Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 03, 2015 10:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next

† I never want to be a werewolf.
Damian & Ava

Lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy a férfi feláll és egyetlen izomhúzódás vagy horzsolás miatt sem panaszkodva indul el az otthonába. Lesütöttem a szemem és vörös hajam mögé rejtettem arcom, hogy az utca népe ne lássa. Utáltam, ha a középpontban vagyok és mindig kerültem az ilyen helyzeteket, de úgy tűnik egyes véletlenek ellen nem lehet védekezni. Az arcom égett a szégyentől, miközben szívem szárnyat az örömtől, a hálától és a szabadságtól. Ha most ő nem segített volna és a mentő nem értek volna ki időben, örökké láncra vert kézzel kellett volna élnem azzal a tudattal együtt élve, hogy egy gyilkos vagyok. Hiába baleset. Rajtam nem segít a szándékosság vagy a véletlen. A halál az halál. És egy általam kiontott élet, engem is azonnal a sírba ránt. Mert hiába nem halok meg. A vérfarkas átok még a halálnál is százszor rosszabb.
- Köszönöm. - fogadtam halkan a bókot ebben a képtelen helyzetben. Mosolyt csalt az arcomra és melegséggel töltötte el a lelkem az a kedves mosoly. Úgy éreztem, mintha a szívemet szorító szilánkos kövek folyamatosan potyognának le megkönnyebbülésemben, amiben Damian földöntúli nyugalma segített.
Továbbra is az úton térdelve figyeltem, ahogy a férfi elsétál. Nem mertem és nem is tudtam felállni jelen pillanatban. Végtagjaim reszkettek, mint a nyárfalevél őszi éjszakákon és attól tartottam az elsárgult levelekhez hasonlóan én is darabokra hullok, ha megpróbálok felkelni. Szerencsére Damian segített. Meg sem várta míg beleegyezem. Ami azt illeti meg sem kérdezte, hogy segíthet-e felkelni, de jól esett a figyelmessége.
Még mindig kicsit döbbenten, fürgén beszívva a levegőt kapaszkodtam egyik karjába. Egy pillanatra megmarkoltam a kabátját, mert úgy éreztem nem tudok talpon maradni, de hamar visszaszereztem az ép eszem és igyekeztem remegésemen erőt venni.
- Kérlek... - kezdtem bele, de hangom váratlanul elcsuklott. Erőt vettem magamon és folytattam. - Kérlek, vigyél haza. Nem hiszem, hogy... képes lennék hazavezetni. - vagy egyáltalán visszaülni az autóba és beindítani. Valószínűleg, ha nem ajánlotta volna fel a segítségét, hívtam volna egy taxit és itt hagytam volna az egyik parkolóba az autót. Most túlságosan is féltem a szerencsétlen események megismétlésétől. Még az sem zavart, hogy a megmentőm nincs igazán józan állapotban.

† music: music † note: - † words: XXX

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 03, 2015 10:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


lett me help you, beautiful
damian & avelina

E   lég volt egy kétségbeesett pillantás a szépség részéről és én már ott is teremtem mellette, hogy segítő kezet nyújtsak. Vagy éppenséggel segítő véradagot. Nem csinálok ilyet túlságosan gyakran, de annyira Kenna-ra emlékeztetett, hogy nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Vajon neki is olyan puha a bőre? A csókjai pedig ugyanúgy égetnek, mint az övéi? Ez mind-mind olyan kérdés, amit nem itt és most fogok megválaszolni, de időnk, mint a tenger. Legalábbis nekem.
Gyönyörű neved van. – Jegyzem meg, miközben elhúztam a kezemet a férfi szájától, aki kezdett magához térni. A biztonság kedvéért megigéztem, hogy egyszerűen csak megijedt semmilyen komoly baja nincsen, de a biztonság kedvéért záródjon be egy pár napig és ki se dugja az orrát. Az kellene még, hogy valaki ténylegesen elüsse és, akkor úgymond az én porontyommá váljon azzal, hogy átváltozik. A fiammal sem tökéletes a viszonyunk nincs szükségem még egy púpra a hátamon. Bár a fiam nem az, de ez a srác határozottan az lenne. Előbb ölném meg én magam, minthogy egy kicsit is érdekeljen miképpen alakul a sorsa. Vagy egyáltalán esélyt adjak arra, hogy másképpen alakuljon a sorsa.
A szavaira csak elmosolyodom, mert azt hiszem ez innentől kezdve egyértelmű, hogy vámpír vagyok. Azt pedig, hogy segítettem nem tudom megmagyarázni, de köszönetre sem méltó. Ha már ilyen csodaszer folyik bennem a legkevesebb, hogy ilyen helyzetekben adakozó lesz a kedvem.  – Gyere, öreg haver. – Felsegítem az ürgét, akitől megkérdezem, hogy jól van-e végül mindenki csodálkozva figyeli, ahogyan elsétál, de ez a szenzáció nem tart túlságosan sokáig. Végül pedig a gyönyörű, vörös szépséget is felsegítem. – Hazavigyelek? Igen csak reszketsz. – Bár én meg mondhatni ittas állapotban vagyok, de a közelsége határozottan felvillanyozott.



† music: music † note: - † words: XXX

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 03, 2015 9:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next

† I never want to be a werewolf.
Damian & Ava

A szívemre telepedett tüskés béklyó elviselhetetlen szorítása kissé enyhült, amint odalépett az ismeretlen férfi és azt állította, hogy segít rajtam. Fogalmam sem volt, hogy hogyan fog vagy milyen eszközzel, de számomra valamiért elég volt az idegen hangjából sütő szimpatikus önbizalom. Engem is sikerült megnyugtatni egy kicsit.
Tátott szájjal figyeltem, ahogy megsérti a csuklóját és a fekvő férfi szájához emeli. Azonnal körbenéztem és igyekeztem olyan pózba helyezkedni, hogy ne lássa senki az út közepén zajló életmentést.
- A nevem Ava. - ziháltam kikerekedett szemekkel.
A kezem még mindig remegett a sokktól, amit a baleset okozott és a megrettentő félelem, hogy csupán pár másodperc alatt tönkretett emberi élet kell ahhoz, hogy örökre kárhozatra jussak. Döbbenet. Egy könnycsepp sem folyt végig az arcomon, a szemem csontszáraz volt, ám most éreztem, ahogy a végtelen megkönnyebbülés miatt a zokogás fojtogat.
- Te vámpír vagy? - leheltem felé alig hallhatóan. Jól ismertem a fajtáját, de eddig eggyel sem találkoztam, aki így bánt volna velem vagy bárkivel a környezetemben. - A lelepleződésed kockáztattad. Annyira köszönöm. - suttogtam végtelen hálával. Ő nem tudhatja, hogy pár csepp vérén az én életem múlt, de sosem tudom eléggé megköszönni neki.



