Share | 

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
Humor :
Szarkasztikus



A poszt írója Theodore Ray
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 25, 2015 3:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

Miért is ne választhatnám a könnyebb utat? A könnyebb utat, amit Bojana tárcán kínál nekem, és mindössze annyit kéne tennem, hogy hallgatok rá, és kieresztem, azt, ami igazából lakozik bennem. De mit eresztenék ki magamból, mit engednék szabadjára, ami bennem lakozik? A vámpír oldalamat vagy a vérfarkast? Vagy pedig hagyom azt, hogy a bennem élő, és küszködő ember uralkodjon továbbra is? Egyáltalán ez én vagyok? Úgy értem, mindent, amit eddig tettem életembe, azért tettem, hogy válaszoljak az engem ért sérelmekre, hogy megmutassam, hogy jobb vagyok azoknál, akik bántottak, az évek alatt, vagy szimplán csak azért, mert azt szerettem volna, ha végre elfogadnának, és tudnám, hogy hol a helyem a világban. Igyekeztem kedves lenni, és jószívű másokkal, még ha a mogorva magamnak való természetemen nem is tudtam teljesen felülkerekedni, de tényleg igyekeztem. Szereztem is barátokat, és most úgy néz, ki, hogy végre párom is van, de mégse érzem teljesen úgy, hogy tartozom bárhova is. Nem vagyok vérfarkas, soha nem is tartoztam közéjük, mert az átváltozáson kívül semmi sem kötött hozzájuk, nem vagyok vámpír sem, és soha nem is voltam az teljes egészében, mindössze csak a kevert vérem okán van bennem a vámpírokból, de ez is elég volt ahhoz, hogy a rossz vérüktől örököljem a nem túl vonzó személyiségjegyeiket is. És végül nem vagyok Hibrid sem, mert már az elejétől fogva ódzkodtam tőlük, és idegenkedtem mindentől, amit képviselnek főleg pedig attól, amit Bojana, és Klaus képviseltek. Mégis belementem az átváltozásba, mert azt reméltem, hogy ha Hibriddé válok, akkor végre megszabadulok a telihold, és talán az egész vérfarkas mizéria problémájától. Ha úgy nézzük ez sikerült is, csak éppenséggel sokkal rosszabb bajok szakadtak a nyakamba, és kezdem úgy érezni, mintha csak egy kilátástalan szélmalom harcot vívnék saját magammal. Azzal a felemmel, aki lehet, hogy talán igazából ÉN vagyok. Néha kicsit úgy érzem, mintha próbálnám elfojtani, saját magamat, azt, aki igazából vagyok. Csak, hogy fogalmam sincs arról, hogy ki vagyok igazán. És ha, az vagyok, aminek Bori szeretné, ha az lennék, akkor nem is biztos, hogy akarom, hogy önmagam legyek. Vagy mégis...?
Milyen lennék akkor? Azt tudom, hogy mi az eredménye annak, ha átváltozom, a tudtom, és az akaratom nélkül. De sose tudtam meg eddig, hogy hogyan is viselkedem akkor. Csak egy dühöngő fenevad vagyok, mint a legtöbb vérfarkas, amikor alakot vált köztük régen én is, vagy pedig kegyetlen akár Bojana vagy talán még annál is rosszabb? Nem tudom. Ha engednék, akkor Kendra-t örökre elveszíteném, és azt nem akarom. De félek, hogy talán még arra is kényszeríteném, hogy Ő váljon Hibriddé. De félő, hogy akkor Bojan avagy Ő megölné a másikat. Vagy pedig Kendra nem állna ellen, és sokkal könnyebben betagozódna az új rendszerbe, az új életébe, mint én, és sokkal könnyebben megtanulná kezelni az új képességeit. Még az is lehet, hogy a legjobb barátok lennének Bori-val. Ketten már könnyen rávennének, hogy ne küzdjek tovább. De ha nem tenném, akkor biztos, hogy Kendra összeomlana, ha még egyszer megszakadna kettőnk között a kapcsolat. Vagy pedig én. Az eredmény ugyanaz lenne. De még így is lehet ez a végkifejlet. Kendra akárhonnan is nézem, bár vérfarkas, de csak egyszerű halandó. És sajnos már nem egyszer került bajba, egyszer pedig meg is halt. Mi a garancia arra, hogy ez nem történik meg újra, és nem veszítem el? Mi a biztosítéka annak, hogy nem pont miattam esik baja? Azt hiszem, azt képtelen lennék elviselni. Beleőrülnék, vagy pedig ámokfutásba kezdenék. Mindkettő esélyes. Néha belegondolok, hogy mi lett volna, ha nem találkozom újra Kendra-val. Azt hiszem talán már beadtam volna a derekamat Bojana-nak, és vele élném azt az életet, amit Ő szeretne, hogy éljünk. A lehetőség megvolt én mégis Kendra-t választottam, és nem bántam meg a döntésemet. De az biztos, hogy Borit bántani fogja a döntésem. Félek tőle, hogy túlságosan is. De ez egyenlőre, a jövő zenéje...
Nem tudom mi ez az eget verő, dobhártyaszaggató kornyikálás, de az biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek nem tetszik. Hallom, ahogy többen is kiáltoznak nem egy közülük a legkülönfélébb bűnüldözési vagy rendfenntartó szervvel, és hogy őszinte legyek meg is tudom érteni. Hallottam már pocsék énekeket amióta a Cafe felett rakom, de ez biztosan benne van a top 10 legborzalmasabban. Persze néhányaknak tetszik az előadás, de szinte itt érzem a piaszagot az orromban, és az alig forgó nyelvük sem épp a legnagyobb józanságra utaló jel. Nemsokára, az is feltűnik, aki az egész macskanyekergésnek az okozója: fiatal, vörös hajú lány, talán még nálam is fiatalabb. A kinyújtott középső ujjat látva, amelyet az egyik hozzám hasonlóan vélekedő emberke felé mutat, egészen biztossá válik, hogy jóval szemtelenebb, mint én. Mondjuk, én alapból nem rendeznék ingyen cirkuszt az utca közepén mások rovására, de Kendra sem tenne ilyet, és szerintem még Bojana sem vetemedne ilyesmire. Eddig se volt jó a hangulatom, de most érzem csak igazán, hogy kezdek alaposan kijönni a béketűrésemből. Amikor közelebb lépek hozzá fel sem tűnik neki, annyira el van foglalva, én pedig érzem, hogy nem ivott, ami az egészet csak még lesújtóbbá teszi.
Elégedetten tapasztalom, hogy legalább megijesztenem sikerült. Felhúzott szemöldökkel állok előtte, amint figyelem, ahogy végre sikerül rávenni, hogy hagyja abba a kornyikálást. Hallok néhány köszönetnek szánt morgást körülöttem, és pár szitkot is a részeges emberekék felől, akinek még ez a fajta szórakozás is bejött. A száján, kis híján kiszaladó szitok nem lep meg, ahogy az utána érkező felháborodás sem.
- Bár megtehetném...De a törvények sajnos rám is vonatkoznak. - felek szigorú, feszült hangon. - És ezt a förtelmet írd le inkább, minthogy folytasd ezt az emberiség ellenes bűntettet, amit te minden bizonnyal éneklésnek titulálsz. - Az arcán szétterülő vigyor, a széttárt karok, és a vállvonogatás mindenkori jele annak, hogy nem szándékozik, abbahagyni az eddig folytatott tevékenységet vagy pedig nem érzi úgy, hogy ezzel bárkinek is gondot okozna. Az én esetemben pedig az összeszűkülő szem, az egyenes vonallá merevedő száj, és az összeráncolt szemöldök a mindenkori jelei annak, hogy fogytán az amúgy mindenki által kiapaszthatatlannak tartott türelmem.
- Ha ez egy szabad ország lenne, már rég elkapart volna valaki az egyik hátsó kertben. - sziszegem, magamat is meglepve a saját szóhasználatommal. Túlságosan is nagy az esély arra, hogy az eddigi felgyülemlett feszültség kitörőfélben van. Vajon Bori vagy egy másik hibrid, hogy cselekedne egy ilyen helyzetben? Ohh igen...ha nem lenne ennyi szemtanú kitörnék a nyakát, ha lennének akkor megigéznék. Én egyiket sem fogom megtenni, bár nagyon nagy a kísértés. - Mindegyikkel együtt. úgyhogy szépen szeretnélek megkérni, hogy ne folytasd, és keress más elfoglaltságot, mert hihetetlenül nagy szívességet tennél nagyon sok élőlény idegrendszerének. - Igyekszem higgadtan, és tőlem valamint a helyzettől telően udvariasan kérni a lányt, hogy fejezze ezt be. Ha ez nem működik, akkor még mindig megigézhetem, bár az ilyesmit még sose próbáltam. Viszont egyszer mindent el kell kezdeni nem igaz? Biztosan nem lehet olyan nehéz.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 14, 2015 1:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

Theo & Merinda
EGY BALUL SIKERÜLT ESTE


A hangerőm növelése egyenlő volt a magabiztosságom egyre erőteljesebb megnyilvánulásával, és egy idő után már nem a játékkal voltam elfoglalva...kit érdekel a hercegnő meg a gyémántok amikor éppen próbálom levezetni a bennem lévő feszültséget? Francnak kell nekem régi képeket nézegetni a telefonomban csak mégjobban felzaklatom magam tőle, és akkor jön a depi meg a mindenféle rossz hangulat, afelett keseregve, hogy mekkora egy barom vagyok, hogy még csak meg sem hallgattam. Minek, mire lett volna az jó? Kimagyarázná, mert beszélni azt nagyon tudott, legalábbis ami a magyarázkodásokat illette. Nem mintha én nem lettem volna nagy dumás, talán pont ezzel fogott meg, meg azzal a lehengerlő pillantásával. Na ne már, valahogyan ki kell űznöm a fejemből és erre a legjobb alkalom volt a ma esti buli, amit úgy látszik Málna sem akart, ezért is ment gallyra a zár, és ezért voltam most itt nagyjából egy fél buli hangulatát hozva az esti fényben fürdőző utcán. Mert erre volt szükségem, mert ez volt az ami képes volt visszazökkenteni és azzá a lánnyá tenni, aki mindig voltam. Én nem az a fajta vagyok aki magába zuttyan és heteken át kesereg azért mert dobták, nagy dolog. Persze az volt, és csak magamat áltatom ezzel a bulizással, meg azzal, hogy próbálok mindent kitalálni, csakhogy ne kelljen rá gondolni. Még mindig arra gondoltam amit Liam, mondott...bár szerintem neki hinni főleg annyi sör után épületes bagy baromság. Hogy itt van a városban mert látta őt méghozzá a Grillben. Na perszeeeee....majd éppen ide fújja az óceáni szél Petert vagy a lelkiismerete vezeti. Hülye lettem volna elhinni, de azóta mióta beletette a bogarat a fülembe ez az idióta azóta egyfolytában ezen pörögtem és nehéz volt lelőni. Akkor kerültek elő megint a telefonomból a közös képek, és egy idő után azt vettem észre, hogy a hülye muffin recepteket bújom a neten. Le kellene már erről a témáról kattanni, de az igazság az, hogy azért ez nem volt ilyen egyszerű. Felejteni? Na ja, meg ahogyan azt a kis vörös buksim elképzelte. Megráztam a fejem, és közben újra hangosan vonyítottam a refrént, már szinte berekedtem, de jót tett én mondom kiűzte belőlem a feszkót, és egészen felpezsdített. Amikor vége volt a számnak, akkor kezdődött előlről, és én megint nekiálltam annak, hogy még a motorháztetőre is csapjak, mint a hátsófelét ütögetném meg az autómnak. Ekkor hallottam meg az egyik házból annak a sipákoló szipirtyónak a hangját aki rendőrökkel meg még magával az elnökkel is megfenyegetett, szerintem ha így folytatom a nemzeti gárdát is kihívja rám, de nem érdekelt jelen pillanatban semmi. Ha fel vagyok pörögve valahogy mindig így működtem. Csodálom, hogy ebből még komolyabb bajom nem lett,  tekintve milyen istentelen hamis tudok lenni, amikor már a könnyeimtől fuldokolva szoktam énekelni. Mert hát ez is előfordul időnként, főleg ha azt a bizonyos számot meghallottam, amit most is, amikor véget ért a lejátszómban Freddy....héééé hova tűnt és ki kérte ide Robbie-t? Na ebből még baj lesz. Még az előző pörgős nóta hatása alatt, beúszik ez a zeneszám engem megrohannak az emlékek, amik túl jók ahhoz, hogy meglássam bennük a rosszat, hogy ez is hazugság volt, mint minden más. Mondott nekem egyáltalán egyszer is igazat? Szeretett? Hülye ostoba liba, perszehogy nem! Na jól van legyen az "Angel" még akkor is ha arra a megveszekedett szép reggelre kell gondolnom amikor a fülemre tette a lejátszót és meghallottam miképpen kúszik be egészen az én egyébként nagyon is romlott és hiszékeny lelkemig ez a dallam, és eskübecsszó mondom régen éreztem magam annyira nyugalmas állapotban. És én akkor...de tényleg most komolyan akkor igaznak éreztem a refrén első pár sorát. Én akkor tényleg szerettem őt, úgy igazán, azon a reggelen, még ha nem is mondtam sűrűn, még ha néha el is bohóckodtam a dolgot. Nem ment nekem mindig kifejezni az érzelmeimet vagy beszélni róla, gyakran elhülyültem, de akkor is tudnia kellett, hogy igaz az a pár sor, hogy nem számít nekem, hogy jó a hangulata vagy éppen rossz én akkor is ott leszek neki.

