Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



A poszt írója Noah Christianson
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 29, 2016 2:46 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Agnes & Noah
CAUSE WITH YOUR HAND IN MY HAND AND A POCKET FULL OF SOUL
I CAN TELL YOU THERE'S NO PLACE WE COULDN'T GO
[You must be registered and logged in to see this image.]
Sosem voltam az a hősalkat. Sőt, nagyon is távol álltam tőle. Előbb voltam a rossz fiú, mint a megmentő. Hiszen nőket ölök, puszta szórakozásból, méghozzá általában igencsak brutálisan. Olykor meg is erőszakolom őket. Szóval minden vagyok, csak éppen a hős királyfi nem. Eredeti terveim szerint az éppen errefelé menekülő halandó lányt is jól megkínozni majd kivégezni terveztem. A nagy barna szemek azonban végleg felülírják az elhatározásomat. Olyat teszek, amit már régen nem. Önzetlenül valaki segítségére sietek. Magam sem tudnám megmondani, miért. Alighanem a kísérteties hasonlóság teszi.
Könnyedén hárítom, mikor menekülésre buzdít és hagyom, hogy elbújjon, mire az üldözői odaérnek. Vörös köd ül az agyamon, így mikor verekedésre kerül a sor, alig sikerül annyira visszafognom magam, hogy egyik halandó kis féreggel se végezzek. Talán még maradandó károsodást sem szenvedett egyik sem. Talán. De nem különösebben aludnék rosszul akkor sem, ha nem így lenne. Nem is érdemlik meg az életet. Örüljenek, hogy ennyivel megúszták.
A lány csak azután jön elő, hogy hallja a távozó lépteket. Aggódva szól hozzám és megtapogatja a mellkasomat ott, ahová valamelyik mocsok vére fröccsent. Kicsit ledermedek az érintéstől. Kellemes a bőre melege hozzám egészen közel. Mégsem ébreszt bennem afféle gyilkos-kéjes gondolatokat, mint általában a hozzá hasonló szép, fiatal nők szoktak. Furcsa. Azonban rövidesen a szavai jelentését is felfogom. Basszus! Az egy dolog, hogy nem öltem meg senkit a szeme láttára, de vajon mivel tudom számára indokolni, hogy még egy kis horzsolás sincs rajtam anélkül, hogy felfedném, mi is vagyok? Nem lenne szerencsés, ha ezt felfedezné. Azonban azt sem akarom, hogy mindezek után csakúgy útjára engedjem. Gondolok hát egy merészet.
- Semmi szükség rá, köszönöm, teljesen jól vagyok. Ugye veled is minden rendben? - aggódva nézek végig rajta. Miután megbizonyosodom, hogy nincs baja (amit egyébként eddig is tudtam), úgy teszek, mint aki el akarna indulni, ekkor azonban felszisszenek és megrogyasztom a lábamat, mintha fájdalom hasítana bele. Mindig is jó színész voltam, nem okoz különösebb gondot megjátszani egy lábsérülést. A falnak támaszkodom és a lábamat húzva próbálok elindulni.
- Itt szálltam meg egy közeli motelban. Nem lesz semmi gond, hazajutok. Egyébként sem komoly - ha érdeklődne a hogylétem felől, arra válaszolok, ha nem, csak mintegy szabadkozásként mondom. Bízom benne, hogy kellően lelkiismeretes és nem fog egyedül hagyni és elkísér. Nem épp tiszta módszer, de nem akarom, hogy máris véget érjen a kis ismertségünk. Én pedig mindig is csak piszkos trükkökkel értem célt. Más módszert nem igazán ismerek.



[You must be registered and logged in to see this link.]  • 413  • Bocsi a késésért!  •
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
● Javítóintézet ●



A poszt írója Agnes Fortier
Elküldésének ideje Vas. Aug. 07, 2016 1:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next


Agnes & Noah


[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem vágytam semmilyen hős hercegre és semmi hasonlóra, hiszen az ilyen személyek csak a könyvek lapjain lappanganak. Pluszban mégis miként hihetnék ilyen badarságokban, amikor a saját családom, a szüleim árultak el. Olyan gyilkossággal vádolnak, amihez semmi közöm sincs és meg se hallgattak. Csak rám néztek és azt mondták, hogy te követted el, mintha hirtelen az „ártatlanságvédelme” már nem illetne meg mindenkit. Elhiszem, hogy a hatalom és a pénz fontos sokak számára, de sose gondoltam volna azt, hogy a családnál is fontosabb lehet egyesek számára. Lehet, hogy nem vagyok olyan tökéletes, mint a testvéreim, de mindegy is, hiszen hamarosan vagy nekem lesz komolyabb bajom, hála egy-két fiatalnak, akik szintén azt hiszik, hogy bármit megtehetnek. Vagy pedig pont annak a személynek, akibe véletlenül belefutottam. Nem akarom, hogy baja essen miattam, ezért is próbálom rávenni arra, hogy inkább fussunk tovább, vagy másszunk át az egyik kerítésen, falon, mintsem verekedni kezdjen. De amilyen könnyen a kezemmel megérintettem őt, ő annyira könnyedén rázza le magáról.
- De ők többen vannak, nem kellene ezt csinálnod… - kezdek bele, de végül elharapom a mondandóm többi részét, hiszen eléggé határozottnak tűnik. Sietve kezdek el hátrálni, miközben az ijedtség egyre inkább úrrá lesz rajtam és a lábaim majdnem tovább is visznek, mintha nem miattam akarná valaki agyonveretni magát. Nem is értem, hogy miért akar kiállni miattam, vagyis azért, hogy ne bántsanak azok az alakok, hiszen nem is ismer és semmit se jelentek neki. Számára csak egy idegen vagyok, de végül nem bírok elfutni, inkább csak elbújok az egyik nagyobb kukáskonténer mögé. A lábaimat felhúzom, s átölelem, miközben a fejemet a térdemre hajtom, és úgy várom azt, hogy mi is lesz ennek a vége. Remegek-e? Még szép, hiszen mi lesz akkor, ha elbukik? Vajon beérik azzal, hogy őt bántották? Vagy mi lesz akkor, ha annyi ütést kap, hogy belehal? Nem, az nem lehet! Képtelenség, egyszerűen nem lehet semmi baja. Miért nem rángattam el inkább erővel? Annyira csak nem lehetne nehéz, vagy igen? Miközben hasonló gondolatok cikáztak a fejemben hallottam azt, amit mond, ahogyan az engem üldözök kinevetik, ahogyan azt is tisztán hallottam, ahogyan egymásnak esnek.
Talán csontok törnek, idővel pedig fájdalmas kiáltásokat lehet hallani, mire kicsit összerezdülök, s egy pillanatra még a füleimet is befogom. Mégis miként keveredhettem ilyen fajta bajba? Én csak kiszöktem az intézetből és ennyi, szabad akartam lenni és nem ott lenni ártatlanul, miközben faggatni próbálnak. Erre máris bajban voltam, amikor hallom a távolodó lépteket, akkor még kicsit habozok, majd óvatosan pillantok ki, majd amikor meglátom, hogy talpon van, akkor sietve pattanok fel és rohanok oda hozzá. Amikor viszont meglátom a véres ruháját, akkor megijedek.
- Jól vagy? Ugye, ez nem a ti… - de nem bírom befejezni, helyette, ha hagyja vagy elég gyors vagyok, akkor a kezem pontosan odatéved, ahol a felsőjén vér borítja őt, de hamar rá kell ébrednem, hogy szerencsére nem az ő vére. Majd sietve pillantok hátra, amerre vélhetően távoztak azok, akik követtek eddig. – Köszönöm, hogy megvédtél! – pillantok fel rá végül hálásan, de még mindig kicsit aggódva, hiszen arcán is jó pár véres rész található. Nagyon remélem, hogy semmi komolyabb baja nem lett, mert akkor nem tudom, hogy mit fogok csinálni. Nem vagyok én se képzett ápoló nő. – Esetleg elmehetnénk valahova, ahol rendbe tudod hozni magad és esetleg látjuk azt is, hogy nem esett-e komolyabb bajod. – dobom fel ötletnek, hiszen egy sötét sikátorban álldogálni nem éppen túl bizalomgerjesztő.





