Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Szept. 03, 2014 3:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

charity & kiara
i'm pretty sure you're new here
Mondtam, jó szemem van az újoncok kiszúrásához. Szinte felrémlett előttem saját magam, aki annak ellenére, hogy a taplraesettségéről, találékonyságáról és problémamegoldásáról híres elbizonytalanodva járkált a campuson és próbálta kibogarászni a kezébe nyomott térképről, hogy mit hol talál. Bevallom, térképolvasásban egyébként is borzalmas vagyok, tehát akkor az a darab papír csupán olaj volt a tűzre. Végül csak előkeveredtem valahogy a parkból és megtaláltam, mit hová kell vinnem, azóta pedig minden egyes zugát ismerem az egyeteme épületeinek, még azokat is, amihez semmi közöm nem kellene, hogy legyen. Ki tudja, mikor lesz szükség jófajta ecsetre az antropológia tanszékről.
- Angol irodalom? Tanár szeretnél lenni? Vagy író? - Kérdeztem felvont szemöldökkel, de nem ítélkezően, inkább kíváncsian, miközben kihúztam magamnak a egyik széket és leültem. Sokkal kényelmesebb, mint ácsorogni, egyébként sem állva terveztem információt gyűjteni ebből a halom könyből. - Csak mert általában a bölcsészeknek hasonló álmai vannak. Nem mintha ez rossz lenne, csak régen találkoztam már hozzád hasonlóval. - Húztam mosolyra a számat. - Én az orvosira járok, csak a mi könyvárunkat nem éreztem elég nagynak, ezért idejöttem. - Megvontam a vállam és levettem a kardigánomat. Bár reggel már a hűvös, őszi időjárás uralkodott, délutánra mindig feljebb kúszott a hőmérséklet, szóval ilyenkor áldottam az eszem, hogy megtanultam normálisan öltözködni.
- De hogyhogy máris beleveted magad a tanulásba? Alig kezdődött el a félév. - Azt hittem, egyedül én vagyok ennyire abnormális, aki a szabadidejét is valamiféle okosodásra szánja. Úgy látszik mégsem.

zeneszám • megjegyzés • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 22, 2014 8:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To: Kiara
Nem vagyok az a fajta, aki megjátsza magát, vagy hazudik. Nem látom értelmét, mert tudom, hogy előbb-utóbb kiderülne a dolog és akkor az visszaütne. Inkább adom magam és mondok igazat elviselve a kellemetlenséget. Maximum kegyes hazugságokat mondok, de azokat is igyekszek minél ritkábban. Láttam már olyanokat, akik az ilyesmihez teljesen máshogy állnak, én azonban nem értek velük egyet, mert bár ideiglenesen könnyebbé válik a helyzet később nekik lesz rosszabb, ha kiderül az igazság. Már régen megtanultam ezt a leckét. Ennek a lánynak sem hazudtam, valóban sajnáltam, hogy nekimentem szegénynek és úgy érzem kárpótolnom kellene őt. Nagyon kedves, ahhoz képest, hogy én okoztam a kellemetlenséget még segíteni akar nekem és nem neheztel rám.
- Köszi, nagyon kedves vagy, de nyugodtan szólj, ha valamiben segíteni tudok neked. - mondom mialatt követem őt.
- Charity vagyok, de szólíts csak Charnek. - mosolyogtam rá és lassan odaérünk az asztalhoz, ahol lerakom a könyveim. Meglepődök, amikor megállapítja rólam, hogy ez az első évem ezen az egyetemen. Nem gondoltam volna, hogy az ilyesmit csak úgy, ránézésre meg lehet állapítani valakiről.
- A megérzésed nem csalt, valóban elsős vagyok. Angol irodalmat tanulok. És te milyen szakra jársz? - kérdezem meg tőle, mialatt leülök a hozzám közelebb eső székhez. Valahogy őgy érzem ez egy jó barátság kezdete lehet.
music: | note: - | words:

