A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Amelia ideiglenes szobája


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 20, 2014 2:18 pm



To Dex

Fogalmam sincs mi játszódhat le benne. Én nem gondolom, hogy olyan nagy dolog lett volna, hogy eljöttem akkoriban. Elköszöntem tőle és mentem a magam dolgára, nem fűzött össze minket semmi olyan, ami miatt maradnom kellett volna. És legfőképpen nem állított meg, hogy maradásra bírjon, ezért úgy vettem, hogy ez neki sem fontos. Régen volt már, nagyon régen. Mindez azt hiszem ma már nem számít semmit sem.

- Menj. – nem fogom itt tartani erővel, ha menni akar, hát menjen. Képtelen lennék megkötni valakit, amikor én sem akarom, hogy velem ezt megtegyék. Persze örültem volna a társaságának, de ha ő az enyémnek nem, akkor azzal nem tudok mit tenni.
- Sosem voltam jó és köszönöm. Vigyázz magadra. – mosolyodtam el, majd ahogy kiment az ajtón becsuktam azt utána. Valóban remélem, hogy minden rendben lesz vele. Jó volt újra látni, bár azt sajnálom, hogy csakígy ment el. Akárhogy is, ő tudja, hogy mi a legjobb neki és ki vagyok én, hogy mást gondoljak, vagy mondjak erről?! Azt hiszem mára valami más programot kerítek magamnak. Talán kimegyek az erdőbe kicsit varázsolni. New Orleansban ezt amúgy sem tehetem meg Marcel miatt. Itt azonban nincs senki, aki megakadályozhatna benne…

***

szószám: -
zene: -
megjegyzés: köszönöm a játékot Smile


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 20, 2014 1:50 pm

Lia & Dex


Azonnal elkezdett faggatózni és magyarázkodni. Én úgy vagyok vele, csak a bűnös embernek kell magyarázkodni. Ha ő ezt érezte, ez van. Nem hat meg a dolog, lehetek dühös, csalódott semmi nem fog változni, ő elment, én egyedül maradtam. Mint vámpír, mint egy féltestvér, aki köröm szakadtáig a bátyát kereste.
De ment, nélküle is megoldottam a helyzetemet. Enzo és én is találkoztunk már és megbeszéltük, vázlatosan a dolgainkat. Na persze ez nem jelenti azt, hogy puszi pajtások lettünk, de megvan a kapcsolat.
Mivel ő és én is úgy lettünk nevelve, hogy a család a legfontosabb. így szerencsére egy vékonyka kötelék össze is tart minket.
- Most mennem kell. – álltam fel fáradtan és meggyűrve. Eltolva őt magamtól. Nem akarok arról beszélni, ami az elmúlt időben van, de arról sem ami most van. Eddig is megvoltam nélküle, talán ez után is megleszek.
Elővettem a telefont és Eline telefonszámát kezdtem el kikeresni, valami cetlit, hagyott, hogy vegyek. De kiment a fejemből. Még nehezen akarja kiverni a fejéből, hogy nekünk nincs szűkségünk emberi ételre.
- Légy jó, és sok sikert. – álltam meg az ajtóba és a vállam felett pillantottam hátra a nőre.


•• Words: xxx •• Note: -••  


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 20, 2014 10:26 am



To Dex

- Dühös vagy? Csalódott? – kérdezek rá és kimászom az öléből, majd az ablakhoz sétálok és kinézek a függöny résén keresztül. - Claire felhívott akkoriban azzal, hogy kell neki egy másik boszorkány ereje is. Tőle kaptam vissza a saját varázserőmet és a barátnőm is, ráadásul pont akkor hívott, amikor már megfogalmazódott bennem, talán el kellene jönnöm. Kaptam a lehetőségen, dolgom is volt, de nem ez volt az egyetlen ok. Ha így lett volna, visszamentem volna hozzád. – egészítem ki a történetet, hogy teljes legyen a kép. Sosem hazudtam neki, sem pedig másnak.

Én nem akartam a múltat feszegetni pontosan ezért. Mert csak tönkretesz mindent. Megrázom a fejem és megfordulok, hogy szembe nézhessek Dex-el. - Tényleg kilenc évtizede történteket akarod feszegetni. Mit számít miért mentem el? – elvégre nem voltunk egy pár, csupán megosztottunk egymással sok mindent. Én nem voltam szerelmes és szerintem ő sem. Nem tettünk egymásnak ígéreteket. Mégis most olyan furcsa ez az egész…
Odamegyek hozzá és a tenyereim közé fogom az arcát két oldalról, miközben még mindig az íriszeit kutatom. - Nem mennek nekem a komoly dolgok, hisz tudod milyen vagyok. Talán pont ezt kedvelted bennem. A könnyedséget, hogy szabad szájú vagyok, nyílt és őszinte. Nem olyan, mint… egy szerelmes alkat. – szólalok meg és közben a vonásait figyelem. Olyan régen volt ez már…

