Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
a completely bonkers place: mystic falls; or mckinley
Hobbi & foglalkozás :
❁ college student
Humor :
❁ like chocolate, dark or sweet



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Szer. Okt. 24, 2018 7:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Stefan & Caroline
Love isn't complicated. People are.


A búcsú nehéz volt, úgy éreztem nem akarok elszakadni tőle. A torkomban gombóc növekedett, ha csak arra gondoltam, hogy New Orleanba megy, Klaushoz, de el kellett engednem. Ha itt marad, Damon biztosan nem éri meg a holnapot, ugyanakkor kicsit attól féltem, hogy többé nem láthatom. Most, hogy végre úgy látszott, megkaphatok mindent, amire csak vágyom, kicsúszott a kezem közül az irányítás, s azt sosem kezeltem jól. A szomorúság dühvel keveredett, a tehetetlenség az őrületbe kergetett, Stefan zöld szemei pedig még inkább megnehezítették a helyzetet. Élveztem, ahogy ujjai az arcomat érintik, ahogy ajka szép lassan az enyémekre talál, s hogy pillantása épp olyan izgatott, és boldog volt, mint amilyen az enyém is lehetett. Lehunytam a szemem, ahogy az utolsó szót kiejtette, egy hangos, kétségbeesett sóhaj hagyta el a számat, aztán tüdőm újra megtelt oxigénnel, de még a légzés is nehezebb volt tudván, hogy mindjárt kilép azon az ajtón. Az ígérete annyira tiszta, annyira hihető volt, hogy gondolkodás nélkül bólintottam, mosolyra görbült szájjal, mintha ez megtörhetetlen, és szent volna. Mintha Klaus nem tehetné tönkre egyetlen pillanat alatt ezt az egészet, aminek még ideje sem volt kibontakozni. - Vigyázz magadra. Ha bármi bajod esik... - Nem folytattam, csak jelentőségteljesen néztem rá, hiszen pár perccel ezelőtt már elmondtam, hogy mi vár Klausra, ha Stefannak akár egy haja szála is görbül. Dühös pillantást vetettem a válla mögött az ajtóra, ami most a legnagyobb ellenségünknek tűnt. Egy kicsit segített elképzelni, hogy mi lesz, ha majd visszatér, már láttam magam előtt a mosolyát, csillogó szemét, és előre éreztem azt az örömöt, ami vár ránk. Annyi mindent szerettem volna még elmondani neki, mielőtt mennie kell, de a szavak a torkomon akadtak, egyetlen betűt sem tudtam volna kimondani. A szomorúság, az elhagyatottság érzése kezdett máris magába szippantani, az erő lassan kiveszett belőlem. Egy utolsó sóhaj még kiszökött belőlem, mielőtt visszacsókoltam volna. A függönyök meglibbentek, miután elhagyta a szobát, ami épp olyan volt, mint a bennem tátongó űr - hatalmas és üres.

little do you knowKöszönöm a játékot, imádtam! :szeri:

●●



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 22, 2018 12:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to my lovely Caroline

Ha eddig volt bennem vonakodás az újonnan szervezett küldetésemmel kapcsolatban, ez a bizonytalanság most hágott a tetőpontjára. Caroline bőre az ujjaim alatt, a hajának finom illata, szégyenlős mosolya és lélekbe látó tekintete azon ügyködött, hogy a padlóhoz szegeződjenek a lábaim és elsöprő sikert arattak volna, ha nem Damon életéről lett volna szó. Más esetben az ágyra huppantam volna, magammal húzva Caroline-t, hogy véletlenül se kerüljön messzebb tőlem húsz centinél, ám így az újdonság varázsával ható pillanat minden részletét ki szerettem volna élvezni, ameddig csak lehetett. A lánynak igaza volt: mintha mindig ezt csináltuk volna. A mellkasomból eltűnt a furcsa feszültség, ellentmondás és értetlenkedés, ami az elmúlt időben kínzott, amikor Caroline-ra néztem: fogalmam sem volt, mi játszódott le bennem, miért voltam képtelen rá úgy nézni, ahogy eddig és miért repdestek lepkék a gyomromban akármikor csak megláttam. Mindent megértettem és ahelyett, hogy elkezdtem volna kérdezgetni magam, hogy mi lesz, merre tartunk, mit fogunk csinálni, egyszerűen csak az övének támasztottam a homlokát és mosolyra húztam a számat.
- Nem akarok menni… de muszáj. – Suttogtam aztán, végigsimítva az arccsontján az ujjammal. Tényleg annyira természetes volt, mintha mindig ennyire közel álltunk volna egymáshoz. Felrémlett bennem, amikor azt mondtam neki, hogy kettőnk között soha nem lesz semmi: csodásan rácáfoltam magamra, hiszen sok mindent megadtam volna azért ha itt maradhattam volna mellette. Erőnek erejével kellett a gondolataimban megformálnom, majd elkezdeni kimondani a szavakat, amelyek az akaratom ellenkezőjét támasztották elő. – Elmegyek Klaus véréért, megkeresem Damon-t és visszajövök. – Azt már nem tettem hozzá, hogy a testvéremmel vagy nélküle, mert elképzelésem sem volt miképpen fog reagálni a haldokló az újbóli felbukkanásomra és a kínok között fetrengés meghozza-e annyira az eszét, hogy visszakapcsolja az érzelmeit, csak reménykedtem abban, hogy Damon jobb belátásra fog térni és hazajön velem, hogy rendezze a sorait Elena-val. Ha nem, akkor… ezen majd ráérek gondolkozni.
- Átadom Klaus-nak a jókívánságaidat. – Elmosolyodtam és futólag ismét csókot adtam Caroline szájára. - Vigyázz magadra! - Talán neki semmi baja nem fog esni a főiskolán, bár sosem lehet tudni, hogy ebben a közegben mikor üt be a ménkő. A Whitmore - Mystic Falls-hoz hasonlóan - különleges hely. - Sietek vissza. - Egy másodperc tizedrészéig megkerestem a tekintetét, hevesebb szívdobogással és szeme kékjének jóleső kísértésével indultam utamnak, felhasználva a vámpírlét adta sebességemet.


hold on
akkor itt is lenne a záró, a következő körről mindenképp egyeztessünk <3 40  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
a completely bonkers place: mystic falls; or mckinley
Hobbi & foglalkozás :
❁ college student
Humor :
❁ like chocolate, dark or sweet



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 13, 2018 11:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Stefan & Caroline
Love isn't complicated. People are.


Duzzogó kislányra hasonlíthattam, ahogy összevontam a karjaimat magam előtt, lebiggyesztettem az ajkam, és megpróbáltam a lehető legmérgesebben nézni Stefanra. Valószínűleg annyira lehettem ijesztő, mint egy bébi oroszlán, ami rémisztő üvöltés helyett csak édesen nyekereg. S nem is igazán rá voltam mérges, ő csak segíteni akart a testvérén, aki megint bajba sodródott, de épp egy olyantól akart segítséget kérni, aki élvezte, ha mások szenvednek körülötte. Ha Klaustól kérszt segítséget, annak ára van, és még a kezeimet, vagy a ruhámat is bemocskoltam volna azért, hogy megakadályozzam ezt az utazást. Stefan viszont nem kért a segítségemből, nem akarta kockára tenni az életem, a sajátját bezzeg tálcán akarta felkínálni. Nagyot sóhajtottam, és a düh segített abban, hogy ne ejtsek újabb könycseppet, bár a sírás csak úgy fojtogatott. - Ha odaérsz, azzal kell kezdened a mondandód, hogy megölöm, ha bármi bajod esik! Keresek egy fehér tölgy karót, és én magam döföm át a mellkasán. - Tudtam, hogy nem igazán fog számítani a véleményem, a fenyegetésemnek pedig nem lesz nagy súlya, Klaus nem ismerné be senkinek, hogy fontos vagyok neki, főleg nem Stefannak. Mégis, tudatni akartam vele valahogy, hogy ha bántani meri Stefant, velem gyűlik meg a baja. Ismert, tudta, hogy bármire képes vagyok, ha a szeretteimet bántják. Stefan pedig az utóbbi időben mindenkinél fontosabb volt számomra. - Mindent feláldozol másokért. Most dühös vagyok emiatt, de szeretem, hogy ilyen vagy. - Vallottam be halkan, mintha valami titkot osztottam volna meg vele, pedig még csak nem is azt mondtam, hogy őt szeretem. Az egy kicsit túlzás lett volna így hirtelen, a végén még miattam keverné bajba magát, amit sosem bocsájtanék meg magamnak.
Ahogy megcsókoltam, borzongató érzés fogott el, jó értelemben, mintha soha nem akartam volna mást megcsókolni, mintha soha egy férfi sem létezett volna számomra. Aztán majdnem megbántam azonnal, de ahogy megéreztem, hogy ajkai újra az enyémekhez érnek, ezúttal a saját akaratából, madarat lehetett volna fogatni velem. A gyomromban nem is pillangók repkedtek, hanem óriási varjak, amiktől mintha ketté akart volna szakadni minden porcikám, de helyette csak élveztem, ahogy az ujjai az arcomra vándorolnak, a bőrömet forróság árasztotta el ott, ahol megérintett. Mikor enyhén elhúzódott tőlem, és megláttam a mosolyát, letörölhetetlen vigyor költözött a képemre, a szavai után pedig mintha ezer tüzijáték robbant volna bennem, úgy áradt szét a boldogság az ereimben. Az ajkai az enyémeken olyanok voltak, mintha erre tervezték volna őket, nem akartam, hogy elszakadjon tőlem, de muszáj volt. Mennie kellett, amibe a szívem sajdult bele. - Inkább tökéletes. Mintha eddig is ezt csináltuk volna állandóan. - felnevettem, vidáman, csilingelő hangon, amitől kicsit zavarba is jöttem, és elpirultam. A furcsa az volt, ahogy ő reagált erre, pedig annyira rettegtem, hogy nem így érez, szinte biztos voltam benne, hogy csak barátként tekint rám. Majd' kiugrottam a bőrömből, ahogy a szemeibe néztem, amik boldogságtól csillogtak, a mosolya pedig lenyűgöző volt. - Ajánlom, hogy betartsd az ígéreted! És ne feledd, amit a fehér tölgy karóról mondtam. - Most már még komolyabban gondoltam, amit néhány perccel ezelőtt mondtam, csakhogy ezúttal a szavakat mosolyra görbült ajkakkal ejtettem ki. Nem tudtam, mit fogok csinálni azután, hogy magamra hagy, de azt tudtam, hogy várni fogok rá.

someone to stayTalán jöhetnek a zárók..? 40 :szivi:

●●



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Vas. Okt. 07, 2018 9:35 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to my lovely Caroline

