A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
tear you a p a r t
† Tartózkodási hely :
here, blink, there ⊃
† Hobbi & foglalkozás :
dealing with rats ⊃
† Humor :
bad ⊃



Mabel Chevalier ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Júl. 17, 2014 4:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2




genevieve & davina
Why should I trust you?
Nem nyugodtam meg attól, hogy azt mondta nem akarja a halálomat. Hiába találtam egy olyan boszorkányt, aki velem összefutva nem ránt kést a gyomromban megjelent görcs nem akart szűnni. De nem is én találtam őt... ő jött ide, ő keresett meg. Tudta, hol leszek, mégsem álmomban próbálta meg elvágni a nyakam. Ez tényleg jó jel, ugye? Mégsem várhatja el tőlem senki, hogy teljesen közvetlen legyek vele és mosolyogva figyeljem minden mozdulatát, amelyek még akkor is sokkal jobban hasonlítottak egy ragadozóéhoz, mint egy kedves barátéhoz, ha nem azért jött, hogy eltegyen láb alól. Már próbáltam felkészülni arra, mi lenne, ha egyszer elkapná valami rohamféle és nekem támadna... hiszen a saját anyámról sem gondoltam volna, hogy elfordítja a fejét, amikor sikítozva könyörögtem neki, hogy ne engedje a feláldozásomat.
Bólintottam egyet. Megértettem a történetét és ismertem a Mikaelson család női tagját is, aki a testvéreivel együtt nem nyerte el a szimpátiámat, kicsit talán meg is sajnáltam a Genevieve-ként bemutatkozó nőt. Vajon mit tehetett, hogy halálra ítélték? Milyen ballépés okozta a halálát? Nem mintha az én problémám lenne, mégis felvetődtek bennem ezek a kérdések.
- Nem tudok semmit arról, amire kíváncsi vagy. - Mondtam őszintén. Fogalmam sem volt, hogy térhetett vissza, hiszen az aratás befejeztével is nekünk, feláldozottaknak kellene ismét az élőkhöz tartoznunk, nem a régi boszorkányoknak. Ebben is hazudtak volna? Persze, hogy hazudtak. Azt akarták megetetni velünk, hogy veszélytelen az egész... hogy semmi baj nem lesz. Ehelyett három barátom halott és a fejemet tenném rá, hogy akkor sem térnénk vissza, ha befejeznénk a szertartást. - Nem tudom, hogy térhettél vissza és nem tudom, miért hiszed azt, hogy segíthetek neked. Semmi közöm ahhoz a varázslathoz, ami visszahozott az életbe. Tehát... mit szeretnél tőlem? - Én csupán életben akarok maradni. Miért ilyen nehéz nekem megadni ezt az ajándékot?


▲ remélem megfelel ^^ ▲ runaway ▲ - ▲ made by K & M
Vissza az elejére Go down


† Tartózkodási hely :
Δ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Δ revenge
† Humor :
Δ bittersweet



Genevieve Larouche ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 14, 2014 9:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

you are the powerful witch, aren't you?