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 21, 2014 2:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

charity & kiara
i'm pretty sure you're new here
A lányra pillantva teljes mértékben megbizonyosodhattam arról, hogy tényleg nem volt semmi szándékosság az ütközésben, bár erre  taktikára eleve nem egy lánytól számítottam. Volt már rá példa, hogy néhány srác a könyvtárban próbált beszédbe elegyedni velem és kívülállóként láttam is, hogy egy-kettőnek sikerült is pár szerencsétlen lányt elcsábítania, akik hátast dobtak a szép szavak hallatán, de én nem tartoztam közéjük. Nem vagyok hülye, rögtön kiszúrom azokat, akik csak tettetnek dolgokat.
- Ugyan, tényleg semmiség, bárkivel előfordulhat. - Legyintettem egyet és úgy döntöttem, hogy inkább nem nyomom a kezei közé a földről felkapkodott könyveit, mivel ismét sikeresen megismétlődhet az előbbi koccanás, csak valaki mással. - De szerintem inkább neked lenne szükséged segítségre. Add ide, viszem én. - Mosolyodtam el kedvesen és elvettem még tőle két könyvet. Egyikőnknek sem tenne jót, ha egy szerencsétlen esés következtében betörné a fejét. Egyébként is eléggé buzgómócsing csajnak tűnik. Jó értelemben.
- Egyébként Kiara vagyok. - Mutatkoztam be, miután elindultam az asztalok felé, ahová lepakolhattunk a halmazt. Csupa irodalmi és történelmi kötet. Csak nem egy bölcsész? - Van egy olyan érzésem, hogy még új vagy itt. Jó szemem van az elsősök kiszúrásához, valahogy mindig összefutok velük. - Letettem a könyveket, különválogattam az enyéimet és a laptopomat is az asztalra helyeztem. Hogy miből gondoltam, hogy elsős? A tekintetéből. Most kezdődött el a félév és az úgymond kezdők nagy részének akkor is rémület ül a tekintetében, ha életük legszebb időszaka kezdődik el. Még a magukat két másodperc alatt feltalálóknak is.

zeneszám • megjegyzés • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 16, 2014 1:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To: Kiara
Egyesek azt gondolják, hogy nekem annyival könnyebb, csak mert hamarabb tanulok meg dolgokat. Hát nem sokkal könnyít a helyzetemen, így is nekem is van éppen elég bajom. A diákélet néha elég nehéz tud lenni, főleg, ha az ember egyetemre jár. Sok óra, amire mind készülni kell, határidők, amiket be kell tartani, mert már szedik is le a fejemet, ha nem teszek így. Tudom, nincs okom panaszra, elvégre én választottam magamnak ezt az életet bevállalva minden velejáró terhet és nehézséget. Már akkor tisztában voltam vele, amikor elhatároztam, hogy továbbtanulok, hogy mennyire nem lesz ez felhőtlen szórakozás. Mégis úgy éreztem meg kell tennem, mivel lehet, hogy ezzel a későbbiekben szívességet teszek magamnak. Úgy voltam vele megéri ez a pár év szenvedés, ha később könnyebb életem lehet és többre viszem majd. Megtehettem volna, hogy puszta lustaságból azt mondom, hogy teszek az egészre és majd csak elboldogulok valahogy az érettségimmel, de tudatában voltam, hogy nem hagyhatom ki a kínálkozó lehetőséget, muszáj élnem vele, vagy idősebb koromban szidhatom magam azért, mert ostoba voltam. A szüleim sem örültek volna, ha bejelentem, hogy befejezem a tanulást és nem megyek tovább sehova. Bizonyítani akartam nekik és magamnak is, hogy képes vagyok rá. Egyértelműen helyes döntésnek tűnt, hogy beiratkozzak egy felsőoktatási intézménybe. Így kiválasztottam ezt az egyetemet és megpróbálom elvégezni a tőlem telhető legjobb formámat hozva.
Most is nem véletlenül jöttem el ide, hanem azért, hogy anyagot gyűjtsek a házidolgozataimhoz. Persze amilyen az én formám egyből elfogott a pörgés és kellemetlenséget hozott magával. Még jó, hogy ő nem azok közé tartozik, akik egyből felkapják a vizet mindenféle apróságon. Ha olyan lenne biztos a vörösség nem csak a szégyenkezés miatt lenne az arcomon, hanem azért is, mert felpofozott volna. Az lett volna kínos, főleg, hogy nem szándékosan mentem neki. Csak egy kis bénázás volt, ami bárkivel megeshet, ha nem lát rendesen. Ebből legalább leszűrtem még egy tanulságot: csak annyi minden legyen a kezedben, amennyi nem gátol a látásban.
- Igazad van és még egyszer ne haragudj. - mondom mialatt felszedem a könyveimet a földről és tanulva az előző esetből párat ahelyett, hogy a két kezem közé fognék a hónom alá rakok, úgy biztonságosabb mindenkinek.
- Esetleg tudok érted valamit tenni? - kérdezem meg, mert úgy gondolom ennyit megérdemel.
music: | note: - | words:

