem, hogy feszült tartásom, izmaim, minden pillanatban egyre könnyedebbek, egyre jobban enyhül a bennem felgyülekvő érzések ostroma. Visszacsomagolom a rajzokat. Végtelen zavarban vagyok. Úgy érzem minden kérdésével egyre meztelenebb leszek. – Képzeld el, hogy egy hónapja nem ettél. Aztán képzeld el, hogy mikor végre újra megteszed, az éhség, a bestialitás, a szenvedély még mindig az irányításod alatt van… ahogy egy másik ember is. Nem erőszak révén… nem azért, mert kényszer alatt áll… hanem mert erre vágyik. Arra, hogy átadhassa magát neked. Önként. A tied akar lenni és nem másé. – elhallgatok. Nem sütöm le a tekintetem. Az italok dolgoznak bennem és bátorságot adnak, ugyanakkor el is bódítanak. A légzésem már nem csak az idegesség miatt emelkedik s süllyed gyorsabban. Megemelkedem és mellé lépek. Hezitálok. Tovább lépek. – Egy pillanat türelmet… - mondom halkan és ha nem állít meg a mosdóba sietek. Hezitálás nélkül nyitom meg a hideg vizet és dugom csuklóimat alá. Kicsit szédülök ugyan de nem vészes. Pár korty a vízből és máris jobban vagyok. Csak még pár perc amíg a csuklómon keresztül nyugtat meg a hideg. Mély levegő. Ez most a biztonság. Nem muszáj visszamennem hozzá. Itt hagyhatom…
… és mégis, alig két perc múlva már újra őt nézem. Már az első pillanattól kezdve el kellett volna menekülnöm… de hogy tehetném?

credit by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 17, 2015 9:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vivienne & Quinn

the planet is fine, the people are fucked
Neszezik a kishölgy, egyenest feszeng és hibázik a meglódult szóhasználattak. Megemelkedik a szemöldököm, feltekintek az arcára. Elszólta magát. Nem most fogom szóvá tenni, később, látványosan küszködik a mondatfüzögetéssel is a nehéznek bizonyuló kérdésem után. Nem hajtom vissza a fejem, hogy a rajzokon időzzek el, csak a kezem marad a papírszegélyen: nem tudom mire vélni a reakcióját.. Biztos valami női dolog lehet a ludas.
A rajzokért nyúló kéz, mintegy véletlen céltévesztése és az utána esedékes megszeppentség, amit igyekszik hátratolni a fontossági sorrendben már-már mosolyt facsar az ábrázatomra. Ritkán találkozik a vámpír rajongókkal. A furcsa találkozásnak adózva tolom össze szélén fogva a rajzhalmot, hogy visszajuttassam tulajdonosának valamennyit. Könnyítésnek ennyit megérdemel a bátortalan bátorsággal kibukfencezett vallomásáért - több, mint háromszáz év alatt nem hallottam ehhez hasonló őrültséget, pedig van egy testvérem. A teli poharat elmarom az asztalról, egy kortyot gyorsan leküldök a garatomra, csak az üveg határozott koccanása sejtetheti, hogy itt a figyelem ideje, mi akár a szemkontaktus tartását is kérvényezné - ám minisztériumi lap híján.. Az alkaromra támaszkodom.
- Furcsa egy ember vagy te. - jelentem ki olyan egyszerűséggel, mintha csak a tegnapi focimeccs végeredményét kottyantanám el. - Mégis mi a jó abban, ha kihasználnak és fájdalmat okoznak vele? - bököm ki az engem foglalkoztató lényeget. - Mi élvezetes van abban, amikor éhes vadként tépik a húsodat? - odapofátlankodik az az él a karcos hangomba. Nevetek és mégse. Elfojtom, de nem tűnik el a szavaimban rezgő érzés, hogy a képtelenség nevetséges határait súrolja a kívánalma - számomra. A pillangó, amelyik szereti, ha rajta tapodnak, de éppen csak oly` mértékkel, hogy felépülhessen belőle a következő alkalom idejére s újra visszatérhessen a körforgásba.
Sosem szerettem elesni vagy ha pofán b*sztak, se emberként, se most, de még a bőrömbe maró éles körmökért sem rajongok.. Érthetetlen perverzió. Megdöntött üstökkel méregetem Pannát, a vibráló feszültsége a kapott információ után a végén rám is átragad, ha így folytatja.
- Nyugalom, engedd el magad. Rossz nézni a vívódásodat. - átcsúsztatom a whiskey-m maradékát, többet fog használni, mint az orosz víz. - Sose gondolkodtál azon el kéne hagynod ezt a rossz szokásodat? Ha már úgyis vámpírokkal paktálsz le.. - hintem el a fájó célzást, a gondolatot, ami nem egészen szívjóság szüleménye. Az adakozás vagy az önzetlen segítségnyújtás sose volt az én területem, ha abból hasznom nem származik..

