A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
† Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
† Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



Serah-Ann Lawrence ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 20, 2016 8:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Bastian & Serah



Az életem bonyolult és valahogy ma este kettős érzésem van, mintha percről-percre még bonyolultabb lenne és egyben egyszerűbb is, de nem tudom hová tenni ezt az érzést és még csak nem is beszéltem neki a legfontosabbról, a családomat érintő átokról, hiszen ő ember, egy szimpla ember. A nagyi pont azért kötött össze Oliverrel, mert úgy gondolta ez a tökéletes kiskapu, csak hát ő sosem gondolta arra, hogy Oliver képtelen arra, hogy bárkit is szeressen és velem is csak eljátszadozott és kihasznált, hogy a családom megmentse őt. Ennyi és semmi több, de Bastien... Na nem azt mondom, hogy belém fog szeretni csak úgy ripsz-ropsz, de ha véletlenül is akár csak a közelébe jutna súlyos veszélybe kerülne és ez az átok nem törhető csak meg úgy, hiszen nem tudtam megtenni évszázadok alatt sem.
- Miért gondolod, hogy jogom lenne hozzá? Nem is ismersz... nem tudod, milyen életem volt és miket tettem. - mert igenis tettem rossz dolgokat, még ha ő ezt nem is tudja, nem látja, vagy csak nem akar tudni róla, de nem olyan egyszerű ez, mint ahogyan hiszi. Az életem nehéz, nagyon és voltak időszakok, amikre nem vagyok büszke, amikor olyan dolgokat tettem, amiket nem lett volna szabad, de nem volt más választásom és... sajnos hajtott valami, aminek nem tudtam ellenállni és most itt van ő, aki valami olyat lát bennem, amit én nem látok magamban és fogalmam sincs, hogy mégis mit tegyek, hogy megértse ezt. Ezek után pedig csak még jobban összezavar a csókkal, és én is magamat, hogy nem elég, hogy viszonozom, én magam megyek majdnem tovább. Meg kell állnom, sőt tudom, hogy talán el kellene mennem, de még sem teszem, miért nem vagyok rá képes?
- De ez ennél sokkal bonyolultabb, az életem... a világom, amiben élek és én magam. Veszélyes, meghalnál érte? Azért, hogy tudja egy nagy sztorit, hogy ismerd az életemet, vagy... engem? Képes lennél a halált is kockáztatni? - én nem halhatok meg. Rengetegféle módon próbáltam már, de még sosem sikerült elérnem, ő viszont igen. Egyszerű ember, szimpla halandó, aki meghalhat, általam, bárki keze által. Végezhet vele a sors, gyenge pont lehet számomra, ha Oliver tud a létezéséről és biztos, hogy idővel megtudja, akkor pedig veszélybe kerül és miattam lesz baja, ha ez megtörténik, de igaza van, felnőtt ember, akinek magának kell eldöntenie, hogy mit tesz, de vajon tényleg tisztában van a veszélyekkel?
- Te tényleg nem ismered a nemet. - félmosollyal sóhajtok, miután felvettem a pólómat és végül csak követem a konyhába. Hagyom ügyködni, nekidőlök féloldalt a csípőmmel a konyhapultnak és úgy figyelem, hogy ténykedik. - A legutóbbi költözés... New Yorkból, lassan 25 éve, nem most volt, ott éltem huzamosabb ideig, de igazából folyton úton vagyok. De, hogy fájdalmas... nem igazán kötődöm, nem szokott fájdalmas lenni. - persze ez átlátszó, nem mondok igazat, nagyon is tud az lenni. Néha, nagy ritkán megengedtem magamnak, hogy érezzek, de egyre ritkábban tettem meg, pont azért, mert veszélyes, mert számomra is rossz vége lehet csak és annak is, akihez közöm van. Bár ezt nem hiszem, hogy meg tudom értetni egy olyan pozitív életszemléletű valakivel, mint Bastien.

♫ Written in scars ♫RuhaHello idegen! :hug: ©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
The Golden Age
† Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
† Humor :
❅ Sweet



Bonnie Bennett ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 02, 2016 12:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

bonnie bennett & kol mikaelson

- Akkor jó! – hagyom ennyiben a témát. Talán néha túlzottan komoly tudok lenni, de azt már megtanultam, hogy az élet eléggé rövid. Főleg akkor, ha valaki fontossá válik számunkra, hiszen azok hiánya, elvesztése pokolian tud fájni. Én elveszítettem a családomat, szépen sorjában mindegyiket. A barátaim közül sokan hátat fordítottak nekem, így nem csoda, hogy érte aggódom most, ahogyan Stefan épségéért is. Sejtem, hogy kinek a társaságában lehet, de valahogy ettől a ténytől még nagyon nem nyugodtam meg.
- Hééé, nem is hagytál választást. – lököm meg a csípőmmel őt bolondozva, mert biztos vagyok abban, hogy direkt mondta így. Nem mintha eddig ez kérdés lett volna, hiszen ha nem vállalnám, akkor nem lennék most itt és nem engedtem volna a titkon őrizgetett vágyaimnak, vágyainkat, amik nem oly régóta kezdtek el a felszínre szökni. – Amúgy vállalom, de akkor neked sincs más választásod, ahogyan nem is titkolózhatsz előttem, ha valami őrültségre készülsz. – hívtam fel egy aprócska tényezőre, mert abban biztos lehet, hogy nem fogom hagyni azt, hogy a saját vesztébe rohanjon. Ha kell, akkor még saját magamat is veszélybe sodrom, hogy őt vissza tudjam tartani. Ha vámpír lenne, akkor könnyebb dolgom lenne a mágiának köszönhetően, de így pedig nehezebb, viszont annál érdekesebb szituációk születhetnek belőle.
Hagytam, hogy távolabb lépjem tőlem, nem tartottam vissza. Bár az tény, hogy eleinte nem nagyon értettem, hogy mi lelte őt, így egy darabig csak mellette sétáltam, csak idővel léptem kicsit közelebb hozzá, ha nem is kézen fogva, akkor legalább egymás mellett sétáljunk, ne pedig úgy, mint két idegen. Amikor viszont a karjával közelebb vont, akkor csak mosolyogva pillantottam fel rá, hiszen ahogyan számára is fura lehetett ez a helyzet, úgy számomra is az volt. Nem is kicsit. Igazából azt se tudtam, hogy pár óra múlva, vagy másnap mi fog történni velünk. Meg azt se tudtam, hogy a jelenben teljesen miként kellene viselkedni.
- Ohh, ha erre vágysz, akkor szólj és megint könnyedén elutazom. – vágtam rá habozás nélkül. Még akkor is, ha tudom, hogy poénból mondta. Én is csak annak szántam, de ezen tényleg ne múljon. Feltalálom magam, maximum kicsit hosszabb időre maradnék távol és remélhetőleg nem örökre, hiszen ki tudja, hogy legközebbe lenne e még esélyem visszajönni vagy mi várna akkor, amikor visszaérkezem. Amikor meg meg is lök kicsit, akkor csak elnevetem magam alig hallhatóan, miközben egyre inkább közelebb érünk a szállásunkhoz, vagyis a szállásához, ahol én is meg tudom húzni magam.
Amikor viszont kimondja azt, hogy hiányoztam neki, akkor mosolyogva pillantok fel rá ismét, majd egy puszit nyomok az arcára, míg végül az ujjainkat ismét össze nem fonja és úgy folytatjuk tovább a sétát. Szokatlan ez a helyzet, de nagyon is jól esik és tetszik. Már csak az a kérdés, hogy mennyi időbe fog telni, hogy a démonaimat elűzzem és hasonló dolgok.
- De hiányzik, mindig is ott éltem, de túl sok rossz emlék is odaköt. Néha kell egy hely, ahol újra tudjuk kezdeni az életünket, nem? – pillantottam rá kérdőn, majd pedig a várost figyeltem a tekintetemmel.
- És mi a terved itt? – kérdeztem meg, hiszen tudtam jól, hogy a testvéreivel nem éppen a legjobb a viszonya, legalábbis a múltban nem volt az. A jelenben meg ki tudja. Néha nehezebb követni őket, mint esetleg egy szappanoperát.
- Ez lenne az? – álltam meg a hotel előtt, amikor a lépteink lassultak és kíváncsian vettem szemügyre, majd ha igen volt a válasz, akkor elindultam befelé, mert jó lett volna kicsit melegebb helyen lenni már. Az ősz könnyedén kezdett el beköszönteni. Napközben még annyira nem lehetett megérezni, de este már kicsit jobban.

folyt. hotel? 40


©
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
your death? Δ
† Kedvenc dal :
introduce a little anarchy Δ

† Tartózkodási hely :
somewhere in the world. Δ
† Hobbi & foglalkozás :
revenge Δ
† Humor :
ironic Δ



Kol Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 28, 2016 10:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Bonnie bennett & kol mikaelson

Bonnie abban a hitben van, hogy boszorkányként sokkalta ártalmatlanabb vagyok másokkal szemben, de az igazság az, hogy most vagyok csak teljes hatalmamban. Az viszont nem titok, hogy könnyedén meghalhatok, de mire bárki is ezzel megpróbálkozna, az már régen halott.
- Nem felejtettem el. - Szinte azonnal hozzáfűztem, amint befejezte mondatát. Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok ősi már, de megvallva egyáltalán nem is bánom. Vámpírként sokkalta tehetetlenebbnek éreztem magamat, lássuk példának, hogy egy szerencsétlen vadász képes volt engem megölni. Azok után egyáltalán nincs bajomra, ha boszorkányként kell lennem a továbbiakban.
- Nos, Bonnie Bennett... - Mély levegőt szívok tüdőm járataiba, miközben rátekintek szelíden. - Azt hiszem, hogy kénytelen lesz hozzászokni a mindennapos veszélyekhez, ha velem óhajt maradni az elkövetkezendő időkben. Elfogadja, vagy elfogadja? - Egyáltalán nem hagytam meg neki a választás jogát, elvégre nem volt kérdés, hogy velem akar maradni vagy sem. Eléggé önző, ugyanakkor ragaszkodó típus vagyok.
Mindeközben persze elléptem mellőle, elengedve kezét, de nem azért, mert éppen elegem van belőle, vagy csak mert épp ilyen a kedvem. Még egyelőre nem tudom kellően beleélni magamat ebbe a helyzetbe, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem őt. Az életemet adnám érte. De még nehezen tudok nyitni, de idővel majd megszokom.
Alig telt bele néhány pillanat, de amint mellém húzódik egészen közel hozzám, egyik karomat átfonom az ő karjánál, így aztán szorosabban vonva magamhoz. Nem akartam, hogy félreértés essék, nem mellesleg meg szeretném, ha a közelemben maradna, jobban mondva mellettem. Ő aggódik miattam a leginkább, hogy ő hozza a bajt a fejemre, de valójában én vagyok az, aki miatt ő kerülhet veszélybe. Képes vagyok belefutni a nagy semmibe és a bajba, nem gondolva végig mindent, csak várva a végeredményt. Régen így működött, elvégre számomra nem volt senki sem, aki miatt megérte volna óvnom saját magamat.
De amint hallom, Bonnie nem jött egyedül. Azt viszont furcsálltam, hogy Stefan önszántából ellátogat ide, ahol már csak a puszta jelenléte végett is szétmarcangolnák az ősök. Talán én ebben a szempontból kivétel lennék, elvégre Stefan nekem nem ártott, jobban akarta elpusztítani a bátyámat Klaust. Engem leginkább az ostoba fivére idegesít, akiről mostanában abszolút semmit sem hallani. Nem mintha annyira fájlalnám e tényt, mindensetre figyelemre méltóan eltűnt a színről. Emlékeimben nem állta meg a helyét, tekintve, hogy Jeremy haverjával bosszantottak régebben egy ideig. Igen csak állták az utamat a céljaim felé, de akkor is csak ők maradtak hátrányosabb helyzetben. De ennyit erről, egyáltalán nem akarok még arra a városra sem gondolni.
Bonnie kérdésén akaratlanul is elmosolyodom, némi vörös árnyalat is letelepszik sápadt arcomra. Hogy hiányzott -e? Nagyon. De ezt nem tudnám elismerni, hiszen én nem az vagyok, aki az érzelmeit őszintén kimutatja.
- Hát... volt egy pár nap nyugtom legalább.- Ironizáltam kissé, de persze játékos mosolyom sejtelmes volt, elvégre nem komolyan szántam azt, amit mondtam.
Szórakozva végül kicsit óvatosan oldalba lököm, hogy engedjen fel ebből a komolyságból. Nincs kedvem a gondokról beszélni, sem pedig azokról akiket megölni készülök, jobban szeretném tervezgetni a kettőnk jövőjét.
Óvatosan mindeközben ujjainkat összekulcsolom, ezáltal is aztán megfogva a kezét, nem törődve az előző gondolatmeneteimmel. Néha hajlandó vagyok engedni a büszkeségemből és a magam konokságából, de ez is igen csak ritka számban megy nálam. De Bonnie ezt vállalta azzal, hogy velem van. Persze ez nem azt jelenti, hogy el fogom hanyagolni, mert ez nagyon nem így lenne. Én kicsit másképpen tudok szeretni, de akkor nagyon.
- Hiányoztál. - Mondom végül ki nagyon halkan, teljes óvatossággal, mintha valamitől tartanék. A helyzet az, hogy nehéz még az e féle szavakat kimondanom. Érzések mindezt, olyan dolgok számomra, amiket régen teljesen eltoltam magamtól, most pedig kapkodva veszem magamhoz azokat. Talán még képes leszek leállni a bosszúmmal. De ez csak akkor történhet meg, ha a testvéreim olyan ajánlatot tesznek, ami számomra is előnyös. Vagy szimplán meggyőznek, hogy miért ne tegyem meg. Nem tudom, még mit hoz a jövő, de igyekszem nyitott lenni mások felé, ha mindez kölcsönös.
- Nem hiányzik Mystic falls? - Kérdezem tőle csevegőképpen, miközben ránéztem. Ha már egyszer nem vagyok gondolatolvasó, legalább halvány fogalmam legyen arról, mi jár Bonnie fejében. Érdekel, mit érez. Szeretném, ha mesélne.
©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
The Golden Age
† Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
† Humor :
❅ Sweet



