Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vámpírboszorkány
Ebony Tate-Smith
Előcsarnok Tumblr_ol8bpmGda01sasfc6o1_250
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Szer. Nov. 22, 2017 11:12 am
Ugrás egy másik oldalra
Lezárt játék!
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 04, 2017 3:29 pm
Ugrás egy másik oldalra
Marcel and Elijah



Joviális mosollyal hallgatom a szavait, még akkor is, ha meglehetősen kemények - vagy legalábbis annak szánja őket. Bárhogy is, amiket a fejemhez vág azzal a szándékkal, hogy megsértsen, vagy a saját rosszul értelmezett sértett önérzetét gyógyítsa vele, mit sem érdekel. Képes lennék ezt a társalgást akár századokon át is folytatni úgy, hogy közben egy tizedmilliméternyit sem emelkedik a vérnyomásom - az évszázadok és családom tagjainak nem mindig ésszerű viselkedése tett róla, hogy meglehetősen rugalmas idegrendszerrel rendelkezzem. Így egyetlen másodpercig sem veszem magamra megvető szavait, épp ellenkezőleg: kényelmesen hátradőlök, és keresztbe vetem a lábaimat, teljes kényelembe helyezve magam - legalábbis már amennyire lehet ezen a nem éppen kényelmes és impozáns helyen, amit ő otthonának hív.
- Kérlek, Marcellus - szólalok meg végül, mikor befejezte a magához képest is hosszúra eresztett monológját - ha bármikor is úgy döntesz, hogy tollba mondod egy talpnyalódnak életed hosszú és nem mindig dicsőséges történetét, ne feledkezz meg azon tényről, hogy a mi gyáva menekülésünk - ahogy te sajátos módon fogalmaztál - nem történt volna meg ha te nem döntesz úgy, hogy fejünkre hozod a végzetet apám képében - emelem kezem ajkamhoz, és elgondolkodva simítok végig államon. - Az viszont felettébb érdekelne, hogy mit sorolsz a keserű emlékek közé ha visszagondolsz azon időszakra, mikor családom nevelt téged? Talán csak nem az bántott, hogy kaptál egy nevet, élelmet, tetőt a fejed fölé? Hogy befogadtunk, tanítottunk, neveltünk? Igazán sajnálatos kár, hogy ezen utóbbi három esemény sárba dobott idő és pénz volt - teszek egy előkelő kézmozdulatot. - Semmit nem miattunk vesztettél el Marcellus, hanem a saját ostoba önzőséged miatt, és egy olyan elhibázott tett miatt, ami arcul köpése volt mindannak, amit mi valaha megtettünk érted - nézek aztán rá merően, bár a mosoly egy pillanat erejéig sem távozik arcomról. - Hagy világosítsalak fel róla, hogy a tény, mikor rájöttünk, nem csupán túlélted a város porig égését, hanem elbitoroltál egy trónt is, amihez semmi közöd nincs - nos, amit én akartam tenni veled, csak gyengéd simogatás lett volna Niklaus terveihez képest - teszem hozzá meglehetős lenézéssel. - Ám mint tudod, a szükségtelen erőszak nem kenyerem, és csak azoknak tartogatom, akiket méltónak találok rá - kelek aztán fel könnyed mozdulattal, és az ablakhoz sétálok, ahol kinézek a város azon részére, amit jelenleg ural - nem épp impozáns a látvány.
