Share | 

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
↻ Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
↻ theater actress



A poszt írója Shiraz Watson
Elküldésének ideje Vas. Szept. 16, 2018 3:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

brandon & Shiraz
we all have stories we won't ever tell

Majdnem 500 éve létezem a világban, megannyi dolgot átéltem már, de soha nem tapasztaltam még akkora fájdalmat, mint azon az estén éreztem, amikor a varázslat meghozta a kellő hatást, hogy tudjam baj van. Nem is kicsit. Gyorsan kellett cselekednem, nem tehettem mást. Esélyesen nem csak az ígéret miatt, vagy a fájdalom miatt, amit éreztem; egyszerűen csak nem akartam hagyni azt se, hogy újabb ártatlant vegyen el akár ez a világ. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy volt-e köze hozzá természetfelettinek, vagy nem, de aztán kiderült, hogy szerencsére nem, vagyis azt hiszem. Biztosra nem állítanám, hiszen sokan értenek remekül eltűntetni a nyomukat. Emiatt pedig muszáj ébernek maradnom. Az pedig, hogy most itt voltam és nem csak a kórházban látogattam meg. Sokan azt mondanák, hogy csak kötelességből teszem, vagy a bűntudatom hozott ide. Mind a kettőnek köze volt hozzá, de volt még valami. Volt valami számomra is ismeretlen és megfoghatatlan, hiszen régóta nem éreztem azt, hogy bárkinek a társaságára is vágynék a tiszteletbeli körön túl, de az ő hogy léte tényleg érdekelt. Tudni szerettem volna, hogy hol van.
Halkan kuncogok a mutatványának köszönhetően, majd ahogyan közeledem felé egy-két papírt fel is kapok a földről, mielőtt még a szél szeretné őket messzebbre vinni. Lehet mégse volt annyira jó ötlet csak így betoppanni, vagy már túlzásnak érzi ezt az egészet? Kórházban is jártam párszor nála, ültem az ágya mellett és vártam, hogy valami biztatót mondjanak és ő se adja fel. Én megtettem, amit megtehettem, teljesen én se gyógyíthattam meg. Azzal többet ártottam volna, mint segítek. Mint volt az a sorozat, a Szellemekkel suttogó. Ott is miként kételkedtek az emberek a nőben, ez pedig talán még rosszabb lenne. Elég csak arra gondolni, hogy minket máglyára is küldtek.
- Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. Nem tűnt fel, hogy ennyire elmélyültél a papírjaid között. – nyújtottam felé az elejtettek egy részét, amolyan békeként. Reméltem, hogy nem veszi tolakodásnak a jelenlétem, de csak egy szavába kerülne és már itt se lennék. Vagy legalábbis nem úgy, hogy ő arról tudna.
- Ezt örömmel hallom, akkor jobb lenne, ha többé nem okoznék szívrohamot neked, mert a végén én leszek a ludas a halálodért. –
próbáltam én is kicsit játékosabbra venni a figurát, mintha azt remélném így kicsit ő is fel tud engedni és nem fog aggódni dolgok miatt, vagy nem fogja feszélyezni a jelenlétem. Ugyanakkor mindezek ellenére azért a pillantásomból könnyedén kiolvasható volt az őszinte aggódás.
- Hála nekem? – vontam fel hitetlenkedve a szemöldökömet, miközben mélyen legbelül kihordtam egy szívrohamot, mert elsőre nem úgy értettem, ahogyan ő. Aztán leesett, hogy mire is gondolhat. – Inkább az orvosoknak kéne köszönöd. Én csak annyit tettem, hogy hívtam őket, ez nem olyan nagy dolog. – legyintettem is egyet a szavaim mellé, mert azt nem kell tudnia, hogy ennél több volt. S a varázslat mennyi energiámat is emésztett fel. Mágia hatalom és átok is, hiszen minden varázslatnak ára van. Minél idősebb vagy, annál jobb lehetsz és annál jobban el tudsz igazodni a világban, de valójában annál nagyobb eséllyel lesz olyan korszaka az életednek, amit elfelejtenél, mert a sötétmágiának hódoltál a jó helyett.
Próbáltam elfojtani a mosolyomat, inkább még sietve pillantottam az épületre, az emberekre, mert nem akartam azt, hogy félreértse, de egészen mulattatott ez a bemutatkozás, amit előadott.
- Ez aztán bemutatkozás. Nos, az biztos, hogy ehhez foghatót még soha nem hallottam. Egészen egyedi lett, de nem hiszem, hogy ennyire rossz lenne a helyzet. Mindenkivel történik rossz. Kár lenne ezért hibáztatnod magad. Maximum akkor tedd meg, ha nem tanulnál a hibáidból. S egyébként is a veszélynek köszönhetően igazán izgalmas élet, nem? Így legalább tudjuk, hogy minden perc kincs. – rántottam meg a vállaimat,  a táskám pántját kezdtem el babrálni a kezeimmel. Lehet bölcsebb lenne hallgatnom is, mert esélyesen pont arra van szüksége, hogy valaki lerohanja őt kéretlenül a véleményével.
- Netán ismersz olyan balféket, aki elfogadna őrangyalának? – ugrattam őt mosolyogva, kósza tincset a fülem mögé simítottam. – Erre jártam és gondoltam beugrom, hogy megnézzem miként is vagy. Kórházban mondták, hogy már kiengedtek. – avatom be, hogy miként is leltem meg itt. Rendben van, mágiával is megtaláltam volna, de azt mégse kérdezhetem meg, hogy ismerte például a Bűbájos boszorkányokat? Csak azért, mert én is valami olyasmi lennék! Még ötletnek is borzalmas. – Sajnálom, én nem akartam tolakodó lenni. Biztosan furának gondolsz, vagy őrültnek, amiért a kórházban is annyit jártam nálad, most meg itt vagyok. – szinte koppant is az a bizonyos kő, ahogyan leesett mennyire is őrültnek gondolhatna bárki is. Lehet mégse vagyok olyan jó őrangyal, mert már inkább zaklatásnak minősülne amit csinálok. - Csak aggódtam érted! Lehet jobban járok, ha inkább hallgatok, mert a végén teljesen őrültnek fogsz hinni. - nevettem el magam zavaromban és a kezemet is a farmerom zsebébe csúsztattam, mielőtt még több hülyeséget mondanék.


:bb: 40  || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
☆ whitmore
Hobbi & foglalkozás :
☆ tanársegéd



A poszt írója Brandon Perkins
Elküldésének ideje Vas. Szept. 16, 2018 1:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



Shiraz && Brandon

A paranoiám egyre súlyosabb. Ma kis híján megkérdeztem egy diáktól, hogy azért botlott-e meg az asztal sarkában, hogy így essen nekem, én meg a fejemet beüthessem az ablakpárkányba, hogy kitörjön a nyakam és így balesetnek tudja álcázni a halálomat. Igen, majdnem kicsúszott a számon a kérdés. Mentségemre szóljon, nem is olyan régen majdnem meghaltam, mert gyökér módon azt gondoltam, gyorsan elpárolog a szervezetemből öt pohár pálinka meg egy fél üveg bor. Fogalmam sincs, hogy éltem túl, de amilyen szerencsétlen vagyok, az univerzum kamatostul adja vissza a baromságomat. Ezért is aggódom, hogy mikor bukkan fel valaki, aki közli, hogy lényegében ő a Kaszás, nekem pedig ott kellett volna megdöglenem az út szélén aznap este, ergo viszlát világ, ideje lehúznom a rolót. Egy nő mentett meg, ennyit tudok. Pedig az még dereng, hogy rohadtul nem voltam jó passzban. Sőt a fenébe is, ott kellett volna hagynom a fogam. Erre itt toporzékolok a főiskola udvarában, és hirtelen azt sem tudom, melyik irányba indultam el. Mielőtt végképp mindenki őrültnek néz, inkább megállok és a jegyzeteimbe temetkezem, mint aki nagyon olvas valamit. Igen, ez nem is rossz ötlet. Hirtelen megszólít egy hang, én meg nem is szimplán elejtem, hanem kb. elhajítom a kezemben lévő papírokat. Aha, kicsit sem nyújtok röhejes látványt. Nahát, még puszit is kapok. Ejha. Várjunk egy pillanatot...nem ő az, aki...ó, de igen. Ez a nő mentette meg az életem. Mégis mit keres itt? Hozzám jött volna? Az azért erősen meglepne. Engem az emberek inkább kerülni szoktak, mint meglátogatni. Az érdeklődése őszintének tűnik, szóval megkockáztatom, hogy valóban foglalkoztatja a hogylétem.
- Öhm...izé...pazarul. Már levegőt is kapok. - Ja, végül is tök normális a majdnem halálommal poénkodni. Bárki ugyanezt tenné. Most esik le, hogy már a kórházban is bent volt nálam. Nem is egyszer. Mintha beszélgettünk is volna, de lehet, csak hallucináltam a fájdalomcsillapítóktól. Kezdem remélni, hogy ez a helyzet, mert ha valóban megtörténtek a lassan halványan derengő események, akkor én bizony az unikornisok pihe-puha szőréről beszéltem, és arról, hogy anya milyen szép pulcsikat tud kötni, különböző mintákkal ellátva. Aha, könyörgöm, hadd maradjak abban a hitben, hogy ez csak képzelgés volt.
- Kezdek visszarázódni a munkába, bár még sajog egy-két sérülésem, de megmaradok. Hála neked. - Mosolyodom el a beszélgetés alatt most először.
- Amúgy nem tudok semmit, bár lehet, jobb is így. Úgyis csak az derülne ki, hogy én tehetek róla. Rendszerint ez szokott lenni... na nem mintha hetente okoznék balesetet. Csak úgy értem, amilyen szerencsétlen vagyok, többnyire minden az én lelkemen szárad. Még a globális felmelegedés is hevesen bólogatna, ha létező személy lenne. - Na jó, ez egyre kínosabb. A legjobb lesz, ha hallgatok, mint a sír. Basszus, azért ez elég durva hasonlat a történtek fényében. Nem, a néma csend rosszabb. Jöhet a témaváltás.
- És te? Mi szél hozott ide? Őrangyal üzemmódba kapcsolva jöttél még egy-két balféket megmenteni? - Nagyszerű, már csak a hülye nevetésem hiányzott a képből. Bravó, Brandon.


