Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 02, 2015 8:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next






Augustus & Connie



- Tehát most el kéne döntenem, hogy ebben az esetben mi is a jó válasz? - mosolyodom el. Hát na lehet hogy negatív kritikának számít, ha azt mondom rá, hogy nem néz ki szakértő tolvajnak, mert azt várja, hogy annak nézzem, a fene tudja. Van, amikor az emberek mindenféléket elvárnak és nem mindig lehet tudni, hogy mi az, amivel nem bántod meg őket. - Igen, mindenképpen bóknak szántam. - bólogatok talán még egy kicsit hevesebben is a kelleténél, de hát na, nem akarom már a legelején elvágni magam és szerencsére kisegített annyiban, hogy nem kell feltétlenül tovább magyarázkodnom tolvaj ügyben. Amúgy se nagyon tudom, hogy pontosan mit is mondhatnék, meg hát... őszintén szólva nem ismerek tolvajokat, de gondolom, ha egy tolvajt fel lehet ismerni, hogy tolvaj akkor az már régen rossz. - Igazából azt hiszem, csak igyekszem... jó üzletet kötni.- egy félmosollyal vonom meg a vállamat, mert hát ez az igazság. Szeretném meggyőzni arról, hogy érdemes engem ott látnia az óráján és ehhez az kell, hogy bevágódjak, akkor meg tőlem hívhat, ahogy csak akar, csak jussak be az órájára. - Talán most a többi tanár nem is számít, csak az, hogy ön mennyire hajlandó segíteni. - de komolyan, tudom, hogy vannak rémes tanárok, ez tény és való, de reményeim szerint ő nem ilyen, eddig se tűnt kifejezetten annak, szóval határozottan örülök neki.
- Miért nincsenek képek? - jó ez azért kicsit meglep. A legtöbb embernek vannak, maximum ha más nem hát a barátaikról, vagy ilyesmi, neki viszont úgy fest egyáltalán nincsenek képei? Azért ez tényleg meglepő. Még nekem is akadnak képei, pedig nekem aztán igazán van okom rá, hogy ne legyenek, túl sok mindenem nincs a múltamból, vagy... inkább semmim sem. - A könyvek amúgy is passzolnak egy történelem professzorhoz, a vastagak meg főleg. - mert hát mint tudjuk vannak olyan vaskos kötetek, hogy az ember majdnem el sem meri őket kezdeni olvasni, de mondjuk nekem soha sem volt ezzel gondom, nem félek a hosszú könyvektől, vagy történetekből, sőt azok néha lehet, hogy nehéz olvasmányok, de még jobbak is lehetnek, mint egy rövid, mert úgy igazán ki vannak fejtve.
- Tudja... néha kicsit úgy érzem magam, mintha valami régi időben ragadtam volna, ez a mostani... van hogy szó szerint taszít. Butaság igaz? - jó, ha azt nézem, amit megtudtam akkor nem, bár nem igazán emlékszem semmire sem a múltból, maximum néhány kósza álomfoszlány, amikből semmit sem értek, de... mégis sokszor érzem azt, hogy nem vagyok ide való, gondolom talán azért is, mert így is van, mert egy másik korban kellett volna élnem és meghalnom. Olyan, mintha a jövőbe kerültem volna és nincs út, hogy visszatérjek oda ahová tartozom, bár gondolom most az életem összezavarodása miatt is van, hogy nem igazán találom a helyem. - Nem túl jó, ha még nem ugye? Igazából... nem tudom, imádom az irodalmat, de tudom, hogy ebből megélni elég nehéz, úgyhogy még nem igazán tudom. Ön mindig tudta, hogy történelmet akar tanítani? - sokan vannak az évfolyamtársaim közül, akik már most tudják mit akarnak az élettől, akik már évekkel ezelőtt is pontosan tudták, én meg... itt bizonytalankodom, de azt hiszem jelenleg az is valami, hogy egyáltalán nem omlottam össze teljesen.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 30, 2015 5:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Connie & Augustus



- Szóval nem nézek ki ezek szerint szakértő tolvajnak? – pillantok rá meglepetten, de persze még mindig mosolyogva. Ez csak vicc, nem gondolom komolyan ezt az egészet és minden bizonnyal ő sem. Mondhatnám, hogy azért tudom ezt, mert ismerem, de az a nagy igazság, hogy sok különböző Connie-t ismertem már az évek során. – Ezt most nem fogom magamra venni, amúgy is, ez inkább úgy hangzik, mint egy bók, nem igaz? – elvégre mégis ki akarna tolvaj lenni? Persze, erre nem várnák választ senkitől sem, hiszen a válasz szinte adja magát. Nagyon sok minden ösztönözhet arra egy embert, hogy eltulajdonítson valamit egy másik embertársa birtokából. – Szóval feltételhez köti… nagyon okos. – mosolygok rá. Na igen, Connie sokféle ember volt már, de soha nem volt bolond, nagyon is vágott az esze, és öröm látni, hogy ez most sincsen másként, hiszen véget ért az, amiről eddig nem tudott. Nem lesz több újrakezdés, nem veszek el több emlékét, most már… élhet. – Valóban? Nem akarom kibeszélni a kollégákat, ráadásul még csak nem is ismerem őket, de… ahány ember, annyi indíték, hogy végül itt kötött ki, mint tanár, igaz? – nem ugyanazon okokból lettünk végül tanárok, ez tény. Én Connie miatt vagyok itt, egyesek a  pénz miatt, megint mások pedig csak élvezik ezt az egészet mindenek felett.
- Ebben van valami, csak sajnos… nincsenek képeim. Tudja, családi, meg a többi más. – rántom meg a vállamat. Na igen, akkoriban még nem volt mivel fotót készíteni, nekem pedig nincsen családom, meghaltak már, feleségem soha nem volt, gyermekeim se, így hát… üres lesz ez a szoba úgy tűnik. – Amúgy is az egyszerűség híve vagyok. Majd telepakolom a polcokat jó vastag könyvekkel maximum. – ne otthon foglalják a helyet, és hát mégiscsak éreztetnem kéne azt valahogyan, hogy… történelem tanár vagyok, majd kitalálok valamit, hogy ezt a szobát valahogy otthonosabbá és barátságosabbá varázsoljam, mint amilyen most. – Oh, nem, félreértette, csak… hallani akartam egy külső szemlélő véleményét. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Na igen, egy kicsit én is úgy érzem, hogy ezt talán most kissé túlreagálja, de végül is mindenkinek a saját dolga, hogy mit mennyire vesz komolyan, nemde? Én csak örülök annak, ha komolyan veszi az óráimat.
- Nem, nincsen semmi gond, igaza van, jól látja a dolgokat. – bólintok egyet mosolyogva. – Rohanó világ ez, és mint ismeretes, az ember előszeretettel ismétli meg a hibáit. A történelem ezt nem tudja meggátolni. Irányt mutat, a múltunk vagyunk, nem árt ismerni azt, hogy mi vezetett addig, hogy ön és én most itt állhassunk. – mindig is fontos részének tartom az életnek az emlékezést, a múlthoz való ragaszkodást, mert ezek a gyökereink, ezek vagyunk mi, az emlékeink tesznek minket, a múltunk határozza meg a jövőnk, és ha nem tudjuk honnan indultunk, azt sem fogjuk tudni hova akarunk megérkezni.  – Na és vannak már tervei, hogy mihez akar kezdeni a főiskola után?

