A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Mystic Falls utcái


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Am I just destroying everything I touch?
† Tartózkodási hely :
● Javítóintézet ●



Agnes Fortier ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 22, 2016 8:02 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Agnes & Noah


[You must be registered and logged in to see this image.]
Csak egy aprót sóhajtottam, de nem feleltem semmit se már. Egyszerűen tényleg így éreztem, hogy amihez hozzáérek, vagy aki a közelembe kerül, azt valami baj fogja érni előbb vagy utóbb, vagy éppen elromlik. Attól függ, hogy tárgyról, vagy személyről beszélünk, ahogyan az se segített túl sokat, hogy még mindig túl nagy volt a káosz Rose-val való találkozásnak köszönhetően. Természetesen bűntudatom is volt amiatt, hogy miattam sérült meg. Nem akartam azt, hogy baja legyen, nem értettem, hogy miért akart hősködni, vagy legalábbis lenne tippem, de inkább sietve hessegettem el. Talán szégyen a futás, de nem minden esetben véleményem szerint. Néha jobb elfutni, mint esetleg meghalni, vagy kiszolgáltatottnak lenni.
Azt se értettem, hogy miként lehet ennyire kedves velem. Egyszerűen annyira szokatlan volt számomra, hogy egy pillanatra még az is átfutott a fejemben, hogy talán én vertem be a fejemet valahogyan és az egész csak a képzeletem szüleménye. Azok után, hogy a saját családom támadott hátba nem annyira meglepő szerintem az, hogy hasonló gondolataim voltak, illetve hogy nem túlzottan bíztam senkiben se, hiszen ha egyszer valaki elárul minket, akkor egyszerűen valami megrepedt odabent és többé a bizalom kulcsát túlzottan képesek vagyunk elrejteni. Ez alól pedig én se voltam kivétel.
- Nem is vágyok arra, hogy minden rózsaszín legyen, de szerintem arra senki se vágyik, hogy pont azok árulják el, akikben leginkább megbízik. A bizalom eleve törékeny dolog és sokan csodálkoznak azon, hogy milyen bizalmatlanná lett a világ. Szerintem annyira nem meglepő, hiszen sokan csak saját magukkal foglalkoznak, miközben könnyedén döfnek hátba mindenkit. – eredt meg a nyelvem, miközben meg nem érkeztünk a szállásig. Ez volt a baj, hogy vagy nagyon csendes tudtam lenni, vagy akkor is elmondtam a véleményemet, a gondolataimat, amikor senki se kérdezte. Talán túlzottan a két véglett belőlem azok az események után, amik odahaza történtek, és ami miatt egy idegen vidékre lettem száműzve. – Mármint ne vedd magadra, nem gondolom azt, hogy te is olyan lennél, mint a többség. – pillantottam rá sietve, hiszen nem akartam semmivel se megbélyegezni. Főleg nem azok után, hogy megmentett azoktól az alakoktól, meg nem is ismertem annyira, hogy már véleményt tudjak formálni róla, viszont eddig egészen kedvesnek és barátságosnak tartottam őt. A mosolyát pedig kisebb habozás után, de viszonoztam is, amikor a pillantásunk találkozott.
- Akkor hegyre fel… - kuncogtam el magam, de ezzel csak a zavaromat akartam leplezni, mert fogalmam sem volt arról, hogy miként fogom bírni felcipelni félig-meddig a másodikra, de muszáj lesz kitartanom. Eddig is már egészen kifáradtam, de sok választásom nincs, mert képtelen lennék magára hagyni. Sietve nyitom ki az ajtót és segítek neki eljutni az ágyig, majd pedig pillanatok alatt termek ismét az ajtónál, hogy becsukjam magunk mögött.
- Persze, azonnal hozom – pillantok körbe sietve a helységben, majd ismét rá nézek, míg végül sietve indulok el a fürdőbe. Könnyedén nyitom ki a szekrényt, hogy megkeressem a fájdalomcsillapítót, majd pedig az üvegpohárba engedek hideg vizet is. Már éppen indulnék vissza hozzá, amikor megtorpanok, a poharat egy pillanatra lerakom és inkább kiveszem az egész elsősegély dobozt, mert ki tudja, lehet a felsője alatt mégis csak lappang valami seb, amit eddig nem vettünk észre. – Pillanat és jövök! - Jöhet a pohár is, majd pedig, mint a forgószél úgy lépek ki a fürdőből is, hogy egyenesen felé induljak. Nem is sejtem azt, hogy esetleg magának ártott és nem valós sebeket fogok rajta találni.
- Itt is vagyok! – mosolyodom el, majd sietve adom a kezébe a poharat és ha engedi, akkor adok a kezébe két szem fájdalomcsillapítót is. Biztos, ami biztos, hiszen fogalmam sincs arról, hogy mekkora fájdalmai lehetnek. Ha van hely, akkor leülök az ágyszélére, ha nincs, akkor ha találok egy széket, akkor azt viszem oda az ágyhoz.
- Esetleg megnézhetem, hogy nincs e máshol sebed? – kérdezem meg óvatosan, majd ha igen a válasz és kell segítség, akkor segítek levenni a felsőjét is, hogy megnézzem a sebeket rajta, vagy éppen a karján, hiszen ki tudja, hogy hol sérült meg. Amint megtalálom a sebeit, akkor óvatosan megérintem ott. Bár magam sem sejtem, hogy a kicsit átfagyott kezem vagy a bőrérzékenysége lehet rosszabb. – Bocsi… - majd kissé ügyetlenül, de végül találok fertőtlenítőt, meg vattát is, így sietve kezdtem el megtisztítani a sebet. – Nagyon fájnak? – pillantok fel rá óvatosan, hiszen még mindig eléggé szarul érzem magam amiatt, hogy miattam sérült meg.







•• Words: 702 •• Music: Crush •• Note: Semmi baj! 40 •• ©


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Fuck! Eat! Kill! Now do it again!
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
† Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



Noah Christianson ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Nov. 17, 2016 1:48 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
to Agnes
Sosem gondoltam volna, hogy egy halandó fog teljesen lefegyverezni. Mert ez a helyzet. Ha akarnék, se lennék képes megölni. Nem azért, mert tehetne ellene bármit, azon kívül, hogy rám néz azokkal a nagy, barna szemeivel, de ez épp elég is ahhoz, hogy kész legyek teljesen. Gyilkolni akartam. Szenvedést okozni, majd elvenni egy életet. Akár egy védtelen nőét, mint amilyen ő is. Mégis elég volt ránézem és elszállt belőlem minden gyilkos indulat. Nem is tudom, éreztem-e valaha ilyet. Mióta vámpír vagyok, biztosan nem. Biztos csak a hasonlóság teszi. Akár a véletlen műve, akár tényleg leszármazottja annak a nőnek, akit anno szerettem. Vagy legalábbis valami olyasmi. Vonzódtam hozzá, maradjunk annyiban. Olyan mély érzelmekről azért nem beszélhetünk. Kamaszos rajongásnak mondanám inkább. De tény, hogy azt hittem, a halálával megszűnt bennem minden emberi érzés, több ilyen nem lesz. Most viszont mégis valahol mélyen megmozdult bennem valami.
Őrültség, hiszen biztos, hogy elfordulna tőlem, ha tudná, mi vagyok valójában. De mindig is ösztönlény voltam, ezért nemcsak, hogy a védelmére keltem, ahelyett, hogy eltűnnék a szeme előtt, eljátszom, hogy én is csak egy sebezhető halandó vagyok, mint ő és a segítségére szorulok, hogy eljuthassak a szállásomig. Ahogy vártam, el is hiszi a dolgot. Egy természetfelettiről valószínűleg mit sem sejtő halandótól ez várható is volt.
- Ez biztosan nem igaz. Ne is mondj ilyet! - tényleg elszomorít, hogy így áll hozzá a dolgokhoz. Mi történhetett ennek a bájos lánynak az életében, hogy ennyire alábecsüli önmagát? Pedig ha tudná, hogy gyakorlatilag lefegyverezett egy százhatvan éves vámpírt, akinek megszámlálhatatlanul sok ember és boszorkány élete szárad a lelkén... Illetve száradna, ha lenne lelkem. Bár az, hogy valaki képes érzelmeket kiváltani belőlem, mégiscsak utalhat arra, hogy még én magam sem ismerem teljesen a saját lelkivilágomat. Jó lenne áltatni magam azzal, hogy ez csak szexuális vágy, de nem. A hasonlóság. A nosztalgia. Annak kell lennie. Mindenesetre hozom, amihez legjobban értek, játszom. Bár ezt most, meglepő módon egy kicsit rosszabb szájízzel teszem, mint általában. De sok választási lehetőségem úgysincs.
- A családját nem választhatja meg az ember. Nem lehet mindig minden rózsaszín. Csak megköszönni tudom az őszinteséged és a bizalmad - bátorítóan mosolygok le rá, akár rám néz, akár nem. És tényleg így is gondolom. Kicsit közhelyes, amit mondok, de jobb nem jutott hirtelen eszembe. Ami egyébként furcsa, mert alapjáraton jól bánok a szavakkal. Mit tesz velem ez a lány? Nem boszorkány és mégis megigéz. Akárhogy is, fontos koncentrálnom arra is, hogy hitelesen alakítsam a sérültet, míg elérünk a szállásomig. Megjegyzésemre kuncogva válaszol, ami valóságos zene füleimnek. Nagyon édes a hang. De elég ebből! Koncentrálnom kell az alakításomra!
- Második - válaszolom a kérdésére és megindulok mellette. Itt még jobban rá kell támaszkodnom és közben még úgyis tenni, mint aki nagyon erőlködik. Nem rövid idő, de csak eljutunk, ahova kell. Célirányosan vezetem a szoba felé és mikor odaérünk, átadom neki a kulcsot, hogy kinyithassa az ajtót és oda is bevezethessen. Leülök az ágyra és fájó szívvel engedem el a lányt, hogy becsukja mögöttünk.
- Nos, a fürdőszobában, a tükrös szekrényben van fájdalomcsillapító. Ide tudnád hozni? Meg esetleg egy pohár víz is jól esne... - bocsánatkérőn nézek rá, hogy itt utasítgatom, de én ugye elvileg nem tudok járni. Remélem, hogy elmegy azért, amit kértem, mivel így van néhány másodpercem egyedül. Olyasmit kell ugyanis tennem, amit talán soha nem csináltam. Nem kenyerem az öncsonkítás, sosem volt. Bőven elég volt, ha megsebesültem egy boszorkány elleni küzdelemben, nemhogy még az öngyógyító képességeimet tesztelgessem. De ha azt akarom, hogy maradjon és hiteles legyek, most meg kell tennem.
Egy-két sebet marni a felsőtestemre nem olyan bonyolult, de a lábamnak már kicsit jobban neki kell feszülnöm. Egy csonttörés még vámpírként sem kellemes, hiába gyógyul gyorsabban. Mert most ez a tervem. Igencsak össze kell szorítanom a fogamat, hogy ne adjak ki közben hangot, de hála emberfeletti erőmnek, egy gyors mozdulat és kész is. Persze arra odafigyeltem, hogy az a lábam legyen, amelyikkel eddig is sántikáltam. Reggelre kutya bajom sem lesz, de azért ez most nem volt kellemes. De legalább gyors voltam.
Mire összeszedi, amit kértem, már ugyanúgy ülök az ágyon, ahogy hagyott, nem láthat semmit. Csak a sebeket, ha majd szemrevételezi. De azoknak amúgy is reális ott lenniük. Ráadásul így most már tényleg gondoskodásra szorulok, ezt majd láthatja ő is. Ma éjszaka még legalábbis mindenképpen. Szóval nem kellemes eltörni a saját lábamat, de ha ez kell ahhoz, hogy itt maradjon még egy darabig, szívesen megteszem. Bár magam sem tudom,mit is várok ettől az egész helyzettől. Logikátlan az egész. De vajon muszáj is lenne mindig minden tettemben a rációt keresni?
■ ■ Mirrors ■ ■Bocsi a késésért! ■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Am I just destroying everything I touch?
† Tartózkodási hely :
● Javítóintézet ●