credit by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 11, 2015 11:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Quinn & Vivienne

i really need a break from my life.
Mindig is nehezen bántam a szavakkal. Képes vagyok átadni a testem felett az irányítást, képes vagyok megélni olyan vágyakat amelyeket mások elnyomnak, amelyek könyörtelenül kúsznak egyre szorosabban az ember torka köré, figyelmet követelve maguknak… de kimondani őket, kifejezni magam szavakkal, soha nem ment könnyen. Ahogy a szemkontaktus sem, ha olyan férfivel van dolgom aki már csak a tekintetével is képes uralkodni felettem. Látom, ahogy mozdul az ujja és libabőr fut végig rajtam. Lassan emelem meg a tekintetem. Ilyenkor a fájdalom nyugtat meg, űzi el az idegességet, a reszketést… a fájdalom lendít túl, csitítja el az elmémet, ad bizonyosságot… most azonban nincs fájdalom. Hetek óta nincs fájdalom… hetek óta nincs egy markáns kéz aki megragadja a tincseimet, aki a tekintetével parancsol térdre.
Hallani akarja. Tőlem akarja hallani. Nem elég neki amit átnyújtok. A szavakat akarja. A hangomat. Önkéntelenül zárom összébb a lábaimat és körmeim az asztallap szélébe marnak, mielőtt még nemet parancsolhatnék magamnak és a mozdulataimnak. Könyörtelen rezdületlenséggel lapozza át a rajzokat melyeken a fájdalom megelevenedik és kéjjé alakulva ostorozza a női alakot. – Sajn.. – nem mondom végig. Emlékeztet az ígéret, mikor görcsbe rándul a gyomrom. Nem kérek elnézést újfent. Megtartom az ígéretem. Jó kislány vagyok. Ártatlan.  Mély levegőt veszek… aztán újra… és újra. Az ötödik után hagy alább a reszketés. A hatodik után fordul át izgalomba.  A hetedik után végre megszólalok ami azonnal magamra vonja a tekintetét. Kipirult arcom, hevesen emelkedő s süllyedő mellkasom, a kényszeresen gyúrt asztallap minden elmond. A rajzok után nyúlok de mivel tekintetem az övében ragadt, őt érintem meg… s kapom is el a mozdulatot, mielőtt újra megnémítana. – Vámpír. – ejtem ki a szót, minden küllem ellenére megfelelő határozottsággal ahhoz, hogy tudassam vele; ebben nem tud megingatni. – Vámpír vagy. – ismétlem meg magam – Én pedig egy ember. Aki önként adja  a vérét… aki… - újra lesütöm a tekintetem. Hangom lehalkul. – Én pedig a fájdalomban lelem meg a szabadulásomat. Azért adom a vérem, mert élvezem a fájdalmat amit a vámpírok képesek nyújtani. – a végére már csak suttogok és kínomban a körmömmel kaparom az asztalt. Soha nem mondatta ezt még velem ki senki. Elég volt, hogy a véremet ajánlottam, nem kellett körítéssel tűzdelnem. Szívem majd kiszakad a helyéről. Olyan erővel pulzál minden porcikám, hogy legszívesebben hazáig rohannék, hogy enyhíthessen a nyomást, a feszültséget ami megint megfeszít, ami összezárja a combjaim, ami miatt szálka furakodik körmöm alá… ami miatt nem vagyok képes rá emelni a tekintetem. Pillangószárnyak reszketnek a láng előtt ami olyan forró és olyan fényes, hogy már akarom, hogy égessen… égessen fájón, kegyetlenül… legyen a parázs ami a bőrömön kap lángra.

