Share | 

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Raise Hell
Tartózkodási hely :
∞ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
∞ prima ballerina
Humor :
∞ depending on the mood



A poszt írója Ariel Nadine Breslin
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 08, 2017 12:10 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 07, 2017 1:57 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to Ariel


Gerincropogtató törzskörzéssel imitáltam egy szédelgő mozgáskultúráját, ismét humorba bocsátva a szituációt. Ilyen pasas voltam - ha valamit el lehetett viccelni, megtettem: csupán a stílus és a hangnem mozgott széles skálákon. Nem voltam én ettől egy szerethető figura, vagy tudom is én, a beosztottjaimat számára biztosan nem... Inkább csak ebben leltem az örömömet, mi másban?
- És hogy érzed, kis szirén, eléggé megszédültem? - tárom szét szórakozottan a kezem, bal mutatóujjammal egy kört formálva a levegőbe. Csak a lámpa fénye garantálhatta azt, hogy ez a kép hozzá is elért, mert máskülönben fekete tinta lepte el a várost. Elcsacsogtuk hát az időt.
- Hogy egy csinos nő illeti magát bennük? - vontam fel a szemöldökömet, majd elnevettem magam. - Nem, a legkevésbé sem.. - lehelem odaadón, és magam is elcsodálkozom azon, hogy mennyire elidegenedtem az utóbbi időben ettől az udvarló magatartásformától. Mégis... kedvem leltem benne. Ez egy játék volt, aminek a végén én akartam nevetni. Ráadásul valóban pazar illatú permetet használok! Végre megérte az árát az a borsos lötty. Hogy mit vártam ettől az estétől? Magam sem tudom. De azt igen, hogy még egy magamfajta kutyaütő is igényli a közelséget, mások gondolatait, egy idegen testhőt. És ez mégiscsak jobb volt, mint állatbőrben sasolni másokat. Félreértés ne essék, ahhoz a szokásomhoz továbbra is ragaszkodom. Szakmai ártalom... is.
Első nekifutásra nem is dolgoztam fel, hogy mennyire túlspilázott volt a pár reakciója. Ugyaan már! Miért, minek tűnhet ez az eset? Óh, te ostoba, pontosan tudod, hogy minek.... Biztos, keresztények - zártam a témát magamban, és ismét a lány szavaira koncentráltam.
- Ennyire ügyetlennek tűnök? - kérdeztem vissza, majd bevillant a kis rögtönzött megmártózásom, és a kínos érzés féloldalra húzta ajkaimat. Na, ja. Nem pályafutásom fénypontja.
- A cigit később behajtom! - feleltem csökönyösséget álcázva, mert természetesen nem ragaszkodtam ahhoz, hogy adósságba verjem, de egy későbbi behajtás későbbi találkozást jelent. Nem? De. Ellöktem magam a szökőkúttól, és kisebb köröket róttam le a kirakott kövek ívén.
- Még az oroszlán is megijed a bosszús nősténytől. Nem akkora király ő mint amekkorának mutatja - vonok vállat, teljesen ellentmondva az előző gondolatmenetemnek. Talán erről még nincs is igazán kiforrt véleményem, vagy talán erről nincs jó vélemény. A rám tett spekulációját annyiban hagytam. Ilyen egzisztenciális magasröptű gondolatokhoz számomra este volt... Ennek most nincs itt a helye.
- Ariel?! - nyílnak tágra szemeim és mutatóujjam rá emelem. - Mint a kis hableány? - hüledezem látványosan, és - bátran - aurájába hajolok. - Már értem az előző kis szökőkutas közjátékot. És mondd csak, Ariel, most miért nem vonatkozik rád ez a némasági abrakadabra, amitől annyira üt a sztori? Na, azt imádnám most legjobban - ismét egy önfeledt nevetés, már-már görcsösen. A nevetésembe egy sziréna hangja pofátlankodott bele. Hát nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly fordulatokat vesz ez az esti bohóckodás. Mindenesetre nem vonzott a priusz gondolata... Cseppet sem.
- Óh, dehogynem! Pláne, ha rózsaszín és szőrös... - a reflektálásommal való elégedettségemről kevély vigyorom tudna mesélni... De tekintetem zavarossága mutatta a közelgő veszélyforrást, tartottam tőle. Jobb lenne elhúzni innen minél előbb. Nincs szükségem arra, hogy megint meggajduljon a képességem, és olyan csávába kergessem magam vagy a kis társaságom, aminek megoldásához kevés vagyok. Legyünk okosak, válasszuk a könnyebb utat.
- Egy fiatal ittas nő felajánlkozik egy öregembernek a nyílt utcán. Talán tényleg meg kellene várnunk azokat a rendőröket, nem gondolod? - biccentem oldalra a fejem, majd felkacagok. - Gyere! - ragadom meg a kezét és sietős léptekkel hagyjuk el a terepet.


/Holnapi nap folyamán írok egy rövid kezdőt a lakásomba is 26 /
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Raise Hell
Tartózkodási hely :
∞ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
∞ prima ballerina
Humor :
∞ depending on the mood



A poszt írója Ariel Nadine Breslin
Elküldésének ideje Szer. Júl. 05, 2017 3:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Richard && Ariel

Kár lenne tagadni, hogy kicsit nem volt szórakoztató az, hogy nem is sejtette, hogy honnan tudhatom, hogy mi ő. Pedig nem tűnt kezdőnek, ugyanakkor annyira tiszteltem a legtöbb természetfelettit, hogy ilyenből nem űznék gúnyt, még ha ki is néznék belőle. Emlékszem arra is, hogy milyen pokoli érzés volt az, amikor elveszítettem az erőmet, vagy éppen az, amikor átváltoztam farkassá. A farkasom még kevésbé békésebb teremtés, mintha csak semmi és senki nem lenne szent neki, talán nem véletlen fekete bundát öltve született meg. Idősebbeknek se fél neki menni és olykor egészen háttérbe tud szorítani, de legalább a hold átka nem úgy hat rám, mint a legtöbbekre. Keverék vagyok, ellentét kelt életre bennem; vélhetően pedig nem az egyetlen ellentét, ami lakózik mélyen legbelül, de helyette most ott a jó öreg maszk. Az emberek pedig meg se próbálják legtöbb esetben egymás maszkját leszedni, hogy a felszín alá lássanak, ami olykor áldás, míg máskor egészen átok tud lenni. Szavai azok, amik kiszakítanak a gondolataimból és ismét őt fürkészem egy sejtelmes mosoly keretében.
- Hmm, ki tudja. Lehet, hogy én ilyen kis szírén vagyok, aki így próbálja meg kicsit megszédíteni az áldozatait. Talán egyszer meg tudod a választ. – azt pedig, hogy miről is kapja meg egyelőre nem mondom el. A jelenlegi helyzetben elég sok mindenre lehetne érteni, arra, amit tettem, vagy éppen a jelenlegi „kedves” viselkedésemre, vagy arra, hogy honnan is tudom, hogy mi ő. Igazából most is elmondanám, ha nem is a teljes igazságot, hogy egy vadállat lakózik bennem, de a másik részét talán, viszont annyit se ittam, hogy egy ilyen tér közepén kezdjek el beszélni a boszorkányokról. Még a végén egy-két ember kedvet kapna ismét a boszorkányüldözéshez, vagy netán bezárnának diliházba. Jó, nem lenne nehéz kijutni onnan, de akkor se vágyom erre. Szeretem az ilyen titkokat megőrizni és nem mindenkinek kifecsegni.
Kíváncsian hallgatom a gondolatmenetét, miközben a játékos mosoly tovább is ott virít az arcomon. Nem vágok a szavába, inkább a férfit fürkészem, aki szintén részben nekem köszönhetően alulöltözött, de nem mintha ezt bánnám. Legalább nem csak én csinálok „hülyét” magamból, ha pont erre járna valaki.
- Ha így lenne, akkor zavarna? – billentem oldalra a fejemet ártatlanul, közben pedig továbbra is őt figyelem. – Mondjuk azt, hogy nem vetem meg, eléggé kényelmes és hasznos ruhadarabok tudnak lenni a férfiingek. És ennek még az illata se volt rossz. – aww, nem őrültem meg annyira, hogy bevalljam azt, hogy inkább kedvemre való az illat, ami az ingből áradozik, de eléggé furán venné ki magát. Abból pedig már szerintem bőven akad ebben a helyzetben is. A játszadozás pedig könnyedén kezd életre kelni közöttünk, amit csöppet se bánok. Szeretem a hasonló helyzeteket, főleg, amikor a férfiak se bunkó vadbarmok, vagy éppen vadállatok, hogy ők milyen erősek, miközben eszük még annyi se, mint a hangyának. Ő viszont műveltnek tűnt és kellemes volt a társasága is.
Hamarosan viszont már nem csak ketten élvezzük a park hangulatát, hanem egy fiatal pár is erre téved és tudtunkra is adják azt, hogy megpillantottak minket. Egy aprót sóhajtok, hiszen szerintem ennyire csak nem lehet vészes a helyzet. Messziről még szerintem az se látszik, ami közelről igen, lévén a víznek és a fehér ingnek köszönhetően. Kettő együtt igazi „barátok”.
- Egyszer mindent el kell kezdeni nem? Ettől még izgalmasabb az élet, másrészt meg nem hallom a szirénákat, így szerintem annyira nem vészes még a helyzet. – fordulok ismét felé, miután a fiatal pár sziluettje egyre távolabb lesz tőlünk. Elnevetem magam azon, amit mond. – Csak aztán nehogy egy szélvédőnek koppanj a sietős elrepülésben. – mosolyodom el hamiskásan, majd el is nevetem magam, amikor folytatja tovább a gondolatmenetet. – Ne félts, néha a legártatlanabb külső mögött lappang a legnagyobb veszély. Lehet még nálad is hamarabb eltűnnék, vagy nagyobb veszélyt jelentenék bárkire. – továbbra is úgy mondom a dolgokat, hogy két esélyes legyen. Nem áll szándékomban jelenleg elmondani, hogy mi is vagyok valójában. Most csak egy lány akarok lenni  - kicsit talán a tömegből – és nem több. Nem Breslin kötelezettséggel, vagy az éppen nagyjövő előtt álló balerina. Egyszerűen csak egy lány, aki élvezni akarja az estét valamilyen módon és nem gondolni szinte semmire se.
- Ha akarod vehetek neked másikat, két sarokra volt egy cigis bolt. – rántom meg a vállaimat, mintha nem lenne nagygond. Az arckifejezésem pedig könnyedén elárulja, hogy képes lennék ennyire lenge öltözetbe is besétálni a boltba, hiszen még mindig takarva van a legtöbb dolog, amit csak úgy nem mutogatnék még én se. Az életet meg élni kell, hiszen csak egy adatik belőle, így kár tényleg azon rágódni, hogy mások mit gondolhatnak az inges lányról a térközepén, vagy éppen az alsóneműbe csomagolt férfiról. Néha csak sodródni kell az árral. – Hmm, az állatok királya. Vajon emberi alakban is képes vagy oroszlánnak lenni, vagy csak átváltozva menne? – kérdezem meg egy-két korty között, hangomban pedig kellő pimaszság csendül, meg játékosság is. Amikor az italt kéri, akkor ismét elmosolyodom, de végül felé nyújtom, hiszen osztozkodni sose rossz ilyenen. Főleg egy ilyen helyzetben nem.
- Valóban kevesen hinnének benne? Szerintem egészen sokan, csak nem merik bevallani. – messzeségbe bámulok, amikor is sziréna hangja csapja meg a fülemet, ő még talán nem hallja, hiszen én is alig és csak a farkas mivoltomnak köszönhetően. – Ariel Nadine Breslin! – nyújtom felé végül a kezemet, hiszen hosszú percek teltek már el, de még mindig nem tudjuk egymás nevét.
- Talán ideje lenne indulni, ha csak nem kedveled a bilincseket. – és azzal a lendülettel ismét talpon vagyok. A cipőmet a kezembe kapom, meg a vizes ruhámat is. – Közelben laksz? Ott elárulok egy-két dolgot, ha akarod.  – ha nem, akkor vélhetően nem marad más, mint egy jó 20 perces séta a hotelig, ahol megszálltunk. Amennyiben pedig már így is nem lennénk eléggé átázva az ég egyszer csak megdörren, mintha így akarná jelezni, hogy másodpercek, vagy percek kérdése és le fog csapni ránk és az összes járókelőre… Bár még előnyünkre is lehet, ha túl sűrűn esik, legalább jobban eltűnhetünk és ha szerencsénk van, akkor látni se fogják az irányt, hogy merre indultunk.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 23, 2017 2:07 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to Ariel


Maradjunk annyiban, hogy ez az egész elrugaszkodott badarság - ez a természetfeletti valóság - még mindig nem állt össze a fejemben, még ha elég testhezálló a téma is. Sosem értettem igazán a mechanikáját, működésének feltételeit vagy miértjét egyáltalán, de elfogadtam, mint ahogy elfogadom azt is, ha egy nő cicanadrágot visel nadrág helyett, vagy ha egy szakács az ananászt feltétként kezeli pizzasütésnél. Meg nem érthetem talán soha, de csak egy ideig izgatja a fantáziámat, utána marad a közönyös elfogadás: hát legyen. Az első tucat átváltozásom bűvöletbe ejtett, imádtam a folyamatot, imádtam a vele járó fájdalmat is, mert a bordatörés tud fájni, de a végén, az egésznek a végén már nem vagy önmagad, mert valami jobb vagy, valami más. Más viselkedési normákkal, más megérzéssel, ösztönökkel, gondolatokkal. A kezdeti emberi éned eltörpül az állatias vágyak dominanciájában, és úgy érzed, hogy most vagy otthon, most vagy az, aki valójában, ezt követően pedig sodornak magukkal az ingerek, és te hagyod magad. Ebben áll az egésznek a gyönyöre, emiatt nem tudnék nélküle élni, bár ma már nem érnek ilyen intenzíven az érzelmek, más téren sem. Máskülönben nem is tudom, hogy képes lennék-e egyéb dologról is ennyi szenvedéllyel beszélni, holott Isten a tanúm rá, megrémiszt ez egyaránt. Mert tudom, hogy nem normális. És ilyenek vagyunk mi emberek, parázunk attól, ami nem illik bele a mintába. Na, meg ugye az a kis gikszer mindezek mellett...
Persze, nem a kenyerem, ha éreztetik velem, hogy a tudástáram az utolsókat rúgja egy adott témában, ezért mindenképpen örültem volna neki, ha eltereljük a gondolatokat. Majd én egymagam utánajárok, hogy hol van a kutya elásva. - De végül csak leesett a tantusz! - világítok rá érdeklődésemnek körére. -  Vagy csak a nagyobb hatáskeltésért lepleztél le a kis magamutogatásodat követően? Mert akkor be kell valljam, le vagyok nyűgözve! - vonom fel a szemöldököm, és öltözködésbe fogom. Az imént tett megjegyzését, a hogyan szocializálódott a szegény animágus, ha ennyire tudatlan kérdéskört most nem feszegetném. Pont az előbbi gondolatmenetért. Nincs szükségem kiokításra, vagy a sebezhetőségemre való rávilágításra. Nem vagyok ostoba, vagy legalább is nem tartom magam annak. De ki tudja...
Feleletét bátran fűztem tovább. - Lássuk, állításod szerint először nem tudtad, hogy hozzám tartoznak a ruhák, tehát az első opciót ki is zárnám, úgyhogy ahogy nézem, ez azt jelenti, hogy kedvedre valók a férfiingek, jól látom? Esetleg kivételesen az enyém? - incselkedtem játékosan. Jól mutatott rajta a kissé testesebb darab, ami hosszában bár sokat takart, a víz más irányokban elmosta a kérdéseket. Egy ilyen testet mutogatni kellene. Például a színházban: már be is villant egy maréknyi szerep, amire alkalmas lenne. Nyilván olyanok, amikben nem kell megszólalni. Így is túl cserfes a leányzó.
A fiatal pár kis közjátéka kizökkentett a kurta elmélázásomból. Koncentrálva füleltem a siető léptekre és megrökönyödés hangjaira. - Azt hiszem, sőt, úgy sejtem, eljárás fog indulni ellenünk közszemérem-sértés vádjával, bűntárs - kocogtattam össze a csuklómat, mintha bilincs fityegne rajta, arcomon bűnbánó grimasz. - Én még csak-csak kikerülnék a zsaruk kezeiből, mondhatni kirepülnék - csapok egyet a levegőbe karjaimmal -, de mi lenne a te megoldásod? Lehet, hogy elő kellene állni eggyel, eléggé céltudatosnak tűnt az a magas C a lány szájából... Szerintem már a nyomunkban is vannak - vetem fel az ötletet, és mélyen pásztázom a sötét teret, amibe az előbb említett pár körvonala beleolvadt. Már messze jártak.
- Kislány, abban a zsebben csak a cigarettámat találod, azt pedig sikeresen tönkretetted - szúrós tekintetem árulkodik arról, hogy azért ez megérintett, de hangom komolytalanságot hordoz. Játéknak fogtam fel, amit játszani kell. - De ha igényt tartasz rá, vigyed csak. Nem foglak megállítani - vonok vállat, kis érték ez az aggodalomhoz. De azért eljátszottam a gondolattal, valószínű oroszlán, hmm, esetleg gepárd. Nem, az oroszlán mégis az állatok királya. - Oroszlán, talán oroszlán - mondok csak ennyit, és a kezében nyugvó üveget szuggerálom. - Esetleg kaphatnék még egy kortyot? Egészen ki vagyok száradva... - Ide vagy oda ez a kölnivíz... ha nincs más, iható. Na meg volt abban valami szép, hogy két idegen szegényes öltözetben olcsó vodkát iszik a békés, sosem balhés kis város főterén.
- Nos, az valóban kényelmetlen szituáció lenne. Kevesen hisznek mostanában a mesékben... A végén úgy maradnék! - nevetek fel, de magamban nyugtázom, biztos, hogy boszorkánnyal van dolgom. És most nem feltétlen a személyiségéről beszélek, bár kétségkívül akkor sem hazudnék nagyot.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Raise Hell
Tartózkodási hely :
∞ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
∞ prima ballerina
Humor :
∞ depending on the mood



A poszt írója Ariel Nadine Breslin
Elküldésének ideje Szer. Jún. 21, 2017 10:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Richard && Ariel

Biztos voltam abban, hogy az egyetértésében lesz egy kisebb csavar, így kíváncsian vártam a folytatást, miközben egyik lábamról a másikra helyeztem át a testsúlyomat. Még az se különösebben zavart, hogy jelenleg egy ingen és egy bugyin kívül igazából nincs semmi se rajtam. Még így is kevesebbet mutattam meg magamból, mintha egy strandon dobáltam volna le a ruháimat. Amikor viszont meghallom a szavait, akkor elnevetem magam, csöppet se törődve azzal, hogy illik-e vagy nem. – Ha tudtam volna, akkor talán nem mentelek meg, mert előbb vagy utóbb biztosan sikerült volna valahogy a partra vetned magad. – kezdek bele, hiszen tényleg nem igazán figyeltem először az ismerős érzésre, ami hatalmába kerített a közelemben. – Másodszor pedig roppantérdekes, hogy nincs is sejtésed arról, hogy honnan tudom, hogy mi vagy. Ez pedig felvet még egy kérdést, hogy vajon miként nőhettél fel, ha a sajátjaid sose meséltek arról, hogy részben kiknek köszönhetően vagytok. – és igen, még mindig nem feleltem a kérdésére, vagyis inkább nem fedtem fel magam még, hogy mi vagyok. Kicsit talán még élveztem is azt, hogy ennyire nincs képben és vagy segítek neki, hogy legközelebb ne essen hasonló helyzetbe, vagy lehet inkább meghagyom a tudatlanságát ilyen téren, hogy másnak is szerezzen pár mókás pillanatot.
A kérdésén elmosolyodom, de ezt nem láthatja, hiszen a hátát mutatja számomra. – Csak azokét, akik előtte elérik, hogy valami miatt megváljak a ruháimtól, vagy ha megtetszik egy-egy darab, amit szívesen mondanék sajátoménak. – felelek pontosan annyira komolyan, mint amennyire ebben a helyzetben lehetséges. Hallom a közeledő lépteket, amit egy kisebb sikoly, majd suttogás követ, mire pedig arra pillantok már egy pár sietve indul el messze ettől a helytől. Képzelem milyen remekül festhetünk, én férfiingben, ő meg egy szál alsóba. Már csak talán a rendőrség hiányozna ahhoz, hogy tökéletes legyen ez a „buli”.
- Ha nem ízlik, nem kell inni. Nem tudtam, hogy Mr. finnyás urasághoz lesz szerencsém, így meg se próbáltam valami minőségibb italt lenyúlni. – ittam már én is jobbat ennél, de most ez is megtette hatását, vagyis majdnem megtette, hiszen szép lassan egyre inkább kezdett a lilaköd is távozni. Nem mintha annyira hatalmába kerített volna már, de még az a kicsit is kezdett elillanni, hogy a józanság szép lassan visszatérjen még inkább. – Így jár az, aki őrizetlenül hagyja a cuccait, de még mindig talán jobban jártál, mert nem zsebeltelek ki. – pillantok rá egy féloldalas mosollyal az arcomon, miközben egészen közel sétálok és lehuppanok és is a szökőkút szélére. – Bár még megtehetem azt is, kíváncsi lennék mivé változnál, hogy megállíts. – billentem oldalra kicsit a fejemet, miközben pimasz mosoly kúszik a korábbi mosolyt felváltva.
-  Hmm, nem is rossz ötlet, de lehet békává változtatnálak, hogy csak az igazcsók menthessen meg. – úgy teszek közben, mintha tényleg fontolóra venném a dolgot, miközben arra is ügyelek, hogy elég játékosság csendüljön a hangomban, hogy ne tudja eldönteni, hogy vajon tényleg képes lennék-e rá, vagy nem.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 19, 2017 1:03 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to Ariel


Felkacagtam válaszán. Nem szorultam magyarázatra, hisz CSAK nyilvánvaló volt, hogy jobb helyet, sőt, jobb alanyokat is találnék magamnak - ez az igazság, ha az lenne a kívánságom, hogy eleget tegyek ilyen-olyan vágyaimnak, mert megvannak erre az alkalmas helyek. Nem vagyok vadász, hogy lesben álljak egy cafat húsért, ha azt akár könnyebben is megkaphatom, legalább is eszerint élem a kis életemet. - Még a helyükön vannak! - tettem hozzá foghegyről, és végignyomkodtam szemhéjamat ujjaimmal, mintegy konstatálva, hogy bizony, helyükön vannak, és épek, nincs min aggódni. - De igazad van - egészítettem ki rögvest, korrigálva az előző kijelentésemet. Nem szeretek adós maradni gondolatokkal. - Valóban nem vagyunk kvittek. Te tisztában voltál vele, hogy mi vagyok, míg nekem sejtelmem sincs arról, hogy kivel állok szemben - döntöttem oldalra a fejem játékosan. Hogy fenyegetve éreztem-e magam? Nem különösebben. Lehet, hogy nem ártana, de nem vagyok az a fajta, a természetemnek nem eleme, és ezen már nem is szeretnék igazán változtatni. Ráadásul a kis borvirágos hölgy az egy szál ingemben inkább volt mulatságos, mint bokaremegtető.
Míg azt a falatnyi ruhadarabot magamra kaptam, hogy mégiscsak egy kis civilizáltságot magamra erőltessek, hallgattam szavait. Elhiszem, hogy nem hatja meg, hogy eláztatta ruháimat, és a beletemetett kis ingóságaimat, de nekem azért paprikás lett tőle a hangulatom. Egy hozzám hasonló bagós ezt most megértené. - Mondd csak, kislány, gyakran lopod el idegenek ruháit? -  érdeklődtem a kárt felmérve, még háttal a lánynak. Nem vittem túlzásba a műveletet, hátam közepére sem kívántam egy magamra simuló, tapadó nadrágot, úgyhogy úgy határoztam, hogy ebben fogok hazasétálni. Semmi sallang, semmi giccs, csak szellősen...
Megmondom őszintén, ittam már minőségibb italt és ez az arcomra terülő grimaszból is lerítt, nem is tartottam a vodkát ebben a korban érett választásnak. Azt csak a fiatalok isszák egy kis bódultságért, de tetszett, hogy bosszantottam, így még egy korty lecsúszott. - Tényleg nem kínáltál meg vele, Sherlock... - hagytam jóvá megállapítását, ami őszintén csak elfecsérelt szóhalmaz, és felvont szemöldökkel reagáltam le azt a heves mozdulatsort, amivel elbitorolta a frissen szerzett palackot. - Ahogy én sem téged a ruháimmal - vontam vállat, de tekintetem végig rajta hordoztam. Tetszett ez az adok-kapok, az, amilyen könnyen felbőszíthető és az, ahogy néhány vízcsepptől megugrik a szíve. Egyszerűen csak szórakoztatott.
- Miért, ha kiderülne, hogy szatír vagyok, visszadobnál? - ciccegtem rosszallóan és eszem ágában sincs viszonozni a magázódást.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Raise Hell
Tartózkodási hely :
∞ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
∞ prima ballerina
Humor :
∞ depending on the mood



