A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
A birtok és az udvar


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 02, 2014 5:25 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

Bonnie & Jeremy

Hiába történt meg az, amire már annyira vártam. Illetve csak reménykedtem, és imádkoztam, de még akkor sem enyhült a haragom, amit annyira érzek a vámpírok ellen, és ezúttal Elena ellen. Valamiért a harag mindig is erősebb volt bennem, és a gyűlölet eyvelege is egyaránt. Régen még az sem érdekelt, hogy utáljak-e, nem hogy még szeressek-e. Olyan nnyüzsis élet ez az egész. Bár, annyira nem kéne hibáztatnom a Salvatoreékat, sem a többi ilyet, mert nem ők kezdték el rombolni az egész életünket. Az elején már az volt. MIndenki hazudott nekünk mindenről még anno. MIndenről tudtak a szüleink, hogy mi folyik itt, de csak átvertek minket. és Bonnie ő miattuk áldozta fel magát?! Ez a tudat pedig... egyszerűen csak szimplán felemészt;megőrjít. Egyedül aki már csak nekem számít, az Bonnie, és senki más a világon. Olyan elveszett minden, és reménytelen, ezzel pedig semminek sincs vége, mert tudom. Az a másvilág lenne, hogyha minden véget érne. Nem akartam vadász lenni, sem nem akartam beleoflyni ebbe az egészbe. Én csak... ember akartam lenni mindig is. Nem érezhetem magamat annak, hiszen csupán 1km-ről is megérzem, hogyha egy vámpír van a közelben. Olyankor pedig elfelejtek minden érzést, minden olyan dolgot, ami emberi jellem. és ez fáj. Mindennél jobban hiányzik az emberlét.
Annyira megkönnyebbültem, hogy Bonnie végül újra az élők közé került. Újra... de nem tudom, hogy hogyan. Tudom, hogy mind ez Elena műve, és a többieké, de ez nem mentség semmire sem. Hibát követett el, aminek az ára ez lett. De persze, minden hibát ki lehet javítani, az kétségtelen. De sajnos vannak olyan "javítók", amik mocskos módon oldják a hibákat. Ez talán olyan, hogy mocskos pohárba már nem érdemes tiszta vizet önteni. Talán, ez is így van. Mindennek ára van, és ez soha nem lesz másként. Soha.
Bonnie ölelése minden haragot feloszlatott, ami jó, mert még pár perccel ezelőtt szerintem széttudtam volna kapni a nővéremet minden egyes darabjára. Amit lássuk be... megérdemelte volna. Nem vagyok agressziv jellem, de akkor szerintem egy másodpercig sem érdekelt volna az, hogy ő a nővérem. Nem. Nekem Bonnie mindenkinél többet jelent, és soha nem fogom megbocsájtani azt, hogy Bonniet szinte Elena "akaratossága" ölte meg.
Bonnie szavaira nem mondok túl sokat, hiszen a boldogságtól megszólalni sem nagyon tudok, illetve egyáltalán beszélni sem tudok most.
Bár amikor megragadta a kezem, és a Salvatore ház felé vette az irányt, akkor nem a szívemet éreztem a torkomban, hanem a gyomromat.
Én oda be nem teszem a lábamat!
Akkor hirtelen gyökeret vertek a lábaim, ami nem csoda, hiszen nem véletlenül várakoztam itt kinn a birtokon. Nem tudtam erre mit mondani, mert igazából... csak hajtogatnám, hogy miért nem akarok oda bemenni.
- Ha akarsz, nyugodtan menj csak be. De én itt kint maradok...- jegyzem meg halkan, szelíden, miről talán nem lehetett észrevenni, hogy valójában belül szétkap az ideg, hogy oda be kéne tennem a lábamat is. Vadász vagyok. Nem lenne túl jó vámpírokhoz beengedni.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
The Golden Age
† Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
† Humor :
❅ Sweet



Bonnie Bennett ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 10, 2014 7:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Bonnie & Jeremy
that kind of love never dies
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem voltam abban biztos, hogy valaha élni fogok-e, vagy ha mégis sikerül Elenának, akkor meg azt nem tudtam, hogy olyan lesz-e az életem, mint korábban volt. Tudtam jól, hogy nem fogom elfelejteni azokat a perceket, amiket szellemként töltöttem, illetve azt a percet se, amikor láttam a saját holttestemet. Sokan sikítottak volna, sokan ordítottak volna, de mi értelme lett volna? Nem hallotta senki, s nem is hallotta volna abban a percben, illetve abban minutumban hirtelen minden szó a torkomon akadt. Senkit se hibáztattam azért, hogy ez történt velem. Mondhattam volna nemet is, de nem tettem, így a felelősség csak engem terhel és nem pedig mást.
Először nem akartam azt se, hogy Elena ezt tegye, mert tudtam azt, hogy mennyire összetörne, ha nem sikerül a terve, illetve az se tetszett, hogy ennyi hasonmás legyen egy helyen. Mindegyikük veszélyes és a legtöbben szeretnék holtan látni Elena-t, így nem csoda, hogy izgultam és féltettem őt. Nem szerettem volna, ha miattam esik baja.
Amikor éreztem Jeremy érintését, illetve a könnyeimet, amin végig folynak az arcomon. Egy pillanatig azt hittem, hogy csak álmodok és a képzeletem játszik velem, de nem így volt. Éreztem őt, a szellőt és az illatokat is újra. Minden egy pillanatig olyan volt, mint amikor a csecsemő a világra jöhet,vagyis gondolom. Számomra minden új volt, de mégis csak ismerős volt.
Nem, ez nem álom. - mondtam neki sietve, s éreztem mint újabb könnycseppek jelennek meg az arcomon, illetve ahogyan végig folynak az arcomon. Nem akartam elhinni, vagyis szerettem volna és bíztam is abban, hogy ez mind a valóság, de ugyanakkor egy picit még mindig hitetlenkedtem.
Szorosan hozzábújtam és viszonoztam az ölelését. Örültem annak, hogy újra érezhetem a biztonságos ölelését. Nem akartam elmozdulni innét, szerettem volna ott maradni és soha többé nem akartam elszakadni tőle. Fontos volt számomra, nagyon is. Nem gondoltam volna, hogy egyszer így fog alakulni a dolog, de örülök annak, hogy a sors meg adta nekem a boldogságot.
Elena terve sikerült. - mondtam neki boldogan, majd megfogtam a kezét és elindultam a ház felé. Muszáj látnom őket is, mert tudnia kell, hogy sikerült.
† Music: Beremy ● Colourful Mind † Note: Ily 40 † Words: -
©

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Júl. 31, 2014 3:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

