A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Mystic Falls utcái


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 28, 2014 6:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my daughter & Ezio

Hivatalos boksz zsák. Nem is hangzik annyira rosszul. Felkínáltam eme lehetőséget neki, ha szeretne élni vele, akkor élhet. Ezzel még nem leszünk apa-lánya viszonyban, mielőtt elkezdene itt erről csacsogni. Ez csak harc. Ez tanítás, amit mindenki más is tesz. Csak bólintottam arra, hogy igen, lennék, a többi mondatát pedig figyelmen kívül hagytam.
- Mondanám, hogy elmesélem anyád történetét, és azt, hogyan találkoztunk... de nekem nem hinnél, így inkább odaadtam a naplóját - mutattam rá, és nem érdekelt, hogy mit hisz el, és mit nem, csak ha beleolvas, megtudhat dolgokat. - Akkoriban próbáltál megölni először engem, és aztán, mikor akartam veled beszélgetni erről, nem hallgattál meg - forgattam meg fejemet. - Édesanyádat én húztam ki a gödörből, nem megsajnáltam őt, hanem beleszerettem, miután többször is láttam az utcán, és párszor elhívtam ide-oda - egy gyors útmutatást adtam, a többit azonban olvassa el. - Megígértette velem, hogy vigyázom rád bármilyen áron is... ámde félresikerült minden - most ezzel saját lelkemet is felráztam.
Hallottam, hogy valaki közeleg, azaz két személy is. Az egyik egy kutya volt, a másik pedig vámpír. Ismerőssé vált az arca, miután szembeállt velem.
- Hohó... Annyira tudtam, hogy fel fog valaki bukkanni itt - vigyorogtam egyet. - Ez van. Különben mi járatban? Nem fogom bántani Dorothea-t. Csak beszélgettünk - jelentettem ki azonnal nyíltan a férfira nézve. - Ugye, Dorothea? - tekintetem a lányomat pásztázta.


zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
we weren't born to follow
† Tartózkodási hely :
∬ mystic falls
† Humor :
∬ black



Dorothea Moreau ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 28, 2014 4:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my father & ezio



[You must be registered and logged in to see this image.]
Ezek szerint nagyon rossz dolgot követtem el azzal, hogy megszülettem, mert folyamatosan rajtam csattan az ostor. Mikor azt hiszem, hogy szabad vagyok, akkor vagyok leginkább megkötve. Végig arra várhatott, hogy kezdjek magammal valamit. De jó, hogy nem tettem. Igazából nem is tudtam, hogy mit kezdhetnék magammal, de most már nem bánom, hogy nem nyúltam semmihez, mert mindent, amit eddig felépítettem volna azt porig rombolná. Így legalább nem veszélyeztetek semmit sem. – Szóval most felkínálod magad, mint hivatalos boksz zsák? Mert azt még be is vállalnám, hiszed vagy sem. Ami igazán felszabadító azaz, hogy megölhetlek. Nem ismerek ennél felszabadítóbb érzést és örülök, hogy újra itt vagy, mert kezdett elmúlni a mámor, amit a halálod után éreztem. – Megtenném még ezerszer, mert őszintén boldoggá tett, hogy megölhettem. Könyörtelenül, ahogyan ő tartott engem annyi éven keresztül elzárva a külvilágtól. Vagy, ha nem elzárva, akkor az embereiből kialakított kis csoda ketrecben járkálhattam csak. Furcsa, hogy mennyire el tudja tüntetni az adrenalin a félelmet a szervezetemből.  
A kezembe vettem édesanyám naplóját és elakadt a szavam. Nem tudtam, hogy mégis mit mondhatnék. El akartam olvasni az egészet, de nem előtte és nem most. – Miért nem mondtad el? Túlságosan élvezted, hogy tönkretehetsz? Mi történt veled, hogy ennyire becsavarodtál, mert nem hiszem, hogy egy normális nő beleszeretett volna egy olyan férfiba, mint te vagy és szeretném azt hinni, hogy az anyám normális volt. – A tekintetem végig a kis naplóra tapadtak. Egy kapocs az édesanyámhoz. Aztán felbukkan Ezio imádni való kutyája, majd ő maga is. Az órámra pillantok és rájövök, hogy egy ideje már találkoznunk kellett volna. Nem tudok megszólalni még mindig a naplót fürkészem. Nem merem kinyitni, de megszólalni sem bírok. A lelkem az övé. Nem. Soha.




[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Ezio Hoechlin ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 28, 2014 4:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

dorothea, frank & ezio

[You must be registered and logged in to see this image.]


A reggelem most is azzal kezdődött mint a többi, a szimpla rutinommal. Egy csésze kávé, gyors zuhany, hogy felfrissüljek aztán pedig jöhetett a nap elkezdése. Miközben a lányom huskyját simogattam egy könyvet olvastam. Órák hosszán keresztül mást sem csináltam, csak ezt, aztán pedig a telefonom rezgésére és megszólaló hangjára figyeltem fel. Igaz is, meg volt beszélve Dorothea-val egy találkozó mára. Ebédre gondoltam elsőnek, aztán végül arra jutottunk, hogy egyszerűbb lesz ha csak spontánok leszünk. Én viszont nem ettem még semmit, így egy gyors szendvicset csináltam magamnak amit meg is ettem. Felkaptam valami értelmes ruhát és ajtót bezárva magam mögött indultam meg Nymeriával az oldalamon. Mióta nálam alszik mindenhova követ, kivéve ahová megtiltom neki. De miért ne jöhetne most velem? Egyébként sem neveletlen, szóval póráz sem kellett, az én tempómban lépkedett mellettem. Néha-néha megvakargattam a füle tövét, néha pedig csak végigsimítottam a fején.
Végül pedig vártam olyan 5-10 percet mikor megérkeztem arra a bizonyos pontra aztán elővettem a telefonomat és néztem, hogy hívott-e engem. Hát nem hívott, de egyszer csak Nym szinte kilövellt és elkezdett rohanni. Utána mentem én is miközben elraktam a telefonomat. Aztán olyan hangot hallottam meg, amiről nem gondoltam volna, hogy újra hallani fogom. Vagy boszorkány által élhet, vagy pedig amiatt mert vámpír. Habár éreztem, hogy vámpír volt…
- Na és mondd csak… Frank, ugye? Miért hiszed azt, hogy a lelke a tied? - Kérdeztem a háta mögül, miközben Nym ott morgott mellettem de megpaskoltam a fejét ami végett abbahagyta és hátsó lábaira leült. Aztán pedig biccentettem és oda is ment Dorothea mellé, ahol szintén leült. Én is elindultam feléjük, aztán miután elhaladtam Frank mellett olyan egy-két méterre távolabb szembe álltam vele.
- A csótányok túlélnek egy nukleáris támadást, így meg sem lepődök, hogy egy magadfajta túlélt jó néhány lövést. - Raktam karba a kezemet.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 28, 2014 3:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my daughter...

