Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 03, 2016 7:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Avery& Amy
hello autumn

5 hét… kb ennyi idő telt el mióta ideköltöztem. Időközben nagyon megszerettem ezt a várost és az embereket is. Viszont még mindig ott vannak a rossz emlékek a múltamból a fejemben és ez megzavarja az itteni boldogságomat. Igyekeztem a kellemetlen gondolatokat kiűzni a fejemből, de nem nagyon ment pláne ma este. Az utóbbi időben éreztem magamon mintha figyelnének, de beazonosítani képtelen voltam. Két szempárt éreztem magamon, viszont ahogy megfordultam már senki nem volt ott. Biztosra veszem, hogy vámpírról vagy más természetfeletti lényről van szó. Egyelőre nem tettem semmit, sem hiszen nem rég érkeztem a városba és nem akartam a kelleténél nagyobb fel tünést. Mondhatni sínen van az életem végre, nincsenek korlátjaim, ami még fontosabb, hogy nincsen senki olyan, aki megmondja mit és hogyan tegyek. Szabad vagyok… örökre! A főtéren sétáltam éppen mikor egy nő a saját nevemen szólított meg. Igazság szerint, ha valaki az egész nevemet mondja, ki attól frászt kapok. Amikor megpillantottam a pupilláim kitágultak és valamiért ideges lettem. Nem tudnám megmagyarázni, de ennek a nőnek a közelében valami furcsát éreztem. A szívem mintha úgy érezné, hogy ismerem, de az eszem egyszerűen tiltakozik.
-Elnézést, de ismerjük egymást?
Minden igyekezetem ellenére nem emlékeztem a hölgyre, de a szívem egyszerűen mást mondott. Azt éreztem, hogy össze vagyok zavarodva és a hullámok összecsaptak a fejem fölött. Fogalmam sem volt miért vált ki belőlem ez a hölgy ilyen hatást.


Vissza az elejére Go down

avatar

Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
nyomozó
Humor :
állítólag szimpla zsaruhumor



Denise Oberlin ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 03, 2016 4:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

klaus & denise
Nem számítottam rá, hogy ilyen sokáig elhúzódik Klaus felkutatása. Ma is úgy keltem fel, hogy egyre kevesebb kedvvel indulok útnak a városba, hogy őt keressem. Tudom, hogy előbb-utóbb meglesz, de lassan begolyózom. Türelmetlen vagyok, és lassan felrobbanok mérgemben. Eleve idegesít, hogy még csak azt sem tudom, miért akarom őt megtalálni, de az, hogy ebben a kisvárosban még egyszer sem keresztezte az utamat, az agyamra megy. Miután gyorsan magamra kaptam az első göncöt, amit a szekrénybe hányva megtaláltam, bekaptam néhány falatot, aztán sietve bevettem a várost. A főtéren kezdek, ehhez kétség sem fér. Ha itt nincs, majd megint elindulok utcáról utcára. Hihetetlen, milyen sokan vannak. Csak úgy nyüzsög a főtér. Mi van itt, karnevál vagy mi a fene? Most meg nekem jött egy csapat tini röhögve és fogadni mernék rá, holtrészegen. Még csak kilenc óra van, jól kezdik a fiatal felnőtt életet. Na nem mintha érdekelne, de egy "bocs szöszi" kicsúszhatott volna a szájukon. Túl sok a bunkó. Remélem, nem ölnek meg véletlenül senkit a full részeg üzemmódban, mert nem akarok a szabadnapomon bemenni a félig üres kapitányságra. Valami durva dolog történt a város határában, oda hívtak egy csomó embert, szóval ha ma történne még valami "kellemetlen" dolog, garantáltan nem úszom meg a munkát. Mi a fene? Olyan furcsa érzésem van. Láttam egy árnyat elsuhanni, és mikor egy pillanatra látszódott az arca, különös érzésem támadt. Miért figyelem őt folyamatosan? Vámpír, ehhez kétség sem fér. Azonban van benne valami nagyon...különleges. Az a vigyor az arcán, és ahogy pásztázza a teret. Mint a vad, amelyik áldozatát lesi. Eltűnt. A mögöttem megszólaló hangra összerezzentem. Ő lesz az. Érzem. Ökölbe szorul a kezem, és bizsergek. Vagy szimplán kiráz a hideg a közelségétől. Hányingerem miért nincs? A vámpíroktól folyton rosszul vagyok, most meg nem tudok mást tenni, mint idegességemben meredni magam elé. Miért vagyok a nyomában?
- Nem...nem tudom. - A válaszom őszinte, ez pedig irtózatosan irritál. Miért nem tudom? Miért nem jöttem rá az elmúlt két évben, mióta hallottam a nevét? Mi vonz hozzá ennyire? A rohadt életbe, ne legyek már ennyire nyámnyila. Amennyit hallottam róla, még szerintem arra is képes, hogy itt helyben letépje a fejem, aztán mindenkit megigézzen, hogy felejtsék el, amit láttak. Egy mély levegővétel után szembefordulok vele, és igyekszem nem elkapni a pillantásom, hanem folyamatosan a szemébe nézni. - Most költöztem ide. És azt hiszem...tetszik itt. Csak túl sok a vérszívó. Ne aggódj, hallottam a "szabályokról". Egyébként nevetséges ez az egész. Ha engem megtámad egy vámpír, ne várja senki, hogy hagyom magam. - Szemrebbenés nélkül közlöm vele a mondandómat. Bátor vagyok...vagy botor? Magam sem tudom. De valami azt súgja, nem fog bántani. Remélem, nem csalnak az érzékeim.

©
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 03, 2016 3:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Amanda & Avery
Az életem sosem volt unalmas, mindig volt valami amivel volt időm foglalkozni. Vagy gyászolni a családomat, vagy túlélni a 106 évig tartó kínzást amit a boszorkányok műveltek velem, de természetesen voltak/vannak jó dolgok is az életemben. Ott van például a Társaság, és benne a 2 másik vezető, illetve az alapító. A maguk fura módján ők lettek az én családom, nem csalódtam bennük 1200 óta, mióta megismertük egymást. Az alapító, Raul pedig... Ő túlságosan is fontos személlyé vált az életemben, habár ezt még magamnak sem igazán akarom bevallani. Szeretek vele lenni, szeretem a társaságát, közelségét. Ezt bizonyítja a legutóbbi produkciónk is, ami eléggé élvezetesre sikeredett, egyik legjobb este volt. Együtt inni egy emberből, utána egy jó kis szex, hm... Eltudnám képzelni így minden estémet. Viszont van valami ami nem hagy nyugodni, valami ami napok óta a fejemben jár... Egyik nap, amikor éppen intéztem egy ügyet, akkor megpillantottam az utcán egy nagyon ismerős arcot, túl ismerőset. Szőke haj, fehér bőr... Természetesen elkezdtem nyomozni kicsit a kis csaj után, és 1 hét alatt sikerült mindent kiderítenem róla, amit csak tudni akartam. 5 éves korában fogadták örökbe, Görögországban. A nevelőszülei és szülei meghaltak, az anyjáról nem lehet tudni semmit. Itt állt össze a kép, habár a mai napig sem bírom elhinni, hogy él, az én kislányom él, nem halt meg. Napokig csak figyeltem, nem mertem oda menni hozzá, nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki, viszont nem bírom tovább távol tartani magamat tőle. Túl sok ideig éltem abban a hitben, hogy ő is meghalt ott a tűzvészben, most viszont, hogy megpillantottam őt... Az egész lényemet felkavarta egy pillanat alatt.
Megpillantom Amandát a Főtéren, én pedig egyből megállok, csak nézem őt. Nem akarok tovább távol lenni a lányomtól, vele akarok lenni, szeretni őt, amire nem volt lehetőségem.
- Amanda... - suttogom szinte megbabonázva, amikor oda megyek hozzá. Gondolatban ezer meg egy mondatot ötlöttem ki, de csak ennyi hang jön ki a torkomból, nem bírok többet mondani.


©
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Dec. 28, 2015 12:16 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

denise & klaus

A hétköznapjaim színvonala határozottan növekedett, amióta Florence megjelent. Nem is éreztem különösebben a hiányát nagyobbnak az átlagosnál, mégis olyan, mintha levett volna egy láthatatlan terhet a vállamról pusztán azzal, hogy megjelent. Ma reggel úgy döntöttem, hogy halva a házban lévő hangokat inkább valahol máshol tervezem tölteni ezt az igazán kellemes napszakot. Nincs kedvem senki kioktató szövegeit hallgatni, mert feleslegesek. Nem jutnak el a tudatomig. Vagy, ha el is jutnak, akkor sem tud igazán érdekelni, hogy mi mondanivalójuk van. Úgy sem jöhetek ki az egész helyzetből jól, szóval inkább hagyom is az egészet, mintha nem is számítana.
Figyelem a körülöttem mozgolódó embereket és igazából a reggelimet próbálom kiszemelni. Látok egy kisebb turistacsoportot, amiből az egyik talán meg is felelhetne, de nem tudom lerázni azt az érzést, hogy valaki figyel. Szinte lyukat éget a tarkómba, aminek nem igazán örülök. Mások megfigyelését kéretik rám bízni. Végül pedig óvatosan igyekszem eltűnni a tömegben, ami többé kevésbé sikerül is, hiszen egy szőke szépség zavarodottan pislog körbe, hogy merre is lehetek. Könnyedén termek mögötte, mindenféle erőlködés nélkül, majd pedig a fülébe suttogom. – Nem szép dolog mások után leskelődni. – A szokásos vigyorom kúszik az arcomra, majd pedig megérzem rajta, hogy a vérfarkasok társaságát erősíti. – Egy gyönyörű, habár látszólag nem túl okos vérfarkas. Megtudhatom, hogy miért is van a nyomomban? – Nem sok olyan bátor személlyel találkozni, aki képes a fejébe venni, hogy engem követni olyan jó ötlet. Megmondom őszintén, hogy talán egy ideig sikerült megtévesztenie, de az is inkább csak azért, mert nem igazán arra figyeltem oda, hogy követ-e valaki. Na, nem mintha különösen rosszban sántikálnék vagy valami ilyesmi. Habár én mindig rosszban sántikálok, ha már itt tartunk. Most is egy embert készültem felfalni. A legegyszerűbb lenne, ha a homlokomra tetováltatnám, hogy én vagyok a sátán. Pár embert talán még el is ijesztene a többi meg röhögne. Valahogy én is inkább a második részbe tartoznék ezért nem is erőltetném ezt a badarságot. – Gondolom új vagy a városban. – Még nem volt hozzá szerencsém, pedig egy ilyen arcot mindenképpen megjegyeznék magamnak.


