Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Ősi vámpír
Cedric Nikolaj Georgiev
Keresem :
♢ they want me
Nappali                                                21827752
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ suck your blood



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Vas. Feb. 24, 2019 8:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

darling, just don't waste my time
tatia & cedric

Volt idő, mikor az táplálta a bosszúvágyamat, hogy őt szenvedni lássam. Kegyetlen a valóság, egykoron eszembe sem jutott volna, hogy az általam legszeretettebb lény halálát, sőt mi több, szenv edését fogom kívánni. Mikor beköszöntött a pillanat, és Tatia hűlt helyét találtam a családi otthonban, a birtok már nem volt többé meleg fészek. Csak egy ház. Egy sivár, kopott vityilló, amiben leoltották a világítást. Magával vitte az egész életemet. Én miatta változtam volna meg, habár egy csúnya változásomat már végignézte. Az apám viselkedése rám ragadt, miután ő meghalt. Átvettem a családi vállalkozást. S közben észre sem vettem, hogy a tulajdon feleségem úgy szenved mellettem, ahogyan anyám szenvedett a vaskalapos apám mellett. Ha időben észrevettem volna, másképpen alakult volna... de egészen biztos, hogy ama forgatókönyv szerint most nem álltunk volna egymással szemben. Ajkam nem csókolta volna az övét. Ujjaim nem férkőztek volna a szűk anyag alá...
- Mondtam már, hogy tetszik ez az új stílusod? - néztem végig rajta egy másodpercre. Hol volt már az a divat, amiben a halandó életünket éltük? Azt pedig el kellett mondani a jelenlegi női divatról, hogy... egészen dögös. Vagy hogy mondták ezt a mai fiatalok.
Ismét a lányról beszélt, mikor elszakadt tőlem. Nem éreztem édes ajkának ízét, mely ezer éve mit sem változott. Talán több mohóság költözött belé, és mintha a gyűlöletet is belekeverte volna. A szenvedély azonban ezúttal sem tűnt el. Imádtam a vele töltött másodperceket, holott ki tudtam volna tépni a szívét. Valamiért még sem tettem. - Én magam ölném meg, ha ezt kérnéd tőlem. - néztem mélyen a szemébe, a hangom halkan szólt a rezzenéstelen szobában. Így volt. Ez sem változott. Igaza volt. Valami mindig hiányzott. Ezer év alatt számtalan pitiáner kalandba keveredtem, de egyikük sem ütötte meg a mércét. Nem mintha valaha is komolyabbat kerestem volna. Megan valami kis kiutat ígért a sivár életemből... de rá kellett jönnöm, hogy a kiút valójában nem ő: hanem hogy megtaláltam Tatiát. Ezer év után ismét teljesnek éreztem magam. Gyűlöltem, közben múlhatatlan érzelmekkel szerettem. - Csak... kérned kell. - mondtam határozottan. Ismét a markába kerültem. De tudtam, hogy bármikor képes lennék kitörni a fogságából. Már változtak az erőviszonyok. Az, hogy megtennék érte bármit, nem jelenti azt, hogy közben... én én maradtam.

Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Nappali                                                Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Vas. Okt. 29, 2017 3:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
you are the most annoying husband in the world

- Felírom a "megbocsájtani Cedric-nek" listámra. Végtelenségig bővíthető. - Napokig vitatkozhattunk volna azon, hogy melyikünknek mit kellene megbocsájtania a másiknak, de ebből a küzdelemből úgyis én kerültem volna ki vesztesen: nemrégiben szinte beismertem Cedric-nek, hogy sokkal inkább tartom magamat hibásnak a kettőnk közötti érzelmek elkorcsosulásáért, mint őt, ettől függetlenül az egómnak jót tett a látszat fenntartása, miszerint neki ugyanannyi vaj volt a fején, mint nekem.
- Tényleg be akarod adni nekem, hogy csak szórakozásnak tartod a kislányt? - Megforgattam a szemeimet. Ugyan már! Nem sok ideig voltunk házasok, mégis, jobban ismertem őt, mint a tenyeremet... legalábbis, élt bennem némi remény erre vonatkozóan. - Ha nem akarod, hogy csillogjanak a szemeid, kapard ki őket egy kiskanállal. - Adtam neki egy felettébb kedves jó tanácsot, amit a szavaimmal és hanglejtésemmel ellentétben nem a féltékenység vezérelt, csupán... nem szerettem volna, ha valaki elveszi a legjobb játékszeremet tőlem. Miért olyan nagy baj, hogy szeretem, ha Cedric csak és kizárólag rám figyel? A tudat, hogy én állok a gondolatai középpontjában és még arra is képes miattam, hogy felkutassa egy régi kalandomat, akit később a nyakamra küldött, egyszerre dühített és simogatta a nemlétező lelkemet. Akárhogy is, úgy tűnik, Cedric az egyetlen személy az életemben, aki ezer év után is éppen olyan intenzíven foglalkozik velem, mint régebben és erre most nagy szükségem volt. Érezni akartam, hogy élek, hogy érek valamit, hogy nem felejtettek el... ki lenne a legjobb emlékeztető, ha nem a legelső férfi?
Hagytam, hogy fojtogasson. Kiszabadulhattam volna a szorításából, de eszem ágában sem volt: pontosa tudtam, hogyha kapálózni, ellenkezni kezdek, akkor hallgatni fog, kitérni a válaszok elől és az ittlétem nem lesz több, mint cél nélküli keringő, értelmetlen másodpercek összessége és egy ilyen kör nem lett volna méltó hozzánk. Nem értem hozzá a kezeihez, hiába szorították ujjai a csontjaimat. Egyedül a szemét figyeltem, felszegett állal vizslattam a vonásait, torkomból halkan suttogó hang tört elő.
- Szerinted érdekel, mi történt vele? - Azt hiszi, Greg miatt vagyok itt? Egyáltalán nem. Egy ideig akartam hinni abban, hogy szerettem azt a férfit, de mostanában egyre inkább kezdtem tudatosítani magamban, hogy én már képtelen vagyok arra a szerelemre, ami a könyvekben meg van írva. Nincs is rá szükségem. Másra vágyom. Különlegesebbre, nem emberire és gyöngeséget szimbolizálóra. Így amikor a hátam a szoba falának simult és Cedric ajkai megtalálták az enyéimet, eszem ágában sem volt ellenkezni, készségesen fogtam két kezem közé az arcát, hogy minél intenzívebben csókolhassam. Dühös voltam rá, sértődött és szívesen nyúltam volna bele a mellkasába, hogy megszorongassam a szívét, de az összes tettemet belém fojtotta.
- Nézhetsz rá akárhogy... - Elszakadtam tőle és megkerestem a tekintetét. A lányra utaltam, halvány mosoly ült ki a szám szélére, miközben némi diadalittassággal végigsimítottam arcán a mutatóujjammal. - Soha, senki mástól nem fogod megkapni azt, amire igazából szükséged van. - Nagyképűség ide vagy oda, nem tudta titkolni, hogy mindig lesz egy része, amelyiknek én kellek. Ha nem így lenne... nem foglalkozna velem.

:033:  
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Cedric Nikolaj Georgiev
Keresem :
♢ they want me
Nappali                                                21827752
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ suck your blood



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Vas. Okt. 29, 2017 6:43 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

darling, just don't waste my time
tatia & cedric

- Óh! - bukott ki belőlem váratlanul, reakcióként a számomra hihetetlennek tartott szavak hallatán. - Csak nem a nem létező lelki világodba gázoltam az én indokolatlan gonoszságommal? - beszéltem úgy, mintha felzaklattam volna magam ezen a tényezőn. Színésznek mindketten rosszak lennénk, ezt már régen megállapítottam. A tehetségünk másban rejlett, és kezdtem rájönni arra is, hogy miként csiholhatnék majd előnyt ezekből az információ morzsákból. - Remélem, egyszer megbocsátod a faragatlanságomat. - villantottam meg a ravasz vigyoromat, eltüntetve orcámról az iménti közjáték legapróbb jelét is. Tisztán emlékeztem azokra a régi napokra, amiket egymás társaságában töltöttünk. Erre szokták egyesek azt mondani, hogy az emlékeket csak az idő szépítheti meg, míg ezzel egyidejűleg megöli a rosszakat. Hiba csúszhatott a gépezetbe, mert ha megölte volna a mérgező pillanatokat néhány évszázad, régen nem egy levegőt szívnánk már. Esélyes, hogy azóta mindketten a föld porát nyelnénk.
Ismét egy korty az italból, de alig tudtam lenyelni, majdnem ki is köptem a meglepetéstől. - Te beszélsz nekem szerelemről? Ezt azért gondold át még egyszer. - tettem le az ekkor már üres poharat. Fennállt annak a veszélye, hogy a kezeim között roppantom össze, ha továbbra is szorongatom, és Tatia egyértelműen arra pályázott, hogy kihozzon a sodromból az új, választott témája segítségével. - Tudod, mit mondanak erről. A szerelem öl, butít és nyomorba dönt. Hát kellene ez nekem még egyszer? Utánad? Isten ments! - emeltem fel védekezésképpen mindkét tenyeremet, pár másodperc múlva már széles vigyorgással, közben azon tűnődve, milyen hasznot remélt ő ettől. Azon kívül, hogy jól szórakozott az esetleges fogáson.
Megvontam a vállamat. Nem szándékoztam belemenni még egyszer a múltkori játékba. Azzal majdnem kiugrasztotta a szívemet a helyéről. Be sem akartam vallani magamnak, még ha majdnem tisztában is voltam vele, hogy az én bosszúmnak egyetlen olyan oka volt, aminek elfelejtéséhez ezer év is kevésnek bizonyult: voltak érzéseim Tatia iránt. Éppen ezért fájt még mindig annyira, amit velem tett. Nem tudtam átlépni a revanson. - Most úgy gondolod, hogy durván lebuktattál? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet, visszakanyarodva Frida témájához. - Vagy azt vártad, hogy vidám táncikálás közepette bevallom, mennyire imádom, hogy megint egy lépéssel előtted járok? - kérdeztem, végigsimítva a nyaka selymes bőrén, engedve az iménti szorításból. - Tudtam, hogy az a szerencsétlen férfi nem képes bántani. Ezért bíztam meg őt ezzel az üggyel. Abban is biztos voltam, hogy elárul neked mindent arról a bizonyos listáról, ahogyan abba is beavat, hogy valaki a föld alatt akar látni. És gondolom óva intett, hogy vigyázz magadra, de ez már csak halovány tipp. - rántottam meg a vállamat. - Kiben bízhat az ember a mai világban, ha már a bejáratott bérgyilkosokban sem? És mindezt miért? Egy nyári kalandotokért? A... szerelemért? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn, de a gonosz vigyor már ott ugrált a szám sarkában. - Azt akarod-e tudni, mi történt a te drága barátoddal, miután beavatott téged a nagy rejtelmekbe? - kérdeztem költőien, egy centire hajolva az arcától, mélyen lesve szemének apró rezdüléseit. Láthatta a szememen, hogy ez csak mézes-madzag. Semmit nem állt szándékomban elárulni.
Lassan a füléhez hajoltam. - El nem tudod képzelni, mennyire kívánlak, mikor ennyire kiszolgáltatott vagy. - suttogtam, tényleg érezvén a fojtogató parazsat. -  Van egy ötletem. Játsszunk olyat, amilyet eddig még nem. - szorítottam újabbat a torkán, majd egy másodperc múlva a legközelebbi falhoz nyomtam őt, úgy tapadva a szájára, mintha ezer éve szomjaztam volna rá. A kezem, ami eddig a nyakát fojtogatta, levándorolt a hátára, és egy apró reccsenés jelezte az anyag szakadását...  

