Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena Gilbert
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 24, 2014 6:56 pm
Ugrás egy másik oldalra

elfogadva, isten hozott!

Helló, Serah! :mer: Meg kell mondjam az őszintét, a play by-odat eddig még sosem láttam, de ahogy olvasgattam a történetedet, egyre inkább megjelent a szemem előtt minden mozdulata, minden rezdülés az arcán... ezt pedig, hogy egy karakter szinte ténylegesen valóssá válik egy másik ember szemében... szinte csak a legjobbak képesek rá! 31
Oliver hirdetését olvasva az én fejemben is megjelent egy lehetséges verziója ennek a leányzónak, és azt hiszem, tökéletesen visszaadtad azt, amit Ő szeretett volna megkapni. A történeted nagyon megfogott, de egyelőre még ennek ellenére is féltelek Olivertől, hiszen ő... egy velejéig gonosz, mocskos "ember". Sad
Vigyázz vele, miközben foglalózol, majd partnert keresel! Smile Jó játékot nálunk, el vagy fogadva!

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 24, 2014 3:27 pm
Ugrás egy másik oldalra

Serah-Ann Lawrence



Mi magunk sosem, csak az változik, akinek hisszük magunkat.




ez vagyok én


Szőke göndör haj, átható tekintet, halványkék szemek... igazi babarc. Nem gondolnád, ha rám tekintesz, hogy a karcsú termet, a törékeny külső mögött egy hét és félszáz éves boszorkány bújik meg, aki néha már maga sem tudja, hogy milyen is pontosan. Ha hasonlítanom kéne magamat valamihez, vagy valakihez, akkor az állandó feszes tartás, a sokat sejtetető, fürkésző tekintet talán egy tündét idéz. Végül is szeretek a természetet, úgyhogy ha ezt a megközelítést nézzük, akkor stimmel is és manapság már sokszor úgy vagyok vele, hogy nehéz eldöntenem bele kell-e avatkoznom egyszerű földi halandók dolgaiba. Vajon boszorkányként az én ügyem megvédeni másokat vámpíroktól, vérfarkasoktól? Az éj veszélyes teremtményei így is úgyis szedik áldozataikat, és mégis miért játsszon valaki istent, és mutassa meg, hogy ő bizony tud ezen változtatni? Vajon van értelme változtatni? Néha úgy érzem magam, mint aki ott ragadt valahol egy régi korban, ami sokkal jobban a kedvére való volt, mint ez a modern világ. Néha csak úgy elsuhantak az évek felettem és nem is tudom, hogy vajon hol veszítettem el közben önmagam, és vajon visszanyúlhatok-e érte. Sokszor olyan ködös minden, főleg az éjszakák borzongatóak. Az álom a tudatalatti, olyan emlékeket is képes felidézni, amik rég a homályba vesztek, és ennyi idő alatt túl sok minden történik, hogy mindenre emlékezhess. Volt már olyan, hogy reggel ébredés után egyszerűen csak percekig néztem magam elé, mert felsejlett egy arc, egy mozdulat, egy illat, de fogalmam sem volt, hogy pontosan hová is kéne elhelyeznem életem eddigi hosszú folyamán. De hogy véget vessek neki? Próbáltam... de képtelen vagyok rá, azt hiszem a testem, vagy valami mélyen bennem megszokta már ezt az állapotot, csak úgy a létezést, és nem enged. A végén felülkerekedik rajtam, pedig volt már rá példa, hogy megpróbáltam feloldani a varázst, elveszíteni a fiatalságomat, de nem ment. Előfordult, hogy csak azért támadtam meg egy vámpírt, hogy hagyjam, hogy ő végezze be a sorsomat, de aztán a boszorkány bennem erősebb volt, mint egy mélyen suttogó sötét hang, mely a végén mégis győztesen hozott ki a veszélyből. Hogy is szokták mondani? A legnehezebb önmagunkat legyőzni? Tökéletesen egyetértek.



Teljes név: Serah-Ann Lawrence
Becenév: Serah
Születési hely: Gabra, Bulgária
Születési idő: 1274. július 7.
Play by: Imogen Poots
Faj: Boszorkány
Érdeklődési kör: Az élet értelme? A létezés miértje... és persze leginkább én, vagyis... a bennem lévő boszorkány, az erő, ami életben tart, aminek még most sem értem a célját. Hobbinak pedig azt hiszem főként azt a pár évszázada kialakított kis szobát tekinthetem, ami afféle élő térkép a múltamhoz. Hát igen, azt hiszen mindenki számára áttekinthetetlen lenne, néha még nekem is az. Képek, jegyzetek, feljegyzések... emlékek.
Kapcsolat a családdal: Megpróbálhatnám felkeresni a családom leszármazottait, de egy idő után már nem követtem figyelemmel, hogy melyik rokon kivel alakított családot és hova sereglettek ki a gyerekeit. 700 év, több generáció, a közvetlen családom pedig már nem él.



Évi - 29 - kb. 10 év - Constance


Hosszú az út...

