Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
psycho ••
Tartózkodási hely :
mystic falls ••
Hobbi & foglalkozás :
hobby doctor ••
Humor :
interesting ••



A poszt írója Noel Henderson
Elküldésének ideje Vas. Aug. 20, 2017 2:23 pm
Ugrás egy másik oldalra

to marlena

Azt azért sejtettem, hogy … nem lesz olyan egyszerű elmagyaráznom, hogy miért nem kerestem. Nem mintha nem lenne több jól átgondolt és logikus érvem is erre. Felkészültem, én már hetekkel ezelőtt is felírtam a pro és kontra érveket. Az, hogy nem kerestem, logikus döntés volt, így hát ezt kellett tennem. Arról nem is beszélve, hogy közben ő is eltűnt, én pedig meghaltam, azt hiszem már nem jó az útlevelem. Az pedig túl feltűnő, ha megölöm a határőröket. Arról nem is beszélve, hogy nem szeretek utazni. Az új környezet új ingereket jelent, ami új veszélyekkel jár. Arról nem is beszélve, hogy mi lenne velem, ha megéheznék, mondjuk … Texas-ban? Nem ismerem a helyet, hova menjek enni? És ha olyan helyre megyek, ahol nem jó az étel? Csupa nehéz döntés, ami megnehezíti a spontán utazást.
-Az is vagyok! – emelem fel a kezemet védekezően. – De azért jobban örülnék, ha inkább az mondanád, hogy … élőnek kéne lenned! – nem, mintha annyira ellenemre lenne ez az élőholt lét. Vámpírlét. Fura így hívni, mert hát … láttam sajnos Twilight filmeket, a nővérem miatt kénytelen voltam megnézni. Azok után nehezen hívom magamat vámpírnak. – Ami azt illeti … kicsit mindkettő vagyok. Kissé bonyolult, és nem sok használható van a neten róla. – húztam el a szám. Csupa hülyeség terjeng a neten. Kipróbáltam magamon igen sok mindent. Mint kiderült, képes lennék elégni a fényen, a fokhagyma azonban nem árt, csak … én utálom. A szentelt vízbe még nem fejeltem bele, de … majd az is sorra fog kerülni előbb-utóbb.
-Hát, tudod … azokról a plakátokról. Kissé előnytelen képet választottak rólad, de azért … nem olyan rossz. Az én halottkémi jelentésem rosszabb. – fintorogva gondoltam vissza. Megkellett ölnöm a dokit, mert … nem is tudom miért, egyszerűen csak nagyon megakartam ölni. De mikor megláttam, hogy milyen képet készített rólam … sikerült a legelőnytelenebb profilomat lekapnia. Már csak ezért megöltem volna, úgyhogy végül mindenféleképpen az utolsó műszakja lett volna az. – Honnan tudod? Lehetnék … zombi. Vagy Jézus. – vonom meg a vállam. Az biztos, hogy sokkal okosabb Jézus lennék, mint az előző volt. – Egyébként meg, szereztem egy ilyen napvédő gyűrűt. Ha rajtam van, nem gyulladok meg. – mutattam fel a gyűrűsujjamon lévő tárgyat. Elég hasznos kis csecsebecse, habár én mindig is éjszakaibagoly voltam, azért … nem hátrány, ha az ember ki tud ugrani egy pizzáért anélkül, hogy szénné ég.
- Naná! Csak hajukat megfogom így, és … meghúzom! – mutogattam el, beletúrva a saját hajamba. Klasszikus fejletépős ölés. Először véletlenül csináltam, segíteni akartam egy lánynak, aki hányt, de … nos, végül is segítettem. Utána már nem hányt. – Egy kocsit is feltudok emelni. De nem szoktam, nem vagyok felvágós. – soha nem szerettem a felvágós embereket. Sok olyan vett körül az egyetemen, és valamiért ők sem bírtak engem. Ha én nem tudtam, valószínűleg ők se tudják az okát, elvégre én okosabb vagyok náluk. – És képzeld, nem tudom felvágni az ereimet sem. Durva, mi? – kérdeztem vidáman. Mikor az orvos megvágott, láttam, hogy … szinte nem is vérzek, egyből rendbe jöttem. Kíváncsi voltam, hogy miként megy ez, így hát … fogtam egy kést és elvágtam a csuklómat. Az eredmény pedig elképesztő volt. Ha rátudnék jönni, hogy mi okozta ezt a fajta … mutációt, tuti átneveznék a Nobel-díjat.
■ ■ the chain ■ ■ 27  ■ ■credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
amen
Tartózkodási hely :
◆ the road so far ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ playin' with gangstas ◆
Humor :
◆ creepy ◆