Nem vagyok apának való. Sosem voltam. Ezután sem hiszem, hogy eljő az a pillanat, mikor én apa lennék. Biológiai szempontból az vagyok, igen. Az én vérem Dorothea, csak ennyi fűz minket egymáshoz.
- Miért is ne? Akkor legalább kiélhetnéd a vágyat, hogy megbüntess engem azért, amit elkövettem ellened. Felszabadító érzés tud lenni a harc - tudom, nem fog ebbe belemenni, mert túlteng benne az, hogy inkább a szívem tépje ki. - Ja. Igen. Te nem ezt szeretnéd. Te ismételten az élettelen testemet szeretnéd látni, ami élvezetet nyújtana tenéked - kijelentettem álnok módon. Imádom a szócsatákat, jobban is, mint bármi mást. Megértem a lányom felháborodását, ez így van rendjén. Én sem éreznék mást, mint ő érez jelenleg. Gyűlöletet. Nem nyomtam el őt. Biztonságot adtam neki, mert a munkám veszélyes volt, és ha őt is elveszítem, beleőrülök. Így is elveszítettem, többre tartottam önmagam, mint a saját kislányomat. - Az anyád meghalt. Ő döntött így. Ó, igen. Ez itt a naplója, amit 21. szülinapodon akartam volna átadni neked, és elengedni téged... de másképp történt minden, ugyebár - morogtam az elején, ám most már megint lenyugodtam, mert kiadtam mindent, amit akartam. S nyújtottam át a kicsi sötétvörös borítású könyvecskét. - Törődj bele, a lelked az enyém - szúrtam még a mondatom után nyersen.


zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
we weren't born to follow
† Tartózkodási hely :
∬ mystic falls
† Humor :
∬ black



Dorothea Moreau ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 28, 2014 12:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my "not so dead" father



[You must be registered and logged in to see this image.]
Miért van az, hogy a halál rögtön magához ragadta az édesanyámat, hogy nélküle kelljen felnőnöm egy zsarnok markai között, de őt mégsem képes megtartani magának? Hát nekem sincs rá szükségem és a halálnak sem. Ez nagyon remek. Bár nagyon örülnék annak, ha legalább beszippantaná a föld a lehető legmélyére, ahonnan már nincs kiút. Nem érdekel, hogy halott vagy sem. Csak ne tudjon belepiszkálni az életembe és maradjon a lehető legtávolabb tőlem. Ennyit akarok. Olyan nagy kérés ez?
Persze, mert az igazmondásról vagy híres. – Megforgatom a szemeimet, de kitartok amellett, hogy semmi közöm nincs hozzá még akkor sem, ha a DNS-em egy bizonyos részét tőle kaptam. Valószínűleg az immunrendszerem kiirtotta belőlem, amiért igazán hálás vagyok.
Nehogy azt hidd, hogy nem lennék rá képes. – Érzelmek ide vagyok oda. Megtenném, mert szükségem van a szabadságomra, amit ő könnyű szerrel elvehet. Soha nem engedem meg, hogy újra akár csak egy pillanatra is uralkodjon felettem. – Ó, ne nevettess. Csak nem most szeretnél egy kis apa-lánya programot szervezni? Köszönöm, de egyáltalán nem kérek belőled. Semmit nem akarok tőled csak, hogy maradj távol tőlem. Egész életemben elnyomtál és még fel vagy háborodva, hogy megöltelek? Nézz tükörbe és utána panaszkodj. Anya helyett neked kellett volna meghalnod. Minden annyival egyszerűbb lett volna. – A szavaim annyira semlegesek, mert őket nem hatja meg, viszont engem jó érzéssel tölt el, hogy végre szemtől-szembe megmondhatom neki, hogy mit is gondolok, mit érzek.



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 28, 2014 11:24 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my daughter...

A halál is csak vicc. Egy nagy tréfa, amit mindenki halálosan komolyan vesz. Én túléltem. Egy pici megelőzéssel, amellyel erősebbé lettem. Nem sok változást hozott az életembe, ugyanaz a vadállat vagyok, mint aki voltam.
- Kicsi lányom, majd rájössz egyszer, hogy a szavaim nagyon is igazak voltak - úgy vélem, aki egyszer a gyilkosságra gondol, és aztán nemcsak a tervek között szerepel nála, hanem meg is teszi, az belekerül a körfogásba. Nincs menekvés. Én már jól tudom ezt.
A következő mondatai, amiket nekem intézett, egyáltalán nem hatottak meg. Belül inkább csak vihogtam egy jót. Mégis örültem annak, hogy mutatja a kemény és tökös csajt.
- Imádom, amikor a makacsság a bátorsággal és határozottság egybeforr - mosolyogtam rá, mert ez még inkább tetszett már nekem. - Ahhoz, hogy mindez létrejöjjön, és ki tudd tépni szívemet, érzéketlenné kell válnod de te... túl érzelmes vagy, még ha azt kegyetlenül is próbálod leplezni - csak löktem hozzá a szavaimat könyörtelenül. - Én megtaníthatnálak téged harcolni fegyverek nélkül. Az ész többet ér, mint a fizikai erőnlét - vontam meg vállaimat büszkén, de úgysem fogja azt mondani, hogy szeretné ezt, de kibukott belőlem ez.


zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
we weren't born to follow
† Tartózkodási hely :
∬ mystic falls
† Humor :
∬ black



Dorothea Moreau ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 27, 2014 8:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my "not so dead" father



[You must be registered and logged in to see this image.]
Utálom, hogy ennyire gyenge vagyok vele szemben. Egyszerű kis ember. Nem vagyok több. Pedig több szeretnék lenni. Olyasvalaki, aki méltó ellenfélnek tűnhetne a szemében, de nem, hogy csak egy ember vagyok még nő is, ami alapjáraton azt bizonyítja, hogy gyengébb vagyok nála. Pedig legszívesebben addig ütném, amíg bírom. Sokat edzettem az utóbbi időben, hogy eltereljem a gondolataimat, de még az sem készített fel igazán erre a pillanatra. Nem úgy viselkedtem, mint aki háborúba készül, de most nagyon is úgy érzem, hogy ott vagyok. Valamelyikünk ennek a háborúnak a végén meg fog halni. Ha én leszek, hát én leszek. De büszkén halok meg. Szabadon.
– Nem hasonlítok rád semmiben sem. – Megrázom a fejemet és határozottan tiltakozom ellene. Nem vagyok olyan, mint ő. Lehet, hogy a kék szemeimet tőle örököltem, de ennyiben véget is ér a hasonlóságunk még akkor is, ha nem ismertem az anyámat és fogalmam sincs, hogy milyen nő volt. Akkor is rá hasonlítok és kész.
Képes vagyok rá. Csak ezúttal nem lesz szükségem fegyverre. Egyszerűen kitépem majd a szívedet a helyedről, ami már kővé formálódott. Az égvilágon semmit nem tudsz rólam. Miért akarsz úgy tenni, mintha ismernél? – Soha sem vágytam arra, hogy tökéletes kapcsolatom legyen az apámmal. Ez soha nem volt a vágyálmaim között, de idegesít, hogy úgy tesz, mintha bármi közöm lenne hozzá.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 27, 2014 8:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my daughter...