† music: music † note: - † words: XXX

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 03, 2015 2:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my daughter & Ezio

Sokkal jobban éreztem magam azután, hogy mindent elmondtam a lányomnak, és az sem érdekelt, hogy mindezt egy kívülálló is hallhatta. Lehet, egy szemétláda vagyok, de ezt már nem akartam magamban tartani. Így is több, mint húsz éven át titkoltam. Elég volt ebből. Ezio mondatára késlekedve figyeltem fel, mert bár láttam, hogy megtörten állt előttem Dorothea, viszont ez úgy tűnt, nekem nem elég. Nem volt elég az, hogy a könnyei végigcsordogáltak az arcán. Tűrtem az ütéseit, amik nem egy gyenge és védtelen lány ütéseire hasonlítottak. Egy dühben úszkáló nőére.
- Én akkoriban tiszteletben tartottam az édesanyád kérését, egyszer azonban már majdnem megszegtem. Emlékezz vissza arra, amikor elvittelek a tengerparthoz, és akkor beavattalak volna ebbe, csak aztán sétáltunk egyet ott, és a boldogság, mit akkor láttam arcodon, nem tudtam romba dönteni - gyűlöletet érzek önmagam iránt is, mert akkor el kellett volna mindent mondanom. Most csak a hulló könnyeit bámultam, így is nehéz volt ez, hát, még mikor kicsi volt... Akkor meg még nagyobb szenvedés lett volna. - Ez volt az, ami felemésztett engem. Ez... ez miatt lettem az, aki vagyok - néztem előbb Ezio-ra, aki próbálta leállítani a lányomat, majd azután a lányomra néztem. - Egyikőtöket sem fogom arra kérni, hogy higgyen nekem, mert ez már lejátszott lemez... csak jól gondoljátok meg, mi a következő lépés - erős hangnemben mondtam ezt, nem kiabálva, halkabban, mint előzőleg. - A húgodat az anyád nevelte, én csak meglátogattam őt párszor, de miután közöttünk elkezdődött ez a valami, őt is hanyagoltam - vallottam be, ha már az őszinte perceknél tartunk mi hárman. Talán a kisebbik lányom nem akar engem megölni, mint Dorothea. Bár, már minden elképzelhető. - Lehet, hogy egy undorító alak vagyok, de ezt ki nem tudja rólam? Még a védelmeződ, Ezio is tudja ezt, különben nem lennél a kis kedvenckéje - nem igazán tudom visszatartani a szavaimat, mert egyre több minden kívánkozik ki belőlem.

zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 03, 2015 1:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


dorothea, frank & ezio



- Határozottságot sugall a hangnemed, de te is tudod, hogy egy-két tanács tényleg rád férne. - Vontam meg a vállamat rövidre zárva az egészet. Már tényleg nem tudtam pontosan mit gondoljak Frankről, enyhén másabb volt akkor mikor először találkoztam vele. Talán ilyen hatással volt rá a halála. Vagy máshogy fogalmazva, ilyen hatással volt rá az, hogy a tulajdon lánya ölte meg. Ez segített neki rájönni arra, hogy valamit nagyon elrontott. Bár nem vagyok én pszichológus.
Karba tett kézzel hallgattam, hogy mit akar mondani Frank. Én nem tudtam sokat Dorothea anyjáról, de Franknek rendesen sikerült lerombolnia a lánya emlékeit róla. Nem tudtam tolerálni ezt az egészet, de inkább nem akartam közbeszólni, mert ez az ő dolguk, én meg inkább azért maradtam itt, hogy Dorothea-t megvédjem az esetleges sértődésektől. Bár hallva amiket Frank mond nem hiszem, hogy komoly szükség lenne rám, de jobbnak érzem, ha maradok. Biztos ami biztos. Mikor viszont felmutatott egy képet és amit hozzáfűzött akkor viszont már kicsúszott a számon valami.
- Ohh, az Isten szerelmére! - Tettem egy pillanatra a kezemet az arcomra, aztán végigsimítottam a fejbőrömön. Hihetetlen, hogy mik derülnek ki itt, de ez már tényleg sok volt. Dorothea-ra néztem, ahogyan könnyek áztatták a szemét. Tényleg ezt akarta elérni Frank? Hogy még jobban megutálja? Mert mást nem igazán sikerült elérnie neki. Mikor viszont elkezdte ütlegelni, akkor közelebb léptem és megfogtam a lány karját.
- Elég lesz! Látszólag neki már az is nagy szenvedés, hogy a maradék családja is megveti. - Azzal pedig elengedtem Dorothea karját, és hagytam, hogy ő döntse el hogyan fogja folytatni a dolgokat. Annyi biztos, hogy ezen fog eldőlni itt hagyom-e őket vagy sem. Ha folytatja, akkor azzal már elég nagyot csalódtam benne és rájövök, hogy az ittlétem teljesen lényegtelen.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 03, 2015 1:38 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my father & ezio



Zúgott a fejem. Egy harc dúlt odabenn. Egy, ami tudni akarta az igazat a másik pedig hátat akart fordítani az egésznek és eltűnni innen a lehető legmesszebb, de végül az igazságra szomjazó részem győzött, mert természetesen olyan vágyaim vannak, hogy tönkretegyem azt, ami eddig tökéletes volt az elképzeléseim szerint. Az édesanyám és az ő emléke teljesen érintetlen volt. Már-már túlságosan is jó volt ahhoz, hogy elhiggyem én mégis hittem az egészben. Szükségem volt valami jóra, amibe kapaszkodhatok az életemben. Most pedig készen állok arra, hogy mindezt az álomvilágot tökéletesen porrá zúzzam, de azt hiszem, hogy már épp itt az ideje, hogy kiszakadjak a tündérmesémből. Még akkor is, ha ez volt az egyetlen, amibe kapaszkodhattam. Én magam alkottam nekem van jogom arra, hogy elpusztítsam, de neki vannak meg a történetei, amik aláaknázhatják az egészet nem nekem. Én csak engedélyt adok arra, hogy beszéljen.
Az igazság csak úgy mardosta a belsőmet. Nem.. Az anyám soha nem csinált volna ilyet. Vagy tényleg túlságosan egy álomba ringattam magam? Meglehet, de leginkább az vágott földhöz, hogy van egy húgom. Nem. Ez nem lehet igaz. Ez lehetetlen.. Nem tudom, hogy a csalódottságtól vagy a dühtől kezdek folyni a könnyeim, de csak arra eszméltem fel, hogy eláztatják az arcomat a sós könnycseppek. – Életben volt az anyám és te még a fáradtságot sem vetted, hogy eláruld? Hagytad, hogy hazugságban nőjek fel? És van egy húgom? Őt is olyan aranyketrecben tartottad, mint engem vagy tanultál a hibádból és rájöttél, hogy nem kell két gyerek neked, akiknek az életcéljuk az, hogy megöljenek téged? Miért is beszélek úgy, mintha bármikor viselkedtél volna úgy, mint egy apa. Egy undorító féreg vagy. Egy visszataszító, önző, nyomorult, érzéketlen seggfej. – Észre sem vettem, hogy minden egyes szóval közelebb kerülök hozzá a végén pedig már ott püfölöm őt, ahol érem. Meg fogom ölni. de nem fogok megkegyelmezni neki. Szenvedni fog, úgy ahogyan én szenvedtem. S az igazság most, hogy az arcomba robbant csak még jobban gyűlölöm őt. Úgy, mint még soha senkit. Most már hálás vagyok annak, hogy visszatért ennek a szörnyetegnek az alakjában, mert így kaptam egy új lehetőséget arra, hogy fájdalmak között élhesse az utolsó napjait és akkor adjam meg neki a kegyelemdöfést, amikor én úgy kívánom. De arra még várhat.




©️


|| most majd Ezio jön bounce ||
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 02, 2015 10:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my daughter & Ezio

- Biztos nagyon jó vagy, mint tanácsadó, Ezio, de nincs szükségem rád - jelentettem ki határozottan, bár nem voltam ebben nagyon magabiztos, csak én nem vagyok olyan, hogy bevalljam, nagyon is kéne egy kis segítség. - Vagy rajtam próbálnád ki az új hivatásodat? Elég jól megvagyok már, még kell egy kicsi idő, hogy hozzá szokjak mindenhez, de nem fogok rátok támadni - elröhögtem volna magamat, de a lányom kirántott ebből a vidámságból.
Sok mindent elviselek, azt is, hogy valaki szid engem, vagy a halálomat kívánja, de most már elég. Elég mindenből. Ennél jobban már nem fog gyűlölni engem Dorothea. Az igazságot feltárom előtte.
- Tudni szeretnéd, mi rejlik benne? Nem fogom elmesélni az egészet, hosszadalmas lenne, és te nem vagy rá kíváncsi, meg ugyebár nekem nem hiszel. Olvass bele nyugdtan, és meglátod, igazat mondtam! - kérdeztem, de válaszát meg sem vártam, mert azonnal folytattam. - Az édesanyád nem a születésednél halt meg. Bemesélte magának, hogy valaki követi őt, már-már paranoid volt. Egy másik városba költözött, mert ezt gondolta kiéppen. Ezt látta fantasztikus dolognak. Az üzleti útjaimból néhány hozzá vezetett, de egyre csak zuhant lejjebb a félelem tengerében... Próbáltam rávenni őt, hogy költözzön haza, de hajtatatlan volt. Mondtam neki, hogy a világ túloldalára is elköltözhetünk,csak legyünk együtt, mint egy család. Azt mondta, jobb lesz ez így. Azután volt egy kis pihentető év, amikor enyhültek a zavarodott percei, akkor pedig... - vettem egy kis levegőt, és a napló oldalait hevesen lapoztam, mire megtaláltam a másik lányom fényképeit, amik között volt olyan, ami pár hetesen illetve egy és hároméves korában készültek. - Róla se tud senki. Anyád titkolni akarta. Ő itt a kishúgod - adtam Dorothea kezébe a képeket. - Az anyukád a húgod negyedik születésnapja után halt meg egy balesetben, ami után minden összeomlott. Minden, ami csak létezett - feszülten összefontam a kezeimet, és a mellkasomhoz szorítottam őket. - Hogy miért nem beszéltem erről? Szívszorító volt. Ígéretet tettem anyádnak, ezért - csöppnyi érzelmet vittem a hangomba, de nem volt még ez sem túl emberies, csak tényleg szerettem volna, ha igazi családom lett volna.

zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
Δ my prisoner
Tartózkodási hely :
Δ Everywhere and nowhere
Hobbi & foglalkozás :
Δ Actress
Humor :
Δ died a few years ago



A poszt írója Azure Anne Nystaia
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 01, 2015 6:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


Sibyl & Melisandre



[You must be registered and logged in to see this image.]

Minden annyira fura volt és hihetetlen. Régóta éltem már és pontosan tudtam, hogy mire képes egy boszorkány, illetve egy-egy varázslat, de még ennek ellenére mindig képes volt meglepni. Egyszerűen mindig képes volt valami aprósággal meglepni a varázserőm, de amit most tapasztaltam az még inkább furább volt. Nem értettem, hogy miként lehetséges ez, de minden annyira valóságos volt, hogy még a szellőt is érzékeltem, de valószínűleg ebből ő semmit se érzékelt, mert a varázslat úgy volt megalkotva, hogy én lássam azt, amit kell. Mintha édesanyánk azt akarta volna, hogy minden múltbéli eseményt megtapasztaljak. Egy pillanatra még meg is szédültem, de így nem csoda, hogy hamar eltávolodtam tőle és leültem. Próbáltam összeszedni a dolgokat, de minden annyira friss volt és zavaros. Túl sok volt hirtelen az emlékkép. Főleg úgy, hogy nem is voltam részese a dolgoknak csak most és így, egy varázslatnak köszönhetően.
Édesanyánk azonos. - mondtam neki lassan úgy, mint aki alig akarja elhinni azt, amit látott még mindig. Nyeltem egy nagyot, de még mindig magam elé bámultam. - Az én véremet már régebb óta őrizte, de amikor tudta, hogy veszély leselkedik rátok, akkor a tiédet is megszerezte és elvégezte ezt a varázslatot, majd pedig neked adta a medált azért, hogy egyszer megtalálj engem. - még kimondva is örültségként hangzott, de ez volt az igazság. Felismertem azt a nőt, akit mindennél jobban szerettem és aki a világ legjobb édesanyja volt. Mindig is úgy gondoltam, hogy nála jobb anyukám nem is lehetne, még annak ellenére is így gondoltam, hogy tudtam mit tett akkor, amikor még csak engem várt.
Melissandre, tényleg nem emlékszel semmire se szinte a múltadból? Arra, hogy pontosan mi történt veled? - kérdeztem tőle kíváncsian és végre újra ránéztem. Tudnom kell, hogy amit én láttam és amire ő emlékszik az egy és ugyanaz. Egyszerűen meg kellett győződnöm róla. Idegesen a hajamba túrtam, miközben a válaszára vártam, mert válaszokat szerettem volna kapni, de azt jelenleg csak tőle kaphattam meg. Jó volt újra látni édesanyámat, de nem értettem, hogy miért nem keresett meg soha se, ha még élt. Mintha valami sötét titkolt volna és attól akart volna megóvni engem, aminek végül a féltestvérem esett áldozatul.