A poszt írója Marlena Gorecki
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 17, 2017 12:59 pm
Ugrás egy másik oldalra

♥ ♥ ♥

Mozdulatlanságba dermedve hagyom, hogy lefejtse magáról a kezeimet. Még mindig nem igazán hiszem el, hogy ez a valóság lenne… Annyi kérdésem támad, mégsem vagyok képes egyetlen szót sem kinyögni az ajkaimon. Miért? Miért pont most? Hol voltál eddig? Hogy találtál rám? De tudom, hogy ezeket a kérdéseket nem itt és nem most fogom feltenni – mint ahogyan abban sem vagyok biztos, hogy valaha is fel fogom tenni neki ezeket a kérdéseket. Lehet, hogy egyszerűen csak elsétálok innen. Faképnél hagyom, és elsétálok, igen. Mert a valóság túl fájdalmas ahhoz, hogy szembenézzek vele. Nem mondhatnám, hogy fel voltam készülve egy ilyen eshetőségre, hogy Noel visszatér a halálból. Én már túlléptem rajta… Meggyászoltam, és elfelejtettem. Másvalaki lett belőlem. Nem… nem térhet vissza, pont most… hogy árnyéka lettem önmagamnak…
És mégis itt van. Teljes valójában.
Az ujjaim görcsösen rándulnak a kezei között, de csak a levegőt markolják. Fogalmam sincs hirtelen, hogy megöleljem, vagy inkább megöljem… de minimum, hogy felpofozzam, mert… Nem vagyok ostoba. Ha ez tényleg ő, és tényleg életben van, akkor hol volt idáig? Miért hagyta, hogy a mérhetetlen magány és a kétségbeesés egy olyan útra sodorjon, amit sosem akartam magamnak? (…) Persze nem kenhetem rá; az én döntésem volt, az én választásom. Mégis… ha akkor tudom, hogy életben van, biztosan nem úgy alakultak volna a dolgok, ahogy. Mexikó. A testvérpár. A gengszter élet. A hitem megtagadása. Legalábbis részben…
Nem akarom, hogy így lásson. Nem akarom, hogy megismerje az új énemet. Azt a valakit, aki lett belőlem…
- De ezt nem értem… – szólalok meg végre, de a hangom alig hallható, csupán vérszegényen visszhangzik a gyóntatófülkében. – Neked halottnak kéne lenned! – És egyszerűen képtelen vagyok leplezni a kétségbeesett élt a hangomban. Félreértés ne essék; örülök, hogy él… nagyon is. Csak nem értem.
Aztán csakhamar a tudatomba robban egyfajta felismerés, egyfajta kínzó megvilágosodás. És emlékek. Emlékfoszlányok és apró, karmazsinvörös vértől csillanó szilánkok a múltamból. A pillanat, amikor lemészárolták a családomat. Vérszomjas fenevadak. Mert ha Isten létezik, akkor létezik a gonosz is. Ha fény van, ott a sötétség is. Mint ahogyan a méregre a gyógyír – nem létezik a kettő egymás nélkül. Viszont ezek a démoni bestiák megölték a szeretteimet, méghozzá a szemem láttára. Sosem meséltem senkinek erről, tudtam, hogy úgysem hinnék el. Így Noel sem ismeri a múltamnak ezen gyalázatos részét… Ugyanakkor felmerül bennem a kérdés, hogy vajon ő is egy lett közülük? Feltámadt, akár az élőhalottak… Noha a bőre tűzforró, ez még semmit sem jelent. Legfeljebb csak annyit, hogy ma már táplálkozott… valakiből…
- Miről beszélsz? – tettetem a hülyét, mert így egyszerűbb, mint megmagyarázni azt, hogy miért is köröznek. Nem mintha ne tudná, hiszen egy időben híres voltam – a túsz, aki végül az elrablóinak cinkostársává vált. Csúcs sztori! És a legszomorúbb az, hogy nem is tudnék belekötni, merthogy pontosan így történt mindez. – És neked nem veszélyes? – rándul magasba a szemöldököm pimaszul. – Nem kéne elolvadnod itt, vagy valami? – célozgatok az egyértelműre. – … vámpír lettél, ugye?
Ám a következő kérdését meg sem hallottam. Ha tehetem, akkor én sem ölök… Nem vagyok vérbeli, született gyilkos. Nem úgy, mint Richie és Seth. De megteszem, ha nagyon muszáj – mert már nem ugyanaz a személy vagyok, aki régen voltam. Őt viszont sosem kérném erre, mint ahogyan mást sem…
- Ugye csak viccelsz? – pillantok rá elkerekedett szemekkel. – Tényleg képes lennél rá? – kérdezi ezt az álszent szentfazék, aki valószínűleg ugyanúgy megtenné, ha nem lenne más módja a menekülésnek. „Tényleg képes lennél rá?” Értem, miattam gyilkolni? Csak azért, hogy én megmeneküljek? Bevallom, ennek gondolata valamiért furcsán jóleső érzéssel tölt el. Itt, Isten házában, ahol vétek ilyen bűnös és mocskos gondolatokról fantáziálni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
psycho ••
Tartózkodási hely :
mystic falls ••
Hobbi & foglalkozás :
hobby doctor ••
Humor :
interesting ••



A poszt írója Noel Henderson
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 03, 2017 3:55 pm
Ugrás egy másik oldalra

to marlena

Dühös voltam, mikor feltámadtam. Dühös és boldog. Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy ez a megoldás. Mikor tudomást szereztem a vámpírokról, megtartottam magamnak őket. Ha belegondolok, hogy a kis külvárosi laboromban mennyit kínoztam őket … pedig a megoldás a vérük volt. Nem azért fecskendeztem magamba aznap, hogy végül így járjak. Csak kíváncsi voltam a hatására, eszembe sem jutott az az eshetőség, hogy Zara leszúr engem. Viszont mikor feltámadtam, tudtam, sejtettem, hogy a vér a megoldás. A kutatásaimat azonban a halálom után elpusztították. A rendőrök voltak figyelmetlenek, vagy Zara akart eltűntetni rólam mindent … kitudja, de kezdhettem mindent elölről. Így azonban már nem kell kísérleti alany, annak ott vagyok én is. Zara csak késleltetett, nem fog megakadályozni abban, hogy elnyerjem azt a Nobel-díjat. Amit utána egyébként Henderson-díjnak fognak hívni, ebben szinte biztos vagyok.
Csak várnom kell. Előbb-utóbb majd biztos betér ide. Nekem most elég sok időm van, mióta meghaltam … technikailag. Még mindig kicsit fura belegondolni, hogy akár kétszáz múlva is élhetek , és egy percet sem öregedek majd. Az „időm, mint a tenger” mondás így mondhatni valóban értelmet nyert végre. Azonban azt továbbra sem értem, hogy az emberek miért járnak templomba. Nem elég, hogy az egész vallás egy nagy humbusz. A papok pedig a legkevésbé sem segítőkészek. Már szinte rosszul érzem magam, amiért nem kapok választ. Ki is sétálnék sértődötten, ha nem hallom meg a nevem. A nevem egy ismerős hangon. Elképedek, ahogy közelebb hajolok, hogy megbizonyosodjak arról nem csak képzelődöm. Már volt ilyen, nem is egyszer. Szóra nyitnám a szám, de beszélni már nem tudok, mert épp ekkor kezdi el fogdosni az arcomat, ami olyan furán ér, hogy hirtelen beszélni is elfelejtek.
-Csak óvatosan, kiszúrod a szemem! – mondtam, ahogy a kezei után nyúlva azokat elválasztottam az arcomtól. Nem mondom, hogy nem esett jól, de … kissé fura ez a spontán arcmasszás, főleg itt, Isten állítólag házában. Ha már itt tartunk, maga Isten is állítólagos. – Örülök, hogy látlak … tudtam, hogy eljössz majd ide! Csak azt nem, hogy … pont ide. – utalok a gyóntatószékre. Ide azok jönnek, akiknek valami gondjuk van, amit elakarnak mondani, nem? Neki mégis miféle baja lenne? Azon kívül, hogy felcsapott bűnözőnek. – Az Úristennek semmi köze hozzá. – ráztam meg a fejemet. Egyébként se voltam róla soha jó véleménnyel, ha létezik is, nem lenne velem valami kedves. – Ez egy … érdekes történet. Dióhéjban … rájöttem, hogy csinálta Jézus azt a feltámadós trükköt. – ez persze így nem igaz, mert nem néztem eléggé után a dolgoknak, de … én magam is feltámadtam. Talán ő is így csinálta, ha létezett. – Úgyhogy, élek! Bár ez azt hiszem nézőpont kérdése. – a szívem nem dobog, biológiailag halott vagyok, vagyis … mondhatni. A legtöbb folyamat a testemben már nem működik. És mégis, jobban érzem magam, mint valaha! – Egyébként, nem veszélyes itt lenned? Körözött gyilkos vagy, láttam pár rendőrt rólad kérdezősködni. – egy pillanatra lestem csak ki az ajtón, és megpillantottam a rendőröket, akik valószínűleg utánam tértek be, mert nem láttam őket, mikor bejöttem. – Úgy látszik már itt is vannak. Megöljem őket? – ajánlottam fel, talán kissé túl komolyan is. Őszintén szólva, nem olvastam el teljesen a kiragasztott plakátokat, de … mivel szép hosszú volt, gondolom elég sok mindent rosszat csinált. Ami fura … nem néztem volna ki belőle, hogy embereket öl. Habár, én is azt teszem néha, igaz?
■ ■ the chain ■ ■ 27  ■ ■credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
amen
Tartózkodási hely :
◆ the road so far ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ playin' with gangstas ◆
Humor :
◆ creepy ◆