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 16, 2014 11:18 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

charity & kiara
i'm pretty sure you're new here
Ismét egy olyan nap, amit senkinek még a háta közepére sem kívánok. Szerencsére a hajtás még nem volt akkora, hogy levegőt se legyen venni időm, de nem unatkoztam. Tanórák, dolgozatok, beadandók, aztán ott van a külön szakkör, amit még mindig nem hanyagolhattam, plusz hogy ne legyek besavanyodott néhány szót szökőévente egyszer váltanom kellene a barátaimmal is. Oké, nem nekem van a legnehezebb életem a világon, ám koromhoz képest egész sok minden van itt, amit meg kell tennem és van egy olyan érzésem, hogy mások nem igen rendelkeznek olyasfajta érdeklődési körrel, mint én.
Az órák és ebéd után a könyvtárba vezetett az utam. Némi gyűjtőmunka várt rám, amit muszáj volt megcsinálni és úgy voltam vele sokkal jobb, ha előbb letudom, minthogy később kapkodjak vagy esetleg elfelejtsem és jobb esetben utolsó nap jusson eszembe összekaparni valamit. Bár tény, hogy ez a veszély engem eddig még nem fenyegetett.. a naptáramba jó előre minden be van írva, mit mikorra kell elkészítenem és mikor a legideálisabb elkezdeni.
Rövid keresgélés után két könyvet kaptam le az egyik polcról, majd kiszúrtam magamnak egy helyet, ahol nem ült senki és ahol teljes nyugalomban dolgozhatok. Mindössze arra nem számítottam, hogy a könyvek lelőhelye és az asztal közötti három méter távolság megtétele közben a földön landolok. Valami hirtelen csapódott nekem, az ereje a szőnyegre lökött, a kezemmel a hátam mögött megtámaszkodva tompítottam az esésemet. A fejemhez kaptam, ami szintén szerencsétlenül ütközött az egyik keménykötetes könyvvel, szememet kinyitva láttam, hogy még körülbelül öt könyv hever körülöttem, aztán megpillantottam egy lányt, aki rögtön bocsánatkérő hangnemmel szólt hozzám és sajnálkozó tekintettel nézett rám.
- Ugyan... - Nyögtem ki egy mosolyt erőltetve magamra, miközben feltápászkodtam. Nem voltam az a típus, aki egy balesetért más torkának ugrik, de ez kicsit fájt. - De legközelebb nézz az orrod elé, mert könnyen eltalálhatsz valakit, aki még a rendőrséget is rád hívja. - A hajamba túrtam és felkaptam a földről a saját könyveimet, plusz a lány könyvei közül kettőt, hogy a kezébe nyomjam. - És ezek a könyvek megvárnak, nem hiszem, hogy közelharc folyt Shakespeare-ért a folyosón. - Pillantottam a borítóra. Ó, a régi szép idők, amikor még a klasszikus irodalom kötelezőnek számított.