•• Words: 555 •• Music: [You must be registered and logged in to see this link.]•• Note: 40 •• [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



A poszt írója Noah Christianson
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 04, 2016 11:31 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next




Agnes && Noah
"Cause with your hand in my hand and a pocket full of soul
I can tell you there's no place we couldn't go"
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ha van város, amelyik egyáltalán nem biztonságos egy halandó nő számára éjszaka, az Mystic Falls. Túl sok itt a természetfeletti, ami ellen ők teljesen védtelenek. Persze én bíztam benne, hogy akad olyan botor közöttük, aki mégis az utcára téved, méghozzá egyedül, nem is sejtve, mekkora veszélyek leselkednek rá. Többek között az én személyemben is. Nem is tévedtem. Arra viszont a legkevésbé sem számítottam, amit, akit a sors elébem vetett. Az alacsony, sötét hajú lányban, aki támadói elől menekülve szó szerint a karjaimba rohan, nincsen igazából semmi különleges. És mégis. Létezik, hogy száz év távlatából két ember ennyire hasonlítson? Mintha ikrek lennének. A sors iróniája. Nemigen mozgatott meg érzelmileg soha senki. Ellát inkább megszoktam, hogy ott van mellettem, ezért tartok igényt a társaságára most is és ezért jöttem utána idáig New Yorkból. De az a lány más volt. Még halandó koromban képes voltam érzelmekre valamelyest. Ezeket kavarják fel azok a nagy, élénken csillogó szemek. De nincs időm sokáig elveszni az emlékekben, hiszen már hallom is a támadói közeledő lépteit. Nem tudnám megmagyarázni miért, de elönt a harag. Ennek ellenére fojtott, színtelen hangon szólalok meg és tolom őt arrébb gyengéden, hogy közé és a hamarosan megérkező támadói közé állhassak. Azonban még mielőtt ideérnének, újra magamon érzem az aprócska, finom kis kezeket, ezért visszafordulok felé. Kérlelve, könyörgőn néz rám. De nem én lennék, ha ez az én szívem most meglágyítaná. Dühös vagyok és ez vért kíván. De persze nem az övét.
- Hagyd ezt most rám. Elintézem  – mondom határozottan, miközben mélyen a szemébe nézve lefejtem magamról a kezeit. Nem durván, de úgy, hogy ne legyen képes visszatartani. Szerencsére, talán attól, ahogy megijed, mikor meghallja a közeledő srácok hangját, végül feladja és elbújik egy közeli kuka mögé. Hallom így is heves szívverését. Még mindig fél. Pedig őt már ezek az alakok nem bánthatják. Soha többé.
Nem telik sok időbe és ott állnak előttem. Nyegle, legfeljebb húszas éveik elején járó fiúk inkább semmint férfiak. Fenyegetőznek, kiabálnak velem, hogy húzzak az útjukból, ez az ő felségterületük, az ő zsákmányuk. Én azonban csak állok ott rezzenéstelen arccal és nem mozdulok.
- Figyeljetek, nem mondom el kétszer. Ha most elkotródtok és békén hagyjátok a lányt, senkinek sem esik bántódása  – a figyelmeztetésem komoly, de csak röhögnek rajta. Ránézésre sincs rossz fizikumom, de nyilván ők ostobán azt hiszik, túlerőben vannak csak azért, mert többen jönnek ellenem. Ostoba halandók! Nem tudják, kivel packáznak. De mire rájönnek az ostobaságukra, már késő lesz. Lendül felém az első ököl, de még le sem csap, én már mozdulok. Idejük sincs feleszmélni, én még a halandók szemének is gyors vagyok, nemhogy védekezhessenek. Legfeljebb a törő csontokat érezhetik. Törött lábak, bordák, karok, orr, egy betört fej… és még vissza is fogtam magam. Káromkodva, de láthatóan már fele annyira sem magabiztosan, sőt kifejezetten rettegve, hüledezve néznek rám, ahogy nagy jajgatások közepette szedik össze magukat és amennyire sérüléseik engedik, sietve távoznak abba az irányba, ahonnan jöttek. Ezt volt a legtöbb, amit tenni tudtam. Jobb, ha ez a lány nem gyilkost lát bennem. De meg kell hagyni, nagyon vissza kellett fognom magam. Most is legszívesebben utánuk mennék és addig ütném őket, amíg mozognak. Ezt érdemelné ez a söpredék. Nem is telne nagy erőfeszítésbe tőlem. Az nagyobb önuralmat kíván, hogy ne tegyem és csak álljak itt, kifejezéstelen arccal nézve csak utánuk.





[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
● Javítóintézet ●



A poszt írója Agnes Fortier
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 18, 2016 6:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next


Agnes & Noah


[You must be registered and logged in to see this image.]
Lassan talán el kellene fogadnom, hogy vonzom a bajt és a kétes alakokat is, hiszen nem ez lenne az első eset, hogy egy férfi megtámad. New Orleansban is megtörtént és akkor egy lány védett meg, vagy mi is volt ő pontosan. Állítása szerint vámpír, ami részben hihető is, míg másrészt még mindig alig tudtam elhinni. Egyszerűen úgy éreztem, hogy az életem egyre inkább a fejetetejére áll. Pedig én sose voltam olyan, aki ezen sírt volna vagy hisztizett volna, ahogyan most se állt szándékomban, de már jó pár hónappal ezelőtt elindultam a lejtőn, amikor egy gyilkosságot a nyakamba varrtak és elküldtek egy javítóintézetbe, pedig semmi keresnivalóm nem volt ott. Természetesen ezt mi fű alatt tette mind a két család. Kíváncsi lennék, hogy milyen mese terjeng otthon rólam, de talán sose fogom megtudni, mert amint elhagyhatom azt a helyet véglegesen tuti, hogy megpattanok. Azt nem tudom, hogy merre fogok menni vagy mihez fogok kezdeni, de a családomból nem kérek, köszönöm.
Viszont mielőtt túlzottan végig gondolhatnám ezeket a dolgokat, azelőtt természetesen újra megjelenik pár férfi, bárinkább nevezném őket fiúknak, vagy minek, hiszen vélhetően egyetemista korúak lehettek. Lehet, hogy számukra vicces volt, ahogyan talán ha a kezük közé kerülnék, akkor az se derülne ki sose, ők se mennének dutyiba, ha olyat tesznek, mert ezt is eltusolnák, vagy megkapnám azt, hogy én tehetek róla, mert „Túl kihívóan öltözködöm”. Pedig most semmi kihívó nem volt a ruházatomban, mert inkább elvegyülni akartam és eltűnni az emberek között, mintsem felhívni magamra a figyelmet.
De persze, ha ez nem lenne elegendő, akkor még a sikátorban, amiben láttam a menekülési útvonalamat bele is ütközök egy másik fiatal egyedbe. Legalábbis kinézetre az. Mintha tényleg minden nő kezdené betartani azt, hogy bizonyos idő után nem mennek az utcára vagy csak a város ezen részére. Nem ismertem egyáltalán ezt a várost, így nem tudtam azt se, hogy mit érdemes elkerülni. Sietve kérek elnézést, ahogyan kifejtem az aggodalmamat is, miközben a léptek egyre közelebb érnek, ahogyan a nevetés is. Sietve pillantok fel rá, majd hátam mögé, mire megszólal, s kissé érthetetlenül pislogok rá. Erre azért nem számítottam. Főleg, hogy ők kigyúrtabbak és többen is vannak. Mi ütött belé?
Hallom a gúnyos nevetéseket, ahogyan én is még inkább megijedek, mert fogalmam sem volt arról, hogy ő se egyszerű ember. S egy pillanatra megfordul az is a fejemben, hogy inkább tovább kellene szaladnom, hogy mentsem a bőrömet. Egy-két lépést teszek is, de utána hátra pillantok az ismeretlenre, s nem bírok elfutni. Sietve lépek közelebb hozzá, majd elkapom a kezét. Nem érdekel az se, hogy mennyire váratlanul érinti őt, majd megpróbálom magammal húzni. – Kérlek, ne…. – szólalok meg kérlelően, s ha van lehetőségem rá, akkor megkeresem őt az íriszeimmel is. Nem akarom, hogy baja essen, s ha belemegy, akkor sietve rohanok tovább, míg végül lehagyjuk őket. Neki dőlök az egyik falnak és zihálva veszem a levegőt. – Köszönöm, hogy megvédtél volna. – szólalok meg kissé akadozva a korábbi futásnak köszönhetően.
Ha pedig esélyem se lett volna elráncigálni onnan őt, akkor inkább csak elbújtam az egyik kuka mögé és úgy vártam azt, hogy vége legyen a harcnak, miközben abban reménykedtem, hogy nem lesz semmi komolyabb baja. Nem akarom, hogy még valakinek baja essen miattam.