***

szószám: -
zene: -
megjegyzés: -


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 20, 2014 9:56 am

Lia & Dex


Szerény közvetlen közelembe élők többsége imád beszélni. Én viszont az a csendes fajta vagyok, aki inkább figyel és infókat szerez. A felesleges locsogás nagyon irritál. New Orleans, az a város ahol csupán egyszer fordultam meg. Nem szerette sose, mikor valaki királynak képzeli magát és mindent ura. Nem tehetsz semmit, anélkül, hogy engedélyt nem kaptál rá. Miért ne ölhetnék, ha ahhoz van kedvem? Nem kéne minden jött-ment embert átváltoztatni és már is meg lenne oldva eme csekély probléma, aki meg nem bír magával, kitépni a szívét és elégetni. Na, igen, ez a dolog Eline-el pont olyan, ahogy Ő leírta.
Míg én nem találtam volna a helyes megfelelőjét, így egyszerűbbnek láttam, hogy ő mondja ki. Énekes létére, jól bánik a szavakkal.
- Enyhe túlzás, de igen. – bólintottam egykedvűen, sosem szerettem az életemről beszélni. Minek, ha úgy is elmegy? Visszamegy, hogy élje a kötetlen életét. Kihasználja a férfiakat és tovább álljon. Sosem szerette a láncokat, vagy az erősebb érzelmeket, amivel akár hogy is, de sosem bírt megbirkózni.
- Értem. – eme gyönyörű percet elrontottuk azzal, hogy neki láttunk a múlt feszegetésének. Amikor hátra dőltem a fejem alá helyeztem a kezeimet, összekulcsolva. Valahogy mindig is éreztem, hogy kamu volt az egész, elhívtak, mert kötelességem van duma.
Bár még mindig jobb lett volna, ha egyik reggel arra ébredek, hogy a hűlt helye van mellettem az ágyban. Féltem az érzelmektől, mert nem egy vámpírt láttam elbukni és belehalni abba, hogy szerelmes lett. De meglepetésemre, ő volt az első, aki kihátrált. Mikor lemászott rólam én csak felültem és megigazítottam a felsőmet, ami kicsit meggyűrődött a kis akciója miatt.


•• Words: xxx •• Note: -••  


]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 20, 2014 9:34 am



To Dex

- Ez a hotel csak átmeneti, egy éjszakára bőven megteszi. – öltök nyelvet játékosan Dexre. Tudom, hogy a megjegyzése nem arra irányult, hogy azt jellemezze hol és hogyan élek. - New Orleansban lakom, van ott egy kis lakásom. De gyakran utazgatok a munka miatt. – teszem még hozzá. Fesztiválok, fellépések, koncertek tarkítják az életem, szóval tényleg elég keveset vagyok a saját lakásomban, de én pont így szeretem az életemet.
- Szóval oda-vissza kisegítitek egymást. Jó, hogy van valaki, akire számíthatsz. – mosolyodok el megint, kedvesen.

Aztán jön a csók és én már az ölében vagyok, mert ez, ha nem annak a jele, hogy vágyik rám, ahogyan én is. Elszakad tőlem és kérdez, én pedig vámpírsebességemet használva tolom a mellkasára téve a kezem az ágyra őt, hogy feküdjön. Hacsak nem tett valamit, hogy megakadályozza ezt a hirtelen mozdulatot, akkor még mindig az ölében vagyok, és fölébe kerülök. Lehajolok és az orrom hegyével cirógatom meg a bőrt a nyakán és szívom be az illatát.
- Túl fontossá váltál. – nem volt az szerelem, de tény, hogy nagyon sokat számított ő nekem. Enzo-t kerestük együtt, az életünk összefonódott több ponton is és én nem akartam megmaradni valaki mellett, és a céljaiért küzdeni. Kemény dolog ez, tudom, és azt is, hogy talán megbántom ezzel az őszinte válasszal, de sosem voltam arról híres, hogy hazudnék. És nem most fogom elkezdeni.
Henry mellett másfél évszázadot húztam le és őt is ott hagytam. El kellett jönnöm, a magam útját akartam járni. Ezt tettem meg Dex-el is.
Elhajolok tőle, de nem túl messzire, hogy a szemeibe nézhessek.
- Nincs más mentségem. Ezért jöttem el. – sóhajtok egyet, majd felegyenesedem, és elkezdek kimászni az öléből, ha hagyja. Gondolom most valami nagy beszélgetés fog jönni. Vagy… nem tudom. Fogalmam sincs, hogyan fog erre reagálni…

***

szószám: -
zene: -
megjegyzés: -


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 19, 2014 4:48 pm

Lia & Dex


Amelia az a tipikus lány, ami a szívén az a száján, és egyáltalán nem érdekli, hogy kinek tapos bele a lelkébe. Én tisztelem az egyenes embereket, nem beszélve arról, hogy ez fogott meg. Na és persze az eltitkolt gyermeki énje, amivel az őrületbe bírt kergetni.
- Örülök, hogy így látod. - zártam le ennyivel ezt a témát. Mondjuk meglepett a válasza, hiszen nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy valaki ennyire kiismerjen, miközben én se ismerem magam. Csak azt tudom, hogy egy szívtelen gyilkos vagyok. Akinek nincs lelkiismeret furdalása. De miért is lenne? Ez a fajtám kötelessége az életben maradáshoz.
- Én nem, csak pár dologra megtanítottam, ő pedig cserébe befogadott, hogy ne kelljen, egy híd alatt csövezzem, vagy, mint Te, egy mocskos hotelba laknia. Enzo-nak vannak tervei, én pedig türelmesen várom, hogy mi lesz a folytatás. Utána pedig nem tudom mi lesz, felesleges házat vennem. – ingattam meg a fejem és hagytam, hogy a vágy átjárjon minket. Meglepetést ugyan nem okozott, hogy szinte ragadozó módjára csapott le a számra.
Leírhatatlan volt számomra, ahogy ismét érezhettem őt. Ám ez a pillanat megtörni látszott, elszakadt tőlem, én pedig nagyokat pislogva néztem.
De hamar ismét a mennybe éreztem magam, mivel ismét az ölembe kuporodott és heves csókcsatát folytattunk. Ez tetszett, mert valami elképesztő, hogy mennyit fejlődött az évek során, pozitív irányba. De, most én toltam el magamtól. Még mindig nem tisztázott miért ment el. És nem fogok egy könnyen átsiklani ezen a kis ügyön.
- Szóval, miért mentél el? – kérdeztem enyhén berekedve a csók hevétől és megtöröltem a hüvelykujjammal a számat.




