Share | 

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Chatkép :

Tartózkodási hely :
◊ around him ◊
Hobbi & foglalkozás :
◊ to know the world ◊



A poszt írója Layanah d’Aurevilly
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 03, 2018 8:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Layanah | Jackson


- Az éjszaka egyik legveszélyesebb teremtményei vagytok, főleg, ha akkor változtok át, amikor akartok. – fogalmam sem volt, hogy náluk mi lehet a helyzet, de még az én időmben is akadt olyan farkas, aki nem a teliholdhoz kötve. De mégis így gondoltam, hogy az éjszaka egyik legnagyobb ragadozói a farkasok. Veszélyesek, alattomosak tudnak lenni és könnyedén képesek ölni, ha átadják magukat a bennük lakozó fenevadnak. – Köszönöm, de itt felmerülne az, hogy miért is ne hagynád? Egy idegen vagyok, nem, aki az este folyamán elszórakoztatott és ennyi?! – kérdőn néztem rá, a hangom meg kicsit kérdő volt, de kijelentő is, hiszen ez volt az igazság. Most se kellene itt ücsörögnie és reggelizne velem. Sok mindennek nem így kellett volna történnie, de mégis valahogy csak ebbe voltam képes kapaszkodni. Abba, hogy annak ellenére nem kellene, de mégis túlzottan is kellemesen esett a közelsége és egy részem vágyott is arra, hogy maradjon, ne tűnjön el, még ha ez badarság és helytelen is volt. – Hmm, ez az én szerencsém és csak emiatt vagy még itt? – mosolyodtam el haloványan, ahogyan eljátszottam a gondolattal, pedig ideje lenne elűzni a dolgot. Megesszük és isszuk ezeket, aztán esélyesen úgyis elválnak az útjaink. Újra rá kell jönnöm, hogy miként is lehetek képes talpon maradni, elkerülni azt, hogy újra fogságba essek, vagy éppen miként is maradjon a fejem a nyakamon.
- Miért érzem úgy, hogy már senkiben se bízol? Ez pedig felvet egy újabb kérdés, hogy pontosan mit is keresel még mindig itt? Főleg, ha részben sejted, hogy mire lehetek képes. – nem tudtam még mindig, hogy mennyit tudhat rólam, de azt már sejti, hogy képes vagyok érzésekből, gondolatokból olvasni azzal, ha megérintem őt. De ennél sokkal veszélyesebb vagyok és a legrosszabb az egészben, hogy tudom miként legyek a legrosszabb, mert ebben nőttem fel. De most nem akarom használni a képességemet, csak időt akarok nyerni. Időt arra, hogy pár pillanatra képes legyek normálisnak érezni magam.
Szavai meglepnek, hogy tényleg létezhet-e ilyen hely. Gyerekként mennyiszer álmodtam erről. Arról, hogy nincs képességem, hogy nem vagyok egy szabadnak mutatott hercegnő, miközben fogoly voltam.
- Tényleg képes lennél feladni mindent? Örökre megszabadulni a benned lakozó farkastól és úgy élni, mintha mit sem tudnál erről a világról, arról, ami vagy valójában? Tényleg hiszel abban, hogy létezhet ilyen megváltás a magunk fajtára nézve? – fordultam felé amennyire csak tudtam, mert nagyon is érdekelt. Egy gondolat, ami újra kezdett a felszínre törni. Miért kellett elmondania? Miért kellett elültetni a bogarat a fülembe és netán hamis reményt adni arra, hogy egyszer talán véget érhet ez a kálvária?
- Egy döntés, ami nem csak részegen volt jó, hanem józan is, vagy mégse lennél annyira bevállalos úgy? – billentem oldalra kicsit a fejemet, miközben hamiskás mosoly kúszik az arcomra. Mintha csak részben kimondatlanul is ott lebegne valami olyan, hogy én se bántam meg a döntésemet és esélyesen józanul is megtenném, de ezt senki se állíthatná biztosan. Főleg nem egy idegen, aki nem igazán ismer, így csak sejtheti, hogy netán mi lappangott a szavaim mögött.
- És mik a terveid? Visszamész, vagy még maradsz? – pillantottam rá két falat között, mert egyértelmű volt, hogy ez a reggeli se fog örökké tartani. Nem akartam egyedül maradni, hiába vágytam erre régen, most mégse. Vagy legalábbis azt hiszem, hogy ő volt az, aki mellett maradni akartam. Mellette képes voltam biztonságban érezni magam, de a méreteit elnézve talán mindegyik nő részben így tenne, akit nem ijeszt meg a megjelenése.



   ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor



A poszt írója Jackson Kenner
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 03, 2018 7:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Layanah | Jackson


-Ha a véleményemre vagy kérdés, én is azt mondanám, hogy nem. Van, ami sose fog megváltozni.-keserű szájízem a témát illetően sosem fog elmúlni, na nem mintha én maga lettem volna a kompromisszumokra kész farkas. -Is. Oda nem jönnek a vámpírok, az a mi területünk. Évszázadok óta. Gondolom valami hülye családi kötelék, amit mindenki érez, de mivel viszonylag sokáig az egész falka farkasként élt, az erdő közelsége valamiért biztonságérzetet is ad.-avatom be a falka dinamizmusába, a minden napi rutinba, amivel nagy nehezen, de túltettük magunkat az elmúlt éveken. -Nem fogom hagyni, hogy a vámpírok vacsorája legyél, nyugi.-sokat sejtetően nézek végig rajta. -Azt meg kell hagyni, hogy ritka vagy, mint a fehér holló. Minden értelemben.-értek ezzel egyet azzal is, amit magáról mondott. Bár keveset tudtam a fajtájáról, ez nem az a téma volt, amit kellemes reggeli mellett bárkivel megtárgyaltunk volna. A maga nemében mindenki utált magában valamit, ha ez a fajodhoz kapcsolódott, szinte garantált volt némi keserű szájíz is. Túl korán volt a mély melankóliához. Mi ketten potenciális céltáblák voltunk a vámpírok szemében. ez ellen nem tehettünk, s talán egymás közelében még némi plusz figyelmet is kivívtunk. De nem érdekelt, elegem volt az örökös figyelemből és alkalmazkodáshoz és a hülye szabályokból.
-Szép ütés.-a tegnap este után végül is az ismerkedős részt kicsit átugrottuk, bár kezdtek előbukni emlékek a ki miről beszélt részről, de mérvadó dolog nem jutott eszembe. A nevére kellett volna emlékeznem, de a reggeli fejfájás még csak most kezd elmúlni hellyel, közzel.
Kérdőn nézek rá, mikor azt mondja, hogy nem is itt tért magához, bár ahogy látom, még neki is nehezére esik összerakni a képet. Mystic Falls. Kezdtem azt hinni, hogy Hayley után szabadon, de a történet ismétli önmagát. Az a város épp olyan átkozott volt, mint New Orleans, ha nem jobban.
-Hát velük is érdemes vigyázni, nem mindegyik csupa szívjóság.-túlzott előítélettel szemléltem a világot, de nem különösebben érdekelt ennek a következménye. Amikor nem így tettem, annak is megvolt a maga böjtje.
-A kíváncsiságod győzött, de egy kevésbé veszélyes helyről sikerült egy veszélyesebb helyre sétálnod. Hallottam egy városról, ahol nincs mágia. Ahol mindenki csak ember. Na, engem oda hajt a kíváncsiságom.-avatom be, bár ezen tervemről az utóbbi időben nem beszéltem. Hayley követése majd visszaédesgetése a városba, aztán a saját nézőpontom kiélesítése és a hátulütők elfelejtése kicsit leterhelte a napjaimat. De ha létezett az a hely, talán jó lett volna megtalálni. Végül is, legalább nem kellene a családomra figyelnem. Bár rajtam kívül nem hittem benne, hogy sokan feladták volna a farkas létüket. Én magam sem tudtam mit akartam igazán kezdeni ezzel az élettel.
-Haverok?-rázom meg a fejem, keserű, lemondó mosollyal napolva a témát. -Nem, nem igazán. De nem mondom, hogy részegen nincs jó ízlésem.-terelem vissza az eredeti témára a szót, kikerülve ezzel a haver téma hiányosságait. Figyelem a gyermeteg mosolyt, ahogy megízleli a fánkot és elégedett hümmögéssel nyugtázza, hogy nem akartam megmérgezni és semmi rosszra nem kényszerítettem. -Mondtam én.-harapok jókorát a fánkból, eltűntetve a felét ezzel a lendülettel.

   ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Chatkép :

Tartózkodási hely :
◊ around him ◊
Hobbi & foglalkozás :
◊ to know the world ◊



A poszt írója Layanah d’Aurevilly
Elküldésének ideje Szer. Aug. 15, 2018 8:03 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Layanah | Jackson