A poszt írója Marlena Gorecki
Elküldésének ideje Kedd Aug. 01, 2017 6:03 pm
Ugrás egy másik oldalra

♥ ♥ ♥

Eltelt… hány év is? Leléptünk Mexikóba, mondván, hogy így majd jobb, így majd könnyebb lesz. Egy ideig tényleg könnyebb volt az életünk; nem kellett menekülnünk, sem bujkálnunk az ottani hatóságok elől. Szabadok voltunk. Még ha csak kis ideig is. Aztán… a világ ismét a feje tetejére állt. Úgy tartják, ha az ember egyszer belekeveredik valamibe, akkor nehezen mászik ki belőle. Vagy van, hogy egyáltalán nem. A múlt valahogy, valamilyen formában mindig visszaköszön. Egy nevetés. Egy mosoly. Egy ismerős arc. De néha elég a tükörképünk is, hogy mindig emlékezzünk arra, hogy kik voltunk egykoron. Ez rám is ugyanúgy igaz. Nem mindig voltam üldözött, nem mindig voltam űzött vad. A fiúk igen – számukra inkább a szabadság és a békés élet volt elviselhetetlenül idegen. Vissza is keveredtek oda, ahonnan elkezdték… Oda, ahol minden elkezdődött! Vissza… a legelejére… Vissza Mexikó és a Texas előtti időkre. És természetesen rántottak magukkal engem is. Rántottak? Nem, magamtól jöttem.  Önszántamból tartottam velük ismét. Mert ők az én családom, és nem tudom, hogy mi lenne velem nélkülük. Senki más nincs számomra, csak ők… és a romlás. Nem ugyanaz a lány vagyok már, mint aki régen voltam. Ráadásul az, hogy boszorkány vagyok magától értetődően kizárja azt, hogy higgyek Istenben és a kereszténységben. Az igazság az, hogy lassan már én sem tudom, hogy miben hihetnék. De minden éjjel szoktam imádkozni; mert csakúgy, mint ahogyan Richie és Seth sem tud más lenni, mint aki… én sem tudom megmásítani a múltamat. És azt, hogy honnan jöttem… Változtam, rengeteget változtam – bizonyára senki sem ismerne már fel a múltamból –, de van, ami örökre bélyeget nyomott a lelkemre, és amitől akkor sem tudnék megszabadulni, ha tüzes piszkavassal próbálnám kiégetni magamból. Ilyen a hitem. Magam sem tudom, hogy miért és hogyan tudok még mindig hinni abban, amiben régen, hiszen… annyi rossz dolog történt… De ez, ez az aprócska szilánk maradt meg abból a lányból, aki voltam. Imádkozok, másnap meg fegyvert szegezek egy ártatlan arcához – persze nem akarom én bántani, soha nem is akartam bántani azokat, akiknek az arcához fegyvert nyomtam, és akarva-akaratlan de végül csak sikerült bántanom őket… néhányukat. Nem akartam ártani nekik, tényleg, csupán kellett a pénz, hogy túléljünk… hogy továbblépjünk, hogy jobbak legyünk önmagunknál. Hogy amikor lefekszünk, mondhassuk azt, hogy na, majd holnap, holnap majd minden más lesz! Pedig mindig ugyanolyan a másnap, semmi sem változik. Vagy csak rosszabb lesz… Mexikóból is menekülnünk kellett, és elhagyni Texas környékét, ahol szintén köröznek minket. Sorsot húztunk, hogy mi legyen a következő állomás, ahol talán nem keresnek minket. New Orleans. Itt születtem, itt nőttem fel, és itt… valamiért mégsem keresnek. Talán elképzelhetetlennek tartják azt, hogy valaha is visszajönnék.