Bonnie & Jeremy
... Csak azt akarom, hogy boldog legyen.
Amikor körülnézek ebben a városban, szinte mindenhol egy normális családot látok. Nem olyanokat, akiknek a fele vámpírok, boszorkányok, vadászok, szellemek, és még sorolhatnám, hogy még mik nem. Irigylem őket, elvégre nekünk, mint Gilberteknek, soha nem adatott meg az, hogy mi boldogok legyünk, akárcsak egy család. Elveszítettük a szüleinket, s most Bonnie pontosan azért halt meg, semmi másért. Nem értem, minek kellett őket visszahozni, elvégre már mindannyian beletörődtünk abba, hogy ők meghaltak. Nem értek még mindig egyet Elenával, hiszen a természet ellen harcol csupán. Ha visszahoznak valakit a halálból, sok rendszer felborul, egyaránt az élők, valamint a holtak világában is, s ezt miért kellett neki piszkálnia? Lehet, hogy szívtelennek tűnök, de nem érdekel. Ha valaki bántja Bonniet, arra nagyon bogaras tudok lenni. Elena pedig... talán nevezhetném úgy ezt a helyzetet, hogy ő ölte meg Bonniet. Lehet, túlreagálok dolgokat, de ez így van. Elena kérte meg Bonniet, s ő pedig meghalt egy osobaság miatt. Még is, mi másnak is nevezhetném ezt?! Elena tudhatta jól, hogy ha valakit visszahoznak, annak ára is van! Már régen megtanulhatta volna, hogy semmi sem megy olyan könnyen, ahogyan ő szeretné! Megvallva a csúnya igazságot, szerintem Elena lassan eléri azt nálam, hogy örökké megutáljam.
Nem tudom, hogy mi ütött belé, s még is hogy a francba gondolhatta azt, hogy minden úgy megy, akárcsak a tündérmesékben?! Itt, soha nem happy end a vége, s nem is lesz az soha! Ezt már megtanulhatta volna. Nem álomvilágban élünk.
Az a világ már régen megszűnt. Vagy tán soha nem is létezett.
Mindenesetre az most jobban elfoglalt, hogy Bonnie érintéseit csoda módra érzem, különösebben innentől már Elena nem érdekel, hiába is, de akkor sem fogom neki megbocsájtani, hogy ha ez az ő műve, hogy Bonniet érezzük.
Hallgatom csendben, oly nyugodtan minden egyes szavát, s egyre inkább csak zakatol a szívem, mintha kiakarná ütni a mellkasomat, vagy nem is tudom. Mindenesetre a torkomig érzem minden egyes dobbanását.
- Ugye, ez csak nem egy álom? - kérdezem tőle félve, akárcsak egy tudatlan kisgyermek, aki mit sem sejt arról, hogy ez a valóság.
Soha életemben nem voltam ilyen boldog, mint most, ebben a pillanatban. De félek, hogy ebből hirtelen felébredek, s otthon találom magamat, és ugyanott vagyok, ahol a part szakad; Bonnie magára hagyott, és egyedül vagyok a nagyvilágban. Remélem, hogy talán most az egyszer történik valami csoda is ebben az egész városban, mert legszívesebben már olyat tennék, amit talán soha nem bánnék meg. Az élet oly kegyetlen, de még is talán akadnak szerencsék, vagy olyan pillanatok, amit mindig visszasírnánk.
Látom, hogy Bonnie a könnyeivel küszköd, de most az én arcomon is legurult két könnycsepp szempáromból, s halványan, de boldogan megrázom a fejemet, szinte alig láthatóan, majd egy olyan mosoly kúszik először az arcomra, ami boldogságot fejez ki, és nem álarcot ölt magamra, hogy boldognak lássanak.
Nem várok egy pillanatot sem; Egyet előre lépek, s karjaimba zárom őt, mint anyját a gyermek akár, s úgy érzem, hogy mostantól soha többé nem engedem el. Nem akarom őt elveszíteni, soha! Nem akarom, hogy bántsák őt, nem akarom elveszíteni, nem akarom, hogy szenvedjen. Csak két dolgot akarok; őt, s azt, hogy boldog legyen. Ha kell mással, de szeretném, ha ő biztonságban lenne. Szeretem őt, ez az igazság. Tulajdonképpen már az sem érdekel, hogy Elena mit művelt, a mai napig, még akár most is lealáznám, hogy mit művelt. Nem fogok neki megbocsájtani, akármit is tesz!


words: secret. | note: Szeri 40 | music: B. & J. - young and beautiful
© xoxo to elijah mikaelson
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
The Golden Age
† Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
† Humor :
❅ Sweet



Bonnie Bennett ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 22, 2014 9:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Bonnie & Jeremy
that kind of love never dies
[You must be registered and logged in to see this image.]

Soha se gondoltam volna azt, hogy ilyen hamar utol ér a végzet, hiszen alig élhettem. Soha se volt könnyű életem, de ahogyan szép lassan elveszítettem a családom tagjait, úgy kezdtem el én is elveszni a hatalmas űrben. Biztos voltam abban, ha a barátaim nincsenek, akkor már nekem se lenne miért élnem, mivel nekik köszönhetően sikerült talpon maradnom a sok veszteség után, illetve megtalálnom azt a dolgot ami miatt érdemes élnem. Ez nem volt más, mint a barátaim, majd pedig kaptam egy olyan dolgot, amiért képes lettem volna mindent megtenni. Soha se hittem volna, hogy egyszer így fogok érezni, mivel soha se éreztem még senki iránt ilyen kötödést, mint Jeremy iránt. Tudtam jól, hogy mindennél jobban szeretem és semmi más nem számított csak az, hogy ő boldog legyen.
Mellette úgy éreztem, hogy újra élek és újra boldog voltam. Nem kerestem szerelmet, de mégis megtalált és vele együtt a boldogság is, amit soha se engedtem volna el, ha rajtam múlik, de természetesen az élet megint közbe szólt és elszakított attól a személytől, aki a világot jelentette számomra.  De egy dologért hálás voltam, hogy nem neki esett baja. Ő él és teljes életet élhet, vagyis gondolom, hiszen én pontosan tudom, hogy nélküle már semmi se lenne olyan,nem akarnék élni, ha ez fordítva történik meg. Biztos vagyok abban, hogy újra bármit megtettem volna azért, hogy ő újra éljen, ha neki esett volna baja az elmúlt hónapok történéseiben. Egyszerűen képtelen lettem volna elfogadni azt, hogy nélküle kell élnem. Minden nappal és éjszaka ugyanolyan lett volna számomra, szürke és kihalt nélküle.. De szerencsés vagyok, mert legalább igazán boldog lehettem, még ha csak rövid ideig is, de az voltam. A szívem az ő volt és már soha senki másé nem lesz.
A szavai hallatára egy ideig nem szólaltam meg. Figyeltem a tájat és csöndbe burkolóztam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz ez a dolog, illetve azt, hogy ennyire haragszik a nővérére. Tudtam jól, hogy nem gondolja komolyan azt, amit mond, hiszen szerette a nővérét, ha nem is volt mindig minden egyszerű kettejük között, de addig nem fogok elmenni, amíg újra nem rendeződnek a dolgaik. Soha se tudnám megbocsájtani magamnak azt, ha miattam haragudna örökre Jeremy Elena-ra, vagy esetleg tenne valamit magával.
Jeremy, kérlek.. -újra őt figyeltem miközben a könnyeimmel küszködtem.- Nem az ő hibája, én mondtam igent, pedig tudtam, hogy ez is megtörténhet. - mondtam kicsit akadozva, hiszen nem volt egyszerű erről beszélni, mivel ennek köszönhetően meghaltam és szellem lettem. - Kérlek, ne haragudj rá. - mondtam neki kérlelően, majd közelebb léptem hozzá, miközben egymás után végig folynak a könnyeim az arcomon. Nem bírtam tovább visszatartani, hiszen ugyanannyira fájdalmas volt számomra ez az egész, mint számára. Egy dolgot szerettem volna mindennél jobban helyre hozni, még pedig azt, hogy Jeremy végre ne haragudjon ennyire a nővérére. Nem tudjuk megváltoztatni a múltat, de ettől függetlenül a jövő még tele van rejtélyekkel, illetve meglepetésekkel. Biztos vagyok abban, hogy boldog lesz, ha nem is most, de idővel igen. Lehet nélkülem, de legalább boldog lesz még, ha ennek a gondolata is nagyon fáj.
Szeretlek. - mondtam ki alig hallhatóan ezt az egy szót, arra amikor újra megszólalt, majd hirtelen olyan dolog történt, amire nem nagyon számította. Biztos voltam abban, hogy ugyan annyira fájdalmas lehet neki letörölni a könnyeimet, mint nekem megérinteni őt, mivel nem érezzük egymást. Már majdnem elléptem tőle, de mégis maradtam, mert vágytam rá, szerettem volna érezni az érintését és olyan dolog történt, amit először nem akartam elhinni. Azt hittem, hogy csak a képzeletem játszik velem, de nem. Láttam a tekintetében, hogy ő is érez engem.
Jeremy? - kérdeztem vissza még mindig hitetlenkedve és közben félénken egy mosoly kúszott az arcomra. Figyeltem őt, miközben a kezemet a kezére helyeztem és kezdtem elhinni azt, hogy nem csak képzelődöm. A kezemet az arcára csúsztattam, miközben egy újabb könnycsepp folyt végig az arcomon.
-Érezlek.... - mondtam még mindig döbbentem, hiszen képes lettem volna elengedni őt, hogy újra boldognak lássam, erre a sors egy újabb esélyt adott arra, hogy boldog lehessek vele. Közelebb léptem hozzá és a kezem újra a kezére csúszott, ami az arcomon pihent. Még mindig alig akartam elhinni, hogy ez igaz, mivel annyira hiányzott, illetve vágytam arra, hogy  legalább még egyszer újra érezhessem a közelségét, az érintését, azt ahogyan a karjaiba zár, tart, illetve ajkainak az érintését. Miközben ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben és próbáltam elhinni, hogy ez igaz végig őt figyeltem. Egy pillanatra se vettem volna le a tekintetemet róla.