A poszt írója Ariel Nadine Breslin
Elküldésének ideje Vas. Jún. 18, 2017 2:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Richard && Ariel

Talán még se kellett volna ennyit innom az este folyamán, de akkor bele se gondoltam abba, hogy milyen mellékhatása lehet. Nem voltam részeg, ahogyan annyit se hittem, hogy hánynom kelljen, de azért az alkohol hatása kicsit látszott, így pedig nem volt nehéz elveszteni az egyensúlyomat is, amikor a lábam megcsúszott, hiába voltam képes felfogni remekül a külvilágot. Nem jutottam még el arra a szintre, hogy már a világ is kezdjen elmosódni és tényleg az italba meneküljek teljesen. Sajgott minden testrészem, de nem sok időt adtam arra, hogy saját épségemmel foglalkozzak, mert azért még állat gyilkos se voltam, hiába rontottam neki múltkor farkas alakban egy vadbaromnak, hogy ha nem jelenik meg a testvérem, akkor a hullaház egy idiótával többel teljen meg. Sietve emeltem ki a madarat a peremre, hogy utána rövid ideig még őt figyeljem, hogy tényleg rendben van-e, majd pedig én is kimásztam a vízből.
Nem kellett nekem se sokat gondolkodnom, ha már valaki ilyen sietve magára hagyta a ruháit, akkor abból legalább valami hasznomra is lehet, hiszen hiába volt itt a nyár, attól még az esti szellő eléggé hidegre fordult. A vizes ruha másodpercek alatt hullott a földre, majd azt követte a csipke melltartó is, hiszen mi értelme lett volna az ingnek, ha egyből megint eláztatom? Ujjaim könnyedén futottak végig a gombokon, hogy összefogjam magamon a ruhadarabot, mielőtt még valaki meglátna és rendőrt hívna amiatt, hogy valaki meztelen a főtéren. Az ing még talán combom közepéig se ért el – ilyenkor talán átok a hosszú, formás és vékony lábak -, de legalább eltakarta azt, amit kellett, miközben kicsit talán egy-két helyen a hajamnak köszönhetően, vagy a rajtam maradt fehérneműnek köszönhetően kezdett kicsit vizessé válni. Az pedig továbbra se érdekelt, hogy ki mit gondolna a lenge öltözetem miatt. Régóta nem aggódtam ilyen miatt.
Mielőtt pedig tovább indulhattam volna még inkább felfedezni a várost, vagy valami szórakozást találni az este hátra levő részére, azelőtt még erősebben hatalmába kerített az az érzés, amit Lynn közelében éreztem egykoron. Az egyetlen igaz barátom volt, aki animágus volt. Apa sokat mesélt erről a fajról, ahogyan a boszorkányok és a közöttük lévő kötelékről is, így pedig az ismerős bizsergető érzés elegendő volt ahhoz, hogy maradjak és a madárhoz beszéljek. Azt meg részben próbáltam elmémben kicsit hátrébb elzárni, hogy ha igaz a megérzésem, akkor az előbb mutattam meg többet a testemből, mint talán tettem volna más esetben. Figyelem, ahogyan elkezd megváltozni, amikor pedig megszólal, akkor elnevetem magam. – Valóban azok lennénk? – vonom fel az egyik szemöldökömet, miközben nem is leplezem, hogy miként futatom végig rajta a pillantásomat. Még akkor is, ha nem illene, ha már szerinte kvittek vagyunk, akkor miért leplezzem azt, hogy miként mérem végig? – Szerintem nem vagyunk, mert míg te tudtad, hogy látni foglak, addig nekem fogalmam sem volt róla, hogy esetleg valakinek a szeme kieshet a helyéről... – szólalok meg játékosan és egy féloldalas mosoly kúszik az arcomra, miközben ismét meglelem az íriszeimmel az engem fürkésző szempárt. Figyelem, ahogyan a ruháiért megy és a kisebb „morgolódását” hallom. – Most kellene mondanom, hogy sajnálom, még ha nem is? – szólaltam meg kicsit talán pimaszul, ha nem is pillantott hátra érezhette a pillantásomat a hátán. Nem gondoltam volna, hogy ma este még ilyen kalamajkába fogok keveredni. Hamarosan pedig magára is öltötte a kicsit elázott bokszert, de míg ő visszaült a peremre, én addig még mindig álltam az ingjében és kíváncsian fürkésztem az idegent. Aztán pedig megrázza a fejét és hirtelen ismét az apró vízcseppek kezdenek beteríteni és ahol elérik az ing anyagát, szép lassan kezd átlátszóvá válni, lévén, hogy fehér volt. Sietve lépek hátrébb egyet. – Képzelem, hogy mennyire sajnálhatja. – ironikusnak szánom a szavaimat, hiszen egyáltalán nem gondolom komolyan. – Vodka… - felelnék neki, mire megforgatom a szemeimet, ahogyan beleiszik. – Szerintem nem kínáltam meg vele, de lehet a fejemet is bevertem az esés közben, vagy a korábbi látványnak köszönhetően? – teszek úgy, mint aki tényleg elgondolkozik ezen, majd pedig közelebb lépek hozzá. – Ezek szerint, akkor egy leskelődő életét mentettem meg? – teszem fel költőien a kérdést, mintha direkt akarnám húzni őt, majd egészen közel lépek hozzá, hogy elvegyem az üveget és én is igyak belőle pár kortyot, de még mindig nem foglalok helyet mellette.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 17, 2017 11:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to Ariel



A haláltusámat sokkal szórakoztatóbbnak találtam volna, ha közben nem telnek meg légüregeim - és a többi üregem -  állott vízzel. Így nehéz volt kikacagni magamat, na, nem mintha egyébként lehetőségem lett volna rá - sok mindenre képesek ezek szelíd fajzatok, de egy jóízűt röhögni... nem. Miközben ott szenvedtem, látványosan, légszomjasan, újra és újra repetázva a vízből, felfigyeltem egy öblös csattanásra a közelemből - nem mondhatom, hogy a finom hallásomnak köszönhetően, hiszen a hang erejénél már csak a sodrása volt masszívabb. Megdobott a hullám, majd magával rántott a kékségbe, hogy aztán utórezgései megismételjék az előző kört. Nem hittem el, hogy hiába vesződöm, ebben az életbevágó minutumban tehetetlen vagyok. Micsoda haszontalan képesség! Bárcsak az aranyhal mellett raktam volna le a voksom... Legalább annyira buta állat az is.
Nem tudom, hogy mennyi időt töltöttem ebben a cudar helyzetben, mert amilyen pici voltam, olyan hosszúnak tűntek ezek a másodpercek. Mégis olyan érthetetlen volt az a sötét tónuslepel, ami befedte a színeket körülöttem. Azt hiszem, az oxigénhiánynak tudtam be először, aztán megéreztem a támogató ujjbegyeket körülöttem. Óh, azt hiszem, tudom, hogy mi történik itt! A finom kéz kiemelt a hívogató, vízzel telt csészéből és  a peremre helyezett, ami végre megtartott. Prüszköltem kettőt és megráztam magam. Szükségem van egy szál cigarettára...
Még fel sem ocsúdtam a hirtelen jött adrenalinlöketből, amikor megfordulván egy csupasz teliholddal találtam magam szemben. Kis híján visszaszédültem a vízbe, mit ne mondjak... Na nem azért, mert régen láttam volna meztelen nőt, azt be sem vallanám való igaz, csak az ember nem erre számít egy főtéri séta folyamán. De véletlenül sem panaszkodom. Elidőztem az öltözködő hölgyön, akit talán ilyen formában még szebbnek találtam, mint ruhástul. Lassan, ráérősen fektette vállaira frissen vasalt ingemet, és járt végig ujja a gombsoron. Kedves pillanat volt ez, csendes és volt benne valami megmosolyogtató. Kedvemre volt ez a temperamentum. A hölgy habitusa szöges ellentéte volt a múltkori parkos lányéhoz, amennyiben ő sokkal felszabadultabb és váratlanabb volt. Elnéztem volna akár órákig, ahogy ténfereg és keresi bajt.
Csak ne kerestem volna én is... Szinte leolvasható volt megdermedt arcáról, ahogy összeáll fejében a kép rólam és az árva öltözékről, arról, hogy összetartozunk. Vajon honnan tudja ő is? Honnan tudja mostanában mindenki? Emberek... Mindenesetre itt volt az ideje annak, hogy felfedjem magam, ha már szembesített az észrevételével. Mi értelme lenne játszani itt a tudatlan, plusz érdekelt, hogy mi járatban erre, úgyhogy gondoltam egyet, és hagytam, hogy hangom is legyen hozzá: testem összerándult, majd nyúlásnak indult, és lassan a csontok is megereszkedtek, masszív vázat kölcsönözve emberi fizimiskámnak. - Kvö...kvittek vagyunk - nyögtem ki végül, ahogy hangomra találtam, célozva arra, hogy most az én szebbik felemet sem takarja az égvilágon semmi, úgyhogy a kandeláber fénye alatt semmi sem maradt titokban. Megdörzsöltem tarkómat, és odaslattyogtam a maradék ruhadarabokhoz. Már láttam, hogy baj lesz. A kis hölgy sikeresen eláztatta azokat, miközben az ingemért küzdött. - Óh remek - mormoltam, és kiráztam a nadrágom zsebéből a benne hagyott cigarettásdobozt. Persze, reménytelenül csíptem számba egy nedves szálat, de ebből pöfékelés bizony nem lesz. Vállat vonva nyúltam inkább a gatyám után, hogy legalább egy nedves boxert magamon tudhassak, és visszaültem a kis szökőkútra, ha már így hozzám nőtt. Megráztam a fejem, hogy hajamból kirázzam a cseppeket, de nem számítottam arra, hogy azok könnyedén elérik a lányt is. - Elnézést! - költöttem hozzá udvariasságból, mert igazából annyira nem bántam a dolgot. Farkasszemet néztem vele, számat félmosolyra húztam. - Mit iszunk? - tettem fel a kérdést, ahogy a földön heverő üvegcséhez nyúltam, majd beleittam.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Raise Hell
Tartózkodási hely :
∞ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
∞ prima ballerina
Humor :
∞ depending on the mood



A poszt írója Ariel Nadine Breslin
Elküldésének ideje Pént. Jún. 16, 2017 9:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Richard && Ariel

