Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 27, 2014 1:08 pm
Ugrás egy másik oldalra
Jemma -----
▲ Faj: Ember/Boszorkány/Vérfarkas
▲ Hirdető: Olivia Grey
▲ Kor: 24 év
▲ Avatar: Elizabeth Henstridge
▲ Státusz: SZABAD
▲ Ismertető: A gyerekkori legjobb barátom vagy. Elválaszthatatlanok voltunk. Együtt játszottunk minden áldott délután. Egyik nap kardoztunk vagy bíróságot állítottunk fel, hogy az én vágyaimnak tegyünk eleget, hiszen boldogan bizonyítottam meg Mackó uraságnak, hogy a védencem Nyuszi ártatlan Blöki által felhozott vádak pedig hamisak. Másnap viszont azt csináltuk, amit te akartál. Kísérleteztünk vagy éppen a plüss állataink életét próbáltuk megmenteni. Mindig is érdekelt a tudomány, már kiskorodban is a csillagokat vizsgáltad és rendkívül érdekeltek a növények is csak úgy, mint a kémiai anyagok. Sokat korrepetáltál engem, mert én mindig is nehezen fogtam fel a fizikát illetve a kémiát neked pedig mondható a véredben folyt az egész. Tanulnod sem kellett és mindenre tudtad a választ órákon mindig csillogó szemekkel hallgattad a tanárt.
A különböző iskolák miatt elsodródtunk egymástól, de folyamatosan leveleztünk. A családom temetésén láttalak utoljára, hiszen teljesen elzárkóztam mindenki elől, hogy megtudjam mégis ki mentett meg engem. Tisztában vagy a természetfelettivel (ha te magad is az leszel ez egyértelműen adott, de emberként is ugyanúgy tud mindenről). Nem vagy elvetemült ezért csak elszórtan tanulmányozod pár vámpír, illetve vérfarkas vérét és azt, hogy ez miért van gyógyító hatással az emberi szervezetre. Igazi kis kutatólabort alakítottál ki magadnak, ahol rengeteg titkot őrzöl magadban. Köztük azt is, hogy tudod ki ölte meg a családomat és, hogy miért. Igazából az egész a te hibád volt. Egy olyan kémia vegyületet juttattál a szervezetébe, amitől megőrült és elszabadult. A gyógyulását akartad ezzel megbénítani, de a dolog félresikerült. A bűntudat napról-napra felemészt, de nekem egy szót sem szóltál a dologról. Most pedig Mystic Falls-ba jössz, mert hemzseg a vámpíroktól és neked rájuk van szükséged, hogy tökéletesítsd ezt a furcsa vegyületedet, de ezúttal jobban oda fogsz figyelni.

// A play by örülnék ha maradna a név változtatható. 40 Ami a fajt illeti igazából bármi lehet csak ne vámpír! Ha kérdésed van vele kapcsolatban egy üzenet formájában szívesen válaszolok neked. 40 Nagyon várlak. 31



Vissza az elejére Go down
 

Jemma -----

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Jemma ......
» Jemma lakása
» Jemma Tonkin
» Fitz és Jemma laboratóriuma

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •