Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 27, 2014 8:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next


to my "not so dead" father



Utálom, hogy ennyire gyenge vagyok vele szemben. Egyszerű kis ember. Nem vagyok több. Pedig több szeretnék lenni. Olyasvalaki, aki méltó ellenfélnek tűnhetne a szemében, de nem, hogy csak egy ember vagyok még nő is, ami alapjáraton azt bizonyítja, hogy gyengébb vagyok nála. Pedig legszívesebben addig ütném, amíg bírom. Sokat edzettem az utóbbi időben, hogy eltereljem a gondolataimat, de még az sem készített fel igazán erre a pillanatra. Nem úgy viselkedtem, mint aki háborúba készül, de most nagyon is úgy érzem, hogy ott vagyok. Valamelyikünk ennek a háborúnak a végén meg fog halni. Ha én leszek, hát én leszek. De büszkén halok meg. Szabadon.
– Nem hasonlítok rád semmiben sem. – Megrázom a fejemet és határozottan tiltakozom ellene. Nem vagyok olyan, mint ő. Lehet, hogy a kék szemeimet tőle örököltem, de ennyiben véget is ér a hasonlóságunk még akkor is, ha nem ismertem az anyámat és fogalmam sincs, hogy milyen nő volt. Akkor is rá hasonlítok és kész.
Képes vagyok rá. Csak ezúttal nem lesz szükségem fegyverre. Egyszerűen kitépem majd a szívedet a helyedről, ami már kővé formálódott. Az égvilágon semmit nem tudsz rólam. Miért akarsz úgy tenni, mintha ismernél? – Soha sem vágytam arra, hogy tökéletes kapcsolatom legyen az apámmal. Ez soha nem volt a vágyálmaim között, de idegesít, hogy úgy tesz, mintha bármi közöm lenne hozzá.


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 27, 2014 8:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next


to my daughter...

Ügyet se vetettem a mondataira, azaz néhány beleégett az elmémbe, de a többsége csak feleslegesnek tűnt. Szelektív hallás ennyit tesz. Máshogy kellene éreznem a lányom iránt? Hiszen ő is csak egy nő... Egy fiatal nő, aki megkeserítette az életemet. Igaz. Előtte pedig én sem bántam vele kesztyűs kézzel. A jótevésem kudarcot vallott.
Miután elhagytuk az édesanyjáról való témánkat, áttértünk egy bonyolultabba. Nem mintha ez jobb lenne. Valahogy kettőnk életében a halál szócska minduntalan előkerül.
- Micsoda magabiztosság kerekedett felül. Ezt már szeretem. Ebben is hasonlítasz rám - utálattal teli megjegyzésemet tuti értékelni fogja ezután. - Ez megtörtént már. Halott voltam. Egy ideig. Általad természetesen. Újra megteszed? Próbáld csak  - közönyös voltam, mint minden esetben. A halál megérintett, de végül rájött ő is, hogy nem kellek még neki sem. Ez az ellentét, az ellenszenv, a gyűlölet, ami közös bennünk tesz minket rettenthetetlenné. Neki van még tanulnia, azonban jó úton halad már efelé. Elég, ha csak ő és én vagyunk. Nem kell ide egy harmadik fél. - Csak egy kérdés... Képes vagy egyedül szembeszállni velem? Vagy megint összeszedsz valakit, akit magaddal hurcolsz, hogy legyen ott veled? Mert különben reszkető kézzel nagyon nehéz célozni... - megint lenéző voltam vele, igyekeztem találni mindig valamit, amivel kapirgálhatom a benne lévő dühöt és leginkább a félelmét.


zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 27, 2014 11:30 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next


to my "not so dead" father



Nem hiszem el, hogy valaki képes ilyen érzéketlen lenni. Vámpírként persze ez egyszerű, de emberként sem szorult belé sokkal több érzés, mint jelen pillanatban. Hogy képes valaki ennyire kiirtani mindent a lelkéből? Egyszerűen ezt nem tudom felfogni. Ja, persze. Nincs lelke. Ebben teljesen igaza van. Mert, ha lenne egy kicsi is, akkor nem így viselkedett volna velem.
Akkor mindketten egyetértünk abban, hogy pocsék döntést hozott. Te boldogabb lettél volna vele, nekem pedig nem kellett volna végigszenvednem az életemet egy kevéske szabad levegőért. – Soha nem voltam olyan depresszív típus, aki a halált választana. Talán még én is inkább ezt az életet választottam volna, mint a halált abban a pillanatban, ha megtehettem volna, hogy a kezembe veszem a döntést és anyám helyett élek ezen a világon. Mert láttam volna azt is, hogy mindezek után még életben vagyok és tovább harcolok azért, hogy egyszer valami tényleg rendben lesz. – Az adrenalin, akkor fog lecsökkenni, ha végre búcsút inthetek neked, de ezúttal ígérem örökre lesz. Nem lesz több kibúvó. Meg fogsz halni és halott leszel. Talán még anyával is találkozol. – Nem fogom a béka feneke alá rejteni, hogy mire vágyom, hogy mit szeretnék elérni, mert szerintem teljesen nyilvánvaló mindkettőnk számára, hogy csak akkor lehet nyugodt életem, ha ő alulról szagolja az ibolyát és úgy, hogy semmi esélye ne lehessen az életre.


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 27, 2014 11:11 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next


to my daughter...

Feldúlt engem is az, ahogyan beszélt hozzám. A kérdései ugyan nem leptek meg, mert mit is várhatna a másik, nem fog szebben hangozni semmi sem. Ez pedig a valóság.
- Sok ember lelke szárad a lelkemen, ami nincs is, de az édesanyádé nem - kezdtem el mondani mérgesen, de végén lenyugodtam. - Az ő halálához nem volt közöm. Ő döntött úgy, hogy téged mentsenek meg, ne őt - zártam le, és fejemet fogtam közben, mert szerettem azt a nőt, és akkor még mondhatni, nem voltam egy gazember. - Ellenkeztem a meghozott döntésével, de kevés voltam az akaratos és önfejű jelleméhez - már-már hangoskodtam, de nem mutattam érzelmi tengert, mert képtelen vagyok rá. Nem akartam, hogy a lányom egy elkényeztetett, és hisztis fruska legyen, akinek könnyen baja eshetne. Biztonságot akartam adni neki, de rosszul sült el. A gonosz lelkemet adtam neki, azt ismerte meg, ahogyan mindenki más is. Elfelejtettem már azt, hogy mi a különbség a jó és rossz között. - Kihagyod? Megteheted, de nem lesz ennek vége - mondtam sunyi mosollyal arcomon. - Látom, az adrenalin tombol benned, és már nem is remegsz, viszont ez elmúlik, amint az adrenalinszint csökken majd - tájékoztattam őt.



zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 27, 2014 10:13 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next


to my "not so dead" father



Rossz ember lennék azért, mert azt kívánom, hogy bárcsak meghalt volna az apám? Akár ezerszer is, ha ez szükséges ahhoz, hogy végleges legyen. Egy olyan szörnyeteg, mint ő maga nem érdemli meg azt, hogy életben maradjon mégis most is szemben állok vele és ez a valóság. Meg kell próbálnom felülkerekedni a félelmemen, ami nem lesz olyan egyszerű. De nem remeghetek továbbra is úgy, mint egy kocsonya.
Szóval, most azt akarod mondani, hogy a másik hibája volt még véletlenül sem a tiéd, hogy ilyen nyomorult alakokat küldtél utánam? Nem értem anya mit látott benned. – Hogy egy kis érzelmet próbálok kifacsarni belőle? Lehet, de van azaz érzésem, hogy olyan könnyedén elbukok ebben a kis feladatban, mint abban, hogy eltegyem őt láb alól. Talán megpróbálhatnám valahogy felhívni titokban Ezio-t, de attól félek, hogy könnyedén meghallhatná, ahogy kicsöng az a nyamvadt telefon és kivehetné a kezemből, mielőtt bármi történne. Bár már az is egyfajta üzenetet küldene.
Azért öltem, hogy szabad legyek… Nem a saját gyerekemet terrorizáltam a kezdetektől. Nekem nem voltak olyan beteg vágyaim, hogy marionett bábút csináljak belőle. Az egyetlen dolog, amit akartam az a saját akaratom volt. Biztos, hogy anya a szülésbe halt bele és nem lett öngyilkos az elviselhetetlen személyiséged miatt? – Ökölbe szorítom a kezemet, amikor hozzámér. Felpofoznám. Ott ütném, ahol értem, de nyugton maradok. Tudom, hogy mindez értelmetlen lenne. Pusztán szimbolikus. – Szóval nosztalgiázni akarsz? Köszönöm, kihagyom. – Mondom cinikusan és érzem, ahogy a növekvő adrenalin egy kicsit megszünteti a testem remegését.




©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 27, 2014 8:27 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next


to my daughter...

Nem vagyok egy mintaapuka, ha az lennék, akkor nem lenne a saját gyermekem az én elsőszámú ellenségem. Szeretném őt még egyszer úgy látni, hogy összegörnyed a sírás és félelem párosától. Mi ketten,nem leszünk igazi apa-lánya. Az már elévült ügynek tűnik. Szeretem az irányítást, szeretem a dominanciát.
- Tudtam, hogy az egyikük mit tett veled, de a másik meg gyáva nyúl volt, mert nem állította meg - puffogtam egyet, mert ez így volt, de ezután kiszelektáltam őket. - Szabadon mozoghattál, igaz a lépéseidet követték, mert én erre utasítottam őket, de arra, hogy bántsanak, azt nem - nem volt elég a parancsom, ugyanis miután rájöttem, mindenkit eltávolítottam a testőrségből, csak egy-két személy maradt meg. - Nem fog ez gyorsan menni, Dorothea - a hangom most megint irányításmániás, mint mindig. Irányításmánia, hatalomimádó, és egyebek szintén rám vannak varrva. Nem tagadom, ilyen vagyok. Vámpírként pedig még jobban az lettem. Amikor kimondta a szörnyeteg szót, nem hasított belém semmi. Az igazságot rejtette. - Ha bármivel is próbálkozol, nem fog sikerülni - jelentettem ki marcona módon. - Ha azt vesszük, te sem vagy sokkal jobb nálam. Tudod, jól, milyen ölni - vigyorogtam egyet. - Váltogathatod a lakhelyeidet, hajadat... de a múltad nem változik, én pedig emlékeztetni foglak erre - mondtam ki, közben pedig az ajkához érintettem az egyik kezemet, majd pedig el is húztam onnan. Remélem, a rettegése még mélyebb lyukba taszítja őt.



zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 26, 2014 11:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next


to my "not so dead" father



A lelkem csak úgy remegett. Azt hittem, hogy sikerült megszabadulnom tőle, de most, hogy újra itt látom.. Nagyobb félelmet kelt bennem, mint amit valaha is éreztem a menekülésem során. Idővel megtanultam, hogyan játsszam ki az embereit, de szemben állni az apámmal az egy teljesen más helyzet volt, mert egyszerűen a puszta tekintete olyan rideg volt, hogy könnyeket tudod ébreszteni kiszáradt szemeimben. A lelkemmel együtt remegett a testem is és ezt, ha akartam volna se tudom álcázni. Mégis milyen undok játékot űz velem a sors, hogy két személy is, aki a kezeim által hal meg ily könnyedén életben marad, vagyis inkább újabb lehetőséget kap az életre? Csak más formában.
De te nem akartad őket pórázon tartani. Hagytad, hogy azt tegyenek velem, amit akarnak. Meg sem kellene lepődnöm, hogy a szabad akaratomról hallani sem akartál. – Mindig irányított. Betegesen irányításmániás volt, aki nem volt hajlandó egyszerűen elfogadni, hogy a lánya nem akar állandóan úgy viselkedni, ahogyan ő azt megkívánja. Nem valami robot voltam, amit csak úgy egyszerűen be kellett programozni. – Akkor mondd el, hogy mit akarsz és essünk túl rajta. – Nem akarok itt lenni vele. Nem akarok a közelében lenni. Olyan törékenynek érzem magam Ezio nélkül. Csak miatta voltam képes meghúzni a ravaszt. Előkészítette a terepet. Minden annyira tökéletes volt. Most pedig egyedül nézek szembe az apámmal, aki egyértelműen vámpír. Esélyem sincs ellene. – Nem az apámat öltem meg. Egy szörnyeteget és furcsa módon ugyanúgy szörnyetegként támadt fel. Micsoda meglepetés. – A nevetésem kicsit erőltetett, de csak azért, mert rettenetesen félek. A halál megnyugvást jelentene, de ő nem éri be ennyivel.



©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 26, 2014 10:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next


to my daughter...