Bonnie Bennett ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 27, 2016 11:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

bonnie bennett & kol mikaelson

Sose hittem volna, hogy egyszer ilyen érzések fognak irányába húzni. Egy bizonyos részem még mindig azt súgta, hogy nem helyes, de valahogyan nem akartam már erre a hangra hallgatni. Inkább csak kivételesen úszni akartam az árral. Pedig eléggé nem volt szokványos a mi találkozásunk, ahogyan a kapcsolatunk se. Mondjuk azt, hogy nem éppen kedvesen közelítettük meg a másikat. Arra is emlékszem, amikor szenvedést okoztam az iskola folyosóján és a többi dologra, most pedig itt álltunk az éjszakában, s érezhető volt az, ami egymáshoz vonzott minket. Mintha csak tapintani lehetne azt a fajta energiáikat, amik egymáshoz löktek minden fajta félelem, óvó gondolat ellenére is. Szerintem egyikünk se tudta pontosan, hogy milyen veszélyes játszmába kezdtünk. Csak azt tudtuk, hogy veszélyes vizekre eveztünk és a veszély egyre inkább csak nőhet, ha engedünk a vágyainkat, viszont szemmel láthatóan szerencsére eme dolgok nem tartottak minket vissza. Hiszen könnyedén érintettük meg egymást, vagy hagytuk azt, hogy a másik ajka elvándoroljon és bőrünket perzselje, vagy csak még inkább megszédítsen, ha már az esti szellő képtelen volt rá.
A csók könnyedén részegít meg, ahogyan a közelségünk is a másikat. Mintha csak valami mámoros palack nyílna ki, aminek a köde elbódít minket. Természetesen voltak félelmeim, de itt voltam, még annak ellenére is, hogy egyszer már eltűntem és azt hiszem, hogy csak ez számít. Amikor meghallom a válaszát, akkor picit feljebb szalad a szemöldököm, majd megrázom még a fejemet is nemlegesen.
- Még mindig igazán úriember vagy. S szerinted hagynám, hogy ezt tedd? – kérdeztem vissza kissé komolyan, hiszen pontosan tudja, hogy mit gondolok erről. – Másrészt meg már nem vagy vámpír, – hívtam fel egy apró dologra a figyelmét. -, így örülnék, ha jobban vigyáznál magadra, vagy hamar fogok őszülni... – ez inkább kérés volt, mintsem parancs, de nem volt titok, hogy aggódom érte és elhiszem, hogy fura lehet számára az, hogy már nem olyan gyors, illetve nem is gyógyulnak olyan gyorsan a sebei, ha csak mágiával nem segít rajta, de na. Akkor is jobb ha óvatos, mert nem a holttestére szeretnék bukkanni valami kietlen sikátorban.
Amikor magához von, akkor mosolyogva pillantok fel rá. A karomat könnyedén fonom a nyaka köré, miközben gyengéden simítok végig a tarkója vonalán.
A kérdése meglep és ez vélhetően arcomra is könnyedén kiül, igyekszem rendezni arcom vonásait és először csak egy apró bólintással felelek, ha pedig időközben elindulunk a szállás felé, akkor könnyedén sétálok mellette, ha pedig nem engedi el a kezem, akkor kézen fogva.
- Hiányzott, nagyon is, de attól még nem volt könnyű visszajönni. Nem akarok még több veszélyt hozni rád, mint ami esetleg így is leselkedik már rád. – vallottam be, majd egy apró sóhaj hagyta el az ajkaimat. – Stefan is itt van a városban. Ő beszélt arról, hogy ide fog jönni, és részben ő győzött meg arról, hogy vissza kell jönnöm, de sokkal nagyobb szerepe volt annak a ténynek, vagyis érzésnek, hogy hiányoztál. – pillantottam fel rá őszintén, hiszen tényleg így volt. – Azt hiszem inkább csak kellett egy kezdőlöket, hogy a félelmeimet és az aggodalmaimat kicsit jobban el tudjam nyomni, mert sose bocsájtanám meg azt, ha miattam történne bármi veled. – érezhette, hogy komolyan beszélek. Nem volt szokásom bárkiért csak úgy aggódni, de érte nagyon is megtettem, ahogyan néhány barátomért is.
- És én hiányoztam neked? – dőltem neki kicsit a séta közben, hiszen érezhette, hogy nem Stefan miatt voltam itt, hanem miatta. Stefan inkább csak segített megadni a kezdő löketett, hiszen nem lehetett véletlen, hogy pont erre a városra akart rávenni, hogy jöjjek, ahova a szívem is húzott. Csak ha félt az ember valakit, akkor képes ostobaságot cselekedni, ahogyan én is tettem, amikor egyszer csak eltűntem innen. Azóta se tudtam úgy igazán kiverni a fejemből Kolt és nem is akartam. Éreztem, hogy valami új, de határozottan jó dolog kezdődött el az életemben vele.



©
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
your death? Δ
† Kedvenc dal :
introduce a little anarchy Δ

† Tartózkodási hely :
somewhere in the world. Δ
† Hobbi & foglalkozás :
revenge Δ
† Humor :
ironic Δ



Kol Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 24, 2016 11:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Bonnie bennett & kol mikaelson

Haragudnom kéne erre a boszorkányfajzatra, de nem teszem. Egykori halálomat fűzhetem hozzá, de persze hőn szeretett Jeremyje ölt meg. Majdnem ugyanaz. De persze, szeretem, és bár én magam sem tudom hogyan rohanhattam így bele, de megvallva egyáltalán nem bánom. A koporsóban aszalódva nem volt kire gondolnom, hanem csak is a bosszú és a gyűlölet volt az, amire egyedül gondolhattam. Most viszont van, akire szeretettel gondolhatok.
Nem akartam egyáltalán arra gondolni, amire az előbb. Ahhoz most túlságosan is jól érzem magam, és egyáltalán nem akarom ezt az érzést megölni a bosszú gondolatával. Így is kellően elvontam az ő figyelmét csókommal, elvégre nagyon nem akartam most azt hallani, hogy miként álljak le a bosszúmmal, és hogyan javuljak meg. Tudom, hogy a puszta tekintetemmel képes vagyok arra, hogy a szavait a torkába szorítsam, hiszen látszik rajt, hogy mennyire oda van értem. Illetve... mennyire szeret. Megvallva még sohasem érzett senki sem így irántam. Nem láttam senkinek sem a szemében azt a fényt, amit az övében. Mikor itt felbukkant a városban, természetes, hogy megakadt a tekintetem rajt. Elsősorban gyönyörűsége az, amit felvéltem rajt fedezni. Másodszorra pedig az, hogy a drága kis barátja ölt meg. De hiába élt bennem a gyűlölet iránta még akkor is, ahogy egyre több időt töltöttünk együtt, és mikor Kaleb testétől megszabadított, mintha az egész lényemet kicserélte volna.
Egy éjszaka után mellette ébredtem. Végigsimítottam puha karján, és hátulról átöleltem őt. Annyira eleven bennem még mindig minden pillanat az éjszaka után, ahogy magamhoz öleltem őt, s mikor megcsókoltam... hirtelen azt is elfelejtettem akkor, hogy mi a legfontosabb célom ebben az életben. Jól esett megölelnem őt, és talán attól a pillanattól történ meg volna az bennem, amit most érzek iránta. Ismeretlen, de még is jól esik.
Aljas módon persze elvontam figyelmét a csókkal, s hogy fokozzam benne az irántam érzett vágyát, pajkos mosoly keretében nyakára tértem át érzéki csókokkal illetve végig. Ha nem közterületen lennénk, akkor ajkaim minden elővigyázat nélkül vándorolnának egyre lejjebb és lejjebb, de tekintettel vagyok a környezetre, így nem teszem. De persze, ami késik nem múlik.
Időközben észrevettem, hogy ő is meglátta bennem a csínt, s mikor mutatóujja állam alá vándorol, hogy ajkaimat megízlelje, játékosan elmosolyodom. Közben természetesen viszonoztam a csókot, ám mindez egészen addig tartott, míg aztán ellenáll nekem, és felszólal.
- Nem szól senki. Ha még is, annak kitépem a nyelvét. - A legkevésbé sem tartottam attól, hogy bárki megszólna minket. Az éjjel közepén ácsorgunk, és egy árva lélek sem leselkedik erre.
Végül egy mosoly keretében vonom őt szorosabban magamhoz, miközben arcára egy nagyon visszafogott csókot lehelek. Szerettem volna, ha érezné, hogy szeretem őt. Most egy kis időre a bosszúmat is félre óhajtom tenni, és csak vele törődni jelenleg.
- S mesélj csak nekem... - sejtelmes mosollyal simítok végig az arcán, miközben édes ajkain, és szempárán tekintek végig. - Mi hozott ide téged vissza? Valóban hiányzott a jelenlétem? - Kérdeztem tőle érdeklődve. Valóban kíváncsi voltam a válaszra, hiszen teljesen meggyőződtem pár napja arról, hogy Bonnie megijedt, és lelépett egy életre tőlem. Viszont az sem kizárt, hogy nem egyedül jött ide. Sokkalta összeszedettebb, mint azelőtt. Valami biztos, hogy történt vele.
E gondolatok közepette mellé léptem, s biccentve egyet elindultam aztán valamerre, pontosabban arra, hol a motel is van. Lépteim kellően lassúak voltak, hogy Bonnie utolérjen.
©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad



Bastian Stroud ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 24, 2016 8:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Serah
▲music: Suspicious Minds ▲Words:404▲What kind of angel are you?
 