*And through it all she offers me protection
A lot of love and affection
Whether I'm right or wrong


És amikor kinyitottam a szemem, és kicsit hunyorogtam az első napsugarak hatására a kezével csinált nekem napellenzőt...na neeee....ezt nem szabad erre nem lehet gondolni, Merinda térj már végre észhez, és tessék szépen Robbie gyönyörű hangját leállítani a lejátszóban! Minden volt neked? Na jah, csak éppen ez visszafelé nem volt igaz! Kisasnyám láss már világosan! Treníroztam magam komolyan már csak az aportfa hiányzott a számból, amire Peter neve volt felvésve. visszatérni a tánchoz, meg elfelejteni a szipirtyót, és csak azokra hallgatni akik az ablakban csápolnak neked egy üveg sör vagy valami töményebb társaságában. Ingyen műsor voltam jelenleg, de ez számomra is egy élmény volt, sőt nagyon élveztem, hogy egy kicsit most magamért figyelnek rám, mégis meg tudok maradni a sötétben. Megálltam és a listából előkerestem újra a Queen számot, és megint elkezdtem a fejemmel bólogatni az első taktusokra, aztán egyre intenzívebben és megint belekezdtem, a lábammal ide oda ugráva és megállva riszálva a fejemmel head-bangeltem is párszor. Épületes látvány lehettem komolyan, valaki az éjszaka közepén egy amúgy már oldtimer kategóriába sorolt kis bogárautó mellett üvölti, hogy őt ugyan senki ne állítsa meg, miközben éreztem, hogy az előző zeneszám hatására a torkomban még erőteljesen ott a gombóc. Miért hiányzik ilyen mocskosul és miért nem vagyok képes felhőtlenül jól érezni magam? Mit kell ezen agyalni annyit? Veszélyes volt jelenleg velem, mert nagyon hullámzó volt a hangulatom, ahogyan mostanában az volt, mióta Liam elejtette azt a mondatot, hogy Petert látta a Grillben. Jó, nem mondom utána jó párszor csak úgy "véletlenül" megfordultam ott, de persze nem találkoztam vele, hogy találkoztam volna már? Liam amúgy is csak a gépemen turkálva talált pár közös képet, akár össze is téveszthette mással. Naná, hogy így volt. És utólag visszagondolva amúgy sem lett volna jó ötlet összefutni, amilyen hangulatban voltam ki tudja milyen eszement cirkuszt csapok ott helyben.
Hallottam, hogy nem messze csapódik egy vaskapu, és egy idősebb férfihang azzal fenyeget meg, hogy most már egyenesen az FBI-t hívja rám. Szerintem a Moszad és az MI5 is jöhet ha már itt tartunk nekik is szívesen énekelek. Kecsesen és roppant nőiesen megemeltem a kezem és a középső ujjam az ég felé emelve tudattam az öreg fószerral a véleményem, már készültem, hogy be is szólok neki, amikor valami a vállamhoz ért, én meg sikítva akkorát ugrottam, hogy ha nagyobb a súlypont emelkedésem szerintem belecsimpaszkodhattam volna szentpéter kislábujjába is.
- Mi a faaaaa..zzzzziiiii!?- elharaptam a káromkodás végét, és hirtelen megpördülve téptem ki a fülemből a fülhallgatókat értetlen és kissé dühös pillantásokat vetve a másikra.
- Mi francot ijesztgetsz? Ki akarsz nyírni? Nem bocsi csessze meg...mi mit írjak le?- a rémülettől nagyon lassan esett le a tantusz, hogy a srác nem csak tisztes távolból próbált csitítani, hanem vette a fáradtságot, és teljes életnagyságban...hát fogalmazzunk finoman hozta rám a frászt. Vigyorogva tártam szét a karomat és félrebillenő fejjel vontam meg a vállam.
- Ez egy szabad ország mindenki olyan szabadon énekel és rémüldözik ahogyan szeretne, és mindenki más meg szabadon ijeszti halálra a másikat. A dallal van gondod, a hangerővel, vagy a hangommal? Vagy ezzel az isteni kombóval úgy együtt mindenestől?- már vigyorogtam és megkönnyebbültem. Csak tudnám mitől? Azt sem tudom ki ez a csóka itt velem szemben! Éééééés ha valami szadista sorozatgyilkos? Hát akkor bizony aranyanyám megszívtad, de nagyon!

* Fordítás:
És mindezen át ő nyújt nekem védelmet
S rengeteg szeretetet, törődést
Mindegy, hogy jó vagy rossz vagyok


Black velvet • megjegyzés:   :uj:   • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
Humor :
Szarkasztikus



A poszt írója Theodore Ray
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 13, 2015 1:15 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

Nem nagyon figyeltem senkire, és semmire sem csak mentem mintha muszáj volna. Valamilyen szinten az is volt. Most egyszerűen nem bírtam volna egyszerűen egy helyben topogni vagy ülni. Nem ez most nem olyan volt, amikor egy vizsgára, vagy dolgozatra tanultam vagy éppen beadandót írtam, és ahhoz gyűjtöttem anyagot. Olyankor mindig sikerült tökéletesen ellazulnom, és szinte kizárnom a világot, hogy csakis egyes egyedül arra koncentrálhassak, amire kell. És ilyenkor sokszor órákra is képes voltam elmerülni az ilyesmibe, és sokszor, ha valaminek nekiálltam mondjuk kora délután, már csak arra figyeltem fel, hogy besötétedett időközben. Apropó most is beadandót kellene írnom a Bosin-háborúról, arról a Japánban dúlt polgárháborúról, ami végett vetett a Tokugava-sógunátusnak, és lehetőséget adott a császári hatalom visszaállítására ezzel elhozva a Meidzsi-restaurációt. Persze nekem leginkább magára a háború lefolyására, és a fegyverekre kell koncentrálnom, és mégis néha nem tudom nem megtenni, hogy nem próbálok párhuzamot vonni a mi polgárháborúnk, és a japánoké között. Az biztos, hogy a miénk sokkal véresebb volt, és sokkal több áldozatot követelt, mint a Bosin-háború, ahogy az okok is némileg különbözőek voltak. De, ami miatt a téma sokkal mélyebb nyomot hagyott már bennem most is, és ami miatt nem vagyok képes a témájában írandó beadandó írásával elterelni a gondolataimat Bojana-ról, és Kendra-ról, azok az álmok. Igen, már ezzel kapcsolatban is álmodok. Ijesztő, és lassan fél az ember elaludni. Ezek, az álmok már nem olyan véresek, és brutálisak, mint az Aranyhorda időszakából származóak, de sajnos ezekből sem harmónia, és szeretet árad. Itt is csak ugyanazokat látom, mint máshol: csatákat, mészárlásokat, halált. Emlékek a Bosin-háborúról, és valamelyik szamuráj lázadásról, talán a Szacumairól. Van amikor néhány évszázadot visszaugranak az álmok egészen az 1200-as évek második feléig amikor Kubiláj kán megpróbálta elfoglalni Japánt. Az egész olyan mintha az álmok egy kirakós játék darabjai lennének, amikből nekem kell kiraknom az egész történetet. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt szeretném elérni. Eleve nem is akartam ezeket az álmokat, és nem is tudom, hogy miért látom őket. Azt se tudom eldönteni, hogy valóságosak-e vagy csak én képzelem őket. És mégis, annyira valósághűek, nem tudnám elhinni, hogy ezek nem történtek meg valamikor régen, és, hogy az, aki az álmaim főszereplője nem létezett. Az arcok közül vannak, amelyek változnak körülötte, de vannak, akik mindig körülötte vannak, vagy csak visszatérnek időnként, de élnek. Dzsamuka. Ez a neve a férfinak, akinek az "álmait" vagy emlékeit látom. Sokat még nem tudtam kideríteni az álmokból, de az biztosnak tűnik, hogy valamilyen kapcsolat fűzi Batu kán-hoz, és a Mongol Birodalom-hoz, és mégis erre nem találtam írásos adatokat, de ez nem bizonyítja, azt, hogy nem létezett. Ha minden igaz mindössze századosi rangban szolgált a mongol seregben, és így nem meglepő, hogy nincsenek róla írásos adatok főleg, hogy ha minden igaz, akkor valamiféle személyes ellentéte volt Batu-val. Két felesége is volt, egy orosz bojárlány, és egy volt horezmi rabszolga, és az álmok szerint mindkettő a közelében maradt, legalábbis legutóbb is szerepeltek az egyik Japánról szóló álomban. Már arra is gondoltam, hogy talán vámpírok. Ez megmagyarázná, hogy miért szerepelnek ők a különböző sokszor több száz év időkülönbséggel, és más kontinenseken játszódó álmokban. Bori egyszer, azt mondta, hogy az erős vámpírok képesek az álmokat is befolyásolni, de még ez sem ad választ minden kérdésre. Miért pont én? Miért pont nekem kell látnom ezeket a dolgokat? Hisz nincs semmi bizonyítható kapcsolat közöttem, és ezek között az emberek között. Vagy csak én próbálom magamat erről győzködni? Nem tudom. Apám családjáról semmit sem tudok szinte, de anyáméról még annyit sem. Egyedül az a papír cetli van, amit valaki eljuttatott hozzám a nevével, és a címével. Nadya Tymirjazev. Erről a névről bárki azt hihetné, hogy anyám nem is amerikai, hanem orosz volt. Mindenesetre a családnevének utánanéztem, és bár csak sejtettem, amikor a kezembe került a lap első alkalommal, de aztán bebizonyosodott, hogy a neve tényleg eloroszosodott tatár. Már az a képtelen gondolat is megfordult a fejemben, hogy talán ennek a Dzsamukának lehetek valami kései leszármazottja. Viszont ez egyszerűen képtelenség. Legalábbis a bizonyítása mindenképpen az. 800 év távlatából, hogyan lehetne bebizonyítani, hogy őt, és engem rokoni szálak fűznek egymáshoz? Szerintem sehogy. Persze azt is megtehetném, hogy elmegyek a megadott címre, és magát anyámat kérdezem meg erről, és még sok minden másról is...De félek, hogy ez az egész csak egy jól felépített csapda, és csak arra vár valaki vagy valakik, hogy én szépen belesétáljak. Igaz lehet, hogy csak nekem van üldözési mániám, és talán Bojana-ra kellene hallgatnom, de Ő nem tud az álmokról. Kendra pedig tud az álmaimról, de arról nem, hogy anyám neve, és címe a kezemben van. Elmondhatnám neki, de egyenlőre még nem, amíg nem rendezzük a kettőnk viszonyát, főleg, hogy az biztos csak olaj lenne most a tűzre, ha megtudná, hogy Bojana erről már régóta tud, de neki meg nem mondtam el. Ami most a legkevésbé hiányzik az még egy vérre menő veszekedés Kendra-val. De ha eljön az ideje, akkor neki is azt mondom. Rossz érzés, hogy pont tőle nem tudok ebben az ügyben tanácsot kérni most. Valószínűleg Ő is csak ugyanazt mondaná, mint Bojana, hogy keressem fel anyámat. De ha elmondanám neki, hogy félek tőle ez az egész csak csapa, akkor már viszont Ő is el akarna jönni, mert féltene engem. Én viszont meg Őt féltem, és nem akarom, hogy bármi baja is essen, az én hülyeségem miatt. Viszont akkor megint oda lyukadtam ki, hogy nem kellene neki elmondanom, azt, amit tudok. De nem akarok hazudni annak a lánynak, akit szeretek, és aki a legfontosabb személy az életemben, bár ha megkockáztatom, az egész eddigi életemben Ő a legfontosabb személy. Akárhogy is, de az álmok miatt kutyaszorítóban vagyok, és ami még rosszabb egyre inkább kihatnak az egész életemre, az által, hogy nem merek sokat aludni, ráadásul kezdem úgy érezni, hogy lassacskán teljesen megőrülök. És ez nem mehet így tovább. Véget akarok neki vetni egyszer, és mindenkorra. Bármi áron…
Az ilyen gondolatokba teljesen bele tud felejtkezni az ember, és gyaorlatilag az sem nézi, hogy merre megy, azt sem veszi észre, ami az orra előtt van. Én is voltam egy közeledő fával az utca mentén, és kis híján le is fejeltem, mint vasorrú bába a patkó mágnest, de az utolsó pillanatban észhez kaptam, és egy profi kaszkadőrt megszégyenítő mozdulattal végül sikerült kikerülnöm így az sem az orrom, sem más egyéb testrészem nem szenvedett semmiféle károsodást. Egy pillanatra megfogadtam, hogy jobban odafigyelek, de szinte azonnal vissza is süllyedtem a gondolataim közé, és haladtam tovább zavartalanul egészen addig amíg…~Jesszus mi ez? – hördülök fel magamban, amikor egy nem éppen fülbemászó dallam szétkerget minden értelmes gondolatot a fejemben, már az utca sarkáról. Miután feladom a próbálkozást arra, hogy visszatérhessek a gondolataimba, fogcsikorgatva próbálom felkutatni a zaj forrását. Nem is kell sokáig keresgélnem…Elképedve bámulom, ahogy egy vörös hajú lány énekelve, „táncolva” ugrál körbe-körbe egy kocsit, ami több mint valószínű, hogy az övé. El is indulok feléje lépteimet megszaporázva. Nem mintha bármi bajom is lenne a karaoke-val, azon kívül, hogy ki nem állhatom alapjáraton. Sajnos a Café-ban szoktak tartani, és egy két hangosabb vendég a lakásba is felhallatszik, de ezért még sose szoktam szólni. Most viszont kifejezetten zavar, és a kiáltásokból ítélve nem én vagyok az egyetlen ember a környéken. Alig pár sarokra van a régi ház, csodálkozom, hogy eddig nem hallottam meg. Ha alapjáraton nem figyel fel a közeledésemre, akkor finoman megkopogtatom a vállát, hogy rám figyeljen. – Bocsi. De megtennéd, hogy inkább leírod? - Tényleg nem így akartam, hanem sokkal diplomatikusabban, de sajnos jelenleg nem tudok olyan türelmes lenni, mint szoktam. Mindenesetre, ha arcomról nem is, de a hangomból érezheti, hogy egy csöppet feszült vagyok.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 10, 2015 3:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

Sarah && Charlice

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
friends are always by your side

Ez a lány saját magamra emlékeztet. Nem mintha annyira vén lennék, hogy nosztalgikus gondolatok jelenjenek meg a fejemben, de amikor ránéztem néha előfordult, hogy magamat láttam. Külsőleg persze semmiben sem hasonlítottunk, csak annyiban, hogy mindkettőnknek volt teste és arca, de a szemszínünk, a hajszínünk, az arcberendezésünk, az alakunk, mindent különbözött, ami nem akadályozhatta meg azt, hogy barátság alakuljon ki közöttünk. Szerettem az embereket, szerettem megismerni őket, beszélgetni velük, a barátjukká válni, de hajlamos voltam a helyzetemből adódóan sok idiótával és tőlem teljesen különböző személlyel körülvenni magam, ezért is örültem annak, hogy Sarah-val ilyen jól megértjük egymást. Közös hobbi, előtte még nyitva állnak azok a bizonyos kapuk, amelyeken én is könnyűszerrel átszambázhattam volna most is, ha akarnék, de tényleg a legnagyobb örömmel meghagytam volna és átruháztam volna rá ezt a lehetőséget. Sokkal jobban szerettem finomítani más munkáin, egyengetni az útjukat, tanácsokat adni, vigyázni rájuk. Kontrollmánia? Talán. Segítőkészség? Inkább erre szavaznék.
- Úgy hangzik, mint egy tiniszerelem. Egy nagyon, nagyon friss tiniszerelem. - Húzódott szélesebb mosolyra a szám, miközben az áradozását hallgattam arról a fiúról, akivel összejött. Sarah nem csapodár lány, ha így érez, akkor annak alapja is van, de ahogy észrevettem, mintha túlságosan átadta volna magát az érzelmeinek. Lehet, hogy csak én vagyok ennyire óvatos az elmúlt időkben, de én képtelen lennék megengedni magamnak, hogy ennyire belemerüljek egy kapcsolatba érzelmileg... rengeteg sérülést tartogat magában ez a fajta utazás.
- Mindenesetre ragyogsz kislány, a rosszfiú vagy túl jó vagy túl rossz hatással van rád. - Nevettem el magam. Egy pillanatnyi zavart láttam átsuhanni az arcán, ami miatt önkéntelenül is összehúztam a szemeimet, ám úgy voltam vele, hogyha valami böki a csőrét, akkor úgyis elmondja. Hiszen rám tényleg bármiben számíthatott. - Őt is szeretnéd hozni Seattle-be vagy csak te és a géped jöttök? - Kérdeztem érdeklődve.


• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• remélem nem túl béna (: • by lena

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 08, 2015 7:44 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

Theo & Merinda
EGY BALUL SIKERÜLT ESTE


Ezekkel a telefonos játékokkal két probléma van: rohadtul unalmasak lesznek egy idő után, vagy pedig irgalmatlanul nehezek, amitől legszívesebben felrobbannál, de olyan szinten, hogy hozzávágnám az első járókelőhöz a készüléket. Ha Málna nem hagy cserben, most nem kellene itt seggelnem háttal neki, és nyomogatni ezt a kék fénnyel világító vackot, várva, hogy a haverom összeszedjen. Komolyan ezzel az erővel most állhatnék itt úgy, hogy a mellkasomon neonzölddel virít: „Egyedül vagyok, raboljatok el!” A probléma egyébként szerintem abból adódott, hogy nem volt bennem egy fikarcnyi félelemérzet sem...illetve a megfogalmazás pontatlan. Volt, csak éppen nem foglalkoztam vele, mert a gondolataimat egészen más dolgok töltötték ki. Történetesen az egész ámokfutásom amit itt műveltem a városban mióta csak megérkeztem. Hozzá voltam szokva a pörgéshez, az állandó szövegeléshez, ahhoz, hogy egy társaságban általában hangadó ember vagyok, és persze ahhoz, hogy nem a lerobbant kocsim mellett strázsálok amikor a többiek már javában buliznak. Kedvem lett volna felemelni a lábam és alaposan keréken rúgni Málnát, de én hülye még mindig azt gondoltam, hogy ennek a járgánynak lelke van. Na persze lelke van, azért hagyott cserben, a franc essen belé! Kezdett marhára elegem lenni abból, hogy ebben a városban nem úgy jönnek össze a dolgaim ahogyan én azt szeretném. Első körben a bátyám aki nem hagyta, hogy elsőre a nyakába reppenjek amikor megérkeztem. Mégis mit vártam,hogy a keblére ölel mint egy régi családtagot és hűdeboldog lesz, hogy láthat? Igen ezt gondoltam és ezt vártam, az ördögbe is, ugyanaz volt az apánk, még akkor is ha a bátyám szemében az én anyám volt az aki a családjuktól elcsábította az apánkat. Minden éremnek két oldala van és ezt Hayden is kénytelen lesz belátni, mert addig tuti nem fogok leakadni róla, amíg ezt el nem fogadja. Kis ragacs....így neveztek odahaza a haverjaim és ez igaz is volt, nem voltam az a könnyen lerázhatós tipus. Peternek valahogyan ez is sikerült. És megint témánál vagyunk....megint a fő ok amiért itt vagyok, amiért lerobbant Málna is, amiért nem szórakozom ma este, hanem valami überhülye játékkal pötyögök a telefonomon. Most komolyan a volt pasimat hibáztatom mindenért? Naná, kell egy bűnbak, és mivel már így is sok van a számláján, ezen már ugyan semmi nem fog múlni. Sok marhaság megfordult a fejemben, amíg várakoztam, ahogyan azt is újra éltem ami az egyetem udvarán történt....igazából rengetegszer újraéltem. Ahogyan akkor amikor elővettem a telefonom és valahogyan még mindig nem sikerült rávennem magam, hogy a hülye selfie-ket töröljem belőle amik kettőnkről készültek. Pedig akartam, istenazatyám akartam én törölni, de valahányszor megláttam a hülye fejeket amiket vágtunk, valahogyan elvigyorodtam és az emlékeimben újra éltem ezeket a vidám pillanatokat, amikor még minden jó volt, amikor még én is sokat röhögtem mellette, és még azt is hajlandó volt elviselni, hogy annyit pofázok, hogy  ember nem képes rá. De bárhogyan is igyekeztem egyszerűen nem voltam képes többet látni a képek mögé. Na aztán most jönne anya épületes ötlete, hogy majd az indián kártya megmondja, hogy mit is érzek valójában, de erre meg a szemeimet forgattam már korábban is, amikor olyan képtelenségeket jósolt ki ezekkel a hókuszpókuszokkal, hogy a hajam szála az égnek állt. Néha anya elviselhetetlen nagy baromságokat volt képes összehozni, de abban igaza volt, hogy ha egyszer majd véget ér egy kapcsolat akkor az piszkosul fog fájni, és az ember nem lesz képes olyan egyszerűen túl lenni rajta. Pedig én küzdök mióta csak eljöttem otthonról, de valahogyan nem sikerülnek nekem a dolgok, és most még a kocsim is cserben hagyott. Miért nincs nekem valamiféle varázserőm de tényleg, csak egy napra, hogy helyrebillentsem egy kicsit a hónapok óta kisiklott életemet. De nekem még valahogyan most sem ment ezek felett a dolgok felett rinyálni, és siránkozni, inkább megpróbáltam valami jót kovácsolni belőle, ahogyan csak tőlem tellett. Persze nem ment, mert amikor egyedül voltam mint például most is, akkor persze megrohantak ezek az emlékek, pedig most nem itt kellene lennem, és nem valami olyan játékkal kellene játszanom, amiben lehetetlen színű gyémántokat kell megszerezni mindenféle kalózoktól. Mi van? De most komolyan ezzel foglalom le magam? Mondjuk még mindig jobb, hogy megint elővegyem a régi lemezt arról, hogy mennyivel jobb és pörgősebb életem volt New Orleansban, hogy majd fogom magam szépen és vissza is megyek....de jól tudom, hogy nem fogom megtenni. Egyszerűen képtelen lennék most még úgy visszamenni, hogy füligvigyorral az arcomon vágjam Peter képébe, hogy egy utolsó szemétláda, és soha ebben a büdös életben nem kellett volna benne megbíznom. Csak én lehetek olyan hülye, hogy csukott szemmel járok, miközben az orrom előtt lép félre. Ez a pofátlanság csúcsa. Na tessék, egy másodpercre nem figyelek és a kalózok visszaszerzik a nehezen megszerzett kék és lila gyémántokat, pedig ezek kellenek ahhoz, hogy kiszabadítsam a hercegnőt. Na engem is kiszabadíthatna végre már valaki ebből a vacakságból amiben vagyok. A zsebembe nyúltam és elővettem a fülhallgatómat és bele applikáltam a telefonomba, hogy zenét hallgassak, mert szerintem ha továbbra is ennek a játéknak a prüntyögését kell hallanom felrobbanok. A lábamban már régen benne volt a bugi, és nem is itt kellene szórakoznom, hanem a srácokkal poénkodni, és inni és jól érezni magam és marhára elfelejteni mindent. És hazafelé hajnalban megállni valami kis vegyeskereskedés előtt ami még nyitva van és felvásárolni több üveg tejet, hogy abba fojtsam a bánatom, hogy már megint nem jött össze semmi, egy jó ideje ez megy. Okés, nem fogom hagyni magam, most már azért sem. Senki nem teheti tönkre a....a francba megint elkaptak a kalózok, nem tudok koncentrálni rendesen. Beledugtam a fülembe a fülest és  amikor megszólalt a zene már némiképp jobb kedvem lett....Queen...imádom, ezt a számot meg főleg, és azt hiszem ez most nagyon kell, hogy a romokban heverő gondolataimat némiképp helyrerántsa. Egyre intenzívebben gyűjtögettem a gyémántokat, gyakorlatilag úgy ahogyan Freddy énekelt és egy idő után azon kaptam magam, hogy én is együtt vonyítom vele a refrént. Hogy esetleg valaki ezt hallhatta, az hol is foglalkoztatott engem bármikor is? Kieresztettem a hangom, és még azzal sem foglalkoztam amikor valaki elhaladt mellettem és vigyorogva megbámult. Sőt még rá is tettem egy lapáttal, mert ellöktem magam Málnától és táncolni kezdtem, először kicsit visszafogottan, a végére már azt hiszem még egy kis head-bang is belefért csak úgy a móka kedvéért.  Végtelenre állítottam a lejátszást, hogy még fél óra múlva is ezt a számot halljam, és továbbra is énekeltem, körbeugrálva a lerobbant autómat, a zuttyon lévő életemet, a nullával egyenlő szerelmi életemet, és nevettem még a holdon is amelyik meg pislákolva szerintem rajtam vigyorgott, bár szerintem annyira borzalmas lehetett a hangom, kivált józanul, hogy inkább el is bújt egy felhő mögé. Oda se neki, én ugyan nem fogok szomorkodni....illetve pontosítanék, ma este nem. Persze keserű volt ez a vigasz, mert jól tudtam én mi a bajom, csak éppen egyszerűbb volt homokba dugni a fejem és úgy tenni mintha nem érdekelne, pedig érdekelt, nagyon is a franc egye meg, pedig nem kellene.
Okés, Freddy csapassuk azt a jókedvet, mert most erre van szükségem. És igenis egy raktéta leszek, egy komplett atomrobbanás....nem mintha alapjáraton nem lettem volna az. Persze nem voltam én sem sebezhetetlen, sőt nagyon is meg lehetett bántani mint a példa is mutatja, de ha kesergem azzal nem fogok előbbre jutni, a felejtésben meg még úgysem. Szóval maradt ez a szám, meg az, hogy ne hagyjam a lejátszómat valami romantikusra kapcsolni, mert az fix, hogy földhöz vágom. Most csak pörgős muzzak jöhet, hogy mire a tollas mézecske megérkezik már kellően hangulatban legyek. Jaaaaa, hogy itt lakóházak vannak?
- Kussolj már be!
- Nyomasd neki kislány, meg ne állj!
Hát ha nem gond akkor az utóbbi hangra hallgattam az egyik ház ablakából. Ha kihívják rám a zsarukat, akkor azzal két legyet ütök egy csapásra: a bátyám ügyvéd és az ő címét fogom megadni mint elérhető rokon a városban...hehe, a másk, hogy ma estére meglesz a fuvarom. Penge vagyok, mi? Szóval növeltem a hangerőt és nyomtam egy egyszermélyes bulit Mystic Falls utcáin.


*Don't stop me now
I'm having such a good time
I'm having a ball
Don't stop me now
If you wanna have a good time
Just give me a call

* Fordítás:
„Ne állíts meg
Igazán jól érzem magam
Remekül szórakozom
Ne állíts meg
Ha jól akarod érezni magad
Csak csörögj rám”


Black velvet • megjegyzés:   :uj:   • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
Humor :
Szarkasztikus



A poszt írója Theodore Ray
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 06, 2015 3:30 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

To Merinda

Azt hittem felrobbanok. Elegem volt, már Bojana-ból és egy kicsit akármennyire is rossz bevallanom Kendra-ból is. Bojana az őrületbe kergetett azzal, hogy folyton-folyvást szinte szünet nélkül traktál a saját meggyőződésével miszerint, hogyan is kéne viselkedned hibridként. Állandóan elmondja, hogy mennyire hülyén csinálom, amiért ilyen finoman bánok az emberekkel (persze leszámítva, azt a párat, akit szinte miszlikbe aprítok vagy csak simán múmia szintre aszalok, csak épp nem is emlékszem rájuk), miért nem viselkedem hibrid módjára mint Ő, miért nem használom ki az erőmet, miért nem élvezem a halhatatlanságomat és így tovább, és így tovább...De sose leszek olyan, mint Bojana. Ő igazi szörnyeteg módjára kezeli, ezt az egész helyzetet. Gondolkodás nélkül, nem nézve se kort, se nemet akárkire rátámad, akire kedve szottyan (de volt már példa arra is, hogy egyszerűen nem volt neki az illető szimpatikus, vagy azt hitte, hogy az illető jó "party" lesz, de igazából bármilyen csélcsap indokkal magukra vonhatják a gyanútlanok Bori ezen esetekben egyáltalán nem túl előnyös figyelmét), és rendszerint meg is öli a szerencsétleneket, pedig meg is igézhetné őket, hogy ne emlékezzenek semmire. Volt, már amikor nekiszegeztem, ezt a tényt. Ő egyszerűen csak megvonta a vállát, és közölte velem, hogy a sebeket akkor is észrevennék, észreveheti őket valaki olyan is, aki ért ehhez, és már is kész a baj, de ha megöli őket, a hullát el lehet tüntetni, és ha nincs bizonyíték, nincs bűntény is. "Ennyire egyszerű Theo, neked is ezt kellene csinálni." - szokta közölni velem közömbös, de néha már szinte megrovó hangon, nem is beszélve arról, amikor még egy elbűvölő mosolyt is villant mellé. A másik, amivel kikészít az a mód, ahogyan nyomul. Igen az én hibám, hogy nem mondtam még el neki, hogy együtt vagyok Kendra-bval, de ezt csakis azért tettem, hogy a barátnőmet megvédhessem tőle. Bori még mindig azt hiszi, hogy mi ketten egy pár lehetünk, és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy ezt előttem is megvilágítsa. Persze régen gondoltam is rá, hisz tény, hogy nagyon vonzó lány, és gimi elején belé is voltam zúgva. Csak aztán az, ahogy a középsuli alatt viselkedett velem egy kicsit nagyon is elrontotta a róla alkotott véleményemet. Persze sokat helyrehozott azzal, hogy rengeteget segített, amikor vérfarkassá váltam, és fel is tornázta magát közeli barát szintre, de most, hogy ismét találkoztam Kendra-val, és belé lettem szerelmes Bojana maradék esélye is elment, hogy Ő legyen a társam. Pedig ha Kendra és én nem találkozunk újra, akkor lehet, hogy már beadtam volna a derekamat. Nagyon nem várom azt a pillanatot, amikor rájön, elmondom neki, hogy Kendra a barátnőm. Azt hiszem nem az lesz az első mondata, hogy sok boldogságot...
Kendra. Szeretem. Tényleg nagyon szeretem, és ezt Ő is nagyon jól tudja. De sajnos nagyon kilóg a lóláb abban a tekintetben, hogy Ő az első barátnőm. Bevallom őszintén, amikor még csak álmodoztam arról, hogy lesz barátnőm, az álmodozásaimba a párkapcsolati vitákat valahogy nem szőttem bele. Persze gondoltam, hogy lesznek ilyenek, de arra sehogy sem számítottam, hogy már rögtön az elején ennyit fogunk vitatkozni. Persze belejátszhat az is, hogy Kendra az idősebb, és a tapasztaltabb, neki már több kapcsolata van. És a legrosszabb az, hogy erre még csak felkészülni sem tudtam, mint mondjuk egy vizsgára...Nem tudok előre tervezni, nem tudom elrendezni magamban, hogy mit is fogok mondani. Nem tudok semmit sem tenni, mert néha egyszerűen csak úgy kirobbannak akár egyetlen rosszul említett szó, vagy egy félreértett mondat miatt. Kendra vérfarkas, és sajnos elég temperamentumos lány is, amit szerettem illetve szeretek is benne, csak épp nem túl előnyös, amikor semmi perc alatt ki lehet nála húzni a gyufát. persze nem arról van szó, hogy kést vagy tányérokat dobál, de tudom, hogy mennyi mindenen ment keresztül, és nagyon rosszul esik látni, amikor miattam dühös vagy szenved. Persze a vitáink legtöbbje mindig visszavezethető arra, hogy nem tudok egyszerűen mit kezdeni ezzel az egész rohadt hibrid léttel. Nem tudom kezelni, nem tudom irányítani, és ez engem is feszültté tesz leginkább azért, mert nem akarok vért inni, és ezért egy időzített bomba vagyok. Bori miatt is rengeteget vitázunk. Kendra mindig azt vágja a fejemhez, hogy csak Bojana-ra hallgatok, és senki másra többek között rá sem, én pedig nem tudom neki megmagyarázni, azt, hogy Bojana-val pontosan ugyanez miatt veszekszem, mert Ő meg azzal piszkál mindig, hogy ha rá hallgatnák, akkor az égvilágon semmi probléma nem lenne már, és én tökéletesen élhetném az én szerény kis hibrid életemet, a legnagyobb boldogságban - vele. Komolyan mondom, hogy sírba fognak tenni halhatatlan létemre...
Ilyen gondolatokba merülve sétálgatok az utcán. És közbe azon is agyalok, hogy van egy csomó iskolai dolog is, amivel haladnom kéne. Lehet, hogy egy kicsit túlvállaltam magamat...De tartom magam ahhoz, a véleményemhez, hogy ha nem lennének ezek a magánéleti "kisiklások" akkor tökéletesen kezemben tudnám tartani a gyeplőt, és haladhatnék mindennel terv szerint. Mindenesetre fogalmam sincs, hogy miért pont arra a helyre jöttem szellőztetni a fejemet, amit annyira gyűlölök. Mystic Falls-hoz túlzás nélkül állíthatom, hogy szinte csak rossz emlékek kötnek. Mégis ide hozott valamiért az utam. Még a régi házunk előtt is elmentem. Mióta apám halott, én pedig összeköltöztem Bojana-val egyszer se néztem afelé, az épület felé. A rossz emlékek java odaköt. Hónapok óta üresen áll, de látszólag semmi baja sincs. Nem nyomták fel, nem omlott össze semmi, nincs semmi baja. Csak kong az ürességtől. Mégis amikor megálltam előtte hirtelen ezernyi emléktől lett hangos. Apám részeg üvöltözései, a verések, amiket kaptam, az ajándékként megélt magányos órák, amikor nyugodtnak érezhettem magamat, és addig a rövid ideig, amíg senki sem volt velem a biztonság hamis illúziójában ringattam magamat. Ahogy ott álltam, percekig csak meredten bámultam a házat, és mintha kívülről láttam volna magamat gyerekként, aztán fiatalabb kamaszként. Olyan érzés volt, mint a filmekben, amikor kívülről nézi valaki, hogy mi történt vele az évek alatt. Számomra is ilyen volt. Nem bírtam magamat rászánni, hogy bemenjek. Az már túl sok lett volna...Amikor elég jutott eszembe azokból az emlékekből, amik miatt annyira meggyűlöltem az egész házat, az egész város, végül rászántam magamat, hogy továbbálljak.Eddig sem voltam valami vidám kedvemben, de ha lehet, az egész hangulatom csak még nyomottabb lett ettől az aprócska kis kitérőtől. Már bántam, hogy megtettem...
Olyan vehemenciával igyekeztem minél távolabb jutni a háztól, hogy egy ideig nem is figyeltem, hogy merre megyek. Amikor aztán észbe kaptam, már rég a belváros utcáit róttam. Nem igazán volt kedvem bárhová is beülni, és Kendra-hoz sem akartam, most elmenni a hotelbe, úgyhogy jobb híján össze-vissza császkáltam a városban, továbbra is a gondolataim közé merülve.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 03, 2015 10:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

To Charlice
...

Ahogy elkezdünk beszélni Zachről, érzem, hogy kicsit elkezdek pirulni. Mindig is utáltam zavarba jönni egy fiú miatt, főleg, ha az a bizonyos személy látja is. Zach közelében pedig eléggé gyakori eset az, hogy elpirulok, amit ő személy szerint nagyon imád, én már nem annyira. Most tényleg, miért van az, hogy szeret zavarba ejteni? Nah, mindegy is, a lényeg, hogy amint Charlice elkezdi sorolni a jó tulajdonságokat, kaján vigyor ül ki az arcomra. Egyből elmosolyodok, ha a szerelemről van szó.
- Fél éve együtt vagyunk, és nagyon szerelmes vagyok belé, még sosem éreztem ilyet egy fiú iránt. Amint meglátom őt, a szívem hevesebben kezd el verni, a gyomromban pedig felébrednek azok a bizonyos pillangók. - miközben mesélek Charnak, a szemem csak úgy csillog a boldogságtól, s a mosolyomat levakarni sem tudnám magamról. - Nagyon kedves, de még is megvan az a rossz fiús imázsa, van humorérzéke. Mindenről el lehet vele beszélgetni. - az utolsó állításomon kicsit elgondolkodok. Tényleg mindenről ellehet vele beszélni, csak inkább én kerülök egyes témákat, mint például a szex. Mikor ő felhozza, én valahogy mindig elterelem a témát, teljesen zavarba esek akkor, amikor erről van szó, még nem hiszem, hogy tudnék vele beszélni erről. Még Charlice-al sem beszéltem meg ilyen dolgokat, pedig ő a legjobb barátnőm. Mindig vele beszélek meg először mindent, ezt is vele fogom.
Bólintok, mikor mondja, hogy csak átutazóban van. - Mit szólnál ahhoz, ha oda mennék pár napra? Nem örökre, csak egy kicsit, de vissza jönnék ide. - mondom még mindig mosolyogva. Ez a Zach-hatás.


zeneszám || legjobb barátnőm :hug: || xxx || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 31, 2015 11:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

Theo & Merinda
EGY BALUL SIKERÜLT ESTE


Az igazat megvallva le kellett volna már cserélnem ezt a járgányt. Egyre többször hagyott cserben és olyankor aztán végképp fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek vele. Egyszer valaki megkérdezte, hogy milyen márkájú. Hát ha agyon ütnek sem tudom megmondani, pedig már jó sok szervízben jártam vele, és többször elmondták, de nem nagyon tudom én az ilyesmit megjegyezni, és az igazat megvallva nem is nagyon érdekelt. Szóval Málna - mert így hívtam az autót - meg én a ma estét annak szenteltük, hogy felfedezzük a város legremekebb klubjait. Mondjuk nem tudom mit is reméltem egy átlagos kedd estétől, de otthon ilyenkor vannak az infós ereszd el a hajam partik amelyeken én is részt veszek nagyjából az első filmszakadásig meg az első üvegezős játékig. Jól van hát mi kicsit ilyen régimódiban játszunk szeretjük az old school dolgokat. Szóval Málna ajtajával bíbelődtem, de a zár a jóégnek nem akart engedni. Ne, könyörgöm istenem aki fenn lakozol titokban, ne most adja meg magát, főleg, hogy jelen pillanatban a GPS-Málna-megÉn alaposan össze voltunk nőve, hogy itt kiigazodjunk ezen a helyen. Most viszont úgy tűnt a kis koporsó megadja magát, méghozzá a legkevésbé várt pillanatban. Komolyan mondom a sírás kerülgetett, amikor ezredszer is elfordítottam a kulcsot és nem nyílt az ajtaja. Ott volt benn a rókás kardigánom amit annyira imádtam. Rókás...nem ám olyan amire valaki kidobta a taccsot, úgy értem, hogy édes kis vörös róka figurák voltak rajta. Még anyától kaptam úgy négy éve amikor éppen nagy GreenPeace aktivista korszakát élte és szerinte a föld legveszélyeztetettebb állatai a ravaszdik voltak. Néha nem tudtam őt követni, igaz egy idő után már nem is akartan. Ez az indiános kultusz viszont végleg betette nálam a kaput. Azt hiszem épületesen mókás látvány lehettem a testhez simuló fekete streccs nadrágban a hozzá illő vérvörös csizmában és ugyanolyan vörös selyem ingben aminek magasított gallérja volt, az egészet pedig megkoronázta a téglavörös hajzuhatagom. Menő szerkó mi? nem tudtam itt mi a divat, úgyhogy valahogyan próbáltam valami kevésbé feltűnőt találni, mondjuk a roulette színek nem biztos, hogy ebbe a kategóriába estek, és ha megbolondulok sem tudom elrejteni a hajam lángvörösét. Egyszer megpróbáltam szőkére festeni. Azt hiszem életem legnagyobb hibája volt. Amíg ki nem kopott belőle a festék nagyjából úgy néztem ki, mint egy túlméretezett karácsonyi habcsók. Szóval ezekkel a kísérletekkel egy időre letettem. Most pedig mérges voltam, rohadtul mérges, úgyhogy elkeseredésemben többször belerúgtam Málna első kerekeibe.
- Ezt...neeee ezt ne csináld velem. Ááááuuuu. basszusssss! Ez fájt. Még bántasz is, szépen vagyunk mondhatom. Hogy fogok így eljutni arra a faja kis helyre, most mondd meg? Van úgy fél órám gyalogolhatok!- komolyan ha valaki lát nem hiszem, hogy teljesen normálisnak nézett volna, hogy az autómmal társalgok, de hát ő hagyott cserben kit szidjak mégis? Igaz némi ludasság volt bennem is, mert a legutóbbi szervízt kihagytam vele, szóval nem hiszem, hogy csak vele lehetett a gond. Ha elviszem talán feltűnik, hogy a zár nem jó, és bárhogyan próbálom akkor sem tudom kinyitni ha belegebedek akkor sem.
Szóval itt szerencsétlenkedtem az autóm mellett úgy nagyjából negyed órája, és közben éreztem, hogy fogy az időm, hogy fel kellene Liam-et hívnom, hogy ne számítsanak rám, meg én sem rájuk mert mostanra szerintem kellően piás mindegyik, hogy értem tudjanak jönni kocsival. Mi is volt a klub neve. Black Velvet? Hűűűű nagyon misztikusan hangzott és a srác szerint aki intézte a belépésünket tényleg az volt. Hogy ez valami stripp bár azt csak akkor tudtam meg amikor két helyi csajt faggattam az egyik fehérnemű boltban, hogy ugyan áruljanak már el valamit nekem erről a klubról. Ők mondták, hogy itt nem csak nők de férfiak is fellépnek. Jó, okés, nem mondom szívesen elnézegetek én egy vonagló faszit valami kellően jól megvilágított üvegparketten, de hogy ezért fizessek is, na nincs az az isten. És ekkor jött Liam akinek a haverja állítólag kidobó ember a helyen és be tud vinni, csak valami hülye tetkót kellett applikálni a bal csuklómra. Lemosható, csak ma estére kell, így állítólag VIP leszek. De jó nekem! De arról nem volt szó, hogy egy rongyolt szárnyú, kissé degenerált pillangó lesz egy egész estén keresztül a karomon. Még csak nem is szép színes pápaszemes. Talán majd egyszer jó lenne nekem is valahova csípő tájékra, marha szexi lehet. Pillangó. Tereltem a gondolataimat de a kocsim ajtaja csak nem akart kinyílni, és letettem arról, hogy én ma full ingyen csodaszép kockás férfitesteken fogom legeltetni égkék színű szemeimet. Mélyet sóhajtottam és abbahagytam az autóm kerekének a rugdosását
– Okés, Málna elárultál, ezt sosem bocsátom meg!- ami persze nem volt teljesen igaz, mert holnap visszajövök valami szakival, aki majd kinyitja nekem, elviszem egy szervizbe ahol megcsinálják. Mióta velem van ez lesz az ötödik alkalom. De váratlan helyzetben még sosem hagyott magamra. Hátat fordítottam az autómnak, és a fenekemet nekitámasztottam, a lábaimat egymáson keresztbe pakoltam és a telefonomat elővéve bűvölni kezdtem a számokat. Liam-et hívtam elsőnek, de reménytelen, már most matt részeg. Másodiknak a szőke haverját, aki úgy nézett ki mint aki meghempergőzött egy bödön mézben aztán egy tollkupacban, így is volt elmentve a telefonomba a neve „Mézes Csibe”. Ő azt mondta, hogy éppen melózik, de egy óra múlva végez, akkor össze fog tudni szedni. Na jó marad a mézes fiú, de mit fogok egy óráig itt csinálni? Körülnéztem a kihalt utcán, közel távol senki. Mélyet sóhajtottam és úgy döntöttem itt fogok Málna mellett strázsálni. A sráccal abban maradtunk, hogy ha még aktuális a fuvar, akkor  fél óra múlva rácsörgök és megadom pontosan hol is vagyok, összeszed. Reméltem, hogy nem maradok le a műsorról, már úgy beleéltem magam, ritkán csinálok ilyesmit, de nőből vagyok az ég szerelmére, és ami jó az jó. Elindítottam valami kellően agyzsibbasztó játékot a telefonomon és még mindig a kocsit támasztva keresztbe pakolt lábakkal álltam. Volt veszélyérzetem? Egy csepp sem. Ha kellően meredek a helyzet majd kidumálom magam belőle.



Black velvet • megjegyzés:   :uj:   • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 30, 2015 6:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

Sarah && Charlice

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
friends are always by your side

Isten mentsen, hogy megpróbáljam lebeszélni a saját terveiről és azokról a cselekedetekről, amelyek jólesnek neki, hiszen nem a diktátor szerepében tündököltem, ha róla volt szó, hanem egy jó barátéban. Ha ő úgy érzi neki itt a helye és itt tudja megvalósítani az álmait és önmagát, akkor tényleg nem szólhatok bele semmibe. De a vidám, cinkos mosoly az én arcomra is kirajzolódott, amikor a családja és az egyetem mellett megemlített egy bizonyos Zach-et. Nocsak, a kislány párra talált? Milyen szép is, ha úgy érzed, hogy egy fiú, férfi miatt megéri egy helyben maradnod és ott a legjobb, ahol ő is van. Nekem már kissé naivnak és csöpögősnek tűnik egy ilyen helyzet, de én is átéltem már, szóval tudom, hogy mit érez Sarah.
- Még nem is meséltél nekem erről a fiúról. - Néztem rá kíváncsian. - Milyen? Lefogadom, hogy kedves, aranyos, jóképű, egy igazi herceg. - Kacsintottam rá. Ugyan Sarah nem volt az a tipikus hercegnő típus, sohasem várta, hogy a sült galamb magától a szájába repüljön és a szerelemben sem tudtam borzasztó olvadozónak elképzelni, de sose lehet tudni, hogy mit hoznak ki belőle a tomboló hormonok.
- Csak átutazóban vagyok. - Lazán, alig láthatóan megvontam a vállam. - Elrendezem, amit kell és szerintem két nap múlva megyek is vissza Seattle-be. Még meggondolhatod magad és velem tarthatsz, a kiállítótermem a tiéd lehet. - Kacsintottam rá.


• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• remélem nem túl béna (: • by lena

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 27, 2015 6:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

To Charlice
...

Mindenki él az álmainak, s küzd a céljaiért. Én is ilyen vagyok. Mindig is az volt az álmom, hogy bármihez is fogok kezdeni, ha majd nagy leszek, abban szeretnék a legjobb lenni, s sikeres. Ezt az elvemet szerintem maximálisan sikerült teljesítenem, már ha csak a múlt heti kiállításra gondolok. Kiskoromban mindig azt terveztem, hogy majd elmegyek Hollywoodba, Los Angelesbe, Vegasba. Kiskoromban mindig is a leghíresebb városokról álmodoztam, hogy majd egyszer... Még is itt vagyok, itt élem az álmaimat. Mystic Fallsban.
- Ne hidd azt, hogy sosem gondolkoztam azon, hogy nem lenne-e jobb máshol kibontakozni, de... Itt van a családom, ide járok egyetemre, és nem utolsó sorban itt van az az ember akit szeretek. - mondom a végén már kicsit elpirulva. Amint eszembe jut Zach, egyből elpirulok. Nem tudok mit tenni, nagyon szeretem.
- Amúgy pedig nem olyan ijesztő ez a város, mint amilyennek tűnik. Nem túl nagy, de pont ezért általában mindenki ismer mindenkit. Vannak eléggé barátságos emberek. - mondom miközben én is megölelem őt. Oly sok idő után jó végre megölelni a legjobb barátnőmet. Char-nál jobb barátnőd elképzelni sem tudnék a világon. Mindig mellettem áll, és bármi van meghallgat. Nagyon fontos személy az életemben, remélem sokáig részesei is lesz.
- Nincs semmi, pihenek. Nah és veled? Hogy hogy itt vagy? - teszem fel neki a kérdést. Tényleg érdekel, hogy hogy ide jött, hisz ő mondta, hogy nem jó ez a város.


zeneszám || legjobb barátnőm :hug: || xxx || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 25, 2015 8:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

Sarah && Charlice

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
friends are always by your side

Oké, talán tényleg túl sokszor vágtam a fejéhez, hogy nagyon gyorsan szedje össze a sátorfáját és lépjen le ebből a poros kisvárosból, de aggódtam érte és a tehetségéért. Olyan elemi ösztön volt benne, amelyek még a legjobbak mindegyikében sincs benne, ha a pillanatok elkapásáról volt szó. Mellette sok gyakorlott fényképész gyenge kezdőnek tűnhet, amikor először megláttam a képeit legszívesebben én is fogtam volna a gépemet, becsomagoltam volna nyolcvan réteg papírba, hogy aztán tűzbe dobjam és a maradványokat lakattal lezárva egy folyóba dobjam. Nem gondoltam volna, hogy a hobbikból ki lehet nőni, de én már jó ideje letettem a gépet és sokkal inkább a jövő nemzedékkel foglalkoztam, azokkal akik megérdemlik a nagy esélyt és akikben megvan a potenciál, a mag ahhoz, hogy nagyok legyenek a szakmában. Sarah ilyen volt. AZ pedig, hogy jóban lettünk a fejlődése során csak egy plusz, de nagyon örvendetes pont.
- Akkor sem értem mit keresel még itt. - Vontam fel a vállaimat értetlenkedve. - Ez a hely nyomasztó és első ránézésre nem is tűnik túlságosan odaadónak aziránt, amit csinálsz. - Ezért nem szerettem a kisvárosokat, az ilyenekben élők hajlamosak voltak betokozódni, később ért el hozzájuk minden és a lehetőség a kitörésre egyenlő volt a nullával. Nem biztos, hogy itt is így működik a rendszer, de mitől lenne más? Attól, hogy vámpírok és egyebek járkálnak az utcákon?
- De megígértem, hogy nem szólom le a döntéseidet. - Védekezően magam elé emeltem a kezeimet, miközben engedtem, hogy a mosolyom ismét szétterüljön az arcomon, aztán előre léptem, hogy üdvözlésképpen megöleljem a rég nem látott barátomat. - Mi a helyzet, kislány? - Kérdeztem, miután elengedtem.


• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• remélem nem túl béna (: • by lena

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 25, 2015 3:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

To Charlice
...

Mostanában nincs sok dolgom. Lement a bemutató, szóval nem kell ezerrel készülnöm per pillanat semmire sem. Mondjuk nem azt mondom, hogy akkora nagy fáradságomba került, csak azért nagyon izgultam, hogy vajon az emberek mit fognak szólni a munkámhoz. Iszonyatosan örültem, hogy csak pozitív vissza jelzéseket kaptam. Mondjuk a tegnapi estém egész jól sikerült, Tylerrel találkoztam. Ty-t még az egyetemen ismertem meg amikor arra járt, látta pár képemet és megígértette velem azt, hogy egyszer csináljak róla pár képet. Erre pedig tegnap este jött rá, írt egy sms-t és oda hívott a parkba. Este. Mondjuk az is beleszámít, hogy nem teljesen volt józan és este napszemüveget viselt, de nem gáz. Jól szórakoztam rajta, feldobta az estémet.
Miközben elmosolyodok amint átélem magamban a tegnap estét, előhalászom a zsebemből a telefont és még jobban elmosolyodok mikor meglátom, hogy ki írt. Charlice az. Vele is az egyetemen ismerkedtem meg, felfigyelt a képeimre. Számot cseréltünk és sokat találkozgattunk. Mondjuk az utóbbi időben nem sokat hallottam felőle, szóval nagyon megörültem, hogy találkozni akar. Egyből felkaptam a dzsekimet és el is indultam a megbeszélt helyre.
Amint meglátom őt, arcomra egyből vigyor kerül, jó újra látni a legjobb barátnőmet.
- Szia, Char. - köszönök neki mosolyogva. - Tudom, hogy mondtad, hogy költözzek el innen, de nem hiszem, hogy bírnám a nagyvárosi pörgést.


zeneszám || legjobb barátnőm :hug: || xxx || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 24, 2015 7:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

Sarah && Charlice

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
friends are always by your side

Régen jártam már Mystic Falls-ban és ha most nem jöttem volna el Seattle-ből, akkor nem iszem, hogy máskor lett volna lehetőségem. Szerencsére a nyugati parton éppen nem készülik leöldökölni egymást az emberek és a természetfelettiek, vagyis készülni készülnek, de csendes állapotok uralkodnak, amelyek kedvezőek egy kis kiruccanáshoz. És miért pont ezt a kisvárost választottam úti célul? Mert egy teljesen másik világ, mint az én városom. Nem kell amiatt forgatnom a szemem, hogy ki látogat meg egy újabb ajánlattal, nem kell vadászkutya módjára rónom az utcákat, hogy megláthassam ki mit és miért csinál, hogyha a tevékenysége fenyegeti a puskaporos hordókanócának épségét, akkor számon kérjem rajta és ami a legfontosabb, sokkal szabadabbak a természetfeletti lények, mint Seattle-ben. Az autonómiájuk meglepő, amihez annak ellenére is hozzá tudtam volna szokni, hogy nem szívesen használtam a mindennapokban az erőmet.
A negyedik okra pedig éppen várakoztam, hiszen amint átléptem a városhatárt rögtön írtam Sarah-nak egy sms-t, hogy ha ráér, akkor délután háromkor találkozhatnánk. Valószínűleg meglepte az üzenetem, de nem vagyok az a típus, aki utál meglepetéseket okozni és az elszenvedőjükké válni, szóval nem zavartattam magam emiatt. Régen láttuk már egymást a barátnőmmel ahhoz, hogy bármelyikőnknek fontosabb dolga legyen. Hiába a néhány év korkülönbség és a nem mindennapi helyzet, ami során kialakul a kapcsolatunk, ő az egyik, talán az egyetlen személy, akiben maradéktalanul megbízok és hiába idézőjelesen csupán egy gyenge, védtelen ember, az életemet is rá bíznám. Helyén van a szíve és az esze, vagány lány, aki mindent megtesz a tervei megvalósítása érdekében. Mintha magamat látnám, amikor rápillantok annak ellenére, hogy külsőleg egyáltalán nem hasonlítunk egymásra és szinte már nem is a barátjának, hanem a nővérének érzem magam.
A kereszteződés felé pillantva láttam meg közeledni és azonnal mosolyra húzódott a szám. - Nem hittem volna, hogy végül egy ilyen kisvárosba fogsz költözni. - Szólaltam meg elindulva felé. - Hát nem megmondtam neked, hogy egy ilyen lánynak inkább való New York, Párizs, esetleg Tokió? - Vontam fel a szemöldököm.


• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
• remélem nem túl béna (: • by lena

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 25, 2015 5:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next


to my daughter & Ezio

- Én... Én mindent csak elcseszek. Őt se láttam rég, nem is beszéltem vele, mert igyekeztem mindent titkolni előle is - borultam ki megint, csak éppenséggel nem csapkodtam semmit sem, mert nem volt közelembe olyan tárgy, aminek hasznát vehettem volna. - A családom része vagy. Nem vetted még észre, hogy sosem hagytam, hogy eltűnj teljesen az életemből? Sosem? - nem érnek ezek a szavaim semmit sem, mert ő a makacsságával eldöntött mindent, amiért nem tudom hibáztatni, ismerem jól magamat, milyen vagyok, egy önző kis féreg, aki nem tud kegyes lenni,csak kegyetlen. Ezután pedig meg sem hallotta, mit mondtam, csak láttam, ahogyan távolodik Ezio-tól is, s csak kimondta azokat, amiket mondott. Elmegy. Megtörtem volna őt? Megtörtem azokkal, amiket mondtam neki? Miért vagyok ekkora idióta barom? Egy nemtörődöm alak, akinek nem ér semmit az élet. Akit látszólag hidegen hagynak a saját kislányai, pedig ők azok, akik miatt él,még ha nem vallja be. - Menekülj csak, abban profi vagy - szóltam még hozzá, közben Ezio csak állt ott, de én is. Nem szólaltam meg, figyeltem lányomat, merrefelé megy. Egyre nagyobb volt a távolság...
zene: - | megjegyzés: részemről is zárás, köszi 40

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 23, 2015 3:49 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next





Wyatt


Aidan




A korábban kellett kelnem a szokottnál, ugyanis el akartam nézni pár helyi kocsmába és egyéb szórakozóhelyre, nem leinni magam a sárga földig, csupán egy kicsit körül szaglászni a helyiek közt. Bedobni a horgot, amit minden városban eljátszok, hogy ráharapjon egy-egy vadász. Persze nem minden vadászt ölök meg, aki csak az utamba kerül. Akkor csak olyan lennék, mint ők. Hisz vannak olyanok, akik tényleg helyesen cselekednek, azzal, hogy levadásznak pár gyilkos vámpírt, rossz útra tért boszorkányt, vagy épp pár megvadult vérfarkast. Az én célpontjaim, akik már nem is próbálják keresni az emberit ezekben a lényekben, csupán megölik őket, azért amik.
Azonban mindezek előtt, koránkelésem fő oka, hogy el kell, lássam apai teendőimet is. A hűtő ugyanis teljesen üres, szóval le kell ugranom boltba, hogy reggelit tudjak csinálni Jacob-nak, mielőtt elindul az iskolába. Sokszor ugyanis nincs időm erre a munkám miatt, de szerencsémre ő ilyenkor is könnyedén ellátja magát. Hisz 15 éves létére, már úgy viselkedik, mint ez igazi férfi, szóval nem kell féltenem ilyen szempontból. Viszont, amikor csak tehetem, megadom neki azt, ami a korához illően jár neki. Hisz nem szeretném, ha bármiből is kimaradna, csak azért, mert az apja vadászokra vadászik és túlságosan félti mindentől. Sajnos az anyja halála után nem tudok másra gondolni, hogy mi van, ha ő a következő? Mi van, ha rá is rátalálnak előbb-utóbb? Így hát megteszek minden óvintézkedést, hogy ez ne történhessen meg.
A bolt csak pár percnyire volt sétálva a hoteltól, ahol a lakásunk van, szóval hamar odaértem. Összeszedtem annyi kaját, ami elég lesz egy hétre kettőnknek és azzal a pár szatyorral felpakolva el is indultam hazafelé. Kifelé jövet, egy kóbor kutyába botlottam, aki szemmel láthatólag eléggé ramaty állapotban volt. Szeretem a kutyákat, gyerekkoromban ugyanis volt Spike nevű kutyám, akinek sajnos szomorú vége lett. - Tessék pajti. - adtam oda neki egy fél szalámit, hogy legalább éhségén enyhítsek, majd továbbálltam. Egyebet nem tehettem érte, a jelenlegi helyzetünkben ugyanis őrültség lenne egy kutyát befogadni. Sokat utazunk és a hotelek nagy részében ahol megszállunk, még csak be sem engednek kutyákat. Szóval bármennyire is szeretnék Jake-nek egy kutyát, egyelőre még nem aktuális.
       




note: Lesz jobb is... 
ઈ music: -  
ઈ words: 342

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 22, 2015 2:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next



Wyatt & Aidan
- Milyen okos kutyád van! - mondta egy ember, amikor meglátta a barátját a kutyájával kártyázni.