A szem valóban a lélek tükre. Itt és most látom azt a rémületet a lányom két kék szemében, amelyre számítottam. Azt hitte, megszabadult tőlem. Egy ideig hagytam őt ebben a hitben, hadd próbálkozzon valami rendes és átlagos életet kezdeni, amit én érzelemmentesen tönkretehetek ezután.
- Halott voltam neked köszönhetően. Megismerhettem, milyen meghalni... - forogtam is egyet, hogy lássa, nem csak egy kivetített diakép vagyok.
Aztán szóba kerültek az embereim, akik nagyon is ki voltak képezve mindenre. Még emberölésre is. Megbízhatatlanok voltak, de azért volt egy-két személy, akivel bizalmi állapotban voltam.
- A vadállatok manapság mohók. Pórázon kell őket tartani, különben elszalad velük a ló - magyaráztam el a lányomnak, aki szemmel láthatóan remegett az igyekezete ellenére is. Tudtam, mit tett vele az egyik barom. Mindenről tudok. - Ha meg szeretnélek ölni, akkor már megtettem volna. Hidd el, nem vártam volna egy percet sem - vallottam be. Nekem az nem elég. Nem elégítené ki a vágyamat. Az, hogy lelövöm őt vagy bármi, nem okoz szenvedést. Már most látom, hogy még el sem kezdtem semmit, máris félelem ült ki arcára. - Hol van az a lány, aki kész volt meggyilkolni a saját apját? Hol van az a bátor amazon? - tépáztam meg a lelke mélyét.


zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 26, 2014 8:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next


to my "not so dead" father



Ha a hátam nem simulna a hideg falnak valószínűleg a remegő térdeimnek köszönhetően a földön kötöttem volna ki. A szívem hevesebben vert, mint valaha. Soha nem féltem még ennyire, mint most. Egyszerűen úgy éreztem, hogy mindenért, amit elkövettem ellene azért most meg fogok lakolni, hogy meg akartam ölni és azért is, hogy nem túl szép módon, de végül sikerrel is jártam. Igaz, hogy segítségre szorultam ahhoz, hogy véghez vigyem, mert az utolsó napjaiban mindent elkövetett annak érdekében, hogy az árnyékban maradhasson. Biztonságban. De ez sajnálatos módon nem jött össze neki. Azonban nekem sem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Hol volt idáig? Minden annyival könnyebb volt a számomra. Most pedig felbukkan. Egyszerűen nem értem. Mi tartott ennyi ideig? Azt akarta, hogy kiépítsem az életem? Hát ennél több időre lett volna szükségem, de akkor is.. Ez a helyzet nem jó. Nagyon nem jó. – Nem lehetsz életben.. Nem.. – Megrázom a fejemet, majd a biztonság kedvéért a szemeimet is megdörgölöm, de még mindig ugyanúgy előttem áll. Kezdek becsavarodni. Nem akarom elhinni, hogy ez a valóság. Másodszorra történik ez velem. Ez már sokkal több, mint puszta balszerencse. – Mit akarsz? Talán bosszút állni? Csodálom, hogy nem a beteges vadállataidat küldted utánam, hogy kiélvezhessék magukat rajtam. – A düh és a félelem kettőssége rázta a testemet, de próbáltam megmaradni a lábamon. Annyira nem lehetek gyenge, hogy összetörten hulljak a földre előtte.



©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 26, 2014 8:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next


to my daughter...

Itt vagyok. Megújulva, frissen kimosva. No, nem a szó szoros értelmében, de kiéhezve sok mindenre. Láblógatásomat befejeztem, miután megpillantottam az utcán a lányomat. Nem szerettem sosem a hagyományos megjelenést, így most sem fogok kiugorni a bokor mögül. Az túl egyszerű lenne. Meg semmiféle sokkot nem okoz. Az pedig fantasztikus. Ügyet sem vetettem semmire, csak a frászt akartam rá hozni. Az arcán lévő maszatot törölte le éppen, én pedig villámgyorsan megjelentem mögötte bizonyos távolságból, majd pedig kámforrá váltam. Hadd higgye azt, hogy ez csak délibáb volt a javából.
Azt tette, amit gondoltam. Keresett egy olyan utcarészt, ahol nincs egyedül. Jaj-jaj. Tényleg sikerült az, amit vártam. Néztem még őt. Néztem a saját lányomat, aki kioltotta az életemet. Míg nem figyelt, én már ott is voltam előtte. Alig egy méterre tőle. Nem tisztes távolság, és ez a jó.
- Nem az elméd játszott veled az előbb. Nem csak kísértet vagyok - hátborzongató hangon szólaltam meg. - Engem még a halál is visszaküldött, látod - cinikussá vált a hangom.


zene: - | megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 26, 2014 6:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next


to my "not so dead" father



Az utóbbi időben kezdett helyrerázódni az életem. Alkalmi munkákat vállaltam, természetesen nem a sarkon. Egyszerűen csak nem tudtam, hogy mégis mihez kellene kezdenem vagy ténylegesen mit akarok és jelen pillanatban annyi lehetőség van előttem, hogy nem tudom melyikből válogassak. Bár nem, mintha ténylegesen meg tudnám valósítani mindent azért egy kicsit álmodozni lehet. Az utcákon sétálok végre teljeséggel felszabadultan és gondtalanul. Elmajszoltam a kedvenc csokoládémát aztán, ahogy sétálok belepillantok az egyik kirakat üvegébe, ahol meglátom, hogy elég csúnyán sikerült összekennem magam. Míg önmagamat vizslatom az ablaküvegben megpillantok a hátam mögött valakit, akinek halottnak kellene lennie. Az apámat. Összerezdülök és hirtelen megperdülök, de csak az üres utcát látom. Túlságosan is üres. Mintha minden lélek felszívódott volna. Szapora léptekkel indulok tovább és próbálok egy kisebb tömeget keresni, amiben elvegyülhetek és leküzdhetem a feltörni készülő pánikrohamom. Nem történhet meg ez velem még egyszer. Ha valaki meghal, annak halottnak kellene maradnia. Először Hayden most pedig az apám? De hát én magam öltem meg.. Igaz ez mindkettejükre igaz, de nem lehet igaz, hogy életben van. Az első ember, aki eszembe jut jelen pillanatban az nem más, mint Ezio. Ő biztosan tudna rajtam segíteni csak az a baj, hogy nem rohangálhatok mindig az ajtajához, ha úgy érzem, hogy valami nem stimmel. Az ő helyében én már rég kiraknám az ajtajára, hogy Dorothea számára belépni tilos. Mikor megpillantok egy kicsit forgalmasabb utcát a falnak dőlök és mély levegőt veszek, lehunyom a szemem egy apró pillanatra, hogy összeszedjem magam. Mikor kinyitom úgy érzem, hogy itt a vég. Most már meghalok.