zeneszám • megjegyzés • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 12, 2014 11:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To: Kiara
Ez a mai nap sem sokban különbözött a többitől. Reggel hét órakor felkeltem, lezuhanyoztam, felöltöztem - egy kék farmert és egy fehér polót vettem fel, meg persze a a cipőmet hozzá egy pár zoknival -, megcsináltam a hajam a sminkem - az utóbbit persze nem vittem túlzásba, még a végén könnyelműnek néznek, vagy megszólnak -, ettem egy keveset, összekészítettem a tankönyveim és a füzeteim, vállamra kaptam a táskám és átmentem az egyetembe. Az órák hamar elteltek, de végül már elég stresszes voltam, mert feladtak két házidolgozatot, meg jó pár kötelezőt. Ha ez még nem lenne elég olyan házit is, amihez muszáj utánaolvasnom. Olyan rafináltak ezek a tanárok, tudják mit lehet találni a neten, ezért kiszűrik, ha onnan merítek a leckéhez és nem nagyon szívlelik. Szerencsére van B-tervem, irány a könyvtár! Elsétálok odáig és belépve egyből az irodalom részhez megyek, mert az egyik házidolgozatot Shakespeare-ről kell megírnom. Leveszek két különböző életrajzi és néhány verses kötetet - gyakran előfordul, hogy az egyikben benne van az, amit a másikból kihagytak és elég idegesítő, ha a tanárom hívja fel rá a figyelmem, főleg, hogy az angol irodalom tanárom a bátyám, tőle ilyen megjegyzéseket kapni meg még megalázóbb, mint a többi tanártól -. Azután átmegyek a történelemhez, mert a másikat meg az országunk fontos történelmi szereplőiről kell megírnom. Leveszek párat, ami az elnökökről szól, néhányat, ami a diktátorokat és a híresebb államfőket ismerteti. A kezemben feltornyozott könyvektől alig látok és még a házi feladatomhoz is kell könyvet keresnem. Megindulok a következő polc felé, aztán egyszer csak puffanást hallok, ütést érzek és leesnek a könyvek a földre. Én is a padlóra kerülök, ahogy ő is. Nekimentem egy lánynak és vöröslik az arcom, ahogy a szemébe nézek.
- Ne haragudj, nem láttalak. - próbálom menteni a menthetőt, hátha nem lesz túl dühös, bár lehet, hogy mégis az lesz, mivel ha jól vettem ki a hangokból az egyik vastag könyv fejen találta. Ilyen az én formám, amilyen szorgalmas és pörgős tudok lenni néha olyan szétszórt és ügyetlen is és erre ez az eset a legjobb példa. Annyira szorgoskodtam, meg pörögtem, hogy végül sikerült egy erre járó szerencsétlenbe beleütköznöm és ráborítanom a kezemben lévő kisebb tornyot.
- Remélem nem sérültél meg, nem így akartam, csak ettől  a sok könyvtől alig láttam valamit. - hadarom idegesen és remélem megérti, hogy tényleg csak véletlen volt.
music: | note: - | words:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Május 03, 2014 10:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Juliana & David

 Látszott rajta, hogy nehezen tudja elhinni, mindazt amit az imént elmondtam neki. Vagyis, a leghihetetlenebb rész az lehetett a számára, mikor azt állítottam, én is jártam már hasonló cipőben, mint ő. Nem is értem, miért.
- Persze, nekem is meggyűlt már a bajom egyes tantárgyakkal. Ez tanár-, illetve tantárgyfüggő is tud lenni. Lehet, hogy egy tárgy csak simán túl nehéz vagy pont hogy nem, csupán a tanár viselkedik unszimpatikusan, amivel szintén ugyanazt a hatást éri el nálatok. Viszont, akár tetszik, akár nem, sajnos, mindegyikből le kell vizsgáznod - mondtam, bár ez utóbbit talán jobb lett volna inkább magamban tartanom. Ez a megjegyzés nem igazán illett hozzám, olyan túlságosa is "tanári" beszólás volt.
- Eláruljak egy titkot? - kérdeztem végül egy kissé rejtélyes hangnemben beszélve, majd amint felfedeztem az arcán azt a bizonyos kíváncsiságot, folytattam is. - Annak idején én a helyesírást nem csíptem - suttogtam el "nagy titkomat" neki, remélve,hogy ezzel elérem, hogy kevésbé érezze rosszul magát a dolog miatt.
zene: Ezt most találtam  | megjegyzés:Semmi gond! Smile
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 01, 2014 4:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Juliana & David
 Jó érzés az, hogy végre valaki nem őrült, hanem megért, -nem úgy mint a legtöbb filozófus tanszék hallgató,- mert az egyetemi perceim során csak is beszívott, furcsa hippikel találkoztam. Lehet, hogy én vagyok más egy picit hozzájuk képest, vagy ők látják túl bonyolultnak a dolgokat, de higgyétek el, van olyan amikor egyedül érzem magam... ami nálam nem csak, hogy furcsa, hanem teljes mértékben nem rám illő. Szóval most, ahogy fölnézek a tanár úrra hirtelen nem is tűnik olyan visszataszító, uncsi alaknak aminek hittem, és magamban bocsánatot is kérek tőle, amiért első látásra ítéltem. - Ennek örülök - mosolyodok el, majd reá emelve a tekintetem, össze húzom a szemöldököm. - Csak ugyan? - Pislogok nagyokat, majd  zavartan közbe szólok. - Mármint persze, ön is volt tanuló...- de érezhette azt amit én most? Ezt nem akarom megkérdezni tőle, de annyira a nyelvem végén van, hogy a szó majd nem kiesik. Majd egy nagyot nyelve, a kezemet az asztalra téve föl el emelem a tekintetem.
  Nem válaszolok neki semmit, csak elmosolyodok, mert  számomra a köszönöm az jelentené, örülök, hogy megértette azt amit mondtam. De ezt ő is tudja.