||music:zene|| lesz ez jobb is :hatodjmeg:  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
↻ Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
↻ theater actress



A poszt írója Shiraz Watson
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 15, 2018 5:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

brandon & Shiraz
we all have stories we won't ever tell

Soha nem szerettem senkinek se tartozni, de pár évtizede már adóssá váltam egy farkasokból álló családnak. Hiába ennyi évszázad a hátam a mögött, hiszen olykor még engem is érthetnek meglepetések, s ha ők nem lettek volna, akkor már rég nem élnék. Egy dolgot kértek, hogy óvjak meg valakit a családban. Nem csak a rá leselkedő veszélyektől, hanem attól is, hogy netán kiváltsa az átkát. Egyszerre tudtam érteni, hogy miért akarják távol tartani ettől a világtól, amiben én is rekedtem, ugyanakkor teljesen mégse. Emlékszem, hogy régebben mennyiszer éreztem úgy, hogy nem vagyok teljes. Hiányzik az egyik felem, aztán megjelent az erőm és szép lassan kiteljesedtem. Nem mondom, hogy nem részegített meg olykor az ezzel járó „hatalom”, megannyi rosszat tettem már ennyi évszázad alatt, míg a fájdalom elvakított, de visszataláltam ahhoz, aki hajdanán voltam. Megleltem újra a békémet, miközben a múltamat szép lassan részben elengedtem, hogy ne mérgezhessen tovább.
Nem tudnám megmondani, hogy miért, de félelmet éreztem a pillantásukban, mintha el lenne átkozva az, aki a családjukban kiváltja az átkot; biztosra viszont ezt soha nem vettem volna. Én nem kérdeztem, ők nem mondták. Megmentették az életüket, így részben az életemmel tartoztam egy másik életért. Vannak veszélyes varázslatok, de láthatatlanná még én se tudtam volna, így máshoz kellett folyamodnom, hogy biztonságban tudjam, míg szép lassan kicsit el is feledkeztem róla, a kötelességemről az élet áradatában, miközben a mostani kor magába szippantott engem is. Eleinte híres színésznőként, most meg színházakban játszom. Sokkal jobban imádom az utóbbit, mintha a színpadon részben hazatalálnék és közben újra, meg újra másnak a bőrébe bújhatok, újra élhetek akár általam ismert korokat is.
Emlékszem arra a pokoli fájdalomra, ami egyszer csak átjárt és ráébresztett arra, hogy valami nagy baj történt. Meg kellett találnom őt és még éppen idejében érkeztem. Sokan nem tartanák helyesnek, hogy egy embert gyógyít mágia, de nem hagyhattam azt, hogy meghaljon. A többit meg az orvosok is el tudták végezni. Azt pedig csak remélni tudtam, hogy nem emlékszik semmire se. Ő csak annyit tudott, hogy én voltam az, aki rá talált és nekem köszönheti az életét. Ostoba voltam, hogy azt hittem nem lehet baj.
Kíváncsian fürkészem a diákokat, tanárok, akik  az épületbe, vagy éppen abból siettek ki, hogy egy másikba betérjenek, vagy másabb irányba haladjanak a dolgukat intézve. Aztán megpillantottam őt is. Még mindig nem voltam biztos abban, hogy jól tettem-e azt, hogy kimerészkedtem az árnyékból, de letagadni se tudtam a létezésemet. Még ha ő a pontos okokat nem is ismerte. S talán mindig is így marad. Miután egyedül maradt sietve álltam fel a padról és indultam el felé.
- Helló idegen! - mosolyodtam el, miközben egyre közelebb értem hozzá. Ha hagyta, akkor nyomtam még egy puszit is az arcára, amolyan baráti üdvözlésképpen. – Azt hittem, hogy már nem is szabadulsz. Hogy érzed magad? – pillantottam rá kérdőn, hiszen lehet hozzájárultam a gyógyulásához, attól még nem voltam biztos abban, hogy annyira jól van, mint mutatja. – Emlékszel valamire a balesetből, vagy már a rendőrök is feladták a dolgot? – próbáltam burkoltan feltenni az egyik legfontosabb kérdést. Egy részem még mindig aggódott amiatt, hogy netán rájön arra, hogy mit tettem, vagy inkább mi is lehetek. Az emberek pedig ritkán képesek ezt elfogadni, de emiatt nem lehet őket elítélni. Esélyesen én se hinném el se elsőre, se másodikra, ha valaki azt mondaná, hogy boszorkányok, vámpírok és farkasok, meg a többi könyvekből, filmekből ismert lény létezik és pontosan úgy néz ki, mint én vagy bárki más az utcán. Arról fogalmam sem volt, hogy ő mennyit is tud erről a világról. S minden egyes újabb találkozáskor ráébredtem, hogy túlzottan is keveset tudok róla, emiatt pedig még óvatosabbnak kell lennem.  


Lesz még jobb is! 27 40  || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
☇ myself
Kedvenc dal :
☇ careless whisper
Tartózkodási hely :
☇ mystic falls



A poszt írója Amara
Elküldésének ideje Vas. Feb. 25, 2018 11:41 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


silas && amara



Frusztrál, hogy Silas itt van. Éppen kezdtem már túllépni rajta, aztán most pedig fogja magát és felbukkan itt. Még is mit képzel magáról? Tőle kaptam a legnagyobb pofont amit csak tudtam szerezni az életem során, aztán pedig most képes lenne elvárni tőlem azt, hogy bocsássak meg neki, mintha semmi sem történt volna? Ez nem ilyen egyszerű.
Bármennyire is szeretném, hogy Silas és köztem újra működjön minden, mint régen, még is… Csak nézem ahogyan itt áll előttem és nem tudok megszólalni, nem tudok semmit sem reagálni arra amit mond, mert nem tudom, hogy még is melyik válasz lenne a legmegfelelőbb ebben a szituációban.
Lenézek a kezemre amit szorosan fogva tart, amikor meghallom azt, hogy többé nem enged el.
- Te löktél el magadtól, Silas. Hogyan gondoltad azt, hogy azok után hirtelen betoppansz az életemben én pedig a nyakadba ugrok? – hangomban kicsivel több az irónia és a lenézés, mint amennyit szerettem volna, de egyszerűen nem tudom irányítani az érzéseimet. Fejben meg van, hogy hogyan kéne viselkednem, viszont teljesen más jön ki a számon.
Halk sóhaj hagyja el a számat majd bólintok és követem őt az egyik fa árnyékába.
„beszélnünk kell” Istenem, nem biztos, hogy hallani akarom azt amit mondani fog, mert félek attól, hogy bármi is fogja elhagyni a száját, én hülye naiv újra befogok dőlni neki. Ismerem magamat, minden egyes hazugságát képes vagyok elhinni. Ez a szerelem… Blah, utálom.
- Igen, két ezer évet vártunk arra, hogy együtt lehessünk, aztán képes vagy véget vetni ennek. – kettőnk közé mutatok a levegőben és a tekintetemben értetlenség tükröződik, mert tényleg nem értem, hogy mire volt jó neki az amit művelt, hogy ellökött magától.
- Nem tudom, hogy mit mondhatnék...
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
•• the way back to the real me
Tartózkodási hely :
•• mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
•• rule the world, isn't enough?
Humor :
•• bloody



A poszt írója Silas
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 31, 2017 4:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