Felvontam a szemöldököm, de mosolyom egy pillanatra sem szünetelt. Mégis, erre mit kellene felelnem? Nem mondhatom, hogy igen, ha eljön az idő, szívesen fogok közreműködni abban, hogy feláldozzák őt úgy, ahogyan annak történnie kell. De jelenleg kisebb bajom is nagyobb annál, minthogy az aratással foglalkozzam. Nevetséges az egész, hogy ez a lány meg tudott szökni. Bár, ha az információk nem csalnak, minden forrása megvolt ahhoz, hogy el tudjon tűnni, méghozzá egy talpraesett vámpír keze által. De mindezt majd később.
- Nem. Nem tartozom azok közé, akik az aratás véghezvitelét tűzték ki álmukként. A nevem már tudod, én is a tiéd... talán túl is léphetünk az etikett formalitásain - köszörültem meg a torkom, majd helyet foglaltam a mellette levő padsorban, miközben arcát fürkésztem.
- Még csak egy fiatal, tizenhat éves kislány vagy, és ennyien a halálodat akarják... de én nem tartozom közéjük. A segítségedre van szükségem - ejtettem ki a lényeget, mely tükrözte is a valóságot, majd félre billentettem fejem, és ismét megköszörültem torkomat. - Közel száz éve jártam a holtak mezején... a halálomat állítólag az akkoriban tomboló járvány okozta, de valójában a Mikaelson család egyetlen női tagja vetett véget életemnek - suttogtam, hiszen tudtam: ő pontosan tudja, hogy kiről beszélek. Ez a lány mindennél erősebb.
- Azt hittem, csak akkor van esélyem visszatérni, ha az aratás végbemegy. De mikor visszatértem, megtudtam, hogy a szertartás nem fejeződött be. Nem, mert az egyik felkészített boszorkányt megmentették. Így minden, ami velem történt, érthetetlen. Valakinek a saját életét kellett adnia azért, hogy visszahozzon... de nem tudom, hogy ki tette. Nem tudsz róla semmit... Davina? - kérdeztem, s arcom nem mutatta, de tűkön ültem a kíváncsiságtól.

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
tear you a p a r t
† Tartózkodási hely :
here, blink, there ⊃
† Hobbi & foglalkozás :
dealing with rats ⊃
† Humor :
bad ⊃



Mabel Chevalier ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 14, 2014 10:41 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2




genevieve & davina
Why should I trust you?
A vörös hajú nő valamiféle balsejtelmet hordozott. Ránéztem és átfutott rajtam egy olyan érzés, miszerint nem barátkozni jött ide és nem csak egyszerűen betévedt ebbe az elhagyatott, a városlakók által egyébként messze elkerült templomba. Senki sem jár erre. Csak én, Marcel, Kieran atya és néhanapján a pap unokahúga, Cami. Mióta az a mészárlás megtörtént... mindenki jobbnak látta nem átlépni a templom küszöbét. Milyen jól teszik! Ha tudnák, hogy a padláson egy lány él, aki boszorkány... bár lehet, hogy az itteniek már meg sem lepődnének ilyesmin.
Gyanúm beigazolódott, a nő ismert. Tudta a nevem és azt is, hogy ki és mi vagyok. Mosolya ijesztő volt és mély levegőt kellett vennem, amikor szóba került az aratás. Eddig is éreztem valami furcsát... mintha közünk lenne egymáshoz... mintha ismernünk kellene egymást, de csak most villant a fejembe a gondolat, miszerint a nő valószínűleg boszorkány. Akkor is ilyet éreztem, amikor a lányokkal voltam, akiket feláldoztak. Megéreztük, hogy egy csoportba tartozunk. Viszont ő... ha boszorkány és az aratásról beszél, akkor semmi jóra nem számíthatok.
- Miről kellene beszélnünk? - Kérdeztem. Megpróbáltam magabiztosnak mutatkozni és bízni abban, hogyha készül valamire, akkor meg tudom védeni magam. De belőle sugárzott az, hogy tisztában van magával, az erejével, mindennel. Én? Csak azt tudtam, hogy dühös vagyok, akkor lerombolhatom a templomot, annyi erő burjánzik bennem, amit ugyan kellő gyakorlással próbálok irányítani, néha mégis kicsúszik a kezem közül a gyeplő. - Te is egy vagy közülük? Azok közül, akik fel akarnak áldozni? - Tettem fel sóhajtva a kérdést és felállva ültömből tartottam tőle a tisztes távolságot.


▲ remélem megfelel ^^ ▲ runaway ▲ - ▲ made by K & M
Vissza az elejére Go down


† Tartózkodási hely :
Δ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Δ revenge
† Humor :
Δ bittersweet



Genevieve Larouche ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 28, 2014 9:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

you are the powerful witch, aren't you?