zene: wow, ez nagyon menő!! megjegyzés: ja én kérek bocsánatot amiért én nem tudok ilyeneket írni :/
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 01, 2014 3:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Juliana & David

 Elmosolyodom, amikor meghallom, hogy először esze ágában sem volt cáfolni az állításomat. Bizányora egy nagyon nehéz tantárgyról lehet szó, ha ennyire nem élvezi a róla szóló könyvet. Előfordul az ilyen, hiszen minden szakon akadnak olyan tárgyak, melyeket a hallgató a háta közepére se kíván. Ettől eltekintve még lehetnek olyanok is, melyeknek az előadásait érdeklődve tudja követni. Emlékszem, annak idején én is gyűlöltem a helyesírást, hisz minden pici apróságra részletesen felhívta a figyelmünket a tanár; én pedig, hogy őszinte legyek untam az előadásait. Be se jártam az óráira, csak két hetente egyszer. Mondjuk ez meg is látszott az eredményemen, a hiányzásaim végett pár fontos részletről sikeresen le is maradtam, melyeket csak jóval később sikerült pótolnom.
A lány pár röpke másodperc múlva, meggondolva magát, fel is hívta a figyelmemet erre a furcsa jelenségre, amit már én is megtapasztaltam az egyetemi éveim során,miszerint ő tényleg élvezi a pszichológia tanulmányozását, csupán ezzel az egy tantárggyal akad némi problémája. - Nem kell szabadkoznod, tudom, mire céloztál  - nyugtattam meg egy féloldalas mosoly kíséretében, majd picit lehalkítva a hangomat, hozzátettem még valamit: - Ugyanis én is jártam már hasonló cipőben - mondtam, jelezve, hogy nem kell rosszul éreznie magát emiatt. Vagy ami sokkal rosszabb, szégyenkeznie miatta. - Hisz, én is voltam egyetemista - vontam vállat egyszerüen. Sosem szerettem lekezelően bánni a diákjaimmal. Én inkább a barátságos beszélgetés híve vagyok, hiszen azzal, ha egyenrangú felekként próbálok beszélni velük, néha sokkal nagyobbra növök a szemükben, mintha szigorú, merev oktatóként viselkednék, aki magázza a diákjait és ugyanezt ő is elvárja tőlük.
- Ezt szépen kifejtetted - dícsértem meg szavait, melyekből egyértelműen hallatszott, hogy tényleg érdekli ez a tudományág. Az ilyesmit mindig öröm hallani.
Magázódása hallatán akartlanul is elkomolyodtam. Mindig nehezemre esett nem égnek emeli a szemeimet, valahányszor "önnek" szólítanak. Persze órák alatt elvárom a Mr. Winchester  és a Tanár úr megnevezéseket, de tanítási szünetekben néha előfordul, hogy megkérem a diákjaimat, hogy tegezzenek le nyugodtan. Nem vagyok én olyan idős. De sajnos, most nincsen szünet és a könyvtárban jobb ha megmaradunk a hivatalos viselkedésnél.  - Úgy szintén örülök, Juliana - fogok kezet vele illedelmesen, majd akaratlanul is visszaköltözik a mosoly az arcomra, amikor meghallom, hogy tényleg hallott már rólam.
zene: Ezt most találtam  | megjegyzés:Bocsi, a bőbeszédő reagért :/
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 30, 2014 8:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Juliana & David
- Igen, én is így vélem - nézek rá a férfia, és örülök, hogy végre valaki nem dicséri
Érzem, hogy arcomat kezdi el tölteni a pír, mely aranyos varangyból inkább rút kis kakassá változtat. Kihúzva magamat próbálom a pirosságot eltüntetni, de ez nehezebb mint gondoltam... főleg, hogy a férfi most rám néz. Aztán rájövök, hogy nem illik ennyire csúnyán kifejtenem a véleményemet, így hát egy rögtönzött kínos mosollyal kifejtem a filozófia könyvek iránti különös véleményemet. - Ne tessék félre érteni, nem úgy értettem - próbálom kihúzni magamat a pácból - érdekel a könyv...- húzom fel a szemöldököm, e hazugság hallatán - csupán ez az a tantárgy mely nagyon nehezen lehet megérteni... ilyen módon.- Mutatok a könyvemre, és elmosolyodok, hát ha megértette.
- És ami azt illeti - folytatom - természetesen, hogy tetszik ez a tudományág. Olyan dolgokat tanulunk mely nagyon elgondolkoztató, nehezen felfogható, vagy éppen leleményes. Az emberek sokszor nem foglalkoztatja az amit itt tanulunk, mert ez nem nagyon használható a valós életben - avagy a legtöbb filozófus csak újabb filozófust teremt - nem kézzelfogható. De talán pont ez az ami megragadott benne... - sütöm le szégyenlősen le a fejemet, majd a hajamba túrva újból rá nézek.  
  Egy kicsit zavarba hoz, hogy ő tanár, én pedig számára csak egy elsős fecsegős ifjonc lehetek, de azért gyorsan letörlöm a zavarodottságomat az arcomról, és tisztelettel fogok kezet vele. - Örülök, hogy megismerhetem Mr. Winchester - ejtem ki a nevét lassan, tagolva. - Julina Ray, és igen, voltaképpen  már hallottam önről.- Mosolyodok el szeszélyesen, vissza emlékezve néhány barátnőm mosolygós, és csenevész arcát látván, miután egy angol-irodalom óráról jöttek ki.
megjegyzés: sajnálom, hogy csak most tudok írni tanár úr
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 18, 2014 1:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Juliana & David