Ücsörgök mellette, ahogyan a bonbont eszegetjük, és bár komoly, természetfeletti témákról beszélgetünk, akkor is meg tudom látni Serahban az átlagos lányt, és ez nem rossz értelemben értendő. Tudom, hogy sok a fájdalma, amikre nem biztos, hogy most még látja a gyógyírt. Számomra nagyon is bájos, tetszik ez a komorság, ami belőle árad, és igenis úgy vélem, hogy segíthetek neki. Egyértelmű, hogy nem erre a mágikus átokra, vagy mire, bár, ha jobban belegondolunk, blogger vagyok, aki különös dolgok nyomában van állandóan, hátha kitalálhatunk valamit. Ám elsődlegesen úgy vélem, hogy az lenne a cél, hogy elhiggye, legalább egy kicsit boldog is lehet. Engem a szüleim amolyan rendes gyereknek neveltek, aki odafigyel másokra, amolyan mindenkivel kedves, népszerű srác voltam mindig is, most, hogy felnőttem, már csak alkalmi haverjaim vannak, szétszéledt a banda. Magányosnak azért nem mondhatom magamat, de azért kissé egyedü vagyok. Ő pedig nagyon az esetem, valahogy felfigyeltem rá, de azon már túl vagyunk, hogy a misztikusságáért legyek oda, az csak egy dolog. Boszorkány, örökké élni fog, na de? Attól még az élete nagy része igenis hétköznapi kell, hogy legyen, reggel fogat most, megcsókol engem, és így tovább.
- Gondolom az. A jó sminkkel öregíteni is tudod magadat. Feltételezem ezt már próbáltad. Vagy.. mágiával úgy intézni, mintha öregednél. Nem értek ehhez. A költözködés se rossz megoldás, csak túlságosan.. sündisznós megoldás. Ha mindig menekülsz, meg odaszúrsz, akkor ne is remélj boldogságot. Holott jogod lenne hozzá. – Ekkor csókolom meg, mert úgy érzem, hogy ha mást nem is, de legalább egy cseppnyi gyengédséget, figyelmességet adhatok neki. Nem viszonzásként, amiért megmentett, az már megint nem ide tartozik. Én most csak egy csókra gondolnék, de átszakíthatok valami gátat, mert úgy támad le, hogy gyorsan átveszem a kezdeményezést. Azt is próbálom megértetni vele, hogy nem kell mindig neki lennie a komoly boszinak, igenis lehet törékeny fiatal lány is. Nekem tetszene az ötlet. A vadabb, érzékibb csókba belefeledkezünk, már-már logikus, hogy megszabadítom a felsőjétől, ám gyorsan berekesztjük a dolgot, és láthatja rajtam, hogy nem vagyok meglepve, hogy mégis megálljt parancsol. Én ebben is alárendeltem magamat az akaratának, hogy ő akart most többet, és ha megijedne, akkor megállunk. Az arcát veszem a tenyerembe, míg ő a mellkasomra pakolja a saját kezeit.
- Nem, te fogd fel! Nekem tetszel, de nem akartam rohanni! Csak egy csók volt, nem akartalak letámadni. Értsd már meg, nem vagy egyedül, és ez nem a szexről szól. Ráérünk még. Azt akarom, hogy elengedd magadat, és felfogd, nem mindenki keserű, ezért neked sem kell annak lenned. Nem csak fájdalom van. – Lehajolok a pólójáért, ami a földre került, és visszaadom. Ha felvette, akkor felállok, és a kezemet nyújtom. – Ma már nem mész sehova. Összeütök egy sajtos omlettet, és itt alszol. A kanapén, de kibírod. Addig pedig elmeséled, hogy milyen volt a legutolsó költözködés. Ha fájdalmas, azt is hallani akarom. – Sármos mosolyt villantok, és elengedem, ha már felállt, megyünk a konyhába, elkezdek kipakolászni, sajtot, tojást, mélytányért.



Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
The Golden Age
† Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
† Humor :
❅ Sweet



Bonnie Bennett ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 18, 2016 7:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

bonnie bennett & kol mikaelson

Nem azért jöttem vissza, hogy most visszanézzem azt, ahogyan meghal, ahogyan azt se fogom hagyni, hogy a saját vesztébe rohanjon. Talán egykoron én magam vettem volna el az életét és talán kicsit közöm is volt az első halálához, de aztán valami megváltozott. Valamit megláttam benne, magam sem tudom, hogy mikor történhetett meg, hiszen nem akartam eleinte visszaadni neki a régi testét, miért is tettem volna meg, de aztán megtettem. Most pedig továbbra is boszorkány, így még nehezebb lesz megakadályoznom azt, hogy őrültséget tegyen, hiszen már őt is a mágia szolgálja, s nem szívesen kezdenék bele egy olyan csatározásba se, ahogyan nem is akarom őt bántani.
De azt is pontosan tudtam, hogy nem mindig lehet szavakkal hatni az emberekre, hiába vagyunk fontosak számukra. Láttam rajta, hogy nem túlzottan rajong azért, amit mondok, de még se érdekelt. A szavak könnyedén hagyták el az ajkaimat és képes leszek kevésbé is kedves lenni, ha az életét meri kockáztatni egy kicsinyes bosszú miatt. Miért nem elég nekik sose a harcból, miért akarják állandóan elpusztítani egymást? Ezt talán sose fogom megérteni, mintha ők összekerülnének, akkor egy teljesen másik világ jelenne meg, amely tele van titkokkal és árulásokkal, ahogyan fájdalmakkal és veszteséggel is. S mivel a legtöbbet már mindannyian megízlelték, talán pont ezért kellene végre nem egymás torkának esniük. Azt se tudom, hogy egyáltalán valaki tudja-e már azt, hogy Kol nagyon is él, nem pedig eltűnt, vagy meghal Kaleb testében. Ahogyan azt se tudom, hogy mennyire békések jelenleg itt az emberek egymással, de azért a légkörben van egy kisebb fajta feszültség, de mielőtt belendülhetnék az ujja ajkaimra siklik, mire megrázom picit a fejemet, amiért lemert inteni, hogy hallgassak, de mielőtt bármit is tehetnék ujjai helyére az ajka siklik, így pedig tökéletesen eléri azt, hogy belém fojtsa a szavakat.
Könnyedén simulok hozzá, amikor közelebb von, miközben a tarkóján simítok végig a kezemmel, hogy utána hajába túrjak és egyre inkább hevesebb legyen a csók. Az se érdekel, hogy az emberek mennyire megnéznek minket, vagy éppen mennyire illetlennek tartanak minket. Túl hosszú ideig voltam távol, amikor pedig ajkával elindul a nyakam felé, akkor csak egy kisebb sóhaj szökik ki az ajkaim között. Érintésének köszönhetően pedig a lábam a köze és a hasam is görcsbe rándul, mintha csak egyetlen egy érintéssel képes lenne levenni a lábamról és ez tényleg így is van. Hiába esik jól ajkainak az érintése máshol is, sietve nyúlok az álla alá, hogy felemeljem a fejét és újra megízleljem az ajkait, majd amikor elszakadunk egymástól, akkor elveszek a szemeiben, a kezemmel pedig arcán simítok végig.
- A végén kitiltanak minket a főtérről vagy a városból is. – szólaltam meg játékosan, de kicsit zihálva. – Talán ideje lenne mennünk, már ha van hova… - pillantottam rá mosolyogva, ha csak nem akarja folytatni a csatát, de azok után, ahogyan elterelte a gondolataimat kötve hiszem, hogy itt akarna tovább ácsingózni, én viszont még mindig nem ismerem ezt a várost. Szerintem az is kész csoda, hogy megtaláltam őt varázslat nélkül.



©
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
your death? Δ
† Kedvenc dal :
introduce a little anarchy Δ

† Tartózkodási hely :
somewhere in the world. Δ
† Hobbi & foglalkozás :
revenge Δ
† Humor :
ironic Δ



Kol Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 18, 2016 6:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

bonnie bennett & kol mikaelson

Bonnie egy olyan nő, aki csak is a jót követi maga előtt, és még a rosszban is képes meglátni a jót. Itt vagyok én. Bár tény, én nem akartam azzá válni, aki lettem. Persze nem tagadom, amikor ősvámpír voltam élveztem, ha valakit megölhettem. Megnyugtatott és boldoggá tett. Egy halálosztó voltam, akit nem érdekelt senki és semmi. De egy Ősi mi mást tehetett volna? A kezemben volt a hatalom mindenki felett, én ezzel pedig tökéletesen éltem. Az utóbbi időben nem igazán kevertem fel az állóvizet, bár sikerült megtalálnom Klaus egyik talpnyaló hibridjét, aki bizony megérezte magán, hogy kivel van dolga. Történetesen Klaus hibridjei akaratlanul is kötődnek a gazdájukhoz, és ezért is volt sokkalta mulatságosabb a dolog. Annyiszor hasítottam le egy-egy ujját, ahányszor hazudni mert nekem. Az a szerencsétlen hiába akarta elárulni, a kötelék nem engedte. Tizenegyszer hazudott. A tizediknél az összes ujja hiányzott, és még egy lehetőséget adtam neki amivel nem tudott élni, majd végül a feje ment le. Mennyivel jobban járt volna egy tizenegyedik ujjal. Szóval, túl sokat nem tudtam meg Klausról, de kénytelen voltam megölni a hibridjét. Elárult volna, ami igen csak rontott volna azon, hogy én nem létezem. Valószínű halottnak hisznek, hisz Kaleb eltűnt, ezzel pedig Kol Mikaelson is. A jelenlegi alakomban is eléggé bujkáló stílusba váltottam, és amint meglátnék egy ismerős arcot, azonnal felszivárgok. Jobb, ha nem tudódik ki, hogy élek, valószínű sokan az életemre törnének. Én pedig fiatal vagyok újra a halálhoz.
Lehet, hogy ez most gonosz tőlem, de nem érdekelt, hogy mit mond Bonnie. Nem azért mert semmibe vettem, pont ellenkezőleg. Elvonta a figyelmemet a saját gondolataim, és rettentően kitartónak találtam őt. És bátornak. Azzal, hogy itt van velem, és velem akar lenni, szörnyen nagy veszélynek teszi ki ezzel magát. Eddig nekem soha az életben nem volt gyenge pontom, de aki nekem akar ártani, az Bonnien keresztül fog nekem üzenni. Ugyanúgy, ahogy én fogok a szöszin keresztül üzenni Klausnak. Természetesen én mindenkinél egy lépéssel előbbre vagyok, így Bonnienak egy haja szála sem fog görbülni.
Szóval, eddig sem válaszoltam neki, jobban el voltam foglalva ajkai mozgásával, csillogó szempárával, és azzal, hogy ő kimutatja, hogy mennyire törődni szeretne velem. Én... vagy is velem, sohasem törődtek. És ez nekem még teljesen idegen, de jól esik.
- Shh... - Érintem mutatóujjamat alsó ajkához, s hirtelen mozzanattal vonom őt magamhoz, és ezzel egy időben aztán megcsókolom gyengéden, még is egészen intenzíven.
Nem akartam, hogy a gondokról és a javulásomról beszéljünk, arra ráérünk később is. Inkább éltem a pillanatnak, hogy itt van velem, ennél több pedig nem is kell nekem.
Ezt követően aztán hevesebbé vált csókjaim nyakára vándorolnak át, majd pedig vállán, miközben derekán simítok végig egészen érzékien. Hihetetlen, hogy mennyire megtud bolondítani, de jól esik.
©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
The Golden Age
† Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
† Humor :
❅ Sweet



Bonnie Bennett ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 18, 2016 4:08 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

bonnie bennett & kol mikaelson

- S te lennél a tanítom? – kérdezem vissza játékosan, miközben egyre közelebb ért, hogy utána inge nyitott részéhez vándoroljanak az ujjaim. Talán volt egy kisebb fajta kihívó hangsúlya a hangomnak, de úgy néz ki, hogy egymás agyának a húzása játékosan még mindig remekül megy. Mosolyogva néztem őt, hiszen pontosan tudtam, hogy őt se kell félteni, ahogyan engem se. Volt már szerencséje megtapasztalni azt, hogy mekkora erő is lakozik bennem. Neki is okoztam fájdalmat, ahogyan a testvéreinek, vagy másoknak. Nem voltam mindig ártatlan, vagyis azt hittem, hogy jót cselekszem és azokat védem meg, akik fontosak számomra, de rá kellett ébrednem az elmúlt időszakban arra, hogy a jó és a jóság eléggé relatív fogalom és mindenkinek teljesen mást jelent. Mostanság meg, hogy még nagyobb lett az erőm, s nekem se ment mindig az, hogy tökéletesen irányítsam még kevésbé akartam használni. Csak akkor, ha nincs más választásom, de meg fogom védeni magam, ahogyan másokat is, ha szükséges.
Keze békésen pihen a derekamnál, ahogyan a másik pedig arcomon pihen meg, de valahogy most még ez se képes megnyugtatni, vagy biztosítani afelől, hogy mikor is cselekedtem jól. Akkor, amikor elmentem vagy éppen most, hogy hagytam Stefannak azt, hogy visszahozzon ide. Hiányzott, ez a dolog biztos, de akkor is egy ősi volt, még ha már nem is vámpír. Attól még Mikaelson volt és sokkal sebezhetőbb, mint azt szeretném. A vámpírság helyett most már a mágia szolgálta őt, és járta át a testét. Persze, a mágia hatalmát sose becsültem le, de azt se tudtam pontosan, hogy Kol mennyire is örül az új helyzetnek. A kételyeimet, aggályaimat végül szép lassan elmondom neki, majd őt fürkészem aggódva.
Nem nagyon tetszik, amit mond és kicsit feljebb is szalad a szemöldököm. – Tudom, hogy mi vagy, ha nem rémlene, akkor majdnem megöltük egymást egykoron. – hívtam fel a figyelmét egy aprócska tényre. Legalább nem lehet azt mondani, hogy unalmas a mi ismeretségünk is, de szerintem egyikünk se számított arra, hogy egyszer ilyen helyzetben leszünk. Könnyedén hagyom, hogy aprócska kezeim eltűnjenek a kezeiben. Egy pillanatra lepillantok az összefonódott ujjainkra, majd pedig ismét felnézek rá. – Nem olyannak ismertelek meg, aki csak úgy hagyná, hogy bárki elkapja, vagy megöljön. – a hangom óvatosan csendül és megrázom a fejemet- Mindenkire valami miatt valaki vadászik, de rajtunk múlik az, hogy a múltunk hibáit helyre akarjuk-e hozni. – amikor viszont meghallom az utolsó dolgokat, hogy a vesztüket akarja, akkor pillanatok alatt akadnak a szavak a torkomon és sietve húzom el a kezemet és hátrálok is, miközben idegesen túrok a hajamba. – Miért? – csak ennyit bírok kérdezni. Tudom, hogy Klaus sok szenvedést okozott, de a halál talán túl kegyes lenne, s amíg a jelenben nem árt nekünk, addig miért nem élhetünk a boldogságban? Miért kell háborút kirobbantani, vagy a veszélyt a nyakunkba kapni.
Már éppen megszólalnék, hogy fejezze be, hogy ő nem az, amit én látok, de aztán olyat mond, mire a lábaim a földbe gyökeresnek pár másodpercre, majd közelebb lépek hozzá. Kezem óvatosan siklik az arcomra. – Vagy talán csak jobban látom azt, hogy ki vagy valójában, mint te magad. A bosszú nem vezet sehova se, csak szenvedéshez és halálhoz… - kezdek bele óvatosan, majd közelebb hajolva egy csókot nyomok az ajkaira. – Én is szeretlek Kol Mikaelson, de pont ezért ne rohanj a vesztedbe, kérlek… - suttogom ajkai felett, mintha csak valami szerelmi vallomást súgnék, amiről nem akarom, hogy más meghallja.



