A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Ricky lakása


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 23, 2012 12:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Újra elgondolkoztam szavain... - Csak nem voltál olyan bolond, hogy magadat sebesítetted meg. Biztos volt még itt valaki... és mi történt? - kérdeztem újra a szemébe nézve. Annyira gyanús, hogy itt nem csak egy sima verekedés lehetett.
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
A neje és a gyerekei.. voltak..



Alaric Saltzman. ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 23, 2012 12:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Elgondolkodtam, és egy sóhajtással kezdtem el babrálni az egyik hajtincsét. Az igazság pillanata.. néha olyan vicces tud lenni! Főleg ebben az esetben. Ez a lány semmit se sejt. Nem tudja a pletykákat Rickről. Nem hallott a feleségemről - milyen jó hecc lenne vele is szórakozni egyet - és nem hallott arról hogy mit műveltem Damon Salvatore-ral.
- Mit gondolsz, mi történt? - néztem rá ravasz pislogással.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 23, 2012 11:47 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Megkérdezte, hogy nem tetszett-e. Most komolyan... Ilyen kérdésre milyen választ tudnék adni? Odaléptem hozzá és elvettem a pohár vizet. Belekortyoltam, majd végül megszólaltam.
- Mi történt a fürdőszobában? - nyugodt voltam, teljesen nyugodt... csak nem tudom meddig tudok az maradni.
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
A neje és a gyerekei.. voltak..



Alaric Saltzman. ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 23, 2012 10:35 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
A konyhában 'ügyködtem', és közben hallottam a lépteit, mire hatalmas vigyor terült szét a képemen. Igen, semmi kétség, a fürdőben jár. Szegény kislány. Hát ki irigyelné? Olyan fiatal még, és ilyet kell látnia..

Kiöntöttem a pohár vizet, és arra fordultam, amikor újra megjelent. De a képemen még mindig ott volt az a vigyor. Ami inkább a sajátom volt, mint Rickyé. Gonoszkás, szellemkés, Matthias-os. - Nem tetszett, amit láttál? - szólaltam meg végül a saját hangommal.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 22, 2012 10:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
- Rendben, körülnézek. - álltam fel a fotelből, majd elindultam valamelyik irányba. Legelőször egy szobában kötöttem ki, majd továbbmentem. Nyitva volt a fürdő ajtó... Bementem és hirtelen a lábam alatt reccsent, vagy tört valami... A villanykapcsolóért nyúltam és akkor megpillantottam... Alattam egy csomó üvegszilánkot, vérben úszva, és egy törött tükröt. Meredten figyeltem a mellettem lévő vértócsát és benne a szilánkokat. Lassan kisétáltam a fürdőszobából Rick-hez egy szó nélkül.
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
A neje és a gyerekei.. voltak..



Alaric Saltzman. ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 22, 2012 9:03 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
- Nézz csak körül! - indultam meg a konyha felé. Teljesen biztos v oltam benne, hogy ha benéz a fürdőbe, megpillanthatja a véres tükördarabokat. De... akkor indulna csak be az igazi buli, nem? Akkor aztán jöhetne a valódi show. És megismerhetné az igazi Rickyt.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 22, 2012 7:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Odaértünk a lakásához és bementünk. Ahogy beléptem nem maradhatott el a körülnézés sem. Hallottam, hogy elfordítja a kulcsot és kattan a zár. Először egy pillanatra elsápadtam, de végül átfutott rajtam, hogy lehet feleslegesen aggódom...
- Csak egy pohár vizet, mást nem. - válaszoltam neki, közben leültem a fotelbe.
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
A neje és a gyerekei.. voltak..



Alaric Saltzman. ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 22, 2012 5:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
/ Morning Star Pub /

- Érezd otthon magad az én világomban! - nyitottam ki előtte az ajtót, aztán be is csuktam és míg ő beljebb haladt, én elfordítottam a kulcsot a zárban egy elborult pillantással és zsebre is vágtam. Innen ő már csak akkor megy ki, ha én úgy akarom.
- kérsz valamit? - sóhajtottam úgy mintha mi sem történt volna.
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
A neje és a gyerekei.. voltak..