•• Words: xxx •• Note: -••  


]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 19, 2014 12:51 pm



To Dex

Hallgatom őt, amit a vámpírlányról mesél el és közben a kezét nézem, ami a combomba markolt. Huncutnak is beillő bájosan finom mosoly húzódott az ajkaimra. Aztán visszakérdez és most már a szemeit figyelem, azokat a gyönyörű íriszeket, amelyekben olyan jó érzés elveszni egy kicsit. - Ha őszintén akarok neked válaszolni, akkor azt mondom, hogy igen. Kérdés, hogy akarod-e? Megértem, ha nem. Nem mindenki vágyik rá. A vámpírok sem egyformák… Bár azt hiszem a rózsaszín felhős naaagy szerelem tőled távol áll. Szeretni is sokféleképpen lehet. Szerintem. – válaszolok neki teljesen őszintén. Sosem rejtem véka alá, amit gondolok, Dex-el kapcsolatban pedig ezt gondolom, még akkor is, ha nem állja meg a helyét a „teóriám”. Vállalom a véleményemet.

- És most te egyengeted ennek a lánynak az útját? Felcsaptál jótékonysági intézménynek? – pimaszkodok vele anélkül, hogy tudnám, milyen is a kapcsolatuk természete. - De ha ezt csinálod, az jó dolog Dex. Nincs benne kivetnivaló. Megérdemled, hogy fontos legyél valakinek. – még egy élesen őszinte mondat részemről. Tényleg ezt gondolom.
- Az könnyen lehet… – suttogom a szót szinte az ajkai közé, mikor a keze már a tarkómra siklott. Viszonozom a csókját, hevesen, forrón, kissé harapva, de fájdalmat nem okozok vele. Kezeim a nyaka köré fonódnak, amíg ajkaim az övére forrnak és becézve, ingerelve szinte falom azokat, lehunyt szemekkel, élvezve az egészet. Hiányzott és ez is, ez a kellemesen bizsergető és izgató érzés és az, ahogyan birtoklóan ízleljük egymás finoman ívelt ajkait.
Közelebb csúszok hozzá az ágyon, érezni vágyom a teste közelségét. Hirtelen szakadok el tőle, hogy újra a szemeibe nézhessek, majd vámpírsebességgel helyezzem vissza magam az ölébe. Kezem a hajába túr és most én csókolom meg őt, ugyanolyan hévvel, mint az előbb, de ez alkalommal testem az övének simul teljesen.

***

szószám: -
zene: -
megjegyzés: -


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 19, 2014 8:55 am

Lia & Dex


Kizártam mindent az életemből, a fejemből. Mert úgy éreztem, hogy sebezhető lehetnék még egyszer. Mert egy vámpír nem érezhet, neki kötelessége gyilkolni. De, ha valakit megkedvel, akkor mindent megtesz, hogy megvédje. Nekem akkor nem sikerült, hiszen Lia elment az életemből és én abban a hitben éltem, hogy halott. Erre itt ül, és kellően fel bír izgatni, még csak a tudat, hogy kutya baja. Azt hiszem ő az első és egyetlen olyan nő, aki valaha is felkeltette az érdeklődésemet. És itt nem csak arról beszélek, hogy Enzot is sikerült meglelnem.
De Eline.. úgy érzem rossz, amit teszek, mert nem állhatok neki simogatni másik ember combját, miközben vele lakom. Még sem vagyunk egy pár. Ez rettentően furcsa és zavaros érzés egyben. Mikor kezét a kezemre tettem felpillantottam és elvigyorodva markoltam meg a combját.
- Eszem ágába nem volt ilyet tenni. Valaki megtette, magára hagyta, aztán csak tengeti az életét, azzal játszva mikor buktatja le nyilvánosság előtt a fajunkat. – forgattam meg a szemeimet. Hiszen tisztán bennem van, mikor a srácot falta. Valami elképesztő, hogy milyen hévvel rágcsálta, vagy inkább, marcangolta szét a nyakát.
- Lia, szerinted képes vagyok a szerelemre? – kérdeztem vissza erős hangnembe. Mert fogalmam sincs, hogy miként lehet azt érezni. És, ha valaki megkérdezné, hogy volt-e olyan nő az életemben, és halálomba, akinél azt tudtam volna mondani, hogy lehet, hogy Ő belé szerelmes voltam. Az itt ül mellettem és azon faggatózik, hogy ki az a lány és mit érzek iránta. Azt hiszem, joggal elmondhatom, hogy baráti érzelmek vannak felé. Mert egy csók, meg tapogatás még nem jelent semmi mást.
- Ezt a kérdést sem gondoltad át teljesen logikusan. – morogtam az orrom alatt és kezemet a tarkója alá csúsztatva vontam egy heves csókra. Érezni akarom őt, ahogy ajkai az enyémhez tapadnak. Mindent, úgy, akár régen. Még nem tudtam eldönteni, hogy mi legyen ez után, de ezt mindenképp meg kell tennem. Erősen fogtam, bár tudom, hogy idősebb nálam és erősebb is, de könyörgöm, tudom, hogy én vagyok a fontos a számára. És a mi fajtánkban nem nagydolog, hogy ki hány éves, a gyengéd kapcsolatokban.