:angyal:


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 31, 2014 12:31 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my father & ezio



Van, hogy elgondolkozom azon milyen is lett volna az életem, ha ténylegesen benne lett volna az apám és támogatta volna a döntéseimet. De azt hiszem ez olyasmi, amit soha nem fogok megtudni és igazából ez is rettent el engem attól, hogy egyáltalán valaha is gyereket akarjak. Mert azt hiszem nem lennék túl jó szülő alapanyag főleg, hogy nekem egyáltalán nem volt részem bennük. Anyám az életét áldozta értem. Vagyis a sajátja és az enyém között választott és engem választott. Ezért pedig hálás vagyok. Valamilyen szinten, hiszen esélyt adott nekem az életre. Arról ő semmit nem tehet, hogy ez az élet, ahova beleszülettem egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet.
Miért nem mondod el egyszerűen, hogy mi van abban a nyamvadt naplóban, ami felkelthetné az érdeklődésem akár csak egy kicsit is? Mondd csak mégis miért akarnám bemocskolni az édesanyám emlékét? Mert ha a semmiért, akkor tartsd meg vagy égesd el, ahogy jónak gondolod. – Tényleg nem voltam kíváncsi az igazságra. Őszintén teszek az egészre magasról, mert az életemen már semmit sem változtathat, hogy anyám sem volt egy szent. Nem érdekel. A gyerekkorom nem lesz kerekebb vagy egészebb. Maximum az egyetlen boldogságom forrását az édesanyámat is lerombolja előttem és, akkor már még inkább úgy érzem magam majd, mintha teljesen feleslegesen éltem volna.
Egy pillanatra megrémültem, hiszen láttam, hogy mégis mennyire nehezére esik visszafogni magát. Megkönnyebbültem, mikor Ezio elém lépett. Gyengéden meg is fogtam a karját, hogy tudja hálás vagyok, hogy így védelmez egy apró lépést tettem oldalra, hogy félig Ezio takarásában legyen félig pedig szabadon. Csak figyeltem az apámat, majd mikor újult erővel nézett újra rám már teljesen kimozdultam Ezio árnyékából. Nem félek szembenézni vele. Csak a szörnyeteggel, aki most megnövelte az erejét és vérre szomjazik. – Ha azt akarod elérni, hogy megsajnáljalak nem fog menni, mert már nem tudok irányodba érezni semmi mást, mint színtiszta gyűlöletet. – A múltat nem tudom kitörölni az emlékezetemből egy csettintés alatt vagy nem tudom, hogy mégis mit gondolt. Mondhat nekem bármit, amitől megváltozna a véleményem? Mert én biztos vagyok benne, hogy semmi olyat nem mondhat, amitől hirtelen belopná magam a szívembe. Ha eddig nem sikerült most sem fog.



©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 30, 2014 11:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


dorothea, frank & ezio



- Vámpír vagyok, tudom milyen meghalni. De ilyen… „szerencsém” nem volt, hogy a saját lányom végezzen velem. Talán csak túl jól neveltem… Esetleg, szeretnél nevelési tanácsokat? - Kérdeztem tőle gúnyosan. Nem hiszem, hogy valaki így születik mint Frank. Úgy értem, hogy ILYENNEK. Ha mégis akkor nem lehet rajta már segíteni, de ha több dolog tette ilyenné akkor még TALÁN meg is érteném őt. Bár nem hiszem, hisz mégiscsak ilyet, hogy a tulajdon lánya nem élheti az életét az mindenféleképpen túlzás. Egyszerű gyerek volt Dorothea is, de olyan szigorú bánásmódban részesült egész életében, ami mindmáig rajta hagyta a nyomát. Bár talán mióta velem van tényleg kezd kicsit felszabadulni, de ezt akkor jelentem ki csak úgy igazán, ha ezt lerendeztük itt. Elég érdekes fordulat volt az, hogy az apja él, ezért pedig azt éreztem, hogy egyre inkább ugrott az elképzelése is azt illetően, hogy átváltoztassam őt.
Éreztem, hogy Frank egyre inkább kezdi elveszteni a kontrollt maga fölött, talán még nem tanították meg neki hogyan kell ezzel a léttel tökéletesen együtt élni… Mondjuk úgy, ahogyan én teszem. Automatikusan álltam Dorothea elé, a legrosszabbra számítva. Nem akartam, hogy vérontás legyen ebből az egészből, mert be kell valljam, tényleg egész békésen, nyugodtan alakultak eddig a dolgok. Na meg tényleg nem lett volna kedvem fényes nappal valakinek is a vérét ontani, ha odáig fajulna a dolog.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 30, 2014 7:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my daughter & Ezio

- Biztos nagyon jó vagy, mint tanácsadó, Ezio, de nincs szükségem rád - jelentettem ki határozottan, bár nem voltam ebben nagyon magabiztos, csak én nem vagyok olyan, hogy bevalljam, nagyon is kéne egy kis segítség. - Vagy rajtam próbálnád ki az új hivatásodat? Elég jól megvagyok már, még kell egy kicsi idő, hogy hozzá szokjak mindenhez, de nem fogok rátok támadni - elröhögtem volna magamat, de a lányom kirántott ebből a vidámságból.
Sok mindent elviselek, azt is, hogy valaki szid engem, vagy a halálomat kívánja, de most már elég. Elég mindenből. Ennél jobban már nem fog gyűlölni engem Dorothea. Az igazságot feltárom előtte.
- Tudni szeretnéd, mi rejlik benne? Nem fogom elmesélni az egészet, hosszadalmas lenne, és te nem vagy rá kíváncsi, meg ugyebár nekem nem hiszel. Olvass bele nyugdtan, és meglátod, igazat mondtam! - kérdeztem, de válaszát meg sem vártam, mert azonnal folytattam. - Az édesanyád nem a születésednél halt meg. Bemesélte magának, hogy valaki követi őt, már-már paranoid volt. Egy másik városba költözött, mert ezt gondolta kiéppen. Ezt látta fantasztikus dolognak. Az üzleti útjaimból néhány hozzá vezetett, de egyre csak zuhant lejjebb a félelem tengerében... Próbáltam rávenni őt, hogy költözzön haza, de hajtatatlan volt. Mondtam neki, hogy a világ túloldalára is elköltözhetünk,csak legyünk együtt, mint egy család. Azt mondta, jobb lesz ez így. Azután volt egy kis pihentető év, amikor enyhültek a zavarodott percei, akkor pedig... - vettem egy kis levegőt, és a napló oldalait hevesen lapoztam, mire megtaláltam a másik lányom fényképeit, amik között volt olyan, ami pár hetesen illetve egy és hároméves korában készültek. - Róla se tud senki. Anyád titkolni akarta. Ő itt a kishúgod - adtam Dorothea kezébe a képeket. - Az anyukád a húgod negyedik születésnapja után halt meg egy balesetben, ami után minden összeomlott. Minden, ami csak létezett - feszülten összefontam a kezeimet, és a mellkasomhoz szorítottam őket. - Hogy miért nem beszéltem erről? Szívszorító volt. Ígéretet tettem anyádnak, ezért - csöppnyi érzelmet vittem a hangomba, de nem volt még ez sem túl emberies, csak tényleg szerettem volna, ha igazi családom lett volna.

zene: - | megjegyzés: -



A hozzászólást Frank Moreau összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 02, 2015 10:13 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 30, 2014 2:11 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my father & ezio