©
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
your death? Δ
† Kedvenc dal :
introduce a little anarchy Δ

† Tartózkodási hely :
somewhere in the world. Δ
† Hobbi & foglalkozás :
revenge Δ
† Humor :
ironic Δ



Kol Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 18, 2016 2:39 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

bonnie bennett & kol mikaelson

- Pedig igazán rádférne egy kis nevelés. - Buja mosoly szökken arcomra, mikor ütközik tekintetünk. Természetesen nem gondoltam komolyan, amit mondtam azelőtt. Én sem koldulok, kissé lejáratnám magam. Meg van minden, amire szükségem van, házat pedig feleslegesnek találtam szerezni. Gondoltam, hogy egyszer majd úgy is beférkőzöm a testvéreim közé, de Bonniet nem szeretném odavinni. Nem azért, mert titkolni akarom őt, hanem, hogy megtudjam védeni. Klaus valószínűleg a fejét venné, amit lássunk be, nem igazán töltene el örömmel. Eddig nem igazán tartoztam senki után sem felelősséggel, és megvallva eléggé amatőr vagyok még a védelmező szerepben, de mindent elkövetek, hogy ne essen semmi baja. De ha igazán visszaemlékszem a múltra, akkor tudnom kellene, hogy Bonnie nem életképtelen, nagyon is megtudja magát védeni. Ezt csak azért gondolom, mert amikor a falnak nyomtam, valami orbitális fájdalmat tudott a fejemben okozni, úgyhogy azok után egy pillanatra sem cáfolnám meg azt, hogy tud-e vigyázni magára. Ettől eltekintve én a pontosság híve vagyok, úgyhogy igyekszem megvédeni őt ahogy csak tudom.
Kérdésemre válaszol, amit megértően hallgatok végig, miközben még mindig nyugodni hagyom tenyerem a derekán, míg a másikat puha arcán. Ezzel csak azt szerettem volna kimutatni, hogy nem haragszom rá, és ne essen kétségbe. De időközben arrébb áll, én pedig tehetetlenül engedtem magam mellé karjaimat. Időközben szembesülök azzal így hosszas idő elteltével, hogy a hold átvette az uralmat az égbolton, és a csillagok is vele tértek vissza hosszas pihenés után. Gyönyörűen ragyogtak, de hogy én ezt honnét láttam? Nem néztem semerre sem, mindent Bonnie szempárában fedeztem fel. Gyönyörűen csillogtak.
Sokáig elvesztettem magamat a tekintetébe, de utána hamar magamhoz tértem, és mély levegőt szívtam az éjszaka levegőjéből tüdőm járataiba.
- Tudod... - kezdek bele óvatosan, s bár én magam sem tudom, hogyan fejezzem ki magamat. Való igaz, jöhetnek váratlan fordulatok. Ezt mi ketten pontosan jól tudjuk, elvégre már megismerkedtünk a túlvilággal. Pokoli a magány, de még is sokkal jobb volt ott lennem, mint a koporsóban aszalódva. Ott nem léteztem, mint a túlvilágon. - Nem biztos, hogy mindenki meghal, akihez ragaszkodsz. Te egy olyan körbe tartozol, ahol mindenki veszélynek van kitéve. Talán, ha egy olyan társat keresnél magad mellé, aki teljesen kívüláll az ilyen helyzetektől, hidd el, nem veszítenéd el. Ezzel persze nem azt akarom közölni, hogy itt vége mindennek, de... én egy Ősi vagyok, Bonnie. - Az utolsó mondatomat erőteljesebben megnyomom, de ezzel aztán közelebb lépek hozzá, hogy két finom tenyerét az én tenyereimbe vehessem, ezzel is egy jelképes köteléket alakítva ki magunk között, hogy nem hagyom el. - Bármelyik pillanatban elkaphatnak és megölhetnek. Én már nem ősvámpír vagyok, akinek lehetetlen meghalni. Elég, ha átdöfsz rajtam valamit, nem kell még annál sem több. És én nem a családom jólétét szolgálom, hanem, hogy mind elvesszenek. Engem tönkretettek, Bonnie. - Simítok végig óvatosan arcán, miközben óvatosan magamhoz húzom őt. - Már csak azért is végezhetnek velem, mert az Ősvámpírok vesztét akarom. A vámpírok meghalnak mind akkor. - Tudom, hogy ezt Bonnie sem akarja. A legtöbb hozzátartozója vámpír, de nem tehetek mást. Bár megvallva tisztában vagyok avval, ha ezt megteszem, én sem leszek hosszú életű. Ezek még mind kételyes tervek, talán még meginoghatok. De túlságosan is tömény bennem a gyűlölet, amit démonom nem tud kikerülni.
- Én nem ez vagyok, akinek most látsz. Gyilkos ez itt, akinek az a célja, hogy bosszút álljon. Talán megutálsz és vissza kívánsz a pokolba, de én...- a szavam megakad egy pillanatra. - Szeretlek, Bonnie. - Most mondtam ki ezt a szót életemben legelőször, ezért valami igen nagy súly nehezedik mellkasomra. Nem éreztem senki iránt sem, hogy én ezt mondhassam.
Össze vagyok zavarodva.
©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
The Golden Age
† Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
† Humor :
❅ Sweet



Bonnie Bennett ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 18, 2016 11:40 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

bonnie bennett & kol mikaelson

Hold már magasan járt és onnan borította be a fényével a csillagok hadseregével együtt a várost, illetve a lámpák fénye még sokat segített az éjszakai életet élőknek abban, hogy lássák hova is lépnek vagy éppen merre mennek. Lassan haladtam, miközben próbáltam minél inkább felmérni az utcát. Stefannak azt mondtam, hogy menjen amerre szeretne, megleszek egyedül is, hiszen mi történhetne legrosszabb esetben? Megint meghalok, de talán még az is kész nyaralás lenne a börtönvilághoz képest. Még mindig emlékeztem minden egyes napjára, ahogyan a küzdelemre is, hogy mennyire nem volt egyszerű kitartani és megtalálni a megoldást. Ahogyan azt is tudtam, hogy ahol a Mikaelson család van ott biztosan nem lehet béke. Ugyanakkor valamennyire a múltkori látogatásom alatt beleláttam a jelenlegi helyzetbe. Persze azóta sok minden is változhatott, de kötve hiszem. A béke sose születik meg ilyen rövid idő alatt. Azt se tudtam, hogy esetleg Kol már felkereste e ismét a testvéreit, vagy mindenki azt hiszi, hogy Kaleb eltűnt, így ő is eltűnt, esetleg meghalt.
Az égbolt tiszta volt, egyetlen egy jel se utalt arra, hogy eső jöhetne bármikor, pedig ősszel könnyedén jár együtt. A kabátot kicsit jobban összehúztam magam előtt, amikor a szellő is feltámadt, de annyira nem, hogy ő szórakozzon olyan mértékben az újsággal, mint amit műveltem csak hogy felébresszem. Biztosan lett volna finomabb módja is, de amíg nem ült fel és nem vehettem ki tökéletesen arcának a vonásait, addig igazából totálisan biztos se voltam, hogy jó személyt találtam meg, de úgy néz ki, hogy a szív mindig megsúgja azt, hogy merre is kell menni. Még akkor is, ha éppen nem kellene. A szív szava talán a legerősebb szó és érzés az életünkben, de néha még se halljuk meg.
Mosolyogva figyelem őt, azt is látom, hogy nem akarja elhinni azt, hogy tényleg én állok ott. Kicsit még a vállaimat is megrántom, miközben még mindig mosolyogva, de kicsit talán félszegen állok ott, hiszen ez még számomra is új. Ahogyan azt se tudom, hogy mi lehet ennek a vége, vagyis azt sejtem, hogy még nagyon megégethetem magam, ahogyan talán ő is miattam. Emlékszem arra is, hogy a múltban mennyire „békés” volt a viszonyunk, mennyiszer okoztam fájdalmat, vagy miként kapott lángra a teste. Mondjuk azt, hogy nem volt unalmas a múltunk, de a jelenben meg valami kicsit változni kezdett. Biztosan nem lesz ez se egyszerű menet, de ki tudja… Nem akartam ezen agyalni még. Amikor közelebb lépett, akkor se mozdultam meg ott. Csak egy pillanatra összefontam magam előtt a karomat, mintha így akarnám összetartani magam előtt a kabátomat.
Érintésének köszönhetően egy apró bizsergés futott végig a testemen, s a pillantásában pedig képes voltam újra elveszni, mintha csak azt akarná elérni, hogy a józaneszemet küldjem el rövid időre vándorútra és hallgassak az életet jelente kis szervre, vagyis a szívemre. Figyeltem őt, láttam a komor arcát is a szavaimnak köszönhetően, de mielőtt bármit is mondhattam volna ajkai könnyedén érintették meg az ajkaimat. A karomat a nyaka köré fontam, miközben hagytam, hogy a mámor magával ragadjon. A csókját könnyedén viszonoztam, mintha csak ez lenne a legmegszokottabb dolog, pedig nem így volt. Viszont bármennyire is jó érzés elveszni benne nem tarthat ez se örökké, kicsit oldalra billentem a fejemet és miközben várom azt, hogy mit szeretne mondani az ujjaimmal a tarkójánál cirógatom.
- Bármennyire is csábítóan hangzik, inkább kihagynám. Jobban szeretem a kényelmes ágyakat és a többi dolgot. – feleltem pontosan annyira játékosan, amennyire a helyzet megkívánta, de arcának a vonása könnyedén változik meg, így az én arcomról is lehervad a mosoly. Sejtettem, hogy előbb vagy utóbb meg fogja kérdezni, de talán jómagam is reménykedtem abban, hogy nem ennyire korán, hiszen én magam sem tudtam pontosan erre a választ.
- Mert féltem, megijedtem és nem tudtam mit kezdeni azzal, amibe csöppentem. – hadartam el végül, majd kibújtam az öleléséből és barna tincseimbe túrtam, hogy utána pillantsak rá ismét. – Akik fontossá válnak, azok előbb vagy utóbb meghalnak Kol, nem akartam, hogy neked is bajod essen.  – elég csak a családomra gondolni, hiszen a halál könnyedén ragadta magával őket, ahogyan a barátaimat, vagy azokat a férfiakat, akiket kicsit közelebb engedtem. – Másrészt meg egyszerűen csak úgy éreztem, hogy menekülni akarok, de hogy mitől vagy miért nem tudom. – vallottam be, majd óvatosan pillantottam rá, hiszen talán nem ezt a választ várta, de nem tudtam mit mondhatnék. Ahogyan szerintem csak az számított, hogy most itt voltam, és nem állt szándékomban csak úgy lelépni.