•• Words: xxx •• Note: Wink ••  


]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 17, 2014 7:20 pm



To Dex


- Igen. Nagyjából. – nevetem el magam, majd a tekintetem követem a mozdulatot, ahogy végigsimít a karomon. Ettől pedig némileg felbátorodva – na jó, nem mintha olyan nagyon nagy szükségem lenne bátorításra… – az ölébe mászom.
- Mert az túl sablonos lenne. Ráadásul nem feltétlen takarja azt, hogyha van is valakid, zavarja, ha néha félrekacsintgatsz. Azonban, ha hisztizős típus, az mindent átír. – magyarázom neki kicsi drámaian megjátszva magamat, de azért ott van az ajkaim sarkában a pimasz kis mosoly, aminek a helyét hamarosan egy mű ajak biggyesztés veszi át, mintha valóban szíven ütne a válasza.
- Ó… szóval van. – szólalok meg úgy téve, mintha szomorú lennék, de a szemeim elárulnak, hogy nem vagyok. Annak ellenére, hogy én magam sosem voltam a nagy és erős érzelmek „áldozata”, nem hagy hidegen, ha két lélek szereti egymást, szóval nem szándékozom bekavarni Dexnek, ha épp most éli az „epic love” korszakát.

- Te változtattad át? – kérdezek rá kíváncsian, ha már fiatalkának titulálta. Mellé ülök és visszaveszek magamból. - Szereted? – nézek Dex szemeibe és közben kissé felvonom a szemöldököm, mikor a combomat cirógatja. - Ennyire ügyetlen lenne, hogy bár az életed része, mégis az én combomat simítod végig? Miben mesterkedsz kedves? – húzódnak az ajkaim egyre szélesedő mosolyra és a kézfejére teszem a tenyerem, hogy ezzel állítsam őt meg. - Szeretem a játékokat, hiszen te is tudod, de döntsd el, hogy érintetlenül akarsz-e hazamenni a fiatal vámpírkádhoz, vagy inkább velem akarsz nosztalgiázni, mert a kettő együtt sajnos nem fog menni… – hajolok hozzá közelebb, hogy szinte összeérjen az orrunk. Elengedem a kezét és az arcán simítok végig az álla felé, majd íriszeim az ajkaira szegeződnek. - Nos? Hogy döntöttél? – szinte suttogva teszem fel a kérdést, majd mosolyogva pillantok a szemeibe.
***

szószám: passz
zene: -
megjegyzés: -


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 16, 2014 1:48 pm

Lia & Dex


Talán régen éreztem ezt, és hát két lány is oly közel került mostanában hozzám, hogy ezt nem lehet feldolgozni.  Persze ez meglepő nekem, de nem szokatlan.
Hiszen, mogorva vámpírként tengetem az életem és nem szoktam meg annyira a közelséget, vagy közeledést. Eline egy olyan lány, akit inkább ez vont, mintha fordítva lenne bekötve. Lia, pedig Lia. Nincs mit hozzá fűznöm. Na, aztán csak nevetnem kellet.
- Ó, szóval maradtál a bűbájos énekesnő, aki bárkit, bárhol megkap, főleg a munkára értem. – kacsintva simítok végig a karján.
Amint leült az ölembe elmosolyodtam, hiszen sosem érdekelte igazán, hogy van-e valakim, avagy még sem. Ha kellet elvette, amit kell.
- Miért nem azt kérdezed, hogy van – e csaj az életembe? – emeltem meg az állam, ahogy aprócska ujjai markolták a hajam, engedelmesen háta szegtem a fejem és egy ütembe már a derekára simítva a kezem erősen szorítottam meg. Na, nem mintha fájdalmat akarnék okozni neki.
- Van, egy fiatal vámpírka. – kacsintok egyet és visszaemelve a fejem néztem rá. Kíváncsi vagyok mit fog szólni hozzá, mennyire hatja meg a dolog esetlek. Hiszen nála nem lehet tudni mikor, hogy reagál. És mindig is ez tetszett benne. De meg kell vallani, eléggé besózott a közelsége és a modora. Bár szerintem mindig is ez volt a bűbája.
Kezemmel elengedtem a csípőjét és kiültettem magam mellé.
- Nekem is hiányoztál. – vallottam meg az igazat. Nem szoktam ennyire nyíltan beszélni, de ha már ő kiterítette a lapjait, én miért ne tehetném meg? A combján végig cirógatva figyeltem az arc vonásait.




•• Words: xxx •• Note: - ••  


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 16, 2014 11:57 am



To Dex


- Ó tudom én azt kedves, nem is annak vettem. Csupán ez az igazság. – vonom meg a vállam és kedvesen mosolygok Dexre. Nem szégyellem, hogy mi voltam és azt sem, hogy nagyon is kedvelem a férfiak társaságát és nem nagyon – vagy inkább sohasem – hagyok ki olyan alkalmat, amikor szórakozhatok és örömömet lelhetem egy jóképű férfival. Kedvelem a kölcsönös örömszerzést minden tekintetben.
- Még szép. – amúgy tényleg olyan férfi volt ő az életemben, akit nem felejtek el, vagy helyettesítek csakúgy mással. Nagyon is kedves emlékeim vannak róla, amiket nem mondom, hogy nem elevenítenék fel vele újra. Ha már ilyen szerencsésen összefutottunk egymással.
- Óóó, szóval akkor testvérekhez mérten üdvözöltétek egymást? – pimaszkodok kicsit, de ebben nincs semmi rosszindulat részemről. Elnézem, ahogy leül az ágyra, majd odalépek hozzá és megsimítom az arcát.

- Akadt egy kis dolgom a városban. Némi munka. Egy zenekarral lesz találkozóm. Még mindig az éneklésből élek. – foglalom össze, hogy mit is keresek a városban. Nem titok, nincs ebben semmi, amit ne tudhatna. - De most sokkal inkább ácsingózom egy kis szórakozás után. – hagyom, hogy a mondat a lehető leginkább legyen kétértelmű, majd lehajolok Dexhez, hogy az orrunk szinte összeérjen. - Ha most rabul ejtelek magamnak egy kicsit, kinek a hisztijére kell számítanom? – kérdezek rá arra burkoltan, hogy van-e bárki komoly az életében, vagy sem. Ha van neki, akkor természetesen abbahagyom a folyamatos inzultálását, de ha nincs akkor igen esélyes, hogy nem állok majd ellen ajkai ívének.
Még mielőtt válaszolna, az ölébe ülök vele szemben és ujjaimat a hajába túrom úgy, hogyha nem ellenkezik, akkor kissé hátravesse a fejét, de még így is az íriszeit figyelem. - Tényleg hiányoztál kedves. – szólalok meg most őszintén.