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 29, 2015 9:32 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next






Augustus & Connie



Nem biztos, hogy sikerül, de azért én mégis csak reménykedem, hogy menni fog, és bejutok a fickó előadásaira. Talán annyira nem konok fajta, hogy ragaszkodjon minden áron a szabályokhoz és ha már lekéstem a jelentkezésről, akkor végig se hallgathatom. Elvileg egy jó tanárnak az is számít, ha a diák érdeklődő... remélhetőleg ő is egy ilyen jó tanár.
- A tolvajok se mindig annyira okosak, hogy ezt átgondolják, hihetik hogy van valami értékes díj, vagy... képkeret. - rántom meg a vállam mosolyogva, bár igazából itt ilyesmit nem látok, de manapság az se meglepő, ha mondjuk ellopják a diplomáját, hogy aztán hamisítás céljából felhasználják, vagy bármi. Bár azt hiszem sikerült cseppet elkalandozni, nem hiszem hogy bármelyikünk is komolyan gondolja ezeket a tippeket, amúgy is a fickón azért látszik, hogy komoly és minden bizonnyal akkor tanár, vagy egy nagyon jól szerepet játszó tolvaj, de hát csak nem erről van szó. - Persze, a legtöbben így hívnak és ha kapok öntől egy rábólintást akkor tőlem bárhogy hívhat. - rántom meg a vállam egy széles mosollyal. Akár lehetek C is, vagy a csaj a hátsó sorban, csak ülhessek be az órájára, más jelenleg nem nagyon számít. A szavai azért kicsit meglepnek, aztán pár pillanat múlva leesik, hogy mire is gondol. A suli és a tanítás... csak hát na mostanában túl sok zavaros dolog történt, hogy már mindenbe belelássak valami nem oda illőt. - Tudja azért sok tanár van, aki nem így vélekedik. - nem kifejezetten kedvesek, vagy figyelmesek, elég sok nehéz eset van, hogy mit ne mondjak, szóval nem evidens, hogy valaki kedves csak azért, mert tanár és esetleg még egy kérést is teljesít, sőt a többség jó eséllyel se perc alatt elhajtana, hogy erre nincs ideje és akkor próbáljam meg jövőre, nem az ő dolguk.
- Szerintem igen, bár kissé üres minden más nélkül, de... végül is nem kell mindent túlcsicsázni. - jó, az azért nem lelkesít, hogy egyből el is tér a választól, mert talán ez azt jelenti, hogy nem akar azonnal megbántani, és azzal nyitni, hogy esélytelen, hogy beüljek az órájára és egyáltalán hogy képzelem, hogy ilyen kérdéssel zaklatom, meg amúgy is millió dolga van, mert még be sem rendezkedett... Lehet, hogy ez a kép kérdés is csak egy célzás volt, hogy zavarom? Remek! Pedig komolyan reménykedtem, értelmesnek tűnt. És végül újra megszólal, a szívemről pedig legördül az a hatalmas kő... jó lehet, hogy kissé túlreagálom, de az az igazság, hogy miután mostanában így alakult a hülye életem, igenis örülök neki, ha legalább egy ilyen apróság sikerül. - Komolyan? Ennek... ennek nagyon örülök! Én meg azt hittem, hogy esélytelen, mert azzal foglalkozott és, hogy csak kitér a válasz elől, de remek lenne! - az állammal a diplomája felé bökök, amit az imént tett fel a falra. Igen lehet hogy egy külső szemlélő számára kissé túlreagálom a dolgot, de nekem ez most tényleg iszonyatosan fontos. Legalább ez az egy dolog menjen normálisan az életemben, a suli, most tényleg nem akarok mást.
- Dehogy! Én tényleg szeretem a történelmet és szeretnék minél többet megtudni róla. Tudja... a régi idők valahogy varázslatosabbak, mint a maiak. Ma már túl sok a rohanás és nincs idő arra, hogy elolvassunk egy könyvet, vagy csak kiüljünk tavasszal egy rétre élvezni a napsütést... már rétek se nagyon vannak, szóval... Bocsánat én csak tényleg örülök. - szabadkozva mosolyodom el, talán a végén azért visszakozik majd, mert túllelkesedem ezt az egészet, pedig igazán nem ez a célom, csak hát örülök, mert legalább ez az egy dolog sikerül végre.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 26, 2015 4:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Connie & Augustus



