Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 09, 2016 4:35 pm
Ugrás egy másik oldalra



Olivia && Zooey

Sokat változott a világ, míg nem voltam magamnál. Nem a technikai fejlettségre gondoltam, hanem a rendszerekre, az emberek hozzáállására, a hatalmi viszonyok megváltozására és idő kellett ahhoz, hogy egyáltalán rá tudjak jönni, mi milyen irányt vett. Minden helyen más törvények uralkodtak. Mystic Falls maga a káosz. Olivia szavaiból kiindulva New Orleans-ban rend uralkodik, de ehhez kellett az elnyomás és éppen a boszorkányokat dobálták egy gödörbe? Az itt élő boszorkányok különlegesek, az őseik akkor is velük vannak, amikor nekik nincsen szükségük rájuk, ezért is meglepő, hogy a vámpírok uralhatták az utcákat anélkül, hogy bárki megtorolta volna a cselekedeteiket. Ha mindegyik vámpír mindenkivel úgy viselkedtek, ahogy az előbb velem, akkor ebben a rendszerben hatalmas probléma állt fenn. Szerencse, hogy csak átutazóban voltunk.
- Ne hittem volna, hogyha kiteszem a lában az utcára, akkor rögtön a csőcselék fog megtalálni. Az ilyesmi itt mindennapos vagy az én esetem különleges volt? - A nő magabiztos volt, edzett és egyáltalán nem tűnt meglepettnek, amiért ki kellett mentenie a vérszívók karmai közül, ez arra engedett következtetni, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen mentőakciót hajtott végre vagy egyáltalán összeszólalkozott a vámpírokkal. Én részemről sokkal jobban kedveltem a békét, de nagyon úgy tűnt, hogy ebben a városban ez nem igazán opció.
- Mikaelson-ok? Nem, nem ismerem őket, csupán hallásból, de abból kiindulva nem is igazán szeretnék kapcsolatba kerülni velük. - Mondtam őszintén. Nem voltam a bűvkörükben, semmi közöm nem volt hozzájuk, ám a történetek az én fülemig is eljutottak. Olyan személyeknek tűntek, akikkel akkor sem közösködnék, ha az életem múlna rajta, nemhogy önszántamból. - Jól sejtem, hogy mióta itt vannak csak rosszabb a helyzet? - Tettem fel a költőinek is vélhető kérdést. Hallottam, mit műveltek és hogy ide letelepedve uralkodóknak kiáltották ki magukat. Az ilyen hírek senkit sem kerülnek el.
- Igazán nincs kedvem visszamenni azokhoz az asztalnál. - Sóhajtottam, ezzel elfogadva az ajánlatát, miszerint tartsak vele. Szívesen elkerültem volna a további konfliktusokat, amennyiben az lehetséges és ez a nő megbízhatónak tűnt.





||music:try everything||  Szeri van  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Keresem :
no one...yet
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new Orleans
Hobbi & foglalkozás :
hunting things
Humor :
sarcastic



A poszt írója Olivia Swan
Elküldésének ideje Csüt. Május 05, 2016 5:41 pm
Ugrás egy másik oldalra

Zooey & Olivia
You need to be awere!