Agnes Fortier ÍRTA A POSZTOT
Szer. Nov. 02, 2016 10:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Agnes & Noah


[You must be registered and logged in to see this image.]
Egy pillanatig haboztam és már éppen mondani akartam valamit, de inkább csak hallgattam, mert úgy éreztem, hogy felesleges lenne ezt tovább boncolgatni. Én kicsit szarul éreztem magam amiatt, hogy neki kellett miattam szenvedni, mert pont belé botlottam, viszont részben ez volt a szerencsém, hiszen a mai világban ritka az, amikor egy férfi a nő védelmére kell, vagyis inkább egyre ritkább sajnos. Talán pont ezért szerettem néha elmerülni a könyvek világába. Ott se volt mindig minden boldog, de azért legtöbb esetben azért ráfizettek azok, akik megérdemelték és még a fantáziáját is az embernek megmozgatta. Végül pedig szavak helyett inkább csak egy mosollyal köszöntem meg neki azt, hogy megvédett és nem hagyta azt, hogy bajom essen.
- Szerinted nem, de szerintem igen. Néha úgy érzem, hogy amihez hozzáérek, az előbb vagy utóbb elromlik. – persze átvitt értelemben értettem, hiszen ő nem romolhat el, mert nem gép, de megsérült és az részben olyan. Ha én nem bukkanok fel, akkor nem rontom el a kiruccanását se, ahogyan nem is kell sántikálnia és ki tudja milyen fájdalmat átélni. Ennek köszönhetően pedig még inkább szarabbul éreztem magam. Az pedig egyértelmű volt, hogy ezek után nem fogom magára hagyni. Ő is segített nekem és én is fogok neki, meg amúgy is egész jó társaság volt eddig, így okom nem lett panaszra.
- De gondolom nem pont ilyen történetre vágytál még emellé a kaland mellé. – pillantottam rá óvatosan, miközben segítettem neki eljutni a szállásáig. Másrészt meg fura volt, hogy csakúgy beavattam egy idegent. Nem volt szokásom, de most mégis megtörtént. Mintha csak valami fura gátat ő csak könnyedén átugrott volna, hiszen mindig mindenkit távoltartottam magamtól, de őt… Valami fura oknál fogva túl könnyedén jöttek a szavak és olyan dolgokba avattam be, amikbe csakúgy egy idegent nem szokás. – És te? Csak kiruccantál vagy te is szökevény vagy? – kérdeztem meg játékosan, hiszen nagyon is érdekelt dolog, hogy pontosan miért is ruccant át. A szökevény dolgot meg nem gondoltam komolyan, hiszen én se voltam totálisan annak nevezhető, de lehet az intézetben fel se fog tűnni az, hogy nem vagyok meg, vagy igen? Azt hiszem ráérek ezen gondolkozni akkor is, ha már újra ott vagyok, addig kár idegeskedni.
- Rendben van, ahogy gondolod, de azért próbáld meg nem túlzottan megerőltetni. Elbírlak! – mondtam neki sietve, hiszen lehet, hogy nem vagyok éppen nagytermet, de attól még egészen jól elbírom. Maximum utána leszek totál hulla, de amíg nem érünk el a szállásig, addig tuti mennie kell. Nem hagyhatom cserben, a dokisat meg nem akartam erőltetni se, mert én is utáltam őket és kerülöm is amennyire lehetséges. Lehet, hogy ő is ilyen. Azt pedig reméltem, hogy reggelre jobban lesz és semmi komolyabb sérülést nem szerzett miattam.
- Hmmm, úgyis régen lépcsőztem már. – kuncogtam el magam, majd sietve nyitottam ki az ajtót és előre engedtem őt, majd amikor átjutottam én is a bejáratom, akkor ismét a karomat köré fontam, hogy rám tudjon támaszkodni, majd el is indultam a lépcső felé. – Hanyadik emelet? – kérdeztem meg kíváncsian, majd úgy mentem, hogy tudjon részben a korlátba is kapaszkodni, mert azt hiszem, hogy túlzottan is hittem abban, hogy Erő Benő vagyok, de valójában nem és egyre inkább éreztem azt, hogy kicsit fáradok. Amikor pedig elértem a megfelelő emeletre, akkor jöhetett a szoba szám és ha az is megvolt, akkor elindultam arra, amerre a folyosó mutatta, majd pedig kinyitottam az ajtót, ha adott kulcsot, vagy azt meghagytam neki és utána az ágyhoz kísértem őt. Majd pedig sietve rohantam vissza becsukni azt.
- Tuti jól vagy? Nem kell valami? – kérdeztem meg aggódva, mikor visszasétáltam hozzá és közben a szobát fürkésztem, hogy milyen hely is az és mi található benne, amivel esetleg el lehetne látni a sebét.





•• Words: 553 •• Music: Crush •• Note: Semmi baj! 40 •• ©


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Fuck! Eat! Kill! Now do it again!
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
† Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



Noah Christianson ÍRTA A POSZTOT
Szer. Nov. 02, 2016 1:13 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next




Agnes && Noah
CAUSE WITH YOUR HAND IN MY HAND AND A POCKET FULL OF SOUL
I CAN TELL YOU THERE'S NO PLACE WE COULDN'T GO

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem szoktam önzetlenül segíteni senkinek. Sosem tettem. Vagy legalábbis már olyan régen, hogy nem is emlékszem rá. Az nem újdonság, hogy a hős megmentő képében tetszelgek, legalábbis ideig-óráig, mivel ezt általában csak azért teszem, hogy becserkésszem a prédámat. Megmentem a védtelen nőt azért, hogy utána valami sokkal rosszabb várjon rá a személyemben. Ez azonban most valahogy más. Hiába is akarnám bemesélni magamnak az ellenkezőjét. Ezt a lányt nem tudnám bántani. Pedig a világon semmi nincs benne, ami ezt indokolná. Kicsi és védtelen. Mégis, talán pont ezért megvédeni akarom és nem bántani. Furcsa ez nekem. Nem helyes. Nem is lenne szabad. Mégsem akarom, hogy elmenjen, ezért a színjátszáshoz folyamodom. Úgyis gyanús lenne egy halandónak, hogy egy aprócska karcolás nem sok, annyi sincs rajtam egy ilyen verekedés után.
Meg kell hagyni, nincs ellenemre, hogy a felsőtestemen érzem végigfutni aprócska kezeit, de jobbnak látom minél hamarabb a lábamra terelni a figyelmét, majd elindulni. Egyrészt, mert más helyzetben ezt jobban élvezném és túlzottan azt juttatja eszembe, amit nem lenne szerencsés, ha észrevenne. Másrészt még a végén abszolút tudatosul benne, hogy semmi bajom sincs.
- Jobb, ha ezen nem is gondolkozol. Így legalább megadhattam azoknak a mocskoknak azt, amit érdemelnek - tekintetem elhomályosul egy pillanatra a dühtől, de igyekszem uralkodni magamon. Nem akarom elijeszteni, amit a feltörő gyilkos ösztönök szinte garantálnának. Talán jobb is, hogy elvonja a figyelmét az erőlködés, hiszen kénytelen vagyok teljes testsúllyal ránehezedni, ahogy elindulunk. Ő engem támogatva, noha erre valójában a legkevésbé sem lenne szükségem. Teljes sebességgel úgy el tudnék tűnni a szeme elől, hogy fel sem fogná. De a lényeg épp az, hogy ezt nem akarom. És nem kényszerrel akarom magammal vinni bárhová. Még ha ebben is van ugyan némi trükközés...
- Akinek itt bocsánatot kellene kérnie, az nem te vagy... - tényleg ideje lenne visszafognom magam. Miért vagyok ennyire dühös azokra a nyikhajokra? Mindennapos dolog, amit csináltak. Egy fiatalokból álló banda, akik rátámadtak az éjszakai sikátorban egy egyedül közlekedő lányra. Ezer meg ezer ilyen történet van mindenhol a világon. Engem ez az egy most mégis feldühít. De annyira, hogy legszívesebben halálra kínoznám őket. Lassú és fájdalmas halált szánnék nekik. De jobb ettől elszakadnom, még a végén tényleg megijesztem. Szerencse, hogy sötét van és nem is az arcomat nézi, így talán nem veszi észre a tekintetemben bujkáló gyilkos indulatokat. Jobb is, hogy másról kezdünk beszélni. Illetve az a más az én válaszom után maga ez a lány. És ez sokkal-sokkal érdekesebb amúgy is.
- Ugyan, dehogy untatsz - arcomra mosoly ül ki, ami tényleg őszinte. Ha nem is látja menet közben az arcom, ezt a hangomból biztosan érzi. A harag, a düh ismerős érzések, az, ami összeszorítja a szívem, ahogy hallgatom az életéről elcsepegtetett információkat viszont merőben új. Mikor éreztem én ilyet utoljára? Együttérzés? Szomorúság? Mi a fene? Tényleg elszomorít, hogy a családjára ennyire nem számíthat ez a lány. Bármi is történt. Ha valaki, én tudom, milyen, ha nem szeretik az embert a szülei. Az enyémek engem sosem szerettek. Anyámról ugyan hittem egy ideig, de rá kellett jönnöm, hogy csak önáltatás az egész. Egyedül van ő is, akárcsak én. Ami persze valahol jó is lehet nekem, hiszen nem kerülte el a figyelmemet az információ, hogy nincs hol éjszakáznia. Egyelőre azonban csak elraktározom magamban, korai lenne még erre bármit reagálni, úgy érzem.
- Nem, köszönöm, most inkább visszamennék a szállásomra. Ha nagyon veszélyes a helyzet és nem javulna, legfeljebb holnap elmegyek orvoshoz - Persze, még az hiányozna! Egy orvos kapásból meglátná, hogy egészséges vagyok, mint a makk, azt az egy apróságot leszámítva persze, hogy nincs szívverésem, se vérkeringésem és hasonlók. Nem, azt már nem. Egyébként sem lenne hasznos a terveim szempontjából.
- Igen, ez lesz az. Elég nagy szívás, hogy az emeleten vettem ki szobát, lift meg persze nincs - szabadkozó hangon szólalok meg, mintha viccet akarnék csinálni a nyomorúságomból. De persze nem véletlen. Ilyen "sántán" csak nem fogja hagyni, hogy egyedül másszak fel a lépcsőn. És nekem pont ez a lényeg. Nem akarom, hogy elváljanak útjaink. Az egyszerűen nem lehet. Még nem. Így biztosan nem.