Nem voltam részeg, inkább csak kicsit jobb kedvem volt az alkoholtól, még inkább feloldottam, nem mintha egyébként baj lenne, de azt is kár lenne tagadni, hogy nem viselt meg az, ami a családunkkal történt, hiszen pont azt veszítettem el, aki a leginkább fontos volt számomra. A tánc iránti szenvedélyemet anyutól örököltem vélhetően, míg a képességeimet édesapámtól származott, legalábbis, ami a mágiát érinti. Bármikor képes lettem volna az utcán táncra perdülni, ha zenét hallanék és olyan kedvem lenne. Megtanultam az illemet, ugyanakkor egyre inkább azt is, hogy miként ne érdekeljenek a fura szempárok, vagy éppen megnyilvánulások, ha olyat tettem, ami nem volt annyira megszokott. Az ember vagy beolvad a tömegbe, vagy pedig felvállalja magát, én legalábbis így láttam. Természetesen világéletemben törekedtem arra is, hogy ne hozzak szégyent a családomra, ahogyan feketefoltot se miattam szerezzen a tiszteletnek örvendő Breslin család Seattle-ben, de itt legalább senki se ismert.
Ahogyan a zenét, úgy a táncot is sokan nem tudják értékelni, pedig sok mindent ki lehet mind a kettővel fejezni és néha könnyebb is, mint amikor szavakba öntik az emberek. Most pedig nagyon is szükségem volt, hiszen itt talán nem árthatok senkinek se, ha hagyom, hogy az alig hallható zene magával rántson, amit talán nem is mindenki hallana meg, hiába egészen csendes a környék, legalábbis ilyen későn. Ez a város talán tényleg nem alszik, hiszen pár utcával arrébb is volt muzsika. Ahogyan az se érdekelt, hogy esetleg valaki rám hívhatja amiatt a rendőrséget, hogy bemásztam a szökőkútba. Kicsit szabat és „őrült” akartam lenni, hagyni hogy a zene magával rántson és megfeledkezni a világról.
Amikor viszont a madár visszacsicsergett, akkor furán pillantottam rá, majd vissza ruhára. Kicsit még meg is ráztam a fejemet, hiszen biztosan eltévedt madár, aki még ilyenkor nem alszik, vagy az is lehet, hogy én zavartam meg. Bár azt is nehezen hinném el, hogy pont itt akarta volna a csobogó víz hangjára álomra hajtania a fejét. Mielőtt viszont elmerülhetnék a ruhák átkutatásában, hogy kivált meg ennyire fura módon tőle – hiszen egyetlen egy férfi se rohangált meztelenül a közelben – egyszer csak valami csobbanásra lettem figyelmes. Sietve kaptam abba az irányba a fejemet, amikor is megláttam a vergődő kismadarat pár lépésre tőlem a vízben. Habozás nélkül pattantam fel, aminek az lett a következménye, hogy megcsúsztam és sikeresen elmerültem kicsit a szökőkútban, pedig nem állt szándékomban „megfürdeni” benne, mielőtt viszont önsajnálatba kezdhettem volna azelőtt inkább a madárka megmentésére siettem és kiraktam őt a peremre, mielőtt belefulladna a vízbe, majd én is kimásztam a vízből, miközben egy kisebb sóhaj szaladt ki az ajkaimon, hiszen teljesen eláztam. A ruha testemhez tapadt teljesen és lévén, hogy fehér volt, így még többet is mutatott a kelleténél.
Tekintetem újra a ruhára siklott, majd az éjszakai lámpák fényében úszó térre siklott a pillantásom. Figyeltem minden rezdülésre, ahogyan közelebb mentem az otthagyott ruhához, majd pedig az inget vettem szemügyre. Méretben eléggé hosszú lenne, majd kicsit szimatolni kezdtem. Nem kellett túl közel mennem, hiszen mégis csak farkas volnék. Inkább kellemes férfi illata volt, mintsem izzadság szaga. Utolsó pillantást vetettem a térre, majd idegesen figyeltem, ahogyan egy pár elhalad, majd a következő pillanatban egyszerűen kibújtam a vizes göncből, majd belebújtam az ingbe. Ráérek akkor aggódni, ha netán megjelenne a tulajdonosa, de addigra lehet már itt se leszek, de aztán újra belém nyílalt az felismerés és a madárra siklott a pillantásom.
- Awww, azt ne mond, hogy te… - kezdtem bele, amikor is rájöttem, hogy az előbb dobtam le a ruháimat lehet egy kíváncsi szempár előtt. A boszorkányok megérzik, ha egy animágus van a közelükben és ezért volt olyan ismerősen idegen ez a bizsergető érzés. – Nem madár vagy, igaz? – pillantottam rá kérdőn és ha a tánc miatt nem néztek eddig furán rám az emberek, akkor most már biztosan, hiszen egy szál ingben álltam a tér közepén és egy madárhoz beszélek. – "Direkt" estél bele a vízbe? – abszurd feltételezés, de egy ilyen könnyedén meg is lehet csúszni és ki tudja, hogy éppen mi fordult meg a fejében, ha tényleg igaz a megérzésem… Ha pedig nem tévedtem és esetleg ott változott vissza, ahol volt, akkor is biztos volt, hogy oly könnyedén a ruháit se fogja megszerezni vélhetően, hiszen valahol félúton álltam a többi ruhája és közte.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 16, 2017 7:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to Ariel


Érezhetném magam röhejesnek ebben a tollkölteményben, mégis csak egy negyven éves, meglett ember vagyok vagy mi a csoda, de nekem ez most mást jelentett. Nem mondom, egy horgas orrú, éles karmú, szemű sas, ami még az anyjára is ráhozza a frászt, férfiasabb lenne, mert az lenne, így viszont csicsergős, ártalmatlan, lüktető kis lényként megkaphattam azt, amire vágytam - vagyis ez volt az elképzelésem, mielőtt átváltozásra adtam a fejem: egy feltűnésmentes, könnyed kis szabadságszelet. Élveztem, ahogy a szellő utat talál magának a tollrengetegben, s ahogy egy-egy erősebb fuvallat megemel a földről. Örömmel ittam a közeli muskátlik nektarinos illatát, és nem akartam mást, csak üzenni a hangommal, dalra fakadni.
Ha ezt most elmesélném nagybátyámnak, puhapöcsnek hívna - jogosan, hátba vágna, elszisszentene egy üveg gyöngyöző sört, kezembe nyomná, és megnéznénk egy focimeccset, hogy összeszedjem  magam.
De nem hiába építenek az emberek repülő szerkezeteket. Nem hiába maradtam tehát ennél a gúnyánál: remek szórakozás volt. Bele-belekaptam csőrömmel az emberi hulladékokkal koszolt vízbe, és élvezettel nyeltem a kortyokat, majd tettem egy-egy kört a kút legmagasabb tálja körül. Társaságra kaptam fel a fejem, és leereszkedtem a peremterületre. Kíváncsian figyeltem a közelgő jövevényt, miközben aprókat szökkentem a helyemen. Ideges lettem. A múltkori játszóteres ügyem után nem tudom, mennyire számíthatok az erőm feletti kontrollra, félő, hogy ismét cserben hagy. Nagy troll ez a "képesség".
Furcsállva meredtem a lányra. Ő...ő csak nekiállt táncolni. Itt. A főtéren. Nahát! A kezdeti értetlenség elillant az üveg látványától, és miután beazonosítottam egy pityókás nőként, egészen szórakoztatott a látvány. Az emberek általában unalmasak, így kapva-kapok olyan alkalmon, amikor valami kreativitást, bátorságot veszek észre. Akár csak az alkoholtól. Láthatóan élvezte önmaga társaságát, el-elbillegett a kirakott macskaköveken, kecsesen, néha elvesztve az egyensúlyt, majd ismét masszívan a földön, aztán birtokba vette a kutat. Mondjuk ki, szét volt csúszva a lány.
Basszus, a ruháim! Jutott eszembe, ahogy közelebb ért hozzám. Nem számítottam társaságra, úgyhogy az igényesség teljessége nélkül hagytam őket magukra. Hát csak nem fanyalodik rá, villant át az agyamon, mielőtt valamilyen szentimentális klisés mondat elhagyta a száját a madarakról. Na, galambom, mi bánthat téged? - csicseregtem fel, és távozásra adtam a fejem. A ruhákért nem kár, de amíg biztonságos, addig menni kell. Igen ám, de amint fordultam, úgy csúsztam bele a szökőkút megtelt medrébe. Pillanatok alatt játszódott le, és gondolkodni sem tudtam. Na ez a szívás. A víz nem kímélt, eláztatta a tollaimat, és én csak verdestem kétségbeesésemben a vízfelszínt. Hiába igyekezvén, nem sikerült visszaváltoznom, hogy mentsem a bőröm. Na, most mihez kezdek?

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Raise Hell
Tartózkodási hely :
∞ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
∞ prima ballerina
Humor :
∞ depending on the mood



A poszt írója Ariel Nadine Breslin
Elküldésének ideje Pént. Jún. 16, 2017 3:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Richard && Ariel

Egy részem örült annak, hogy eljöttem velük, a balett társasággal, még ha nem is terveztem megjelenni a bemutatón, pedig számítanak rám. Táncolnom kellene, de még se voltam biztos abban, hogy képes vagyok rá. Emlékszem, amikor a tragédia után először tettem be a lábamat az üres terembe, ahol hagytam, hogy a bennem lakozó érzések vezessenek minden zene ellenére is, de akár lehetett volna abból újabb baleset, ha valaki tartózkodik a teremben. A falakat díszítő tükrök úgy repedtek meg, ahogyan a szívem is, majd pedig milliónyi darabra törtek szét és hullottak a földre velem együtt. Két hét telt el azóta, de inkább menekültem tagadásba, bulizásba, mintha hirtelen saját magam totális ellentéte lennék.
Nem merném kijelenteni, hogy jelenleg túlzottan is élvezném a város vendégszereteté, de még mindig jobb volt, mint otthon lenni. Azokkal, akik továbbra is hagynák azt, hogy abban a hitben éljek, hogy nem gyilkosság áldozata lett apa. Az a személy, akire mindig számíthattam, aki segített megtanulni irányítani a bennem lakozó erővel és akkor se fordított hátat nekem, amikor balesetben meghalt valaki, így pedig kiváltottam azt, hogy még egy bestia is életre keljen bennem.
Viszonylag kihalt volt már a főtér, mire a lábaim arra vezettek, miközben néha a kezemben lévő üveget olykor meghúztam. Fogalmam sem volt, hogy mennyi szabad percet kaptam, de most nem akartam, hogy a családunk valamelyik „ebe” ismét a nyomomra bukkanna. Egyedül akartam lenni, még akkor is, ha a fejemben újra és újra ugyanazok az intő mondatok visszhangoztak „Egy Breslin nem viselkedhet így!” „Egy nőnek nem illik így viselkednie, főleg nem egy prima ballerinanak.” Most viszont egyik se tudott visszatartani semmitől se, hiszen mindenki csak azt akarta megmondani, hogy mit kéne tennem, de senkit se érdekelt, hogy mit érzek és milyen vihar tombol mélyen legbelül. Lassan rúgtam le a lábamról a cipőmet, hogy az utcára szűrődő dallamra táncolni kezdjek, mintha már csak az maradt volna meg számomra. Nem volt minden egyes lépés tökéletes, de ha valaki értett hozzá, akkor sejthette, hogy valószínűleg a kezemben lévő ital miatt van.  Pár pillanattal később pedig leraktam a szökőkút szélére az üveget, majd könnyedén sétáltam bele, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Az se érdekelt, hogy vajon kinéz, hiszen a ruha eléggé rövid volt, így nem akadályozott meg a mozgásban, a táncban, hiszen nem éppen kicsi volt, így hely bőven volt. Még akár remek előadást is lehetne szervezni bele, egy kisebb fellépést, de most még se akartam erre gondolni. Inkább hagytam, hogy a szellő és a szívemben lakozó érzések vezessenek, míg szép lassan már a másik oldalán voltam a szökőkútnak, amikor meglepetten vettem szemügyre, hogy valaki eléggé elhagyta a ruháit. Kíváncsian pillantottam körbe, de nem láttam senkit se, csak egy marad. – Mázlista vagy, odarepülhetsz, ahova akarsz. Nem zárnak be kalitkába... – szólaltam meg alig hallhatóan, miközben óvatosan lépdeltem közelebb megfeledkezve az üvegről is, majd leültem a szökőkút szélére, miközben iratok után kutattam, hiszen csak van az is, az emberek nem szoktak elszublimálni és hirtelen nem is foglalkoztam a fura érzéssel, mintha egy másik természetfeletti is a közelben lenne.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 16, 2017 2:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to Ariel


Hiába erősködött, hogy rosszul van, szédül, talán a fejét is fájlalta, csak legyintettem - női hiszti, nem először találkozom vele, mondtam neki az előadást megelőzően. Honnan kellett volna egyáltalán tudnom? Máskor is sírt a szája, ha nyomta a cipő a lábát vagy éppen Peter megint az ő öltözőjébe költözött be az éjszakára. Bár az utóbbit megértette, amikor elmagyaráztam neki, hogy nem azért teszi, még véletlenül sem azért, hogy az ő bugyogóját szagolgathassa esténként, hanem mert otthon zűrös a helyzet. Most mégis jobban örülnék, ha ezért rinyálja. Nem először fordult elő, hogy a mentő szirénája szakította félbe az előadást, ez viszont aggasztott. Biztos vagyok benne, hogy ismét egy rakás ellenőrt varrt a nyakamba a kisasszony. Óh remek! A firkászoknak legalább lesz min csámcsogniuk. Honnan lesz egyáltalán új Júliám péntekre?
Éjfélre járhatta. Egy szál cigi lifegett a szám sarkában, ahogy a főtérre értem. Még mindig öltönyben voltam, premieren megkövetelik az ilyesmi cicomát, általában nem is szokott zavarni, de most tüskepaplanként borította testem. Vacak egy nap volt ez a mai - morrantam fel, ahogy végigsimítottam a főtéren magasodó szökőkút víztükrén. A csikket a távolba hajítottam, majd gondoltam egyet, és megkezdtem az átváltozásom. Utolsó gondolatként átfutott az agyamon Mariann, exmenyasszonyom számonkérő rigmusa arról, hogy legyek szíves, nyomjam már el a csikket, ne legyek szemétláda. - Ribanc - szólt a jelző a fejemben megelevenedő hölgynek még utolsó erőmből, majd gerincem meghajlott, összetöpörödtem, és apró énekesmadárként bújtam elő a zakóm ujjából. Mindjárt más!