- Szívesen. – felelem kissé megütközve mert őszintén szólva fogalmam sincs mikor köszönt meg nekem utoljára valaki mást azon kívül, hogy kitöltöttem a sörét. Rohadt furcsa érzés, meg kell hagyni. Kedvelem a nőt még annak ellenére, is hogy, nem ad nekem egyenest választ. Kis terelés, kis igazság, kis rejtélyesség. No nem baj. Én sem öntöm ki minden titkom a nőnek, ostobaság is volna, ha ő elmondana mindent. A történtek ellenére idegenek vagyunk. Én sem bízom benne és ő sem bennem. Helyes. Legalább nem egy hülyével van dolgom. – Az kitanulható. Lefogadom, hogy mire az a két idióta megindult volna, már a földön fetrengtek volna. Mégis így volt jobb. Nem kell, hogy mindenki tudja, hogy boszorkány. Csak bajba sodorná. – Indulok el a szemközti kis utcák egyike felé, miközben intek a nőnek, hogy kövessen. – New Orleans 101. A boszorkányokat sakkban tartották a vámpírok és néhány még mindig abban a hitben él, hogy ez így van. Kevesen érzik még igazán a hatalmi berendezkedés változásait. S, hogy őszinte legyek… - állok meg egy pillanatra, elhúzva a számat. – Nem a legjobbkor küldte a testvére. A ős boszorkányok eléggé be vannak rágva és nem nézik, hogy mi az ember ha nem az ő szövetségesük. – halkítom le picit a hangom és megfordulva folytatom az utamat előre, miközben átgondolom, hogy talán jobb ha nem is egy kávézóba viszem a nőt. A város neve hallatán fintor kúszik a képemre és lefékezek. – Mondja, hogy nincs köze azokhoz az átkozott Mikaelsonokhoz. – kérlek, ne legyen. A tököm tele van már azzal a családdal és mindennel amit a városra hoztak, arról nem is beszélve, hogy az öcsém és az én életem teljesen máshogy alakult volna, ha nincsenek az átkozott vámpírok… persze akkor Victort sem ismertem volna meg és nem szeretek bele. Még mindig furcsa beismernem magamnak, hogy szeretem a férfit, aki épp oly kegyetlen s vérmes volt, mint a többi vámpír mikor megismertem, aki épp oly könnyedén végzett a halandókkal, mint én a fajtájával és mégsem vagyok képes lemondani róla, mégsem vagyok képes elereszteni őt, mégsem vagyok képes nem szeretni a vámpírt. Meghalnék érte. Sőt. Érte képes lennék többre is, mint a halál. S ez megrémiszt, minden nap rettegésben tart, arra várva, mikor kerül majd egy olyan ellenfél az utamba, akit már nem tudok leküzdeni és aki bosszúból vagy puszta szórakozásból vámpírrá tesz. Amint a nő felel, válasza alapján sóhajtok megkönnyebbülten vagy épp ciccentek fel idegesen és csóválom meg a fejemet. Amennyiben jól gondolom és köze van ahhoz a mocsok családhoz intek. – Akkor egy kis változás a helyszínben… ha megengedi. Ha velem tart akkor láthatja az egyik igen csak impozáns és legeldugottabb ezért olcsóbban kiadott kis lakást amiben élek.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 22, 2016 8:13 pm
Ugrás egy másik oldalra



Olivia && Zooey

Olyan gyorsan történt minden, hogy szinte felfogni sem volt időm. Eleve lassabb volt a reakcióidőm, mióta megjártam a halált, de az, hogy úton-útfélen vámpírok döntsenek úgy, hogy nem vagyok nekik szimpatikus, az már túlmegy minden határon... eddig sem kedveltem őket attól függetlenül, hogy az egyetlen férfi, akit igazán szerettem szintén vámpír volt, de ő másik lapra tartozott. Ezek a kinti férfiak taplók voltak a javából és feldühített, hogy ebben a városban azt hiszem, mindent megtehettek. Ezen kívül a nőn kívül senkinek még a szeme sem rebbent, én pedig nem tudtam mibe keveredtem, így tenni sem tudtam a helyzet ellen. Volt elég bajom eddig is, de hogy most már használhatatlannak és életképtelennek is éreztem magam, az volt a hab a tortán.
- Zooey. Nagyon örülök, Olivia. És szeretném még egyszer megköszönni, hogy segített. - Elfogadtam a felém nyújtott kezét. Az érintése ahhoz képest, hogy az előbb tépte le két férfi ujjait, meglepően gyengéd volt. Amikor magamra hagy mély levegővételekkel próbálom csillapítani a felgyorsult szívverésemet. És még nem is én végeztem a munka nehezét, sőt, semmit sem csináltam. Szánalmas.
- Hiába vagyok erős boszorkány, ha észre sem veszem, mi folyik körülöttem. Ebben a városban ez mindennapos? csak átutazóban vagyok és nem hittem volna, hogy egy sétából is bajom lehet. - Sóhajtottam, mikor már a sikátorban álldogáltunk. Tagadhatatlanul jólesett a friss levegőt, éreztem, hogy a vér újra elkezd áramlani bennem. A tarkómhoz nyúlok és megnyomkodom azt, hogy kicsit jobban kitisztuljon előttem a világ, majd egy mosolyt ejtek meg a nő felé. Tényleg nagyon hálás vagyok azért, hogy közbelépett.
- Láttam én már mobiltelefont. Igaz, nem olyan régen először, valószínűleg azért néztem egy kicsit furcsán. - Nem akaródzott azzal kezdeni, hogy hosszú évek után pár nappal ezelőtt láttam igazi napfényt, mert... egyszerűen csak nem. - Mystic Falls-ból jöttem. Vagyis ott töltöttem egy kis időt, mielőtt a testvéremnek itt akadt dolga és meg nem kért, hogy jöjjek vele, de azt nem mondanám, hogy ott éltem és ismerem azt a várost. Pont úgy, mint ezt sem. Ez az előbbi jelenet azt jelentett, hogy minden sarkon a hátam mögé kell néznem? - Kérdeztem tőle kissé megrökönyödve. Nem féltem, csak nem értettem, hogyan süllyedhetett idáig egy település.