Türelmesen vártam. Ennél többet ezen a helyen aligha tehettem. S ez volt az egyik legfőbb erényem. Ha az ember majd' száz évig halott, megtanul várni. Arra, hogy talán kap egy új esélyt. Egy új esélyt, mely lehetőséget ad bosszúra, egy új életre... vagy várni arra, hogy minden reményt sötétség borítson be, és ne maradjon más, csupán végső elkeseredés, és a teljes megsemmisülés. Ez várt rám is, míg néhány nappal ezelőtt meg nem történt a nagy áttörés, és ismét New Orleans utcáin sétáltam. Minek köszönhettem a váratlan második esélyt? Ennek az okát én is tudni akarom! Nem véletlenül járok körbe minden boszorkányt, és kérem a tudásukat, hogy rájöjjek: ki segített nekem visszatérni egy olyan időbe, melyről tudtam, hogy háború bontakozik. Ehhez nem kellett sokáig élni, hogy rájöjjek. Kegyetlen a mai világ. Míg egykoron vírus pusztította az embereket, ma már ember pusztít embert. Egyszerűen a mai ember szégyenfolt az egész történelem hátán!
- Davina, ha jól sejtem. Genevieve. - sétáltam oda elé, és ahelyett, hogy kezet nyújtottam volna felé, csak biccentettem egyet, ahogyan ez egykron a boszorkányok között szokás volt. De mit tudhat erről egy 16 éves boszorkány? Hiszen ha az információim helyesek, pontosan ennyi idős. - A lány, aki Marcel kis segédje. És az előző aratást élve megúszta. - tettem még hozzá egy kisebb mosollyal, majd végigmértem. Nem 16 évesnek tűnt, idősebbnek. Talán az a hatalmas erő, melyet magában tud, idősebbé tette kinézetét, hogy felfigyeljenek rá mások? Ezek túl komoly kérdések még számomra is.
- Beszélnünk kell.

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
tear you a p a r t
† Tartózkodási hely :
here, blink, there ⊃
† Hobbi & foglalkozás :
dealing with rats ⊃
† Humor :
bad ⊃



Mabel Chevalier ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Máj. 15, 2014 10:21 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2




genevieve & davina
Why should I trust you?
Boldog voltam. Nem is tudom, mikor éreztem magam utoljára ilyen jól, hiszem Marcel szabad utat adott, engedélyezte, hogy a városban járkáljak. Persze ott voltak a feltételei: vigyázzak magamra és semmiféleképpen ne álljak szóba a Mikaelson-okkal. Mondania sem kellett volna, hiszen magamtól sem tettem volna... azzal a céllal jöttek a városba, hogy visszavegyék és azok alapján, amit Marcel mesélt, egyáltalán nem tetszett nekem ez az ötlet. New Orleans már Marcel birodalma, én pedig szárnysegédjeként, szinte a lányaként természetesen mellette állok és segítek neki ennek a helyzetnek a megtartásában. Az életemet köszönhetem ennek a férfinak... ha ő nem lenne, akkor hónapok óta egy kriptában porosodnék arra várva, hogy mikor száll belém újra a megváltó élet. Persze ha jönne... nem hittem az aratásban és az újrakezdésben. Amikor láttam, hogyan vágják el a velem egykorú barátnőim torkát, megijedtem és menekülni akartam... nem gondoltam volna, hogy a vén boszorkányok ennyire elvetemültek tudnak lenni. A szemeik meg sem rezzentek, a kezük remegés nélkül szegezte a pengét a lányok ütőereihez és engem sem kíméltek volna, ha nem lép közbe Marcel és a csapata. Életem legszörnyűbb éjszakája volt és a mai napig beleremegek, ha rá kell gondolnom.
Készülődtem, elvégre ha már mehettem, akkor miért ülnék a padláson? Éppen a cipőmet húztam a lábamra, amikor felkaptam a fejem. Fura érzésem támadt, mintha lett volna valaki a közelben. Maga az érzés nem volt fura, hiszen gyakran éreztem ilyesmit: ha a boszorkányok varázslatot gyakoroltak, szüntelen le kellett hunynom a szemem és láttam magam előtt a történteket. Most nem ilyen intenzíven éreztem, mindössze azt tudtam, hogy boszorkányillat van a levegőben. Kirázott a hideg, megakadtam a végzett mozdulatban és mély levegőt vettem. Hol lehet? A templomban? Manapság nem sokan járnak ide, a mészárlás óta nem volt kedvelt a hely a lakosok körében. Meg tudtam érteni.
Összeszedtem magam és az ajtó felé indultam. Lépteim óvatosak voltak, nem akartam zajt csapni, de a padlásról lefelé vezető lépcső deszkái nem voltak a legstabilabbak, így a nyikorgás elkerülhetetlen volt. Kidugtam a fejem a faburkolat mögül és láttam, hogy tényleg nem vagyok egyedül. Egy nő járkált a padsorok között. Sütött belőle a magabiztosság, a belőle áradó erő csak hab volt a tortán. Rémisztő is lehetett volna, de mióta kezdtem öntudatomra ébredni, bátrabbnak éreztem magam, mint bármikor máskor. Valószínűleg emiatt tettem meg a maradandó pár lépést, hogy kilépjek a sötétség takarásából, egyenesen az oltár elé sétálva. A vörös hajú nő háttal állt nekem, én pedig leültem az oltár előtt helyet foglaló kőlépcsőre.
- Segíthetek? - Sokkal inkább kérdeztem volna meg egyenesen, hogy ki vagy te, mégis moderáltam magam. Talán érdemesebb kedvesen kezdeni.