©
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
your death? Δ
† Kedvenc dal :
introduce a little anarchy Δ

† Tartózkodási hely :
somewhere in the world. Δ
† Hobbi & foglalkozás :
revenge Δ
† Humor :
ironic Δ



Kol Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 17, 2016 11:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

bonnie bennett & kol mikaelson

Újra ott vagyok álmomban. Sötét erdőben, de mostanra már csak is a saját testemben megjelenve ott. A csillagok ugyanúgy ragyogtak ott fent pislákolva, olyan élénk és gyönyörű volt, mintha a világűr egy karnyújtásnyira lett volna csak számomra. Saját álomvilágom, amit mindig megálmodok magamnak. Ilyenkor is alszom, még is ébren tartom magamat közben.
Ki tudja, mennyi időt töltöttem el így. Egy, vagy két órát? Mindenesetre egy igen érdekes jelenség keltett, aminek megvallva nem különösebben örültem. Egy ideig hagytam, hiszen abban a hitben voltam, hogy csak a szellő szórakozik velem, de amikor már negyedszerre száll le az újságpapír a fejem felől, abban a pillanatban veszem le magamról.
Eléggé nyomottan ülök aztán fel, látszik arcomon, hogy kell kis idő, hogy feldolgozzam magamban hol vagyok. Olyan mély álomban voltam, hogy nem igazán sikeredik még egyelőre feleszmélnem.
A mai hírekkel ellátott újságpapírt leteszem a padra magam mellé, és hajamba túrok néhány ujjammal, hogy nagyjából helyreigazítsam, és ne legyen annyira elfeküdt.
Ám mikor kellően kitisztul látásom, akkor leszek figyelmes egy igencsak különös, még is ismerős női alakra. Kecses test, csokoládébarna szempár és sötétbarna haj...
Egy pillanatig tétovázok, majd pedig megdörzsölöm szemeimet, elvégre még mindig azt hiszem, hogy ez álom. Bonnie elment tőlem, ő nem lehet ő!
Bármennyire is igyekeztem magamnak bemagyarázni, hogy nem lehet ő, valójában szívem mélyén annál inkább tűnt valószínűbbnek az, hogy ő az ott, aki ott áll. Kevés ilyen szép nő  jár errefele, mint amilyen ő. Bár tartok kissé attól, hogy mit akarhat mondani. Arca annál inkább tűnt boldognak, ami teljességgel meglepett, és én magam azt sem tudtam, hogy mosolyogjak, vagy érthetetlenkedjek-e.
Mikor kellően összekaptam magamat ott helyben, nehezen felállok, és alig telt el fél másodperc, de a pillanat tört része alatt jelentem meg előtte. Egyik tenyeremet puha arcára helyezem alig érintve. Mindeközben hüvelykujjammal cirógatom édes alsóajkát, miközben egészen mélyen nézek csokoládébarna szempárába. Azt hiszem, ő az egyetlen, aki képes arra, hogy a puszta jelenlétével elvegye az eszemet.
Ám mikor éppen ajkait megízleltem volna újra így pár nap után, szavai megfékeztek ebben, és eleinte nem vágtam hozzá jókedvű arcot. Tudtam, hogy szórakozni próbál velem, elvégre az arca nem mutatott semmiféle gúnyt, sőt, mitöbb, inkább csak is boldogságot tükrözött angyali mosolya.
Időközben én is csak elmosolyodom akaratom ellenére, miközben édesen pislogok néhányszor, s gondolkozás nélkül óvatosan megcsókolom őt, egészen gyengéden. Mindeközben derekára helyezem egyik tenyerem, míg a másikat továbbra is arcán hagyom pihentetni. Annyira hiányzott már ez...
Nem tartottam fel ezzel sokáig, elvégre a kis szemtelenségére én is csak szeretnék hozzáfűzni valamit, mielőtt még elvonná a figyelmemet a csókkal.
- Jöhetsz mellém az utcára koldulni. - Nevetek játékosan, de persze csak szórakozom. Ha Bonnie hajlandó lesz végleg velem maradni, akkor ráveszem magamat arra, hogy szerezzek egy házat, ahol ő is nyugodtan meglehet. Magamnak nem igazán találtam értelmét, hogy valahol lakjak, elvégre életem nagy részét úgy is csak kint kell töltenem, és a padon is tökéletesen lehet aludni.
- Miért mentél el? - kérdezem meg végül komolyan, szinte hirtelen váltva le a hangulatomat. Ugyanúgy megmaradt a jókedvem, de ettől eltekintve akkor is megbántva éreztem magamat a múltkori miatt. A szívem mélyén jól tudtam, miért ment el. Aki velem van, nos... könnyen sodorja magát veszélybe, ráadásul Bonnie hozzátartozói sem hiszem, hogy jó szemmel néznék, ha velem lenne. De az már kiborítana, ha újra eljátszaná, hogy elmegy. Akkor nem biztos, hogy másodszorra is ilyen jól tudnám kezelni a helyzetet.
©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
The Golden Age
† Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
† Humor :
❅ Sweet



Bonnie Bennett ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 17, 2016 10:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

bonnie bennett & kol mikaelson

Fogalmam sincs arról, hogy jól cselekedtem-e azzal kapcsolatban, hogy megadtam Kolnak azt, amit szeretett volna, a régi testét. Boszorkány erők járták át a testét továbbra is, de már újra az volt, aki egykoron volt. Mindennek ára van és talán ennek is lesz. Sokan talán nem értették volna meg, hogy miért tettem, de én talán tudtam. Láttam valamit az íriszeimben, hallottam szívének a dobbanását és úgy éreztem, hogy helyesen cselekedtem. Azt pedig az idő meg fogja mutatni, hogy tényleg igazam van-e, vagy csak olyat tettem, aminek az árát örökké fizetnem kell. Bármennyire is jó volt mellette lenni, az ölelésében ébredni, hiszen attól még egyszerre volt ijesztő is. S legtöbb esetben, ha én boldog voltam, akkor mindig valami szörnyűség történt később. Talán ennek köszönhetően is sétáltam el minden üzenet nélkül Koltól. Nem akartam neki egy aprócska reményt se hagyni, hiszen magam sem voltam abban biztos, hogy valaha látni fogjuk egymást.
Amikor Stefan felhozta azt, hogy jöjjünk el New Orleansba, akkor eleinte minden erőmmel azon voltam, hogy lebeszéljem róla, de aztán végül már magam sem tudom, hogy miként, de beadtam a derekamat és már csak arra eszméltem, hogy újra itt vagyok ebben a városban. Az is lehet, hogy már a város üteme magával ragadta és valakinek az oldalán fogom megtalálni, hiszen jó pár hét, talán több hónap is eltelt az utolsó találkozásunk óta. Kíváncsian fürkésztem a várost, a mosolyokat viszonoztam, de azon voltam, hogy minél inkább meghúzzam magam. Nem tudtam, hogy merre keressem őt, de boszorkány lévén ez annyira nem ment nehezen, meg amúgy is úgy tartják, hogy a szív mindig megsúgja, hogy merre kell menni, így inkább kivételesen most az utóbbira akartam hagyatkozni. Lépteim lassúak voltak, hiszen nem siettem, meg annyira még nem is ismertem a várost, illetve azt is tudtam, hogy jobb óvatosnak lennem, de arra talán én se számítottam, hogy merre is fogom őt megtalálni.
Kíváncsian pillantottam körbe a főtéren, amikor a lábaim ott vertek gyökeret és hamarosan meg is pillantottam azt a személyt, akit kerestem. Egy darabig haboztam, majd a móka kedvéért a következő pillanatba az újságpapír a levegőbe repült, pedig eléggé szélcsend volt, majd pedig újra az arcán landolt és ezt még vagy kétszer, háromszor eljátszottam vele, amíg fel nem ült, hogy körbenézzen, hogy ki is műveli ezt vele. Amikor a pillantásunk találkozott, akkor ajkaim mosolyra húzódtak, de nem mozdultam meg, pedig talán legszívesebben a karjai között kötöttem volna ki, viszont azt se tudtam, hogy az angolos távozásom után miként viszonyul hozzám. Ha pedig közel ért hozzám, akkor jókedvűen szólaltam meg.
- Nem is tudtam, hogy időközben csóró lettél, ha tudom, akkor talán vissza se jövök. – pillantottam fel rá boldogságtól csillogó szempárral, a hangomból pedig pontosan sejtethette, hogy csak hülyülök.

©
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
your death? Δ
† Kedvenc dal :
introduce a little anarchy Δ

† Tartózkodási hely :
somewhere in the world. Δ
† Hobbi & foglalkozás :
revenge Δ
† Humor :
ironic Δ



Kol Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 17, 2016 6:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

bonnie bennett & kol mikaelson

Azt hiszem még szükségem van egy kis időre, mire megszokom ezt a nyüzsgést, amiről voltaképpen híres ez a város az emberek szemében. Más szemszögből, mint mondjuk a természetfelettiek körében egyáltalán nem a nyüzsi tette híressé, hanem szimplán az ősök, akik itt fészkelték le magukat. Most viszont óriásit jelentkezem, miszerint itt az ősök közül én vagyok erősen a kivétel, aki nem szándékozik itt megrohadni a többiek közt. Csak addig, ameddig Klaust el nem intéztem, majd utána tervezem az én kis életemet, addig kötelességem itt megbuggyanni.
Kilátástalannak tűnt az egész, de próbáltam magammal elfogadtatni ezt a várost. Sokáig voltam a túlvilágon, ahol voltaképpen síri csend volt, és én magam voltam egyedül. Ilyen a koporsó is, ami tökéletesen kényelmetlen volt. Klaus legalább hozzájárulhatott volna a kényelmemnek, de úgy néz ki annyit sem érdemeltem meg. De ennyit erről.
Ami pedig a mostani külsőmet illeti... abszolút megvagyok elégedve. Boszorkány vagyok a saját testemben, mi kellene még ennél több? Kaleb testét nem egészen éreztem a magaménak, de voltak sokkalta nagyobb gondjaim, mintsem, hogy rinyáljak azért, hogy milyen testet kaptam. Nem érdekelt akkor, elvégre nekem egy mérföldnyi lépés volt ahhoz, hogy most itt lehessek, hála anyámnak. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is hasznossá tudja magát egyszer is tenni. Mindenesetre kellemesen csalódtam benne. Ám sokan mondják, hogy Kol, te áruló... Kol, te dög... Mitől is lennék én áruló? Én a saját érdekeimet nézem, nem pedig azét, akihez éppen csapódom. Nem mellesleg, nem láttam még farkast rosszul aludni a birkák véleménye miatt.
Jelenleg nem szándékozom Klaushoz menni, ugyanis puszta kézzel nem tudom őt megölni, legalábbis eltenni őt egy időre aszalódni, ahogy velem tette. Kell hozzá tőr meg miegymás, és jelenleg olyan vagyok, mint egy utcai hajléktalan. Se kutyám se macskám nincs. Néha becsapódom egy valamire való motelba, de különösebben az utcán alszom kint. A testvéreim közelébe jelenleg semmi kedvem sincs menni. Majd talán később, addig is jobban érdekel az a nő, aki pár napja angolosan távozott. Megszoktam már, hogy hozzám nem igazán kötődnek, ami érthető is. Az igazság az, hogy tőlem bármi kitelik, minden szívfájdalom nélkül ontom ki bárkinek az életét. De Bonnie... nem gondoltam volna, hogy mindössze ennyit bírt ki mellettem. A testembe visszavarázsolt, aztán néhány éjszakát együtt töltöttünk, és elment szó nélkül. Nem is értem, miért érdemeltem ezt ki.
Magamhoz térve megrázom a fejem, majd a főtéri padra lefekszem. Mivel túl közismert vagyok itt az emberek számára, ezért pihenésem biztosítására egy újságpapírt teszek a fejemre, hogy ne lássa senki sem az arcom. Közeledik az este, és bizony én is csak rászorulok a jól kiérdemelt pihenésre. Persze, több évszázadig volt rá alkalmam, de így boszorkányként sokkalta fáradékonyabbá lettem.
©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
† Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
† Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



Serah-Ann Lawrence ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Szept. 15, 2016 12:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Bastian & Serah