amara & silas
• you can't hide from me forever •
Meglepő, hogy még nekem is vannak valahol mélyen, a lelkem legeldugottabb, legmélyebb bugyraiban érzéseim, pedig én magam is arról vélekedek az érzelmekkel kapcsolatban, hogy feleslegesek és csak legyengítik az embert. Mármint, azoknak nincs hasznára és azokat küldi padlóra, akik hatalomra vágynak. Mint például én. Két évezreden keresztül terveztem a világméretű bosszúmat, és mivel életben vagyok és az is maradok egy darabig, bőven van még időm valóra váltani a terveimet. Addig nyugodtan szerelembe eshetek szórakozhatok, nemde?
Csak az érzelmek álljanak messze tőlem, mert már réges rég megtanultam, hogy az érzelmeknek ára van, főleg a tiltottaknak és az Amara iránt érzett emócióm nagyon is azok voltak. A büntetésem pedig kétezer év kárhozat volt.
Viszont a múltat sajnos már nem tudom megváltoztatni csak a jelent és a jövőt. Nem azért rohadtam egy hegy gyomrában, arra várva, hogy valaki megtaláljon és utána a szerelmemmel lehessek, hogy később már szóba se álljon velem az imént említett hölgy. Hibáztam. Nagyot hibáztam, elrontottam a köztünk lévő dolgokat. Sajna rossz szokásommá vált, hogy sose gondolom át a tetteimet, hogy ösztönösen cselekszem, hogy folyon hibákat követek el. Őszintén? Az egész életem egy hatalmas hiba, de mint ahogyan már mondtam, lélegzem és Amara is. Csakis ez a két dolog számít.
Ezt a tettemet se gondoltam át kellőképpen. Mindőssze megjelent a fejem fölött a már jól ismert villanykörte, és pár perc múlva már a Whitmore főiskola udvarában álltam. Tisztázni akarom Amarával a történteket, hogy mekkora egy seggfej voltam és közölni akarom vele, hogy még most is mindennél jobban szeretem. Ami igaz is. Észrevehetné, hogy mindent feladtam még annak idején, hogy vele lehessek. Elárultam Qetsiyaht, a mennyasszonyomat - ami már akkor hatalmas vétek volt - és feláldoztam a hírnevemet. Nemes voltam, és nem keltett valami nagy ovációt, hogy egy szolgálólányé a szívem, de én akkor is vállaltam a következményeket, vállaltam, hogy rajtam is csattanjon az ostor.
Nem bántam meg. A mai nappig nem bántam meg, hogy Amara felé húz leginkább a szívem, hogy két évezredig egy hegy mélyén feküdtem, hogy vannak érzelmeim. Ezt sose vallanám be, de valamilyen ismeretlen, boldog érzés tölt el ennek tudatára, hogy még nem veszett el a remény az emberségem iránt. Amara az egyetlen reményem.
Nem lepődöm meg azon, hogy az ellenkező irányba indul el, hisz' számítottam rá, de ugyanakkor fáj, hogy tényleg nem érdeklem. Azonban én tudom, hogy mit akarok és Amara az, ezért esetlegesen túl erőszakosn ragadom meg a csuklóját és rántom magam elé.
- Nem.. Többé nem engedlek el. - tekintemet az övébe fúrom, úgy válaszolok. Soha többé nem akarom megtapasztalni azt a fájdalmat, amit Amara elvesztése okozott.
- Beszélnünk kell. - nyelek egyet és remélem, hogy legalább meghallgat. Ha így tesz, elengedem a csuklóját és úgy megyek egy fa árnyékába, ám ha nem, továbbra sem engedem el és a fához vonszolom.
- Ostoba voltam, rendben? Hibát vétettem.. Sajnálom. - a szemeim sarkába egy-két könnycsepp szökik, amiket egy erőteljesebb szempillantás alatt letörlök. - És teljesen igazad van, ha nem bocsátasz meg. Nem ezt érdemled kétezer év után, nem erre vártál kétezer éven keresztül. Vállalom a következményeket, még akkor is, ha ez a kapcsolatunk.. - itt egy nagyot nyelek. - Ha ez a kapcsolatunk végét jelenti, de tudnod kell, hogy még mindig szeretlek és minden erőmmel azon leszek, hogy megbocsáss.

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
☇ myself
Kedvenc dal :
☇ careless whisper
Tartózkodási hely :
☇ mystic falls



A poszt írója Amara
Elküldésének ideje Pént. Júl. 21, 2017 12:48 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


silas && amara



Minden erőmmel azon vagyok, hogy túltegyem magamat a Silassel való szakításon. Nem is tudom szavakba foglalni, hogy mennyire megvisel az ami történt, hogy mennyire magam alatt vagyok a történtek miatt.
Világéletemben egyetlenegy embert szerettem, több, mint kétezer éven át egyetlenegy emberbe voltam szerelmes, az pedig nem más, mint Silas. Ő volt az a férfi akiért bármit megtettem volna. Képes voltam Quetsijaht is elárulni annak érdekében, hogy mi ketten örökké élhessünk. Örökké együtt élhessünk. A boszorkány meg is büntetett minket rendesen. Silassal elhitette, hogy megölt engem, pedig „csak” kővé dermesztett és kétezer éven keresztül horgony voltam, ami annyit jelent, hogy akik meghaltak azok rajtam keresztül keltek át a túloldalra. Rettentő fájdalommal jár, és nem kevés időről beszélünk, így hát nem csoda, hogy amikor a szeretett férfi visszahozott az életbe akkor másra sem vágytam csak arra, hogy meghalhassak. Arra vágytam, hogy vége legyen végre a kínszenvedésemnek. Nem akartam többé fájdalmat érezni, nem akartam többé semmit sem érezni.
Aztán végül Silas felnyitotta a szememet, hogy az élet nem olyan rút és csúf, mint amilyennek sikerült megtapasztalnom, és habár egyenlőre nem örökké, de együtt lehetünk, hiszen én ember akartam és akarok is maradni, ő viszont boszorkány. Halhatatlan boszorkány. Egy warlock.
Elhittem neki, hogy az élet szép is tud lenni, és egy ideig így is gondoltam, amíg be nem állított azzal, hogy megcsalt. Olyan módon képes volt fájdalmat okozni, hogy az hihetetlen. Pont ő, akitől egyáltalán nem számítottam ilyenre, hiszen ő tartotta bennem a lelket, ő biztatott és tömte tele a fejemet azzal, hogy az élet szép és ne akarjak meghalni, most pedig pont ő az a személy aki a szakadékba lökött.
A tanulásba menekültem, muszáj volt, hogy valamivel sikerüljön elterelnem a figyelmemet és végül ez vált be, ez segített Silason túllépni.
Jól megy az egyetem és szerencsére sikerült hamar is beilleszkednem, viszonylag hamar szereztem barátokat is, amin meglepődtem, hiszen a nehezen tudok megbízni másokban, érthető okokból.
Éppen két kávét tartok a kezemben amikor kimegyek az egyetem egyik ajtaján. Átmegyek a campuson, ma sokáig kell fent maradnom tanulás miatt így hát szereztem kávét magamnak, meg egyet a szobatársamnak is. Szerintem nem fogja bánni, sőt, kimondottan örülni fog neki.
Amikor még a lépcső tetején állok, akkor az egyik fának támaszkodva megpillantok egy roppant mód ismerős alakot, de próbálok nem foglalkozni vele és elindulok a szöges ellentét irányba, hogy még véletlenül se találkozzak össze olyan személlyel akivel nem akarok.
Végül megérzem, hogy valaki megragadja a csuklómat és maga felé fordít.
- Silas... – itt tudatosul bennem, hogy nem Stefanról van szó, hanem a hasonmásáról, akit immáron még inkább elakarok kerülni, mint a vámpírt.
- Enged el a kezemet és hagyj elmenni. – mondom ráemelve a tekintetemet és igyekszem minden érzést kiölni magamból.
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
•• the way back to the real me
Tartózkodási hely :
•• mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
•• rule the world, isn't enough?
Humor :
•• bloody



A poszt írója Silas
Elküldésének ideje Kedd Júl. 18, 2017 10:58 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

amara & silas
• you can't hide from me forever •
Napok óta ki se mozdultam a házamból, kezdem úgy érezni, hogy az élet úgy akar rajtam bosszút állni, hogy folytonfolyvást padlóra küld. Kezdjük az elejénél. Qetsiyahval kezdődött minden, ha őt nem ismerem meg, akkor sose kellett volna kétezer éven keresztül egy hegy gyomrában rohadnom - szó szerint. Utána jöttek a különféle apró dolgok, de mégis egyetlen egy személy van, aki a végzetem, aki mellől nem tudok megszabadulni. Amara.
Olyan, mintha csak tegnap lett volna. Veszekedtünk.. Miattam. Kiakadtam a rengeteg ellenségem miatt, a megszámlálhatatlan gonosz tetteim miatt. Amiatt, mert nem voltam elég jó Amarához. Azt akartam, hogy ő is halhatatlan lehessen, hogy így majd nem kell a rossz tetteim iránt aggódnunk, mert az idő mindent helyrehoz. Legalábbis én ezt így tudom.
Túl ostoba voltam. Megcsaltam. Nem is figyeltem, és már egy ágyban feküdtem egy idegen halandóval. Nagyon megbántam. Hallgatnom kellett volna Amarára, meg kellett volna fogadnom a tanácsait, figyelembe kellett volna vennem Amara saját döntéseit, az életét. Másra se vágy, csak egy normális, emberi életre. Családot szeretett volna, egy szerető és gondoskodó férjet és gyerekeket. De mi a helyzet akkor, ha én ezt a kérését nem tudom teljesíteni?
Sose tudnám elképzelni magam apaként. Mármint, még soha nem is játszottam el a gondolattal, hisz csak a bosszúmmal foglalkoztam, abba bele se gondoltam, hogy mi a tervem a saját életembe. Biztosam ezt szeretném örökké csinálni? Bántani, rombolni, pusztítani? Mert ha igen, inkább választom a halandó létet.
Egy nagyon buta tervem támadt tegnap, de igazam van. Nem várhatok örökké. Még én se.
Lassan fél órája állok itt, hátamat neki támasztva egy fának. Egy kis kutatás múlva sok mindenre rá tud jönni az ember. Mint például arra, hogy élete szerelme beiratkozott egy főiskolára, halandók közé. Amivel nincsen semmi bajom, de azért többet vártam Amarától.
Nem tart soká és nyílik az egyik ajtó és ki lép rajta egy diák sereg. Nem telik sok időbe, hamar kiszúrom köztük Amarát. Még mindig olyan gyönyörű és ártatlan.
Bizonyára ő is észrevesz, de ha nem, akkor még intek is neki egyet. Ha oda jön hozzám, akkor köszönök neki, ha nem, akkor utána megyek és a csuklójánál fogva megállítom.
- Nem tudsz tőlem örökké bújkálni. Többé már nem.



A hozzászólást Silas összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Júl. 31, 2017 11:41 am-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 18, 2017 6:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Szabad játéktér!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Szer. Szept. 28, 2016 1:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


call the cops, the satan is here
Irina & Ebony

Úgy éreztem, hogy ez a beszélgetés eleve halálra volt ítélve. Ha jobban belegondoltam, semmi nem volt, ami indokolta volna a szóváltást: nem volt olyan téma, amiről érdemben elbeszélgethettünk volna, közös pontunk is csak egyetlen létezett, de nem voltam biztos abban, hogy Bryan-ről beszélni túlságosan jó ötlet lett volna. Szívem szerint meg sem szólaltam volna, mert amit mondtam volna, ami tényleg a szívem mélyéről kívánkozott volna ki, amiatt megüthettem volna a bokámat. Nem volt szükségem arra, hogy Irina még jobban utáljon, főleg, hogy Bryan nemrégiben beavatott abba, mennyire ördögi tudott lenni a volt neje, ha akart. Nem szerepelt a terveim között megismerni azt az oldalát, ami biztosan szívesen eltenne láb alól és őszintén, sok mindenre szükségem volt most az életben, ám arra nem, hogy a hátam mögé kezdjek figyelni egy konfliktus miatt.
- Úgy tesz, mintha én mondtam volna Bryan-nek, hogy foglalkozzon az ügyemmel. – Bukott ki belőlem. Egyáltalán nem akartam ráverni a férfira a balhét, hiszen én annak csak örülhettem, hogy segített nekem és biztos megkapta a magáét amiatt, hogy engem helyezett előtérbe és a felesége ezt megelégelte. A helyében én sem örültem volna annak, ha csúnyán szólva lecserélnek, ám nem éreztem magam hibásnak és nem hittem, hogy Bryan is az lett volna: semmi nem volt közöttünk addig, míg házas volt és az elutazásom után azt hittem, hogy soha többé nem is fogom látni őt. De hát Irinának találnia kellett egy bűnbakot, ez lettem én.
- Ha azt mondanám, hogy ártatlan voltam, elhinné? – Kérdeztem vissza. Hidegen hagyott, mit gondolt, viszont hazugság lett volna, ha azt állítom, hogy a lelkiismeretemet megnyugtatta az, hogy a törvény előtt nem kellett felelnem és elméletileg ártatlan voltam. Túlságosan is rosszul érintett, hogy én tisztában voltam az igazsággal és hogy magamban tartottam azóta, mióta elkövettem azt a szörnyű tettet.
Csak sóhajtani tudtam, amikor fenyegetően felém lépett és arról kezdett el beszélni, hogy játszadoznék. Kettőnk közül nekem úgy tűnt, hogy sokkal inkább ő volt a játékos fajta, én mg fénykoromban sem voltam az, nemhogy most. Csupán normális életet akartam, abban nem fért bele az, hogy mindenféle kerülőutakon járjak és ott szúrjak ki az emberekkel, ahol tudok. – Eszemben sincs játszadozni, ha már ezt a szót használta. – Nagyot nyeltem. – Azért jöttem ide, hogy új életet kezdjek és ha megkérhetem, ne legyen a része. Nem kell, hogy bármi közünk legyen egymáshoz, magának is jobb lenne, ha elengedné ezt a történetet. Én ezt fogom tenni, semmi kedvem magával viaskodni. – Jelentettem ki.

stay in the dark ● lesz még jobb is, ígérem! ©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 10, 2016 8:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Ebony && Irina
don't worry, I don't forget you
- Legalább valamiben egyetértünk. - mosolyodtam el negédesen, de a gesztusban ezernyi szúrkálás bújt meg. Kegyetlenebb voltam, mint Bryan, nem volt hangulatom mindenkivel jópofizni és haverkodni, nem erről szólt a karrierem. Próbáltam hanyagolni a tényt, miszerint hogy szívem szerint hajszálanként tépkedném ki azokat a fürtöket a fejéről. A moderációban az segített, hogy az udvar kellős közepén álltunk, a diákok csak fel és le sétálgattak mellettünk, egyesek ebédelni siettek, míg mások csak kóboroltak, hogy ne a négy fal közé legyenek zárva. Zártabb helyet kellett volna választanom ennek a bizonyos találkozásnak, ahol szabadabban ostromolhattam volna az eddig ki nem mondott véleményemmel. A szememben mindketten bűnbakok voltak, annak ellenére, hogy sosem volt elég nyilvánvaló, hogy meddig is terjedt kettejük kapcsolata, amíg tanár-diák viszonyban álltak egymással. Nem egyszer mértem már végig, próbáltam rájönni, hogy mit evett rajta Bryan. Azt hittem, ismerem a férjem esetét, mi az, amihez vonzódott, de ezzel inkább azt bizonyította, hogy az ízlése is változott. Hacsak ez a lány nem hasonlít titkon rám, vagy arra, aki régen voltam. Az bizony elég nagy pofon lett volna nekem is, de neki leginkább.
Rántottam egyet a vállamon, de még ezt is a lehető legnőiesebb stílusban tudtam megtenni. - Egészen addig nem érdekelt az ártatlanságod vagy a bűnösséged, amíg Bryan nem éjszakákba nyúlóan a te ügyeden dolgozott. Csak akkor vettem észre igazán, hogy régóta nem az enyémek azok a gondolatok a fejében. - mondtam, majd időben fejeztem be. Túl érzékenyen érintett a téma. Az, hogy lecseréltek, még mindig fájó pont volt az életemben. Nem tudtam csak úgy eltekinteni ettől, arról nem is beszélve, hogy legyen ez a lány bármilyen tüneményes vagy kedves, semmi sem veszi el a kedvemet attól, hogy megkeserítsem az életét a jövőben. Már ha lesz olyan nagy szerencsém, hogy egy előadóba keveredjek majd vele. - De tényleg, ártatlan voltál? - kérdeztem, csaak hogy fokozzam a helyzetet. Nyilván nem adott volna őszinte választ sem így, sem úgy, ha nagy barátnők lennénk. - Bryan miatt pedig nem kell aggódnod, tőle is meg fogom kérdezni. - jelent meg ismét az az előbbi mosoly a szám szélében, majd a vállamra húztam a táskámat, és tettem felé egy lépést. - Talán célszerű lenne végiggondolnod még egyszer, hogy mit csinálsz. Ha játszani szeretnél, ne vele játszadozz. - tettem még hozzá, bár nevetségesnek tűnt a volt férjem védelme. Mégis, ez a lány még annyira fiatal volt, Bryannek tényleg erre volt szüksége?

Cool ●●  by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Szer. Aug. 17, 2016 7:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Lezárt játék!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 08, 2016 2:13 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Kiara & Lewis
are you ok darling?
Igazából nem volt nagy ügy az egész, szerintem semmi gond nem lesz ebből, simán elintézem egy pólócserével. De nagyon is kedves lánynak tűnik ez a Kiara, nem épp egy hisztis kis felszínes picsa, már ha szabad így fogalmaznom. Szerencsére én sem vagyok hirtelen haragú, nem is lenne jó, ha most itt elszabadulna az erőm a sok tudatlan ember előtt, mert azt nem lehetne semmivel sem kimagyarázni.
- Mindig mindenkivel ilyen vagyok és látod.. még mindig a szinglik gyöngye vagyok.. - természetesen nem tudom, hogy miért mondom ezt, mert nem áll szándékomban rámozdulni, szóval tök zavarba jövök. Hirtelen nem tudom, hogy mit mondjak és inkább megvakarom a tarkómat és elnézek oldalra. Na én ilyen szerencsétlen hülye vagyok, minden jó pillanatot gajra tudok vágni. Szóval kéne valami mentőötlet, de hirtelen semmi sem jut eszembe, így inkább nem mondok semmi butaságot, csendben maradtam egy picit.
-Ez csak azt bizonyítja, hogy jó példakép lennél és hatalmas lelked van. - mondom neki egy kacsintás kíséretében. Jó dolog ha valakinek hatalmas lelke van és nem is nagy baj, hogy mentegetőzik, ez egy természetes dolog. Mégiscsak ember, én is az vagyok.. többé-kevésbé. De szerintem sincs értelme senkivel sem bunkónak lenni vagy szándékosan megbántani valamivel. Nem is tudom, hogy egyes emberek ebben mit tudnak élvezni, mert szerintem ebben semmit sem lehet.
- Ennek örülök. - mondom neki őszintén mosolyogva, majd   elkezdek azon gondolkodni, hogy vajon mit csinálhat Crys, esetleg gondol rám vagy eszébe jutok neki néha? Mert jól éreztünk magunkat múltkor és látszott rajta, hogy ő is nagyon élvezte, nem csak én. - Bizonyos okok miatt halasztanom kellett egy évet. - nem épp a legkellemesebb téma, de nem tehet róla, hogy megkérdezte. Nagyon nem is akarok róla beszélgetni, és ez szerintem látszik is rajtam, csak olyan hegeket tépnénk fel, amik még csak alig alakultak ki.. igaz már könnyebb, mint akkor, de még mindig fáj, hogy meghaltak.
- Na de te minek tanulsz? - kérdezem tőle érdeklődve és mosolyogva.

• bocsi a késésért. <3 • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 20, 2016 7:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

to lewis
Kezdtem leengedni. Hajlamos voltam a legpitiánerebb ügyekből is hatalmasakat csinálni, sajnos ez hozzátartozott a személyiségemhez. Dolgoztam rajta, de nem valami nagy sikerrel. Azt viszont nagyon meglepett, hogy közelebb lépett és átölelt, főleg, hogy ez a gesztus némiképp megnyugtatott. Az idejét sem tudtam, mikor öleltem meg valakit és ez a srác túlságosan kedves volt ahhoz, hogy ferde szemmel nézzek rá vagy furának tituláljam azért, mert ezt csinálta. Sőt, örültem neki. Miért nem futottunk eddig össze? Kellenének a hozzá hasonló üde színfoltok az életembe.
- Te mindig mindenkivel ennyire édes vagy? Vagy csak engem és csakis most tisztelsz meg vele? – Kérdeztem mosolyogva, miután elengedtük egymást. Abban már most biztos voltam, hogy kevés hozzá hasonló ember járkált ezen a kampuszon, vagyis engem eddig nagyjából elkerültek. Persze azt nem mondhattam, hogy nem voltak barátaim, hiszen szerettem társaságba járni, ismerkedni, a szobatársaimmal és csoporttársaimmal nagyon jól kijöttünk, tehát nem voltam egy zárkózott típus, aki akkor sem lelhetne ismerősökre, ha azok bemásztak volna az ablakán. – A mentegetőzések embere vagyok, ha valamit elrontok vagy nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, akkor képes vagyok bepánikolni. – Adtam magyarázatot a folyamatos bocsánatkérésemre, de igazából csak mosolyogva legyintettem egyet, miközben előadtam neki a hátterét annak, miért ejtettem ki a „bocsánat” szót többször is egy perc leforgása alatt. Voltak, akik még arra sem voltak képesek, hogyha konkrétan fellöknek annyit mondjanak, hogy ne haragudj, én ezt mindenféleképpen el akartam kerülni. A bunkó stílus egy ideje távol állt tőlem, hiába gyakoroltam kamasz koromban előszeretettel.
- Süti? Benne vagyok. Valamit úgyis ennem kellene, mielőtt órára megyek. – Egyeztem bele az ajánlatába. Tisztában voltam vele, hogy a fehér cukor annak ellenére, hogy gyorsan felszívódó energiaforrás, nem tart sokáig, úgyhogy rövid időn belül ismét éhes leszek és nem fogok tudni koncentrálni, de tényleg jólesett volna valami édes. – És mondd csak Lewis, eddig hogyhogy nem találkoztunk? Nagyjából mindenkit ismerek az orvosi karon. Vagy nem ide jársz? – Kérdeztem érdeklődve, majd vettem egy kanyart és a büfé felé vettem az irányt. Ez mondhatni az orvosnak készülők területe volt, a többiek csak akkor fordultak meg nálunk, hogyha csak itt tudtak felvenni egy bárkinek felvehető tárgyat és a többi karon már betelt az a bizonyos kurzus. Esetleg még a könyvtárunk lehetett vonzó a többiek számára, de más lehetőség nem igazán szokott adódni.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Pént. Jún. 17, 2016 8:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


call the cops, the satan is here
Irina & Ebony

Felötlött bennem a kérdés, egyáltalán mi értelme volt annak, hogy megálltunk? Mind a ketten továbbsétálhattunk volna anélkül, hogy egy szót is szólunk a másikhoz, mi mégis úgy döntöttünk, hogy szemtől szembe kerülünk egymással. Semmi kedvem nem volt ehhez a helyzethez, sőt, soha nem is akartam egy vele való találkozásba belekeveredni. Látszott rajta, hogy engem hibáztatott a történtekért és nem volt szükségem arra, hogy ismét feléledjen bennem annak a lehetősége, hogy tényleg én voltam az utolsó szög a Bryan-el kötött házasságának koporsójába. Rosszul voltam magamtól, amikor az kúszott a fejembe, hogy a Bryan-el való megismerkedésem egy családot tett tönkre… ezért tartottam én annak idején a számat és próbáltam elhessegetni azokat az érzéseimet, amiket a volt tanárom iránt tápláltam. Főleg, hogy a lehetősége sem merült fel bennem annak, hogy kölcsönösségről is beszélhetünk az esetünkben. Ostoba libának éreztem magam, akárhányszor arra ácsingóztam, hogy egyáltalán Bryan közelében lehessek.
- Véletlenül sem fordult meg a fejemben, hogy hasonlítanak a módszereik. Ne vegye sértésnek, de magáról távolról süt, hogy kicsit kegyetlenebb. – Halvány, kényszeredett mosoly csúszott az ajkaimra, amely le is hervadt onnan, mindössze a szavaimat próbáltam nyomatékosítani vele. Utáltam, amiért így viselkedtem, de nem akartam hagyni magam és engedni, hogy Irina nyeregben érezze magát vagy egyáltalán azt higgye, hogy velem bármit megtehet majd a jövőben csak azért, mert az utjaink keresztezni fogják egymást. Arról nem is beszélve, hogy volt egy olyan érzésem, az is bökte a csőrét, hogy jelenleg nem egy cellában tengettem a mindennapjaimat, hanem Bryan tett róla, hogy szabad legyek. Valószínűleg könnyebb dolga lett volna, ha engem elítélnek.
- Szóval maga nem hitt abban, hogy ártatlan vagyok? Nem lep meg, a legtöbb ember számára nyilvánvaló volt, hogy egy hidegvérű gyilkos vagyok, akinek pusztulnia kell. – Szinte már magam sem emlékeztem, hogy fajultak el annyira a dolgok, hogy én kerültem a vádlottak padjára. Az az időszak felettébb zavaros volt, összefolytak az emlékek, nagyon nehezen hámoztam ki belőlük egy éles képet, de arra tökéletesen emlékeztem, hogy Bryan akkor sem mozdult mellőlem, amikor én magam mondtam neki, hogy hagyjon békén és felejtse el az ügyemet. Nem akartam, hogy belekeveredjen abba, amit még én sem tudtam nevén nevezni.
- Nézze… - Az ajkaimba haraptam, amikor meghallottam a rosszindulatú hozzászólását arról, vajon miért is segített nekem Bryan. Nem annak volt itt az ideje, hogy támadjak, jelenleg sokkal inkább szerettem volna megvédeni magam. – Brüsszelben én csak Bryan diákja voltam, semmi több. Semmi közöm nem volt ahhoz, ami kettejük között történt, nem vettem rá semmire. Tőle kellene megkérdeznie, hogy mit miért csinált és csinál, nem tőlem. – Jelentettem ki belemarkolva a táskám szíjába. Mégis mi mást mondhattam volna neki, amitől ne kaparná ki azonnal a szemem?

stay in the dark ● lesz még jobb is, ígérem! ©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 03, 2016 5:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Ebony && Irina
don't worry, I don't forget you
Tapintani lehetett a jeget a levegőben. Eszem ágában sem volt hosszútávon jópofizni vele, bár a szavaimat visszapörgetve úgy tűnt, hogy rövidtávon sem fordult meg a fejemben, hogy megpróbáljam azt a benyomást kelteni, mint aki már ezen az egészen régen túltette magát. Ettől azért messze voltam. A válásba még esetleg beletörődöm, de abba nem, hogy erre a fiatal lányra cseréljenek. Ezt a békát nem tudtam lenyelni, és ha kellett, hát már most tudtam, hogy ott fogom megnehezíteni az életüket, ahol csak lehetőségem adódik rá. Nem is lehettek volna olyan naivak, hogy azt hitték, tőlem egyszer és mindenkorra meg lehet szabadulni egy csettintéssel. Esetünkben egy tollvonással. Túl sokat veszítettem, még ha Bryan azt is hitte, hogy nagylelkű volt, mikor majdnem mindent nekem hagyott. Valójában csak nincs olyan tárgy az életében, amit féltett volna attól, hogy én kaparintok meg. Minél előbb meg akart szabadulni tőlem, így nem nagyon gondolkodott azon, hogy mit ad és mit nem. Ez sem esett túl jól, de az egészben voltak buktatók. Azzal kezdődően, hogy ez a lány felbukkant.
- Itt, igen. - néztem körül, és ugyan próbáltam visszafogni magamat, de arcát látva én sem tudtam palástolni, mit is éreztem ott legbelül. Diadalmat, azt, hogy tudtam, neki ez több, mint büntetés. Vissza fogja sírni még azokat az időket, mikor csak holmi börtönbüntetés fenyegette. Aljas húzás volt tőlem, hogy Bryan fülébe susmutoltam annak idején, próbáltam elhitetni vele, hogy felesleges ártatlanságot erőltetnie egy olyan lányra, aki valószínűleg tényleg elkövette azt, amivel vádolták. De ő volt a szakember, én csak külső szemlélő. - Mintha kicsit... megijedtél volna. A módszereim nem olyanok, mint Bryan-é. Erről biztosíthatlak. - jelent meg egy vékony mosoly az arcomon. A hangom némileg gonoszkás volt, tekintve, hogy nem éppen a tanulási stratégiákra utalt a mondatom, sokkal inkább a kettejük összegabalyodására célozgattam, de úgy tűnt, ez a lány még mindig visszafogott, és inkább nyeli le a nyelvét. Bár még okozhatott meglepetéseket.
Megvontam a vállamat, ekkor már a szokványos negédes mosollyal tetszelegve előtte. Emlékeztem még az első találkozásunkra, akkor is éppen egy külön óráról igyekezett hazafelé. Azt hittem, hogy lehetünk barátok, elvégre Bryan a legjobb növendékének tartotta. Később kiderült, hogy a tanár-diák kapcsolat az egyik oldalról biztosan több, mint tanári szeretet. Csak a lányban nem voltam biztos. - Bryan mindig is szerette a... különc eseteket a még különcebb figurákkal. - sóhajtottam továbbra is mosolyogva, majd ismét felkutattam tekintetét. - Annyira hitt az ártatlanságodban, szinte már velem is elhitette, hogy az voltál. - tettem oda végezetül, az arcom meg sem rándult a jól irányzott virtuális pofontól. Nekem több kellett volna ahhoz, hogy megyőzzön az ártatlanságáról, de tényleg nem én voltam a szakember. - A két szép szemed miatt hitt neked, vagy már akkor is az ujjaid köré csavartad a késő délutáni fakultációkkal?
Cool ●●  by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 25, 2016 11:18 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


call the cops, the satan is here
Irina & Ebony

Olyasfajta szorítást éreztem a mellkasomban, mint már régen nem. Körülbelül pár napja, de ez nekem még réginek számítottak, hiszen míg pár hónapja állandóan rosszul voltam, mostanára kezdtem visszatalálni a viszonylag normális kerékvágásba. Ehhez nem lett volna szükségem Irinára... az a tekintet, amivel vizslatott az inkvizíciót juttatta eszembe, csupán egy burkoltabb és okosabb formában. A szavai pedig hátba ütöttek, ugyanakkor kellőképpen igazak voltak. Nem akartam az orrára kötni, hogy először én sem értettem, Bryan miért jött utánam, nem igazán akartam elhinni, hogy tényleg én vagyok az ittlétének az oka, de... azt hiszem kezdtem megérteni, Bryan miért hidegült el a nejétől. Ha rá is ugyanígy nézett és ilyen hangsúllyal beszélt vele, csoda, hogy nem három perc után szaladt ki a házasságából.
- Igazán elmés megjegyzés, köszönöm. - Mély levegőt vettem, ám így is csak az orrom alatt sikerült motyognom. Nem szerettem volna semmilyen konfliktust vele, viszont tisztában voltam azzal, hogy kettőnk között nem lehet más, csakis... harag? Sértődöttség? Hirtelen nem is tudtam, hová tegyem a helyzetet.
- Itt fog tanítani? - Jézusom, nekem végem. Akár ebben a pillanatban csomagolni kezdhettem volna, ha kiszabadulok ebből a beszélgetésnek gúnyolt piszkálódásból, akkor fel is hívom Chantele-t, hogy be ne szervezzen valakit a szobámba, mert hazamegyek... ha ez a nő biokémiát fog tanítani, ennek a még el nem kezdődött karrieremnek is lőttek. Kettőből két Foster tanított eddig, egyiknél sem sikerült diplomát szereznem.
- Micsoda jó hír. - Kényszeredett mosolyt varázsoltam az arcomra és úgy döntöttem, megpróbálom nem kimutatni a döbbenetemet. Legalább addig legyen bennem egy kis tartás, míg itt állok előtte, különben darabokra fog szedni. - Én pedig itt tanulok, de gondolom erre már rájött. Biokémia alapszak, úgyhogy sok időt fogunk együtt eltölteni. - Megkerestem a tekintetét, ami túlságosan is ijesztő volt. Jeges és a gonosz egyik fajtájából való. Még hogy szívből féltett... biztosan emiatt hívta mindig akkor Bryan-t, amikor a férfinak az én védelmemmel kellett foglalkoznia. - Már nem kell aggódnia értem, jól vagyok. Szerencsére a férje volt olyan kedves, hogy addig ment, míg ki nem hozott a rácsok mögül. Azóta is hálás vagyok neki a szívességért, de most, hogy tudom, valószínűleg a maga imái is segítették a szabadulásomat, engedje meg, hogy magának is megköszönjem. - Majdnem elhánytam magam. Ez a stílus nem én voltam, de valami nem engedte, hogy hagyjam neki a lekezelő bánásmódot.

stay in the dark ● lesz még jobb is, ígérem! ©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 24, 2016 11:10 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Ebony && Irina
don't worry, I don't forget you
Anyám úrinőnek nevelt, éppen ennek köszönhettem azt, hogy nem cselekedtem elhamarkodottan. Belül szinte tomboltam, szívem szerint az összes hajszálától megfosztottam volna az egész főiskola előtt. De helyette csak nagyot nyeltem, és próbáltam felidézni azokat a bölcs szavakat, amikkel anyám ellátott. Igaz, ezeknél már akkor megbuktam, mikor hűtlen lettem a férjemhez. Türtőztetnem kellett magamat, tekintve, hogy nem azért jöttem ide, hogy három másodperc alatt leírjam magam mindenki előtt. Még ő sem érné meg ezt az áldozatot.
Sajátos kis mosoly jelent meg ajkaim szélében, de nem volt benne sem őszinte öröm, sem barátság holmi szikrája. Látható volt, hogy csak az udvariasság egy alapvető mértékét próbáltam belevinni ebbe az egészbe, jobban tetszett, minthogy vérben forgó szemekkel lásson, és elkönyvelje, hogy még mindig zabos voltam miatta. Ezt az örömet senkinek nem adtam volna meg. - Nos, a gyerekeim hiányolták az apjukat. Sosem gondoltam volna, hogy Bryan képes lesz egy egész óceánnyi távolságot beiktatni maga és a gyerekei közé, de már látom az okot. - mértem végig az arcát. - Még ha ez az ok meglehetősen nevetséges is. - tettem végül hozzá. Nem azért jöttem ide, hogy vele jópofizzak, és rólam már Brüsszelben is tudták, hogy negédes mosollyal tudtam szúrkálni bárkit.
Karjaim felkúsztak a mellkasom elé, majd megköszörültem a torkomat. - Most, hogy mindannyian egy helyen vagyunk, nem volt szívem azt mondani a gyerekeimnek, hogy ideje hazamenni. És a sors véletlen játéka, hogy biokémikust kerestek a főiskolára. - Nem mutattam az ármánykodás egy cseppnyi szikráját sem, csak beszéltem, mintha szimpla tényeket közölnék vele. Valójában ezt is tettem, még ha számára ez kellemetlen is lesz a jövőben. Neki nemcsak szimpla tények voltak. Azt persze nem fedtem fel előtte, hogy Bryan sem tudott az érkezésünkről, arról főleg nem, hogy itt készülök tanítani. Nem hagyta volna. - És te, kedvesem? Ha lehetek őszinte, egy évvel ezelőtt szívből féltettem ezt a hamvas arcbőrt a rácsok árnyékától, de úgy tűnik, a friss levegő jót tesz. - villant elő ismét pár fogam egy mosoly keretein belül.
Cool ●●  by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 18, 2016 5:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


call the cops, the satan is here
Irina & Ebony

Ebédelni indultam, mert vége volt az órámnak, ami az egyike volt azoknak, amelyek tényleg érdekesek voltak. Soha nem gondoltam volna, hogy természettudomány tanulására fogom adni a fejem, hiszen nem ez volt az álmom és a tervem kiskorom óta... mégis így alakult és azért nem bántam, mert így talán közelebb kerülhetek a Chantele-el közös végcélomhoz, ami a természetfeletti kórság meggyógyításáról szólt. Nem is létezne számomra ettől nagyobb ajándék, de jelenleg még nagyon messze lebegett ez a célszalag... egyszer remélem, elérjük. Én minden tőlem telhetőt megpróbáltam megtenni az ügy érdekében. Míg Chantele otthon győzködte az engedélyekért és a támogatásokért a tanácsot, addig én az elméleti háttért bővítettem.
Elgondolkodtam azon, hogy meginvitálom Bryan-t, töltse velem az ebédszünetet, de nem akartam ráakaszkodni. Ismertem már őt eléggé ahhoz, hogy tudjam, szokása volt ilyenkor behozni az esetleges lemaradásait és ami azt illeti nekem is lett volna dolgom bőven, nem az lett volna a normális, hogy viszonylagos nyugodtsággal eszegessek, de úgy döntöttem, megérdemlem ezt a fél órát. Legfeljebb kicsit kitolom az estémet és majd a sötétben görnyedek az íróasztal fölött a jegyzetkészítéssel bajlódva. Még az idő is túl szép volt ahhoz, hogy az épületem belülről szemléljem, pedig régen nem figyeltem már az időjárás gyönyörűségére... és most sem sokáig tehettem, alig tettem pár lépést, szinte ledermedtem. Egy ismerős arcot láttam felém sétálni, olyasvalakiét, akiért ezer közül is felismerném és nem a napon szebbé varázsolására született. Mit csinál ő itt? Bryan azt mondta, fogalma sincs arról, hogy itt vagyok... de ahogy közelebb jött az arcán szinte láttam, hogy igenis az ölési ösztön dolgozik benne. Az a tekintet... pár másodpercre kihagyott a szívem. Bevallom, megijedtem tőle. Nagyon kellett nyelnem, hogy egyáltalán emberi arckifejezést erőltessek az arcomra. Ebből az egyébként első benyomásra kedves és élettel teli nőből én váltottam ki ezt a jeges tekintetet? Bár miért is csodálkozom? Minden bizonnyal engem okol a válásáért.
- A számból vette ki a szót. - Csupán ennyit tudtam mondani. Azt sem tudtam, hogyan szólítsam meg. A Mrs. Foster idejétmúltnak tűnt, az Irina-t pedig inkább hanyagoltam volna, nehogy első lendületből fel is pofozzon. - Mit keres maga itt? - Kérdeztem rá egyenesen. Csak nehogy itt tanítson, csak nehogy itt tanítson...

zene ● lesz még jobb is, ígérem! ©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 17, 2016 11:02 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Kiara & Lewis
are you ok darling?
Balesetek történnek és ez nem pont egy szándékosnak látszó volt, szóval nincs miért mérgesnek lennem, max ezt a pólómat kidobhatom. Ez csak egy póló és semmi több, majd veszek egy újat, amúgy is rám férne már egy újítás, kezdek kicsit régies lenni, meg a divatot is kell Crys mellett, nem lehetek leszakadt kis csövesnek kinéző hapek mellette.
- Semmi baj sincs és be is bizonyítom. - gyorsan odaléptem egy baráti ölelésre és remélem, hogy nem veszi rossz néven. Miközben megölelem, nem érzek semmilyen fájdalmat és teljesen jól vagyok, egy-két másodperc után elengedem és hátralépek, majd kedvesen rámosolygok. Amint láthatja nincs nekem semmi bajom, teljesen jól vagyok és egészséges vagyok, mintha ez a kávés dolog meg sem történt volna.
- Én is örülök a találkozásnak és mikor egy ilyen szép lány mosolyog, akkor még a nap is szebben ragyog. - bókolok neki is egyet, mert valójában igaz, ha egy szép lány mosolyog, akkor még a nap is jobban és szebben süt, mint jelen esetben. - Semmi baj nem történt, rendeben vagyok, ne aggódj értem. - teljesen kedves lánynak tűnik és nincs vele semmi baj, meg nem is érzem, hogy valamilyen természetfeletti lenne, szóval ő csak egy sima ember. Kedves, aranyos, szép, magával ragadó és sziporkázó mosollyal rendelkező lány, nem sokan mondhatják el ezt magukról, de ő biztosan. Nem is érdekes már ez a kávé, nem is baj hogy leöntött, legalább megismerkedhettem valakivel, egy aranyos lánnyal, hisz minden rosszban van valami jó, nem igaz? - Menni fog, én hiszek benned Kiara. - mondom neki, miközben biztatóan rámosolygok, csak nem fog neki menni valakinek kávéval, ha kicsit jobban odafigyel. Biztosan jobban odaszokott, csak most valami elvette a figyelmét. Azonban, amikor megakar hívni valamire, akkor felvonom a szemöldököm.
- Inkább én hívlak meg egy sütire. A büfében isteni a cookie. - mondom neki mosolyogva. - Vagy ha most esetleg nincs órád elmehetünk a közeli kávézóba. - ajánlók neki még egy lehetőséget. Az igazat megvallva én jobban örülnék, ha elmennénk a kávézóba.

• bocsi a késésért. <3 • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 25, 2016 11:37 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Ebony && Irina
don't worry, I don't forget you
Azt hittem, már sosem érkezem meg. Próbáltam minden tőlem telhetőt megtenni annak érdekében, hogy minél előbb kezdhessek, valami isteni csoda kellett ahhoz, hogy felvegyenek. De ha ilyen végzettségű szakembert kerestek, személyemben megkaphatták. Értettem ahhoz, amit csináltam, bár voltak apró kihagyásaim a gyereknevelés miatt, de Brüsszelben már elég jó névre tettem szert. Arról nem is beszélve, hogy egy szintúgy sikeres szakember felesége voltam, ahogy azt a nevemből is megállapíthatták, és ettől nem is voltam hajlandó megválni. Bosszantani akartam Bryant, és ha azt hitte, hogy megszabadulhatott tőlem pár papír aláfirkantásával, hát nagyot tévedett. Erre a húzásomra egyáltalán nem lehet felkészülve. Átszelni egy egész óceánt, csak hogy borsot törjek az orra alá... nekem megérte. És a gyerekeknek is szüksége volt arra, hogy az apjuk közelében legyenek, már nem próbáltam távol tartani őket tőle. Rossz húzás volt, csak még inkább elástam magamat annak a szemében, akit amúgy visszaszerezni akartam, nem még jobban elvadítani. Szerettem a férjemet, annak ellenére, hogy másnál kerestem boldogságot, miközben ő azzal a kis mintadiákkal volt elfoglalva. Nem tehettem arról, hogy nőként szükségem volt valamire, amitől megfosztott. A boldogságtól, az örömtől... mintha célkitűzése lett volna jégveremmé varázsolni az otthonunkat. Nem bocsájtotta meg nekem, hogy megcsaltam, ahogyan én sem borítottam fátylat arra, ahogyan azt a lányt méregette. Afelett pedig végképp nem tudtam elsiklani, hogy utána jött ide. Magam sem tudtam, miért gondoltam arra, hogy egy-két év külön majd megoldja a problémáinkat. Hogy majd belátja, húsz évet nem dobhatna ki az ablakon valami apró parázslás miatt egy fiatal diáklány felé. Megtette. Ahogyan megtettem én is. Már nem az voltam, akibe beleszeretett, de ő sem tükrözte azt, aki annak idején rabul ejtette a szívemet.
Kézhez kaptam minden fontos papírt, aláírtam a szerződésemet két nappal ezelőtt, és tökéletesen értettem ahhoz, hogyan okozzak majd meglepetést mindenkinek. Elkerültem Bryant, és csak otthon a névsor tanulmányozása során jöttem rá arra, hogy egy ismerős név szerepel a tanítványaim között. Éles váltás történt, a jogról át a természettudományira. Elszánt voltam, hogy rájöjjek, mi tetszett meg benne Bryannek, és ha kell, készen álltam arra, hogy megnehezítsem az életét.
Az egyik épületből sétáltam ki, túl voltam az első előadásomon, amikor megláttam a lányt. Ebonyt. A gyomromban furcsa jegességet éreztem, ami kiült az arcomra is, ahogy őt méregettem. Keveset változott, és bár nem szerettem rosszindulatú lenni, most pár rács mögött szívesebben láttam volna, esetleg az tett volna arról, hogy ne veszítsem el a gyerekeim apját. - Micsoda meglepetés. - jegyeztem meg, amikor megközelítettük egymást, és rám tévedtek a szemei. Nem tudtam kedvesen megnyilvánulni, viszketni kezdett tőle a tenyerem.
Cool ●●  by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 04, 2016 4:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

to lewis
Elnevettem magam. Igazán nem hiányzott, hogy a mai fejmosásadagomat egy véletlen miatt kapjam meg, de felkészültem a legrosszabbra tekintve, hogy a mai emberekből mindig kitelik, az is, hogy leordítsák a fejemet egy baleset miatt. Ám a srác egyáltalán nem tűnt mérgesnek, én viszont elhúztam a számat, hiszen egyáltalán nem állt szándékomban őt megégetni a kávéval, sőt, leönteni sem. Semmi baj, már csak ezt a napot kell kibírnom és hétvége… minden rendben lesz.
- Azért szabadkoztam jó előre, mert féltem, hogy olyasvalakivel sikerült összetalálkoznom, akit te is lefestettél. Meg amúgy is az aggódós típusba tartozom, főleg, ha az én hibámból történtek a dolgok, a flegma vállrándítás nem az én stílusom. – Néztem rá mosolyogva, megenyhült tekintettel, amiből eltűnt a kétségbeesés és leráztam a termoszomra kilöttyenő kávét a műanyag tartóról. Fellélegezve láttam, hogy kezet nyújt nekem, amit rögtön el is fogadtam.
- Kiara vagyok. Örülök, hogy összefutottunk, még ha így is kellett találkoznunk. – Mutatkoztam be. – Nekem nem lett semmi bajom, sokkal inkább érted aggódtam, nehogy megégessen a kávé… remélem nem történt semmi azon kívül, hogy foltos lett miattam a felsőd. – Tudván, hogy nem haragszik kissé kellemesebb beszélgetőpartnerré és jelenséggé váltam, nálam ez volt a megszokott: addig, amíg nem tudtam hogyan álljak a másik személyhez inkább igyekeztem kissé távolságtartó maradni akkor is, ha első ránézésre közvetlennek tűntem. Elvégre elmarni magam mellől az embereket nem lett volna jó stratégia az életre nézve, főleg, hogy igencsak szerettem a jó társaságot. Ha valakire direkt borítanám rá az innivalómat, azt megérezné az illető.- Igyekezni fogok a jövőben, de láthatod, úgy látszik, ez az egyik az ügyetlen napjaim közül. - Megvontam a vállamat, ám ezt sem fellengzősen, nemtörődöm módra tettem, sokkal inkább a szituáció végső feloldásához illő lazasággal. Jobban belegondolva, eddig még senkinek se borítottam semmit az arcába akkor sem, ha megérdemelte volna. Mindig visszafogtam magam, pedig néha eléggé nehéz volt.
- Mit szólnál ahhoz, ha meghívnálak valamire? Kávét nem biztos, hogy kívánsz ezután, de akár azt is felkínálhatom. - Mosolyogtam továbbra is. Szimpatikus volt.