Legszívesebben elnevettem volna magam, amiért ennyire aggódott. Caroline tipikusan az a személy volt, aki ha tehette volna, megpróbálná kontrollálni a világ összes történését és minden ismerősének csakis jó sorsot szánna. Még azoknak is, akiket utált. Caroline szívjósága minimum a vallásosok isteneivel vetekedett, mindig is csodáltam őt a pozitív hozzáállása és a világszemlélete miatt és rájöttem, hogy az egyik legboldogabb és legszerencsésebb személy vagyok a bolygón, mert ismerhettem őt. Én is meglepődtem a gondolataimon, de a tekintetét fürkészve úgy éreztem, egyáltalán nem kellene elmozdulnom mellőle, mert hatalmas butaság lenne belevetni magam egy kétes üzletbe ahhoz képest, amit ő és a társasága kínált nekem. Féltettem a testvéremet, szerettem volna gyógyírt szerezni neki és eltökéltem magam Klaus vérének megszerzése mellet, csakhogy inkább el sem mozdultam volna mellőle. Önző voltam és megpróbáltam elhessegetni a nekem címzett, Care által kimondott maradásra buzdító szavakat… a lehető legkevesebb sikerrel.
- Nem jöhetsz. – Határozottan csóválni kezdtem a fejem. Semmi más nem hiányzott, mint hogy találkozzon a hibriddel, hogy aztán Klaus végül rá vesse ki a hálóját! Akkor inkább odafekszek a küszöbére és könyörgök neki, hogy tépje ki a szívemet, de Caroline-hoz hozzá se szóljon! Ismét elöntötte a gyomromat az érzés, ami akkor marta, mikor a múltkoriban Caroline szinte elmosolyodva mesélt arról, hogy a hibrid belé habarodott… amellett, hogy féltettem őt, egy röpke pillanatra majdnem megsértődtem, hogy egyáltalán felmerült benne a New Orleans-ba látogatás ötlete.
- Akkor a lánya testőre leszek. Caroline, nem tehetek mást. – Sóhajtottam egyet. A hátam közepére sem kívántam Klaus Mikaelson-t, az ősi vámpírcsaládot és az adósság törlesztését, mégis muszáj lesz valamivel meghálálnom, ha nekem adja a vérét, hogy lenyomhassam azt Damon torkán. A kicsi Mikaelson testőrének lenni jobb választásnak tűnt, mint az apja ivócimborájának szerepében való tündöklés. Felrémlett előttem az az időszak és nem szerettem volna ismét átélni: kikapcsoltam, teljesen kikeltem magamból, az érzelemmentes hónapok között toronymagasan azok a hetek vezettek a szörnyűségek listáján.
- Tudom. Hidd el, én is. – Megengedtem magamnak egy apró mosolyt. Találkozva vele majdnem behúztam Damon-nek egyet, hogy észhez térítsem, csak azért nem tettem, mert ugyanott lettem volna, ahol a part szakadt. A testvéremnek a szíve fájt és az érzelmei kikapcsolása miatt észérvekkel véletlenül sem lehetett hatni rá. Mire jobban belemerülhettem volna a mesterkedések gyártásába, amikkel megnyugtathattam volna Caroline-t, megéreztem az ajkait az enyéimen és egy csapásra minden gondolatom, tervem, magyarázatom megakadt és eltűnt az elmémből. Az összes ujjamat az arcára csúsztattam és a világ legnagyobb természetességével csókoltam vissza: mintha mindig is erre a másodpercre vártam volna. Nehéz volt elválnom tőle, viszont mosolyra húzódott a szám, miután ismét belenézhettem a kék szemeibe. – Visszajövök. Megígértem… és be fogom tartani. – De elmenni képtelen voltam. A lábaim a padlóba gyökereztek, szüntelen Caroline vonásait vizslattam és minden kétséget félresöpörve másodszorra én voltam az, aki megcsókolta őt. - Neked sem... fura? - Kérdeztem aztán suttogva.


hold on 40  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
a completely bonkers place: mystic falls; or mckinley
Hobbi & foglalkozás :
❁ college student
Humor :
❁ like chocolate, dark or sweet



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Kedd Szept. 25, 2018 1:18 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Stefan & Caroline
Love isn't complicated. People are.


Klaus és köztem volt egy különös kapocs. Egyfajta megértés, kötődés, de jelenlegi állapotom szerint nem vágytam a társaságára. Látni sem akartam, azt meg főleg nem, hogy Stefan a közelébe menjen. Valamikor tetszett az őshibrid, vonzódtam hozzá, vonzott az életmód, amit képviselt, akkor is, ha mindezt szégyelltem és szerettem volna elrejteni, eltitkolni még önmagam elől is. Mert valljuk be, minden vámpír számára csábító, hogy bármit megtehet, amit csak akar, bármire képes, önálló, erős. Korlátok, határok nélkül élni pedig ki ne szeretne élni? S mivel ragadozók vagyunk, az ölés, a vadászat, a vér zamata is vonz minket, de sosem akartam olyan vámpír lenni, aki semmibe veszi az embereket. A mostani helyzetünk miatt nem szerettem volna Klaushoz hasonló alakokat látni magam körül. Kikapcsoltuk az érzelmeinket mind a ketten, majd nagy nehezen visszatértünk, majdnem minden visszatért a régi kerékvágásba. Ha ő nem lesz mellettem... Ebbe inkább bele sem mertem gondolni. Jobb híján Damonre haragudtam, pokoli mérges voltam rá, ugyanakkor a lelkem mélyén pontosan tudtam, hogy ő is egy áldozat. Az ő kapcsolata is zátonyra futott Tatia miatt, aki a tettei alapján vetekedett Katherine-nel. Melyikünk nem roppant volna bele, ha kitörlik a szerelme emlékeit? Valakit viszont gyűlölnöm kellett, mert még a gondolat is rémisztő volt, hogy Klaus elszakítja tőlem Stefant.
Nem feleltem a szavaira, csak bámultam magam elé, üveges tekintettel. Féltem, ha megszólalok, olyat mondok, amit rögtön azután meg is bánok, hogy kiejtettem a számon, vagy mélyen megbántom vele a szobámban tartózkodó vámpírt. Egy részem azt kívánta bár eltűnne innen, hogy ne lásson ilyen gyengének, de a másik részem, ami sokkalta erősebb volt, nem akarta soha, de soha elengedni őt. - Nem engedhetem, hogy Klaushoz menj. Őrültség, Stefan. Nem fog neked segíteni, vagy ha igen, túl nagy lesz az ár. - Tudtam, hogy nem hagyhatja meghalni Damont, de én sem hagyhattam, hogy ő haljon meg, vagy legyen a hibrid szolgája örök életére. - Elmegyek én New Orleansba. Arra nagyobb esély van, hogy nekem segít, mint neked. Már nem vagytok országos cimborák, ha emlékszel. Csak... hadd menjek veled, kérlek! - ekkor már éreztem, hogy el fog törni a mécses, de még egy kicsit tudtam tartani magam. Muszáj volt. Nem volt elég, hogy láttam Stefan arcán, nem akar ebbe belekeverni, s még csak a gondolatát sem bírja elviselni annak, hogy az ősök közelébe menjek, emellett még önzőnek is éreztem magam. Szinte a szobámban toporgott tehetetlenül, miközben már rég úton kellett volna lennie. A vérfarkasharapás borzalmas dolog volt, ami nagyjából egy-két nap alatt véget egy vámpírral, attól függően mennyire van közel a méreg a szívhez. Feltartottam, de időt akartam nyerni, hátha meggondolja magát, és magával visz. - Mi van, ha arra kér, hogy a lánya személyes testőre légy? Nincsenek hibridjei, valakivel el kell végeztetni a piszkos munkát! - Már-már hisztérikusan csengett a hangom, a sírás fojtogatott, csomót kötött a hangszálaimra, amik sipítozó hang kíséretében próbáltak újra kiegyenesedni. El kellett fordulnom, nehogy meglássa azt az áruló könnycseppet, ami kiszabadult szemhéjaim fogságából, s amit nem sikerült megállítanom, bárhogy is próbálkoztam. Stefant azonban még ez sem állította meg, vállaimat megragadva fordított maga felé, bár láttam az arcán, hogy egy pillanatra megtorpan, mikor meglátja, hogy eleredt a könnyem. Aztán letörölte óvatosan, egyetlen ujjával. - Nagyon szeretném megruházni a bátyádat. És Klaust is. - félig elnevettem magam, de vállam megrázkódott a sírástól, amit visszanyeltem.
Többi ujja is az arcomra talált, tenyere rásimult bőrömre, s azt hittem menten elájulok. Tekintete összekapcsolódott az enyémmel, miközben ígéretett tett. Nem tehettem róla, de nem tudtam ellenállni, lassan közelebb hajoltam, felpillantottam rá még egyszer, majd óvatosan szájára tapasztottam ajkaimat. - Hogy legyen miért visszatérned hozzám. - suttogtam, ahogy elhúzódtam tőle, és ott, abban a pillanatban egyáltalán nem éreztem helytelennek. Sejtettem, hogy később ezt még valószínűleg megbánom, mert megtettem azt, amit el akartam kerülni, s mert a körülmények sem voltak épp a legideálisabbak, mégis szükségem volt erre. S úgy éreztem, neki is.  




Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Vas. Szept. 09, 2018 10:40 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to my lovely Caroline