Nem lehet rossz dolog az életet ilyen könnyedén venni, és így kezelni, ahogyan ő teszi, de fogalmam sincs, hogy én erre hogyan lehetnék képes, már csak azért is, aki vagyok, hiszen én nem öregszem, felettem nem telik az idő, ahogyan felette, akkor pedig... mégis mit érne pár pillanatig mindezt elfelejteni és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, hogy aztán rájöjjek, hogy koránt sincs ez így? Nem lenn értelme olyasmikben ringatni magamat, amik aztán csak csalódást és fájdalmat okoznak. Már megtettem, végignéztem a nagyi, aztán anya és a nővérem halálát, a nővérem gyerekeiét... egy idő után belefásulsz a halálba és már nem akarsz többet látni belőle. Ezért is jobb egyedül, mert akkor nem kell látnod, hogy tűnnek el mellőled az egyszerű halandók, olyan életet élve, amit te nem élhetsz soha sem.
- Egyszerűen csak... el. Tíz évente költözöm körülbelül, hiszen nem változom, nem öregszem, egy idő után úgyis feltűnő lenne nem gondolod? - akár csak megállít egy rendőr, vagy egy újságcikkben megjelenne az arcom. Nem véletlenül nem hagyom, hogy fényképezzenek és ezért is zavart annyira, hogy ő megtette, főleg úgy, hogy még csak engedélyt sem adtam rá. ebben a világban a mágia nem egy nyílt dolog, a legtöbben nem tudnák kezelni, nem tudnának mihez kezdeni vele, ha meglátnák, hogy ilyesmi is létezik, ezért nem is szabad kockáztatnom, még ha egyébként sok mindent meg is tudnék oldani varázslattal, elrejteni, vagy megváltoztatni a külsőmet, de ez elég sok energiát emésztene fel.
- Igen, de csak mert meg akarok halni, amire neked lehetőséged van... bár az már botor dolog, hogy ebbe nem gondolsz bele és nem vagy elég óvatos. - halvány mosoly, részemről már ez is nagy szó, de hát tényleg nagyon igyekszik, még ha nem is hiszek abban, hogy ezzel sok mindent elérhet, vagy mégis? Magamat is meglepem vele, hogy a bátorságát jutalmazom, hogy a csókját, amit elutasítanom kellene viszonozom, sőt aztán én magam támadom le. Tény, régóta nem volt már senki, akinek csak egy kicsit is a közelembe sikerült kerülnie, főleg nem elérni is valamit nálam, de úgy fest, hogy neki sikerült... ha nem is szabadna és nem is szabadna mindezt hagynom. Tudom, mélyen legbelül, de közben mégis nagyon nehéz most leállni. Jól esnek az érintései, ahogyan viszonozza, ahogyan a támlának dönt és átveszi az irányítást, ahogyan végül a felsőmet igyekszik levenni. Hagyom, de egyre inkább visít a fejemben a vészharang, hogy nem szabadna, hogy még időben le kell állnom, mielőtt tényleg valami őrültséget követek el, amit tudom, hogy nem szabadna. Csak még egy... még egy csók, többet úgy sem lehet. A pólóm a földre kerül, alatta csak egy szolid nem túl csipkés fekete melltartó pihent, a hajam már kissé zilált és a levegő után is kapkodnom kell, amikor végül csak eljutok addig, hogy hátrébb húzódjam és a két tenyeremet megtámasztva a mellkasán toljam el magamtól. Nem megy távolra, de kicsit azért igen.
- Nem lehet... ezt... nem lehet, fogd fel! Azt se tudod mit teszel... és én sem, de nekem kellene gondolkodnom. - hevesen rázom meg a fejemet és bár nehezen veszem rá magamat, de végül mégis csak megpróbálok feltápászkodni. Muszáj lesz, el kell mennem, felöltözni, elvenni a képeket, eltüntetni őket és ha kell akkor kipucolni mindent a fejéből, ha magától nem áll le. Ez az egész veszélyes rá nézve és rám nézve is, de főleg rá nézve és neki erről fogalma sincs. Ha megkedvelem veszélybe kerül Oliver miatt, ha ő engem... akkor szinte biztos, hogy halál vár rá az átok miatt. Ennek semmi jó vége nem lehet.





♫ Written in scars ♫RuhaHello idegen! :hug: ©
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
nyomozó
† Humor :
állítólag szimpla zsaruhumor



Denise Oberlin ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 31, 2016 11:32 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

klaus & denise
Meg sem lep, hogy hárítja a felelősséget. Már erről a tulajdonságáról is hallottam farkasberkekben. Nyilván esze ágában sincs kiállni értünk, egyszerűen csak élvezi a hibridhatalmát. De legalább a lényegre rátapintott. Igen, a farkasok megvetik őt. Csak pár perce találkoztunk, de azt már leszűrtem, hogy ez számára cseppet sem meglepő, sőt mintha nem is igazán érdekelné. Nyilván ez a furcsa helyzet is mindössze a saját érdekei miatt keltették fel a figyelmét. Mindegy is, csak az a fő, hogy legalább kész a végére járni, és nem kell győzködnöm az életemmel játszva. Amikor cinikus stílusban bókolni kezd, legszívesebben orrba könyökölném. Utálom az ilyesmit, és baromi nehéz türtőztetni magam, de Scarlett is felhívta rá a figyelmem, hogy legyek óvatos és ne nyírassam ki magam. Mivel már a vakmerőségemre rátettem pár lapáttal, ideje visszafognom magam, hogy épségben mehessek haza, Scar pedig alaposan lecseszhessen, amiért nem voltam elég elővigyázatos. Hiszen azt senki nem mondhatja, hogy most meghúzom magam, sőt!
- Nagyszerű, végre. Örülök, hogy észhez tértél, és nem kellett még több időt arra áldoznom, hogy megértessem veled, ez a te érdeked is. Hova megyünk? Intézzük el mielőbb. - Már csak azért is, mert kiver tőled a víz. Csak ezt inkább nem mondom ki hangosan. De komolyan, ha csak egy lépéssel közelebb jön, nagyon erősen kell koncentrálnom, hogy ne szaladjak el az ellenkező irányba. Biztos nem én vagyok az egyetlen, akiből ezt az érzést váltja ki. Egyáltalán van olyan, aki elviseli őt? Erősen kétlem.
- Bár nincs sok kedvem veled tölteni a napot, de van az a sanda gyanúm, hogy most egy kis ideig mindenképp hozzád leszek kötve...képletesen persze. Szóval akár beszélgethetünk is. Mi a kedvenc színed? A vörös nem opció. - A hanglejtésem talán kicsit túl cinikusra sikeredett, de olyan nehéz "emberi" hangnemet megütni vele szemben. Muszáj kompenzálnom a félelmet, illetve sokkal inkább zavarodottságot, amit érzek. Erre pedig a terelés és a szarkazmus a legjobb mód.

©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad



Bastian Stroud ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 20, 2016 4:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Serah
▲music: Suspicious Minds ▲Words:404▲What kind of angel are you?
 

Nem várom el, hogy teljes mértékben ráragadjon mindaz, amit képviselek, hiszen ha úgy van ahogy mondja, akkor csak múló pillanat lehetek az életében. Mégis, feleslegesnek érzem azon keseregni, hogy majd mi lesz. Azért fotózom őt hetek óta, mert kiváncsivá tett, hogy egy ilyen szép fiatal nő miért ilyen keserű, na és persze a titka is magához vonz, de lássuk be, ha egy ilyen kiváncsi természet mint én, nem kezdte már napok óta a blogra feltölteni a róla találtakat, akkor igenis komoly az érdeklődésem. Igen, én is lehetek olyan, aki elcsábul, ha megtetszik számára egy különleges valaki. Talán érdekelt az a furcsa kisugárzás, ám túlságosan is jólelkűnek neveltek a szüleim ahhoz, hogy csak hagyjak valakit, aki egyedül van, akinek láthatóan nincsen senkije. Bármi is történt a múltjában, nem büntetheti magát, mert mindenki számára jár még a boldogság. Hogy én boldogítanám? Ezt azért nem tudom, hiszen ő nagyon nagyra van magával, még kissé le is néz, csak mert úgy véli, hogy számára minden megadatik, mint boszorkány. Valahol meg elismeri, hogy még sincsen semmilye. Furcsa, különös lány, engem pedig mégis úgy vonz mint fény a bogakarat. Na jó, költőnek már nem megyek, de blogokat egészen jól írok. Magamban viszont meg kell fogadnom, hogy Serah soha nem is kerülhet fel oda.
 - És hova akartál menni? Tényleg, neked aztán időd mint a tenger. Köszönöm, hogy szánsz belőle rám is. – Én is hasonló életet élek, nem sietek sehová. Szeretek kimozdulni, barátkozni, de már nem vagyok az a kiskamasz, vagy egyetemista srác, így huszonnyolc évesen már teljesen önállónak mondhatom magamat, és bár nem vagyok egy nagymenő, de a blogból, az alkalmi újságírásból, vagy futárkodásból fenn tudom tartani magamat. Egyik sem olyan munka, amely kötöttséget igényelne, tudom őket hanyagolni a szőke boszorkány kedvéért.
 - Haladunk Serah. Végre te irigyelsz engem. – Mosolyodom el, érdekes, hogy én, a a halandó bombázom ötletekkel, megoldásokkal, holott számára korlátlanok a lehetőségek, védőháló nélkül is képes a halálugrásra, hiszen még csak meg sem halhat, bár ez a rész még nagyon zavaros nekem, de majd ezt is kihúzom belőle. Lassan kezdi felfogni, hogy nem tudok csak úgy leállni, és érdeklődök iránta. Ugyan csak most beszélünk először, de azért már kezdem megismerni a szokásait, hogy milyen kávét iszik, milyen az, amikor a madarakat nézi a parkban. Lehet, hogy titkos hódoló lett belőlem? Kicsit talán nyers vagyok, ahogyan szimplán a tényekkel vezetem fel az érzelmeket, és most tényleg nem gondoltam, hogy máris komoly válaszokat húzzak ki belőle, viszont ő átveszi az irányítást. A szája az enyémen csattan, és bár átfut a fejemen, hogy nem kéne kihasználnom, de a fenébe is, akartam, hogy egyszer megtörténjen valami ilyesmi. És ha én erősködtem, hogy próbáljon meg a mának élni, képmutató lennék, ha most józanul eltolnám magamtól. Átfogom az arcát, és magamhoz húzom. Nem úgy csókolok vissza, mintha valami eldobható csitri lenne, akit egy szórakozóhelyen ismertem meg, ebben azért több vágyakozás, elfogadás van, hiszen gyengéden a szőke tincsek közé túrok, de hagyom magamat irányítani, hiszen rendkívül domináns. Ám mégiscsak gondolok egyet, lehet, hogy itt lenne az ideje, hogy valaki őt tekintse törékeny, gyenge nőnek. Így finoman erőszakkal dőlök előre, hogy a kanapé hátához vonjam, és biztosan le tudna magáról dobni valami varázslattal, amivel a kintieket elintézte, de tudnia kell, én sosem bántanám. Csak legalább lelkileg lehetnék az, aki próbál a kedvében járni, erősnek lenni. Anélkül, hogy komoly átmenet lenne, egy picit eltávolodok, és félmosollyal simogatom meg az arcát. A feje fölé emelem a karját, ha hagyja, és egy ügyes, laza mozdulattal lehúzom a fején át a felsőjét.



Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
† Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
† Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



Serah-Ann Lawrence ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 16, 2016 8:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Bastian & Serah



Olyan nehéz megértenem őt, felfognom azt, ahogyan az életről gondolkodik. Jó lenne, ha én is képes lennék ilyenné válni, jó lenne, ha tudnék még pozitívan nézni előre, de ez már ég elmúlt. Valahol egy réges-régi napon elszállt belőlem. Magam sem tudom, hogy akkor, amikor Oliver elment, vagy akkor amikor kiderült, hogy képtelen vagyok meghalni, amikor anya meghalt, a testvéreim is, sorban és az ő gyerekeik... Szépen lassan az emberben elroppan valami és azt nem lehet csak úgy egy este alatt visszahozni, vagy megjavítani, sőt talán teljes képtelenség is.
- Végül is időm többnyire van, bár el akartam hagyni a várost, de... maradhatok még pár napot. - legyen így, de hogy mikor mesélek neki az életem bővebb részeiről azt egyelőre még magam sem tudom. Egyszer majd lehet, hogy sor kerül rá, ha rájöttem hogyan hagyhatom el ezt az életet, akkor beszámolok neki arról, hogy mi történt velem, ami miatt az életem ilyen rosszul és fájdalmasan alakult.
- Talán... irigyellek... talán. Nem tudom, hogyan vagy képes így látni az életet, ez... - sóhajtok csak egyet, de végül visszaülök a kanapéra. Nehéz elfogadni a tényt, hogy tetszem neki, ahogyan azt is, hogy ez nem csak egy szó, hanem jelenthet is valamit. Én hosszú életem során csak egyszer adtam oda a szívemet valakinek, csak egyszer hittem el igazán , hogy valakit érdekelhetek és annak mi lett a vége? Ez... a hosszú és elviselhetetlen élet úgy, hogy a szívem jól meg lett gyűrve és visszafogva nekem, csak hát azt már nem lehet úgy visszatenni a helyére. Hogy újra kockáztassak és elhiggyem ez lehetséges... nem egyszerű.
- Ez így olyan egyszerűnek tűnik. - majdnem sikerül a torkomon akadnia a bonbonnak, amikor puszit kapok, de még idejében lenyelem, mielőtt még a számra is kapok egyet. Nem történik viszonzás, legalábbis egyelőre nem, de aztán egy fél szemvillanás után mégis csak megteszem. Szinte letámadom, mint az éhező, aki már hetek óta nem evett és cseppet sem olyan visszafogott szájra puszi módjával, ahogyan azt ő tette. Magam sem tudom miért, talán abban igaza van, hogy a lelkem mélyén vágyom a szeretetre, a figyelemre, de ettől még nem félek tőle kevésbé.

♫ Written in scars ♫RuhaHello idegen! :hug: ©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad



Bastian Stroud ÍRTA A POSZTOT
Pént. Aug. 05, 2016 9:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Serah
▲music: Suspicious Minds ▲Words:404▲What kind of angel are you?
 