credit by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 11, 2015 10:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vivienne & Quinn

the planet is fine, the people are fucked
- Szavadon foglak. - vetem oda félfogról, mielőtt belemerülök az ital újabb porciójába. Arcomra nem ült ki elégedettségtől kunkorodó mosoly, csak, ha a tekintetét elszakítja az asztal fájának erezetétől veheti észre a moccanást.. Az üvegperem kis híján takarja. Kis híján..
..ugyanígy lep meg. Majdnem. A figyelmemet kellőképp leköti az újrakezdett bekezdés a névváltásunk után; tudja mi vagyok - meséljen, de előbb tegye meg ő. Én nem tudom. Minduntalan ezt próbálom kiolvasni a szemeiből, melyeket újfent elkap. A fixírozott kezem mutatóujjával jelzem merre lelheti az íriszpáromat, hisz nem harapok. A jelenbéli cselekedeteimet szorítkozva valóban nem. Csak hümmentek és félretolom a poharat az erre járó pincérnek, de nem szakítom meg a Panna-kiállítást.. Most következik a VIP szekció ajtajának kitárása.
- A sajátod eléggé speciális kell legyen. - bökök felé az állammal és ejtem az öklöm a tartófelületre. Komfortosan helyezem a testsúlyom a könyökömre, a papír átadásáig nem nyitom szóra a számat, két szekundumnyi idő elteltével nyúlok csak hozzájuk, hogy szemre vételezzem őket. Válasz helyett ezekkel szolgál - az élet nem ilyen könnyű..
- Én tudom ki vagyok, nem is kérdeztem vissza te mire gondolsz.. Nem is adtam át a megnevezés lehetőségét, tehát újra visszadobom a labdát.. - pislogok fel a halom tetején lévő műtől elszakadva, majd vissza - áhh, én modortalan. A mondat vége nyitva marad, feltehetném újra a kérdést, de nem szeretem ismételni magamat. A célzás egyértelmű s míg elkészül a felelettel nem is rendelkezem egyéb feladattal a hol finoman szőrözött, hol határozottan meghúzott kontúrokkal ismerkedni.
Mindössze a lapszélet érintem, emígy lapozok, tolom szét a munkáit s oly` ímmel-ámmal koncentrálok a látványra, mintha köze se lenne a beszédtémánkhoz: különálló műfaj. Hangjára fogom felemelni a fejem, máskülönben az expresszionista kreálmánnyal törődöm. Ártatlan.. Ma született bárány valóban, miként előállt a mondani valójával és sután magában tartja egy részét, megremeg, mint egy legelésen ért őzgida. Lélekpárommal szuggerálom némán: mondd ki, hogy vámpír..

credit by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 09, 2015 6:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Quinn & Vivienne