||Mirrors||Bocsi a késésért!|| [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Am I just destroying everything I touch?
† Tartózkodási hely :
● Javítóintézet ●



Agnes Fortier ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 09, 2016 12:21 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Agnes & Noah


[You must be registered and logged in to see this image.]
Már régóta nem tudtam hinni a tündérmesékben, ezért is volt nehéz elhinnem azt, hogy tényleg csak úgy megmentett. Nem értettem, hogy miért, de az volt a legkevesebb, hogy nem hagyom magára. Ki tudja, hogy ilyen sérülései lettek, vagy lehetnek még. Talán kórházba kellene menni, de amilyen picike vagyok, meg nem is vagyok súlyban se nagy darab kényszerrel akkor se tudnám elvinni, ha én azt akarnám. Az aggodalom könnyedén jelenik meg az íriszeimben, miközben azt nézem, hogy nem esett-e baja valahol. Még akkor se érdekel, ha közben meg kell érintenem őt. Pasiból van és a legtöbb férfi sose vallja be azt, ha megsérült, vagy fáj valahol, így érthető, hogy csak úgy elkezdem „tapizni”, pedig nem is ismerem őt, meg amúgy se volt szokásom csak úgy letapizni valakit. Nem olyannak neveltek, meg amúgy is. Talán ha már sokat ittam, akkor lehet, de amúgy én talán pont a mai fiatalok kivételét erősítettem, s erősítem is.
- Lehet, de ha nem ütközöm beléd, akkor most nem lenne bajod, vagy másik sikátort választok… - de inkább nem fejezem be, hiszen ki tudja, hogy akkor mi történt volna. Az is lehet, hogy éppen eszméletlenül feküdnék, de ami a legrosszabb, hogy akár akkor lehet meg is erőszakoltak volna… Eme gondolatba pedig bele is borzongok. Nem akarok erre gondolni, azért pedig hálás vagyok a sorsnak, hogy szinte nem lett semmi baja, vagyis csak a lába, de talán az nem súlyos. Nagyon remélem, mert ha nem így van, akkor lehet, hogy még inkább pánikolni fogok, hogy miattam esett baja és mit kéne tenni. A segítségemet pedig könnyedén ajánlom fel. Még az se érdekel, hogy nem éppen olyan pehelykönnyű, mint én, de ez a legkevesebb, amit tehetek érte. Szorosan „ölelem” át, hiszen egyik kezemmel átkarolom, hogy könnyebb legyen a menetelés. Talán, ha nem ilyen helyzetben keveredem ennyire közel hozzá, akkor jobban érdekelnének azon jól eső érzések is, amik egy pillanatra megjelentek elmémben,d de a bűntudat hamar tőr utat megint magának.
- New York szép hely, akkor remekül elrontottam a kiruccanásodat, vagy bármi miatt is vagy itt. Sajnálom még egyszer, de köszönöm, hogy megvédtél és nem engedted, hogy bajom essen. – szólaltam meg egy aggodalmas pillantás keretében, a végére pedig hálás mosoly ült ki arcomra. Talán még meg is öleltem volna, ha nem éppen sántán sétálgatunk. Majd egy aprót sóhajtottam. – Ha azt mondanám, hogy sehonnan, akkor úgyse hinnéd el, igaz? – mondtam egyre halkabban, majd egy kusza tincset kiigazítottam az arcomból. – Washingtonban éltem sokáig, majd New Orleansba lettem száműzve, mert a családom olyan tett miatt fordított hátat nekem, amit el se követtem. Végül ma kiszöktem az intézetből és eljöttem ide New Orleansból, de végül lekéstem a buszt és így keveredtem bajba, mert egy ismeretlen városban ragadtam és szállásom sincs, meg azt se tudom merre kéne mennem... – hadartam el kicsit gyorsan. – Remélem nem untatlak, ha aggódom, vagy izgulok, akkor igazán sokat tudok beszélni, de nyugodtan szólj rám! – és egy mosoly jelent meg az arcomon, ahogyan egyre közelebb értünk vélhetően az úti célhoz. – Nagyon fáj a lábad? Nem kellene orvost keresni? – kérdeztem meg óvatosan, mert tudom, hogy vannak olyanok, akik ki nem állhatják az orvosokat. Igazából én mostanság mindenkit elutasítottam, kivéve őt. Jó érzés volt vele lenni, ahogyan beszélgetni is. – Ez lenne az? – pillantottam fel kérdőn az épületre, mert fogalmam sem volt arról, hogy a megfelelő helyhez érkeztünk-e meg, ha igen, akkor továbbra is segítettem neki a sétálásban.





•• Words: 553 •• Music: Crush •• Note: Bocsánat a késés miatt! 40 •• ©


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Fuck! Eat! Kill! Now do it again!
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
† Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



Noah Christianson ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 04, 2016 10:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Agnes & Noah
[You must be registered and logged in to see this image.]
Egy erőszakos, szadista vámpír vagyok, aki szórakozásból nőket gyilkol. Így élek már hosszú-hosszú ideje. Nem voltam persze mindig ilyen, de az már-már a múlt homályába veszik. Halandóként nem volt olyan szép életem, amin megérné nosztalgiáznom. Az apám nem volt a hűség szobra, valahogy mégsem sikerült sem előttem, sem utánam összehoznia egy gyereket sem. Kudarcként élhette meg, hogy neki, a nagy warlocknak ez az egy szem fia sem örökölte a varázserejét, csak egy egyszerű halandó lett. Meggyőződésem, hogy sosem szeretett. Mágiához való hajlam híján értéktelen voltam neki, még ha a vére is voltam. Éreztette velem, hogy nem tart semmire, állandóan megalázott. Hogy rendszeresen vert engem és az anyámat is, már csak hab volt a tortán. Meg is lett az eredménye, hiszen másvilágra küldtem. Bár ha úgy nézzük, még apa és anyagyilkos is vagyok. Nem épp egy jó embert jellemző dolgok, úgy hiszem.
Most viszont mégis, gyakorlatilag önzetlenül siettem ennek a lánynak a segítségére. És mindezt miért? Konkrétan egy szép szempárért. De ez a szempár olyan hatással volt rám, hogy igencsak vissza kellett fognom magamat, hogy ne tegyek maradandó kárt egyik támadójában sem. Viszont az összecsapás végén jöttem rá, mikor odaszaladt hozzám és aggódva tapogatni kezdett (ami a legkevésbé sem volt amúgy ellenemre), hogy gyanús lehet, hogy még egy aprócska karcolás sincs rajtam. Nincs az a halandó, legyen bármilyen erős és jó a közelharcban, aki ennyi ellenfél ellenében legalább egy horzsolást ne szerezne. Arról pedig szó sem lehet, hogy felfedjem előtte magam. Itt Mystic Fallsban sok halandó is tud a természetfelettiről, de távolról sem mindegyik. Egyébként sem akarom, hogy tartson tőlem azért, ami vagyok. Még ha erre minden oka meg is lehetne. Nincs hát más lehetőségem, színészkednem kell.
Úgy teszek, mintha el akarnék indulni, de ekkor felkiáltok, megrogyasztom a lábamat és a falnak támaszkodom, mintha elég komoly sérülést szenvedett volna a lábam és nem tudnék rendesen járni. Természetesen, ahogy számítottam, egyből ott terem mellettem, hogy támaszkodjak rá és felajánlja, hogy segít hazajutnom.
- Köszönöm, igazán kedves vagy, de ne érezd úgy, hogy a te hibád. Azok a rohadékok tehetnek róla - arcom elkomorul egy kicsit, mikor ezt kimondom. Kivételesen ez nem is megjátszás. Tényleg dühös voltam és vagyok rájuk. Rosszabbat is érdemeltek volna, mint amit kaptak tőlem. Az viszont jól esik, hogy hozzám simul, hogy támogathasson. Kicsit sajnálom, hogy egy ekkora lányra kell támaszkodnom, ahogy elindulunk, ezzel nehézségeket okozva neki, de nincs más választásom, ha nem akarom, hogy észrevegye, hogy az egész csak színjáték a részemről.
- Rendben, majd mondom, merre. Igazság szerint én is csak néhány hete érkeztem, nem vagyok idevalósi. New Yorkból jöttem. Te honnan való vagy? - nem akarom megjátszani magam. Kivételesen nem akarom másnak kiadni magam, mint aki vagyok azért, hogy közelebb férkőzzek hozzá. Legalábbis amennyire a lehetőségek engedik, amivel még nem sokkolom, abból azt szeretném, ha azt látná, aki vagyok. Fura. Általában nem szoktam őszinte válaszokat adni magamról senkinek. Most azonban azt szeretném, ha megismerne. Amennyire lehet. És én is ismerni akarom őt. Annyi idő után valaki őszintén érdekelne? El sem hiszem...