©
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
Hobbi & foglalkozás :
újra élni
Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



A poszt írója Melisandre Faith
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 04, 2014 8:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next



Sibyl & Melisandre
I know you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Elmosolyodva nyugtáztam, amit mond, de valami azt súgta, hogy az emlékeim, ha előjönnek, nem akarom majd megtanulni kezelni az erőm. Sőt. Előbb lehet, hogy magam is megölném. De ki tudja. Annyi idő telt el, és mégis hiányzik a részem, amit nem ismerek, de mindennél jobban szeretném tudni, hogy ki vagyok, annál inkább az ellenkezőjét is érzem, hogy nem kellene olyanra vágynom, amit a természet elképzelhető, hogy szándékosan vett el tőlem.
Nem értettem, mi történhetett, segíteni akartam, de tudtam, hogy nem tudok, így szinte pánikszerűen kezdett el az agyamban zakatolni megannyi gondolat. Most szalasztottam volna el a lehetőségem? De hát nem is csináltam semmit. Majd ahogy arcát fürkésztem, rájöttem, hogy a medál lehetett az oka, aminek darabjai a földre hullottak. Felvettem hát, és szorongatni kezdtem, de sajnálatnak, vagy különösebb érzelemnek nem volt nyoma arcomon, inkább az rí le rólam, hogy úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, akinek elvették a játékát. Ennek oka az lehetett, hogy ez volt az egyetlen igazi dolog, ami a múltam puszta létezésének a jele lehetett.
-Semmi... Semmi baj.-rázom meg fejem zavarodottan, kíváncsian és egyszerre kicsit szomorkás hangon. Nem értettem, mi történhetett, és hagytam neki időt, hogy összeszedje magát, mégis annyira távoli lett tőlem, mintha az előbb nem beszéltünk volna olyan dolgokról, amikről normális emberek nem beszélnének ilyen nyíltan, pláne nem az utcán.
Újra elhúzódik, követem tekintetemmel, kezem pedig mellkasomhoz szorítom, összekulcsolva ujjaim a medál körül, és azt kívánom, bár eltűnhetnék előle egyszerűen, és könnyedén. De nem hiszem, hogy nem találna rá módot, hogy megkeressen, mert minden bizonnyal, amit látott, annak a fő forrása én is voltam. Én voltam a hibás...megint.
-Jó neked, de örülnék, ha megosztanád velem is.-hangom magamhoz képest gúnyosra vált, mert kicsit bosszantott, amit mondott. Tudja ki vagyok. Hát ez remek, de nem neki kellene ezt tudnia, hanem.... Várjunk csak! Miről beszél? Tekintetem értetlen lesz, összevonom szemöldököm, és szinte a falnak csapódom a ledöbbenéstől.
-Áááá... álj. Lassíts. Mit láttál, amiért ezt gondolod? Testvérek? Lehet benne igazság, boszorkányok vagyunk, hasonlóan nézünk ki, de a vérünk tartja össze? Ha így van, akkor azt valami közös rokon, vagy ismerős rakta össze. De akkor ismernem kellene...és...-kezdek el járkálni, meg-meg rázva a fejem, és a medálra, majd rá, majd újra a medálra nézek. Megtorpanok. -Húúú. Így már értem azt a látomást, vagy emléket, ami akkor villant be, amikor elrántottál kocsi elől.-csúszik ki számon, amit eddig magamban is emésztgettem. Egyszerre annyi mindent gondoltam, hogy azt sem tudtam felfogni, éppen hol vagyok. A testvérem... Soha nem gondoltam, hogy van családom, pláne nem élő.
△ Music: [You must be registered and logged in to see this link.] △ Note: Remélem tetszik 40 △ Words: 415[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 03, 2014 8:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next


Sibyl & Melisandre




Ha jól gondolom, akkor boszorkány vagy és szívesen segítek neked abban, hogy megtanuld kezelni a képességedet. – mondtam neki barátságosan, mert úgy láttam rajta, hogy nem igen bízik saját magában és szeretnék neki segíteni. Tudom jól, hogy egy boszorkány mire képes. Sok ideje élek már és sok fajta életet éltem eme hosszú idő alatt. Azt is mondhatnám, hogy legjobban a „gengszter”  éveim alatt tudtam meg, hogy mint nőkét, sima halandóként és boszorkányként mire is vagyok képes. Mennyi borzalmat és fájdalmat tudok okozni. Sok vér tapadt a kezemhez, de a szeretteimért bármit képes vagyok megtenni és ez mára se változott. Talán ennek köszönhetően akarok neki segíteni, mert nem akarom azt, hogy esetleg ő is rossz társaságba kerüljön,  mint amilyenbe én kerültem.
Nem akartam kárt okozni a medálban és egy bűbájjal össze tudnám foltozni, de úgy érzem, hogy ez most nem lenne helyes. Ezt a medált két gyermek vére tartotta össze, azért hogy megtalálják egymást előbb-utóbb.  Tudtam jól, hogy édesanyám erős boszorkány volt, de nem értettem, ha túl élte a máglyát, akkor miért nem keresett le. Miért mondott le rólam? Talán úgy éreztem, hogy nem lennék mellette biztonságban? Láttam azt, amik történtek. Láttam az egész történetet, ahogyan azt is, hogy miként halt meg a húgom és édesanyám. Nem álltam erre készen. Egyszerűen ez hirtelen túl sok volt és nem tudtam mit kezdeni az információval. Csak álltam ott és szinte nem is hallottam azt, amit mond. Ez a medál arra szolgált, hogy megvédje őt, így azt is tudom, hogy soha nem lehet már összerakni.
Sajnálom. – mondom neki alig hallhatóan, mert még egy kis időre szükségem van ahhoz, hogy megtaláljam a hangomat és meg tudjak szólalni.  Csendesen hallgatom őt, majd picit errébb lépek tőle és idegesen a hajamba túrok. Szükségem van még egy kis időre, meg térre is, hogy összerakjam a dolgokat. Nem tudom ő mit látott, de én mindent ebben a két percben. Lassan odasétáltam a lépcsőhöz leültem rá. – Tudom, hogy ki vagy és mi vagy. Mindent tudok rólad. – mondtam szinte alig hallhatóan és magam elé bámultam. Nem tudtam ránézni. Nem ment. Össze kell szednem magam, hiszen mindig is szerettem volna, ha lenne egy testvérem egy élő rokonom, de most hirtelen még is annyira káoszos volt minden.  Egy-két sóhaj hagyja el az ajkaimat, majd a lányra pillantok. – A húgom vagy és azért készült ez a medál, hogy megvédjen és megtalálj engem. Nem tudom összerakni már, mert a kettőnk vére tartotta össze. – mondtam neki rezzenéstelen arccal, s egy apró mosollyal az arcomon. Fogalmam nincs arról, hogy miként fog reagálni rá, de jobb ha ő is tudja az igazságot. Nem szeretek hazudni és neki meg pláne nem szeretnék.