i really need a break from my life.
Aláírja az ártatlanságom. Talán túlzottan korán. Ígéretem azonban megelégíti alakját… egészen addig még egy új lehetőséget nem talál benne… megfeszít az érzés, ahogy a szavakkal bánik és belepirulva ugyan de tekintetemet az övébe fúrva bólintok lassan. – Nem vagyok ígéretszegő… ha mégis megtenném, legyen. Egy külön kéréssel fogok megfizetni érte. – Nem tudom mibe megyek bele. Mégis feszültségben tart, érzem, hogy végigvág testemen és ez kell nekem ma este. Szükségem van rá. Még akkor is ha magával az ördöggel kötök alkut. – Ahogy én is Quinn. – halkítom le a hangom. Aprót kortyol, szinte magam előtt látom, milyen alapossággal ízleli meg az aranyló italt, melyben én nem találok tessékelni valót. Nekem mindig is jobban ízlett a vodka… ha pedig egész estén át ívelő társat keres az ember, nem találhat jobbat egy kifinomult, érzékien telt és kellően érett bornál.
Aztán mégis úrrá lesz rajtam az ideges idegen reszketés, amit akkor éreztem, mikor megérintettem… mikor ráébredtem, mi ő. Persze, ha nem töltenék annyi időt a fajtársaival, ha nem díszítenék testemet fognyomok, ha nem élvezném amit nyújtani képesek ha szövetséget formálnak, soha nem jöttem volna rá, talán csak akkor amikor már túl késő. Így azonban más játékszabályok dívnak és ezt ő épp olyan alapossággal ismeri, mint én magam – ha nem jobban. Végül akaratom ellenére is kiejtem a szavakat melyeken gondosan elcsomagoltam, mélyre, hogy még véletlenül se nyúljanak torkomig a karjai de úgy tűnik nem elég mélyre  temettem a gondolatot minek írmagja rendíthetetlenül sodor veszélybe. Meglepetésemre Quinn nem kívánja az értetlenkedő János bólogató bábját játszani. Könyökére támaszkodva kérdi, én mi vagyok. Mi volnék más, mint ember, de persze, tudja, miért is ne tudná. Egyszerűnek tűnik a kérdés, mégis tudom, hogy a válaszom befolyásolja majd, hogy miképp válnak el útjaink. Mintha csak másolnám mozdulatát döntöm magam is oldalra fejemet. Nem húzódok el de nem is hajolok közelebb. – Fejezzük ki úgy, hogy speciális ízlés kell az értékelésemhez. – Az italom után nyúlok. Újra csak aprót merek kortyolni az erős löttyből. Mély levegőt veszek. Nem bírom tovább tartani a szemkontaktust. Pillantásom az asztallapra siklik. Ujjait figyelem. Várom a váratlan mozdulatot. Magam sem tudom miért. Észre sem veszem, hogy percekig tartom magamban a levegőt és mikor végre kieresztem magamból, megszédülve döntöm fejem a boxnak. – A kezedbe adom a döntést, mi vagyok. -  hajolok előre immár a rajzokkal, vázlatokkal a kezemben amikről tudom, hogy elárulják azt a titkolt fájdalomban szabadságot lelő szajhát ami az ártatlanság virágába öltözteti önmagát minden nap.

credit by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 08, 2015 6:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vivienne & Quinn