©
Vissza az elejére Go down

avatar

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



Serah-Ann Lawrence ÍRTA A POSZTOT
Szer. Nov. 25, 2015 8:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Bastian & Serah



Nem is értem, hogy miért követett a kölyök, miért jó ez neki? Az emberek néha teljességgel érthetetlenek számomra, mintha csak szándékosan keresnék egyesek a veszélyt, pedig így is épp elég veszélyes az életük, hiszen természetfeletti veszi körül őket, hiszen az életük egyébként is rövid alapjáraton, akkor vajon miért nehezítik meg még jobban az életüket értelmetlenül? Nem igazán értem, hogy miért jó ez neki, főleg hogy mit várt mégis? Nem veszem majd észre, nem jövök rá, hogy a fényképezőgéppel utánam settenkedik már napok, talán hetek óta? Tényleg azt hitte, hogy ezt simán megúszhatja majd? Ha nem járkál utánam, akkor nem csattan a nagydarab alaknak sem, bár jó eséllyel ha ez nem történik meg, akkor se lett volna jó vége. Mondjuk én csak simán ripityára törtem volna a fényképezőgépet a memóriával együtt, vagy csak azt, ha önként adja oda, de persze esze ágában sem volt... balga lélek.
- Kislány? - akaratlanul is felszalad a szemöldököm a különös megjegyzést hallva. Tehát kislánynak nézek ki azok után, hogy három nagydarab alakot épp most futamítottam meg? Érdekes egy hozzáállás, hogy mit ne mondjak. Ezzel akarja elnyerni a rokonszenvemet? Nem a legjobb úton halad úgy vélem. - Tényleg nem érzed át, hogy veszélyes, amit művelsz? - nem értem... tényleg nem értem, hogy miért nem gondolkodik legalább egy kicsit, hogy miért nem látja át, hogy amit csinál az úgy őrültség, ahogy van. Akár itt is hagyhatta volna a fogát, nem látja be, hogy baromi nagy hülyeség volt utánam koslatni? És most úgy viccelődik, mintha csak barátok lennénk, pedig láthatja rajtam, hogy egyáltalán nem okos ötlet így nevetgélnie a helyzeten, mert igenis elég komoly bajba került, inkább haza kellene mennie minél előbb, nem tovább szórakozni.
Már épp készülnék a csattanós válasszal a kis monológjára, amikor egyszerűen csak összecsuklik előtt. Sóhajtva forgatom a szememet, ahogy lepillantok rá. Jó ég... úgy viselkedik, mint egy öt éves, vagy még rosszabb, mert az öt évesek még hisznek az ágy alatt megbújó szörnyekben, ő pedig nem igazán fogja fel a helyzet komolyságát... miért? Végül csak leguggolok mellé, a végén még itt vérezne el szerencsétlen és ennyire még bennem is van segítőkészség, hogy ezt ne hagyjam. Megfordítom, hogy a sérüléséhez férjek. A kezemet a sebre helyezem, lehunyom a szememet és koncentrálok. Az utcai lámpa fénye elhalványul, valahol a közelben egy patkány felvinnyog, a seb pedig lassacskán összezárul, hogy elálljon a vérzés. Ennyi elég, a többit majd a szervezete megoldja, a gyógyulás érdemi folyamatát. Csak amikor ez meg van, akkor kap pár apróbb pofozgatós ütést az arcára, hogy magához térjen.
- Először is! Őrült vagy... ha meg akarsz halni ugorj le egy hídról, nekem is sok időt spórolnál meg vele és sok energiát. Másodszor, pedig veszíthetsz, az életedet, az nem drága neked? - ha bele akarna szólni feltartom a mutatóujjamat, hogy belefojtsam a szót és ne próbálkozzon feleslegesen. Végül a kioktató szavak után állok csak fel mellőle, de ezúttal nem nyújtom a kezemet, hogy segítsek neki felállni. - Ha válaszolok néhány kérdésedre kivered ezt az egészet a fejedből és békén hagysz? - ennyi engedményt adhatok, ha ez elég neki, akkor elég, ha nem... többet úgy sem kap. Nem akarom, hogy még hetekig kövessen és megnehezítse az életemet, vagy azért öljék meg és egy újabb élet száradjon az én lelkemen. Akkor pár válasz... de csak néhány, hogy aztán szépen békén hagyjon.

♫ Written in scars ♫RuhaHello idegen! :hug: ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad



Bastian Stroud ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Nov. 16, 2015 4:08 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Serah
▲music: Suspicious Minds ▲Words:404▲What kind of angel are you?
Ha nem volnék olyan kiváncsi alkat, akkor a menekülő trióval kézenfogva én is elhúznám a belemet. Igaz, ha nem volnék ilyen kiváncsi, akkor a szőkét sem követtem volna napok óta, hogy ebbe a helyzetbe hozzam magamat. A kalandvágyam, a mérhetetlen vakmerőségem, amely nem ismer félelemérzetet most ide sodort. A szőke nem úgy tűnik, mintha egy gyenge kislány lenne, aki csak túl sokszor járta ki az önvédelmi kurzust, hozzá sem ért a srácokhoz, azok pedig hozzám hasonló módon repkedtek, vagy kapták a sebeket a semmiből. Úgy néz le rám, mintha maga lenne a megtestesült hatalom, amin azért még vigyorogva is nyelek egyet, és nem rántom le magam mellé, mert még kitépné a karomat tőből, vagy ilyesmi. Kóválygó fejjel emelkedek fel, azért talán összevarrni nem kell, nem szívesen mennék  be a kórházba, hiszen menekülnöm nem kell. Aligha hiszem, hogy bántani akarna, akkor nem mentett volna meg. Ha kifejezetten szálka lennék a szemében, már nem élnék, egy pillanat alatt lerendez, aztán már szedi is szét a gépemet.
- Mindenre? Azért mindenre nem. Én ezzel foglalkozom. Különös eseteket vizsgálok meg. És te kislány... valamit nagyon komolyan csinálsz. Egyátalán... hogyan..? – Kérdezem töretlen derűvel, bár a fejem továbbra is vérzik, meg is kell kapaszkodnom a konténerben. A gépemnek szerencsére kutya baja, a memóriakártyából van még sok, nem gond, ha ez az egy összetört. Sokkal jobban izgat, hogy kivel is van dolgom. Annyi felesleges köröm volt már, de úgy igazi különlegességgel még nem találkoztam. Nem mondom, hogy ő a csemege az életemben, de hogy teljesen más, mint akikkel eddig találkoztam, az biztos. Már a pillantásában is van valami mélységesen rémisztő, ami mást talán riaszt, én meg oda meg vissza vagyok tőle. Sötét... veszélyes, imádnivaló! Úgy érzem magam, mint a kisfiú, aki szembetalálkozik kedvenc mozija hősével. Még ha a sötét boszorkány nem is tűnik túl hősiesnek, engem most megmentett.
- Nem fogok erről írni semmit, te csak az én történetem maradsz, kvittek vagyunk. És ha azt hiszed, hogy olyan könnyű lesz csak elfelejteni ezt... hát tévedsz. Ezt nem alszom ki csak úgy. Miért hagynálak békén? Már nem veszíthetek. Igazam volt... valami mégiscsak létezik, ez olyan... ez olyan! – Ütnék a levegőbe, aztán a sebtől, amely még mindig ellátatlanul tátong a halántékomon, na meg a túlspilázott érzelmektől úgy csuklom össze, mint a rongybaba, s elvesztem az eszméletemet.