 :angyal:


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
Hobbi & foglalkozás :
újra élni
Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



A poszt írója Melisandre Faith
Elküldésének ideje Kedd Dec. 02, 2014 5:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next



Sibyl & Melisandre
I know you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Rövid idő alatt sok gondolat és kérdés fogalmazódott meg bennem, de a válaszok keresése az én feladatom volt, nem az övé. Az én múltam tűnt el, ő csak egy része a jelenemnek, mégis úgy éreztem, kapnom kell az alkalmon, hogy visszatérhessek az életembe. Abba, ami valaha az enyém volt.
Aki látott, vagy hibbantnak hitt, vagy szimplán nem hitte el, hogy mennyi ideje vagyok lényegében átlátszó és szellemesen szinte. Az viszont látszott rajta is, hogy épp annyira meglepődött ezen a helyzeten, mint amennyire én. Valószínű ő sem beszélget szellemekkel mindennap, én pedig egyértelműen nem találkoztam olyan szende lánnyal, aki mellékesen boszorkány is, mint amilyen ő maga volt.
-Ne bízd el magad.-forgatok szemet vállat vonva, mert az igazság az volt, hogy kételkedtem benne, hogy nem vagyok e képes rá. hogy tényleg nem vagyok képes mást bántani. Mert mindenkiben van valami sötét, így bennem is és ezt éreztem, nem csak tudtam.
-[olor=#34272B]Igen, gondoltam, hogy ez a hely nem alkalmas. Különben is... így is elértem, hogy a város egy része bolondnak higgyen.[/color]-húzom oldalra számat, kezeim a magasba emelve, jelezve, hogy sajnálom, ami történt nem is olyan régen.
Kezébe adom a medált, és kíváncsi pillantással nézek rá, majd nemsokkal később elönt az aggodalom. Az, hogy szellem vagyok, olyan nekem, mint a vámpíroknak. Egyszerre féltek valakit és próbálok meg közömbös maradni másokkal, míg a vámpírok mindent egyszerre éreznek, még azt is, amit én talán sikeresen elnyomok magamban.
Egyesek úgy gondolják, hogy a múlt rossz élményeit az agy elfelejti, egyszerűen kitörli, és hinni akartam, hogy ez így van, de szellem voltam, hát több oka is kellett, hogy legyen. Valami, ami miatt itt ragadtam a két világ között.
Aggódó pillantással lépek mellé, kezem vállára téve, megpróbálva ezzel megnyugtatni, holott tudom, hogy nem érzi az érintésem, és bármennyire is akarnék segíteni, néhány tárgy mozgatásán kívül többre képtelen vagyok.
-Jól vagy? Mi történt az előbb?-nézek rá értetlenül, a medálért hajolva és kezembe fogva azt. Nem szívesen váltam volna meg tőle, de a jelek szerint kettétört, amikor földet ért, és egy pillanatra magába zárt egy kellemetlen és én magam sem tudom, hogyan is nevezzem érzés. -Amikor először megérintettél, láttam valamit, de előfordult velem máskor is, amikor hozzáértem ehhez a medálhoz. Anyámtól kaptam és azt hiszem a múltam apró darabjait rejti. De azt hittem, hogy csak nálam ér el ilyen hatást.-nézek szemébe, miután megvizsgáltam a törött darabot, és úgy éreztem, egy részem felszabadult. Furcsa és idegen érzés volt ez is, de nem tudtam eldönteni mi lehetett az. Körbepillantottam, de nem láttam senkit.
-Na jó, ez furcsa.-jelentem ki még mindig arcát fürkészve, mikor már nem érzem olyan erőse a szinte körülöttünk vibráló levegő érintését bőrömön, ami fizikai lehetetlenséggel ér fel.
△ Music: [You must be registered and logged in to see this link.] △ Note: Remélem tetszik 40 △ Words: 43[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 29, 2014 1:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next


Sibyl & Melisandre




Elmosolyodtam a szavain, hiszen sejtettem, hogy nem most lett szellem. Eleve a ruházatából látszott, hogy nem ebbe a korba való. Igen, ez amolyan rossz dolog a szellem léten, hogy amiben odakerülsz abban is maradsz egészen addig, amíg valaki vissza nem hozz onnét. Nem egyszer láttam már olyan szellemet, akinek az volt az első dolga, hogy elégette a fránya ruháit. Biztosan rossz lehet mindig ugyanabban lenni, de nem tudom, hiszen nem vagyok magam se egy nagy divat örült. Bólintottam lassan arra, amit mondott, de nem szólaltam már meg. Nem minden nap szoktam beszélgetni szellemekkel, de azt az egyet már megtanultam, ha egy új szelemről van szó, akkor azok mindig majd kiugranak a bőrükből amiatt, ha valaki látja őket, de ő nem tette és csak az eddig megállapításaimat erősítette meg a szavaival.
Nem olyannak tűnsz, aki bárkin is bosszút akarna állni vagy aki értelmetlen öldöklésbe kezd. - mondtam neki kedvesen, majd újra helyet foglaltam mellette. Pontosan tudtam, hogy igaza van és én se mindig tettem meg mindent ingyen ilyen téren. Erre nem vagyok büszke, de néha a túléléshez nem mindig a tiszta út vezet. - Így szívesen segítek neked abban is, hogy visszagyere, de azt azért nem itt fogom megtenni az utcán. Ahhoz túl sok erő kell és jobb, ha otthon leszünk, de a családod felkutatásában már most is tudok segíteni. - mondtam neki még mindig barátságosan és a lány tekintetét s mosolyát fürkésztem. Olyan volt, mintha egy ismerős szempér nézne vissza rám, de még se ismertem ezt a lányt, hiszen biztos vagyok abban, hogy akkor nem felejtettem volna el őt.
Elvettem a medált és szemügyre vettem. Ekkor már egyre inkább biztos kezdtem abban lenni, hogy gyerekként ezt a medált a kezeim között tartottam. Édesanyám nyakában lógót mindig, de az képtelenség lenne, hogy ennyi idő után még mindig élt volna és egy újabb gyermeke született volna, hiszen láttam meghalni és ha mégis élt, akkor miért nem keresett meg?! Gyorsan elhessegettem a kósza gondolataimat, majd pedig kerestem valaki éles tárgyat és megvágtam magamat. Apró vércseppek csöpögtek a talizmánra és hamarosan pedig egy-két szó kezdte elhagyni az ajkaimat. Éreztem, hogy a szél egyre nagyobb lesz és hamarosan pedig a lábamhoz fújt egy kósza térképet. Nos, a következő hozzávaló is megvan és reménykedtem abban, hogy nem túlzottan bosszankodik az a turista, akitől elvettem. Lehajoltam, majd kiderítettem a földre, lehajoltam és a vérem ráfolyt a medálon keresztül és újra elkezdtem mondani egy varázsigét, de a vér nem mozdult, csak egy helyben állt, végül pedig sebesen elkezdett végig folyni a térképen egészen a lábamig, mire hirtelen a múlt emlék képei villantak be, illetve olyanok, amiket édesanyám akarhatott még egykor egy bűbáj segítségével, hogy lássak. Medál hirtelen kicsusszant a kezeim közül és hangos koppanással ért földet.
Ez nem lehet... ez képtelenség. - mondtam szinte úgy, mint aki rémeket látott és egészen az egyik ház faláig hátráltam és ott támaszkodtam meg. Egy darabig nem néztem a húgomra se, mert nem bírtam elhinni, hogy ez lenne a valóság, pedig pontosan tudtam, hogy ez mind igaz..

 :angyal:


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
Hobbi & foglalkozás :
újra élni
Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



A poszt írója Melisandre Faith
Elküldésének ideje Vas. Nov. 23, 2014 9:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next



Sibyl & Melisandre
I know you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Elnevettem magam, holott semmi nevetségeset nem mondott. Minden esetre a teóriájának igazat adtam. De az a mondat, hogy ne lepődjek meg azon, ha semmibe vesznek, olyan volt, mintha csak egy napja lennék szellem.
-Már ne vedd magadra, de valamivel több, mint száz éve vagyok szellem. Kizárt, hogy ezen már meglepődjek.-világosítom fel arról, hogy mégis mennyire nem vagyok olyan idős szellem, mint amennyi idős ember sem. A különbség csak az, hogy szellemként az öregedés egyszerűen lehetetlen, boszorkányként mindez nem megy ilyen egyszerűen. És az egészben a még abszurdabb, hogy nem tudom a szívemre venni már, hogy nem vesznek észre. Mintha megszoktam volna, akár a vámpír az éhségét, vagy a farkas a Hold csábító és kínzó hatását.
Abban viszont nem tudtam kételkedni, hogy neki ez az egész olyan, mintha egy más dimenzióba csöppent volna. Hisz szellemmel beszélget, akit igazából nem kellene látnia, és nem is hiszem, hogy minden nap az életében ezzel a fajta diskurálással telne.
Beavattam abba, amit tudok, de a szavak most valamiért nehezebbek lettek volna, mint amilyennek eddig tűntek. A probléma az volt, hogy igazából a teljes történetem én sem ismertem, nem tudtam, hogy mekkora baj lehetett az, amit okoztam, ami miatt megöltek. De meg akartam tudni, vissza akartam térni, szívességet mégsem kértem volna tőle. Nem azért, mert nem akartam a változást, mert nem vágytam volna egy normális életre, inkább azért, mert szinte idegen. Vagy mégsem? Még ebben sem voltam biztos. Olyan kedvesnek és szerénynek tűnt, másnak, mint a boszorkányok, akiket eddig megismertem. Talán ebbe kapaszkodtam, mikor beszélgetésbe kezdtem vele olyan dolgokról is, amik igazából nem az ő ügyei voltak.
-Bízom benned, s szavaidban sem kételkedem, de a rossz tapasztalatok...tudod, a boszorkányok többsége nagyra van magával és nem vállalnak el ilyesmit fizetség nélkül. Nekem pedig egyenlőre semmim sincs, még a múltamra sem emlékszem.-szólalok meg kissé bizonytalanul a felajánlására, de arcomra kiüt a bizakodás, szemem pedig csillog az ötlet hallatán. Azt viszont tőle se várom el, hogy ilyesmit megtegyen. Sőt...
A búskomorság és a magamba roskadás nem az én esetem volt, így nem igen erőltettem meg magam, hogy így érezzek, az viszont nyilvánvaló volt, hogy a számon néha több szó jött ki a kelleténél, és kissé cserfes voltam.
-Állítólag a nagymamám után kaptam ezt a nevet. Vagyis ezt halottam a temetésemen. Ez morbid...-jelentem ki, furcsa grimaszt vágva, majd vállat vonva.-Van itt valami. Ez valamiért a nyakamban lóg. Fogalmam sincs, hogy kitől van, de talán segítségünkre lehet.-fogom meg a nyakamban lévő kis medált, és megmutatom neki, hátha tud vele valamit kezdeni. Ha tudna, annak én csak örülni tudnék, és a reményem megvan rá, hogy visszatérjek a világba, ahová való vagyok, hogy kiderítsem a múltam rejtett foltjait.
△ Music: [You must be registered and logged in to see this link.] △ Note: Remélem tetszik 40 △ Words: 437[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 16, 2014 8:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next


Sibyl & Melisandre
Who are you?
▷ Bocsánat a késés miatt 27 ▷ Zene ▷ 411 szó

Senki se szeret szellem lenni és ez szerintem érthető. Nem hiszem, hogy kellemes lehet az, ahogyan mások keresztülsétálnak, hiszen az se kellemes érzés, amikor csak levegőnek nézik az embert. - mondom neki kedvesen, majd pedig folytatom úgy, mintha nem is éppen olyan lenne, mintha a levegőhöz beszélnék. - Mert az embereket saját magukon kívül sokszor nem érdekli semmi. Azt se veszik néha észre, hogy egy-egy szóval vagy mondattal megbántanak valakit, így ne lepődj meg azon, ha tudomást se vesznek rólad vagy a hozzád hasonló kedves szellemekről. - és egy apró mosoly is megjelenik az arcomon. Nem gondoltam volna, hogy ma egy szellemmel fogok beszélgetni pont erről, vagy bármiről is. Egyszerűen csak fura volt ez az egész helyzet, de mégis úgy éreztem, hogy nem ok nélkül találkoztam vele, mintha a sors szerette volna azt, hogy megismerjem és egy részem azt sugallta, hogy ismerem őt, de mégis annyira idegennek éreztem a lányt, hogy nem értettem miért érzek így.
Csendesen hallgattam a lány történetét és legszívesebben megöleltem volna. Látszott rajta, hogy nem szívesen beszél róla és magam sem tudtam volna elképzelni, hogy milyen bajba kerülhetett, hogy  ez történt vele. Azt se értem, ha volt egy nővére, akkor miként nem tudott róla? Vagy a másik testvér róla. Neki se lehetett könnyű élete és talán ez volt az a pont, amikor elhatároztam, hogy segíteni akarok neki. Azt szeretném, ha újra élne és boldog lenne, mosoly ülne az arcán eme szomorúság helyett.
Visszamenni a múltba nem tudok, hogy ott segítsek rajtad, de megpróbáltatások most segíteni. - mondom neki kedvesen és közben őt figyelem. Fogalmam nincs, hogy miként fog reagálni a dologra, de azt hiszem itt az ideje annak is, hogy valami jót cselekedjek. Persze, eddig is sok jót tettem már, de most úgy érzem, hogy ezt muszáj megtettem és semmi se számít. Erről senki se fog tudni lebeszélni.Elnevettem magamat azon, amiket mondott, majd megráztam a fejemet.
Emiatt tényleg ne aggódj. Én is szokatlan és fura vagyok. Talán emiatt viselem ilyen jól és neked is nagyon szép és ritka neved van.Azt hiszem tökéletesen illik hozzád. - mondom neki mosolyogva, majd hirtelen felállok és elkezdek föl-lejárkálni. - Nos, amint mondtam már, szívesen segítek neked mind a két dologban. Segítek kideríteni a családod múltját és megtalálni a testvéredet, de ahhoz is jól jönne egy személyes tárgy. Mondjuk egy medál! - mondom neki sietve, hiszen talán van neki egy medálja. Az is sokat segítene és ezt a varászlatot akár még itt is képes lennék elvégezni, hiszen elég régóta élek már ehhez.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
∞ mystic falls & all around the world
Hobbi & foglalkozás :
∞ witch
Humor :
∞ bloody



A poszt írója Sybille Diana Morgan
Elküldésének ideje Vas. Nov. 09, 2014 7:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next

folyt. köv. Damon és Elena háza
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 09, 2014 7:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next

Markos & Sybille

Próbáltam kiismerni az arcát, de jelenleg a szavak sokkal nagyobb hangsúlyt érdemeltek, mint azok az érzelmek, amelyek az arcán tükröződtek.

- Whitmore főiskola? Remek. - jegyeztem meg, megdörzsölve az államat, mintegy kifejezve, hogy gondolkodom, de nem tartott ez sokáig, gyorsan el is mosolyodtam a magam szokványos, ördögi mosolyával. - Csak pár nap. Készülj fel, kedvesem. Csak pár nap. Addig is, tartsd figyelemmel, ami történik. És ha értékes információt kapsz, értesítsd a családod. - fordítottam hátat neki, majd lassan elhagytam ezt az utcát. Engem ez tett jellegzetessé. Nem húztam az időt ostoba bájtársalgásokkal. A lényegre tértem. S mikor már megtudtam, amit akartam, tovább is álltam.

|| Köszönöm a játékot! Smile ||
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
∞ mystic falls & all around the world
Hobbi & foglalkozás :
∞ witch
Humor :
∞ bloody



A poszt írója Sybille Diana Morgan
Elküldésének ideje Vas. Nov. 09, 2014 7:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next

Markos & Sybille

[You must be registered and logged in to see this image.]
Még mindig teljesen lesokkolt a helyzet. Erre pont most... pont itt egyáltalán nem számítottam. Próbálkoztam felfogni, hogy mi is történik, de mire megtörtént volna, ténylegesen a tárgyra tért. Azt kell mondanom, hogy... már értem, miért ő a vezetője ennek a nagy csoportnak. Minden ismérvét magában hordja, amelyet egy vezetőnek kell.
- A Whitmore főiskolán van... de már sejt valamit rólatok... ő is, és a családja is - nyeltem egyet. - Vigyáznotok kell, mielőtt... rájönnek, hogy miként akadályozhatnak meg titeket... minket - fordítottam el a fejem. Nem engedhettem, hogy lssa rajtam, inkább kihátrálnék már ebből az egészből.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 09, 2014 6:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next

Markos & Sybille

Egykoron mikor még valóban élőként mozoghattam, egyet mindig is elvártam. Az alázatosságot. Ahogy azonban látom, a világ egyre csak változik, s már a normális férfi és női etikett is feledésbe merül.

- Az eszed vág! Tökéletes! - mosolyodtam el szélesebben, majd kihúztam magam, és félrebillent fejjel fürkésztem arcát. Rögtön kiszúrtam, ha valaki fél... ha valaki titkol valamit, és ha valaki hazudik. Talán pontosan tudta ő is, hogy így van. - Mi a helyzet a kis hasonmásunkkal? Szükségünk lesz rá hamarosan. Hol találjuk meg? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Tulajdonképpen ez érdekelt leginkább. A többi már felesleges mese lenne.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
∞ mystic falls & all around the world
Hobbi & foglalkozás :
∞ witch
Humor :
∞ bloody



A poszt írója Sybille Diana Morgan
Elküldésének ideje Vas. Nov. 09, 2014 6:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next

Markos & Sybille

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vártam, hogy megszólaljon, bár jelenleg el sem akartam képzelni, hogy milyen lehetek. Le vagyok izzadva, illetve nagyjából úgy lihegek, mint egy szomjas kutya...
De mikor elhangzott a neve, ez már lényegében értelmét veszítette... Markos... tehát visszatért... mégis itt van. Nem tudom, hogy miért és hogyan, de pontosan úgy néz ki, ahogyan arra számítottam.
- Te... sajnálom, én nem tudtam - ráztam meg a fejem, miközben próbáltam elcsitítani felgyorsult légzésemet.
- Okkal... okkal kerestél meg engem, igaz? - kérdeztem végül, szinte rögtön a tárgyra térve. Ahogy ránéztem, valahogy sejtettem, hogy nem bájcsevelyt készül lefolytatni velem... legalábbis remélem. Nem lennék vevő rá.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 09, 2014 6:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next

Markos & Sybille

Visszatérésem óta több időt is eltöltöttem már társaim kíséretében. Sloan egészen lelkesnek bizonyul, mely nem meglepő. Ő szervezte meg visszahozatalomat, s meg kell hogy mondjam, elbűvölően vezényelte le mindezt, kihasználta a lehetőségeket, s azt kell mondanom, remekül ismerte a kiskapukat is. Most már csak a hasonmások megszerzése a legnagyobb célkitűzés.. a vérüké annál inkább.

Sloan közölte velem, hogy kit állított rá Amara hasonmásának egyikére, s nem volt más dolgom, mint értesülni, hogy mégis hogyan halad a feladatával. A menetrend, melyet követ, elég gyorsan a tudomásomra jutott, így mikor futás közben felém tartott, csupán megálltam vele szemben, és magam előtt összekulcsoltam az ujjaimat. Sejtettem, hogy ő ettől le fog lassítani, s meg fog állni.

- Most elnézem neked, hogy nem tudod, ki vagyok, hiszen még nem láthattál. Markos. - nyújtottam felé kezem, és arckifejezését látva mosoly kúszott ajkaimra.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
∞ mystic falls & all around the world
Hobbi & foglalkozás :
∞ witch
Humor :
∞ bloody



A poszt írója Sybille Diana Morgan
Elküldésének ideje Vas. Nov. 09, 2014 5:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next

Markos & Sybille

[You must be registered and logged in to see this image.]
Sajnos nem voltam olyan szerencsés, hogy vámpír legyek. Nekik nem kell foglalkozniuk azzal, hogy mikor mennyit és hogyan edzenek, de... őszintén szólva, engem nem zavar, hogy futással kezdjem a napot. Szinte hobbivá vált, ami nem is annyira furcsa, hiszen ezzel foglalkozm azon kívül, hogy utazó vagyok, és ezáltal... hát sokat utazom, még ha ez eléggé morbid és groteszk is. Vagy erre mondják, hogy angol humor? Mindegy, nem ez a lényeg.
Cassidy remek kifogás volt, hogy a városba jöjjek, de az tény, hogy... vele sokat kell még foglalkoznom a jövőben. Valamiért... fontos nekem. Nem tudom, miért. Talán benne látom azt, akinek nekem kellene lennem. Egy talpraesett vámpírvadász, akit mellesleg én bíztatok folyamatosan arra, hogy maradjon a Salvatore família nyakán. Nagyon összekeveredtek ezek a szálak... már nem tudom, hogy mi és hogyan van.
Futás közben végül egyetlen dologra lettem figyelmes. Egy férfira, aki velem szemben állt az utca közepén, és engem bámult... de hiába közeledtem, nem távolodott el és nem sétált le a járdáról.
- Hé. Jól van? - álltam meg lihegve, de a tekintete túlontúl sok jót nem sugallt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
Hobbi & foglalkozás :
újra élni
Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



A poszt írója Melisandre Faith
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 13, 2014 6:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next



Sibyl & Melisandre
I know you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ahogy megláttam, mire készül a lány, gondolkodás nélkül én is a segítségére siettem. Tisztában voltam vele, hogy sokak az orruknál tovább szinte képtelenek látni, így észre sem veszik a szellemeket, vagy ha boszorkányok, látók, igyekeznek nem törődni velünk. Százötven év alatt nem egyszer éreztem azt, hogy épp annyira idegesítenek az emberek és az, hogy az orruknál tovább nem képesek látni, mint mindenki más, aki semmibe vett. Annyi mindenki ragadt itt és mégis olyan kevesen voltunk, aki pedig nyugalomra talált, egyik napról a másikra eltűnt, és létezése örökre megszűnt. Engem viszont ide kötnek a dolgok, amiket ki kellett derítenem, amihez segítségre volt szükségem. Önző gondolat vagy sem, ez volt az igazság, és vágytam rá, hogy megtaláljam azt, ami nem enged innen.
-Tudod, sokan elfelejtik, hogy ők is egykor emberek vagy legalábbis testben élők voltak. A vámpírok és a többiek, nem igen vesznek észre, a boszorkányok meg egyszerűen nem akarnak olyasmibe belefolyni, ami nem az ő dolguk. Épp ezért sokan abban keresik az örömüket, hogy rémisztgessenek és megfélemlítsenek mindenkit, hogy újra élhessenek. A kivételből pedig egyre kevesebb van.-ismerem el, vállat vonva, a lépcsőre ülve. Figyelem, ahogy helyet foglal, s lepcses számnak köszönhetően olyasmibe kezdek bele, amihez neki nem sok köze van.
Valami azt súgta, hogy benne megbízhatok, hogy ő nem lesz egy újabb zsákutca, de nem akartam előre inni a medve bőrére, mégis ahogy átjárt ez az érzés, úgy nyíltam meg előtte, mintha csak ismerném. Persze nem tudhattam. A hasonlóság nyilvánvaló volt, de nem tulajdonítottam neki még sem annyit, hogy fékevesztett gondolatokat és reményeket ébresszek miatta magamban.
-Nem tudom… Az biztos, hogy hasonlított rád, ahogy rám is, de nem emlékszem a nevére. De az előbb… Emlékeztem arra, ahogy meghalt. Ahogy arra kért, hogy keressem fel a nővérem, mert majd ő segíteni fog. De azt nem mondta, hogy miben. Talán mégis van egy ötletem.-felelek kérdésére őszintén, de emlékek nélkül, emlékfoszlányokból nem sokra jutunk, ha így haladunk. –Azt hiszem ahhoz lehetett köze, ahogy éltem. Amiért meghaltam. Tettem valamit, amit nem lett volna szabad, meghaltam, illetve megöltek, és itt ragadtam. Most pedig ezt egy olyannak mesélem el, akit valószínűleg ez hidegen hagy. Jellemző, sokat beszélek.-mosolyodom el, de egyszerűen képtelen vagyok fékezni a nyelvem. Segítségre van szükségem, és ahogy itt ülünk, olyan érzésem van, hogy megtaláltam valakit, akinek létezésében még csak nem is reménykedtem.
Ahogy bemutatkozik, úgy mosolyodom el, mert a különlegesen szép neve pontosan illik hozzá.
-Gyönyörű neved van.-ismerem el, majd észbe kapok, hogy az illem azt kívánja, én is mutatkozzam be neki. – Melisandre. A nevem Melisandre. -hangom kissé bizonytalan lesz, mert néha már ebben is kételkedem, ahogy minden másban, ami körülöttem történik. –Annyi mindenkivel találkoztam már, de senki nem kezelte ilyen könnyen a tényt, hogy egy szenilis és cserfes szellemmel beszélget. Kivéve, aki szellem volt, nyilvánvaló. Bocs, megint nem tudok féket tenni a nyelvemre.-vonok vállat, mosolyom szélesebb lesz, és végigsimítok barna hajamon, ami a megszokott fonatban díszeleg.
△ Music: [You must be registered and logged in to see this link.] △ Note: Remélem tetszik 40 △ Words: 475[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next

Vissza az elejére Go down
 

Mystic Falls utcái

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 12 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls utcái
» Mystic Falls parkja
» Mystic Falls - Grill
» Mystic Falls sikátorai
» The Originals

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Vas. Okt. 14, 2018 8:53 am
Szomb. Okt. 13, 2018 9:57 am




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3