Alaric Saltzman. ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 19, 2012 8:41 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Megjelent egy mosoly az arcán, és ezt nem értettem. Nem is az Ő arcán. Hanem az ÉN arcomon! Mert ez a test az enyém! Senki másé nem lehet, neki se fogom olyan egyszerűen visszaadni! Legalábbis remélem, hogy nem győzedelmeskedik felettem... amire már láttam esélyt, még ha nem is akartam. Te jó ég.. azt ne mondja nekem, hogy az ő lelke erősebb,mint az enyém!
Így történt.. rámtört.. engem lekötözött.. és eluralta a testemet.. a tükör tört, ezer meg ezer darabra.. és ott hevert előttem egy nagy darab.. a kezem akaratlanul nyúlt a pengéért, egy pillanatra látni véltem benne a szememet, és az Ő diadalmas szemeit.. aztán a bőrömre vájta a csuklómnál..
Erősen szorítottam össze a szemeimet és felkiáltottam. A vér a padlóra csöpögött, eleinte csak vékony sugarakban, de.. eltalált valamit. Felvágta az ereimet.. az Ő saját ereit..
Rászorítottam a mancsomat a sebre. - NEM VAGY.. ERŐSEBB! Én vagyok.. az ERŐSEBB! - lihegtem feldúltan, elindulva a szoba felé, közben felidézve azokat a gonoszságokat, gyilkosságokat, amiket az elmúlt időszakban megtettem. Ezek erőt adtak. Az az átkozott kölyök, aki nem tudott védekezni, már régen halott! Én vagyok Én!
Kerestem a szekrényben egy dobozt, fél kézzel eléggé nehézkesen boldogultam. A vér már átitatta alattam a padlót, legalábbis egy bizonyos pontban.. imádtam látni a vért. De nem a sajátomat.
- Megbánod ezt még, Ricky... nagyon megbánod.. - sziszegtem miközben elszorítottam a vérzést valami vacakkal, amit a kis ládikában találtam. Elkötésnek, vagy miinek hívják.. orvos vagyok, még ha nem is az érfelvágás a fő szakterületem.. igaz, azóta már változtak a hagyományok.. ezért se tudom, hogy mit hogyan hívnak..
Nagyot nyeltem.. és vártam.. szorítva, és szorítva.. újabb nyelés.. percek.. végül elmúlt.. eltűnt a vér.. megállt..
Elégedetten sóhajtottam, és a mosogatóba vágtam a véres rongyot. Kerítettem kötszert, és alaposan bemúmiáztam magamat. A karomat legalábbis.
De olyan düh élt bennem amilyen már régen nem. Ezt valaki.. megbánja!

[ Morning Star Pub ]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 14, 2012 1:47 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Próbáltam mosolyt csalni az arcomra. Csak egy egészen kicsikét. És sikerült! A tükörben láttam önmagam, a gyűlölettől eltorzult szemek az övé, de mégis.. mosolygok! Még a gyomrom is beleremegett, vagyis valami ilyesmit éreztem, ahogy végre sikerült elérnem a testem és sikerült.. még nagyobb haragra gerjesztenem. Ha mérges.. hibázik. Ha hibázik… én leszek előnyben, megtalálom a kiskaput, és ha csak egy kis időt nyerek, egy egészen kicsikét, egy kés az asztalon… vagy egy penge… bárhogyan is de meg kell tennem. Édesem szeretlek! – futott át a gondolat a fejemen, de nem pazarolhattam el több időt. Cselekedem kellett!

"Az nem én voltam Matthias, és ezt Te is tudod..." – beszéltem a fejében higgadt mosolygást erőltetve a hangomra. - Azt mind te tetted. - folytatta tovább, már hangosan a szám, és én hihetetlen győzelmet éreztem. El se hiszem! Mindaz amit most, ebben a pillanatban elértem, már hónapok óta tartó kínkeserv és szenvedés ára, vétke, amit eddig eltűrtem. De MOST.. jött el az én időm! – Az én lelkem tiszta Matthias. Én erős vagyok. Te gyenge. - beszéltem egyenesen a tükörképemnek, és nem engedtem, hogy levegye róla a szemeimet. - Egyszer hibáztam, mert beengedtelek. - mosolyogtam még mindig - De többé már nem! Hát nem érzed? - vigyorgott fel megint az arcom a tükörben. – Most erősebb vagyok. Most én… vagyok… az erősebb… - emeltem fel már a kezeimet, hogy önelégült vigyorra húzva a szám visszaintegessek.
Hogy győzelem? Hinnem kellett! Egyszerűen a hit adott erőt, hogy most... itt.. azonnal... ennek az egésznek véget vetek.