Meglep a kopogás hangja. Első napom és máris valaki keres engem? Nem hinném, hogy több lenne itt, mint egy egyszerű félreértés, de csakis úgy tudhatom ezt meg, ha elébe megyek a dolognak, így hát nyitom is az ajtót, de… meglep az, ami ott vár engem, vagy pontosabban, aki ott vár  engem.
- Vagy tolvaj, igaz? Bár kétlem, hogy lenne bármi ezen a helyen, amit egy tolvaj ellophatna. A tudást kevesen tartják olyan értékesnek, mint amilyen értéket valójában képvisel. – és ez sajnos tényleg igaz, mindenki azzal henceg a mai világban, hogy mennyi pénze van, mekkora a háza, milyen az autója, mindezek csak a látszatot kívánják alátámasztani, az igazi érték, az igazi kincs az maga az ember. Sajnos azon illetők, kik ezt elfelejtik, nem igazán tekinthetőek a társadalmunk légfontosabbjaihoz, még ha szeretik is ezt hinni magukról. A tudás hatalom, mint szokták mondani és ezek nem csak szavak, ténylegesen így is van. Annak a kezében van, minden aduász, aki a tudás birtokosa is. – Örülök Connie! Ugye hívhatom így? – nem is tudom, sok tanár imádja a vezetéknevén szólítani a diákjait, de én ennek soha nem voltam híve, távolságtartónak hiszem és ridegnek, én pedig szerintem nem vagyok ilyen, és remélem mások sem látnak ilyennek, mert ha mégis, bennem kell lennie a hibának. – Ez csak természetes, hiszen többek között ön miatt is vagyok itt, nem igaz? – mosolygok rá. Ami azt illeti az ittlétemnek pontosan ő az oka, de ezt neki nem kell tudnia, elég ha csak annyit tud rólam, hogy én egy tudásmániás történelem professzor vagyok. Még elég, ha csak ennyit tud.
- Áh, értem a dolgot. – mondom egy kimért bólintás kíséretében. – Mit gondol, jó lesz ez itt? – térek el a tárgytól néhány pillanatra míg felrakom a falra az egyetlen képet, amit hoztam magammal, és még az is csak a diplomám. Soha nem voltam jó a divatban, és ami azt illeti lakásberendezőnek is pocsék vagyok, sőt, még csak szobaberendezőnek is. Az a nagy szerencsém, hogy nagyon kevés holmim van, személyes dolgok még csak nincsenek is, az én személyes dolgaim évszázados múlttal rendelkező tárgyak, nem szívesen hoznám be ide őket. Bár… ha már történelem professzor vagyok, talán mégsem ártana. – Ami a problémáját illeti…természetesen mindenképp megoldjuk valahogy, hogy betudjon jutni, mindig öröm hallani, ha valakiben ott van a tudásszomj. – ez fontos tulajdonsága ugyanis az embernek, mert ha nem éheznék és ácsingóznánk a tudás után, minden bizonnyal még most is a középkorban élnénk. Na jó, talán kicsit túlzok, de a felfedezések, az élet bármely területén, mindazért mentek végbe, mert valaki, vagy valakik többet akartak, mint amijük volt, teljesen mindegy, hogy ez milyen okból történt. – De akkor ezek szerint szereti a történelmet, igaz? Vagy csak szeret aludni? – nem rosszindulatúan kérdezem, mosolygok végig, én nem veszem magamra az ilyet, pontosan tudom, hogy vannak ilyen emberek, ami azt illeti én is végig aludtam a legtöbb órámat, de mentségemre szóljon, hogy nekem nem kellett könyvekből megtanulnom, hogy milyen volt az élet száz-százötven évvel ezelőtt, mert láttam, tapasztaltam, benne éltem. Akárcsak Connie, bár ő sajnos nem emlékezhet mind arra, amire én. Sajnálatos, de szükségszerű volt.  

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 26, 2015 2:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next






Augustus & Connie



Vajon valaha megnyugszom, vagy majd egyszer tisztában leszek azzal, hogy ki vagyok? Egyáltalán képes leszek még megbízni bárkiben is? Christ most legszívesebben hosszú ideig elkerülném, őszintén szólva nem akarok vele találkozni talán... soha többé? Csak azért van rá szükség, mert talán képes lenne mondani valamit rólam a régi dolgokról, mert persze legutóbb nem tette meg, csak elment, mert... nehéz neki ez az egész. Komolyan?! Neki nehéz? És akkor én mit mondjak? Nem tudom, hogy ki voltam régen, e miatt valahogy úgy érzem most sem tudom, hogy ki vagyok, hogy mi a célom, hogy mit akarok az élettől. Csak a fájdalom fix, a fájdalom minden hónapban, amiről ha tudtam volna... ha tudom m vagyok, talán odafigyelhettem volna, hogy soha ne váltsam ki az átkot. Vajon kitől örököltem ezt? Az apám volt vérfarkas, vagy az anyám? Rég meghaltak már gondolom, de vannak leszármazottaik? Vannak még élő rokonaim? Távoliak lennének, de attól még rokonok, de... nem tudom, talán túl rég volt már és utána se lehetne járni. Egyáltalán ez az igazi nevem, vagy ezt is csak nem rég kaptam? Rémes dolog, ha nem vagy biztos semmiben sem magad körül, de még rémesebb, amikor saját magadban sem vagy biztos.
Halkan sóhajtok egyet, mielőtt rászánom magam a kopogtatásra. Nem kéne folyamatosan ezeken kattognia az agyamnak, mert ettől nem lesz jobb. Ezért döntöttem úgy, hogy ugyanúgy bejárok tanulni, mert talán elvonja a figyelmemet és most még fontosabb, hogy kitaláljam mit is akarok az élettől, mert nem lehetek örökké pincérnő és végképp nem támaszkodhatom örökké Chrisre. Kell valami, ami segít, amitől életcélt találok, amitől... talán megtalálom önmagamat újra. Valahogy csak sikerülnie kell. Az ajtó nyílik és én igyekszem egy kedves mosolyt varázsolni az arcomra. Most ide kell koncentrálnom, most... erre kell figyelnem és nem másra. Nem a hülye összeomlott életemre.
- Igen, azt sejtettem, maximum a takarító lehetett volna gondolom, vagy a gondnok ha... - elharapom a mondatot, aztán csak egy zavar elnézést kérő mosoly kíséretében megrázom a fejemet, és elfogadva a kezét megrázom. - Constance Mathis, üdvözlöm és köszönöm, hogy időt szakít rám. - lépek be szépen az ajtón, amikor kitárja jobban, aztán szépen be is lépdelek. Nem voltam még itt, bár gondolom más valaki irodáját kapta meg, de azért körülnézek, kíváncsi vagyok, hogy mik vannak kitéve pl. a polcokra, az sok mindent elmondhat az emberről alapvetően. A könyvei, az emlékei... ilyesmik, bár ha még új tanár nem biztos, hogy volt ideje ilyesmivel foglalkozni. Szépen lehuppanok. Egyelőre még a kabátomat sem veszem le, csak a sálat oldom ki. Lehet, hogy egy kategorikus nem lesz a válasz, akkor pedig úgy se maradok sokáig.
- Az a helyzet, hogy nagyon szerettem volna bejutni a kurzusra, amit tart, de... közbejött pár... nehézség mostanában és nem sikerült időben felvennem, beteltek a helyek. Van rá mód, hogy valahogy mégis beférjek? Ha nincs, akkor nem lenne ellenére, ha csak beülnék a hátsó sorba, hogy meghallgassam? Ígérem, hogy nem fogok zavarni senkit sem! - tudom én, hogy sok szigorú tanár van, akik nagyon is komolyan veszik a tantárgyfelvételt és a legtöbbjüket hidegen hagyja, hogy az embernek milyen bajai vannak. Általában az ilyen kérésekre az a válasz, hogy majd jövőre, de... azért reménykedni szabad, talán nem hajt el és engedi, hogy legalább beüljek meghallgatni és figyelni, maximum nem vizsgázom belőle, attól még nem omlik össze a világ.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 22, 2015 11:28 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Connie & Augustus



Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd itt kötök ki. Nem mintha különösebben bajom lenne a környékkel, azt nem sejtettem, hogy valaha is majd egy tanári asztal mögött fogok ülni és fiatal, tudás éhes diákokat tanítok majd. Na jó, azért nem kell túlozni, nem mindenki azért van itt, mert szeretné kitölteni a tudásában lévő vakfoltokat. Még ha egy elég régi darab is vagyok, pontosan tudom, hogy a főiskola nem éppen a minden napos tanulásról szól, de ki vagyok én, hogy beleszóljak a dolgukba? Főleg azért, mert nem igazán ítélek el senkit sem azért, mert szeret szórakozni, én is szerettem, csak az én koromban… kicsit más volt, mint most.
De mindez már könyvbe illene, annyi mindent megéltem és annyi mindent láttam már életem során. Most viszont itt vagyok, találtam egy új kihívást abban, hogy tanítsak másokat. Régen céltalannak éreztem az életemet, de mostanában elememben érzem magam, újult erővel vetem magam bele mindenbe, és már nem félek kipróbálni magam olyan amúgy tőlem távol álló dolgokban, mint például a tanítás. A tapasztalatom meg van, tanult ember vagyok, így hát nem okoz különösebb gondot ez, csak kissé idegen érzés magamat elképzelni, mint tanár. Na meg persze azt is vegyük hozzá, hogy korántsem biztos, hogy a diákok annyira kedvelni fognak engem. Nem tartom magam rosszindulatú embernek, de… de kitudja ki mit lát bennem.
Nem volt nehéz kiválasztani az intézményt, ahova jönni kívánok. Connie miatt vagyok itt első sorban, hiszen ide jár, és valakinek figyelemmel kell követnie őt, főleg most. Christopher mesélt nekem a szerencsétlen eseményről, mely idáig sodorta őket, nem tudván arról, hogy ez csak a látszat, nem volt korántsem véletlen ez, meg volt tervezve és tökéletes lett kivitelezve is. Rólam azonban nem tud Connie, és ez így jól is van, minden bizonnyal már így is sok minden kavarog a fejében, nem akarom még nehezebbé tenni számára az elfogadást.
Éppen az asztalomra pakolok ki a dobozokból mikor meghallom a kopogtatást az ajtón. Kissé meglep, hiszen ki keresne engem, új vagyok és aligha akar tanár már most rögtön barátkozni velem. Mindenesetre az ajtóhoz lépek és bár meglep az, aki ott áll előttem, nem mutatom ennek jelét. Évszázadokon keresztül ismertem őt meg újra és újra, már megtanultam leplezni az érzéseimet. – Üdvözlöm! Auguste LaPierre! – mutatkozom be a kezemet felé nyújtva. Tudom, hogy a nevem ott van az ajtón, de… maradjunk csak formálisak. A középső nevemet elhagyom, nem igazán használom, de persze nem tartom titokban sem. – Kérem, jöjjön be! – állok félre, hogy bejöhessen, majd amint belépett, be is csukom mögötte az ajtót, én pedig hellyel kínálom az asztalom előtti székre mutatva még mielőtt az asztal mögé sétálnék és folytatnám amit elkezdtem, közben persze Connie-ra figyelve. – Miben lehetek a szolgálatára? – bizonyára nem azért jött, hogy köszöntse az új tanárt, igaz?  

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 22, 2015 9:26 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next






Augustus & Connie



Igaz, hogy irodalom szakos vagyok, de az a helyzet, hogy mióta ez az egész... kiderült egy fokkal még a történelem is jobban érdekel. Voltak azért már furcsa álmaim, amiket nem igazán tudtam soha sem hová tenni, és talán a töri órák segíthetnek, talán látnék olyasmit mondjuk különböző diákon, amiket felismernék. Tudom, hogy butaság, de valami kapaszkodó mégis csak kell, ha már Chris képes volt ilyesmire. Elvett tőlem mindent és én vissza akarom kapni! Tudni akarom, hogy ki voltam, hogy milyen életem volt és nem létezik, hogy ezt valahogy ne lehetne előhozni. Legalább az érdekel, hogy ki voltam az előtt, mielőtt ez az egész megtörtént. Tényleg annyira rossz ember lettem volna, hogy ezt a sorsot érdemeltem, az emlékeim eltörlését? Egyszerűen nem hiszem el, nem lehettem olyan, nem érdemeltem ezt, ehhez tényleg nagyon rossz embernek kellett volna lennem és képtelen vagyok elképzelni, hogy tényleg így lett volna.
Azt hiszem ez most mind nem is számít annyira, csak az, hogy megpróbáljak válaszokat szerezni. Talán Chris mesélhet, talán fog is, de nem vagyok még mindig biztos benne, hogy ezt hallani akarom, hiszen hogyan bízhatnék meg benne? Honnan tudhatnám, hogy amit elmond az igaz, hogy nem csak valami buta kitaláció, hogy lenyugtasson vele? Nem akarok kockáztatni, az lenne az igazi, ha én járnék ennek az egésznek a végére, és ha én magam kapnám meg azokat a válaszokat. Valahogy muszáj, hogy sikerüljön, csak épp az újabb akadály is elém gördült, miszerint az erre a félévre indított reneszánsz történelem kurzus már betelt. Talán részt vehetek rajta akkor is, ha csak szimplán beülök a hátsó sorokba, nem is feltétlenül kell, hogy jegyet kapjak érte, de ezt azt hiszem első körben egyeztetnem kell az ismeretlen tanárral, mert hát új, nem tudok róla túl sokat. Ezért sétálok most végig a folyosón, hogy a titkárságon megadott szobáját felkeressem. Remélhetőleg bent van, úgy tudom, hogy van ma fogadóórája talán egy tíz perc múlva, tehát akkor csak itt kéne lennie. Hátha nem az az utolsó pillanatban betoppanó fajta.
Nagy levegőt veszek, mielőtt megállnék az ajtó előtt, hogy kopogtassak. A neve már kint van, Augustus G. LaPierre, olyan régiesen hangzik, de vajon mit takarhat a G betű? Gondolom középső név, de kíváncsi vagyok, hogy mi lehet. Minden bizonnyal francia, hiszen az egész neve is az. Egyelőre viszont mást nem tehetek, mint hogy várok, remélem, hogy tényleg itt van és persze azt is, hogy sikeres lesz majd a rábeszélésem. Talán nem okoz neki olyan nagy gondot, ha beülök az órájára, de az is lehet, hogy valami idős, szigorú professzor, aki minden áron ragaszkodik a szabályokhoz. Mennyivel könnyebb lenne, ha legalább valamit tudnék róla, de sajnos még a titkárságon se sok infojuk volt a fickóról. Még csak azt se nagyon tudom, hogy hány éves, csak hogy egy másik iskolából jött át ide tanítani állítólag, de ez is inkább csak pletyka, mint biztos információ. De nem is számít, az a lényeg, hogy valamelyik a már persze előre begyakorolt érvrendszerem közül hatásos legyen és beengedjen az órájára.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Vas. Szept. 07, 2014 7:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