Vissza az elejére Go down

avatar

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



Serah-Ann Lawrence ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 29, 2015 1:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Bastian & Serah



Mondhatnám azt is, hogy kell időnként egy kis levezető akció, de egyébként sosem gondoltam, hogy effélére szükségem lenne. Egyszerűen csak tudni akarom, hogy miért követ a fiú és hogy mit látott, bár ezek után már biztos, hogy mindent, amit csak lehet. A másik három még bemagyarázhatja magának, hogy a szemük káprázott csupán, de azért erre se vennék mérget, de hogy a kölyök... Hát ezért figyelek rá, amikor lerendeztem a hármast. Gyorsan elpucolnak. A férfiak már csak ilyenek, mindig azt hiszik, hogy ők az erősebbek, aztán amikor rájönnek, hogy tévedtek akkor jön az igazi nagy pofára esés, én pedig nevethetnék a marokban, ha akarnék, csak hát nem vagyok egy nevetgélős típus, már jó ideje. Figyelem, ahogy a hármas távozik, csak aztán emelem a tekintetemet a srácra. Elég szépet kapott és még mindig enyhén vérzik a halántéka, ami végül is érthető egy ilyen esés után. A kezemet nyújtom neki, ennyi azért van bennem, végül is lehetek segítőkész legalább valamelyest, ha már részben miattam került bajba. Bár ha nem lenne ennyire kíváncsi akkor eleve nem történt volna baja, de ha jól sejtem valami kis firkász lesz, aki persze azt hiszi, hogy vele nem történhet baj. Az emberek már csak ilyenek, mindig naivan úgy képzelik a rossz csak másokat ér el, ők biztonságban vannak, aztán amikor már sokadszor mész át a piros lámpán és telibe kap egy kamion... Végül is akkor már úgy sem igen tudsz gondolkodni, tehát már oly mindegy.
- A kíváncsiság mindenre magyarázat? És ha tényleg kitépném a szívedet, akkor megérte? - szúrósan pillantok rá. Úgy viselkedik, mint egy naiv öt éves, aki bele sem gondol, hogy esetleg tényleg következménye lehet annak, amit csinál, hogy esetleg tényleg megunom, hogy követ és én vagyok a rossz kislány, aki tényleg kikapja a helyéről a szívét. Nem is értem, hogy ebbe miért nem gondol bele, vagy gondol csak figyelmen kívül hagyja azt a kis vészcsengőt a fejében, ami esetleg életmentő lehetne. Nem is értem... egyesek miért nem hajlandóak gondolkodni? - Elég, ha azt mondom boszorkány vagyok és ha felhúzol, akkor gond nélkül végezhetek veled? Akkor végre békén hagysz? De azt tudod, hogy ha ebből bármit lefirkálsz valami újságba... akkor véged. - és azoknak is, akiknek beszélt erről. Ez nem olyasmi, amit nyilvánosságra lehet hozni. Az ilyen kölykök nem is igen gondolnak bele abba, hogy annak, amit tesznek mik a következményei. Leírunk mindent, szólásszabadság van és mik ennek a folyományai? Az emberek nem szeretik azt, ami új és szokatlan. Az emberek nem szeretik azt, amit nem ismernek, félnek tőle és a félelem a legtöbbeket őrült, átgondolatlan tettekre sarkallja.

♫ Written in scars ♫RuhaHello idegen! :hug: ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad



Bastian Stroud ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 23, 2015 9:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Serah
▲music: Suspicious Minds ▲Words:404▲What kind of angel are you?
Miután gyors hátraarcot vettem a gépemmel együtt, nem akartam magyarázkodni, így cserfes mosollyal szelelek el, hogy aztán beleszaladjak valaki másba, sokkal nagyobba. A nagy szám megint eljár, nem tehetek róla, nem tudom befogni. Holott ez lenne az a perc, amikor nagyon is csendben kéne maradnom. A nagy ember úgy tűnik tesz róla, hogy végleg csendre intsen, mert a szóváltást követően a kukák között landolok, már egyenesednék fel, hogy zúgó fejjel pár képet csináljak még róluk, hátha eljut valakihez. Próbálom a stream gombot benyomni, hogy ne csak fényképezzek, hanem a lefilmezett anyag már menjen is fel a felhőbe, onnan pedig a blogomra, azaz egyenes adásban legyen közvetítve a kivégzésem. Hát kinek mi... nekem ilyen méltatlan halál jut. Ám egy igazi közvetítő a végletekig az olvasóiért, nézőiért él. Sajnálatos, hogy így végzem, mégsem tudok úgy gondolni magamra, hogy kár volt élnem. Azt hiszem, hogy bár fiatalon, de többet tettem, mint sokan mások. A lányt ellenben nem akartam így mindennek kitenni, inkább csak kiváncsi voltam rá. Így végül meg sem nyomom a közvetítős gombot, ahogyan megjelenik és befordul az utcasarkon. Most vagy komplett hülye, hogy utánam jön afféle mártírként, vagy előkap egy pisztolyt, hogy mindenkit szarrá lőjjön elmebeteg vadállatként, vagy véletlenül mégis igazam van, és most fog valami váratlant cselekedni.
- Hűűű... – Nézem nagyra tátott szájjal. A röhögés ellenére tudom, hogy itt valami történni fog, így nem is emelem fel a gépet, csak a vérző halántékomra szorítom a hüvelykujjamat, hogy megállítsam a heves szemkáprázást, mert nem akarok semmiről lemaradni. Olyan láncreakció kezdődik, amit a nézőim biztosan nem tudnának a blogról visszakövetni, még nekem is alig sikerül, csak kapkodom a fejemet. Pillanatok alatt futamított meg mindenkit a hármasból, és most felém közeledik. Fura módon nem érzem azt, hogy tovább kéne iszkolnom. Letörlöm a vérző fejemet, és összeszedem magam, hogy elfogadjam a kezét. Egy pillanatra bennem van, hogy magam mellé rántom a szemétbe, de közel sem hiszem, hogy értékelné.
- Még kérdezed? Láttam valamit... kiváncsi vagyok. Na mi a következő lépés? Igazam volt, és kitéped a szívemet? – Kérdezem imádnivaló mosollyal. Jó, ő persze közel sem biztos, hogy szívlel, ezek után pláne nem, de én magamat igen, és ez a fő. Mivel már digitális géppel dolgozom, még csak azt sem lehet, hogy kinyitom a gépemet, és ezzel megsütöm a szalagot előhívás nélkül. Viszont kipattintom a memóriakártyát, és odaütöm a téglafalhoz vagy háromszor, hogy ripityára törjön. Így megbizonyosodhat róla, hogy nem kerül fel róla anyag. Ám mivel állok, nagyon is kíváncsi vagyok a válaszára. Vagyok annyira érdeklődő, hogy tudni akarjam, hogy mi a franc van. Elárulja nekem, hogy micsoda? Centikre vagyok valami démontól, vagy mi?



Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 23, 2015 9:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Stefan && Elena
folytatás itt: Asztalok
Vissza az elejére Go down

avatar

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



Serah-Ann Lawrence ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 06, 2015 4:25 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Bastian & Serah



Oh hát arra nem számít, hogy menekülőre fogja, pedig ezzel épp azt mutatja, hogy tényleg a nyomomban járt, amire nem adtam neki engedélyt még véletlenül sem. Kétkedőn szökik fel a szemöldököm, ahogyan gyors oldalra fordulás után próbál meg kereket oldani. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna, ha odaadja a gépet, törlök belőle mindent és kap egy kis felejtésvarázst, hogy lekattanjon rólam. Ezek szerint tényleg jól sejtettem, hogy valaki már jó ideje követ, pedig reméltem benne, hogy tévedek. De hogy egy szimpla ember, még hozzá a kíváncsi fajtából... vajon mit láthatott, ami miatt ennyire nem akart lekattanni rólam, annak ellenére sem, hogy talán az amit látott tényleg akár rá is ijeszthetett volna. Talán valami firkász lehet. Volt már gondom ilyenekkel és nem jó hír, ha ezúttal is erről van szó. Butaságokat tudnak írni az újságba, meg a netes felületeken. Ez utóbbi azért is gond, mert én nem igazán szoktam figyelni őket. Még sem értem még most sem, hogy ha ilyen kíváncsi, akkor miért lécel le. Azt viszont hallom, hogy sokáig nem jut, hiszen csattan valami, talán a gépe a földön, vagy ő maga?
Amikor végül egy sóhajjal szánom rá magamat, hogy utána induljak már tudom ő csattant a kukák között és nem pont kellemes alakokkal kezdett, még ha nem is volt szándékos a dolog. Nem értem én az embereket, kíváncsiak, aztán meg mintha teljesen meg lennének zakkanva, össze-vissza tesznek dolgokat, amiket az ember nem is ért, hogy miért művelik. Nem látom ennek sem a logikáját. Elnézést is kérhetett volna, e helyett még fel is hergeli őket, mert hogy nem csak egy van, hanem még több is. Kicsit megköszörülöm a torkomat, hogy magamra vonjam a figyelmet, és kapok is pár értetlenkedő tekintetet. A kölyök utánam kutatott, de még mindig érdekel, hogy miért és hogy mi van a gépén, plusz nem hagyhatom, hogy halálra verjék, mert minimum egy kórház befigyel neki, ha most itt hagyom, vagy rosszabb...
- Szóval békésen megbeszéljük és eltűntök, vagy... bajt szeretnétek? - bájos mosollyal pillantok végig rajtuk. Hárman vannak, az nem olyan nagy szám, legalábbis nekem, főleg hogy az ilyeneknek általában nem sok az eszük, ha egyre ráijesztesz a többi is szalad, főleg ha a főnökre és egyértelműen látszik, hogy itt most a főnök a legnagyobb, a kilyuggatott, a cseppet ellenszenves alak, aki elől áll. Persze a szavaim harsány röhögést váltanak ki belőlük. Alacsony, vékony szőke nő... érthető, ha innen nézzük. A nagydarab csak int az egyiknek, aki felém indul, én ellenben nem moccanok a "Húzz el cicus, mert bajod lesz!" kijelentés után sem. Az meg végképp nem érdekel, hogy a távolabb a száját nyaldossa és pusmog valamit a nagydarabnak. Aljas, gennyes alakok lehetnek, kijár nekik egy kellemetlen este. Nem beszélgetek tovább, egyszerűen csak lendül a kezem és az előttem lévő pasas a falnak kenődik egy pillanat múlva, a piercingesnek pedig az arcából szakad ki az egyik kis testékszere. Vér fröccsen, mázli, hogy nem a szájában lévőt kaptam ki, csak azt, ami a szemöldökénél volt. A szájánál lévő rosszabb lenne.
- Na... fussatok... - nem kell őket sokáig noszogatni, tényleg futásnak erednek, miután felszedték a falnak csapódott társukat, és a nagydarab is kivinnyogta magát. Én csak ezután lépdelek a kukák között még jó eséllyel mindig kábán felállni próbáló srác elé. - Elmondod végre, hogy miért követsz napok óta? - kérdő tekintettel döntöm oldalra a fejemet és végül kis hezitálás után a kezemet nyújtom neki. Végül is felhúzhatom, abból még nem lesz nagyobb bajom, talán már rájött, hogy nem érdemes packázni velem.