Képes leszek én valaha is úgy tekinteni rá, mint az apámra? Azok után, amit tett? Mikor egyáltalán nem volt az apám? Mondhatni szülők nélkül kellett felnőnöm? Csak bugyuta testőrök kísérgettek engem mindenhova, míg ő bezárkózva élte az életét. Elszigetelődött tőlem, mintha semmit nem számítanék. Nem hiszem el, hogy nem látta bennem anyát, hogy legalább azért velem akart volna lenni. A szemeimben talán önmagát láthatja, de ennyi. A vonásaim nem hasonlítanak rá. Anyámra ütöttem őt mégsem hatotta meg ez az egész.
Sajnálom, hogy nem éreztettem veled tovább. Megkegyelmeztem neked, hogy olyan hamar meghúztam a ravaszt másodszor. – Emlékszem, ahogy a fájdalmas sikolya betöltötte a teret, de egyáltalán nem zavartattam magam. Jó érzéssel töltött el engem az, hogy megölhettem a saját véremet. Az apámat. Mégis mennyire vagyok beteges? Azzal akarom ezt megmagyarázni, hogy helyesen cselekedtem, de ugyanakkor, ha magamba nézek rá kell jönnöm, hogy nagyobbat nem is tévedhetnék. Talán igaza van és olyan vagyok, mint ő maga is. Egy szörnyeteg. A sötétség beköltözött a lelkembe és erről csakis ő tehet. Ő az, aki előcsalogatja belőlem a sötétséget, amit a lelkem mélyen rejtegetek. – Szóval nem tetszett? Ennyit tudsz hozzáfűzni? Az a rohadék kihasznált engem! Persze most már halott mit számít ez az egész, de csak azt intézted el, hogy több vér tapadjon a kezemhez. Hayden, azé a rohadéké és a tiéd. Pedig egyedül a tiédnek kellett volna. Egyedül tőled kellett volna megszabadulnom! – Nem hiszem el, amit hallok. Tudott róla és mégsem próbált változtatni rajta. Nem akarta abbahagyni ezt az őrült macska-egér játékot. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni!
Mintha nem keveredtem volna elég bajba anélkül, hogy belevontál volna a munkádba. Nevetségesek a kifogásaid. Mondták már? – Kifogás hegyek. Ebből már várat lehetne építeni. Végül pedig hozzávágom a naplót, amit nekem adott. – Tartsd meg. Úgy akarok emlékezni az anyámra, ahogyan eddig. Nem fogod bemocskolni az emlékét. Nem hagyom, hogy bemocskold az emlékét csak mert neked úgy esik jól. Te hibáztál. Nem ő. Meghalt azért, hogy élhessek. Megtette az első lépést, hogy életem lehessen te pedig minden lépésnél megkeserítetted. Azon sem csodálkoznék, ha az első szavam az lett volna, hogy utállak, de azon meg végképp nem, hogy ott sem voltál, amikor kimondtam vagy megtettem az első lépést! – Nem tudom, hogy miért szakadt ez az egész pont most felszínre, de már annyira elegem volt az egész világból..



©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 29, 2014 4:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my daughter & Ezio

Ezio. Ez a név is ritkaság, de legalább elmondta a nevét. Tudom, nem fog ez sokat nyomni a latba. Biztosan belül eljátszott a gondolattal, hogy egy sötét éjszaka rátámadok vagy a családjára... Elhiheti, hogy nem. Megbuktam apaságból, biztonságvédelemből. Nem fogom elcseszni az egészet azzal, hogy egy hozzá hasonló vadidegent megölni. Hülye azért még nem vagyok.
- A fájdalmat mindenki érzi emberként, és alapvetően senki sem tudja visszafojtani az utolsó sikolyát... Vagy te nem így gondolod? Vagy... vagy neked tökéletes az életed? - feleltem hirtelen arra, amit Ezio mondott nekem. S beleborzoltam az ő életébe is kérdésemmel. Nem vagyok jó, alig található bennem pozitívum. Gyűlölet, harag, düh. Ezekből semmi sem kellemes. - Ezio. Nem küldök senkit sehová, főleg miután tudtomra jutott, mit tett az egyik baromarc Dorothea-val. Az már nekem sem tetszett, ha nem is mutattam ezt ki. Személyesen jelenek meg mindenhol. Ahogy láthatod most is csak én vagyok itt - az arcom mozdulatlan, mint ha kővé dermedtem volna.
Végighallgattam lányom mondandóját is. Teljesen igaza van. Csak én egy önelégült fickó vagyok, aki másokat nem tart sokra. Jobban mondva, semmire. Egyetlen egy ember van, akit igen. Dorothea-t, viszont neki sem mondtam el.
- Lehet kifogásnak tűnik. A lányom vagy, de túl sötét dolgokat tettem, amiket nem akartam, hogy láss. Távol akartalak tudni az akkori ''munkámtól'' - a munka szót kiemelten jelentettem ki, mert nem nevezhető annak. - És csak eszeveszett módon jött össze, aminek a végét ismerjük mindhárman - egy kicsit talán mérgesebb hangon szólaltam meg, leginkább csak magamra voltam az. Mutogattam a kezemmel a könyvecskére, hogy abban az egész mindenség le van írva, vagyis azok már nem, amik az édesanyja halála után történtek. - Nehéz volt. Elhidegültem az élettől, és ez már visszavonhatatlan - mondtam ki az életem legnagyobb igazságát, mert sok minden a hazugság körül forgott.


zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 29, 2014 3:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my father & ezio



Nagyobb biztonságba éreztem magam, hogy Ezio is itt volt. Valahogy maga a természete sugározta azt, hogy nem eshet semmi bajom, mert minden tökéletesen rendben lesz. Nem árthat nekem az apám. Ebben addig nem voltam biztos, míg nem volt itt, de most már nyugodtan mondhatom, hogy egy pillanatra sem aggódom. A naplót még mindig szorongatom a kezeim között. Legszívesebben hozzávágnám Frank-hez, hogy tartsa meg magának, de ez az egyetlen kapcsolatom az anyámhoz. Azonban, mi van akkor, ha valami olyasmit tudok meg róla, mit nem szeretnék? Ez az egész annyira zavaros. Akarom is tudni, hogy miket írt le anyám a naplójába és nem is. Mert megváltozhatna a róla kialakított kép a fejemben és nem szeretnék rá úgy emlékezni, mint egy idegenre, akiről naplóból tudok meg információkat.
Kifogás arra, hogy miért nem tudtál apa lenni. Nem kell elolvasnom semmit sem. Egyszerűen tudom. Nem akartál az lenni, mert aki meg akarja próbálni az ott van a gyereke mellett és nem az embereit küldi, hogy foglalkozzanak vele és kísérgessék mindenhova, ami roppant idegesítő volt. Nem kellene kifogások mögé bújnod egyszerűen megmondhatnád az igazságot is, de tudom abba még a végén belehalnál és egy kis örömöt okoznál nekem. – Egyszerűen felfordul a gyomrom attól, hogy ennyire képmutató és most be akarja mocskolni az anyám emlékét a naplóval? Nem értem. Ha tényleg ez a helyzet, akkor nem akarom elolvasni. Anya volt az egyetlen fénysugár az életemben. Az én reményem, hogy valahonnan örököltem valami jóságot. Ezt nem teheti tönkre.