***

szószám: passz
zene: -
megjegyzés: -


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 14, 2014 7:38 pm

Lia & Dex


Nem sértésnek szántam drága. - csikordult meg a fogaim a szorítás miatt. Hiszen eszem ágába nem volt azt hangoztatni, hogy anno egy sikátor sötétjében kerestük az örömöket. Persze örömmel fogadtam, hogy ennyire nyílt és szabad szájú, mert vissza varázsol jó pár évet. Nem mellesleg örömmel néztem az ő testét. De sosem mondanám neki. Tudja ő biztosan.
Aztán csak csinálta és csinálta. Mint régen tudta mivel korbácsolja fel a tüzet, ami tombolni szokott bennem.
- Ezt örömmel hallom, hiszen azt jelenti, hogy valami maradandót alkottam. – kacsintva engedem el, hiszen láttam a szemén, hogy ennyi volt, bármennyire is fokozta a vágyat, nem tett volna semmit. Ismerem annyira, hogy tudjam ez csak egy kis gonoszság volt, hogy elterelje a figyelmemet.
- Kaptam infókat és a vasútnál találtam meg, aztán neki vágott egy falnak. Meg fojtogatott kicsit, aztán szembesítettem a tényekkel. – vázoltam fel röviden és tömören. Más nem is állt szándékomba, leültem az ágyra, ami a fekhelyéül szolgál. Nem valami kényelmes, de ő tudja, mit akar.
- Te, mit keresel itt? – néztem körbe, persze ez nem pontosan a hotelszobára értem, hanem épp a városkára.



•• Words: xxx •• Note: - ••  


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 14, 2014 9:58 am



To Dex

Nem tudok magyarázatot, vagy okot adni arra, hogy miért is maradtam anno Dexel. Azt hiszem azért, mert rettentő jól éreztem magam vele, szórakoztatott az együtt eltöltött idő, én pedig nagyon szeretek mindent, ami szórakoztató és jó kedvre derít.
Sokszor hagytam, hogy megmentsen – nem mintha egyedül nem ment volna, hiszen elég idős és erős vagyok, Henry pedig tökéletesen megtanított mindent, amit tudnom kell, plusz van egy kis extrám is mióta Claire visszaadta a varázserőm –, egyszerűen csak élveztem, hogy jön és megteszi ezt értem. Szerintem ő is élvezte, még ha nem is vallja be. Persze ezt nem tudhatom, de így gondolom. Arról pedig nem is beszélve, hogy egy-egy ilyen alkalom után biztos volt a nagy hálálkodás közbeni és utáni közös örömszerzés a másiknak.
- Most mit tagadjam? Sosem titkoltam mi voltam, ne is várj tőlem mást. – pillantok hátra egy széles és pimasz mosollyal az ajkaimon. Sosem tagadtam le, hogy egykor szajha voltam, most se teszem, noha nem is reklámozom neon felirattal a homlokom. Mindazonáltal, ha olyan kedvem van és a pasi is olyan, akkor még szép, hogy kapható vagyok némi ágytornára. Nekem már nem kell aggódnom a jó hírnevem miatt, mert olyanom nincsen…ugyebár…

Mikor megpaskolja a hátsóm, még meg is rázom neki, ha már ilyen szép bókot kaptam tőle. Az érzékeimet pedig felborzolja azzal, hogy, leheletét a nyakamon érzem. - Örülök, hogy még mindig kedvedre van a látványa. – jegyzem meg, majd végre bejutunk a szobába. Nem az én ízlésemnek való, de nem is szándékozom ideköltözni, szóval egy éjszakára tökéletesen meg fogja tenni.
Belekortyolok az italomba egyet, majd a poharat otthagyom a mini bár tetején, hiszen ő nem kért semmit, aztán odalibbenek hozzá és nem véletlenül állok meg oly pimaszul közel hozzá.
Átkarolja a derekam és meg is emel kissé, én pedig a mellkasán simítok végig a jobb kezemmel, tekintetemmel követve a mozdulatot. Hangja kellemes érzéseket kelt bennem. - Nem is akartam az utánad maradt „űrt” bepótolni mással. – pillantok rá, majd a kezem felcsúszik a mellkasán, szándékosan lassan, hogy aztán a nyakát érintsem, majd az arcán simítsak végig. Végül pedig az ujjaim finoman szaladnak végig alsó ajkán, amely most is ugyanolyan harapnivalóan kívánatos, mint ahogyan emlékszem rá.
- Hogy találkoztatok a bátyáddal? – kérdezek rá hirtelen, szándékosan megakasztva vagy megtörve a pillanatot. Játszom most is, mint mindig, bár az is igaz, hogy érdekel, mi történt vele az elmúlt évtizedekben.