◯ Music: Mirrors ◯ Note: Bocsi a késésért! ◯ Words: 495
[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Am I just destroying everything I touch?
† Tartózkodási hely :
● Javítóintézet ●



Agnes Fortier ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 07, 2016 9:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Agnes & Noah


[You must be registered and logged in to see this image.]
Sose szerettem az erőszakot, ahogyan azt se, ha valaki az erejét fitogtatja, amikor pedig régebben olvastam bűnözőkről, akkor mindig is határozottan azt vallottam, hogy nem lenne szabad hagyni őket szabadon járni és kelni. A hősökben meg már régóta nem hittem, hiszen miként tehetném meg, amikor a legnagyobb hősöm könnyedén árult el? Még mindig alig tudtam elhinni, hogy egy édesapa erre képes, ahogyan anyumból se néztem volna ki. A testvérem pedig meg se próbált megvédeni, ahogyan azóta se keresett. Nem vártam el azt, hogy hirtelen kiálljon harcolni értem egy idegen, hiszen nem olyan világban élünk, ahol ilyen önzetlen tettekkel megáldott emberekbe botlanánk és bármennyire is gyáva dolog a futás, mert sokszor igazán hasznos. Most is az volt a szerencsém, hogy futásban egész jó volt.
Aggódva pillantottam rá, ahogyan kicsit meg is érintettem, mintha csak attól félnék, hogy a felsőjét tarkító vér az ő vére. Amikor pedig kapcsoltam, hogy őt fogdosom, akkor sietve rántottam el a kezemet, hiszen nem akartam, hogy félreértse. Nem volt semmi rossz szándékom vele. Amúgy se voltam olyan, aki a családja árulása után bárkit könnyedén közel tudna engedni. Sokkal inkább legtöbb esetben megpróbáltam minél inkább távol tartani magamtól mindenkit.
- Persze… - szólaltam meg alig hallhatóan, hiszen tényleg nem volt semmi bajom, maximum csak frászt kaptam az egész miatt. Sose gondoltam volna azt, hogy ilyen helyzetbe fogok kerülni. Nem tudom, hogy mit kellene mondanom, vagy tennem, de arra azért nem számítottam, hogy egyszer csak elindul és elsétálna úgy, mintha semmi se történt volna. Ahogyan azt se teljesen értettem, hogy miként nem sérült meg, miként sikerült ilyen jól megúsznia, de mire végig gondolhattam volna ezt többször, addigra egyszer csak felkiáltott és a lába eléggé beadta a kulcsot.
Egy pillanatra lefagytam és görcsbe szorult a gyomrom, hiszen miattam lett baja, de a szavai könnyedén kirángattak a gondolataimból, mire sietve léptem oda hozzá és a karomat köré fontam, hogy nyugodtan támaszkodjon rám.
- Segítek hazajutni, azt hiszem így is minden miattam van, így ez a legkevesebb, amit tehetek. – pillantottam rá egy barátságos mosoly keretében, majd ha mehettünk, akkor lassan elindultam vele együtt. – Nem ismerem a várost, így ha nem gond, akkor mond, hogy mikor merre kell menni. Te régóta élsz itt? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen én igazából szökevény voltam itt, vagy minek is lehetne nevezni azt, hogy kiszöktem az intézetből, s lekéstem az utolsó járatot is, így itt ragadtam.




•• Words: 555 •• Music: Crush •• Note: Bocsánat a késés miatt! 40 •• ©


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Fuck! Eat! Kill! Now do it again!
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
† Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



Noah Christianson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 29, 2016 2:46 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Agnes & Noah
CAUSE WITH YOUR HAND IN MY HAND AND A POCKET FULL OF SOUL
I CAN TELL YOU THERE'S NO PLACE WE COULDN'T GO
[You must be registered and logged in to see this image.]
Sosem voltam az a hősalkat. Sőt, nagyon is távol álltam tőle. Előbb voltam a rossz fiú, mint a megmentő. Hiszen nőket ölök, puszta szórakozásból, méghozzá általában igencsak brutálisan. Olykor meg is erőszakolom őket. Szóval minden vagyok, csak éppen a hős királyfi nem. Eredeti terveim szerint az éppen errefelé menekülő halandó lányt is jól megkínozni majd kivégezni terveztem. A nagy barna szemek azonban végleg felülírják az elhatározásomat. Olyat teszek, amit már régen nem. Önzetlenül valaki segítségére sietek. Magam sem tudnám megmondani, miért. Alighanem a kísérteties hasonlóság teszi.
Könnyedén hárítom, mikor menekülésre buzdít és hagyom, hogy elbújjon, mire az üldözői odaérnek. Vörös köd ül az agyamon, így mikor verekedésre kerül a sor, alig sikerül annyira visszafognom magam, hogy egyik halandó kis féreggel se végezzek. Talán még maradandó károsodást sem szenvedett egyik sem. Talán. De nem különösebben aludnék rosszul akkor sem, ha nem így lenne. Nem is érdemlik meg az életet. Örüljenek, hogy ennyivel megúszták.
A lány csak azután jön elő, hogy hallja a távozó lépteket. Aggódva szól hozzám és megtapogatja a mellkasomat ott, ahová valamelyik mocsok vére fröccsent. Kicsit ledermedek az érintéstől. Kellemes a bőre melege hozzám egészen közel. Mégsem ébreszt bennem afféle gyilkos-kéjes gondolatokat, mint általában a hozzá hasonló szép, fiatal nők szoktak. Furcsa. Azonban rövidesen a szavai jelentését is felfogom. Basszus! Az egy dolog, hogy nem öltem meg senkit a szeme láttára, de vajon mivel tudom számára indokolni, hogy még egy kis horzsolás sincs rajtam anélkül, hogy felfedném, mi is vagyok? Nem lenne szerencsés, ha ezt felfedezné. Azonban azt sem akarom, hogy mindezek után csakúgy útjára engedjem. Gondolok hát egy merészet.
- Semmi szükség rá, köszönöm, teljesen jól vagyok. Ugye veled is minden rendben? - aggódva nézek végig rajta. Miután megbizonyosodom, hogy nincs baja (amit egyébként eddig is tudtam), úgy teszek, mint aki el akarna indulni, ekkor azonban felszisszenek és megrogyasztom a lábamat, mintha fájdalom hasítana bele. Mindig is jó színész voltam, nem okoz különösebb gondot megjátszani egy lábsérülést. A falnak támaszkodom és a lábamat húzva próbálok elindulni.
- Itt szálltam meg egy közeli motelban. Nem lesz semmi gond, hazajutok. Egyébként sem komoly - ha érdeklődne a hogylétem felől, arra válaszolok, ha nem, csak mintegy szabadkozásként mondom. Bízom benne, hogy kellően lelkiismeretes és nem fog egyedül hagyni és elkísér. Nem épp tiszta módszer, de nem akarom, hogy máris véget érjen a kis ismertségünk. Én pedig mindig is csak piszkos trükkökkel értem célt. Más módszert nem igazán ismerek.



• Mirrors  • 413  • Bocsi a késésért!  •
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Am I just destroying everything I touch?
† Tartózkodási hely :
● Javítóintézet ●



Agnes Fortier ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 07, 2016 1:03 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Agnes & Noah


[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem vágytam semmilyen hős hercegre és semmi hasonlóra, hiszen az ilyen személyek csak a könyvek lapjain lappanganak. Pluszban mégis miként hihetnék ilyen badarságokban, amikor a saját családom, a szüleim árultak el. Olyan gyilkossággal vádolnak, amihez semmi közöm sincs és meg se hallgattak. Csak rám néztek és azt mondták, hogy te követted el, mintha hirtelen az „ártatlanságvédelme” már nem illetne meg mindenkit. Elhiszem, hogy a hatalom és a pénz fontos sokak számára, de sose gondoltam volna azt, hogy a családnál is fontosabb lehet egyesek számára. Lehet, hogy nem vagyok olyan tökéletes, mint a testvéreim, de mindegy is, hiszen hamarosan vagy nekem lesz komolyabb bajom, hála egy-két fiatalnak, akik szintén azt hiszik, hogy bármit megtehetnek. Vagy pedig pont annak a személynek, akibe véletlenül belefutottam. Nem akarom, hogy baja essen miattam, ezért is próbálom rávenni arra, hogy inkább fussunk tovább, vagy másszunk át az egyik kerítésen, falon, mintsem verekedni kezdjen. De amilyen könnyen a kezemmel megérintettem őt, ő annyira könnyedén rázza le magáról.
- De ők többen vannak, nem kellene ezt csinálnod… - kezdek bele, de végül elharapom a mondandóm többi részét, hiszen eléggé határozottnak tűnik. Sietve kezdek el hátrálni, miközben az ijedtség egyre inkább úrrá lesz rajtam és a lábaim majdnem tovább is visznek, mintha nem miattam akarná valaki agyonveretni magát. Nem is értem, hogy miért akar kiállni miattam, vagyis azért, hogy ne bántsanak azok az alakok, hiszen nem is ismer és semmit se jelentek neki. Számára csak egy idegen vagyok, de végül nem bírok elfutni, inkább csak elbújok az egyik nagyobb kukáskonténer mögé. A lábaimat felhúzom, s átölelem, miközben a fejemet a térdemre hajtom, és úgy várom azt, hogy mi is lesz ennek a vége. Remegek-e? Még szép, hiszen mi lesz akkor, ha elbukik? Vajon beérik azzal, hogy őt bántották? Vagy mi lesz akkor, ha annyi ütést kap, hogy belehal? Nem, az nem lehet! Képtelenség, egyszerűen nem lehet semmi baja. Miért nem rángattam el inkább erővel? Annyira csak nem lehetne nehéz, vagy igen? Miközben hasonló gondolatok cikáztak a fejemben hallottam azt, amit mond, ahogyan az engem üldözök kinevetik, ahogyan azt is tisztán hallottam, ahogyan egymásnak esnek.
Talán csontok törnek, idővel pedig fájdalmas kiáltásokat lehet hallani, mire kicsit összerezdülök, s egy pillanatra még a füleimet is befogom. Mégis miként keveredhettem ilyen fajta bajba? Én csak kiszöktem az intézetből és ennyi, szabad akartam lenni és nem ott lenni ártatlanul, miközben faggatni próbálnak. Erre máris bajban voltam, amikor hallom a távolodó lépteket, akkor még kicsit habozok, majd óvatosan pillantok ki, majd amikor meglátom, hogy talpon van, akkor sietve pattanok fel és rohanok oda hozzá. Amikor viszont meglátom a véres ruháját, akkor megijedek.
- Jól vagy? Ugye, ez nem a ti… - de nem bírom befejezni, helyette, ha hagyja vagy elég gyors vagyok, akkor a kezem pontosan odatéved, ahol a felsőjén vér borítja őt, de hamar rá kell ébrednem, hogy szerencsére nem az ő vére. Majd sietve pillantok hátra, amerre vélhetően távoztak azok, akik követtek eddig. – Köszönöm, hogy megvédtél! – pillantok fel rá végül hálásan, de még mindig kicsit aggódva, hiszen arcán is jó pár véres rész található. Nagyon remélem, hogy semmi komolyabb baja nem lett, mert akkor nem tudom, hogy mit fogok csinálni. Nem vagyok én se képzett ápoló nő. – Esetleg elmehetnénk valahova, ahol rendbe tudod hozni magad és esetleg látjuk azt is, hogy nem esett-e komolyabb bajod. – dobom fel ötletnek, hiszen egy sötét sikátorban álldogálni nem éppen túl bizalomgerjesztő.