©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 28, 2014 9:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


dorothea, frank & ezio



Úgy érzem, hogy Dorothea mikor megölte, jobban mondva kicsit megbénította az apját akkor igazából csak az adrenalintól volt túlfűtve. Főleg amiatt, mert a kint lévő néhány emberrel én bántam el és nem egyszer volt az, hogy majdnem eltaláltak. Szerencsére ő neki sem esett semmi baja, habár ha történt volna akkor is segítek neki. Nem hagytam volna olyan könnyen meghalni őt. Akkor még nem is ismertem túlságosan, de szerettem volna segíteni neki akkor is.
- Ezio. - Böktem oda a nevemet neki, hisz nem lehet belőle semmi bajom. Nem érzem veszélyeztetve sem magamat, sem pedig másokat akik a közelemben vannak, mert egy ilyen pitiáner alak nem okozhat sem nekem, sem a családomnak különösebb fejfájást. Főleg, hogy Nathaniel vadász volt egykoron, a lányom egy elég tapasztalt és idős vámpír.
- Na és mondd meg, milyen érzés volt mikor a lányod okozott neked szenvedést? Akkor is olyan kellemes élmény volt? Én nem éppen úgy emlékszem, sokkal inkább a fájdalmas sikolyaidra amik betöltötték az egész szobát. - Mondtam egy fél mosollyal az arcomon, mert akármennyire is nem vagyok kegyetlen egyszerűen olyan kellemes érzés volt mikor egy Frankhez hasonló embert megkínoz valaki.
- Frank, azon kívül nincs veled bajom, hogy egy pszichopata állat vagy aki a lánya gyötrődéséből nyer valami élvezetet. De legközelebb gondold meg mit teszel vele, és hogy melyik és mennyi kutyádat küldöd rá. A te érdekedben tanácsolom ezt, és meg is fogadnám ha a te helyedben lennék. - Mondtam a kisebb apa-lánya megbeszélés után.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 28, 2014 9:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my daughter & Ezio

A fószer, aki harmadikként csatlakozott hozzánk, ismerős volt. Vagy legalábbis egy-egy pillanatig láttam őt. Halálom előtti percekben. Akkor is ott volt, biztosan ő volt az, aki bátorságot lehelt a lányomba.
- Te is ott voltál azon a napon... Az arcokat jól megjegyzem. A kutyust nem ismerem, azt viszont el kell mondanom, gyönyörű házőrző - jegyeztem meg a manusnak, aki azt hiszi, ismer engem, legalábbis pár dolgot tud rólam a lányom által. - Nos, Mr.? Hogy is szólíthatlak? Mert hát, általában a beszélgetőfelek legalább tudják a másik nevét, és te tisztában vagy enyémmel - mosolyogtam egyet, és reméltem egy választ, amely nevet fog tartalmazni. - Azt hiszed, közöd van már ehhez, mert a lányom a te karjaidban érzi magát biztonságban? Megáll az ész. Én nem vagyok sorozatgyilkos, én ritkán ölök meg bárkit. Én inkább a szenvedést szeretem látni - fordultam ezután Dorothea felé, és hozzábeszéltem.
- Nemcsak az ismerkedésünkről szól... a tiéd, akkor olvasol bele, amikor akarsz - vontam meg vállaimat, mert ha beleolvas, megtudhatja, hogy az anyukája semvolt teljesen angyali teremtés. Tett olyat, amit én rendeztem el, hogy ne kelljen börtönbe mennie. Lehet, rá hasonlít a lányom, de ne higgye, hogy mindez annyira szuper és csodálatos. - Az utolsó oldalakból megtudhatod, mi az, ami ezt tette velem... miért nem tudtam apa lenni - a naplóra mutattam, ott minden le van írva, hiszen Dorothea édesanyja mindent leírt. Mindenről tudott, ki voltam, mennyi ellenségem volt.


zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 28, 2014 8:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my father & ezio



Az ujjaim teljesen elfehéredtek annyira szorongattam azt a flancos naplót. Mély levegőt vettem és nem is igazán figyelve arra, hogy mi zajlik körülöttem kinyitottam. Anyám gyönyörű betűit pillantottam benne. Ismerem az írását, hiszen régebben volt egy kis dobozka, ami tele volt a dolgaival. Ezt az írást bármikor felismerném, ahogy kerekíti a betűket az túlságosan egyedi ahhoz, hogy valaki megmásíthassa. Mégis csak annyit bírtam tenni, hogy az írását tanulmányoztam. Olvasni nem bírtam. Az túlságosan fájdalmas lett volna. Nem fogok megtörni előtte. Nem itt és nem most. Nem adom meg neki ezt az örömet még egyszer az egyszer biztos. Egész életemben úgy irányított, ahogy akart és most megint irányítani akart azért adta a kezembe édesanyám naplóját, de nem fogom engedni neki. Nem és kész.
Te így képzelted el, hogy a lányodat védelmezed? Hogy bezárod a négy fal közé, hogy kis híján már beleőrüljön abba, hogy nem több egy rabnál? Most pedig meg kellene enyhülnöm, mert elolvashatom, ahogy te és anya megismerkedtetek? Teljesen más ember voltál, akkor mert amióta csak ismerlek mindenki elkerül téged, mert egy szörnyeteg vagy. A múlt igazságai pedig mára már hazugsággá változtak. Mi a francért kellett mindenbe beleszólnod? Elválhattunk volna anélkül, hogy bármelyikünk is meg akarta volna ölni a másikat! – Legszívesebben odasétálnék Ezio-hoz, de nem akarom belekeverni őt ebbe. Nem akarom, hogy tudja mennyire sokat jelent a számomra, mert azzal nem csak őt keverem bele ebbe az egészbe, hanem a családját is és, ha nekik valami bajuk esne soha nem bocsájtanám meg magamnak.



©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 28, 2014 8:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


dorothea, frank & ezio



Általában Nymeria ilyen dolgokban nem szokott tévedni, hogy kire kezd el morogni. Mint említettem, valóban okos kutya, de tévedni bárki szokott. Viszont egyáltalán nem bíztam meg Dorothea apjában, akármennyire is nyugodtnak tűntek a dolgok most. Lehet, hogy ez megint csak a látszat, és inkább szavakkal kínozza őt. Dorothea meg legalább kimutatja az erősségét azzal, hogy nem menekül el hanem szemtől szembe kiáll vele. De ezek a szavak „a lelked az enyém” valahogy ott kattogtak a fejemben. Míg én élek addig nem fogom hagyni. Most is egyszerűen el tudnám intézni őt, most és mindenkorra, hisz talán azt nem tudja rólam, hogy a vámpírlét nem csak az egyetlen erősségem. Jobban mondva az az egyik erősségem, a másikat viszont nem fogom most bevetni. Nem éri meg, míg nincsen rá nyomós indokom. Elsőre, mikor találkoztam Dorothea-val akkor láttam rajta, hogy meg van gyötörve és elhittem mindent amit mondott. Névileg ismerős volt nekem ez a férfi már korábban is…
- Úgy beszéltük meg, hogy a közelben találkozunk. Akármennyire is, nem számítottam arra, hogy látni foglak még egyszer. - Nem voltam benne biztos, hogy felismert engem, mert én csak háttérbe húzódtam mikor Dorothea éppen… khm... szép szóval játszadozott az apjával.
- Nem, te nem mernéd bepiszkolni a kezeidet. Inkább másokkal végezteted el a piszkos munkát. - Aztán hátrapillantottam Dorothea-ra, és egy sóhajjal megráztam a fejemet azt látván, hogy Nymeria szinte odadörgölőzik már hozzá, hogy jobb kedvre derítse.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 28, 2014 6:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my daughter & Ezio