Nem várom el tőlem, hogy egyetlen este átforduljon az elképzelése. Igaza van, túl régóta él ahhoz, hogy pocsék dolgok történjenek, ezért aztán nem cél, hogy néhány jót szót hallva tőlem máris azt higgye, hogy minden szép és jó. Én csak beszélgetni akarok, megismerni őt. Ha nem képes még beszélni a sérelmeiről, csak általánosságban vagdalkodik, az is egy álláspont. Szeretnék belőle titkokat kihúzni, és próbálom nem magamra venni, hogy úgyis gyorsan meghalok hozzá képest. Hát ez a szöszi boszorkány aztán bókolni tud.. Belesüppedhetnék a világfájdalomba, hogy igaza van, de most őszintén, ha én még ebben a rövid életben is meg tudtam találni, hogy mi tesz boldoggá, akkor ideig-óráig ő is megtehetné.
- Meggyőzni? Egyrészt.. ez nem egy vitaest Serah, ahol az egyikünknek végül igaza lesz. Másrészt kiváncsian várom a részleteket. Ha nem ma, akkor holnap. Vagy egy hét múlva. Arra azért csak rá tudlak venni, hogy találkozz még velem. – Ha egyébként nincsen senkije, akivel úgy huzamosabb ideig megoszthatná az életét, hát nem veszem el senkitől ezt a posztot. Na nem azt mondom, hogy barátkozzunk, vagy költözzünk össze, de már kimondtam, hogy érdekel, mint ember, mint boszorkány, mint nő. Nagyon is érdekel, az viszont nem hat meg, hogy le akar rázni. Ha az embernek igazán tetszik valaki, akkor miért is kéne feladnia.. ?
- Bókolni aztán tudsz.. És ha azt mondom, mert azért figyeltelek, mert a titkod mellett nagyon is tetszettél? Kit érdekel, hogy mi lesz ötven év múlva? Miért kéne ennyire előre terveznem? Mindent olyan globálisan látsz, a kezedet ne kérjem már meg holnap, hogy végigkapkodjuk az életemet? Édes tőled, de ne aggódj már a holnap miatt. Nekem azért jó, mert kivételes lánynak tartalak, és a vududnak ehhez nem sok köze van. Csak.. jó látni, ha végre mosolyogsz. Ha meg pofákat vágsz.. hát azt is el tudom fogadni. – Kicsit talán túlzottan is leegyszerűsítem a dolgokat, de nem baj. Nem várom el tőle, hogy higgyen ebben az egészben, de vesztenivalója nincsen. Még ha ő azt is gondolja, hogy megint csalódna.
- Jól van Serah. Viszont hagyjuk ezt a dumát, holnap más nap jön. És ha belegondolsz, minden kapcsolatnak szakítás, vagy halál a vége. Még a barátságoknak. És akkor ne barátkozzunk? Ne járjunk senkivel, csak mert úgyis rossz vége lehet? – Ledobom magamat mellé, mert eddig hevesen gesztikuláltam, ahogyan felvezettem az elképzeléseimet. Megvárom, míg lenyeli a bonbont, aztán adok egy puszit az arcára. Aztán gondolok egyet, és a szájára is. Nem támadom le, nem fogok semmi szenvedélyesbe belemenni, csak próbálom megmutatni, hogy igenis lehet az adott pillanat jó, anélkül, hogy a holnap ígérete már gázos lenne.



Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
† Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
† Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



Serah-Ann Lawrence ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 20, 2016 9:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Bastian & Serah



Én már nem tudok hinni valami pozitív végkimenetelben, abban reménykedni, hogy az életem lehet más, pozitívabb, mint most. Talán igaza van, nem kellene még feladnom az egészet, de nem tudom már mit tehetnék. Túl sok volt, túlságosan régóta szenvedek már és nem akarok tovább. Akármit is mond nem tudom ezen mi változtatna, arról már nem is beszélve, hogy még így is csak a jéghegy csúcsát ismeri, hogyan tudna hát igazán véleményt alkotni?
- Nem hiszem, hogy képes lennél meggyőzni, hogy van még helyem ezen a világon, főképp hogy nem is ismersz minden részletet. - ezúttal elmosolyodom, de keserűen, nem boldogan. Nem ismeri az életemet és nem hiheti azt, hogy olyan egyszerű lenne helyretenni. Nem elég eldönteni, hogy innentől minden szép lesz, hiszen nem lesz az. Oliver életben van, ki tudja még, hogy kiknek árt, hányakat öl meg, ahogyan a hozzá hasonló gonosztevők is pont ugyanezt teszik. Kihasználják az előnyüket, a fölényüket és bántanak a másokat, én pedig sínylődök ezen a világon mindenféle kilátás nélkül a boldogságra, vagy a szebb életre és ezen nem igen változtathat néhány érvvel. Ez sajnos nem így működik.
- És ez miért jó neked? Mi van, ha időlegesen változtatsz az életemen? Meg fogsz halni Bastien. Ha nem most, hát pár tíz év múlva, ez törvényszerű. - akkor meg miért nem jobb neki élni a saját életét? Miért jó az enyémmel foglalkoznia? Úgy se fog megváltozni. Ha pedig még tudna is alakítani a gondolkodásmódomon, ha netán megkedvelném úgyis meghalna. Lenne hát így értelme egyáltalán? Én valahogy nem hiszem és nem is akarok változtatni. Itt vagyok, mert adhatok neki egy rövid időt, ha ennyire válaszokat akar, de a életemet nem fogja tudni megváltoztatni.
- Nagyon kitartás vagy gondolom ezt mondták már. Legyen így, beszélgetünk, tőlem még kérdezhetsz is, ha ahhoz van kedved, én pedig elfoglalom magamat ezzel ma este, aztán holnap úgyis új nap jön, olyan, mint a többi. - végül csak megvonom a vállamat és veszek a bonbonból is, amit odahozott. Legyen így, ha ezzel jó neki elfoglalnia magát, nem fogok minden áron ellenkezni. Végül is nem halok bele a beszélgetésbe, vele legalábbis nem. Vannak olyanok, akiktől tartanom kell, de ő egy naiv ember, tőle valahogy nem is tudnék. Nem látszik egy cseppet sem veszélyesnek, maximum a fene nagy naivitása. Sejtelmem sincs, hogy a naivitás és a kotnyelesség kellemetlen elegyével megáldva hogyan lehet még mindig életben. Abszurd!

♫ Written in scars ♫RuhaHello idegen! :hug: ©
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love

† Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 18, 2016 6:54 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Leslie && Keith

Egyszerűen nem a jelenléte veszélyezett, sokkal inkább, hogy nem tudtam mit keres itt, hogy olyan erőket mozgat, amihez kevésnek bizonyulnék, és mintha blokkolná mindazt, amit eddig tudtam. A furcsa érzéstől borsózott a hátam és kis híján az életembe is került, mikor tüzet lobbant fel körülöttem, és a villanykörték robbanásával ez már csak az i-re tette fel nálam a pontot. Feszélyezve és dühösen nézek rá, ugyan ezt kapom vissza előbbi nélkül, majd mikor rájövök, hogy mi is ő valójában, egyszerűen egy mosollyal ajkamon közlöm vele a tényeket. Ezen nagyon nincs mit szépíteni, nem is érné meg.
De inkább hátrálok pár lépést, ahogy rám üvölt. Nem félelemből, mint inkább azért, mert ebből a távolságból könnyebben védekezem, és mintha az erőm is több lenne mellette. Pedig még egy ilyen kis akció, mint az előbb a tűzzel, és nem, hogy nem fogom befogni, de még fel is lógatom a nyelvénél fogva az első oszlopra, miután elaltattam és lehiggasztottam kicsit.
-Figyelj...-kezdek neki, miután én értelmesen elmondtam a véleményem, de ő tesz rá magasból.-Ha valakinek be akarsz szólni és ezzel a macsós leszarom szöveggel kezdesz, először mérd fel a súlycsoportot, amiben vagy.-hangom nem fenyegető, nem arrogáns, de még csak nem is fennkölt vele szemben, mint inkább mérhetetlenül őszinte és nyílt, mindenféle sallangtól mentes.-Egyenlőre én tudom, hogy két másodperc alatt hogyan küldjem a segged a földre egy csettintéssel, te csak a sötétben tapogatózva az erődet pazarolod, és a dühöd irányít. Kettőnk közül azt hiszem, míg te a műtőben vagy biztos  kezű, én a varázslásban.-a távolságot megtartom, de azt hiszem, hogy érthetően kifejeztem magam, hogy én ilyen stílusban és hozzáállással nem szeretném ezt a beszélgetést folytatni.
Megkérdezem, mi a francot keres nála a címem, kedvesen, nem követelőzve, mire a válaszától kissé elkerekednek a szemeim és megrázom a fejem, miközben felhorkanok és hitetlenkedve veszek pár levegőt, hogy ne boruljak ki még a jelenleginél is jobban.
-Miért? Mert egy vadidegen vagy és nálad van a címem! Miért? Szerinted, mégis miért érdekel? Mert ennyire népszerű nem vagyok, hogy mindenki tudja, hol keressen.-szisszenek fel dühösen, a miért kérdés hallatán, és kezeim ökölbe szorítom.-Mi a francért volt a nagyanyádnál az én címem? Hisz nem is ismerlek. Sem téged, sem őt. Nekem nincs családom. Hayley az egyetlen élő rokonom, más pedig nem tudja, hogy itt élek.-leszámítva egy adag kissé részeg motorost, akik a várossal ugyan tisztában lehetnek, de az ajtóm előtt senki nem állt sorban, mivel a címem apró részletei nem közhírré tett dolgok. A magányt jobb szeretném megtartani, ha már félholdas vagyok, amúgy se sok indokom van a rejtőzködésre. Leszámítva, hogy félvér vagyok, akit sehol sem tűrnek el.


||music:Cannonball||  :angyal:  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
¤ My family..
† Tartózkodási hely :
¤ New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
¤ I'm a doctor
† Humor :
¤ I'm not a clown



Keith Marshall-Shay ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jún. 15, 2016 6:54 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

leslie && keith


Legszívesebben itt helyben letépném a fejét, hisz nem tudom honnan, de ez a vérszomj ezt kívánja. Engem is megijeszt az a harag, ami ilyen hirtelen és gyorsan bennem gyúlt, azt hiszem jobb lesz ha megpróbálok lenyugodni. Ez a hirtelen jött tűz is, amit én hoztam létre.. teljesen lesokkolt, nem tudom, hogy hogyan csináltam, de jó érzés volt.. szerettem és élveztem. Persze a lány eltüntette, szóval az általam létrehozott valaminek már vége szakadt. Jobb is így, hisz nem kelt feltűnést egy tűzfal a főtér kellős közepén..
Amikor pedig meglátom a mosolyt az arcán, akkor szemeim összeszűkülnek és érzem, hogy valami megint történni fog, ha nem gondolok valami másra, kell keresnem egy nyugodt pillanatot a múltban.. mondjuk azt, amikor először segítettem valakin, olyan kis meghitt pillanat volt, mintha ma történt volna, szerencsére segít is egy kicsit a relaxációban. Sikerült leküzdeni a haragot, de ott van bennem, tisztán érzem, hogy bármelyik pillanatban kitörhet belőlem, akár egy vulkán.. Jobb lesz, ha ez a lány vigyáz a szájára és a tetteire.
- Inkább maradj csendben. - ránézek azzal az új és félelmetes tekintetemmel, amivel jelzem neki, hogy jobb ha nem mond semmit, amivel nem segít. Még mindig egy méregbombának érzem magam és talán nagyobb bajt is okozhatok egy atombombánál. Itt, ebben a városban csak most figyeltem fel rá, hogy olyan.. olyan.. olyan, mintha hazajönnék, érzem tisztán az energiát a levegőben, de lehet hogy ez az egész csak baromság, jelenleg minden olyan kusza és zavart, semmi sem tiszte, tényleg.. semmise.
Aztán mikor köli velem, hogy miféle.. valami is vagyok, akkor nem is tudom, hogy hogyan reagáljak az egészre. Talán az lenne a legjobb, ha csendben maradok és nem mondok semmit sem, sokkal jobb, ha próbálok higgadt és normális maradni. Lehet, hogy valami drogot szívott és attól mond ilyeneket, lehet hogy én is szívtam valami itt a levegőben, sose lehet tudni.. De nem tűnik ésszerűnek se a drogos dolog, se pedig az amit mond.. - Azt mondtam fogd be! - kiálltok, majd a következő pillanatban arra leszek figyelmes, hogy a lány elkezd hátrafelé csúszni, mintha valaki  ellökné, de... megrázom a fejem és  megáll. Mi a franc folyik itt? Lehet, hogy ez valami kandikamerás műsor része, de már azt sem tudom, hogy mire gondoljak.
Az egyből feltűnik, hogy hasonló módon reagál a nevemre, mint Elijah. Nem tudom, hogy mi a fene ilyen érdekes a nevemben, lehet hogy már őr elmagyarázta, de nekem kicsit.. furának tűnt az a fazon. Persze a tekintélye megkövetelte a tiszteletet, de úgy gondolom, hogy valami nincs rendben ott fent nála a mennyezeten. - Ha te mondod... - valamiért egyáltalán nem érdekel az, amit nekem mond.. Nem vettem részt én senkinek a halálában, főleg nem egy páciensemében. Nem tudom, hogy miért hiszi azt ez a lány, hogy tud valamit, amit én nem tudok, még mindig úgy gondolom, hogy jobb ha csendben marad és nem terheli tovább az idegrendszeremet. - A nagyi adta a halálakor. - válaszolók neki röviden és tömören, nem tudom hogy milyen válaszra várt, de én ezzel tudok szolgálni, az igazsággal. - Miért? - ha már ő is kérdezhet, akko rén is, ez így fair.. de jobb lenne, ha olyan válaszokat adna, amiket fel tudok fogni épp ésszel és nem kell hozzá egy kis elmegyógyó.. Mert az ilyeneket csak azok hiszik el, akik ott töltik a "szabadidejüket".