† Music: Beremy ● Colourful Mind † Note: Ily  40  † Words: -
©

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 22, 2014 3:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

Bonnie & Jeremy
Megbocsájtani meg lehet, de felejteni soha.
Tudom, hogy a nővéremnek sem könnyűek az ügyei, de még is, minek rángatta bele Bonniet? De, talán nem is Elenát hibáztatom mára, hiszen ő csak jót akart. Én vagyok a hülye, mert nem voltam ott, amikor Bonnienak Elena elmondta a kérését, és nem tudtam megakadályozni, mert nem voltam ott. Pont olyankor nem vagyok sehol, amikor kéne, és akkor ez most nem történt volna meg! Emészt a penész is, amiért nem követtem el mindent, hogy Bonnie életben maradhasson. S, most, Elena sehol, kihez forduljak, hogy segítséget hívjak? A barátaihoz? Ugyan! Nekem rájuk nincsen szükségem! Hiába is vagyok sokszor gőgös, s öntörvényű, de nem érdekel! Amikor kértem, soha nem jöttek. Most pedig miért lenne másként? Elvesztettem minden reményemet mára. Hónapokig emésztett a magány, és az egyedüllét, mert senki sem volt mellettem. Bonnie magamra hagyott, Elena a Salvatoreékkal van elfoglalva, a barátaim mind halottak, és innentől fogva, kihez forduljak? Számomra Bonnie volt az utolsó remény, ameddig meg nem halt Elenának köszönhetően. S, most már ő sincs itt velem. Egyedül maradtam ebben a kegyetlen világban.
Hallgatom Bonniet, s már magam is elhittem hogy nem a képzelet játéka ez az egész, de még is... engem hol érdekel Elena? Tipikus testvéri szeretet lappang most bennem, de különösen nem érdekel, már csak azért sem, mert tönkretette Bonnie egész életét. Tudhatta volna, hogy ha valakit visszahoznak az élők közé, akkor egy másik megy vissza helyette. Érdekes. Mindig tudta ezt, legalábbis volt már rá nem egy példa, és Bonnienál nem jutott ez eszébe? Gyönyörű.
- Engem nem érdekel Elena. A legfontosabb, az, hogy javítsa ki azt, mit elrontott, az már engem nem érdekel, hogy milyen formában oldja meg, valamint az sem érdekel, hogy milyen áron.- Szinte már szikrákat szórtak a szemeim a dühtől, mert eszméletlen módon haragszom a nővéremre, aki még is felelősségteljesnek hiszi magát, aztán nesze; hova vezetett az a nagy önbizalom. Hogy őszinte legyek, egy jó ideig nem akarom látni. Talán az ő iránta érzett gyűlöletemre rá tesz egy lapáttal az is, hogy az ötök közül tartozom, Elena pedig vámpír. Ez az egy ok, amiért most nagyon jól tenné, ha nem jön a közelemben, különben egy pár másodpercre elfelejtem, hogy ő a nővérem, vagy a drága unokatestvérem. Az már mindegy. Csak félnék, hogy a tudatalattim elfelejtetné velem a vele töltött emlékeket egészen addig, ameddig nem végzek vele.
Grrr. Miről is beszélek?! Nem akarom én megölni Elenát! Ez a vadászosdi már az agyamra megy, és kezdem azt érezni, hogy nem tudom magamat uralni. De jobb, ha erről Bonnienak nem fogok beszélni, mert a végén még azt hiszi, hogy végezni akarok Elenával. Egy pár percre most én is azt hittem.
Visszazökkentett a valóéletbe a jelenet, amikor meglátom most Bonniet könnyezni. Azok az aprócska könnycseppek lassan gurulnak le arcán, szinte már versenyezve egymással.
- Bonnie...kérlek...- Hangom szinte fakó, s fájdalmas, már-már kivehető belőle, hogy ha tovább fog sírni, én is újra bele fogok kezdeni.
Hüvelykujjamat arcára helyeztem, hogy letöröljem azt a csurgó könnycseppeket, s bár tudtam, nem fogom gyengéd, selymes arcát érezni, de számomra akkor sem változott semmi, hiszen én így is szeretem őt, ugyanúgy, mint azelőtt, s talán még jobban is.
De valami nem stimmelt.
- Bonnie...? - kérdezem tőle, amikor hüvelykujjam végén éreztem arcától forró könnycseppjét, s maga selymes, már régen nem érzett arcát.
- Te is érzed? - kérdezem tőle, amikor most már arcára helyezem tenyereimet, és most már tiszta elmével mondhatom ki, hogy érzem őt. De mi történt? Hogyan? Már csak azt kell tudnom, hogy Bonnie is érzi-e az érintéseimet, mert ha nem, akkor én bolondultam meg, vagy csak szimplán meghaltam. Nem tudom. De ha Bonnie sokáig marad halott, és nem lehetséges őt visszahozni, én tudni fogom, hogy mi lesz a következő lépésem. Elvégre, mi tart ide az élőkhöz? Már senki, és semmi. Számomra már csak Bonnie maradt. De még is, miért érzem most?
Egy ideig mosoly kúszott arcomra, bár utána a rémülettől visszaváltott az előző arculatomra, ami rideg, s rémült, mert megijedtem attól, hogy érzem őt, de fogalmam sincs, hogy hogyan. Talán Elena kijavította  a hibáját?


words: secret. | note: Szeri  40 | music: B. & J. - young and beautiful
© xoxo to elijah mikaelson  
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
The Golden Age
† Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
† Humor :
❅ Sweet



Bonnie Bennett ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 20, 2014 6:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
bonnie jeremy


[You must be registered and logged in to see this image.]


Nem akartam azt, hogy Jeremy és Elena megint ne beszéljenek, hiszen én tehetek róla és nem Elena. Mondhattam volna nemet is, de nem tettem. Egyedül ez csak én hibám és ezt Jeremy-nek is tudnia kellene. Tudom jól, hogy nem egyszerű a kapcsolatuk, hiszen Elena vámpír, Jeremy vadász, illetve ott vannak még a testvéri ellentétek is közöttük, de ettől függetlenül szeretik egymást és bármit megtennék azért, hogy újra minden rendben legyen közöttük, de jelenleg a semmi esélyem erre, sőt még veszélybe is sodortam Elena-t. Össze van zárva másik három hasonmással, meg egy örült, nemrégen szabadult ősi boszorkánnyal.
Egyáltalán nem tetszett ez a dolog, még akkor se, ha tudom, hogy ez mind miattam van. Egyelőre legalább most képes voltam csak ezen aggódni, de amint megpillantottam Jeremy-t ott állva az udvaron, akkor hirtelen előjött minden érzés, ami hozzá fűz. Minden annyira hirtelen volt, hiszen jó pár napig, hétig sikerült szép lassan elfogadnom azt, hogy neki jobb lesz nélkülem, mivel én szellem vagyok és talán már soha se leszek újra ember, vagyis jobban mondva olyan személy, aki tényleg él, akinek az érintését érezheti. Szerettem volna érezni a gyengéd érintését, a csókját, de erre nem sok esélyt láttam és hiú ábrándot meg nem szerettem volna neki adni. Ahogyan figyeltem őt a reggeli esőbben, párában egyre inkább éreztem azt, hogy mennyire is hiányzott nekem és mennyire is vágyik rá a szívem, illetve a lényem minden apró darabája. Egy darabig sikerült legyőznöm ezeket az érzéseket, de végül odamentem hozzá és megszólítottam. Tudtam jól, hogy nem kellene, mert nem akarok neki több fájdalmat okozni, de mégse tudtam megállni. Egyszerűen szükségem volt rá.
Láttam a tekintetében, hogy nem akarja elhinni azt amit lát, de ezért nem hibáztatom őt. Közelebb léptem hozzá és összefontam a karomat magam előtt.- Tényleg itt vagyok Jeremy. Nem a képzeleted játszik veled. - mondtam neki sietve, mert a tekintete mindent elárult.
Láttam azt, ahogyan a könnyek végig folynak az arcán és éreztem, hogy a szívem még jobban milliónyi darabra törik. Szerettem őt és még mindig szeretem, de még se adott nekünk a sors túl sok időt, de legalább boldogok lehettünk. Fájt az, hogy az a személy sír miattam akit a legjobban szeretek, de hiába szerettem volna elvenni, megszüntetni a fájdalmát erre képtelen voltam. Esélyem se volt és emiatt még inkább szomorú voltam.
A nővéred megtalálta Tessa-t és most vele van, meg még egy-két személlyel. - mondtam Jeremy-nek sietve, hiszen biztos voltam abban, hogy nem érti mit is keresek itt. - Éppen azon vannak, hogy visszahozzanak engem az élők közé, de félek attól, hogy esetleg Elena-nak valami baja eshet. Soha se tudnám megbocsájtani magamnak azt, ha vele történne valami, főleg miattam. - mondtam elcsukló hangon, majd amikor megláttam egy újabb könnycseppet az arcán, akkor odasétáltam hozzá, mert szerettem volna megvigasztalni őt. Szerettem volna azt, ha újra mosolyogni látom, de nem tudtam azt, hogy sikerül-e Elena terve vagy nem. Egyszerűen nem tudta azt, hogy mit kellene mondanom vagy csinálnom, így csak figyeltem őt, majd pedig végül az arca felé nyúltam, hogy letöröljem róla a könnyeket, de már közben az én arcomat is áztatták a saját könnycseppjeim.