♫ Written in scars ♫RuhaHello idegen! :hug: ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad



Bastian Stroud ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 30, 2015 8:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Serah
▲music: Suspicious Minds ▲Words:404▲What kind of angel are you?


Nem tudom, hogyan lehettem ennyire óvatlan. Olyan vagyok mint a besurranó tolvaj, miért nem vettem észre azt a faágat? Kétlem, hogy igazi démon lenne, ha meg bűvész, akkor mit csinál, megdobál hamis kártyával? Meg különben is, túl jól néz ki, igazi szöszi ahhoz, hogy ártson nekem. Nem, ezzel csak hazudok magamnak, olyan karizmatikus szemei vannak, hogy már ez is egy plusz érv, amiért a nyomába eredtem. Ha csak ember, ha átlagos ember, akkor is olyan szinten különleges, hogy érdemes még nézegetni, képeket csinálni róla, nem is értem, hogy lehet ennyire extrém valaki. Nem azt mondom, hogy lila tarajos haja van, hanem a kisugárzása az olyan durván vadító. Ha pedig véletlenül egyszer igazam lenne, és nem is ember, hanem valami több, akkor benne van, hogy leharapja a fejemet, szó szerint, és senkinek nem mondhatom el, hogy na lám, bezzeg igazam volt. Vélhetően akkor a kóbor kutyák fogják felzabálni a hullámat, már ha hagy belőle annyi maradékot. Eddig nem raktam fel róla képeket, általánosságban írtam róla, fejtegetve, pedzegetve a természetfeletti témáját, úgy gondoltam, leleplező riportom majd egyben fog tartalmazni minden apró részletet a szőke amazonról, aki olyan, mintha a vállán viselné a világ összes terhét, mellette meg olyan fiatalos... dögös. Kiváncsi vagyok rá, nagyon is kiváncsi. Teljesen más, mint azok, akikkel együtt szoktam lógni, ők hozzám hasonlóan lendületesek, ettől nagyon elüt. És ezen a ponton lépek rá a faágra, amikor már feljebb emelem a gépet, akkor már tudom, hogy késő. Kisfiús képemre magabiztos mosolyt villantok, kár is tagadni a dolgot. Dehogy adom a kérésére vissza, csak ránevetek, ám ahelyett, hogy sarkonfordulva távoznék futva, az oldalsó mellékutcába vetem be magamat, ám már két lépés után nekiütközök valakinek. Az illető olyan, akár egy téglafal, már így keménységre, és legalább két fejjel magasabb nálam, kopasz, fülében és orrában rengeteg piercing, de még az ajkából is kikandikál egy, mintha valami igásló lenne.
- Baszki... most akarod feltalálni a kosárszumót? – Kérdezem hebegő vigyorral, ám az illető, és három társa közel sem olyan humor mint én. Akkora taslit kapok, hogy ha kicsit ügyesebben kezelném le, még cigánykereket is tudnék hányni közben, így csak a közeli szemeteshalom mögé repülök. S úgy tűnik, nem hagyják annyiban, közelednek, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy halálra rugdosnak... Kótyagos fejjel ülök fel, az állam úgy sajog, mint akit kiütöttek. Ja éppen az történt. A gép még a nyakamban, merthogy szíjjal rögzítettem magamra. Mázli, hogy még nem esett baja. Ő jobban viseli, mint én.



Vissza az elejére Go down

avatar

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



Serah-Ann Lawrence ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Szept. 24, 2015 11:07 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Bastian & Serah



Vannak pillanatok, amikor a józan ész szavát egyszerűen megpróbálod kiverni a fejedből, mert nincs semmi értelme, hogy tényleg azt hidd valaki követ. Ki tenné és miért? Persze akadnak ellenségeim, de nem igazán olyanokkal szoktam végezni, akik nagy baráti körrel rendelkeznek és egyébként is a világ oly sok pontján jártam már... plusz elég erős vagyok ahhoz, hogy ne féljek másoktól, ezúttal sem erről van szó, csak az a fura érzésem van most is, mintha valaki a nyomomban lenne. Abszurd... már jó ideje főképp Oliver ügyével foglalkozom, mindenki más sokadrangú, nem szánok rájuk sok időt, akkor ők sem fognak rám, már aki egyáltalán életben marad közülük. Nem hívtam fel magamra látványosan a figyelmet, hogy a város vámpírjai összefogjanak ellenem, csak óvatosan mazsolázgatok közülük, nem viszem túlzásba, tehát... nem is lenne logikus, ha tenni akarnának ellenem, és talán tudják, úgy se igen lennének rá képesek. Az egyetlen aki árthat nekem igazán az Oliver, ő pedig nem tesz semmit, mert még mindig nem fogta fel, hogy tényleg veszélyes vagyok, főképp, ha kihúzza nálam a gyufát.
Az ág reccsenését viszont még akkor is meghallanám a hátam mögött, ha nem lennék egyébként elég figyelmes. Természetes, hogy azonnal megfordulok és meglepetten tapasztalom, hogy egy fényképezőgép objektívjével találom magamat szemben, amit a tartó kéz aztán hirtelen a fák felé fordít. Éjszaka... kétlem, hogy éjszaka tényleg a fákat akarja fényképezni, ebben a gyér fényben és egyértelmű, hogy eddig az a gép felém irányult. Felszökik az egyik szemöldököm, ahogyan megpróbálom felmérni a helyzetet, aztán egy szó nélkül indulok meg felé. Egyszerűen csak végig mérem őt, majd kitartom a kezemet fel még mindig egy árva hang nélkül. A tenyerem az ég felé fordulva várja, hogy oda kerüljön az a fényképzőgép. Lehet, hogy nem vagyok technikai zseni, de arra még én is rájövök, hogyan kell megnézni az esetlegesen készült képeket. A tekintetem kellően szigorú ahhoz, hogy ne akarjon ellenkezni, bár persze... ettől még könnyen lehet, hogy megpróbálja majd. Ha esetleg futni akarna elég csak egy rövid igét elmormolnom, hogy összeakadjanak a lábai. Arra persze biztos, hogy figyelni fogok, hogy a gép ne repüljön és törjön össze. Szimpla lebegtetéssel a levegőben tudom tartani, ha kitalálna esni a kezéből, vagy netán ha nem akarná odaadni magától.
- Nem mondom kétszer. - igaz eddig még egyszer sem mondtam, de azért egy kis noszogatás talán kell, hogy szépen a kezembe tegye azt a gépet. Egyértelmű, hogy engem akart lefotózni, vagy már meg is tette? Talán máskor is? A végére járok, vagy a segítségével, vagy a nélkül. Ha pedig nincs igazam, akkor végképp bátran odaadhatja a gépet, hiszen nem fogok rajta találni semmit sem igaz?

♫ Written in scars ♫RuhaHello idegen!  :hug: ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad



Bastian Stroud ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 20, 2015 7:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Serah
▲music: Suspicious Minds ▲Words:404▲What kind of angel are you?


A fényképezőm ellenőrizve, a mobilommal is tudok fotózni, ha nagyon muszáj, és még egy diktafon is van nálam. Mobilnet tuti, bármit is találok, már küldöm is fel az instagrammra, twitterre, és még a facebookra is akár. A saját nevem alatt, amely nem magánszemély, hanem művész, hiszen az vagyok, nem is nagyon lehet csak úgy ismerősnek jelölni, mert hivatalos oldalaim vannak. Nem akarok én senkinek belegázolni a magánéletébe, de mégis azt teszem, úgyhogy bármennyire félelmetesnek tűnt az a bűvészmutatvány a szőke kapcsán, úgy vagyok vele, hogy ha kamu, akkor megérdemli, hogy nyilvánosságra hozzam, ha pedig véletlenül valódi lenne, akkor majd egy esetleges újságírói díj elnyomja a lelkiismeretfurdalást. Követem már jó ideje, visszajárok azokra a helyekre New Orleans-ban, ahol ő is megfordul, mert tudni akarom, hogy valóban ő szerepelt e nagyapám képein, meg komolyan, egy olyan durva, hogy valaki ilyesmire lehet képes. Megfordul ugyan a fejemben, hogy akár egy filmben a kiváncsi riportert végül az alakváltó démon ripityára törte, valamelyik Péntek 13 részben is volt, hogy visszamentek Jason házához, csak úgy tényfeltáró jelleggel, és persze megint megjelent a rém. De nem, ez nem egy film, ez a valóság, a lány biztosan csak tükrökkel csinálta ezt, mint Copperfield, valami mém kedvéért, előre beállított jelenet volt rejtett kamerával. Azóta több pasival is láttam, kezd egyre gyanusabb lenni a dolog, egyre rejtelmesebb, és azon kapom magam, hogy gyorskajákon élek, ami rohadtul nem egészséges, de hát nem lehet csak úgy 3 perc alatt összeütni egy komplett bioételt, rohangálok már egy hete utána, kisfiús pofámra ismét tömött borosta kerül, mert nem akarok lecsúszni róla. A minap például felmásztam az egyik háztetőre, és onnan figyeltem távcsővel, nagyjából ugyanazokat a helyeket látogatja végig, de állandó partnere nincsen, viszont ha nem prosti, mi a franc, ha kizárjuk a démont? Drogdíler? Embercsempész? Egy ilyen jó nő, baszki, és embereket emelget a magasba..? Kicsit közelebb jutok, mindenképpen kell pár közelebbi is, főleg az arcáról, anélkül nem érek semmit. Aztán majdnem leharapom a nyelvemet, amikor kicsit begyorsulván rálépek egy faágra pár lépésnyire tőle, és ha hátrakapja a fejét, ott állok egy baszott nagy teleobjektívvel. Felfelé irányítom a gépet, mintha csak a madarakat kapnám le, ami röhejes, mert ilyentájt már aligha vannak madarak, amiket láthatnék is, lévén este van. Sármos mosolyt villantok, pillantásom vakító kék, csak nem gyanakszik rám, hiszen olyan jópasi vagyok, nem az a marcona alak, akiről feltételezhetné, hogy ártana neki. A motoromat leláncolva hagytam a kisutcák egyikében, kell pár perc, hogy odaszaladjak, ha gond lenne.