||music:try everything||  Szeri van  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Keresem :
no one...yet
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new Orleans
Hobbi & foglalkozás :
hunting things
Humor :
sarcastic



A poszt írója Olivia Swan
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 18, 2016 12:27 pm
Ugrás egy másik oldalra

Zooey & Olivia
You need to be awere!

A raktár falai között csend honol. Tekintetem a nőn függ. Ha valaki boszorkány, akkor mégis mi a francnak kellett tépnem a számat és még két újabb ellenséget begyűjtenem magamnak, amikor van elég? Mély levegő Olivia. Amennyi szarságot láttam már ebben a városban, erre is biztosan van magyarázat. – Boszorkány. Erős. Legközelebb használja az erejét, mert nem biztos, hogy a következő alkalommal is beszélgetni kezdenek. – Nem rovom meg a nőt. Nem tudhatta. Azt viszont tudnia kell, hogy ebben a városban meg kell védenie magát. – Mi lenne, ha meghívnám egy kávéra és beavatnám kicsit New Orleans mai helyzetébe? – felé nyújtom a kezem. – Olivia Swan. Örvendek. – Egy új szövetséges sosem árt az embernek, pláne ha boszorkány. [color=#4a4a40]– Várjon meg itt, rögtön jövök. – levágom a poharat a kis asztalra az egyik megpakolt polc mellett majd kiviharzok az ajtón. Oldom a kötényt és felkapom a telefont. [b]– Hello Mike. – a főnök már csak röhög azon, hogy lelépek. Megmondom neki, hogy itt van Sylvie, ő pedig elég talpraesett ahhoz, hogy egyedül vigye a helyet még megérkezik Peter, hogy átvegye a pultot. Este meg jövök vissza, hogy bepótoljam a hiányomat. A két vámpír még mindig a sötétített bokszban. Visszatérek a raktárba. Előhúzom a farzsebemből a mobilom és tárcsázom Marcel Gerard számát. Hangrögzítő. Elmondom, hogy két tapló sráca eltévedt és estig van ideje felszedni őket. Milyen kis kedves vagyok ma. Mikor végzek laza mozdulattal csúsztatom vissza a telefont a hátsó zsebeim egyikébe és intek a nőnek, hogy kövessen. A raktár kijárata egy szűk utcába vezet de még itt is hallani a főtérről betörő zsongást. – Először azonban egy kis friss levegő. – ritka dolog mosolyt látni az arcomon. Őszintét meg pláne. Most mégis az és még engem is meglep. Na nem mintha a nő lenne rám ilyen hatással és még csak nem is az úgy nevezett hősködésem. Az öcsém ma hazajön. S én alig várom, hogy láthassam. – Honnan érkezett? – kérdem miközben a falnak dőlök az oldalammal. – S miért csinál úgy, mintha még sosem látott volna telefont? – hamar kiszúrom a részleteket. Abban rejlik az ördög vagy mi a fene.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 24, 2016 1:06 pm
Ugrás egy másik oldalra