De most visszatértem. Visszatértünk.
És még magam is elhiszem azt a hazugságot, hogy itt majd minden más lesz. Magam is elhiszem, hogy még mindig van számunkra bűnbocsánat, és hogy a fiúk lelke megmenthető (…) nem beszélve az enyémről.
A templom, ahova régen is jártam, apáékkal jártunk ide – minden áldott nap ellátogatok, Seth és Richie tudtán kívül. Ez az én titkom. A mentsváram. A régi önmagam utolsó darabkája.
De egyre gyanúsabbá válik az ittenieknek. Senki nem tud rólam semmit. És ilyenkor jönnek a kérdések. Ki ez a lány? Hova való? Honnan érkezett? Megannyi kérdés, de semmi válasz. Hazudozhatnék, de… idővel a hazugságok egy nagy és ragacsos masszává állnak össze, amely kibogozhatatlan. Lebuknék… Ezért hát inkább nem mondok senkinek semmit, csak csendben imádkozok, és élvezem a templom atmoszféráját. Ám a titokzatosságnak is megvan a maga keresztje – amikor is az egyik nap két egyenruhás rendőrtiszt lép be az általam oly’ imádott kis kápolnába. És érzem, érzem, ahogy a levegő megtelik feszültséggel. És érzem, ahogy a szívem nagyot dobban ijedtében. Engem keresnek? Értem jöttek? Megmoccan bennem valami. A túlélés. Az ösztön. Menekülni kell… Vége van. Ide is eltaláltak. Megtaláltak minket. Lebuktunk. Ennyi volt…!
A kijárat felé veszem az irányt, csakhogy azt is elállják. Merthogy a két egyenruhás rendőrből hirtelenjében három lett. Egyetlen másodpercem van csupán, hogy ne lásson meg a kijárat felé tartó úton – pont a látószögében vagyok. Itt most, itt a vége – érzem, ahogy a szívem immár a torkomban dobban. Dühödten, mintha valósággal ki akarna szakadni a helyéről.
Utolsó mentsvárként és jobb ötlet híján beugrok a közeli gyóntatófülkébe, ahol már azóta nem jártam, hogy letértem volna a helyes útról, és ami… egyértelműen már foglalt. Csakhogy az érzés, amely ott fogad még inkább elviselhetetlen, mint a siralmas helyzet, amely odakint vár. Egy lidérc. Egy szellem a múltamból… A felismerés szinte gyötrelmesen robban bele a tudatomba. És én sikítanék… ha nem fognám mentem a kezemet a szám elé, betapasztva azt, nehogy meghallják a rendőrök, akik éppen engem keresnek.
- NOEL! – hitetlenkedve, elkerekedett szemekkel tanulmányozom a vonásait. Ez tényleg ő? Hogyan lehetséges ez? Megőrültem… Igen, biztosan megőrültem! Merthogy évekkel ezelőtt temették el, az nem lehet, hogy… túlélte, és nekem elfelejtett róla szólni…?
- Úristen, ez tényleg te vagy? Életben vagy? Mi történt veled? – zúdítom rá a kérdéseimet, levegőt sem veszek közben. A kezem pedig szemtelenül indul felfedezőútra az arcán. Kitapogatom, hogy tényleg őt látom-e, vagy szimplán csak összetévesztettem valakivel a sötétben, a zavarodottságom közepette és az indulat hevében.