to Kimberly A. Brown

‟ we're old classmates
Egy pár másodperc erejéig még követtem a pillantását, amelyet az ajtó felé vetett. Nem tudom, hogy mi zajlott le a fejében, talán valaki mást várt, vagy éppen megzavartam valamiben? Az utóbbi valószínűbb, hiszen éppenhogy nem esett hanyatt, és ezt valószínűleg azért, mert látott valamit. De nem kellene ilyen gyanakvóan fürkésznem mindenkit, aki a közelembe jön, hiszen csak a saját magam jövőjét teszem nehezebbé ebben az iskolában. A lényegre kellene koncentrálnom.
Azt vettem észre rajta, hogy megkönnyebbült, mikor átadta nekem a bankjegyeket. Nem éreztem eddig azt, hogy tartozna bármivel is. Hiszen ha fordított helyzetben lennénk, nyilván ő is kisegített volna engem egy olyan helyzetben. Indult valahová, és nem tehette pénz nélkül. Ez teljesen elvárható egy baráttól. Legalábbis azt hiszem, hogy azok voltunk... osztálytársak biztosan. De ő mindig olyan elkülönültnek tűnt. Nem gyakran beszélgetett másokkal. És ez igencsak... szokatlan volt a gimnáziumban. Mindenki beszélt mindenkivel. Ő pedig szeretett kihúzódni a tömegből. Bár azt kell mondanom, hogy a szüleim halála után én is a hátam közeére kívántam azt a tömeget, a sok aggódó pillantást és kérdést. Mintha élvezték volna, hogy végre van miről pletykálniuk. De Kimberly sosem tette. Legalábbis... róla nehezen képzelném el, ahogyan arról fecseg, hogy mi lesz szegény Elenával és Jeremyvel most, hogy a szüleik meghaltak. Mint egy szaftos új pletyka. Túlságosan ismertem azokat a fiatalokat. Nem mintha én nem lennék az.
- Remélem, sikerrel jártál - mosolyodtam el. Nem akartam kifaggatni őt, hogy vajon mit csinált egy olyan távoli városban, mint Seattle. Talán munka? Családtag? De nem tartozik rám... talán később még tudunk róla beszélni. Ebben biztos vagyok.
- Én... szóval... - túrtam bele a hajamba, miközben egy kínos mosoly jelent meg az ajkaimon. - Mystic Fallsban ragadtam, nem volt lehetőségem világot látni - sóhajtottam fel. - Nem igazán van szerencsém találkozni a többiekkel, mióta együtt élek Damonnel... teljesen leköti minden... öhm... figyelmem - köszürültem meg a torkom, és eléggé is zavarba jöttem. Erről nem itt kellene beszélnem. Sőt, erről sehol sem kellene beszélnem!
De mikor magyarázkodni kezdett, hogy nem akart számon kérni, csak apró mosollyal megráztam a fejem. - Nem vettem annak. Nagyon eltűntünk a világ szeme elől mindannyian, mióta leérettségiztünk. És az előtte lévő időszak is nagyon zűrös volt... - legyintettem. - És amúgy is meg akartam köszönni, hog a szüleim halála után te... szóval nem beszéltél ki a hátam mögött - ismertem be, aztán még jobban megnéztem az arcát, és amit láttam, eléggé... szóval úgy vettem le, hogy feszült valami miatt, és képtelen voltam felfogni, hogy mi az oka?
- Hé, minden rendben? - léptem közelebb hozzá egy kissé, hogy még jobban elmerüljek a tekintetében. - Zaklatottnak tűnsz. Vagyis, ez enyhe kifejezés!

credit by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 18, 2014 8:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




Elena && Kimberly
meeting oftwobrokensoul

 
Elena azon kevés emberek közé tartozott akik elől nem bújkáltam a folyosón. Rajta mindig éreztem, hogy őszintén kérdezi meg, hogy hogy vagyok. Mások felszínes érdekkérdéseitől néha már hányingert kapok. Ez a lány viszont nem ilyen volt, és én most rettenetesen hálás voltam, hogy vele futottam össze. Annál is inkább mert így most visszadhatom neki a pénzt amit kölcsönkaptam.
- de ... de ne butáskodj! - erősködtem és szinte már beletömködtem a bankjegyeket a markába. - még egyszer köszönöm! - küldtem fel egy hálás mosolyt, miközben lassan kezdtem megfeledkezni a srácról aki még egy pillanattal ezelőtt a következő áldozatát fűzökette. Lopva ismét átpillantok Elena válla fölött, de már senkit sem látok. Csak mi maradtunk a folyosón. Bal vállammal a falnak dőlök, amikor ő az újabb kérdésével meglep. Erre aztán nem voltal fekészülve. A szívem ismét hevesen kezdett el verni és a torkomban egy gombóc nőtt. Semmilyen hihető sztorit nem találtam ki, mert őszintén szólva nem számítottam rá, hogy bárkinek is mesélnem kell majd róla. A rögtönzött kamuzásban pedig rettentő béna vagyok.
- Hát... igazából..., hogy úgy mondjam... mondhatjuk, úgy is... - jézusom Kim fogd már be, ennél még az is jobb ha a süketet játszod! - amúgy ja! - tettem végre pontot a végére és egy görcsöt a nyelvemre. Ideje valami nagyon átlátszó sallanggal elterelni a szót. - Te merre jártál? Régen láttalak! - na szép, az előbb össze vissza halandzsáztam most meg számon kérem, hogy hol volt iskolába járás helyett? Savént mart a bűntudat amiért így nekiszegeztem a kérdést. Ha valaki másról lenne szó egy fikarcnyit sem érdekelne. De Elena...
- Hú ne haragudj, nem akartalak számon kérni, bár ez nagyon úgy tűnt de tényleg nem... - szabadkozom egy fél percen keresztül miközben egyik lábamról a másikra állok. Aztán észreveszem, hogy becsukja az ajtót. Magamnak viaskodni kezdtek. Bemenjek- e órára, vagy megkeressem a vérszívót? Mielőtt még valami hihető indokot találtam volna ki a lógásra a lelkiismeretem már döntött is. Finoman megráztam a fejem és halkan odasúgtam neki. - Én... én ma nem megyek be... - persze jó kérdés, hogy akkor mi a fenéért jött be az egyetemre? Jó, hát nem úgy keltem fel reggel, hogy egyetemista vámpírsrácra fogok vadászni. Ha már itt tartunk, egy darab fegyver sincs nálam. Lehet át kellene gondolnom a mai különórámat...