Ügyet se vetettem a mondataira, azaz néhány beleégett az elmémbe, de a többsége csak feleslegesnek tűnt. Szelektív hallás ennyit tesz. Máshogy kellene éreznem a lányom iránt? Hiszen ő is csak egy nő... Egy fiatal nő, aki megkeserítette az életemet. Igaz. Előtte pedig én sem bántam vele kesztyűs kézzel. A jótevésem kudarcot vallott.
Miután elhagytuk az édesanyjáról való témánkat, áttértünk egy bonyolultabba. Nem mintha ez jobb lenne. Valahogy kettőnk életében a halál szócska minduntalan előkerül.
- Micsoda magabiztosság kerekedett felül. Ezt már szeretem. Ebben is hasonlítasz rám - utálattal teli megjegyzésemet tuti értékelni fogja ezután. - Ez megtörtént már. Halott voltam. Egy ideig. Általad természetesen. Újra megteszed? Próbáld csak  - közönyös voltam, mint minden esetben. A halál megérintett, de végül rájött ő is, hogy nem kellek még neki sem. Ez az ellentét, az ellenszenv, a gyűlölet, ami közös bennünk tesz minket rettenthetetlenné. Neki van még tanulnia, azonban jó úton halad már efelé. Elég, ha csak ő és én vagyunk. Nem kell ide egy harmadik fél. - Csak egy kérdés... Képes vagy egyedül szembeszállni velem? Vagy megint összeszedsz valakit, akit magaddal hurcolsz, hogy legyen ott veled? Mert különben reszkető kézzel nagyon nehéz célozni... - megint lenéző voltam vele, igyekeztem találni mindig valamit, amivel kapirgálhatom a benne lévő dühöt és leginkább a félelmét.


zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
we weren't born to follow
† Tartózkodási hely :
∬ mystic falls
† Humor :
∬ black



Dorothea Moreau ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 27, 2014 11:30 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my "not so dead" father



[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem hiszem el, hogy valaki képes ilyen érzéketlen lenni. Vámpírként persze ez egyszerű, de emberként sem szorult belé sokkal több érzés, mint jelen pillanatban. Hogy képes valaki ennyire kiirtani mindent a lelkéből? Egyszerűen ezt nem tudom felfogni. Ja, persze. Nincs lelke. Ebben teljesen igaza van. Mert, ha lenne egy kicsi is, akkor nem így viselkedett volna velem.
Akkor mindketten egyetértünk abban, hogy pocsék döntést hozott. Te boldogabb lettél volna vele, nekem pedig nem kellett volna végigszenvednem az életemet egy kevéske szabad levegőért. – Soha nem voltam olyan depresszív típus, aki a halált választana. Talán még én is inkább ezt az életet választottam volna, mint a halált abban a pillanatban, ha megtehettem volna, hogy a kezembe veszem a döntést és anyám helyett élek ezen a világon. Mert láttam volna azt is, hogy mindezek után még életben vagyok és tovább harcolok azért, hogy egyszer valami tényleg rendben lesz. – Az adrenalin, akkor fog lecsökkenni, ha végre búcsút inthetek neked, de ezúttal ígérem örökre lesz. Nem lesz több kibúvó. Meg fogsz halni és halott leszel. Talán még anyával is találkozol. – Nem fogom a béka feneke alá rejteni, hogy mire vágyom, hogy mit szeretnék elérni, mert szerintem teljesen nyilvánvaló mindkettőnk számára, hogy csak akkor lehet nyugodt életem, ha ő alulról szagolja az ibolyát és úgy, hogy semmi esélye ne lehessen az életre.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 27, 2014 11:11 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my daughter...

Feldúlt engem is az, ahogyan beszélt hozzám. A kérdései ugyan nem leptek meg, mert mit is várhatna a másik, nem fog szebben hangozni semmi sem. Ez pedig a valóság.
- Sok ember lelke szárad a lelkemen, ami nincs is, de az édesanyádé nem - kezdtem el mondani mérgesen, de végén lenyugodtam. - Az ő halálához nem volt közöm. Ő döntött úgy, hogy téged mentsenek meg, ne őt - zártam le, és fejemet fogtam közben, mert szerettem azt a nőt, és akkor még mondhatni, nem voltam egy gazember. - Ellenkeztem a meghozott döntésével, de kevés voltam az akaratos és önfejű jelleméhez - már-már hangoskodtam, de nem mutattam érzelmi tengert, mert képtelen vagyok rá. Nem akartam, hogy a lányom egy elkényeztetett, és hisztis fruska legyen, akinek könnyen baja eshetne. Biztonságot akartam adni neki, de rosszul sült el. A gonosz lelkemet adtam neki, azt ismerte meg, ahogyan mindenki más is. Elfelejtettem már azt, hogy mi a különbség a jó és rossz között. - Kihagyod? Megteheted, de nem lesz ennek vége - mondtam sunyi mosollyal arcomon. - Látom, az adrenalin tombol benned, és már nem is remegsz, viszont ez elmúlik, amint az adrenalinszint csökken majd - tájékoztattam őt.



zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
we weren't born to follow
† Tartózkodási hely :
∬ mystic falls
† Humor :
∬ black



Dorothea Moreau ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 27, 2014 10:13 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my "not so dead" father



[You must be registered and logged in to see this image.]
Rossz ember lennék azért, mert azt kívánom, hogy bárcsak meghalt volna az apám? Akár ezerszer is, ha ez szükséges ahhoz, hogy végleges legyen. Egy olyan szörnyeteg, mint ő maga nem érdemli meg azt, hogy életben maradjon mégis most is szemben állok vele és ez a valóság. Meg kell próbálnom felülkerekedni a félelmemen, ami nem lesz olyan egyszerű. De nem remeghetek továbbra is úgy, mint egy kocsonya.
Szóval, most azt akarod mondani, hogy a másik hibája volt még véletlenül sem a tiéd, hogy ilyen nyomorult alakokat küldtél utánam? Nem értem anya mit látott benned. – Hogy egy kis érzelmet próbálok kifacsarni belőle? Lehet, de van azaz érzésem, hogy olyan könnyedén elbukok ebben a kis feladatban, mint abban, hogy eltegyem őt láb alól. Talán megpróbálhatnám valahogy felhívni titokban Ezio-t, de attól félek, hogy könnyedén meghallhatná, ahogy kicsöng az a nyamvadt telefon és kivehetné a kezemből, mielőtt bármi történne. Bár már az is egyfajta üzenetet küldene.
Azért öltem, hogy szabad legyek… Nem a saját gyerekemet terrorizáltam a kezdetektől. Nekem nem voltak olyan beteg vágyaim, hogy marionett bábút csináljak belőle. Az egyetlen dolog, amit akartam az a saját akaratom volt. Biztos, hogy anya a szülésbe halt bele és nem lett öngyilkos az elviselhetetlen személyiséged miatt? – Ökölbe szorítom a kezemet, amikor hozzámér. Felpofoznám. Ott ütném, ahol értem, de nyugton maradok. Tudom, hogy mindez értelmetlen lenne. Pusztán szimbolikus. – Szóval nosztalgiázni akarsz? Köszönöm, kihagyom. – Mondom cinikusan és érzem, ahogy a növekvő adrenalin egy kicsit megszünteti a testem remegését.