Hivatalos boksz zsák. Nem is hangzik annyira rosszul. Felkínáltam eme lehetőséget neki, ha szeretne élni vele, akkor élhet. Ezzel még nem leszünk apa-lánya viszonyban, mielőtt elkezdene itt erről csacsogni. Ez csak harc. Ez tanítás, amit mindenki más is tesz. Csak bólintottam arra, hogy igen, lennék, a többi mondatát pedig figyelmen kívül hagytam.
- Mondanám, hogy elmesélem anyád történetét, és azt, hogyan találkoztunk... de nekem nem hinnél, így inkább odaadtam a naplóját - mutattam rá, és nem érdekelt, hogy mit hisz el, és mit nem, csak ha beleolvas, megtudhat dolgokat. - Akkoriban próbáltál megölni először engem, és aztán, mikor akartam veled beszélgetni erről, nem hallgattál meg - forgattam meg fejemet. - Édesanyádat én húztam ki a gödörből, nem megsajnáltam őt, hanem beleszerettem, miután többször is láttam az utcán, és párszor elhívtam ide-oda - egy gyors útmutatást adtam, a többit azonban olvassa el. - Megígértette velem, hogy vigyázom rád bármilyen áron is... ámde félresikerült minden - most ezzel saját lelkemet is felráztam.
Hallottam, hogy valaki közeleg, azaz két személy is. Az egyik egy kutya volt, a másik pedig vámpír. Ismerőssé vált az arca, miután szembeállt velem.
- Hohó... Annyira tudtam, hogy fel fog valaki bukkanni itt - vigyorogtam egyet. - Ez van. Különben mi járatban? Nem fogom bántani Dorothea-t. Csak beszélgettünk - jelentettem ki azonnal nyíltan a férfira nézve. - Ugye, Dorothea? - tekintetem a lányomat pásztázta.


zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 28, 2014 4:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my father & ezio



Ezek szerint nagyon rossz dolgot követtem el azzal, hogy megszülettem, mert folyamatosan rajtam csattan az ostor. Mikor azt hiszem, hogy szabad vagyok, akkor vagyok leginkább megkötve. Végig arra várhatott, hogy kezdjek magammal valamit. De jó, hogy nem tettem. Igazából nem is tudtam, hogy mit kezdhetnék magammal, de most már nem bánom, hogy nem nyúltam semmihez, mert mindent, amit eddig felépítettem volna azt porig rombolná. Így legalább nem veszélyeztetek semmit sem. – Szóval most felkínálod magad, mint hivatalos boksz zsák? Mert azt még be is vállalnám, hiszed vagy sem. Ami igazán felszabadító azaz, hogy megölhetlek. Nem ismerek ennél felszabadítóbb érzést és örülök, hogy újra itt vagy, mert kezdett elmúlni a mámor, amit a halálod után éreztem. – Megtenném még ezerszer, mert őszintén boldoggá tett, hogy megölhettem. Könyörtelenül, ahogyan ő tartott engem annyi éven keresztül elzárva a külvilágtól. Vagy, ha nem elzárva, akkor az embereiből kialakított kis csoda ketrecben járkálhattam csak. Furcsa, hogy mennyire el tudja tüntetni az adrenalin a félelmet a szervezetemből.  
A kezembe vettem édesanyám naplóját és elakadt a szavam. Nem tudtam, hogy mégis mit mondhatnék. El akartam olvasni az egészet, de nem előtte és nem most. – Miért nem mondtad el? Túlságosan élvezted, hogy tönkretehetsz? Mi történt veled, hogy ennyire becsavarodtál, mert nem hiszem, hogy egy normális nő beleszeretett volna egy olyan férfiba, mint te vagy és szeretném azt hinni, hogy az anyám normális volt. – A tekintetem végig a kis naplóra tapadtak. Egy kapocs az édesanyámhoz. Aztán felbukkan Ezio imádni való kutyája, majd ő maga is. Az órámra pillantok és rájövök, hogy egy ideje már találkoznunk kellett volna. Nem tudok megszólalni még mindig a naplót fürkészem. Nem merem kinyitni, de megszólalni sem bírok. A lelkem az övé. Nem. Soha.




©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 28, 2014 4:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


dorothea, frank & ezio



A reggelem most is azzal kezdődött mint a többi, a szimpla rutinommal. Egy csésze kávé, gyors zuhany, hogy felfrissüljek aztán pedig jöhetett a nap elkezdése. Miközben a lányom huskyját simogattam egy könyvet olvastam. Órák hosszán keresztül mást sem csináltam, csak ezt, aztán pedig a telefonom rezgésére és megszólaló hangjára figyeltem fel. Igaz is, meg volt beszélve Dorothea-val egy találkozó mára. Ebédre gondoltam elsőnek, aztán végül arra jutottunk, hogy egyszerűbb lesz ha csak spontánok leszünk. Én viszont nem ettem még semmit, így egy gyors szendvicset csináltam magamnak amit meg is ettem. Felkaptam valami értelmes ruhát és ajtót bezárva magam mögött indultam meg Nymeriával az oldalamon. Mióta nálam alszik mindenhova követ, kivéve ahová megtiltom neki. De miért ne jöhetne most velem? Egyébként sem neveletlen, szóval póráz sem kellett, az én tempómban lépkedett mellettem. Néha-néha megvakargattam a füle tövét, néha pedig csak végigsimítottam a fején.
Végül pedig vártam olyan 5-10 percet mikor megérkeztem arra a bizonyos pontra aztán elővettem a telefonomat és néztem, hogy hívott-e engem. Hát nem hívott, de egyszer csak Nym szinte kilövellt és elkezdett rohanni. Utána mentem én is miközben elraktam a telefonomat. Aztán olyan hangot hallottam meg, amiről nem gondoltam volna, hogy újra hallani fogom. Vagy boszorkány által élhet, vagy pedig amiatt mert vámpír. Habár éreztem, hogy vámpír volt…
- Na és mondd csak… Frank, ugye? Miért hiszed azt, hogy a lelke a tied? - Kérdeztem a háta mögül, miközben Nym ott morgott mellettem de megpaskoltam a fejét ami végett abbahagyta és hátsó lábaira leült. Aztán pedig biccentettem és oda is ment Dorothea mellé, ahol szintén leült. Én is elindultam feléjük, aztán miután elhaladtam Frank mellett olyan egy-két méterre távolabb szembe álltam vele.
- A csótányok túlélnek egy nukleáris támadást, így meg sem lepődök, hogy egy magadfajta túlélt jó néhány lövést. - Raktam karba a kezemet.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 28, 2014 3:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my daughter...

Nem vagyok apának való. Sosem voltam. Ezután sem hiszem, hogy eljő az a pillanat, mikor én apa lennék. Biológiai szempontból az vagyok, igen. Az én vérem Dorothea, csak ennyi fűz minket egymáshoz.
- Miért is ne? Akkor legalább kiélhetnéd a vágyat, hogy megbüntess engem azért, amit elkövettem ellened. Felszabadító érzés tud lenni a harc - tudom, nem fog ebbe belemenni, mert túlteng benne az, hogy inkább a szívem tépje ki. - Ja. Igen. Te nem ezt szeretnéd. Te ismételten az élettelen testemet szeretnéd látni, ami élvezetet nyújtana tenéked - kijelentettem álnok módon. Imádom a szócsatákat, jobban is, mint bármi mást. Megértem a lányom felháborodását, ez így van rendjén. Én sem éreznék mást, mint ő érez jelenleg. Gyűlöletet. Nem nyomtam el őt. Biztonságot adtam neki, mert a munkám veszélyes volt, és ha őt is elveszítem, beleőrülök. Így is elveszítettem, többre tartottam önmagam, mint a saját kislányomat. - Az anyád meghalt. Ő döntött így. Ó, igen. Ez itt a naplója, amit 21. szülinapodon akartam volna átadni neked, és elengedni téged... de másképp történt minden, ugyebár - morogtam az elején, ám most már megint lenyugodtam, mert kiadtam mindent, amit akartam. S nyújtottam át a kicsi sötétvörös borítású könyvecskét. - Törődj bele, a lelked az enyém - szúrtam még a mondatom után nyersen.


zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 28, 2014 12:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my "not so dead" father



Miért van az, hogy a halál rögtön magához ragadta az édesanyámat, hogy nélküle kelljen felnőnöm egy zsarnok markai között, de őt mégsem képes megtartani magának? Hát nekem sincs rá szükségem és a halálnak sem. Ez nagyon remek. Bár nagyon örülnék annak, ha legalább beszippantaná a föld a lehető legmélyére, ahonnan már nincs kiút. Nem érdekel, hogy halott vagy sem. Csak ne tudjon belepiszkálni az életembe és maradjon a lehető legtávolabb tőlem. Ennyit akarok. Olyan nagy kérés ez?
Persze, mert az igazmondásról vagy híres. – Megforgatom a szemeimet, de kitartok amellett, hogy semmi közöm nincs hozzá még akkor sem, ha a DNS-em egy bizonyos részét tőle kaptam. Valószínűleg az immunrendszerem kiirtotta belőlem, amiért igazán hálás vagyok.
Nehogy azt hidd, hogy nem lennék rá képes. – Érzelmek ide vagyok oda. Megtenném, mert szükségem van a szabadságomra, amit ő könnyű szerrel elvehet. Soha nem engedem meg, hogy újra akár csak egy pillanatra is uralkodjon felettem. – Ó, ne nevettess. Csak nem most szeretnél egy kis apa-lánya programot szervezni? Köszönöm, de egyáltalán nem kérek belőled. Semmit nem akarok tőled csak, hogy maradj távol tőlem. Egész életemben elnyomtál és még fel vagy háborodva, hogy megöltelek? Nézz tükörbe és utána panaszkodj. Anya helyett neked kellett volna meghalnod. Minden annyival egyszerűbb lett volna. – A szavaim annyira semlegesek, mert őket nem hatja meg, viszont engem jó érzéssel tölt el, hogy végre szemtől-szembe megmondhatom neki, hogy mit is gondolok, mit érzek.



©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 28, 2014 11:24 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my daughter...

A halál is csak vicc. Egy nagy tréfa, amit mindenki halálosan komolyan vesz. Én túléltem. Egy pici megelőzéssel, amellyel erősebbé lettem. Nem sok változást hozott az életembe, ugyanaz a vadállat vagyok, mint aki voltam.
- Kicsi lányom, majd rájössz egyszer, hogy a szavaim nagyon is igazak voltak - úgy vélem, aki egyszer a gyilkosságra gondol, és aztán nemcsak a tervek között szerepel nála, hanem meg is teszi, az belekerül a körfogásba. Nincs menekvés. Én már jól tudom ezt.
A következő mondatai, amiket nekem intézett, egyáltalán nem hatottak meg. Belül inkább csak vihogtam egy jót. Mégis örültem annak, hogy mutatja a kemény és tökös csajt.
- Imádom, amikor a makacsság a bátorsággal és határozottság egybeforr - mosolyogtam rá, mert ez még inkább tetszett már nekem. - Ahhoz, hogy mindez létrejöjjön, és ki tudd tépni szívemet, érzéketlenné kell válnod de te... túl érzelmes vagy, még ha azt kegyetlenül is próbálod leplezni - csak löktem hozzá a szavaimat könyörtelenül. - Én megtaníthatnálak téged harcolni fegyverek nélkül. Az ész többet ér, mint a fizikai erőnlét - vontam meg vállaimat büszkén, de úgysem fogja azt mondani, hogy szeretné ezt, de kibukott belőlem ez.


zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 27, 2014 8:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next


to my "not so dead" father



Utálom, hogy ennyire gyenge vagyok vele szemben. Egyszerű kis ember. Nem vagyok több. Pedig több szeretnék lenni. Olyasvalaki, aki méltó ellenfélnek tűnhetne a szemében, de nem, hogy csak egy ember vagyok még nő is, ami alapjáraton azt bizonyítja, hogy gyengébb vagyok nála. Pedig legszívesebben addig ütném, amíg bírom. Sokat edzettem az utóbbi időben, hogy eltereljem a gondolataimat, de még az sem készített fel igazán erre a pillanatra. Nem úgy viselkedtem, mint aki háborúba készül, de most nagyon is úgy érzem, hogy ott vagyok. Valamelyikünk ennek a háborúnak a végén meg fog halni. Ha én leszek, hát én leszek. De büszkén halok meg. Szabadon.
– Nem hasonlítok rád semmiben sem. – Megrázom a fejemet és határozottan tiltakozom ellene. Nem vagyok olyan, mint ő. Lehet, hogy a kék szemeimet tőle örököltem, de ennyiben véget is ér a hasonlóságunk még akkor is, ha nem ismertem az anyámat és fogalmam sincs, hogy milyen nő volt. Akkor is rá hasonlítok és kész.
Képes vagyok rá. Csak ezúttal nem lesz szükségem fegyverre. Egyszerűen kitépem majd a szívedet a helyedről, ami már kővé formálódott. Az égvilágon semmit nem tudsz rólam. Miért akarsz úgy tenni, mintha ismernél? – Soha sem vágytam arra, hogy tökéletes kapcsolatom legyen az apámmal. Ez soha nem volt a vágyálmaim között, de idegesít, hogy úgy tesz, mintha bármi közöm lenne hozzá.


©
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next

Vissza az elejére Go down
 

Mystic Falls utcái

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 12 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls utcái
» Mystic Falls parkja
» Mystic Falls - Grill
» Mystic Falls sikátorai
» The Originals

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3