•• Words: 555 •• Music: Crush •• Note: 40 •• ©


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Fuck! Eat! Kill! Now do it again!
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
† Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



Noah Christianson ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 04, 2016 11:31 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



Agnes && Noah
"Cause with your hand in my hand and a pocket full of soul
I can tell you there's no place we couldn't go"
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ha van város, amelyik egyáltalán nem biztonságos egy halandó nő számára éjszaka, az Mystic Falls. Túl sok itt a természetfeletti, ami ellen ők teljesen védtelenek. Persze én bíztam benne, hogy akad olyan botor közöttük, aki mégis az utcára téved, méghozzá egyedül, nem is sejtve, mekkora veszélyek leselkednek rá. Többek között az én személyemben is. Nem is tévedtem. Arra viszont a legkevésbé sem számítottam, amit, akit a sors elébem vetett. Az alacsony, sötét hajú lányban, aki támadói elől menekülve szó szerint a karjaimba rohan, nincsen igazából semmi különleges. És mégis. Létezik, hogy száz év távlatából két ember ennyire hasonlítson? Mintha ikrek lennének. A sors iróniája. Nemigen mozgatott meg érzelmileg soha senki. Ellát inkább megszoktam, hogy ott van mellettem, ezért tartok igényt a társaságára most is és ezért jöttem utána idáig New Yorkból. De az a lány más volt. Még halandó koromban képes voltam érzelmekre valamelyest. Ezeket kavarják fel azok a nagy, élénken csillogó szemek. De nincs időm sokáig elveszni az emlékekben, hiszen már hallom is a támadói közeledő lépteit. Nem tudnám megmagyarázni miért, de elönt a harag. Ennek ellenére fojtott, színtelen hangon szólalok meg és tolom őt arrébb gyengéden, hogy közé és a hamarosan megérkező támadói közé állhassak. Azonban még mielőtt ideérnének, újra magamon érzem az aprócska, finom kis kezeket, ezért visszafordulok felé. Kérlelve, könyörgőn néz rám. De nem én lennék, ha ez az én szívem most meglágyítaná. Dühös vagyok és ez vért kíván. De persze nem az övét.
- Hagyd ezt most rám. Elintézem  – mondom határozottan, miközben mélyen a szemébe nézve lefejtem magamról a kezeit. Nem durván, de úgy, hogy ne legyen képes visszatartani. Szerencsére, talán attól, ahogy megijed, mikor meghallja a közeledő srácok hangját, végül feladja és elbújik egy közeli kuka mögé. Hallom így is heves szívverését. Még mindig fél. Pedig őt már ezek az alakok nem bánthatják. Soha többé.
Nem telik sok időbe és ott állnak előttem. Nyegle, legfeljebb húszas éveik elején járó fiúk inkább semmint férfiak. Fenyegetőznek, kiabálnak velem, hogy húzzak az útjukból, ez az ő felségterületük, az ő zsákmányuk. Én azonban csak állok ott rezzenéstelen arccal és nem mozdulok.
- Figyeljetek, nem mondom el kétszer. Ha most elkotródtok és békén hagyjátok a lányt, senkinek sem esik bántódása  – a figyelmeztetésem komoly, de csak röhögnek rajta. Ránézésre sincs rossz fizikumom, de nyilván ők ostobán azt hiszik, túlerőben vannak csak azért, mert többen jönnek ellenem. Ostoba halandók! Nem tudják, kivel packáznak. De mire rájönnek az ostobaságukra, már késő lesz. Lendül felém az első ököl, de még le sem csap, én már mozdulok. Idejük sincs feleszmélni, én még a halandók szemének is gyors vagyok, nemhogy védekezhessenek. Legfeljebb a törő csontokat érezhetik. Törött lábak, bordák, karok, orr, egy betört fej… és még vissza is fogtam magam. Káromkodva, de láthatóan már fele annyira sem magabiztosan, sőt kifejezetten rettegve, hüledezve néznek rám, ahogy nagy jajgatások közepette szedik össze magukat és amennyire sérüléseik engedik, sietve távoznak abba az irányba, ahonnan jöttek. Ezt volt a legtöbb, amit tenni tudtam. Jobb, ha ez a lány nem gyilkost lát bennem. De meg kell hagyni, nagyon vissza kellett fognom magam. Most is legszívesebben utánuk mennék és addig ütném őket, amíg mozognak. Ezt érdemelné ez a söpredék. Nem is telne nagy erőfeszítésbe tőlem. Az nagyobb önuralmat kíván, hogy ne tegyem és csak álljak itt, kifejezéstelen arccal nézve csak utánuk.





[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Am I just destroying everything I touch?
† Tartózkodási hely :
● Javítóintézet ●



Agnes Fortier ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 18, 2016 6:52 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Agnes & Noah


[You must be registered and logged in to see this image.]
Lassan talán el kellene fogadnom, hogy vonzom a bajt és a kétes alakokat is, hiszen nem ez lenne az első eset, hogy egy férfi megtámad. New Orleansban is megtörtént és akkor egy lány védett meg, vagy mi is volt ő pontosan. Állítása szerint vámpír, ami részben hihető is, míg másrészt még mindig alig tudtam elhinni. Egyszerűen úgy éreztem, hogy az életem egyre inkább a fejetetejére áll. Pedig én sose voltam olyan, aki ezen sírt volna vagy hisztizett volna, ahogyan most se állt szándékomban, de már jó pár hónappal ezelőtt elindultam a lejtőn, amikor egy gyilkosságot a nyakamba varrtak és elküldtek egy javítóintézetbe, pedig semmi keresnivalóm nem volt ott. Természetesen ezt mi fű alatt tette mind a két család. Kíváncsi lennék, hogy milyen mese terjeng otthon rólam, de talán sose fogom megtudni, mert amint elhagyhatom azt a helyet véglegesen tuti, hogy megpattanok. Azt nem tudom, hogy merre fogok menni vagy mihez fogok kezdeni, de a családomból nem kérek, köszönöm.
Viszont mielőtt túlzottan végig gondolhatnám ezeket a dolgokat, azelőtt természetesen újra megjelenik pár férfi, bárinkább nevezném őket fiúknak, vagy minek, hiszen vélhetően egyetemista korúak lehettek. Lehet, hogy számukra vicces volt, ahogyan talán ha a kezük közé kerülnék, akkor az se derülne ki sose, ők se mennének dutyiba, ha olyat tesznek, mert ezt is eltusolnák, vagy megkapnám azt, hogy én tehetek róla, mert „Túl kihívóan öltözködöm”. Pedig most semmi kihívó nem volt a ruházatomban, mert inkább elvegyülni akartam és eltűnni az emberek között, mintsem felhívni magamra a figyelmet.
De persze, ha ez nem lenne elegendő, akkor még a sikátorban, amiben láttam a menekülési útvonalamat bele is ütközök egy másik fiatal egyedbe. Legalábbis kinézetre az. Mintha tényleg minden nő kezdené betartani azt, hogy bizonyos idő után nem mennek az utcára vagy csak a város ezen részére. Nem ismertem egyáltalán ezt a várost, így nem tudtam azt se, hogy mit érdemes elkerülni. Sietve kérek elnézést, ahogyan kifejtem az aggodalmamat is, miközben a léptek egyre közelebb érnek, ahogyan a nevetés is. Sietve pillantok fel rá, majd hátam mögé, mire megszólal, s kissé érthetetlenül pislogok rá. Erre azért nem számítottam. Főleg, hogy ők kigyúrtabbak és többen is vannak. Mi ütött belé?
Hallom a gúnyos nevetéseket, ahogyan én is még inkább megijedek, mert fogalmam sem volt arról, hogy ő se egyszerű ember. S egy pillanatra megfordul az is a fejemben, hogy inkább tovább kellene szaladnom, hogy mentsem a bőrömet. Egy-két lépést teszek is, de utána hátra pillantok az ismeretlenre, s nem bírok elfutni. Sietve lépek közelebb hozzá, majd elkapom a kezét. Nem érdekel az se, hogy mennyire váratlanul érinti őt, majd megpróbálom magammal húzni. – Kérlek, ne…. – szólalok meg kérlelően, s ha van lehetőségem rá, akkor megkeresem őt az íriszeimmel is. Nem akarom, hogy baja essen, s ha belemegy, akkor sietve rohanok tovább, míg végül lehagyjuk őket. Neki dőlök az egyik falnak és zihálva veszem a levegőt. – Köszönöm, hogy megvédtél volna. – szólalok meg kissé akadozva a korábbi futásnak köszönhetően.
Ha pedig esélyem se lett volna elráncigálni onnan őt, akkor inkább csak elbújtam az egyik kuka mögé és úgy vártam azt, hogy vége legyen a harcnak, miközben abban reménykedtem, hogy nem lesz semmi komolyabb baja. Nem akarom, hogy még valakinek baja essen miattam.