[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 27, 2014 8:27 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my daughter...

Nem vagyok egy mintaapuka, ha az lennék, akkor nem lenne a saját gyermekem az én elsőszámú ellenségem. Szeretném őt még egyszer úgy látni, hogy összegörnyed a sírás és félelem párosától. Mi ketten,nem leszünk igazi apa-lánya. Az már elévült ügynek tűnik. Szeretem az irányítást, szeretem a dominanciát.
- Tudtam, hogy az egyikük mit tett veled, de a másik meg gyáva nyúl volt, mert nem állította meg - puffogtam egyet, mert ez így volt, de ezután kiszelektáltam őket. - Szabadon mozoghattál, igaz a lépéseidet követték, mert én erre utasítottam őket, de arra, hogy bántsanak, azt nem - nem volt elég a parancsom, ugyanis miután rájöttem, mindenkit eltávolítottam a testőrségből, csak egy-két személy maradt meg. - Nem fog ez gyorsan menni, Dorothea - a hangom most megint irányításmániás, mint mindig. Irányításmánia, hatalomimádó, és egyebek szintén rám vannak varrva. Nem tagadom, ilyen vagyok. Vámpírként pedig még jobban az lettem. Amikor kimondta a szörnyeteg szót, nem hasított belém semmi. Az igazságot rejtette. - Ha bármivel is próbálkozol, nem fog sikerülni - jelentettem ki marcona módon. - Ha azt vesszük, te sem vagy sokkal jobb nálam. Tudod, jól, milyen ölni - vigyorogtam egyet. - Váltogathatod a lakhelyeidet, hajadat... de a múltad nem változik, én pedig emlékeztetni foglak erre - mondtam ki, közben pedig az ajkához érintettem az egyik kezemet, majd pedig el is húztam onnan. Remélem, a rettegése még mélyebb lyukba taszítja őt.



zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
we weren't born to follow
† Tartózkodási hely :
∬ mystic falls
† Humor :
∬ black



Dorothea Moreau ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 26, 2014 11:25 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my "not so dead" father



[You must be registered and logged in to see this image.]
A lelkem csak úgy remegett. Azt hittem, hogy sikerült megszabadulnom tőle, de most, hogy újra itt látom.. Nagyobb félelmet kelt bennem, mint amit valaha is éreztem a menekülésem során. Idővel megtanultam, hogyan játsszam ki az embereit, de szemben állni az apámmal az egy teljesen más helyzet volt, mert egyszerűen a puszta tekintete olyan rideg volt, hogy könnyeket tudod ébreszteni kiszáradt szemeimben. A lelkemmel együtt remegett a testem is és ezt, ha akartam volna se tudom álcázni. Mégis milyen undok játékot űz velem a sors, hogy két személy is, aki a kezeim által hal meg ily könnyedén életben marad, vagyis inkább újabb lehetőséget kap az életre? Csak más formában.
De te nem akartad őket pórázon tartani. Hagytad, hogy azt tegyenek velem, amit akarnak. Meg sem kellene lepődnöm, hogy a szabad akaratomról hallani sem akartál. – Mindig irányított. Betegesen irányításmániás volt, aki nem volt hajlandó egyszerűen elfogadni, hogy a lánya nem akar állandóan úgy viselkedni, ahogyan ő azt megkívánja. Nem valami robot voltam, amit csak úgy egyszerűen be kellett programozni. – Akkor mondd el, hogy mit akarsz és essünk túl rajta. – Nem akarok itt lenni vele. Nem akarok a közelében lenni. Olyan törékenynek érzem magam Ezio nélkül. Csak miatta voltam képes meghúzni a ravaszt. Előkészítette a terepet. Minden annyira tökéletes volt. Most pedig egyedül nézek szembe az apámmal, aki egyértelműen vámpír. Esélyem sincs ellene. – Nem az apámat öltem meg. Egy szörnyeteget és furcsa módon ugyanúgy szörnyetegként támadt fel. Micsoda meglepetés. – A nevetésem kicsit erőltetett, de csak azért, mert rettenetesen félek. A halál megnyugvást jelentene, de ő nem éri be ennyivel.



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 26, 2014 10:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my daughter...

A szem valóban a lélek tükre. Itt és most látom azt a rémületet a lányom két kék szemében, amelyre számítottam. Azt hitte, megszabadult tőlem. Egy ideig hagytam őt ebben a hitben, hadd próbálkozzon valami rendes és átlagos életet kezdeni, amit én érzelemmentesen tönkretehetek ezután.
- Halott voltam neked köszönhetően. Megismerhettem, milyen meghalni... - forogtam is egyet, hogy lássa, nem csak egy kivetített diakép vagyok.
Aztán szóba kerültek az embereim, akik nagyon is ki voltak képezve mindenre. Még emberölésre is. Megbízhatatlanok voltak, de azért volt egy-két személy, akivel bizalmi állapotban voltam.
- A vadállatok manapság mohók. Pórázon kell őket tartani, különben elszalad velük a ló - magyaráztam el a lányomnak, aki szemmel láthatóan remegett az igyekezete ellenére is. Tudtam, mit tett vele az egyik barom. Mindenről tudok. - Ha meg szeretnélek ölni, akkor már megtettem volna. Hidd el, nem vártam volna egy percet sem - vallottam be. Nekem az nem elég. Nem elégítené ki a vágyamat. Az, hogy lelövöm őt vagy bármi, nem okoz szenvedést. Már most látom, hogy még el sem kezdtem semmit, máris félelem ült ki arcára. - Hol van az a lány, aki kész volt meggyilkolni a saját apját? Hol van az a bátor amazon? - tépáztam meg a lelke mélyét.


zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
we weren't born to follow
† Tartózkodási hely :
∬ mystic falls
† Humor :
∬ black



Dorothea Moreau ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 26, 2014 8:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my "not so dead" father



[You must be registered and logged in to see this image.]
Ha a hátam nem simulna a hideg falnak valószínűleg a remegő térdeimnek köszönhetően a földön kötöttem volna ki. A szívem hevesebben vert, mint valaha. Soha nem féltem még ennyire, mint most. Egyszerűen úgy éreztem, hogy mindenért, amit elkövettem ellene azért most meg fogok lakolni, hogy meg akartam ölni és azért is, hogy nem túl szép módon, de végül sikerrel is jártam. Igaz, hogy segítségre szorultam ahhoz, hogy véghez vigyem, mert az utolsó napjaiban mindent elkövetett annak érdekében, hogy az árnyékban maradhasson. Biztonságban. De ez sajnálatos módon nem jött össze neki. Azonban nekem sem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Hol volt idáig? Minden annyival könnyebb volt a számomra. Most pedig felbukkan. Egyszerűen nem értem. Mi tartott ennyi ideig? Azt akarta, hogy kiépítsem az életem? Hát ennél több időre lett volna szükségem, de akkor is.. Ez a helyzet nem jó. Nagyon nem jó. – Nem lehetsz életben.. Nem.. – Megrázom a fejemet, majd a biztonság kedvéért a szemeimet is megdörgölöm, de még mindig ugyanúgy előttem áll. Kezdek becsavarodni. Nem akarom elhinni, hogy ez a valóság. Másodszorra történik ez velem. Ez már sokkal több, mint puszta balszerencse. – Mit akarsz? Talán bosszút állni? Csodálom, hogy nem a beteges vadállataidat küldted utánam, hogy kiélvezhessék magukat rajtam. – A düh és a félelem kettőssége rázta a testemet, de próbáltam megmaradni a lábamon. Annyira nem lehetek gyenge, hogy összetörten hulljak a földre előtte.