- Meglehetősen büszkének tűnsz a külváros nyomorára Marcellus, mint egy tollavesztett kakas a szemétdombjára - támaszkodom neki fél karommal az ablak félfájának. Egy pillantásra sem méltatom családom kegyvesztett fiát: a félelem olyan távol áll tőlem, mint Mikael szíve a megbocsátástól - még annak tükrében is, hogy egyszer már csaknem rajtavesztettem Marcellus keze által.
- Szilárd hatalom - ismétlem el szavait. - Mindig is remek érzéked volt hozzá, hogy különös címkékkel láss el bizonyos fogalmakat, ráadásul olyan címkékkel, amik meglehetősen távol állnak az igazságtól. A hatalom nem azon múlik, hogy urald a várost, hanem azon, hogy urald a szíveket. Igen, elűzted a farkasokat, és terrorral sújtod a boszorkányokat. A város lakóinak, vagy egykori lakóinak szíve tele van az irántad érzett gyűlölettel, Marcellus - nyomom meg az utolsó szót - nem vagyok hajlandó azon a néven nevezni, amit ő adományozott magának: ezzel a gesztussal érzékeltetem, hogy nem hagyom, hogy ő diktáljon, és ma sem nézem őt másnak, csak egy sértett, duzzogó gyereknek, aki úgy igyekszik bizonyítani, hogy szebb homokvárat épített, hogy lerombolja a másikét.
- Amikor ide jöttem, bíztam benne, hogy az ostobaságod talán elkergethető, mint a sötét fellegek az égről - sóhajtok fel. - De ahogy látom, hiába. Az eszelősséged egyenes arányban áll az elvakultságoddal - fordulok végül szembe vele, és belenézek abba a barna szempárba, amelyben egykor csak csodálatot láttam családunk tagjai iránt - most viszont a megvetés és gyűlölet sugárzik belőle. - Én leszek, aki az utadba fog állni Marcellus - és mellettem áll majd mindenki, aki a bukásodat akarja látni. És hidd el, azon a napon, mikor ez bekövetkezik, olyan ujjongás lesz majd a város utcáin, ami elnémítja csekély számú híveid hangját. Amikor megaláztad a farkasokat és boszorkányokat, nem ellenük, hanem önmagad ellen indítottál háborút. Egy valami viszont igaz: rászolgáltál a nevedre - a hadisten most alighanem elégedetten dörgöli markát ha rád néz, a halálodtól viszont nem menthet meg. Két lehetőség áll előtted: vagy elmenekülsz a városból, ahogy már ajánlottam, vagy elfoglalod a téged megillető helyedet családom talpa alatt. A harmadik verzió nem ígér neked hosszú életet. Rajtad múlik a jövőd... Marcellus - fordítok neki hátat, és egy újabb pohár itallal szolgálom ki magam, mint aki otthon van ezen falak közt - és ez nem is tévedés.
- Engedj meg nekem még egy megjegyzést - szólok hátra a vállam felett, míg a whisky aranyló sugárban folyik a kezemben tartott pohárba. - A város, minden sarkával, épületével, utcájával egyetemben családom tulajdona: egy volt rabszolga kevés ahhoz, hogy rátegye a kezét mindarra, ami a Mikaelsonoké. És ha mégis megpróbálod, személyesen töröm ki a karodat, és tépem ki ujjaidat mindaddig, míg meg nem tanulod, hol van az évszázadok óta elrendelt helyed.