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 09, 2014 12:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

to Kimberly A. Brown

‟ we're old classmates
Az első pár nap az újdonság teljes varázsával telt. Leginkább azért, mert immáron Bonnie is egy kollégiumi szobába költözött velem és Caroline-nal. Néhány napja még biztos lehettem abban, hogy soha többé nem látom viszont azt a barátnőt, aki szinte a születésem óta velem van, és Caroline-nal úgyszintén. Én, aki soha nem lettem volna képes ártani neki... én okoztam a halálát egy kérésemmel, miszerint hozzon vissza valakit, aki nekem fontos. Kicsit sem ironikus a helyzet.
Felsóhajtottam, és belekortyoltam a papírpohárban tartott kávémba. Ahogy végigsétáltam ezen a folyosón, az rémlett fel előttem, hogy vajon apa is így tette? Reggel, mikor belépett ide, hogy az irodájába sétáljon, ő is így... kávéval és könyvekkel megrakodva lépkedett végig a kövezeten? Kislányként hozott ide utoljára, de akkor végig velem volt, nem láthattam tanítás közben.
Egy apró mosoly jelent meg arcomon, mikor kidobtam a kiürült kávésbögrét a kukába dobtam, és mindkét kezemmel tudtam a könyveimet tartani. Sosem felejtem el azt az estét, mikor azt mondtam apának, hogy orvos lesz belőlem, csak úgy mint belőle. A hősömet akartam utánozni, olyan lenni, mint ő... aki kislányok életét menti meg. Akkor még nem tudtam, hogy más lények életének árán. De talán ha úgy tudom meg, hogy nincsenek vámpírok az életemben, és életem szerelme nem egy vámpír... a fenébe, akkor sem tudnám elviselni az ilyet! A vámpírok is érző lények. Annak ellenére, hogy a halálom pillanatáig tiltakoztam a vámpírrá válásom ellen. Sosem akartam ilyenné válni. A halált választottam volna... felkészültem rá. És mégis megakadályozták.
Kicsit gyorsítottam a tempón, mikor megláttam hogy az ajtó készül becsukódni, és szerencsésen elkaptam a pillanatot, mikor egy ismerős lány majdnem elesett, de akkor még nem volt időm azzal foglalkozni, hogy ki is ő.
- Óh, jól vagy? - nyúltam hirtelen a karja után, bár már látható volt, hogy stabilan marad, de... akinek a jelleme hasonlít az enyémhez, az tudja, hogy ez nálam már reflex.
Ekkor tévedtem ismét a szemeibe, és jött el a felismerés, bár már nyilván baj van a memóriámmal, hiszen nemrégiben már összefutottunk. - Kim? - kérdeztem mint valami idióta, hiszen nyilvánvaló volt, hogy ő az. - Óh... jól vagy? - kérdeztem halkan. Eléggé idegesnek tűnt, és a hallásom remek volt arra a célra, hogy halljam, a szíve mindjárt kiugrok a helyéről. Régen nem történt ilyesmi, legalábbis azt hiszem... nem meglepő, hiszen az utóbbi időszakban az iskolában sem voltam túl gyakran látható, nemde? Remélem, ő ezt nem fogja megjegyezni és a szememre vetni.
- Óh, ugyan. Semmiség volt, ez igazán nem... - "szükséges" ~ tettem volna még hozzá, de nem igazán volt rá lehetőségem, hiszen máris a kezembe nyomta a pénzt, amit nemrégen én adtam neki kölcsön. Pedig viszonzás nélkül tettem, vagyis hogy... nem vártam vissza. Teljesen mindegy, a becsületes barátoktól mit vár az ember? - Azt kaptad Seattle-től, amit vártál? Mert ha jól rémlik... oda indultál, mikor legutóbb találkoztunk - mosolyodtam el kedvesen, és végezetül becsuktam magunk mögött az ajtót.



credit by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 29, 2014 9:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




Elena && Kimberly
meeting oftwobrokensoul

 
Jó reggelt. Nem most komolyan jó reggelt. Kis túlzással ugyan, de kipihentem keltem fel, mert előző nap mindenfél gubanc és véres verekedés nélkül estem be az ágyamba. Ahogy kavargattam a kávémat, összeszedtem a cuccaimat már szinte olyan érzésem volt, hogy átlagos mindennap lesz a mai. De ezt soha nem tudtam előre. Megtanultam, hogy ne tervezzek előrébb pár óránál. Mindig jöhet valami, vagy valaki aki az egészet felrúgja. Belebújtam a ruháimba, aztán a szekrényem mélyéről egy kis dobozból előhalásztam az utolsó pár dolláromat. Ezzel tartoztam egy barátomnak. Egy mély sóhajjal a táskámba sülyesztettem a bankókat aztán a tükörhöz léptem. A francba is Kimberly, nem járkálhatsz állandóan úgy az utcán mint egy megvert és kidobott kiskutya! Visszaléptem a szekrényemhez és kivettem egy topot amire egy ujjatlan farmer kabátot vettem fel. A hajam kifésültem és szokásommal ellentétben kibontva hagytam. Elkapartam rég nem látott sminktáskámat. Pár festék már be is száradt. Kihúztam a szememet és feltettem egy kis pirosítót. A tükörból mintha nem is ugyanaz a lány nézne vissza rám. Kissé beleborzoltam a hajamba és próbáltam rámosolyogni az új külsőmre de a pillanat olyan szürreálisra sikerült, hogy inkább hátat fordítottam magamnak. Nem megy ez nekem. Átvetettem a táskám a vállamon és elindultam az órámra, gyalog... mégis hogyan másképpen?