■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad



A poszt írója Bastian Stroud
Elküldésének ideje Pént. Márc. 17, 2017 7:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



to Serah
▲music: Suspicious Minds ▲Words:404▲What kind of angel are you?
 

 
- De azért velem megígértetnél ilyet, és mi van, ha te szeretsz belém? Az teljességgel kizárva? – Nevetem el magamat anélkül, hogy bele akarnék gázolni a lelkébe. Világos, hogy mennyire elszigetelt életet élt, de ennek vége, legalábbis amíg megpróbálkozunk ezzel az ismerkedéssel. Enyhén szólva is meghökkentő, hogy ilyen idős, de nem tűnik egy szenilis nyanyának, teljesen fiatalosnak tűnik leszámítva ezt az önmarcangolást, így nem is látok semmi visszafordíthatatlan kárt. Lehet, hogy sokszor pofára ejtették, vagy a pasijainak nem volt idegrendszere a természetfelettihez, én viszont mindig is kiváncsi természet voltam. Lehet, hogy ez lesz a vesztem? Abban igaza van, hogy én vagyok a gyenge pontja, tehát ha bárki ártani akarna neki az ő fajtajából, én eléggé törékenynek tűnök, hiszen csak ember vagyok. Ám ilyen alapon soha egy kapcsolat se működhet, nem lehetünk mindig ott a másik mellett.
- Tudom, hogy benne van egy újabb csalódás lehetősége.. de.. nincsen de! Nem lehet az a célod, hogy meghalj. Lehetnél végre egyszer te, akit elkényeztetnek, úgyhogy próbálj egy kicsit hátradőlni. Na ne most, mert meg kell terítened. – Vigyorgok rá, természetesen jó dolog udvarolni neki, és igenis édes lánynak tartom. Nem arról van szó, hogy kihívást látok benne, hanem arról, hogy megtetszettek a gesztusai, valahogy vágyom arra, hogy jobb legyen az élete.
- Pasikat illetően ne is menjünk bele, hogy milyen lehet az izlésed.. – Felelem végül vidoran, láthatóan nem boldog, nagyon is magányos, de ez lehet azért is, mert elbántak vele többször.. de az is, hogy akit szeretett, az meghalt. Vagy mert ember volt, és lejárt az ideje, de az is, hogy megölték. Fene tudja, de nem vagyok nyomozó, hogy ennyire beleássam magamat. Most itt van, velem.
- Úgy érted, hogy nincsen orvosi, vagy ügyvédi diplomád? Őszintén szólva a szüleimet nem szokták senki magánügyei érdekelni, mint ahogyan én sem viszek soha haza senkit. Különben is, a szülőnek nem az a fontos, hogy a gyereke boldog legyen? Amúgy ha nem akarsz, nem erőltetem, ráérünk még családozni, végtére is.. Nem kell kapkodnunk. – Ahogyan semmivel sem. Ő csókolt meg, aztán visszariadt. Csak mert emberi ciklusra vagyok hitelesítve, nem kell egy nap alatt egy hónapnyit megélni. Mint mondtam, majd kialakul.
- Ha véletlenül nem az örökkévalóságon agyalsz, akkor mit szoktál csinálni? Erre nem jöttem rá a fotózások alkalmával. Olyan volt, mintha sokat randiznánk, csak éppen külön. Tudom, hogy sokat sétálsz, kávézol, de valami.. egyéb, amihez társ is kell? – Készen van lassan a rántottánk, megpirult a kolbász is alatta, így kisöpröm a fakanállal a tányérjainkra, és nyitok két dobozos üdítőt. A háttérbe bekapcsolok egy rádiót, hogy ha éppen nyammogunk, akkor sem legyen csend. Azért nem túl hangosra, hogy csak kiegészítésként szóljon.



Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Vas. Márc. 05, 2017 8:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Bastian & Serah



Talán igen, azt hiszem pont ez az ami számít, hogy valahogy képes rá, hogy ne vegye figyelembe, hogy ugyanúgy falhoz is vághatom akár, mint azokat az alakokat. Egyszerűen tényleg nem fél tőlem, pedig minden oka meg lenne rá. Nem mondom, hogy arról van szó, hogy ilyen bátor, talán csak nem is gondol bele, hogy milyen következményei lehetnek az egésznek, bár arra már rájöhetett nem vagyok gonosz és nem ártok direkt másoknak, tehát neki is maximum csak az emlékeit venném el és kitenném a szűrét, nem ölném meg, vagy kenném falhoz, ha nem borít ki... nagyon.
- Pont ettől tartok, nem tudhatod, hogy mikor következik be és én... nem tudhatom, hogy mikor lesz... következménye. - sóhajtok, mert tudom, hogy itt kellene hagynom. Igaza van, már az utcán meg kellett volna tennem és törölni az emlékeit, hogy ne legyen a közelemben, hogy esélyt se adjak neki arra, hogy belém szeressen, mert ha így lesz, akkor azzal egyszerűen halálra ítéli magát. Erről neki még fogalma sincsen és persze nem tilthatom neki, hogy ez megtörténjen, de pont e miatt kockázatos és pont azért, mert jól sejti... vonzalom alakult ki közöttünk és onnan már csak egy lépés, hogy a dologból akár valami több is lehessen. - Persze... igazad van és igen képes vagyok igazat adni, de ez mégis... sokkal bonyolultabb ennél. - újra csak a fejemet rázom meg, de igaza van még sem megyek el és hagyom itt és még sem tettem meg már előzőleg sem, pedig megtehettem volna. Mégis itt vagyok és jól is esik itt lenni, hiába hogy jobb lenne, ha eltűnnék az életéből és ő is az enyémből, de talán egy kis pihenés nekem is jár. Aztán... ha úgy döntök úgyis eltűnhetek és ő még csak megtalálni sem fog, ha én nem akarom, hogy megtaláljon.
- Az ízlésen nem lehet változtatni, ha egyszer én azt szeretem... - végre elmosolyodom legalább, bár azért meglepő számomra, hogy máris olyasmiről esik szó, hogy elvisz a családjához. Azért ilyesmire végképp nem gondoltam, hiszen miért is akarna a családjához vinni engem, aki boszorkány vagyok és senkire se hozok jó óment. - Ugye tudod, hogy nem vagyok tipikusan olyan lány, akit haza szoktak vinni? - figyelem, ahogyan a rántottát készíti és csak halkan jegyzem meg ezt. Nem szoktak szülőknek bemutatni és tőle is meglepő ez, még ha ő lazán is kezel mindent, de akkor is... mi értelme lenne ennek? Nem öregszem, nem lesz ez hosszú távú kapcsolat sem, akkor... miért?

♫ Written in scars ♫RuhaHello idegen! :hug: ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad



A poszt írója Bastian Stroud
Elküldésének ideje Szer. Feb. 22, 2017 6:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



to Serah
▲music: Suspicious Minds ▲Words:404▲What kind of angel are you?
 

Észre sem veszem, hogy egymásnak feszül az akaratunk, az övét látványosan nem veszem figyelembe. Mert nem vehetem. Nem lehet az út, hogy magába fordul, és mit sem számít, hogy ő a nagy erővel rendelkező boszorkány, ha valójában az én érveim logikusabbak, akkor azon az alapon, hogy férfi vagyok, és határozott, simán lemosom a makacskodását, még akkor is, ha benne van a pakliban, hogy engem is falhoz vág, mint a sikátorban lévő rosszarcokat. Mégsem vagyok arrogáns, tudom, hogy tetszik neki a játékosságom, ahogyan letöröm az ellenállását csupán azzal, hogy normálisként kezelem, mert talán erre van szüksége, hogy ebben az egész örökké elátkozott szindrómán át lássa az igazi világot.
- Ugye tudod, hogy ez tiszta baromság? Ha nem vonzódnék hozzád, akkor nem jártam volna a nyomodban. Ha nem vonzódnál hozzám, akkor már régen otthagytál volna, vagy még az utcán kimosod az agyamat, feltéve ha képes vagy rá. Nem, hülye igéreteket nem teszek, mert a végén még ránk cáfol valami. Egyébként meg eddig nem voltam szerelmes típus, de ha ilyeneket ígértetsz meg velem, akkor automatikusan erre fogok gondolni. Úgyhogy.. csak lazán, lesz ami lesz. Tart, amíg tart. Nem foglak már holnap megkérni, ezt azért megígérhetem, de többet nem. – Csókolgatjuk most egymás száját, oda és vissza is, ami egyrészt állati édes dolog, hiszen nekem még barátnőim is ritkán vannak, tisztességes nevelést kaptam a szüleimtől, de ez most valahogy nagyon adja magát. Örülök, hogy nem kell tovább győzködnöm, hiszen élni kell az életet, nem pedig szenvedni tőle, bármeddig is tartson. – Eddig.  És nyilván nem lehet téged se hibáztatni, bele lehet abba fáradni, de.. lehet új célokat találni. Tudod az ember társas lény, ketten minden könnyebb. Egy próbát legalábbis megér. Ha van kiért élned, akkor több minden is értelmet nyer. – Nem tudom, hogyan fogunk beleférni egymás életébe, de azt végképp nem akarom, hogy az egyik reggelen csak úgy eltűnik, mert nem akar többet veszekedni. – Oh, csak kétszáz nyolcvan éve.. – Nevetem el magamat, aztán a fenekére sózok egy kisebbet a konyharuhával. Nekem nincsenek ilyen tekintetben gátlásaim, hogy ismerjük meg egymást, mielőtt ilyet teszek. Sosem fogok úgy igazán felnőni.  – Valójában alig két hete. De ez több dologra is elég volt. Kifigyeltem, hogy milyen sütit szeretsz. Most komolyan.. meg tudod enni a piskótát tejszínhabbal.. Hát micsoda izlés ez? Anyáékhoz ha elviszlek majd egyszer, amikor kiszellőztettük a hülyeségeket a fejedből, akkor ott rendes házi sütemény vár, nem ilyen agyatlan mixek. Na éhes vagy már? – Serpenyő elő, és szépen beöntöm a tojásos reszelt sajtot, hogy elkezdjem kevergetni. A kolbász és a hagyma majd később adagolódik hozzá, amikor már van egy értelmesebb állaga.




Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 18, 2017 9:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Bastian & Serah



Mondjuk úgy mindketten túlságosan nehéz esetek vagyunk, akaratosak mondhatni, csak épp az akaratunk szemben áll egymással. Én pedig e mellett nem értem, hogy miért olyan fontos ez neki. Alapvetően jó képű fiú, biztosan gond nélkül találna magának mást, akit a rajongása tárgyának nevezhet ki, ő valami miatt mégis engem emelet erre a szintre és még mindig nem tudom, hogy ennek mi a pontos oka. Valószínűleg csak az, hogy érdekesebb vagyok, mint egy átlag ember, főképp mert nem vagyok ember... de valószínűleg ez csak egy múló hóbort lesz és ha eléri, amit szeretne, ha engedek neki és megismer, akkor majd elmúlik és észre sem veszi, hogy kisétálok az életéből szépen.
- De ígérd meg... nem fogsz belém szeretni, ha bármi ilyesmi felmerül... el kell mennem érted? - hiába jön a haragos csók, akkor is kimondom még ezt utána, aztán viszont már én magam csókolom meg. Igen, talán megtehetem ez egyszer, hogy egy időre elengedem magamat, hogy egy időre könnyebbé teszem az életemet. Nem biztos, hogy olyan rossz lesz, csak adnom kell egy lehetőséget a dolognak. Legalább meg kell próbálnom elengedni magamat, lehet hogy lenne értelme és igen, azt hiszem meg is érdemlem. Épp eleget szenvedtem már, de azt nem akarom, hogy olyasmit éljek át, amit előttem lévő generációknak kellett.
- A céljaim eddig főleg arról szóltak hogyan szabadulhatok meg... az élettől, amit azt mondod élveznem kellene. Egyszerűen nem tudom, hogyan kell úgy élni, ahogyan te teszed. - vallom be ezúttal őszintén. Tényleg nem tudom mit kellene tennem, azt sem hogyan kellene előre terveznem. Fogalmam sincs, hogy milyen lenne egy olyan élet, amiben nyugalom van, amiben csak a szépet látom meg és nem a mögötte rejtőző sötétséget és veszélyt. Az idejét sem tudom, hogy mikor néztem végig legutóbb egy napfelkeltét, vagy mikor ültem le csak ügy egy könyvvel pár órára és pihentem ki magamat, hogy ne gondoljak semmi aggodalomra okot adóra. Valahogy ez kimaradt, úgy éreztem nem is igen van jogom, hogy élvezzem az életet.
- Igen, azt hiszem az menni fog. - láthatja, ha még odafigyel, hogy attól az apró csóktól is a nyakamon a cseppnyi pihék az égnek merednek, de mást nem láthat rajtam, hogy akár csak megrezzennék. - Na és... mióta követsz és figyelsz? - ez valahogy még nem derült ki, de eddig még nem látott olyat, mint amit ma este sikerült elkapnia, de mégis érdekel, hogy vajon mióta készít rólam képeket. Én nem emlékszem minden pillanatra, vagy beállásra, amiket a képein láttam. Van, ami ismerős, de nem tudnám megmondani, hogy vajon melyik lehet a legrégebbi.