/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 31, 2017 11:32 pm
Ugrás egy másik oldalra
Elijah & Marcel
Elgondolkodom azon, vajon miért hallgatom végig őt helyett, hogy visszaadnám a kölcsönt és mindörökre lezárnám a kettőnk közt feszülő viszályt. Hisz nem tesz mást, csak önön magát emeli újfent piedesztálra, ahogy azt évek alatt is tette. A Mikaelson név elsorvadt már a városban, az én városomban, mire újra betették ide a lábukat, táptalajt adva a pletykáknak, hogy a legendák is újra szárnyra keljenek róluk.
- Vendégként is csak a jóindulatomra hagyatkozva lehetnél itt.. - utalok a városra, hát még a birtokomra. Leplezetlenül érzékeltetem, hogy valóban nem látom szívesen a birodalmamban, bár kétségtelenül aligha érdekli. - Valóban elég nehéz számon tartani a sok keserű emléket, ami a családodhoz kötődik, de emlékeztetnélek, hogy ez az a város, amit te hagytál porig égni, futottál az életedért úgy, hogy közben vissza se néztél. Bocsásd meg nekem, hogy kelletlen látogatónak tekintelek hát az otthonomban, amit nem a Mikaelsonoknak köszönhetek, hanem magamnak. Niklaus teremtett ilyennek, a saját képére akart formálni, büszkeséggel tölthetné el mindaz, amit elértem, hálás lehetne, amiért megtűröm a városban, sőt, mind azok lehetnétek. Egyszer már elveszítettem mindent a Mikaelsonok miatt, többé nem esek ugyanabba a hibába. - fogadom saját magamnak, immár a füle hallatára. Bíztam bennük, és bíztam a legidősebb Mikaelsonban is, aki csupán egyetlen félresikerült lépését akarta kijavítani, az egésznek máshogy kellett volna alakulnia akkor, de a sors fintoraival nem számoltam. Egészen pontosan fiatal voltam s naiv. Elég naiv ahhoz, hogy bízzak Mikaelben, és elég naiv ahhoz, hogy a szerelem miatt eláruljam az akkor még családomnak hitt embereket.
- Marcel Gerard.. Tudod, a nevem. Úgy tűnik, nem emlékszel rá tisztán.. - sóhajtok nagyot, és az ablak felé lépve a város felé kémlelem az eget. Szánt szándékkal emlékeztet a múltra, én pedig szintén nyomatékosan kötöm az ebet a karóhoz. Már rég nem az a kölyök vagyok, aki tizenévesen áhítattal nézte a család összes tagját, és azon törte magát, hogy méltó legyen arra, hogy közéjük tartozzon.
- Voltaképp csak a te vágyadat borította fel, az pedig nem a békességért ácsingózik. Niklaus persze más lapra tartozik, talán ő joggal nevezhetett volna hajdanán trónbitorlónak, nem úgy, mint te. De mint látszik, a hatalmam szilárd. Hamarosan pedig nem mernek majd szembeszállni velem. Felesleges időpocsékolás a tanácsod, de jót mulatok rajta. Talán nem mindenki tűri, hogy én vagyok hatalmon, de kevesebben vannak, akik újra Mikaelson kézre adnák a várost. Szórakoztató, hogy azt hiszed, megteszem az otthonommal mindazt, amit tőletek már elszenvedett. Emlékeztetnélek, hogy én voltam az, aki a farkasokat a mocsárba száműzte és aki a boszorkányok hatalmát korlátozta. Most pedig már nincs, aki az utamba állhatna, neked köszönhetően. - bólintok felé elismerően. Kellene a kezembe egy pohár ital, hogy hiteles legyen, de immár akár el is tekinthetünk ettől az elhanyagolható részlettől. Az ajkaimat mosolyra húzom. - Mint tudjuk, a menekülés Mikaelson-specialitás, én pedig nem tartozok közétek. Talán a húgod gyakorolja legjobban..

 ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 06, 2017 3:55 pm
Ugrás egy másik oldalra
Marcel and Elijah



Vajon mi olyan megfoghatatlan a család fogalmában? Miért bír oly erővel, vagy hatalommal, ami átível korokon, századokon, ezredeken is akár, sorsokat fordíthat meg, birodalmakat építhet vagy dönthet halomba azon emberek csoportja, akiknek ereiben a sors szeszélyéből kifolyólag ugyanazon vér folyik? Nem tudom a választ. Így volt ez mióta csak a világba léptem - bár a mi családunk morbid mivolta sosem támasztotta alá ezt az előbbi tézist. Talán ezért is vágytunk mindannyian kétségbeesetten arra az egységre, amit Mikaelnek nem sikerült megteremtenie: a mindig és örökké elpusztíthatatlan fogadalmára.
Később persze rájöttünk, hogy a család nem csupán a vér kötelékéről szól: néha olyanok is belekerülnek ebbe a körbe, kiknek csupán a karma által előírt életútja hasonlít a miénkhez. Ahogyan Marcellus, a hajdan volt névtelen rabszolgafiú is - Niklaus öcsém hű mása már gyermekként, aki elleste mentora minden szavát és tettét, hogy végül ellenünk fordítsa őket. Talán jogos és sértett igazságérzet munkálkodott benne, mikor úgy hitte elárultuk őt azzal, hogy hátrahagytuk New Orleans felperzselt romjai közepette, de az árulások ezen sorát nem mi indítottuk el: ő maga tette meg az első lépést, mikor vesztünkre törve a városba hívta Mikaelt - és mikor ennek az összecsapásnak a végén elorozta tőlünk azt a várost, amit életünkben először nevezhettünk első, igazi otthonunknak. Trónust épített magának, hatalmat teremtett, és talán ez a kulcsszava az egész mostani helyzetnek, a sorsnak, ami ilyen szeszélyesen keveri körülöttünk a kártyákat. A sértett igazságérzet mindig nagy szó, és nagy hatalom: a kérdés mindössze az, hogy kié vajon a nagyobb sérelem, és ezt semmi más nem fémjelzi, mint az, hogy annak a bizonyos mérlegnek melyik oldalán állunk.
- Nos Marcellus, bocsáss meg, ha ellentmondok neked, hiszen alattvalóid körében nyilván nem szoktál hozzá az őszinteség nemességéhez, de ki kell javítsalak. Nem számítom vendégnek magam: főképp nem abban a városban, amelynek alapköveit a mi családunk tette le, és ahol kétszáz évvel ezelőtt Niklaus öcsém a porból kapart össze téged, mikoron is szíjat hasítottak a hátadból - mosolygom el magam könnyedén. -Bár nem hibáztatlak, a kellemetlen emlékeket mindenki könnyedén száműzi a múltjából. Mindez azonban mit sem von le az igazságból, hogy ha akkor öcsém nem ment meg téged, és családom nem fogad tagjául, a felnőttkort sem érted volna meg. Úgy hiszem, joggal várhatok el némileg több hálát és tiszteletet a múlt ilyentén alakulásáért - igazítom meg mandzsettámat, majd egyik kezem zsebre vágva, érdeklődve nézek rá.
- Ugyan Marcellus kérlek, ne okozz nekem csalódást. Niklaus nem lesz boldog ha elmondom, hogy a mag, mit elvetett, csupán félig hulott termékeny talajba. Századok alatt sem sikerült megtanulnod, hogy a hatalom nem attól függ, mekkora sereg áll mögötted, vagy mennyien remegnek a puszta neved hallatán. A hatalom ismérve az erő, és a tisztelet. Ebben a kérdésben úgy hiszem, erőteljes hiányosságokkal küzdesz -  indulok el felé lassan. Nem érzek félelmet a társaságában, a történtek ellenére sem, noha tisztában vagyok vele, hogy nem csupán a hatalmat, hanem a bosszúvágyat is Niklaustól tanulta, és ott él a szívében úgy, ahogy öcsém szívében is mindig parázslott ezen érzés. Nem számít. Ez a férfi a szememben még mindig nem más, mint egy volt rabszolga kölyök, akinek léte családunktól függött, aki megkapta a tanulás és nevelés jogát, és akinek átnyújtottuk a sötétség ajándékát.
- Nem kell megbizonyosodnom semmiről, hiszen a város legeldugottabb sarkába is elértek már a hírek. A pletyka sajátságos természete, hogy néha gyorsabb még a hírhozóknál is - hordozom végig tekintetem a házán. Impozáns, ugyanakkor nyomába sem ér a Mikaelson villa pompájának és kényelmének.
- Nem a valóságról való megbizonyosodás hozott ide, roppant kétes társaságodba - gombolom ki öltönyöm zakóját, és kényelmesen helyet foglalok, nem törődve a szemében lángoló dühvel. - Ugyan Marcellus, mint tudod, nem vagyok sem boszorkány, sem vérfarkas, akik menekülnek a láttodra, sőt, önként és félelem nélkül sétáltam be hozzád.  Talán hónapokig kibírtuk volna, hogy ne legyen közöttünk perpatvar, de az, ami vagy, és amivé váltál, egy öntelt trónbirtolóvá, nos ez a tény felborított minden békesség utáni vágyat.  Minden trónus meginog egyszer Marcellus, és a tiédet kovenek és klánok készülnek földig rombolni. Hagy adjak egy jó tanácsot, mint mentor a valaha volt tanítványnak: menekülnöd kellene. Elfutni, mielőtt ellened fordulnak - ha ugyan el nem késtél. Az ajánlatom voltaképpen egyszerű, és nemes: mondj le a városról, keress egy új földet, amin élhetsz, és amelynek lakóit kétes törvényeid hálójába hajthatod, és megkíméllek - mondjuk úgy, megmentelek önmagadtól, ahogy annak idején Niklaus öcsém tette. Ez a lehetőség számodra, tükrében társadalombeli státuszodnak úgy hiszem, roppant előnyös, és  mondjuk úgy, a régmúlt időkre való tekintettel gáláns felajánlás tőlem az irányodba - suhan újra egy joviális mosoly az arcomra.