Nem volt olyan kényelmes a parkban aludni, mint az ezt megelőző estén... egy idő után meg lehet szokni, de ha ismét melegben, puha fekhelyen nyújtózkodhat az animágus, valljuk be őszintén, nem lesz ismét a kedvence a fagyosabb föld. A kora reggeli madár főképp, ami pimaszul a fülét csipegeti. Neveletlen természet...
Megrázom a bundámat és felemelem a bal mellső lábamat, hogy megnézzem a kellemetlen találkozás következményét a drótkerítéssel. Kisebb volt a rajta lévő lyuk, mint azt kalkuláltam, amikor úgy döntöttem lerövidítem az utamat és a kerülőt választom. Erre felé kellene lennie az utcának, de nem olyan egyszerű megkeresni, anélkül, hogy elvinne valamelyik sintér... Kutya egy helyzet. Szószerinti értelmezésben.
A sebet enyhén csípi a hűvös szél, amivel komolyabb baj nem is lenne, ellenben a hangosan korduló gyomrommal és a belőlem előtörő, nyűszítő ásítással, amit képtelenség elnyomni, mellé pedig kifejezetten kellemes egy nagy nyújtózás... nem is tudok ellenállni neki. Halk, elégedett vakkantással nyugtázom a pillanatot, majd elindulok a park széle felé, ahol működnek a lámpák és esélyem nyílik kultúrált módon közlekedni, azaz nem elcsapatni magam egy autóval. Az emberek életveszélyesen vezetnek, ezt az egyet biztosan megtanultam az utóbbi napokban.
A piros megálljt jelent, a zöld szabadot... nem tudom mennyire ironikus, amikor egy kutya ki tudja várni a megfelelő színt ellenben pár taknyos kölyökkel és ezt még az egyik idős néni is szóvá teszi. Türelmesen csóválom a farkamat, felnyüszítek a fejemen megérzett kéz érintésére, ami az előbb még a botot fogta támasztékául. Ó, a dicséret. Úgy-úgy, jó lesz a fülem alatt is... a lámpa végül vált, ideje menni és rátalálni arra a francos utcára. Az idegességet két napja legyőztem, ez egyszerűen csak nevetséges... újabb korranás jelzi, hogy nem annyira jó üres gyomorral sétálni, ami kellemetlenül érint. Közel maradok a falhoz, a következő saroknál lefordulok és akkor látom mi van egy fél utcahossznyival odébb: bolt. Ha eléggé búbánatos szemeket meresztek talán egy zsemlével megszánnak, ami elég szánalmas, de... most nem válogathatok. Csak kutyaeledelt ne... Odabandukolok, a koncentrációs problémáimat legalább ennyivel orvosolnom kell. Kis pihenés, kaja, nem fog megártani, mielőtt folytatom a keresgélést.
Valamerre erre kellene lennie a lakásnak...
music: -|words: 343
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 17, 2015 7:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next


to my father & ezio



Nem tudom megemészteni. Elég volt azzal együtt élnem, hogy az apám nem szeret. Hogy olyan magasról tesz rám, ahogy lehet. Persze voltak időszakok, amiket együtt töltöttünk, de az egész még nagyon korán történt. Alig voltam pár éves, de ahogy az évek múltak a távolság kettőnk között úgy nőtt és minden egyes évvel kétszer annyira, mint azelőtt. Ezért is volt az, hogy még iskolába sem jártam, de nem is láttam az apámat. Nem olvasott nekem esti mesét, ha féltem nem volt ott mellettem. Egyedül kellett szembenéznem a félelmeimmel. Mert csak magamra számíthattam. – Akkor tudod mit? Ha vele esetleg még nem cseszted el, akkor keresd meg és foglalkozz vele, mert engem egy életre elfelejthetsz. – A fájdalom mardossa a bensőmet. Abban a hitben éltem, hogy az anyám legalább szeretett és lemondott az életéről miattam pedig a sajátjáért mondott le rólam. Az enyémről, hogy a részese legyen benne. Ennyire nem érdemlek meg egyetlen egy embert sem az elcseszett életemben?
Elhúzódom Ezio-tól és megtörlöm a szemeimet, majd szipogok párat mielőtt még megszólalok. – Elmegyek. – Mély levegőt veszek és egy kis szünetet tartok. – Egyedül. – Nem bírok Ezio szemébe nézni, de a hangom határozottságért kiált. Aztán megfordulok és a könnyeimmel küszködve távozom a helyszínről. Egyedül akarok lenni. Meg kell emésztenem ezt az egészet.




©️


részemről ez a záró köszönöm a játékot! 40
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 17, 2015 4:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next


to my daughter & Ezio

- Én... Én mindent csak elcseszek. Őt se láttam rég, nem is beszéltem vele, mert igyekeztem mindent titkolni előle is - borultam ki megint, csak éppenséggel nem csapkodtam semmit sem, mert nem volt közelembe olyan tárgy, aminek hasznát vehettem volna. - A családom része vagy. Nem vetted még észre, hogy sosem hagytam, hogy eltűnj teljesen az életemből? Sosem? - nem érnek ezek a szavaim semmit sem, mert ő a makacsságával eldöntött mindent, amiért nem tudom hibáztatni, ismerem jól magamat, milyen vagyok, egy önző kis féreg, aki nem tud kegyes lenni,csak kegyetlen. Ezután pedig meg sem hallotta, mit mondtam, csak láttam, ahogyan távolodik Ezio-tól is, s csak kimondta azokat, amiket mondott. Elmegy. Megtörtem volna őt? Megtörtem azokkal, amiket mondtam neki? Miért vagyok ekkora idióta barom? Egy nemtörődöm alak, akinek nem ér semmit az élet. Akit látszólag hidegen hagynak a saját kislányai, pedig ők azok, akik miatt él,még ha nem vallja be. - Menekülj csak, abban profi vagy - szóltam még hozzá, közben Ezio csak állt ott, de én is. Nem szólaltam meg, figyeltem lányomat, merrefelé megy. Egyre nagyobb volt a távolság...
zene: - | megjegyzés: részemről is zárás, köszi 40



A hozzászólást Frank Moreau összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 25, 2015 5:08 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 12, 2015 1:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

Szánalmasnak tartottam azt, ahogy Frank ha burkoltan is de úgy próbálja beállítani magát, hogy hú de jó apa volt. Reméltem, hogy nem kezdenek el Dorotheaval nosztalgiázni a régi szép időkről, mert egy-két dolgot hallottam már Frankről és hogy miket tett vele kiskorában. „A boldogság amit akkor láttam az arcodon nem tudtam romba dönteni.” Ezen mondatától viszont majdnem hányingerem is támadt. Azt a kis boldogságot ha nem is, az életét romba döntötte azzal amiket tett. Az ilyen ember nem érdemli meg a bocsánatot, Dorothea pedig okosabb annál, hogy mindezt elfelejti egyszer s mindenkorra. Emlékszem még mindig Do megtört arcára amikor egy éve találkoztunk és arra is,  hogy mennyit mosolygott múltkorában mikor velem töltötte majdnem az egész napját.
Most viszont még ennél is rosszabb volt a helyzet. Nem tudom miért tartózkodott tőlem ennyire jelen pillanatban, de nem akartam felborzolni a kedélyeket. Még csak rám sem nézett. Sóhajtottam egyet, hiszen már tényleg nem értettem mi folyik itt. Annyi volt biztos, hogy Franket az életében többször nem akarja látni, na meg az, hogy mindjárt összeesik a fájdalomtól. Miután befejezte a kis dialógját odaléptem mellé és nyomtam egy puszit a feje búbjára.
- Ha akarod, hogy menjünk akkor egy szavadba kerül csak… - Mondtam neki suttogva miközben a vállát simogattam. Hátam mögött akartam már tudni ezt az egészet, és valószínűleg ő is.
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
Δ my prisoner
Tartózkodási hely :
Δ Everywhere and nowhere
Hobbi & foglalkozás :
Δ Actress
Humor :
Δ died a few years ago



A poszt írója Azure Anne Nystaia
Elküldésének ideje Vas. Jan. 11, 2015 4:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next


folyt [You must be registered and logged in to see this link.]!

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
Hobbi & foglalkozás :
újra élni
Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



A poszt írója Melisandre Faith
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 10, 2015 10:56 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next



Sibyl & Melisandre
I know you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Akartam az életet, hogy újra érezhessem a szél érintését bőrömön, a hideget, mely velőmig hatol, azt, hogy az emberek észrevegyenek, hogy igazán elmondhassam, vagyok valaki, és nem úgy, mint most, sokak számára egy senki, levegő.
Nem értettem, hogy mi folyik körülöttem, nem meglepő, nehezemre esett kezelni a helyzetet, de a meglepettség arcomra kiült. Hát ha boszorkány vagyok, és ő pedig biztos, hogy az, és ha a testvérem is... A zavaros családi kapcsolatok úgy látszik ismét utam keresztezik. De nem bántam, hisz végre volt valaki, aki figyelt rám, aki felfigyelt arra, hogy mi van körülötte, és nem úgy, mint a legtöbb boszorkány, hátat fordított a valóságnak, s elsétált mellettem, mintha nem is látna. Pedig láttak. A többség legalábbis biztos.
Amit mondott, nem volt értelmetlen zagyvaság, mégis elég valószerűtlen volt. De ugyebár, ebben a világban, már semmin sem szabad meglepődni.
-Ahha...-dadogom először értetlenül, de szememben már megcsillan az eddigi reménynél is több. Egyszerre leszek boldog és zavarodott, de határozottan jó értelemben véve mindezt. -Szóval a testvérem vagy, minden bizonnyal a nővérem. De hány éves is vagy? Egyáltalán az anyánknak mi oka volt arra, hogy téged elhagyjon?-vonom fel szemöldököm, kicsit a múltjába turkálva, holott semmi közöm hozzá. Vagy mégis? Végül is egy család vagyunk, vagy mi a szösz. Azt hiszem, ha már én annyit fecsegtem, ezt a részletet elárulhatja nekem is.
Kérdésére megrázom fejem, de azért elgondolkodom. Mégis mire kellett volna emlékeznem, azt se tudtam igazán. Anyámból nem sok minden maradt meg, és az a nők, akit nemrég láttam... Kételyéket ébresztett bennem, hogy vajon az anyám volt e avagy sem.
-Amikor elrántottál a kocsi elől... Emlékkép szerű valami égett az agyamba. Egy nő azt mondta, hogy keressem meg a testvérem, mert ő úgy hiszi, hogy ő már rég halott, de nekem hinni fog. Nem értem, hogy mire gondolhatott, de így, most kezd kicsit értelmet nyerni. Nagyon hasonlított hozzád.-jelentem ki, kicsit mégis elcsuklik a hangom, mert nem vagyok magamban sem biztos. Abban pedig még kevésbé, hogy valóban lehetséges e ez az egész. Persze sok mindent láttam már, de a kezemben lévő törött medálra pillantva kicsit elbizonytalanodok abban, hogy mindazok, amik történtek, valóban a véletlen művei e, avagy sem.
-Lehetséges, hogy anyánk tudta, hogy meg fogok egyszer halni, amiért... nem is tudom, miért. És te lehetsz majd a segítségemre? De honnan tudhatta, hogy te akkor még élni fogsz e vagy sem. És miért akarta, hogy megkeresselek azon kívül, hogy nyilvánvaló a testvérem vagy.-sorakoztattam fel megint egy jó adag kérdést, szinte mindent, ami hirtelen eszembe jutott. Mert lehet, hogy nem vagyok valami gyors felfogású, de lássuk be, a kérdéseim többsége abszolút kézenfekvő és értelmes volt jelen helyzetben.
△ Music: [You must be registered and logged in to see this link.] △ Note: Remélem tetszik 40 △ Words: 433[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 06, 2015 11:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next


lett me help you, beautiful
damian & avelina

A z egyszer biztos, hogy ilyen gyorsan még soha nem józanodtam ki. Mondhatjuk úgy is, hogy egy pillanat alatt elfelejtettem, hogy mennyit gurítottam le a torkomon, de ettől függetlenül még akaratlanul is árad belőlem a piaszag, ami nem túlságosan lehet biztató a vörös szépség számára, de azt hiszem azzal, hogy összeszedetten segítettem rajta többet jelent, mint a piaszag, ami egy kocsmában bármikor rám ragadhat még akkor is, ha közben mondjuk kólát szürcsölök. Na, de az mellé még a kellemes füst szag is keveredne, de a leheletemen érezhető az alkohol anélkül, hogy ledugnám a nyelvemet a torkán csak, hogy megérezhessem milyen érzés is, amikor a nyelve az enyémhez simul. Na, jó már megint kezdek elkalandozni. Nem is ismerem mégis annyi mindenre vágyom vele kapcsolatban, hogy az már értelmetlennek tűnik. Örömmel segítettem a kis hercegnőn, de nem tudom, hogy ezen felül mit tehetnék érte még, amivel mellette maradhatnék. Aztán meglátom, hogy mennyire remeg. Mondhatni az egész teste reszket. Sokkot kapott. Az egyszer biztos, hogy nem szívesen ölte volna meg ezt a fickót, de ezt a pánikot bármikor felismerem. Ez az a pánik, amit a vérfarkas génekkel rendelkezők mutatnak minden egyes apró balesetnél. Jó nagy pácból húztam ki azzal, hogy megitattam szerencsétlen férfit a véremmel. Ez most már teljes mértékben biztos.
Nem kérek engedélyt arra, hogy felkaparjam a földről, mert azzal, hogy ott térdel csak felhívja magára a figyelmet, aminek semmi értelme nincs. Átkarolom ő pedig erősen kapaszkodik a kabátomba, amit jelen esetben egyáltalán nem bánok. Jó érzéssel tölt el, hogy rám támaszkodik. Bár Katherine is belém vetette a hitét valamilyen szinten. Egyedül a fiam vett meg, de egy percig sem hibáztatom őt emiatt. – Jól van csak mondd, hogy merre kedvesem. – Odasegítem az anyósüléshez és kinyitom neki az ajtót, majd segítek neki helyet foglalni és pillanatokon belül már a túloldalon is vagyok, hogy beüljek a kocsiba és elfordítsam benne a kulcsot. A motor felmordul én pedig a gázra lépve indulok el és fél szemem a kisasszonyon pihen, miközben figyelek arra, hogy merre is kell mennem.




† music: music † note: - † words: XXX


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 06, 2015 11:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next


to my father & ezio



Nem akartam hinni neki. Egyszerűen csak annyival akartam lerendezni ezt az egészet, hogy az egész hazugság és semmi több. De a kép. A szavai. Egyszerűen olyan dühöt ébresztettek bennem, amit nem bírtam már visszafogni. S a könnyeimet sem. Éjszakánként egy olyan nőhöz beszéltem, aki mindig is életben volt és tudott is a létezésemről. Nem is érdekeltem. Ahogyan az apámat sem. Nem érdekeltem én senkit sem. Milyen nyomorult lélek vagyok már. Talán megérdemlek minden rosszat, ami velem történik. Hiszen a kezdetek óta csak ezt kapom. Most már tényleg őszintén állíthatom, hogy életem legnagyobb hibája az voltam, hogy felsírtam azt jelezvén, hogy megszülettem és igen is élek. Bárcsak visszatekerhetném az időt. El kellett volna szöknöm gyerekként és talán még teljes árvaként is jobb életem lehetett volna. Javíthattam volna a sorsomon.
Ezio elkapja a kezemet és leállok, hiszen valószínűleg semmit nem segítek a helyzetemen. Maximum annyit, hogy a dühöm egy apró töredéke felszabadul a testemből és emiatt nem kell aggódnom. Aztán egy pillanatra Ezio-ra pillantok és belehasad a szívem a felismerésbe, hogy nem érdemlek valamit, ami annyira jó, mint Ezio. Az élettől csak pofonokat és rosszat kaptam. Ezt érdemlem. El kell fogadnom. Nem rángathatom bele a saját sötétségembe. Nem érdemlem meg őt. Hátrálok pár lépést és hátat fordítva nekik a hajamba túrok. Legszívesebben Ezio karjai közé bújtam volna, de nem tehetem. – Elmondhattad volna. Nem hazugságban nőttem volna fel és nem kívántam volna ezerszer, hogy az édesanyám éljen, hiszen végig életben volt.. Tönkretetted az utolsó dolgot is, ami jó volt a gyerekkoromban. Remélem boldog vagy. Keresd fel a lányod. Hátha ő még nem szeretné kitépni a szíved helyén lévő kődarabot a helyéről engem pedig hagyj békén. –Mondom szipogva, de egy pillanatra sem nézek hátra. Félek, hogy a lábaim feladnák a szolgálatot. Egyszerűen nem bírom elviselni az igazságnak ezt a hatalmas terhét. Hosszú évek hazugságára nehezednek, amik instabil lábakon állnak. Pont, ahogyan én magam is.





©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 03, 2015 10:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

† I never want to be a werewolf.
Damian & Ava

Lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy a férfi feláll és egyetlen izomhúzódás vagy horzsolás miatt sem panaszkodva indul el az otthonába. Lesütöttem a szemem és vörös hajam mögé rejtettem arcom, hogy az utca népe ne lássa. Utáltam, ha a középpontban vagyok és mindig kerültem az ilyen helyzeteket, de úgy tűnik egyes véletlenek ellen nem lehet védekezni. Az arcom égett a szégyentől, miközben szívem szárnyat az örömtől, a hálától és a szabadságtól. Ha most ő nem segített volna és a mentő nem értek volna ki időben, örökké láncra vert kézzel kellett volna élnem azzal a tudattal együtt élve, hogy egy gyilkos vagyok. Hiába baleset. Rajtam nem segít a szándékosság vagy a véletlen. A halál az halál. És egy általam kiontott élet, engem is azonnal a sírba ránt. Mert hiába nem halok meg. A vérfarkas átok még a halálnál is százszor rosszabb.
- Köszönöm. - fogadtam halkan a bókot ebben a képtelen helyzetben. Mosolyt csalt az arcomra és melegséggel töltötte el a lelkem az a kedves mosoly. Úgy éreztem, mintha a szívemet szorító szilánkos kövek folyamatosan potyognának le megkönnyebbülésemben, amiben Damian földöntúli nyugalma segített.
Továbbra is az úton térdelve figyeltem, ahogy a férfi elsétál. Nem mertem és nem is tudtam felállni jelen pillanatban. Végtagjaim reszkettek, mint a nyárfalevél őszi éjszakákon és attól tartottam az elsárgult levelekhez hasonlóan én is darabokra hullok, ha megpróbálok felkelni. Szerencsére Damian segített. Meg sem várta míg beleegyezem. Ami azt illeti meg sem kérdezte, hogy segíthet-e felkelni, de jól esett a figyelmessége.
Még mindig kicsit döbbenten, fürgén beszívva a levegőt kapaszkodtam egyik karjába. Egy pillanatra megmarkoltam a kabátját, mert úgy éreztem nem tudok talpon maradni, de hamar visszaszereztem az ép eszem és igyekeztem remegésemen erőt venni.
- Kérlek... - kezdtem bele, de hangom váratlanul elcsuklott. Erőt vettem magamon és folytattam. - Kérlek, vigyél haza. Nem hiszem, hogy... képes lennék hazavezetni. - vagy egyáltalán visszaülni az autóba és beindítani. Valószínűleg, ha nem ajánlotta volna fel a segítségét, hívtam volna egy taxit és itt hagytam volna az egyik parkolóba az autót. Most túlságosan is féltem a szerencsétlen események megismétlésétől. Még az sem zavart, hogy a megmentőm nincs igazán józan állapotban.

† music: music † note: - † words: XXX

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 03, 2015 10:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

† I never want to be a werewolf.
Damian & Ava

Lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy a férfi feláll és egyetlen izomhúzódás vagy horzsolás miatt sem panaszkodva indul el az otthonába. Lesütöttem a szemem és vörös hajam mögé rejtettem arcom, hogy az utca népe ne lássa. Utáltam, ha a középpontban vagyok és mindig kerültem az ilyen helyzeteket, de úgy tűnik egyes véletlenek ellen nem lehet védekezni. Az arcom égett a szégyentől, miközben szívem szárnyat az örömtől, a hálától és a szabadságtól. Ha most ő nem segített volna és a mentő nem értek volna ki időben, örökké láncra vert kézzel kellett volna élnem azzal a tudattal együtt élve, hogy egy gyilkos vagyok. Hiába baleset. Rajtam nem segít a szándékosság vagy a véletlen. A halál az halál. És egy általam kiontott élet, engem is azonnal a sírba ránt. Mert hiába nem halok meg. A vérfarkas átok még a halálnál is százszor rosszabb.
- Köszönöm. - fogadtam halkan a bókot ebben a képtelen helyzetben. Mosolyt csalt az arcomra és melegséggel töltötte el a lelkem az a kedves mosoly. Úgy éreztem, mintha a szívemet szorító szilánkos kövek folyamatosan potyognának le megkönnyebbülésemben, amiben Damian földöntúli nyugalma segített.
Továbbra is az úton térdelve figyeltem, ahogy a férfi elsétál. Nem mertem és nem is tudtam felállni jelen pillanatban. Végtagjaim reszkettek, mint a nyárfalevél őszi éjszakákon és attól tartottam az elsárgult levelekhez hasonlóan én is darabokra hullok, ha megpróbálok felkelni. Szerencsére Damian segített. Meg sem várta míg beleegyezem. Ami azt illeti meg sem kérdezte, hogy segíthet-e felkelni, de jól esett a figyelmessége.
Még mindig kicsit döbbenten, fürgén beszívva a levegőt kapaszkodtam egyik karjába. Egy pillanatra megmarkoltam a kabátját, mert úgy éreztem nem tudok talpon maradni, de hamar visszaszereztem az ép eszem és igyekeztem remegésemen erőt venni.
- Kérlek... - kezdtem bele, de hangom váratlanul elcsuklott. Erőt vettem magamon és folytattam. - Kérlek, vigyél haza. Nem hiszem, hogy... képes lennék hazavezetni. - vagy egyáltalán visszaülni az autóba és beindítani. Valószínűleg, ha nem ajánlotta volna fel a segítségét, hívtam volna egy taxit és itt hagytam volna az egyik parkolóba az autót. Most túlságosan is féltem a szerencsétlen események megismétlésétől. Még az sem zavart, hogy a megmentőm nincs igazán józan állapotban.

† music: music † note: - † words: XXX

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

Vissza az elejére Go down
 

Mystic Falls utcái

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 12 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 10, 11, 12  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls utcái
» Mystic Falls parkja
» Mystic Falls - Grill
» Mystic Falls sikátorai
» The Originals

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 21 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3