***

szószám: passz
zene: -
megjegyzés: -


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 14, 2014 8:38 am

Lia & Dex


Amelia, olyan volt, mint régen, csak még is más. Lehet, tényleg a ruha teszi. Öröm és megnyugvást keltett, hogy láthattam. Mindenki életében van egyetlen egy olyan pont, ami sebezhetővé, és forrófejűvé teszi. Nálam ez mindig is Ő volt. Ha bajba került, csapot-papot otthagytam és akár az életemet is kockáztattam érte. Hogy miért? Mert ő volt a legfontosabb, nem tudom milyen érzés az a szerelem, amikről ódákat zengnek, és nem is akarom megtudni. De azt hiszem, joggal kimondhatom, hogy fontos nekem Ő, nekem ő volt a társaság, a családom. Mindenem ő volt. És, hát most visszakaptam, még ha csak egy napra is, de itt van.
Amint elindultunk tudtam, hogy nem fogja befogni a száját, sosem tudta, hogy kell azt és legtöbbször ez miatt is keveredtünk bajba. Csak a locsogás.
- Te sem panaszkodhatsz, meg se látszanak az évek. – kacsintottam egyet és tovább hallgatom a kis beszédét, hála istennek nem olyan érces, vagy fülsiketítő hangja van, amint az ember nem akarna hallani. Inkább kellemes, lágy dallamos. Persze azért okozott már pár fejfájást, mikor csendre vágytam. De ebben a pár évben, már kezdett hiányozni.
- Te se változtál semmit. Minden jó képű fickót az ágyadba csalogatnál. – nevettem el magam és nevetésem még hangosabb lett, mikor azt mondta, hogy félek. Soha nem féltem tőle, mert amennyiszer én mentettem meg a csinos seggét, ő is ugyan annyiszor meghálálta. Mindig jól jön egy boszi a közeledbe. Főleg, ha olyan embert keresel, aki hatalmas titkokkal van körbe véve, mint a kedves bátyám. Hiszen ki beszélne egy ember doktorról, aki vámpírokon kísérletezik.
Felfelé menet, még mindig a ringó fenekét bámultam, hm.. már emlékszem miért voltam oda annyira, és miért esett nehezemre elengedni.
- Tudod, a szépet meg kell nézni. – finoman megpaskolva a fenekét közelebb léptem hozzá, hogy a nyakába szuszogva érezze, hogy nem fog egykönnyen lerázni.
Amikor kinyílt a szobaajtó, megingattam a fejem, valahogy nem Lia stílusa ez a szoba. De még nekem sincs lakásom, akkor, hogy várhatnám el, hogy neki is legyen.
- Nem köszönöm. – ráztam a fejem és figyeltem, ahogy szinte ismét oda táncol hozzám, immáron sokkal közelebb, mint a parkolóba.
A táskákat letettem az ágyra, így szabad kézzel zárom közre a derekát és enyhén megemelem. A hangja csak úgy kongott a fejembe. Hiszen nem volt kivehető, hogy most komolyan gondolja-e.
- Tudom, hogy hiányoztam neked. Senki nem pótolhat engem. - hangom erősen mély és szinte parancsolóvá vált, kezem lejjebb csúszott és úgy álltam a pillantását. Mindig is tudta, hogy mi kell neki és ezt szerette éreztetni. Én pedig semmi jónak nem vagyok az elrontója.



•• Words: xxx •• Note: - ••  


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 13, 2014 5:51 pm




To Dex


Világéletemben nyílt voltam, kedves, nagyon élénk, közvetlen. Olyan, aki könnyen szerez ismeretségeket, szeretem, ha kedvelnek, imádok beszélni és azt, amikor jó kedv és nevetés van körülöttem. Én ilyen vagyok és azt hiszem már nem is fogok megváltozni. Sőt! Mióta vámpír lettem, csak még inkább olyan lettem, mint amilyen embereként voltam. Felerősödtek az alapvető jellemvonásaim, szóval kb olyan vagyok, mint egy hurrákán. Jövök, mindent felforgatok, majd elmegyek és egészen biztosan ilyen vagy épp olyan, de nyomokat hagyok másokban. Szeretek ilyen lenni.
Dex-el mondhatni véletlen akadtunk össze, aztán egy sikártorbeli kis „affér” után – ami emlékeim szerint több volt, mint nagyon is kellemes – , kiderült, hogy van valaki, akihez nagyon hasonlít, vagyis felhívtam arra a figyelmét, hogy hahó, asszem rokonságban áll Enzito-val. Na kb innen kezdődött a mi kis kalandunk, amiben szerelem ugyan nem volt, de annál több móka és kacagás igen. Mármint részemről, mert én remekül szórakoztam. Dex meg… hát ő Dex volt. Mint most is.
- Látom nem sokat változtál. – mosolygok rá szélesen. - Még mindig hihetetlenül elbűvölő vagy! – nyomok egy nagy puszit is az arcára, akkor is, ha ennek olyan nagyon nem fog esetleg örülni. Nem sértegetni akarom őt, ez tőlem hihetetlenül távol áll, és a hangsúlyom árulkodik is arról, hogy tényleg nagyon örülök annak, hogy újra összefutottunk.
- Na ennek nagyon örülök. Mindig mondtam, hogy olyanok vagytok, mint két tojás. Hála az égnek két igen szexi tojás! – pimaszkodom kicsit vele, de ez részemről egy bók volt, vagy legalábbis afféle. Sosem titkoltam Dex előtt, hogy tetszik nekem, mint ahogyan egyik férfi előtt sem, aki megmozgatta a fantáziámat.
A portán gyorsan ledarálom, amit kell és hamarosan gazdagabb leszek egy mágnes kártyával, ami a szobám „kulcsa”. Érdekes egy korszak ez, főleg, hogy ilyenek vették át a tényleges kulcsok helyét az olyan helyeken, mint amilyen ez is.