Music | Béna, de lesz ez még jobb majd  27 | Clothes

❀ made by Cami ❀



Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad



Bastian Stroud ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 13, 2016 10:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Serah
▲music: Suspicious Minds ▲Words:404▲What kind of angel are you?
 

Nem akarom én rá erőltetni azt, hogy magammal rángattam, és beszéltetem, de szeretném megismerni. Nem csak mint boszorkányt, mint ember, mint nő is érdekel. Nem csak azért fényképeztem heteken át, mert misztikumot sejtettem mögötte, az pusztán egy dolog, a vonásai olyan szomorúak voltak, tudni akartam, hogy mi rejlik mögöttük. Alapvetően mindig kiváncsinak vallottam magam, nem véletlenül lettem blogger, aki különc témákat feszeget, de most valahogy érzem, hogy sokkal többről van szó. Ez a lány nem akar már élni, pedig sokkal hosszabb élet adatott meg neki, mint bárkinek, akit ismerek. Értem én, hogy már nagyon unja, de akkor is. Nem hiszem el, hogy nincsen visszaút.
- Azért ennyire nem vagyunk különbözőek. Nem állítom, hogy igazam lenne, csak tételezzük fel, hogy mindketten tudunk érvelni a másik álláspontja ellen. – Nem vagyok én annyira arrogáns, hogy azt mondjam, hogy a vidámságom, optimizmusom mindenen átlendít. Na de azt se várhatja, hogy így ismeretlenként teljesen behódolok annak, hogy mennyire maga alatt van. Igazán aranyos lány, és nem gond, hogy ha depressziós, de meghallgathatjuk részletesebben is egymás álláspontját. Csak azt nem akarom, hogy felpattanjon, és máris elhúzza a csíkot. Azzal azért nem tudnék kibékülni. Nekem nincsen dolgom holnap, nem sietek most, és levonva a következtetéseket, amiket az elmúlt hetekben láttam, őt sem űzi semmi, így akár maradhat napkeltéig.
- Akkor addig fogok kérdezni, amíg az egyikünk máshogy nem határoz. Tudom, hogy bizonytalan vagy, hiszen ha nem így lenne, máris faképnél hagytál volna, miután megmentettél. De nem, itt vagyunk, és beszélünk róla.  – Azért az se szép dolog, hogy lekezel, mert nem tudok varázsolni, nem élek olyan régóta. De ha belegondolunk, ő mit ért el azzal, hogy már évszázadokat tudhat maga mögött? Végső soron teljes értékű társa tudok lenni ebben, h ogy megbeszéljük.
- Tudom. Viszont azt te is tudod Serah, hogy elég lehet ennyi idő is, hogy felnyissuk a másik szemét? Ha gondolod, győzz meg, én nem állok ellen. – Mivel eddig is derűs voltam, most sem fogom vissza magamat vissza, kap egy szélesebb mosolyt. Ő visszaül a helyére, én viszont felpattanok, bólintva, hogy én aztán nem akarok megváltoztatni semmit. Hozok inkább az egyik vitrinből egy bonbont, ami tele van tejcsokival. Na ez most nem csábítási eszköz, késő van, és ha csak nem ütünk össze valami vacsorát, hát kell az energia, a kalória.
- Oké, nem változtatunk meg semmit. Csak beszélgetünk. Nem is rólad, vegyük úgy, hogy olyan feltevéseket végzünk, amik általánosak. Mondhatni közhelyekre építünk. És mivel nem rólad van szó, ha valamivel egyet értesz, akkor még nem veszem jó jelnek, oké?  – Kérdezem felé nyújtva a csokit, és ha már vett, én a számba dobok egyet, egy finom likőrrel van megtöltve, csak úgy szétfolyik az ember nyelvén.



Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love

† Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 05, 2016 3:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Leslie && Keith

A saját és valahol az ő érdekeit nézve is, a tüzet jobbnak látom eloltani, bár ez a város a furcsa történéseknek és eseményeknek igazi melegágya. Mégsem hiszem, hogy ha így és itt halunk meg, épp a város közepén, az bárkinek jót tenne. Bár lenne pár tippem, aki biztosan örülne ennek.
Az ellenkezése, ahogy tagadni próbálja a számomra nyilvánvaló tényeket, némi kárörvendő mosolyt csal arcomra és ezt még csak leplezni sem próbálom. Pedig kárörvendő típus nem éppen vagyok. De tudtam, hogy mit érez. Milyen érzés megtudni, hogy van valamije, amit meg kell tanulnia használnia, s nincs, aki segítse. Ennek ellenére sem tudtam volna segíteni rajta, nem ment volna, amíg ki nem derítem, mi ez az egész. Mit keres itt és miért szorongatja egy rongyos cetlin a nevem.
-A tagadás csak rosszabb.-mondom őszintén, mivel ezzel a lépcsővel én is megbirkóztam, s innen a következőre lépni talán a legnehezebb. Annyival könnyebb volt a helyzetem, hogy túl fiatalon jöttem rá, hogy egyedül kell helytállnom a világban, plusz akkor csak magamra számítva az volt a legfontosabb, hogy ez sikerüljön is. És itt vagyok, tehát valami haszna volt a dolognak.
-Folytathatjuk ezt, ha gondolod, de én a helyedben elkezdeném elismerni, hogy mi vagyok. Magad miatt is jó lenne.-érzem, amit érzek, tudom, amit tudok. Egy hozzám hasonlót bárki könnyen kiszimatol, hát még egy olyan, aki ennek következményeképp kicsit háttérbe volt szorítva mindig is.-Farkasboszorkány vagy. Ennyi.-vonok vállat meglehetősen könnyedén, ahogy a tényt is közöltem, bár tulajdonképpen nem kötelességem felvilágosítani semmiről, bár ha nem teszem, az könnyen a nyakamba fog kerülni.
Megforgatom a szemeim és hajamba túrok, próbálok lehiggadni, és megnyugodni, de nem megy. Besokkolok, ha ennyire erősködik valaki a tagadás mellett, amivel az igazságot akarja saját maga előtt palástolni.
-Lehiggadnál, jesszusom, ez nem a világ vége!-rivallok rá, hogy szedje össze magát, férfi létére nem lehet ennyire puhány, bár én, aki már elfogadta a helyzetét, nyilvánvalóan könnyebben beszélek.
Elkerekednek a szemeim és ha leplezni akarnám sem tudnám, hogy egyenesen ledöbbent a név hallatta. Kizárt dolog a véletlen. Nem lehet az. Miért lenne? Ezen a vidéken pláne nem véletlenül rohangál ez a két név, hisz én is és Hayley is ide tartozunk. Nagyot nyelek, míg végül a másik dolognak is meglátom az értelmét. Összeszedem magam, bár kicsit bizonytalanul szólalok meg, de próbálok határozott lenni.
-Gondolom orvos és nem egyéb doktori cím... Így érthető az átok. Nem szándékosan, de megöltél már valakit. Valakinek a kezeid között lett vége, mikor vizsgáltad, műtötted vagy mit tudom én...-vázolom fel az egyik részt, majd kitérek a másikra is, bár a bizonytalanságomnak hála inkább teszek egy lépést hátra.-Mit keresett nálad a címem?-szegezem neki végül mégis a másik fejemben motoszkáló kérdést, s ha erre válaszol, talán a másikat is fel merem tenni...talán...



||music:Cannonball||  :angyal:  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
¤ My family..
† Tartózkodási hely :
¤ New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
¤ I'm a doctor
† Humor :
¤ I'm not a clown



Keith Marshall-Shay ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 04, 2016 10:43 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

leslie && keith


Annyi minden történik, az agyam csak lassan fogja fel a dolgokat, arról nem is beszélve, hogy nem is tudom mit miért teszek. Sose veszítettem el a testem felett az irányítást, sose öntötte el ennyire az agyamat a harag. Nem akarom bántani ezt a lányt, de minden egyes porcikám fájdalmat akar neki okozni, azért hogy ilyen volt, hogy ennyire nem tisztel, mint ember. Az sem segített rajta, hogy elfutott előlem, talán ezért történt ez az egész, de remélem, hogy időben le tudok állni és nem okozok neki fájdalmat. Nem akarom bántani, nem akarom, hogy baja essen.. Az elmém és a testem küzd egymással.. Ez az egész olyan, mint egy ösztön, egy ősi ösztön, melyet nem tudok leállítani, de amikor a lány után eredek és hamarosan megállítom, még nekem is túl sok. Én csináltam azt a tűzet a semmiből, én akartam megállítani és sikerült is, de nem tudom, hogy hogyan. A tűz nem teremhetett csak ott a semmiből, meg azok az ideges én érthetetlen szavak is értelmetlennek tűnnek, de mi van akkor, ha van jelentésük?
Majd sikerül megfékeznem magam egy kicsit és ő eloltja vagy inkább eltünteti a tűzet, olyan egyszerűen, mintha nem most csinálná először. De nem is érdekel, én csak válaszokat akarok kapni, olyan válaszokat, melyeket jelenleg csak ő tud nekem megadni. Látom rajta, hogy fél.. Az előbbi reakciója is erről árulkodik, de én tőlem nincs miért félnie, csak egy emb.. vagyis egy szörnyszülött vagyok, egy Istenverte félresikerült valami vagyok. Majd mikor tesz egy lépést hátra, felkapom a fejem és remélem, hogy nem akar menekülni, mert akkor a testem megint átveszi az uralmat. - Nem vagyok.. - mondom halkan, szinte már suttogva, nem vagyok én semmilyen természetfeletti lény, én csak egy átkozott ember vagyok! Ember! Ember! Ember! Ember! Ember! Ember! Ember! Ember! Ember! Ember! Nem vagyok mágus, nem vagyok semmi más, csakis EMBER! - Még nem öltem, akkor nem vagyok farkas.. - közlöm tényként, hisz erre még emlékeztem a nagyi meséiből. Hogy valaki aktiválja az átkát, el kell vennie egy emberi életet, de az is elég, hogyha sikerül neki csak közrejátszani a halálában. De jó ÉG!! Orvos vagyok, ha csak egyszer valami balul sül el, akkor én is farkassá válok, ha valaki meghalt volna én nem lennék ilyen.. talán még rosszabb lennék, egy szörnyeteg még ennél is lehet rosszabb. De természetesen kezdek lenyugodni, megadja a válaszokat, csak inkább nem akarom meghallani őket, jobb volt az édes tudatlanság. - Nem vagyok erős. - közlöm hangosan és keményen. Nem vagyok erős, én csak egy.. - Szörnyszülött vagyok! - közlöm vele mereven és hidegen, mert ez az igazság, nem vagyok semmi más, csak egy.. szörny.
- Nem tudtam semmit sem.. Csak a nevemet tudom, Dr. Keith Marsahll-Shay vagyok. - közlöm vele, és nem akarom látni az arcát, nem akarok semmi mást hallani, elakarok mindent felejteni és felébredni újra tudatlanul. Ennyi minden, amit sose fogok megérteni, mert ezt épp ésszel nem lehet felfogni, lehet hogy ez a lány egy kicsit zakkant és épp most szökött egy egy elmegyógyóból, bár nem hibáztatom.. ha ezeket neki is elmondták, akkor érhető, hogy miért került oda. Nekem most egy egyirányú bérletem van oda.

Music | Béna, de lesz ez még jobb majd  27 | Clothes

❀ made by Cami ❀



Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 9:48 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Vissza az elejére Go down
 

Főtér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 6 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-