Tette meglepett és ez ki is ült az arcomra, végül inkább mosolyogva pillantottam rá, miután fülem mögé tűrt egy tincset. Apró tett volt, de annál inkább szokatlan és esélyesen mások azt hinnék, hogy több lakozik egy ilyen tett mögött, pedig nem. Alig ismertük egymást, egy éjszaka kötött össze minket és most a reggeli fürdőzésen kívül, a reggeli gondolata, vagyis azt hiszem lévén minden erőmmel próbáltam kizárni minden más gondolatot, érzést, ami olykor feltámadt bennem a közelében.
- Ezek szerint nem sok minden változott 200 év alatt. A különféle teremtmények még mindig nem tudnak egymás mellett meglenni. Ezért éltek a mocsárban, vagy az csak elenyésző része a fajtársaidnak? – pillantottam rá kérdőn, mert tényleg érdekelt. – Egyébként meg nem biztos, hogy jó cserealap lennék. Eleve nem hiszem, hogy valaki túlzottan hiányolna köreitekből, ha netán elkapnának. Másodszor pedig előbb túl kéne élnem, hiszen ha zöldfülű vámpír kap el, akkor hamarabb csapolná meg a véremet, mintsem hasznukra lehetnék a képességeimmel. Tudod, a vérem olyan számukra, mint egy különleges bor. Ritkák vagyunk, de zamatosabbak, mint bármelyik más személy vére. – nem láttam értelmét annak, hogy abba a hitbe ringassam magam, hogy bárki is ki akarna szabadítani a fogságból, ahogyan jobbnak láttam azt, ha tisztábban lát. Ha velem van, akkor talán nagyobb veszélyben van, mint alapból is, mert a vérem csábító a vérszívók számára, jobban, mint bármelyik más emberé, aki akár gyanútlanul sétálgat most is mellettünk az utcán.
- Miért, a tegnap este után kérdőre lettél vonva, hogy úgy érzed most se kéne vállalnod a felelősséget? Csak nem lesz mérgező, vagy majd előkóstolhatod. – kuncogtam el magam, hiszen csöppet se gondoltam komolyan azt, amit mondtam. Persze, az én időmben tényleg akadt olyan, akinek ez volt a dolga, hogy nehogy a királyt megmérgezzék, vagy azt, akit ő óvni akart, mint például engem. Túlzottan is a hasznára voltam a képességeimmel. – Pedig valójában a véletlennek volt köszönhető, hogy egymásba botlottunk. Nem itt tértem magamhoz. – kezdtem bele, majd amikor pedig nyújtotta a férfi azt, amit a másik kért, akkor sietve nyúltam érte, hogy segítsek a férfinak. Körbenéztem és amikor megláttam egy üres helyet, akkor elindultam arra, hogy le tudjunk ülni. – Másik városban ébredtem fel, valami M betűs volt… - gondolkodtam el, majd amikor eszembe jutott sietve szólaltam meg. – Mystic Falls! És nem tudom, egyedül voltam, amikor magamhoz tértem, aztán egy varázsló talált rám. Egyszerre tűnt segítőkésznek és olyannak is, akitől jobb távol lenni. Dante-nek hívják, tegnap meg rossz járatra szálltam és így kerültem ide. Lehet nem véletlen volt, de számomra annak tűnik, lévén előtte soha nem hallottam erről a helyről. A kíváncsiságom pedig utána győzött, hogy megnézzem magamnak ezt a helyet. – magyaráztam meg előre azt, hogy miért is nem mentem egyből „haza”, vagy kerestem segítséget. Nem szerettem másokra szorulni, de sajnos túlzottan sokszor is megesett. -  A külsőség mindig is fontos volt, minden korban. Bárki bármit is állítson, de talán reggelre kicsit az háttérbe szorult, vagy csak ezért üldögélsz mellettem, hogy felvághass a haverok előtt? – cukkoltam őt kicsit, majd beleharaptam a reggelibe, aminek köszönhetően egy elismerő hümmögés hagyta el ajkaimat. – Ez mennyi! Régóta nem ettem ilyen finomat. – egyszerűen mennyei volt az az íz harmónia, amit magában hordozott ez az étel.  


   ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor



A poszt írója Jackson Kenner
Elküldésének ideje Szer. Aug. 15, 2018 7:57 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Layanah | Jackson


Míg a saját hajam gyakorlott kontyot alkotva, kényelmetlenül, de legalább kevésbé kócosan simul fejemre a sisak alatt, ahogy ő leveszi sajátját, haja ide-oda száll körülötte. Elég vicces arcot vág, ahogy próbálja rendbe hozni magát, mire felé nyúlok, meggondolatlanul, de egy tincset füle mögé túrok. A maga szerény egyszerűségében, de még a vak is láthatta a szépségét.
-Ezzel nem tudok vitatkozni.-értek egyet vele végül. Az élet érthetetlen okokból kifolyólag olyan kanyargós mederben folyt, amilyenben nem kellett volna neki. Túl bonyolult és túl egyszerű volt minden, ilyen abszurd elegyben és kettősségben.
-Inkább a viszálytól kellene tartanod, ha farkasokkal van dolgod. Nem mondom, hogy a vámpírok nem örülnének, ha egy farkast rád cserélnének. Értékesebb zsákmánynak számítanál, mint egy zöldfülű bundás. De most békeidő van. Legalábbis Faye és Hayley ezen a véleményen vannak.-avatom be nem jobban a kelleténél, mégis eléggé, hogy ha kérdései lennének, körvonalakban megadjam hozzá az alapot. Azt viszont kimondatlanul is tartom, hogy a kelleténél több dolgot nem akarok vele megosztani. Elindulunk az árus felé, keresztülszelve a teret és elsétálva pár művészlélek között, akik még itt is mindenféle portékát akarnak rásózni a nagyérdemű turistákra. És persze a boszorkányokból is akad pár, akik mindenféle hókus-pókkal próbálják meggyőzni az embereket a csodás, jövedelmező jövőről. Ami az esetek többségében önámítás is. Senki sem lát a jövőbe, még ők se, hiába akarnának. Lassan haladunk, ahogy a története is. Nem sürgetem és legfőképp nem akarok túl kíváncsi lenni. A helyében egy vad idegennek én sem mondanék el túl sok mindent az első alkalommal.
A zavarát leplezni próbálja, úgy teszek, mintha nem tűnne fel és csak elmosolyodva bólintok felé. Kíváncsiságom hajtott előre és azt hiszem a tegnap estét újra kezdtük, mert mintha valami hasonló történt volna már.
-Rendben, de nem vállalok felelősséget érte!-tisztázom jó előre és ameddig a mozgó árushoz érünk, hallgatom a történetét, már mennyit megoszt belőle. -Két vaníliás és két csokis croissant kérünk. És két pohár jeges kakaót.-adom le a rendelést. -Azért Franciaország és New Orleans nincs valami közel egymáshoz. hogy kerültél ide? Mármint értem, hogy itt tértél magadhoz, de ötleted sincs, hogy miért? Elég szkeptikus vagyok a véletlenekkel kapcsolatban.-érdeklődöm, de a saját nézőpontom is belevasalom ebbe a csevejbe, s távolabb állok a tömegtől, ha más is akar rendelni, le tudja adni a rendelését és ránk se nézzenek a kíváncsi fülek tulajdonosai furcsán. -Meg gondolom nem volt hátrányodra a kinézeted sem.  Mármint, legyünk reálisak, nem azért nem hajtottak el tegnap este mert társaságra vágytam.-ismerem be ezt anélkül, hogy bármi bántó szándék lenne bennem. De ha már őszinte beszélgetést folytattunk, ez elment még ezeken a határokon belül.

   ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Chatkép :

Tartózkodási hely :
◊ around him ◊
Hobbi & foglalkozás :
◊ to know the world ◊



A poszt írója Layanah d’Aurevilly
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 02, 2018 9:24 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Layanah | Jackson


Még mindig túlzottan zajosnak találtam ezt a világot. Ez a sok fura jármű, a száguldás. Az én időmben még lovakkal közlekedtek főként az emberek. Szerettem vágtázni, olyankor kicsit szabadnak éreztem magam, még ha tudtam is, hogy nem szökhetek meg lóháton se, mert ahhoz túlzottan is kincsnek számítottam az udvarban. Gyerekként egyszer megpróbáltam, de nem engem lőttek le, mint a szökevényeket szokták, hanem a lovat. Azóta se próbáltam meg soha újra megtenni, ahogyan időbe telt az is, mire egyáltalán újra lovagolni engedtek. Sietve szállok le a motorral, majd leveszem a bukót is a fejemről. Visszanyújtom neki, hogy utána kicsit a hajamat is megigazítsam. Hosszú haj átka, hogy olykor úgy áll, mint a szénaboglya, vagyis össze-vissza, csak úgy nem, ahogyan kéne.
- Olykor csak az emberek bonyolítják túl a dolgokat, valójában sokkal egyszerűbb lehet a dolog. – pillantottam rá komolyan, hiszen az én időmben is sokszor volt bonyodalom, ármány és árulás is, de legtöbb esetben az volt a gond, hogy túlbonyolították a terveket, ezért is vallottak kudarcot, pedig olykor sokszor egyszerűbb lehetett volna, mint bárki is hitte volna. – Miből gondolod, hogy untatnál? Legalább tudom, hogy mire számítsak, miért kellene óvatosabbnak lennem netán már a farkasokkal is. – elég volt nekem a vámpírokra figyelni, hogy nehogy megkóstolják a véremet, mert számukra az olyan lett volna, mint valami fenséges bor az emberek számára. Lassú léptekkel követtem őt, ahogyan elindultunk az üzlet felé. – Az utolsó emlékem az, hogy rohanok a palota falai között, hogy megakadályozzak egy merényletet, de sok minden hiányzik előtte és utána is. Majd itt tértem magamhoz úgy, mintha az idő nem fogott volna rajtam amíg kiütve feküdtem egy varázslat miatt, de a világ meg eléggé megváltozott. – mondom kisebb sóhajjal megspékelve, hiszen csöppet se volt számomra könnyű jelenleg megszokni ezt a rohanó, zavaros és zajos világot. – Azt hiszem a reggeliben is kikérném a véleményedet, hogy mit érdemes és mit nem. Még nem igazán szoktam meg a dolgaitokat. – vallottam be féloldalas mosollyal az arcomon, amivel a zavaromat próbáltam leplezni. – Amúgy Layanah d’Aurevilly vagyok. Franciaországban születtem, a szüleimet pedig soha nem ismertem. Most pedig kb. semmit se. – tettem még hozzá, pedig nem is kérdezte, de úgy éreztem, hogy kicsit bővebb bemutatkozás is illene már, ha együtt reggelizünk.



   ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 13, 2018 5:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

(folyt. Les és Chriest háza)
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 13, 2018 5:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Fogalmam sem volt, mit kezdjek a gondolataimmal, hogy hogyan akadályozzam meg, hogy az erőm előtörjön egyszer csak és az apokalipszist a nyakunkba szakítsa, de nem történt semmi. Mintha a lelkem folyton zavargó része meglátta volna a békét, amit keresett.
-Tudom, de holnap is kell valamit enni.-helyeslek, de ellenkezek is egyszerre, végül meg is találjuk a közös nevezőt és mivel terveimmel sem ellenkezik, ő lebotorkál, én könnyedén lecsúszok a jégről. Leülök mellé a padra, s fejem megrázva fintorgok egyet.
-Nem. Igazából szerintem ennyitől is izomlázam lesz. Mostanában nem igen mozogtam többet annál, mint amit kellett, plusz amit igen, azt is farkasként tettem meg.-vonok vállat.-De nem, nem a kíváncsiságom a fő ok.-fordulok felé, mikor immár cipővel a lábamon állok talpra és megigazítom kabátom,valamint sálam.
-Csak még kicsit nehéz ez.-pillantok körbe, igaz, még egyszer sem mondtam neki, hogy a pánikbetegség és a klausztrofóbia jeleit is képes voltam produkálni, de a tömegben kezem szorításából gyanítom magától is rájött, hogy annyira nem vagyok kibékülve még a nagy közösségekkel.-És szerintem ez egy tökéletes nap volt, egy tökéletes randival.-mosolygok elégedetten-Na szerezzünk kolbászkákat aztán irány haza. Mire elindulunk meg túljutunk azon, úgy is sötét lesz, így még a főút kivilágított korzóját is láthatjuk.-lépek el mellette, a korcsolyám leadva a kis ám zsúfolt pult mellett ácsorgó lánynak.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 13, 2018 2:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Kiröhög... hát nem kiröhög? Igaza van persze. Ahogy elkenődöm a jégen, belőlem is kitör a nevetés, már csak azért is, mert elképzelem, ahogy felnőtt férfi létemre fetrengek, mint egy rovarirtóval lefújt jókora bogár, miközben az 5-6 hat éves kölykök is játszi könnyedséggel siklanak el mellettem. Nem is bánom, hogy Les a saját testével a korlát, meg önmaga közé zár, így legalább biztos vagyok benne, hogy egyik irányba sem fogok eldőlni, mint valami morbid Keljfel Jancsi.
- Persze, menj csak - biccentek. - De én innen tényleg nem mozdulok egy tapodtat sem - fogódzkodom meg erősen, és magamban megfogadom, hogy soha többé nem teszem a lábam jégre. Ha jövő karácsonykor Les megint ezzel az ötlettel áll elő, inkább produkálok valami betegséget, minthogy még egyszer kitegyem magam egy ilyen fiaskónak, meg egy rakás kék-zöld foltnak. Aztán figyelem, ahogy életem párja száguldozik, mint akit puskából lőttek ki, és tényleg fel nem foghatom, hogy lehet ezeken a vackokon egyáltalán talpon maradni. Erős a gyanúm, hogy a boszorkányerejét is beveti, persze az sincs kizárva, hogy van egy olyan szelete az életnek, ahol én vagyok iszonyú béna és szerencsétlen.
Sokáig nincs alkalmam morfondírozni ezen a kérdésen, mert pár perc múlva Les visszatér, kipirult arccal, új zöld sálja zászló gyanánt lobog a nyakában, majd lefékez előttem, és látom a szemeiben az ölfeledt, boldog örömöt. Száját kinyitja, mintha mondani akarna valamit, majd becsukja, és ezt a manővert megismétli kb háromszor, én meg bambán bámulok rá, mert sejtelmem sincs, mit akar.
- Van otthon bőven kaja - válaszolom. - De olyan kis kolbászokat vehetünk még. Egy egész bódéra valót fel tudnék falni - mosolygok, aztán mikor kibotorkálunk a jégről, és végre lerúgom a korcsolyákat rájövök, hogy a legnagyobb isten áldása a sziklaszilárd föld.
- Ne haragudj édesem, de azt hiszem, ezt soha az életben nem fogod tudni megkedveltetni velem - intek hátrafelé, a jégpálya irányába. - Még varázslattal sem - teszem hozzá, majd kézen fogom Les-t.
- Fogadok azért sietünk haza, mert kifúrja az oldalad a kíváncsiság - hunyorítok rá. Ismerem a nőket - őt meg aztán végképp.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Pént. Jan. 12, 2018 8:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Bár megígértem neki, hogy nem nevetem ki, mikor ellenkezik és a földre huppan, négy végtagját négy felé tartva, akaratlan elnevetem magam és úgy csúszok oda hozzá, hogy kezem szám elé teszem. Egyszerre látszik rajtam, hogy sajnálom, hogy nem vagyok benne biztos, ennek nem marad nyoma testén és picit szórakozom, hisz körülbelül ez az egyetlen dolog, amiben nem brillírozott soha.
-De jó, hogy boszorkány vagyok, nem? Holnapra nyoma sem lesz.-biztosítom és mikor utamra enged, mégsem fordítok neki hátat, ahogy a korlátnak támaszkodik, ujjaim övére csúsztatom, így elzárva az utat előre és magam, valamint a korlát közé szorítom.-Kérek még két kört és ígérem nem kell tovább maradunk. Amúgy is...-vonok vállat, közelebb hajolva hozzá-még mindig kíváncsi vagyok.-nyomok gyors csókot ajkára, s gyakorlott mozdulatokkal hátrálok ki a helyzetből, hogy aztán eltűnjek és a többiek közé vegyülve csússzak pár kört. Tekintetem közben rajta tartom, hagyom, hogy gondolataim szabadon szálljanak. Fogalmam sincs érzi-e vagy sem, de a fejemben megjelenő éles képek láttán elmosolyodom, ahogy a tavalyi alkalomra gondolok. Lelassítok és megállok előtte, mintha mondani akarnék valamit, szóra nyitom a szám, de végül visszacsukom és csendben maradok.-Szerezzünk vacsorára valamit, aztán menjünk haza.-javaslom, de tudom, hogy amit mondani akartam, ott ült szememben. Még ha nem is tudtam elég jól és elégszer megfogalmazni, de most éreztem újra, hogy boldog vagyok. Hogy igazán el tudom hinni, szerethet újra úgy, mint régen.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Pént. Jan. 12, 2018 6:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Mindig azt hittem, hogy a farkassá változás aktusától rosszabb nem várhat az életben - nos, tévedtem. A korcsolyázás ezerszer rosszabbnak tűnt. Inkább vállaltam volna fel három teliholdat egymás után, mint egy ilyen kalandot. Csak azért nem vágtam a korcsolyákat a földhöz - vagyis jéghez - mert elég cikis viselkedés lett volna, plusz megbántottam volna vele Les-t. Így hát nagy nyögésekkel, meg elhaló sóhajokkal magamra csatoltam a kínszóeszközöket, aztán a jégre merészkedtem, de úgy kapaszkodom a korlátba, mintha egy nő dudái lennének, vagy mintha együtt akarnék járni vele. Csak a szemem sarkából látom, ahogy egyetlen drága feleségem gazellaként szökell, meg pillangóként piruettezik azon az istenverte csúszós padlón - hát én fix, hogy nem fogom követni a példáját. Jelen pillanatban a légzés, meg a két lábam kordinálása leköti minden agyi kapacitásomat.
- Jobban jársz, ha nem... - rázom a fejemet, mikor a kezét nyújtja, aztán - egy életem, egy halálom - elengedem a korlátot, de előbb még segítségével némi lendületbe hozom magam. Kb két métert sikerül megtennem - a stílusomat egy kígyó is megirigyelhetné - aztán a fenekemre huppanok, olyan svunggal, hogy biztosra veszem, a jég azon nyomban darabokra törik, és az összes korcsolyázót elnyeli az apró mesterséges tó.
- De jó, hogy farkasként gyorsan gyógyulok - dünnyögöm az orrom alá, mert így legalább van rá esélyem, hogy holnap ebédkor talán már képes leszek leülni. De hogy a ma éjszakát hason töltöm, azt már most biztosra veszem.
- Ha gondolod, te csak élvezd a jégen futást - biztatom Les-t. - Majd én innen a korlát mellől nézlek. Ez a biztosabb neked, meg nekem is - vonok vállat. Ha be kell mennem a jégre, akkor valaki flexelje le a korlátdarabot, amibe kapaszkodom, hogy magammal vihessem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 11, 2018 7:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Kicsit megnyugszom, mikor azt mondja, amit vett, nem került pénzbe, s közben lelkesen falatozom az elém rakott papírtálcáról, leöblítve azt a borral.
-Jól van.-nem nyúzom többet, elterelem a szót, hisz mindketten befejeztük az ebédelést és a jég felé kezdek el araszolni, s bár nem túl lelkesen, de követni is kezd. A megfelelő méretű cipőkkel a pálya mellett lévő padra ülünk, gyakorlott mozdulatokkal húzom fel a cipőt és mintha a gravitáció semmi sem lenne, de tökéletes lenne az egyensúlyom, a puha talajon könnyedén egyensúlyozok, s állok meg előtte.
-Nők? Nem tudtam, hogy többről van szó?-szalad fel szemöldököm, de meg sem várom válaszát, gyors puszit nyomok arcára.-Fent találkozunk.-azzal el is indulok a jégre, és könnyedén lökve lábaimmal, teszek egy-két bemelegítő kört, mire ő is csatlakozik hozzám, igaz, szoros barátságot ápolva a korláttal.-Add a kezed!-nyújtom felé sajátom, hogy belém tudjon kapaszkodni, maximum a földön kötünk ki mindketten. A minket körülvevő csetlő-botló felnőttek mellett ügyesen suhanó gyerekek hada rója a köröket, amiről igyekszem nem tudomást venni. Gyomrom mégis összeszorul egy pillanatra, mikor a jég mellett ácsorgó fiatal párra téved a tekintetem. Tudom, nem lehetek önző és irigy, de még kicsit nehezen megy a szimpátia. Tekintetem inkább visszarántom és Chriestre nézek.-Na gyerünk, essünk egy nagyot.-mosolygok lelkesen, jelezve, hogyha akar valamit mondani se tegye, inkább csináljon úgy, mintha semmit sem látott volna az előbb.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 11, 2018 6:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

- Ez csak határozottság - szépítem némileg a dolgokat. Persze, némi makacsságért tényleg nem mentem a szomszédba, de azért velem könnyen lehetett kompromisszumokat kötni. - Mellesleg meg bagoly mondja - dünnyögöm még utána az első mondatomnak, de tisztában vagyok vele, hogy Les így is hallja. Kettőnk közül tagadhatatlanul ő a nyakasabb - volt is már ebből nem egy, meg nem két vitánk. Szerencsére én engedékenyebb típus vagyok, így még soha nem tört ki ebből adódóan az apokalipszis.
Egyöntetűen, teljes egyetértésben tömjük magunkba a kaját - duplán jól esik, egyrészt az éhség, másrészt a melege miatt. Les épp akkor fejezi be a gondolatainak kimondását, mikor az utolsó falat után megtörlöm a számat kezem fejével, majd miközben a szemetesbe dobom a papírtálcát, összeráncolt szemöldökkel nézek magam elé.
- Visszajöttél. Még ha veszekszünk is, és a dolgok nem tökéletesek, mégis visszajöttél. Az elmúlt egy hónap után azt hiszem, már ez is ajándék - válaszolom végül, némi hallgatás után. - És nem, nem adok már neked több ajándékot. Ami otthon vár, az igazából nem az. Nem vettem, nem adtam érte pénzt. Nem tudom ezt elmagyarázni. Majd meglátod - hárítom el aztán a lehetőségét annak, hogy faggatni kezdjen, és alighanem ezt ő is megérzi, mert témát vált, és máris a korcsolyapálya felé pislog.
- Hajaj... - sóhajtozom, de ez nem sokat segít rajtam. Megváltom a kis bódénál a jegyeket, majd megkapjuk a korcsolyákat, és máris úgy érzem, hogy instabillá válik alattam a talaj, pedig még a saját cipőmben állok, és kézben hurcolom a ma esti lábtörés előidézőit. - A bácsikámnak tényleg igaza volt. Egyszer a nők visznek a sírba - jegyzem meg pókerarccal, miközben megadóan lehajolok, hogy lábamra csatoljam ezeket az istencsapásait.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 11, 2018 4:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

-És még az öszvérekre mondják, hogy makacs…-forgatom meg szemeim, ahogy húzni kezd, ellenállásra pedig lehetőségem sincs. Egyik percben még itt, a következőben már a forralt boros, kolbászos mellett ácsorgunk, az általa kért kajákra és innivalóra várva. Tény, hogy éhes voltam, de az ultimátum, amit adott olyan nevetséges volt, hogy nem bírtam neki ellen állni és engedtem a kérésének.
Figyelemmel és kíváncsian nézek fel rá, ahogy lelkes magyarázkodásba kezd, de a meleg sál olyan jó ajándéknak tűnik, hogy hamar elszégyellem magam.
-Most komolyan? Én mit vettem neked vagy adtam karácsonyra? Arról volt szó, nincs ajándék, erre már kettő is van tőled. Most úgy érzem, mintha kihasználnálak és önző lennék, amiért nem gondolkodtam semmin neked.-őszintén szólva legutoljára, amikor a Karácsony megfordult a fejemben több ötletem is volt, de hamar elszállt a lelkesedés a vitának hála. És ahogy mondta, akkor abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán vele leszek-e karácsonykor.
-Nincs több ajándék. Ígérd meg, hogy nem veszel nekem mást és nem az a meglepetés.-nem vicceltem, hangom komoly volt és tudtam, hogy a megbánás és a szégyenkezés egyszerre ül ki arcomra, hogy ennyire alulmaradtam ebben és mennyire nem így terveztem. De közben felébred bennem a kíváncsiság, és úgy kezdem arcát fürkészni, mintha abból ki tudnám deríteni, miről is van szó.
-Na együnk, aztán igyál, nem úszod meg a korcsolyázást.-nyomok egy kolbászkát a mellette lévő mustárba és a gyomrom mintha máris megnyugodna és az éhség kezdene múlni. A kenyérszeletből törve elgondolkodom, mit adhatnék neki. Egy dolog eszembe jut, de azt inkább az újév napján adnám neki. És a reményeim szerint addig minden úgy is alakul, ahogy eddig és a békés együttélés nem csak egy távoli emlék lesz, hanem élhető jelen.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 11, 2018 4:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

- Minél nehezebb vagyok, annál nagyobb árkot vágok a jégbe, és nem tudok majd felborulni - válaszolom kapásból Les megjegyzésére. - És amúgy is, kell a kaja, ha már ilyen igénybevételt támasztasz velem szemben. Na meg szegény hátsó felemmel szemben, ami valószínűleg sűrűn fog érintkezni a jéggel - forgatom a szemem már előre. Biztos vagyok benne, hogy jókora huppanások nélkül nem fogom megúszni a ma estét - de hát egye fene. - Nem, én forralt bort akarok. Most - teszem hozzá határozottan. Gondolom, ha némileg a fejembe száll az alkohol, kevésbé fog érdekelni, hányan röhögnek majd rajtam. - Ha nincs bor, nincs korcsolyázás - adok aztán tréfás ultimátumot Les-nek, de ezt alighanem ő maga is belátja, miután kifizetem a sálat, vonszolni kezd magával. Csakhogy én menet közben irányt váltok, a boros üstök felé húzom, pont a kolbászos stand szomszédságába. - Így legalább minden egy helyen van - teszek pénz a pultra. Nyilván Les sem akarna kimaradni semmi jóból - plusz legalább olyan éhes lehet, mint én.
- Ami a sálat illeti - folytatom a gondolatmenetemet, miközben jókorát harapok a kenyérből, és a szaftos, finom húsrudakból - tudom, hogy nem vártad el. De szerettem volna adni valamit. Nem készültem karácsonyra ajándékokkal, mert úgy hittem, ezen az ünnepem maximum a saját társaságommal töltöm majd az időmet. És akartam, hogy tudd, a történtek ellenére fontos vagy nekem. Ha nem így lenne, nem akartalak volna meglepni. Ennyi az egész. És mellesleg - köszörülöm meg a torkomat - lesz még egy meglepetésem számodra. Tudod, hogy nem igazán vagyok a szavak embere, szóval az majd inkább elmond neked mindent helyettem - nézek Les-re kissé bocsánatkérően, majd belekortyolok a borba. Talán jobb, ha nem mondok ennél többet - néha a beszéd felesleges is. A tettek sokkal beszédesebbek.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szer. Jan. 10, 2018 6:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Ha nem fognám a kezét, félnék, hogy a szorongó érzés nem csak ott lebegne, de magával is ragadna. Az embertömeg hömpölyög, ide-oda lökjük a másikat, hogy előrébb tudjunk jutni. A karácsony szépségei... De az illat és az a kavalkád, a vásár, a zene, ami ennek a városnak életet ad, kicsit feledteti velem ezt. Ettől függetlenül nagyokat kell nyelnem, hogy ne kezdek pánikszerűen utat törni magamnak.
-Ugye tudod, minél nehezebb vagy, annál nagyobb súly fog a gravitációnak hála a jégre huppanni?-vonom fel szemöldököm, szórakozottan simogatva kézfejét.-És ha még a forralt bor a fejedbe is száll... nem leszek elég, hogy megmentselek. De mit szólnál, ha a forralt bor jutna a végére? Mikor már biztonságban állsz, korcsolya és jég nélkül a két lábadon?-tudtam, hogy nehéz, és elég mókás volt elképzelni, ahogy esik-kel, míg én próbálom a két lábára tessékelni, támogatni, mint aki most tanul járni. És tekintve, hogy az utóbbi időben ledobtam magamról jó pár kilót, valószínű el sem bírnám. A csípő csontom szó szerint kiállt, ami kezdett valahol idegesíteni is... Ő viszont hála a jó alkatának és izomzatának, meg a puszta ténynek, hogy férfi volt, jóval nagyobb emelőerőt kellett, hogy maga mellett tudjon, ha arra gondolt, fel fogom tudni állítani, miután elesett.
A tömeg elfogy, és fellélegzem, hogy a morajlás picit csendesedik és a gyomrom sem szorít már olyan hévvel, hogy nehogy a fejem elveszítsem és a város egésze előtt robbantsak fel valamit ijedtemben. Mire észbe kapok a nézelődésből, már a nyakamban is landol egy jó meleg, vastag, zöld sál. A tükör felé nézek, ujjaimmal a puha fonalak közé túrva.
Lelkesen kezdek bólogatni, mint egy gyerek, de azért szavaimmal próbálom visszafogni az elkerülhetetlent.
-Ugye tudod, hogy semmi szükség rá, hogy elhalmozz ilyesmivel.-ha valaki, hát én nem vártam tőle soha el, hogy ajándékokkal, csokrokkal lepjen meg, de tudtam, mindig kiült arcomra a meglepettség, ha megtette. Nem azért, mert nem néztem volna ki belőle, csak egyszerűen tudhatta, hogy előtte, soha senki nem tett olyan boldoggá, mint azokban a pillanatokban ő. És most ennek hála ismét elönt a melegség.-De ennek hála sem úszod meg azt.-mutatok a jégpálya felé, de egyből át is nyargalok, magammal húzva a kolbászos felé, mert reggeli híján jócskán érzem az éhséget, ami egyre hangosabb morgásokat hallat a hasam felől is.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szer. Jan. 10, 2018 6:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

(Chriest és Les otthona)

Kézen fogva sétálok el Les-el a főtérig. Igazából nem is beszélünk túl sokat, bámészan nézzük a vásár fényeit, amelyek már egy utcával hamarabb látszanak, ahogy szinte színes fénycsóvát írnak az égre az égősorok, meg az apró tüzek lángjai, amelyet körülállnak a fázósabb alkatúak. Mindenhol emberek, forralt bor, édesség, ajándékok, üveggömbök láthatóak, és bármerre is forduljon az ember, a világ minden szeglete felől érzi a fenyőfák csodálatos illatát.
- Milyen szép... - mondom aztán félhangosan, félig-meddig magamnak, és valami jóleső érzéssel a szívemben bámészkodom. Mondjon bárki bármit, nincs is szebb ünnep ennél - és csak szebbé teszi, hogy nem egyedül, magányosan kell eltöltenem, mint ahogy néhány nappal ezelőtt még számítottam rá.
- Nem mintha nem teltem volna el a főztödtől, meg a desszerttől teljesen - fordítom fejem Les felé - de én akkor is tele fogom tömni magam. Először azzal - mutatok egy köteg, éppen sülő kolbászra - aztán azzal - intek fejemmel a forralt bor árusok felé - és végül keresek valami desszertet. Mondjuk vattacukrot. Vagy szaloncukrot. Mindegy, csak édes legyen - vigyorgok. - Kell a kalória, kárpótlás gyanánt azért ha utána kiröhögtetem magam a jégpályán. Na gyere... - kezdünk el sétálni és nézelődni az apró bódék között, igaz, ebben a tömegben ez nem olyan egyszerű, mint elsőre látszik. Néha úgy lökdösnek minket ide-oda, mintha biliárdot játszanának velünk, és ha nem fognám Les kezét, már elsodortak volna minket egymás mellől. Így hát nem csoda, ha megkönnyebbülten szusszanok egyet, mikor olyan helyre érünk, ahol nem mások állnak a saját lábunkon.
- Nézd csak! - torpanok meg egy árus előtt, ahol meleg, vastag sálak lógnak garmadával. Leveszek egyet, és Les nyaka köré tekerem - jól áll neki a zöld szín. - Ha tetszik, hagyd magadon - mosolygok melegen. Miért ne adhatnék neki valamit? Hiszen a feleségem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 08, 2017 12:10 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 07, 2017 1:57 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