A lány kissé szerényen és csendesen rám köszönt, tekintettel léve arra a nyilvánvaló tényre is, hogy voltaképpen egy könyvtárban vagyunk. Na igen, erre én is gondolhattam volna, rögtön azelőtt, hogy megszólítom. Még a végén engem fognak először kitessékelni innen, ami valljuk be, egy kissé kínos lenne. Tekintete egy ideig elidőzött rajtam, persze én vidáman álltam is a pillantását. Bizonyára, most azt próbálja kisaccolni, hogy ki is vagyok, gondolom nem tűnök egy hallgatónak. Majd a kérdésem hallatán zavartan a könyvére nézett, majd becsukta azt. Hm, ennyire a lényegre tapintottam volna, elmélkedtem. Nem tellett el sok idő, míg  szavakban is bevallotta, hogy míg a külvilág fele, szorgosan okuló diákot mutat, belül egész másfele szállingóznak a gondolatai. Nem csodálom, a filozófiai tankönyvek mindig is unalmasak voltak.
- Nos, a filozófiai könyvek már csak ilyenek - forgattam meg a szemeimet, hisz én sem igazán rajongtam értük. Mindig inkább az irodalom fele hajlottam.  
- De gondolom valamennyire mégis érdekel a téma, hisz végtére is ezt a szakirányt választottam - vetettem fel, hisz annak idején én is hónapokat töprengtem azon, hogy mi is legyek, "ha nagy leszek".
Aztán leesett, hogy voltaképpen még be sem mutatkoztam neki.
- Elnézést, még be sem mutatkoztam, David vagyok, David Winchester - nyújtottam udvariasan a kezemet, hogy megrázhassam. - Angol irodalmat oktatok, de lehet te mindezt már tudod - feltételeztem, hisz a diákok körében mapaság elég népszerű személynek számítok.
zene: - | megjegyzés:  Bocsi,hogy csak most írok.. Sad 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 12, 2014 10:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Juliana & David
 