/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 04, 2017 9:13 pm
Ugrás egy másik oldalra
Elijah & Marcel
Annyiszor hangzik el a Mikaelson név, hogy a fejem is belefájdul, miközben köröttem az embereim már azt szövögetik a jóváhagyásom nélkül, hogyan bosszulnak meg. Hamar híre ment az esetnek, hogy a negyed királyát meggyilkolta a hűvös vérű eredeti. Az ellenségeim éljeneztek, a mocsár farkasai már a visszatérést tervezték, a katonáim, hovatovább honfitársaim viszont gyászoltak a vezetőt, akivé az évek alatt lettem. Nem a hatalomhoz lettek hűek, hanem a személyemhez. Aki megriadt a fenyegetéstől, már rég elszelelt, így ha másban nem is, abban biztos lehetek, hogy egyetlen áruló lélek sincs a közelemben. A saját bőrükön érezhették a változás szelét New Orleansban, közreműködtek az új rezsim megszilárdításában, és most közösen forralnak bosszút. Még nem mindenki tud a történtekről, hogy Elijah tulajdonképpen tényleg véget vetett az életemnek, de félelmében valami sokkal veszedelmesebbet szabadított a világra, mint amekkora fenyegetést valaha jelenthettem volna rájuk nézve. Persze a világ sorsával ő nem sokat foglalkozott, de a tény, hogy egymagam képes vagyok eltörölni a föld színéről őt és az egész vérvonalát, talán elgondolkodtatja.
Elijah is beállt Klaus és Rebekah után a sorba és elárult. Képes lett volna elvenni az életemet, immár véglegesen, ha nem cselekedtem volna feltételezéseimbe bocsátkozva, ösztönösen. A meglepetés viszont távol állt tőlem, sőt tulajdonképpen pontosan ezt vártam volna el tőle. Ez azonban nem jelenti azt, hogy jól viseltem a tudatot, hogy a gyanúm beigazolódott és egykori tanítóm, az ember akire hajdan felnéztem nem csak ostoba mód háborút vív ellenem, hanem az életemet is markába akarja szorítani és kioltani.
Rég volt időkre emlékeztem vissza, miközben elbocsátottam magam mellől jobbkezemet és egyben legfőbb bizalmasomat. Nem voltunk már egyedül, s a hívatlan vendégemnek alighanem célja van itt, máskülönben nem tudom mire vélni a felbukkanását. Thierry csak zavartan nézett rám egy pillanatig, aztán lelépett. Annak ellenére, hogy főszervezője a bosszúforradalmamnak, engedelmes és hallgat rám, ha azt látja, hogy a helyzet még ingatag lábakon áll. Mégis, ő a legönállóbb mind közül.
- Nem vagy szívesen látott vendég.. - hangzik hangom már messziről. Jöttömre felfigyelhet, s talán minden jel nélkül így is tesz. Ha nem ostoba. - Szóval jöttél meggyőződni a pletykáról? - lépek ki a csarnokba hanyag, laza mozdulattal egyenesen a fénybe. Lássa csak szemtől-szemben, hogy a változásom az ő veszte lehet. Egy olyan férfi, aki egy porig égett várost a romjaiból épített újra, egy olyan vámpír, aki testközelből tapasztalta meg milyen az élet a Mikaelsonokkal és nélkülük. Nézzen csak szembe velem. Nem sűrűn mutattam meg magam a város arcainak az eset óta. Mindennek pedig két oka ismeretes, ebből az egyik egyáltalán nem az én asztalom. Vagy talán mégis. Most mintha én is úgy érezném, hogy a neheztelés néhány fokkal mélyebben gyökeredzik, mint amire számítottam.

 ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 24, 2017 3:03 pm
Ugrás egy másik oldalra
Marcel and Elijah