•• Words: 278 •• Music: [You must be registered and logged in to see this link.]•• Note: 40 •• [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



A poszt írója Noah Christianson
Elküldésének ideje Pént. Júl. 15, 2016 11:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next




Agnes && Noah
"Cause with your hand in my hand and a pocket full of soul
I can tell you there's no place we couldn't go"
[You must be registered and logged in to see this image.]
Elmondhatatlanul idegesít, hogy Gabriella csakúgy meglépett előlem. Mégis hogy képzeli? Persze, régóta mondogatom, hogy csak kolonc a nyakamon, de ez így akkor sem járja! Előkerítem, legyen bárhol és nem teszi zsebre, amit kap, azt garantálom. Abban viszont már biztos vagyok, hogy itt Mystic Fallsban abszolút jó nyomon járok. Viszont ha már idejöttem, miért is ne vezessem le a feszültséget is egy kicsit ezen a környéken, ahol ráadásul érezhetően hemzseg a természetfölötti? Jobban, mint a város bármely másik részén. Miért is ne élném akkor ki egy kicsit magam? Ha egy boszorkánnyal kevesebb lesz ezután a világon, már megérte. Vagy csak ha kiszórakozhatom magam egy csinos kis halandóval.
És hirtelen úgyis tűnik, rám mosolyog a szerencse. Már azelőtt érzékelem a közeledő fiatal lányt, mielőtt megpillantanám. Hallom a heves szívverését, a kapkodó lélegzetvételét, a sietős lépteit. Fél. Menekül valamitől. Vagy valakitől. A haladási irányából már tudom, nem kell tennem semmit sem. Egyszerűen csak megállok és várok. Nem is számítom el magam. Néhány másodperc és már a karjaim között is találom. Szó szerint. Ahogy nekem rohan, igazából meg sem tántorodok, nagyobb erővel rendelkezem, mint egy halandó és egyébként is igencsak apró termetű a leányzó. Ő azonban kis híján elesik, de belém kapaszkodik, a terveimnek megfelelően, így igen közel kerülhetek hozzá. Ahogy azonban riadt, nagy zöld szemeivel felnéz rám, attól mintha villámcsapás érne. Olyan régi emléket idéz fel, aminek már a létezéséről is megfeledkeztem. Mintha nem is velem történt volna.
Majdnem másfél évszázada. Volt egy lány, akinek komolyan udvaroltam. Egyetlen egy, egész eddigi életemben. Középosztálybeli kalmár család lánya volt. Tőlem két évvel fiatalabb. Tizenöt volt, mikor a városunka költöztek. Szerény, halk szavú, de gyönyörű mosolyú kis hölgy. Meg akartam kérni a kezét nem sokkal azelőtt, hogy vámpírrá váltam és más életformát választottam. Sokkal véresebbet. De azok a szemek... Megszólalásig hasonlít. Talán csak a véletlen, talán valami leszármazottja. Az a fiatal nő egy halandó volt, épp úgy, mint ő is. Sokáig figyelemmel kísértem a sorsát, noha magamban tajtékzottam, mikor kiházasították, még ha tudtam is, hogy soha nem lehet az enyém. Mindig is plátói maradt a vonzalmam egy lopott, óvatos csókot leszámítva még halandó koromból. Mégsem vitt rá a lélek, hogy bántsam. Őt nem. Megöltem az apámat, az anyámat, megannyi ártatlan halandó nőt és boszorkányokat is halomra, de őt nem bírtam. Nagyon kicsi és törékeny lány volt, de boldognak tűnt, jól bánt vele a férje. Húsz éves volt, amikor meghalt. Egészséges lánygyermeket szült, de a szervezetét túlzottan megviselte a szülés, nem élte túl. Innentől elfordultam tőlük, nem követtem tovább a családja sorsát. Eltemettem magamban ezt az emléket mélyen minden érzelmemmel együtt. Amit ez a tekintet most felkavart. Akár a leszármazottja, akár csak véletlen, eléggé sokkol a dolog. Ő azonban ebből semmit sem vehet észre, csak faarccal nézek rá. Azonban nem sokáig. Azelőtt hallom az őt követő banda közeledését, mielőtt valószínűleg ő tudatára ébredne.
- Ha megbocsátasz - mondom neki, látszólag figyelmen kívül hagyva, amit mond és odaállok elé, hogy a rövidesen megérkező bandát megakadályozzam abban, hogy hozzá férkőzhessenek. Hogy mikor lettem én ilyen hős lovag? A fene se tudja. Nem mintha egy csapat suhanc, akik egyszerű halandók, nagy kihívást jelentenének nekem. Az már sokkal inkább, hogy élve megússzák ezt a találkozást. Nem lesz könnyű visszafognom magam, az már biztos.





[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
● Javítóintézet ●



A poszt írója Agnes Fortier
Elküldésének ideje Pént. Jún. 17, 2016 9:36 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next


Agnes & Noah


[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem kellene ebben a városban lennem, hiszen már nem csak az intézetből szöktem ki, de még másik városba is átmentem. Nem ismerem ezt a vidéket és balszerencsémre még az utolsó buszt is lekéstem, ami visszavihetett volna New Orleansba. Későre járt már, s ilyenkor a legtöbb ember már otthon van, vagy éppen ott, ahol lakik, de nem a városban. Főleg nem a fiatalok, hiszen ők ilyenkor már szórakozni szoktak. Óvatosan pillantottam körbe a parkban, amikor is fura nevetésre lettem figyelmes. Sietve kaptam fel a fejemet, majd pedig fel is áll, s elindultam, hogy magam mögött hagyjam a parkot, de persze többen is megjelentek. Fiatalok voltak, a mezük alapján talán a helyi focicsapat tagjai, akik úgy viselkedtek, mint a hiénák. Hátrálni próbáltam, de mögöttem már csak a pad volt. Sietve löktem meg az egyiket, hiszen szemmel láthatóan ittasak voltak, mire a másik elkapott, térden rúgtam, a kezemet felsértette, de én pedig rohanni kezdtem. Nem én akarok az újabb címlapon lenni azzal, hogy esetleg megtámadtak egy védtelen nőt. Futottam, amennyire bírtam és még az se érdekelt, hogy a körmével vagy valamivel kicsit felsértette a bőrt az alkaromon. Sietve fordultam be az egyik utcába, ahol telibe neki mentem egy férfinak. – Bocsánat! – szólaltam meg, majd ijedten pillantottam a hátam mögé, de szerencsére leráztam őket és még nem is sejtettem, hogy esetleg most sodortam magam esetleg még nagyobb bajba. Visszapillantottam a srácra, majd pedig sietve kaptam el a kezemet, hiszen még mindig fogtam őt. Vélhetően az ütközéskor kapaszkodtam meg benne. – Remélem, nem lett túl nagy bajod. – szólaltam meg zavaromban. Bár tény, hogy nem vagyok túl nagydarab, így akkora kárt se tudok tenni. – Mármint az ütközés miatt. – tettem hozzá zavaromban, majd egy mosolyt villantottam rá.



•• Words: 278 •• Music: [You must be registered and logged in to see this link.]•• Note: Remélem jó lesz. 40 •• [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



A poszt írója Noah Christianson
Elküldésének ideje Pént. Jún. 17, 2016 1:41 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next


Agnes && Noah

[You must be registered and logged in to see this image.]

Bosszant. Idegesít. De a leginkább az, hogy így érzek. Miért frusztrál ennyire, hogy nem tudom, hol van? Miért akarom előkeríteni a föld alól is? Örülnöm kellene, hogy végre megszabadultam tőle. Egy kolonccal kevesebb. Mégis. Meg akarom találni. Nem léphet meg csak így se szó, se beszéd! Előlem nem! Ez nem így működik! Ha én zavarom el és úgy tűnik el, az más. De így… Nem, velem ilyet nem lehet! És ezt meg is mutatom neki! Bárhová ment és bármiért, meglelem a nyomát! New Yorkból Mystic Fallsig vitt az indulat és egyre jobban érzem, jó nyomon járok. Nem érdekel mennyi időbe kerül, akkor is előkerítem. Gabriella Ross, előkerítelek, mindenre esküszöm, bujkálj bárhol! És nem teszed zsebre, amit kapsz, azt garantálom!
Dühös vagyok, szinte tajtékzom az elmúlt időben. Ennek pedig még véresebb és gyakoribb gyilkosságok az eredményei. Nem mintha számítana. Mystic Falls. Biztos vagyok benne, hogy itt lesz Gabriella. Tudom, mert ismerem. Bár ez az eltűnés nem fér a fejembe…
De előtte még szükségem van arra, hogy kiengedjem a fáradt gőzt. Vér és halálsikolyok. Erre vágyom.
Épp egy így éjszaka elég elhagyatott, kétes környéknek tűnő utcán vágok át a belvárosban. Nem túl forgalmas, de éppen ezért lehet jó. Hátha erre téved valami ártatlan leányka vagy munkából, esetleg egy titkos légyottról hazafelé siető fiatal nő, aki élete utolsó baklövését követi el azzal, hogy errefelé vágná le az utat. Bízom benne, hogy rövidesen rám mosolyog a szerencse ilyen formában.

||music:[You must be registered and logged in to see this link.]|| Remélem megteszi kezdőnek ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
ξ hospital
Hobbi & foglalkozás :
ξ rule my boring world



A poszt írója Alistair McCormac
Elküldésének ideje Vas. Márc. 06, 2016 9:05 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

jamie & alistair
what did we learn from our first love?
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem igazán tudtam mihez kezdeni magammal. Még nem készültem fel teljesen arra, hogy Emery szemei elé kerüljek... talán tartottam attól, hogy nem tudok majd mit mondani. Az egy dolog volt, hogy ő nem emlékezett rám, de én igen. És mióta történt az az ominózus jelenet a műtőben, egyre inkább azt éreztem, hogy ha csak két másodperc erejéig is, de muszáj látnom őt. Hogy... lássam, épségben van. Még él. Attól féltem, hogy amikor ismét elém kerül, esetleg egy arany karika is ott fog díszelegni az ujján, amely jelezné, hogy az anyja sikerrel járt. Ez volt a célja. Ezért akart kitörölni az életéből, és végül meg is tette. Kíméletlen volt. Furcsa belegondolni, hogy egy ilyen nőnek voltak anyai érzései. Ha számított volna neki bármi is, beletörődött volna, hogy a lányával együtt akarjuk leélni az életünket. Hogy... ha máshogy nem, elszökve boldogok leszünk akkor is, ha nincs meg mindenünk. Az utosló pillanatban hiúsult meg az egész. Akkor rosszul esett. Dühös voltam, mert azt hittem, hogy meggondolta magát. Csak később derült ki, hogy nem így volt. Hogy... valójában az anyja babrálta meg az agyát.
Az utcán sétáltam, az ég esőre állt, mégsem zavartattam magam. Meg akartam ismerni ezt a várost. Valójában jártam már egyszer ezen az utcán. Évekkel ezelőtt, még az egyetemi évek alatt. Miután Emeryről azt hittem, hogy nem akar engem, és nem jött el a repülőtérre, új életet kezdtem. Tiszta lapot. Húsz éves voltam, két évet kellett behoznom az egyetemen. Nem volt könnyed menet, ráadásul nem az orvosin kellett volna azzal kísérleteznem, hogy mennyire vagyok jó zombi. És akkor ismertem meg őt. A lányt, aki most ott állt, nagyjából öt méterre tőlem. Nem vett észre rögtön, így volt lehetőségem végigmérni. Nem változott sokat. Szinte semmit. A kislányos bájait igazi érett nő bájaira cserélte. Talán pontosan ilyennek képzeltem el őt már akkor is. "Ha majd egyszer nagyok leszünk". Már akkor sem voltunk gyerekek. Én mégis úgy törtem össze a szívét, ahogyan mások tehetséggel sem lennének képesek. Csak kisétáltam... mikor megtudtam, hogy Emery-vel mi történt. Talán igaz, ő volt az élő példa arra, hogy két szerelem között is van különbség. Mert szerettem. Visszarántott abból a mélyből, amelybe temettem magam a tankönyvek, esettanulmányok és az összetört szívem súlya alatt.
Elmosolyodtam, mikor felém fordult. Ekkor már látott, én pedig kirángattam magam a gondolatokból. - Helló, Jamie - léptem közelebb hozzá lassan, kabátom zsebeibe dugva el mindkét kezemet, majd a járdára tévedt a pillantásom. - Nem számítottam arra, hogy találkozunk, de... azt hiszem, örülök, hogy látlak. - Kissé ingatag volt a mosolyom, de nem is tudtam egészen pontosan, hogy mit vártam. Pofont? Még talán az is belefért volna. Végetért, mert... miattam. Ezen nem volt mit szépíteni.

Szeri van[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 05, 2016 2:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Alistair & Jamie
you were always on my mind

Mára már bezártam a boltot, mert túl sok minden lett esedékes délutánra. Megejtettem az éves általános kivizsgálást, amihez azóta ragaszkodtam, hogy az édesanyám meghalt és miután apám is elment jobbnak láttam minden fellelhető betegségnek elejét venni, mivel sokáig hajlamos voltam megfeledkezni az egészségemről és magától értetődőnek vettem, hogy élek, lélegzem, nincs semmi bajom. Aztán rájöttem, hogy ez nem feltétlenül van így. Anyámat a legalattomosabb gyilkos kór vitte el, míg az apámnak a szívével támadtak gondok attól függetlenül, hogy egyikőjüknél sem volt előjele annak, mi fog történni. Talán csak apámnál. Túlságosan szerette ahhoz anyát, hogy hosszútávon nélküle éljen és a mindennapjait egyedül töltse el, mindössze az emlékével.
Szerencsére az életet is volt lehetőségem ünnepelni, hiszen a terveim szerint éppen holnap indultam volna Atlantába az egyik középiskolai barátnőm esküvőjére, akinek én leszek a tanúja. A suli első napjától jóban voltunk, együtt mentünk főiskolára és napi szinten tartottuk a kapcsolatot, természetes volt, hogy mivel megkért, ott leszek mellette az élete nagy napján. Csak a megfelelő ruhát kellett megtalálnom, aminek a keresését szokásomhoz híven az utolsó utáni pillanatra hagytam és eltöltöttem vele jó néhány órát. Végül is semmi más dolgom nem volt, csupán a válogatás vége felé fáradtabb voltam, mintha egész nap árkot ástam volna.
Hazafelé indultam, kezemben az elmaradhatatlan délutáni tejeskávémmel és a táskában pihenő választott ruhával, amikor egy röpke pillanatra azt hittem, a szemeim szórakoznak velem. Olyasvalakit láttam velem szemben, felém sétálni, akiről nem hittem volna, hogy itt fogunk összefutni, hiszen nem volt emlékem arról, hogy tőlem eltekintve bármi összeköttetése lett volna Mystic Falls-al. A kezdeti meglepődés után akkor sem tudtak volna mosolytalanok maradni az ajkaim, ha az ujjaimmal húzom lefelé őket.
- Alistair! - Szólítottam meg látva, hogy ő is észrevett. Nem akartam csak úgy elsétálni mellett, főleg, hogy egyikőnk sem változott annyit, hogy ne ismerjük meg a másikat. Az ő arca is attól, hogy érettebb lett, ugyanolyan volt, mint régen. - Először azt hittem, hogy képzelődöm, de... - Megcsóváltam a fejem. - Régen láttalak. - Néztem végül a szemeibe, ami előidézte bennem azt a rengeteg szép emléket, ami hozzá kötött. Napestig sorolhattam volna őket és még akkor sem értem volna a végére.


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
✥ mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
✥ i'm learning the new stuffs



A poszt írója Zooey H. Fischer
Elküldésének ideje Kedd Feb. 16, 2016 12:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

meliorn & zooey
don't hurt me, i'm new here

[You must be registered and logged in to see this image.]

A mostani világ sokkal érdekesebb volt, mint hittem. Hosszú éveket töltöttem el a másvilágon és elképzelni sem mertem, hogy egyszer újra az utcákat fogom járni. Voltak pillanatok, amikor azért voltam dühös a testvéremre, mert ugyan önhibáján kívül, de megfosztott az életemtől, aztán abban reménykedtem, hogy talál egy kiutat, csakhogy rájöttem, a halállal nem érdemes játszani és nem érné meg a próbálkozás, hiszen Eva-nak baja eshetne. Fájt a szívem a férfi után, akit szerettem és akinek a neve, arca, szava minden egyes nap a fejemben keringett, képtelen voltam elengedni Will emlékét. Ő vajon még életben van? Vagy bajba keveredett, amiből nem tudott kimászni? Talán egyszer újra láthatom őt, ha a világban kóborol valahol... csalfa remények és hatalmas "ha" kezdetű mondatok voltak ezek, amelyekkel nem volt célszerű foglalkozni, hiszen csak saját magamnak okoztam velük kellemetlen perceket. Arról sem volt fogalmam, hogyan kezdjem el a mostani életemet, miként ragadjam meg a megkapott új esélyt... leginkább az agasztott, milyen árat kell majd fizetnie a nővéremnek azért, mert a természet rendjével szórakozott. És persze nekem is be fogják nyújtani a számlát, ebben biztos voltam.
Viszont a friss levegőt olyan jólesően szívtam be, mintha ezek lettek volna az első lélegzetvételeim. Szigorúan véve azok is voltak, a város még felfedezésre várt általam és a lehető legnyugodtabb időpontot választottam a kimozdulásra. Az emberek már nem siettek sehova, hiszem beesteledett, de az épületek ablakain keresztül fény szűrődött ki, tehát nem volt túl késő. Pár napja döntöttem úgy, hogy minden este teszek egy rövid sétát. Fokozatosan akartam magamat hozzászokni a városhoz, mivel Eva nem adott konkrét választ arra, meddig akar itt maradni és pontosan mit csinál Mystic Falls-ban. Csupán arra hívta fel a figyelmem, hogy vigyázzak magamra.
Éppen hazafelé tartottam, amikor az egyik utcába befordulva rossz érzés kapott el. Mintha követnének, de mély levegőt véve kezdtem meggyőzni magam, hogy biztosan csak szokatlanok még az itteni zajok és maga az, hogy egyáltalán emberi környezetben tartózkodhatok. Aztán hallottam valamit.. igen, teljesen biztos, hogy hallottam.
- Van ott valaki?- Kérdeztem összerezzenve, hátra fordulva.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 24, 2016 9:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Geneviev && Dayton

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i want to hate you

Akárhányszor csak ránézek látva az arcán a rengeteg fájdalmat az én lelkem is teljesen darabokra szakad. Szinte átérzem a fájdalmát és gyűlölöm azt, hogy ennyire közel érzem magamhoz, hogy ennyi mindent jelent a számomra. Mert egy így nem helyes. Nagyon nem kellene így lennie, mégis olyan könnyedén lett az életem részese és olvadt egybe a lelkemmel, hogy azt már szinte semmi sem képes szét szakítani.
Gyűlölni akarom őt, de nem megy. Próbálom ellökni magamtól, de minden egyes perc, amit vele töltök el egyre inkább azt érezteti velem, hogy meg akarom őt ölelni, hogy azt akarom, hogy a karjait körém fonja és soha többé el ne engedjen. De nem engedhetem. Ezen már régen túltettem magam. Nem eshetek vissza ugyanebbe a gödörbe.
- Nem, mintha különösebben rád tartozna, de félig vérfarkas vagyok és félig boszorkány. Így valahogy mindkettő sokkal pozitívabbnak érződik. - Nincs szükség arra, hogy átváltozzak, mégis ha akarok, akkor könnyedén át tudok változni, amikor csak akarok. Semmi nem állít meg benne. Ahogyan most is darabokra tudnám őt tépni, de az igazság az, ha ártanék neki, ha ennél is jobban bántanám azt már én magam sem élném túl. Egyszerűen nem lennék képes utána a tükörbe nézni.



• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• előfordul :hug:  • by lena

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 24, 2016 5:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Gen && Dayton

Újra együtt..
Mint egy kisgyerek igyekeztem tagadásban élni. IGyekztem minden nap a szemébe nézni a halálba. Mindig azt akartam, hogy ő velem legyen, hogy soha ne engedjen el, mint egy kisgyermek életben tartottam őt, hogy tudja, hogy szeretem. Mindig vágytam erre a pillanatra, hogy újra szeressem, de ő mos nem szeret. Pedig titkon kértem az isten, ha létezik is, hogy adja őt nekem vissza.

- Lehet, de .. - Fejezem be a mondatot, ninc sis semmien de itt, vége van. Persze megint olyan választ kaptam amiből semmit nem tudtam meg, ez megint egy olyan reagció, ami szemre hányás.
Minden mondatában elmondja, hogy én így úgy amúgy, de érzéseiről ezen a haragon kivül nem beszél csak hazugságokat.

- Ezt hogy érted? - Kérdezem, valahogy már tényleg nem értem, most maradt boszorkány vagy nem? Vagy hogy lett az ami lett.?

Úristen, nem vettem észre!!! KILL MYSELF || ©



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 20, 2016 8:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Geneviev && Dayton

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i want to hate you

Mindegy egyes perc kínzás volt, amit vele töltöttem. A csókja pedig csak még inkább emlékeztetett arra, hogy mennyire szerettem, amikor hozzám ért, vagy egyszerűen csak némán pihentünk egymás karjaiban. Bevallom, hogy hiányzik ez az érzés. Az őszinte boldogság érzése, de nem fogom engedni, hogy még egyszer gyengévé tegyen. Hogy miatta úgy érezzem, mintha semmire nem lennék képes.
Végre, hogy rájöttél. A makacsságod látom nem sikerült kinőnöd. Én azonban már megváltoztam. Nem az vagyok, akit egykoron ismertél. Remélem, ezt tiszteletben tartod. – Akkor is megvolt a sötét oldalam, amely szeretet játszadozni a fekete mágiával. De mostanra már megtanultam önmagamat is értékelni és nem engedni, hogy bárki is az utamba álljon, vagy a földbe tiporhasson a hozzáállásával.
Tudod.. Volt, aki még hitt bennem. Aki az utolsó percig is küzdött azért, hogy életben maradhassak. Te is ott lehettél volna. Megpróbálhattad volna, de túlságosan el voltál foglalva a saját félelmeddel. Pedig akkor talán.. Minden másképp lenne. – Ami legjobban fájt tőle az, hogy otthagyott engem, mintha semmit nem jelentettem volna a számára. Meg sem próbált megmenteni. Veszett ügynek tekintet, amikor ha már csak gyengén is, de még mindig vert a szívem, mikor ott hagyott. – Erősebb lettem, mert megtapasztalhattam egy új oldalamat is, ami finoman szólva is ellenséges a tiéddel.




• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• gratulálok hozzá 38  • by lena

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 20, 2016 5:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Gen && Dayton

Újra együtt..
Okot az adott, hogy a szeme mást mondott, a szíve jobban vert, de ajkai mást mondtak, mint az igazság. Tudtam, hogy ez így van és reméeltem felébredek ebből a lidérces állomból.

- Hazugság- Mondom ismét, fájnak a szavai. Nem igaz, hogy nem érdekel. Különben itt könyörögnék?
Csókja marta ajkam, úgy hogy el se akartam engedni őt. Vissza édézte az édes éjjeleket.

Régen minden máshogy volt, régen az volt, hogy csak ő és én és a nagy világ, ha tudom, hogy apám vámpír és én ilyen gnekkel foganok, akkoor távol tartottam volna magamat, de nem ... a szívem erősebb volt, és tudatlanság állapotában voltam.

- Hát tényleg nem én kellek. - Suttogom, és kezdem be látni fájdalmas befejezését a olgoknak. De egy kérdés még marja a tudatom.
- Hogy maradtál életben? Mi lettél?? - kérdezem, miközben a fofon fájdalmát érzem arcomon. Nem emberi és nem boszorkány pofon ez.

Bocsi, csak vizsgáztam, de most itt vagyok  40 ||   ©️


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 14, 2016 10:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Geneviev && Dayton

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i want to hate you

Annyira szeretem őt, hogy arra nincsenek szavak, de nem akarom magam mellett tudni. A szerelem számomra nem volt több, mint gyengeség. Egyfajta vakságot okozott. Nem láttam tőle a nyilvánvalót. Egy szörnyeteg lakozik a férfiban, akit szeretek. De az is lehet, hogy mindig is láttam, egyszerűen csak nem akartam elfogadni, hogy a tűzzel játszom, mert elvakított az iránta érzett szerelmem.
Mi okot adok neked arra, hogy kételkedj a szavaimban? – Lehet, hogy szívem vad dobogása nem éppen arról tanúskodik, hogy annyira semleges lenne a számomra, de igyekszem kordában tartani és szépen megnyugtatni magam, hogy mindez hamarosan újra a múlté lesz. Visszatérhetek az életemhez, amit nagyon is én irányítok. Az önmagam által teremtett szabadságomhoz.
Már nem újdonság, hogy nem érdekelnek a velem kapcsolatos dolgok. – Megforgatom a szemeimet, mintha tényleg igaz lenne. Mert tudom, hogy számítok neki. Hogy érdekli minden egyes porcikám, de távolságtartónak kell lennem. Hogy végre eszébe véshesse, ami kettőnk között van az egyikünk számára sem előnyös.
Szinte egy pillanat alatt olyan közel áll hozzám, hogy a testünk szinte érintkezik. Érzem azt a perzselő érzést, amit olyan réges-régen volt lehetőségem megtapasztalni, mikor együtt voltunk. Aztán ajkai, mint a forró láva égetik ajkaimat és egy apró másodpercre elveszem ebben az érzésben, de végül ellököm magamtól és egy hatalmas pofonnal jutalmazom. – Mégis mi a fenét képzelsz? Nem egy tárgy vagyok, amit kedved szerint használhatsz!




• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• gratulálok hozzá 38  • by lena

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 14, 2016 10:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Gen && Dayton

Újra együtt..
Az agyam nem itt járt, én pedig majdnem meghaltam a fájdalomban, amikor újra és újra lejátszotta az agyam, hogy mit is mondott. Azok az ajkak préselték ezeket a szavakat ki, amiket csókoltam, amik olyan szépséggel, és áhitattal suttogták, hogy szeretlek.

- Nem hiszek neked. - Csóválom a fejem. Hiába a szavak, az agyam elutasítja. Gyűlöletes dolog ez a felerősödött érzelem, amúgy is szenvednék, de így csak verködök. Bőgnék, mint egy gyermek, de nem teszem megmaradok férfi.

- A nevét se akarom hallani, nem érdekel. - Csválom ismét a fejem. Talán már nem is irányítom a testem, mert nem tudom mi van velem, csak megtörténik.

Rá pillantok bele igéző tekintetébe és olyan közel megyek, hogy érezzem leheletét.
Halkan suttogom,
- Ha nem szeretsz, akkor ez már nem számít. - Mondom, majd ajkamat övére érintem és megcsokolom. Nem tudom, hogy elök e vagy marasztal, vagy pofont kapok, vagy csak mérges szemeket. De ez eldönti, hogy igaz e amit mond, hogy már nem engem, hanem mást szeret.

Bocsi, csak vizsgáztam, de most itt vagyok  40 ||   ©️


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 12, 2016 5:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Geneviev && Dayton

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i want to hate you

Az egész beszélgetést igyekeztem magam mögött hagyni. Fájdalmas volt a közelében lennem, mert csak eszembe juttatta, hogy mennyire szerettem. Nem láttam benne a nyilvánvalót, mert elvakított a szerelem. Nem engedem, hogy ez még egyszer megtörténjen mégis, minden egyes perccel nehezebbé válik, hogy távol maradjak tőle. De pontosan ezért kell megpróbálnom ellökni magamtól. Úgy, hogy ő ne akarjon már a közelemben lenni. Mert félek, hogy a gyengeség, ami a közelében olyan könnyedén elragad, hamarosan újra úrrá lesz rajtam.
Ha rajtad múlik tényleg meg is halok. Mert önmagaddal törődtél, hogy mi lesz később.. Ha igazán szeretsz valakit, nem tudsz önző lenni. – Egyszerűen megszűnik létezni a saját akarat. Már csak a másik boldogsága számít igazán. Nem a sajátod.
Soha nem hazudtam neked, Dayton. Mégis miért pont most kezdeném el? – Olyan volt, mintha újra életre keltek volna a porcikáim, amikor megérintett. Mintha meghaltam volna akkor ténylegesen, amikor ott hagyott és most sikerült életre keltenie engem. De ezzel együtt utat adott a gyengeségemnek, amiért nehezebb volt folytatnom a hazugságomat. – A neve Damien. A nyárra terveztük az esküvőt. Úgyhogy kérlek, ne állj a boldogságom útjába. – Bármennyire is égetik a bensőmet a szavaim nem engedhetem, hogy egy pillanatra is meglássa ezt. El kell hinnie. Mert akkor talán képes lesz elsétálni mellőlem és hagyni, hogy tovább éljem az életem. Nélküle.



• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• nem láttam. Embarassed  • by lena

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 10, 2016 10:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Gen && Dayton

Újra együtt..

Hogy mondthat ilyet? Hogy képzelheti, hogy önszántamból akartam volna megölni? Ilyennek születtem, bennem volt a vér. Csak ráztam a fejem, hang nem jött ki ajkaim szoritásából.
Szemeiben a gyűlölett és a megnem értettség tükröződött, de nem akartam ezt tenni vele, hiszen szerelmes voltam vagyok, és leszek is.

- Apám vámpír volt, ilyennek nemzettek...- Fejeztem ki magam régiesen majd folytattam, kicsit nagyobb hangon.
- Nem tudtam mit tettem elsétáltam, mert megöltelek, láttam, de csak trük volt.. - Nem voltak szavak

igaza van, elsétáltam, nem vártam meg, de mit tettem volna? Azt hittem hallott és, ha meglát valaki nem mentett volna meg senki, főleg, hogy egy nemes lány. A nevelő apám mentett meg és símított el mindent.

- Nem érdekel mit mond a bolond esze, SZERETLEK! - Mondtam fájóan. Megragadtam a kezét, és úgy tünt nem is akarja elvenni, de mikor meghallottam a "völegény" szót, elengedtem azt.

- Hazugság..- mormogom magam elé, már szinte nem is neki mondom. Most megölném magam, kitépném a szívem, és kutyák elé vetném, az se fájna ennyire, mint most ezek a méregbe mártott szavak.


zene ||   ©


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 08, 2016 10:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Geneviev && Dayton

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i want to hate you

Egyszer már magam mögött hagytam és be kell vallanom egyszerűbb volt úgy, hogy azt hitte meghaltam. Nem számított rám, nem keresett, de most már esélyem sincs arra, hogy ne tegye tönkre a lelki békémet. A puszta híre annak, hogy közelebb van hozzám, mint gondolnám annyira lesújtott engem, hogy nem bírtam megállni a lábaimon. Mégis a külvilág számára egy pillanatra sem engedtem volna a kemény tartásomból.
Ugyan kérlek.. Ha szerettél volna, akkor nem próbálsz meg megölni. – Nem érdekelnek az ócska magyarázatok. Baleset volt. Ezt én magam is tudom, mégis becsapottnak éreztem magam, mert segíthettem volna a helyzeten. Megelőzhettük volna, ha tudom, hogy mivel is nézek szembe. Hogy ki is a férfi, akit szeretek.
De, hogy jobbat mondjak.. Ha igazán szerettél volna, akkor nem sétáltál volna el olyan könnyedén. Akkor pedig nem lennék ilyen veled, mert még mindig tisztában lennél azzal, hogy életben vagyok. – Egyfajta csodának köszönhető az egész, hogy még életben vagyok. Mert, ha rajta múlik, akkor biztos vagyok benne, hogy nem élvezhetném az élet örömeit. Nem akarok még egyszer ilyen helyzetbe kerülni. Lehet, hogy most már tudom, hogy mire számíthatok, hogy mivel is kellene szembenéznem, de még mindig úgy érzem, hogy jobb őt elkerülni és a bonyodalmakat, amit az életembe hozott.
A legkevésbé sem számít, hogy mit mond a szívem, ha az eszem kezében van az irányítás, nem gondolod? – Sosem engedném át magam annak a gyengeségnek, ami akkor lengte körül a lényem, amikor vele voltam. – Mellesleg vőlegényem van. Továbbléptem. Talán neked is meg kellene próbálnod. – Hirtelen ötlettől vezérelve ömlenek belőlem a szavak. Azt hiszem, ha másra nem is, de erre a szerepre tökéletesen megfelel majd Damien. Nem szeretek kihasználni másokat ilyen kegyetlen módon, de ha nincs más mód, kénytelen vagyok.





• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• remélem tetszik. 38by lena

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 08, 2016 9:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Gen && Dayton

Újra együtt..

Régen nem vert így a szívem. Egyszerűen érezni akartam őt megint, a ködfátyol, ami elhomályosította elmémet, az még mindig ott lebegett szemeim elött.
Olyan gyönyörű, semmit nem változott, csupán be illeszkedett a társadalomba, amit én is tettem.
Ajkai most is hívogatnak engem.
- Nem hazugság. - Folytatom rendes nyelven, és nem a szerelem nyelvén. Megrázom a fejem, és le se veszem a szemem róla. Testem elkezd remegni az idegességtől, és tőle, hiszen megrészegít engem.

Ebben a pillanatban senki más nem érdekel, semmilyen más nő nem kell csak ő, de neki nem kellek.
- Soha nem hazudtam neked, és nem is teszem ezt most se.- Sütöm le zöld szemeimet.

Szavai úgy marnak lelkembe, ahogyan azt csak egy bántott nő tud marni egy szerelmes férfiba. Nem hiszem el, hogy iyleneket mond, nem hiszek a fülemnek, nem és kész nekem ez sok. Megragadnám, és megránám, hogy Geneviev te vagy az én életem, a mindenem ne tedd ezt velem.
Erről bezséltek hát nekem, hogy a vámpír lét ezt is felerősíti. HOgy fájhat, valami ennyire pokolian?

Meghallom szíve verését, és mosolyra húzom a szám.
- Lehet, hogy te a száddal azt mondod, hogy menj, de a szívet azt üti maradj.. - Préselem ki lassan a szavakat, amik kis megnyugvást jelentenek nekem.

Fájt az igazság, hogy próbál engem eltünteni, fájt, hogy kiakar törölni, mert a szemében láttam, amit láttam ő az én egyetlenem, akit nem akartam bántani. Nem tudtam, mi van bennem, ennek születtem..


zene ||   ©


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 07, 2016 6:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Geneviev && Dayton

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i want to hate you

Miután sajnálatos módon megtörtént az elkerülhetetlen a lehető leghamarabb akartam elhagyni a helyszínt, mert tényleg nem volt kedvem ehhez az egészhez. Főleg, hogy pontosan tudom, hogy milyen hatással van a közelsége rám. Régebben az egész lényem részese volt és minden döntésemben ő volt az első tényező, amit figyelembe vettem most mégis a lehető legtávolabb akartam tőle lenni. Egyszerűen nem akartam őt látni. A kettőnk dolga nem úgy végződött, ahogyan szerettük volna, és úgy érzem az egész hazugságokra épült. Én mindig őszinte voltam vele, de ő velem szemben olyan titkot rejtegetett, ami nem elfogadható.
Reméltem, hogy könnyen lezárhatom a dolgot, mintha nem én lennék az, aki vagyok. Ennek az egésznek soha nem kellett volna megtörténnie. Hiba volt. Jobb lett volna, ha a kávémba köpnek és tisztában vagyok vele, mintsem egy találkozó vele.
Ne merj a szerelmednek nevezni. – Keserű szájízt okoz a kegyetlen hazugsága. Ami kettőnk között volt az már egyértelműen a múlté. Nem számít, hogy mit érez a szívem. Az életem, a közös életünk akkor megszakadt, amikor úgy gondolta, hogy a vérem sokkal nagyobb biztonságban lenne a saját gyomrában, mintsem az ereimben.
Nem kérek a hazugságaidból. – Bármennyire is szerettem Franciaországot, a kultúrát és a csodálatos művészetet, ami beragyogta az utcáit, elvágtam magam az országtól azután, hogy már nem emlékeztetett másra, mint egy kegyetlen, keserű emlékre. – Semmi közünk egymáshoz. Ez pedig így van már évtizedek óta, ha nem haragszol nagyon szívesen élvezném tovább az életem, aminek nem vagy a részese. De pont emiatt is olyan jó. – Bántani akarom. El akarom taszítani magamtól. Azt akarom, hogy meggyűlöljön, mert így kiutat találhatok abból a bajból, amibe a szívem akar belevezetni.




• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• remélem tetszik. 38by lena

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 07, 2016 4:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Gen && Dayton

Újra együtt..

Szerencsére a kávé épségben maradt, hála a szépségemnek, illetve már nem az enyém. Vajon van valakije? Úristen, azt se tudom még, hogy igaz-e, hogy megtörténik ez-e velem most? Szíve dobbanásai azt jelzik igen is él, de hogy lehet?

Megöltem, emlékszem. Így lettem az, aki vagyok. De akkor ő most micsoda? Vámpír lenne tán, vagy egy vámpírboszorkány? Létezik ilyen? Kavarogtak bennem a kérdések, de a legnagyobb kérdést fel se merem még tenni..
Megbocsájt-e nekem valaha?

Le fagytam, akkor tényleg a reinkarnációját látom, vagy mi lett, egy pillanatig hagytam, hogy elsétáljon mellettem, haja meglibbent és akkor pillantottam meg egy ismerős anya jegyet.

- Várj!- Suttogom, majd ismét melé lépek.
- Ismerlek szerelmem. - préselem ki szavakat olyan kegyetlenül mardosnak.


Szemeim elött ködfátyol lebegett, hiszen nem fogtam fel a történést, öreg szívem, amirégen az ő nevére vert ismét ugyan azt az ütemet játszotta.
- Geneviev Abélard - Suttogom, majd folytatom...
-Je t'aime encore, ne pas me laisser ici.- Mondtam megkopott francia tudásommal, hogy "még mindig szeretlek, ne hagy itt engem"

Fájt az igazság, hogy próbál engem eltünteni, fájt, hogy kiakar törölni, mert a szemében láttam, amit láttam ő az én egyetlenem, akit nem akartam bántani. Nem tudtam, mi van bennem, ennek születtem..


zene ||   ©


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 06, 2016 11:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Geneviev && Dayton

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i want to hate you

Mivel tényleg nem szeretnék a szükségesnél tovább maradni a városban fél kézzel elkezdek egy rövid üzenetet pötyögni az asszisztensemből, amiből megérheti azt, hogy amint visszaérek indulunk is, szóval álljon minden készen. Nem azért jöttem a városba, hogy Dayton-nal összefussak. Soha nem akarom őt többé látni. Túlságosan elgyengítene az, hogy újra láthatom. Azt hiszem mindkettőnknek jobb így. Habár azzal a tudattal kell együtt élnie, hogy meghaltam, de nekem meg azzal a tudattal kell tovább élnem az életem, hogy a férfi, akinek kitártam a szívemet meg akart ölni. A legrosszabb, hogy nem is éreztem mi rejlik benne. Mert, ha tudtam volna sokkal egyszerűbb lett volna az egész. Számítottam volna rá. De így.. Váratlanul ért az egész.
Ahogy felbukkan előttem, mint valami emlegetett szamár megfagy ereimben a vér és kis híján kettőnkre borítom a kávét, annak köszönhetően, hogy összeütköztünk, de mivel túlságosan sajnáltam a felsőmet könnyedén kiküszöböltem ezt az apró problémát ezzel megóvva az egyik kedvenc felsőmet.
Meg kell nyugodnom, mert hosszútávon a hevesen verdeső szívem árulkodó jel lehet. Most jelen pillanatban, mindössze a váratlan összeütközés táplálja, ami még egy darabig érthető, de jobb lesz elcsitítani, mintha semmit nem jelentene a velem szemben álló férfi.
Elnézést, de szerintem összekever valakivel. A nevem Pruedence. Mellesleg van ennél fontosabb dolgom is, szóval.. – Minden további nélkül próbálok meg elsétálni mellette, ha nem állít meg. Komolyan mondom, hogy egy hajszál választ el engem attól, hogy felképeljem és kérdőre vonjam, hogyan volt képes arra, hogy megöljön. Miért nem volt képes uralkodni a benne lakozó sötétségen? Én magam sem voltam mindig tisztában, hogy mi is lakozik bennem, mégis képes voltam uralkodni a démonaim felett és soha nem estem át a ló túloldalára. Őt pedig az irántam érzett szerelme sem volt képes visszatartani. De az is lehet, hogy az a bizonyos szerelem, amiben én olyan vakon hittem, mindössze csak az elmémben létezett és egyedül én éreztem úgy, hogy majd kiugrik a szívem a helyéről, mikor meglátom. Fontos volt a számomra. Az, hogy beleszerettem az egész életemben elkövetett hibák legnagyobbja. Mert gyenge lettem. Rosszabbul is végződhetett volna, akkor pedig nem lennék most életben.



• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• remélem tetszik. 38by lena

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 06, 2016 9:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Gen && Dayton

Újra együtt..

Találkoztam útközben egy régi ismerősömmel, akinek segítettem. Remekül elbeszélgettünk, hajtottuk a csajokat. De ma valahogy nem tudtam nagyon oda figyelni. Miután találkoztam Sierával, szőke fürtjei felébresztették bennem a vágyat, és a hiányt. Vágytam rá, hogy megint együtt lehessek szeretett jegyesemmel, de még is tudom, hogy az lehetetlen. Megöltem és ezen nem tudok változtatni semmilyen formában.
Világ életemben marni fog a bűntudat, amit tettem. Senkit így nem szeretem. Sétálok az utcán, gondolataim már nem a szeretett nőn, hanem egy jó nagy hamburger körül forognak. Finom gyors kaja kéne ide, meg is álltam az első KFCnél. Régen nem voltak ilyenek, hogy csak megállok, veszek magamnak valamit és kész, mondjuk kocsma volt, de ott sör volt a legkellendőbb.
És persze a szajhák, régen jó fiú voltam, és szerelmes.. Most pedig megtörtem, senki nem tudja, nem is látja, hogy mit érzek, hiszen nem engedek a halál óta közel magamhoz senkit. Volt egy lány, de megbántam, hogy kezdtem szeretni. Féltem, hogy megölném így elhagytam. Isten tudja mi lehet vele.
Akkor volt, hogy talán valakit beengedtem az életembe, persze nem nyíltam meg, hiszen neki se árultam a titkom, hogy született vámpír vagyok, vagy mi az isten, egy szörny vagyok, de én nem így fogom ezt már fel, hanem úgy, hogy örökké a buli és a nők marad nekem.
Séta közben jobbra fordítottam a fejem, és megpillantottam Gent. Gent?!! Nem! Lehetetlen!
Át siettem a túloldalra, ahol ő éppen a kávéjába merült.
Mit mondjak, hogyan szólítsam meg. Szia? Miért ész nem.. és, ha csak egy reinkarnáció? Vagy megörültem a vér hiányától?
Vámpír sebesével elé kerültem, és persze összeütköztem vele. Ahogy ismertem a kávé a fejemen landol.
-Gen? – Mosolyom reménykedő, és fájdalmas volt. Szép munka Dayton, ez nem haladás, csak hátralépés. Most mi legyen? Felébredek ebből az álomból? Még mindig Harrisonnál vagyok, és az ő tacskója nyalogatja majd a pofám, hogy kelljek fel? Vártam…


zene ||   ©


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 06, 2016 8:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Geneviev && Dayton

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
i want to hate you

Az esküvő a kezdeti nehézségek ellenére tökéletesen lezajlott és nem mondhatnám azt, hogy ezt annyira másoknak köszönhetik. Ha én nem vagyok, akkor még a virágokat is csak úgy odahányják. Mert miután megkaptam az igazi virágokat jóformán magamnak kellett elhelyeznem őket, mert annyira vakok dolgoznak nekem néha, mintha nem lenne semmi esztétikai érzékük. A legtöbbjük pedig pontosan arra vágyik, hogy egykoron ugyanazt a munkát végezhessék, amit jómagam, de ilyen hozzáállással nem igazán fogják az ilyesmit elérni. Plusz tőlem csak tanulhatnak, mert nagyon jól végzem a munkámat és bármennyire képesek felidegesíteni élvezem is.
Mivel az esküvő lezajlott itt az ideje annak, hogy hazamenjek. Elküldhettem volna az asszisztensem kávéért, de attól félek az alapján, ahogy az elmúlt időszakban viselkedtem vele még a végén beleköpne ezért jobbnak láttam, ha inkább én végzem el ezt a nemes feladatot. Amúgy sem vagyok olyan, aki elvárja, hogy mindent megtegyenek neki. Egyszerűen csak azt akarom, hogy a munkájukat végezzék. Lassan pedig ott tartok, hogy Damien-t is felbérelem, de őt arra a célra, hogy befogja a száját és meg se említse a múltam sötét árnyát. Nem akarok róla tudni. Így is frusztráltabb lettem a tudattól, hogy egy városban tartózkodunk. Ezért is akarok a lehető leghamarabb eltűnni innen. Elég nagy a város kettőnknek, de véletlenek történhetnek, és könnyedén találkozhatunk, ha esetleg úgy hozza a sors. Ezért sem bámészkodtam különösebben sehol sem, csak haladtam előre, mintha semmi nem számítana. Vagyis egy valami számított. A kávém. Ezután pedig már csak annyit kell tennem, hogy visszamegyek a hotelba felkapom a cuccaimat és mehetek is el innen. Semmi másra nem vágyom csak, hogy olyan nyugodtan folytassam az életemet, ahogyan azt már jó pár évtizede teszem.  


• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• remélem tetszik. 38by lena

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

Vissza az elejére Go down
 

Mystic Falls utcái

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 12 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 10, 11, 12  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls utcái
» Mystic Falls parkja
» Mystic Falls - Grill
» Mystic Falls sikátorai
» The Originals

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 30 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 1 rejtett és 20 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3