A hozzászólást Marlena Gorecki összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 07, 2017 8:35 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
psycho ••
Tartózkodási hely :
mystic falls ••
Hobbi & foglalkozás :
hobby doctor ••
Humor :
interesting ••



A poszt írója Noel Henderson
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 20, 2017 8:34 pm
Ugrás egy másik oldalra

to marlena
Van az a fura helyzet, mikor nehezebb az élőket megtalálni, mint a holtakat. Ami ironikus, hiszen a holtak egyhelyben vannak. Habár ezt egymagam megcáfolom egy lépéssel. Viszont nehéz ráakadni arra, aki nem akarja, hogy ráakadj. Nehéz, de nem lehetetlen, ha az embernek jó a memóriája és van egy térképe. Illetve, ha be tud törni a rendőrségre. Szereztem magamnak egy körözési plakátot, kivágtam a képet és addig mutogattam, amíg egy kedves öreg néni mondta, hogy látta már. Nem meglepő mód egy templomban, valami közös éneklésen.
Rossz érzés fogott el, ahogy beléptem a templomba. Volt egy olyan baljós sejtésem, hogy esetleg kigyulladok abban a pillanatban, ahogy átlépem a küszöböt, de nem történt semmi. Ki kéne próbálnom majd a szentelt vizet is. Nem hiszek az ilyen mendemondáknak, de el kell ismernem, kell legyen valami alapja. Elvégre, meghaltam, most mégis itt vagyok. A nap eléget, ha nincs rajtam a limitált kiadású zöld lámpás gyűrűm, szóval … a szentelt víz miért ne marhatná le mondjuk az arcomat? A fokhagymával nincs bajom, a templomokkal azonban már annál inkább. Nem szeretem a vallást. Egyiket se, én a tudomány híve vagyok, a gondolat, hogy van egy mindennél nagyobb erő, ami irányít mindent … nevetségesen hangzik. Ami pedig fontosabb: soha nem bizonyították.
Azonban, mint a tudomány híve, szeretek kísérletezni, bizonyítani dolgokat, néha épp azzal, hogy bizonyítom, hogy nincs bizonyításuk. Éppen ez vezet oda, hogy végül egy gyóntatófülkében kötök ki. Megmondom őszintén, csak filmekben láttam eddig ilyet, de az egyik ajtó be van csukva, gondolom ott már ül egy pap és … csinálja, amit egy pap szokott. A semmit, gondolom.
-Még gyónás szűz vagyok, szóval … szabad ezt egyáltalán úgy, hogy nem vagyok hívő? – pillantottam oldalra, de alig láttam valamit abból, aki ott ült a mellettem lévő fülkében. Fura, hogy ezek a csuhások így szeretnek bujkálni a sötétben. – Nem tudom, hogy kell, de … mondok pár dolgot, maga meg varázsolhatna utána, hogy megkönnyebbüljön a lelkem. Jut eszembe, a maguk idejétmúlt álláspontja szerint … van lelkem, ha egyébként meghaltam? Úgy értem, ha meghalok, de feltámadok, tudja, mint Jézus, olyankor mi van a lelkemmel? Még az enyém, vagy az istenük lenyúlja? – kíváncsian vártam a választ. A hittan tanárom régen az igazgatóiba küldött, mert az ő szavaival élve: istenkáromlás, amit csinálok. – Az ajándékboltban mennyibe kerül a szentelt víz? – csaptam hozzá még egy kérdést, de valamiért nem érkezett válasz sem erre, sem a többire. – Maga … nem fog beszélni? – a filmekben ez mindig olyan egyszerű, de úgy tűnik a valóság az … valóság. Talán kell valami jelszó…

■ ■ the chain ■ ■ 27  ■ ■credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 19, 2014 7:55 am
Ugrás egy másik oldalra

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Gyóntatószék

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Belváros :: St. Anne templom
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3