Az otthon nem az, ahonnan jöttél, hanem az, ahol fényre lelsz, amikor már mindent sötétség borít. A város nem templomtorony és nem tér szökőkúttal, s virágzó kereskedelem és zene; a város egy kapualj, ahol először gondoltál valamire, pad, amelyen ültél és nem értettél valamit, pillanat a folyóvíz alatt, mikor valamilyen régi létezés emlékébe szédültél vissza; simára csiszolt kavics, melyet megtalálsz a régi asztalfiókban, s már nem tudod, mit akartál vele, szorongás egy sorsfordító óra előtt, különös játékok, melyeket senki nem ért, és következményeiről álmodsz egy életen át, hang, amit éjjel hallasz a nyitott ablakon át és nem tudod elfelejteni. New Orleans mindez egyszerre, egy búra alatt. Egy múlt-, jelenbeli, és jövőbeli otthon, egy meghódítás alatt álló terület, ahol úgy érik egymást a viszályok, mint ahogy a lóvá tett lovagok harcolnak egy különös s könyörtelen hölgy kegyeiért. Voltunk már a zeniten és a mélyben, uraltuk a várost, aztán kivette a gyeplőt a kezünkből apám, és egy valaha volt rabszolgaivadék. Talán ennek a városnak az a végzete, hogy sose leljen nyugalmat: hogy darabokra tépve, féltőn őrizzük egy-egy cafatját - most és mindörökké.
Végigjártatom szemem a környezeten, tagadhatatlan kíváncsiság munkál bennem, vajon jelen körülmények között New Orleans trónfosztott királya vajon hogyan hajtja igába a város rá maradt részét? Vajon körülveszik-e még szolgái, vagy az összeroskadt trónszék hangja által késztetve elmenekültek, mint patkányok a süllyedő hajóról, egyedül hagyva egykori királyukat, hogy magányosan keseregjen sorsa felett? Persze nem kizárt, hogy osztoznak Marcellussal nem csupán a hatalomban és fényűzésben, de a szomorú veszteségben is. Ha a király gyászol, gyászoljon az utolsó koldus is.
Lépteim koppannak a padlón, mintha én lennék az egyetlen élőlény ezen falak között, de tudom, hogy nem így van. Érzem, és hallom a lélegzeteket a szobákból, tisztában vagyok vele, hogy ahogy én, úgy már Marcellus is tudja, hogy ezúttal már nincs egyedül.
- A házak túlélik látogatóikat, a városok túlélik a házakat. Fel tudod fogni, hogy az a vitrin, amiben jártadban tükröződsz, csak addig akar rád emlékezni, amíg muszáj? - kérdezem csendesen, majd hátrafordulok, ahogy meghallom mögöttem a padló csendes reccsenését, és egyenesen belenézek annak az arcába, aki hajdanán családunk fogadott fiából egyik legnagyobb ellenségemmé avanzsált. - Üdv, Marcellus - mosolygom el magam könnyedén, és zsebre vágom fél kezemet. Ha az ember gyűlöl valakit, vagy fél tőle, az a valaki szinte, mint valami kísértet üldözi az embert. Megöltem már őt, mégis feltámadt, és csaknem okozta már ő maga is a halálomat - végső halálomat, a visszatérés reménye nélkül. Talán ostobaság volt az oroszlán barlangjába sétálnom, de nem érzem halvány nyomát sem a rettegésnek, ami a pusztulás gondolatának nyomán jár. Azt hiszem, a félelem teljes egészében a várakozásból, az előérzetből fakad. Hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztük, hogy bajunk esik, rettegünk a ránk váró fájdalomtól. Mindez elmúlik, ha egyszerűen elfogadjuk, hogy a sors könyvének lapjaira még mi is írhatunk néhány fejezetet.
/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 29, 2014 2:25 pm
Ugrás egy másik oldalra
|| LEZÁRT JÁTÉK ||
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 20, 2014 9:17 pm
Ugrás egy másik oldalra

Rebekah & Marcel
we have a common business, love

- Legalább mindketten ugyanazt hittük és éreztük. - jegyeztem meg, mikor az állítólagos halálomról beszélt. Ő menekült el, miután Mikael rájuk talált. Hála nekünk. Hiszen én és Rebekah kerestük meg őt Genevieve segítségével. Aki szintúgy itt időzik a városban... ha az információim helyesek. Vajon erről Rebekah már tud? Ha Genevieve beszél Klausnak, mindketten meghalunk. Méghozzá lassan... kegyetlenül. Ki fogja élvezni, ahogy megöl bennünket.
- Igen. Nemrégiben értesültem róla, hogy majdnem egy egész évszázadot töltöttél koporsóban. Vajon miért tette ezt veled a testvéred? - kérdeztem költőien. Ismertem Rebekah temperamentumát. Ha valamit, ezt nagyon jól. És isten a tanúm rá, hogy néha meg tudom érteni Niklaus cselekedeit. Annak ellenére, hogy ezt a nőt a saját életemnél is jobban szerettem. Nemcsak vágy volt, nem. Részemről legalábbis.
De mikor kitörésem után hirtelen ott termett előttem, és megcsókolt.. nem tudtam, mit mondjak, mit tegyek.. először ujjaim a vállára siklottak, hogy ellökjem, de képtelen voltam rá. Ajkam beleolvadt a csókba, melyet adott nekem, és lehunyt szemekkel túrtam bele szőke fürtjeibe, melyek most is olyan selymesek voltak, mint egykoron. Nem tudtm betelni bájaival, olyan szépséges volt, és most is az.. de a vágy csak egy dolog.
- Ismét veszélyben vagy, Rebekah. - szakadtam el ajkaitól felgyorsult légzéssel. - Genevieve itt van. És tudod, hogy ez mit jelent, igaz? - nyitottam ki végül a szemeimet.



elég kevés szó bocsánat a késésért :3 ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 18, 2014 3:47 pm
Ugrás egy másik oldalra
Marcel and Rebekah
Long time..my love


- Azt hittem meghaltál! - Ordítottam rá és szemeimbe könny szökött. Évekig csak fájt a szívem és rosszul éreztem magam, mert tudtam, hogy soha többé nem látom az én Marcelem.
- És utána Mikael üldözött minket egészen addig amíg Nick be ne dugott engem egy nyomorult koporsóba. - Artikuláltam és össze szorítottam a fogaimat. Boldog voltam, hiszen újra láthattam, de fájt a szívem azért, mert eddig nem tudtam, hogy él. Nem fogok szeretni és keresni egy holtat.
- Miért csinálod ezt velem, miért kínzol? - kérdeztem, majd szemeimet lesütöttem. Vissza pillantottam a barna szempárral, majd nme tudom mi lelt engem, de elindultam felé sebesen két kezem közé fogtam az arcát és csókot leheltem rá olyan szenvedéllyel, mint még soha. Abban a csókban benne volt a fájdalom, benne volt az, hogy szeretem még mindig és az, hogy hiányzott nekem.
▷Music: ide, ide ▷ Note: ide, ide ▷ Words: ide, ide

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 14, 2014 12:59 am
Ugrás egy másik oldalra

Rebekah & Marcel
we have a common business, love

Ez a nő mindig túlreagált mindent. Miért is hittem, hogy ezúttal talán másképpen lesz? Legszívesebben ráborítottam volna egy pohár vizet, hátha az lenyugtatja, de úgy fest, hogy erre nemigen adódik lehetőség.
- Nem vagyok annyira ostoba, hogy elmondjam neki, édes. Azzal nemcsak a te, hanem az én halálos ítéletemet is aláírnám. És bocsáss meg, de szükségem lesz még az életemre. A bátyád kegyetlen. Az igazságszolgáltatásban sosem ismert tréfát. És én nem akarok a Kertbe kerülni. - léptem távolabb, de mosolyom továbbra is arcomon pihengélt, főleg mikor könnyes szemmel próbált meg kitessékelni a saját lakrészemről.
- Nem megyek sehová, drágám. De azt hittem, hogy.. nekünk nincs másról beszélnünk, csak a testvéredről. Vagy esetleg tudsz egyéb témát javasolni? - vontam fel a szemöldökömet, majd végighúztam ujjaimat az államon, hogy ezzel fejezzem ki gondolkodásomat. - Mi a pokol ütött belétek, hogy visszatértetek? - kérdeztem már néma dühvel a hangomban.
Ismét végigmértem őt. Próbáltam megtalálni azt a lányt, kinek annak idején odaadtam a szívemet. Úgy tűnik, hogy hiába. Nem találtam. Ez a lány még mindig hódol annak a férfinak, aki többször is megölte azt, akit ez a lány szeretett. Még mindig egy bátyj árnyékában élt, s nem tudott onnan kitörni. De nyilván nem is akart. - És te ne akarj engem felelősségre vonni... te nem tértél vissza hozzám! Közel száz éve vártam arra, hogy idejöjj, és Te nem jöttél! És amikor igen... hoztad a bátyádat is! A hatalmam szilárd ebben a városban! Nem veheti el tőlem! - koccantak össze a fogaim.



elég kevés szó bocsánat a késésért :3 ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 27, 2014 5:29 pm
Ugrás egy másik oldalra
Marcel and Rebekah
Long time..my love


Ahogy ott állt még mindig nem hittem a szememnek, fehérlő fogai csak úgy csillogtak ahogy rám vettette mosolyát.
Megráztam szőke hajzuhatagomat és próbáltam észhez térni.
- Mit akarsz tenni Marcel? - kérdeztem rémült tekintettel.
Bátyám megtudja, hogy én küldtem rá Mikaelt életemet veszi a legjobb esetben.
- Nem akarod elmondani neki igaz?!- emeltem fel mutató ujjam és rá irányítottam, majd nagyobb hangerőre váltottam.
- Nekem csak a gyermeke kell! De ehhez nem kell megölnöm, te meg nem tudom mit képzelsz ennyi éven át halottnak véltelek és most semmi másról nem tudsz beszélni csak a bátyámról? - kérdeztem könnyes szemekkel.
- Takarodj innen! - mondtam halkabban.
▷Music: ide, ide ▷ Note: ide, ide ▷ Words: ide, ide