Kevés attól kellemesebb dolog létezett, ha az ember fia egy másik személy szájából hallhatja a saját gondolatait. Caroline és köztem ez volt a helyzet: a legtöbb témában egyetértettünk és még azt is pontosan tudta, mi jár a fejemben a testvéremmel kapcsolatban és rávilágított arra, ami én már el is felejtettem vagy éppen nem szerettem volna kimondani. Tény, hogy mindannyiunk rossz oldalát felerősíti a vámpírlét és Damon mindig is heves természetű volt, de… ha én nem lettem volna, ha majdnem kétszáz évvel ezelőtt nem kényszerítem az átváltozásra, rengeteg szenvedést és fájdalmat spóroltam volna meg neki. Az általa, sőt az általam kiontott életekről nem is beszélve. Senki sem tagadhatja, hogy a világ jobb hely lett volna nélkülünk, ám kezdtem komolyan hinni abban, hogy mindennek oka van. Ha nem változtunk volna át, megkímélhettük volna magunkat a viszontagságoktól, de számtalan tapasztalattal és történéssel lennénk szegényebbek, arról nem beszélve, hogy kimaradt volna az életünkből azoknak a személyeknek a megismerése, akiket ma már a családunknak hívhatunk. Elsőként Caroline jutott eszembe: az élet nélküle olyan lenne, mint egy partra vetett halnak. A tekintete, a mosolya, a szavai, a grimaszai, a viselkedése annyira a mindennapjaim részévé váltak, hogyha megfosztanának tőle, akkor mindegy lenne, ha nem is vennék levegőt. Szükségem volt rá, a meglátásaira, az érveire, arra, hogy érezzem, mikor gondol totális idiótánk, egyszóval rá magára. Még azt is szerettem, amikor dühösen felpattant és láttam a szemeiben, hogy fejmosást fogok kapni. Pont, mint most. Meggondolatlan módon kicsúszott a számon Damon vérfarkas-harapása és mivel Caroline ismer, tudja, hogy nem fogom hagyni meghalni a testvéremet.
- Másodjára. Vagy talán harmadjára. – Megvontam a vállamat, miközben magam elé sutyorogtam a szavakat. Lényegtelen volt, hányszor harapták már meg a bátyámat, jelenleg is küzdött a méreggel a szervezetében és az egyik oka a Caroline-nál való bejelentkezésemnek az volt, hogy képtelen voltam előre vetíteni, vajon milyen árat kér majd a hibrid a véréért cserébe. Innen mindenféleképpen Klaus-hoz fog vezetni az utam, mert nem hagyhatom Damon-t meghalni. A szőkeség ezzel tisztában lehetett és egyáltalán nem tetszett neki a tervem, tüntetőleg hátat is fordított, miután elhadarta a véleményét és a szavaiból sütött, hogy nemhogy támogatni nem fog, hanem ha kell, akár nekikötöz egy széknek. Megértettem őt, mivel ellenkező esetben én is így tettem volna, semmiképp nem engedném, hogy veszélybe kerüljön és fejjel rohanjon az őrültségbe, de mi mást tehettem volna?
- Caroline… - Sóhajtottam egyet. – Damon nem fog belehalni ebbe a harapásba és mivel őt jelenleg nem érdekli, hogy vesz-e levegőt vagy sem, én fogok elmenni Klaus-hoz a gyógyírért. – A kijelentésem magabiztosnak hangzott, de a szívem majd megszakadt Care arckifejezését látva. Nekem éppen annyi kedvem volt elmenni, mint neki elengedni. Legszívesebben megkértem volna, hogy jöjjön velem, viszont megfogadtam, hogy nem keverem bele ebbe az egészbe. Neki itt kell maradnia, felzárkózni a normális, főiskolás mindennapjaihoz és vigyázni Elena-ra, aki kicsi kevésbé lehetett ramatyul, mint a bátyám, ám nem állt túlzottam a helyzet magaslatán. – Nem tudom, mit fogok csinálni. – Őszinte voltam, a tervem az volt, hogy nincs tervem. Az idő sürgetett, rég úton kellett volna lennem, erre itt ücsörögtem… Caroline-ra sohasem sajnáltam az időt, akkor sem, ha abból túlzottan kevés volt. – Talán akkor szerencsém lesz, hogy nem kér semmi komolyat cserébe. Mit tudnék én adni neki New Orleans-ban? Semmi közöm az ottani dolgokhoz és ki tudja, lehet, hogy mióta megszületett a lánya már nem az köti le a szabadidejét, hogy mások életét megkeserítse. – Idióta tévképzetek voltak ehhez, viszont nem mondhattam, hogy igen, hogyha kell, akkor láncra vert rabszolgája leszek az egyik legősibb természetfeletti lények azért, hogy odaadhassam a testvéremnek pár csepp vérét. Caroline tuti megölne. – Hé… - Óvatosan megfogtam a vállát. Beszélni szerettem volna, meggyőzni arról, hogy minden rendben lesz és megpróbálom a lehető legjobbat kihozni a helyzetből, de meglátva egy apró, legördülő könnycseppet, egyszerűen a torkomon akadt a szó. A hüvelykujjammal lassan az arca felé nyúltam és letöröltem. – Vissza fogok jönni. Ígérem. - Nagyot nyeltem, mielőtt megkerestem volna a tekintetét. – Ha mégsem, akkor utánam jöhetsz és hazarángathatsz. Tőled még Klaus is megijedne. – Mosolyszerű suhant át a számon. Az ujjam után a tenyerem is az arcára siklott és képtelen voltam többet mondani. Csak bámultam őt, ennyi éppen elég volt.


hold on 40  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
a completely bonkers place: mystic falls; or mckinley
Hobbi & foglalkozás :
❁ college student
Humor :
❁ like chocolate, dark or sweet



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Pént. Szept. 07, 2018 1:32 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Stefan & Caroline
Love isn't complicated. People are.


Ő és én. Ahogy ott ült a kollégiumi szobámban, jóformán második otthonomban, az ágyamon, csak erre tudtam gondolni. Kettőnkre. Ami tulajdonképpen nem is létezett, mégis minden vágyam ez volt, vele lenni. Végre újra láthattam hallhattam a hangját, hosszú napok teltek el, mióta utoljára láttam, s már nagyon hiányoltam. Nehéz volt titkolni Elena, és Bonnie előtt is, mikor elkalandoztam, vagy magamban somolyogtam, esetleg aggódtam miatta, nem árulhattam el, miért. Hiszen sokáig még magam elől is titkolni próbáltam az érzéseim, nem akartam megosztani egyelőre senkivel.
Rengeteget agyaltam, mióta Elena elfeledte Damont, és akárhányszor belegondoltam a helyzetükbe, a hideg futkosott rajtam, a torkomban gombóc volt, de nem csak emiatt. Minduntalan Stefan jutott eszembe, hogy mi lenne, ha mi kerülnénk ilyen helyzetbe. Teljes mértékben megértettem Damont, hogy kiborult, pedig nála elég könnyen elszakad a cérna. Elenát is értettem, ha nem emlékszel azokra a pillanatokra, amik segítettek előhozni az érzelmeid valaki iránt, ha nem emlékszel az érzésre sem, milyen szeretve lenni, nem marad semmi. Nagyot sóhajtottam, mellkasom megemelkedett, kicsit úgy éreztem, a tüdőm kilyukad ettől a sok sóhajtólx a szívem pedig kettéreped a szapora dobolástól. - Nem hagyhatod figyelmen kívül, hogy ártatlan embereket bánt. A végén még túl messzire megy, és már a bűntudat miatt nem akar visszakapcsolni. Ez a része ismerős. -  pillantottam rá zavartan, és egy halk, kínos nevetést hallattam. Szégyelltem magam még mindig a történtek után, sok vér tapadt a kezeimhez. - Nem ő tette jobb emberré. Damon nem rossz, vagy gonosz. A vámpírlét kihozza az emberek legsötétebb oldalát, ezt mi is pontosan tudjuk, Stefan. - Sosem hittem, hogy valaha is ilyet mondok majd Damonről, aki évekkel ezelőtt még engem is manipulált, táplálkozott belőlem, teljesen összezavart, majd végezni próbált velem, utóbbit nem is egyszer. De ez volt az igazság, Stefannak pedig szüksége volt meggyőzésre, hogy nem csak ő hiszi el, a testvére még jó útra térhet. Nem volt veszett ügy, én is tudtam. - Elena csak segített neki a jó útra térni. Valahogy megoldódik a kettejük ügye, ebben biztos vagyok. Nem is történhet másképp, ők... egy jó páros. - Na, ezt meg mintha nem is én mondtam volna, hiszen évekig győzködtem Elenát arról, hogy Stefan az ő nagy szerelme, nem Damon, és hülyeség lenne eldobnia a jó tesót a rosszért. Most meg én epekedek a "jó tesóért", Damont pedig hirtelen nem is tartom szörnyetegnek. Furcsa volt ebbe így belegondolni.
Már épp kezdtem lenyugodni azok után, amiket Stefan mesélt a tervéről, ami úgy volt őrültség, ahogy volt teljes egészében, mikor újra bedobja a bombát. Hirtelen levegőhöz sem jutottam, csak meredtem rá hatalmas, kikerekedett szemekkel, majd erőt véve magamon csak úgy kitörtek belőlem a szavak. - Vérfarkasharapás?! Hogyan szerezte? Ez hányadik alkalom is, hogy Damon összetűzésbe kerül egy vérfarkassal? Néhány évvel ezelőtt majdnem belehalt egy harapásba, aminek te ittad meg a levét, mert portyáznod kellett Klaussal. - Hirtelen elhallgattam, és újra a szám elé helyeztem a kezem. - Ugye nem? Stefan, nem fogsz újra feláldozni mindent, igaz? Kérlek, mondd, hogy nem leszel megint Klaus szolgája, mert esküszöm, hogy én magam megyek utánad, és rángatlak vissza, ha megint elmész! - Egyáltalán nem fogtam vissza magam, dühös voltam rá, Damonre, és nagyon féltem. Féltem, mert ha Stefan nem tesz semmit, a bátyja meghal, ami tönkretenné őt is, Elenát is, miután visszakapta az emlékeit, de ha gyógyírt akar szerezni... Nem bíztam Klausban. Tudtam, hogy benne is ott a jóság, főleg most, hogy ott volt neki a lánya, s velem egész jó viszonyt ápolt, azt hiszem, de egyáltalán nem bíztam benne. Nem bírtam ezek után ülve maradni, idegesen felpattantam az ágyról, ezzel kiszakítva a kezem Stefanéból, és járkálni kezdtem a szobában. Nem tudtam most arra gondolni, hogy mi van Elenával, hirtelen már Damon sem érdekelt annyira, csak Stefan és a testi épsége. - Ne próbáld meg elterelni a szót! Stefan, tudni akarom, mi a terved. Mégis hogyan akarod rávenni Klaust, hogy segítsen? Felajánlod neki a szolgálataid? Az életed? Mindent eldobsz magadtól... - a hajamba túrtam és hátat fordítottam neki, rá se bírtam most nézni, pedig benne volt a pakliban, hogy most látom utoljára. Épp ezért volt olyan nehéz ránéznem. Könnybe lábadt a szemem, ahogy arra gondoltam, ugyanaz fog történni mint évekkel ezelőtt, mikor Elenát hagyta el ugyanígy. Nagyot nyeltem, nem akartam felidézni, milyen összetört volt a barátnőm, mikor Klaus magával rángatta Stefant és szörnyeteget csinált belőle. Csak most kaptam őt vissza, emberséggel együtt, nem veszíthettem el újra. Nem fordultam meg, csak álltam ott neki háttal, amíg csak hagyta, és éreztem, ahogy egy forró könnycsepp legördül az arcomon. Teljesen magam alatt voltam, és borzasztóan aggódtam.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Pént. Aug. 31, 2018 1:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to my lovely Caroline

Bár az agyam azt súgta, illendő lenne elszégyellni magam és Caroline ágyneműhuzatát bámulni, hogy látszatát is keltsem ennek a bűntudatnak, mégis képtelen voltam levenni a szemem a szőkeség vonásairól és tekintetéről. Mintha csak az emlékezetembe akartam volna vésni őt… régen láttam és lehetséges, hogyha kilépek a szobájából, ismét napokra, sőt, hetekre hátat fordítok neki, ezért muszáj volt feltankolnom belőle. Az sem érdekelt, hogy a szavai rosszallóak voltak, örültem, hogy hallhatom őket, akár üvölthetne is velem, annak is örültem volna. Tisztában voltam azzal, hogy a módszeremnek voltak hátulütői és nem a legalaposabban kigondolt tervvel siettem a testvérem segítésére, amiből ő egyáltalán nem kért, de Caroline elől nem titkolhattam az agymenésem részleteit. Egyet is értettem azzal, amit mondott, bólintottam egyet, ám nem szólaltam meg, amikor ismét felém fordult és összekapcsolódott a pillantásunk. Kék szemeiben aggodalmat véltem felfedezni, ami rögtön görcsbe rántotta a gyomromat.
- Voltunk már párszor ebben a helyzetben, de most tényleg nem hagyhatom, hogy a saját feje után menjen. – Nyögtem ki végül megcsóválva a fejemet. Volt már rá példa, hogy azt mondtam, nem éri meg és nem fogom gyötörni magam Damon miatt, ám végül mindig meggondoltam magam… a mostani pedig fényévekkel komolyabb, mint bármelyik eddigi kikapcsolása. – Elveszítette Elenát és mindketten tudjuk, hogy ő tette jobb emberré Damon-t. Nélküle nincs értelme visszafognia magát, nem számít neki, hogy mit és hogyan tesz. – A testvérem eredendően szerette megszegni az írott és íratlan szabályokat, emberkorában is sokkal inkább volt lázadó, mint a sorba beálló, vámpírként pedig ez fokozódott benne. Nem lehetett hibáztatni: ha én elveszíteném az életem szerelmét, akitől minden jobb és szebb, hasonlóképpen viselkedtem volna. Caroline-ra nézve felötlött bennem egy rémkép, mi lenne velem, ha egyik pillanatról a másikra kitörlődnék az emlékezetéből. Nem biztos, hogy kibírnám ép ésszel.
- Tudom, hogy nem kellett volna ezt feldobni, de egyszerűen nem volt jobb ötletem. Fogalmam sincs, hogy érjem el, hogy visszajöjjön és legalább megpróbáljon harcolni. Semmi sem érdekli. Kitörte a nyakamat, amikor azt próbálgattam bizonygatni, hogy nem kellene meghalnia a vérfarkasharapástól, amit szerzett. – Ez nem volt újdonság, Care is nagyon jól ismerte az érzelmektől mentes alapállapotot, csakhogy a jelenlegi helyzet az eddigieknél is kétségbeesettebbnek tűnt. – Annak a lánynak az élete nem Damon, hanem az én lelkemen szárad. – Sóhajtottam egyet, viszont muszáj volt halvány mosolyra húznom a számat hallva a szavait, amelyekkel biztosított arról, hogy ő aztán mindig meg fogja mondani, mit gondol. Nem is szerettem volna, hogy másképp legyen, Care nélkül nehéz volt elképzelni az életemet. – Köszönöm. – Megfogtam a kezét. Természetes volt a mozdulat, a szívem mégis nagyot dobbant. – Nem beszéltél Elenával? – Kérdeztem aztán rá hirtelen, hogy kicsit elhessegessem magamtól a furcsa, kavargó gondolatokat


hold on 40
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
a completely bonkers place: mystic falls; or mckinley
Hobbi & foglalkozás :
❁ college student
Humor :
❁ like chocolate, dark or sweet



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 11, 2018 7:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Stefan & Caroline
Love isn't complicated. People are.


Jó ideje arra vártam, hogy Stefan visszatérjen, nagyon vágytam a társaságára. Bűntudatot kellett volna éreznem amiatt, hogy velem van, nem pedig a testvérének próbál segíteni, de túlságosan is helyénvalónak tűnt, hogy mégis inkább itt van. Szükségem volt erre, ahogyan neki is. Mert bármennyire is elfogadtam az utóbbi időben Damont, a viselkedését, s mindent, ami vele járt, mégis néha úgy éreztem, hogy csak hátráltatja Stefant. Ezek a gondolatok miatt viszont rosszul éreztem magam, árnyék vetült a boldogságomra, amitől csak még jobban haragudtam Damonre... Egy ördögi kör volt az egész. - Nem adhatod fel. - Szívesebben mondtam volna neki azt, hagyja a fenébe az egészet, helyette töltse velem az idejét, amire valószínűleg igent is mondott volna, épp ezért nem kérhettem erre. Nem lehettem önző, vele nem, ő volt a legjobb barátom. Szerettem volna, ha több van köztünk, ám erre nem álltam készen, nem tudván, ő hogy érez. Hátha elrontok minden jót, ami jelenleg az életemben van. - Miféle módszert? - Nem, egyáltalán nem családi drámáról akartam vele beszélgetni, de ez egyszerűen elkerülhetetlen volt. Vagy velem történt valami, vagy ővele, s mivel ő igyekezett ott lenni mellettem anya halála után, nekem is meg kellett tennem őérte. Ráadásul akartam is, vele lenni, segíteni neki, ahogy csak tudok, másképp nem is tudtam elképzelni.
A válaszára nem számítva, aggódó pillantást vetettem rá, s nem sokon múlt, hogy rákiabáljak, hogy ezt mégis hogy a fenébe képzelte? Mégsem tettem, egyik kezem a számra helyeztem idegesen, és félrepillantva próbáltam mérlegelni a dolgot. Én is megtennék mindent, ha Elenáról, vagy Bonnieról lenne szó, akiket testvéremnek tekintettem, így valamilyen szinten megértettem Stefan döntését. Őérte is megtettem volna azt, amit ő Damonért, még ha tudtam is volna, hogy teljesen abszurd. Ez nem vallott őrá, veszélyeztetni mások életét, csak hogy hasson a bátyjára, és úgy éreztem tudatnom kell vele. A finomkodás nem volt az én asztalom, úgyhogy megpróbáltam visszafogni magam, s mély levegőt venni a mondandóm előtt. - Pedig nem az. Stefan... -kezdtem bele halkan, először fel se pillantva rá. Az ágyra szegeztem a pillantásom, ajkamba harapva, mintha ezzel el tudnám fojtani a kitörni készülő szavakat. - Támogatni akarlak, és segíteni, ahogy csak tudok. Tényleg. - Néztem rá újra, bár nagyon nem akartam a lelkébe gázolni, vagy ítélkezni felette. - De nem kellene mindent feláldoznod Damonért. Főleg nem önmagadat és az elveidet. Mégis hogy... - Éreztem, hogy egyre feszültebb vagyok, a hangom is feljebb ugrott néhány oktávval, így inkább újfent elhallgattam. - Miért gondolod, hogy ha belemész a kis játékaiba, hatni tudsz rá? Megölt egy embert a szemed láttára. Ezzel az ő kezébe adod az irányítást. - Sóhajtva fejeztem be végül a mondatot, ezúttal nem kaptam el a pillantásom se róla, pedig szerettem volna. Utáltam, mikor szükségét éreztem annak, hogy észhez térítsek másokat, rám pedig senki nem szólt, hogy hallgassak. - Semmi közöm ahhoz, ami kettőtök közt történik a bátyáddal, valójában az egészhez nincs közöm. De ez nem te vagy, és ki mondja meg, ha nem én? A legjobb barátod vagyok, ez a dolgom. - Borzasztóan szerettem volna más kifejezést használni, de ez volt az igazság. A barátja voltam, mindent megosztottunk egymással, a legféltettebb titkainkat is. Nem bírtam tétlenül nézni, hogy ostobaságokat művel, és tönkreteszi magát, csak hogy Damont mentse.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Vas. Júl. 15, 2018 4:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to my lovely Caroline

Azon kaptam magam, hogy elkezdtem gondolkodni, vajon miért nem Caroline-al töltöttem a napjaimat ahelyett, hogy egy kocsiban ülve végigjártam az Államok keleti partját, mégsem jutottam semmire? Önző dolog lenne magára hagyni Damon-t, engedni, hogy kitombolja magát, bántsa, akit akar és azzal foglalkozni, amit szeretnék? Nem akartam a személyemet még saját magam előtt sem mártírként feltüntetni, de néha egyáltalán nem volt kedvem a bátyámhoz. Senki sem kérte, hogy menjek utána, ő is azt szerette volna, ha békén hagyom és nem traktálom az érzelmei visszakapcsolásával, mégis kötelességemnek éreztem a próbálkozást. Ennek ellenére voltak pillanatok – mint a mostani -, amikor a pokolba kívántam az egészet és egészen egyszerűen csak élni akartam az életemet. A legfurcsább az volt, hogy ezeknek a vágyaknak és gondolatoknak középpontjában ott volt Caroline, sőt, inkább az, hogy mindez teljesen természetesnek tűnt. Jó lett volna elutazni vele valahová, nyugodtan meginni egy kávét, sétálni a parkban, figyelni, ahogy tanul vagy egyszerűen csak mellette ülni. Talán éppen ezért jöttem ide, hiszen ő volt az első személy, aki eszembe jutott az idézőjeles kényszerpihenőmön.
- Tudom, hogy nem egyszerű vele. – Meglepett Caroline hevessége, ám egyetértettem vele, ezért bólintottam is egyet. – Most sem könnyíti meg a dolgom. – Bár nem akartam Caroline-t terhelni ezzel a történettel, szinte éreztem, hogy a szavak kis alagutat ásnak a torkom és a szám között, hogy ki tudjanak szabadulni és a szőke vámpírra zúdítsák magukat. Elég volt egyetlen pillantás Care részéről, hogy úgy érezzem, akár azt is kibírni, ha életem több mint 170 évét mesélném el neki percnyi részletességre lebontva, így a könyvét lapozgatva sóhajtottam egyet, majd amikor megfogta a kezem, ismét rá emeltem a tekintetemet. Ösztönösen szorítottam meg finoman az ujjait, annyira jólesett az érintése, mint semmi más jó ideje. Tekintetemmel kértem arra, hogy üljön mellém. – Megpróbáltam egy új módszerrel észhez téríteni, viszont jelenleg nem úgy tűnik, mintha sikeres lenne. – Vallottam be és mintha egyszeriben megkönnyebbült volna a lelkem. Jó volt valakinek elmondani azt, amin magamban rágódom és mégsem jutok egyről a kettőre. – Azt mondtam, vele tartok az útján és minél nagyobb hülyeséget csinálunk, annál komolyabb ráhatást gyakorolhat rajta a másik. Benne volt a pakliban az ölés is. – Nem voltam büszke a történtekre és az ötletemre, de kétélű fegyverrel operálni sohasem könnyű… ez most is bebizonyosodott. – Damon előttem ölt meg egy lányt, aki hasonlított Elena-ra és még így is alig villant meg benne némi emberség. Olyan, mintha tényleg végleg elveszett volna. – Nyögtem ki az ágy szélét vizslatva, majd inkább Caroline-ra nézve. Az angyali arc akkor is jobb választás volt, ha esetleg az tükröződne az arcán, hogy mennyire idiótának gondol. - Látod, mi ez, ha nem hatékony hallgatás? – Halvány félmosoly húzódott a számra, mikor ismét beleszólaltam a csendbe.


hold on 40
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
a completely bonkers place: mystic falls; or mckinley
Hobbi & foglalkozás :
❁ college student
Humor :
❁ like chocolate, dark or sweet



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Szer. Júl. 04, 2018 6:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Stefan & Caroline
Love isn't complicated. People are.