to Ariel


Gerincropogtató törzskörzéssel imitáltam egy szédelgő mozgáskultúráját, ismét humorba bocsátva a szituációt. Ilyen pasas voltam - ha valamit el lehetett viccelni, megtettem: csupán a stílus és a hangnem mozgott széles skálákon. Nem voltam én ettől egy szerethető figura, vagy tudom is én, a beosztottjaimat számára biztosan nem... Inkább csak ebben leltem az örömömet, mi másban?
- És hogy érzed, kis szirén, eléggé megszédültem? - tárom szét szórakozottan a kezem, bal mutatóujjammal egy kört formálva a levegőbe. Csak a lámpa fénye garantálhatta azt, hogy ez a kép hozzá is elért, mert máskülönben fekete tinta lepte el a várost. Elcsacsogtuk hát az időt.
- Hogy egy csinos nő illeti magát bennük? - vontam fel a szemöldökömet, majd elnevettem magam. - Nem, a legkevésbé sem.. - lehelem odaadón, és magam is elcsodálkozom azon, hogy mennyire elidegenedtem az utóbbi időben ettől az udvarló magatartásformától. Mégis... kedvem leltem benne. Ez egy játék volt, aminek a végén én akartam nevetni. Ráadásul valóban pazar illatú permetet használok! Végre megérte az árát az a borsos lötty. Hogy mit vártam ettől az estétől? Magam sem tudom. De azt igen, hogy még egy magamfajta kutyaütő is igényli a közelséget, mások gondolatait, egy idegen testhőt. És ez mégiscsak jobb volt, mint állatbőrben sasolni másokat. Félreértés ne essék, ahhoz a szokásomhoz továbbra is ragaszkodom. Szakmai ártalom... is.
Első nekifutásra nem is dolgoztam fel, hogy mennyire túlspilázott volt a pár reakciója. Ugyaan már! Miért, minek tűnhet ez az eset? Óh, te ostoba, pontosan tudod, hogy minek.... Biztos, keresztények - zártam a témát magamban, és ismét a lány szavaira koncentráltam.
- Ennyire ügyetlennek tűnök? - kérdeztem vissza, majd bevillant a kis rögtönzött megmártózásom, és a kínos érzés féloldalra húzta ajkaimat. Na, ja. Nem pályafutásom fénypontja.
- A cigit később behajtom! - feleltem csökönyösséget álcázva, mert természetesen nem ragaszkodtam ahhoz, hogy adósságba verjem, de egy későbbi behajtás későbbi találkozást jelent. Nem? De. Ellöktem magam a szökőkúttól, és kisebb köröket róttam le a kirakott kövek ívén.
- Még az oroszlán is megijed a bosszús nősténytől. Nem akkora király ő mint amekkorának mutatja - vonok vállat, teljesen ellentmondva az előző gondolatmenetemnek. Talán erről még nincs is igazán kiforrt véleményem, vagy talán erről nincs jó vélemény. A rám tett spekulációját annyiban hagytam. Ilyen egzisztenciális magasröptű gondolatokhoz számomra este volt... Ennek most nincs itt a helye.
- Ariel?! - nyílnak tágra szemeim és mutatóujjam rá emelem. - Mint a kis hableány? - hüledezem látványosan, és - bátran - aurájába hajolok. - Már értem az előző kis szökőkutas közjátékot. És mondd csak, Ariel, most miért nem vonatkozik rád ez a némasági abrakadabra, amitől annyira üt a sztori? Na, azt imádnám most legjobban - ismét egy önfeledt nevetés, már-már görcsösen. A nevetésembe egy sziréna hangja pofátlankodott bele. Hát nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly fordulatokat vesz ez az esti bohóckodás. Mindenesetre nem vonzott a priusz gondolata... Cseppet sem.
- Óh, dehogynem! Pláne, ha rózsaszín és szőrös... - a reflektálásommal való elégedettségemről kevély vigyorom tudna mesélni... De tekintetem zavarossága mutatta a közelgő veszélyforrást, tartottam tőle. Jobb lenne elhúzni innen minél előbb. Nincs szükségem arra, hogy megint meggajduljon a képességem, és olyan csávába kergessem magam vagy a kis társaságom, aminek megoldásához kevés vagyok. Legyünk okosak, válasszuk a könnyebb utat.
- Egy fiatal ittas nő felajánlkozik egy öregembernek a nyílt utcán. Talán tényleg meg kellene várnunk azokat a rendőröket, nem gondolod? - biccentem oldalra a fejem, majd felkacagok. - Gyere! - ragadom meg a kezét és sietős léptekkel hagyjuk el a terepet.


/Holnapi nap folyamán írok egy rövid kezdőt a lakásomba is 26 /
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Júl. 05, 2017 3:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Richard && Ariel

Kár lenne tagadni, hogy kicsit nem volt szórakoztató az, hogy nem is sejtette, hogy honnan tudhatom, hogy mi ő. Pedig nem tűnt kezdőnek, ugyanakkor annyira tiszteltem a legtöbb természetfelettit, hogy ilyenből nem űznék gúnyt, még ha ki is néznék belőle. Emlékszem arra is, hogy milyen pokoli érzés volt az, amikor elveszítettem az erőmet, vagy éppen az, amikor átváltoztam farkassá. A farkasom még kevésbé békésebb teremtés, mintha csak semmi és senki nem lenne szent neki, talán nem véletlen fekete bundát öltve született meg. Idősebbeknek se fél neki menni és olykor egészen háttérbe tud szorítani, de legalább a hold átka nem úgy hat rám, mint a legtöbbekre. Keverék vagyok, ellentét kelt életre bennem; vélhetően pedig nem az egyetlen ellentét, ami lakózik mélyen legbelül, de helyette most ott a jó öreg maszk. Az emberek pedig meg se próbálják legtöbb esetben egymás maszkját leszedni, hogy a felszín alá lássanak, ami olykor áldás, míg máskor egészen átok tud lenni. Szavai azok, amik kiszakítanak a gondolataimból és ismét őt fürkészem egy sejtelmes mosoly keretében.
- Hmm, ki tudja. Lehet, hogy én ilyen kis szírén vagyok, aki így próbálja meg kicsit megszédíteni az áldozatait. Talán egyszer meg tudod a választ. – azt pedig, hogy miről is kapja meg egyelőre nem mondom el. A jelenlegi helyzetben elég sok mindenre lehetne érteni, arra, amit tettem, vagy éppen a jelenlegi „kedves” viselkedésemre, vagy arra, hogy honnan is tudom, hogy mi ő. Igazából most is elmondanám, ha nem is a teljes igazságot, hogy egy vadállat lakózik bennem, de a másik részét talán, viszont annyit se ittam, hogy egy ilyen tér közepén kezdjek el beszélni a boszorkányokról. Még a végén egy-két ember kedvet kapna ismét a boszorkányüldözéshez, vagy netán bezárnának diliházba. Jó, nem lenne nehéz kijutni onnan, de akkor se vágyom erre. Szeretem az ilyen titkokat megőrizni és nem mindenkinek kifecsegni.
Kíváncsian hallgatom a gondolatmenetét, miközben a játékos mosoly tovább is ott virít az arcomon. Nem vágok a szavába, inkább a férfit fürkészem, aki szintén részben nekem köszönhetően alulöltözött, de nem mintha ezt bánnám. Legalább nem csak én csinálok „hülyét” magamból, ha pont erre járna valaki.
- Ha így lenne, akkor zavarna? – billentem oldalra a fejemet ártatlanul, közben pedig továbbra is őt figyelem. – Mondjuk azt, hogy nem vetem meg, eléggé kényelmes és hasznos ruhadarabok tudnak lenni a férfiingek. És ennek még az illata se volt rossz. – aww, nem őrültem meg annyira, hogy bevalljam azt, hogy inkább kedvemre való az illat, ami az ingből áradozik, de eléggé furán venné ki magát. Abból pedig már szerintem bőven akad ebben a helyzetben is. A játszadozás pedig könnyedén kezd életre kelni közöttünk, amit csöppet se bánok. Szeretem a hasonló helyzeteket, főleg, amikor a férfiak se bunkó vadbarmok, vagy éppen vadállatok, hogy ők milyen erősek, miközben eszük még annyi se, mint a hangyának. Ő viszont műveltnek tűnt és kellemes volt a társasága is.
Hamarosan viszont már nem csak ketten élvezzük a park hangulatát, hanem egy fiatal pár is erre téved és tudtunkra is adják azt, hogy megpillantottak minket. Egy aprót sóhajtok, hiszen szerintem ennyire csak nem lehet vészes a helyzet. Messziről még szerintem az se látszik, ami közelről igen, lévén a víznek és a fehér ingnek köszönhetően. Kettő együtt igazi „barátok”.
- Egyszer mindent el kell kezdeni nem? Ettől még izgalmasabb az élet, másrészt meg nem hallom a szirénákat, így szerintem annyira nem vészes még a helyzet. – fordulok ismét felé, miután a fiatal pár sziluettje egyre távolabb lesz tőlünk. Elnevetem magam azon, amit mond. – Csak aztán nehogy egy szélvédőnek koppanj a sietős elrepülésben. – mosolyodom el hamiskásan, majd el is nevetem magam, amikor folytatja tovább a gondolatmenetet. – Ne félts, néha a legártatlanabb külső mögött lappang a legnagyobb veszély. Lehet még nálad is hamarabb eltűnnék, vagy nagyobb veszélyt jelentenék bárkire. – továbbra is úgy mondom a dolgokat, hogy két esélyes legyen. Nem áll szándékomban jelenleg elmondani, hogy mi is vagyok valójában. Most csak egy lány akarok lenni  - kicsit talán a tömegből – és nem több. Nem Breslin kötelezettséggel, vagy az éppen nagyjövő előtt álló balerina. Egyszerűen csak egy lány, aki élvezni akarja az estét valamilyen módon és nem gondolni szinte semmire se.
- Ha akarod vehetek neked másikat, két sarokra volt egy cigis bolt. – rántom meg a vállaimat, mintha nem lenne nagygond. Az arckifejezésem pedig könnyedén elárulja, hogy képes lennék ennyire lenge öltözetbe is besétálni a boltba, hiszen még mindig takarva van a legtöbb dolog, amit csak úgy nem mutogatnék még én se. Az életet meg élni kell, hiszen csak egy adatik belőle, így kár tényleg azon rágódni, hogy mások mit gondolhatnak az inges lányról a térközepén, vagy éppen az alsóneműbe csomagolt férfiról. Néha csak sodródni kell az árral. – Hmm, az állatok királya. Vajon emberi alakban is képes vagy oroszlánnak lenni, vagy csak átváltozva menne? – kérdezem meg egy-két korty között, hangomban pedig kellő pimaszság csendül, meg játékosság is. Amikor az italt kéri, akkor ismét elmosolyodom, de végül felé nyújtom, hiszen osztozkodni sose rossz ilyenen. Főleg egy ilyen helyzetben nem.
- Valóban kevesen hinnének benne? Szerintem egészen sokan, csak nem merik bevallani. – messzeségbe bámulok, amikor is sziréna hangja csapja meg a fülemet, ő még talán nem hallja, hiszen én is alig és csak a farkas mivoltomnak köszönhetően. – Ariel Nadine Breslin! – nyújtom felé végül a kezemet, hiszen hosszú percek teltek már el, de még mindig nem tudjuk egymás nevét.
- Talán ideje lenne indulni, ha csak nem kedveled a bilincseket. – és azzal a lendülettel ismét talpon vagyok. A cipőmet a kezembe kapom, meg a vizes ruhámat is. – Közelben laksz? Ott elárulok egy-két dolgot, ha akarod.  – ha nem, akkor vélhetően nem marad más, mint egy jó 20 perces séta a hotelig, ahol megszálltunk. Amennyiben pedig már így is nem lennénk eléggé átázva az ég egyszer csak megdörren, mintha így akarná jelezni, hogy másodpercek, vagy percek kérdése és le fog csapni ránk és az összes járókelőre… Bár még előnyünkre is lehet, ha túl sűrűn esik, legalább jobban eltűnhetünk és ha szerencsénk van, akkor látni se fogják az irányt, hogy merre indultunk.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 23, 2017 2:07 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

to Ariel


Maradjunk annyiban, hogy ez az egész elrugaszkodott badarság - ez a természetfeletti valóság - még mindig nem állt össze a fejemben, még ha elég testhezálló a téma is. Sosem értettem igazán a mechanikáját, működésének feltételeit vagy miértjét egyáltalán, de elfogadtam, mint ahogy elfogadom azt is, ha egy nő cicanadrágot visel nadrág helyett, vagy ha egy szakács az ananászt feltétként kezeli pizzasütésnél. Meg nem érthetem talán soha, de csak egy ideig izgatja a fantáziámat, utána marad a közönyös elfogadás: hát legyen. Az első tucat átváltozásom bűvöletbe ejtett, imádtam a folyamatot, imádtam a vele járó fájdalmat is, mert a bordatörés tud fájni, de a végén, az egésznek a végén már nem vagy önmagad, mert valami jobb vagy, valami más. Más viselkedési normákkal, más megérzéssel, ösztönökkel, gondolatokkal. A kezdeti emberi éned eltörpül az állatias vágyak dominanciájában, és úgy érzed, hogy most vagy otthon, most vagy az, aki valójában, ezt követően pedig sodornak magukkal az ingerek, és te hagyod magad. Ebben áll az egésznek a gyönyöre, emiatt nem tudnék nélküle élni, bár ma már nem érnek ilyen intenzíven az érzelmek, más téren sem. Máskülönben nem is tudom, hogy képes lennék-e egyéb dologról is ennyi szenvedéllyel beszélni, holott Isten a tanúm rá, megrémiszt ez egyaránt. Mert tudom, hogy nem normális. És ilyenek vagyunk mi emberek, parázunk attól, ami nem illik bele a mintába. Na, meg ugye az a kis gikszer mindezek mellett...
Persze, nem a kenyerem, ha éreztetik velem, hogy a tudástáram az utolsókat rúgja egy adott témában, ezért mindenképpen örültem volna neki, ha eltereljük a gondolatokat. Majd én egymagam utánajárok, hogy hol van a kutya elásva. - De végül csak leesett a tantusz! - világítok rá érdeklődésemnek körére. -  Vagy csak a nagyobb hatáskeltésért lepleztél le a kis magamutogatásodat követően? Mert akkor be kell valljam, le vagyok nyűgözve! - vonom fel a szemöldököm, és öltözködésbe fogom. Az imént tett megjegyzését, a hogyan szocializálódott a szegény animágus, ha ennyire tudatlan kérdéskört most nem feszegetném. Pont az előbbi gondolatmenetért. Nincs szükségem kiokításra, vagy a sebezhetőségemre való rávilágításra. Nem vagyok ostoba, vagy legalább is nem tartom magam annak. De ki tudja...
Feleletét bátran fűztem tovább. - Lássuk, állításod szerint először nem tudtad, hogy hozzám tartoznak a ruhák, tehát az első opciót ki is zárnám, úgyhogy ahogy nézem, ez azt jelenti, hogy kedvedre valók a férfiingek, jól látom? Esetleg kivételesen az enyém? - incselkedtem játékosan. Jól mutatott rajta a kissé testesebb darab, ami hosszában bár sokat takart, a víz más irányokban elmosta a kérdéseket. Egy ilyen testet mutogatni kellene. Például a színházban: már be is villant egy maréknyi szerep, amire alkalmas lenne. Nyilván olyanok, amikben nem kell megszólalni. Így is túl cserfes a leányzó.
A fiatal pár kis közjátéka kizökkentett a kurta elmélázásomból. Koncentrálva füleltem a siető léptekre és megrökönyödés hangjaira. - Azt hiszem, sőt, úgy sejtem, eljárás fog indulni ellenünk közszemérem-sértés vádjával, bűntárs - kocogtattam össze a csuklómat, mintha bilincs fityegne rajta, arcomon bűnbánó grimasz. - Én még csak-csak kikerülnék a zsaruk kezeiből, mondhatni kirepülnék - csapok egyet a levegőbe karjaimmal -, de mi lenne a te megoldásod? Lehet, hogy elő kellene állni eggyel, eléggé céltudatosnak tűnt az a magas C a lány szájából... Szerintem már a nyomunkban is vannak - vetem fel az ötletet, és mélyen pásztázom a sötét teret, amibe az előbb említett pár körvonala beleolvadt. Már messze jártak.
- Kislány, abban a zsebben csak a cigarettámat találod, azt pedig sikeresen tönkretetted - szúrós tekintetem árulkodik arról, hogy azért ez megérintett, de hangom komolytalanságot hordoz. Játéknak fogtam fel, amit játszani kell. - De ha igényt tartasz rá, vigyed csak. Nem foglak megállítani - vonok vállat, kis érték ez az aggodalomhoz. De azért eljátszottam a gondolattal, valószínű oroszlán, hmm, esetleg gepárd. Nem, az oroszlán mégis az állatok királya. - Oroszlán, talán oroszlán - mondok csak ennyit, és a kezében nyugvó üveget szuggerálom. - Esetleg kaphatnék még egy kortyot? Egészen ki vagyok száradva... - Ide vagy oda ez a kölnivíz... ha nincs más, iható. Na meg volt abban valami szép, hogy két idegen szegényes öltözetben olcsó vodkát iszik a békés, sosem balhés kis város főterén.
- Nos, az valóban kényelmetlen szituáció lenne. Kevesen hisznek mostanában a mesékben... A végén úgy maradnék! - nevetek fel, de magamban nyugtázom, biztos, hogy boszorkánnyal van dolgom. És most nem feltétlen a személyiségéről beszélek, bár kétségkívül akkor sem hazudnék nagyot.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jún. 21, 2017 10:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Richard && Ariel

Biztos voltam abban, hogy az egyetértésében lesz egy kisebb csavar, így kíváncsian vártam a folytatást, miközben egyik lábamról a másikra helyeztem át a testsúlyomat. Még az se különösebben zavart, hogy jelenleg egy ingen és egy bugyin kívül igazából nincs semmi se rajtam. Még így is kevesebbet mutattam meg magamból, mintha egy strandon dobáltam volna le a ruháimat. Amikor viszont meghallom a szavait, akkor elnevetem magam, csöppet se törődve azzal, hogy illik-e vagy nem. – Ha tudtam volna, akkor talán nem mentelek meg, mert előbb vagy utóbb biztosan sikerült volna valahogy a partra vetned magad. – kezdek bele, hiszen tényleg nem igazán figyeltem először az ismerős érzésre, ami hatalmába kerített a közelemben. – Másodszor pedig roppantérdekes, hogy nincs is sejtésed arról, hogy honnan tudom, hogy mi vagy. Ez pedig felvet még egy kérdést, hogy vajon miként nőhettél fel, ha a sajátjaid sose meséltek arról, hogy részben kiknek köszönhetően vagytok. – és igen, még mindig nem feleltem a kérdésére, vagyis inkább nem fedtem fel magam még, hogy mi vagyok. Kicsit talán még élveztem is azt, hogy ennyire nincs képben és vagy segítek neki, hogy legközelebb ne essen hasonló helyzetbe, vagy lehet inkább meghagyom a tudatlanságát ilyen téren, hogy másnak is szerezzen pár mókás pillanatot.
A kérdésén elmosolyodom, de ezt nem láthatja, hiszen a hátát mutatja számomra. – Csak azokét, akik előtte elérik, hogy valami miatt megváljak a ruháimtól, vagy ha megtetszik egy-egy darab, amit szívesen mondanék sajátoménak. – felelek pontosan annyira komolyan, mint amennyire ebben a helyzetben lehetséges. Hallom a közeledő lépteket, amit egy kisebb sikoly, majd suttogás követ, mire pedig arra pillantok már egy pár sietve indul el messze ettől a helytől. Képzelem milyen remekül festhetünk, én férfiingben, ő meg egy szál alsóba. Már csak talán a rendőrség hiányozna ahhoz, hogy tökéletes legyen ez a „buli”.
- Ha nem ízlik, nem kell inni. Nem tudtam, hogy Mr. finnyás urasághoz lesz szerencsém, így meg se próbáltam valami minőségibb italt lenyúlni. – ittam már én is jobbat ennél, de most ez is megtette hatását, vagyis majdnem megtette, hiszen szép lassan egyre inkább kezdett a lilaköd is távozni. Nem mintha annyira hatalmába kerített volna már, de még az a kicsit is kezdett elillanni, hogy a józanság szép lassan visszatérjen még inkább. – Így jár az, aki őrizetlenül hagyja a cuccait, de még mindig talán jobban jártál, mert nem zsebeltelek ki. – pillantok rá egy féloldalas mosollyal az arcomon, miközben egészen közel sétálok és lehuppanok és is a szökőkút szélére. – Bár még megtehetem azt is, kíváncsi lennék mivé változnál, hogy megállíts. – billentem oldalra kicsit a fejemet, miközben pimasz mosoly kúszik a korábbi mosolyt felváltva.
-  Hmm, nem is rossz ötlet, de lehet békává változtatnálak, hogy csak az igazcsók menthessen meg. – úgy teszek közben, mintha tényleg fontolóra venném a dolgot, miközben arra is ügyelek, hogy elég játékosság csendüljön a hangomban, hogy ne tudja eldönteni, hogy vajon tényleg képes lennék-e rá, vagy nem.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 19, 2017 1:03 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

to Ariel


Felkacagtam válaszán. Nem szorultam magyarázatra, hisz CSAK nyilvánvaló volt, hogy jobb helyet, sőt, jobb alanyokat is találnék magamnak - ez az igazság, ha az lenne a kívánságom, hogy eleget tegyek ilyen-olyan vágyaimnak, mert megvannak erre az alkalmas helyek. Nem vagyok vadász, hogy lesben álljak egy cafat húsért, ha azt akár könnyebben is megkaphatom, legalább is eszerint élem a kis életemet. - Még a helyükön vannak! - tettem hozzá foghegyről, és végignyomkodtam szemhéjamat ujjaimmal, mintegy konstatálva, hogy bizony, helyükön vannak, és épek, nincs min aggódni. - De igazad van - egészítettem ki rögvest, korrigálva az előző kijelentésemet. Nem szeretek adós maradni gondolatokkal. - Valóban nem vagyunk kvittek. Te tisztában voltál vele, hogy mi vagyok, míg nekem sejtelmem sincs arról, hogy kivel állok szemben - döntöttem oldalra a fejem játékosan. Hogy fenyegetve éreztem-e magam? Nem különösebben. Lehet, hogy nem ártana, de nem vagyok az a fajta, a természetemnek nem eleme, és ezen már nem is szeretnék igazán változtatni. Ráadásul a kis borvirágos hölgy az egy szál ingemben inkább volt mulatságos, mint bokaremegtető.
Míg azt a falatnyi ruhadarabot magamra kaptam, hogy mégiscsak egy kis civilizáltságot magamra erőltessek, hallgattam szavait. Elhiszem, hogy nem hatja meg, hogy eláztatta ruháimat, és a beletemetett kis ingóságaimat, de nekem azért paprikás lett tőle a hangulatom. Egy hozzám hasonló bagós ezt most megértené. - Mondd csak, kislány, gyakran lopod el idegenek ruháit? -  érdeklődtem a kárt felmérve, még háttal a lánynak. Nem vittem túlzásba a műveletet, hátam közepére sem kívántam egy magamra simuló, tapadó nadrágot, úgyhogy úgy határoztam, hogy ebben fogok hazasétálni. Semmi sallang, semmi giccs, csak szellősen...
Megmondom őszintén, ittam már minőségibb italt és ez az arcomra terülő grimaszból is lerítt, nem is tartottam a vodkát ebben a korban érett választásnak. Azt csak a fiatalok isszák egy kis bódultságért, de tetszett, hogy bosszantottam, így még egy korty lecsúszott. - Tényleg nem kínáltál meg vele, Sherlock... - hagytam jóvá megállapítását, ami őszintén csak elfecsérelt szóhalmaz, és felvont szemöldökkel reagáltam le azt a heves mozdulatsort, amivel elbitorolta a frissen szerzett palackot. - Ahogy én sem téged a ruháimmal - vontam vállat, de tekintetem végig rajta hordoztam. Tetszett ez az adok-kapok, az, amilyen könnyen felbőszíthető és az, ahogy néhány vízcsepptől megugrik a szíve. Egyszerűen csak szórakoztatott.
- Miért, ha kiderülne, hogy szatír vagyok, visszadobnál? - ciccegtem rosszallóan és eszem ágában sincs viszonozni a magázódást.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 18, 2017 2:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Richard && Ariel

Talán még se kellett volna ennyit innom az este folyamán, de akkor bele se gondoltam abba, hogy milyen mellékhatása lehet. Nem voltam részeg, ahogyan annyit se hittem, hogy hánynom kelljen, de azért az alkohol hatása kicsit látszott, így pedig nem volt nehéz elveszteni az egyensúlyomat is, amikor a lábam megcsúszott, hiába voltam képes felfogni remekül a külvilágot. Nem jutottam még el arra a szintre, hogy már a világ is kezdjen elmosódni és tényleg az italba meneküljek teljesen. Sajgott minden testrészem, de nem sok időt adtam arra, hogy saját épségemmel foglalkozzak, mert azért még állat gyilkos se voltam, hiába rontottam neki múltkor farkas alakban egy vadbaromnak, hogy ha nem jelenik meg a testvérem, akkor a hullaház egy idiótával többel teljen meg. Sietve emeltem ki a madarat a peremre, hogy utána rövid ideig még őt figyeljem, hogy tényleg rendben van-e, majd pedig én is kimásztam a vízből.
Nem kellett nekem se sokat gondolkodnom, ha már valaki ilyen sietve magára hagyta a ruháit, akkor abból legalább valami hasznomra is lehet, hiszen hiába volt itt a nyár, attól még az esti szellő eléggé hidegre fordult. A vizes ruha másodpercek alatt hullott a földre, majd azt követte a csipke melltartó is, hiszen mi értelme lett volna az ingnek, ha egyből megint eláztatom? Ujjaim könnyedén futottak végig a gombokon, hogy összefogjam magamon a ruhadarabot, mielőtt még valaki meglátna és rendőrt hívna amiatt, hogy valaki meztelen a főtéren. Az ing még talán combom közepéig se ért el – ilyenkor talán átok a hosszú, formás és vékony lábak -, de legalább eltakarta azt, amit kellett, miközben kicsit talán egy-két helyen a hajamnak köszönhetően, vagy a rajtam maradt fehérneműnek köszönhetően kezdett kicsit vizessé válni. Az pedig továbbra se érdekelt, hogy ki mit gondolna a lenge öltözetem miatt. Régóta nem aggódtam ilyen miatt.
Mielőtt pedig tovább indulhattam volna még inkább felfedezni a várost, vagy valami szórakozást találni az este hátra levő részére, azelőtt még erősebben hatalmába kerített az az érzés, amit Lynn közelében éreztem egykoron. Az egyetlen igaz barátom volt, aki animágus volt. Apa sokat mesélt erről a fajról, ahogyan a boszorkányok és a közöttük lévő kötelékről is, így pedig az ismerős bizsergető érzés elegendő volt ahhoz, hogy maradjak és a madárhoz beszéljek. Azt meg részben próbáltam elmémben kicsit hátrébb elzárni, hogy ha igaz a megérzésem, akkor az előbb mutattam meg többet a testemből, mint talán tettem volna más esetben. Figyelem, ahogyan elkezd megváltozni, amikor pedig megszólal, akkor elnevetem magam. – Valóban azok lennénk? – vonom fel az egyik szemöldökömet, miközben nem is leplezem, hogy miként futatom végig rajta a pillantásomat. Még akkor is, ha nem illene, ha már szerinte kvittek vagyunk, akkor miért leplezzem azt, hogy miként mérem végig? – Szerintem nem vagyunk, mert míg te tudtad, hogy látni foglak, addig nekem fogalmam sem volt róla, hogy esetleg valakinek a szeme kieshet a helyéről... – szólalok meg játékosan és egy féloldalas mosoly kúszik az arcomra, miközben ismét meglelem az íriszeimmel az engem fürkésző szempárt. Figyelem, ahogyan a ruháiért megy és a kisebb „morgolódását” hallom. – Most kellene mondanom, hogy sajnálom, még ha nem is? – szólaltam meg kicsit talán pimaszul, ha nem is pillantott hátra érezhette a pillantásomat a hátán. Nem gondoltam volna, hogy ma este még ilyen kalamajkába fogok keveredni. Hamarosan pedig magára is öltötte a kicsit elázott bokszert, de míg ő visszaült a peremre, én addig még mindig álltam az ingjében és kíváncsian fürkésztem az idegent. Aztán pedig megrázza a fejét és hirtelen ismét az apró vízcseppek kezdenek beteríteni és ahol elérik az ing anyagát, szép lassan kezd átlátszóvá válni, lévén, hogy fehér volt. Sietve lépek hátrébb egyet. – Képzelem, hogy mennyire sajnálhatja. – ironikusnak szánom a szavaimat, hiszen egyáltalán nem gondolom komolyan. – Vodka… - felelnék neki, mire megforgatom a szemeimet, ahogyan beleiszik. – Szerintem nem kínáltam meg vele, de lehet a fejemet is bevertem az esés közben, vagy a korábbi látványnak köszönhetően? – teszek úgy, mint aki tényleg elgondolkozik ezen, majd pedig közelebb lépek hozzá. – Ezek szerint, akkor egy leskelődő életét mentettem meg? – teszem fel költőien a kérdést, mintha direkt akarnám húzni őt, majd egészen közel lépek hozzá, hogy elvegyem az üveget és én is igyak belőle pár kortyot, de még mindig nem foglalok helyet mellette.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 17, 2017 11:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