Olivia && Zooey

Fogalmam sincs, miért jöttünk ebbe a városba. Eva azt mondta, csupán egy nap és nem szívesen hagyna magamra egyedül Mystic Falls-ban, így nem volt más választásom, jöttem. Régi szokásomtól eltérően inkább nem kérdeztem rá, miért utaztuk át a fél országot. Szükségem volt még egy kis időre, hogy ismét bele szeressek folyni Eva ügyeibe, amelyek valószínűleg mostanra sem tisztultak meg és... egyébként is, kissé nehezteltem rá, amiért visszahozott a halálból, hiába próbáltam nem mutattam. Miattam nem kellett volna megbolygatnia a természet rendjét, túl sok minden volt ahhoz a képzeletbeli számláján, hogy ezt is csak mindenféle következmény nélkül hozzácsapják. Féltettem őt, ez volt a legnagyobb bajom. És felettébb önző voltam, amiért nem volt elég, hogy ismét levegőt szívhattam, azt sem akartam, hogy a testvérem bűnhődjön és eltűnjön mellőlem a varázslatának következménye miatt. Nem volt senkim rajta kívül. A szüleik régen nem éltek, a férfi, akit szerettem szintén köddé vált... hosszú évek álltak a rendelkezésemre megemészteni ezt, de a mai napig képtelen voltam. Szükségem volt a nővéremre.
Betértem egy bárba, mert a testem még nem egészen úgy funkcionált, ahogy régebben, hamarabb elfáradtam és ilyenkor minden részem sajogni kezdett. Szinte levegőt is alig vettem, rögtön két férfi ült le az asztalhoz, aminél helyet foglaltam, pedig hely bőven lett volna a bárban. Összevont szemöldökkel kérdeztem volna meg, miért nem volt jó nekik ott, ahol eddig ültek, ám mivel rögtön "lebosziztak" és kérdezgetni kezdték, mit keres egy magamfajta a negyedben, megszólalni sem volt időm.
- Nem tudtam, hogy itt főbenjáró bűn máshová lépni, mint ahová azt ti szeretnétek. - Csupán ennyit mondtam, ami nem tetszhetett nekik, de pár pillanattal később megjelent a pultos lány és legnagyobb megdöbbenésemre véletlenül sem látszik rajta a megorrolás, amiért az előttem ülő bunkók emberhez nem méltó módon beszéltek vele, egyetlen perc leforgása alatt tépi le az ujjaikat és dobja őket a sarokba, én pedig annyira meglepődtem, hogy csak kimeredt szemekkel bólintottam, amikor elém rakta a testrészeket. Kisebb sokkot kaptam, mire feleszméltem már a raktárban jártunk és azon gondolkoztam, itt az ilyesmi mindennapos? Mert a többi vendégnek mintha fel sem tűnt volna a dolog.
- Azt mondták, hogy... boszorkányok nem jöhetnek be ide. - Válaszoltam a nő feltett kérdésére, miután nagyot nyeltem. - Ma érkeztem a városba és nem tudtam, hogy itt ilyen szabályok vannak. Köszönöm, hogy közbelépett. - Emeltem a tekintetemet a nőre, akinek a szeme sem rebbent, csöpögött belőle a bátorság. Kevés hozzá foghatóval találkoztam eddig... mintha egy kicsit emlékeztetett volna a nagyon, nagyon régi önmagamra.




||music:try everything||  Szeri van  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Keresem :
no one...yet
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new Orleans
Hobbi & foglalkozás :
hunting things
Humor :
sarcastic



A poszt írója Olivia Swan
Elküldésének ideje Kedd Márc. 15, 2016 7:58 pm
Ugrás egy másik oldalra

Zooey & Olivia
You need to be awere!