Note: Bocsi nem lett vmi jó 27

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 19, 2014 11:21 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Bonnie & Jeremy
Sok dologban én magam is hibáztam, és ezért nem szidhatom Elenát, aki csak jót akart azzal, hogy a szüleinket visszahozassa. De számomra olyan üres érzés maradt afelől, hogy Bonnie meghalt, szinte már belehalok a tudatba. Nap mint nap bánat, nem tudok aludni, ha még is, akkor is fél üveg altatót szedek be. Belebetegszem az egészbe, és fogalmam sincs, mit tegyek. Elena nem hallgat meg, csak megy a Salvatoreék után, én pedig itt maradtam egyedül. Pedig, mit követtem én el Elena ellen, hogy ezt kapjam? Nem tudom, de talán erre a választ soha nem fogom megkapni. De; nem is akarom! Elég dühös vagyok, mert Bonniet elveszítettem, az egyetlen személyt, aki az életembe boldogságot csiholt sokszor. Mindig mellettem volt, minden bajban, aztán pedig ki hitte volna, hogy Elena barátnőjébe szeretek bele. Ő teljesen más, mint a többi volt. Bonnie jó, soha nem tudna rosszat tenni. Ezért is teljesítette Elena kérését, ami egy örök életre megváltoztatott mindenkit. Még mindig emlékszem arra a pillanatra, amikor Elenával közöltem a hírt, hogy Bonnie halott. A könnyek, amik legurultak az arcán, s az enyémen... valójában nagy dühvel mondtam el neki, hogy érezze, mit tett! Nem haboztam, kimondtam a nyers igazságot, hogy fogja fel, mit tett a kérésével!
Egy helyben álltam ott, még ugyan dideregve, hiszen a reggeli eső, s pára, köd, nagyon felkavarta a forró időjárást is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen idő lesz, így csak egy pólóba jöttem, és egy egyszerű csőnadrágban. Nagyon utálok ezen a birtokon lenni. Mindig, amikor beteszem a lábamat, elönt egyfajta undor, mert tudom, hogy itt kezdődött el minden balsors. Nem undorodtam még semmitől sem ennyire, mint ettől a helytől.
Körülbelül már vagy két órája, hogy itt állok egy helyben, mint a hülye. Kezdem már feladni hogy eddig senki sem talál ide, de sebaj. Majd talán máskor.
Mire elmentem volna, hallom, hogy egy nagyon ismerős hang szólal fel a hátam mögül.
- Bonnie? - kérdezem riadtan, s ijedten fordulok meg, tekintetem pedig mint aki rémet látna.
Újra látom őt ennyi hét után. vagy hónap után, pontosabban már nem tudom. Annyira hiányzott ő, hogy nem tudom elmondani sem, sem elgondolni talán magam sem. Egy hatalmas nagy kő zúdult le a szívemről, amikor megláttam hogy itt van előttem.
Éreztem, hogy szemem sarka könnyektől kezd gyöngyözni, s egy könnycsepp gurul le rideg, sápadt arcomról, s az öngyilkos módon veszi az irányt rohamosan a földnek. De ez csak egy könnycsepp. A a másik szememben egy újabb könnycsepp indult, s ez eddig kettő. Nem akarok sírni...
- El sem hiszem, hogy látlak. Szerintem csak beleőrültem a hiányod miatt, s talán csak elképzellek, hogy itt vagy. Kezdek megőrülni nélküled, Bonnie.- Rázom meg a fejemet, miközben már szempilláim, s szemem könnyektől nedvesek. A levegővétel is nehezemre esik, és nem tudom, hogy mostanában mi van velem. Hallucinálok-e, vagy nem tudom. Már azon is gondolkoztam, hogy nem a fél doboz altatót szedem be, hanem két dobozzal, s akkor talán annyira elalszom, hogy soha többé nem ébrednék már fel.

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
The Golden Age
† Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
† Humor :
❅ Sweet



Bonnie Bennett ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 09, 2014 8:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
bonnie jeremy


[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem bírtam ott maradni, hiszen nagyon is féltem attól, hogy esetleg Elenának valami baja esik, mivel mégis csak egy örült boszorkánnyal van összezárva, s akkor még nem is említettem azt, hogy örültebbnél örültebb hasonmásokkal. Ezt nem lett volna szabad engednem, hiszen ott volt az a fura Amara, vagy kicsoda. Annyira furán viselkedett, illetve itt volt Kath, aki mindig is sokra tartotta magát és nála örültebb vámpírral nem igen találkoztam még. Nem kedveltem őt, de ez szerintem nem meglepő és még itt volt Tatia is, aki idős volt, de talán egyedül miatta nem aggódtam. Tudtommal neki semmi oka sincsen arra, hogy bántsa a barátomat. De Kath előszeretettel tenné meg, Amara meg kicsit örültnek tűnt, viszont nem tudok semmit se tenni, mivel senki se lát, így inkább ki is jöttem a házból. Nem tudtam mit kezdeni magammal, hiszen mi lesz akkor, ha még se sikerül Elena terve? Nem akarom azt, hogy még nagyobb csalódás érje őt, mivel már így is eleget szenvedett miattam.
Lassú léptekkel bolyongtam a Salvatore ház körül, mivel nem akartam semmiről se lemaradni, illetve úgy éreztem, hogy lehet nem kellett volna semmit se megbolygatni miattam. Én is azért haltam meg, mert valakit visszahoztam, vajon valaki miattam is meg fog halni? Remélem, hogy nem, mert különben soha se tudnék már annyira boldogan élni, mint régen. Túl sok mindenkit vesztettem már el, olyan embereket akiket szerettem és mindig is szeretni fogok. Az ő emléküket őrizni fogom a szívemben, de Elenáékat nem szeretném elveszíteni, főleg nem miattam, illetve ott van még Jeremy is. Régóta nem hallottam már semmit se felőle, illetve nem is nagyon kutattam. Rossz volt olyan megtörtnek látni őt és talán, ha nincs a közelemben, akkor el fog felejteni és végre boldog lehet egy olyan személlyel, akinek az érintését érezheti, akit megölelhet, csókolhat.. A szívem is belesajdult ezekbe a gondolatokba, de azt szerettem volna, ha boldog lenne.
Egyszer csak közeledő léptekre lettem figyelmes és egyből elindultam a hangirányába. Lehet Elena az, de helyette egy olyan személyt láttam meg, aki nagyon hiányzott, de számára nélkülem biztosan jobb, hiszen én nem adhatok neki semmit se. Halott vagyok, szellem vagyok.. Majd amikor kimondta a nevemet, akkor egy pillanatra elgondolkoztam, hiszen azt terveztem, hogy elsétálok. Nem láthatott meg, de végül mögé sétáltam és figyeltem őt.
Jeremy, itt vagyok. - mondtam neki alig hallhatóan, majd közelebb léptem hozzá. - Mit csinálsz itt? - kérdeztem tőle érthetetlenül, mert erre nem számítottam. Nem biztos, hogy sikerülni fog ez a dolog és mi fog történni akkor, ha nem sikerül. Jeremy, Elena és Care hogyan fognak reagálni? Fogalmam sem volt arról, hogy képes leszek-e a fájdalmukat végig nézni és nem tenni semmit se.