- Ha nem félsz tőlem… – megeresztek még egy pimasz mosolyt, tudom, hogy nem fél (vagyis erőteljesen remélem), nincs is oka rá… - … akkor gyere fel velem és beszélhetünk. – pillantok rá, majd intek a fejemmel, hogy akkor menjünk, irány felfelé.
- Tudom, hogy a fenekem stírölöd… – jegyzem meg jókedvűen, ahogy felmászom a lépcsőn. Igen, tudom, hogy van lift is, de nem megyünk olyan nagyon magasra, ráadásul csúnya is lenne, ha a mi „fajtánk” nem bírna egy kis lépcsőzést.
- Azért nézelődés közben ne maradj le. – toldom még meg az előzőt, aztán visszább veszek a csípősségemből, mert a végén még elriasztom szegényt, aztán lobogó hajjal szaladhatnék utána…
Az ajtónál lehúzom a kártyát. - Voilá! És kinyílt… Gyere be. – mosolygok kedvesen Dexre, majd belibbenek a szobába.
- Kérsz valamit inni? – a minibárhoz megyek és ha kér valamit, akkor töltök neki és magamnak is, majd odaadom a poharat. Ha nem, akkor csak egyedül fogok inni.
- Nos… hogy a kérdésedre visszatérjek… azt hiszem akkor Seattlebe léptem le. Vagy Chicagoba? Ahhh… nem is emlékszem pontosan… – gondolkozom el. Nem mostanában volt, szóval nem könnyű fejben tartani, tekintve, hogy szerintem nincs olyan nagyváros az országban, ahol még nem éltem volna.
- Hiányoztam, mi?! – mosolygok rá újfent szélesen, majd odalépek hozzá, zavarba ejtően közel és a tekintetébe fúrom a sajátom. - Te is nekem. – jelentem ki játékosan, de olyan hanglejtéssel, hogy nem egyértelmű, vajon komolyan gondolom-e, amit mondtam, vagy csak játszom. De az mindenesetre igaz, hogy az egész lényem azt sugallja, örülök Dexnek. Mert így is van.

***

szószám: passz
zene: -
megjegyzés:  31 


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 13, 2014 5:01 pm

Lia & Dex


Mit is mondhatnék, érdekes egy helyzetbe keveredtem. Itt áll előttem a boszorkányom, akiről eddig azt hittem, hogy halott. Erre él és virul. Sőt, nagyon is. Kellemesen ér a tudat, hogy ő még igen csak rajong értem, pedig még a véremből sem adtam. Kezem automatikusan fonódott a derekára és a bőröm bizsergett ahol lehelete érte.
Aztán felfogtam a kis jelenlétét és eltoltam magamtól.
- Mióta lettem a hordárod?! – ráncoltam a szemöldököm és beletúrva a hajamba, néztem a hatalmas táskát, amibe lemerném fogadni, hogy egy évre való ruhát beletuszkolt. Megadóan vettem fel a cumót és indultam utána, hogy be tudjon jelentkezni.
- Mellesleg igen, itt lakom és igen megtaláltam a bátyámat. – válaszoltam a feltett kérdésre, miközben le sem vettem a kerek popsijáról a szemem. Semmit nem változott, gyönyörű és cserfes. Mindig is a szabadszájúsága ragadott meg. Ahogy előttem riszálta magát jó sok dolog megfordult a fejembe, de most először is, azt kell, kiderítsem, hogy hova kellet oly sietősen távozni és soha nem térni vissza hozzám.
Szerelem tőlem nem volt, de az a pár határ, amit néha léptünk, azért hiányzott és hát mással nem volt az igazi. Ő az a nő, akit mindenki akarna maga mellé. Félmondatból is tudja, mit akarok, és valami elképezető milyen módon bánik a mágiával.
Erről jut eszembe, Eline-nek kéne dobjak egy sms-t, hogy ma későn érek haza, hiszen van mit megbeszélnünk.
- Azért kíváncsi vagyok hova tűntél. – köszörültem meg a torkom és neki támaszkodtam a recepciós pultnak, ahol be fog jelentkezni. Bár az évet is örömmel kimondtam volna, hiszen kilencven év, nem tegnap volt. Csak, hát az emberek nem hiszem, hogy komplettnek néztek volna minket. Hagytam, hogy bejelentkezzen és közben le sem vettem róla a szemem. Még mindig nem hittem el, hogy itt áll, és gyönyörűbb ebben a vagány szerkóban, mint azokban a habos ruhákba, abban az időben.



•• Words: xxx •• Note: - ••  


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 12, 2014 10:32 pm




To Dex


Nos szóval. Már éppen vinném be a nagy csomagomat, amikor valami egészen váratlan és meglepő történik. Nem elég, hogy valaki nagyon ismerős illata furakszik az orromba, még mielőtt beazonosítanám őt, hirtelen előttem terem. És ha ez még nem lett volna elég sokkoló, fogja magát és a csuklóm után kap, amit el is ér. Szinte ösztönösen jönne a mozdulat, hogy lerázzam magamról, vagy minimum kitépjem a kezem az övéből, de ekkor az illat mellé egy arc is társul. Egy régen nem látott, azonban sosem elfeledett arc, azokkal a finom vágású szemekkel. Nocsak…
- Még mindig én lennék az, Dex. – jegyzem meg a nevem említésére. Közben azért már ott bujkál egy mosoly az ajkaim szegletében, amely hamarosan kiszélesedik és ahogy ő ellép tőlem, miután elengedte a csuklómat, úgy lépek utána – na jó, a repülök mondjuk helyesebb kifejezés lenne, mert szó szerint nekilendülök – és a nyakába kötök ki, átölelve őt.
Nem a legszebb módon hagytam faképnél annak idején, szóval azt is megérteném, ha most arrébb dobna az egyik kukába, de remélem, hogy nem teszi.