Ha nem Mike lenne a főnököm, már nem lenne munkahelyem. Nehezen viselem ha a seggemre csapnak és nehezen fogom be a számat, főleg akkor ha ezt valaki mégis meg meri tenni. A törzsvendégek már jól ismernek és tudják, hogy nem érdemes velem kezdeni, sőt, alaposan ellátnak borravalóval is. Ezt a jó szokásukat azonban a vendég hölgyekkel szemben nem alkalmazzák. Részeg idióták ha engem kérdez valaki. A nők seggére csapnak ugyan de tovább még részegen sem mennek. Egyrészt tartanak Miketól, aztán tőlem és másrészt pedig egyikre sem jellemző, hogy erőszakos állattá válna. Olyan parasztok ide nem járnak szerencsére. Akad azonban egy vagy két új fiú akiről messziről bűzlik, hogy már döglött és csak az ujjukon ficegő gyűrűnek köszönhetik, hogy nem kapnak lángra a napom. Általában tisztelem Victor szabályait, hisz ez az ő bárja. Általában. Azt viszont nehezen állom meg, amikor két vámpír uracska egy halandó nő körül köröz aki láthatóan nem kívánja a két idióta társaságát. Meg is tudom érteni. Azt már kevésbé, hogy mi a frásznak nem ad ki egy mukkot sem a nő aki láthatólag ráver legalább tíz évet a két taknyosra. Jó, nyílván azért nem mert – mint a seggüket nem állandóan halálnak kitévő nők általában – fél. Két még ha éretlen de férfi köröz körülötte mint a cápák ha vérszagot fognak. S a mai világban meg is tudom érteni ha egy nő azonnal azt feltételezi, hogy ártani akarnak neki. Nap, nap után elhangzik, hogy épp hány nőt és hogyan erőszakoltak és /vagy öltek meg. Szívemen viselem a sorsukat. - Segíthetek? - lépek a két ficsúr és a nő közé, le sem véve tekintetem a nyomorult kis vérszipolyokról. Azok felröhögnek. - Persze cica, hozz nekünk gyorsan két felest. - megforgatom a tekintetem. - Mond már meg, anyád tanított meg arra, hogy ilyen szépen beszélj? - kérdem élesen, mire a magasabbik kis hülye közelebb lép, hogy megigézzen. - Most szépen bocsánatot kérsz a barátomtól, sarkon fordulsz, megvárod még megfogom a segged majd mosolyogva kihozod a két felest te kis cafka. - olyan hirtelen röhögök fel, hogy még engem is meglep. A követező pillanatban két gyűrű landol az út közben felkapott üres whiskys pohárban. Már ég a bőrük mire észreveszik és a sarokban levő pultba hátrálnak ahol nem éri őket a fény. - Tegye meg nekem, hogy vigyáz erre a pohárra. - hagyom a nőnék a gyűrűkkel együtt a poharat majd a két kis taknyoshoz megyek. Kényelmesen helyet foglalok. - Csak várd meg még este le te hülye ku... - megállítom egyetlen ujjammal jelezve. - Shh, shh, shh gyerekek. Ne rontsuk el ezt a kis intermezzot, mielőtt még elindulna. Szóval, ha már fenyegetőzünk. Bejöttök a bárba és neki akartok esni egy halandónak. Első hiba. Mindezt egy vadász előtt. Második hiba. Fényes nappal. Harmadik hiba. Aztán megfenyegettek. Negyedik hiba. Várjátok csak meg szépen az éjszakát. Én innen nem megyek sehova. S aztán kitépem döglött kicsi szíveteket. - Megemelkedem és faképnél hagyom őket aztán a nőhöz sétálok és a pohárral együtt beterelem őt a raktárba. - Van egy olyan tippem, hogy nem épp idevalósi. - töltök az erős cuccbból a nőnek.- Az a két idióta vámpír. Igen, tudom, hogy hangzik de azok. S magára fáj a foguk. Van tippje miért? - dőlök az egyik szekrénynek és magamnak is töltök egyet. S le is húzom.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jún. 16, 2015 12:49 pm
Ugrás egy másik oldalra