▲ remélem megfelel ^^ ▲ runaway ▲ - ▲ made by K & M
Vissza az elejére Go down


† Tartózkodási hely :
Δ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Δ revenge
† Humor :
Δ bittersweet



Genevieve Larouche ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 19, 2014 8:15 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

to Davina; you are the powerful witch, aren't you?

A szokás, miszerint templomba járjak, már régen kihalt az etikettemből. Ahogy körbenéztem, feltűnt, hogy valószínűleg másoknál is. De nem is imádkozni jöttem ide, hiszen van annál fontosabb dolgom is ebben az évszázadban, ha már az előzőt nem használtam ki rendesen. Naivságom immáron teljesen a múltté, és ki fogom használni azt, ami a rendelkezésemre áll. Azt is, ami nem. Ennyi az egész.
Davina a fontossági sorrend következő tagját képezte a listámon. Nem láttam eddig a lányt, nehéz volt rábukkannom anélkül, hogy ne kerülhessek veszélybe. Egy ártatlan 16 éves kislány, akit majdnem feláldoztak az Aratás keretein belül. S mivel a feladat elbukott, Davina minden erőt megkapott, melynek a földbe kellett volna jutnia. Ezért is volt számomra olyan érdekes. Marcel az ellenségeim közé tartozott, ám tény, hogy én az utálatot és haragot egészen máshogy fejezem ki, nem dühös szavakkal. Davina-nak azonban ezekről nem kell tudnia.
Ahogy végigsétáltam a padsorok között, a mennyezet felől éreztem azt a különös erőt, melyről Agnes beszélt. Ő pedig bizonyosan tudja, hogy mit beszél. Davina-nak itt kell lennie. És úgy kell vele beszélnem, hogy arról Marcel ne szerezzen tudomást.
Erőm teljében éreztem magam, amit nehezen értettem. Hiszen ha az életem az Aratásnak lenne köszönhető... kétlem. Akkor Davina-nak már halottnak kellene lennie. És bíztam abban, amit Agnes mondott; két boszorkány megérzi egymás közelségét.
Vissza az elejére Go down


† Tartózkodási hely :
Δ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Δ revenge
† Humor :
Δ bittersweet



Genevieve Larouche ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 19, 2014 7:55 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
***
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 5:02 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
Vissza az elejére Go down
 

Padsorok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros :: St. Anne templom-