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 09, 2014 3:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Jeremy & Bonnie

Eltelt x idő, így úgy érzem, hogy valamit meg kéne tudnom Elena rendezkedéséről, hogy még is hogyan hozza vissza Bonniet, mert így is eléggé lemaradtam mindenről. A testvéremmel teljesen eltávolodtunk egymástól, ami egyrészt aggaszt, másrészt pedig idegesít, hiszen csak ő keresztül tudok meg mindent Bonnieról, mert Bonnie neki mond el mindent, mit sem hogy nekem. Bonnie meghalt, tudom. De vissza lehet őt hozni, hiszen odáig jutottunk el, hogy már az sem lehetetlen, hogy valakit visszahozzunk. Bonnie nem ezt érdemelte, és bevallom, nagyon nem örülök annak, amit Elena csinált, és Bonnie meg meghalt miatta. Nem, nagyon nem örülök neki még most sem! Szeretem Bonniet, és azt hiszem, jogom van tudni hogy mi van vele. Az előző találkozásunk teljesen romokban hevert akkor, mert mindketten reménytelenek voltunk amiatt, hogy sikerül -e őt visszahozni. Bonnie jószívű, de neki is tudnia kellett volna, hogy nem a legjobb megoldás volt akkor, amit tett. Becsülöm benne, hogy képes volt megtenni Elenáért bármit. De nem gondolt arra, hogy akik őt szeretik, Bonniet, hogy azok utána mit fognak érezni az üresség miatt. Az elmúlt pár hónapot kínok közt éltem le, nem is tudom idejét hogy mikor aludtam utoljára. Fáradt vagyok, ingerlékeny, képtelen vagyok a pihenésre. Egész nap nyűglődöm, mert nem tudom, hogy hogyan jutottunk ide.
Végül is csak azért jöttem el a Salvatore birtokhoz, mert általában Elena mindig itt szokott lenni. Otthon soha, így persze alapból nem is szoktam őt otthon keresni, körülnézni esetleg a lakás minden zugában; nem. Mert tudom, ő mindig itt van, így nagyon nem is pazarlom arra az időmet hogy keresgéljem. Ha ő nincs itt, talán összefutok valamelyik Salvatoreéval, aki talán tud Bonnieról valamit, mert már régen nem láttam őt sem, és halott ügynek tűnik számomra minden. Olyan, mintha Bonnie megszűnt volna, és aggódom érte. Nem akarom őt örökre elveszíteni!
Az üresen kongó udvar közepén állok szorultan, feszes mellkasom köré fonva karjaimat, s nézve körbe, hogy hátha jön valaki. Nem akartam bekopogni, mert igazából nagyon nincs is kedvem csevegni. Nem vagyok valami jó kedvemben, bár nem is tudom mikor voltam utoljára boldog. Olyannyira nem tudom annak sem az idejét, hogy mikor aludtam. Kezd a feje tetejére fordulni minden.
- Bonnie, hol vagy? - kérdezem végül is csak újra ezt a szót olyan halkan, hogy szinte alig halhatta azt akárki is, még egy vámpír sem hallotta volna azt. Mindig ezt kérdezem, amikor úgy érzem, mellettem van, de még sem jelenik meg. De persze, nincs mellettem ez csupán csak nyugtatásból beképzelem magamnak.
Hiányzik. Mindennél, s mindenkinél jobban hiányzik a világon.

I love her and that's the beginning of everything.


A hozzászólást Jeremy Gilbert összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 09, 2014 10:38 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
the other part of my soul
† Kedvenc dal :
war of hearts
† Tartózkodási hely :
✥ seattle ✥
† Hobbi & foglalkozás :
✥ lawyer ✥



Lara Greene ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Nov. 04, 2013 6:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
stefan laura


[You must be registered and logged in to see this image.]
Hát a családom története elég régre nyúlik vissza. Mi vagyunk Mystic Falls egyik alapító családjának sarjai. De igazából nem untatlak a történelemmel, amit minden második könyvben megtalálhatsz. Bár nem mindig mondanak igazat, amint látod én is élek pedig szép mesével körítve megírták a halálomat és a testvéremét is, de mind a ketten élünk is virulunk. – Ki jobban, ki kevésbé. Az én életem most túlságosan is tele van zűrzavarral. Nem is igen jut energiám semmire..
Csak óvatosan. – Szóltam oda neki, mikor megszédült. Régen láttam már olyan embert, aki ilyen kevés alkoholtól megszédül. De ez valahogy mindig megmosolyogtat. Nekem túlságosan is sokat kell igyak ahhoz, hogy hasson valamennyire is.
Persze. Mit szeretnél látni először? Romos hálószobákat teli pókokkal esetleg másra is vágyik a kis hölgy? – Kérdeztem vigyorral az arcomon, mert egyáltalán nem panaszkodni akartam. Örömmel körbevezetem, de ez a ház már annyira régi, hogy azon sem csodálkoznék, ha egy-egy eldugottabb zugában rálelnénk egy pók családra.  

--> pince



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 03, 2013 12:18 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Stefan & Laura

- Akkor kezdjük is el, nem? – kérdeztem izgatottan és letéve az immár üres poharat emelkedtem meg hirtelen. Nem számoltam azzal, hogy a whisky ereje ilyen nagyot üt majd. Megszédülve huppantam vissza a puha párnák ölelésébe. – Uh. Erre nem számítottam – sóhajtottam fel és kissé zavarban is voltam. Pár perc mély lélegzetvétel után emelkedtem csak meg ismét. – Nem véletlen nem iszom. – rántottam meg a vállamat és Stefan mellé lépve mutattam körbe a lakáson. – Körbevezetsz? Gondolom sok titkot rejt ez a ház. – Megnyugodtam. A szívem már nem vert olyan hevesen. Elhitettem magammal, hogy nem fog bántani. Elhitetette velem, hogy biztonságban vagyok és ehhez nem kellett szavakat használnia. Elég volt csupán a viselkedése és megértése. A szimpátia mely oly kevés emberben öltött nagy alakot. A segítség mit nyújtott, mit anélkül ajánlott fel, hogy valóban ismert volna. Én pedig úgy fogadtam el, hogy tudtam, ő egy ismerős ismeretlen. Egy olyan idegen akivel több köt össze mint csupán egy címer de nem tudtam volna megmondani, hogy mi is az pontosan. [color=#40232e]– S közben mesélhetnél is.

zene: ain’t born typical | megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
the other part of my soul
† Kedvenc dal :
war of hearts
† Tartózkodási hely :
✥ seattle ✥
† Hobbi & foglalkozás :
✥ lawyer ✥



Lara Greene ÍRTA A POSZTOT
Pént. Nov. 01, 2013 1:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
stefan laura


[You must be registered and logged in to see this image.]
- Igen, valami olyasmi. - Furcsa volt, hogy valaki ezt mondja nekem, hiszen abban a tudatban éltem, hogy mi voltunk az utolsó Salvatore-k, mármint még ott volt Zach, de rajta kívül nem tudtam senkiről. De ő is egyedül élt. Pontosan ebben a házban. De az élete nem volt olyan hosszú, mint szerette volna. Nyugodjék békében.
- Akkor örömmel segítek. - Ha nem is tartották számon azt a lányt, mint Salvatore valahogyan biztos említést tettek róla. Azt kell kitalálni, hogy ki volt az a nő, akivel édesapám félrelépett onnantól kezdve pedig minden olyan egyszerű lesz, hogy csak na. Mert utána az ő történelmét követve könnyen megtalálhatjuk a rokonait. Meg talán arra a is választ kapunk, hogy miért volt az édesanya számára annyira értékes ez a kis ékszer.
- Nem kell bocsánatot kérned. Értek ennél már nagyobb sokkok is az életben. El tudom viselni. - Tényleg feleslegesnek találtam a mentegetőzését. Egyszerűen felesleges volt. Megdöbbentem, hogy volt egy féltestvérem, de igazából azért ennél már sokkal több kell ahhoz, hogy én padlót fogjak. Jóval több. Túl sok zűr volt az életemben és bonyodalom meg váratlan fordulat ahhoz, hogy igazából semmin se lepődjek meg.. Ezen mégis meglepődtem, de ezt próbáltam leplezni. Bár azt sem értem miért lepődtem meg azon, hogy apánk egyszer félrelépett vagy többször. Mindig ő volt a példaképem, mert azt hittem becsületes erre kiderül, hogy még sem..