the planet is fine, the people are fucked
Nem teszek rá egy lapáttal a bizonyosság kedvéért vagy térítem el a gondolattól, hogy bóknak szántam a szavaimat. Lehet ez is, lehet az is, ki tudja? Panna tisztában van a saját, lelkének kedvesebb verzióval és nem áll érdekemben eltántorítani tőle. A helyvadászatra koncentrálok helyette, bízva a képességeiben, hogy könnyedén megtalál. Nem is pislogok hátra, hátha elindult már.. Ültömben keresem csak, hogy követni tudjam az útját az asztalig - régen megvártuk, kihúztuk a hölgyek székét.. Régen s más körülmények között. Régen kevésbé preferálták a vodkát, a bort előnyben részesítették, de ahogy az évek telnek ez is változik.
A pohár a kezembe kerül, döntögetem, míg zavarában túl hamar pereg le ajkáról az újabb bűnbocsánat kérelme. Ejj, még egy bizonyíték az ő zsenge és az én túlélt koromra. Néha furcsa érzés belegondolni egykor én is az voltam, szokatlan visszásságú. Megcsóválom a fejemet a mancsemeléskor. Nem rosszalló, sokkal inkább csak megjátszott, színdarabszerű.
- Az ártatlanságod aláírom. - a hirtelen kicsúszás apropóján.. Az ígéret szón, pedig kapva kapok. - ..és reméljük mellette nem vagy ígéretszegő, csúnya ellentétben állna a kettő. - összeszűkül kissé a szempárom, ahogy vizslatom a bájos pofit és miként a szikra életre kél a fejemben, úgy vonódik mosolyra a szám, miközben a poharat emelem. - Amennyiben mégis: az egy külön kérésbe fog kerülni neked. - dobok fel egy tétet laza mozdulattal, mielőtt a lecsúszott vodkára adnám áldásomat és lenyelném az első kortyot a váratlan nyereményemből. Nem iszom meg mindet egy szuszra. Italkáromlás lenne. Ráérősen csúsztatom a falapra és hajolok előre, hogy megejtsek egy mellékesnek hallatszódó bemutatkozást: terelés, ösztönzés a kimondatlan kimondására. Kezem az övére vár és érzékelem a döntés pillanatát, a másodperctöredéknyi várakozást.
- Nos, örvendek Vivienne. - fogom rövidre a pincérre való tekintettel, akire nem nézek fel. Pannát figyelem, akinek immár neve is van, de magamban megtartom a „Pannát” - illőbb. Ujjaimmal tartom fentről megragadva a kristályt, a magasba emelem, hogy ismét igyak a tartalmából. A befejezetlen mondatát nehéz lenne nem befejezni a saját elképzelésem szerint, már-már adja magát, de nem nyögöm be száraz formájában. A végén a vodka is rajtam landolna.. Felemásan moccan a szemöldököm csak a saját mondandója leintésekor - pont emiatt érdekes az, ami kikívánkozott belőle. Nem szólok..
..akkor sem, amikor egy ennél is érdekesebbnek ígérkező megállapítás érkezik tőle. Nocsak. Kétértelműségét nem lennék rest megragadni, de kíváncsi vagyok miként folytatná: vadász volna tán..? Nem nevezném kizárható lehetőségnek, remek színész tud lenni az ember, ha akar. A nevetésre azonban nem tudom meg kéne e lepődnöm vagy még jobban furcsállnom a szituációt. Nem vagyok minden tudó, ez viszont új - közben észre sem vettem rossz pohárért nyúl.
- Nem szörnyű ez, csak speciális ízlés kell az értékeléséhez. - reagálok elsőként a hozzám közelebb eső lehetőségre. Kényelmesen ízlelgettem a szavaimat, végül ujjaimat összefonom könyökömre támaszkodva. - ..szóval tudod mi vagyok, de tisztában vagy e azzal, hogy te mi vagy? - óh, persze. Ember, ezt senki sem vitatja, első látás alapján könnyen leszűrhető, de több annál a tudásának fényében.
Sok minden lehet. Tüske a szememben, fenyegetéssé is válhat, szövetségessé, prédává, bármivé.. Első sorban neki kell tudni. Utána fogom én is. A poharat üressé „varázsolom” és kissé félre döntött üstökkel fürkészem. Blöffölhetek is, szórakozhatok is vele, mondván nem a faji hova tartozásról beszéltem. Kinevethetem, ha elhangzik a „vámpír” kifejezés..
Addig is marad a szűkszavúság.

credit by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 30, 2014 4:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Quinn & Vivienne

i really need a break from my life.
- Az elismerést bóknak veszem. – hajtom meg fejemet kecsesen és ajkamba harapva mosolyodom el ismét, elégedettségét hallva választásomra. Aztán jöhet a könyököm megismertetése a férfivel aki azt gondolja, jogot formálhat rám csupán mert szemtanúja lehetett egy titoknak majd percekkel később helyet foglalok a vámpírral szemben. A mellettem pihenő táska-szatyor egyvelegre fektetem a kabátomat és megigazítom a nyakamban pihenő láncot. Hátrahajtom előreszökő tincseim egyikét. Tekintetem többször is lesütésre kerül ám mosolyom és kipirult arcom tudom, elárulja zavaromat. – Sajnálom. – felelem automatikusan és mosolyom még szélesebbé válik. – Ártatlan vagyok! – emelem a magasba tenyereim, mikor rádöbbenek, máris duplázódott a felejtés ára. – Ígérem, nincs több bocsánatkérés. – intek közben a felszolgálónak, aki olykor-olykor körbejár, hogy összegyűjtse a kiüresedett poharakat. Állnám a pillantását, de a pimaszul ledöntött vodka után inkább nem teszem. – Egészség. – mondom magam is s mikor kezét nyújtja döntenem kell. Elfogadom s ki tudja még mit ezzel vagy nem teszem s durván elutasítom a lehetőséget. – Viv… - kecses ujjak futnak gyilkos kezek közé. – Vivienne. – köszörülöm meg torkomat és végre ismét felpillantok, abban a pillanatban amikor megérkezik a pultos is. – Az úrnak ugyan azt, nekem pedig egy vodka áfonyát. – mondom határozottan de amint ismét ketten vagyunk, a határozottság, az irányítás magától értetődően csúszik a kezeimet tartó férfihez; anélkül, hogy észrevenném vagy felfognám, mit is teszek épp. Tekintetem az övébe emelem végre. – Általában nem vagyok ennyire ügyetlen és szét szórt de az elmúlt hetekben sok időt töltöttem egyedül és egy kissé… - kezdek bele aztán észbe kapva hallgatok el. Nem kell magyarázkodnom. Elhúzom a kezem, ha eddig nem eresztett volna. – De ez nem érdekes. – nem akarom elszólni magam. Emlékeztetnem kell magam, hogy nem ezért vagyok itt, mégis, azonnal lecsaptam a vámpírra. Kell nekem. Ezek a szörnyű, rémes lények… nem tudok így tekinteni rájuk. Nekem nem szörnyek. Nekem szabadulást jelentenek. – Tudom, mi vagy. – bukik ki belőlem mielőtt még képes lennék elfojtani. Testem megfeszül. Izmaim szinte égnek, ahogy kiegyenesedek, miközben tekintetem nem vonom el az övétől, még annak ellenére sem, hogy érzem, arcom a nem is oly messze ülő szőkének a vörös felsőjét is megszégyeníti. – Én… - meg akarom magyarázni. Valahogy. Akárhogy. Aztán megjönnek az italok. Automatikusan nyúlok az egyik pohár után és nem figyelve kortyolok a whiskybe. Azonnal köhögni kezdek. – Ez szörnyű! – nevetem el magam végül bár őszintén magam sem tudom miért. Nem tudom, mi van ma velem.