A campuson azonnal elfogott a szorongás. Nem éreztem magam jól a bőrömben, úgy éreztem mintha minden tekintet rám szegeződne pedig erről szó sem volt. De a délelőttöm mégsem volt teljesen nyugodt. - Add ide a telefonod és a kulcsaid! - a hang mély volt és parancsoló. A fiú a semmiből lépett elém, megnyerő mosoly virított az arcán. Nem sokkal volt magasabb nálam, és ahogy közel lépett hozzám még az illata is megcsapott. A tekintete fogvatartott, néztem ahogy a pupillái kitágulnak, figyeltem ahogy az ajkai halkan formálják a szavakat. Mindenki úgy ment el mellettünk mintha ott sem lennénk, mintha egy különleges buborékban lennénk. Azonnal rájöttem mivel állok szemben és a kezdeti késztetést leküzdve hogy rögtön bemossak neki átadtam a kezemben lévő telefont majd még mindig a szemeibe nézve halkan azt mondtam: - Nincs autóm. - piti kis rohadék tolvaj és a legszebb az egészben hogy meg van győződve róla, hogy ő itt a főnök. Egy csöppet sem voltam a rohadt kis vérszívó hatása alatt, de jobbnak láttam ha nem bonyolódom bele egy verekedésbe már az első órám előtt. Abban is biztos voltam, hogy órák után is valahol itt találom majd ezt a kis férget és akkor majd elrendezem a dolgot. A tekintete elsötétült majd amilyen gyorsan megjelent úgy el is tűnt. Ennyit arról, hogy nyugis napom lesz. A termem felé vettem az irányt de amikor megint kiszúrtam a srácot aki most egy másik lányt próbált rászedni egyszerűen képtelen voltam uralkodni magadon. Fortyogni kezdett bennem a düh, a két könyvemet a mellkasomhoz szorítottam, az ujjaim belefehéredtek a szorításba. Elkezdődtek az előadások, lassan mindenki a termek felé kezdett el szállingózni. Én is a küszöbön álltam, várva a pillanatot amikor becsukhatom az ajtót és még éppen elcsípem ezt a kis rohadékot. Amikor mindenki bement becsuktam az ajtót ám nekem eszembe sem volt bemenni, azonnal sarkon fordultam, de akkor teljesen más fogadott mint amire számítottam. Szinte ráestem az ajtóra háttal amikor megláttam Elenát magam előtt. Kifújtam a levegőt aztán igyekeztem kinyögni egy üdvözlésfélét.
- El... Elena. Szia! - feltünés nélkül átpillantottam a válla fölött. Nem! Nem! Meglépett a kis tetü! Arcomon komor árnyék fut át de igyekszem leplezni. Az idegességtől szívem úgy ver mint egy kalapács. Aztán eszembe jut valami. - Óh, amíg el nem felejtem! Még jó, hogy összefutottunk... - belenyúlok a táskámba és előveszem a pénzt. - Tessék. Nagyon köszönöm, hogy a múltkor segítettél! - mert ha Elena nem ad kölcsön én maximum csak stoppal tudtam volna elmenni Seattlebe. Egy hálás mosolyt küldök felé, ám a tekintetem közben többször is végigfut a folyosón hátha a vérszívó megint feltűnik.



Vissza az elejére Go down

avatar
Inactive
Long time no see me
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Elena agyának a totális húzása :)



A poszt írója Damon.Salvatore
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 25, 2014 3:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Láttam Elena arcán a gyanakvást. Persze, mégis mit vártam? Naná, hogy felfigyelt. Olyan a szeme meg az ösztöne, mint a nyúlnak.
- Menjünk - dünnyögtem, és megfogtam a kezét. Szorosan, jó szorosan. Talán így nem rabolja el mellőlem senki sem.

(Damon és Elena háza)
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 25, 2014 12:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Megpillantottam Damont, de rögtön feltűnt az, hogy... olyan furcsa. Nm is tudtam volna szavakkal leírni, hogy milyen. Mert hát... mi vámpírok aligha szoktunk sápadtak lenni, ő pedig most határozottan az volt. Inkább nem szeretnék erre kitérni, mert biztosan azt mondaná, hogy becsavarodtam. De egyre inkább érlelődött bennem egy gondolat. Kezdtem belefáradni abba, hogy... valami van vele, és eltitkolja előlem.
- Igen, sikerült - bólogattam, majd megfogtam a kezét. - Szóval most már mehetünk haza - kacsintottam rá.
Vissza az elejére Go down

avatar
Inactive
Long time no see me
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Elena agyának a totális húzása :)



A poszt írója Damon.Salvatore
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 25, 2014 12:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

(kutatólabor)

Akkor értem vissza az első emeleti folyosóra - mint űzött kisértet - mikor Elena kilépett az igazgató irodájából. Igyekeztem nyugodtnak mutatni magam. Nem tudom, mennyi eredménnyel.
- Nos... - krákogtam - sikerült? Beiratkoztál? - kérdeztem, holott legszívesebben felkaptam és messze vittem volna innen, és megtiltottam volna neki, hogy ide valaha betegye a lábát.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 25, 2014 12:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Fél szemmel láttam, hogy Damon elsétált, csak ezek után léptem be, és rögtön egy fehérbőrű nő fogadott. Engem sosem zavart az ilyesmi, elvégre az egyik legjobb barátnőm, Bonnie is az, és sosem voltam olyan, aki ezt szóvá tette volna, vagy megvetéssel adózott volna azok iránt, akik mások, mint mi.
- Jó napot! - köszöntem egy apró mosollyal, majd felvázoltam, miért is jöttem. Uyan sejtettem, hogy mi fog következni, de felkészültem mindenre. Megnézte a papírjaimat, az érettségi eredményeimet, de úgy látszott, hogy elégedett azzal, amit olvas és lát, a mosolya legalábbis erre adott gyanút.
- Töltse ki kérem ezt a papírt - tolt oda az orrom alá egy hivatalos papírt, én pedig csendesen töltögetni kezdtem. Hiheteltne, hogy vámpír vagyok, és képes vagyok ilyen jámbor maradni... de mindegy, jobb is, ha nem derül ki soha.
Talán húsz perc volt az egész jelenet, mire a nő csak annyit mondott, hogy isten hozott engem a Whitmore főiskolán.
- Köszönöm - jelent meg egy mosoly az én arcomon is. - Akkor... azt hiszem, biztosan találkozunk még - biccentettem felé egyet, miután szóvá tette, hogy immáron végeztünk is.
- Viszlát! - köszöntem, majd kisétáltam az irodából, tekintetemmel rögtön Damont keresve.
Vissza az elejére Go down

avatar
Inactive
Long time no see me
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Elena agyának a totális húzása :)



A poszt írója Damon.Salvatore
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 25, 2014 11:10 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

- Jó persze - mondtam gépiesen, de fejemet már közben a folyosó felé fordítottam. Tudtam, hogy sietnem kell, ha nem akarom dr. Frankeinstent eltéveszteni szem elől.