•• Words: 278 •• Music: Crush •• Note: 40 •• ©


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Fuck! Eat! Kill! Now do it again!
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
† Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



Noah Christianson ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 15, 2016 11:54 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



Agnes && Noah
"Cause with your hand in my hand and a pocket full of soul
I can tell you there's no place we couldn't go"
[You must be registered and logged in to see this image.]
Elmondhatatlanul idegesít, hogy Gabriella csakúgy meglépett előlem. Mégis hogy képzeli? Persze, régóta mondogatom, hogy csak kolonc a nyakamon, de ez így akkor sem járja! Előkerítem, legyen bárhol és nem teszi zsebre, amit kap, azt garantálom. Abban viszont már biztos vagyok, hogy itt Mystic Fallsban abszolút jó nyomon járok. Viszont ha már idejöttem, miért is ne vezessem le a feszültséget is egy kicsit ezen a környéken, ahol ráadásul érezhetően hemzseg a természetfölötti? Jobban, mint a város bármely másik részén. Miért is ne élném akkor ki egy kicsit magam? Ha egy boszorkánnyal kevesebb lesz ezután a világon, már megérte. Vagy csak ha kiszórakozhatom magam egy csinos kis halandóval.
És hirtelen úgyis tűnik, rám mosolyog a szerencse. Már azelőtt érzékelem a közeledő fiatal lányt, mielőtt megpillantanám. Hallom a heves szívverését, a kapkodó lélegzetvételét, a sietős lépteit. Fél. Menekül valamitől. Vagy valakitől. A haladási irányából már tudom, nem kell tennem semmit sem. Egyszerűen csak megállok és várok. Nem is számítom el magam. Néhány másodperc és már a karjaim között is találom. Szó szerint. Ahogy nekem rohan, igazából meg sem tántorodok, nagyobb erővel rendelkezem, mint egy halandó és egyébként is igencsak apró termetű a leányzó. Ő azonban kis híján elesik, de belém kapaszkodik, a terveimnek megfelelően, így igen közel kerülhetek hozzá. Ahogy azonban riadt, nagy zöld szemeivel felnéz rám, attól mintha villámcsapás érne. Olyan régi emléket idéz fel, aminek már a létezéséről is megfeledkeztem. Mintha nem is velem történt volna.
Majdnem másfél évszázada. Volt egy lány, akinek komolyan udvaroltam. Egyetlen egy, egész eddigi életemben. Középosztálybeli kalmár család lánya volt. Tőlem két évvel fiatalabb. Tizenöt volt, mikor a városunka költöztek. Szerény, halk szavú, de gyönyörű mosolyú kis hölgy. Meg akartam kérni a kezét nem sokkal azelőtt, hogy vámpírrá váltam és más életformát választottam. Sokkal véresebbet. De azok a szemek... Megszólalásig hasonlít. Talán csak a véletlen, talán valami leszármazottja. Az a fiatal nő egy halandó volt, épp úgy, mint ő is. Sokáig figyelemmel kísértem a sorsát, noha magamban tajtékzottam, mikor kiházasították, még ha tudtam is, hogy soha nem lehet az enyém. Mindig is plátói maradt a vonzalmam egy lopott, óvatos csókot leszámítva még halandó koromból. Mégsem vitt rá a lélek, hogy bántsam. Őt nem. Megöltem az apámat, az anyámat, megannyi ártatlan halandó nőt és boszorkányokat is halomra, de őt nem bírtam. Nagyon kicsi és törékeny lány volt, de boldognak tűnt, jól bánt vele a férje. Húsz éves volt, amikor meghalt. Egészséges lánygyermeket szült, de a szervezetét túlzottan megviselte a szülés, nem élte túl. Innentől elfordultam tőlük, nem követtem tovább a családja sorsát. Eltemettem magamban ezt az emléket mélyen minden érzelmemmel együtt. Amit ez a tekintet most felkavart. Akár a leszármazottja, akár csak véletlen, eléggé sokkol a dolog. Ő azonban ebből semmit sem vehet észre, csak faarccal nézek rá. Azonban nem sokáig. Azelőtt hallom az őt követő banda közeledését, mielőtt valószínűleg ő tudatára ébredne.
- Ha megbocsátasz - mondom neki, látszólag figyelmen kívül hagyva, amit mond és odaállok elé, hogy a rövidesen megérkező bandát megakadályozzam abban, hogy hozzá férkőzhessenek. Hogy mikor lettem én ilyen hős lovag? A fene se tudja. Nem mintha egy csapat suhanc, akik egyszerű halandók, nagy kihívást jelentenének nekem. Az már sokkal inkább, hogy élve megússzák ezt a találkozást. Nem lesz könnyű visszafognom magam, az már biztos.





[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Am I just destroying everything I touch?
† Tartózkodási hely :
● Javítóintézet ●



Agnes Fortier ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jún. 17, 2016 9:36 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Agnes & Noah


[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem kellene ebben a városban lennem, hiszen már nem csak az intézetből szöktem ki, de még másik városba is átmentem. Nem ismerem ezt a vidéket és balszerencsémre még az utolsó buszt is lekéstem, ami visszavihetett volna New Orleansba. Későre járt már, s ilyenkor a legtöbb ember már otthon van, vagy éppen ott, ahol lakik, de nem a városban. Főleg nem a fiatalok, hiszen ők ilyenkor már szórakozni szoktak. Óvatosan pillantottam körbe a parkban, amikor is fura nevetésre lettem figyelmes. Sietve kaptam fel a fejemet, majd pedig fel is áll, s elindultam, hogy magam mögött hagyjam a parkot, de persze többen is megjelentek. Fiatalok voltak, a mezük alapján talán a helyi focicsapat tagjai, akik úgy viselkedtek, mint a hiénák. Hátrálni próbáltam, de mögöttem már csak a pad volt. Sietve löktem meg az egyiket, hiszen szemmel láthatóan ittasak voltak, mire a másik elkapott, térden rúgtam, a kezemet felsértette, de én pedig rohanni kezdtem. Nem én akarok az újabb címlapon lenni azzal, hogy esetleg megtámadtak egy védtelen nőt. Futottam, amennyire bírtam és még az se érdekelt, hogy a körmével vagy valamivel kicsit felsértette a bőrt az alkaromon. Sietve fordultam be az egyik utcába, ahol telibe neki mentem egy férfinak. – Bocsánat! – szólaltam meg, majd ijedten pillantottam a hátam mögé, de szerencsére leráztam őket és még nem is sejtettem, hogy esetleg most sodortam magam esetleg még nagyobb bajba. Visszapillantottam a srácra, majd pedig sietve kaptam el a kezemet, hiszen még mindig fogtam őt. Vélhetően az ütközéskor kapaszkodtam meg benne. – Remélem, nem lett túl nagy bajod. – szólaltam meg zavaromban. Bár tény, hogy nem vagyok túl nagydarab, így akkora kárt se tudok tenni. – Mármint az ütközés miatt. – tettem hozzá zavaromban, majd egy mosolyt villantottam rá.



•• Words: 278 •• Music: Crush •• Note: Remélem jó lesz. 40 •• ©


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Fuck! Eat! Kill! Now do it again!
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
† Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



Noah Christianson ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jún. 17, 2016 1:41 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Agnes && Noah

[You must be registered and logged in to see this image.]

Bosszant. Idegesít. De a leginkább az, hogy így érzek. Miért frusztrál ennyire, hogy nem tudom, hol van? Miért akarom előkeríteni a föld alól is? Örülnöm kellene, hogy végre megszabadultam tőle. Egy kolonccal kevesebb. Mégis. Meg akarom találni. Nem léphet meg csak így se szó, se beszéd! Előlem nem! Ez nem így működik! Ha én zavarom el és úgy tűnik el, az más. De így… Nem, velem ilyet nem lehet! És ezt meg is mutatom neki! Bárhová ment és bármiért, meglelem a nyomát! New Yorkból Mystic Fallsig vitt az indulat és egyre jobban érzem, jó nyomon járok. Nem érdekel mennyi időbe kerül, akkor is előkerítem. Gabriella Ross, előkerítelek, mindenre esküszöm, bujkálj bárhol! És nem teszed zsebre, amit kapsz, azt garantálom!
Dühös vagyok, szinte tajtékzom az elmúlt időben. Ennek pedig még véresebb és gyakoribb gyilkosságok az eredményei. Nem mintha számítana. Mystic Falls. Biztos vagyok benne, hogy itt lesz Gabriella. Tudom, mert ismerem. Bár ez az eltűnés nem fér a fejembe…
De előtte még szükségem van arra, hogy kiengedjem a fáradt gőzt. Vér és halálsikolyok. Erre vágyom.
Épp egy így éjszaka elég elhagyatott, kétes környéknek tűnő utcán vágok át a belvárosban. Nem túl forgalmas, de éppen ezért lehet jó. Hátha erre téved valami ártatlan leányka vagy munkából, esetleg egy titkos légyottról hazafelé siető fiatal nő, aki élete utolsó baklövését követi el azzal, hogy errefelé vágná le az utat. Bízom benne, hogy rövidesen rám mosolyog a szerencse ilyen formában.

||music:Mirrors|| Remélem megteszi kezdőnek ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Kedvenc dal :
ξ yellow flicker beat
† Tartózkodási hely :
ξ hospital
† Hobbi & foglalkozás :
ξ doctor



Alistair McCormac ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 06, 2016 9:05 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
jamie & alistair
what did we learn from our first love?
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem igazán tudtam mihez kezdeni magammal. Még nem készültem fel teljesen arra, hogy Emery szemei elé kerüljek... talán tartottam attól, hogy nem tudok majd mit mondani. Az egy dolog volt, hogy ő nem emlékezett rám, de én igen. És mióta történt az az ominózus jelenet a műtőben, egyre inkább azt éreztem, hogy ha csak két másodperc erejéig is, de muszáj látnom őt. Hogy... lássam, épségben van. Még él. Attól féltem, hogy amikor ismét elém kerül, esetleg egy arany karika is ott fog díszelegni az ujján, amely jelezné, hogy az anyja sikerrel járt. Ez volt a célja. Ezért akart kitörölni az életéből, és végül meg is tette. Kíméletlen volt. Furcsa belegondolni, hogy egy ilyen nőnek voltak anyai érzései. Ha számított volna neki bármi is, beletörődött volna, hogy a lányával együtt akarjuk leélni az életünket. Hogy... ha máshogy nem, elszökve boldogok leszünk akkor is, ha nincs meg mindenünk. Az utosló pillanatban hiúsult meg az egész. Akkor rosszul esett. Dühös voltam, mert azt hittem, hogy meggondolta magát. Csak később derült ki, hogy nem így volt. Hogy... valójában az anyja babrálta meg az agyát.
Az utcán sétáltam, az ég esőre állt, mégsem zavartattam magam. Meg akartam ismerni ezt a várost. Valójában jártam már egyszer ezen az utcán. Évekkel ezelőtt, még az egyetemi évek alatt. Miután Emeryről azt hittem, hogy nem akar engem, és nem jött el a repülőtérre, új életet kezdtem. Tiszta lapot. Húsz éves voltam, két évet kellett behoznom az egyetemen. Nem volt könnyed menet, ráadásul nem az orvosin kellett volna azzal kísérleteznem, hogy mennyire vagyok jó zombi. És akkor ismertem meg őt. A lányt, aki most ott állt, nagyjából öt méterre tőlem. Nem vett észre rögtön, így volt lehetőségem végigmérni. Nem változott sokat. Szinte semmit. A kislányos bájait igazi érett nő bájaira cserélte. Talán pontosan ilyennek képzeltem el őt már akkor is. "Ha majd egyszer nagyok leszünk". Már akkor sem voltunk gyerekek. Én mégis úgy törtem össze a szívét, ahogyan mások tehetséggel sem lennének képesek. Csak kisétáltam... mikor megtudtam, hogy Emery-vel mi történt. Talán igaz, ő volt az élő példa arra, hogy két szerelem között is van különbség. Mert szerettem. Visszarántott abból a mélyből, amelybe temettem magam a tankönyvek, esettanulmányok és az összetört szívem súlya alatt.
Elmosolyodtam, mikor felém fordult. Ekkor már látott, én pedig kirángattam magam a gondolatokból. - Helló, Jamie - léptem közelebb hozzá lassan, kabátom zsebeibe dugva el mindkét kezemet, majd a járdára tévedt a pillantásom. - Nem számítottam arra, hogy találkozunk, de... azt hiszem, örülök, hogy látlak. - Kissé ingatag volt a mosolyom, de nem is tudtam egészen pontosan, hogy mit vártam. Pofont? Még talán az is belefért volna. Végetért, mert... miattam. Ezen nem volt mit szépíteni.

Szeri van[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
chandelier
† Tartózkodási hely :
⇡ mystic 'everything is possible' falls ⇣
† Hobbi & foglalkozás :
⇡ i just wanna know my species ⇣
† Humor :
⇡ most of the times i have ⇣



Jamie Claire Court ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 05, 2016 2:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Alistair & Jamie
you were always on my mind

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mára már bezártam a boltot, mert túl sok minden lett esedékes délutánra. Megejtettem az éves általános kivizsgálást, amihez azóta ragaszkodtam, hogy az édesanyám meghalt és miután apám is elment jobbnak láttam minden fellelhető betegségnek elejét venni, mivel sokáig hajlamos voltam megfeledkezni az egészségemről és magától értetődőnek vettem, hogy élek, lélegzem, nincs semmi bajom. Aztán rájöttem, hogy ez nem feltétlenül van így. Anyámat a legalattomosabb gyilkos kór vitte el, míg az apámnak a szívével támadtak gondok attól függetlenül, hogy egyikőjüknél sem volt előjele annak, mi fog történni. Talán csak apámnál. Túlságosan szerette ahhoz anyát, hogy hosszútávon nélküle éljen és a mindennapjait egyedül töltse el, mindössze az emlékével.
Szerencsére az életet is volt lehetőségem ünnepelni, hiszen a terveim szerint éppen holnap indultam volna Atlantába az egyik középiskolai barátnőm esküvőjére, akinek én leszek a tanúja. A suli első napjától jóban voltunk, együtt mentünk főiskolára és napi szinten tartottuk a kapcsolatot, természetes volt, hogy mivel megkért, ott leszek mellette az élete nagy napján. Csak a megfelelő ruhát kellett megtalálnom, aminek a keresését szokásomhoz híven az utolsó utáni pillanatra hagytam és eltöltöttem vele jó néhány órát. Végül is semmi más dolgom nem volt, csupán a válogatás vége felé fáradtabb voltam, mintha egész nap árkot ástam volna.
Hazafelé indultam, kezemben az elmaradhatatlan délutáni tejeskávémmel és a táskában pihenő választott ruhával, amikor egy röpke pillanatra azt hittem, a szemeim szórakoznak velem. Olyasvalakit láttam velem szemben, felém sétálni, akiről nem hittem volna, hogy itt fogunk összefutni, hiszen nem volt emlékem arról, hogy tőlem eltekintve bármi összeköttetése lett volna Mystic Falls-al. A kezdeti meglepődés után akkor sem tudtak volna mosolytalanok maradni az ajkaim, ha az ujjaimmal húzom lefelé őket.
- Alistair! - Szólítottam meg látva, hogy ő is észrevett. Nem akartam csak úgy elsétálni mellett, főleg, hogy egyikőnk sem változott annyit, hogy ne ismerjük meg a másikat. Az ő arca is attól, hogy érettebb lett, ugyanolyan volt, mint régen. - Először azt hittem, hogy képzelődöm, de... - Megcsóváltam a fejem. - Régen láttalak. - Néztem végül a szemeibe, ami előidézte bennem azt a rengeteg szép emléket, ami hozzá kötött. Napestig sorolhattam volna őket és még akkor sem értem volna a végére.


wicked games || Szeri van || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
sparks fly
† Tartózkodási hely :
✥ somewhere
† Hobbi & foglalkozás :
✥ cleaning up
† Humor :
✥ i think so



Zooey H. Fischer ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 16, 2016 12:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
meliorn & zooey
don't hurt me, i'm new here

[You must be registered and logged in to see this image.]

A mostani világ sokkal érdekesebb volt, mint hittem. Hosszú éveket töltöttem el a másvilágon és elképzelni sem mertem, hogy egyszer újra az utcákat fogom járni. Voltak pillanatok, amikor azért voltam dühös a testvéremre, mert ugyan önhibáján kívül, de megfosztott az életemtől, aztán abban reménykedtem, hogy talál egy kiutat, csakhogy rájöttem, a halállal nem érdemes játszani és nem érné meg a próbálkozás, hiszen Eva-nak baja eshetne. Fájt a szívem a férfi után, akit szerettem és akinek a neve, arca, szava minden egyes nap a fejemben keringett, képtelen voltam elengedni Will emlékét. Ő vajon még életben van? Vagy bajba keveredett, amiből nem tudott kimászni? Talán egyszer újra láthatom őt, ha a világban kóborol valahol... csalfa remények és hatalmas "ha" kezdetű mondatok voltak ezek, amelyekkel nem volt célszerű foglalkozni, hiszen csak saját magamnak okoztam velük kellemetlen perceket. Arról sem volt fogalmam, hogyan kezdjem el a mostani életemet, miként ragadjam meg a megkapott új esélyt... leginkább az agasztott, milyen árat kell majd fizetnie a nővéremnek azért, mert a természet rendjével szórakozott. És persze nekem is be fogják nyújtani a számlát, ebben biztos voltam.
Viszont a friss levegőt olyan jólesően szívtam be, mintha ezek lettek volna az első lélegzetvételeim. Szigorúan véve azok is voltak, a város még felfedezésre várt általam és a lehető legnyugodtabb időpontot választottam a kimozdulásra. Az emberek már nem siettek sehova, hiszem beesteledett, de az épületek ablakain keresztül fény szűrődött ki, tehát nem volt túl késő. Pár napja döntöttem úgy, hogy minden este teszek egy rövid sétát. Fokozatosan akartam magamat hozzászokni a városhoz, mivel Eva nem adott konkrét választ arra, meddig akar itt maradni és pontosan mit csinál Mystic Falls-ban. Csupán arra hívta fel a figyelmem, hogy vigyázzak magamra.
Éppen hazafelé tartottam, amikor az egyik utcába befordulva rossz érzés kapott el. Mintha követnének, de mély levegőt véve kezdtem meggyőzni magam, hogy biztosan csak szokatlanok még az itteni zajok és maga az, hogy egyáltalán emberi környezetben tartózkodhatok. Aztán hallottam valamit.. igen, teljesen biztos, hogy hallottam.
- Van ott valaki?- Kérdeztem összerezzenve, hátra fordulva.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :

You will never know how much I care. You are my best friend my soul mate and my everything. You mean the world to me and I never want that to end. Me without you is like Adam without Eve. It is just unnatural. you might just be my best friend and I might not be anything to you.
But I do love you with all my heart.

† Hobbi & foglalkozás :
event organiser ϑ



Prudence Geneviev Abélard ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 24, 2016 9:20 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Geneviev && Dayton

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i want to hate you

[You must be registered and logged in to see this image.]
Akárhányszor csak ránézek látva az arcán a rengeteg fájdalmat az én lelkem is teljesen darabokra szakad. Szinte átérzem a fájdalmát és gyűlölöm azt, hogy ennyire közel érzem magamhoz, hogy ennyi mindent jelent a számomra. Mert egy így nem helyes. Nagyon nem kellene így lennie, mégis olyan könnyedén lett az életem részese és olvadt egybe a lelkemmel, hogy azt már szinte semmi sem képes szét szakítani.
Gyűlölni akarom őt, de nem megy. Próbálom ellökni magamtól, de minden egyes perc, amit vele töltök el egyre inkább azt érezteti velem, hogy meg akarom őt ölelni, hogy azt akarom, hogy a karjait körém fonja és soha többé el ne engedjen. De nem engedhetem. Ezen már régen túltettem magam. Nem eshetek vissza ugyanebbe a gödörbe.
- Nem, mintha különösebben rád tartozna, de félig vérfarkas vagyok és félig boszorkány. Így valahogy mindkettő sokkal pozitívabbnak érződik. - Nincs szükség arra, hogy átváltozzak, mégis ha akarok, akkor könnyedén át tudok változni, amikor csak akarok. Semmi nem állít meg benne. Ahogyan most is darabokra tudnám őt tépni, de az igazság az, ha ártanék neki, ha ennél is jobban bántanám azt már én magam sem élném túl. Egyszerűen nem lennék képes utána a tükörbe nézni.


take me back to the start

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• előfordul :hug:  • [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Keresem :
Megtaláltam szívem hölgyét!
† Tartózkodási hely :
๑ Ahova megyek



Dayton Morgan ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 24, 2016 5:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Gen && Dayton

Újra együtt..
[You must be registered and logged in to see this image.]
Mint egy kisgyerek igyekeztem tagadásban élni. IGyekztem minden nap a szemébe nézni a halálba. Mindig azt akartam, hogy ő velem legyen, hogy soha ne engedjen el, mint egy kisgyermek életben tartottam őt, hogy tudja, hogy szeretem. Mindig vágytam erre a pillanatra, hogy újra szeressem, de ő mos nem szeret. Pedig titkon kértem az isten, ha létezik is, hogy adja őt nekem vissza.

- Lehet, de .. - Fejezem be a mondatot, ninc sis semmien de itt, vége van. Persze megint olyan választ kaptam amiből semmit nem tudtam meg, ez megint egy olyan reagció, ami szemre hányás.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Minden mondatában elmondja, hogy én így úgy amúgy, de érzéseiről ezen a haragon kivül nem beszél csak hazugságokat.

- Ezt hogy érted? - Kérdezem, valahogy már tényleg nem értem, most maradt boszorkány vagy nem? Vagy hogy lett az ami lett.?

Úristen, nem vettem észre!!! KILL MYSELF || [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :

You will never know how much I care. You are my best friend my soul mate and my everything. You mean the world to me and I never want that to end. Me without you is like Adam without Eve. It is just unnatural. you might just be my best friend and I might not be anything to you.
But I do love you with all my heart.