credit by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 30, 2014 1:07 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vivienne & Quinn

the planet is fine, the people are fucked
Csöpp, csöpp. Két csöpp között egy „sajnálom”, egy felajánlás, egy alku és ismét két csepp, amire nem ügyeltem eléggé, de nincs mit tenni. Sóhajfélével nyugtázom és biccentek az üzlet nyélbe ütésére. Épp szólnék, mikor intermezzo szól közbe a felismerés képében. Vannak dolgok, amikben egy úriember nem segédkezhet.. vagy egy ebben érdektelen idegen, megfogalmazás kérdése. A papírokat fixírozom mik lehetnek rajta, de csak pár vonalat tudok kivenni a nagy törlési folyamat közepette – mindegy is, később ráterelhetem a témát, ha úgy adódik. S mivel nem vagyok annyira besavanyodott..
Féloldalas mosoly tükröződik az övének hatására az arcomra.
- Csak megerősíteni tudlak abban, hogy hathatós a módszered. – biccentéssel ismerem el még inkább, majd a pult felé sandítok, hogy megkezdhesse a felejtés hadműveletét. Noha már most nem törődök igazán az eláztatott ing bukéjával. Bort már kaptam, a választék listájáról könnyedén lehúzhatja, de nem mondanám nehéznek mik közül válogathat. Rólam lerí, hogy vagy a whiskeys vagy a sörös kategóriába illik sorolni, ha jót akar magának az illető.
- Stimt. Tökéletes választás. – jelzem egy csettintéssel a nyelvemmel. Csak rosszabb válasz érkezhetett volna és mivel az ital az ő feladata teljes mértékben, a vendégtér ülő helyei felé bökök a kezemmel. – Én addig foglalok valahova baloldalra. – ott kevesebb az irritáló zsivaj. Fordulásom másodpercében kapom el a szemem sarkából a gyomron könyökölés jelenetét, ami megér egy jókedvű fújtatást. Az alábecsült bors.. Talán érdekes is lehet az este, ha folytatódik a kezdeti lendület. Nem időzök soká a műsoron, ledobom magam az egyik székre, lekanyarítva vállamról a kabátot, amiről még pár csepp legurul azért: lerázom a maradékot, majd a háttámlán átvetem. A sötét ingen nem annyira vészes a folt, a fényviszonyok javítanak rajta.
A szemöldököm borzolom a tisztító előhozakodásával, amikor megérkezik és kényelembe helyezte magát s táska-szatyorpereputtyát.
- Ugyan, ez egy ing. Van belőle másik. – legyintek. Női gondolkodásra jellemző az ötlet vagy a dúsgazdag burzsoákéra, akiknek az inge többe kerül, mint másnak a havi rezsije. – ..viszont, ha még egyszer bocsánatot kérsz duplázódik a felejtés ára, rendben? – emelném a poharam koccintásra, de olybá tűnik valakinek túlságosan is nagy szüksége volt arra a vodkára. Ciccegek egyet. – Egészség! – marad a tisztelet mutatása a kristály megdöntésének formájában, mielőtt megízlelem a gabonapárlatot. A falapon koccan az üveg. A hezitálását az üvegperem felett észlelem.. Nocsak.
- Különben Quinn vagyok. – nyújtom a kezem áthajolva az asztallapon és könyökömet megtámasztva rajta, míg ő nem adja sajátját. A fekete szembogarakat fürkészem vajon mi fordulhatott meg a fejében az imént, de elejét veszem a dolognak egy magától értetődő bemutatkozással vagy ha ez manapság nem is annyira dívik, a régi idők szép emlékére.