Azt hiszem, nagyon bámészkodhattam, vagy elég feltűnően hajoltam előre, meg nagy meglepetésemre a férfi megszólít.-Heló!-Válaszolok neki vissza, de csendesen, nem akarom a könyvtár néma hangtalanságát megzavarni. Bár szívesen tenném, de ma nem vagyok abba bajkeverő hangulatomba, ráadásul ahogy kinézem a velem szemben ülő férfiről, nem hiszem, hogy tetszene neki ha itt szuggerálnám a könyvtáros nőt. Nem mellesleg, olyan uncsi, öltönyös pasasnak tűnik, nem sok érdekes tulajdonsággal. Minden bizonnyal idősebb, jóval idősebblehet nálam, de ez nem zavar.
 Időbe telik mire föleszmélek, majd zavartan nézek vissza rá.
Nagy csalódottságomra a könyvről kérdez, én pedig, zavartan pislogok, majd az utóbbira nézek, és nagy sóhajjal becsukom. Mit is olvasok? Valami izét a filozófiáról. Azt hiszem olyan tankönyvféle. De én már az első oldalnál elakadtam, ugyanis filozófia elméletek rettenetesek írásban. Órán mindig jól érzem magam, érdekel a téma, de ahogy a könyvebe nézek, mindig elszörnyülködök, hogy mennyi betűt tudnak belepréselni, egy könyvbe.
 Picit elcsodálkozok, hogy a férfi szinte a gondolatomat olvassa, és emiatt szúrós szemmel méricskélem. - Hogy érdekes-e?-Kérdezek vissza. - Nem egyáltalán nem. És igen, most nem ezzel vagyok elfoglalva - majd becsukom a könyvet, ami erre nagy puffanással válaszol. - De én sosem voltam az az olvasós fajta. Engem a legtöbb könyv hidegen hagy,  viszont sok más dolog érdekel- válaszolom neki csökönyösen. Bár igazából ez nem igaz, mert csak egyetlen egy dolog érdekel igazán; az pedig a foci! Ahogy erre gondolok, elmosolyodok, és az asztal alá tett újságokra teszem a kezem. Egy észrevehetetlen mozdulattal megfogom őket, és gyorsan beteszem őket a táskámba.- Viszont úgy érzékelem, hogy önt -  maradjunk csak a magázásnál- igazán lefoglalja a könyve. Érdekes? - Kérdezem tőle viszonylag nyugodt, de "kritikus" hangon, miközben még mindig a címet elemzem. Próbálok nem hunyorítani, mert az ugyan általában segít, de minden bizonnyal az elég feltűnő. Bár így sajnos nem tudom elolvasni könyv címét.


A hozzászólást Juliana Ray összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 20, 2014 3:18 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 11, 2014 7:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Juliana & David

Nem igazán volt róla foglamam, voltaképpen mennyi idő is tellhetett el azóta, hogy én leültem az egyik kerek asztalhoz olvasni, de egy idő után feltünt, hogy  nem vagyok egyedül. Még magamnak is szégyelem bevallani, de néha, mikor túlságosan is belemerülök egy-egy izgalmas regénybe, az is elő szokott velem fordulni, hogy annyira beleélem magam az egyes történetbe, hogy szinte megszűnik körülöttem a külvilág. Most is ez történt, pontosabban az, hogy egy elsőévesnek kinéző lány foglalt helyet nem  messze tőlem. Vagy az is lehet, hogy már jóval előttem érkezett. Mindenesetre nem akartam se túl tolakodónak tűnni, se tapintatlannak, de azt sem szerettem volna elárulni magamról, hogy az egyetem egyik oktatója vagyok. Végül, hogy egyik se teljesüljön be, egyszerüen csak kedvesen rámosolyogtam, majd ráköszöntem.
- Szia - csendült fel szokásos mély hangom, majd jobb téma híján az előtte elterülő könyv felöl kezdtem el érdeklődni. - Érdekes a könyv? Vagy ez csak álca, és valójában a könyv tartalmánál jóval mélyebb gondolatok környékezik meg a szürke állományodat? - jelent meg egy David féle csibészes mosoly az arcomon. Félre értés ne essék, én nem feltételeztem semmit a lányról, csupán egyszerű kíváncsiságból tettem fel ezt a kérdést, illetve jobb téma híján.

zene: - | megjegyzés:  Bocsi,hogy csak most írok.. Sad 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 30, 2014 5:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Juliana & David
 