Evelyne & Andrew

we are here again

Eleinte nem tudtam, hogy az utam ide fog vezetni. Amikor beindítottam az autót, csak a vakvilág felé akartam venni az irányt, találni egy zugot, ahol nem ismernek, s nem köveznek meg azok után, hogy a fagyi most... hogy is mondják? Visszanyalt. Hosszú éveken keresztül én magam játszottam a nők és lányok érzéseivel. Olyanok fordultak meg az ágyamban, akikről semmit nem tudtam, s ők se rólam, majd úgy rúgtam ki őket onnan, hogy a szemem sem rebbent. Volt egy-két komolyabb érzés néhány alkalommal, de a figyelmemet jó ideje egyetlen nőre fordítottam... aki most elhagyott. Szó nélkül és figyelmeztetés nélkül. Szóval felocsudni ebből a sokkból nem volt olyan egyszerű, mint azt bárki gondolná. Hisz előtte sose fordult még elő, hogy engem hagyjon el valaki. Nem hagytam rá lehetőséget.
Amikor megpillantottam az út szélén a Monroe Bar feliratot, keserű emlékek rémlettek fel bennem. Még azelőtt történt, hogy futni kezdtem Yasmine után... vagy ő utánam... vagy egymás után... tudja a fene! Mit számít ez? Elment. És most itt van egy lány, akit én bántottam meg... Evelyne. Annak idején nagy reményeket fűztem hozzá. Az élethez, amelynek ő is részese lehetne... de mennem kellett, méghozzá apám üzlete miatt. Itt hagytam azt, ami a kettőnké volt, és azt hiszem, hogy ez volt nála az utolsó csepp. Kihasználva érezhette magát. S még egy nyamvadt levelet, emailt sem küldtem neki, hogy szó sincs ilyesmiről. Szarul intéztem el, ez van. De most szükségem van valakire... rá!
- Azt hiszem, ez egy drága korty volt. - jegyeztem meg, mikor megpillantottam, hogyan kortyol a bourbon-ból. Mohó volt, de nagyon tetszett, s ahogy a nevemet mondta... a hangja olyan édesen csengett, még ha az él, amely benne volt, nem is volt szívmelengető. Megannyi érzés suhant át az arcán, én pedig csak álltam ott. Megadtam neki a lehetőséget, hogy hozzám vágjon valamit, vagy leordítsa a fejemet. - Valami olyasmi. Csak nekem már nincs... olyan hogy haza. - húztam ki magam, majd megindultam előre, hogy közelebbről is szemügyre vehessem. - Nem változtál semmit, olyan gyönyörű vagy, mint akkoriban.. - magyaráztam suttogva.
- A fenébe, nem tudnál jobban vigyázni? - guggoltam le mellé, és kivettem a kezéből a rongyot. Néhány sebet már ejtett magán az üvegszilánkokkal. - Menj és kösd be. Most. - hangsúlyoztam ki az utolsó szót. Tudhatta jól, hogy nekem nem érdemes ellent mondani. Még ha ő sportot is űzött abból, hogy pontosan ezt tegye.


credit by lena


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Május 11, 2015 12:08 am
Ugrás egy másik oldalra

to Andrew
what are you doing here?