- Még mindig szemtelenül jóképű vagy és a franc se gondolta, hogy épp itt és épp most fogok veled összeakadni. – magyarázom nagy lelkesen még mindig őt ölelve a nyakába búgva a szavakat, ami nálam annyit tesz, hogy baromira örülök a viszontlátásnak.
- Csak nem itt élsz? Ha igen, akkor kénytelen leszek gyakrabban elhozni ide a hátsómat. – jegyzem meg pimaszul és kissé szabad szájúan, de én mindig is ilyen voltam, azt hiszem már nem fogok megváltozni.
- Mindenesetre ezt segíthetsz becipelni. – eresztek meg egy mosolyt felé – igen széleset és rettentő pimaszt – majd felé nyújtom a nem is olyan kicsi tatyómat.
- Megtaláltad Enzo-t? – kérdezek rá tömören és velősen, mintha csak épp nem rég váltak volna el útjaink, majd megindulok a bejárat felé.

***

szószám: passz
zene: -
megjegyzés: -


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 12, 2014 10:03 pm

Lia & Dex


Nem hagyott nyugodni a susogás, ami a városba ment, meg kellet tudnom, hogy a boszorkák miért ennyire nyugtalanok. Épp randira készültem az egyikhez, hogy kiszedjem belőle, vagy így, vagy úgy. Jobban szeretném most kiélni a szadista vágyaimat, amiket mostanában elnyomtam, szóval remélem makacs egy egyén lesz.
A telefonomat babrálva akartam megtudni melyik helyre is kell mennyek pontosan, hiszen nem olyan kicsi ez a város, és a boszorkákat nem olyan egyszerű megkülönbeztetni a halandóktól. Még nekem is van hibám, bármennyire hihetetlen. Néha nehéz beismernem még magamnak is.
Aztán csak jöttem, mentem. Azt hiszem, valami hotel környékén lehetek, de még abban sem vagyok biztos. Mikor ismerős illat csapott meg. Nem, nem…
Elraktam a telefonomat és körbe pislogva megláttam őt! Ahogy valami nagy bőrönddel indul a bejárat felé.
Elé suhanva megragadtam a csuklóját, kissé erősen, hogy magamat is biztosítsam nem csak illúzió. Mert már abban sem vagyok biztos, hogy ő nem egy látomás. De nem, a keze még mindig ugyan olyan puha, mint akkor.
Kár, hogy nem dobog a szívem, mert most lehet meg is állt volna.
- Lia! – ejtettem ki a nevét és csak álltam egyszerűen nem bírtam mást, csak a nevét kiejteni. Még is, hogy lehet, hogy itt áll előttem ennyi év után.  Itt áll előttem. Lehet érdemes volt visszatérnem? Megismertem a bátyámat és visszakapom a boszorkányomat. Vagy is, még nem, csak ráleltem. Elengedtem a csuklóját és hátra léptem. Még az sem biztos, hogy felismer, hiszen, már majndem kilencven éve volt ez.



•• Words: xxx •• Note: - ••  


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 12, 2014 7:09 pm




To Dex


[A hotel előtti parkolóban]

Na a hotelt viszonylag könnyedén találtam meg, szóval ez pipa. Nem vagyok egy elveszett nőszemély, szóval ezen mondjuk nincs is semmi meglepő. Persze ez nem jelenti azt, hogy képes vagyok térképet olvasni – mert nem – viszont remek kis beszélőkém van, na meg elbűvölő személyiségem, szóval egész könnyen találom fel magam, amikor elveszek itt vagy ott. Nem vagyok az a kétségbeeső fajta, nem szándékozom sosem bepánikolni, szóval ez alkalommal sem tettem. Mert bevallom egyszer-kétszer – párszor – azért sikerült elkavarodnom. Amíg az autópályán haladtam, giga nagy táblák jelezték, hogy mi merre hány méter, de a városon belül már nem volt minden olyan zökkenőmentes.
No mindegy, lényeg a lényeg, hogy most már itt vagyok, megismertem pár városlakót is, akik mind készséggel igazítottak útba – pasik természetesen –, csakhogy ennek ellenére valahogy sikerült mindig rossz helyen befordulnom.
New Orleanstól idáig ugyanis vezettem. Igen, megtanultam ezt is, mint az elmúlt több, mint három évszázad alatt annyi minden mást is. Mert muszáj volt. Bekanyarodok a hotel elé, befoglalom az egyik üres parkolóhelyet, majd leállítom a motort. Szusszanok még egyet a volán mögött, mielőtt kiszállnék a járműből, majd kinyitom az ajtón, aztán kiteszem mindkét formás lábamat.

Ahogy kint vagyok az autóból nyújtózom egyet, akár egy macska, majd kivadászom a táskámat és belököm a csípőmmel az ajtót. Hátra tipegek, hogy kinyissam a csomagtartót is, majd kiveszem az utazótáskámat is, ami ahhoz képest, hogy csak egyetlen éjszakát szándékozok a városban maradni, túlzottan nagyméretűnek tűnik. Mármint azoknak, akik nem nőből vannak és nem olyanok, mint én, aki imád öltözködni és sosem tudja, hogy mit is akar másnap felvenni. Mert hangulattól függően választok magamnak ruhát.
Kíváncsi vagyok arra a „bandára” akik énekest keresnek maguknak – nyilvánvalóan, különben nem lennék itt –, de velük majd csak holnap találkozom, szóval van egy szabad késő délutánom, ahogyan egy egész éjszakám is itt, mielőtt velük konzultánék. Ami azt jelenti, hogy ma este talán felfedezem magamnak ezt a helyet, de annyi biztos, hogy valami szórakozás után fogok nézni. Az én mércémhez képest mostanában nem jutott abból annyi, amennyit igénylek, szóval nem szándékozom a szobámban tölteni az egész estét és éjszakát, vagy ha igen, akkor egészen biztosan nem egyedül. Nem igazán vagyok az a magában ücsörgő típus. Meg is enne az unalom, ha olyan lennék…

***

szószám: passz
zene: -
megjegyzés: Ruha


Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 7:11 pm
Vissza az elejére Go down
 

Amelia ideiglenes szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák és orvosi rendelők
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros :: Hotel-