Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 20, 2015 3:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Armand && Harper
family is not blood it's love

Hetek teltek el és a napjaim végre nyugalommal voltak telítődve, nem félelemmel, kétségbeeséssel és szégyennel. Itt senki sem ismert, nem tudták, mit tettem, nem kellett magyarázkodnom és elviselnem azokat a lesújtó pillantásokat, amelyekkel anyám és a többi rokon jutalmazott, akiknek tudtára jutott, hogy megöltem a nevelőapámat. Nem akartam, őszintén megmondhatom, hogy azon a napon nem úgy keltem fel, hogy márpedig én gyilkolni fogok… baleset volt és amint tájékozódtam róla a vérfarkas-génekkel megáldott vagy inkább átkozott személyek körében meglehetősen magam a balesetek elkövetésének ilyesfajta rátája. Amikor megtudtam, hogy bármikor kiváltódhat az átok, amely több fokot is fordíthatott az életemen igyekeztem még jobban viselkedni, mint addig: kerültem minden olyan helyet és szituációt, ahol esetleg balul sülhetett volna el valami, lemondtam a korombeliek által egyébként imádott vad bulikról, felelőtlen tettekről, nem gondoltam volna, hogy a négy fal között fogok a kezeim közé kapni egy szobrot és anyám férjének fejéhez vágni. Mégis ez történt és nem terveztem ezek után az országban sem maradni… én voltam a hibás, de nem voltam hajlandó kitenni magam a lehetőségnek, miszerint bármelyik utcában összefuthatok valamelyik ismerősömmel, akik a hogylétemről kérdezgetnek és vigyorogva bámulnak az arcomba. Inkább eljöttem, jó messzire, az óceán túlsó felére. A testvéreim után.
Patrick-kel már összefutottam és a lehető legnagyobb megkönnyebbülést éltem át, amikor rájöttem, hogy már nem viseltet irántam úgy, mint régen. A szívem ripityára tört volna össze, ha az ő szemeiben is megvetést kellett volna látnom, hiszen mindig hozzá álltam a legközelebb és elképzelni sem tudtam mit tettem volna, ha ebben az időszakban ő is hátat fordít nekem. Senkim nem maradt, csupán a két bátyám, akikkel mostanában nem volt zökkenőmentes a kapcsolatom, de bátorkodtam felkeresni mindkettőjüket… Armand életem nagyobb hányadában távolságtartóbb volt velem, mint az egy testvértől elvárható lett volna, ám ő eredendően ilyen személyiséggel rendelkezett, el sem tudtam róla képzelni, hogy valakinek a nyakába ugorva örül. Ezért is tartottam kissé a találkozástól. Patrick megadta a telefonszámát, ahhoz nem volt elég kurázsim, hogy megcsörgessem, csupán üzenetet hagytam neki azzal, hogy hol várom és beszélni szeretnék vele. Rajta állt, hogy elkezdhetnénk-e rendezni a viszonyunkat, én örültem volna annak, ha visszakaphattam volna mindkét bátyámat. Legalább ennyi sikerélmény ért volna.
Az ujjaimat tördelve, a körmeimet piszkálva vártam őt, tizedmásodpercenként kémlelve, vajon mikor fog felbukkanni. Az összes lehetséges irányba forgattam a fejem, mígnem megpillantottam és felpattantam a padról, ahol eddig ültem. Kísérteties, mennyire hasonlítottak egymásra Patrick-el… azt hiszem irigyeltem őket, amiért ikrek voltak. Nem mintha ők ketten annyira örültek volna ennek a ténynek.
- Armand. – Ejtettem ki a nevét, ahogyan hallótávolságon belülre került. – Jó újra látni. – Aprót sóhajtottam, halvány mosoly ült ki az arcomra. – Régen találkoztunk. – Vontam le a következtetést. Évekkel ezelőtt láttam utoljára, hosszú, hosszú időszak volt és szinte semmit sem tudtam róla.


©


A hozzászólást Harper C. Hawthorne összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Dec. 19, 2015 11:13 am-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
Hobbi & foglalkozás :
újra élni
Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



A poszt írója Melisandre Faith
Elküldésének ideje Szer. Szept. 16, 2015 5:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Melisandre & Philip folytatás [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 12, 2015 12:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Tristan

Mekkora modortalanság már, hát el se hiszem. Bár be kell ismerjem, imponál a beteg állat jelző. Pontosan olyan, még a hangsúlya is, mint én vagyok. Beteg. És állat.
Éppen ezért csak vigyorogni tudok, de azt olyan szélesen, mint a tejbetök, az utána lévő kijelentés viszont visszahozza kemény maszkomat. Én? semmirekellő? Na ez már azért nem így van.
- Azért nálam is van egy határ, öcsi.
Nyomom meg az utolsó szót, mintha ezzel hipp-hopp, le is csillapítanám kedves testvéremet, aki egyre inkább a morcos, inkább dühös és agresszív testvérem. Tökéletes.
- Ha nem moderálod magad, a végén olyan leszel, mint én.
Sakk, matt, plusz, kész. Úgyis tudom, hogy pont ezt akarja elkerülni, szóval ha másképp nem, így legalább bevihetek pár mellékest, mielőtt nekem jönne. Legalábbis nagyon, nagyon remélem.
- Amúgy meg az emberek irtják egymást nélkülem is, szóval még én teszek szívességet, hogy néhány terrorista nem éri meg a következő karácsonyt.
Na meg persze arról is, hogy sok, esetleg ártatlan... Fúúújj, ilyen szó nincs. Szóval "ártatlan" ember sem, de hát az már nem az én gondom.
A kedvem egyre szórakozottabbá válik, szeretem a játékot. De hát ez most nem az. Vagyis nem úgy, szóval ideje lenne már végre választania. Ha csatlakozik, csatlakozik, ha nem, nekem úgyis jó, de...
- Én megyek a legközelebbi bárba. Velem tartasz vagy sem?
Kezd dühíteni a kis szerencsétlen. Mintha én lennék a Mikulás, akit még sosem látott. Mindenki változik. Én is. Miért nehéz ezt elfogadni, vagyis legalább felfogni? Az már egy másik dolog, hogy lehet, hogy igaza van...
Keresztbe is fonom a kezeim, úgy várok még pár másodpercet, addig talán észhez tér, ha meg nem reagál, akkor még integetni is kezdek, esetleg egy tockossal is jutalmazom, de hát az esélyt meg kell adni. Mindenkinek. Gyerünk már, öcsi, élj vele!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



A poszt írója Philip Normann
Elküldésének ideje Vas. Szept. 06, 2015 6:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Melisandre & Philip
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Magamat tartom annak aminek, de te se nem gyilkos se nem valami átokfajzat vagy, szent ugyan nem, de ne gondolj magadra valami förmedvényként Meli.  - Az valahogy elég rosszul érint, ha így vélekedik magáról. Persze Én sem vagyok egy díszpinty. Mondhatnám, hogy ne éljen a múltban és csak a jelenre koncentráljon, de az csak felesleges szenteskedés volna, hiszen Én is mindig visszatekintek a múltba. Az a pap ne prédikáljon vizet, aki bort iszik, nem? Most, hogy végre itt vagyunk újra, egymással szemben, nyílt lapokkal, ideje nem a múlton keseregni, nem azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha..Én nem azt akarom, hogy ami volt kettőnk közt az csak egy emlék legyen. Azt szeretném - érdekes megfogalmazás, szeretni.. - hogy tisztázzunk mindent és valami újat hozzunk létre. Érzem rajta, hogy a félelem lassan átcsap valami kellemesebbe, Ő sem akar ennek az egésznek nemet inteni. Hát akkor miért tennénk? Lágyan simítok végig ismét az arcán, megállni nem tudom ezt a cselekedetet. És, ha Ő sem húzódik hátra akkor lassan az ajkaira siklanak ujjaim, hogy azon is lágyan kicsit hívogatóan, már-már erotikus töltettel végig simítsanak. Ohh, nem tagadom, hogy vágyom Melisandre-ra, mert ez fatális nagy hazugság volna, de amilyen törékeny, sérülékeny fizikailag és lelkileg is nem fogom kihasználni, de valamelyest olyan érzésem van, hogy ez azért nem volna teljesen ellenére.
-Nem is biztos, hogy ellenkeznék Úrnőm. - Kacsintok és egy kacér vigyort eresztek meg felé.
Mosolya sokat sejtet, de igyekszem nem ezen a hullámhosszon megmaradni, mert annak a következményei nem éppen a nagy egymásra találás élményei lennének hanem egy ismételt, múltas, fülledt este, mert aligha tudnám megállni, hogy ne ott végezzük.
A nagy idilli, kéz a kézben sétálásnak azonban véget vet a vallomásom és persze a magyarázatom minderre. Nem igazán akarom titkolni előtte a kölyköket. A titkok ideje már régen lejárt. A történetet eléggé leegyszerűsítem és csak a lényeget mesélem el belőle, azt meg se említem, hogy az egész ott kezdődött, hogy eljátszottam Darius előtt, hogy megöltek. Csak a kölykökről meg az anyjukról mesélek. A nő halála bevallom kicsit megrendített, nem sokra becsülöm az emberi fajt, buták egytől egyig, de ez a nő valamiért kivívta a tiszteletet, a nagy küzdeni vágyása, a kitartása és az önfeláldozása, ezek mind olyan erények amiket csak úgy megszerezni nem lehet, ezekre születni kell. A két életképtelen porontya miatt halt meg, az egész életét értük élte.
Eleinte persze nem voltak többek a kölykök, mint koloncok,d e bevallom, azóta azért van, hogy úgy tekintek rájuk, mint, hát..hagyjuk inkább, a lényeg, hogy nem kis vakarcsok már a szemeimben.
-Igen, biztonságban vannak, ez a fontos, de hogy az apjuk lennék? Nem tudom. - Ezen úgy elgondolkodni nem volt időm. Az biztos, hogy a védelmezőjük vagyok, de hogy az apjuk? Egy vámpír nem lehet apa, vagyis ez nem normális. -Vállalnád a vállalhatatlant és még két gyereket is? - Néztem rá szerelemmel, igen, azzal, meglepő mi? Végül arcát lágyan simítva lehajoltam ajkaihoz és megcsókoltam gyengéden, nem követelőzően, finoman.
-Ha gondolod már ma este megismerkedhetsz velük,d e előre szólok, Thomas egy igen bújós ördög, levakarhatatlan, ah egyszer hagyod, hogy rád csimpaszkodjon. - Vigyorgok. Ritkán vagyok velük, de akkor aztán nem lehet őket pár centire is arrébb rakni, eszméletlen kölykök, mint valami macska, úgy viselkednek.
Elindulunk és egy órával később már ott is vagyunk. Belépek a házba.
-Fiúk, hoztam egy vendéget. - Kiabálom el magam, az egyik szobából gyerek zsivaj csendül fel majd apró lábak topogása és a két pizsamás ördög már a lábamat ölelve vihog. Hát lehet tőlük frászt kapni? lehet..


zeneszám ||  38  || szószám || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
Hobbi & foglalkozás :
újra élni
Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



A poszt írója Melisandre Faith
Elküldésének ideje Kedd Aug. 25, 2015 11:02 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next