† Hobbi & foglalkozás :
event organiser ϑ



Prudence Geneviev Abélard ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 20, 2016 8:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Geneviev && Dayton

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i want to hate you

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mindegy egyes perc kínzás volt, amit vele töltöttem. A csókja pedig csak még inkább emlékeztetett arra, hogy mennyire szerettem, amikor hozzám ért, vagy egyszerűen csak némán pihentünk egymás karjaiban. Bevallom, hogy hiányzik ez az érzés. Az őszinte boldogság érzése, de nem fogom engedni, hogy még egyszer gyengévé tegyen. Hogy miatta úgy érezzem, mintha semmire nem lennék képes.
Végre, hogy rájöttél. A makacsságod látom nem sikerült kinőnöd. Én azonban már megváltoztam. Nem az vagyok, akit egykoron ismertél. Remélem, ezt tiszteletben tartod. – Akkor is megvolt a sötét oldalam, amely szeretet játszadozni a fekete mágiával. De mostanra már megtanultam önmagamat is értékelni és nem engedni, hogy bárki is az utamba álljon, vagy a földbe tiporhasson a hozzáállásával.
Tudod.. Volt, aki még hitt bennem. Aki az utolsó percig is küzdött azért, hogy életben maradhassak. Te is ott lehettél volna. Megpróbálhattad volna, de túlságosan el voltál foglalva a saját félelmeddel. Pedig akkor talán.. Minden másképp lenne. – Ami legjobban fájt tőle az, hogy otthagyott engem, mintha semmit nem jelentettem volna a számára. Meg sem próbált megmenteni. Veszett ügynek tekintet, amikor ha már csak gyengén is, de még mindig vert a szívem, mikor ott hagyott. – Erősebb lettem, mert megtapasztalhattam egy új oldalamat is, ami finoman szólva is ellenséges a tiéddel.



take me back to the start

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• gratulálok hozzá 38  • [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Keresem :
Megtaláltam szívem hölgyét!
† Tartózkodási hely :
๑ Ahova megyek



Dayton Morgan ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 20, 2016 5:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Gen && Dayton

Újra együtt..
[You must be registered and logged in to see this image.]
Okot az adott, hogy a szeme mást mondott, a szíve jobban vert, de ajkai mást mondtak, mint az igazság. Tudtam, hogy ez így van és reméeltem felébredek ebből a lidérces állomból.

- Hazugság- Mondom ismét, fájnak a szavai. Nem igaz, hogy nem érdekel. Különben itt könyörögnék?
Csókja marta ajkam, úgy hogy el se akartam engedni őt. Vissza édézte az édes éjjeleket.
[You must be registered and logged in to see this image.]

Régen minden máshogy volt, régen az volt, hogy csak ő és én és a nagy világ, ha tudom, hogy apám vámpír és én ilyen gnekkel foganok, akkoor távol tartottam volna magamat, de nem ... a szívem erősebb volt, és tudatlanság állapotában voltam.

- Hát tényleg nem én kellek. - Suttogom, és kezdem be látni fájdalmas befejezését a olgoknak. De egy kérdés még marja a tudatom.
- Hogy maradtál életben? Mi lettél?? - kérdezem, miközben a fofon fájdalmát érzem arcomon. Nem emberi és nem boszorkány pofon ez.

Bocsi, csak vizsgáztam, de most itt vagyok  40 ||   [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :

You will never know how much I care. You are my best friend my soul mate and my everything. You mean the world to me and I never want that to end. Me without you is like Adam without Eve. It is just unnatural. you might just be my best friend and I might not be anything to you.
But I do love you with all my heart.

† Hobbi & foglalkozás :
event organiser ϑ



Prudence Geneviev Abélard ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jan. 14, 2016 10:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Geneviev && Dayton

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i want to hate you

[You must be registered and logged in to see this image.]
Annyira szeretem őt, hogy arra nincsenek szavak, de nem akarom magam mellett tudni. A szerelem számomra nem volt több, mint gyengeség. Egyfajta vakságot okozott. Nem láttam tőle a nyilvánvalót. Egy szörnyeteg lakozik a férfiban, akit szeretek. De az is lehet, hogy mindig is láttam, egyszerűen csak nem akartam elfogadni, hogy a tűzzel játszom, mert elvakított az iránta érzett szerelmem.
Mi okot adok neked arra, hogy kételkedj a szavaimban? – Lehet, hogy szívem vad dobogása nem éppen arról tanúskodik, hogy annyira semleges lenne a számomra, de igyekszem kordában tartani és szépen megnyugtatni magam, hogy mindez hamarosan újra a múlté lesz. Visszatérhetek az életemhez, amit nagyon is én irányítok. Az önmagam által teremtett szabadságomhoz.
Már nem újdonság, hogy nem érdekelnek a velem kapcsolatos dolgok. – Megforgatom a szemeimet, mintha tényleg igaz lenne. Mert tudom, hogy számítok neki. Hogy érdekli minden egyes porcikám, de távolságtartónak kell lennem. Hogy végre eszébe véshesse, ami kettőnk között van az egyikünk számára sem előnyös.
Szinte egy pillanat alatt olyan közel áll hozzám, hogy a testünk szinte érintkezik. Érzem azt a perzselő érzést, amit olyan réges-régen volt lehetőségem megtapasztalni, mikor együtt voltunk. Aztán ajkai, mint a forró láva égetik ajkaimat és egy apró másodpercre elveszem ebben az érzésben, de végül ellököm magamtól és egy hatalmas pofonnal jutalmazom. – Mégis mi a fenét képzelsz? Nem egy tárgy vagyok, amit kedved szerint használhatsz!



take me back to the start

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• gratulálok hozzá 38  • [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Keresem :
Megtaláltam szívem hölgyét!
† Tartózkodási hely :
๑ Ahova megyek



Dayton Morgan ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jan. 14, 2016 10:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Gen && Dayton

Újra együtt..
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az agyam nem itt járt, én pedig majdnem meghaltam a fájdalomban, amikor újra és újra lejátszotta az agyam, hogy mit is mondott. Azok az ajkak préselték ezeket a szavakat ki, amiket csókoltam, amik olyan szépséggel, és áhitattal suttogták, hogy szeretlek.

- Nem hiszek neked. - Csóválom a fejem. Hiába a szavak, az agyam elutasítja. Gyűlöletes dolog ez a felerősödött érzelem, amúgy is szenvednék, de így csak verködök. Bőgnék, mint egy gyermek, de nem teszem megmaradok férfi.
[You must be registered and logged in to see this image.]
- A nevét se akarom hallani, nem érdekel. - Csválom ismét a fejem. Talán már nem is irányítom a testem, mert nem tudom mi van velem, csak megtörténik.

Rá pillantok bele igéző tekintetébe és olyan közel megyek, hogy érezzem leheletét.
Halkan suttogom,
- Ha nem szeretsz, akkor ez már nem számít. - Mondom, majd ajkamat övére érintem és megcsokolom. Nem tudom, hogy elök e vagy marasztal, vagy pofont kapok, vagy csak mérges szemeket. De ez eldönti, hogy igaz e amit mond, hogy már nem engem, hanem mást szeret.

Bocsi, csak vizsgáztam, de most itt vagyok  40 ||   [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :

You will never know how much I care. You are my best friend my soul mate and my everything. You mean the world to me and I never want that to end. Me without you is like Adam without Eve. It is just unnatural. you might just be my best friend and I might not be anything to you.
But I do love you with all my heart.

† Hobbi & foglalkozás :
event organiser ϑ



Prudence Geneviev Abélard ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jan. 12, 2016 5:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Geneviev && Dayton

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i want to hate you

[You must be registered and logged in to see this image.]
Az egész beszélgetést igyekeztem magam mögött hagyni. Fájdalmas volt a közelében lennem, mert csak eszembe juttatta, hogy mennyire szerettem. Nem láttam benne a nyilvánvalót, mert elvakított a szerelem. Nem engedem, hogy ez még egyszer megtörténjen mégis, minden egyes perccel nehezebbé válik, hogy távol maradjak tőle. De pontosan ezért kell megpróbálnom ellökni magamtól. Úgy, hogy ő ne akarjon már a közelemben lenni. Mert félek, hogy a gyengeség, ami a közelében olyan könnyedén elragad, hamarosan újra úrrá lesz rajtam.
Ha rajtad múlik tényleg meg is halok. Mert önmagaddal törődtél, hogy mi lesz később.. Ha igazán szeretsz valakit, nem tudsz önző lenni. – Egyszerűen megszűnik létezni a saját akarat. Már csak a másik boldogsága számít igazán. Nem a sajátod.
Soha nem hazudtam neked, Dayton. Mégis miért pont most kezdeném el? – Olyan volt, mintha újra életre keltek volna a porcikáim, amikor megérintett. Mintha meghaltam volna akkor ténylegesen, amikor ott hagyott és most sikerült életre keltenie engem. De ezzel együtt utat adott a gyengeségemnek, amiért nehezebb volt folytatnom a hazugságomat. – A neve Damien. A nyárra terveztük az esküvőt. Úgyhogy kérlek, ne állj a boldogságom útjába. – Bármennyire is égetik a bensőmet a szavaim nem engedhetem, hogy egy pillanatra is meglássa ezt. El kell hinnie. Mert akkor talán képes lesz elsétálni mellőlem és hagyni, hogy tovább éljem az életem. Nélküle.


take me back to the start

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• nem láttam. Embarassed  • [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Keresem :
Megtaláltam szívem hölgyét!
† Tartózkodási hely :
๑ Ahova megyek



Dayton Morgan ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 10, 2016 10:16 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Gen && Dayton

Újra együtt..
[You must be registered and logged in to see this image.]

Hogy mondthat ilyet? Hogy képzelheti, hogy önszántamból akartam volna megölni? Ilyennek születtem, bennem volt a vér. Csak ráztam a fejem, hang nem jött ki ajkaim szoritásából.
Szemeiben a gyűlölett és a megnem értettség tükröződött, de nem akartam ezt tenni vele, hiszen szerelmes voltam vagyok, és leszek is.

- Apám vámpír volt, ilyennek nemzettek...- Fejeztem ki magam régiesen majd folytattam, kicsit nagyobb hangon.
- Nem tudtam mit tettem elsétáltam, mert megöltelek, láttam, de csak trük volt.. - Nem voltak szavak

igaza van, elsétáltam, nem vártam meg, de mit tettem volna? Azt hittem hallott és, ha meglát valaki nem mentett volna meg senki, főleg, hogy egy nemes lány. A nevelő apám mentett meg és símított el mindent.
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Nem érdekel mit mond a bolond esze, SZERETLEK! - Mondtam fájóan. Megragadtam a kezét, és úgy tünt nem is akarja elvenni, de mikor meghallottam a "völegény" szót, elengedtem azt.

- Hazugság..- mormogom magam elé, már szinte nem is neki mondom. Most megölném magam, kitépném a szívem, és kutyák elé vetném, az se fájna ennyire, mint most ezek a méregbe mártott szavak.


zene ||   [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 9:12 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next
Vissza az elejére Go down
 

Mystic Falls utcái

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 11 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls utcái
» Mystic Falls parkja
» Mystic Falls - Grill
» Mystic Falls sikátorai
» The Originals

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-