- Viszlát Matthias.... Találkozunk a pokolban! - kacsintottam rá még a tükörben és minden utolsó erőmet kihasználva, belevetve ahogy éreztem küzdött ellenem, hatalmasat vágtam a tükörbe, és felkapva a legnagyobb darabot, hosszú patakban csordulva ki a vér a kezemből, felvágtam az ereimet...

Végre vége...
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
A neje és a gyerekei.. voltak..



Alaric Saltzman. ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 13, 2012 8:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Átkozott... átkozott... átkozott!!! Ezek a szavak keringtek a fejemben, ahogy egyre inkább elmélyült az ÉN emlékeimben! Mi köze van ennek a senkinek az ÉN emlékeimhez?! ÉS mi több, miért nem tudom elzárni előle őket?! Csak tűrtem a szavakat, hisz' annyi mindent eltűrtem már ebben a mocsadék életben! És tehettem ellene bármit is?! Az égvilágon semmit! A fejem ellen nem...! Mit is tehetnék?! Elhallgattatni? Mégis hogy?!
- ELÉG! ELÉG TE ÁTKOZOTT! Annyira mocskos vagy, mint ÉN! Tettem róla, hogy többé... NE LÉGY KÉPES TÜKÖRBE NÉZNI!! - rivalltam rá a saját tükörképemre flegva arckifejezéssel, már érezve valami jeges verítéket az arcomon.
- Vér szárad mindkét mocskos kezeden! ÉS nem mossa le rólad soha, soha, soha SENKI!!! - köpködtem a szavakat, de már magam se tudtam, hogy mi adott erőt a puszta beszédhez. A rám törő képek... elvették a maradékot is! Mégis.. van erő ebben az átkozott nyomorultban! Nem is kevés! De... nem... győzhet... le...! Nem... történhet meg...!
Mégse éreztem képesnek magamat arra hogy.. legyőzzem Őt, ahogy tettem vele én néhány hónapja.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 13, 2012 6:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Mosolyogtam. Persze csak odabenn, biztonságban a rejtekemben. Hogy örültem? Még talán az is. Egyszerűen elégedettséggel töltött el, hogy képes vagyok rá, hogy megtehetem, hogy végre megtaláltam a gyenge pontot, ahol képes vagyok megbontani a falat, csak tégláról téglára, egyre feljebb, ahogy régen, ott benn a pincében, és végül ÉN leszek az aki győzni fog! Biztos voltam benne. Biztosnak kellett lennem, különben elengedem a reményt, a gondolatot és a tényt, hogy igenis erősebb vagyok, legyőzöm, szétrágom ha kell, belülről, de elpusztítom! Nem tapad már több vérhez a kezem.. Nem hagyom!

"Nagyon is sokat tudok kedves… Matthias… Azt el se hiszed." – diktáltam belé egy felkacagást, de nem tudom mennyire sikerült élethűen. – "Tudom, hogy kevés voltál. GYENGE! Mert hagytad magad! És most is ugyanolyan gyenge vagy." – mosolyogtam megint önelégülten – "Hát nem látod benn a szemeikben? Ők is látják! Mind lenéznek! Mindegyik látja a szemeidben és kinevetnek. Kinevetik a gyengeségedet, benn a fejükben! Mert nem tudod eltitkolni előlük… Mocskos vagy! Örökre! Becstelen és ez ellen már semmit sem tehetsz. Mert egyszerűen… engedtél neki… - idéztem fel fejében a képeket, ennyi teret még bőven nyertem, ahogy éreztem minden egyes szóra gyengülni kezd, és összeszorított fogakkal és szívvel előhívtam a legborzalmasabb, legkegyetlenebb emlékeket…


A hozzászólást Rick elnyomott lelke összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 13, 2012 9:17 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
A neje és a gyerekei.. voltak..