Na jó, bevallom utálok olvasni. Ha nem lennék most rákényszerülve, a lábamat föltéve birizgálnám a könyvtáros nőt, hát ha egyszer föl emelné  az a nagy popóját és elkezdene kergetni. Általában hasonló gondolatok szokták a figyelmemet eltekerni. Egyenes a másik irányba, a könyveim alá tett fociújságok irányába, amik úgy hívogatnak vonzanak, mint méhet a méz... De igazából mér vagyok a könyvtárba, ha legszívesebben magazinokat olvasnék?
 Ez egy kis játék. Egy játék, hogy azt higgyék alkalmas vagyok, hogy ebbe a suliba járjak. Nem hiszem, hogy megfordulna itt az igazgató, de ha mégis, azt látná, hogy én eszementül tanulok, olvasok. És nem  mellesleg ma nincs edzés. Na jó, főleg ezért vagyok könyvtárba. De most ez nem lényeges, megmozdítom elzsibbadt lábaimat, nem mint ha két órája itt ülnék, csupán nem szeretik ha nem mozoghatnak. A lábaim a focilabdát, a lábszermelegítőt, és a nagy edzőcipőket szeretik. Nem éppen az uncsi padlót. Majd mikor föleszmélek a lábaim szokásos napi programkáiból, elemzem a kis könyvet, amit olvasok. Mi is ez? Hogyan untassuk el Juliana Ray-t? Mert annak jó lenne. De inkább fölülök - mert eddig feküdtem a padon - megigazítom a hajam, és a velem szembeülő férfira emelem a tekintetem.  Egy ideig úgy érzem magam, mint egy buldog, akinek minden percben csorog a nyála, mert azt hiszem megint elkalandozik a figyelmem, a férfi könyve címén. A betűk most teljesen elhomályosodnak, nem tudom kivenni belőle, mi van odaírva. Gyorsan visszahajolok - mert előre kellett, hogy lássam az írást - majd, megint úgy teszek mint ha olvasnék. Nem akarom, hogy föltűnjön ez számomra az egyik legnehezebb feladat, a betűk kivevése a szövegből... Ez a nyavalyás diszlexia. A lényeg az, hogy senki ne tudja meg. Inkább nem értem meg a könyv címét, mint hogy a férfi rákérdezzen, hogy tudok-e olvasni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 30, 2014 5:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Juliana & David

Két, közvetlenül egymás után megtartott irodalom előadás után szinte menekülve hagytam el az óriási előadótermet, ahol az imént ódákat zengtem Shakespeare-ről és a Hamlet című művéről. Bár, nagyon élvezem az oktatást, néha unalommal tölt el a gondolat, hogy évről évre mindig ugyanazt az anyagot kell leadnom az első éves hallgatóimnak. Már-már kívülről fújom az egész anyagot, sőt.. előfordult már, hogy egy egy kíváncsi újoncnak csak félig kellett fel tennie a kérdését és én már tudtam is, hogy mit kell felelnem. Nem csoda, hisz minden évben ugyanazt kérdezik meg tőlem. Kívéve, amikor nem, mindenesetre ritkán fordul elő, hogy valakit a megszokottakkal ellentétben egészen más dolog érdekel. Pont emiatt, meg is jegyzem ám ezeket a ritka kívételeket. Bár, nem szokásom nagy dobra verni, de fejben plusz ponttal értékelem őket, hisz a nagy tömeggel ellentétben, nekik nem csak a másolásra van idejük, hanem arra is, hogy odafigyeljenek.
Éppen a könyvtár fele tartottam, mindennapi öltözetemben díszelegve, miközben pillantásommal a körülöttem járókat figyeltem.
Évről évre élvezettel mérem fel a kínálatot, illetve vonom le a következtetést, hogy ezek a hallgatók egyre lustábbak. Vagy épp kitartóbbak.  Mindez szak-, illetve személyfüggő.  No, meg persze előfordul velem az is, hogy megnézek magamnak egy-két szemrevaló teremtést, de csak míg rá nem jövök, hogy voltaképpen mit is csinálok. Sosem szoktam diáklánnyal flörtölni, kívéve egyetlen egy alkalmat, de az is csak az általunk elfogyaztot alkoholnak volt betudható. De még akkor sem mentem el tovább a beszélgetésnél. Ha flörtölni akarok, akkor azt általában Whitmore-on kívül fogom megtenni, mert az itteni bárok háromnegyede egyetemistákkal van tele.  Elérve a könyvtár bejáratát, majd átlépve a küszöbét, egyenesen az olvasóterem fele tartottam. Levettem egy Thomas Hardy művet az egyik polcról, majd leültem egy asztalhoz olvasni.

zene: - | megjegyzés:  Remélem, nem lett nagyon pocsék. 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Kedd Feb. 25, 2014 5:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Vissza az elejére Go down
 

Könyvtár

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Konoha könyvtára
» Egy kisebb történelmi könyvtár
» A Könyvtár
» Brooklyn Közkönyvtár

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Whitmore fõiskola :: Campus
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Vas. Nov. 11, 2018 5:36 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3