(kutatólabor)
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 23, 2014 9:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

- Ha már úgyis kávézol... kérlek, nekem is vegyél egyet. Talán szükség lesz rá - sóhajtottam fel, majd odahajolva hozzá egy gyengéd csókot nyomtam a szájára, csak utána indultam meg a papírjaimmal az igazgatói iroda felé, és egy apró sóhajtás kíséretében kopogtattam be, majd léptem be, miután megkaptam a felszólítást, hogy lépjek beljebb.
Vissza az elejére Go down

avatar
Inactive
Long time no see me
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Elena agyának a totális húzása :)



A poszt írója Damon.Salvatore
Elküldésének ideje Kedd Jan. 21, 2014 10:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

- Igen, a kocsinál jó - biccentettem, de előtte még megforgattam a szemeimet. Tudta ő is jól, hogy nincs a közelben másik főiskola. Pechemre. Bár gyorsan megfordult a fejemben, hogy még aznap nyitok egyet.
- Én addig... - néztem abba az irányba, amerre a fehér köpenyes férfi eltűnt - keresek egy automatát.... iszom egy kávét - igyekeztem őszinte arcot vágva nézni Elenára. Fél óra... tökéletes ahhoz, hogy utánanézzek kissé, ki is ez a fószer, és épp merre jár.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Kedd Jan. 21, 2014 7:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

- Ha találsz egy közelebbi főiskolát Mystic Fallshoz, bármikor megoszthatod velem - tettem még hozzá egy negédes mosollyal, persze mindketten tudtuk, hogy e mögött nem éppen a jókedvem áll, de nem tehettem ellene, ez kibukott belőlem.
- Rendben, akkor legyen. Talán fél óra az egész... találkozzunk a kocsinál? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
Vissza az elejére Go down

avatar
Inactive
Long time no see me
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Elena agyának a totális húzása :)



A poszt írója Damon.Salvatore
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 20, 2014 10:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

- Hát ja -biccentettem. - Meg amúgy is. Nem tetszik nekem ez a hely. Szerintem találni sokkal jobb iskolákat is. Az a gondolat meg végképp nem vonz, hogy esetleg felveszed ennek az alaknak az óráit - böktem arrafelé, amerre a fehér köpenyes pasas eltűnt.
- Gyanítom, hiába is tépem a számat. Az apád nyomdokain akarsz lépkedni, és ide fogsz járni akkor is, ha a fejem tetejére állok - sóhajtottam. - Jó, legyen. Elintézed a beiratkozást? Ahhoz én nem kellek. Inkább sétálok egyet.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 20, 2014 9:34 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

- Öhm... - néztem meglepve Damonre, de körülbelül úgy, mint akinek totálisan elment az esze. mármint nem nekem, hanem neki.
- Te most egyetlen tanár miatt akarod azt mondani, hogy járjak máshová? - kérdeztem vissza meglepetten, és azt hittem, hogy az egész előbbi kis jelenetet beképzeltem. Elvégre nekem kell idejárnom, nem neki kell ezt az "unszipmatikus" fickót elviselnie. Meg ha úgy nézzük, nekem se. 
Vissza az elejére Go down

avatar
Inactive
Long time no see me
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Elena agyának a totális húzása :)



A poszt írója Damon.Salvatore
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 20, 2014 8:10 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Hajszál híján felhorkantam, mikor a pasas Elena apját méltatta. Ja persze, a szadista klub tagjai nyilván összetartanak. Szerencsére viharos gyorsasággal távozott, még mielőtt csúnyát mondtam vagy tettem volna.
- Nekem ez a férfi rohadtul unszimpatikus - mormogtam. -Mond csak... - köszörültem meg a torkomat - nem akarsz esetleg másik főiskolát választani? Lehet, jobb lenne máshol... tanulni ott is lehet - tettem hozzá, de gyanítottam, a falnak beszélek. Az apja miatti kötődés okán juszt is itt akar majd maradni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Vas. Jan. 19, 2014 3:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Hát... a férfi viszonylag elég gyorsan távozott, de mégis ott volt bennem egy kis megnyugvás, hogy... az apám tényleg jó ember lehetett. Itt biztosan az volt. De soha senki nem mondta, hogy nem az.
- Meglehetősen furcsa fickó. Biztosan egy valódi... öhm... cápa az előadóteremben - kuncogtam fel.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 18, 2014 7:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

- Régen járt olyan dicséretes oktató és orvos az iskolánkban, mint az Ön édesapja. - ismertem el, majd a férfi felé fordultam, aki ugyan vigyorgott, de amit megtanultam pályafutásom során, hogy átlássak az efféle gesztusokon. Túlságosan érdeklődő, s ez nem hiszem, hogy abból fakad, hogy ő maga is doktorálni kíván mikrobiológiából, és orvosi egyetemet kíván végezni.

- Vírusok. - válaszoltam ennyivel számára, majd sóhajtva fordultam a folyosó végi iroda irányába. - Ott találják az irodát. A további viszontlátásra, Elena. És Elena férje. - néztem végig még egyszer a férfin, s talán neki is feltűnhetett, hogy nem az a tipikus baráti végigmérés volt ez. De nem vártam feleletet. Zsebembe nyúltam, s távoztam.

Köszönöm a rövid kis játékot, hamarosan újra találkozunk! ^^

Vissza az elejére Go down

avatar
Inactive
Long time no see me
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Elena agyának a totális húzása :)



A poszt írója Damon.Salvatore
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 18, 2014 7:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Az, hogy vészcsengők szólaltak meg a fejemben, nem épp helytálló megállapítás. Kb a Notre Dame harangjai zúgtak őrjítő bimbammolással az agyam helyén. Sajnos - bár ne így lett volna! - egyre erősebben élt bennem a gyanú, hogy ahogy Grayson, úgy ez a pasas is sáros.
- Szóval... mikrobiológia - erőltettem magamra egy vicsorgásnak is beillő mosolyt. - És megtudhatnám, mi a kutatási terület? - érdeklődtem, mint akinek fogalma sincs a dologról. Pedig már előre tudtam a választ. Ahogy mi vámpírok vérivás és halál útján szaporodunk, a dühöngő szadista elmebetegek eszerint tanár-tanítvány viszonylatban.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére Go down
 

Első emelet

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Négy emelet boldogság
» Bárpult az első helyiségben
» Nolah & Ashley // Első típusú találkozás.
» Az első igazi randi - Flora & Leo
» Hisztis Myrtle mosdója (II. emelet)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Whitmore fõiskola :: Campus
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Vas. Nov. 11, 2018 5:36 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3