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Május 19, 2014 9:29 pm
Ugrás egy másik oldalra

Rebekah & Marcel
we have a common business, love

A tekintetében megjelent valami, melyet eddig még nem láttam Rebekah Mikaelson kéklő szemeiben. Meglepetés. A meglepetés ereje.
- Hm.. kedvesem, igazán hízelgő részedről, hogy halottnak hittél, de erre másoknak több oka lenne, nem gondolod? - vigyorodtam el, miközben közelebb léptem hozzá, és végigmértem őt. Nem változott semmit, ugyanolyan gyönyörű volt most is, mint annak idején, mikor utoljára találkoztunk, és együtt találtuk ki, hogy miként fogjuk Klaust kiiktatni. Mikael visszahozása nem volt semmi, de ezek szerint még él.. és ez egyenlő azzal, hogy Niklaus még nem szerzett tudomást a mi kis tervünkről, amelyet annak idején ellene találtunk ki. Már elavult az egész ügy.
- Szívből reméltem, hogy.. a megfelelő alku lehetőségét felkínálva... segítesz innen eltakarítani a bátyádat. Neki semmi keresnivalója itt ennyi év után! - csattantam fel hirtelen, de hangom nem dühöt, inkább határozott elégedetlenséget tükrözött. - Nem tudom, miért jött.. de az én hatalmamat nem veheti át senki! Még ő sem. - vált hangom sziszegővé, és kegyetlenül elrúgtam egy kavicsot a kijárat felé.



elég kevés szó bocsánat a késésért :3 ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 15, 2014 5:11 pm
Ugrás egy másik oldalra
Marcel and Rebekah
Long time..my love

Ott álltam mit sem törődve azzal, hogy senki még csak nem is foglalkozik velem, na jó kicsit nagyon is szíven ütött tépett ez a dolog engem. Kortyolgattam és bámészkodtam az emberek között, mikor egyszer csak egy ismerős férfi hangot hallottam.
- Marcel? - kaptam oda fejem. Megráztam szőke hajzuhatagomat és tátva maradt a szám.
- Te halott .. ne nem lehet.. - mondtam rémülten, szellemet látnék? Nem értettem eme jelenséget.
▷Music: ide, ide ▷ Note: ide, ide ▷ Words: ide, ide

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 23, 2014 3:55 pm
Ugrás egy másik oldalra

Rebekah & Marcel
we have a common business, love

"- Angárd! - tört fel Rebekah szájából a parancsoló, birtokló szó, majd nekem támadt a vékony vívókarddal, mellyel tanítottam őt vívni. Nem kellett ennél több számomra sem: védekező állásban védtem ki a mozdulatot, mintha bármi kárt tudtunk volna tenni egymásban. Ez volt a korunk kedvelt sportja, így talán nem tehettünk arról, hogy szerelmesek lettünk beléje.
Szúrni próbált, én védtem. Majd ismét. És ismét. Tekintete játékosságot, győzni akarást tükrözött.. mindaddig, míg ajkaink tüzes csókba nem fonódtak össze...."

Az álom végetért, szemeim kipattantak, és miután megmasszíroztam arcomat, felkeltem az ágyamból. Nem volt mára programom, de nem okozott gondot az, hogy kitaláljak magamnak valamit. Nem tudtam unatkozni. Számomra mindig volt valami új, valami, ami kihívást jelentett. S ezt most is meg fogom találni. Azt viszont nem gondoltam, hogy ilyen hamar.
Éppen a lépcsőn sétáltam le, néhány barátias vállveregetés után egy-két társammal, mikor megpillantottam a szőke hajtömeget, és ez rögtön egy gyermeteg, ámde annál mégis erőteljesebb mosolyt váltott ki belőlem. - Rebekah Mikaelson. Ezek szerint eszedbe jutott, hogy neked és nekem van egy közös... még befejezetlen ügyünk. - billent oldalra fejem, miközben alsó ajkamba harapva adtam nedvességet számnak. Nem hiszem, hogy ezért jött. Klaus miatt... de talán pont beletrafálok. Talán!



elég kevés szó megérkeztem :3 ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 23, 2014 3:47 pm
Ugrás egy másik oldalra
***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Előcsarnok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Előcsarnok
» Előcsarnok
» Előcsarnok
» Előcsarnok
» Előcsarnok

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakónegyed :: Gerard birtok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •