Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 02, 2016 5:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
Bármit is látott az arcomon, nem díjaztam az ilyesfajta belépőket. Bár tény, az az ajtó nem az enyém, hanem a Salvatore testvéreké, de ebben az esetben én inkább félteném az életemet. Damon a whiskyje mellett a birtok berendezésére is kényes volt. Nyilván ezért szerettem teljesen véletlenül poharakat ejteni a földre, mikor nem volt ott. De ezt szándékosan nem dörgöltem az orra alá. A múltkori kínos beszélgetésünk után nem hiszem, hogy díjazná a pohármegsemmisítő akcióimat.
- Öhm... ezt mondd el nekik te is, kérlek - utaltam még az ajtóra. Ő elég könnyen kezelte, nyilván nem ismerte őket. Stefan még könnyen megpuhítható, de Damon... ne is beszéljünk róla. Vannak még valóra váló rémálmok az életben, és ő éppen készült egy ilyen a saját nyakára szabadítani. De ha ennyire megunta az életét... hát tegyen tönkre pár ablakot is.
Összeszűkültek a szemeim, de nem a mondanivalójától, inkább attól, hogy mély gondolkodásba kezdtem. Ő ismert engem... de nekem egyáltalán nem ugrott be, hogy láttam volna valahol. Elég markáns arca van, ezt biztosan megjegyeztem volna. Bár elég sokan kevernek össze másokkal - érthető okokból -, talán megint belefutottam egy ilyen esetbe. - Akkor talán fel kellene világosítanod, mert bárhogy is erőlködöm... - nyeltem egyet. Nem szerettem senkit pofára ejteni. Habár nem ismertem az indítékait, amikkel beállított ide. És az ajtós jelenet után sem tudtam eldönteni, békések-e a szándékai. Mert ha nem, esélyes, hogy még ma a rövidebbet húzom.
- Várj-várj! - emeltem fel a kezemet, mikor elhagyta az a bizonyos mondat a száját. Katherine... megölte az anyját. Hát, megint nem csalódtam. De ha ismén én húzom a rövidebbet Katherine miatt, talán... az már annyira nem fog jólesni. - Te azt hiszed, hogy Katherine vagyok, de... - Ismét nagyot nyeltem. Az volt a probléma, hogy aki ismerte Katherine-t, ismerte a trükkjeit is. Melyik normális ember venné be ezt az egész hasonmás-dolgot, ha még sosem hallott róla előtte? - A nevem Elena. És nem tudom, hogy ki volt az anyád, de... Katherine-t nem fogod megtalálni ezen a birtokon - ráztam meg a fejem. Vajon tudja, hogy emberré vált? Nem szándékoztam csak úgy kimondani hangosan. Azért... annyira rosszat még neki se akartam, hisz ha ezt művelte ez a nő az ajtóval, mit művelne egy ember nyakával?
[/quote]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 26, 2016 11:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next



Elena & Nadia

Másképp képzeltem el a nagy Katerina Petrova-t, többet vártam tőle ennél a pár szónál. Csalódás fogott el egy pillanatra, de arcom ugyan olyan hűvös, érzelemmentes. Az ajtó helyére pillantok, majd újra az előtte állóra.
- Majd vesznek másikat - közlöm félvállról. Értetlen tekintetét nem csodálom, hiszen nem ismerhet, legalábbis ilyen formában. Hátrafelé lép egyet, mintha félne tőlem, menekülésre esélyt sem adok neki. Világ életemben őt kerestem, hogy megválaszolja a kérdéseimet, most már nincs visszaút. Felelnie kell a tetteiért.  
- Nem, de én ismerlek téged - egyetlen szempillantás alatt előtte termek. Vádló szemekkel tekintek rá, majd apró sóhaj hagyja el ajaimat. Mégis mit vártam ettől? Gratulálok Nadia! Betörtél egy villába, tönkre tettél egy ajtót és most itt állsz a szülőanyád előtt... képtelen vagy kinyögni egyetlen értelmes szót. Eőrt kell vennem magamon! Itt a megfelelő alkalom egy kellemes anya-lánya beszélgetésre.
- Te ölted meg az anyámat Katherine - vágom oda hozzá egyből. Ennyit a finom, nyugodt emberi beszélgetésről. Megint csak kiütközött rajtam a Petrova tűz, amiről annyiszor hallottam már. Vajon örülni fog nekem, ha elmondom ki vagyok? Nem, azt nem hiszem, eldobott magától. Egy áratatlan csecsemő voltam, semmi több. Miért nem kellettem neki eléggé?

▲ music: Daugthers▲ ▲Note: mik lesznek még itt

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Kedd Jún. 21, 2016 8:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

to Nadia Petrova ;;


[You must be registered and logged in to see this image.]
Stefant kerestem a birtokon, de aligha találtam nyomát annak, hogy itt járt volna a napokban. Mióta a kollégiumba cuccoltam, viszonylag ritkán tettem tiszteletemet a birtokon, de ez kicsit sem zavart. Nem hiányzott annyira, mint először azt gondoltam, és egyedül az jutott eszembe, hogy ha ide kell jönnöm, találkozhatom Jeremyvel. Már ha minden stimmelt, mert nem mindig találtam itt. Ami némileg okot adott az örömre, hogy nem magában járkál itt fel és le. Elmegy itthonról, talán ismerkedik... aztán ott volt az aggodalom. Hol van, ha nem itt? Tanul? Mert most hogy Rick visszatért, még semmi nem volt készpénznek vehető. Neki is volt elég gondja ezzel az egész vámpírkodással, hát... ki várta volna el tőle, hogy még egy kamaszt is vezetgessen? Ez az én dolgom lett volna, megígértem Jenna néninek, hogy amíg tudok, vigyázok a testvéremre. Magam elé helyeztem, de... volt, amikor a sors közrejátszott abban, hogy minden félremenjen.
Készültem volna távozni, de aligha jutottam el az ajtóig. Voltaképpen azért, mert mire odaértem, már nem volt ott az ajtó. Nagy zajjal érkezett meg a váratlan vendég, én pedig nagy levegőt véve pislogtam rá. Nem tudtam hová tenni ezt a belépőt. - Öhm... - bukott ki belőlem reflexszerűen, bár talán tanulnom kellett volna. Ilyenkor már ideje lenne elfutnom. Célszerű döntés lenne. - Ez egy... drága ajtó volt - tettem hozzá, csak ezután hallva meg, hogy mit mond. Ezt követően csak még értetlenebbül bámultam, majd megráztam a fejemet. - Ismernem kellene téged? - kérdeztem rá rögtön, de közben téve egy lépést hátrafelé. Nem volt itt rajtam kívül senki. Bár mindig problémázom azon, hogy mások mentik ki a hátsómat. Ideje végre a saját lábamra állnom.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 16, 2016 11:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next



Elena & Nadia

Egész életemben egyetlen cél éltetett. Meg akartam találni azt a nőt, aki megszült és olyan kegyetlenül magára hagyott. Nem tudom miért tette, olyan szívesen megkérdezném tőle. Miatta lettem vámpír, hogy megkereshessem. Tömérdek legendát, mondát és szóbeszédet hallottam anyámról. Katerina Petrova, a manipulatív, hataloméhes nő, aki mindent feléget maga körül. De hát ilyen ez a Petrova tűz, legalábbis ezt mondják, anyám előtt létezett egy hasonló nő, ki minden férfit az ujjai köré csavart. Viszont Katerina teljesen más volt, ő az anyám. Évek óta a nyomában vagyok, de sosem sikerült szemtől szembe kerülnöm vele. Egészen a mai napig, biztos információból tudom, hogy Msytic Falls-ban él. Még hozzá a régi Salvatore birtokon tartózkodik. A ház előtt hatalmas levegőt veszek, kopogásra emelem kezem, de taktikát váltok. Egyszerűen kivágom az ajtót és berontok a nappaliba.
- Bocs a kupiért, nem volt kedvem kopogni- szabadkozok egy pillanatra, de el is áll a szavam. Ott állt előttem ő, éppen olyan volt, ahogy leírták. Hosszú, hullámos barna haj, vékony alkat, nőies öltözék. Barna szemei csodálkozástól elkerekednek, míg az én tekintetem jeges.
- Végre megtaláltalak- hatalmas sóhaj szakad fel a mellkasomból. El sem hiszem, hogy ennyire hasonlítok rá. Mindig mondták, hogy kiköpött mása vagyok, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire... Most, hogy itt vagyok, nem tudom mit mondhatnék. Hello, a nevem Nadia. A lányod vagyok. Ez nem éppen a legjobb kezdet egy beszélgetéshez.

▲ music: Daugthers▲ ▲Note: remélem jó lesz kezdőnek

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 28, 2015 9:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Nora & Mary-Louise

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a napok elteltével már nem fáj, amit Nora csinált. A legrosszabb azonban mégis az volt, ahogyan ezt megtette. A családot választotta helyettem, akire ennyi éven át számíthatott. Legalább még egy esélyt adhatott volna, de még csak arra sem méltat, hogy meghallgasson.
Amióta kiszabadultunk a börtönvilágból, olyan, mintha kicserélték volna. Teljesen megváltozott, és nem vagyok benne biztos, hogy jó irányba halad. Szerettem volna megbeszélni vele ezt az egészet, és ha nem volt hajlandó találkozni velem, muszáj volt kitalálnom valamit. A tervem végrehajtásához pedig tökéletesen jött, hogy elhintettem azt az aprócska információt, miszerint nem lesz otthon senki, szóval nyugodtan átjöhet a cuccaiért. Ez az egész természetesen hazugság volt, mert a nappaliban vártam.
Jobban izgultam, mint a kapcsolatunk elején, vagy mint akkor, mikor megkértem a kezét. Nem tudtam, mit fog szólni, és kicsit féltem is. A gyomrom görcsbe rándult akárhányszor hallottam valami zajt odakintről. Fel-alá sétáltam a kanapé mögött és azon gondolkoztam, vajon ő hogy fog fogadni. Reménykedtem benne, hogy ugyanannyira hiányzom neki, ahogy ő is nekem. Hogy adni fog még egy esélyt, vagy legalább felnőttek módjára tudunk majd beszélni.
Bár az utóbbi időben úgy álltam hozzá a dolgokhoz, hogy túllépek ezen az egészen, és hagyom, had élje az életét és én is ezt fogom tenni, de ez nem olyan egyszerű, mint hittem. Talán a kötődés miatt, hiszen évtizedek óta együtt voltunk már. Nem voltam biztos benne, hogy ez szerelem, de hittem. És bármennyire is próbálkoztam felejteni, adnom kellett ennek még egy esélyt. Még egy utolsó esélyt, hogy bebizonyítsam, megéri rendbe hozni a dolgainkat. Eltökélt voltam, és úgy gondoltam, hogyha ez most nem fog sikerülni, akkor adok magamnak egy esélyt az újra kezdésre.
Mikor meghallottam az autót, ahogy leparkolnak vele a ház elé, kihagyott egy ütemet a szívem. Megálltam egy helyben és a zajtó felé fordultam, miközben próbáltam eltüntetni az ijedtséget az arcomról, hiszen féltem a reakciójától.
Ismét átfutott az agyamon, hogy mi van, ha akár egy varázsütésre elmúltak az érzései felém. Annyi minden történt pár hét leforgásával, olyan sokszor veszekedtünk, hogy lehet tényleg betelt nála a pohár. Nem biztos, hogy kibírtam volna még egy visszautasítást, így mikor hallottam, hogy nyílik az ajtó, egyik pillanatról a másikra a folyosón kötöttem ki a falnak dőlve.
Lehunyt szemekkel vártam pár percet, végül rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Nem kerülgethetjük egymást, és lépnem kell, különben beleőrülök.
Mély levegőt vettem és lassú léptekkel visszasétáltam a nappaliba, ahol azonnal szembe kerültem Norával, és megálltam előtte tisztes távolságban.
- Szia – köszöntem neki kissé bátortalanul egy halvány mosoly kíséretében. – Én csak… hallottam, hogy valaki bejött – mutattam az ajtó felé. - Nem tudtam, hogy te vagy az. - És bár ez nem volt igaz, nem akartam, hogy minden apró részletet tudjon.
Szerettem volna megkérdezni, milyen az iskola, vagy vannak-e már barátai, de egy hang sem jött ki a torkomon, szóval csak vártam, hogy mondjon valamit.

 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 26, 2015 11:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Mary-Louise & Nora

You know I'll be
Your life, your voice your reason to be
My love, my heart
Is breathing for this

Három hét telt el mióta utoljára találkoztam Mary-Louissel és még mindig megvisel a gondolat, hogy véget ért a kapcsolatunk. Azt hittem örökké fog tartani és ha kikerülünk a börtönvilágból akkor elkezdhetjük a közös életünket felépíteni, megismerni a világot és az embereket. De rosszul gondoltam mindezt, mert ahogy kikerült úgy fordult minden rosszabbra. Először Lily fiai rondítottak bele az életünkbe, majd szépen lassan egymás ellen fordultunk végül úgy érzem kissé elszakadtunk, a családunk már nem ugyanolyan mint eddig. Ez pedig a Valeries ügy is bizonyítja, ami csak nehezíti a dolgunkat. Kinek higgyen az ember fia? Úgymond a testvérének vagy az apjának? Nehéz döntés én mégis meghoztam és talán rosszul tettem. Aznap nem csak az életem szerelmét vesztettem el, hanem a családomat is.
De most elérkezett az idő, hogy teljesen búcsút intsek a múltamnak, legalábbis egy női magazinban azt írták, ha elhozod a régi cuccaidat a partnered lakásából és jelképesen elégedet vagy megszabadulsz, azoktól a dolgoktól melyek hozzá kötnek, felszabadulsz. Erre vágyom, hogy ne azt nézzem mikor hív fel, hogy bocsánatot kérjen, és ne remegjen meg minden egyes alkalommal az ujjam a hívás gombon mikor meglátom a nevét a névjegyek között. Tovább kell lépném és az, hogy elkezdte főiskolára járni egy lépéssel közelebb hozott az új életemhez. Viszont bármennyire is boldognak látszok a bensőm annál inkább összetörik a szerelmem nélkül.
Mély sóhaj szakad fel a mellkasomból, ahogy megállítom az autót a Salvatore ház előtt. Hál Istennek kaptam egy fülest miszerint nem lesz itthon senki és elhozhatom a dolgaimat. Nem szeretnék összefutni Mary-Louiseval. Nem tudom mit mondanék neki… Ajkamba harapok majd kimászok az autóból és bemegyek a házba. Lassan, óvatosan nyitom ki a hatalmas fából készült ajtót és beszívom az illatot mely elárasztja a házat. Cseresznye és fahéj. Mindig megnyugtatott ez az illat, mikor a börtönvilág már az agyamra ment. Végighaladok a nappalin és leülök az egyik kanapéra, ha ez az utolsó alkalom mikor itt lehetek akkor kiélvezem minden egyes pillanatát.


is it to late now to say sorry? 40 || avenir || ©️redit



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 29, 2015 11:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Stefan & Damon
What are you talking about?

Miközben hallgattam Stefan önmarcangoló szavait, illetve azt, amilyen részletekbe menően elemezte, mennyire közel állt ahhoz, hogy megölje a szerelmemet, szívem szerint egy jó nagyot behúztam volna neki. Azonban, valami megállított.. a tekintete.. pocsékul festett. Azzal, ha az arcát egy ökölnyommal diszíteném, valószínüleg semmit nem érnék el azon kívül, hogy levezetném a feszkót. Mondjuk, az esetek többségében már ezért is megérné megtenni.. de most nem. A haragom ezuttal nem terjedt ki annyira, hogy kimutassam neki a testvéri szeretetem erejét.
Valami történt vele. Összetörték a szívét. Az átlagosnál is nyomorultabban viselkedett és ezt már néznem is fájt.
- Nem ölted meg őt. Csakis ez számít. - Szólaltam meg végül, kisebb szünet után. Kellett pár perc, míg rendezni tudtam a gondolataimat, illetve amíg rátaláltam a tökéletes szavakra. - Megálltál.. és ez azt jelenti, hogy nincs veszve az ügyed. Hé, ide figyelj, én nem mondok le rólad, hallottad? -Suhanok eléje, miután direkt hátat fordított nekem. Oké, ezt általában nem tenném meg, dehát.. szükség törvényt bont. Tőlem igencsak szokatlan és annál váratlanabb módon reagáltam, átöleltem őt. Hogy honnan jött ez a késztetés? A fenébe is, a testvérem. Ha én nem maradok mellette, ki teszi meg? Bármennyi gyötrelmet is okoztunk egymásnak az évek során, egy dolgon ha akarnánk se tudnánk változtatni: törődünk egymással. Ha titkoljuk is, így van.
- Mi az, hogy se barát, se család? Kösz szépen, már levegőnek is vagyok nézve - veszem fel a vérig sértett alak személyiségét.
- Akárki is törhette össze a szívedet ennyire, még semmi sincs veszve! Stefan, hé, szedd össze magad! Tudod mit, mi lenne, ha ma kirúgnánk a hámból? Tartsunk egy tesós estét. Tudom, hogy jót tenne neked! - Ajánlom fel, remélve hogy élni fog a javaslatommal. Nem hiszem el, hogy pont én lettem az, aki lelket próbál önteni az öccsébe.. basszus, ez az ő feladatköre, nem az enyém!! Én egy véres gyilkos vagyok, nem pedig a jófiú..
- Különbenis, jól tudod, hogy azzal ha kikapcsolod, semmit nem oldasz meg. Pár évtized múlva úgyis történni fog majd valami, ami újból visszacsalogassa az emberségedet és akkor minden kezdődik elölről. Kell az neked? Nem hiszem. - Juttatom eszébe. Egyetlen vámpír sem tud kikapcsolva maradni, míg a világ, pláne egy olyan nem, mint Stefan. Ő túl jó ahhoz. - És mellesleg, nem féltem Elenát tőled. Nem fogod őt bántani. - Teszem hozzá, csak úgy mellékesen, bár ha jobban belegondolok, talán egy kicsit azért féltettem őt tőle, de ezt jobbnak láttam nem beismerni neki.
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :


Kedvenc dal :

they call you ⊂ CRY BABY ⊃ cry baby.
but you don't fucking care so you laugh through your tears
Tartózkodási hely :
⊂ excuse me, which level of hell is this? ⊃
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'm bored, play with me ⊃
Humor :
⊂ happy ⊃



A poszt írója Orchydea Shalya Nirvan
Elküldésének ideje Vas. Okt. 11, 2015 7:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Damon & Stefan
it may be over but it won't stop there

[You must be registered and logged in to see this image.]
A bátyám mindig is lazára vette a dolgokat. Egykoron ő volt a csúnya, gonosz vámpír, de mára már teljesen más a helyzet. Ő Elenával van, Elena egy olyan nő, aki minden férfi szívét képes meglágyítani, akár még az ördögöt is képes rávenni arra, hogy a mennyben éljen. Elena jó, s ez pedig Damont is befolyásolta, a bátyám is egyaránt sokat változott. Míg ő javult, az élete széppé vált, én addig romlottam, és az életem egy egész csődtömeggé vált. Hiába mondom azt, hogy nem irigylem Damont, vagy soha nem voltam rá féltékeny, de azzal magamnak hazudnék. Mindig is irigyeltem Damont, amiért neki szebb volt az élete. De ettől eltekintve a szívem mélyén örültem a boldogságának, de sajnos az nem segített a szívemen túl sokat. Én mindezek mellett akkor is szenvedtem, míg ő mindvégig boldogan élt. Ott volt Katherine, aki a világot jelentette számomra egykoron, de nyilván, Katherine is Damon után loholt, mint valami kutya, aki nem tudja hol a helye. Bármennyire is akartam Katherinenek boldogságot okozni, sajnos ez soha sem sikerült. Mára már azonban teljes valósággal gyűlölettel gondolok vissza rá, féktelen lendülettel, amely bármikor képes őt széttépni, ha megtalálom. De Elena teljesen más. Valójában még mindig szerelmet érzek iránta, még akkor is, ha ezt a lelkem legmélyebb zugára próbálom elfojtani. Nem érezhetek ő iránta semmit, elvégre az érzelem nem kölcsönös, s ez által is én fogok a porban maradni, míg mindenki más a felhők közt repül jó pár méterrel.
Fel – alá vettem az irányokat, s hiába voltak nyitva szemeim, de még sem láttam semmit sem. Elhomályosult előttem minden, mert csak a gondolataimra tudtam koncentrálni. Minden egyes pillanat közelebb vezet ahhoz az egyetlen egy ponthoz, amely számomra megváltás, kegyelem, hogy kikapcsoljam a szánalmas s ostoba érzelmeimet, amely ezzé tesz, egy érzengős senkivé.
Damon pontosan jól tudja, hogy mikre vagyok képes, amikor nem vagyok önmagam, amikor ki vagyok kapcsolva. Ezért is bántottam akkor Elenát, s ha eszembe jut az a pillanat, akkor is érzem lüktető szívének minden egyes dobbanását a markomban.
- Bántottam őt. – Rebegem könnyektől telve, hiszen én vagyok az, aki őt a világon legjobban szereti a szíve mélyén, s lám, akkor képes lettem volna őt megölni. De nem tettem. Miért nem? Nem tartott vissza semmi, az érzelmek sem, hiszen nem éreztem semmit sem iránta. Nem értem, hogy mi történik velem, de azt tudom, hogy újra ki fogok kapcsolni. Nem bírom a fájdalmakat, a sok terhet, egyszerűen csak gyenge vagyok ehhez a világhoz.
- Az lehet, csak hogy tudd, majdnem megöltem őt! – állok meg vele szemben hirtelen, egészen közel hozzá, miközben magamra mutatok, s ezt követően pár oktávval is növekszik a hangom. - Csak azért nem tettem, mert tekintettel voltam arra, hogy ő nem érdemli meg a halált. De érzem még most is a szíve dobbanását markomban. A pillanat, amikor csak egy mozdulat választ el csak a haláltól... – hangom megakad, amikor kimondom, s ezzel könnyek indulnak le szempáromból. – És ha akkor nem állítom le magamat? Elena már régen halott lenne! – nézek fel rá könnyes szemekkel, s ez után hirtelen fordulatot veszek, elfordulva tőle élesen hátat fordítva neki. Elindulok a fal felé, amely egészen közel van hozzám, s annak nekitámasztom egyik karom, és arra homlokomat teszem, behunyva ezt követően szempárom.
- Egyáltalán nem az a bajom, hogy nincs senkim. – Suttogom halkan. Valóban nem, elvégre bárkit megkaphatnék, akit akarok. Csak egyetlen egy nőt nem, és őt soha nem fogom újra visszakapni. – Illetve pontosan ez a baj. De nekem nem társra van szükségem, hanem egy olyan emberre, aki segít elfelejtetni mindent, ami belülről rág. – Fordulok meg ekkor felé, szemeibe nézve ekkoron. – Egyedül vagyok. Te boldog vagy, de én elvesztem. Nekem nincs senkim. Neked ott van Elena, de nekem ki? – Kérdezem tőle teljesen komolyan. – Se barát, se család nem maradt számomra. Nagyon közel vagyok ahhoz, hogy kikapcsoljak. És ezért is kérlek meg arra, hogy vigyázz ő rá. Nem biztos, hogy másodszorra hallgatni fogok az érzelmeimre. – figyelmeztetem őt.

elnézést a késésért. || [You must be registered and logged in to see this link.] || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Okt. 09, 2015 3:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Stefan & Damon
What are you talking about?

Egyáltalán nem tetszett Stefan arckifejezése. Pocsékul nézett ki és ezt csak most szúrtam ki rajta először.. Volt egy olyan érzésem, hogy valami nagyon nincs rendjén az életében. Nagyon le lehetek maradva az eseményekkel..
Volt idő, mikor sokkal közelebb áltunk egymáshoz. Akkoriban ilyesmi még csak véletlenül sem fordulhatott volna elő velünk. Mindent megosztott unk egymással, a leglényegtelenebb dolgoktól kezdve a lényegesekig. Hogy mi változott? Az eltávolodásunk fő oka az a női bestia, aki ocsmány módon mindkettőnket kihasznált, azzal hogy a bizalmunkba férkőzött és elérte, hogy fülig belé szeressünk. A Katherine iránt táplált érzéseink fordítottak teljesen egymás ellen bennünket. Száz éven át kerestem, kutattam azt a ribancot, aki mint később kiderült mindeközben szabadon élte az életét.
Azonban jobb, ha nem is gondolok az ehhez hasonló botorságokra, mert csak felisegesíteném magam miatta. Helyette inkább  arra kell fényt derítenem, hogy mi a csuda ütött az öcsémbe, amiért ilyeneket beszél..
A vigyor abban a pillanatban eltünt az arcomról, amint újból megszólalt. Elkerekedett szemekkel, majd összeráncolt homlokkal figyeltem, miközben kijelentette, hogy továbbra is embereket öl. Ez annyira nem rá vall. Ekkor döbbentem rá igazán, hogy a probléma hatalmas és valószínüleg máris túlnőtt az öcsémen. Segítségre szorul, mégpedig az enyémre.
- Mi történt? Kérlek világosíts fel, mert elképzelni nem tudom, mi lehet az oka annak, hogy te visszakacsolva is folytassad az emberek ölését! - Váltottam át a követelőző Damon üzemmódba, aki addig nem nyugszik, míg válaszra nem lel. - Ez nem rád vall, Stefan! Te Tapsi Hapsinak és Bambi-nak a vérét szívod, nem pedig a hús vér emberekét. Mi a fene történt, hogy idáig jutottál? - Kérdeztem idegesen, mert el kell mondania, máskülönben nem tudom kitalálni, miként változtathatunk a felálláson.
Aztán olyasmit mondott, ami az eddiginél is nagyobb aggodalomra adott okot, pedig én aztán mindennek elmondható vagyok, csak épp félősnek nem! Kikapcsolt állapotban összefutott Elenával.. ha bántotta, én esküszöm, hogy.. de félbemaradt a mondat, mert jobbnak láttam inkább önkontrollt gyakorolni, legalább addig, míg tudomást nem szerzek a teljes igazságról. - Nem mesélte.. mégis miért kéne megvédenem Őt Tőled? Mit műveltél? Ártottál neki? Miért? Kiprovokálta, vagy te provokáltad őt? - Ekkor már a vállait ráztam és elég hangosan próbáltam kiprovokálni belőle a válaszomat. Két fontos személy van az életemen, akiket minden áron védeni akarok, még akkoris, ha egyáltalán nem úgy tűnik. Az egyik az öcsém és a  másik Elena. Ha viszont a kettő egymás torkának esik, fogalmam sincs melyiktől lenne érdemesebb számon kérnem az igazságot.
- Eddig is vigyáztam rá, mégis sor került az összetűzésre. Nem tarthatom üvegkalitkában, tudod jól. De megteszem, ami tőlem telik. - Ígérem végül, mikor már viszonylag lecsillapodott az iránta érzett dühöm.
Később egy egész más dologra terelődött a szó.. pontosan akkor, mikor elkezdett sétálni, fel-alá a szobában. Régóta nem láttam ennyire összetörtnek az öcsémet.
- Te most viccelsz, ugye? - kérdezem összezavarodva, mikor kijelenti, hogy ő nem hozzánk tartozik. - Te beteg vagy. Mégis hová a brantba tartoznál, ha nem a tulajdon családodhoz? Megszált az ördög, vagy mi ütött beléd? Nem baj, én majd alaposan kikúrállak, öcskös!  - Ütögetem meg a hátát, jelezve, hogy mostantól éberebb leszek, figyelek rá és nem hagyom, hogy hülyeségeket műveljen. - Csak ne beszélj ökörségeket. Ide tartozol, Mystic Falls az otthonod, és ha nő hiányod van, akkor kerítek neked egy csinos szőkét.. vagy egy barnát - kacsintok rá, egy cinkos mosollyal az arcomon.
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :


Kedvenc dal :

they call you ⊂ CRY BABY ⊃ cry baby.
but you don't fucking care so you laugh through your tears
Tartózkodási hely :
⊂ excuse me, which level of hell is this? ⊃
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'm bored, play with me ⊃
Humor :
⊂ happy ⊃



A poszt írója Orchydea Shalya Nirvan
Elküldésének ideje Vas. Aug. 23, 2015 6:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Damon & Stefan
it may be over but it won't stop there

[You must be registered and logged in to see this image.]
Elveszítettem mindent, ami valaha körülöttem élt és mozgott. Úgy érzem, sokkalta élettel telibb voltam, mint most. Noha, akkor is pontosan megvoltak a gondjaim, nem is egy, és nem is kettő. Egyáltalán nem is csoda, hogy sűrűbben fajultam ahhoz, hogy kikapcsoljak. Őszintén? Egyre közelebb állok ahhoz a szakadékhoz, pedig nemrégen másztam ki belőle. Damon biztosan tudja, hogy miket műveltem az elmúlt pár hónapban, habár úgy tűnik, azt nem tudja, hogy Elenával milyen összeütközésem volt. Ha tudná, valószínű számított volna rá, hogy jövök, és az ajtóba beszerelt volna valami gépezetet, ami engem darabokra szed. De nem ezt tette, valószínű Elena tartotta a száját. Ne tessék félreérteni, valójában nem érzek semmilyen változást, hogy visszakapcsoltam. Nem szenvedek már ugyan, egyáltalán nem érdekel a múlt, de még is ugyanolyan ürességet érzek a mellkasomban, mint akkor, vagy azelőtt. Ez a világ nekem túlságosan is nehéz, mindennap azzal a tudattal ébredni és lefeküdni, hogy egy gyilkos vagyok. Mindig is próbáltam arra törekedni, hogy az emberek életben maradjanak, ne haljanak meg ártatlanok. És ami a legelkeserítőbb, mégpedig az, hogy nem én vagyok az egyedüli olyan vámpír, aki képtelen meglenni embervér nélkül. Több ezren vagyunk, akik mindennap embereket ölnek megállíthatatlanul. Megöl belül ez az érzés, hogy miért ilyen világban élünk. Mivel lehetne ezt orvosolni? Semmivel sem.. Annál pedig nincs rosszabb, hogy ártatlan emberek a mi sorsunkra jutnak. Ugyanolyan lények lesznek, mint mi magunk.
Úgy érzem, a szakadék szélén állok. Csupán csak elég egy lágy szellő, amely meglök, és lezuhanok, mint egy törött szárnyú madár, a sötét, fullasztó mélységbe.
Halk sóhaj hagyja el vékonyan ívelt ajkaim, amikor a bátyámra nézek. Mennyi éve már, hogy egy cseppet sem változott. A stílusa ugyanaz, és egyaránt a modora sem változott. Milyen hihetetlen, hogy ennyi évszázad után is képesek vagyunk megtartani azt, amilyenek vagyunk. Damon, amikor ember volt, sokkalta másabb volt. Sokkalta visszafogottabb volt, ugyanakkor sokkalta jobban ragaszkodtunk akkor egymáshoz. Mindezek már csak halvány emlékfoszlányok, amik mára már olyanná váltak, mint az álmok, amelyek csak a fejünkben léteznek, és azok is egyszer mind feledésbe merülnek.
Damonre nézek, és igyekszem figyelmen kívül hagyni mindazt, amit mond. Voltaképpen, nagyon nincs jó kedvem, egyáltalán nem vagyok vevő az ökörködésre. Nem tudom, hogy hogyan közöljem neki azt, hogy távozóra fogom újra az egészet, mint ahogy én azt mindig is tettem. Világ életemben világjáró voltam, aki kereste a maga útját, a boldogságát, de hiába is kereste, soha nem lelte azt meg. De, nyilván, a remény hal meg utoljára.
Óvatosan emeltem felé határozott tekintetem, majdan párat pislogtam, és akármennyire is próbáltam megszólalni, de a hangom a torkomba akadt rabként. Végül is egy fejrázással ez enyhült, majd mély levegőt szívtam tüdőmbe.
- Tudod, egyáltalán nem úgy vannak a dolgok, ahogyan te azt gondolod. Nem tudom honnan, és kitől hallottad ezeket, de valójában igen más a történet...- kezdek bele óvatosan, miközben a magam előtti teret bámulom, miután a bátyám arcáról levettem tekintetem. – Továbbra is embereket ölök. – Szögezem le először is komolyan, miközben még mindig nem nézek rá. Egyszerűen tükörbe is aligha merek nézni... félek, hogy összetörik.
- Amíg kikapcsolt állapotban voltam, véletlenszerűen összefutottam Elenával, és, nos... – rántom meg a vállam, ahogyan újabb nagy levegőt veszek, és végül bátran nézek szembe a bátyámmal, amikor ránézek bizalmasan. – Mivel nem voltam önmagam, történt egy kis összekapás. Nem hinném, hogy mesélte ezt neked, habár ez a része nem igazán érdekel. Csak szeretném, ha tudnád, hogy jobb, ha megóvod tőlem őt. Féltem magamtól, mert még mindig eléggé labilis állapotban vagyok. – Állok végül fel a kanapéról, majd mindkét tenyeremet bőrdzsekim zsebébe csúsztatom. Fogalmam sincs, hogy miért féltem magamtól Elenát, de a lelkem mélyén érzem, hogy képes lennék őt bántani a mai napig is. Damonnek pedig ezt tudnia kell, egyáltalán nem szeretném, ha azt hinné, hogy hazudozom neki.
- Szeretném, ha jobban odafigyelnél rá, még ennél is jobban, mint eddig. – Továbbra is határozott hangnemben beszélek hozzá, elvégre a szándékaim és a mondanivalóm igen csak fontos. Legalábbis számomra. – Nem csak én vagyok az, aki képes lenne őt bántani, hanem sokan mások is így vannak ezzel. De, Persze, nem fogom ezt neked ecsetelgetni, hiszen tudom, hogy mindenáron megvéded. És ez jó. – Mutatok rá egy pillanat erejéig, majdan karomat visszaengedem óvatosan magam mellé.
- Ez az egyik dolog, amiért jöttem. – Sétálok lassan oda, és vissza, csupán csak pár lépést teszek mindig. Nyugtalan vagyok, ezért képtelen vagyok egy helyben ülni nyugodtan, egyszerűen szétkap a tudat, hogy hiába kaptam örök életet, de még mindig nem tudom megtalálni azt a helyet, ahová való vagyok.
- Én nem hozzátok tartozom. Ezt szerintem már régóta te is érzed. – Állok végül meg vele szemben, ahogyan feszes mellkasom előtt összefonom mindkét karom, és a földet bámulom magunk előtt. – Nem tudom, hogy hol a helyem...- nem kell sok, de lassan könnyekben fogok kitörni. Nem bírom...


elnézést a késésért. || [You must be registered and logged in to see this link.] || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 02, 2015 10:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next



to my lil' bro, Stefan
What are you doing?
Zene
♒ Bocsi, hogy nem lett olyan hosszú, mint a tiéd..
♒ annyi+1
♒ Credit

Nem kellett sokáig várakoznom. Már az ajtó nyílást követő második percben rájöttem, hogy ez csakis Stefan lehet. Ismerem az öcsémet, tudom, mikor mit csinál, emiatt azzal is tökéletesen tisztában vagyok, ha ő lépi át az ajtónk küszöbét. Azok a megszokott mozdulatok.. más nem lehet, csakis ő.
Örülök, hogy nem nyiratta ki magát. Harag ide vagy oda, nem tudom, mi lenne velem nélküle. Annyi mindenen mentünk együtt keresztül.. a kapcsolatunk elég erős ahhoz, hogy idővel túljussunk bármilyen nézeteltérésen. Most is így lesz. Érzem. Egyrészt azért, mert ő megtette az első lépést és hazajött. Tehát megbocsájtott.. vagy történt valami, amit nagyon fontosnak tart megosztani velem. Remélem az előbbiről lesz szó.
Egyik lépés követte a másikat, míg nem Stef el nem ért a nappalaiig, ahol én is tartózkodtam. Nem álltam fel, nem kapcsoltam ki a tévét, meg sem mozdultam az ülő helyemről. Haza jött, ő is itt lakik, tehát nem kötelességem behívni őt és illedelmesen fogadni a lakásban. Köszönése hallatán azonban motoszkálni kezd bennem a gondolat, hogy valami nincs rendben. Volt valami szomorúság a hangjában. Áh, biztos képzelődök. Az alkoholhatása lehet.
-Helló, Stefan - mondom szokványos laza stílussal beszélve, közben megveregetve magam mellett a helyet, hogy csüccsenjen le már mellém és szívjuk el közösen a béke pipát.
-Nem tudtam, hogy meg fogsz jelenni - vágtam rá, utalva arra, hogy hosszú ideje már, hogy nem jött haza. Égnek emelt szemekkel reagálok a reakciójára, ahogy hirtelen kikapta a kezem közül a bourbon-os ügeget és meghúzta azt. Leült a tőlem nem messzire eső másik kanapéra, mire én tekintetemet az övéire is szegeztem. Unottan néztem rá, mikor kijelentette, hogy nyálas lett az üveg..
- Ha már itt tartunk, az én nyálam már jóval előtted beterítette - mondtam ki a nyilvánvalót, de mivel jelenleg semmi kedvem nem volt erről vitázni vele, inkább legyintettem egyet, a hűtőhöz suhantam, kiemeltem belőle egy másik üveget, majd visszatértem öcsihez a nappaliba.
- Tudod, időközben muszáj levágni, hacsak nem akarok beállni egy rock bandába. A hosszú haj nem a stílusom. Na, de hagyjuk a felesleges köröket, inkább neked lenne mesélni valód! Hallottam, hogy újból hasfelmetsző üzemmódba kapcsoltál. Mi történt? Hogyhogy visszatértél a régi, mókosevő énedhez? Ki tudta észhez téríteni azt a makacs kobakodat? - Térítettem a témát egy fontosabb kérdéshez. Kíváncsi voltam a történtekre, még akkor is, ha akkoriban, mikor kikapcsolt úgytettem, mintha egyáltalán nem érdekelt volna a dolog. Az érdektelen Damont mindig is érdekelték dolgok, még akkoris, ha a tetteim az ellenkezőjéről árulkoztak. Olykor túlságosan is, ezért nyúlok olyan gyakran alkoholos üveghez, illetve török ki annyi nyakat. Vannak személyek, akik számítanak. Nincsenek sokan, de értük bármeddig elmennék, hogy biztonságban tudjam őket.
Amíg vártam a válaszát, a tőlem elcsórt üvegéhez döntöttem a sajátomat, majd jó nagyot húztam a sajátom tartalmából. Imádom a bourbon mámorító ízét. Erős és hatásos. Ha meg akarsz részegedni, ennél jobbat akarva sem találhatnál, plusz gyógyszerként is nyugodtan használható, garantáltam segíti a torokfájást.
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :


Kedvenc dal :

they call you ⊂ CRY BABY ⊃ cry baby.
but you don't fucking care so you laugh through your tears
Tartózkodási hely :
⊂ excuse me, which level of hell is this? ⊃
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'm bored, play with me ⊃
Humor :
⊂ happy ⊃



A poszt írója Orchydea Shalya Nirvan
Elküldésének ideje Vas. Aug. 02, 2015 7:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

damon & stefan
GOODBYE, MY BROTHER
[You must be registered and logged in to see this image.]
1942;
A háború részese voltam. A távoli mezőről puskaropogások keltettek minden reggel. Minden reggel arra ébredtem, hogy az embereken fogok segíteni. Segítettem a sérülteken, és hihetetlen, de nem éreztem azt, hogy a vér láttán vágynék rá. Számomra erősebb volt az, amit éreztem, hogy én is ember vagyok, akárcsak a többi. Segítettem a társaimon. Segítettem azokon az embereken, akiknek aligha volt már esélyük. A háború alatt elestek. De miért is voltam én vámpír, kinek a vére gyógyító hatást kelt az emberekben? Igen, jól gondolod. Sokszor volt az a tény, hogy az embereknek a saját véremből adtam, hogy folytassák a harcot. De időközben én is gyengültem, hiszen a véremet folyamatosan csapoltam, de én nem táplálkoztam egészen sokáig. Voltak akkoriban vértasakok, de nem akartam az emberek elől elvenni azt, ami a mentségük lehet, ami megmentheti az életüket. Amit tudtam, megtettem. Szerettem az embereket.
2009 májusa;
Észlelem, hogy egy autó száguld sebesen a Wickery híd felé. A híd már akkor is nagyon rozoga volt, egyáltalán nem biztonságos. Láttam, hogy a gyorsan száguldó autóban hárman ültek, ám az egyik utas viszonylag fiatal. Ismerős volt az arca. Mintha már láttam volna őt, de valamiért eleinte nem tudtam felidézni elméleteimben azt, hogy kire is hasonlított a lány. Hosszú, csokoládébarna haj, szív alakú arc, ám mindössze csak annyi tért el, hogy nem volt göndör haja. Talán ezért nem voltam akkoriban biztos abban, hogy ő az.
Számomra az emberiség jelentett mindent. Végül én is a folyóba ugrottam, csak azért, hogy kiszabadítsam őket. De a kocsi súlya lehúzta őket. A sofőr hátra mutatott, ahol egy lány volt. A lány, akit összekevertem valakivel. Nem is volt véletlen. A víz alatt észrevettem, hogy a sofőr melletti ember már régen halott, egy másik nő ült abban az autóban. A lány anyja, biztosra vehettem. Végül alig telt el fél óra, de sikerült kihúznom a nőt a felszínre, ahonnét azonnal el is tűntem. Elena Gilbert. A nő, akit először összekevertem másik hasonmásával. Szerettem volna megismerni. Boldog voltam, hogy találkoztam vele. De annak nem, hogy ilyen sorsa jutott az élete, hogy a szülei meghaltak.
Ez év szeptembere;
Már akkor gondolkoztam, és akartam, hogy újra lássam őt. Számítottam rá, hogy talán újra van remény arra, hogy szeressek. Legalábbis törődjek valakivel. Tudni illik, a háború után újra kikapcsoltam. Elég sokszor volt ez a körforgás. Ebben az évben arra számítottam, hogy talán rátalálok arra a nőre, akit én szeretni akarok.
Napjaimban;
Egész másfelé sodort az élet. Azt hittem, hogy soha nem fogok felépülni. Azt hittem, hogy örökké a gonosz oldalt fogom szolgálni. Egyre jobban meggyűlöltem az embereket. Már nem akartam senkin sem segíteni, hiszen én ezt soha nem kaptam vissza viszont. Nem is vártam el soha. De hiába próbáltam jót tenni, nem így volt akkor. A nő, akit szeretni akartam, végül a bátyámé lett, Damoné. Én pedig egyedül maradtam, de csak egy kis időre.
Végül aztán New Orleansba sodort az élet. Megismerkedtem az ottani kultúrával, az ottani vicces, vidám emberekkel. Megismertem az álarcosbáljukat, a gyógyfüveit, és a természetfeletti közösséget. Mivel beleszerettem a helybe, jobbnak látom, ha elbúcsúzom ettől a várostól, és a testvéremtől.
Az ajtót könnyedén nyomom be egyik tenyeremmel. Már messziről éreztem az alkohol erős illatát, sejtelmeim szerint Damon itthon van. Nem akartam, hogy Elena is ott legyen. Lehet, hogy ez gonosz tőlem még mindig, de ő tőle nem akarok elbúcsúzni. Felesleges, elvégre sok közünk úgy sem volt egymáshoz. Ámde, ez nem is baj. Jelen esetben a bátyám érdekel, akihez annál sokkal több közöm volt.
Hallom, ahogyan a televízió is megy. Kapcsolgatta, de én csak megállok az előszobában, majd a bakancsaimat könnyedén szedem le lábaimról. A pulcsimat pedig a kalaptartóra akasztottam fel. Végül a nappaliba lépek be és magam előtt látom meg azt a kifinomult, de még is szarkasztikus arcot. Haja pont olyan, mint bármelyik évszázadban. Stílust soha nem váltott, csak néha levágatta a haját.
- Üdv, Damon. – köszönök rá végül, ahogyan ránézek a testvéremre. Már régen láttam őt. A mi kapcsolatunk soha nem volt jó, főleg az elmúlt időkben.
- Nélkülem kezdtél el inni? Ez igen csak sajnálatos… - rázom meg a fejemet, ahogyan kikapom a kezéből az üveget, majd elindulok a másik kanapé felé, ahogyan lehuppanok oda, üveggel a kezemben. Ajkaimhoz emelem, majd belekortyolok.
- Bocs, nyálas lett. – Nézek rá az üvegre, utalva arra, hogy ez már az enyém, majd egy mosollyal lerakom az asztalra.
- Mesélj csak, hogy van az én ezer éve nem látott bátyám! Csak nem levágattad a hajad? – kérdezek rá, miközben észreveszem, hogy sokkalta rövidebb lett a haja.  – Á, nincs mibe beletúrni – Nevetek fel jókedvűen, miközben újra az üvegből iszom.


[You must be registered and logged in to see this link.] • <3 • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 01, 2015 8:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next



to my lil' bro, Stefan
What are you doing?
♒ Zene
♒ Megjegyzés
♒ Szószám
♒ Credit

Egy bourbon-os üveggel a kezemben huppantam le a nappaliban levő kanapéra, lazulásképpen, mert semmi máshoz nem volt kedvem. A kapcsolót a másik kezembe véve kezdtem el váltogatni a csatornákat, de semmi értelmes műsort nem találtam a tévében. Hihetetlen, hogy összesen 200 csatornánk van, mégsem akad közülök egyetlen egy sem, amit nézni is lehet.. szappanopera, foci műsor, teleshop-os reklám, valóságshow, most komolyan ki néz ilyesmiket?
Velem van a baj vagy a világgal? Még pornó műsort is szívesebben néznék, mint ilyesmiket. Sőt, ez nagyon rossz példa volt. Ahelyett, hogy itt semmiskednék, szívesebben tölteném a drága időmet Elena társaságában.. ha ő nem lenne elfoglalva a korházi gyakorlatozással, valószínüleg vele is lennék, most éppen kívánatos ajkait csókolva. Ah, nem szabadna ilyenekre gondolnom, rossz hatással lesz rám. Ennek következtében, jó nagyot húztam az üvegből, amely még mindig ott pihent az ujjaim között.
Talán az alkohol hatására, de az is lehet, hogy mindössze a semmittevés  hozta ki belőlem, mindenesetre hirtelen eszembe jutott Stefan és ezzel együtt a korábbi veszekedésünk is, ami következtében nem igazán kommunikáltunk egymással az utóbbi időben. Vajon, mivel foglalatoskodhat az öcskös? Egy ideje már nem láttam a hírekben darabokra szétcincált, majd újból összerakott testeket. Hallani hallottam, hogy kikapcsolta az érzéseit, de a büszkeségem túl nagy volt ahhoz, hogy felkeressem őt és szépen fenékbe billentsem őt. Remélem nem nyiratta ki magát valakivel. A szívemen viselném, ha a fején találnám a szöget és ő még annyira sem méltatna, hogy legalább szellemként felkeres és közli, hogy mi a szitu. Jogom van tudni. Ne duzzogjak tovább, ha már úgyis mindegy.
Ezt követően, a bejárati ajtó ismerős nyílására kaptam fel a fejemet. Akárki is lépte át épp a küszöböt, nem lehet szellem, mert akkor nem hallanék ajtónyikorgó hangot.. tehát ha Stefan az, még életben van. Nem mozdultam a kanapéról, újból meghúzva az üveget vártam, hogy a látogatóm megjelenjen a látóteremben, akárkiről is legyen szó.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 07, 2015 6:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
to Stefan


Hát nem csalódtam a hallottakban. Tulajdonképpen fogalmam sem volt, hogy mire jó ez a szájtépés, és bájcsevej egy pohár ital fölött. Az, aki a bátyja volt, az határozottan letagadhatta volna a rokoni kapcsolatot. Az a semmitmondó, mégis sokat eláruló tekintet sugározta, hogy el akar innen tűnni, és ez közös pont volt benne és a testvérében. Megfutamodni, hátat fordítani. Persze nem, mintha én nem ugyan ezt tenném, vagy tettem volna. Csupán igyekszem kiismerni annyira, hogy esetleges alkalmakkor felkereshessem. De ilyenből aligha lesz a közeljövőben. Aztán végül is ki tudja... Nem, kizárt. Míg én beismerem, hogy idegesítő vagyok, kétlem, hogy ő is így tenne.
-A vendégszeretet sem az erősséged éppenséggel. Ugyanis, ha jól veszem ki a szavaidból, te szó szerint inkább kidobnál, mintsem kikísérnél. Ez vérig sért.-játszom el, hogy engem ilyen könnyedén meg lehet sérteni, de arcomra kiül egy mosoly, ami olyan gúnyos és ironikus, amilyen tőlem leginkább telhet.
Nem tudtam eldönteni, hogy engem akar igazából kirúgni, vagy magát is odébb dobná e erről a helyről, esetleg ebből a városból, minden esetre nem foglalkoztatott, hogy megsértem e egy szavammal is vagy sem.
-Lesújt? Lehet. De hova vezetne, ha én is kikapcsolnék? Azt hiszem kikapcsolás nélkül is tudok elég közönyös és idegesítő, na meg persze meggondolatlanul cselekvő lenni. Nem nekem vannak érzelemkezelési problémáim kettőnk közül.-ejtek el apró megjegyzést ismét, ezzel talán végleg kihúzva a gyufát, de a lelkébe nem hiszem, hogy különösebben belegázoltam volna. Szerettem görbe tükröt mutatni az embereknek, ha nem is ismerték be előttem nyíltan, hogy gyengeségük akad bőven. Holott ezen gyenge pontokról én sem akartam másoknak bepillantást nyerni, azért azt el kellett ismerni, hogy nyíltan vállaltam a személyiségem kevésbé kedves és elviselhető részét.
-Tudod, ha nem lennél ennyire idegesítően okoskodó és nagyképű, na meg persze álszent, akkor lehet, hogy a pakolás helyett valakivel foglalkozhatnál.-állok fel, figyelmen kívül hagyva a kis megjegyzését a másik elemezgetéséről, majd a poharam a kis asztalra csapom, hogy szinte megreped az üveg. -Kösz a piát. Nem különösebben örültem, és remélem nem lesz következő alkalom.-suhanok az ajtó felé, becsapva azt magam mögött, és az orrom alatt még odamorogva egy barom jelzőt. Rájöttem, hogy a két testvér közül, nem ő lesz az, akit a közeljövőben bármilyen kérdésben felkeresnék. Bár kíváncsi vagyok, hogy miért pakol, vagy egyáltalán még mi tartja itt, vagy két lábon a földön.
Hazairányítom magam, útközben elmorfondírozva pár nem túl fontos, de elgondolkodtató kérdésen, és rájövök, hogy a neheze még hátra van. Maggie érzéseinek visszahozása. Legutóbb kitört nyakkal feküdt a cellájában, mostanra minden bizonnyal már magához tért.

▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲ Words: 412 ▲Note: köszönöm a gyors játékot Very Happy[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 03, 2015 9:33 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

to enzo
what are you doing here?

Őszintén nem tudtam, hogy miért volt még itt. Legszívesebben a kezébe nyomtam volna pár piát és megmutattam volna neki, hogy merre van az ajtó arra az esetre, ha esetleg már nem igazán emlékezne, hogy hol is jött be, bár nagyjából pont szemben helyezkedik el vele, szóval ez eltéveszthetetlen. De számára még az ablak is tökéletesen megfelelne arra, hogy távozzon. Még a számlát sem küldeném utána, hogy mennyibe fájt a felújítása, de rettenetesen tudnék örülni annak, ha egyszerűen már felszívódna innen és hagyná, hogy tegyem, amit szeretnék anélkül, hogy elszívná előlem az oxigént.
- Remek! Most már túl vagyunk egymás elemezgetésén is, mi lesz a következő lépés? Plusz.. Hány lépés után vagy hajlandó végre megnézni egy kicsit az ajtót kívülről? - Tényleg nagyon vágytam már a magányomra és őszintén arra számítottam, hogy itt aztán nem lesz senki, de ő bebizonyította, hogy ez nem volt több egy hamis álomképnél, amit egészen hazáig kergettem. Most mégis mivel érdemeltem ki azt, hogy neki pont itt és pont most fel kelljen bukkannia? Ingyen pia. Hát vigye el az egészet csak engem hagyjon békén, mert most nagyon nem vagyok társasági hangulatomban. Meg el is szeretnék már kezdeni rendesen összepakolni, hogy magam mögött hagyhassam ezt a porfészket. Hiába porfészek mindig vissza fogok találni ide, de egy kis távolság sem nekem sem pedig a városnak nem fog megártani.
- Ha tudnád, hogy mennyire mélyen lesújt ez az egész, akkor már rég kikapcsoltad volna az érzéseid, mint a feleséged. De nem rá kellene vigyáznod? Vagy esetleg hagyod hadd kóboroljon és hátha még pár halál szárad a lelkén, mikor visszaengedi önmagába azokat az érzéseket? - Nem értem, hogy miért pazarolja rám az idejét. Tényleg annyira nem vágom, hogy miért lettem hirtelen ennyire fontos a számára. Túlságosan is kényelemben érzi itt magát. Ez nem is kérdéses, de én szíves örömest változtatnék ezen hozzáállásán. Még adok neki úgy tíz-húsz percet. Utána már az én türelmem is tökéletes köddé válik.
- Tudod, ha minden ember tökéletes módon hasonlítana a másikra az rendkívül unalmas lenne, nemde? Szóval szerintem hagyjuk ezt az egész miért nem hasonlítunk dolgot. De ha van kedved elemezni.. Tedd meg egy papíron és, ha érdemleges eredménnyel végzel, akkor csak annyit kell tenned, hogy megmutatod nekem. Addig pedig nem vagyok kíváncsi a továbbiakra. - Ismét egy gyengédebb utalás a magányom követelésére. Ivott. Most pedig már mehet is.




personal jesus || :hug:  || szószám || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 02, 2015 8:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
to Stefan


Tudtam, hogy Maggie megtörésénél nem lesz könnyű dolgom, de valami azt súgta, hogy nem épp ő lesz az, aki elítél bárkit is. A híre megelőzte. az erkölcscsősz, aki igyekszik jó vámpír lenni. Teszek a véleményére, de nem is hiszem, hogy szüksége lenne véleményemre. Ő pontosan úgy néz ki, ahogy elképzeltem, csak a vasmacska hiányzik a nyakából, ami a földre húzná. Jelen esetben ez jelképezné a kicsi lelkét nyomó problémákat.
Azzal, hogy lényegébe behúzódtam ide, nem sokkal növeltem az esélyeim abból a szempontból, hogy puszipajtások leszünk.
-Nekem legalább csak ház fétisem van, és nem akadok ki. Legalábbis kiakadás nélkül is megy ez meg az.-célzok kedvesen a lényegre, arcomon kirívó mosolyt villantva, kicsit kóstolgatva a tűréshatárát.
Hunyorogva nyelem le, amit mond, és inkább az italomra nézek, minthogy felálljak és kitörjem a nyakát. Végül meghúzom a poharat, és a kellemesen maró italt hagyom, hogy torkom végigkarcolja. Ha rajta múlik, a májam ma este megmutathatja majd, hogy mire képes. De nem hiszem, hogy sokáig maradok, inkább csak amolyan beköszönést terveztem. Sőt, ha nem lépett volna be, akkor még azt se, csak egy csendes italozást magammal.
-A hallásod tökéletes volt, de ha a biológiát nézzük.. lássuk be, te soha sem fogsz ilyen helyzetbe kerülni. Legalábbis amennyire én tapasztaltam a bátyád mellett, ilyesmit még azok az orvosok sem próbáltak ki.-célzok a múltra, vagyis a múltamra és a testvére múltjára, nem különösebb erőfeszítéssel némi undort víve hangomba.
Majd érdeklődve kérem véleményét a túlvilágról, mert ha jól sejtem ő is ott volt. De szerencsére mind a ketten ragaszkodunk a földi léthez. Bár nekem nem kellett kétszer mondani, hogy átlépjem e azt a határt vagy sem.
-Ezen könnyen segíthetnék... vagyis más.-teszek úgy, mintha apró nyelvbotlás lenne, de arcomra van írva, hogy nem gondolom ezt a mondatot én sem komolyan.
Feltett lábam lekapom az asztalról, és újabb kört töltök. -Hogy lehet, hogy ennyire más vagy, mint a bátyád? Tudod, túl sok időd voltam vele egy légtérben, és még a józan napjain sem hasonlított rád....-érdekel a véleménye erről, na nem, mintha az én tisztem lenne a múltjában vájkálni, sőt. De tény, ami tény, olyanok voltak, mint a tűz és a víz, ezt ennyiből is érzem, látom és meg tudom állapítani. Talán jó emberismerő vagyok, talán kivételesen csal a megérzésem...

▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲ ▲Words: 366▲ ▲Note: XX [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 28, 2015 10:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

to enzo
what are you doing here?

Nem volt sok kedvem a társasághoz és ezt az arckifejezésem, mind a mozdulataim tökéletesen tükrözhették a vendégem irányába, de nem úgy tűnt, mintha különösebben zavartatna magát, bár eleve teljesen nyugodtan engedte be önmagát. Iszogatott, mintha ide tartozna, bár valamilyen szinten azt hiszem mindenki egyfajta otthonnak titulálja ezt a birtokot most már. Legalábbis elég sokan megfordulnak itt napközben is és néhányuk még itt is hajtja álomra a fejét. Az egész olyan, mint egy hotel. A nagyságát tekintve ténylegesen elférnének benne vendégek, de én nem vagyok a legtökéletesebb házigazda vagy éppenséggel igazgató így nem megyek bele az egésznek az üzleti oldalába.
Akkor most jól értem, hogy arra akarsz utalni, hogy ház fétised van? – Egy újabb burkolt célzás arra, hogy mennyire nem vágyom a társaságára. Főleg nem az övére. Valahogy semmi kedvem nincs ehhez az egészhez. Iszogatunk, mint a jó barátok, habár a közelében sem vagyunk ennek a kifejezésnek.
Nem tévedsz, de én még egyszer sem kapcsoltam ki az érzéseimet, miközben egy gyereket hordtam a szívem alatt. Persze javíts ki, ha a hallásom félrevezetett volna. – Terhes volt és még így is képes volt kikapcsolni az érzéseit. Gondolt egyáltalán a gyerekre? Bár ki vagyok én ahhoz, hogy ítélkezzek? Egy senki. Semmi jogom nincsen ítélkezni felette, hiszen anno én magam is játszottam ezzel a kapcsolóval búcsút intve az érzéseimnek, amik egyben talán a legnagyobb félelmemnek mondható.
Persze. Az egész kész játszótér volt. Annyira élveztem, hogy már vissza is vágyom oda. – Mondom teljesen szarkasztikusan hiszen úgy éreztem magam, mintha valami burokba szorítottak volna, ahonnan nem volt menekvés a számomra. Egyszerűen az egész helyzet frusztráló volt. Inkább vesznék el a teljes sötétségben, mint ott töltsek egy percnél is többet.





personal jesus || :hug: || szószám || ©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 23, 2015 9:30 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
to Stefan


Sok értelmét nem láttam annak, hogy a lakásomban italozzak, ami jelen pillanatban romokban hevert, és a társasának is örültem volna, de nem különösebben vágytam rá. A célba vett ház nagy volt, és éppenséggel üres is, hát leültem és várakoztam, mit egy betörő. A tűz lángját néztem, aztán rájöttem, hogy felesleges maradnom, de az ital kellemesen hatott, és mégis maradásra kényszerített. Végül pedig betoppant a társaság is.
-Kérlek, a feltételezés már-már sértő. Nem sűrűn járkálok más házában, legalábbis az elmúlt időszakban nem. Előtte is csak akkor, ha behívtak.-engedek el egy lezser, féloldalas mosolyt, de különösebben nem veszem szívemre azt, amit mond. Igazat adtam neki, valóban jártam már mások lakásán, de más fajta örömök után kutakodva, itt viszont a vér és a finom ital az egyetlen, ami maradásra ösztönözhet.
Szinte elnevetem magam, a hangsúlyon, ahogy megszólal, a fanyar képéről már nem is téve említést. Leülök hát szembe vele, és az üres poharamba újra töltök italt.
-Tudtommal nem ő az egyetlen, aki a belső kapcsolójával szórakozik és nehezen viseli az örökkévalóság gondolatát és a vámpír létet. Vagy javíts ki, ha tévednék.-a reakcióját kíváncsian várom, és bár nem szimpátiára vagy ellenszenvességre játszok nála, túl sokat hallottam róla és a sötét oldaláról. Aki letépett fejeket hagy maga mögött, mégis visszatéve a tulajdonosára, mit sem törődve a nyilvánvaló nyomok eltüntetésével.-Most mond azt, hogy odaát nem volt jó. A semmittevés, egy olyan vámpírnak, aki fél saját magától valóságos paradicsom. Ellenben az éhséggel, amit a visszatérés után tapasztal...-burkolt célzást teszek arra, hogy ezt a részét átéltem, s bár nem elég kicsi a túlvilág ahhoz, hogy összefuss a régi cellatársad híres testvérével, elég kicsi a valós világ, hogy ne így történjen. egy kellemes italozgatást viszont ki nem hagynék, ha már lehetőségem volt összetalálkozni vele.

▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲ ▲Words: 285▲ ▲Note: XX [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 16, 2015 10:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

to enzo
what are you doing here?

Reméltem, hogy a birtokot most kisajátíthatom magamnak és talán kitűzhetem a következő célpontomat, hogy mégis hova menjek, vagy éppenséggel mitévő legyek. Mystic Falls-t már magam mögött kellene hagynom, hiszen hosszú évek óta itt vagyok és az elején még nem volt olyan bonyolult az itt létem, de ez mostanra teljességgel megváltozott. Már nem kívánok itt lenni. Szükségem van egy kis légkör változásra, valami újdonságra az életemben, amit már nem először kaparintanék magamhoz. Ez egy örök körforgás, ami talán soha nem fog véget érni. Tanár New Orleans-ba kellene mennem. A vámpírok telephelye, ahogy hallom. Ott aztán senkit nem zavarna, hogy én még mindig ott rontom a levegőt. Azonban semmi nem garantálja, hogy le tudnék telepedni bárhol is. Igaz Mystic Falls-ba többször visszatérek, hiszen innen származom, de nem túl sok hely mondhatja el ezt ugyanazt. Ha vissza is térek, akkor átutazóban vagyok és élvezem az adott város által nyújtott lehetőségeket, de semmi több. Bár azt hiszem azt elmondatom, hogy mindegyik városban ott felejtettem egy kisebb darabot önmagamból.
Szóval szereted meghúzni magad mások lakhelyén? Ahogy látom teljesen otthonosan érzed itt magad, úgyhogy kétlem, hogy ez lenne az első alkalmad, mikor valakinek a lakásába besétálsz, mintha mindig is oda tartoztál volna. – Valahogy most nincs hangulatom hozzá. Nagyjából tisztában vagyok azzal, hogy kivel is állok szemben, de ennyiben ki is merül a helyzet. Nem vágyom a társaságára, ahogy jelen pillanatban máséra sem. Az utóbbi időben elzárkóztam a külvilágtól és ez nekem tökéletesen jól van így. Könnyebb magam mögött hagyni a múltat és tovább haladni az életemmel. – A te feleséged döntött úgy, hogy a belső kapcsolójával szórakozik és ennek következtében úgy gondolta jó szórakozás lesz, ha kiontja az életem. Vagy tévednék? – Kérdezem, majd felhajtom az italt és végül kényelmesen ledobom magam a kanapéra. Nincs bennem harag. Pontosan tudom, hogy min megy keresztül és, hogy min fog még keresztülmenni a felesége. Az pedig épp elég nagy büntetés. Nem kellek ennek tetejében még én is.


 


personal jesus || a következő jobb lesz  27  || szószám || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Vas. Feb. 15, 2015 5:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
to Stefan


Mire volt a legkevésbé szükségem? Egyszerű. A felesleges kedveskedésre, a szájtépésre, s lám, mintha az imám meghallgattatott volna, megkaptam pont az ellenkezőjét. Elismerem, ha baráti vállveregetésre vágytam volna, az idősebbik Salvatore-t nem itt kerestem volna, de gondoltam, mielőtt beugrok köszönni, hogy újra élek, megejtek egy ingyen kocsmázást. Jobb dolgom amúgy sem akadt, tekintve, hogy feleségem nem éppen beszédes kedvében van, ha pedig beszél is az idegeimre megy. Elviseltem volna még a csacsogását a függöny színéről vagy a megfelelő babakocsiról is, mégis őszinte, már-már végletekig felidegesítő válaszokat kaptam, és változást nem igen mutatott a témában, ami az érzései visszakapcsolását jelentette.
A felesleges körök helyett mégis felesleges köröket kaptam, és az üres poharam a másik mellé csapva töltöttem magamnak, és immár a ház urának is.
-Valóban, nem rád számítottam.-ismerem el, felé tolva a poharat, és a poharat megemelve körbefordulok a nappali közepén.-Igazából senkire nem számítottam, de gondoltam részletesebben is megvizsgálom a hőn áhított birtokot. Kihaltnak tűnt, gondoltam kiszolgálom magam, ha már nem akad, aki beinvitál.-kezdek neki, majd meghúzom a poharat, és átsuhanó mosollyal arcomon a tűzre mutatok.
-Meglepő, de az otthonomban nincs kanapé, mégis vonz a tűz meleget nyújtó közelsége.-teszek célzást, ha esetleg nem lenne tisztában az előzményekkel. A poharat újra az asztalra helyezem, és kissé oldalra billentve fejem, kezem mellkasom előtt keresztbe fűzve folytatom. -Bár gyanítom tudod jól, hogy miért nem lep meg a jelenlétem.-fogalmam sincs, hogy pontosan mi volt a kapocs közte és Maggie között, de nem leptem meg, vagyis nem úgy tűnt, mint aki a szívbaj kerülget egy mondhatni félig idegen láttán. Szememben furcsa fekete tűz csillan meg, hangom pedig egyszerre lesz borús és titokzatos. A játék indul, a kérdés csak, hogy én esek az ő nyakának, esetleg ő próbál az enyémnek esni. Különösebben nem érdekelne, ha utóbbi lenne az, ami megvalósul, abban éppen annyira lelném örömöm, mint az elsőben.


▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲ ▲Words: 303▲ ▲Note: XX [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 14, 2015 5:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

to enzo
what are you doing here?

Őszintén nem számítottam arra, hogyha egyszer meghalok, akkor még lesz egy második lehetőségem ebben az életnek nevezett nem túl csodálatosnak vélt dolognak. Persze voltak jobb pillanataim is, de az utóbbi időben csak rám járt a rúd és elgondolkodtam, hogy egyáltalán volt-e értelme ennek az egész visszatérésnek avagy sem. Mondjuk ezt csak úgy deríthetem ki, ha megpróbálok valami értelmet adni az egésznek. Jelen pillanatban pedig azt tartom a legjobbnak, ha egyszerűen csak fogom magam és új életet kezdek. Lehet, hogy utána kellene mennem, aki megölt, de ilyen bosszúvágy valahogy nincs jelen a lelkemben. Láthatóan nem volt tisztában önmagával és ezért nem is kezdek bele abba, hogy eldöntsem kinek volt igaza és kinek nem. Meg azt hiszem később, ha visszatérnek az érzései nagyon meg fogja bánni és talán még ő lesz az, aki felkeres. De nem is érdekel. Elegem van abból, hogy a múlton rágódva éljek és, ahogyan azt már ezerszer is megtettem itt az ideje annak, hogy újrakezdjem az életemet. Az örökkévalóságban ez már megszokott lépésnek tűnik. Soha nem tartózkodhatunk egy helyen túlságosan sokáig. Feltűnő lenne, hogy a változások száma egyenlő a nullával rajtam. Talán, ha valami drasztikus változást próbálnék meg bevezetni mondjuk szőkére festeném a hajamat csak még inkább felhívnám magamra a figyelmet és arra, hogy egyáltalán nem változik rajtam semmi.
A dolgaim nagy részét már sikeresen összepakoltam és elrendeztem. Igaz, hogy ez az egyetlen hely, amin soha nem változtatok, de egy kis rendszerezés már ráfért a szobámra és olyan dolgokat találtam, amikről már azt hittem, hogy elveszítettem.
Mikor besétálok a bejárati ajtón a kanapén egy ismeretlen alakot pillantok meg. Vagyis már közel sem annyira ismeretlen, mint eddig volt, de azt hiszem ez nem igazán számít. Összeraktam a képet a fejemben, ami nem volt túlságosan nehéz. – Minek köszönhetem a látogatást? Bár gondolom nem rám számítottál.

 


personal jesus || a következő jobb lesz  27  || szószám || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
•• I'm A Man ••
•• The Regulator ••
Tartózkodási hely :
••Mystic Falls, Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
••try to be nice
Humor :
••annoying



A poszt írója Enzo
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 14, 2015 11:24 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
to Stefan


Gondoltam, ha egyszer Maggie érthetetlenül viselkedik, felkeresem a kisebbik Salvatore fiút, vagy legalábbis keresek egy helyet, ahol van pia és fizetni sem igen kell érte. Gyalog indultam, kedvem a legtávolabbi értelemben véve sem volt valami kedvességről árulkodó, valósággal robbanni készülő detonátor voltam. Egy dolog volt visszatérni a halálból, egy egészen másik kezelni olyasmit, amit épeszű vámpír nem vállal. De a gyerekem a szíve alatt hordozta, és e mellé bármennyire is idegesített a viselkedése, szerettem.
A lehetőségek tárháza, hogy mihez kezdjek lecsökkenni látszott, így nem túl sok reményt fektettem abba sem, hogy épp ez lesz az a hely, ahol senki nincs, csak egy üveg pia. Kopogás nélkül léptem be a házba, és álltam meg az ajtóban, hallgatózva, de csend, síri csend fogadott, leszámítva egy-két patkányt akik a pincében kaparásztak.
-Én is így gondoltam...-dünnyögöm beljebb lépve, majd a kissé dohos szagú levegőbe szippantok. Felkapok egy üveget a pultról, és egy poharat, de utóbbit feleslegesnek tartom jelen pillanatban. Helyet foglalok a kanapén, a kandalló előtt, és lábam az asztalra dobom, mintha csak itthon lennék. Nemrég ismerkedtem meg a karókkal újra, azelőtt kitéptem a saját szívem, rám fért már egy ital. A tűzbe bámulva emelem meg a poharat, továbbra sem zavartatva magam és gondolataim közé merülök. Ha valóban az én gyermekemmel várandós, valahogy meg kell győznöm, hogy visszakapcsoljon, az esélyeim erre nem nagyok, tekintve, hogy a lehetséges módszerek, amikkel ezt elérhetem, egyre csökkennek, mondhatni a nullával egyenlőek lettek. Persze van egy pár ember, akinek a segítségére számíthatnék, de tipikusan az a fajta voltam, aki inkább fenyeget, mintsem szépen kér.
Hallom a léptek zaját, de nem veszek róluk különösebben tudomást, míg végül egy légtérbe nem kerülök az illetővel. Ekkor tekintetem felé emelem, és elmosolyodom.
-Hát járnak még errefelé Salvatore fiúk. Micsoda nem várt meglepetés.-emelem felé a poharat, meghúzva a tartalmát, lassan felállva.


▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲ ▲Words: 297▲ ▲Note: XX [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 01, 2014 3:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Stefan & Katherine
I'm here to laugh on you.

Egy vékony vonallá préseltem az ajkaim és elgondolkoztam a válaszon.  Nem akartam érzelgőssé válni és olyanokat beszélni, miket még én sem gondoltam át magamban, de rájöttem, hogy elég kevés az idő, amelyet most a válasz végiggondolására kaptam, így későbbre vetettem el ezt a gondolatmenetet. Jobb híján belekortyoltam az italomba és addig öblögettem vele a szám, míg eszembe nem jutott valami értelmes felelet.
- Csak feszegetem a határaimat, Stefan. És megmutatom neked, hogy igazam van. – mondom végül.
Néha nagyon nehéz választani az életem védelmezése és a büszkeségem megtartása között. Szeretem, ha bebizonyosodik, hogy igazam van, de élni azért jobban szeretek, így csak akkor kockáztatok, ha látok esélyt arra, hogy leterítem a halált.
- Ismersz. – vigyorodtam el és helyet foglaltam a kanapén, mint akit egy buldózer sem tudna kitessékelni az ajtón. Nos, ez nyilván nem így van. – Ott segítek, ahol tudok. – tettem hozzá bűbájos mosollyal, majd kuncogva a számhoz vettem a poharat. Talán szégyellnem kéne, hogy ez nem így van és nem ezen viccelődni, de semmivel sem lenne jobb és Stefan is pontosan tudja, milyen vagyok. Ezért olyan meglepő, hogy a sok fantasztikus barátja helyett én vagyok az, a majdnem mennyasszonya, akivel csúnyán összeveszett, aki most itt van és segít neki átvészelni ezt az időszakot. Talán csak azért, mert a többi hasonmáson kívül én vagyok az, aki valóban átérzi, hogy mi zajlik most le benne. Hiszen, ha csak egy pillanatra is, de éreztem a víz simogatását, a vasketrec hűvös érintését és minden egyes álmom végén a fulladás pillanatában ébredtem fel.  – De be kell vallanom, hogy nem csak az én érdemem. – csacsogtam vidáman. – Hanem a tiéd. – böktem rá a vállára. – Egyetlen mozdulatoddal megölhettél volna, de hiába borult el az agyad, annyira tudtad uralni, hogy éppen életben maradtam. Így esélyt adtál nekem arra, hogy segíthessek rajtad… és magamon is. – magyaráztam.
Elég röhejes, hogy én vigasztalom és húzkodom vissza az életbe a fizikailag teljesen egészséges vámpírt, miközben az én testem folyamatosan épül le. Talán ez is egy jel, hogy nem kell aggódnom. Hogy, ami velem történik az nem a legrosszabb, ami történhet és nem csak nekem vannak problémáim. Igen, ezt jó így végiggondolni.
- Nekem egyelőre az is elég, ha ezt beismered. – emeltem égnek szemeim.
Sosem nyitom ki hiába a számat. Ha valamit mondok, akkor azt komolyan gondolom, és annak általában van valami valóságalapja. Egy szemét, pszichopata ribanc vagyok… legalábbis ennek tartanak, amitől némiképp hízik a májam, de a ravaszkodáson túl eszem is van. Hogyan éltem volna túl az elmúlt öt évszázadot ész nélkül?!
- Javíthatatlan vagy. – sóhajtottam fel. – És rettentően makacs.
Úgy ragaszkodik az elgondolásaihoz, mint macska a kanapéhoz. Hiába van ott neki az a nyavalyás kaparófa, ő akkor is a kanapén fogja élesítni a körmeit a gazdája legnagyobb bánatára. Hiába küzdötte már le Stefan egyszer ezt a rohamszerű kitörést, ha olyan önfejű, hogy a következőtől tart, aminek még az ígérete sem jött el hozzá.
- Rendben van. Úgyis van fontosabb dolgom is. – jelentettem ki gúnyosan és egy kissé erőteljesebb mozdulattal letettem a poharat az asztalra. – Tudod, nem csak a te életed került a padlóra. – teszem hozzá sokatmondóan. Én felállok újra és újra, hogy rendbe tegyem az enyém, míg ő szépen lassan mélyebbre ássa magát a bajokban. – Ne fáradj! – emeltem fel a kezem védekezőn, majd jeleztem, hogy nyugodtan üljön vissza. – Tudom, merre van a kijárat. – majd ezzel az epés megjegyzéssel távoztam a Salvatore birtokról.

zeneszám • köszönöm a játékot! :szivi: :szivi:©



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 13, 2014 12:57 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Stefan & Katherine
all i feel is pain
Katherine még akkor sem távozott volna, ha én magam dobom ki az ajtón. Ha ezt megteszem valószínűleg visszamászik az ablakon. Ilyenkor gyűlölöm, hogy rendkívül makacs. Bármit mond neki az ember azért is csak az ellenkezőjét teszi. Nekem pedig a fejem hamarosan elborult. Még utolsó pillanatomban is arra kérleltem, hogy távozzon, de miért is tette volna? A széfben vagyok és érzem, ahogy a víz szépen lassan a tüdőmbe áramlik, miután képtelen vagyok nem levegőt venni. Egyszerűen úgy érzem, hogy mindjárt megőrülök. Ez nem lehet igaz. Talán már meg is őrültem. Az ujjaim a tudtom nélkül fonódnak a nyakára. A testem és az elmém különválik. Nem uralkodom a testem felett. Az elmém csapdába ejtett és játszadozik a kulccsal. Akárhányszor nyújtózkodom érte, mielőtt végre elérném vigyorral a képén hátrál egyet, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. Veríték borítja az arcomat, mintha télikabátban ülnék a tűz mellett pedig erről szó sincs. Még póló sincs rajtam. Legalábbis nem tudom. Valóság egyáltalán ez az egész, hogy itt vagyok? Vagy csak végső kétségbeesésemben képzelődöm ilyeneket? Miért képzelném azt, hogy Rebekah át akar ejteni? Talán, mert az ő alakjában jelent meg előttem először az én hasonmásom? Most már határozottan átérzem Katherine és Elena helyzetét is. Ez az egész egyáltalán nem kellemes, hogy van valaki, akire ránézel és olyan, mintha saját magadat látnád. Soha nem vágytam egy ikertestvére és ez az egész hasonmás dolog.. Hát bemutatta, hogy miért kell hálát adnom minden nap. Nincs ikertestvérem. Ennek örülhetek. Helyette van hasonmásom. Mondhatnám, hogy remek, de egyáltalán nem az.
Ez a kis gondolatmenet elterelte a figyelmem egy pillanatra, de eközben is folyamatosan kapkodtam a levegőért, mintha fuldokolnék. Mert úgy is éreztem. Csak akkor is, mikor még a víz alatt voltam próbáltam azokra az emlékekre koncentrálni, amik a lelket tartották bennem. Most pedig egy gondolatmenetet próbáltam felépítene a fejemben, hátha sikerül visszarázódnom a valóságba vagy kijátszani az elmémet és megszerezni azt a nyamvadt kulcsot és végre kijutni ebből a rettenetes fogságból. De ez sem segített. Most már nem láttam a kiutat. Katherine szavai olyan távolinak tűntek, de mégis próbáltam rá válaszokat adni. Követtem a hangját. A saját hangomat, amint válaszolok a kérdéseire. Szépen lassan ez volt az, ami visszarántott engem a jelenbe. Nem fuldoklom. Legalábbis nem a szó szoros értelmében. A trauma örökre velem marad. Beleivódott az elmémbe és nem tudom, hogyan távolíthatnám el onnan.
Rettenetesen éreztem magam. Egyrészt, mert újra átélni a fuldoklást borzalmas volt. Aztán pedig azért, mert nem akartam ártani Katherine-nek. Főleg, mivel az ő állapotában könnyedén meghalhatott volna. Mondhatnám, hogy előbb vagy utóbb be fog következni a dolog, de mégis Katherine Pierce az, aki itt áll velem szemben. Az a nő, aki többször körberöhögte a halált. Szóval egyáltalán nem féltem, ha mondhatok ilyet. Tud magára vigyázni. Nem ostoba. Legalábbis nem mindig. Most, hogy itt maradt az rendkívül ostoba lépés volt. Akkor világgá kellett volna rohannia a saját érdekében, amikor meglátta, hogy ez az egész őrület kezdődik nálam.
Mégis miért maradtál itt velem? Kockáztattad a saját életedet. Ez pedig mind a ketten tudjuk, hogy nem rád vall.   – Bukott ki belőlem az a kérdés, ami már egy ideje bökte a csőrömet. Nem kerteltem, hiszen felesleges volt. Az, hogy a mi kapcsolatunk egy kicsit bonyolult vagy inkább zavaros nagyon gyenge kifejezés. Több évszázad sem lenne elég arra, hogy ezt pontosabban elmeséljem. El akartam jegyezni ezt a nőt. Egy pillanat erejéig úgy gondoltam, hogy van rá esélyem. Persze azután, hogy egy másikat megcsókoltam. Sok eszem volt abban a pillanatban. Életem legnagyobb ökörsége volt. Visszavonni nem lehet és valószínűleg egyikünk sem felejti el. Még a dolog fültanúja Lexi sem. Bár őt sem láttam azóta, hogy visszakapta a látását. Vele is kicsit komplikálódtak a dolgaim. De remélem, mikor visszatér minden olyan lesz, mint régen.
Igen, te megmondtad. De elhiheted, hogy ez az egész nélküled nem ment volna. Szóval most még jobban a felhők közé szállhatsz magadtól.   – Mi értelme lenne hazudni? Jelen állapotomban, mikor józan vagyok hadd legyek, már őszinte. Könnyedén félbeszakíthatja a dolgokat egy újabb roham, de akkor legalább tudja, hogy ne jöjjön a közelembe és pontosan ugyanezt kell tennie. Gondolkodásra bírnia. Olyanra, ami tényleges emlékfelidézést igényel és nem pedig filozófiákat arról, hogy miért jó az, ha az embernek van hasonmása. A pro és kontra dolgok felsorolása nem vezet sehova. Legalábbis engem nem.  – Inkább egyezzünk ki abban, hogy elég gyakran van igazad.   – Nem mondanám, hogy mindig.. Meg, ha azt elismerném az már túlzás lenne. Ez pedig egy féligazság. Gyakran van igaza és senki nem tévedhetetlen.
Helyet foglaltam a kanapén és arcomat a kezeim közé temettem úgy hallgattam a szavait. Nem volt semmi kedvem röhögni. Vagy örülni bárminek is. Mert tudtam egyszer leküzdöttem, de ez közel sem egyenlő a végső győzelemmel. – Még mindig nem vagy biztonságban mellettem, szóval igen.. Sokkal jobb lenne, ha most szépen elmennél. Láthattad, hogy mi minden történhet, akkor ha nem vagyok magamnál. Túlélő vagy ezt elismerem, de ettől függetlenül nem biztos, hogy meg tudnék békélni azzal, hogyha valami kárt tennék benned.  -  Ha nem is ölöm meg könnyedén megsebezhetem. Azzal pedig a saját lelkemen is ejtenék egy hatalmas sebet. – Szóval értsem úgy, hogy segíteni akarsz? Szó sem lehet róla. Nem engedem, hogy veszélybe sodord magad. – Néztem fel a kezeim közül, majd pedig talpra küzdöttem magam. - Most pedig, ha kell én cipellek ki a küszöbön túlra, de tényleg jobb, ha mész. Lehet, hogy a következő alkalommal nem lesz ekkora szerencséd.


zeneszám • lesz még jobb is  27  • ©



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Szept. 04, 2014 7:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Stefan & Katherine
I'm here to laugh on you.


Milyen tipikus eset ez, mely bebizonyítja, hogy egy férfi egyszerre csak egy dologra tud összpontosítani! Pontosan ennek az igazságnak kellett érvényesülnie, amikor kipattant a fejemből ez a csodálatos ötlet, ami megmentette az életemet. Persze, az éhség, a fulladozás, a halállal való küzdelem eléggé leköti az elmét, de kérdezz valami egyáltalán a helyzethez illő dolgot egy pasitól és máris összezavarod. Nem fogja tudni a szerencsétlen, hogy miért kérdezel tőle ilyen mondhatni általános dolgot, miközben ő a nyakadat markolássza és a halál markába taszít.
Tökéletes ötlet, tökéletes kivitelezés, bár ki számított másra?! Főállásban emberek, főleg férfiak manipulálásával, megvezetésével foglalkozom, így ez a kis malőr nem okoz gondot. Miközben fuldokolva kapkodtam levegőért, az járt a fejemben, hogy milyen profin oldottam meg a feladatot. Kis híján összeestem, miután Stefan elengedett így meg kellett kapaszkodnom a térdemben. Egy ideig behunyt szemmel, fejem a föld felé fordítva igyekeztem csillapítani zihálásom és újra egyenletesen venni a levegőt.
Kinyitottam a szeme, kitágult pupilláim a padlót fixírozták, miközben a tüdőm levegőért harcolt. Megláttam a kést a földön, ami az előbb kiesett a kezemből és most már hálát adok neki, hogy nem volt lehetőségem használni azt. Hiába köhécselek, kapkodok levegőért és sajog a nyakam, a lényeg, hogy élek. És, ha lett volna alkalmam a kést is használni, nem biztos, hogy ez lenne a jelenlegi állás. Fontos, hogy az ember fizikailag toppon legyen és tudjon használni egy ilyen átlagos tőrt, de könnyen lehet, hogy adott esetben nem az a legjobb megoldás. Ha sikerült volna is egy kicsit megsebeznem Stefant, talán csak még jobban felbőszült volna és a súlyos lelki fájdalmai, a képzelt fulladozás mellett, egy általam okozott karcolás csak olaj lett volna a tűzre. Nem terelte volna el a figyelmét és nem segített volna neki valami másra koncentrálnia. A fájdalom nem ilyen. Az csak fokozza a bajt, de a gondolkodás sokszor segíthet. Ha elkezdesz agyalni valamin, akkor az máris eltereli a figyelmed a valós problémákról. Ez elég egyszerű, kivéve, ha egy valaki megmarkolja a nyakad és elszorítja előled az éltető oxigént. Na akkor nem túl könnyű ezen gondolkozni. Még szerencse, hogy sokkos, veszélyes helyzetekben nem adom fel és viszonylag hamar találok valami kiskaput.
Ide talpraesettség, ravaszság és egy csipetnyi ész kellett. Mostanában egyénként sem vagyok fizikailag a toppon, így előnyös, ha legalább szellemileg tudok még alkotni valamit. Úgy tűnik, még mindig nem sikerült az időnek nyomot fognia rajtam, továbbra sem rozsdásodtak be azok a kerekek, amelyek mindig is életben tartottak, tartanak és fognak tartani.
- Ugye, megy ez anélkül is, hogy levágnád a helyes kis fejed? – kérdeztem rekedten a nyakamat dörzsölgetve. – Képes vagy kevésbé drasztikus módszerek segítségével is megszabadulni a gondolataidtól. Csak koncentrálnod kell. – mondtam, majd még köhécseltem egy kicsit, de végre sikerült újra egyenletesen lélegeznem.
A váratlan támadás ellenére mégis úgy döntök, hogy most sem fogok elmenni. Igen, mint mindig, most is önállóan és rendkívül makacson döntöm el, hogy nem fogom elhagyni egy másik ember házát. Kit zavar, hogy ez a másik ember éppen az előbb küldött el már vagy ötödszörre? Katherine Pierce-t biztos nem.
- Úgy terveztem, nem fogom az orrod alá dörgölni, hogy én megmondtam. – motyogtam még mindig kissé rekedten hálálkodására válaszul. Kikerültem és újra odamentem az italos asztalhoz, majd belekortyoltam az előbb kiöntött italba. – De én megmondtam. – tettem hozzá bájosan vigyorogva. Ez így is van. Mióta itt vagyok, mást sem mondok neki, minthogy túl tud lenni ezen és túl is kell lennie mihamarabb. – Mióta is ismerjük egymást? Most már igazán megtanulhatnád, hogy nekem van igazam. Mindig. – mosolyogtam és közelebb lépve megérintettem a vállát.
Nem izgatott, hogy éppen az előbb készült megölni. Végülis nem ő akart, nem azért bántott, mert ki nem állhat, és a halálom akarja. Az a másik volt. Az a kétségbeesett, haldokló másik.
- Gratulálok, most már te is nyugodtan az arcába röhöghetsz. – mosolyodtam el. Miért nem örül ennek az eredménynek is? Nem úgy tűnt, hogy eddig bármit is elért volna. Most legalább lehetne benne egy aprócska, villanásnyi vidámság. Nekem minden ilyen élmény, egy hatalmas löketet ad. Ahogy ez is. A halál megint megkörnyékezett, az arcomba lihegett és eszelős vigyort villantott rám, majd ijedten hátrált meg. Így járt a seggfej.
- Még mindig úgy látod, hogy testi épségem miatt kell elmennem? – kérdeztem dühösen. Kezdem unni ezt a folyamatos elutasítgatást. – Még mindig nem fogod fel, hogy meg tudom magam védeni? Ismersz. Túlélő vagyok, és egyébként sem úgy tervezem, hogy te leszel gyilkosom. – mondtam határozottan, mintha ez az egész olyan magától értetődő lenne. – Viszont itt vagyok és segítek, mert egy dologban igazad volt. Egyedül nem lehetsz ezen túl. – Magam sem értem, miért mondom ezt. Segítek? Pont én? Oké, hogy a nyüzsgő barátai messze vannak, de felesleges lenne megpróbálnom pótolni őket. Nem akarok a barátja lenni. Tulajdonképpen, nem tudom, hogy mi akarok lenni. Egy azonban biztos. Ha elkezdek az ő problémáján segíteni, vele foglalkozni, akkor kevesebbet fogok agyalni a saját bajomon. Vajon jó ez nekem? Nézőpont kérdése.
zeneszám • megjegyzés • ©



Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Vissza az elejére Go down
 

A nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

 Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Lakónegyed :: Salvatore birtok
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 1 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3