credit by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 20, 2014 10:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Quinn & Vivienne

i really need a break from my life.
Ajkamba harapva, egyik lábamról a másikra állva majd vissza várom gyomorgörccsel válaszát. Elvégre is senki nem örülne egy pohár bornak ha az nem az asztalán hanem a ruháján végzi. – Áll az alku. – engedek meg egy apró és gyors mosolyt magamnak, némileg megkönnyebbülve, hogy a férfi nem áll neki üvöltözni velem a bár közepén. Ennek ellenére persze egy igazi szerencsétlenségnek érzem magam, az egyik kezemben a szakadt táskámmal, a másikban az átlátszó kis szatyorral, amiben vázlatok pihennek… jobban megnézve, borfoltos vázlatok. – Ó, hogy az a! – fordítom el a tekintetem és végre észbe kapok; nem csak az idegenre jutott bor, de rám is. Előkötrök egy zsebkendőt a táskámból és végigtörlöm vele mellkasomat, no meg a rajzokra is rá-rá nyomom a bort felszívó anyagot, remélve, hogy nem veszett oda minden munkám. Az idegen kérdése rant vissza a helyzetbe. Tekintetem rá emelve ül ki végre őszinte mosoly az arcomra ma este. – Nos, aki ekkora, annak meg kell tanulnia, felhívnia magára a figyelmet. – felelem és egy határozott mozdulattal intek a pult felé. – Kitalálom. – nézek végig újra magas, borzasztóan magas és had ne mondjam mennyire vonzó alakján és hümmögve bólintok. – Bourbon. – meglehetősen biztos vagyok a kijelentésben, meg sem várva válaszát fordulok vissza a pulthoz. A fickó, aki percekkel ezelőtt segített összeszedni a táskám tartalmát, elégedetten húzódik közelebb, én pedig teljesen véletlen vágom bele könyököm a mellkasába. Már kiélhette magát a rajzok és a szemfedő láttán, jobb ha visszavesz az arcából. Magamnak bor helyett ezúttal vodkát rendelek. A borral ma nincs szerencsém, nem szeretném másodszor is az idegen nyakába önteni az egészet. A szatyrot táskás kezembe veszem és a két italt megfogva indulok az egyik zártabb box felé. Ma már eléggé lejárattam magamat, nem kell még több kínos pillanat az egész bár szeme láttára. Ha a férfi követ, helyet foglalok és reményeim szerint ő is. – Természetesen állom a tisztítót. – mert mi más hozná ki az átkozott vörösbort? – Még egyszer sajnálom. – arcom kipirul, ahogy lehúzom a vodkát és zavartan köszörülöm meg a torkomat. Lábaim nőiesen keresztezem az asztal alatt és idegesen hajtom fülem mögé az újra és újra előreszökő tincset. Előre akarok hajolni, hogy elmondjam, tudom mi ő, mégis torkomra forr a szó.

credit by lena

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére Go down
 

Pult

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Belváros :: Francia negyed :: Rousseau's bar
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Hétf. Dec. 10, 2018 12:09 pm
Pént. Nov. 30, 2018 1:01 pm
Pént. Nov. 30, 2018 12:45 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3