Vissza az elejére Go down

avatar

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :


Tartózkodási hely :
✿ excuse me, which level of hell is this?
Hobbi & foglalkozás :
✿ i'm bored, play with me
Humor :
✿ happy



Orchydea Shalya Nirvan ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 19, 2015 5:26 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Elena & Stefan
i miss you...

Szerettem őt, tiszta szívemből. Az ő iránta érzett érzésem volt életem legtisztább, s igaz érzelem. Ezer módban felsorolhatnám, hogy mennyire szerettem őt. Tagadnom kellene azt, hogy talán még most is fűz hozzá olyan érzelem, mit egykor ő iránta éreztem? Most is jelen van vajon? Nem fogom magamat becsapni, és nem is fogom azt hajtogatni, hogy soha nem szerettem őt. A csúf, s kegyetlen igazság viszont az, hogy mindig is szerettem, a mai napig is. Csak már annyi a különbség, hogy nincs velem, elszoktam attól, hogy nincs mellettem, így egyre inkább el tudom fogadni a távolságot, ami köztünk van. Nem tagadom, hogy fáj, mert valójában még mindig ugyanannyira fáj, mint akkor. De el kellett fogadnom az ő akaratát, s én pedig túlságosan is szerettem ahhoz, hogy elengedjem őt. Mindig azt akartam, hogy boldog legyen. Ez mostanra már valóra vált, csak nem velem.
Ezek gondolatok után egyet rántottam a vállamon, majd egy mély levegőt szippantottam tüdőmbe, és lehajtottam tekintetemet a földnek. Tudom, hogy New Orleansban is szokott járni, ezért azt gondoltam, hogy én is követem ezt az utat. Én ide ugyan nem fogok visszajönni ezek után, csupán csak azért jöttem, hogy találkozhassak vele. Volt egy csúnya összekapásunk, amikor kikapcsolt állapotban voltam. Tudom, hogy meg fog bocsájtani, elvégre ő nem az a fajta, akit hajt a düh. Azon napnak pillanatának mindenre emlékszem, amikor bántottam őt. Még mindig érzem tenyeremben lüktető szívét, és majdhogynem megszakad az enyém, amiért ezt műveltem vele. Féltem magamtól őt. Damonnek is leszögeztem, hogy tartsa távol tőlem magát, jobban mondva mindketten. A bátyám iránt vegyes érzelmek fűznek, többek között a harag, de ugyanakkor ott van elbújva a testvéri szeretet is. Az utóbbi elhanyagolható, elvégre már ő hozzá sem kötődöm annyira, mint régen. Majdhogynem száz évet is külön éltünk, nem láttuk egymást, és még is megvoltunk egymás nélkül. Soha nem voltunk közös úton, és soha nem is leszünk. A bátyám mindig azt a nőt szerette, akit én. Ott volt Katherine, őt is sikerült egy idő után elcsábítania. Aztán ott volt Elena, s végül elvette tőlem őt mindörökre. Egyáltalán nem Elenát hibáztatom, és nem is Damont. Én magam vagyok a hibás, hiszen én vagyok a problémaforrás mindenre. Én jöttem vissza a városba, és én kezdtem el újra azt, ami egykoron befejeződött. Csak is én vagyok az egyedüli hibás, és senki más. De még is... látni akartam őt. Amikor megmentettem őt még a Wickery hídnál, bennem volt az érzés, hogy talán most új életet kezdhetek azzal a nővel, aki tiszta, és kedves. Naiv voltam, és rá kellett ébrednem, hogy tévedtem. A szívem mára már egy szellemváros, nem lelődik benne semmiféle jó, csak a rossz. S ugyanez a gondolataim.
Magam előtt látom az ő arcát, mely mindig kedvesen mosolygott rám, és még akkor is látszódott szempárában a szeretet, amikor még meg sem érdemeltem.
Miért veszítettem el?
Nagyot nyelek, éreztem, hogy bizseregnek a szemeim, csak csupán a meginduló könnyektől, de végül visszafogtam magam ezzel a nyeléssel, és arra törekedtem, hogy ne lásson meg sírva.
Emlékszem, régen mindig hoztam neki valamilyen virágot, csak hogy kifejezzem azt a fajta törődést, hogy mennyire szeretem. Számomra nem voltak elegek a csókok, az ölelések, se semmi más. Mára már csak az ürességgel kell betelnem.
Egy ismerős női alak tűnik fel magam előtt, kinek lábai gyökeret vertek. Nagyot nyelek, és lehajtom újra a fejem. Láthatja, hogy már nem vagyok a régi, illetve az, aki ki van kapcsolva. Teljesen ép vagyok, ép gondolattal, minden mozdulatom normális, és még véres sem vagyok.
Megindul felém, mikor felpillantok, de ekkor legszívesebben elfutottam volna. Szégyellem magam, és mindig felötlődik a kísértés, amikor a szívem megszakad. Újra élnék a múltban, de nem létezik az a világ, amelyben ott van ő velem.
Egyik tenyerét vállamra helyezi, én pedig nagyot nyelek újra. Könnyekkel küszködöm, az érzéseimmel, amik nélkül sokkal jobban megvoltam, mikor kikapcsoltam. De erősnek kell lennem, a tudattal, és a fájdalommal pedig szembe kell néznem. De ezt meddig fogom bírni újra megint? Tudom, hogy újra kifogok kapcsolni, mert nem fogom őt ezek után látni, hiszen nem szabad. Féltem magamtól.
- Elena... – pillantok fel rá óvatosan, ahogyan kimondom lágy ejtésű nevét, és tekintetét keresem fel. Még mindig az ő iránta érzett szerelem tükröződik szememben, bármit is teszek ellene, hogy mindez ne látszódjék. Most konkrétan nem is a szerelem, hanem a hiánya az, ami kiégette a szívem, az, hogy nincs velem.
- Ezt neked hoztam. – nyújtom oda neki a virágot, azt a növényt, amit régen is mindig hoztam neki. Lehet vicces, de már minden nyugtatás számomra, az, ha velem van. – Tudtam, hogy New Orleansba jössz, és látni szerettelek volna. Jobban mondva... – akad meg a szavam egy pillanatra a szégyentől. – Bocsánatot szeretnék kérni a múltkori miatt. És minden másért, amiről nem tudom, hogy fájt neked, vagy amit rosszul csináltam. Minden egyes dologért bocsánat...- kerülget a sírás határa, míg végül aztán abba beleesek.

©
Vissza az elejére Go down

avatar

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



Serah-Ann Lawrence ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 18, 2015 7:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Bastian & Serah



Egy kis séta kell, hogy kiszellőztessem rendesen a fejemet. Egyre erősebb a gyanúm, hogy valaki követ, de valahogy nem szántam rá időt, hogy utána nézzek a dolognak. Fáradt vagyok, túlságosan ezt érzem már és talán aki követ ellenség... talán képes lenne végezni velem. Már csak erre vágyom mielőtt még tényleg elpattan bennem valami, amit aztán nem tudok irányítani. Mi van akkor, ha tényleg megváltozom végleg? Mi van akkor, ha tényleg nem tudok majd kontrollt tartani a haragomban, ha végül olyannak is ártok, akinek nem kellene, ha nem tudom már hol vannak a határok, mert lassan végleg elmosódnak? Félek önmagamtól, félek az erőmtől, de mégis úgy érzem, hogy tartanom kell magamat, hiszen most itt van Shelby és neki segítenem kell. De talán azzal, ha megteszem segítek önmagamnak is, talán javítok azokon a hibákon, amiket eddig elkövettem, talán... talán valamivel tisztább lesz majd a lelkiismeretem, legalábbis ebben reménykedem. Addig mindenképpen tartanom kell magamat és nem szabad foglalkoznom senkivel sem. Sem a múlttal, sem a jelennel, sem a jövővel, csak azzal, ami most van.
A gondolataim mégis újra és újra a szőke lány körül járnak, így zárom ki a tényt, hogy valaki talán most is a közelemben somfordál. Ha a bajt keresi végül is az ő baja. Nem kell foglalkoznom mindenkivel, nem kell törődnöm mindenkivel. Itt van nekem ez a lány, aki beteg és talán én változtathatok a sorsán, hogy ne kínok között végezze ilyen fiatalon, de ebben neki kell majd döntenie, hiszen nem valószínű, hogy ha vissza tudom fordítani a folyamatot, ha egyáltalán sikerül, akkor azzal nem kapja meg mellé az átkot is, ami mindannyiunkat sújtotta évszázadok óta. Ez nem fog változni bármennyire is szeretnék én jót neki, nem tudok rajta változtatni. Jó ideje keresem már a megoldást az átokra és arra a bűbájra is, amit a nagyanyám helyezett rám, de eddig még egyiket sem leltem meg és talán soha nem is fogom. Most is csak arra jó ez a kis séta, hogy kitisztuljon a fejem, de nem fogok tőle válaszokat kapni ebben biztos vagyok. Közelebb juthatok hozzájuk, de valahogy úgy érzem igazán sosem érhetem el őket, mintha még akkor is távolodnának, amikor már úgy érzem, hogy jó úton járok. Talán tényleg soha nem találom meg a várt megoldásokat és talán tényleg csak az a dolgom, hogy megleljem a kiutat, vagy... ennek az egésznek a végét.

♫ Written in scars ♫RuhaHello idegen!  :hug: ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 11, 2015 8:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Már magam sem tudtam, mit keresek újra és újra New Orleansban. Tekintve, hogy az ég világon semmi nem kötött már ide, hát... elgondokodtam azon, hogy amíg idejövök, valószínűleg meg tudnék tanulni ezt és azt a holnapi óráimra. De... a lelkem mélyén pontosan tudtam, milyen indokkal tértem át ebbe a városba. Nem érdekelt az, hogy milyen szabályok uralkodnak itt, ahogyan az sem, hogy éppen ki uralkodik, Klaus vagy valamelyik palotapincsije. Lényegében már csak így tudtam tekinteni az itteni helyzetre, hiszen komolyan venni mindazt, amit itt néha lefolytatnak, hát meglehetősen érdekes lenne. Nem hittem az eszmékben, amelyeket Klaus ezúttal képviselt, és biztos voltm abban, hogy a gyász méginkább megtépázta az amúgy is labilis idegrendszerét. Minek lenne szüksége még a hatalomra is? Hogy elnyomja azt a mély fájdalmat, amit a gyermeke halála váltott ki belőle? Valószínűleg észre sem veszi, hogy miközben önmaga fájdalmát csökkentené mindenki mást sodor kétségbeesések közé. És ez az, amire senki nem vágyik igazán. Ő sem vágyna, csak éppen... teljesen dilis.
Mikor legutóbb találkoztam Stefannal, éppen ide indult. Méghozzá... meglehetősen erőteljes fenyegetésekkel villogva a barátaimat illetően. Elvesz tőlem mindenkit? Tudtam, hogy nem lesz vége soha ennek az egésznek. Hogy valami mindig jön majd. De nem akartam hagyni, hogy pont Stefan álljon a boldogságom útjába... és mi több, hogy ne ő akadályozza a saját útját is ebben. Igaz a mondás, önmagunk legnagyobb ellenségei vagyunk. És ő most pontosan ezt tette. Vagyis, tette akkor, mikor találkoztunk. Bíztam abban, hogy azóta már valami kizökkentette a megszokottból. Hogy talán... akadt valami, ami esélyt adott neki arra, hogy ismét tiszta fejjel lássa a világot. Bármi.
Összehúztam magamon a kabátomat, ahogy fázni kezdtem, és zsebre vágtam a kezeimet. A sétálgatás már régóta nem az én asztalom, mindig siettem valahová, de ezúttal az okom jóvalta egyszerűbb volt. Stefant akartam megtalálni. És ahogy a főtérre értem, már tudtam, hogy nagyjából sikert is arattam ezen a téren.
Egy halvány mosolyt villantottam, de elég gyorsan el is tűnt, ahogy eszembe jutott, hogy talán még mindig a ripper Stefannal lesz dolgom. És az a Stefan nem a barátom. Nem lenne tekintettel azokra, akik rjautnk kívül itt időznek a főtéren, nem lenne kegyelemmel senkire nézve... és ez megijesztett. Talán pontosan ezért álltak meg másodpercekre a lábaim. Vártam, hogy észrevegyen. Én már az illatát is éreztem, és emlékeztetett a régi időkre. Amikor még jobban szerettem az életemnél is. Ez most sincsen másképpen... csak a szerelem egy idővel másmibe is alakulhat. És tudtam, hogy nekünk... közösen már soha nem lesz jövőnk. A mi szerelmünk ugyan örök volt, örök lesz, senki nem törölheti ki az életünkből... de már csak emlék.
- Stefan? - sétáltam oda mellé aztán, rászánva magam a lépésre, és a vállára helyeztem a kezem. Tudnom kellett, kivel is van dolgom valójában.  


38
i knew you find the way back home

stefan & elena

©
Vissza az elejére Go down

avatar

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :


Tartózkodási hely :
✿ excuse me, which level of hell is this?
Hobbi & foglalkozás :
✿ i'm bored, play with me
Humor :
✿ happy



Orchydea Shalya Nirvan ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 19, 2015 8:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Elena & Stefan
goodbye...
New Orleans. Fogalmam sincs, hogy mi vett rá, mikor kikapcsoltam, hogy idejöjjek. Talán elegem volt azokból az emberekből, akik Fallsban éltek. Rájöttem, hogy ha tovább ottmaradok, akkor csak megbolondulok. Képtelen vagyok arra, hogy ott maradjak. Undorral néztem minden emberre, aki ott élt. Számomra egy idegen lett az a város. idegen helyekkel, és idegen emberekkel.
New Orleans bugyrait véltem felfedezni. Érdekesnek találtam a várost. Ez is idegen, idegen helyekkel, és idegen emberekkel, de ez számomra sokkalta izgalmasabb. Az emberek arcán boldogság ül, ami számomra is csak üdítő érzés, hiszen régóta nem láttam már senkit sem nevetni, vagy mosolyogni.
Ám voltaképpen nem is a város miatt vagyok itt. Mikor felfedeztem ezt a helyet, akkor találkoztam Hayleyvel. Egy bárban. Ki voltam kapcsolva, ezért nem tudtam úgy viszonyulni hozzá, ahogyan ő viszonyult hozzám. De aztán… miatta visszakapcsoltam. Amikor megláttam, más érzés fogott el. Féltékenység.
De nem értettem, hogy miért voltam féltékeny Klausra.  Amikor egy vámpír visszakapcsol, nem érez féltékenységet, főleg nem egy nő miatt. Akkor már tudtam, hogy közel járok ahhoz, hogy visszakapcsoljak. És mikor ez megtörtént, akkor már tudtam pontosan a féltékenység okát. Beleszerettem Hayley Marshallba. És zavart, hogy az a nő Klaussal van. Miután visszakapcsoltam, sokáig gondolkoztam rajt, hogy miként fogom őt megismerni, vagy megszerezni. De aztán eszembe jutott, hogy amikor találkoztam vele, próbált közeledni. De én nem engedtem azt a gőgtől, és a féltékenységtől.
Néhány szál tulipánnal, azaz egy kis csokor virággal sétálok az úton. Éppen készülődöm, hogy a kocsiba üljek, már csak néhány utca van addig.
Azért vettem ezt a növényt, mert elsőre is ezt vettem Hayleynek. tudom, hogy mennyire szereti, ezért inkább ezt vettem neki. Tudom, hogy mennyi szörnyűség történt vele, ezért ha tehetem, mindig mellette vagyok, és vigasztalom. Sajnálom, ami történt vele. Hogy Klaus mennyire kihasználta. De ennek vége. Megvédem Hayleyt, úgy döntöttem.
Régen ezt az érzelmet más iránt éreztem. De az az érzés régen kihűlt, mikor cserben hagyott. Ürességet, és megvetést éreztem iránta. Sőt… már-már majdnem meg is öltem, mikor utoljára találkoztunk. Most már túltettem magam rajt. Ám tudom, hogy New Orleansban van. Persze, feltételezem Klaushoz jött. Remélem, lefoglalja az Őshibridet, legalább addig sem lóg Klaus  Hayley nyakában.

Stelena - Losing your memory • kezdő • ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :

Kedvenc dal :
I want it painted black
Tartózkodási hely :
atlanta ₪
Hobbi & foglalkozás :
nothing heroic ₪



Chadwick R. Galey ÍRTA A POSZTOT
Pént. Máj. 22, 2015 4:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Molly & Chad

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i'll whisper a secret

- Ez nem volt valami lelkes. – mosolygok rá, csak úgy megjegyezve a dolgot. Na nem mintha mondjuk kötelessége lenne meglepődni, vagy bármi hasonló, de azért ennyire… nem is tudom, ennyire nem lehetek lehangoló látvány, igaz? Sőt, inkább csak kedvfokozó látvány vagyok, bár nem hinném, hogy miattam van így letörve. – Mi ez kedvtelenség? Azt hinné az ember, hogy itt mindenkinek csakis jó kedve lehet. – nem sokat hallottam a városról, de állítólag itt éjjel- nappal buliznak, szóval nem hinném, hogy azért olyan vészesen rossz lenne itt, igaz? Bár, kitudja, a látszat nem minden, de… a látszat azért nagyon fontos, az első benyomás túlnyomó része a látszaton alapul.
- Értem, Molly. – bólintok egyet mosolyogva. Soha nem ismertem még egyetlen Molly-t sem, legalábbis nem igazán emlékszem rá. Nem mondom, hogy valami nagy iszákos vagyok, de… egy buli nem is buli, ha az ember nem nyúl az alkoholhoz, igaz? Mindenesetre vehetjük most őt az első Molly-nak, akivel összefutok. – Mosolyogj kicsit többet, biztos, hogy jól állna. – jobban mint az a búskomor fej, amit most vág. Ez a jót vágok mindenhez, amihez amúgy semmi kedvem nincsen féle arc, és nem hinném, hogy ennyire búsulnivalója van. Na nem mintha tudnám, hogy mi baja, de… a bajok jönnek meg mennek, igaz? – Hát, akkor már most háromszor jobban ismered itt ki magadat, mint én. – rántom meg a vállamat vidáman. Én még csak ennyire se ismerem itt ki magamat, kicsit nekem olyan ez a város, mint a nagybetűs káosz, de gondolom az ember előbb-utóbb úgyis hozzászokik, mint amúgy minden máshoz is. – Mi lenne, ha megmutatnád nekem azt a jó kis kávézót? – pillantok felé kíváncsian, hogy mi is a válasza. Mégis mi baja lehet belőle, nem? Nem vagyok én sorozatgyilkos, és szerintem nem is nézek k úgy, bár… mégis ki az, aki elárulná ezt a kinézetével, igaz? De attól még kockáztatni ér. – Meg is hívnálak egyre, felteszem szoktál kávézni. – ha már ismer egy kávézót akkor gondolom nem azért, mert mindennap előtte megy el, hanem mert beszokott odatérni és kitudja, talán egy kávé most nekem is jót tenne. Annál minden jobb, hogy tanácstalanul lődörgök az emberek között, akik amúgy ijesztően egyformák, legalábbis az én számomra.

NONONO - Pumpin Blood

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• Remélem rendben lesz Smileby lena

Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 20, 2015 11:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Wick

Nem tudom, mit is gondoltam, mikor tévesen arra az előzetes következtetésre jutottam, hogy Sébastiennal minden rendben lesz és újra koncentrálhatunk arra, amibe félig-meddig már belekezdtünk .. Talán én vagyok csak túl naiv, vagy velem van a gond igazából. Az én eltűnésemre van magyarázat, kézzelfogható, nem is akármilyen. Nem akartam összefutni az anyámmal Mystic Fallsban. Egyelőre nem érzem magam kész a nagy találkozásra, a kibékülésre, vagy arra, hogy kígyót-békát kiabáljak rá. Magamat ismerve mindkét verzió nagyon is előfordulhat. De persze ő is elhagyott engem, most pedig az a személy is felszívódott, akit sok idő óta közel engedtem magamhoz. Persze Diamondon kívül. Vele a mai napig rendben van a kapcsolatom, habár nem találkozom vele sokat. Felnőtt lett, éli az életét, de ha úgy adódik, biztosra veheti, hogy rám mindig számíthat. Olyan nekem… Mintha a tulajdon, hús-vér testvérem lenne. Egy tündéri testvér… Ő az egyetlen, aki nem tűnt el szó nélkül az életemből, ami azért elég rossz arány, ha így belegondolok, de hát mit tudnék tenni? Teljes csődnek érzem most magam, és semmi kétség, hogy az is vagyok, máskülönben máshogy alakultak volna a dolgaim. Kész csoda, hogy azt észreveszem, hogy valaki nekem beszél.. Annyira elvagyok a magam gondolataiban, és olyan vígan lubickolok az önsajnálatomban, hogy egyedül vagyok, mint a kisujjam, hogy a külvilág már-már megszűnni látszik körülöttem. Ezért is tart egy kis ideig, míg erőt veszek magamon és jócskán fáziskéséssel, de reagálok.
- Szia – a köszönésem enyhén szólva is vérszegényre sikerül, nélkülözve minden lelkesedést, ami egyébként a csicsergő hangom velejárója. Azt hiszem, még az új arcok sem fakasztanak túl őszinte mosolyra most, hiába tűnik úgy, hogy ez az egész a kisujjában van és elég pörgős. Már persze abból vonom le következtetést, hogy azon nyomban be is mutatkozik.. És mivel az első név sikeresen lemarad, így maradok a Wicknél, és végre felnézek rá. Hozzám képest egész magas a srác, és első ránézésre nem tűnik egy tipikus elveszett fickónak, aki ne vágná ki magát abból a helyzetből, hogy épp eltévedt.
- Molly vagyok.. – rándul meg a szám széle bemutatkozás közben, mintha valamiféle életképtelen mosolyt próbálnék összehozni, de aztán fel is adom, és kicsit szusszanva felkészülök arra, hogy a következő mondatom után ő is lelép, mert bizony én nem biztos, hogy a legjobb személy vagyok az útbaigazításhoz. – Ami azt illeti… Én sem vagyok itt túl régóta. Csak a Galériát, a Hotelt és egy egész jó kis kávézót ismerek… - mutatok kezeimmel egymás után három ellenkező irányba. – Van konkrét célod is, vagy csak úgy keresel valamit a vakvilágban? – kérdezem aztán. A tudásom persze elég korlátozott, de néhány nap alatt, amit itt töltöttem, hallottam már ezt-azt, hátha mégis tudok neki segíteni, legalább abban, hogy ilyen lendületben maradjon. Egészen jó hatással volt az elmúlt perc a hangulatváltozásaimra. Meg a levegőben is ott leng még az a "vagy valami" kijelentése...



† Music: ide, ide † Note: ide, ide † Words
©redit & inspiration

Vissza az elejére Go down

avatar

Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :

Kedvenc dal :
I want it painted black
Tartózkodási hely :
atlanta ₪
Hobbi & foglalkozás :
nothing heroic ₪



Chadwick R. Galey ÍRTA A POSZTOT
Pént. Máj. 15, 2015 12:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Molly & Chad

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i'll whisper a secret

New Orleans. Megmondom őszintén, hogy gőzöm nincs mégis mit keresek itt. A családom nem igazán látott szívesen miután megkerestem őket. A bátyám egyből nekem ugrott, de pechjére már elég könnyen letudom gyűrni őt, és hát ezt is tettem. Viszont eddig nem igazán vágytam arra,hogy kitépjem a szívét, most meg… nekem ugrott és szinte másra sem tudtam gondolni csak arra, hogy milyen szép látvány lenne, ha a saját vérében feküdne. Szóval még én is úgy döntöttem, hogy jobb lenne, ha inkább távol maradnék a családomtól. Az már csak a ráadás, hogy ők sem láttak szívesen. Azt mondták, hogy én már… nem vagyok vérfarkas.
Szóval maradt New Orleans. Úgy hallottam,hogy itt a magamfajták jól eltudnak lenni, szóval úgy döntöttem, hogy megér egy próbát, elvégre most, hogy vámpír is lettem már örökké élek, ugye? Legalábbis amíg szívem nem döfnek. Vagy mi. Igazándiból még nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy mégis mi az, ami hat rám és mi az, ami nem. Elég keveset tudok a vámpírokról. Soha nem találkoztam addig a napig eggyel sem, és nem is olvastam utánuk, nem kérdezgettem a szüleim, mert nem érdekelt a dolog. De most, hogy én is az vagyok, legalábbis részben, talán kicsit többet kéne megtudnom magamról és arról ami lettem.
Most éppen szabadnapom van, vagyis ez így nem igaz, mert nincs, de elértem, hogy legyen egy. Nem a legjobban fizető munkám van, a főnök ráadásul egy seggfej, de szerencsére meglehetet őt győzni arról,hogy ezt a napot adja ki, mert semmi kedvem mások pizzája miatt ugrálni. – Hé, szia, új vagyok még a városban, és… eltévedtem. Gondoltam útbaigazíthatnál vagy valami. – mosolygok rá a mellettem álló lányra. – Ja, amúgy Chad vagyok, de hívhatsz Wick-nek, ahogy tetszik. – és most jöhet ő. Egy ilyen szép lánynak biztosan szép neve is van, igaz? Így kéne legyen, és ha mégsem, hát…találunk majd neki valami szépet.

NONONO - Pumpin Blood

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• Remélem rendben lesz Smileby lena

Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
i don't need anyone ∁
Tartózkodási hely :
you can find me the best place ∁
Hobbi & foglalkozás :
lazybones ∁
Humor :
bitter ∁



Luca Campanella ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 13, 2015 3:33 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
LEZÁRVA
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
i don't need anyone ∁
Tartózkodási hely :
you can find me the best place ∁
Hobbi & foglalkozás :
lazybones ∁
Humor :
bitter ∁



Luca Campanella ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 13, 2015 6:28 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

juliette & luca
to an endless beauty...  

- Jajjj, hagyja a magyarázkodást, nem vagyok egy sértődékeny fajta, ráadásul eléggé látványosak a dolgaim, szóval tényleg ne érezze rosszul magát! - vigyorodtam el szélesen, főleg mikor láttam, hogy szavai elhangzása után ő is tudta, hogy nem fogalmazott jól. Ezt bizonyította az is, hogy minél jobban szerette volna megmagyarázni a dolgokat, vagyis próbálkozni akart. Én tényleg nem vettem magamra. Senki elől nem titkolom, hogy néha gondot okoz az élet, de túl korán fog véget érni ahhoz, hogy az ilyen gondok nyomorba döntsenek vagy kilátástalanságba. Élni kell az életünket, nem pedig magunkba roskadva csodát várni.
- Az emberek mondhatni úgy is, hogy már fontosabb dolgokat hajkurásznak, mint néhány emberi kapcsolat. De kivételek még bárhol nőhetnek. - tártam szét a karomat. Biztos furán nézhettek ránk, hiszen ő egy eléggé jólöltözött nő, vajon mit keres egy ilyen rosszarcú, mocskos göncökbe öltözött fickóval, aki úgy beszél, mintha sose beszélt volna előtte, és olyan jóízűen, mintha a világ összes szava se lenne elég neki egy beszélgetéshez? Most csak kíváncsi vagyok. Tudni akarom, honnan ismerem, s tudom hogy ő az, akit régen már láttam. Egy jó terv kell, hogyan derítsem ki. - Az utca emberének elég egy név, és máris nem idegen a másiknak. Mi itt, a ranglétra legalján nem irigykedünk, nem vagyunk önzőek, s már annak is örülünk, ha egy idegen megosztja velünk a nevét. - mosolyogtam, majd megrántottam a vállam. Nem láthatta az arcomon, hogy valami bajom lenne a helyzetemmel, olyan egyszerűen beszéltem erről, mintha nem is rólam hanem másról lenne szó. Tárgyilagos, már-már kegyetlen lazaság leng körül, de nem fogok vérre menő harcot vívni senkivel. A lazaságom okozott már pár pofont, de még mindig nem tudom, hol és mikor kell befognom a számat.
- Hm. - bukott ki ki belőlem. Jó magyarázat ez a pihenős szöveg. Határozottan jó magyarázat. - Talán nem kellene feltartanom. - gondolkodtam el. - Tudja, Julie, nagyon emlékeztet valakire. Valakire, akit régen láttam, de mégsem emlékszem rá teljesen. Nem találkoztunk már valahol? - Hát, igen. Luca nem köntörfalazik.

you give love a bad name • i'm here, sweetie Cool©


Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 20, 2015 9:40 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Luca & Julie



Nem nagyon tudom, hogy mi is kéne kezdenem a helyzettel, mert mi van, ha felismer? Talán, ha már ez megtörtént volna, akkor... minden bizonnyal szóvá teszi, vagy látok rajta valamit, amiből ezt következtetem, de eddig semmi ilyet nem láttam, szóval... akkor nem tudja ki vagyok és nem tudja hová tenni az arcomat igaz? Nem is szabad, így is rémes volt, ami történt, nem szabad emlékeznie rá és nekem sem szabad emlékeznem, mert csak pocsékul érzem magam. Nem sokon múlt, hogy majdnem végeztem vele és ez azért rettenetes egy érzés, ha látom akkor csak újra és újra erre gondolok, pedig inkább elfelejteni akarom, hogy milyen is az, amikor felülkerekedik rajtam a szörnyeteg.
- Világos igen, erre rájöhettem volna. Mármint nem úgy értem... csak... tudja. - nem szoktam én bántó lenni és most sem annak szánom, csak hát kellően meg vagyok zavarodva ahhoz, hogy igazán jól ki tudjam fejezni magamat, sajnos most ennyi telik tőlem. Egyébként meg gondolom tisztában van azzal, hogy milyen mondjuk az öltözete, hogy az nem olyan, amiről az ember nagy gazdagságot és sok pénzt feltételezne. - Végül is igaza van, jóval egyszerűbb segítséget kérni, ha van kitől, csak már... sokan egészen elszoktak ettől. - hát igen manapság már nem divat, hogy segítséget kérjünk másoktól, inkább maradunk magunkban, ülünk le a tömegközlekedésen is külön helyre, csak hogy senki se zavarjon a nagy magányban, és persze elmegyünk mások mellett, hogy még véletlenül se kelljen ránézni se a másikra. Én is ide jutottam volna? Nem... csak hát ő más, vele mégis csak nehezebb, hiszen ártottam neki és nem akarom megkockáztatni, hogy esetleg ő erre rájöjjön. Nem akarom látni a szemében az ijedtséget, vagy a félelmet, az... rémes lenne.
- Ha már tudjuk a másik nevét máris nem vagyunk idegenek? Érdekes megközelítés. - mosolyodom el. Hát na ezzel azért nem értek egyet. Persze talán már nem vagyunk teljesen idegenek, de még érdemben ismerősök sem, hiszen ennyi erővel mindenkit ismerek, akinek látom a nevét az újságban és ez azért nem így van, de nem számít, ez is inkább csak egy elméleti apróság, amit nem feltétlenül most kell megtárgyalni, hiszen csak útba akarom igazítani őt.
- Oh én... nem azért mondtam, csak tudja fárasztó napom volt és jól esne a pihenő, gondolom önnek is, ha már szállást keres. - vajon ha arra lenne szükség, akkor varázslattal képes lennék megszabadítani őt az emlékemtől, ha mégis beugrana neki valami és hirtelen emlékezni kezdene? Nem tudom... nem vagyok benne biztos. Az a baj, hogy a vámpír trükkök még annyira nem mennek. Egyszerű az oka, nem gyakoroltam olyan sokat, és hát nem is iszom annyi vért, hogy az indokolja. Nem vagyok valami erős vámpír, még mindig a boszorkányi mágia az, ami több bennem és ez igazából jól is van így, nem is szeretném, ha változna.

©
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
i don't need anyone ∁
Tartózkodási hely :
you can find me the best place ∁
Hobbi & foglalkozás :
lazybones ∁
Humor :
bitter ∁



Luca Campanella ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 14, 2015 4:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

juliette & luca
to an endless beauty...  

Hát, olybá' tűnik, hogy eléggé egy cipőben járunk. Ő is nemrég érkezett, én viszont még teljesen friss hús vagyok ebben a városban. Ráadásul tudom, hogy ismerem, szóval amit mondtam, azt is csak azért tettem, hogy kaphassak pár percet az életéből, hátha kiderül, hogy honnan és miért. Jó sokat kellett innom ahhoz, hogy elfelejtsem. Vagy megint egy alapos verés áldozatául estem, és ezért nem rémlik, hogy hol láttam vagy milyen körülmények között? A gondolatok visznek egyszer a sírba, többen is megmondták már, hogy ez nem férfinak való hobbi. Inkább csináljunk mindet ösztönösen, abból baj nem lehet. Vagy lehet. Engem az mióta érdekelne, de úgy igazán?
- Hát. - vakargattam meg a fejem. - Sajnos nem engedhetem meg magamnak ezeket a mai luxus cikkeket, tudja. - köszörültem meg a torkom. Szerintem elég rám néznie, és látja a holmijaimon, hogy nem vagyok egy tehetős ember. Örülök ha a szállásomat kifizetem valahogy, de előfordult már, hogy egy utcasarkon vagy padon töltöttem az éjszakát. Sosem koldultam, az nem az én műfajom. Zenéltem. De cseppet sem könnyű olyan helyet találni, ahol ezt értékelni is tudják néhányan. - Meg amúgy is, mire megkeresném, ön már rögtön útba is igazít. - tettem hozzá ezt már vigyorogva, majd legyintettem egyet. Túl sokat fecsegek, egyszer ez lesz a vesztem. Semmi kétség. De egy szép nő társaságában sosem engedem meg azt a modort, amely sokaknak nem tetszik.
- Üdvözlöm... Julie. - mosolyodtam el ezzel hálálva meg a bemutatkozását. - Máris nem vagyunk idegenek. - Nem mintha amúgy azok lennénk. De ezt már csak magsamban teszem hozzá. Lehet, összekeverem valakivel. De olyasmi még sose történt velem, szóval biztosan nem.
- Oké, indulhatunk! - jött ki belőlem a buztdító szöveg, majd rögtön hozzá is tettem. - Miért van olyan érzésem, hogy le akar rázni? Pedig nem vagyok se tolvaj se gyilkos. - magyaráztam, miközben a lábaim haladtak előre. Tudtam én, hová megyünk, annyira új nem vagyok itt. De jobb indokot tényleg nem találtam. Ki kell derítenem, mi ez az egész.

you give love a bad name • i'm here, sweetie Cool©


Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Feb. 12, 2015 10:36 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Luca & Julie



Azt hiszem erre most igazán nem vagyok felkészülve. Így is pont elég az, hogy próbálom rendbe tenni valahogyan az életemet, így is pont elég megküzdenem a démonaimmal, nem szabad még vele is találkoznom. Az az este rémes volt, aztán persze Daniel csal kiosztott és képtelen volt normálisan hozzám állni. Nem szabadna találkoznom vele, mert csak rossz emlékeket hoz elő belőlem és én nem tudom, hogy ezt mégis hogyan tudnám kezelni. Ő pedig... a végén még emlékezni fog arra, hogy mi történt és annak végképp rossz vége lenne. Egyszerű ember, neki... nem szabadna ilyesmibe belefolynia. Épp elég annak, akinek nincs más választása, mint amilyen én is vagyok, de ő... Nem is tudom, hogy mit csinált, ami miatt annyira nekimentek, én pedig hiába próbáltam segíteni, még az sem sikerült túlságosan jól, de valahogy összeszedem magam és újra az leszek, aki voltam. Orvos, aki életeket ment, akinek az a fontos, hogy tegyen másokért. Még nem tudom, hogyan de majd... sikerülni fog, mert muszáj igaz? Mert nagyon akarom.
- Még csak nem rég költöztem a városba, úgy hogy olyan sokat nem ismerek belőle. - rázom meg a fejem. Nem derül ki, hogy hová szeretne eljutni, én pedig őszintén szólva legszívesebben eltűnnék az orra elől, az lenne a biztos, de az is feltűnő lenne, ha köddé válnék hirtelen. Más megoldás kell, talán ha csak szimplán megmutatom neki merre menjen, akkor már könnyebb dolga lesz. - De tudja... a telefonja, nem segít? A legtöbbön ma már van GPS, azzal oda talál, ahová csak szeretne. - igen úgy tűnhet, mintha el akarnám küldeni, de hát így is van. Most öntöttem magamra a kávét, szóval talán érthető, ha nem igazán szeretnék tovább beszélgetni vele és egyébként is nem valami jó emlékeket ébreszt bennem, ami csak újabb ok arra, hogy menjen... vagy én, vagy... bárki, csak ne legyünk egy helyen.
Bemutatkozás... nem jó jel. Akkor tesszük, ha nem akarunk egy pillanat múlva elköszönni a másiktól és úgy fest, hogy ő nem akar. - Julie... Juliette. - bököm ki végül én is a nevemet, de még véletlenül sem merem a kezemet nyújtani neki. Fogalmam sincs, hogy mitől ugranának be neki az emlékek, talán a testi kontaktus segít, akkor pedig a kézrázás kizárt, főleg amíg ő nem kezdeményei. - Azt hiszem a közelben van egy galéria és hotel is akad a városban néhány. - nagy levegő Julie és minden rendben lesz. Nem emlékszik rád, ha emlékezne, ha tudná, hogy mit tettél, hogy majdnem megölted, akkor nem nevetne, akkor nem úgy nézne rád, mint egy ismeretlenre, akkor... akkor riadt lenne igaz? Nem emlékszik, és talán nem is fog, túlságosan sokkolódott. - Jól van, megmutatom merre van a legközelebbi galéria, ott már segítenek majd a legközelebbi motelhez eljutni rendben? - az csak pár perc... na jó picit több, amíg elsétálunk a célig, de csak ennyi, aztán átadom őt másnak és nem lesz semmi baj.

©
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Vissza az elejére Go down
 

Főtér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 6 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-