Alaric Saltzman. ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 01, 2012 9:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Csak csóválni kezdtem a fejemet olyan gyorsan mint a villám.. nem akartam én ezt hallgatni, de hogy zárhattam volna ki a hangokat, mikor épp a fülem mögött hangoztak el?! A fülem mögött???! A fejemben!! Az én fejemben, és ez bosszantott.. a kérdés, amit feltettek nekem.. az ÉN hibám?! Az én felelősségem?! Mit képzel ez magáról?!
- SEMMIT nem tudsz!!! - ordítottam, erőset vágva a tükörre, de az még mindig tartotta magát. Mégsem volt annyira erős ütés, mint én gondoltam, és éreztem? - NEM engedem hogy legyengíts.. ez a test az enyém!!! - kiáltottam, noha már valami nagyon gyenge érzés bontakozott ki a saját lelkemben..
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 01, 2012 1:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Nem láttam többet, de mindent éreztem. A felgyorsult szívverést, a lélegzetet, és igen, ha úgy vesszük örültem. Apró győzelem, de győzelem! Megkapargattam a felszíni falat és bejött! Sikerült! Megérte várnom és szenvednem, elkaptam a... nyakát a rohadéknak, de tudtam, nem engedhetem. Nem lehetek önelégült, nem adhatom fel végleg, tovább kell mennem. Csak apró... kicsi... lépések. De lépések. Haladó lépések...

"Mondd Matthias... nem érzed úgy, hogy te voltál a hibás!? Hogy te tehetsz róla!? Hisz hagytad... vagy nem? Nem ellenkeztél vele! Csakis te vagy a felelős mindenért... " - suttogtam újra bele e fejébe, és éreztem ahogy minden egyes szóra az irányításom egyre erőteljesebb lesz. Még.. nem győztem. Nagyon nem. De jó úton haladok, hogy így legyen. A lehető.. legtökéletesebb.. úton. Bíztam benne. Még ha ezért el is kell adnom a lelkemet az ördögnek, nem nagy ár, nem igaz? Csak, hogy végre visszakapjam a testemet.
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
A neje és a gyerekei.. voltak..



Alaric Saltzman. ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 01, 2012 1:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Tágra nyiltak a szemeim. Először azt hittem, hogy egyszerűen megbolondultam. No, ebben még semmi újdonság nem lenne. De a tekintetem.. vagyis pontosabban Ricky tekintete megváltozott, most hogy így néztem Őt. És hirtelen mozogni éreztem a számat. NEM én akartam megszólalni! Valami láthatatlan erő gyűlt össze ebben a testben.. de nem az én hasznomra. Éreztem benne az én lelkemet, és valami követelőző élősködőt. Ez a test az enyém! És nem adom könnyen! Ricky, ne táplálj túl sok reményt ez irányba!
Ekkor fogtam fel a szavakat.. mellé visszaköszöntek a régi események. Éreztem a törékenységemet amit utoljára az életemben éreztem magamban, a szívemben, a lelkemben.. a légzésem felgyorsult, a szemgolyóim véreresen dülledtek ki, így meredtem a tükörbe. Játszódtak a fejemben a képek.. a fájdalom, a gyűlölet, az undor.. ahogy eszembe jutott az apám, a nagy király.. egy átkozott, mocskos szemét! A fiát sosem tisztelte, a saját vérét használta beteges vágyainak kiélésére!
Kaparta a torkomat a hányinger.. az ujjakat éreztem újra magamon.. anyám arcát, ahogy semmit nem tett értem.. csak tűrte, hogy a fiát tönkreteszi egy beteg patkány! Újra és újra előjöttek az emlékek.. az ajtó nyílik.. az árnyékok egy pillanatra elillannak, ahogy a kinti fény beszűrődik pár másodpercre míg nyitva az ajtó.. végül újra csukódik.. apám arca elárulta, hogy miért is jött... ÚJRA! Évek óta már tűrtem tőle.. alig voltam tizenöt éves.. ő mégis újra és újra jött.. már évek óta.. senki nem gondolta, hogy a nagy királynak van egy ilyen oldala.. annyi szajhát találhatott magának, miért pont ENGEM?!! Őket ugyanúgy használhatta volna.. és mit tett az anyám?! Beszélt.. beszélt.. és beszélt.. de tenni nem tett semmit! Magyarázott, hogy miért történik ez.. ő nem tehetett volna apám kedvére?! Miért tűrt?! Szüksége volt apám támogatására.. mert a pénze nélkül elvesztünk volna.. anyám egy cseléd volt.. míg apám - még a nevet és megnevezést sem érdemli meg - egy pénzes féreg! Nekem nem maradt más.. csak a megvetés.. a beletörődés, hogy tennem kell.. a fájdalom.. a keserűség, az undor, a kitaszítottság, és a folytonos borzongató érzés, mikor hozzám ért a rideg ujjaival..
- NEM! ELÉG!!! - rivalltam rá a tükörre szinte már magamat elveszítve. Nem akartam emlékezni, nem.. és nem! Az a pillanat tett olyanná, amilyen mára váltam! Ezért lettem ilyen! Az anyám végignézte! És nem tett semmit! Gyűlölöm a nőket! Gyűlölöm minden egyes részüket, a testüket, a lelküket, minden porcikájukat!
Csak azt éreztem hogy az eddigi ellentmondást nem tűrő lelkem valahogy sebezhetővé vált.. gyengévé váltam emiatt ami a fejembe villant..
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 01, 2012 12:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3