Képtelenség volt, hogy Stefan engem valaha is zavarjon. Ha tehettem volna, minden időmet vele töltöm, de egyrészt nem akartam nyomulósnak tűnni, azt a korszakomat már évekkel ezelőtt kinőttem, másrészt míg ő Damonnel foglalkozott, én a tanulásnak szentelhettem minden figyelmemet. Többé-kevésbé. Hiszen az ágyon heverő könyv tanúsíthatná, hogy a figyelmemnek mindössze a tíz százaléka volt az övé, a gondolataim valahol egészen máshol jártak. Pokolian jó volt újralátni ezt az ismerős arcot, ami Stefanhoz tartozott. Hiányzott, s ezt az érzést minden nap próbáltam elnyomni, de a gondolataim állandóan a férfihez tértek vissza. Ha valaki megkérdezte volna, hogy mit hallottam az óráimon, nem tudtam volna megmondani, egyedül a jegyzetek miatt nem maradtam le. - Tudod jól, hogy neked nem mondok nemet. - feleltem könnyedén, rögtön azelőtt, hogy elpirulva lehajtottam volna a fejem. Igen, ez az egy tulajdonság, amit valószínűleg sosem fogok kinőni - ami a szívemen, a számon. Talán mára már tapintatosabb lettem, de idegességemben, vagy zavaromban nem tudtam türtőztetni magam még mindig. Ami eszembe jutott, általában kimondásra is került, mintha muszáj lenne minden gondolatom szavakba önteni. Inkább bele sem gondoltam abba, hogy ő hogyan értelmezi ezt a kétértelmű, mégis igaz mondatot. Úgy tettem, mintha nem is zavarna. A fülem mögé tűrtem egy kósza hajtincset, s kissé zavartan pillantottam fel rá. Örültem, hogy Damon a téma, így legalább kicsit elterelődött a figyelmem mindarról, amit érzek, vagy amit még mondani tudnék, ha nem tettem volna lakatot a számra. - A bátyád sosem volt könnyű eset, Stefan. - sóhajtottam, talán kissé ingerültebben is válaszoltam, mint kellett volna, de bosszantott az egész helyzet. Valahogy mindig történik valami, ami miatt a testvéri viszonyuk megromlik. Hol Stefan tűnik el szem elől kikapcsolt állapotban, hol Damon. Nem a testvérére haragudtam, de valakire muszáj volt. - Ahogy egyikünk sem. - tettem hozzá gyorsan, mert igaz is volt, plusz enyhíteni akartam korábbi szavaim élén. Nem arra volt szüksége, hogy kioktassam, vagy ellenséges legyek, mellette akartam lenni ebben a nehéz helyzetben, ahogy ígértem is. Kinyújtottam a kezem felé, rögtön azután, hogy leült az ágy szélére, s néhány másodperc erejéig megszorítottam ujjaimmal az övéit, majd elengedtem őket, mielőtt még kínossá válna a szituáció. - Észhez fog térni, ahogy eddig mindig. Nehéz időszakon megy keresztül, de volt már rosszabb is, nemde? - néztem rá bizakodóan, igyekeztem megnyugtatni szavaimmal, jelenlétemmel, mert szüksége volt erre. Szüksége volt rám, ez nagyobb örömmel töltött el, mint illett volna. Egy lágy mosoly költözött az arcomra, az a visszafogott fajta, pedig a jelenléte miatt vigyorogtam volna, mint a tejbe tök, ha a helyzet is úgy engedi. Szavai hallatán mégis felnevettem, és a könyv felé pislogtam. - A kommunikációval sosem volt bajom. Inkább a hatékony hallgatást kellene oktatniuk nekem. - egy grimasz kíséretében újra ráemeltem a pillantásom, aztán mosolyra görbültek ajkaim. Lehetetlen volt nem felemelő boldogságot érezni a közelében, amitől egy kicsit bűntudatom volt, Damon miatt, de nem tehettem ellene.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Kedd Jún. 19, 2018 7:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to my lovely Caroline

A küszöb előtt toporogva úgy éreztem, hazaértem. Pedig sohasem éltem ebben a kis szobában. A főiskolára járás régóta nem volt módi nálam - igazából arról sem volt fogalmam, hogyan képzeltem, hogy az évekkel ezelőtti visszatérésemet Mystic Falls-ba egy gimnáziumi diák képe köré kerítettem. Kinőttem már abból a szerepből, annak viszont nagyon örültem, hogy a rengeteg történés közepette Caroline úgy döntött: kipróbálja magát a főiskolán. Megérdemelte, hogy vele egykorú, normális vagy éppen agyilag zokni fiatalokkal vegye körbe magát, akik buliznak, jól érzik magukat, felelőtlenek, nem érdeklik őket a szabályok, számtalan lehetőség áll előttük és nem csak azzal foglalkoznak, milyen bajok vannak a természetfeletti világban. Talán abban is segíteni fog neki a kampusz életébe való visszarázódás, hogy feldolgozza az édesanyja elvesztését. Liz Forbes csodás asszony volt, aki bármit megtett volna a lányáért és aki minden lépését támogatta, sőt, idővel velünk, majd a lánya vámpírságával is megbékélt. Elveszíteni egy hozzá hasonló személyt mindannyiunknak nagyon nehéz volt, Damon-t is nagon megviselte a halála, elvégre a nő Alaric mellett a legjobb barátja volt. Nekem pedig fájt látnom. hogy Caroline szenved. Ő volt az egyik legfontosabb személy az életében és miután rájöttem, hogy hülyeség volt engedni neki, hogy kikapcsoljon, majd magam is megtettem ugyanezt, eszem ágában sem volt ismét magára hagyni. Ha nem a bátyám ámokfutási hajlamairól lett volna szó, valószínűleg a napok nagy részét a szőkeséggel töltöttem volna.
- Reméltem, hogy ez lesz a válaszod. - Magamhoz ölelni olyan volt, mintha százhetven centi boldogságot szorongattam volna, amit sohasem akartam elengedni. Megnyugtató volt a karjaim között tartani, az elmúlt napok viszontagságai, kellemetlenségei és felfokozott állapotai után Caroline látványa felért a nyugalom szigetével, az érintése pedig csak fokozta bennem ezt az érzést.
- Én sem számítottam arra, hogy ilyen hamar visszajövök, de... - Beléptem a szobába és egy röpke pillanat erejéig végighordoztam rajta a tekintetemet. Tökéletesen tükrözte Caroline, Elena és Bonnie stílusát, a lányok igazi kis személyes barlanggá alakították, ahol otthonosan érezhetik magukat. - Damon nehéz eset. - Fordultam vissza Care felé, megengedve magamnak egy apró sóhajt. Nem kellett neki bemutatni a testvéremet, sajnos mindenkinek volt már szerencsére megismerni a hétköznapokban kevésbé funkcionáló, sőt, egyenesen vérmesnek nevezhető énjét. Pont, mint én, Damon is többször átesett már a ló túloldalára, de az ezt megelőző esetekben számíthattam egy olyan erősítésre, amely jelenleg nem áll rendelkezésemre: Elena-ra. - Most sokkal mélyebbre süllyedt, mint ezelőtt bármikor, pedig láttam már néhányszor elvetni a sulykot. - Nyögtem ki. Kissé álszentnek éreztem magam, amiért a szavaim azt sugallhatták, hogy elítélem őt emiatt, ám reménykedtem abban, hogy Caroline pontosan tudja, hogy nem érzek így. Szerettem a bátyámat és megértettem a lépését. Lehet, hogy a helyében én is pontosan így cselekedtem volna.
- Nem akarom, hogy ezzel foglalkozz. - Vallottam be leülve az ágy szélére. - Neked most arra van szükséged, hogy az életed normális dolgaival foglalkozz. Mondjuk a... hatékony kommunikációval. - A mellettem heverő könyv felé nyúltam és apró mosollyal a számon belelapoztam a tananyagba.


40  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
a completely bonkers place: mystic falls; or mckinley
Hobbi & foglalkozás :
❁ college student
Humor :
❁ like chocolate, dark or sweet



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Szomb. Május 12, 2018 8:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Stefan & Caroline
Love isn't complicated. People are.


Volt egy kis időm gondolkodni, egy kis időt magamra fordítani, mióta elbúcsúztam Stefantól, és hazahoztuk a holmijaimat. Rengetegszer lejátszottam a jeleneteket a fejemben, a kiborult dobozról, a hógömbről, amire ki híján rátaposott, a képre, amin Elenával szerepelt. Butaság volt talán részemről a féltékenység, de hogy tisztázzuk, nem Elenára voltam féltékeny, hanem arra, milyen intim kapcsolat volt közte, és Stefan között. Egy részem próbálta elzárni az érzéseket, amiket a legjobb barátom keltett bennem, míg egy másik azon aggódott, hogy köztünk sosem lesz más viszony, csak barátság. Próbáltam felidézni azt a pillanatot, amikor először éreztem másképp iránta, de képtelen voltam rá. Ez lassan alakult ki, hosszú évek alatt, a "köztünk nem lesz semmi"-ből eljutottunk a legjobb barátok szintjére, s ez egy nagyon rögös út volt. Mikor először találkoztunk, még csak egy tudatlan, szeretetéhes fruska voltam, tele önbizalomhiánnyal, rossz szokásokkal, szélsőséges viselkedéssel. Már nem voltam többé az a lány, és szerettem magam azzal nyugtatni, hogy az a bizonyos mondat a régi Caroline-nak szólt, nem nekem.
Mély lélegzetet vettem, és az ágyam végébe tettem a könyvet, amit egészen idáig lapozgattam, bár a figyelmem nem egészen a tananyagon járt. Kissé lassú léptekkel indultam meg az ajtó irányába, arra még csak gondolni sem mertem, hogy netán Stefan az, egy röpke pillanatra az ő arca lebegett lelki szemeim előtt, de azonnal el is hessegettem a gondolatot. Ne áltasd magad, most Damonre fókuszál! Ahogy szélesre tártam az ajtót, mégis ő állt ott, s ettől annyira ledöbbentem, hogy csak álltam ott, akár egy szobor, és bámultam rá idiótán. Ő azonban azonnal megszólalt, ahogy meglátott, majd roppant hívogatóan széttárta a karjait, amiket aztán körém vont, mintegy puha, meleg takarót, s onnantól végképp elállt a szavam, sőt, talán még levegőt is elfelejtettem venni. - Nem... Dehogy zavarsz! - tértem aztán magamhoz, ahogy elhúzódott tőlem, és odébb vonszoltam magam, intve a karommal, hogy fáradjon beljebb. Örültem, hogy a szoba általában rendben volt, ha unatkoztam, gyakran fogtam bele takarításba, pakolászásba, az egy helyben ülést nem nekem találták ki. - Tulajdonképpen nem számítottam még rád. Minden rendben Damonnel? Sikerült már némileg hatni rá? - miközben kérdezgettem, gyorsan végigfutottam rajta a szememmel, bármiféle nyomot keresve arra, hogy nem önmaga, de a legjobb barátom volt, még mindig, nem kapcsolt ki, és túlzottan megviseltnek sem tűnt. Legalábbis külsőre. - Tudod, még mindig áll az ajánlatom. Ha segítségre van szükséged... - Be se fejeztem a mondatot, hiszen tudta pontosan, hogyan végződik, csak szerettem volna emlékeztetni arra, amit még Brooklynban mondtam neki.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Szer. Május 09, 2018 12:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to my lovely Caroline