Philip & Melisandre
[You must be registered and logged in to see this image.]
-Az anyám megölése nem elég ok? A rengeteg feleslegesen kiontott vér, nem ok? Nem vagyok szent, ahogy te sem. De ha ezt érdemeljük, akkor el kell viselnünk, majd a következő lehetőséget megragadva tovább lépni.-ez úgy hangzott, mintha magamat is arra biztatnám, lépjek végre előrébb, ne a múltamban toporogjak. A lehetőség megragadása részben az volt, hogy a szívem, mely ismét doboghatott, értelemszerűen most ne csak a világnak dobogjon, de neki is, ahogy régen. Csupán vissza kellet találnom ahhoz az énemhez, aki feltétel nélkül képes volt gondoskodni valakiről, de ez az énem soha nem is létezett igazán. egy dologban biztos voltam, hogy sem őt, sem a nővérem nem vagyok hajlandó és nem is lennék képes újra faképnél hagyni. Új életet kellett építenem, aminek ők voltak a tartópillérjei elsősorban.
Mosolyom széles lesz, mintha mindig is természetes módon ült volna arcomon, mintha el sem tűnt volna onnan soha. De persze megváltoztam én is, és le kellett küzdenem pár emléket, amik elérték, hogy csak a kellemes és jó emlékekre tudjak koncentrálni. Ezen segített az is, hogy ilyen könnyedén képes voltam legyűrni mindent, amin most nem kellett volna gondolkodnom. És tudtam, hogy a bizonyos dolgok, amik szóban forognak, mély nyomot hagytak bennem. Gerincemen végigfut egy bizsergéshullám, és mosolyogva rázom meg a fejem.
Az, hogy én mit akartam egy dolog volt. Kicsit megrémisztett hogy vágyni kezdtem arra, amire régen is, ahogy az is rémisztő volt, hogy most úgy éreztem, meg is kaphatom azt a valamit. Azt a valamit, amit érzelemnek hívtak, és még ha nehezen is, de be kellett látnom, hogy holmi kalandnál mindig is több volt, amit viszont nem ismertem volna el soha. De ő sem tette. Viszont tekintetemből süt, hogy most nem vívódok azon, hogy kimutassam az érzést, ami testem átjárja.
-Tudod, már-már kételkedem benne, hogy én voltam az, aki bármit is az emlékeid közé véshetett. De ha ez így van, az sok mindent elárul arról, hogy velem szemben ki vagy.  És az, hogy megtörlek e... Szerintem felesleges lenne  eleve ellenkezned.-mosolyomban megbújik némi ördögi sejtelmesség, ahogy hangomban is, de arcomon gyengédség és szelídség elegyedik, s ül ki rám. Eszem ágában sem volt bántani, ahogy régen sem tettem vele. Legalábbis nem úgy, ahogy más bánthatta. Az, hogy más helyzetekben hogy viselkedtem vele, egészen más lapra tartozik.
Bármennyire szeretnék csendesen sétálni mellette, élvezni, hogy a közelemben van, ahogy kezem a kezébe simul, mintha mindig is oda tartozott volna, a pillanat varázsa megszakad. Csodálkozva hallgatom, a rengeteg kérdés pedig egyre gyorsabban fogalmazódik meg bennem, ahogy egyre több információt tudok meg. Majd mikor előtörnek belőlem, a válaszra úgy kezdek el figyelni, hogy minden mást teljesen kizárjak. És bármennyire ésszerű volt, amit mondott, és csak arról tanúskodott, hogy jó ember, testem szinte remegni kezdett, ahogy könnyeim is kis híján megcsillantak szememben, de egy nagy nyeléssel visszaküldtem őket a helyükre, mielőtt ismét megtörtnek tűnök. Hogy miért? Mert egy részem mindig vágyott rá, hogy anya lehessen, és magam sem tudom, hogy csalódást vagy örömöt érzek inkább, hogy neki ez már megadatott, a gondoskodó szülő lét.
-Sajnálom.-ez nem az első gondolatom, kérdésem, de nem tudom, mit mondhatnék hirtelen. Elfordulok tőle egy pillanatra, körbenézek a kissé kihalt város utcáján, és veszek pár mély levegőt, hogy meg tudjak végre fogalmazni egy olyan mondatot, ami kifejezi azt, amit érzek vagy gondolok.-Te vagy az apjuk, más nem számít, csak az, hogy biztonságban vannak. És rajtad kívül ezt senki nem tudná megadni nekik.-nézek vissza Philip-re, és ismét mellé lépek, kezeim mellkasára fektetem.-Nem érdekel, hogy mi volt köztetek, vagy mi nem, az már a múlt. Mindig is vágytam családra, gyerekekre. És rád.-mosolyom óvatossá válik, de szemem ismét elárul, és benne tükröződik az őszinteségem, amivel felé képes vagyok szolgálni. Mert ahogy beszélt arról, ami történt, hogy röviden, de megtudtam, mi történt, hogy kerültek hozzá, rádöbbentett, hogy amit mindig is láttam fény, ami benne élt, valóban ott pislákolt.
||Let It Go|| words: 626 || note: :bb: ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



A poszt írója Philip Normann
Elküldésének ideje Vas. Aug. 16, 2015 10:02 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Melisandre & Philip
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]
Lehetséges, hogy az emlékeim a helyén vannak, olyan vagyok, mint egy napló, dátum szerint tudom mi és mikor történt, de ez semmivel sem könnyíti meg a helyzetem. Látni a Nőt akit szerettem, akit kihasználtam és aki meghalt már jó régen...most itt van, velem szemben áll és fél tőlem, vagy fél attól amire emlékszik rólam, amiért nem tudom hibáztatni, mégis eléggé rossz látni, hogy most egy ismerős idegen vagyok a számára. Itt, jelen pillanatban most mind a ketten elvagyunk tévelyedve, ismerjük egymást, de nem tudjuk ki áll előttük, érdekes, hogy az idő mennyire megtudja változtatni a nézeteket és az ismeretségeket is.
-Ha valaminek van is oka, hát ennek nincs, nem okkal kerültél oda, ha okok szerint nézzük nekem kellett volna azon keresztül mennem, mint neked, mert megérdemeltem volna, míg te nem. Talán valamit tanultál belőle, de biztos, hogy nem érdemelted meg, hogy odakerülj. - Mondjon bármit, tegyen bármit, az én véleményemen nem tud változtatni. Valahol akkor is magam okolom azért, hogy meghalt, ha figyelek rá, ha nem csupán kihasználom hanem törődöm is vele akkor ez nem történik meg. Mennyi minden máshogy alakult volna, ha benő a fejem lágya még akkor amikor Ő életben volt. De nem, mondhatni jó nagy leckét kaptam, hogy helyrerázódjam és rájöjjek, nem minden marad meg, amit magad mellett tartasz.
Nos sose voltam az a túlzottan nyílt személyiség, vámpírként persze ez fokozódott és a saját életem épsége érdekében a titkok voltak azok amik megmentettek olykor egy-egy rosszabb húzásom után.
-Bizonyos dolgokat képtelenség elfelejteni, sikerült rendesen az emlékezetembe vésned. - Vigyorgok. Igen, lehet, hogy szavak szálltak, jöttek és mentek, homályba vesztek, de a sok együtt töltött éjszaka vagy akár egy egész nap, annyira a fejembe ivódott, hogy ha akarnám se tudnám elfelejteni. De nem akarom, ez az egy volt olyan élénk bennem, hogy abban a száz egynéhány évben érezhetővé tette, mintha valamennyire ott lenne velem.
Jelenleg nem tudom, hogy állunk, a kapcsolatunk baráti, de szerelmi is lehetne akár, részemről ennek az esélye meg is van, ha valaki ennyi ideig epekedik egy nő után akkor már valószínűleg kész arra is, hogy belevágjon valami hosszabb kalandba, mint egy esti kis ágytorna.
-Ismersz, túlságosan is.Bármennyire is makacs lennék te könnyedén megtörnél. - Mosolygom. Sajnos vagy nem sajnos, de így van, nagy elhatározásaim felét megtörte már régen is. Értett hozzá, általában a csábítás nagymestere is volt, egy igazi vadmacska, most azonban mint egy kis nyuszi, mennyit változott, érdekes, de való igaz, én sem vagyok már ugyanaz az ember, mindenkit megváltoztat valamennyire az idő.
Nem tudom rá ugyan milyen hatással is van a puszi már-már igazi csók, de bennem különös érzéseket, emlékeket ébreszt, szinte megborzongok tőle. De mégsem vagyok egy akkora féreg, mint régen, nem fogom azt mondani neki, hogy rendben, menjünk akkor a lakásomra és másnap estig ki se keljünk az ágyból.
Most beérem annyival, hogy apró teste az enyémnek simul és, hogy érezhetem kezét az enyémben. Muszáj most itt megálljt parancsolnom, nem rég még fel volt zaklatva, sírt, utána pedig félt tőlem, nem vetne rám jó fényt, ha rávetném magam.
Azonban az idilli jelenetet és a gondolatokat megzavarom azzal, hogy mesélek a kölykökről, az a hidegség mi közénk telepszik már tudom, hogy nem jó előjel, de ha hazudok róluk sem jobb, attól még ott lesznek és attól még életben lesznek.
-Biológiailag nem a fiaim, más értelemben igen, az anyjukat évekkel ezelőtt ismertem meg, nem igazán volt köztünk semmi, de a nő a volt férje elől menekült az akkor még 2 éves Thomas-szal. Vigyáztam rájuk majd valahogy sikerült elég gyakori vendégnek lennem, a kölyök megkedvelt, a nő terhes volt, második fia születésénél komplikációk léptek fel, megígértette velem, hogy továbbra is vigyázok a gyerekekre. Majd meghalt. A mai napig nem tudom ki a kölykök apja, de a gyerekek biztonságban vannak. - Sóhajtok. Jó, gondolom nem erre számított, de a két gyerek nem sok vizet zavar, ha azonban neki ez nem lenne a legjobb hát megoldható az, hogy máshová menjünk.


zeneszám || 38 || szószám || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
Hobbi & foglalkozás :
újra élni
Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



A poszt írója Melisandre Faith
Elküldésének ideje Szer. Aug. 05, 2015 9:59 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next





Philip & Melisandre
[You must be registered and logged in to see this image.]
Megannyi kérdésemmel a fejemben, nem tudtam, milyen legyek, hogy viselkedjek, vagy egyáltalán mit gondoljak. Minden zavaros volt, és nem voltam megelégedve vele, hogy emlékeim nagy része távoli, és akkor vág pofon, amikor nem éppen kellene. Nézzük az érem ezen oldalát. Ő tökéletesen emlékszik mindenre, míg én csak reménykedem, hogy minden a helyén van. S ha nincs így, akkor is hinnem kell abban, amit legbelül érzek. Abban, hogy minden sötét cselekedetem ellenére él még némi fény a lelkemben, némi reményem van a boldogságra.
-Szellemként, emlékek nélkül úgy gondoltam, biztos oka van annak, hogy ide kerültem. Hogy megragadtam két világ között. És így volt. Itt vagy te, a nővérem, a tény, hogy megöltem anyám, és még ki tudja mi jön ezek után. Ha akkor változtattam volna bármin is, akkor ezeket nem tapasztalom meg, nem kapom meg, és ki tudja, hová süllyedtem volna mostanra. Már, ha onnan, ahonnan indultam, még lehetett volna süllyedni.-magamat is ostorozom, hisz nem ő tehet róla, hogy én meghaltam, magam okoztam a bajokat, ő csak amolyan járulékos veszteség volt, bár fogalmam sincs, hogy érinthette a halálom. Bár ahogy látom, nem repesett az örömtől százötven éve, hogy csak úgy eltűntem, és soha nem is tértem vissza.
Nem akartam kihúzni belőle a válaszokat, joga volt titkokat tartani, még előlem is, hisz egyenlőre nem lefektetett a kapcsolatunk pontos alapköve, ami egyensúlyozik a barátság és a szerelem között fél úton. Mi döntjük el, merre billentjük, de én nem akartam már az elején mindent elrontani.
-Megértem.-hangom halk, szinte suttogom a szavakat, és egy pillanatra minden ellenkezésem ellenére lesütöm a szemem, mintha zavarna, ami részben igaz is, de nem akarom, hogy magára vegye ezt. Meg kell próbálnom alkalmazkodni, de ez nehéz, ha közel egy napja vagyok újra ember száz meg jó néhány évtized szellem lét után. Olyan ez, mint a kisbabának a járás. Idővel belejön.
-Örülök, hogy van, amit nem tudtál elfelejteni.-reagálok, mosolyom immár széles, mintha soha nem is lettem volna a magam módján búskomor, mintha két perce nem akartam volna elfutni előle. Alkalmazkodni próbálok, de ingoványos talajon ide-oda dőlök, és süllyedek, nem találva az egyensúlyom. De igyekezni fogok, mellette pedig menni fog. Úgy érzem, szeretném úgy érezni.
-Szóval először le kell kenyerezzelek. Azt hiszem ez a könnyebbik része a dolgoknak.-pontosan tudjuk, hogy megvannak erre a módszereim, legyen bármennyire csökönyös szamár is, az emlékeimben élénken él a kéréseim elsöprő ereje, ami leginkább lepedőakrobatikához vezetett. Régen a zsarolás nagymestere voltam, de most... Ha tudná, hogy honnan jövök, hozzám se szólna. Nagyot nyelek. A csábítás nagymestere...
Érzem a testemen végigsöprő vágyat, talán az emlékeknek köszönhetően törnek elő belőlem, de inkább attól, hogy az emlék tettek formájában újra átélhető lesz. Többet még sem teszek, kislányos mosolyom sokat sejtet. És a gondolataim közül ki kell pucolnom az éjszakám eddigi részét, hogy ne nyomja rá a bélyegét a nap további részére.
Oldalához simulok, apró kezem elvész övében, de így, itt és most nem érzem magam olyan ebezhetőnek, mint eddig. szavai viszont kirángatnak ebből a nyugalomból, és elkerülhetetlenül fagy meg bennem a levegő, nyelek nagyot, és torpanok meg, tekintetem övébe meresztve. Kismillió kérdés suhan át agyamon, ami meg is látszik rajtam, értetlenül keresem a szavakat, majd pár szemöldökvonás és tátogás után veszek egy mély levegőt, és arcom egy kőszoboréhoz hasonló érzelemmentességet ölt magára. Ez az, amire nem emlékszik az ember, hogy mit tehetett ilyen esetben, mert nem fordult még elő vele.
-Ők a te fiaid?-szalad ki a számon az első kérdés, ami nem tudom, hogy a legkézenfekvőbb e.-Hogy kerültek hozzád?-érdeklődöm, de hangom egyik kérdésnél sem sok érzelemről árulkodik, közönyös lesz, pedig bármi is az oka annak, hogy ez így alakult, úgy látszik újabb élménnyel gazdagodik az életem. Csak nem tudom, hogy pontosan mit is érzek... egyenlőre válaszokat szeretnék.
||Bird On A Wire|| words: 601 || note: 38 ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