to Ariel



A haláltusámat sokkal szórakoztatóbbnak találtam volna, ha közben nem telnek meg légüregeim - és a többi üregem -  állott vízzel. Így nehéz volt kikacagni magamat, na, nem mintha egyébként lehetőségem lett volna rá - sok mindenre képesek ezek szelíd fajzatok, de egy jóízűt röhögni... nem. Miközben ott szenvedtem, látványosan, légszomjasan, újra és újra repetázva a vízből, felfigyeltem egy öblös csattanásra a közelemből - nem mondhatom, hogy a finom hallásomnak köszönhetően, hiszen a hang erejénél már csak a sodrása volt masszívabb. Megdobott a hullám, majd magával rántott a kékségbe, hogy aztán utórezgései megismételjék az előző kört. Nem hittem el, hogy hiába vesződöm, ebben az életbevágó minutumban tehetetlen vagyok. Micsoda haszontalan képesség! Bárcsak az aranyhal mellett raktam volna le a voksom... Legalább annyira buta állat az is.
Nem tudom, hogy mennyi időt töltöttem ebben a cudar helyzetben, mert amilyen pici voltam, olyan hosszúnak tűntek ezek a másodpercek. Mégis olyan érthetetlen volt az a sötét tónuslepel, ami befedte a színeket körülöttem. Azt hiszem, az oxigénhiánynak tudtam be először, aztán megéreztem a támogató ujjbegyeket körülöttem. Óh, azt hiszem, tudom, hogy mi történik itt! A finom kéz kiemelt a hívogató, vízzel telt csészéből és  a peremre helyezett, ami végre megtartott. Prüszköltem kettőt és megráztam magam. Szükségem van egy szál cigarettára...
Még fel sem ocsúdtam a hirtelen jött adrenalinlöketből, amikor megfordulván egy csupasz teliholddal találtam magam szemben. Kis híján visszaszédültem a vízbe, mit ne mondjak... Na nem azért, mert régen láttam volna meztelen nőt, azt be sem vallanám való igaz, csak az ember nem erre számít egy főtéri séta folyamán. De véletlenül sem panaszkodom. Elidőztem az öltözködő hölgyön, akit talán ilyen formában még szebbnek találtam, mint ruhástul. Lassan, ráérősen fektette vállaira frissen vasalt ingemet, és járt végig ujja a gombsoron. Kedves pillanat volt ez, csendes és volt benne valami megmosolyogtató. Kedvemre volt ez a temperamentum. A hölgy habitusa szöges ellentéte volt a múltkori parkos lányéhoz, amennyiben ő sokkal felszabadultabb és váratlanabb volt. Elnéztem volna akár órákig, ahogy ténfereg és keresi bajt.
Csak ne kerestem volna én is... Szinte leolvasható volt megdermedt arcáról, ahogy összeáll fejében a kép rólam és az árva öltözékről, arról, hogy összetartozunk. Vajon honnan tudja ő is? Honnan tudja mostanában mindenki? Emberek... Mindenesetre itt volt az ideje annak, hogy felfedjem magam, ha már szembesített az észrevételével. Mi értelme lenne játszani itt a tudatlan, plusz érdekelt, hogy mi járatban erre, úgyhogy gondoltam egyet, és hagytam, hogy hangom is legyen hozzá: testem összerándult, majd nyúlásnak indult, és lassan a csontok is megereszkedtek, masszív vázat kölcsönözve emberi fizimiskámnak. - Kvö...kvittek vagyunk - nyögtem ki végül, ahogy hangomra találtam, célozva arra, hogy most az én szebbik felemet sem takarja az égvilágon semmi, úgyhogy a kandeláber fénye alatt semmi sem maradt titokban. Megdörzsöltem tarkómat, és odaslattyogtam a maradék ruhadarabokhoz. Már láttam, hogy baj lesz. A kis hölgy sikeresen eláztatta azokat, miközben az ingemért küzdött. - Óh remek - mormoltam, és kiráztam a nadrágom zsebéből a benne hagyott cigarettásdobozt. Persze, reménytelenül csíptem számba egy nedves szálat, de ebből pöfékelés bizony nem lesz. Vállat vonva nyúltam inkább a gatyám után, hogy legalább egy nedves boxert magamon tudhassak, és visszaültem a kis szökőkútra, ha már így hozzám nőtt. Megráztam a fejem, hogy hajamból kirázzam a cseppeket, de nem számítottam arra, hogy azok könnyedén elérik a lányt is. - Elnézést! - költöttem hozzá udvariasságból, mert igazából annyira nem bántam a dolgot. Farkasszemet néztem vele, számat félmosolyra húztam. - Mit iszunk? - tettem fel a kérdést, ahogy a földön heverő üvegcséhez nyúltam, majd beleittam.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 16, 2017 9:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Richard && Ariel

Nem voltam részeg, inkább csak kicsit jobb kedvem volt az alkoholtól, még inkább feloldottam, nem mintha egyébként baj lenne, de azt is kár lenne tagadni, hogy nem viselt meg az, ami a családunkkal történt, hiszen pont azt veszítettem el, aki a leginkább fontos volt számomra. A tánc iránti szenvedélyemet anyutól örököltem vélhetően, míg a képességeimet édesapámtól származott, legalábbis, ami a mágiát érinti. Bármikor képes lettem volna az utcán táncra perdülni, ha zenét hallanék és olyan kedvem lenne. Megtanultam az illemet, ugyanakkor egyre inkább azt is, hogy miként ne érdekeljenek a fura szempárok, vagy éppen megnyilvánulások, ha olyat tettem, ami nem volt annyira megszokott. Az ember vagy beolvad a tömegbe, vagy pedig felvállalja magát, én legalábbis így láttam. Természetesen világéletemben törekedtem arra is, hogy ne hozzak szégyent a családomra, ahogyan feketefoltot se miattam szerezzen a tiszteletnek örvendő Breslin család Seattle-ben, de itt legalább senki se ismert.
Ahogyan a zenét, úgy a táncot is sokan nem tudják értékelni, pedig sok mindent ki lehet mind a kettővel fejezni és néha könnyebb is, mint amikor szavakba öntik az emberek. Most pedig nagyon is szükségem volt, hiszen itt talán nem árthatok senkinek se, ha hagyom, hogy az alig hallható zene magával rántson, amit talán nem is mindenki hallana meg, hiába egészen csendes a környék, legalábbis ilyen későn. Ez a város talán tényleg nem alszik, hiszen pár utcával arrébb is volt muzsika. Ahogyan az se érdekelt, hogy esetleg valaki rám hívhatja amiatt a rendőrséget, hogy bemásztam a szökőkútba. Kicsit szabat és „őrült” akartam lenni, hagyni hogy a zene magával rántson és megfeledkezni a világról.
Amikor viszont a madár visszacsicsergett, akkor furán pillantottam rá, majd vissza ruhára. Kicsit még meg is ráztam a fejemet, hiszen biztosan eltévedt madár, aki még ilyenkor nem alszik, vagy az is lehet, hogy én zavartam meg. Bár azt is nehezen hinném el, hogy pont itt akarta volna a csobogó víz hangjára álomra hajtania a fejét. Mielőtt viszont elmerülhetnék a ruhák átkutatásában, hogy kivált meg ennyire fura módon tőle – hiszen egyetlen egy férfi se rohangált meztelenül a közelben – egyszer csak valami csobbanásra lettem figyelmes. Sietve kaptam abba az irányba a fejemet, amikor is megláttam a vergődő kismadarat pár lépésre tőlem a vízben. Habozás nélkül pattantam fel, aminek az lett a következménye, hogy megcsúsztam és sikeresen elmerültem kicsit a szökőkútban, pedig nem állt szándékomban „megfürdeni” benne, mielőtt viszont önsajnálatba kezdhettem volna azelőtt inkább a madárka megmentésére siettem és kiraktam őt a peremre, mielőtt belefulladna a vízbe, majd én is kimásztam a vízből, miközben egy kisebb sóhaj szaladt ki az ajkaimon, hiszen teljesen eláztam. A ruha testemhez tapadt teljesen és lévén, hogy fehér volt, így még többet is mutatott a kelleténél.
Tekintetem újra a ruhára siklott, majd az éjszakai lámpák fényében úszó térre siklott a pillantásom. Figyeltem minden rezdülésre, ahogyan közelebb mentem az otthagyott ruhához, majd pedig az inget vettem szemügyre. Méretben eléggé hosszú lenne, majd kicsit szimatolni kezdtem. Nem kellett túl közel mennem, hiszen mégis csak farkas volnék. Inkább kellemes férfi illata volt, mintsem izzadság szaga. Utolsó pillantást vetettem a térre, majd idegesen figyeltem, ahogyan egy pár elhalad, majd a következő pillanatban egyszerűen kibújtam a vizes göncből, majd belebújtam az ingbe. Ráérek akkor aggódni, ha netán megjelenne a tulajdonosa, de addigra lehet már itt se leszek, de aztán újra belém nyílalt az felismerés és a madárra siklott a pillantásom.
- Awww, azt ne mond, hogy te… - kezdtem bele, amikor is rájöttem, hogy az előbb dobtam le a ruháimat lehet egy kíváncsi szempár előtt. A boszorkányok megérzik, ha egy animágus van a közelükben és ezért volt olyan ismerősen idegen ez a bizsergető érzés. – Nem madár vagy, igaz? – pillantottam rá kérdőn és ha a tánc miatt nem néztek eddig furán rám az emberek, akkor most már biztosan, hiszen egy szál ingben álltam a tér közepén és egy madárhoz beszélek. – "Direkt" estél bele a vízbe? – abszurd feltételezés, de egy ilyen könnyedén meg is lehet csúszni és ki tudja, hogy éppen mi fordult meg a fejében, ha tényleg igaz a megérzésem… Ha pedig nem tévedtem és esetleg ott változott vissza, ahol volt, akkor is biztos volt, hogy oly könnyedén a ruháit se fogja megszerezni vélhetően, hiszen valahol félúton álltam a többi ruhája és közte.

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Vissza az elejére Go down
 

Főtér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Vas. Okt. 14, 2018 8:53 am
Szomb. Okt. 13, 2018 9:57 am




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3