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 26, 2014 8:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my daughter...

Itt vagyok. Megújulva, frissen kimosva. No, nem a szó szoros értelmében, de kiéhezve sok mindenre. Láblógatásomat befejeztem, miután megpillantottam az utcán a lányomat. Nem szerettem sosem a hagyományos megjelenést, így most sem fogok kiugorni a bokor mögül. Az túl egyszerű lenne. Meg semmiféle sokkot nem okoz. Az pedig fantasztikus. Ügyet sem vetettem semmire, csak a frászt akartam rá hozni. Az arcán lévő maszatot törölte le éppen, én pedig villámgyorsan megjelentem mögötte bizonyos távolságból, majd pedig kámforrá váltam. Hadd higgye azt, hogy ez csak délibáb volt a javából.
Azt tette, amit gondoltam. Keresett egy olyan utcarészt, ahol nincs egyedül. Jaj-jaj. Tényleg sikerült az, amit vártam. Néztem még őt. Néztem a saját lányomat, aki kioltotta az életemet. Míg nem figyelt, én már ott is voltam előtte. Alig egy méterre tőle. Nem tisztes távolság, és ez a jó.
- Nem az elméd játszott veled az előbb. Nem csak kísértet vagyok - hátborzongató hangon szólaltam meg. - Engem még a halál is visszaküldött, látod - cinikussá vált a hangom.


zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
we weren't born to follow
† Tartózkodási hely :
∬ mystic falls
† Humor :
∬ black



Dorothea Moreau ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 26, 2014 6:33 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

to my "not so dead" father



[You must be registered and logged in to see this image.]
Az utóbbi időben kezdett helyrerázódni az életem. Alkalmi munkákat vállaltam, természetesen nem a sarkon. Egyszerűen csak nem tudtam, hogy mégis mihez kellene kezdenem vagy ténylegesen mit akarok és jelen pillanatban annyi lehetőség van előttem, hogy nem tudom melyikből válogassak. Bár nem, mintha ténylegesen meg tudnám valósítani mindent azért egy kicsit álmodozni lehet. Az utcákon sétálok végre teljeséggel felszabadultan és gondtalanul. Elmajszoltam a kedvenc csokoládémát aztán, ahogy sétálok belepillantok az egyik kirakat üvegébe, ahol meglátom, hogy elég csúnyán sikerült összekennem magam. Míg önmagamat vizslatom az ablaküvegben megpillantok a hátam mögött valakit, akinek halottnak kellene lennie. Az apámat. Összerezdülök és hirtelen megperdülök, de csak az üres utcát látom. Túlságosan is üres. Mintha minden lélek felszívódott volna. Szapora léptekkel indulok tovább és próbálok egy kisebb tömeget keresni, amiben elvegyülhetek és leküzdhetem a feltörni készülő pánikrohamom. Nem történhet meg ez velem még egyszer. Ha valaki meghal, annak halottnak kellene maradnia. Először Hayden most pedig az apám? De hát én magam öltem meg.. Igaz ez mindkettejükre igaz, de nem lehet igaz, hogy életben van. Az első ember, aki eszembe jut jelen pillanatban az nem más, mint Ezio. Ő biztosan tudna rajtam segíteni csak az a baj, hogy nem rohangálhatok mindig az ajtajához, ha úgy érzem, hogy valami nem stimmel. Az ő helyében én már rég kiraknám az ajtajára, hogy Dorothea számára belépni tilos. Mikor megpillantok egy kicsit forgalmasabb utcát a falnak dőlök és mély levegőt veszek, lehunyom a szemem egy apró pillanatra, hogy összeszedjem magam. Mikor kinyitom úgy érzem, hogy itt a vég. Most már meghalok.



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Dec. 04, 2014 8:08 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next


Sibyl & Melisandre
I know you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Elmosolyodva nyugtáztam, amit mond, de valami azt súgta, hogy az emlékeim, ha előjönnek, nem akarom majd megtanulni kezelni az erőm. Sőt. Előbb lehet, hogy magam is megölném. De ki tudja. Annyi idő telt el, és mégis hiányzik a részem, amit nem ismerek, de mindennél jobban szeretném tudni, hogy ki vagyok, annál inkább az ellenkezőjét is érzem, hogy nem kellene olyanra vágynom, amit a természet elképzelhető, hogy szándékosan vett el tőlem.
Nem értettem, mi történhetett, segíteni akartam, de tudtam, hogy nem tudok, így szinte pánikszerűen kezdett el az agyamban zakatolni megannyi gondolat. Most szalasztottam volna el a lehetőségem? De hát nem is csináltam semmit. Majd ahogy arcát fürkésztem, rájöttem, hogy a medál lehetett az oka, aminek darabjai a földre hullottak. Felvettem hát, és szorongatni kezdtem, de sajnálatnak, vagy különösebb érzelemnek nem volt nyoma arcomon, inkább az rí le rólam, hogy úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, akinek elvették a játékát. Ennek oka az lehetett, hogy ez volt az egyetlen igazi dolog, ami a múltam puszta létezésének a jele lehetett.
-Semmi... Semmi baj.-rázom meg fejem zavarodottan, kíváncsian és egyszerre kicsit szomorkás hangon. Nem értettem, mi történhetett, és hagytam neki időt, hogy összeszedje magát, mégis annyira távoli lett tőlem, mintha az előbb nem beszéltünk volna olyan dolgokról, amikről normális emberek nem beszélnének ilyen nyíltan, pláne nem az utcán.
Újra elhúzódik, követem tekintetemmel, kezem pedig mellkasomhoz szorítom, összekulcsolva ujjaim a medál körül, és azt kívánom, bár eltűnhetnék előle egyszerűen, és könnyedén. De nem hiszem, hogy nem találna rá módot, hogy megkeressen, mert minden bizonnyal, amit látott, annak a fő forrása én is voltam. Én voltam a hibás...megint.
-Jó neked, de örülnék, ha megosztanád velem is.-hangom magamhoz képest gúnyosra vált, mert kicsit bosszantott, amit mondott. Tudja ki vagyok. Hát ez remek, de nem neki kellene ezt tudnia, hanem.... Várjunk csak! Miről beszél? Tekintetem értetlen lesz, összevonom szemöldököm, és szinte a falnak csapódom a ledöbbenéstől.
-Áááá... álj. Lassíts. Mit láttál, amiért ezt gondolod? Testvérek? Lehet benne igazság, boszorkányok vagyunk, hasonlóan nézünk ki, de a vérünk tartja össze? Ha így van, akkor azt valami közös rokon, vagy ismerős rakta össze. De akkor ismernem kellene...és...-kezdek el járkálni, meg-meg rázva a fejem, és a medálra, majd rá, majd újra a medálra nézek. Megtorpanok. -Húúú. Így már értem azt a látomást, vagy emléket, ami akkor villant be, amikor elrántottál kocsi elől.-csúszik ki számon, amit eddig magamban is emésztgettem. Egyszerre annyi mindent gondoltam, hogy azt sem tudtam felfogni, éppen hol vagyok. A testvérem... Soha nem gondoltam, hogy van családom, pláne nem élő.
△ Music: My Immortal △ Note: Remélem tetszik 40 △ Words: 415[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Δ My soul
† Kedvenc dal :
Δ Hater
† Tartózkodási hely :
Δ Everywhere and nowhere
† Hobbi & foglalkozás :
Δ Actress
† Humor :
Δ died a few years ago