Elnézésedet kérem a hosszadalmas késésért! Sad
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Nappali                                                Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Hétf. Május 08, 2017 2:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
you are the most annoying husband in the world

- Sértegetsz és indokolatlanul gonosz vagy. Hát ezt érdemlem, mikor én próbálok kulturált beszélgetést folytatni? – Kérdeztem homlokig csúszott szemöldökkel. Természetesen ironizáltam, de nem várhatta el tőlem, hogy bonbonnal és hajlongással köszönjem meg, amiért szeretne az életemre törni. Biztos voltam abban, hogy ő áll a dolog hátterében, akár a nyakamat tettem volna rá, azt pedig könnyedén elviseltem, ha emiatt nem csak ő akarta az ártatlant játszani, hanem engem is megpróbált hülyének nézni. Tudhatta volna, hogy elég makacs vagyok ahhoz, hogy akár napokig itt cövekeljek a megtörése érdekében. Más dolgom amúgy sem volt.
- El vagyok halva! Eddig azt hittem, túlcsordul benned a romantika. – Széles mosolyra húzódtak az ajkaim és kiittam az utolsó kortyot is a poharamból. – Akkor még köszönetet is mondhatnál, mert ahogy észrevettem, az a lány maga a megtestesült királykisasszony. Nem is tudom, kicsit emlékeztetett a régi önmagamra. Nem lehetett nehéz beleszeretni. – Mellékes megjegyzés volt, viszont egyszerűen képtelen voltam elvonatkoztatni a ténytől, hogy ezer év és vámpírság ide vagy oda, Cedric-nek szemmel láthatóan van egy típusa: őzikeszemek, kedves kisugárzás, fülig érő mosoly, életigenlő megjelenés. Helló, évszázadokkal ezelőtti én! – Ha egyszer kedved lesz hozzá, mesélhetnél a te járulékos veszteségeidről. Nem fair, hogy te tudsz néhányról az enyéim közül, én pedig csak a sötétben tudok tapogatózni, ha az érzékeny pontjaidról van szó. – Egyre inkább kedvemre való volt az itt tartózkodás. Régóta kerestem már egy partnert, akivel szórakozhatok, játszadozhatok, elüthetem az időmet és kiélhetem a nyegleségemet, amibe minden tőlem telhetőt megtettem, hogy valami vonzót is csempésszek. Erre eddig nem érkezett panasz az időszakos társaimtól.
- Akció-reakció, édesem. Miután totális idegbeteggé váltál, kiölted belőlem a vágyakozás szikráját is. – Nem terveztem ismét abba a témába belenyúlni, amit múltkor feszegettünk… fogalmam sem volt, mi ütött belém akkor és miért avattam be néhány, vele kapcsolatos évszázados titkomba, amikor azok a bizonyos érzések nagyon szépen megvoltak ott, ahová elzártam őket. Mióta kiderült, hogy egy boszorkány belepiszkált az agyamba és ki tudja, mit rontott el, azóta inkább kimondtam a dolgokat akkor is, ha ostobának tűntem miattuk, mert… reménykedtem a visszajelzésekben és abban, hogy ezekkel együtt egy teljesebb, igazabb képet alakíthatok ki önmagamról.
- Mégis, annyi eszed nem volt, hogy rájöjj: egyedül te és én élünk, akik ezen a néven ismerik Fridát és mivel én nem küldtem bérgyilkost a saját nyakamra, te maradtál. Az öregedés ilyen rossz hatással van rád? – Mély levegőt vettem, amikor hozzányúlt az egyik hajtincsemhez és szórakozni kezdett vele. Nem az az érzés járt át, amit fiatal lánykoromban, a feleségeként éreztem, de nem tudtam volna megmagyarázni, mi nyomta a mellkasomat. – Csak tíz perce vagyok itt és neked máris fojtogatásra áll a kezed. Múltkor is eddig jutottunk. – Láttam a szemében és hallottam a hangján, hogy kezdi elveszíteni a türelmét. – Mielőtt megpróbálod kinyomni belőlem a szuszt, elárulhatnád, miért döntöttél úgy, hogy jobb lenne nekem pár méterrel a föld alatt?

:033:  
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Cedric Nikolaj Georgiev
Keresem :
♢ they want me
Nappali                                                21827752
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ suck your blood



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Hétf. Május 01, 2017 10:15 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

darling, just don't waste my time
tatia & cedric

Érdekes feltételezés volt részéről, hogy vágytam a közelségére. Tekintve, hogy most sem én mentem hozzá, hanem ő jött az én kis birodalmamba. Nem volt olyan fényűző és díszes, mint az ő szeretett otthona, de beértem ennyivel. Ráadásul én voltam az első gondolata, amint kézhez kapott egy listát. Mintha én lettem volna egyedüli ellensége. - Már kinőttem belőled, van nálad jobb dolgom is. - vontam fel a szemöldökömet, de még mindig nem adtam meg neki az örömet arra nézve, hogy felbosszantson. Elég egyértelmű szándékokkal érkezett, egy vallomáson kívül mást is ki akart szabadítani a palackból, de ebben nem voltam hajlandó partnere lenni. Ezer éve ő sem szándékozott hű maradni a fogadalmához, így legalább kvittek lehetünk.
Ismét arrébb sétáltam, hogy újfent távolságot tartsak tőle, közben jóízűen kortyolva a pohárba. Nem kellett tudnia arról, hogy szavai hatására majdnem összeroppantottam az üveget az ujjaimmal, legalábbis bíztam a jó színészi képességeimben, sosem hagyott még cserben. - Csakugyan? Ez esetben egy komoly problémát vettél le a vállamról. Nem erősségem a romantikus sétálgatás a tengerparton... - sóhajtottam fel Meganra célozva, már csak azért sem kérdezve rá, hogy mégis mit művelt a fejével. Az volt a sejtésem, hogy előbb vagy utóbb én magam is rá fogok jönni a válaszra, addig sem adtam okot arra, hogy gyenge pontomon találjon. Bár nagyjából ugyanazt játszottuk. Ő sem vallotta volna be, mennyire odavan a kis varázsló egérkéért. - Az életünk tele van járulékos veszteségekkel. Ezer év után is. - sóhajtottam fel megjátszott lemondással. Nekem sem kellett volna kétszer mondani, hogy szép dolgokat igézzek a ficsúr fejébe, de akadt jobb dolgom is. Tatia tönkreteszi azt a kapcsolatot magától is, nem kellett hozzá nekem is asszisztálni.
- Óh, azt hittem, más miatt rándult össze a gyomrod, mikor beléptem a hálószobánkba. Milyen kegyetlen férj lehettem... - bámultam ki az ablakon elmélázva, a hangomon érezhette a gúnyolódást. Tényleg ideje lett volna ismét töltenem a poharamba némi bourbont. A társasága jelenleg olyan volt, mintha ezer szúnyog csipkedett volna, ezt pedig nem tudtam máshogy elviselni.
Gyorsan átszelte a kettőnk között gondosan kialakított távolságot, és megállt előttem. Már elkerülni sem tudtam, hogy a szemébe nézzek, de a szavak rögtön mosolyt varázsoltak az eddig majdnem komoly arcomra. - Hm. Hát igen. Elvégre ő... nem halt meg, ugye? - kérdeztem, miközben összekoccantak a fogaim. - Persze bizonyos értelemben igen, de... - rántottam egyet a vállaimon, majd letettem a poharat. Kezdtem azt gondolni, hogy előbb-utóbb úgyis jobb, ha nincs semmi a kezemben. - Tudod, drágám, túl sokat gondolkodsz. - nyúltam az egyik hajtincséhez, hogy lassú játékot kezdjek vele. Ha már úgyis ideállt elém, és valamivel le kellett vezetnem az éledő indulataimat, ez pont kapóra jött. - Mindig is ez volt a fő probléma kettőnk között. Egy bizonyos szinten imádtam az intelligenciádat, a műveltségedet, az érzelmeidet. Egészen addig, míg hülyét nem csináltál belőlem. - váltak indulatossá a szavaim, és a mondandóm végére a hajával játszadozó kezem is a nyakához vándorolt. Ennyit arról, hogy túltettem magam a múlton. Lényegében választ kapott a kérdésére.

Cool
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Nappali                                                Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 11, 2017 11:49 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
you are the most annoying husband in the world

- Ugyan már, te sohasem vágynál arra, hogy ne legyek a közeledben. – Erre a nyakamat tettem volna. Ha nem akarna a közelében tudni, már rég túl lenne hetedhét határon, mérföldekre tőlem vert volna tábort, nem egy hotelszobában dekkolna egy kisvárosban. Úgyhogy ennyit arról, hogy távol szeretne maradni tőlem. Sajnos-nem sajnos, a sors ismét összesodort minket, de a lelkem nem nyugodott volna, ha otthon ülök és csak találgatok, tenni pedig nem teszek semmit. Valamerre el kellett indulnom és kizárásos alapon Cedric volt az első gondolatom: bíztam a megérzéseimben, amik általában nem szoktak csalni. Ha mégis, akkor is képes vagyok magamat jól kihozni a helyzetből.
- Dehogynem áll jól. A szerep és a kabát is. – Megvontam a vállamat. Az volt a legszebb, hogy nem szerepet játszottam és ezt Cedric vagy nem akarta észrevenni vagy egyszerűen nem nézte ki belőlem, hogy fel tudom húzni magam azon, ha mások megpróbálnak beleköpni a levesembe. Attól nem kell nagyobb keresztbe tevés, minthogy valaki az életemre tör, nem nagyon van. Meg tudtam védeni magam, sőt, gyönyörűen példázta a mellékelt ábra is, hogy a rám állított embert is képes voltam megakadályozni a dolga elvégeztében úgy, hogy nem is állt szándékomban. Mi ez, ha nem zsenialitás?
Csendben maradtam, amikor azt pedzegette, hogy tartok tőle. Nagyon szívesen kibukott volna belőlem valami, de még az apró nevetésemet is visszafojtottam. Későbbre tartogattam az erre való reakciómat, úgyhogy inkább belekortyoltam a saját italomba és összevontam a szemöldökömet meghallva, hogy Georgiev-nek nevezett. Ezer év elteltével is idegennek hatott, bár igaz, hogy nem kellett sokszor hallgatnom erre a névre.
- Le vagy maradva. – Ismételtem meg a szavait egy bólintás kíséretében. – Míg te azon ügyködsz, hogy bennem kárt tegyél, én már léptem is. Ne lepődj meg, ha Megan a következő találkozásotokkor kicsit másképp fog viselkedni. – Mímelt bocsánatkérés ült ki az arcomra. – Tényleg azt hiszed, hogy ha felemlegeted Curtist, akkor megijedek? Járulékos veszteség, egy talpnyalóval kevesebb. – Kicsit ferdítettem az igazságon. Curtis fontos volt nekem, akkor is, ha egyszerűen képtelen voltam megfogalmazni, milyen szerepet töltött be az életemben. Talán jobb is volt addig, míg ez volt a helyzet, hiszen jobban, hihetőbben tudtam hazudni a hozzá fűződő kapcsolatomról, könnyebb volt elbagatellizálni a vele kapcsolatos dolgaimat.
- Feltett szándékom a bosszantásod. – Jelentettem ki komolyan. – Régebben féltem tőled, ha dühös voltál. Összerándult a gyomrom, akárhányszor úgy jöttél be a hálószobánkba, hogy ráncba szaladt a homlokod. Mintha odavésték volna a barázdákat, alig láttalak nélkülük. – Közelebb sétáltam hozzá, utáltam valakihez úgy beszélni, hogy az illető méterekre volt tőlem. Így még a másik szemébe sem lehet belenézni.
– Ha játszadozni szeretnél, hát rajta, játsszunk! – Az egész életemet ezzel töltöttem, számomra kész felüdülés volt, ha régi-új partnert kaptam. – A listán szerepel egy név, abból jöttem rá, hogy te állsz az egész hátterében. Frida Ivanova. Egyszerűen nem értem, hogyha valaki annyira felelőtlen, mint te, hogy hiheti okosnak magát?– A papírok felé böktem a fejemmel.

:033:
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Cedric Nikolaj Georgiev
Keresem :
♢ they want me
Nappali                                                21827752
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ suck your blood



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Vas. Feb. 05, 2017 12:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

darling, just don't waste my time
tatia & cedric

- Tudod, mire vágyom? Egy hotelszobára, aminek nem vagy a harminc méteres körzetében. - tártam szét a karjaimat. Túl sokat kértem volna? Tényleg semmi hangulatom nem volt ehhez a kakaskodáshoz, de naív feltételezésnek tűnt, hogy a múltkori közjátékunk után többet látnom sem kell majd. Olyanok voltunk, mint a zsák meg a foltja, még ha ezer év is kellett hozzá. És még annál is több utálat.
A társaságában túl gyakran kellett megvonnom a vállamat. Valamiért éreztem, hogy bosszantja a passzivitás, főleg ha rólam volt szó. Az arcára volt írva minden, felesleges lett volna tagadni. Nem véletlenül rohant hozzám szinte rögtön, amint kibukott az egész történet, de még tőle is bátor elképzelés volt, hogy csak úgy bevallok valamit, amit nem akarok. Sőt, előbb még bizonyítania kellett volna, hogy ténylegesen én álltam a dolog mögött, semmint vádaskodnia. - Nem áll jól neked ez a szerep. Bár ezt elmondhatnám erről a kabátról is. - néztem végig rajta, majd megköszörültem a torkom. Engem sem vádolhattak hazudozással, az időm nagy részében teljesen őszinte voltam. Kivéve mikor nem akartam, ez pedig általában Tatia társaságában rendkívül szórakoztató volt. - Ha annyira szánalmasnak tartanál, nem foglalkoznál azzal, hogy benne van-e a kezem, vagy sem. Tartasz tőlem, de ezen nem is lepődöm meg. - vigyorodtam el. Amennyire neki volt oka félni tőlem, nekem is éppen annyira kellett tőle, mert mindkettőnk tarsolyában volt egy-egy váratlan fegyver, amit bármikor a másik nyakához tudtunk volna szorítani. Nem szűkölködtünk kreativitásban.
Elsétáltam a közelből, ismét helyet foglaltam a kanapén, bár ezúttal a kartámlájára helyeztem a súlyom, nem az ülésbe. Egy újabb korty az italból, bár ez már jobban marta a torkomat, mint szerettem volna. - Mrs. Georgiev, eltökélt szándéka, hogy összetöri a szívem... - sóhajtottam fel kínlódva, mikor szerelmének nevezte azt a kis suhancot. A fenéért sem tudtam megérteni, mit evett rajta, de talán épp ez volt a baj.
Ismét nagy levegőt vettem, főleg azért, mert tovább húzta az időt, és még mindig nem tudtam, hogy mit keresett a lakásomban. Azon kívül, hogy bizonyíték nélkül toporzékolt. Még Erina is különb műsort rendezett le gyerekként. Elég gyorsan rájöttem, hogy min törte a fejét, hisz meghallottam a megjegyzését Meganról. A gyomrom megfeszült, de nem hagytam, hogy ennek nyoma legyen az arcomon. - Kezdem lemaradottnak érezni magam... hogy nekem miért nem jutott eszembe kitörni a kis varázslód nyakát... Curtis, ugye? - kérdeztem felvont szemöldökkel, végighúzva mutatóujjamat a saját alsó ajkamon, mikor eltoltam magamtól a poharat. - Ne fáradozz a felbosszantásomon, mert kitalálhatok még számodra egy-két kalandot, de ismersz. Nem vagyok fair játékos.