♫ Written in scars ♫RuhaHello idegen! :hug: ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 14, 2017 6:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

előzmény; Shireya szobája




to shireya
489
hey brother
you won't be sad forever


Valójában fogalmam sem volt arról, hogy hova tartsak vele. Egyszerűen csak biztonságban akartam őt tudni. Viszont nem lehet ő a jövőbeli Rapunzel, aki be van zárva csak azért, hogy védve legyen. Bár ő maga is nem rég lett csak visszahozva ide az élők közé, és inkább tartom magamat egy önző buta embernek, aki minden végiggondolás nélkül tette meg. Jól döntöttem vajon? Szeretem őt, de attól tartok, hogy csak szenvedni fog itt az élők között. És én nem akarom, hogy így éljen. Talán a családja gyógyír lehet a bánatára, amiért lényegében félrehívtam őt. Még is mantrázom, hogy elmondjam -e neki azokat a dolgokat, melyeket láttam? A kislánya és a férje... mintha láttam volna őket. De nem lehetek benne biztos. Mostanában így is instabil lábakon állok, és olykor én magam sem tudom, hogy mi történik velem. Az agyamra megy az éhség, és az, hogy mennyire sóvárgok egy csepp vérért is... csak vissza akarom kapni az erőm. Ha kell, gyógyírt is előteremtek, csak hogy nyoma se maradjon annak, hogy én valaha vámpír voltam. Félek, hogy ölni fogok. Lehet az Bethany, Rhiannon, és Shireya. Nem, én ezt nem akarom megvárni. Segítenie kell Shireyanak. Én már nem tudok a mágia téren mit tenni.
Szóval... végtelen mennyiségű stressz érint engem a mostani időkben. Kezdve az öcsémmel, aki a nagy semmiből tűnt fel. De ha ő van, akkor a családunkból más is visszatérhet, aki jót vagy rosszat akarhat.. Egyedül pedig most főleg kevés vagyok, hogy megóvjam azokat, akiket szeretek. Még belegondolnom is nehézkes.
- A főtér egészen szép hely. - Jelentettem ki hosszas hallgatásom után, miközben még mindig nem eresztettem őt karomból. - Ilyenkor pedig este nem szoknak olyan sokan lenni. - Folytattam tovább úgy, hogy a biztató mosoly még csak nem is halványodott arcomról. Bár szívem minden zugában ott volt a félelem.
Tavasz volt az éjjeli levegőben. Még is valami édes és egyben metsző ízt érzett az ember a lélegzetében. Hideg volt, viszont az én puha, kötött sálamat Shireya nyakába tekertem. Kellően érződött a férfias parfümöm a szöveten, és talán Shireya is átveszi annak az illatát, de most az a fontos, hogy ne fázzon. Ő megbetegedhet, de én nem.
- Valójában... össze vagyok zavarodva. - Ráztam meg a fejemet zavartan, s egy padra húztam le magunkat, hogy leüljünk. Ám a karját még mindig nem engedtem el. - Talán az éhség az oka, nem tudom. De valamelyik nap olyan volt, mintha láttam volna a lányodat. Rhiannont magamhoz fogadtam, amikor szüksége volt valakire. Amikor pedig felnőtt, egyszerűen elment. - Rántottam meg a vállamat, s lehajtottam a fejemet. Látszódott rajtam a lelkiismeret, szinte teljesen eluralkodott rajtam. Vigyáznom kellett volna rá, és szem elől vesztettem őt.
- Aztán, mintha Nayarethet is láttam volna. Nem abban a régi öltözetben, hanem egy világos színű ballonkabátban. Nem tudom eldönteni, hogy ez csak rémálom volt, vagy az elmém játszott velem? - Nevetem el magamat kínból. Teljesen összeszorult a szívem.

 
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad



A poszt írója Bastian Stroud
Elküldésének ideje Szer. Jan. 25, 2017 8:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



to Serah
▲music: Suspicious Minds ▲Words:404▲What kind of angel are you?
 

Egyértelműen kitartok az álláspontom mellett, miszerint az ellentétek vonzzák egymást. Ő hihetetlenül csapong, mert míg én adtam volna időt magunknak, hogy megismerjük egymást, ő pedig úgy tesz, mintha nem volna holnap, aztán meg visszaretten, ha belemennék. Azt hiszem életem leginkább megfejthetetlenebb talányával kerültem most szembe, mégse riadozok tőle, hanem a képébe vigyorgok. Pimaszul, mert tudom, hogy ez kimozdítja abból a letargiából, amit ez a francos öröklét okozott neki. Hát mit tehetek én arról, hogy ennyire elátkozottnak érzi magát? Végtére is bármikor találhatunk valakivel, aki fényt hozhat az életünkbe. Na nem mintha olyan angyali lennék, de mégis, jól érezhetné magát velem.
- Az értelmetlen lelkesedésemnek, ugye? Ne aggódj, nem szokásom csak úgy beleszeretni valakibe. Tőled sem várok hasonlót. Okos ötlet vagy sem.. nem tudsz ellazulni, pedig mellettem kötelező lesz, ebből nem engedek. Na! – Húzom egy pillanatra magamhoz, és amolyan harag-csókot nyomok a szájára. Nem bántóan, nem fájdalmasan, csak hogy érezze, hogy engem amellett, hogy lenyűgöz a varázsereje, nem félek tőle egy cseppet sem. Fenyegetőzhet amennyit akar, a férfi márpedig én vagyok, és a stílusom nem fog változni. A humor tökéletesen hiányzik a szótárából, de amíg élek, ez bőven változhat.
- Meghatároz, de nem végleges, csak a jellemünk bizonyos alapját, amely tovább csiszolódhat. Nem tudod, hogy mit akarsz, hát ezzel nem vagy egyedül, a nők nagy része mindig is ilyen bizonytalan volt, ez nem azért van, mert régóta élsz már. Tervezz, tűzz ki célokat, próbáld meglátni az örökkévalóságban a lehetőségeket. Na nem azt mondom, hogy tedd tönkre magadat, viszont itt az alkalom, hogy olyan dolgokat próbálj ki, amikről korábban nem álmodtál. – Ezek csak tippek, végülis én sem ugrok mindenbe fejest, pedig a korombeliek mind imádnak bulizni. Végülis én is, de azért csak szolidan, mellette rendes életet élek, szenvedélyek nélkül. Úgy vélem, hogy a szenvedélyt magunkban hordozzuk, nem kell hozzá függőségekből meríteni.
- Ha továbbállnál, szívesen tennék egy próbát a következő etap erejéig. Mit szólnál hozzá? Fel tudod vágni a kolbászokat? Ott találod a hűtő alsó polcán. Éget mint a pokoltűz, de hát nem vártam vendéget, úgyhogy.. te is kénytelen leszel megpróbálni. – Lépek el mellette, a derekán átfűzve egy tiszta konyharuhát, a tarkójára pedig apró csókot lehelve. Aztán már mixelem is össze a tojást a sajttal.




Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Vas. Jan. 22, 2017 8:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Bastian & Serah



Nehéz eset, láthatóan tényleg nem ismeri a nemet és nem képes elfogadni, hogy mennyire más világ vagyunk mi ketten, pedig tényleg így van. Próbálom meggyőzni, hogy inkább hagyja annyiban a dolgot, de ő nem az a fajta, aki erre képes lenne. Talán az emberi kíváncsiság, naivitás, vagy amit oly sokszor mondanak, hogy azt hiszik mind velük nem történhet baj, pontosan addig, amíg aztán meg nem történik az a bizonyos nagy baj, de talán nem is kellene foglalkoznom ezzel, majd megtapasztalja a saját bőrén, ha rám nem hajlandó hallgatni.
- Tudom, nem volt egy kimondottan okos ötlet, ezzel is csak táptalajt adtam a... ennek a nem is tudom, hogy minek. - csak sóhajtva rázom meg a fejemet. Nem értek egyet vele, hogy a múlt egyből nem számít, ha ott van előtted a jövő. A múlt mindig számít, magaddal hordozod akárhová is mész, a múltad alakít és attól leszel olyan, amilyen vagy, ezen semmi sem változtathat és a jövőt is nagyban formálja sajnos, akármit is mond.
- Látod ez az a pont, amiről beszéltem, a múlt határoz meg minket, a múlt alakít és ez ellen nehéz bármit is tenni, érted már? Én... magam sem tudom, hogy mit akarok, vagy mi ez, hogy van-e értelme egyáltalán. Nem... igazából nem tudom. - még csak azt sem, hogy miért tettem, hogy miért csókoltam meg, miközben tudtam jól, hogy nem kellene, hogy semmi értelme sincsen, hanem mennem kellene, de mégis csak imponál, amit tett, mégis csak jó érzés valakinek ennyire tetszeni és az is, hogy kockáztatna értem... miattam, de közben ott van az a cseppet sem elhanyagolható probléma, hogy nem egy kellemes átok lebeg a családom felett már évszázadok óta és ez nem valami olyasmi, amit csak úgy ki lehet kerülni. Bastian pedig ember, ember, akinek könnyen vége lehet, ha elkezd érezni is valamit, még ha most erről nincs is szó, csak vonzalomról, de mi van, ha ez változik? Pont azért nem megyek bele semmibe, mert a vége csak fájdalom lehet, vagy azért mert átvernek, mint Oliver, vagy mert az illetőnek vége lesz, mint Bastiennek, ha lecsap az átok és netán belém szeret. Ezen nem sok minden változtat sajnos.
- Hamarosan, már varázslattal sem rejthetem sokáig el a koromat és nem is lenne értelme. Talán pár hónap, egy fél év, pár hét még nem döntöttem el. - vonom meg a vállamat. Igazság szerint Oliver miatt vagyok itt, de van rá esély, sőt elég sok hogy az az ügy már rég elveszett és talán nem is kellene foglalkoznom vele, hiszen ő nem fog semmi olyat megtenni, amivel nekem segít, én viszont nem vagyok képes megölni őt, ez pedig így patthelyzet akárhogy is nézzük.

♫ Written in scars ♫RuhaHello idegen! :hug: ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad



A poszt írója Bastian Stroud
Elküldésének ideje Kedd Jan. 10, 2017 8:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



to Serah
▲music: Suspicious Minds ▲Words:404▲What kind of angel are you?
 

Fújtatva pattanok fel, teljesen kikészít ez a nő, de nem azért, mert utálnám. Rendkívül módon tetszik, és igen, tagadhatatlanul számít, hogy eddig is tudtam, hogy valami furcsaság veszi körül, s növelte a szememben az ázsióját, hogy boszorkány. Ahogyan falhoz vágta azt a triót, az nem volt semmi! Nem csak hogy megmentett ezzel, le is nyűgözött. Viszont még mindig látom benne azt a törékeny szépséget, amivel megfogott, de abban teljesen igaza van, hogy nem egyszerű egy testben összefoglalni a törékenységet, és a halhatatlan erőt is.
- Jajj.. már! Olyan buta végéről fogod meg ezt az egészet! Ha két ember.. hm.. ha egy boszorkány csaj meg egy nem boszorkány pasik megismeri egymást, akkor mindig ez van. Nem tudhatjuk, hogy a másik mit élt át, de egyértelmű, hogy voltak jó és rossz dolgok is a találkozást megelőzően. Senki nem születik se angyalnak, se ördögnek. Van előéletünk, de formálhatjuk a jövőnket ketten is. Nem egy éjszakára akarlak ágyba bújtatni, és különben is.. te csókoltál meg! – Ülök vissza mellé, és megcirógatom az arcélét. Semmi több, csak ennyi. A tarkójára téved a tenyerem, de nem csókolom meg, csak nézem azzal a valószinűtlenül kék szemeimmel. – Tetszettél, és vonzott az egész lényeg, most megy olyan butaságokat beszélsz, mintha tudnád, hogy nem illünk össze. Én adtam volna magunknak több időt, mert nem lehet pár pillanat alatt eldönteni. Te meg már mindenen  túl lennél, lévén én úgyis mindjárt meghalok. Ha már megmentettél, akkor próbáld kiélvezni. Igen, képes lennék kockáztatni, ha nem tűnt volna fel, már meg is tettem.. – Engedem őt el, és a térdeimre támaszkodok. Mégis őt figyelem, mert próbálom megérteni az indítékait. Látom a szemében a félelmet, hogy nem is tőlem várja a kockáztatást, hanem ő maga fél attól, hogy valamibe belemenjen. Akkor miért csókolt meg? Azért, hogy dacból magának is bizonyítsa, hogy képes elengedni magát egy pillanatra. Az pipa, megvolt, de utána megint összeomlik. Végtére is a kezébe nyomtam a pólóját, és megyünk vacsorát csinálni, mert igenis van normális élet a világon, attól függetlenül, hogy én pont a természetfelettit kutatom. Még ha bulvár szinten is, mert a kutatásaim legtöbbje jó nagy kamu volt, ahogy utánajártam. De Serah nem, és az ő történetét nem is fogom publikálni. Elkezdem összerakosgatni a hozzávalókat, végül omlett lesz, nem szimpla rántotta. Úgy vélem, hogy most ütös vacsora kell, akkor hátha nem akar majd elmenni..
- És most hány éves vagy hivatalosan? Vagyis.. mikor kell új életet kezdened? – Kérdezem úgy, mintha nem láttam volna azt a pillantást megint, hogy fél visszatekinteni, de előre még inkább. Felverem a tojásokat, és elkezdem reszelni a sajtot is. Ez amolyan mindent bele zabálás lesz.



Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 20, 2016 8:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Bastian & Serah



Az életem bonyolult és valahogy ma este kettős érzésem van, mintha percről-percre még bonyolultabb lenne és egyben egyszerűbb is, de nem tudom hová tenni ezt az érzést és még csak nem is beszéltem neki a legfontosabbról, a családomat érintő átokról, hiszen ő ember, egy szimpla ember. A nagyi pont azért kötött össze Oliverrel, mert úgy gondolta ez a tökéletes kiskapu, csak hát ő sosem gondolta arra, hogy Oliver képtelen arra, hogy bárkit is szeressen és velem is csak eljátszadozott és kihasznált, hogy a családom megmentse őt. Ennyi és semmi több, de Bastien... Na nem azt mondom, hogy belém fog szeretni csak úgy ripsz-ropsz, de ha véletlenül is akár csak a közelébe jutna súlyos veszélybe kerülne és ez az átok nem törhető csak meg úgy, hiszen nem tudtam megtenni évszázadok alatt sem.
- Miért gondolod, hogy jogom lenne hozzá? Nem is ismersz... nem tudod, milyen életem volt és miket tettem.  - mert igenis tettem rossz dolgokat, még ha ő ezt nem is tudja, nem látja, vagy csak nem akar tudni róla, de nem olyan egyszerű ez, mint ahogyan hiszi. Az életem nehéz, nagyon és voltak időszakok, amikre nem vagyok büszke, amikor olyan dolgokat tettem, amiket nem lett volna szabad, de nem volt más választásom és... sajnos hajtott valami, aminek nem tudtam ellenállni és most itt van ő, aki valami olyat lát bennem, amit én nem látok magamban és fogalmam sincs, hogy mégis mit tegyek, hogy megértse ezt. Ezek után pedig csak még jobban összezavar a csókkal, és én is magamat, hogy nem elég, hogy viszonozom, én magam megyek majdnem tovább. Meg kell állnom, sőt tudom, hogy talán el kellene mennem, de még sem teszem, miért nem vagyok rá képes?
- De ez ennél sokkal bonyolultabb, az életem... a világom, amiben élek és én magam. Veszélyes, meghalnál érte? Azért, hogy tudja egy nagy sztorit, hogy ismerd az életemet, vagy... engem? Képes lennél a halált is kockáztatni?  - én nem halhatok meg. Rengetegféle módon próbáltam már, de még sosem sikerült elérnem, ő viszont igen. Egyszerű ember, szimpla halandó, aki meghalhat, általam, bárki keze által. Végezhet vele a sors, gyenge pont lehet számomra, ha Oliver tud a létezéséről és biztos, hogy idővel megtudja, akkor pedig veszélybe kerül és miattam lesz baja, ha ez megtörténik, de igaza van, felnőtt ember, akinek magának kell eldöntenie, hogy mit tesz, de vajon tényleg tisztában van a veszélyekkel?
- Te tényleg nem ismered a nemet.  - félmosollyal sóhajtok, miután felvettem a pólómat és végül csak követem a konyhába. Hagyom ügyködni, nekidőlök féloldalt a csípőmmel a konyhapultnak és úgy figyelem, hogy ténykedik. - A legutóbbi költözés... New Yorkból, lassan 25 éve, nem most volt, ott éltem huzamosabb ideig, de igazából folyton úton vagyok. De, hogy fájdalmas... nem igazán kötődöm, nem szokott fájdalmas lenni.  - persze ez átlátszó, nem mondok igazat, nagyon is tud az lenni. Néha, nagy ritkán megengedtem magamnak, hogy érezzek, de egyre ritkábban tettem meg, pont azért, mert veszélyes, mert számomra is rossz vége lehet csak és annak is, akihez közöm van. Bár ezt nem hiszem, hogy meg tudom értetni egy olyan pozitív életszemléletű valakivel, mint Bastien.

♫ Written in scars ♫RuhaHello idegen!  :hug: ©


A hozzászólást Serah-Ann Lawrence összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 22, 2017 8:28 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
The Golden Age
Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
Humor :
❅ Sweet



A poszt írója Bonnie Bennett
Elküldésének ideje Vas. Okt. 02, 2016 12:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


bonnie bennett & kol mikaelson

- Akkor jó! – hagyom ennyiben a témát. Talán néha túlzottan komoly tudok lenni, de azt már megtanultam, hogy az élet eléggé rövid. Főleg akkor, ha valaki fontossá válik számunkra, hiszen azok hiánya, elvesztése pokolian tud fájni. Én elveszítettem a családomat, szépen sorjában mindegyiket. A barátaim közül sokan hátat fordítottak nekem, így nem csoda, hogy érte aggódom most, ahogyan Stefan épségéért is. Sejtem, hogy kinek a társaságában lehet, de valahogy ettől a ténytől még nagyon nem nyugodtam meg.
- Hééé, nem is hagytál választást. – lököm meg a csípőmmel őt bolondozva, mert biztos vagyok abban, hogy direkt mondta így. Nem mintha eddig ez kérdés lett volna, hiszen ha nem vállalnám, akkor nem lennék most itt és nem engedtem volna a titkon őrizgetett vágyaimnak, vágyainkat, amik nem oly régóta kezdtek el a felszínre szökni. – Amúgy vállalom, de akkor neked sincs más választásod, ahogyan nem is titkolózhatsz előttem, ha valami őrültségre készülsz. – hívtam fel egy aprócska tényezőre, mert abban biztos lehet, hogy nem fogom hagyni azt, hogy a saját vesztébe rohanjon. Ha kell, akkor még saját magamat is veszélybe sodrom, hogy őt vissza tudjam tartani. Ha vámpír lenne, akkor könnyebb dolgom lenne a mágiának köszönhetően, de így pedig nehezebb, viszont annál érdekesebb szituációk születhetnek belőle.
Hagytam, hogy távolabb lépjem tőlem, nem tartottam vissza. Bár az tény, hogy eleinte nem nagyon értettem, hogy mi lelte őt, így egy darabig csak mellette sétáltam, csak idővel léptem kicsit közelebb hozzá, ha nem is kézen fogva, akkor legalább egymás mellett sétáljunk, ne pedig úgy, mint két idegen. Amikor viszont a karjával közelebb vont, akkor csak mosolyogva pillantottam fel rá, hiszen ahogyan számára is fura lehetett ez a helyzet, úgy számomra is az volt. Nem is kicsit. Igazából azt se tudtam, hogy pár óra múlva, vagy másnap mi fog történni velünk. Meg azt se tudtam, hogy a jelenben teljesen miként kellene viselkedni.
- Ohh, ha erre vágysz, akkor szólj és megint könnyedén elutazom. – vágtam rá habozás nélkül. Még akkor is, ha tudom, hogy poénból mondta. Én is csak annak szántam, de ezen tényleg ne múljon. Feltalálom magam, maximum kicsit hosszabb időre maradnék távol és remélhetőleg nem örökre, hiszen ki tudja, hogy legközebbe lenne e még esélyem visszajönni vagy mi várna akkor, amikor visszaérkezem. Amikor meg meg is lök kicsit, akkor csak elnevetem magam alig hallhatóan, miközben egyre inkább közelebb érünk a szállásunkhoz, vagyis a szállásához, ahol én is meg tudom húzni magam.
Amikor viszont kimondja azt, hogy hiányoztam neki, akkor mosolyogva pillantok fel rá ismét, majd egy puszit nyomok az arcára, míg végül az ujjainkat ismét össze nem fonja és úgy folytatjuk tovább a sétát. Szokatlan ez a helyzet, de nagyon is jól esik és tetszik. Már csak az a kérdés, hogy mennyi időbe fog telni, hogy a démonaimat elűzzem és hasonló dolgok.
- De hiányzik, mindig is ott éltem, de túl sok rossz emlék is odaköt. Néha kell egy hely, ahol újra tudjuk kezdeni az életünket, nem? – pillantottam rá kérdőn, majd pedig a várost figyeltem a tekintetemmel.
- És mi a terved itt? – kérdeztem meg, hiszen tudtam jól, hogy a testvéreivel nem éppen a legjobb a viszonya, legalábbis a múltban nem volt az. A jelenben meg ki tudja. Néha nehezebb követni őket, mint esetleg egy szappanoperát.
- Ez lenne az? – álltam meg a hotel előtt, amikor a lépteink lassultak és kíváncsian vettem szemügyre, majd ha igen volt a válasz, akkor elindultam befelé, mert jó lett volna kicsit melegebb helyen lenni már. Az ősz könnyedén kezdett el beköszönteni. Napközben még annyira nem lehetett megérezni, de este már kicsit jobban.

folyt. hotel? 40


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
killpop
Tartózkodási hely :
lost inside my insane mind ●●
Hobbi & foglalkozás :
troublemaker ●●



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Szer. Szept. 28, 2016 10:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Bonnie bennett & kol mikaelson