Azure Anne Nystaia ÍRTA A POSZTOT
Szer. Dec. 03, 2014 8:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

Sibyl & Melisandre



[You must be registered and logged in to see this image.]

Ha jól gondolom, akkor boszorkány vagy és szívesen segítek neked abban, hogy megtanuld kezelni a képességedet. – mondtam neki barátságosan, mert úgy láttam rajta, hogy nem igen bízik saját magában és szeretnék neki segíteni. Tudom jól, hogy egy boszorkány mire képes. Sok ideje élek már és sok fajta életet éltem eme hosszú idő alatt. Azt is mondhatnám, hogy legjobban a „gengszter”  éveim alatt tudtam meg, hogy mint nőkét, sima halandóként és boszorkányként mire is vagyok képes. Mennyi borzalmat és fájdalmat tudok okozni. Sok vér tapadt a kezemhez, de a szeretteimért bármit képes vagyok megtenni és ez mára se változott. Talán ennek köszönhetően akarok neki segíteni, mert nem akarom azt, hogy esetleg ő is rossz társaságba kerüljön,  mint amilyenbe én kerültem.
Nem akartam kárt okozni a medálban és egy bűbájjal össze tudnám foltozni, de úgy érzem, hogy ez most nem lenne helyes. Ezt a medált két gyermek vére tartotta össze, azért hogy megtalálják egymást előbb-utóbb.  Tudtam jól, hogy édesanyám erős boszorkány volt, de nem értettem, ha túl élte a máglyát, akkor miért nem keresett le. Miért mondott le rólam? Talán úgy éreztem, hogy nem lennék mellette biztonságban? Láttam azt, amik történtek. Láttam az egész történetet, ahogyan azt is, hogy miként halt meg a húgom és édesanyám. Nem álltam erre készen. Egyszerűen ez hirtelen túl sok volt és nem tudtam mit kezdeni az információval. Csak álltam ott és szinte nem is hallottam azt, amit mond. Ez a medál arra szolgált, hogy megvédje őt, így azt is tudom, hogy soha nem lehet már összerakni.
Sajnálom. – mondom neki alig hallhatóan, mert még egy kis időre szükségem van ahhoz, hogy megtaláljam a hangomat és meg tudjak szólalni.  Csendesen hallgatom őt, majd picit errébb lépek tőle és idegesen a hajamba túrok. Szükségem van még egy kis időre, meg térre is, hogy összerakjam a dolgokat. Nem tudom ő mit látott, de én mindent ebben a két percben. Lassan odasétáltam a lépcsőhöz leültem rá. – Tudom, hogy ki vagy és mi vagy. Mindent tudok rólad. – mondtam szinte alig hallhatóan és magam elé bámultam. Nem tudtam ránézni. Nem ment. Össze kell szednem magam, hiszen mindig is szerettem volna, ha lenne egy testvérem egy élő rokonom, de most hirtelen még is annyira káoszos volt minden.  Egy-két sóhaj hagyja el az ajkaimat, majd a lányra pillantok. – A húgom vagy és azért készült ez a medál, hogy megvédjen és megtalálj engem. Nem tudom összerakni már, mert a kettőnk vére tartotta össze. – mondtam neki rezzenéstelen arccal, s egy apró mosollyal az arcomon. Fogalmam nincs arról, hogy miként fog reagálni rá, de jobb ha ő is tudja az igazságot. Nem szeretek hazudni és neki meg pláne nem szeretnék.


 :angyal:


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Dec. 02, 2014 5:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next


Sibyl & Melisandre
I know you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Rövid idő alatt sok gondolat és kérdés fogalmazódott meg bennem, de a válaszok keresése az én feladatom volt, nem az övé. Az én múltam tűnt el, ő csak egy része a jelenemnek, mégis úgy éreztem, kapnom kell az alkalmon, hogy visszatérhessek az életembe. Abba, ami valaha az enyém volt.
Aki látott, vagy hibbantnak hitt, vagy szimplán nem hitte el, hogy mennyi ideje vagyok lényegében átlátszó és szellemesen szinte. Az viszont látszott rajta is, hogy épp annyira meglepődött ezen a helyzeten, mint amennyire én. Valószínű ő sem beszélget szellemekkel mindennap, én pedig egyértelműen nem találkoztam olyan szende lánnyal, aki mellékesen boszorkány is, mint amilyen ő maga volt.
-Ne bízd el magad.-forgatok szemet vállat vonva, mert az igazság az volt, hogy kételkedtem benne, hogy nem vagyok e képes rá. hogy tényleg nem vagyok képes mást bántani. Mert mindenkiben van valami sötét, így bennem is és ezt éreztem, nem csak tudtam.
-[olor=#34272B]Igen, gondoltam, hogy ez a hely nem alkalmas. Különben is... így is elértem, hogy a város egy része bolondnak higgyen.[/color]-húzom oldalra számat, kezeim a magasba emelve, jelezve, hogy sajnálom, ami történt nem is olyan régen.
Kezébe adom a medált, és kíváncsi pillantással nézek rá, majd nemsokkal később elönt az aggodalom. Az, hogy szellem vagyok, olyan nekem, mint a vámpíroknak. Egyszerre féltek valakit és próbálok meg közömbös maradni másokkal, míg a vámpírok mindent egyszerre éreznek, még azt is, amit én talán sikeresen elnyomok magamban.
Egyesek úgy gondolják, hogy a múlt rossz élményeit az agy elfelejti, egyszerűen kitörli, és hinni akartam, hogy ez így van, de szellem voltam, hát több oka is kellett, hogy legyen. Valami, ami miatt itt ragadtam a két világ között.
Aggódó pillantással lépek mellé, kezem vállára téve, megpróbálva ezzel megnyugtatni, holott tudom, hogy nem érzi az érintésem, és bármennyire is akarnék segíteni, néhány tárgy mozgatásán kívül többre képtelen vagyok.
-Jól vagy? Mi történt az előbb?-nézek rá értetlenül, a medálért hajolva és kezembe fogva azt. Nem szívesen váltam volna meg tőle, de a jelek szerint kettétört, amikor földet ért, és egy pillanatra magába zárt egy kellemetlen és én magam sem tudom, hogyan is nevezzem érzés. -Amikor először megérintettél, láttam valamit, de előfordult velem máskor is, amikor hozzáértem ehhez a medálhoz. Anyámtól kaptam és azt hiszem a múltam apró darabjait rejti. De azt hittem, hogy csak nálam ér el ilyen hatást.-nézek szemébe, miután megvizsgáltam a törött darabot, és úgy éreztem, egy részem felszabadult. Furcsa és idegen érzés volt ez is, de nem tudtam eldönteni mi lehetett az. Körbepillantottam, de nem láttam senkit.
-Na jó, ez furcsa.-jelentem ki még mindig arcát fürkészve, mikor már nem érzem olyan erőse a szinte körülöttünk vibráló levegő érintését bőrömön, ami fizikai lehetetlenséggel ér fel.
△ Music: My Immortal △ Note: Remélem tetszik 40 △ Words: 43[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Δ My soul
† Kedvenc dal :
Δ Hater
† Tartózkodási hely :
Δ Everywhere and nowhere
† Hobbi & foglalkozás :
Δ Actress
† Humor :
Δ died a few years ago



Azure Anne Nystaia ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Nov. 29, 2014 1:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

Sibyl & Melisandre



[You must be registered and logged in to see this image.]

Elmosolyodtam a szavain, hiszen sejtettem, hogy nem most lett szellem. Eleve a ruházatából látszott, hogy nem ebbe a korba való. Igen, ez amolyan rossz dolog a szellem léten, hogy amiben odakerülsz abban is maradsz egészen addig, amíg valaki vissza nem hozz onnét. Nem egyszer láttam már olyan szellemet, akinek az volt az első dolga, hogy elégette a fránya ruháit. Biztosan rossz lehet mindig ugyanabban lenni, de nem tudom, hiszen nem vagyok magam se egy nagy divat örült. Bólintottam lassan arra, amit mondott, de nem szólaltam már meg. Nem minden nap szoktam beszélgetni szellemekkel, de azt az egyet már megtanultam, ha egy új szelemről van szó, akkor azok mindig majd kiugranak a bőrükből amiatt, ha valaki látja őket, de ő nem tette és csak az eddig megállapításaimat erősítette meg a szavaival.
Nem olyannak tűnsz, aki bárkin is bosszút akarna állni vagy aki értelmetlen öldöklésbe kezd. - mondtam neki kedvesen, majd újra helyet foglaltam mellette. Pontosan tudtam, hogy igaza van és én se mindig tettem meg mindent ingyen ilyen téren. Erre nem vagyok büszke, de néha a túléléshez nem mindig a tiszta út vezet. - Így szívesen segítek neked abban is, hogy visszagyere, de azt azért nem itt fogom megtenni az utcán. Ahhoz túl sok erő kell és jobb, ha otthon leszünk, de a családod felkutatásában már most is tudok segíteni. - mondtam neki még mindig barátságosan és a lány tekintetét s mosolyát fürkésztem. Olyan volt, mintha egy ismerős szempér nézne vissza rám, de még se ismertem ezt a lányt, hiszen biztos vagyok abban, hogy akkor nem felejtettem volna el őt.
Elvettem a medált és szemügyre vettem. Ekkor már egyre inkább biztos kezdtem abban lenni, hogy gyerekként ezt a medált a kezeim között tartottam. Édesanyám nyakában lógót mindig, de az képtelenség lenne, hogy ennyi idő után még mindig élt volna és egy újabb gyermeke született volna, hiszen láttam meghalni és ha mégis élt, akkor miért nem keresett meg?! Gyorsan elhessegettem a kósza gondolataimat, majd pedig kerestem valaki éles tárgyat és megvágtam magamat. Apró vércseppek csöpögtek a talizmánra és hamarosan pedig egy-két szó kezdte elhagyni az ajkaimat. Éreztem, hogy a szél egyre nagyobb lesz és hamarosan pedig a lábamhoz fújt egy kósza térképet. Nos, a következő hozzávaló is megvan és reménykedtem abban, hogy nem túlzottan bosszankodik az a turista, akitől elvettem. Lehajoltam, majd kiderítettem a földre, lehajoltam és a vérem ráfolyt a medálon keresztül és újra elkezdtem mondani egy varázsigét, de a vér nem mozdult, csak egy helyben állt, végül pedig sebesen elkezdett végig folyni a térképen egészen a lábamig, mire hirtelen a múlt emlék képei villantak be, illetve olyanok, amiket édesanyám akarhatott még egykor egy bűbáj segítségével, hogy lássak. Medál hirtelen kicsusszant a kezeim közül és hangos koppanással ért földet.
Ez nem lehet... ez képtelenség. - mondtam szinte úgy, mint aki rémeket látott és egészen az egyik ház faláig hátráltam és ott támaszkodtam meg. Egy darabig nem néztem a húgomra se, mert nem bírtam elhinni, hogy ez lenne a valóság, pedig pontosan tudtam, hogy ez mind igaz..

 :angyal:


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 23, 2014 9:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next