Cool
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Nappali                                                Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szer. Dec. 28, 2016 12:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Cedric & Tatia

Miközben italt töltöttem magamnak, az jutott eszembe, egyáltalán miért foglalkozok ezzel az üggyel. Annyiban hagyhattam volna, hiszen akárhogy is, bíztam magamban annyira, hogyha valaki a világ legjobb vadászait és gyilkosait állítja rám, akkor is győztesen kerülnék ki az összetűzésből. Ugyanakkor hogy nézne ki, ha hagynám magam és engedném, hogy úton-útfélen megpróbáljanak eltenni láb alól? Ha valamit, akkor ezt nem fogom lenyelni, arról nem is beszélve, hogy felettébb jó időtöltés azon gondolkozni, vajon most kinek léptem rá a tyúkszemére. A népek igazán megtanulhatták volna már, hogy nem egyszerű vállalkozás az eltaposásom, bár a próbálkozásokat tényleg értékelnem kellene.
- Fenébe, pedig azt hittem, hogy pár dicsérő szó és dalolsz, mint egy kismadár. Hát már nem is vágysz az elismerésre? - Összevontam a szemöldökeimet és visszafordultam felé. Nem vártam, hogy könnyű menet lesz és addig terveztem menni, míg el nem szólja magát... meg voltam győződni az igazamról, eleget gondolkoztam azon, kinek lehet olyan észjárása, aminek segítségével összetákolható egy ilyen kaliberű ötlet. Kevés potenciális jelölt volt és Cedric a lista elején szerepelt.
- Arra nem gondoltál, hogy azért te jutottál eszembe először, mert te vagy a legszánalmasabb mind közül? - Kérdeztem, mintha a világ legtermészetesebb ötlete lett volna a feltevésem. - Bár bevallom, megleptél... vagyis, bocsánat, meglepett az, aki elrendelte a kivégzésemet. Zseniális húzás volt egy régi szerelmemet a nyakamra küldeni, akiről azt hittem, hogy halott. Megindító volt találkozni vele, biztosan rengeteg fáradozásába került az értelmi szerzőnek. - Eddig mindig jó ötletnek tűnt Cedric előtt felemlegetni, hogy a szívem egyébként nincs kőből, voltak, akik képesek voltak meghódítani. Cedric-ben szintén megvolt ehhez a potenciál, csak szerettem azt hinni, hogy valahol félúton elakadtunk.
- Van egy-két elméletem, hogy miért lehetsz te az emberem, de mielőtt elkezdeném untatni magunkat azzal, hogy előadom, lenne egy apró kérdésem. - Láttam, hogy lehervadt a mosoly a arcáról, kezdtem nyeregben érezni magam. Semmi sem tetszett jobban, mintha észrevettem, hogy a másikat felpiszkálom a szavaimmal, de nem engedtem, hogy az ajkaimra félmosoly csússzon, inkább komoly, aggódó tekintettel vizslattam a volt férjemet. - Miért nem foglalkozol inkább Megan-el? Múltkor összefutottam vele, amikor valami emberfelettien édes és kislányos bájjal süteményt vásárolt neked. Azt hittem, megzabálom. - Megcsóváltam a fejem és apró sóhajt hallattam. Reméltem, hogy érzékeny pontra tapintok.

:033: || ©
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Cedric Nikolaj Georgiev
Keresem :
♢ they want me
Nappali                                                21827752
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ suck your blood



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Szer. Dec. 28, 2016 10:14 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

darling, just don't waste my time
tatia & cedric

Hanyagul megvontam a vállaimat. Szerencsére már kialakult bennem az immunitás arra nézve, hogy ha valaki szavakkal próbált belém gázolni, hát csúfos kudarcot vallott. Egészen addig, míg ki nem téptem a nyelvét, csak hogy többet biztos ne legyen hangulata és lehetősége ilyesmire. Az viszont nem Tatia stílusa volt, hogy ilyen alantas módon sétáljon át egy emberen, még ha ebben az esetben az ellenfele én is voltam. - És kicsit szerényebb is vagy, mint az anyám meg a te anyád volt. - sóhajtottam fel, alig bírva ki, hogy ne nevessem el magamat a szavakon, amik elhagyták a száját. Azon már nem kellett volna meglepődnöm, hogy a sajátos ezer éve után hajlamos volt túlbecsülni saját magát, de a mostani helyzet ezerszer különb dolgokat tartogatott magában, mint amikor legutóbb találkoztunk. Az a beszélgetés a múlt kitisztázására szolgált, bár sokkal közelebb nem lettünk ahhoz, amit akartunk. Én legalábbis nem kaptam meg, amit akartam, és talán már nem is akartam annyira holtan látni ezt a ribancot, mint néhány hete. Arról már nem is beszélve, hogy inkább az összezavarásra szolgált az egész, semmint a megnyugvásra. Bár lehet, hogy ő a távozásom után nyugodtabb lett. Nála sose lehetett tudni.
Széles vigyorgásba kezdtem, és hátradőltem, közben a karjaimat a mellkasom elé fontam, így bámulva rá. Olyan ütős bizonyítékot aligha találhatott ellenem, ami tényleg biztosíthatta volna arról, hogy az én kezem volt a listájában. Tény, hogy büszke voltam erre a tetemet munkára, ami ezzel járt. De még túl korai volt lelőni a poént. Előtte hagytam, hadd pocskondiázzon egy kicsit, hátha attól jobban érzi majd magát. - Hát, ha azt hiszed, hogy az elismerésedre pályázom, és ettől rögtön elismerem, hogy én állok a dolog mögött, tévedsz. - álltam fel én magam is, a hangom szórakozottságról árulkodott, és letettem az időközben kiürült poharamat. Nagy volt bennem a vívódás, hogy most töltsem-e ki a következőt, vagy várjam ki, hogy mi lesz a vége ennek az egésznek, de inkább az előbbit választottam. Már csak azért is, mert egy-két sértésért neki se kellett a sarki boltba mennie. - Mmm. Ezt a tökös részt ismételd el még egyszer, annyira izgató a te szádból hallani. - mondtam némileg suttogva, de csak azért, mert a pohár pereme már a számnál járt. - Túl sok férfit tettél szánalmassá az elmúlt évszázadokban, sértő, hogy én vagyok az első, aki ennek kapcsán az eszedbe jut. Bár tény, én voltam az első, akiből vásári majmot csináltál. - néztem rá, ekkor már szinte pislogni is elfelejtettem, de nem eresztettem a tekintetét. Éreztem, hogy az arcizmaim megmerevedtek, és eltűnt a mosolyom.

Cool
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Nappali                                                Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szer. Dec. 28, 2016 9:29 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Cedric & Tatia

- Nem is azért vagyok a világon, hogy szórakoztassalak. – Eszembe jutott, hogy egyáltalán kiben merülhetett fel az az elvetemült ötlet, hogy én majd egy férfi kegyeit mindig és mindenkor úgy fogom lesni, mintha az életem függene rajta? A kor számlájára kellene írnom, akkoriban ez volt a divat és az ég lássa sötét lelkem, szívesen lettem volna a társa, hogy az illik, de túl sok minden történt ahhoz, hogy ez megvalósulhasson. Példának okáért, eszem ágában sem volt egy olyan ember mellett létezni, aki egyik pillanatról a másikra átvette az apja elviselhetetlen, zsarnoki természetét. Inkább a halál, vagyis esetemben a szökés. Már akkor is értettem a drámához.
- Persze, hogy emlékszem. Visszagondolva egész szórakoztató volt, bár annyira nem, hogy végig játszmázzak veled egy életet. Nekem kicsit több eszem volt, mint az anyádnak. Vagy az enyémnek. – A legtöbben azt hitték, hogy majd idomulok hozzá és a hangulatváltozásaihoz, az előző eresztés Georgiev-feleségéhez, esetleg a saját szolgalelkű anyámhoz fogok hasonlítani és szépen szemet hunyok a felett, hogy a férjem egy szemét. Milyen jó, hogy manapság egy szótárt meg lehetne tölteni válogatott sértésekkel… mert az már biztos, hogy nem fogok jó képet vágni annak a személynek, aki újfent keresztbe tett nekem. Várható volt és csodáltam is, hogy a drága férjem eddig húzta türelemmel, őt ismerve arra számítottam, hogy sokkal hamarabb a kezei közé kaparintja a nyakamat és ő végzi el a piszkos munkát. Volt min bosszút állnia, nem tagadom, de az nagy szégyen lenne, ha azt hitte, hogy annyiban fogom hagyni a próbálkozásait csak azért, mert neki joga volt a kikészítésemhez.
- Annak nem kell lista, aki fejben tudja tartani a dolgokat, úgyhogy köszönöm az emlékeztetőt, de nem lett volna rá szükség. – Minden szempontból képtelenség lett volna megjegyezni az összes áldozatom nevét, de azokra emlékeztem, akik valamilyen szempontból fontosak voltak. Az teljesen mindegy volt, hogy mivel érdemelték ki a kegyet, hogy nem felejtettem el őket, egyszerűen csak voltak, akik megragadtak az emlékezetemben. – Ne játszd a tudatlant, mert nagyon nem áll jól neked. – Gyűlöltem, ha idiótának néztek, azt pedig főleg, ha valaki okosabbnak hitte magát nálam. Cedric nem volt az. Nem sok időt töltöttünk együtt, de jobban ismertem, mint a tenyeremet, úgy is, hogy az idők folyamán rengeteget változott. Akár azt is mondhattam volna, hogy hasonlítunk egymásra. – Akkor tegyünk úgy, mintha nem te állnál dolog mögött. – Lemondó, színpadias sóhaj hagyta el az ajkaimat, előre dőlve belelapoztam a mappába. – Pedig épp meg akartam dicsérni a személyt, aki készítette. Szép munkát végzett, még arra is figyelt, hogy ABC sorrendbe rendezze az áldozataim nevét. Nagyon édes. – Büszke mosollyal egybekötött grimasz szökött az arcomra, amikor újra rá pillantottam. Az igazat megvallva eléggé meglepődtem, amikor tüzetesebben átvizsgáltam a papírokat és melengette a szívemet, hogy volt, aki ennyi energiát fordít rám. A nyakamat tettem volna rá, hogy ő a hunyó, a szemébe költözött sunyiságot nem lehetett nem észrevenni. – Úgy voltam vele, hogy bóknak veszem a fáradozást, de akinek nincs töke ahhoz, hogy maga próbálkozzon, azt inkább a szánalmas kategóriába sorolom. Gondolom, egyetértesz. – A lehető legnőiesebben vontam meg a vállamat, aztán felálltam a kanapéról, hogy öntsek magamnak egy italt, ha már ő nem volt képes rá.

:033: || ©
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Cedric Nikolaj Georgiev
Keresem :
♢ they want me
Nappali                                                21827752
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ suck your blood



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Kedd Dec. 27, 2016 6:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

darling, just don't waste my time
tatia & cedric

- Szó mi szó, én most is belehalok az unalomba, semmi olyat nem csináltál, ami felkeltette volna az érdeklődésemet. - feleltem könnyedén, közben egy vigyorral palástolva a valódi érzéseimet. Majdnem szétfúrta az oldalamat a kíváncsiság, mégis mikor óhajt rátérni az érkezésének valódi okára. Nem tartottam valószínűnek, hogy én váltottam ki benne hiányt, és úgy döntött, hogy emiatt meglátogat. Ismertem már annyira a feleségemet, néha úgy gondoltam, jobban is, mint kellene. Talán azért sem tudtam csak úgy túllépni rajta évtizedeken, évszázadokon keresztül. Elültette magát az agyamban, nem szabadíthattam meg magamat ettől a Petrova méregtől. Még ha egy nagyon vonzó, gyönyörű formában is kaptam belőle. Ha előlről kezdhetném, inkább fojtanám meg egy párnával, és fele ennyi bajom nem lett volna az idők során.
Felvontam a szemöldökömet, miközben újabb kortyot vettem a poharam tartalmából. - Remélem, ezt a kérdést nem gondoltad komolyan. - néztem rá úgy, mintha most engedték volna ki az idegosztályról. Elég hosszadalmas listát állítottam össze arról, hogy mégis mikor milyen gonoszságot követett el ellenem, bár nem rangsoroltam őket súlyossági sorrendben. Rögtön az első helyre csúszott volna az, hogy elhagyott, ezzel együtt pedig hátrahagyta az egyetlen csemetéjét is. Vagyis, én úgy értesültem róla, hogy Erin az egyedüli, de ki tudta ezt már az én céda nejemről. Ezt még vele se volt hangulatom megtárgyalni, megsajdult volna a szívem. - Nem mellesleg. Első sorból nézted végig, ahogy meghal bennem az udvariasság. Remélem, még emlékszel. - vált a vigyorom negédessé, bár inkább volt grimasz, mint édes. Őt sosem bántottam, fizikailag legalábbis. Szavakkal, tettekkel már annál inkább, ezt pedig a legjobban utált ember halála váltotta ki. Az apám túl nagy befolyással bírt az életemben.
Hátradőltem, a poharamat továbbra is a kezemben szorongatva, de már hegyeztem a füleimet, mikor valami értelmes dolgot véltem felfedezni a cselekedeiben. A lista, amit elém rakott, elég érdekes volt, azon kívül ismerős is, de csak egy rosszindulatú vigyort érdemelt ki tőlem. - Nocsak. Nem néztelek egy listás fajtának. Ha utólag csináltad, akkor minden elismerésem a tiéd, nem lehetett könnyű dolgod. - mondtam. Dehogy ő csinálta. Viszont mi bizonyítéka volt arra, hogy ez az én kezem műve? Túl sok időt öltem bele, az tény. De attól még nem szándékoztam ezzel a kis aprósággal elhencegni - most még.

Cool
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Nappali                                                Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 01, 2016 2:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Cedric & Tatia

Nem vártam meleg fogadtatást, sőt, arra az eshetőségre is fel voltam készülve, hogy kidob a lakásból. Persze, nem mintha az olyan egyszerű lett volna, ahhoz hagynom kellene magam… engem pedig valószínűleg nagy bánatára nem abból a fából faragtak, amelyik könnyen meghajlik mások akaratának. A tapasztalatait összeszedhette abból az időből, amit egymás mellett töltöttünk vagy a későbbiekben rólam terjedő szóbeszédekből, amelyeknek legalább volt egy kis valóságalapja. A mostani helyzetben még nehezebb dolga lett volna, hiszen nem csak villámlátogatást terveztem, aminek semmi különleges oka nem volt, hanem konkrét kérések elé terveztem állítani… ám nem siettem sehová, így mosolyra húztam az ajkaimat, miközben magamhoz mérten kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén.
- Azt ne mondd, hogy még mindig reménykedsz abban, hogy egyszer rájövök, mi lett volna a dolgom. – Felvontam a szemöldökeimet. – Belehaltál volna az unalomba, ha átlagos feleség lettem volna. – És mit csinált volna, ha éppen a legelemibb időszakomban lettem volna mellette? Emberként még nem is voltam annyira borzasztó, hiába próbálja ezt bemesélni nekem vagy éppen magának… ellenálló kislány voltam, aki csak próbálkozott, feszegette a határait és arra volt kíváncsi, meddig mehet el anélkül, hogy megégetné magát. Elég lazára volt engedve a pórázom, mint a mellékelt ábra is mutatja.
- Majd legközelebb jobban kiteszek magamért. Szeretek fejlődni. – Egy jó is szórakozásra manapság sem mondtam nemet, hiába tűnt úgy sokaknak, hogy kiveszett belőlem a tűz. Éppen ellenkezőleg, mostanság kezdtem ismét feltámadni hamvaimból és újra elkezdeni vagy éppen folytatni azokat a játékokat, amelyekben régebben jeleskedtem és lezáratlanok maradtak. Túl sok ilyen ügyem volt ahhoz, hogy nyugodtan hátradőlhessek és megnyissam a kaput a nyugdíjas életmód előtt.
- Új szintjét ütötted meg az udvariatlanságnak. Mikor voltam én veled annyira gonosz, hogy ezt érdemeljem? – Sejtettem, hogy soha nem fog azzá a jófiúvá válni, aki kristálypohárból kortyolja a tasakos vért, mert nem akar ártani senkinek, de szinte megnyugtatott a tudat, hogy az ingének gallérján éktelenkedő vérfolt egy nemrégiben még élő emberé volt. Ha nem lett volna a begyemben, talán büszke is lettem volna rá. Bár nála sosem tudni… másodpercenként változtak az érzések, amiket kiváltott belőlem.
- Hogy mennyire hiányoztál, azt később megbeszéljük. – A táskámért nyúltam és előhalászta belőle azt a mappát, amit a napokban kaptam kézhez. A hozzávetőleges, közel sem teljes, de alakulófélben lévő lista az áldozataimról, amit az a személy állított össze, aki fejvadászt küldött a nyakamra. Az asztalra csúsztattam a papírokat, aztán ismét Cedric-re néztem. – Mit tudsz erről? Van egy olyan érzésem, hogy ismerős lesz. – Meggyőződésem volt, hogy ő volt ennek a játéknak a másik fejese. Azok közül, akiket ismertem, az ő válogatott eszközeibe férhetett bele egy ilyen húzás.

:033: || ©
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Cedric Nikolaj Georgiev
Keresem :
♢ they want me
Nappali                                                21827752
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ suck your blood



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Vas. Nov. 27, 2016 5:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

darling, just don't waste my time
tatia & cedric

Ez a város több rejtélyt hozott, mint amire számítottam. Ezer évembe tellett, mire találkoztam Tatiával. Erinával. Régi arcokkal. Ezer évig semmi, most pedig mindent egyszerre. Túl szép volt ez, hogy igaz legyen, és már a zsigereimben is éreztem, hogy hamarosan jönnie kell annak a bizonyos lavinának. Csak az nem volt tisztázott, hogy ezúttal ki fogja elindítani. Annak idején megtette Tatia, a bátorságával pedig akkor sem volt probléma, ezer év után miért most kezdett volna félni egy ilyen lépéstől? Tőlem nem félt, ezt már nyilvánvalóvá tette. Igaz, a múltkori kis beszélgetésünk után már én magam sem tudtam mire vélni azt az érzelmi kavalkádot, amit kiváltottunk egymásból. Francos ezer év után. Csak meg akartam találni, és azzal a selymes, hosszú hajával megfojtani. Vagy felakasztani a város határánál a táblára. Millió módon tudtam volna megkínozni, megalázni, csak hogy átérezze azt, amit ő tett velem, de pont a kis beszélgetésünk miatt nem vitt rá a lélek. Elment tőle a kedvem. Ez is ritka jelenség volt, ha rólam esett szó. Nem fáradtam bele csak úgy dolgokba, ahogyan a kedvem sem ment el soha semmitől, amíg nem kaptam elégtételt. És ami azt illeti, kettőnk között még közel sincsen lejátszva az a meccs. Csak el lett napolva.
Beléptem a lakásba, de már akkor megéreztem az illatát, mikor a kis komódra dobtam a lakáskulcsot. A mosoly ezúttal elmaradt, csak a villanyt kapcsoltam fel egy mozdulattal. Rögtön meg is pillantottam, leginkább azért, mert elindult felém. - Hm. Azt ne mondd, hogy egy évezred után végre rájöttél, mi lett volna a dolgod feleségként. - néztem rá némileg meglepődve, ajkam szélében ironikus vicsorral, pont ott, ahová az imént csókot lehelt.
Nem adtam sok időt mellette, elsétáltam. - Bár jobban belegondolva, valami csipkés darabban várhattál volna az ágyban is. Akkor még büszkébb lennék rád. - fokoztam a helyzetet. Maga a gondolat is felborzolta a saját kedélyeimet, de nem engedtem felszínre ezeket a gesztusokat. Nem mintha nem tudná magáról, hogy még ennyi idő után is hatással volt rám. Maradtam a jó szokásomnál, és amíg ő leült, én italt töltöttem. Csak magamnak. Majd feláll, ha szomjas, én nem szolgálom ki.
Belekortyoltam az italba, majd rántottam egyet a vállamon. - Kösz. Én nem vagyok éhes. Te azt csinálsz, amit akarsz. Bár ha éhezel, nem értem, mit keresel a lakásomban. - tártam szét a karjaimat, talán észre is vette az apró vérfoltot az ingem gallérján, ezzel rájöhetett, hogy én nem is olyan régen már ettem. - Minek köszönheten ezt a roppant kellemes meglepetést, Miss Petrova? Csak nem hiányoztam? - kortyoltam újabbat.  

Cool
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Nappali                                                Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Vas. Nov. 20, 2016 4:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Cedric & Tatia

Egy jó feleségnek illett volna tudnia, hogy él a férje, elvileg még akkor is, ha már évszázadokkal ezelőtt körülváltak. Azt mondják, attól, hogy elszakadunk valakitől, ugyanúgy az életünk része lesz és nagyon úgy tűnt, hogy a Cedric-hez láncoló köteleimet képtelen vagyok elvágni. Különösképpen nem is törtem magam, ritka eszmecseréink ugyan felborzolták az idegeket az agyamban, mégis jobban feltöltöttek, mint egy wellnesshétvége. Ám most sem azért jöttem, hogy a hogyléte, egészsége, lelkiállapota, fene se tudja mi után érdeklődtek, természetesen önző célok vezettek és addig nem nyugodtam, amíg az orra alá nem dörzsölhettem a napokban felállított elméletemet. Túl sok szabadidőm volt, ráértem foglalkozni azzal, hogy jelenleg ki áll az elején annak a listán, amelyik a megölésemre vállalkozókat gyűjtötte össze és ki lehet annyira okos, viszont mimózalelkű is, hogy egy bérgyilkost küldjön a nyakamra. Valakivel meg kellett vitatnom a dolgot és a férjecskémre esett a választásom, aki természetesen akkor nem tartózkodott az én ízlésemnek meglehetősen egyszerű lakásában, amikor egyszer az életben látni akarom.
A zár nem jelentett különösebb akadályt, felkapcsoltam a villanyt, ledobtam a táskámat és töltöttem magamnak egy italt, hogy annak kíséretében kezdjek körülnézni. A személyes szféra, mint jelenség nem foglalt sok helyet a szótáramban, komolyabb dolgokban is félresöpörtem mások igényeit, nemhogy a kíváncsiságom kielégítésében. Egy lemondó sóhajjal kellett tudomásul vennem, hogy nagy valószínűséggel kevés szaftos dolgot fogok találni a polcokon, szerencsére azelőtt lépteket hallottam, hogy elkezdtem volna halálra unni magam. A türelem csak kivételes esetekben volt erényem, a mostani nem volt az.
- Drágám, végre hazaértél! - Félmosolyra húzódtak az ajkaim, belépő alakja felé fordultam és tettem felé pár lépést. - Reméltem, hogy egyedül jössz. Kínos lett volna, ha megzavarok valamit. - Lassan közelebb hajoltam hozzá, apró csókot adtam a szája sarkába. Jobbnak láttam kényelembe helyezni magam, a kanapéra ültem, mielőtt bármit mondhatott volna. Annak az esélye, hogy elküld, egyenlő volt a nullával, nem mintha bárhogyan ki tudna taszigálni az ajtón. Amíg el nem mondom, amit akartam, addig itt ragadtam.
- Mondanám, hogy a vacsi a hűtőben, de csak azt tudom felajánlani, hogy rendeljünk valamit. A kifutófiúk biztosan finomak. - A képzeletemet egyetlen pillanat alatt ragadta magával a leírt esemény. Nem is lenne rossz ötlet. Majd egyszer, ha éppen jóban leszünk.

:033: || ©
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Cedric Nikolaj Georgiev
Keresem :
♢ they want me
Nappali                                                21827752
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ suck your blood



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Pént. Okt. 30, 2015 2:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Anna + Cedric

this is a new world for you

Fájdalmat akart okozni. Ez javarészt sikerült is neki, de soha nem vallottam volna be, hogy a fizikai fájdalom mellett helyet kapott egy másfajta sajgás is, az pedig a szívemet vette birtokba. Nem akartam tudomásul venni, hogy voltak valaha mélyebb érzéseim is Anna iránt, de sosem éreztem szerelmet. Inkább csak birtokló vágyat, és ezt ő is bevallhatta, hogy sosem titkoltam el előle. Nem azért hoztam vissza, hogy nélküle kelljen megoldanom az elém táruló veszedelmet, mert volt a gyomromban egy bizarr sejtés. Most jön csak a katasztrófa, az élet pedig kegyetlen büntetést készül rám róni azért, amit elkövettem korábban. Azt még nem tudtam ,milyen formában jön a büntetés. Talán éppen én hoztam a nyakamra, elvégre akár Annából is válhat az a veszedelem, amire ráérzett a gyomrom. Már nem tehettem ellene semmit, a fájdalom szorította a fejem, a tüdőm, minden porcikámat.
- Sosem fogsz megszabadulni tőlem. - nyeltem nagyot, és mikor becsukódott mögötte az ajtó, a fájdalom köddé vált. Ne keressem soha többé... ezt a nőt most szalajtották a falvédőről? Ismerhetne már annyira, hogy nem adom fel egy aprónyi kérés miatt. Nem adhatok fel semmit, mert ha úgy tettem volna valaha is, már nem lennék itt.
Kihúztam magam, és nagy levegőt vettem. Egy ideig még néztem utána, éreztem illatát a lakás minden sarkában, mégsem léptem utána. Nem, az én belépőim ennék általában hangosabban szólnak. Jól ki vannak dolgozva, és ami a legfontosabb, hogy sosem hirtelen hévből történnek meg. Ez a nő nem most látott utoljára. És ezt igazán beláthatná már ő is.

// köszi a játékot, tündérem Cool  


credit by lena


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Szept. 29, 2015 11:21 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
to: Cedric Georgiev

... and darkness shall rise from a broken heart...

Olyan harag tombol bennem, hogy tőlem Cedric lehetne akár maga a pokol ura is, az sem mentené meg őt a fájdalomtól amit most képes vagyok neki okozni. Ujjaimat összeszorítom, ahogy egyre mélyebbre hatol a fájdalom, amíg rá nem tekeredik a férfi minden idegszálára és utána rántok rajta ahogy kezem mellkasom felé húzom. - Nem! - vetem oda a vámpírnak aki annyi ideig játszott velem és az érzéseimmel. - Hálából maradtam melletted. - könnyek folynak végig arcomon de nem érdekelnek. A fájdalom, ami a mellkasomban lüktet most olyan mérhetetlenül elviselhetetlen, olyan mélyre vágóan kegyetlen, hogy azt sem tudom, hogyan vagyok képes levegőt venni. Azt akarom, hogy érezze, hogy minden kínját megélje annak, amit velem tett. - Megöltél! - ezúttal másik kézfejem is ökölbe zárom, mintha csak két markomban tartanék minden idegpályát, aminek hála, tudom, hogy egyre elviselhetetlenebb és égetőbb a fájdalom a férfi fejében. - Több mint száz évig kellett odaát lennem. Tudni akarod, milyen? - kérdem költőien és nem hezitálok demonstrálni, miközben egész testét a falnak taszítom és elveszem a lehetőségét arra, hogy levegőt tudjon venni. - Fáj már? - kérdem méregtől elviselhetetlen könnyekkel a tekintetemben és a szemközti oldalnak csapom. Mozgásképtelenné teszem. Egy kezdő ifjú boszorkány erejét képes lenne elnyomni, hiszen már több mint ezer éves. Képes lenne egy százéves mágiát legyőzni. Én viszont ötszáz éves vagyok. Farkas falkákat fogtam el az erőmmel, vadászokat, vámpírokat öltem Cedricért. Bolond, ha azt gondolja, hogy teljes biztonságban van mellettem. Ostoba ha azt hiszi, nem vagyok képes megölni. - Nem vagyok a tied Cedric. Senkié nem vagyok. Erről gondoskodtál. - az egyik szék lába kitörik és egyenesen a férfi mellkasának fúródik. S megtehetném. Percekig állok. S nem vagyok rá képes. Nem tudom megtenni. Gyűlölöm őt. Megvetem. S nem tudom megtenni. - Ne keress soha többé. - jegyzem még meg mielőtt kilépek az ajtón és a fájdalom megszűnik végre Cedricben.

credit by lena
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Cedric Nikolaj Georgiev
Keresem :
♢ they want me
Nappali                                                21827752
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ suck your blood



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 12, 2015 5:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Anna + Cedric

this is a new world for you

 Sokáig úgy éreztem, hogy ez a nő több lehet majd számomra, mint holmi boszorkány, kit azért tartok, hogy ha majd úgy adódik, megvédhesse az életemet egy spontán támadástól. Hisz ha valakinek, nekem midnig is voltam ellenségeim, és elővigyázatosnak kellett lennem, különben elég gyorsan olyan helyen találtam volna magam, ahonnan már senki nem ás elő. Az életem olyan egyszerűen változott, mint az időjárás, voltak jó és voltak rossz periódusok, de sosem mondtam le arról, hogy egsyszer megtalálom majd azt, amiért eddig vártam. Sokáig azt hittem, ez a valami Tatia lesz. De róla már akkor lemondtam, mikor ismét összehozott bennünket a sor. Megismertem Megant. És a fagyos szív ismét érezni kezdett. Benne olyan tulajdonságok összepontosultak, amiket nem tudtam csak úgy lerázni, nem tudtam róluk nem tudomást venni. S hiába éltem annak tudatában, hogy Anna minidg itt lesz velem, míg talán Megan nem... mégis, elrabolt, és olyan útra vitt, amit utoljára emberként jártam. Én, ki balgaságnak tartottam a szerelmet.
- Anna? - bukott ki belőlem a név, amely ezúttal oly keserűen csengett a számból, mint előtte még soha. A tekintetéből semmi jót nem olvastam ki, és tartottam attól, hogy ha valamikor, hát most elszakadt nála a cérna. Nem adta magát könnyen soha. S az én játékaim egy idő után túl fárasztóak, túl kegyetlenek egy női szívvel. Sosem volt erősségem a tisztességes játék, hát nem féltem nők terén is jól beleválasztani azokba, akik kihívást állítottak elém. Anna ennek tökéletes megtestesítője.
Tudtam, hjogy fájdalmat fog okozni. Én lelkileg bántottam őt, hát ő most betámad fizikailag. Boszorkány, képes rá. - Mindig is a bábom leszel. - sziszegtem a fogaim között, és lehunytam a szemeimet, közben a halántékomat masszírozva. - Sosem szabadulsz meg tőlem. Az enyém vagy.  


credit by lena


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Szept. 11, 2015 3:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
to: Cedric Georgiev

... and darkness shall rise from a broken heart...