Mielőtt beugarnék az éjjeli műszakomba, még van egy kis elintéznivalóm. Van egy olyan sejtésem, hogy itt pontosan tudják, hogy néha szétnézek a raktárban; de nem tehetek róla, ha hajt a kíváncsiság. Nem lopok el semmit, talán eddig ezért nem is léptek közbe. A tulajt már kiskorom óta ismerem, remélhetőleg nem is lenne szíve feldobni a rendőrségnek. Bár az is igaz, hogy a rendőrök a legutolsók, akiktől ebben a városban félnem kellene.
Nyugodtan mászkálok a dobozok között és kíváncsian nyitom fel azt, amelyik éppen elnyeri a tetszésemet. Különös érzések rohannak meg, melyeket próbálok figyelmen kívül hagyni és a gondolataim helyett a valóságra koncentrálok. Hallom az emberek pusmogását kintről, ami igen csak zavaró kezd lenni a számomra. Van itt mindenféle halandó és tényleg azt hiszik, hogy az aktuális lerészegedésük tárgya életük legnagyobb problémája. Ha tudnák, mekkorát tévednek.
Unottan fújtatok párat, majd visszatérek a kutakodáshoz. Kihúzom a szállítólevelet két üveg whiskey közül, rá egy pillanatra meg már szitkozódni is kezdek. Hogy lehet az, hogy Joe ekkora kedvezményt ad nekik? Nekem meg nyamvadt nyolc százalékkal szúrja ki a szemem? A fogyasztásuk annyival nem nagyobb, hogy ekkora kedvezményt érdemeljenek és ezt magamnak is ki fogom harcolni. Joe pedig bek*phatja.
Szőke hajamat arrébb dobom, mert már kezd túlságosan az utamba kerülni, amit nem szeretek. Most ráadásképpen ideges is vagyok, szóval nehezebben tűröm meg még saját magamat is.
A nagyobb árengedményünk olyan szintű hatással volt rám, hogy fel is bontottam az egyik üveg bourbont és jó nagyot kortyoltam belőle. Az alkohol talán megmenti majd széttört szívemet. Amint ezt kigondoltam, lépteket hallottam meg, s ahogyan a hang irányába fordultam, lefagytam. - Andrew? - Az üveg kicsúszott a kezeim közül, lábaimat mintha a földhöz betonozták volna. Pedig tudom mit tettem volna a legszívesebben... Egy jól irányzott dobással látogatóm fejéhez vágtam volna az üveget. Abban sem voltam biztos, hogy nem kevertek valamit az italba, amitől hallucinációm támadtak. De túlságosan valóságosnak tűnt ez az egész helyzet ahhoz, hogy egy egyszerű képzelgés legyen. Én csak tudom, hisz korábban nem egyben volt már részem. - Mi az, a tékozló fiú hazatért? - Gúnyos hanggal kérdezem, nem is tudom mi mást mondhatnék. Azt biztosan nem fogom bevallani neki, mennyire nyomorultul éreztem magam, miután fogta magát és lelépett. Mivel egyértelmű, hogy ő végig csak játszadozott velem. Ha nem így lett volna, akkor nem tudott volna szó nélkül itt hagyni. Én azonban tényleg szerettem őt és ez volt, ami a legrosszabb volt ebben a szituációban. Én voltam a fiatal, naiv kis fruska, akit könnyen az ujjai köré csavart ez a jóképű fickó. De már lényegtelen.
A polcról lekapom a rongyot és felitatom vele a földön szétfolyó alkoholt. Az üvegszilánkokért nyúlok, amik kisebb-nagyobb vágásokat ejtenek a kezemen, de jelenleg ezzel sem törődök. Fajtámból ítélve pedig úgyis hamar beforrnak a sebeim, úgyhogy nem is kell aggódnom miattuk.
Lopva felpillantok az idegen ismerősre. - Mit keresel itt? Azt hittem meghaltál... - Vagyis csak azt kívántam. Mert ha meghalt volna, akkor legalább tisztában lettem volna azzal, hogy nem önszántából fordított nekem hátat. De tévedtem. A régi sebeimet feltépni nem állt szándékomban, ugyanakkor úgy éreztem, hogy ezzel már elkéstem. Az este innentől kezdve csak rosszabb irányt vehet, így fel kell készülnöm minden eshetőségre.  


bocsi, hogy eddig tartott. remélem kezdésnek megfelel <3 || nem tudom a szószámot || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Vas. Jan. 05, 2014 4:12 pm
Ugrás egy másik oldalra

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Raktár

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Raktárépület

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Belváros :: Francia negyed :: Rousseau's bar
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3