...Akkor nem tudtam mit történt. Igen, szerény vigasz, de így volt. Ma is emlékszem még a pillanatra. A napra? Vagy évek teltek volna el? Már nem tudom. Egy idő után feladtam, hogy számoljam a perceket. Az órákat, a napokat, a heteket, hogy becsukjam a fülem, ami egyéb esetben még viccesen is hangzana, hisz nem is volt fülem. Illetve, de… volt. Csak éppenséggel most nem az én fülem. Megtanultam feladni. Befogni. Nem hallani a hangokat, a sikoltásokat, szememmel nem látni a külvilágot, a tetteket, csak visszahúzódni egy sötét, fekete kis sarokba és összekuporodva zokogni. Igen, valahogy így kellett volna lennie. Vagy így is volt, már nem tudom. Nem érzem. Érzéketlen lettem. Mindenre. A fejem, valahol azt súgta, ez valami önkéntelen reakció, hogy megőrizzem az ép eszem, de valahol már a fejem sem az enyém volt. Nem tudtam mikor mond igazat, és mikor hazudik nekem. Már semmit sem tudtam. Ahogy azt sem mikor veszett ki belőlem a küzdőszellem… Pedig emlékszem még az első időkre! Ahogy harcoltam és küzdöttem, de ez a rohadék… valami… ez a… betolakodó, szorosan tartotta a kulcsot. Először közvetlenül próbálkoztam. Erővel! Újra és újra nekifutva, hogy megtaláljam a kevésbé biztos falat, hogy valahol áttörjem, de valamiért mindig tudta hol támadok. És azt is, hogy hogy lökjön vissza olyan erővel, hogy még mélyebbre essek. A falak helyére újabb falak kerültek, szélesebbek… vastagabbak… erősebbek… és én képtelen voltam újra támadni. Az elszántság… idővel elfogyott.
A lányom… az én Elenám hangjára újabb erők teremtek, még több kitartás, még több… hatalom, ránézni nem mertem, mert nem… úgy láttam őt ahogyan azt kéne, és egyszerűen ez kiborított. Undorított… a helyzet. Hogy hozzá érjek… hogy simogassam... mégsem tudtam elérni a kezeimet. A hányinger kerülgetett, és ha képes vagyok rá, biztosan hányok is, így… inkább semmit sem tettem. A legrosszabb reakció. Gyáva! Mocskos! Féreg! Mégsem tettem semmit. Éreztem, hogy egy senki vagyok! Egy alávaló szemét… aljas alak, egy… senki! És éreztem, ahogy ez egyre gyengébbé tett. Ezért visszavonultam. Vissza egy apró kis burokba, mint a csiga, ahogy visszatér a házba ha veszély közeleg, és erőt gyűjtöttem. Figyeltem. Őt… figyeltem. A reakcióit… a gyenge pontjait… ha egyáltalán akad neki olyan, de miért ne lenne? MINDENKINEK van gyenge pontja! Neki is kell, hogy legyen! Damon? Hallottam a segélykéréseit… hallottam a penge csusszanását a bőrön… mégsem tehettem semmit. Tudtam, hogy képtelen vagyok, ezért megtettem amit ezeddig még sohasem. Imádkoztam… Hogy minden rendben legyen… Hogy élje túl… hogy ne legyen baja, olyan amit ki ne heverne.. Hogy a lányom.. Hogy VIGYÁZZON RÁ! És ha kell, legyen esze és ne habozzon, ÖLJÖN! Ha bármi veszély fenyeget… Hogy öljön meg ENGEM! Méltón tisztelegnék a túlvilágnak, lehajtott fejjel, hogy ezt engedtem, de BÜSZKÉN… hogy végül győztem. Én… győztem! Megvédtem azt… akit meg kellett védenem… és Isobel… Nos ő… emlékeztem még a levélre. És talán a dolog… förtelmes voltán túl is, ezért az egyért hálás voltam. Hogy távol maradt tőle. Távol a feleségemtől… távol a gyerekeimtől… legalább nekik legyen biztonságos élete. Ha már az apjuk egy csődtömeg…

