Egyvalamit már az elején leszögeznék: akárki akármit mond, nem tartom magam rossz embernek. Türelmes vagyok, barátságos és elnéző, akár fát is lehet vágni a hátamon, ha arról van szó, de természetesen nálam is van egy határ, amikor azt mondom, elég. Közvéleménykutatás ugyan még nem készült róla, de sokan intelligensnek tartanak és nem egyszer előfordult már velem, hogy éppen emiatt a hírem miatt nem akartak szóba állni velem. Voltak, akiknek a hozzáállása sztereotípiákat tükrözött, szinte az arcukra volt írva, hogy egy hozzám hasonló kinézetű és hátterű lánynak egyetlen értelmes szó sem hagyhatja el a száját. Ezt megcáfolva, amikor próbáltam kicsit megcsillogtatni valós önmagamból egy darabot a vélemények nagy része átesett a ló túloldára és úgy ítélték nem vagyok más, mint egy okoskodó kislány, aki mindenbe és mindenkibe beleköt, aki csak a saját igazát fogadja el és meg sem hallgatja a másikat. Csakis magamban, mélyeket sóhajtva állapítottam meg, hogy ilyen emberekkel nem kellene szóba állnom, valahogy mégsem sikerült soha megvalósítani ilyen irányú terveimet. Ahogy mondogatni szokták, a rosszakarók és az ostobák megtalálnak, akármerre mész.
Ambiciózus vagyok, hatalmas lelkesedéssel tudom belevetni magam a dolgokba és ami magával ragad, azt én sem eresztem. Hajszolom a sikerélményeket, mondhatni mióta az eszemet tudom éltetőm a tiszta győzelem, a munka pontos és precíz elvégzése, valamint a tökéletes eredmény viszontlátása. Így lettem nevelve, soha nem ellenkeztem semmiféle megmérettetés ellen, de manapság inkább már a nyugodtabb versengésmentes feladatokat részesítem előnyben, azokat, amelyekkel magamnak bizonyíthatok és amiknek ugyanolyan édes a gyümölcse, mint a tétekkel futóknak. Minden helyzetet igyekszek a lehető legtöbb oldalról felmérni, nem szeretek csalódást okozni senkinek és ugyanezt várom el a többiektől is. Nem keresem a bajt, de képes vagyok kezelni a veszélyt és ha szembejön velem, akkor nem sétálok el előle, főleg, hogyha valamilyen fejlődési lehetőséget is látok a helyzetben.
Eredendően kedvesnek, empatikusnak és megbízhatónak tartom magam, olyannak, aki szívesen ismerkedik és köt barátságokat. Aki hajlandó megismerni és a barátommá válni az bármit elmondhat nekem, elég csak ránéznem valakire és látom, hogyha problémája van. Általában elég egy kérdést feltennem és az emberek rögtön kiöntik nekem a szívüket, ezzel a „képességemmel” pedig soha nem élek vissza. Miért tenném?
Eddig minden szépnek és jónak hangzott, ám általános igazság, hogy mindenkinek vannak titkai és egy sötét oldala. Nekem is. Nem egyszer kaptam azon magam, hogy verejtékezve ébredek fel egy rémálom közepett és azért imádkozom, hogy valaki vessen véget az életemnek. Úgy éreztem én vagyok a szörnyeteg nem azok, akik ellen harcolok. Hiszen van egy réteg, amelyen semmilyen körülmények között nem esne meg a szívem: a vámpírok az ellenségeim. Ahhoz nem éreztem magamban elég erőt, hogy vadászatra adjam a fejem, ezért a tudománnyal karöltve vettem fel a harcot az éjszaka teremtményeivel szemben. Senki sem nézné ki belőlem, milyen tudok lenni egy vámpír közelében… az agyam másik üzemmódba kapcsol, nem számít más, csak hogy büntethessek és találjak egy végső megoldást a teljes kiirtásukra. Nem érdekel az ordításuk, a szitkozódásuk… egy leendő Augustine-orvos ezzel nem foglalkozhat.

Az igazat megvallva nagyjából elégedett vagyok a külsőmmel. Hosszú, barna hajam, barna szemeim, telt ajkaim, orrom és hosszúkás arcom szép egységet alkotnak, egyszóval hálás lehetek a genetikának, hogy nem babrált ki velem. A testalkatom nőies, a derekam vékony, a csípőm és egyéb gömbölyödő testrészeim is rendben vannak és teszek is azért, hogy alakom arányos legyen. A hétköznapokon csinosan öltözködöm és szeretek szépítkezni is, de ha edzeni támad kedvem, akkor melegítőt és sportcipőt húzok. Tetoválásom és piercingem nincs, viszont a fülemben mindig van fülbevaló, ahogy az órámat és a szüleimtől kapott karkötőmet is felveszem, amint kikelek az ágyból. És persze a szemüvegemről sem feledkezhetünk meg, anélkül igencsak nehéz lenne akárhova mennem.