Néha úgy érzem azért élek még, mert mint egy szellemnek van valamiféle befejezetlen ügyem. Fogalmam sincs, hogy tényleg így van, de lehet, hogy tudat alatt valamiféle gát tart még életben, ami nem engedi, hogy végezzek magammal, vagy engedjem másnak. Nem tudok rájönni, pedig már rendkívül sokat gondolkodtam ezen.
Arról pedig nem tudok, amit a nagymamám tett velem... értem? Az egész nagyon régen kezdődött. Túl homályosak az emlékeim, hogy minden képes legyek összerakni, pedig már mióta próbálom az apró kis kirakós darabokat összeilleszteni.

Gabra, 1294. ősz
Mindig imádtam a szülőfalumat. Nem túl messze Szófiától, de mégis elég távol ahhoz a hegyek között a kis völgyben, hogy rejtve legyünk és nyugalomban. Ebben az időben még szinte falunak is alig mondhattuk a helyet, ami inkább csak néhány család közös területe volt. Szerettem itt élni és itt felnőni, akkor is, ha a telek mindig hidegek voltak, de nekünk nem volt nehéz ezt kezelni. Boszorkányság. Korán megtudtam, hogy mi is vagyok, még amikor ki sem fejlődtek a képességeim, de anya és a nagyi már beavattak a tényekbe. Abba is, hogy a családunkban nem igazán gyakori a hosszú házasság. Egyetlen oka van ennek, az az átok, amit majd ötven évvel az édesanyám születése előtt a nagymamámra rótt egy vándorboszorkány. Még a nevét sem tudom, de a családunk életét megpecsételt. Bármilyen férfi, aki beházasodik, vagy csak szerelembe esik egy Lawrence lánnyal, annak biztosan vége lesz. Ezért nem ismertem soha az apámat, és ezért nem tudok szinte semmit a nagyapámról. És ezért volt az a nap annyira szokatlan és furcsa.
Húsz évesen akárhogy is, én is mint minden lány vágytam már arra, hogy találjak valakit, aki... de anyám és a nagymamám, no meg persze a két nővérem ettől mindig óva intett. Ilyen ez a mi kis családunk, csupa nő, akik nem eshetnek szerelembe, mert túl veszélyes. És erre betoppant ő... Oliver. Tépetten, sérülten és mindezek ellenére befogadtuk, mert mindig is azt a bizonyos jó oldalt képviselte a családom. Ápoltam, önként vállaltam, hogy megteszem és néhány nap elég volt, hogy közel kerüljön hozzám. Magam sem tudom, hogy szerelem volt-e ez, vagy szimplán csak annak akartam hinni, de mégis csak úgy lángolt a szívem, ha a közelében voltam. Elrejtettük. Elrejtettük, mert ezt kellett tennünk, mert veszélyben volt.
Azt hiszem túl sok időt töltöttünk együtt, ezért az a nap, amikor végül egyszerűen csak elment rettenetesen fájdalmas volt. Tudom, hogy anyámnak igaza volt, ha marad, ha marasztalom, ha belém szeret, akkor azzal kimondja a saját halálos ítéletét, de attól még ugyanúgy fájt. Egyedül a nagymamám volt az, akinek az a sejtelmes mosoly ott ült a szája szegletében. Fogalmam sincs, hogy mit is akart ez jelenteni... csak hónapokkal ezelőtt kezdtem el sejteni, hogy mit is tett velem... velünk... értünk? Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e egyáltalán, akkor pedig nem is gondolkodtam rajta, csak néztem a völgyből, ahogy ő egyre feljebb tör a hegyre, hogy aztán végül a fák elrejtsék a szemem elől. Tudtam, hogy el fog menni, már az elején, de attól még ugyanúgy fájt.


És most itt vagyok, hogy hol? A lakásom New Orleansban és közben gyakran utazom erre-arra, sőt már arra is volt példa, hogy egy időre csak úgy kivontam magam a forgalomból. Képtelen vagyok öregedni, képtelen vagyok meghalni és egyre erősebben él bennem a gyanú, hogy ennek egyetlen oka van, méghozzá a nagyi. Pár hónapja találtam meg az igét, de fogalmam sincs, hogyan törhető meg. Talán... talán van egy mód, de nem tudom, hogy az vajon tényleg hatásos-e, de egyelőre más ötletem nincs. Idegesítő, hogy a korom alapján rá kéne jönnöm a megoldásra, de mégsem megy, akármit is teszek.
És hogy mi van vele? Mi van Oliverrel? Időnként valami újra és újra a közelébe vezetett, bár ő erről mit sem tud. Lehet, hogy azt hiszi, meghaltam már rég, sőt ennek elég nagy a realitása, de ideje, hogy meglátogassam, mert azt hiszem nem lehet más, aki lezárhatja ezt az egészet. Tudom, hogy milyen lett, tudom, hogy miket tett eddig, csúnya dolgokat, így talán van esélyem. Vajon rá tudom venni, hogy megtegye? Rá tudom venni, hogy... megöljön?


Vissza az elejére Go down
 

Serah-Ann Lawrence

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Az alkotás metafórája
- alkoss karaktert -
 :: Halhatatlan évek :: Boszorkányok
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3