Egy kis kikapcsolódás gyanánt szinte az első utam Caroline-hoz vezetett. Megígértem neki, hogy jelentkezek nála, amint tudok. Telefonon keveset beszéltünk, Damon-re szerettem volna koncentrálni és ha meghallgattam volna Caroline szavait, az… elterelte volna a figyelmemet. Nehéz volt rávennem magam arra, hogy a bátyám után menjek. Az életem rendeződni látszott, megküzdöttem a legutóbbi kikapcsolásom és ripper-korszakom maradványaival és úgy tűnt, hogy a szőke vámpírlány is megenyhült, pedig lett volna oka haragudni akár egy egész létezésen át. Önző voltam, nem törődtem vele, képtelen voltam elviselni, hogy a legjobb barátom szenved és miután kikapcsolt, én sem láttam más választást. Pedig ugyanúgy ott lehettem volna neki, mint ahogy most próbáltam Damon-nek. Késő bánat, aminek orvoslására már csak a jelent hívhattam segítségül. Reméltem, hogy otthon találom, mert szükségem volt arra, hogy beszélhessek vele. Nem hiába jöttem vissza: kellett egy kis kitérő, mielőtt ismét Damon-nel és a faramuci helyzetével foglalkoznék. Caroline képes elterelni a gondolataimat, bearanyozni a napomat, sőt, konkrétan nem is kellett semmit sem csinálnia ahhoz, hogy rögtön mosolyra húzódjon a szám.
Bekopogtam hozzá és vártam. A küszöbön toporogva úgy éreztem magam, mint egy tinédzser, aki ara vár, hogy a kiszemelt lány beengedje. Butaság, meg is csóváltam a fejemet, bár… már a legutóbbi, new york-i kirándulásunk is elgondolkodtatott. Kettesben lenni vele egyszerre volt felemelő és furcsa, megszokott, mégis új. Alig vártam, hogy újra lássam és a felismerés, miszerint ehet, hogy többet kezdek érezni a legjobb barátom iránt, mint eddig, elég ijesztő volt ahhoz, hogy ne akarjak foglalkozni vele. A szívem ettől függetlenül nagyot dobbant, mikor megláttam Caroline-t az ajtó túloldalán.
- Mondtam, hogy visszajövök. – Széles mosolyra húzódott a szám és közelebb léptem, hogy megölelhessem őt. Automatikusan jött a mozdulat és örültem, hogy nem kell órák hosszat várnom arra, hogy lássam, mert például órán vagy közgyűlésen van, esetleg egy bulit szervez. – Nem zavarok?


40
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 04, 2017 6:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Lezárt játék!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Vas. Dec. 04, 2016 6:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Nem is tudom, honnan jött az a bizonyos sugallat, ami arra késztetett, hogy a gyomrom dióméretűre menjen össze, ahogy arra gondoltam, hogy talán van valóság a szavaim mögött. Ő és más, fiatal lányok. Annak idején, mikor megölte Jeremy-t - és lefogadnám, hogy nem tudta, hogy viseli a családi ékszert -, elég nagy bűntudatom volt azért, hogy... képes voltam másképpen tekinteni rá, még ha nem is hosszú ideig. Soha nem adta fel, mindig ott állt mellettem, de én mindig Stefant választottam. Egyszer sem Damon Salvatore-t. Mégis mi változott volna? Mit tudott ő tenni, amit elfelejtettem? Ami miatt mellette kötöttem volna ki? A fizikai vonzalmon kívül. Mert az, hogy állandóan semmibe vette a véleményemet, és veszélyzetette mások életét, csak hogy én jól legyek, hát... nem sorolnám a legjobb élmények közé. Sőt. Ismét fel tudtam volna pofozni miatta. Minden egyes alkalomért, amikor veszélybe sodort valakit, kijátszott engem, csak hogy megmentse a napot. De milyen áron?
- Jó, hagyjuk. Nem vagyok kíváncsi a perverz játékaidra. És azt hiszem, a te felelsz vagy mersz verziód sem érdekel - nyeltem nagyot. Damon Salvatore bizonyára nem hagyományos módon játszotta ezt a játékot. Persze maga a gondolat kíváncsivá tett, de inkább tudtam volna a szobámon kívül, hogy tanulni tudjak, semmint hogy itt rontsa a levegőt, miközben láthatóan feltalálná magát máshol is.
Én továbbra is jót mulattam az arckifejezésén, mikor két szemével elolvashatta azt a bizonyos mondatot a naplóból. - Tudod, néha jobb az ilyeneket tényleg a fiók mélyén tartani, akkor nem idézik fel bennem azt, hogy az esetek többségében nem vagy más, mint egy... - Inkább nem folytattam. Bár nem azért, mert megsajnáltam, csak nem láttam értelmét annak, hogy tovább szekáljam. Szemmel láthatóan valami nagyon nem stimmelt nála. Vagy nálam. De inkább nem fokoztam, tekintve, hogy ha ő rosszkedvű, ott valaki meghal.
A szavaira végül felkaptam a fejem, a kezemmel tovább lapozva, de már érttetlenül pislogva rá. - És ezt mégis hogy képzelted? Nem hiszem, hogy nagy együttműködésre számíthatsz. Főleg ha... mindegy - sóhajtottam fel.
Akkor sem tudtam volna folytatni, ha akarom, mert abban a pillanatban a kezembe akadt egy kép a naplóban. Majdnem kiejtettem a kezemből. Pár másodperc erejéig még nyelni is elfelejtettem. Egészen idáig hittem azt, hogy amit beszél, az hülyeség. Csak játszadozik velem. De ezek a közös képek... mégis miért nem emlékszem egyikre sem? - Ezek meg...

38

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 08, 2016 12:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Elena x Damon



Egyszerűen abszurd ez az egész kialakult szituáció. Mintha mindent elölről kellene kezdenünk, hála egy bizonyos "jótevőnek", aki unalomból, vagy puszta szeretetből úgy határozott, hogy összekuszálja kicsit a dolgokat köztem és Elena között. Nem hiszem el, hogy nem telhet el úgy egy nyugodt hónap, hogy minden szép és jó legyen az életünkben. Na mindegy, a nyavajgás nem nekem való. Én bosszút állok. Az hatásosabb visszavágó és jobb is lesz a szájízem utána.
- Hé, ez sértő! Hogy vagy képes ilyet feltételezni rólam? - Nézek rá megjátszott ártatlansággal, de rájőve, hogy ez a válasz nem épp a legjobb fényt veti rám, hamarosan komolyabb hangszínen folytattam.
- Jól van, oké, csináltam olyat is, de nem! Akár hiszed, akár nem, ez az igazság és különben is, akkor nem így viselkednék, valami sokkal frappánsabbal állnék elő. - Villantok egy kaján mosolyt. Abban az esetben biztos nem állnék elő ilyesmivel, tehát abszurd már csak a feltételezés is.
Aztán egy pillanatra feltűnt előttem a reménysúgár egy apró szikrája arra vonatkozóan, hogy a képei között talán találhatunk a fiókjában egy közöset is.. vagy netalán a naplói között. Képek híján a naplók felé fordultam. Annyi ideje még Tatianak sem lehetett, hogy megsemmisítse azokat.. vagy ki tudja, mit talált ki.
Bár, a szomorú valóság kisvártatva ismét bepofátlankodta magát a csúnya, hosszú, vas orrával együtt kettőnk közé. Elena általában mindent le szokott írni, erre most azt állítja, elég rég írt utoljára.. Oké, meg tudom érteni őt is, a vizsgái és az egész egyetemista élete eléggé leterhelő és időrabló tud lenni a számára, nem beszélve arról, hogy én is eléggé lefoglaltam az utóbbi időszakban, elismerem.. hm. Életünk legszebb időszakaivá váltak az együtt eltöltött pillanatok, nem akarom, hogy mindezt elfelejtse..! Mondjuk, újakat is szerezhetünk.. végső esetben újra meg is hódíthatom, igaz elég hosszú folyamatnak néznénk elébe, de megérni megérné, az biztos.
- Ha-ha-ha. - Szótagoltam, kicsit sem találva humorosnak a naplójából felolvasott rövid mondatot. Bár, jogos volt.
- Ha nem találunk semmit, nincs más alternatíva, bekopogunk az elkövetőhöz személyesen és megkérjük, hogy csináljon mindent vissza. - Folytatom kissé ingerülten és közben a bekopogásnak meg a kérésnek természetesen nem a kedves és udvarias megközelítésére gondoltam. Szó szerint betöröm az ajtót ha kell, és kierőszakolom Tatia-ból azt, hogy varázsolja vissza a barátnőm emlékeit. Nem vagyok hajlandó feladni vagy  beletörődni abba, hogy elvesztettem Őt. Ő már az enyém, és ismét az lesz. Ha ehhez az kell, hogy újra meghódítsam, akkor azt is fogom tenni.

38 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Szer. Aug. 03, 2016 1:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


A szüleim halála után főleg rosszul viseltem, ha játszadoztak az érzéseimmel. Bár Damon sosem tette, de ennek ellenére annyira távolinak tűnt az az elképzelés, hogy szeressek valakit, aki bántotta a családomat. Megannyiszor képes lett volna beáldozni értem bárkit. Ami egyeseknek talán még imponálna is, de... a mai napig nem kaptam választ arra, hogy tudta-e, hogy Jeremy ujján ott a gyűrű. Vagy... nem gondolkodott, csak megtette. Eszembe jutott egy jó párszor, elmélet szintjén, hogy mi történt volna, hogy ha Jeremy akkor éjjel meghal. Sosem bocsátottam volna meg az előttem álló férfinak, és mi több, én magam gondoskodtam volna arról, hogy lekerüljön az ujjáról a gyűrű, csak hogy utána kilökdössem a napsütésbe. Stefan tökéletes ellentéte volt. A fekete bárány. Az pedig egyáltalán nem tetszett, mikor úgy döntöttek, hogy szerepet cserélnek, és ő volt a jófiú, míg az öccse a gonosz, kegyetlen ripper. Éltünk annál szebb időket is. Most pedig úgy tűnik, megéljük, hogy Damon Salvatore elveszítette azt a kicsin józan eszét is. A vámpírok képesek megbolondulni? Nem hiszem, hogy nekik van külön elmegyógyintézet.
- Először... győződjünk meg arról, hogy van-e egyáltalán olyan pillanatunk, amire tényleg emlékeznem kellene - mondtam. A hangomban azért érezhette, hogy nem hiszem el az elméletét. Több kellett nekem Damon Salvatore hatásos, néha gyerekes előadásainál ahhoz, hogy elhiggyek valamit. Főleg úgy, hogy számtalan alkalommal ásta már el magát a szememben. Mégis ott volt a tekintetemben, hogy... elgondolkodtam. Hogy talán van igazság benne. De jézusom, milyen nevetséges gondolat. Hogy jutottam el odáig, hogy Damon Salvatore mellett kössek ki? - Remélem, hogy ez nem egy újabb játékod. Esetleg a partin nem kezdtetek el felelsz vagy mersz-et játszani? Mert téged ismerve, te biztosan mernél. És ez egy remek elmélet arra, hogy miért vagyunk itt. - Szinte a szemem előtt volt, hogy fiatal lányokkal iszogat együtt. Ez nem volt érdekes, inkább hétköznapi.
Követtem őt a tekintetemmel. Előbb lépett a szekrényhez, mint én, talán most láttam rajta először az idegességet, a feszültséget, a bizonytalanságot... tényleg ennyire beleélte volna magát valamibe, ami nincs? Vagy... tényleg... nem tudtam, mit gondoljak.
Odaléptem mellé, mikor a naplókat említette, és keresgélni kezdtem. - Nem tudom, mikor írtam utoljára. Itt eléggé zajlik az élet ahhoz, hogy naplóírásra is időm legyen - vallottam be. Annak idején azért kezdtem el, mert szinte egyedül maradtam azokkal a gondolatokkal, amik reggeltől estig gyötörtek. A szüleim halála után nem tudtam, kihez fordulnék, hát... ott volt a napló, amit még anya vett nekem. De azóta már túl tudtam lépni pár fejezeten. Arra pedig joggal nem emlékeztem, hogy írtam-e valaha is valamit Damonről.
Előkerült egy vörös, vastag kötésű könyvecske. Rajta a tavalyi dátummal. Fellapoztam, és felsóhajtottam az első bejegyzésemet látva. - "Damon megint elrontotta a partit." Mit gondolsz, nyomon vagyunk? - kérdeztem szemtelen vigyorral, habár tény, nem kellett volna viccelődnöm. Ő kicsit sem tűnt humorosnak.

38

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 02, 2016 3:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Elena x Damon



Végülis, ha úgy vesszük már hiányzott is az életünkből egy újabb mizéria. Túl nyugis volt minden. Nálunk az ilyesmi már hétköznapinak is minősül, olyannyira hogy szinte számítani is lehet rá, hogy valaki idővel újra beletapos az életünkbe és egy mozdulattal tönkre zúz mindent. - Oké, ennyi elég is lesz a szarkazmusból. Inkább ki kéne találnom, mi tévő is legyek ezek után, mármint konkrétan azt, hogy miként juttathatnám Elenának eszébe a dolgokat. Talán, ha újra átélnénk az egykori közös pillanatainkat.. persze, ahhoz az is szükséges, hogy ő maga is beleegyezzen a dologba, mert hát erőszakkal hiába viszem magammal, azzal csak az ellenkezőjét érném el a terveimnek. És nem szeretném most még a dolgok tetejében meg is utáltatni magam vele.
Majd, kisvártatva miután felállt az ágyáról és megállt előttem leolvashattam az arcáról, hogy egy pillanatra azért sikerült elbizonytalanítanom. Ha nem is hisz nekem, de legalább nyitott az elméletemre.. bezzeg, a nyakkitörős részekre emlékszik. Isteni. Inkább törlődött volna ki minden a fejéből velem kapcsolatban.. így viszont sokkal nehezebb lesz őt meggyőznöm arról, hogy együtt.. voltunk.
- Igen.. tettem rossz dolgokat is, ezt elismerem. De voltak szép pillanataink is, melyeket veled ezek szerint szépen elfelejttettek. - Magyarázom neki, közben minden erőmmel azon voltam, hogy higgadt maradjak.
Aztán, amint felhozza a képeit.. látszott rajta, hogy egyáltalán nem rémlett neki az, hogy eltette volna őket a fiókba. Bár, a képek felhozására megjelent bennem a remény egy apró szikrája, hogy ott talál találhatunk bizonyítékot az együttlétünkre, de egy részem mégis kételkedett benne. Ha valóban Tatia állt a dolog hátterében, biztos tökéletes munkát végzett és minden közös emlékünktől megfosztott minket, elkerülve ezzel az esetleges bakikat is, amik keresztbe tehetnének a tervének. Ám, én mégis kinyitottam az Elena által említett fiókot.. hátha mégis találhatnék valamit.. egy apró dolgot. - Talán a naplóid.. velük mindent megosztasz - jut eszembe, miközben turkálok a fiókban kétségbeesetten.
38  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 28, 2016 2:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

damon & elena
i hate everything about you
Viszonylag okosat kérdezett, habár ő maga is tudhatta, hogy az életem kicsit sem egyszerű. Minden utcasarkon találok legalább öt olyan embert, aki ki akarja törni a nyakamat vagy éppenséggel a vérem kell neki. Bár, ez az utóbbi annyira már nem esedékes, tekintve, hogy mióta vámpírrá váltam, megszűntem hasonmás lenni. A vérem lényegében értéktelen lett. Ki gondolta volna, hogy ezért egyszer még hálás leszek? Talán előbb kellett volna ez az egész mizéria. Hsz miután Katherine annak idején vámpír lett, már ő se kellett a kutyának se. Hasonmásként legalábbis. Sok halált akadályozhattam volna meg azzal, hogy előbb teszem meg ezt a lépést... például Jenna néniét... vagy... talán mindegy is. Aminek be kell következnie, az bekövetkezik. A halál is ilyen. Bármeddig húzzuk vagy halasztjuk, eljön az utolsó pillanat. Sokunknál eléggé korán eljött. És mindannyiukat én sodortam veszélybe. Tulajdonképpen az előttem álló vámpír is miattam veszélyezteti állandóan az életét, nem mintha bárki kérné rá.
Felvontam a szemöldökömet, látva a pocsék színészi játékot, amit eljátszani próbált, csak kevés sikerrel. Ha tippelhettem volna, bizonyára majd' szétrobbant az agya, csak... oké, valami tényleg nem stimmelt. - Öhm... te megint tudsz valamit, amit én nem - böktem ki egyszerűen. Ez nem volt újdonság. Damon sok mindent tartott meg inkább magának, mintsem hogy tovább adja. Engem szeretett kihagyni, csak hogy ne sodorjam veszélybe saját magam, de ennek ellenére még mindig megtaláltam a lehetőségét a dolognak.
Fel kellett állnom az ágyról, és megálltam előtte. Zavaros volt a tekintete, de nem úgy, ahogyan egy részegnek lenne. - Damon, én... nem értem ezt az egészet - mondtam ki a nyilvánvalót, hisz amíg ő a dühe miatt próbált uralkodni magán, az én arcomra inkább a tanácstalanség ült ki. - Amióta az életembe léptél, nem... nem tettél olyat, amit annyira könnyen el tudnék felejteni. Te... kitörted az öcsém nyakát - nyeltem, miközben egy fájó emléket idéztem fel saját magamnak. Nem kellett volna. Emiatt még mindig nagyon tudtam utálni.
Körülnéztem a szobában, észrevettem, hogy a képek, amelyeket biztos, hogy kipakoltam amikor beköltöztem, eltűntek. Csak éppen nem emlékeztem arra, hogy elpakoltam őket valahová. Ez egyre zavarosabb. - Voltak képeim. A lányokról. Azt hiszem - utaltam Bonnie-ra és Caroline-ra, majd nagyot nyeltem. - Talán a fiókban... - kezdtemn bele. Bár nem igazán hittem el, amit mondott. Kevés bizonyítéknak tűnt az, hogy Damon Salvatore mond valamit. De ha talál egy kézzel fogható jelet, akkor... talán elgondolkodom rajta.

My forgotten love. 38©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 25, 2016 7:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Elena x Damon



Nagyon nem volt ínyemre ez az egész kialakult szituáció. Nem lehetne, hogy egyszer legalább békén hagyjanak bennünket és lehetőleg senki se üsse bele a nagy görbe orrát az életünkbe? Túl sokat kérek ezzel? Minden bizonnyal igen, legalábbis a kialakult szituáció is pont ezt illusztrálja. Egyesek tényleg abban látják örömüket, ha ellenünk szövetkezhetnek és elérhetik, hogy újra és újra elcsesszék a boldogságunkat. De engem sem ejtettek annyira a fejemre. S ezt is kamatostul vissza fogom adni, bárki is álljon a történtek hátterében!
Hamarosan, a kérdésemre ki is mondta Elena a nevet, akiről tudtam, igenis szóba jöhet, mint potenciális elkövető. Tatia. Már a kezdetektől utált minket, Elenát még jobban. Nem lenne hát tlzottan meglepő tőle egy ilyen kis apróság.. de, hogy ezért egy koporsóban fogja majd találni magát, az hétszentség!
Próbáltam nem láttatni a dühömet, de szerintem elég pocsék színészi alakítást produkálhattam Elena előtt. Legszívesebben kirohantam volna innen, megkeresni Tatia-t, hogy aztán rajta is számon kérhessem a történteket.
- Én nem vagyok abban olyan biztos.. - mondtam, csak úgy halkabban afféle megjegyzéstként.
Igazából, nem is tudom mire számítottam azzal, hogy megpróbálom elhitetni neki, együtt vagyunk.. vagy voltunk egészen az igézésig. Ennél többre lesz szükség, egyszerű beszédnél. Talán, ha megcsókolnám.. jóesetben csak meglepődik, majd felképel, azt még el is tudnám viselni.
- Nem. Józan vagyok. És igazat beszéltem. - Mutatok magamra, hogy láthassa igenis az vagyok. Oké, ittam pár pohárkával, de az iménti szituáció annyira kijózanító hatással volt rám, hogy immár azt a kevés alkohol mennyiséget sem érzem, amit eddig éreznem kellett volna.
//Bocsi, hogy ennyire megvárattattalak 38 //
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 22, 2016 7:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