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Nov. 01, 2013 12:13 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Stefan & Laura

- Akkor ezek szerint… te a déd nagybátyám vagy. - nyeltem nagyot és kissé meghűlve kezdtem felköhögni az erős italt, ahogy szembesültem ezzel a ténnyel. A rokonságunk sokkal közelebbi mint gondoltam. Pár perc alatt összeszedtem magam és elmosolyodva pillantottam rá. – Nagyon hálás lennék. – Igen, valóban könnyít az ember helyzetén ha egy több mint 150 éves vámpír segít felkutatni a családfáját, főleg úgy ha ez a vámpír, a mostohatestvére volt annak akitől az én családom származik. Pontosan nem tudtam volna megfogalmazni miért volt számomra olyan fontos és nagyra becsült ez a tudás. Egy dolgot tudtam. Volt valami ebben a medálban ami miatt anyám a legértékesebb kincseként tartotta számon és amiért újabb és újabb történeteket mesélt számomra mik mint egy puzzle darabjai egészítették ki és formálták egymást az évek során. Aztán anyám meghalt és vele együtt a mesék is.
- Ó! – kiáltottam fel hirtelen ahogy belém hasított a felismerés. – Sajnálom! Rettentően tapintatlan voltam… csak a saját kesergésem érdekelt, miközben te most tudtam meg, hogy volt egy féltestvéred. – Nagyot nyeltem… hogy lehettem ennyire érzéketlen? Ja igen… a szörnyeteg aki belőlem is bestiát faragott, megölte azt az egykor kedves, érző lényt aki voltam. Stefan Salvatore aznap éjjel nem csak a barátaimat végezte ki hanem engem is és erről még csak nem is tudott… ahogy én sem tudtam, hogy ő felel mindazért a gyászért és fájdalomért ami bennem munkálkodott.

zene: ain’t born typical | megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
the other part of my soul
† Kedvenc dal :
war of hearts
† Tartózkodási hely :
✥ seattle ✥
† Hobbi & foglalkozás :
✥ lawyer ✥



Lara Greene ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 31, 2013 8:16 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
stefan laura


[You must be registered and logged in to see this image.]
Nevetésétől mosoly kúszott az arcomra és egy picit meg is könnyebbültem. Nem, mintha különösebben félnék attól, hogy egy karó fúródik a szívembe. Egyszerűbb lenne minden. Számomra legalábbis. Ha halott lennék nem kellene azon gondolkoznom, hogy melyik nőt fogom megbántani a környezetemben. Nem tudom, hogy mikor kerültem ennyire a középpontba a nők terén. Katherine-nel már korábban is voltak dolgaink. Layla meg a városba jött, szóval ő eddig nem volt jelen. Rebekah meg az emlékeimben sem volt jelen.. De most nem kell ezen gondolkoznom. Inkább a jelenlegi helyzetet kell megoldanom.
- 166 leszek. Már eléggé öreg motoros vagyok, de vannak nálam bőven idősebbek. - Néha már el is felejtem, hogy mennyi év áll mögöttem. Olyan, mintha nem is lett volna, mert még mindig ugyan akkora idióta vagyok, mint voltam. Talán soha nem fogok felnőni igazán.
- Hát a legjobb kifejezés arra, hogy eléggé zűrös. Nem tudtam apám félrelépéséről úgyhogy ki tudja mennyi titok lappang a családnevünk mögött. - Lehet, hogy volt még egy egész focicsapatnyi testvérünk, csak szépen titokban tartották.
- Ha akarod segíthetek ezt kideríteni. - Ajánlottam fel neki a segítségemet. Most még sem mondhatom neki azt, hogy oké, rendben old meg egyedül. Amiben csak lehet segíteni akarok neki. A múltját tönkretettem, de legalább a jelenjét és a jövőjét szerettem volna egy kicsit szebbé tenni, már ha ez egyáltalán lehetséges.. Mert a fájdalmát nem vehetem el csak egy csettintéssel. Igézéssel igen, de.. Azt nagyon nem szeretném.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 31, 2013 10:40 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Stefan & Laura

Felnevettem, őszintén és talán némi öniróniával is. Karót ragadni és a szívébe döfni? Nem az én stílusom volna. Fél éve edzek minden nap s minden alkalommal addig még össze nem esek a fáradtságtól, most mégis úgy éreztem, hogy egyetlen könnyed mozdulattal tépne darabokra. – Várj csak… hány éves vagy? – emelkedtem meg végre, hogy szembeforduljak vele de tekintetem megakadt az apró ám annál csábítóbb erejű asztalon. Nem szoktam inni de most igazán jól esett volna valami erős így hát nem hezitáltam megkínálni s kiszolgálni magam. A whisky az én testemnek erős volt így az első korty után inkább helyet foglaltam a kanapén. Nem ittam túl sűrűn és nem is szerettem különösképpen az alkoholt. Most viszont még az erős, szédítő íz ellenére is jól esett.
- Konkrétum? Nincs… csak tudni szeretném milyen az a család melyhez kötődöm. – nem mondtam, hogy részese vagyok hisz nem lett volna igaz s nem azért mert én vadász voltam, Stefan pedig vámpír. Nem hittem azt, hogy Stefan családtagként gondolna rám és nem vadászként aki potenciális veszélyforrás. A címer kötött össze minket egyedül. – Meg szeretném ismerni a címer múltját. – Kerestem önmagam. Határozottan arra az ösvényre léptem rá melynek ha a kutatás véget érne sem lenne vége. Olyan egyedül voltam ezzel a teherrel és fájdalommal, hogy az egykor önfeledten kacagó fiatal nő kiveszett belőlem. Azt hiszem talán ő utána kutattam még ha tudtam is, hogy soha nem kaphatom vissza. – Szeretném megtudni, miért volt olyan fontos anyámnak ez a medál. – nyeltem nagyot mert róla rettentő nehéz volt mesélnem. Túlságosan szerettem és hiánya körbelengte egész kifakult lényemet.

zene: ain’t born typical | megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
the other part of my soul
† Kedvenc dal :
war of hearts
† Tartózkodási hely :
✥ seattle ✥
† Hobbi & foglalkozás :
✥ lawyer ✥



Lara Greene ÍRTA A POSZTOT
Szer. Okt. 30, 2013 7:38 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
stefan laura


[You must be registered and logged in to see this image.]
- Azért remélem ennek örömére nem akarod megragadni az első fadarabot és leszúrni. - Törékenynek tűnt a lány. Mármint nem hiszem, hogy különösebben kárt tudott volna tenni bennem, de nem ítélkezhetek látszat alapján. Mindig jöhet valami váratlan meglepetés. - Csak láttam embereket, akikkel ez történt. - Mondtam őszintén. Hiányzott belőlük valami, de nem tudták mi. Amikor egyedül voltak csak azon törték a fejüket, hogy mi lehet az. Egy idő után pedig a többség belebolondult. Ezt a sorsot nem kívánom senkinek. Pár apró dolgot el lehet feledtetni az emberrel, de egy szerettünk elvesztését vagy éppenséggel az utána érzett fájdalmat. Nem olyan egyszerű dolog.
- Csak éreznéd, hogy valami nincs rendben. Az életed során magaddal cipelted ezt a fájdalmat, ha elvenném tőled üresség telepedne a helyére. Nem tudnád, hogy mi az csak.. Már nem lennél teljes. - A rossz emlékek és a fájdalmak tesznek azzá, akik vagyunk. Persze még ott van a dolgok jó oldala is, de ha soha nem fájt volna mi sem olyanok lennénk, mint ma. Legalábbis én ezt gondolom.
- Esetleg van valami konkrétum, amit tudni akarsz? - Igazából, már azt sem tudom, hogy tudom-e a családunk történetét. Az, hogy volt egy húgunk Damon-nel az számomra teljesen homályos. Oké.. Apám szeretőjétől született a gyerek és az ilyesmit nem illik nagy dobra verni, de akkor is.. Soha nem gyanakodtam arra, hogy édesapánk más nővel töltötte volna az idejét.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Okt. 30, 2013 6:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Stefan & Laura

-Valahogy úgy… - bólintottam de valójában csak ráhibáztam. Az igazság az, hogy ő volt az első vámpír, akivel találkoztam. Megpróbálhattam volna rábeszélni, hogy megtegye de nem akartam. Nem ez volt a terv amelyhez mindeddig tartottan magam. A felejtés ára a bosszú. – Miből gondolod? – kérdeztem csupán ennyit bár én is sejtettem a választ még ha be nem is ismertem volna be hangosan. Gyenge vagyok. Rémisztően gyenge. Letöröltem könnyeim és ismét megbűvölten bámultam a lángokat. Nagyokat nyelve rendeztem gondolataim.
- Hogy hiányolhatnám azt amiről nem tudom, hogy valaha ott volt? – érdekelt, valóban tudni akartam. Roppant érdekes volt számomra az igézés, hogy a vámpírok képesek voltak egyszerűen pár szóval elfeledtetni a legrémesebb, leggyötrőbb emlékeket, a sebeket… tudni akartam, hogy működik… de nem csak ezzel akartam tágítani tudásomat.
– Mesélj nekem a Salvatore családról. – kértem, mert most megrekedtem. Féltem, mert tudtam, nem tudom megvédeni magam. Féltem mert elárultam mindazt mi a lelkemet hasogatta de közben, még a szívem hevesen dobogott, lélegzetvételem nyugodt volt, mellkasom sem emelkedett gyorsabban mert egyszerűen tudtam, hogy nem fog bántani… de akkor mitől féltem?

zene: - | megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
the other part of my soul
† Kedvenc dal :
war of hearts
† Tartózkodási hely :
✥ seattle ✥
† Hobbi & foglalkozás :
✥ lawyer ✥



Lara Greene ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 29, 2013 11:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
stefan laura


[You must be registered and logged in to see this image.]
Tudom, hogy ki ő. A rokonom és egy vadász. Méghozzá rám vadászik. Ha ő ezt tudná, már rég kihasználta volna az alkalmat, de az is lehet, hogy ez az egész csak elterelés.. Elég sok gondolat megfordult a fejemben, de próbáltam mindegyiket egytől-egyig elhessegetni.
- Ez egy eléggé lényegre törő beszéd volt. Azt hiszem ezt egy idő után már megérzitek, nem? - Érdeklődtem, miközben összefontam a karomat a mellkasomon. Tényleg kíváncsi lennék, hogy a zsigereikben érzik-e azt, hogy valaki vámpír vagy csak úgy tippelnek. Persze ott van a másik lehetőség is az, hogy rögtön letesztelik egy kis verbéna és minden kiderül másodperceken belül.
Éreztem rajta a félelmet, de nem közelítettem. Nem akartam, hogy tolakodásnak vegye. Most már végképp annak venné.. Talán még félre is értené az aggodalmam. Nem fogom bántani. Épp eleget bántottam azzal, hogy megöltem a barátait. De így azért még sem mutatkozhatok be neki, hogy helló én voltam az, aki megölte a barátaidat azért remélem még rendesen tartjuk a rokoni kapcsolatot.. Elég gáz helyzet az egyszer biztos.
- Persze. De nem fogom. Hiányolnád és láthatóan az a hiány felemésztene téged. Jobban, mint ez az egész. - Megtenném neki, de senkinek nem lesz jobb attól, hogy nem emlékszik.. Az emlékekre mindig szükség van.



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 29, 2013 11:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Stefan & Laura

Nem emelkedtem meg, sőt még csak nem is mozdultam. Szóval ha tudta ki vagyok, azt is tudta, hogy vadász. Valószínűleg a franciámat is értette. – Azt gondolom, hogy elveszett vagy. – szólaltam meg pár perces csönd után – Valaki megsebzett… valaki akiben rettentően bíztál. Azt gondolom, hogy már nagyon régóta küzdesz önmagaddal. Régebb óta mintsem az célravezető volna… és azt gondolom, hogy te egy vámpír vagy. – ejtettem ki végül kissé megrettenve a következményektől. Nem hittem, hogy ártani akarna nekem, ellenben azzal tökéletesen tisztában voltam, hogy nem tudnám megvédeni magam. Olyan könnyedén törne ketté, akárcsak egy darab ágat. A lángok felé nyúltam és éreztem, ahogy egy könnycsepp gördül végig arcomon. – Mindenképp közelebbi rokonok vagyunk mint gondoltam. – A fájdalom ott dübörgött a mellkasomban… éreztem milyen hevesen ver és Stefan is hallhatta, ahogy a félelem megnöveli a dobbanások számát odabent. – Képes lennél rá? Képes lennél elfeledtetni a fájdalmat? – kérdeztem miközben letöröltem a kibuggyanó könnycseppeket az arcomról… félresöpörve pár előreszaladó kósza tincset pillantottam végre a férfire.

zene: - | megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
the other part of my soul
† Kedvenc dal :
war of hearts
† Tartózkodási hely :
✥ seattle ✥
† Hobbi & foglalkozás :
✥ lawyer ✥



Lara Greene ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 29, 2013 11:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
stefan laura


[You must be registered and logged in to see this image.]
- Amit nem is tanácsos feszegetni. - Megváltoztatni nem tudjuk, csak elfogadni. Én még mindig ott tartok, hogyan tudnám elfogadni azt, amit a múltban tettem. Főleg, amikor mondhatni szembe találkozom a múltammal az utcán.
- A pszichológusokban én sem különösebben. Egy olyan személyre gondoltam, akit feltétel nélkül szeretsz és ő is ugyanígy érez irántad. - De, néha mikor az ember azt hiszi, hogy van egy ilyen személy, akkor esik igazán pofára. Onnantól kezdve pedig megint nem más, mint egy darab romhalmaz. Ha azaz ember kilép az életünkből el vagyunk átkozva egy életre. Nem bízunk meg másban, hogy segítsen felállni, de egyedül képtelenek vagyunk rá. Nekem ezt az egyetlen egyet kellene megtalálnom annyi lány közül talán meg is találtam, de elvesztettem. Pont, ahogy az meg volt írva. Elena az életem szerelme volt.. Most pedig már szinte nyoma sincs az életemben, de talán jobb is ez így.
Gondolkodóba estem, amíg a lány a kandallót csodálta. Mégis hol rontottam el az életem? De jobb nem a múltban merengeni. Az csak felidézi a szenvedést..
- Senki nem értheti meg, hogy mit érzel, amíg el nem töltött egy életet a te bőrödben. - Próbálhatunk együtt érzőek lenni a másikkal, de úgy igazán soha nem tudhatjuk, hogy legbelül mit éreznek vagy mit nem. Nem lehet mindent külső jelekből leolvasni.
Kérdésére bólintással válaszoltam, hogy én ki vagyok? Egy vámpír, aki már több, mint 150 éve él és az ősöd mostohatestvére, hát ez lennék én.. Azért ez a válasz olyan lenne, mintha tálcán kínálnám a fejemet. - Mit gondolsz? - Kíváncsi voltam, hogy mi jár a fejében azzal kapcsolatban, hogy ki vagyok én.



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 29, 2013 10:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Stefan & Laura

- Igen, mindenki. Mindenkinek megvan a maga múltja… és a maga sebei. – bólintottam egyetértőn de a következő szavakra még inkább felkaptam a fejemet. – Valaki? – pontosan tudtam mire gondolt. Tisztában voltam vele, hogy mire képes egy vámpír, nem véletlen csempésztem bele a bátyáim életébe a verbénát… sőt. Az én medalionom is azt rejtett magában. – Nem hiszek a pszichológusokban. – Amint Stefan ajtót nyitott, már be is szabadultam. Ujjaim a falon doboltak ahogy a tágas ház nappalijába értem, miben a színes tökéletesen harmonizálva csábították maradásra a vendéget… engem azonban a kandalló nyűgözött le igazán. Imádtam… imádtam minden mi becsempészte a természetet, a lángokról nem is beszélve. Megbűvölten foglaltam helyet a szőnyegen s hosszan sóhajtva játszadoztam a szőnyeg rojtjaival. Persze, Stefan gondolhatott arra is, hogy egy szerelem kell ahhoz, hogy elfelejtsd a terheid de én ezt eleve kizártam. Nem. Az túl kevés ahhoz, hogy eltűnjön az a mindent felemésztő, égető fájdalom ami bennem lángolt. – Ők nem értik meg. A legjobbat nyújtják nekem de nem értik meg ezt az ürességet. – beszéltem bátyáimról akik tényleg mindennél jobban szerettek a világon és valóban megadtak mindent s mindenből a legjobbat de nem értették milyen mikor belülről éget ki egy emlék, egy heg melyen férgek lakmároznak. – Tudod, ki vagyok, igaz? – kérdeztem végül mert nem tudtam elereszteni a férfi megjegyzését… - Viszont én nem tudom te ki vagy… - akadt el a szavam de továbbra sem pillantottam rá, csak a lángok mozgását figyeltem.

zene: - | megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
the other part of my soul
† Kedvenc dal :
war of hearts
† Tartózkodási hely :
✥ seattle ✥
† Hobbi & foglalkozás :
✥ lawyer ✥



Lara Greene ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 29, 2013 9:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
stefan laura


[You must be registered and logged in to see this image.]
Ha elvennék az emlékeimet még akkor sem szabadulhatnék meg a tehertől, amit nap mit nap cipelek magammal. Hiszen hiába felejteném el azt, hogy vámpír vagyok idővel rájönnék másrészt pedig újból öldökölni kezdenék, hiszen még nem lenne meg bennem a bűntudat, hogy megálljak. Ez pedig az ég világon senkinek nem lenne jó. Leginkább nekem nem. Mi értelme az új életnek, ha azt is ugyanúgy elrontanám. Bár, ha velem lenne valaki, aki emlékeztetne arra, hogy nem vagyok mindig szörnyeteg.. Talán könnyebb lenne, de ilyen személyt nem mostanában fogok találni.
- Igen, itt lakom. - Na, meg Layla és Lexi is. Lassan már kész szállodát csinálhatunk a helyből. Mondjuk egyáltalán nem bánom, hogy ez a két nő egy fedél alatt lakik velem, csak egyszerűen nehéz az egész helyzet. Ami az erdőben történt azt soha nem fogom elfelejteni. Legszívesebben tényleg elfelejtenék mindent.
Bólintással jeleztem, hogy azt csinál, amit akar. Oda megy, ahol akar. Bár jobb, ha nem találja meg a pincében a vér készletet, mert az eléggé kellemetlen lenne. Olykor elgondolkozok, hogy miért is van ott. Hiszen én nem igazán iszom.. Még a zacskós vértől is elborul egy kicsit az agyam. Talán fel kellene keresnem Caroline-t..
Figyeltem, ahogy felcsillan a szeme pusztán már attól, hogy kívülről szemlélheti a házat. Látszólag tényleg érdekelte. - Szerintem igazából mindenki ez akarja, hogy a fájdalom eltűnjön. De azért tenni is kell. Vagy kell valaki, aki elfeledteti veled.




[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 29, 2013 8:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Stefan & Laura

Nem tudtam volna megmagyarázni de egyszerűen tudtam, hogy tapasztalatból beszél és mélyen legbelül éreztem, hogy igaza van… hogy ezt az űrt, ezt a veszteséget, akármi történjék is, mindig érezni fogom. Nem segít rajta a feledés vagy a bosszú, ez azonban aligha tántorított el a célomtól. Egy nap elfeledem mindezt. Elfelejtem ezeket az érzéseket és magam mögött hagyom a barátaim látványát… egyszer, ha megöltem azt a mocskot aki ezt tette, elfeledtetem ezeket az emlékeket.
Elképedve fordultam Stefan felé. – Te itt laksz? – tátottam el a számat de a tekintetemben ülő izgatott csillogás elárult. Álmaimban sokszor jártam ilyen helyen… a hatalmas terek mindig is csábítottak… volt bennük valami ami szabadságot adott, ami elbűvölt. – Ez gyönyörű! – suttogtam visszafordítva a tekintetem és pár pillanat hallgatás után, kislányos zavarral köszörültem meg a torkomat. – Szabad? – kérdeztem és ha Stefan bólintott, ajkamba harapva indultam a ház felé. A tartóoszlopok mellett álltam csak meg, hogy végigfutassam ujjaim a faragott fa szépségén. Újabb dolog melyet anyámtól örököltem… ő is mindig hatalmas birtoktól és házról álmodozott… aztán mikor apám meghalt, anyámat magával ragadta a gyász. Legszívesebben azon nyomban betörtem volna a házba, hogy mindenhol körbenézhessek, hogy megcsodálhassam az építészek remekbeszabott munkáját és hagyjam magam elvarázsolni, legalább egy röpke időre… Mikor Stefan mellém ért rá pillantottam. – Tudom, hogy mindig ott marad a fájdalom… de olykor nagyon jó lenne ha egy kicsit elmúlna. – mosolyodtam el kedvesen.

zene: - | megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
the other part of my soul
† Kedvenc dal :
war of hearts
† Tartózkodási hely :
✥ seattle ✥
† Hobbi & foglalkozás :
✥ lawyer ✥



Lara Greene ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 29, 2013 7:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
stefan laura
<-- Főtér

[You must be registered and logged in to see this image.]

- A fiútestvérek többnyire ilyenek. Mindent megtesznek a húgukért. - Valószínűleg, ha tudtunk volna Damon-nel a húgunkról mindent megtettünk volna érte. Vagyis ha én nem is Damon talán. De igazából soha nem gondolkoztunk azon, hogy lehet-e testvérünk. Apánk ezek szerint nem csak a mi halálunk okát tartotta titokban, hanem azt is, hogy volt egy szeretője. Akitől született egy lánya is..
- Megértem. Egy nővérrel mondjuk sokkal egyszerűbb lett volna minden. Mi a másik nem képviselői nem rajongunk az érzelmeink kimutatásáért, de erre gondolom te is rájöttél. - Válaszoltam halvány mosoly kíséretében.
- Hidd el, ha el is felejtenéd ezt az egészet. Legbelül ugyanúgy éreznéd az ürességet, amit édesanyád és a barátaid hagytak maguk után. - Megigézhetsz valakit, hogy felejtsen el dolgokat, de soha nem fog teljesen megfeledkezni róluk. Valahol legbelül mindig is tudni fogja.
Sétáltunk, de igazából, hogy miért pont a Salvatore házhoz vezettem nem tudom. Nem akkora ördöngösség rájönni arra, hogy hol is van. Csak egy kicsit kutakodni kell a történelemben. - A Salvatore birtokon. - Válaszoltam a kérdésére kedvesen.




[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 29, 2013 4:03 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Stefan & Laura

- A bátyáim, mindig is nagyon… védtek engem. Túlzottan is megóvtak a világtól. – rántottam meg a vállamat – Igen, jó lett volna a lány testvér… jó lett volna ha anyám halálakor nem csak masszív vállak állnak mellettem… - nem akartam egy hisztis kislánynak tűnni ezért hozzátettem – Ne érts félre… én csak… a bátyáim nagyon ritkán mutatják ki az érzelmeiket. – felsóhajtottam. Nem tudtam mit mondhatnék ennél többet. Nem tudtam miért magyarázkodom ennyire. – Köszönöm. – suttogtam csendesen majd ismét felpillantva Stefanra köszörültem meg a torkom. – Néha azt kívánom, bárcsak elfelejthetném… bárcsak elmúlna ez az érzés. – akadt meg a hangom ahogy ismét elgyengültem. Fél éve adtam a fejemet bosszúra és fél évvel ezelőtt határoztam el azt is, hogy a vadászok közé állok. Mégis rettentő gyöngének éreztem magam, mégis pillanatok alatt voltak képesek elönteni az érzéseim és felülkerekedni rajtam ha úgy akarták. Lépteim ismeretlen magabiztossággal vezettek és ne is igazán figyeltem merre tartunk még meg nem érkeztünk a Salvatore villa elé. Nagyokat pislogva fordítottam fejem Stefan felé. – Hol vagyunk? – kérdeztem végül de épp úgy tartottam a férfi lépteit mint mikor elindultunk.

zene: - | megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 9:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

A birtok és az udvar

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Földesúri birtok
» Földesúri birtok
» Ház és udvar
» Seelie Udvar
» Yamanaka birtok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Lakónegyed :: Salvatore birtok-