Bonnie abban a hitben van, hogy boszorkányként sokkalta ártalmatlanabb vagyok másokkal szemben, de az igazság az, hogy most vagyok csak teljes hatalmamban. Az viszont nem titok, hogy könnyedén meghalhatok, de mire bárki is ezzel megpróbálkozna, az már régen halott.
- Nem felejtettem el. - Szinte azonnal hozzáfűztem, amint befejezte mondatát. Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok ősi már, de megvallva egyáltalán nem is bánom. Vámpírként sokkalta tehetetlenebbnek éreztem magamat, lássuk példának, hogy egy szerencsétlen vadász képes volt engem megölni. Azok után egyáltalán nincs bajomra, ha boszorkányként kell lennem a továbbiakban.
- Nos, Bonnie Bennett... - Mély levegőt szívok tüdőm járataiba, miközben rátekintek szelíden. - Azt hiszem, hogy kénytelen lesz hozzászokni a mindennapos veszélyekhez, ha velem óhajt maradni az elkövetkezendő időkben. Elfogadja, vagy elfogadja? - Egyáltalán nem hagytam meg neki a választás jogát, elvégre nem volt kérdés, hogy velem akar maradni vagy sem. Eléggé önző, ugyanakkor ragaszkodó típus vagyok.
Mindeközben persze elléptem mellőle, elengedve kezét, de nem azért, mert éppen elegem van belőle, vagy csak mert épp ilyen a kedvem. Még egyelőre nem tudom kellően beleélni magamat ebbe a helyzetbe, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem őt. Az életemet adnám érte. De még nehezen tudok nyitni, de idővel majd megszokom.
Alig telt bele néhány pillanat, de amint mellém húzódik egészen közel hozzám, egyik karomat átfonom az ő karjánál, így aztán szorosabban vonva magamhoz. Nem akartam, hogy félreértés essék, nem mellesleg meg szeretném, ha a közelemben maradna, jobban mondva mellettem. Ő aggódik miattam a leginkább, hogy ő hozza a bajt a fejemre, de valójában én vagyok az, aki miatt ő kerülhet veszélybe. Képes vagyok belefutni a nagy semmibe és a bajba, nem gondolva végig mindent, csak várva a végeredményt. Régen így működött, elvégre számomra nem volt senki sem, aki miatt megérte volna óvnom saját magamat.
De amint hallom, Bonnie nem jött egyedül. Azt viszont furcsálltam, hogy Stefan önszántából ellátogat ide, ahol már csak a puszta jelenléte végett is szétmarcangolnák az ősök. Talán én ebben a szempontból kivétel lennék, elvégre Stefan nekem nem ártott, jobban akarta elpusztítani a bátyámat Klaust. Engem leginkább az ostoba fivére idegesít, akiről mostanában abszolút semmit sem hallani. Nem mintha annyira fájlalnám e tényt, mindensetre figyelemre méltóan eltűnt a színről. Emlékeimben nem állta meg a helyét, tekintve, hogy Jeremy haverjával bosszantottak régebben egy ideig. Igen csak állták az utamat a céljaim felé, de akkor is csak ők maradtak hátrányosabb helyzetben. De ennyit erről, egyáltalán nem akarok még arra a városra sem gondolni.
Bonnie kérdésén akaratlanul is elmosolyodom, némi vörös árnyalat is letelepszik sápadt arcomra. Hogy hiányzott -e? Nagyon. De ezt nem tudnám elismerni, hiszen én nem az vagyok, aki az érzelmeit őszintén kimutatja.
- Hát... volt egy pár nap nyugtom legalább.- Ironizáltam kissé, de persze játékos mosolyom sejtelmes volt, elvégre nem komolyan szántam azt, amit mondtam.
Szórakozva végül kicsit óvatosan oldalba lököm, hogy engedjen fel ebből a komolyságból. Nincs kedvem a gondokról beszélni, sem pedig azokról akiket megölni készülök, jobban szeretném tervezgetni a kettőnk jövőjét.
Óvatosan mindeközben ujjainkat összekulcsolom, ezáltal is aztán megfogva a kezét, nem törődve az előző gondolatmeneteimmel. Néha hajlandó vagyok engedni a büszkeségemből és a magam konokságából, de ez is igen csak ritka számban megy nálam. De Bonnie ezt vállalta azzal, hogy velem van. Persze ez nem azt jelenti, hogy el fogom hanyagolni, mert ez nagyon nem így lenne. Én kicsit másképpen tudok szeretni, de akkor nagyon.
- Hiányoztál. - Mondom végül ki nagyon halkan, teljes óvatossággal, mintha valamitől tartanék. A helyzet az, hogy nehéz még az e féle szavakat kimondanom. Érzések mindezt, olyan dolgok számomra, amiket régen teljesen eltoltam magamtól, most pedig kapkodva veszem magamhoz azokat. Talán még képes leszek leállni a bosszúmmal. De ez csak akkor történhet meg, ha a testvéreim olyan ajánlatot tesznek, ami számomra is előnyös. Vagy szimplán meggyőznek, hogy miért ne tegyem meg. Nem tudom, még mit hoz a jövő, de igyekszem nyitott lenni mások felé, ha mindez kölcsönös.
- Nem hiányzik Mystic falls? - Kérdezem tőle csevegőképpen, miközben ránéztem. Ha már egyszer nem vagyok gondolatolvasó, legalább halvány fogalmam legyen arról, mi jár Bonnie fejében. Érdekel, mit érez. Szeretném, ha mesélne.
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
The Golden Age
Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
Humor :
❅ Sweet



A poszt írója Bonnie Bennett
Elküldésének ideje Kedd Szept. 27, 2016 11:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


bonnie bennett & kol mikaelson

Sose hittem volna, hogy egyszer ilyen érzések fognak irányába húzni. Egy bizonyos részem még mindig azt súgta, hogy nem helyes, de valahogyan nem akartam már erre a hangra hallgatni. Inkább csak kivételesen úszni akartam az árral. Pedig eléggé nem volt szokványos a mi találkozásunk, ahogyan a kapcsolatunk se. Mondjuk azt, hogy nem éppen kedvesen közelítettük meg a másikat. Arra is emlékszem, amikor szenvedést okoztam az iskola folyosóján és a többi dologra, most pedig itt álltunk az éjszakában, s érezhető volt az, ami egymáshoz vonzott minket. Mintha csak tapintani lehetne azt a fajta energiáikat, amik egymáshoz löktek minden fajta félelem, óvó gondolat ellenére is. Szerintem egyikünk se tudta pontosan, hogy milyen veszélyes játszmába kezdtünk. Csak azt tudtuk, hogy veszélyes vizekre eveztünk és a veszély egyre inkább csak nőhet, ha engedünk a vágyainkat, viszont szemmel láthatóan szerencsére eme dolgok nem tartottak minket vissza. Hiszen könnyedén érintettük meg egymást, vagy hagytuk azt, hogy a másik ajka elvándoroljon és bőrünket perzselje, vagy csak még inkább megszédítsen, ha már az esti szellő képtelen volt rá.
A csók könnyedén részegít meg, ahogyan a közelségünk is a másikat. Mintha csak valami mámoros palack nyílna ki, aminek a köde elbódít minket. Természetesen voltak félelmeim, de itt voltam, még annak ellenére is, hogy egyszer már eltűntem és azt hiszem, hogy csak ez számít. Amikor meghallom a válaszát, akkor picit feljebb szalad a szemöldököm, majd megrázom még a fejemet is nemlegesen.
- Még mindig igazán úriember vagy. S szerinted hagynám, hogy ezt tedd? – kérdeztem vissza kissé komolyan, hiszen pontosan tudja, hogy mit gondolok erről. – Másrészt meg már nem vagy vámpír, – hívtam fel egy apró dologra a figyelmét. -, így örülnék, ha jobban vigyáznál magadra, vagy hamar fogok őszülni... – ez inkább kérés volt, mintsem parancs, de nem volt titok, hogy aggódom érte és elhiszem, hogy fura lehet számára az, hogy már nem olyan gyors, illetve nem is gyógyulnak olyan gyorsan a sebei, ha csak mágiával nem segít rajta, de na. Akkor is jobb ha óvatos, mert nem a holttestére szeretnék bukkanni valami kietlen sikátorban.
Amikor magához von, akkor mosolyogva pillantok fel rá. A karomat könnyedén fonom a nyaka köré, miközben gyengéden simítok végig a tarkója vonalán.
A kérdése meglep és ez vélhetően arcomra is könnyedén kiül, igyekszem rendezni arcom vonásait és először csak egy apró bólintással felelek, ha pedig időközben elindulunk a szállás felé, akkor könnyedén sétálok mellette, ha pedig nem engedi el a kezem, akkor kézen fogva.
- Hiányzott, nagyon is, de attól még nem volt könnyű visszajönni. Nem akarok még több veszélyt hozni rád, mint ami esetleg így is leselkedik már rád. – vallottam be, majd egy apró sóhaj hagyta el az ajkaimat. – Stefan is itt van a városban. Ő beszélt arról, hogy ide fog jönni, és részben ő győzött meg arról, hogy vissza kell jönnöm, de sokkal nagyobb szerepe volt annak a ténynek, vagyis érzésnek, hogy hiányoztál. – pillantottam fel rá őszintén, hiszen tényleg így volt. – Azt hiszem inkább csak kellett egy kezdőlöket, hogy a félelmeimet és az aggodalmaimat kicsit jobban el tudjam nyomni, mert sose bocsájtanám meg azt, ha miattam történne bármi veled. – érezhette, hogy komolyan beszélek. Nem volt szokásom bárkiért csak úgy aggódni, de érte nagyon is megtettem, ahogyan néhány barátomért is.
- És én hiányoztam neked? – dőltem neki kicsit a séta közben, hiszen érezhette, hogy nem Stefan miatt voltam itt, hanem miatta. Stefan inkább csak segített megadni a kezdő löketett, hiszen nem lehetett véletlen, hogy pont erre a városra akart rávenni, hogy jöjjek, ahova a szívem is húzott. Csak ha félt az ember valakit, akkor képes ostobaságot cselekedni, ahogyan én is tettem, amikor egyszer csak eltűntem innen. Azóta se tudtam úgy igazán kiverni a fejemből Kolt és nem is akartam. Éreztem, hogy valami új, de határozottan jó dolog kezdődött el az életemben vele.



©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
killpop
Tartózkodási hely :
lost inside my insane mind ●●
Hobbi & foglalkozás :
troublemaker ●●



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 24, 2016 11:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Bonnie bennett & kol mikaelson

Haragudnom kéne erre a boszorkányfajzatra, de nem teszem. Egykori halálomat fűzhetem hozzá, de persze hőn szeretett Jeremyje ölt meg. Majdnem ugyanaz. De persze, szeretem, és bár én magam sem tudom hogyan rohanhattam így bele, de megvallva egyáltalán nem bánom. A koporsóban aszalódva nem volt kire gondolnom, hanem csak is a bosszú és a gyűlölet volt az, amire egyedül gondolhattam. Most viszont van, akire szeretettel gondolhatok.
Nem akartam egyáltalán arra gondolni, amire az előbb. Ahhoz most túlságosan is jól érzem magam, és egyáltalán nem akarom ezt az érzést megölni a bosszú gondolatával. Így is kellően elvontam az ő figyelmét csókommal, elvégre nagyon nem akartam most azt hallani, hogy miként álljak le a bosszúmmal, és hogyan javuljak meg. Tudom, hogy a puszta tekintetemmel képes vagyok arra, hogy a szavait a torkába szorítsam, hiszen látszik rajt, hogy mennyire oda van értem. Illetve... mennyire szeret. Megvallva még sohasem érzett senki sem így irántam. Nem láttam senkinek sem a szemében azt a fényt, amit az övében. Mikor itt felbukkant a városban, természetes, hogy megakadt a tekintetem rajt. Elsősorban gyönyörűsége az, amit felvéltem rajt fedezni. Másodszorra pedig az, hogy a drága kis barátja ölt meg. De hiába élt bennem a gyűlölet iránta még akkor is, ahogy egyre több időt töltöttünk együtt, és mikor Kaleb testétől megszabadított, mintha az egész lényemet kicserélte volna.
Egy éjszaka után mellette ébredtem. Végigsimítottam puha karján, és hátulról átöleltem őt. Annyira eleven bennem még mindig minden pillanat az éjszaka után, ahogy magamhoz öleltem őt, s mikor megcsókoltam... hirtelen azt is elfelejtettem akkor, hogy mi a legfontosabb célom ebben az életben. Jól esett megölelnem őt, és talán attól a pillanattól történ meg volna az bennem, amit most érzek iránta. Ismeretlen, de még is jól esik.
Aljas módon persze elvontam figyelmét a csókkal, s hogy fokozzam benne az irántam érzett vágyát, pajkos mosoly keretében nyakára tértem át érzéki csókokkal illetve végig. Ha nem közterületen lennénk, akkor ajkaim minden elővigyázat nélkül vándorolnának egyre lejjebb és lejjebb, de tekintettel vagyok a környezetre, így nem teszem. De persze, ami késik nem múlik.
Időközben észrevettem, hogy ő is meglátta bennem a csínt, s mikor mutatóujja állam alá vándorol, hogy ajkaimat megízlelje, játékosan elmosolyodom. Közben természetesen viszonoztam a csókot, ám mindez egészen addig tartott, míg aztán ellenáll nekem, és felszólal.
- Nem szól senki. Ha még is, annak kitépem a nyelvét. - A legkevésbé sem tartottam attól, hogy bárki megszólna minket. Az éjjel közepén ácsorgunk, és egy árva lélek sem leselkedik erre.
Végül egy mosoly keretében vonom őt szorosabban magamhoz, miközben arcára egy nagyon visszafogott csókot lehelek. Szerettem volna, ha érezné, hogy szeretem őt. Most egy kis időre a bosszúmat is félre óhajtom tenni, és csak vele törődni jelenleg.
- S mesélj csak nekem... - sejtelmes mosollyal simítok végig az arcán, miközben édes ajkain, és szempárán tekintek végig. - Mi hozott ide téged vissza? Valóban hiányzott a jelenlétem? - Kérdeztem tőle érdeklődve. Valóban kíváncsi voltam a válaszra, hiszen teljesen meggyőződtem pár napja arról, hogy Bonnie megijedt, és lelépett egy életre tőlem. Viszont az sem kizárt, hogy nem egyedül jött ide. Sokkalta összeszedettebb, mint azelőtt. Valami biztos, hogy történt vele.
E gondolatok közepette mellé léptem, s biccentve egyet elindultam aztán valamerre, pontosabban arra, hol a motel is van. Lépteim kellően lassúak voltak, hogy Bonnie utolérjen.
©
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére Go down
 

Főtér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 11 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3