damon & elena
i hate everything about you
Megerősítette azt, amit kimondtam, méghozzá azt, hogy Jeremynek nincs semmi baja. Nem is tudom, mit csinálnék vele, ha megint kárt tett volna az egyetlen élő rokonomban, esélyes, hogy a hecc kedvéért széttörtem volna valamit a fején. És ez még csak egy igazán enyhe verziója annak, ami megjelent a lelki szemeim előtt.
Követtem őt a tekintetemmel, és nagyot sóhajtottam, mikor leült mellém. Nyilván észre sem vette, hogy szándékosan sétáltam el mellőle az előbb, és a távolság végett foglaltam helyet az ágyamon. Nem szoktam hozzá az efféle látogatásokhoz Damontől, bár talán naívan álltam hozzá a dologhoz. Vagy ki tudja, lehet, hogy régóta szándékosan produkálja ki a találkozásainkat, ezt egyedül ő tudja.
- Nem, ezzel nem segítesz - jegyeztem meg, utalva a káromkodásra, amit félig elharapott. Tanulnom kellett volna, nem véletlenül ültem itt, és vártam az isteni sugallatot. Megtehettem volna, hogy kisétálok a szobából, és én is élvezem a tavaszköszöntő Whitmore partit, de tudtam, hogy bajban leszek, ha most a következmények nélküli bulizást választanám. Éppen ez az... lenne következménye. Bár ha már lett volna lehetőségem eldönteni, hogy milyen indítékkal bukjak meg, bulizással vagy azért, mert Damon nem hagyott tanulni, akkor már inkább kimozdulok.
Elgondolkodtam a szavain, majd megvontam a vállaimat. - Tudod, hogy minden második ember ilyen - mondtam egy grimasz kíséretében, de láttam, hogy komolyan gondolja a kérdést, így megpróbáltam normális választ adni. De annyi emberrel találkoztam, hogy... már tényleg nem tudtam megmondani, vajon közülük ki látna inkább holtan, mint élve. - Tatiával volt egy is öt perces összezörrenésünk, de az csak a szokásos volt - fűztem hozzá. Damon számára is ismerős lehetett a tény, Tatia utált engem, én se szívleltem őt ennél jobban, hát megvolt az alapja egy velős konfliktusnak. De nem próbáltam megváltani a világot azzal, hogy békességet ajánljak neki, mert jót nevetve rajtam, kilökdösne az ajtaján.
Az ezt követő szavait meghallva viszont pár másopdercre ledermedtem. Csak ezután bukott ki belőlem nevetés, és megráztam a fejem. - Oké. Valld be, hogy te már meglátogattad a partit - kuncogtam még mindig. Merész gondolatnak tűnt, hogy én és Damon... amikor éppen jófiút játszott, még esetleg érezhettem volna azt a bizonyos szikrát, de valamivel mindig elrontotta. Mindig tett valamit, amivel elérte, hogy dühös legyek rá. És ez nem fért össze holmi szerelemmel.

My forgotten love. 38©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 02, 2016 2:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Elena x Damon



Tanulmányozni kezdem az arcvonásain, hátha valami mellett ezidáig elsuhanhattam és mégiscsak tehettem valamit, amivel ennyire megutáltattam magamat vele. Néhány nappal ezelőttig még minden a régi volt, sőt annál sokkal jobb is. Most meg annyira hidegen viselkedik a közelemben, mintha a közös emlékeink egy pillanat alatt váltak volna köddé a kis buksijában. Az alapozós poénomat sem értékelte úgy, mint amire számítottam. Az lett volna a célom vele, hogy kicsit újra mosolyogni láthassam, de helyette pont azt értem el vele, hogy még komorabb lett. Bár, a grimaszát még értékelni is tudnám.. ha nem így adta volna elő.
Valami nagyon nem stimmelt. Ha kiderül, hogy valaki megígézte.. és kiderítem, hogy kicsoda áll a hátterében, az illető már most kezdheti is ásni a saját sírját.
- Igen, életben van. - Mondom, majd lazán az ágyához sétálok és helyet is foglalok mellette, mintha fel se tűnt volna, hogy mi célból is jött ide elsősorban.
Zavarodottan ráncolom össze a szemöldökeimet, mikor kijelenti, hogy már pedig ő mindig így szokott viselkedni a társaságomban.
- Hogy az a... - bukna ki belőlem hirtelenjében egy cifra káromkodás, miközben kezdett össze is állni a kép a fejemben a történteket illetően, de még épp időben sikerült lenyelnem azt. Megígézték. Ez már biztos. Az utolsó találkozásunkig még minden a legnagyobb rendben volt közöttünk, más választ keresve, sem találhatnánk, ami megmagyarázhatná a nála beütött változást. Kívéve, ha agyrázkódás érte, de egy vámpírnak még az sem árthatna.
- Mondd, találkoztál valakivel a napokban, aki örömét lelné abban, ha pórt kavarhatna az élet..edben?  - Először szinte úgy fogalmaztam, hogy az életünkben, de gyorsan meggondoltam magam. Helyette inkább azon kezdtem el töprengeni, kinek is szúrhatta elsősorban ennyira a szemét a boldogságunk. Oliver, Tatia, de talán még a jóanyámat is a listához írhatnám.. az újdonsült eretnekjeivel együtt.
- Nem hittem volna, hogy erre a párbeszédre köztünk valaha sor fog kerülni, de.. mi együtt vagyunk.. vagyis voltunk ezidáig. És hiába is jönnél azzal, hogy biztos hallucinálok, vagy hasonló, mert nem. Az eszem nagyon is a helyén van. - Teszem még hozzá, közben a pillantását is keresve, hogy legalább meg tudjam saccolni, amit gondolhat. Egyszerüen nem tudtam elhinni, nem hogy felfogni a történteket..

//Bocsi, hogy ennyire megvárattattalak 38 //
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Pént. Feb. 26, 2016 8:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

damon & elena
i hate everything about you
Egy grimasszal reagáltam a szavaira. A vámpírság nagy előnye volt, hogy nagyjából semmi ilyesmire nem lett volna szüksége, a bőre hibátlan, szóval... hát igen, remekül forgatta ki a szavaimat, de ehhez mindig is értett. Persze értettem én, hogy viccelődni próbált, csak most nem voltam vevő a humorára. Általában mindig akkor kopogtat az ajtón, amikor valami rossz fogja követni, mondhattuk volna úgy is, hogy ő a kisebbik rossz a nagy áradat előtt. Nem mintha nem szeretett volna pontot tenni a saját eszközeivel a dolgok végére, de... igazából annyira volt meggondolatlan, mint én. Ebben igazán osztozhattunk, annyi hülyeséget csinált, mint én. Csak kicsit veszélyesebben élt, evégett pedig... néhányan jobban utálták, mint kellett volna. Nekem is megvoltak az érzéseim, bár igencsak hullámozva éltem meg őket. Volt, mikor kedveltem, aztán egy húzása után már utáltam... bár érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy mi is az az utálat. Utáltam már másokat, példának okáért Olivert, de... Damon nem azon a szinten van. Nevetséges is lenne arra a szintre helyezni.
- Szóval Jeremy még életben. Remek hír - biccentettem, kézbe fogva a tollamat is, majd nagy sóhajtva olvastam tovább a szavakat, de fél másodpercre felnéztem rá. Kíváncsi voltam, hogyan reagál arra, mikor valaki nem figyel rá, bár még mindig nem igazán értettem, mit keresett itt. Talán inkább a testvére bajain kellett volna segítenie, mintsem engem pesztrálnia, mert most neki van több gondja, nem nekem. Az én életem kivételesen csak a tankönyvek halmaza miatt volt súlyos, semmi más nem történt. Hála az égnek.
Végül egy nevetés bukott ki belőlem, és meglepve emeltem fel a fejem. - Én mindig ennyire távolságtartó voltam veled, miről beszélsz? - kérdeztem, és magam is felvontam a szemöldököm. Talán érdemes lett volna felhívnom a Grillt, hogy Damon Salvatore kifosztotta-e a készletüket, mert ez magyarázatot adna arra, hogy mégis miért viselkedik ilyen furcsán. - Hacsak nem tudsz valami olyat, amit én nem - jegyeztem még meg. Elképzelni sem tudtam, hogy mi ütött belé, de nem áradt belőle alkohol illata, a tekintete is teljesen tiszta volt, és ha ivott is, maximum két pohárral gurított le a napi adagjának megfelelően.

My forgotten love. 38©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 04, 2016 3:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


what is wrong with you?
Elena&Damon

O
lyan ridegen viselkedett, hogy akaratlanul is azon kezdtem el morfondírozni, hogy vajon én tettem-e valamit, amivel megbánthattam, de nem rémlik semmi. Még Jeremyvel sem vesztem össze, sőt nem is beszéltem vele egy ideje. Tudtommol még életben van. Ha nem így lenne, arról tudnánk, gondolom. Különben sem bántanám.. úgy, hogy azt ne élje túl, legalábbis biztosíték nélkül nem. Szóval, nem értettem, mi lehet a problémája. Akaratlanul is felvontam az egyik szemöldökömet a beszólása hallatán. - Nem, drágám, nem használok alapozót. Ez a természetes külsőm - kacsintok rá, oldva a feszültséget, hátha felenged, de nem épp úgy festett, mint aki arra készülne.
Majd, elhúzta a fejét és elhátrált tőlem, egyenesen az ágyhoz, mint akinek minimum ekkora távolságra van szüksége ahhoz, hogy el tudja viselni a jelenlétemet. Összezavarodtam.
- Nem tudom, mi van az öcséddel, mert egy ideje nem láttam, de mi az, hogy csak akkor szoktam felbukkanni, ha történt valami? Remélem ezt te sem gondolod komolyan.. - fordulok felé, anélkül, hogy egy lépést is tennék az irányába, észrevéve, hogy ő időközben a könyvét kezdte kitüntetni figyelmével. Untatnám? Mi a szöszről maradtam le? Pont úgy viselkedett, mint régen, mikor mi ketten még nem voltunk együtt. Vagy még akkor sem viselkedett ennyire közömbösen, bár.. na jó, lehet, hogy mégis.
- Tudnom kéne valamiről, azzal kapcsolatban, hogy ilyen távolságtartó lettél hirtelen? - Érdeklődöm kerek perec kimondva, amit gondolok, hátha egyszerüen csak elkerülte valami a figyelmemet és semmi komolyabbról nincsen szó.

 music: she will be loved note: darling  :hatodjmeg:

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére Go down
 

22. kollégiumi szoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

 Similar topics

-
» 1. szoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Whitmore fõiskola :: Kollégium :: Szobák
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Hétf. Dec. 10, 2018 12:09 pm
Pént. Nov. 30, 2018 1:01 pm
Pént. Nov. 30, 2018 12:45 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3