glad you came ○  :hug:©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 02, 2016 10:00 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

to: rey lancester

Be kell vallanom, hogy volt benne valami. Sugározta a pozitív energiát és kellemes a társasága. Nem mondom, hogy azért vagyok itt, hogy rámozduljak, mert hamarosan vissza kell mennem New Orleans-ba, hogy megnézzem mennyire haladtak előrébb a dolgok mióta nem voltam ott. Csak remélni tudom, hogy Hayley megkapja a boldogságot, amit megérdemel. Mert egyetlen egy nő sem érdemli meg, hogy szenvedjen. Azt pedig végképp nem, hogy idő előtt elveszítse a gyermekét.
Megszoktam már. Igazából más választásom nagyon nincs. Vagy megszokom, vagy megszökök. De azért remélem nem érzed magad te kényelmetlenül, amiért jelen pillanatban elég sok szempár szegeződik ránk. – Azt már hozzá sem teszem, hogy milyen megjegyzéseket tesznek rá, mert szerintem erre senki nem kíváncsi. Egyszerűen nem értem, hogy miért kell rögtön arra gondolni, hogy összemelegedtünk. Ha más tanárral járna itt, akkor nem lenne ilyesmiről szó. Az, hogy jó külsőm van nem azt jelenti, hogy a vágyálmom a diáklányok minden téren való megízlelése. – Igen. Habár én szeretem az esőt. Annak is megvan a maga szépsége. – Nem mindenki van oda az esőért. A lányok többsége utálja. Hogy miért? Azt hiszem mindig amiatt húzzák a szájukat, hogy tönkreteszi a hajukat. Vagyis határozottan valami ilyesmi szokott lenni náluk a probléma.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 01, 2016 7:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


To Sebastian

Elindultunk kifele az irodából. Elől mentem kissé bevárva a tanárt. Ahogy sétálgattunk, láttam, hogy a szemek minket bámulnak, és féltem, hogy talán azért van ez, mert azt hiszik kavarnék vele.
Nem áll szándkomban ilyesmi. Az én szívem, kezd más felé húzni. Mosolyodom el a gondolat menettől, majd pillantok a férfira.
- FUrcsa pillantásokat már megszokta nem? - Kérdezem, majd lépek egy kettőt, sőt öbbet is, mire a napra érünk,ami kissé bele mar a szemembe. Túl sokáig voltam az egyetemen belül.

Most feletébb jó idő van. Diákok kijöttek napozni, és tanulni is. Én nem tudok úgy tanulni, hogy közben másra figyelek, nekem ilyenkor csend és béke kell, nem elégszem meg a mellettem vígan futkárózó nevetgéló embereket, hiába a jó kedv akkor se viselem el.
- Jaj, olyan szép idő van, rég volt már csak az eső. - mondom, majd fel szegem tekintettem, lehunyom a szemem és magamba szívom a nap édes sugarait.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 30, 2016 8:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Lewis & Kiara

Unalmas napnak indult és semmit sem terveztem, csak Cryst akartam látni, azonban lehet nem örülne neki, ha meglátogatnám. Azonban amíg nem kerülünk nemi viszonyba, súlyos gond nem lehet ebből a kapcsolatból, szóval nem hozok rá bajt és megpróbálom visszafogni magam, uralkodni magamon. Annyira boldog vagyok, annyira más lett minden. Anyunak nem beszéltem róla, sőt senkinek sem beszéltem erről a dologról, mert tilos. Remélem Crys sem mondja majd el senkinek. Unalmas óráim voltak, nem volt semmi izgalmas sem és beadtam hat esszét, négyet írtam hétvégén és kettőt írtam tegnap. Egész este fenn voltam és próbáltam nem csak Crysre gondolni, hanem írni egy kutatást a pszichés betegek védelméről. Egészen más jogszabályok vonatkoznak rájuk, mint ránk teljes mértékben beszámítható tudatuakra. De hát nem is számítottam másra, nem könnyű ez az iskola és ez a szak, amin vagyok. Szóval nem is tudom mitr csináljak majd az órák után..
Vége lett minden órámnak, nem tudtam semmit sem tenni, szóval unatkoztam tovább és leültem egy padra.. Megakarom látogatni Cryst, látni akarom, mégha nem is csókolhatom meg, látnom kell hisz egész hétvégén nem láttam őt. Annyira rossz volt, igaz mindennap bejártam az óráira és tök sokat készültem németre, mert megakartam neki mutatni, hogy érte bármire képes vagyok, még perfektre is fejlesztem majd a tudásom és lenyügözöm. Elindultam az órájára, igaz hogy kutatásmódszertanom lett volna de inkább beültem németre. Mikor meglátott halvány mosoly jelent meg az arcán én meg suttogtam neki némán hogy hiányzott és folytatta az órát és én csak csodáltam. Annyira jó volt újra látni, élmény volt az óra minden egyes pillanata. Majd nem mentem utána azonnal, később elindultam array, de végül meggondoltam magam és mentem az udvarra, azonban valaki nekem jött és forró kávét éreztem magamon a következő pillanatban. Azonnal felszisszentem és elkaptam a testemtől az anyagot.
- Semmi gond... Bárkivel előfordul. - mondom neki, de a semmi gond előtt tartok egy kis szünetet, de nem azért mert m gondolom komolyan, sokkal inkább abból az okból, hogy a kávés pólomon ne terjedjen tovább a folt. Nem is tudom, hogy ki mit tenne ebben a helyzetben, legtöbben ingerülten ordibáltak volna, mások visszaborították volna rá kávét, de én ezek helyett csak barátságosan rámosolyogtam és kacsintottam. Tényleg bárkivel előfordulhat és megeshet az ilyen. Mi értelme lenne vele ordibálni és magamra vonni a figyelmet? Nem akarok én itt semmi gondot és próblémát. - Semmi gond, legközelebb majd azért figyelj oda jobban, mások ordibálnának és próbálnának kellemetlen helyzetbe hozni én pedig m vagyok ilyen.. Szóval ne kérj bocsánatot, nincs miért. - fejtem ki a nézeteimet komolyan. Nem szabadna ezen ennyire aggódnia, tényleg nem haragszom rá, bár tény és való hogy kellemesebb szituációban is megismertem volna, mint így. Nem is tudom miért, de most Crys jutott eszembe, az a pillanaty amikor elmentünk egy kávézóba "korrepetálásra". De elhessegetem a gondolatot és újra a lányra szegezem a szemem. - Lewis vagyok, de.. Te veled minden ok? Nem esett bajod?- nyújtom a kezem, majd azért megkérdezem hogy jól van e, neki is eshetett volna baja..


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 30, 2016 3:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

to lewis
Szokásos, szinte a már kezemhez ragasztott termoszommal sétáltam át a campuson, de az eddigiektől eltérően most nem siettem. Nehéz volt visszaemlékezni olyan napra az egyetemen eltöltött idő alatt, amelyiken nem rohantam volna még akkor is, amikor nem kellett volna. Döcögősen bírtam a semmittevést, valahol mindig megfordultam remélve, hogy csinálhatok valamit. Bármit. Szerettem érezni, hogy fontos vagyok és most, hogy egy ideje semmit sem hallottam Maxfield professzor felől és szinte minden eltűnt a pincéből, ami a dolgunk végzéséhez lett volna szükséges, kezdtem kétségbe esni. új iskola utáni programokat keresni rosszabb volt, mint gondoltam volna, főleg, hogy az eddigi nem csupán hobbi volt. Néhány feljegyzést magammal vittem, azokat is, amikhez eddig nem férhettem hozzá… csak két hullámcsat választott el a nyitott zártól, jó, hogy használtam őket. Ha minden igaz, az eddigi mentoromnak nem fog hiányozni tekintve, hogy színét sem lehet látni, elérni pedig képtelenség. A gondolataimat inkább a hosszú hétvége irányába tereltem, hazautazni felüdülés lesz. Az anyám tegnap este közölte, hogy meglepetéspartit szervez apám születésnapjára, aki tényleg meg fog lepődni, mert nem csak nem szerette az ilyen bulikat, hanem külön megkérte anyámat, hogy idén hanyagolja az össznépi gyűlést, bár nem is tudom, mit várt… anyám amiatt is szívesen partit adna, hogy lehullott az első hópehely. Nem volt ezzel semmi baj, jó, hogy nem gyepesedett be és a kompenzációk ezen módját választotta.
Éppen Crystal-hoz tartottam, hogy meginvitáljam magunkhoz a hétvégére. Nem egyszer kiveséztük már, hogy mennyire imádjuk New York-ot mindketten és míg én ott nőttem fel és ismerem az összes zegzugát, addig őneki még lett volna mit megmutatni. És az sem volt elhanyagolható, hogy szívesen töltöttem volna pár napot az újdonsült barátnőmmel kikapcsolódásként, akinek kibeszélhetném magam a közelmúltban történt találkozásomat illetően azzal a rejtélyes idegennel, aki azt is elérte, hogy meglógjak az anatómia órámról. Még mindig nem tértem napirendre a dolog felett.
A kelleténél kissé lendületesebben fordultam be az egyik sarkon, ennek köszönhetően megtorpantam, mivel természetesen szembejöttek velem, de a megállásom sem tudtam megakadályozni az ütközést. Az éppen nyitott tetejű termoszom libbent a kezemben, későn kaptam el, így a kávém egy része a letarolásom áldozatává vált fiúra borult.
- Jaj, nagyon sajnálom. – Kezdtem el mentegetőzni, miután tettem arról, hogy lehetőleg ne az összes fekete folyadék a srácon landoljon, gyorsan lezártam a termoszt és elhúztam a számat, majd elé kaptam a kezem. – Ne haragudj, nem figyeltem és úgy látszik, túl ügyetlen vagyok ahhoz, hogy bevegyek egy kanyart. – Kínos mosoly ült ki az arcomra. Komolyan ennyire szerencsétlen lennék?

glad you came ○  :hug:©
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére Go down
 

Udvar

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Ház és udvar
» Tavaszudvar
» Valahol az Udvar egyik útján
» Udvar

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Whitmore fõiskola :: Campus
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Szer. Szept. 19, 2018 8:26 pm
Kedd Szept. 18, 2018 7:15 pm
Vas. Szept. 16, 2018 3:54 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3