Sibyl & Melisandre
I know you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Elnevettem magam, holott semmi nevetségeset nem mondott. Minden esetre a teóriájának igazat adtam. De az a mondat, hogy ne lepődjek meg azon, ha semmibe vesznek, olyan volt, mintha csak egy napja lennék szellem.
-Már ne vedd magadra, de valamivel több, mint száz éve vagyok szellem. Kizárt, hogy ezen már meglepődjek.-világosítom fel arról, hogy mégis mennyire nem vagyok olyan idős szellem, mint amennyi idős ember sem. A különbség csak az, hogy szellemként az öregedés egyszerűen lehetetlen, boszorkányként mindez nem megy ilyen egyszerűen. És az egészben a még abszurdabb, hogy nem tudom a szívemre venni már, hogy nem vesznek észre. Mintha megszoktam volna, akár a vámpír az éhségét, vagy a farkas a Hold csábító és kínzó hatását.
Abban viszont nem tudtam kételkedni, hogy neki ez az egész olyan, mintha egy más dimenzióba csöppent volna. Hisz szellemmel beszélget, akit igazából nem kellene látnia, és nem is hiszem, hogy minden nap az életében ezzel a fajta diskurálással telne.
Beavattam abba, amit tudok, de a szavak most valamiért nehezebbek lettek volna, mint amilyennek eddig tűntek. A probléma az volt, hogy igazából a teljes történetem én sem ismertem, nem tudtam, hogy mekkora baj lehetett az, amit okoztam, ami miatt megöltek. De meg akartam tudni, vissza akartam térni, szívességet mégsem kértem volna tőle. Nem azért, mert nem akartam a változást, mert nem vágytam volna egy normális életre, inkább azért, mert szinte idegen. Vagy mégsem? Még ebben sem voltam biztos. Olyan kedvesnek és szerénynek tűnt, másnak, mint a boszorkányok, akiket eddig megismertem. Talán ebbe kapaszkodtam, mikor beszélgetésbe kezdtem vele olyan dolgokról is, amik igazából nem az ő ügyei voltak.
-Bízom benned, s szavaidban sem kételkedem, de a rossz tapasztalatok...tudod, a boszorkányok többsége nagyra van magával és nem vállalnak el ilyesmit fizetség nélkül. Nekem pedig egyenlőre semmim sincs, még a múltamra sem emlékszem.-szólalok meg kissé bizonytalanul a felajánlására, de arcomra kiüt a bizakodás, szemem pedig csillog az ötlet hallatán. Azt viszont tőle se várom el, hogy ilyesmit megtegyen. Sőt...
A búskomorság és a magamba roskadás nem az én esetem volt, így nem igen erőltettem meg magam, hogy így érezzek, az viszont nyilvánvaló volt, hogy a számon néha több szó jött ki a kelleténél, és kissé cserfes voltam.
-Állítólag a nagymamám után kaptam ezt a nevet. Vagyis ezt halottam a temetésemen. Ez morbid...-jelentem ki, furcsa grimaszt vágva, majd vállat vonva.-Van itt valami. Ez valamiért a nyakamban lóg. Fogalmam sincs, hogy kitől van, de talán segítségünkre lehet.-fogom meg a nyakamban lévő kis medált, és megmutatom neki, hátha tud vele valamit kezdeni. Ha tudna, annak én csak örülni tudnék, és a reményem megvan rá, hogy visszatérjek a világba, ahová való vagyok, hogy kiderítsem a múltam rejtett foltjait.
△ Music: My Immortal △ Note: Remélem tetszik 40 △ Words: 437[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
Δ My soul
† Kedvenc dal :
Δ Hater
† Tartózkodási hely :
Δ Everywhere and nowhere
† Hobbi & foglalkozás :
Δ Actress
† Humor :
Δ died a few years ago



Azure Anne Nystaia ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 16, 2014 8:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
&©
[You must be registered and logged in to see this image.]
Sibyl & Melisandre
Who are you?
▷ Bocsánat a késés miatt 27 ▷ Zene ▷ 411 szó

Senki se szeret szellem lenni és ez szerintem érthető. Nem hiszem, hogy kellemes lehet az, ahogyan mások keresztülsétálnak, hiszen az se kellemes érzés, amikor csak levegőnek nézik az embert. - mondom neki kedvesen, majd pedig folytatom úgy, mintha nem is éppen olyan lenne, mintha a levegőhöz beszélnék. - Mert az embereket saját magukon kívül sokszor nem érdekli semmi. Azt se veszik néha észre, hogy egy-egy szóval vagy mondattal megbántanak valakit, így ne lepődj meg azon, ha tudomást se vesznek rólad vagy a hozzád hasonló kedves szellemekről. - és egy apró mosoly is megjelenik az arcomon. Nem gondoltam volna, hogy ma egy szellemmel fogok beszélgetni pont erről, vagy bármiről is. Egyszerűen csak fura volt ez az egész helyzet, de mégis úgy éreztem, hogy nem ok nélkül találkoztam vele, mintha a sors szerette volna azt, hogy megismerjem és egy részem azt sugallta, hogy ismerem őt, de mégis annyira idegennek éreztem a lányt, hogy nem értettem miért érzek így.
Csendesen hallgattam a lány történetét és legszívesebben megöleltem volna. Látszott rajta, hogy nem szívesen beszél róla és magam sem tudtam volna elképzelni, hogy milyen bajba kerülhetett, hogy  ez történt vele. Azt se értem, ha volt egy nővére, akkor miként nem tudott róla? Vagy a másik testvér róla. Neki se lehetett könnyű élete és talán ez volt az a pont, amikor elhatároztam, hogy segíteni akarok neki. Azt szeretném, ha újra élne és boldog lenne, mosoly ülne az arcán eme szomorúság helyett.
Visszamenni a múltba nem tudok, hogy ott segítsek rajtad, de megpróbáltatások most segíteni. - mondom neki kedvesen és közben őt figyelem. Fogalmam nincs, hogy miként fog reagálni a dologra, de azt hiszem itt az ideje annak is, hogy valami jót cselekedjek. Persze, eddig is sok jót tettem már, de most úgy érzem, hogy ezt muszáj megtettem és semmi se számít. Erről senki se fog tudni lebeszélni.Elnevettem magamat azon, amiket mondott, majd megráztam a fejemet.
Emiatt tényleg ne aggódj. Én is szokatlan és fura vagyok. Talán emiatt viselem ilyen jól és neked is nagyon szép és ritka neved van.Azt hiszem tökéletesen illik hozzád. - mondom neki mosolyogva, majd hirtelen felállok és elkezdek föl-lejárkálni. - Nos, amint mondtam már, szívesen segítek neked mind a két dologban. Segítek kideríteni a családod múltját és megtalálni a testvéredet, de ahhoz is jól jönne egy személyes tárgy. Mondjuk egy medál! - mondom neki sietve, hiszen talán van neki egy medálja. Az is sokat segítene és ezt a varászlatot akár még itt is képes lennék elvégezni, hiszen elég régóta élek már ehhez.


Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
catch me if you can
† Tartózkodási hely :
∞ mystic falls & all around the world
† Hobbi & foglalkozás :
∞ witch
† Humor :
∞ bloody



Sybille D. Morgana ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 09, 2014 7:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
folyt. köv. Damon és Elena háza
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 09, 2014 7:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Markos & Sybille

Próbáltam kiismerni az arcát, de jelenleg a szavak sokkal nagyobb hangsúlyt érdemeltek, mint azok az érzelmek, amelyek az arcán tükröződtek.

- Whitmore főiskola? Remek. - jegyeztem meg, megdörzsölve az államat, mintegy kifejezve, hogy gondolkodom, de nem tartott ez sokáig, gyorsan el is mosolyodtam a magam szokványos, ördögi mosolyával. - Csak pár nap. Készülj fel, kedvesem. Csak pár nap. Addig is, tartsd figyelemmel, ami történik. És ha értékes információt kapsz, értesítsd a családod. - fordítottam hátat neki, majd lassan elhagytam ezt az utcát. Engem ez tett jellegzetessé. Nem húztam az időt ostoba bájtársalgásokkal. A lényegre tértem. S mikor már megtudtam, amit akartam, tovább is álltam.

|| Köszönöm a játékot! Smile ||
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 11:42 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next
Vissza az elejére Go down
 

Mystic Falls utcái

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 11 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 9, 10, 11  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls utcái
» Mystic Falls parkja
» Mystic Falls - Grill
» Mystic Falls sikátorai
» The Originals

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-