Csönd volt. Síri csönd, afféle vihar előtti alattomosan készülő, és nem is tartott sokáig, mikor meghallottam az újabb sírásokat. A könyörgést… az esedező sikoltást a fülben, hogy neki fia van… egész kicsi fia… és a hangok apró ponttá facsarították nem létező szívemet. Bezártam a füleimet. Nem bírtam tovább! Egyszerűen nem.. ment. Visszavonultam. Vissza az én kis sötét, hosszú idő alatt kialakított magányosan zárt kuckómba. Nem figyeltem mit tesznek a kezek. Nem éreztem, mi az amit lát, vagy mit tesz a lélek. Az a lélek, ami NEM az én lelkem. Egyszerűen csak kutattam. Az emlékeiben. Ő ilyenkor védtelen, teljesen el van foglalva… hát azzal amit tesz, és amit nem tud, hogy ezzel utat nyit nekem. Látok és érzek mindent, amit valaha érzett. A múltat, a képeket, az érzéseket…. a véres részeken átugrottam, hisz mind, egytől egyig hasztalan. Csak legyengít a tudat. De nem ÉN követtem el őket! Ő volt! Akárcsak régen, most is Ő.. az aki a felelős mindenért! És én ezt elhittem. El kellett hinnem, hogy ne adjam fel végleg, és apró morzsává zsugorodva a testemben végleg elengedjek mindent. Csak kerestem és kutattam. Gyűjtöttem az apró jeleket, a réseket… és tudtam, eljön még az én időm. Nem tudtam mikor… de majd ha elég erős leszek.

Most jött el az az idő. Ebben egészen biztos voltam. Újabb préda… hogy az ő szavaival éljek, de most már nyugodt és elégedett. Nem érezte magát veszélyben. Ezt már nagyon rég óta érzem. Néha érezhette, hogy mocorgok, hisz ekkor intézett hozzám egy-két "kedves" szót, csak, hogy még tovább gyengítsen, de én megtanultam nem figyelni a hazug szavakra. Egyetlen egy erős és megdönthetetlen kép volt a fejemben. A feleségem! Aztán úgy tűnt, az égiek is a kedvemre tesznek. Újra belefulladva a saját önbecsülésébe, a saját nagyságába az éterben, és újabb adag alkoholt adott a testnek. Tudtam, ez engem is lelassít, de koncentrálnom kellett. Ha én lassulok, ő is fog. Vagyis talán… talán… csorbul a megtörhetetlen. És összeszedve minden erőmet, mint a sportoló aki utolsó lehetőségére készül, lefuttattam a sötétben minden apró részletet, és végül… előtüremkedtem.

- Emlékezz az apádra… - próbálkoztam és… SIKERÜLT! Éreztem, ahogy mozog a szám, láttam, ahogy magamat nézem, és ha csak egy pillanatra is, egyetlen… rövid pillanatra, de éreztem minden érzékemet. És tudtam, hogy ezzel lavinát indítok el. Benn, a fejemben. Hisz az Univerzum is egyetlen robbanásból született, vagy nem? És én tudtam, hogy sikerrel jártam. Elszórtam egy porszemet.

Lassan jöttek és bújtak elő a képek. Még egész kicsi lehetett, még a középkorban, díszes ruhák, úri személyzet, talán tizenéves? Valami ilyesfajta kisfiú. Keserű volt végignézni azokat a képeket, érezni mindent, amit érzett, de folyamatosan a feleségemet tartottam a szemem előtt! És a gyermekeimet… Egy pillanatra a háttérben felmerült, hogy a lányom.. ő már rég meg is született, de el kellett hasogatnom a gondolatot. Nem lehetek gyenge!!! Csak próbáltam felidézni az előbbi képeket, és visszazavarni őket a fejbe! Néma csend… semmi nem hallatszott. Korom sötét van, az ágyban egy reszketeg, gyermeki lélek, és kattan az ajtó. Éreztem, ahogy összerezzen.. ahogy rettegni kezd. Nagyon jól tudta ki az aki jön, és azt is mi következhet. Hogy mi… következik! Biztos volt benne! Mint minden… harmadik, vagy negyedik éjjelen! Gyűlölte, ahogy hozzáér! Ahogy kedvesen mosolyog az apja, de a mosoly mögött, ott az egész pokol pusztító éhsége! Menekült volna, de nem tudott! Nem hagyta! Ahogy az anyja sem… Végignézte! Mindent! És ő gyűlölte! Soha nem gyűlölt még semmit és senkit ennyire! Visszavonult! Egy sötét, fekete térbe, ahogyan én most, csak hogy ne érezzen. Semmit se érezzen belőle… De a gyűlölet végig ott játszott benne. És most az én lapomra játszott ez a gyűlölet…


Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
A neje és a gyerekei.. voltak..



Alaric Saltzman. ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Júl. 26, 2012 3:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Hetekig jól megvoltam. No persze a minden estés vadászat nem maradhatott el, még mindig örömömet leltem a kislányocskákban. A fene ha meg nem eszi, hogy egyik se olyan tökéletes amilyet kerestem.. Nagy sóhaj, majd még egy és még egy. Tudja-e valaki egyáltalán, hogy van-e az igényeimnek megfelelő bestia? Mert ezek a ribancok se voltak ám rosszak.. a sikoltozásuk, és a karmolászásuk.. hmm.. nagyon is kedvemre való volt. Egyszerűen imádtam utána elpuszítani őket.. ahogy előtte tettem azt Ricky anyucikájával is. Hiányzik, mi? Óhhh, kicsi fiú, évek óta feléje se néztél, nem hiába érzed rosszul magadat. A helyedben igencsak szégyelném magamat. Megbotránkoztató viselkedés ez egy olyan tökéletes férfitól mint te, Ricky.
No, igen.. mostanság örömöt okozott már az is, hogy beszélgettem a 'fejemmel'. Válaszolni nem válaszolt az égvilágon senki, de jóóóó érzés volt. Egyre inkább lejjebb vinni Ricky lelkét, hogy véletlenül se szabadulhasson ki. Kellett nekem ez a test. Mint szomjazónak a víz, és éhezőnek a kenyér. Noha kibérelném egy napra Salvatore búráját is.. az a csábos ki asszonykája.. még a gondolatára is megmozdul bennem a vér. DE ééééén voltam az ostoba hogy amikor lehetőségem nyílt rá, hát nem éltem vele. Salvatore ott volt kiláncolva abban a koszos, és bűzös templomban. A kis 'lányom' otthon volt egyedül.. egymaga. És az Ő ereje annyi nekem, mint egy szúnyog. - Ricky.. - ittam bele a kezemben tartott tequilás üvegbe. - Ezt te is elbaltáztad. De majd legközelebb. Hát valld már be, hogy a nejed lánya sokkalta jobb szórakozás lehet, mint maga a nejed. Egyszer felpróbálhattad volna. - sóhajtottam, és miután beleremegett a testem az újabb korty piába, felállva elsétáltam a fürdőig, hogy megmossam az arcomat, és a tükörbe nézzek..
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
A neje és a gyerekei.. voltak..



Alaric Saltzman. ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Júl. 26, 2012 2:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Ricky lakása
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 1:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Vissza az elejére Go down
 

Ricky lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

 Similar topics

-
» Lakónegyed
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Magnus Bane lakása
» Karada lakása
» Kumogakure lakóházai

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros :: Hotel-