A poszt írója Philip Normann
Elküldésének ideje Kedd Aug. 04, 2015 1:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Melisandre & Philip
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]
Igazából sohasem voltam az a megrögzött jóság, még emberként sem igazán álltam azon az oldalon és ez csak még inkább felerősödött bennem ahogy vámpírrá változtam. A szeretet? Vagy a szerelem? Egyiket sem igazán ismertem vagy toleráltam. Így hát amikor megismertem Melisandre-t magamban is mélyen eltemettem a pozitív érzéseket irányába, mert úgy éreztem egy vámpírnak ezekre nincs szüksége, ahogy Darius is mondta, a vámpírok kegyetlenek, gyilkolnak és kínoznak, erre teremtettek, valahol igaza is van, csak, hogy ez is választható út, mindenen lehet változtatni, kivéve a halálon, a halál az örök, sötét és változatlanul mindenkit utolér. Szerelmes voltam de magam előtt is titkoltam. Végül addig-addig temettem el az érzéseket, hogy már esélyem sem volt változtatni a dolgokon. Melisandre meghalt én pedig minden érzelmet kiirtottam magamból, írmagja se maradt semminek.
Most olyan mintha nem is ugyanaz a lány állna előttem. Meggyötört, elkeseredett, zavart. Talán az idő az ami ilyenné tette, a halála engem is megváltoztatott, Darius szerint nagyon is rossz irányba fordultam, valószínűleg vámpír számba se vesz, de igazából nem érdekel, régen még érdekelt, de az nem most van, minden megváltozott röpke pár 100 éve alatt.
-Nem változtatnál rajta? Miért nem? Mivel jobb így, mintha megtettünk volna bármit akkor? - Ezt nem igazán értem. Azt még inkább nem értem, hogy miért retteg a közelemben. Talán sose szenteltem figyelmet az érzéseinek, de bántani soha nem bántottam. Amennyire csak lehetséges volt igyekeztem gyengéd lenni hozzá, ha már az érzések nekem nem jelentettek semmit.
Sok hibát követtem el, nagyon sokat, számtalanszor hagytam, hogy magában őrlődjön míg én egy ronggyal valami útszéléről szórakoztam át az éjszakákat. Meg sem fordult a fejemben az, hogy mit teszek vele, kézenfekvőnek tűnt, hogy velem marad ameddig csak a végtelenség tart, de persze a sors adott egy jó nagy pofont aminek hála felébredtem.
-Tudom, hogy nem az, de ennyivel szolgálhatok. - Hosszú volna mesélni, de az idő és a hely sem alkalmas rá. Jobb ha bizonyos dolgok a homályba vesznek. Sokkal többet segít az, ha nem elevenítünk fel annyi fájdalmat vagy csalódást.
-Ohh, bizony, nekem is vannak ám ilyesféle emlékeim, de még mennyi. - Vigyorgok. Elfelejteni képtelenség volna azokat a lágy érintéseket, vagy éppen a túlfűtött csókokat és az egymással töltött megannyi fülledt éjszakát. Ezek úgy belém ivódtak, mint ha papírba lenne vésve, kiradírozhatatlan, örök véset.
Szinte érthetetlen, hogy hogyan is képes a hangulat ilyen gyorsan megváltozni, de mintha a komorságot elfújta volna a szél és helyére valamilyen békés megnyugvást helyezett volna.
-Ohh, bármit mondok én akármikor, csak kérned kell. - Vigyorgok tovább, szinte már levakarhatatlan az arcomról. Mind a ketten tudjuk, hogy elég erősen kell kérni, hogy megtörjön a csökönyösségem és megtegyek valamit, épp ez az egészben a móka.
-Megfogom tenni! - Jelentem ki határozottan. Melisandre mindig is az enyém volt és az enyém is marad, lehet hibáztam ezer meg egy alkalommal, de a hibákat helyre lehet hozni.
Az apró puszi többre késztet, egyszerűen megállíthatatlanul feltör bennem a vágy is iránta.
Összekulcsolt kézzel, egymáshoz simulva indulunk meg a jelenlegi otthonomba.
-Ja, elfelejtettem említeni, nem lakom egyedül. Jobban mondva két ingyenélő lakótársam él velem. Mind a kettő igen helyes fiatalember, kicsit szeleburdiak, kupisak és olykor roppant akaratosak..az egyik 4 a másik pedig 2 éves. - Várom milyen hatást érek el nála, hogy van e értelme tovább mesélni vagy itt jobb is ha befejezem.


zeneszám || 38 || --- || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Keresem :
-
Kedvenc dal :
born to die
Tartózkodási hely :
mystic falls ⊂
Humor :
really hot ⊂



A poszt írója Tristan Raymond
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 27, 2015 10:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

gareth & tristan
you found me... again

[You must be registered and logged in to see this image.]
Éreztem, hogyan feszül minden idegszálam... egyre jobban. És tudtam, hogy csak azért nem ugrottam még a torkának, mert talán van valami a tarsolyában. Ez az egyedüli oka annak, hogy még képes vagyok visszatartani magamat, és nem ölöm meg itt helyben ezt a férget, aki elviekben a testvérem, de én mégsem tudom annak nevezni őt, mert... mindig tönkreteszi a boldogságomat. Miatta iktattam ki minden fontos nőt az életemből... akit képes lettem volna szeretni, mindnek meg kellett halnia... Galen által... istenem, miért ennyire bonyolult minden? Boldogságot akarok... csak egy keveset, de a boldogság már azóta kerül el engem, hogy megszülettem... egyszerűen... a vámpírságom óta nekem nem jutott semmi... csak a szenvedés... és a félelem, mely átjárja minden izületemet.
- Meglátogatni, mi? Te őrült, beteg állat! - bukott ki belőlem kontroll nélkül, szinte sziszegve. Ezt váltotta ki belőlem. Mindig, minden körülmények között... - Még hogy te megmented a világot... te, te átkozott semmirekellő! - Olyan szavak buktak ki belőlem, amelyeket előtte sosem mondtam volna ki. Másnak valószínűleg nem. De ő megérdemli. Az összes szitokszót lenyomnám a torkán, ha szilárdak lennének.
MEg kellett forgatnom a szememet. - Mi van? - bukott ki belőlem összeszűkült szemekkel, és olyan bamba képet vágtam, mint akit most vágtak orrba. Kétszer. Lapáttal. A bátyám, akinek védenie kellett volna a fivérét, teljesen megbuggyant és rajtam vezeti le azt, amit évszázadok óta gyűjtöget. Rajtam, és azokon a nőkön, akiket szeretek magam mellett tartani, ha netán bűnös életmódhoz támadna kedvem. Egyszerűen nem értem, ő miért nem tud elköltözni a világ másik végére, és élvezni az élet minden adottságát... ott.
- Mi a buktató, fivérem? Inni akarsz velem? - kérdeztem, és közelebb léptem hozzá. Az iménti félelemet átvette valami. Adrenalin. Méghozzá keményen. - Miért? Miért csak most?

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
Hobbi & foglalkozás :
újra élni
Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



A poszt írója Melisandre Faith
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 27, 2015 1:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next





Philip & Melisandre
[You must be registered and logged in to see this image.]
Fogalmam sem volt, hogy akkor és ott, mikor először láttam, mi fogott meg benne. Akkoriban sem tűnt tipikusan annak, akit minden család a leányának képzelt volna, kihez az életét kötötték volna, mégis az a kapocs, ami hozzá kezdett húzni, elfeledtette velem a múltam azon részét, mikor más elhagyott. Aztán a sötétség, mely bekebelezett, elragadta tőlem a lehetőséget az életre, a boldogságra, még ha utóbbi csak valami abszurd játék is volt, ki nem mondott érzésekkel, amiket hét pecsét alá zártunk mind a ketten.
Nem tőle, inkább az emléktől féltem, mert túl erősen kerített hatalmába minden, amit éreztem, s amiről tudtam, nem mondtam el, amit a sírba vittem magammal. Nem ismerte történetem, mert soha nem beszéltem neki a múltamról. Még ha az nem is volt olyan borzalmas, a testem ellenkezett, és magamra öltöttem egy csuhát, amitől sebezhetetlennek éreztem magam. Pedig olyan gyenge voltam, mint a harmat, megtört lélek, a sötétség rabjaként, s keresve a kiutat a tébolyból, míg valahol részemmé lett az, s vágytam a jelenlétére.
-Mind a ketten hibáztunk. Ez az életükhöz tartozik, a múlt, amin nem változtathatunk. De ha lehetne rajta, akkor sem tenném, kérném.-szavaim nyugodtak, hangom kedves, lágy, és halk. Lényem egy része vágyott a közelségére, kicsit mégis megrémisztett, s ezt betudtam annak, hogy annyi évszázadig nem láttam, s annak, hogy amit eddig elfeledettnek hittem, hirtelen tört rám, hogy megrémített az érzés, amit tudtam, nem szabadna ennyire erősen éreznem.
Számítottam rá, hogy a kérdésemre nem kapok őszinte választ, de mikor mégis megkaptam, az szinte mellkason csapott. Túl közel voltam hozzá, de nem akartam menekülni előle, ha már egyszer megtettem, a hibát még egyszer nem követném el, és próbáltam a jó dolgokra emlékezni, s nem a vitákra, na meg azokra az estékre, amikor másnál kereste az örömöket. Még akkor is fájt volna ezt látnom, ha tudta volna mit érek, csak nem vett volna róla tudomást, úgy pedig, hogy magamban őrlődtem, ez az érzés is csak erősebb lett.
-Ez nem válasz...-közlöm vele, előbbi könnyeim már csak vékony függönyként tapadnak arcomra, amit a kellemes szél jegessé varázsol, s ennek köszönhetően végigfut rajtam a libabőr.
-Minden-minden.-ütöm meg vállát, mosolyom viszont széles lesz és megmagyarázhatatlannak tartom, hogy máris jobb kedvre derültem. Hogy is felejthettem volna el gyengéd, mégis birtokló érintését, amikor közelsége ismét felébresztette bennem ezt az érzést.
Megrázom a fejem, de mosolyom levakarhatatlan lesz, széles, és ragyogó az est homályos fényében is.
-Ezt majd akkor mond, ha ráncos leszek, és ősz.-vonom meg egyik szemöldököm, továbbra is mosolyogva, hisz tudom, ez az idő nem fog egyhamar, mondhatni, soha, bekövetkezni. Bevallom ennek egyik felem örül. A másik... nos, az az emberi részem, ami a boszorkány erőm létezését sem szereti.
-Túl jól ismerlek. De én jobb szeretném, ha nem csak szeretnéd, de meg is tennéd.-harapok ajkaimba, majd közelebb hajolok hozzá, és a gesztus viszonzásra talál, bár arcom helyett ajkaimon, amitől végigfut gerincemen egyfajta bizsergés, arcom pedig kipirul a kellemes meglepettségtől.
-Mehetünk.-lépek mellé, kezem övéve összekulcsolva, oldalához simulva, hogy szinte halljam szívverését, és érezzem azt a melegséget, ami elöntött, ha a közelemben volt.

||Bird On A Wire|| words: 493 || note: 38 ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



A poszt írója Philip Normann
Elküldésének ideje Vas. Júl. 26, 2015 4:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Melisandre & Philip
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]

Lényegében én is meghaltam valamennyire akkor mikor Ő elhunyt. Elvettem magamtól az érzéseket, saját magam bábjává váltam, tettem amit éppen kellett, de semmit sem élveztem, gyűlöltem volna. Olyan volt, mintha nem is éltem volna, valamennyire meg is haltam, talán még most sem vagyok életben, nem tudhatom, az érzéseket megnyitottam magam előtt, de hogy mind visszatért volna? Ebben nem vagyok biztos. Azt tudom, hogy Melisandre iránt a múltban éreztem valami melegséget, talán szerelmet, nem tudom, de egy kapocs volt, amit én durva mód nem értékeltem megfelelően, eredményeképpen elvesztettem a lányt, magamra maradtam, pedig ha csak egy kissé jobban odafigyelek rá, nem alakultak volna a dolgok olyan rosszul, de elbaltáztam. Szokás mondani, hogy ne rágódjunk a múlton, hisz megtörtént és nem visszapörgethető, ez igaz, ám végig kísér minket életünkben, és mindig, mindig kreál jobb megoldásokat amiken elgondolkodhatunk, hogy vajon akkor régen miért nem jutott ez az eszünkbe.
Szinte belém mar az, hogy fél tőlem, hogy a puszta jelenlétem félelmet gerjeszt benne. Régen nem így volt, ohh, de mennyire, hogy nem, még a rettentően ocsmány külsőm sem tudta megfélemlíteni, nem undorodott tőlem, most azonban? Talán megvilágosodott, talán már látja mit veszített azzal, hogy akkor nem hagyott ott...
-Törődtem veled? Én nem így emlékszem Mel, sőt, inkább kihasználtalak, amit most már nagyon bánok, akkor még csak fogalmam sem volt mit teszek, sajnálom. - Ez az a szó, amit nem gyakran használok, sose sajnálok semmit, vagy ha mégis, hát azt sem teszem közszemlére, nem egy gyakran használt szó, de máshogy nem tudom kifejezni, hogy mennyire bánom, hogy akkor olyan vak voltam. Nem tudom most megérdemlek-e egy újabb esélyt, amennyire fél a közelemben lenni, gyanítom, hogy nem különösebben szeretne folytatást. Én azonban igen, képes vagyok a törődésre, az a két kis vakarcs is ezt bizonyítja, mindent megkapnak amire szükségük van, még talán el is vannak kicsit kényeztetve.
Nem hagyom túl messze lépni tőlem, az a másfél évszázad bőven elég volt a létezése nélkül, akkor azt hittem itt vége is mindennek, talán épp ezért éltem hasonló életet Darius-éhoz, ketten rengeteg nőt tettünk a magunkévá szerte a világon, megigézett hülye tyúkok voltak mind, míg Darius-nak kérdezés nélkül alá feküdtek volna számomra az se volt fontos akarják vagy sem, ott talán épp eléggé megmutatkozott, hogy belülről tényleg sütét, rideg és lelketlen vagyok, de akkor mi volt az, ami Mel-t ott tartotta mellettem? Örök talány.
-Hogy mibe keveredtem? Elvesztettelek téged..- Na jó, az érzelmek kinyílvánítása sem volt sohasem a legkönnyebb a számomra. De tény, nem éreztem szinte soha magam annyira nyomorultúl, mint mikor Ő eltávozott. Akkor szinte fel se tudtam fogni, hogy ez megtörténhet valaha is.
-Ohh, minden emlék, minden-minden? - Vigyorgok kajánul. Most direkt nem akarok a rossz dolgokra gondolni amik szintén megmaradtak benne. Tőlem nagyrészt csak keserűséget kaphatott, ami a másik véglet volt, az a testi kapcsolat..ami ugyan rossz nem volt, de nem érzem úgy, hogy ezzel minden rosszat mentesítettem volna.
-A kor semmi, kislány. - Kacsintok most már vidámabb hangulatban. - Elrabolni? Honnan jöttél rá, hogy ezt szeretném tenni? - Tettetek meglepődöttséget, de hamar elmosolyodom.
-Hmm.. - Én is közelebb hajolok és mivel képtelen vagyok megállni hát én is puszit adok azokra a csodás ajkakra. Tudom, nem kellene ezt most, de visszatartani nem tudtam.
-Nos..mehetünk? - Jó elterelés, most majd azért kiderül mit váltott ki belőle az a könnyed puszi, még annak se igazán mondható.


zeneszám || Szeri van || --- || [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
Hobbi & foglalkozás :
újra élni
Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



A poszt írója Melisandre Faith
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 20, 2015 11:09 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next





Philip & Melisandre
[You must be registered and logged in to see this image.]
Emlékek nélkül könnyű volt élni egy olyan életet, ami fájdalmakban gazdag volt, fájdalmakat okozott másoknak, másoktól vett el igazából lényegtelen, egyszerű dolgokat. Most viszont, szinte úgy éreztem, az összes emlékem a nyakamba zuhanva próbál a mélybe taszítani, s ezen nem segített a mellkasomban lüktető erős érzés, amiről tudtam, hogy kimondatlanul maradt éveken keresztül. De vajon csak én érzem ezt, s érezhetem e még ezt százötven év szellem lét után is? Meghaltam, vele pedig fogalmam sem volt, melyik felem halt meg igazán. Ki kellett derítenem, mégis újabb és újabb akadályokba, nehézségekbe ütköztem, amik elől nem tudtam csak úgy elmenekülni, visszahúzódni a csigaházamba, ami eddig védett mindentől. Ez a jelen volt, ahonnan nem futhattam el csak úgy.
Magam sem tudom, hogy mit éreztem iránta, de tudtam, hogy testem némi nemű félelem járja át a közelsége miatt, amire egyszerre vágytam is, mert tudtam, megnyugtat, biztonságot ad. Mégis ez elég volt ahhoz, hogy könnyeim előtörjenek, és meg kellett próbálnom összeszedni magam annyira, hogy meg tudjak szólalni, összefüggő mondatokat alkotva.
Fogalmam sem volt, hogy én örültem e neki, hogy életben voltam e, vagy inkább leszúrtam volna magam, révén, megtudtam, hogy él a nővérem. Mi más köthetne hát ide. Nyilvánvaló ő... Már, ha hiszünk a sorsban, amiben azt hiszem jómagam elég erőteljesen hinni kezdett.
-Nem te futottál a vesztedbe, hanem én. Én akartam elmenekülni előled, és nem azért, mert nem törődtél velem. Ez volt a baj. Hogy törődtél. Soha, senkit nem engedtem magamhoz közel. És amikor megtehettem volna, futottam az érzés elől.-nézek rá, és tudom, hogy ezt éreztem, hisz most úgy szorít a szívemben az emléke, hogy majd összeroppantja. Boszorkány voltam, ismét. Az erőm most mégis semmisnek tűnt, valaminek, amit nem tudtam uralni.
Követ, mint egy árnyék, hátrébb lépek, ő viszont eltántoríthatatlanul utánam lép. Elmosolyodom, ez a mosoly viszont egyszerre boldog és tele van aggályokkal.
Felfedem előtte a rövid kis történetet arról, hogy kivé lettem, vagy mivé nem, hogy mit éreztem, hogy semmim sem volt, még a józan eszem létezésében sem voltam igazán biztos.
-Te...Mibe keveredtél, hogy oda jutottál?-érdeklődöm, hangomba egész sok élet szökik, már-már követelőző lesz a kérdésem irányába, de nem érdekel.-Rólad minden emlékem a helyén van.-mondom, lesütöm szemeim, és elmosolyodom, érzem, ahogy arcom kipirul, de nem bánom, nem rejtegetem. Még közelebb jön, kezem a mellkasára teszi, amitől a mosolyom szélesebb lesz, de korántsem teljes ragyogásában tündököl arcomon. Kicsit félénk, visszafogott... Minden, ami régebben nem én voltam, amikor vele szemben álltam, és szemébe néztem.
-Ugye tudod, hogy ez a kislány rád ver majdnem két évszázadot, mellékesen boszorkány is?-érdeklődöm, derűs hangon, de kezem nem mozdítom el mellkasáról.-De, ha elrabolnál, megengedem. Kivételesen.-hajolok hozzá közelebb, óvatos csókot dobva arcára, és kislányos mosolyom mellé kislányos bájjal nézek rá, mintha én lennék a földre szállt angyal. De a múltam fejében inkább földre szállt ördög lehetettem. Az életünk csúf fintora, hogy két kissé megtört lélek egymásra találhat.

||Dream On|| words: 463 || note: lesz ez jobb is 27 ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



A poszt írója Philip Normann
Elküldésének ideje Vas. Júl. 19, 2015 10:11 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Melisandre & Philip
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mindig is igyekeztem úgy élni, hogy a múltam ne legyen irányítója a jelenemnek, de pokolian nagyot tévedtem, ha azt hittem ez lehetséges. A múlt mindig is gyötri az embert, legtöbbször a szép emlékekkel, amik elmúltak, amiket többé nem válthatsz ki, elmúltak, soha többé nem fognak már megismétlődni. Ez a pillanat is olyan, egy jelen, ami most a múltammal keveredik. Voltak órák mikor többször is eszembe jutott a lány, aki megbabonázott, akinek soha nem mondtam el semmit sem az érzéseimről mégis ott volt, ha szükség volt rá, lehettem bármekkora bunkó, kegyetlen vagy szemét alak, nem tudtam elüldözni, még azzal sem értem el ezt, hogy csak kihasználtam, a teste volt az egyetlen amit becsülve használtam, a szíve vagy érzései nagy ritkán találtak meghallgatásra. Csak akkor jöttem rá mekkora baromságot tettem mikor megtudtam, hogy meghalt. Akkor pokoli kín költözött a mellkasomba. Elmondhatatlan fájdalom, az érzések szét akartak roppantani teljesen. Akkor kapcsoltam ki először az érzelmeimet, megszüntettem őket és így képes voltam felejteni, elfelejtettem minden fájdalmat, eltűnt minden ami a lányhoz kötött volna. Évekkel később döntöttem úgy, hogy újra megnyitom az érzések előtt a kaput, akkor már a fájdalom elmúlt, vagyis azt hittem igen, most azonban, szemben állni vele épp olyan, mint amikor megtudtam, hogy halott.
Meglepően rosszul esik, hogy hátrébb lép tőlem. Félne? Hát nem emlékszik rám? Talán nem voltam a legkedvesebb alak a földön, de soha nem bántottam, előbb vágtam volna le a két karom, mint, hogy bárhogy is ártsak neki, na persze, akkor azt hittem mennyire jófej vagyok, de arra nem gondoltam, hogy nem csak fizikailag lehet valakit bántani.
-Örülök, hogy életben vagy. - Mondom ki határozottan, úgy ahogy, régen is kellett volna. Az, hogy megsimítom az arcát, hogy eltávolítsam a gyöngyházfényű könnyeket épp elég arra, hogy a halott szívem megdobbanjon.
-Nem a te hibád volt, hogy valamit elvesztettünk, csak is az enyém, annyira azt hittem én vagyok a mindenható, hogy nem törődtem veled eléggé, nem tudattam veled, hogy fontos személy vagy, ha bárki is hibás amiért elbuktunk, az csak is én lehetek. - Most már tudom, hogy így van, akkor még nem fogtam fel, úgy éreztem bármit megtehetek amit csak akarok és bármi legyen mindig én kerülök ki győztesen, akkora egy barom voltam!
Ahogy ismét eltávolodik önkéntelenül lépek utána, nem akarom, hogy eltávolodjon akár egy centit is.
Végig hallgatom az elég bizarr történetet ami az én életemből kimaradt, mert önfejű módon érzéseket kizárva éltem.
-Én is szellem voltam, érzések nélkül éltem majdnem egy évszázadig. Nincs hová menned? Megtudjuk oldani, bármi legyen megoldható. Az emlékeid meg szépen helyre rakódnak majd és rólam is minden meglesz. - Ekkor lépek úgy közel hozzá, hogy szinte két centi a távolság köztünk, kezét megfogva a mellkasomhoz emelem. Próbálom elmagyarázni, hogy ugyanúgy érzek, vagy valami olyasmi, az biztos, hogy a viszontlátás most meglepett.
-Ohh, kislány, régen sem voltam egy levakarható vérszívó, ez azóta csak rosszabb lett. Nem megyek én sehová sem, te jössz velem. - Mondom erélyesen. Nem fogom hagyni, hogy ilyen állapotban az utcákat járja. Megtámadhatják vagy bármi, egyszer épp elég volt tudni, hogy meghalt, ezúttal nem akarom.


zeneszám || Lesz ez jobb 27 || --- || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
Hobbi & foglalkozás :
újra élni
Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



A poszt írója Melisandre Faith
Elküldésének ideje Pént. Júl. 10, 2015 9:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next





Philip & Melisandre
[You must be registered and logged in to see this image.]
Elméletben nem kellett volna életben lennem, gyakorlatban viszont a mindig is áhított élet pokollá változott. Egy perc leforgása alatt, ahogy az emlékek hada végigsuhant agyamon, és maga alá gyűrt. Gyorsan és visszafordíthatatlanul megtörve, és megutáltatva azt, aki voltam. Olyasmire vágytam, amit megkaptam most, de minek, hisz többet ártott nekem, mint amennyit használt.
A saját szellememnek érzem magam, amit pontosan tudok, hogy milyen érzés is, és az emlékek, majd az ismerős arc láttán könnyeim előtörnek, s bár először közeledek felé, s arcát gyengéden megsimítom, végül mégis teszek pár lépést hátra. Tudtam, hogy ő micsoda, s bár nem féltem tőle, féltem a reakciójától, hogy mit váltok ki belőle, és tudtam, hogy először nem fogja elhinni, hogy lát, és élek. A látás addig rendben lenne, hogy a kellemes, mégis fájó, közös múltunk nyomán lehetséges, szellemként is látna. De most azért lát, mert élek, csupán ő ezt nem tudta, s szerettem volna elkerülni ezt a helyzetet, még ha hozzá több is kötött, mint amennyire valaha emlékezhettem. Szellemként nem gondoltam arra, mit érezhettem a múltamban, egyáltalán érezhettem e bármit is, bárki iránt, de most a mellkasom hirtelen mázsás súlyú lett, és pontosan azt éreztem, amit oly rég.
A férfi, aki külsőre sem tűnik kedves léleknek, valamikor, a sötétségen át meglátta bennem a fényt, a világosságot, és ragaszkodni kezdtem hozzá, hisz tudtam, hogy a józan eszem csak mellette maradhat meg. Majd elváltak útjaink, és én nem sokkal később meghaltam.
-Én...-kezdem dadogva, rám nem túl jellemző módon, majd erőt veszek magamon, és kimondom, amit ki kell mondani.-Visszakaptam az életem. A nővérem visszaadta, de...-elcsuklik a hangom, és közelebb lépve hozzá, érezvén érintését arcomon, lehunyom a szemem, és elmosolyodom, ahogy a kellemes bizsergés végigsiklik gerincemen.
-Nem, azt hiszem nem.-hangom nem túl biztos, hisz igazából féltem tőle. Nagyon is, de mégis biztonságban éreztem magam, ahogy a közelemben éreztem. A jelenléte megnyugtatott, és akarva, akaratlan azon kaptam magam, hogy remegnek a kezeim, s ökölbe szorítom őket magam mellett.-Attól félek, hogy már nem azok vagyunk, akik, és ez csak ismét egy rossz tréfa az élettől, hogy valamit visszakaphatok, amit önhibából, makacsságból vesztettem el.-célzok anyámra, akit megöltem, hasonló módon eltaszítva magamtól, mint ahogy vele is tettem.
A kérdésre, amit nekem szegezett, megannyi, hosszú válasz jutott eszembe, e helyett viszont vállat vontam, és megráztam fejem, majd újabb könnycsepp gördült le arcomon. Távolabb lépek tőle, tekintetem a földre szegezem, megtörlöm arcom, és őszintén elgondolkodom, hogy mit is mondhatnék neki. Mit, ami erre a kérdésre valóba válaszul tud szolgálni.
-Százötven évig szellem voltam. Emlékek nélkül. Két napja kaptam vissza az emlékeim, de fogalmam sincs, hogy kezeljem őket. Nem akarok az lenni, aki voltam. Mégis, arra a szabadságra vágyom, amit akkor éreztem. A nővérem szemébe nem merek belenézni, mert megöltem a saját anyám, az anyánk. Nincs hová mennem, erre beléd botlok, akiről azt sem tudtam két napja, hogy létezik. Hogy valaha létezett, most pedig a szívem úgy kalapál, mintha ki akarna ugrani a helyéről.-kimondott szavaim halkak ugyan, de tudom, hogy hallja őket, és bár nem nézek rá, mert nem vagyok rá képes, mert remegek, mint a szélben a nyárfa levelei, mégis érzem magamon tekintetét, és az érzés nem kellemesen hat, hanem mintha a velőmbe akarna hatolni.
-Azok után, ami történt, megértem, ha nem akarsz látni, ha meggyűlöltél, de akkor kérlek menj, hidd el, hogy a kínzás hatásos lesz jelenléted nélkül is.-próbálom ellenséges hangon kiejteni a szavakat, de rá emelve tekintetem, süt rólam, hogy épp az ellenkezőjére vágyom.

||Dream On|| words: 557 || note: lesz ez jobb is 27 ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



A poszt írója Philip Normann
Elküldésének ideje Pént. Júl. 10, 2015 1:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Melisandre & Philip
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]
Kellemetlen ez a hely, nem igazán érzem úgy, hogy sokáig kifogom bírni ebben a porfészekben. Meg se tudom érteni Darius-t, hogy hogyan is bírja itt ki. A városi nyüzsgéshez képest ez egy temető. Ráadásul ha valaki véletlenül áldozatul esne egy támadásnak azt se igazán képesek eltusolni. Jártam itt mikor ez a porfészek még csak pár házból állt. Az alapítók, ahogy nevezték magukat mindig valamiféle állattámadással tusolták a gyilkosságokat. A Salvatore testvérek pedig adtak nekik munkát. Ennek a helynek van történelme, azaz csak lenne, ha azt sem rejtenék véka alá, ám ezt teszik, a tudatlan ember a jó ember, míg nem derül fény a régi gyilkosságokra addig mindenki kussol és éli az életét. Számomra ez az unalmas, a városokban van valami izgalom, íz, élet, ott mindig bele lehet botlani valami édes kis falatba. Itt azonban? Ritka, mint a fehér holló.
De míg Darius nem hajlandó máshová tenni a fészkét addig én is maradok. Magamat se értem teljesen, régen pont azért léptem le Darius mellőle mert meguntam a játszmáit és a piszkos tempóját, most pedig, 2 évvel később ismét itt vagyok és minden változatlan, védem a hátsóját mert nem lehet tudni mikor tesz valami őrültséget. Állítása szerint eddig is jól meg volt nélkülem, ezt nem is vonom kétségbe, de haverok vagy mik lennénk, a halálát nem kívánom és néha igencsak átesik a ló túlsó oldalára.
Ez az utca is a kedvenceim egyike, ha óránként látok embert akkor is sokat mondok. Most is kissé meglepetten nézem a nőt, aki szinte alig áll a lábán. Pillanatok tört része alatt torpanok meg lépteimmel. Hitetlenkedve nézem a nőt, az emlékek amik most felszínre törnek kicsit sem jelentéktelenek. Ahogy kimondja a nevem már biztos vagyok benne, hogy nem tévedek, Melisandre az. Könnyektől áztatott arccal lépked felém majd megtorpan és hátrálni kezd.
Ohh, de nagyon régen volt már, nekünk történelmünk van.
-Meli, neked halottnak kellene lenned, félre ne értsd, örülök, hogy látlak. - Vagy valami olyasmi, nem tudom mit érzek éppen. Mivel nem közelít felém hát én megteszem.
-Félsz tőlem? - Buta kérdés, de más nem hagyta el ajkaimat. Kezemmel óvatosan, hogy ne riasszam meg, letörlök egy apró könnycseppet az arcáról.
-Mi történt veled? - Mintha csak visszacsöppentünk volna a múltba, nincs időm azzal foglalkozni, hogy elvileg egy kísértettel beszélek hiszen halottnak kellene lennie. Most a lényeg, hogy nem az és, hogy tudni akarom mi történt vele míg azt hittem a túl világon van.


zeneszám || affraid || --- || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
Hobbi & foglalkozás :
újra élni
Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



A poszt írója Melisandre Faith
Elküldésének ideje Kedd Jún. 30, 2015 7:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next





Philip & Melisandre
[You must be registered and logged in to see this image.]
Csapzott hajamon nem segített a fel-fel támadó szél, amiről nem tudtam, hogy én okoztam, vagy a természet normális kerékvágásban hagyta, hogy kicsit felboruljon a nyári hangulat. Az éjszaka meglehetősen kellemes élménye után, kissé kábán sétálok, keresve, hogy merre is van az arra, de őszintén, fogalmam sincs, hogy hová mehetnék. Megint elkap a szédülés, és az egyik villanyoszlopnak dőlve próbálom megkeresni azt, amit útközben valahol elhagytam. Útközben, vagyis amikor ismét emberi alakot öltöttem. Kavargó gyomrom a torkomban érzem, és visszaterelem a nem is létező ételt a gyomromba, ami megkordul. Elfelejtettem, hogy ember létemre szükségem van tápanyagra. Az elmúlt százötven évben emiatt nem kellett, hogy fájjon a fejem.
Lassan, bizonytalan léptekkel indulok tovább, egy kirakatban megigazítva hajam, megtörölve szemeim, és elcsodálkozom a kivilágított üzletrészen, ahol egy gyönyörű ruha takarja a bábu mezítelen, műanyag testét. Végignézek magamon, és bár alakom nem változott az évek során, ruháim jóval felülmúlják azt a fogalmat, ami alatt a divatosat érthetnénk. Végiggördül arcomon egy könnycsepp, majd elfog a félelem, mintha valaki figyelne.
Megfordulok, és a kirakatban csupán homályosan látott alak, éles körvonalakkal határolt teste tárul elém, a gyomrom pedig, ha eddig nem volt gombóc nagyságú, most egy borsószem méretével kezd el vetekedni. Az emlékek végigsuhannak agyamon, ismét megszédülök, de összeszorított fogakkal megállom, hogy ne ájuljak el ismét.
-Philip?!-nem tudom, hogy mennyire hangosan hagyja el szám a név, fülem sípolása mindent elnyom, ami körülöttem lévő zajnak nevezhető, így hangom is, és azt sem igazán tudom, hogy hangomban öröm, kíváncsiság vagy szimplán meglepettség érződik jobban. Érzem, ahogy megremegnek térdeim, míg testem engedelmeskedik agyamnak, és előrébb lépek, majd még egy lépést teszek felé, amit egy újabb követ. Bizonytalanul haladok felé, és ahogy elé érek, kezem arcára siklik, s szememben ismét könnyek gyűlnek. Régi énem nem érzelgősségéről volt híres, de most... most azt sem tudom igazán, hogy ki vagyok, kihez és hova tartozom. Kezem hirtelen húzom el az ismerős érzéstől, ami végigszalad rajtam, majd hátrálok egy lépést.

||Dream On|| words: 315 || note:  lesz ez jobb is 27   ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 26, 2015 11:32 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Tristan

Vicces nézni, ahogy viselkedik, szóval adok magamnak ezért sok-sok piros pontot. Minden egyes pont egyenlő lesz minimum egy nagyobb vércseppel, és akkor már ki is békültem vele...
Arcomra széles vigyor úszik, elvégre is, én nem kértem, hogy fogócskázzon velem.
- Pont ezért kérdezem. Régen volt részem mókában.
Nemsokára meglátom, szóval alig pár másodpercen belül az öcsém szemeiben kéne elvesznem, de a hányinger elfog, amikor mindebbe belegondolok, szóval kissé elfordítom a fejem, így már a környezetet csodálom az ő íriszei helyett.
A kezem zsebre vágom, felveszek egy laza stílust, miközben ő megpróbál csevegni, számomra kissé értelmetlenül, mert hát nem teljesen egyértelműek a dolgok? Hát ezek szerint nem...
- Hátrébb az agarakkal, hát na... Nem látogathatom meg drága öcsémet, amikor éppen kedvem szottyan?
Nézek rá olyan ártatlanul, ahogy csak kitelik tőlem, szerintem egy pornószínésznő is megirigyelné ezt a tekintetet...
- Amúgy csak a szokásos. Megmentem a világot az emberektől. Szövetségeket kötök, amiket valahogy mindig megszívok, de jól jövök ki belőlük. Járom a világot kaja után kutatva, és azon gondolkozom, hogy miért nem sikerült veled, igen, jól hallottad... Pont veled normális, legalább élhető kapcsolatot kialakítanom.
Igazából ez a kérdés tényleg foglalkoztat, bár kevésbé érdekes, mint a másik dolog. Az én ügyem, az életem. Bár őszintén szólva örülnöm kellett volna annak, hogy azzá tett, amivé, de egyben gyűlölöm is érte. Hogy a fenébe mert pont Ő így cselekedni. Ha választhattam volna, tuti nem ő lett volna a szerencsés, akinek köszönhetően megszülettem.
- Ami azt illeti, éppen idefelé tömtem degeszre magam, szóval... Hacsak nem véletlenül valamelyik pajtid volt a menü, akkor ki kell ábrándítsalak. Nem, nem ezért jöttem.
Még a fejem is megrázom, hogy még hihetőbb legyek az alakításomban, miközben a fejemben már dúl a háború a gondolatok közt, amikről öcsi jobb, ha nem tud.
- Szóval van kedved meginni egy italt? Jómagam egyre jobban kedvelem a cognac-ok világát, és szívesen utánajárnék, hogy itt milyen a választék. Velem tartasz?
Invitálom a szegény párát, talán fel is oldódna ettől, na meg végre elkezdhetnénk családként viselkedni. Egy időre biztosan.
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Keresem :
-
Kedvenc dal :
born to die
Tartózkodási hely :
mystic falls ⊂
Humor :
really hot ⊂



A poszt írója Tristan Raymond
Elküldésének ideje Szer. Jún. 24, 2015 4:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

gareth & tristan
you found me... again

[You must be registered and logged in to see this image.]
Megállt bennem az ütő. Lényegében ha még emberi vér folyna az ereimben, és úgy dobogna a szívem, mitn egy halandónak, ebben a pillanatban szívrohamot kaptam volna, és szervezhette volna a temetésemet. Bár ha egyszerű emberek lennénk, már régen nem élnénk. Én voltam ostoba, mikor azt hittem, hogy lehetünk még jó testvérek... azt akartam, hogy normális legyen! Átváltoztattam, de nem történt semmi. Ugyanolyan volt, mint régen... kegyetlen, és velem sem bánt továbbra sem kesztyűs kézzel. Arról már ne is beszéljünk, hogy gondoskodott arról, hogy ne tudjak rajta fogást találni. Mégis, milyen testvér volt ő? Hűtlen mindenhez, a családjához, csupán merő féltékenységből... vagy én láttam rosszul a dolgokat, és én éheztem túlontúl a figyelemre, amelybe Gareth végül már nem fért be? Fogalmam sincs, de végül is már jelentéktelen abból a szempontból... itt vagyunk. És azt hiszem, készek arra, hogy megküzdjünk egymással szemben.
- Fogócska? Az a te műfajod! - bukott ki belőlem megvetően, szinte köpködve a szavakat, és teljesen szembefordultam vele. Ezúttal miért jött? Most nincs olyan nő az életemben, akit bántani tudna. Nincsen senkim, akire kivethetné a hálóját. Én jövök a listáján? - Ezúttal miért jöttél... testvér? - kérdeztem szinte undorodva tőle. Ezt is csak ő volt képes kiváltani belőlem. - Meg akarsz ijeszteni? Már mindenkit megöltél, aki fontos lehetett volna nekem.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jún. 02, 2015 10:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Tristan

Szociopata vagyok. És akkor mi van? Én így szeretem magam, így szeretek élni. Legalább van életcélom, ami most ebbe a kis városba hajt. Nem is értem, miért, merthogy itt semmi nincs. Bár az is igaz, hogy csak néhány órája érkeztem meg.
Mivel nem tudom, hol kereshetném drága, szeretett, tehát valójában undok, kikészítésre váró öcsémet, így csak az utcákat járom, előbb nagyon kis, majd jó nagy szerencsével. Pedig ezt általában én kovácsolom magamnak, nem a sors adja. De, hogy finnyás lennék? De nem ám. Azt hiszem, ez jó buli lesz...
Tristant követem, tisztes távolságban, de nem rejtőzködve, hiszen ez úgyis teljesen felesleges lenne. Nevem hallatán egy cseppnyi önelégült vigyort is megeresztek, a szememben pedig kigyúl az a bizonyos tűz, hiszen a játék elkezdődött.
- Szia, Öcsi!
Nyomom meg az utolsó szót, tele gúnnyal és iróniával. Hát igen, sosem voltam komplett, a tapintat, udvariasság pedig életem mindössze néhány másodpercében jön elő, de akkor sem tart tovább fél pillanatig.
- Mondd, hogy megint kínálsz nekem fogócskára alkalmat...
Hangom szinte kérlelő és csak remélni tudom, hogy nem akar faképnél hagyni. Bár ha ezt akarná tenni, csak nyugodtan, úgyis utolérem, de naaaa. Azért valljuk be, az nem olyan nagy buli...
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Keresem :
-
Kedvenc dal :
born to die
Tartózkodási hely :
mystic falls ⊂
Humor :
really hot ⊂



A poszt írója Tristan Raymond
Elküldésének ideje Kedd Jún. 02, 2015 6:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

gareth & tristan
you found me... again

[You must be registered and logged in to see this image.]
Zsebre vágott kézzel indultam el haza a bári jelenet után. Értem én, hogy döglenek értem a nők, de azért ez már tényleg túlzás! A két csaj úgy nézett ki, mintha nem láttak volna még élő férfit, és szívesen megnéztem volna egy vad cicaharcot kettejük között, de jobbnak láttam inkább megigézni mindkettőt, hogy hagyják rá. Majd legközelebb... amúgy is, ez az egész élet itt már kezd fásulttá tenni. Nem volt még rá példa, hogy ennyire unatkozzam valahol. Igaz, ez most egyáltalán nem azért volt, mert nem lett volna mit tennem... csak meglepett, hogy végre nincs mitől félnem. Ha nem nézek mindig a hátam mögé sem akarnak rögtön megölni. Nincs őrjítő bátyj a lábnyomaimban, és ez hatalmas segítség. Mióta elengedtem Samantha-t, könnyebben élem meg ezeket. Már nem kell őt féltenem. Szerencsére. Könnyebben ment mint gondoltam. Évszázadokig keresni valakit, közben más nőkkel kezdeni... majd egyszerűen lemondani róla.
Lépéseket hallottam, mire felsóhajtottam, és hátrafordultam. Talán nem kellett volna...
Mintha ráérzett volna, min gondolkodtam... Ez a valóra vált rémálom. Egy kegyetlen, leírhatatlan lidércnyomás. Ha tehettem volna, most csipkedni kezdtem volna magamat, hogy ébredjek fel végre... valahogyan... mert ezt nem fogom tudni elviselni még egyszer. A rohadt, tetves életbe, mit keres itt már megint?!! Legszívesebben ordítani tudtam volna a fájdalomtól, a dühtől, a keserűségtől, melyet mindig éreztem, mikor végignéztem a saját tulajdon testvéremen. Egyszerűen... fájt. Bántott... amit mindig is tett... és biztosan nyomós indoka volt arra, de még egyszer sem volt lehetőségem szemtől szemben megkérdezni, hogy miért tette? MIért vagyok én az örökös célpont? Csak azért, mert ő egy bolond idióta? Egy bolond vámpír? Egyszerűen... nem értek semmit. Pedig nem mondanám magamat valami okos embernek.
Szemem előtt megjelent az a régi kis móka... a játék, melyet kisfiúkként a szüleink birtokán közkedvelten játszottunk. Fogócska, bújócska, a szolgáink pedig mosolyogtak, vagy éppen nevettek rajtunk. Kétségtelen, hogy akkor még minden olyan jó volt... de aztán nőni kezdtünk... kamaszodtunk... férfivá érettünk... és minden köddé vált. Egyszerűen... köddé. Nem volt többé kisfiú sem ő, se én. Csak voltunk. Felnőtt, fiatal férfiak, akik várnak arra, hogy apjuk meghaljon, és rájuk hagyjanak mindent.
- Gareth? - kérdeztem halkan, szinte teljesen berekedve.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 26, 2015 10:44 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next



 

THEO & MERINDA
Elvetettem a sulykot, de nekem két alapvető hibám volt: vagy egyszerűen nem éreztem, hogy hol a határ, vagy nagyon is éreztem, de őszintén szólva rohadtul tojtam rá, magas ívben. Azt hiszem e pillanatban az utóbbi játszott nálam tekintve, hogy a nemtetszésüket kinyilvánítók felé laza fakkot mutattam és nyomtam tovább ami a csövön kifért. Valahogyan le kellet vezetni a feszkót, és jelen állás szerint erre a legjobb módszer ha kiéneklem magamból. Mondjuk  lehet nem az utcán kellett volna ezt csinálni hanem ahogyan mások, a fürdőszoba rejtett magányában, de ott meg egyenesen utáltam kornyikálni, visszhangzott az egész. Mindenki esküszik az akusztikára, egy francokat, ne dobálja vissza a fal a saját hangomat, elég ha belülről hallom mennyire fergetegesen jó vagyok.  Szóval azt hiszem órákig képes lettem volna még folytatni ezt, és látva, a csutkára feltöltött aksit, a lejátszóm is bírta volna még, ellenben bevallom hősiesen azért kicsit mégis féltem, hogy ha nem is a nemzetvédelmiseket, de a rendőrséget kihívják rám. Mondjuk élveztem volna a bátyám ábrázatának látványát, amikor hajnal kettőkor valami csinibaba mellől rángatják ki, hogy rohadt nagy gáz van. Ott csücsülök előzetesben. De nem ám valami egetrengető bűncselekményért, hanem csendháborításért. Istenemre épületes látvány lehetett volna. Én bűbájos, ártatlan pillantásokat vetek rá, ő meg azzal a hűvös, mások által látott nyugalommal cibálna el onnan. Hogy után mit kapnék az akciómért az már mást tészta, de bármikor megismételném, komolyan. Azt hiszem az volt az én alapvető problémám, hogy már korábban sem ismertem a mértékletességet és mindig ez sodort bajba, ahogyan most is. De bizony én senki kedvéért nem fogok megváltozni, még akkor sem, ha az olyan mint ez a ködből felbukkant, engem fiatalon infarktusra kényszerítő srác szarkasztikus humorral teletűzdelt szövegéből is kitűnik, miszerint finoman szólva is díjazandó lenne ha bekussolnék. Mikor abbahagytam a kedvéért az éneklést (miért is érdekel engem egy vadidegen véleménye?) hallottam, hogy ellentétes reakciókat váltok ki egyesekből. Van aki örül – azt hiszem ők tették ki az elsöprő többséget- és volt aki sajnálkozott, mert szerinte igazán folytathatnám, közbeékelve valami mást is semmint Freddy. Na a tracklist-emről le lehet koccolni, a műsort én állítom össze, ha nem tetszik be lehet szállni. Azt hiszem az első mondatával elásta magát előttem, ahogyan szerintem én a kis előadásommal előtte. A vicces amúgy az egészben az volt, hogy mióta ebbe a városba jöttem mindenkivel keményen összerúgom a port. Mi van, itt senki nem vevő egy kis extravaganciára? Hogy lehet egy város ilyen k*rva unalmas és besavanyodott, holott még egyetem is van a közelben. Nyüzsögnie kellene itt a buliba igyekvő egyetemistáknak, az agyukat eldobó középsulis  faszagyerekeknek, meg az extra tartozékos cukibarbiknak. Helyette csak ezek az elégedetlenkedők vannak, meg ez a srác, aki olyan komoly….apám… mintha a múlt századból itt maradt erénycsősz lenne, nulla humorérzékkel megáldva. Kicsit értetlenül néztem rá, nagyjából olyan nézéssel mintha most láttam volna egy ismeretlen eredetű ürhajóból kiszállni, és keresném rajta az idegen civilizáció nyomait.
– Te a Queen zenéjét nevezed förtelemnek? Hallod öreg, te hol éltél eddig, gödörben? Úrrriiiisten!- emelem az ég felé a szemeimet, és meg is forgatom, jó sokszor, mert nagyon nem csípem azokat akik a klasszikusokat nem képesek értékelni. Jó, vágom én, hogy nem az én cover-em a legépületesebb a zenemegosztók amúgy is tele vannak önjelölt Freddy-kel, de azért annyira tán csak nem volt szörnyű. Vagy de? és a tetejébe még fenyeget is. Ahha, szóval ő ma spenótot ebédelt, az kár mert én meg nem. Nagyon nem díjazom ha valaki velem akar keménykedni, de mivel nem vagyok egy díjbirkózó nem fogok bele menni a kinek van nagyobb játékba. Neki amúgy is nagyobb, az enyémtől mindenképp, merthogy neki van nekem meg nincs. Azt hiszem a zene egy kicsit az agyamra ment mert a gondolataim elszaladtak velem, szóval fogtam magam és a kocsim felé indultam, zsebrevágva a telefonomat és megint nekitámaszkodtam.
– Na jól van öreg lehet tovább araszolni, és engem békén hagyni, úgy az elkövetkezendő örök életre.- intettem a kezemmel is mellé, majd minden figyelmemet a továbbiakban a telefonomnak szenteltem, és vártam, hogy a cimborám megérkezzen végre. Hogy ő mit csinál azzal már őszintén szólva nem sokat foglalkoztam.


Note: || Muzzak:Black Velvet || Ruha:  || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
Kedvenc dal :
Free to change your Mind from Regency Buck
Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
Humor :
Szarkasztikus



A poszt írója Theodore Ray
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 25, 2015 3:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Miért is ne választhatnám a könnyebb utat? A könnyebb utat, amit Bojana tárcán kínál nekem, és mindössze annyit kéne tennem, hogy hallgatok rá, és kieresztem, azt, ami igazából lakozik bennem. De mit eresztenék ki magamból, mit engednék szabadjára, ami bennem lakozik? A vámpír oldalamat vagy a vérfarkast? Vagy pedig hagyom azt, hogy a bennem élő, és küszködő ember uralkodjon továbbra is? Egyáltalán ez én vagyok? Úgy értem, mindent, amit eddig tettem életembe, azért tettem, hogy válaszoljak az engem ért sérelmekre, hogy megmutassam, hogy jobb vagyok azoknál, akik bántottak, az évek alatt, vagy szimplán csak azért, mert azt szerettem volna, ha végre elfogadnának, és tudnám, hogy hol a helyem a világban. Igyekeztem kedves lenni, és jószívű másokkal, még ha a mogorva magamnak való természetemen nem is tudtam teljesen felülkerekedni, de tényleg igyekeztem. Szereztem is barátokat, és most úgy néz, ki, hogy végre párom is van, de mégse érzem teljesen úgy, hogy tartozom bárhova is. Nem vagyok vérfarkas, soha nem is tartoztam közéjük, mert az átváltozáson kívül semmi sem kötött hozzájuk, nem vagyok vámpír sem, és soha nem is voltam az teljes egészében, mindössze csak a kevert vérem okán van bennem a vámpírokból, de ez is elég volt ahhoz, hogy a rossz vérüktől örököljem a nem túl vonzó személyiségjegyeiket is. És végül nem vagyok Hibrid sem, mert már az elejétől fogva ódzkodtam tőlük, és idegenkedtem mindentől, amit képviselnek főleg pedig attól, amit Bojana, és Klaus képviseltek. Mégis belementem az átváltozásba, mert azt reméltem, hogy ha Hibriddé válok, akkor végre megszabadulok a telihold, és talán az egész vérfarkas mizéria problémájától. Ha úgy nézzük ez sikerült is, csak éppenséggel sokkal rosszabb bajok szakadtak a nyakamba, és kezdem úgy érezni, mintha csak egy kilátástalan szélmalom harcot vívnék saját magammal. Azzal a felemmel, aki lehet, hogy talán igazából ÉN vagyok. Néha kicsit úgy érzem, mintha próbálnám elfojtani, saját magamat, azt, aki igazából vagyok. Csak, hogy fogalmam sincs arról, hogy ki vagyok igazán. És ha, az vagyok, aminek Bori szeretné, ha az lennék, akkor nem is biztos, hogy akarom, hogy önmagam legyek. Vagy mégis...?
Milyen lennék akkor? Azt tudom, hogy mi az eredménye annak, ha átváltozom, a tudtom, és az akaratom nélkül. De sose tudtam meg eddig, hogy hogyan is viselkedem akkor. Csak egy dühöngő fenevad vagyok, mint a legtöbb vérfarkas, amikor alakot vált köztük régen én is, vagy pedig kegyetlen akár Bojana vagy talán még annál is rosszabb? Nem tudom. Ha engednék, akkor Kendra-t örökre elveszíteném, és azt nem akarom. De félek, hogy talán még arra is kényszeríteném, hogy Ő váljon Hibriddé. De félő, hogy akkor Bojan avagy Ő megölné a másikat. Vagy pedig Kendra nem állna ellen, és sokkal könnyebben betagozódna az új rendszerbe, az új életébe, mint én, és sokkal könnyebben megtanulná kezelni az új képességeit. Még az is lehet, hogy a legjobb barátok lennének Bori-val. Ketten már könnyen rávennének, hogy ne küzdjek tovább. De ha nem tenném, akkor biztos, hogy Kendra összeomlana, ha még egyszer megszakadna kettőnk között a kapcsolat. Vagy pedig én. Az eredmény ugyanaz lenne. De még így is lehet ez a végkifejlet. Kendra akárhonnan is nézem, bár vérfarkas, de csak egyszerű halandó. És sajnos már nem egyszer került bajba, egyszer pedig meg is halt. Mi a garancia arra, hogy ez nem történik meg újra, és nem veszítem el? Mi a biztosítéka annak, hogy nem pont miattam esik baja? Azt hiszem, azt képtelen lennék elviselni. Beleőrülnék, vagy pedig ámokfutásba kezdenék. Mindkettő esélyes. Néha belegondolok, hogy mi lett volna, ha nem találkozom újra Kendra-val. Azt hiszem talán már beadtam volna a derekamat Bojana-nak, és vele élném azt az életet, amit Ő szeretne, hogy éljünk. A lehetőség megvolt én mégis Kendra-t választottam, és nem bántam meg a döntésemet. De az biztos, hogy Borit bántani fogja a döntésem. Félek tőle, hogy túlságosan is. De ez egyenlőre, a jövő zenéje...
Nem tudom mi ez az eget verő, dobhártyaszaggató kornyikálás, de az biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek nem tetszik. Hallom, ahogy többen is kiáltoznak nem egy közülük a legkülönfélébb bűnüldözési vagy rendfenntartó szervvel, és hogy őszinte legyek meg is tudom érteni. Hallottam már pocsék énekeket amióta a Cafe felett rakom, de ez biztosan benne van a top 10 legborzalmasabban. Persze néhányaknak tetszik az előadás, de szinte itt érzem a piaszagot az orromban, és az alig forgó nyelvük sem épp a legnagyobb józanságra utaló jel. Nemsokára, az is feltűnik, aki az egész macskanyekergésnek az okozója: fiatal, vörös hajú lány, talán még nálam is fiatalabb. A kinyújtott középső ujjat látva, amelyet az egyik hozzám hasonlóan vélekedő emberke felé mutat, egészen biztossá válik, hogy jóval szemtelenebb, mint én. Mondjuk, én alapból nem rendeznék ingyen cirkuszt az utca közepén mások rovására, de Kendra sem tenne ilyet, és szerintem még Bojana sem vetemedne ilyesmire. Eddig se volt jó a hangulatom, de most érzem csak igazán, hogy kezdek alaposan kijönni a béketűrésemből. Amikor közelebb lépek hozzá fel sem tűnik neki, annyira el van foglalva, én pedig érzem, hogy nem ivott, ami az egészet csak még lesújtóbbá teszi.
Elégedetten tapasztalom, hogy legalább megijesztenem sikerült. Felhúzott szemöldökkel állok előtte, amint figyelem, ahogy végre sikerül rávenni, hogy hagyja abba a kornyikálást. Hallok néhány köszönetnek szánt morgást körülöttem, és pár szitkot is a részeges emberekék felől, akinek még ez a fajta szórakozás is bejött. A száján, kis híján kiszaladó szitok nem lep meg, ahogy az utána érkező felháborodás sem.
- Bár megtehetném...De a törvények sajnos rám is vonatkoznak. - felek szigorú, feszült hangon. - És ezt a förtelmet írd le inkább, minthogy folytasd ezt az emberiség ellenes bűntettet, amit te minden bizonnyal éneklésnek titulálsz. - Az arcán szétterülő vigyor, a széttárt karok, és a vállvonogatás mindenkori jele annak, hogy nem szándékozik, abbahagyni az eddig folytatott tevékenységet vagy pedig nem érzi úgy, hogy ezzel bárkinek is gondot okozna. Az én esetemben pedig az összeszűkülő szem, az egyenes vonallá merevedő száj, és az összeráncolt szemöldök a mindenkori jelei annak, hogy fogytán az amúgy mindenki által kiapaszthatatlannak tartott türelmem.
- Ha ez egy szabad ország lenne, már rég elkapart volna valaki az egyik hátsó kertben. - sziszegem, magamat is meglepve a saját szóhasználatommal. Túlságosan is nagy az esély arra, hogy az eddigi felgyülemlett feszültség kitörőfélben van. Vajon Bori vagy egy másik hibrid, hogy cselekedne egy ilyen helyzetben? Ohh igen...ha nem lenne ennyi szemtanú kitörnék a nyakát, ha lennének akkor megigéznék. Én egyiket sem fogom megtenni, bár nagyon nagy a kísértés. - Mindegyikkel együtt. úgyhogy szépen szeretnélek megkérni, hogy ne folytasd, és keress más elfoglaltságot, mert hihetetlenül nagy szívességet tennél nagyon sok élőlény idegrendszerének. - Igyekszem higgadtan, és tőlem valamint a helyzettől telően udvariasan kérni a lányt, hogy fejezze ezt be. Ha ez nem működik, akkor még mindig megigézhetem, bár az ilyesmit még sose próbáltam. Viszont egyszer mindent el kell kezdeni nem igaz? Biztosan nem lehet olyan nehéz.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 14, 2015 1:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Theo & Merinda
EGY BALUL SIKERÜLT ESTE


A hangerőm növelése egyenlő volt a magabiztosságom egyre erőteljesebb megnyilvánulásával, és egy idő után már nem a játékkal voltam elfoglalva...kit érdekel a hercegnő meg a gyémántok amikor éppen próbálom levezetni a bennem lévő feszültséget? Francnak kell nekem régi képeket nézegetni a telefonomban csak mégjobban felzaklatom magam tőle, és akkor jön a depi meg a mindenféle rossz hangulat, afelett keseregve, hogy mekkora egy barom vagyok, hogy még csak meg sem hallgattam. Minek, mire lett volna az jó? Kimagyarázná, mert beszélni azt nagyon tudott, legalábbis ami a magyarázkodásokat illette. Nem mintha én nem lettem volna nagy dumás, talán pont ezzel fogott meg, meg azzal a lehengerlő pillantásával. Na ne már, valahogyan ki kell űznöm a fejemből és erre a legjobb alkalom volt a ma esti buli, amit úgy látszik Málna sem akart, ezért is ment gallyra a zár, és ezért voltam most itt nagyjából egy fél buli hangulatát hozva az esti fényben fürdőző utcán. Mert erre volt szükségem, mert ez volt az ami képes volt visszazökkenteni és azzá a lánnyá tenni, aki mindig voltam. Én nem az a fajta vagyok aki magába zuttyan és heteken át kesereg azért mert dobták, nagy dolog. Persze az volt, és csak magamat áltatom ezzel a bulizással, meg azzal, hogy próbálok mindent kitalálni, csakhogy ne kelljen rá gondolni. Még mindig arra gondoltam amit Liam, mondott...bár szerintem neki hinni főleg annyi sör után épületes bagy baromság. Hogy itt van a városban mert látta őt méghozzá a Grillben. Na perszeeeee....majd éppen ide fújja az óceáni szél Petert vagy a lelkiismerete vezeti. Hülye lettem volna elhinni, de azóta mióta beletette a bogarat a fülembe ez az idióta azóta egyfolytában ezen pörögtem és nehéz volt lelőni. Akkor kerültek elő megint a telefonomból a közös képek, és egy idő után azt vettem észre, hogy a hülye muffin recepteket bújom a neten. Le kellene már erről a témáról kattanni, de az igazság az, hogy azért ez nem volt ilyen egyszerű. Felejteni? Na ja, meg ahogyan azt a kis vörös buksim elképzelte. Megráztam a fejem, és közben újra hangosan vonyítottam a refrént, már szinte berekedtem, de jót tett én mondom kiűzte belőlem a feszkót, és egészen felpezsdített. Amikor vége volt a számnak, akkor kezdődött előlről, és én megint nekiálltam annak, hogy még a motorháztetőre is csapjak, mint a hátsófelét ütögetném meg az autómnak. Ekkor hallottam meg az egyik házból annak a sipákoló szipirtyónak a hangját aki rendőrökkel meg még magával az elnökkel is megfenyegetett, szerintem ha így folytatom a nemzeti gárdát is kihívja rám, de nem érdekelt jelen pillanatban semmi. Ha fel vagyok pörögve valahogy mindig így működtem. Csodálom, hogy ebből még komolyabb bajom nem lett,  tekintve milyen istentelen hamis tudok lenni, amikor már a könnyeimtől fuldokolva szoktam énekelni. Mert hát ez is előfordul időnként, főleg ha azt a bizonyos számot meghallottam, amit most is, amikor véget ért a lejátszómban Freddy....héééé hova tűnt és ki kérte ide Robbie-t? Na ebből még baj lesz. Még az előző pörgős nóta hatása alatt, beúszik ez a zeneszám engem megrohannak az emlékek, amik túl jók ahhoz, hogy meglássam bennük a rosszat, hogy ez is hazugság volt, mint minden más. Mondott nekem egyáltalán egyszer is igazat? Szeretett? Hülye ostoba liba, perszehogy nem! Na jól van legyen az "Angel" még akkor is ha arra a megveszekedett szép reggelre kell gondolnom amikor a fülemre tette a lejátszót és meghallottam miképpen kúszik be egészen az én egyébként nagyon is romlott és hiszékeny lelkemig ez a dallam, és eskübecsszó mondom régen éreztem magam annyira nyugalmas állapotban. És én akkor...de tényleg most komolyan akkor igaznak éreztem a refrén első pár sorát. Én akkor tényleg szerettem őt, úgy igazán, azon a reggelen, még ha nem is mondtam sűrűn, még ha néha el is bohóckodtam a dolgot. Nem ment nekem mindig kifejezni az érzelmeimet vagy beszélni róla, gyakran elhülyültem, de akkor is tudnia kellett, hogy igaz az a pár sor, hogy nem számít nekem, hogy jó a hangulata vagy éppen rossz én akkor is ott leszek neki.
A morning with Peter  Fütyül

*And through it all she offers me protection
A lot of love and affection
Whether I'm right or wrong


És amikor kinyitottam a szemem, és kicsit hunyorogtam az első napsugarak hatására a kezével csinált nekem napellenzőt...na neeee....ezt nem szabad erre nem lehet gondolni, Merinda térj már végre észhez, és tessék szépen Robbie gyönyörű hangját leállítani a lejátszóban! Minden volt neked? Na jah, csak éppen ez visszafelé nem volt igaz! Kisasnyám láss már világosan! Treníroztam magam komolyan már csak az aportfa hiányzott a számból, amire Peter neve volt felvésve. visszatérni a tánchoz, meg elfelejteni a szipirtyót, és csak azokra hallgatni akik az ablakban csápolnak neked egy üveg sör vagy valami töményebb társaságában. Ingyen műsor voltam jelenleg, de ez számomra is egy élmény volt, sőt nagyon élveztem, hogy egy kicsit most magamért figyelnek rám, mégis meg tudok maradni a sötétben. Megálltam és a listából előkerestem újra a Queen számot, és megint elkezdtem a fejemmel bólogatni az első taktusokra, aztán egyre intenzívebben és megint belekezdtem, a lábammal ide oda ugráva és megállva riszálva a fejemmel head-bangeltem is párszor. Épületes látvány lehettem komolyan, valaki az éjszaka közepén egy amúgy már oldtimer kategóriába sorolt kis bogárautó mellett üvölti, hogy őt ugyan senki ne állítsa meg, miközben éreztem, hogy az előző zeneszám hatására a torkomban még erőteljesen ott a gombóc. Miért hiányzik ilyen mocskosul és miért nem vagyok képes felhőtlenül jól érezni magam? Mit kell ezen agyalni annyit? Veszélyes volt jelenleg velem, mert nagyon hullámzó volt a hangulatom, ahogyan mostanában az volt, mióta Liam elejtette azt a mondatot, hogy Petert látta a Grillben. Jó, nem mondom utána jó párszor csak úgy "véletlenül" megfordultam ott, de persze nem találkoztam vele, hogy találkoztam volna már? Liam amúgy is csak a gépemen turkálva talált pár közös képet, akár össze is téveszthette mással. Naná, hogy így volt. És utólag visszagondolva amúgy sem lett volna jó ötlet összefutni, amilyen hangulatban voltam ki tudja milyen eszement cirkuszt csapok ott helyben.
Hallottam, hogy nem messze csapódik egy vaskapu, és egy idősebb férfihang azzal fenyeget meg, hogy most már egyenesen az FBI-t hívja rám. Szerintem a Moszad és az MI5 is jöhet ha már itt tartunk nekik is szívesen énekelek. Kecsesen és roppant nőiesen megemeltem a kezem és a középső ujjam az ég felé emelve tudattam az öreg fószerral a véleményem, már készültem, hogy be is szólok neki, amikor valami a vállamhoz ért, én meg sikítva akkorát ugrottam, hogy ha nagyobb a súlypont emelkedésem szerintem belecsimpaszkodhattam volna szentpéter kislábujjába is.
- Mi a faaaaa..zzzzziiiii!?- elharaptam a káromkodás végét, és hirtelen megpördülve téptem ki a fülemből a fülhallgatókat értetlen és kissé dühös pillantásokat vetve a másikra.
- Mi francot ijesztgetsz? Ki akarsz nyírni? Nem bocsi csessze meg...mi mit írjak le?- a rémülettől nagyon lassan esett le a tantusz, hogy a srác nem csak tisztes távolból próbált csitítani, hanem vette a fáradtságot, és teljes életnagyságban...hát fogalmazzunk finoman hozta rám a frászt. Vigyorogva tártam szét a karomat és félrebillenő fejjel vontam meg a vállam.
- Ez egy szabad ország mindenki olyan szabadon énekel és rémüldözik ahogyan szeretne, és mindenki más meg szabadon ijeszti halálra a másikat. A dallal van gondod, a hangerővel, vagy a hangommal? Vagy ezzel az isteni kombóval úgy együtt mindenestől?- már vigyorogtam és megkönnyebbültem. Csak tudnám mitől? Azt sem tudom ki ez a csóka itt velem szemben! Éééééés ha valami szadista sorozatgyilkos? Hát akkor bizony aranyanyám megszívtad, de nagyon!

* Fordítás:
És mindezen át ő nyújt nekem védelmet
S rengeteg szeretetet, törődést
Mindegy, hogy jó vagy rossz vagyok


Black velvet • megjegyzés:   :uj:   • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
Kedvenc dal :
Free to change your Mind from Regency Buck
Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
Humor :
Szarkasztikus



A poszt írója Theodore Ray
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 13, 2015 1:15 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Nem nagyon figyeltem senkire, és semmire sem csak mentem mintha muszáj volna. Valamilyen szinten az is volt. Most egyszerűen nem bírtam volna egyszerűen egy helyben topogni vagy ülni. Nem ez most nem olyan volt, amikor egy vizsgára, vagy dolgozatra tanultam vagy éppen beadandót írtam, és ahhoz gyűjtöttem anyagot. Olyankor mindig sikerült tökéletesen ellazulnom, és szinte kizárnom a világot, hogy csakis egyes egyedül arra koncentrálhassak, amire kell. És ilyenkor sokszor órákra is képes voltam elmerülni az ilyesmibe, és sokszor, ha valaminek nekiálltam mondjuk kora délután, már csak arra figyeltem fel, hogy besötétedett időközben. Apropó most is beadandót kellene írnom a Bosin-háborúról, arról a Japánban dúlt polgárháborúról, ami végett vetett a Tokugava-sógunátusnak, és lehetőséget adott a császári hatalom visszaállítására ezzel elhozva a Meidzsi-restaurációt. Persze nekem leginkább magára a háború lefolyására, és a fegyverekre kell koncentrálnom, és mégis néha nem tudom nem megtenni, hogy nem próbálok párhuzamot vonni a mi polgárháborúnk, és a japánoké között. Az biztos, hogy a miénk sokkal véresebb volt, és sokkal több áldozatot követelt, mint a Bosin-háború, ahogy az okok is némileg különbözőek voltak. De, ami miatt a téma sokkal mélyebb nyomot hagyott már bennem most is, és ami miatt nem vagyok képes a témájában írandó beadandó írásával elterelni a gondolataimat Bojana-ról, és Kendra-ról, azok az álmok. Igen, már ezzel kapcsolatban is álmodok. Ijesztő, és lassan fél az ember elaludni. Ezek, az álmok már nem olyan véresek, és brutálisak, mint az Aranyhorda időszakából származóak, de sajnos ezekből sem harmónia, és szeretet árad. Itt is csak ugyanazokat látom, mint máshol: csatákat, mészárlásokat, halált. Emlékek a Bosin-háborúról, és valamelyik szamuráj lázadásról, talán a Szacumairól. Van amikor néhány évszázadot visszaugranak az álmok egészen az 1200-as évek második feléig amikor Kubiláj kán megpróbálta elfoglalni Japánt. Az egész olyan mintha az álmok egy kirakós játék darabjai lennének, amikből nekem kell kiraknom az egész történetet. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt szeretném elérni. Eleve nem is akartam ezeket az álmokat, és nem is tudom, hogy miért látom őket. Azt se tudom eldönteni, hogy valóságosak-e vagy csak én képzelem őket. És mégis, annyira valósághűek, nem tudnám elhinni, hogy ezek nem történtek meg valamikor régen, és, hogy az, aki az álmaim főszereplője nem létezett. Az arcok közül vannak, amelyek változnak körülötte, de vannak, akik mindig körülötte vannak, vagy csak visszatérnek időnként, de élnek. Dzsamuka. Ez a neve a férfinak, akinek az "álmait" vagy emlékeit látom. Sokat még nem tudtam kideríteni az álmokból, de az biztosnak tűnik, hogy valamilyen kapcsolat fűzi Batu kán-hoz, és a Mongol Birodalom-hoz, és mégis erre nem találtam írásos adatokat, de ez nem bizonyítja, azt, hogy nem létezett. Ha minden igaz mindössze századosi rangban szolgált a mongol seregben, és így nem meglepő, hogy nincsenek róla írásos adatok főleg, hogy ha minden igaz, akkor valamiféle személyes ellentéte volt Batu-val. Két felesége is volt, egy orosz bojárlány, és egy volt horezmi rabszolga, és az álmok szerint mindkettő a közelében maradt, legalábbis legutóbb is szerepeltek az egyik Japánról szóló álomban. Már arra is gondoltam, hogy talán vámpírok. Ez megmagyarázná, hogy miért szerepelnek ők a különböző sokszor több száz év időkülönbséggel, és más kontinenseken játszódó álmokban. Bori egyszer, azt mondta, hogy az erős vámpírok képesek az álmokat is befolyásolni, de még ez sem ad választ minden kérdésre. Miért pont én? Miért pont nekem kell látnom ezeket a dolgokat? Hisz nincs semmi bizonyítható kapcsolat közöttem, és ezek között az emberek között. Vagy csak én próbálom magamat erről győzködni? Nem tudom. Apám családjáról semmit sem tudok szinte, de anyáméról még annyit sem. Egyedül az a papír cetli van, amit valaki eljuttatott hozzám a nevével, és a címével. Nadya Tymirjazev. Erről a névről bárki azt hihetné, hogy anyám nem is amerikai, hanem orosz volt. Mindenesetre a családnevének utánanéztem, és bár csak sejtettem, amikor a kezembe került a lap első alkalommal, de aztán bebizonyosodott, hogy a neve tényleg eloroszosodott tatár. Már az a képtelen gondolat is megfordult a fejemben, hogy talán ennek a Dzsamukának lehetek valami kései leszármazottja. Viszont ez egyszerűen képtelenség. Legalábbis a bizonyítása mindenképpen az. 800 év távlatából, hogyan lehetne bebizonyítani, hogy őt, és engem rokoni szálak fűznek egymáshoz? Szerintem sehogy. Persze azt is megtehetném, hogy elmegyek a megadott címre, és magát anyámat kérdezem meg erről, és még sok minden másról is...De félek, hogy ez az egész csak egy jól felépített csapda, és csak arra vár valaki vagy valakik, hogy én szépen belesétáljak. Igaz lehet, hogy csak nekem van üldözési mániám, és talán Bojana-ra kellene hallgatnom, de Ő nem tud az álmokról. Kendra pedig tud az álmaimról, de arról nem, hogy anyám neve, és címe a kezemben van. Elmondhatnám neki, de egyenlőre még nem, amíg nem rendezzük a kettőnk viszonyát, főleg, hogy az biztos csak olaj lenne most a tűzre, ha megtudná, hogy Bojana erről már régóta tud, de neki meg nem mondtam el. Ami most a legkevésbé hiányzik az még egy vérre menő veszekedés Kendra-val. De ha eljön az ideje, akkor neki is azt mondom. Rossz érzés, hogy pont tőle nem tudok ebben az ügyben tanácsot kérni most. Valószínűleg Ő is csak ugyanazt mondaná, mint Bojana, hogy keressem fel anyámat. De ha elmondanám neki, hogy félek tőle ez az egész csak csapa, akkor már viszont Ő is el akarna jönni, mert féltene engem. Én viszont meg Őt féltem, és nem akarom, hogy bármi baja is essen, az én hülyeségem miatt. Viszont akkor megint oda lyukadtam ki, hogy nem kellene neki elmondanom, azt, amit tudok. De nem akarok hazudni annak a lánynak, akit szeretek, és aki a legfontosabb személy az életemben, bár ha megkockáztatom, az egész eddigi életemben Ő a legfontosabb személy. Akárhogy is, de az álmok miatt kutyaszorítóban vagyok, és ami még rosszabb egyre inkább kihatnak az egész életemre, az által, hogy nem merek sokat aludni, ráadásul kezdem úgy érezni, hogy lassacskán teljesen megőrülök. És ez nem mehet így tovább. Véget akarok neki vetni egyszer, és mindenkorra. Bármi áron…
Az ilyen gondolatokba teljesen bele tud felejtkezni az ember, és gyaorlatilag az sem nézi, hogy merre megy, azt sem veszi észre, ami az orra előtt van. Én is voltam egy közeledő fával az utca mentén, és kis híján le is fejeltem, mint vasorrú bába a patkó mágnest, de az utolsó pillanatban észhez kaptam, és egy profi kaszkadőrt megszégyenítő mozdulattal végül sikerült kikerülnöm így az sem az orrom, sem más egyéb testrészem nem szenvedett semmiféle károsodást. Egy pillanatra megfogadtam, hogy jobban odafigyelek, de szinte azonnal vissza is süllyedtem a gondolataim közé, és haladtam tovább zavartalanul egészen addig amíg…~Jesszus mi ez? – hördülök fel magamban, amikor egy nem éppen fülbemászó dallam szétkerget minden értelmes gondolatot a fejemben, már az utca sarkáról. Miután feladom a próbálkozást arra, hogy visszatérhessek a gondolataimba, fogcsikorgatva próbálom felkutatni a zaj forrását. Nem is kell sokáig keresgélnem…Elképedve bámulom, ahogy egy vörös hajú lány énekelve, „táncolva” ugrál körbe-körbe egy kocsit, ami több mint valószínű, hogy az övé. El is indulok feléje lépteimet megszaporázva. Nem mintha bármi bajom is lenne a karaoke-val, azon kívül, hogy ki nem állhatom alapjáraton. Sajnos a Café-ban szoktak tartani, és egy két hangosabb vendég a lakásba is felhallatszik, de ezért még sose szoktam szólni. Most viszont kifejezetten zavar, és a kiáltásokból ítélve nem én vagyok az egyetlen ember a környéken. Alig pár sarokra van a régi ház, csodálkozom, hogy eddig nem hallottam meg. Ha alapjáraton nem figyel fel a közeledésemre, akkor finoman megkopogtatom a vállát, hogy rám figyeljen. – Bocsi. De megtennéd, hogy inkább leírod? - Tényleg nem így akartam, hanem sokkal diplomatikusabban, de sajnos jelenleg nem tudok olyan türelmes lenni, mint szoktam. Mindenesetre, ha arcomról nem is, de a hangomból érezheti, hogy egy csöppet feszült vagyok.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 10, 2015 3:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Sarah && Charlice

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
friends are always by your side

Ez a lány saját magamra emlékeztet. Nem mintha annyira vén lennék, hogy nosztalgikus gondolatok jelenjenek meg a fejemben, de amikor ránéztem néha előfordult, hogy magamat láttam. Külsőleg persze semmiben sem hasonlítottunk, csak annyiban, hogy mindkettőnknek volt teste és arca, de a szemszínünk, a hajszínünk, az arcberendezésünk, az alakunk, mindent különbözött, ami nem akadályozhatta meg azt, hogy barátság alakuljon ki közöttünk. Szerettem az embereket, szerettem megismerni őket, beszélgetni velük, a barátjukká válni, de hajlamos voltam a helyzetemből adódóan sok idiótával és tőlem teljesen különböző személlyel körülvenni magam, ezért is örültem annak, hogy Sarah-val ilyen jól megértjük egymást. Közös hobbi, előtte még nyitva állnak azok a bizonyos kapuk, amelyeken én is könnyűszerrel átszambázhattam volna most is, ha akarnék, de tényleg a legnagyobb örömmel meghagytam volna és átruháztam volna rá ezt a lehetőséget. Sokkal jobban szerettem finomítani más munkáin, egyengetni az útjukat, tanácsokat adni, vigyázni rájuk. Kontrollmánia? Talán. Segítőkészség? Inkább erre szavaznék.
- Úgy hangzik, mint egy tiniszerelem. Egy nagyon, nagyon friss tiniszerelem. - Húzódott szélesebb mosolyra a szám, miközben az áradozását hallgattam arról a fiúról, akivel összejött. Sarah nem csapodár lány, ha így érez, akkor annak alapja is van, de ahogy észrevettem, mintha túlságosan átadta volna magát az érzelmeinek. Lehet, hogy csak én vagyok ennyire óvatos az elmúlt időkben, de én képtelen lennék megengedni magamnak, hogy ennyire belemerüljek egy kapcsolatba érzelmileg... rengeteg sérülést tartogat magában ez a fajta utazás.
- Mindenesetre ragyogsz kislány, a rosszfiú vagy túl jó vagy túl rossz hatással van rád. - Nevettem el magam. Egy pillanatnyi zavart láttam átsuhanni az arcán, ami miatt önkéntelenül is összehúztam a szemeimet, ám úgy voltam vele, hogyha valami böki a csőrét, akkor úgyis elmondja. Hiszen rám tényleg bármiben számíthatott. - Őt is szeretnéd hozni Seattle-be vagy csak te és a géped jöttök? - Kérdeztem érdeklődve.

the nights by avicii

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• remélem nem túl béna (: • by lena

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

Vissza az elejére Go down
 

Mystic Falls utcái

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 12 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls utcái
» Mystic Falls parkja
» Mystic Falls - Grill
» Mystic Falls sikátorai
» The Originals

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3