Nem szerethetem. Nem osztozhatok vele a szerelemben. Hagyom had hátráljon. Engedek minden szavának, ahogyan mindig is tettem. Újra megengedem, hogy bántson, hogy megsebezzen. - Elmondom miért nem találtad Cedric. - kezdek bele de ahogy végigmar a fájdalom bennem, megrázom a fejemet. Érzem, hogy sírni fogok és nem vagyok elég bátor visszafojtani a könnyeimet. - Bárcsak elég lennék. Csak egyszer. Egyetlen egyszer. - nem bírom rá nézni. Annyira fáj, ahogy újra összetöri a szívemet, hogy levegőért kell kapnom. Aztán pedig nem tudok másra vágyni, csak arra, hogy megmutassam neki milyen fájdalmat okoz nekem. Egyetlen másodperc és túl késő. Fel sem fogom mit teszek csak azt érzem, hogy olyan gyűlölet lobog bennem ahogy fellobban az erőm, hogy nem tudom megállítani és nem tudok másra sem gondolni. Fájdalmat akarok neki okozni. Fájdalmat fogok neki okozni. Négyszáz évem volt gyakorolni mielőtt álomba gyilkolt. Pontosan tudom, milyen és mekkora erőm van. Az erőm miatt hozott vissza az életbe. Akkor ideje megismernie, milyen erővel játszik. Azt akarom, hogy olyan pokoli kín kínozza ami engem is kínzott amikor megölt. Amikor először elutasított, mint szeretőt. Amikor másodjára lökte el a gyengédségem... s amikor elmondta, hogy nem osztozhatok vele a szerelemben, mert ő másé és mert nem azért nem szeret engem mert nem képes szeretni. Csak engem nem képes. Túl kevés vagyok, hogy felérjek a szerelméhez és mindegy mit teszek. Sosem lesz az enyém. Minden csókja ellenére is csak egy boszorkány vagyok akinek az erején élősködhetek. Rápillantok. Tudom, hogy fájdalmat okozok neki, ahogy a fejébe hatolok és fogva tartom. - Többé nem vagyok a bábod Cedric.

credit by lena
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Cedric Nikolaj Georgiev
Keresem :
♢ they want me
Nappali                                                21827752
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ suck your blood



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Vas. Aug. 23, 2015 9:16 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Anna + Cedric

this is a new world for you

A gyomrom cigánykerekezett. Soha ennyi külső ráhatás nem ért még, mint az utóbbi időben, s ezt alapjaiban bontotta meg azt a szilárd falat, melyet magam köré építettem az elmúlt egy évezredben. Számomra nem jelentett semmit pár érzés, harag, szerelem vagy ezekhez hasonlítható jelző, különös egyveleg. Én egy voltam a palettán, belőlem nem volt több, nem is lesz soha, s magam sem tudtam, miért most kell mindenkinek érzelmi hatást gyakorolnia a szervezetemre, mikor ezt külön-külön sem voltam képes megemészteni, nem még így egyben...
- Nem szerethetsz, Anna! - bukott ki belőlem, felemelve a hangom, és éreztem hogyan torzul el arcom. Visszafogtam magam eddig, nem akartam őt bántani, ahogyan az érzelmi világom viszont omladozni kezdett, akaratlanul is olyasmik készültek elhagyni a számat, amik amúgy sosem kerültek volna napvilágra. - Erre a szerepre... mást kell keresned. - fűztem hozzá még már jóval moderáltabban, mint az imént, és összeszorítottam a szemem. A nőkkel való játék pontosan ezért nem kifizetődő. Amit iránta éreztem, sosem volt szerelem, inkább másban mutatkozott meg az iránta érzett különleges kötődésem... törődtem vele, mert valami megragadott a tulajdonságai közül. Ez mégis teljesen más volt.
Nagy levegőt vettem, és hátráltam egy lépést. Ha menni akar, nem szándékoztam őt feltartóztatni. Ha szükségem lesz rá, így is, úgy is megtalálom. - Tudom, hogy lehet engem szeretni. Én is képes vagyok rá. Tudok szeretni, Anna. De ebben már mással osztozom. - hajtottam le a fejem. Keserves vallomás volt ez annak, akinek az életét vettem, csak hogy tudjam, örökké velem lesz. Bevallani az érzéseimet, melyek szerint valaki más foglyul ejtett... Megan körül forogtak a gondolataim. - De rád is szükségem van. Olyan szerepet töltöttél be az életemben, amit senki más nem volt képes elérni. Pedig én kerestem. De nem volt senki. - nyeltem nagyot, és elfordítottam a pillantásom róla. - Szükségem lesz a varázserődre. - És az igazság szabadon száll.


credit by lena


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 11, 2015 2:18 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
to: Cedric Georgiev

show me your world, i want to learn, i want to love you again

Eltaszít magától. Ismét. Rútul. Kínzóan mar bennem végig az elutasítás keserű csápja. A lélek szertefoszlott golyói gurulnak végig a padlón. Alakom megremeg. Hirtelen szólni sem tudok. Nem. Honnan is tudhatná milyen századokig aludni de mégis éberen a lét fogságában sínylődni, érintés nélkül... bármit megadnék ha ajkai ismét a nyakamon landolnának. Szeretem Nicholast de nem tudom nem szeretni Cedricet is... azok ellenére sem amiket velem és ami még fontosabb, amiket Nicholassal tett. - Bár ne volnál ennyire kegyetlen. - suttogom magam elé. Felnézek rá. - Helyénvaló volt századokig álomban tartanod? Helyénvaló volt elvenned a férfit aki igazán szeretett? Helyénvaló, hogy önös érdekekből engeded, hogy éljek? - kérdem és érzem, egyre dühösebb leszek. - Szeretlek Cedric. Mindig is szerettelek...s te ezt mindig is tudtad. - küszködök a gondolatokkal, a kínnal, az elutasítás fájdalmával. - Mi olyan szégyellnivalón törött bennem, amit nem tudsz undor nélkül érinteni? Miért csókolsz meg ha aztán ellöksz? - az erő, a tettvágy egyre csak buzog és érzem, pillanatokon belül ki fog törni belőlem. Ökölbe szorítom a kezemet. - Miért vettél el, ha nem kellek? - a szívem úgy kalapál, hogy majd kiszakad. Hátrébb lépek tőle. - Elmegyek. - jelentem ki határozottan, ellentmondást nem tűrve. - Ha pedig megpróbálsz megállítani, megöllek Cedric. Ne hidd, hogy nem vagyok rá képes. - Az vagyok. Még ha csak a szellemvilágban léteztem csak, ötszáv évig figyeltem olyan boszorkányokat akik egy csettintéssel a halálba küldték volna a szörnyeteget előttem. Az én szörnyetegemet. A férfit akit épp úgy szeretek mint Nicholast... de nem bírom elviselni az újonnani elutasítást. - Miért nem tudod elhinni, hogy valaki egyszerűen és tisztán képes szeretni? - kérdem és érzem forró könnycseppek pottyannak arcomra. - Tudni akarom miért hoztál vissza. Tartozol nekem az igazsággal.

credit by lena
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Cedric Nikolaj Georgiev
Keresem :
♢ they want me
Nappali                                                21827752
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ suck your blood



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Vas. Márc. 01, 2015 11:49 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Anna + Cedric

this is a new world for you

Mielőtt visszatért a halálból, annyi mondanivalóm lett volna neki. Évszázadok alatt gyakorta kaptam azon magam, hogy valamiért suttogok magamban.. és tudtam, Annával próbálom megosztani azokat a titkokat, melyek nyomták a lelkem. Igen, még az én lelkemet is képes nyomni néha egy-egy súlyos titok. Feszülten vártam a pillanatot már évtizedek óta, hogy végre úgy dönthessek, ideje őt kilibbenteni a halottak világából. Szükségem lesz rá a jövőben. Majd elengedem őt. Azzal az ígérettel, hogy bármit megteszek neki, csupán egy kis segítségért cserébe. Nem fogom magamhoz láncolni. Már egyszer készen álltam elengedni őt. Készen fogok állni ismét. Mert ez az életem rendje. Az emberek jönnek és mennek. Nem marad hosszú ideig senki sem. Talán ezért volt butaság azt remélni, hogy Megan talán..
Láttam arcán, hogy nem akar most beszélni a halálról. Arról, amibe én kényszerítettem őt évszázadokkal ezelőtt. Hlyette felállt, és odalépett elém. Lehajolt, ujjai végigsimítottak mellkasomon, majd arcomat, hajamat célozták meg. Mire pislogtam volna, ajka már enyémet becézte, csókolt. Úgy, ahogyan ő még soha nem csókolt engem. A tudásvágyam felébredt. Tudni akartam, miért csinálja ezt velem. Miért ad nekem csókot, miért... én!
- Anna... - váltam el végül ajkaitól, s megfogtam kezét, de ekkor már kiegyenesedett, s szemeit lehunyva állt előttem. Ajkai még mindig pirosak voltak a csóktól. - Ezt... nem szabad. Nem, nem... belebonyolódni ebbe számunkra egyáltalán nem lenne helyenvaló! - ráztam meg végül a fejem, s felpattantam, ezúttal már én túrtam bele saját hajamba. - Gondold végig, hogy számodra nem én vagyok a tökéletes férfi. Ez egyszerűen csak... nem történhet meg! - emeltem fel a hangom.   


credit by lena


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 24, 2015 1:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
to: Cedric Georgiev

show me your world, i want to learn, i want to love you again
Mellettem foglal helyet. Combjaink összeérnek de láthatólag nem feszeng miatta. Én annál inkább. Elmondom neki amire kíváncsi. Választ adok egy kérdésre amelynek azelőtt látom a célját, hogy bármit is reagálni. Nem értem, miért gondolkodik a halálon. Nem értem, hisz ő, aki több, mint ezer éve él ezen a földön, miért engedi meg, hogy éljek ismét, ha nem azért, mert a halál után vágyik. Megcsóválom a fejemet. Aztán a legváratlanabb dolog történik. Azt mondja sajnálja, hogy beletaszított abba a világba… a holtak közé. Az elveszett lelkek tengerébe.
Felemelkedek. Nem akarok erről beszélni többet. Elé lépek és mielőtt észbe kapnék, lehajolok, két tenyerem mellkasára fut, finoman hátra döntöm ha enged nekem és az ölébe ülve futnak ujjaim rövid tincsei közé. Közel hajolok, egészen közel. Ajkainkat már csak milliméterek választják el. Oly sokáig kellett várnom erre... olyan végtelenül sokáig voltam egymagam, egyedül, a hidegben, elveszve.
Megcsókolom. Lehunyt tekintettel döntöm homlokom az övének de nem vagyok képes elhúzódni. Csókja még égve lüktet a nyakamon… ajkaim újra egybeforrnak az övéivel. Megcsókolom, megint. Ujjaim tarkóját cirógatják. Szabad kezemmel karjába kapaszkodom. Ha nem szakítja meg, hát hosszú percekig csókolom, anélkül, hogy akárcsak levegőt vennék, hogy aztán szinte már sajgó testtel szakadjak el tőle és kapjak az éltető oxigén után ami azonnal kitölti tüdőmet. A tekintetem viszont zárva marad. Most nem merek rá pillantani, nem tudnám állni a tekintetét…. S nem tudom az enyémben mi van… s ez talán jobban megrémiszt annál, mint, hogy mit látnék az övében ha végre kinyitnám a szemeim.

credit by lena
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Cedric Nikolaj Georgiev
Keresem :
♢ they want me
Nappali                                                21827752
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ suck your blood



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Vas. Jan. 18, 2015 3:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Anna + Cedric

this is a new world for you

Köszönetet mondott, de ezt csupán egy apró mosollyal honoráltam. Nem értem, hogy miért érzi ezt törvényszerűségnek. HIszen bárhogy is kutatok emlékeim vaskos ládikájában, arra lyukadok ki minden egyes alkalommal, hogy én küldtem őt abba a koporsóba, mely csupán nemrég nyitotta fel fedelét végleg. Hihetetlen, hogy egyáltalán erre vetemedtem, miért pont most? Hiszen lehet, hogy pár év múlva még nagyobb szükségem lesz majd rá, s én most kijátszom az Anna-kártyát.. talán nincs is rá olyan hú de nagy szükségem még jelenleg. Nem tudom. Nem is érdekel, hiszen szépsége mindenért kárpótol. Nem lenne szabad, hogy így történjen, de így van.
Viszont már készültem volna választ adni, hogy vajon miért csókoltam meg, mikor úgy döntött, hogy mégsem kíváncsi a válaszomra. Hát legyen!
Egy mozdulattal jeleztem felé, hogy ezen esetben tényleg ne fecséereljünk felesleges időt erre a kérdésre, és türelmesen hallgattam, ahogyan ő választ ad számomra, mi is várt rá miután oly' csúnyán elintéztem őt. Igaz, minden elképzelés mely eddig életről és halálról élt bennem, most átértékelődött. Ezek szerint csak nincs mennyország, és nincs is semmi amit a mesékből megismerünk. Bár talán a Bibliát erős túlzás mesének nyilvánítani, de lényegében az.
- Érthető. - biccentettem végül egyet, majd felsóhajtottam. - Inkább maradok itt. Nincs szükségem egy ismeretlen világhoz. - tettem még hozzá, ezzel jelezvén hogy egy ideig még biztosan szeretném elkerülni a halált. - Sajnálom hogy beletaszítottalak téged.  


credit by lena


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 15, 2014 9:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
to: Cedric Georgiev

show me your world, i want to learn, i want to love you again
Ajkamba harapva, kislányos türelmetlenséggel elpirulva sütöm le tekintetemet amikor asztalt foglal. Ujjaim idegesen tördelve lépek közel hozzá és lábujjhegyre magasodva hajolok közel, hogy arcélére apró, ártalmatlan puszit nyomjak. – Én… köszönöm Cedric. – hajolok el tőle és megpördülve a csodálatos ruhában amit tőle kaptam foglalok helyet immár az áfonyával a kezemben. Aprót kortyolok és mikor elém lép, mély levegőt véve pillantok fel. Kérdezni akar. Hirtelen hevesebben kezd verni a szívem. Tekintetem lesütöm, alakom megremeg mikor mellém ül. Hosszan sóhajtok mielőtt válaszolnék. Megrázom a fejem. – Nem, én… - elhúzódok, megemelkedek és elmenekülök előle. Az ablakhoz lépek és lenézek a magasból. Egyik pillanatról a másikra fordulok felé. – Válaszolok, ha elmondod miért csókoltál meg az előbb. – nem hangzom olyan határozottnak, mint szeretnék és szinte pillanatokon belül veszik ki belőlem a bátorság amivel feltettem kérdésemet. – Felejtsd el. – visszatérek mellé. – Sokáig bolyongtam. Látni a napot, de nem érezni a napfényt. Olyan, mintha örökké keresne valamit az ember de soha nem találja meg. Voltak akik képesek voltak az élőket figyelni. Én nem. Két világ közé rekedtek. A holtak és… azok közé akiknek a lelkét vagy testét még valaki vagy valami itt tartja. Nem emlékszem sok mindenre. De a hidegre igen. – fonom karjaim magam köré, ahogy lehunyom a tekintetem. – Emlékszem rá, hogy mennyire fáztam, hogy a nappalok és éjjelek elvesztek abban a borzasztó ködben és én nem találtam haza, egészen mostanáig. De sosem voltam egyedül. A lelkek akik szintén ott ragadnak, beszélnek. Szeretnek, vágynak vagy pedig gyűlölnek, félnek és büntetnek. Vannak falánk szörnyek és vannak… vannak ártatlan lelkek is. - Végigpillantok rajta és összeráncolom a homlokomat. - Miért kérdezed?

credit by lena
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Cedric Nikolaj Georgiev
Keresem :
♢ they want me
Nappali                                                21827752
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ suck your blood



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Pént. Nov. 14, 2014 10:11 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Anna + Cedric

this is a new world for you

Elgondolkodtam. Nem tudom, hogy készen áll-e egy új szintre emelni az egész jelenlegi életét. Hiszen bárhogyan is nézzük, ő még új ebben a világban.. bele akarom-e rángatni a saját, kifinomult, önző világomba? Talán nem a legjobb ötlet tőlem. De nem élheti le az életét a hotelszobámban, nem? Muszáj kimozdulnia... igen, ezt fogjuk tenni.
- Akkor elmegyünk. Foglalok asztalt a város legjobb éttermében. - jelentettem be, miközben figyeltem, ahogyan helyet foglal a kanapén, én pedig a zsebembe nyúltam, hogy kivegyem a telefont, és tárcsáztam a recepciót, hogy foglaljanak egy asztalt nekünk. Az étterem legjobb asztalát, és a lehető legfinomabb, legdrágább bort szolgálják majd fel nekünk. Megérdemel egy tékozló estét. Mikor legutóbb életben volt, ilyesmire nem volt lehetősége. Szolga sorból emelkedett ki, ha mondhatjuk ezt így. Most kárpótolni fogom őt egy jobb élettel.
- Anna... lehet hozzád egy kérdésem? - fordultam végül elé, miután letettem a telefont a kis asztalra, és egy sóhajtást kísérően megálltam előtte, kezeimet pedig csípőmre csúsztattam. - Hol voltál, amikor.. szóval halott voltál a varázslat miatt? Úgy értem, van egy csodálatos mennyország direkt erre a célra? Vagy... hogy lehet ezt elképelni - ültem le végül mellé, és kíváncsian fürkésztem az arcát. Én nem szoktam kérdezni semmit. Kíváncsiságom soha nem ül ki az arcomra. De most igen. Mmost tudni akartam azt, amit kérdeztem.


credit by lena


Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Nappali
» ..Nappali..
» Nappali
» Nappali***
» Nappali

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Belváros :: Hotel :: 212-es szoba - Georgiev lakás-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •