Share | 

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
☆ i found him





A poszt írója Caitlin Prescott
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 05, 2018 11:20 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next


Aaron & Caitlin
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
I see my future in your eyes
[You must be registered and logged in to see this image.]
Bárcsak arcul csaphatnám. Az igazat megvallva még sosem álltam ennyire közel ahhoz, hogy szabályt szegve pofon vágjak egy pácienst. Tudtam, hogy a toleranciaküszöböm igencsak magas, de azért most elkezdtem csodálni, hogy még nem töröltem őt képen. Annyira arrogáns és egy valódi seggfej. Ezért sem értem, miért kezelem még mindig. Nyugodtan átirányíthatnám máshoz, feladhatnám. Bár nem, az nem vallana rám. Plusz...kit akarok én átverni? Valami láthatatlan erő mintha felé vonzana. Valószínűleg emiatt sem akarom passzolni a lehetőséget, hogy rendbe tegyem őt. Egyértelmű, hogy ez a macsós, szexista vadbarom viselkedés pusztán egy álca nála. Én pedig el akarom érni, hogy levegye ezt magáról. Most mindössze piruló arccal ignorálom az iménti kijelentését, de szerintem az arcomra van írva, milyen szívesen közölném vele, mit és hova dugjon fel magának. Mintha nem ezt akarnám? Nos...utálom beismerni, de legalább önmagamnak ne hazudjak. Igen, végigsiklott a gondolat az elmémen, de szerencsére hamar elhessegettem.
- Értem. - Szívesen belemásznék jobban a témába, de mégsem foglalkozáson vagyunk, mindössze az isten háta mögött futottunk össze. Itt nem támadhatom le azzal, hogy mégis milyen barát, mennyire állnak közel egymáshoz, legalább vele őszinte-e. Ez nem lenne etikus. Aha, mert az persze rendben van, hogy itt helyben le akar fektetni.
- Hát...én kikapcsolódni jöttem a városba néhány napra. Aztán mindenképp be akartam jönni a könyvtárba, hátha találok olyan könyvet, amit még nem olvastam. És bármilyen furcsa is, de kapásból kettő is a kezem ügyébe akadt. Bevallom, erre nem is számítottam. - Szerintem még sosem beszéltem Aaronnek ennyit magamról, hiszen többnyire rá próbálom terelni a szót. Már épp folytatnám a kötetlen, már-már felszabadult fecsegést, ami nem megszokott részemről a közelében, amikor hirtelen odahajol hozzám. A lábujjaimtól a fejem búbjáig égővörösben kezdek el pompázni, de ezt nem tudom kontrollálni. A szavainak hála még a lélegzetem is elakad, ám amikor beleharap a fülembe, automatikusan lendítem a kezem és ezúttal bizony valóra váltom a korábbi képzelgéseimet. Elég erőteljesen ütköztetem a tenyeremet az arcával. Szerintem a csattanást a könyvtár másik végében is lehet hallani. Ijedten kapom a kezem a szám elé.
- Úristen, én...nagyon sajnálom, de...mit várt, hogy fogok reagálni, a karjaiba zuhanok vagy mi? - Teszem fel az egyébként teljesen jogos kérdést. Kitalálni sem tudom, mit akar tőlem Aaron. Csak szórakozásra vágyik vagy egy kis részét komolyan érdeklem? Kiismerhetetlen számomra ez a férfi. Talán pont ez az, ami megfogott benne.

[You must be registered and logged in to see this link.] •• elnézést a késésért 40    [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Utazásszervező
Humor :
Az mi?



A poszt írója Aaron Neil
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 23, 2017 8:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Nice to meet you again;
To Caitlin <3
●●
Kevés
●●
Music
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem terveztem, hogy ez alatt a munkás kiruccanás alatt pont a doktornénivel fogok összefutni, de ha már így alakult, akkor meg kell próbálnom a legjobbat kihozni az egészből. Furcsa, mert sosem hittem volna, hogy egy ilyen kis városban fogok összefutni vele, bár nem értem miért van itt, de nem is baj. Bár talán nem éppen kéne tudnom, hogy milyen könyvek vannak a kezében, mégis tudom.. Kibaszott pszichológiával foglalkozó, ha nem, akkor tévedtem.. Nem is tudom, hogy mit kéne csinálnom, talán annyiban kéne hagynom a dolgot, de mégsem tudom csak így elengedni, gonosz mosoly kúszik az arcomra és próbálok valami jót kitalálni, de mi is lehetne jobb annál, mintha egy kicsit gonoszkodom és tiszteletlenkedek vele.. Előveszem tehát a pimasz és perverz álcámat, ezt már ismeri, így nem is kéne ezen meglepődnie.
- Meglepődne szépségem, hogy ilyen milyen sok helyen járok. - mosolygok rá, majd pimaszon tekintetemet lába közé emelem. - Ott sem voltam még. - forgatom meg a szemeimet, majd újra arcát kezdek el vizsgálni. Az a jó a doktornőben, hogy könnyű zavarba hozni és ha már zavarban van, akkor dadog vagy csak nem tud normálisan összerakni egy mondatot, ami engem megnevettet. Szeretem, amikor ilyen állapotban van, bár nem csodálom, hogy nem tud nekem ellenállni, megvan a magam bája, amivel leveszek minden nőt a lábáról, van akiket szó szerint. És már megint ezt csinálja.. baromi édes, hogy zavarban van miattam.
- Mintha nem ezt akarná. - szemeimet megforgatva sóhajtok fel és próbálok valamit kitalálni, de minek? Nem is kell neki hazudnom, elmondhatom neki az igazat, mert nincs semmi olyan az igazságban, amit szégyellnem kéne vagy titkolnom. Bár sajnálom a haveromat, hogy ennyire haldoklik a biznisz, de ez van, el kellene fogadnia. - Egyik barátomnak segítek be.. - mondom neki mosolyogva, majd oldalra pillantok és ránézek az órára. Még annyi időm van és remélem ő is ráér, ha pedig nem ér rá, akkor majd szabaddá teszi magát. - És magácska mit keres itt? - teszem fel a kérdésemet, miközben elmosolyodom halványan. Van valami ebben a nőben, valami, ami a másikakból hiányzik. Szavai kissé felbosszantanak engem..
Felállok és elég közel lépek hozzá, mintha megakarnám csókolni, közelítek ajkaihoz, ám utolsó pillanatokban füléhez hajolok. - Vagy csak magácskát akarom kicsomagolni és összegyűrni egy lepedőt a segítségével. - suttogom érzékien a füleibe és a hatás kedvéért még gyengéden bele is harapok a fülcimpájába.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
☆ i found him





A poszt írója Caitlin Prescott
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 14, 2017 12:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next


Aaron & Caitlin
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
I see my future in your eyes
[You must be registered and logged in to see this image.]
Egyre jobban tetszik ez a város, minél több napot töltök el itt, ráadásul nemcsak a hangulata tetszik a helynek, hanem szimpatikusak az itt élő emberek is. New Yorkban mindenki rohan, szinte észre sem veszi a másikat, míg itt azt látom, hogy törődnek egymással. Na igen, ez a kisvárosok előnye. Bár jobban belegondolva nyilván árnyoldala is van, hiszen mindenki azonnal értesülhet a másik ballépéséről vagy rossz döntéséről. Le merem fogadni, hogy ha Mystic Fallsban élnék, mindenki a múltamon csámcsogna, és lehet, hogy a többség rendes lenne velem, hiszen valóban ezt tapasztaltam az elmúlt pár napban, de bizonyára összesúgnának a hátam mögött. Legalább New Yorkban beolvadhatok a környezetbe, és csak nagyon kevesen tudják, mi minden történt velem. A bennem megbúvó marcangoló bűntudatról pedig még kevesebben. Ez pedig azt hiszem, nekem tökéletesen megfelel. Milliószor könnyebb a terheimet úgy cipelni, hogy nem nehezítik meg a körülöttem lévők pletykálással. Na jó, de elég ebből. Kikapcsolódni jöttem a városba, és azt is fogom tenni. Még van pár napom, mielőtt visszatérek a zajos nagyvárosba. Betérek a helyi könyvtárba, úgyis kíváncsi vagyok, itt mi a felhozatal. Ki tudja, talán a kezembe akad olyan pszichológiai kötet, amit még nem olvastam. Igen, szerintem ez a mániám.
Amint belépek az épületbe, rögtön kiszúrom a pszichológia szekciót, és már csörtetek is oda. Elmerültem böngészem át a könyveket a polcon, és találok is két könyvet is, amit nem lapoztam át korábban. Bevallom, annyira nem reméltem, hogy egy kb. isten háta mögötti kisvárosban találni fogok olyat, amit nem volt szerencsém olvasni, erre tessék. Teljesen belemerülök a sorokba, ezért is döbbenek meg annyira az ismerős hang hallatán, hogy kiejtem a kezemből a könyvet. Ezt nem tudom elhinni. Ez biztos csak valami vicc. Az agyamra ment a munka, és már ideképzelem a pácienseimet. De komolyan. Azért jöttem ide, hogy távol legyek kicsit az otthoni életemtől, és félretegyem a pszichológus énemet néhány napra, ne kelljen csak azzal törődnöm, hogy kinek hogyan tudnék segíteni. Nos, az élet iróniája úgy döntött, beköszön hozzám, mégpedig Aaron Neil alakjában. Veszek egy mély levegőt, aztán lehajolok a leejtett könyvért, ezzel is felkészülve a társalgásra a legnehezebb esetemmel. Mindegy, ezt is úgy fogom fel, hogy így volt megírva. Mármint...mégis mennyi volt az esély rá, hogy egy olyan városban fussak össze vele, ami még a térképeken is alig látszik? Amióta csak hozzám jár, azon vagyok, hogy megfejtsem őt, tehát itt a remek alkalom, hogy folytassam. Csak sokkal könnyebb dolgom lenne, ha abbahagyná a cinikus viselkedést.
- Nos, én sem számítottam rá, hogy itt találkozunk. Nem gondoltam, hogy jár könyvtárba. - Jaj, mit művelek? Oké, nem sértésnek szántam, hanem tényleg meglepődtem, de neki ez valószínűleg nem így jött le. Bár nem sokat haladtunk előre a foglalkozásokon, de nem szeretném lerombolni azt, amit eddig sikerült felépítenem vele. Oké, Aaron többnyire kéjenc dolgokat nyög be, amikkel nem tudok mit kezdeni azon kívül, hogy nem veszek róla tudomást, sőt sajnálatos módon hajlamos vagyok zavarba is jönni, ami ellen nem tudok mit tenni, ő viszont minden bizonnyal még élvezi is a helyzetet...de valamennyit akkor is haladtam vele, és nem szeretném megsérteni. Pedig néha kedvem lenne beszólni neki. Bárcsak megtehetném, de nem ezt tanították a suliban, szóval visszafogom magam. Nahát, csak nem, hogy végre lépünk előre egy nagyobbat is? Végre a megnyílásról beszél...na, basszus. Reménykedtem, de minek? És már megint érzem, ahogy pirulok. Miért történik ez velem? És miért csak akkor, ha róla van szó? Úgy értem, akármikor van egy kis időm, és kimozdulok otthonról, megkörnyékeznek nyomulós férfiak, mégsem viselkedem így. Aaron viszont kihozza belőlem, és máris rákvörössé válok. Zavartan teszem vissza a helyükre a könyveket, amik eddig a kezemben voltak.
- Ez...öhm...nem illendő, mások is vannak itt, és...különben is, nem! Én soha nem tennék...szóval...mit keres itt? - Fantasztikus. Miért nem voltam képes összetenni csak egy épkézláb mondatot? Na meg eleve azzal kellett volna kezdenem, hogy esélytelen, nem pedig magyarázkodni, hogy nem egy könyvtárban kéne egymásnak esnünk. Ugye nem így üzen nekem a tudatalattim, hogy egyébként máshol szívesen benne lennék? Nem, biztos nem. Etikátlan is lenne, plusz sosem bírtam a hozzá hasonló cinikus kéjenceket. A vőlegényem, Steven erre az ékes példa. Ő mindig egy úriember...volt. Istenem, nem most kellene elmerülnöm a halála miatti fájdalomban. Gyorsan lenyelem a feltörni kívánkozó könnyeimet, aztán újra Aaronre emelem a tekintetem.
- Ne legyen tiszteletlen, ha megkérhetem. És hiába utazik arra, hogy kizökkentsen, nem fog működni. Okkal jár hozzám terápiára, és bár nem mond semmi értelmeset a problémáját tekintve, de akkor is mindig eljön. Ami pedig azt jelenti, hogy beszélni akar, csak nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Hadd segítsek. - Nézek rá biztatóan, és igyekszem ignorálni az iménti demonstrációját azzal kapcsolatban, milyen stabil a könyvespolc. Azt hiszem, egész jól csinálom.

[You must be registered and logged in to see this link.] •• Aaron 41   [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Utazásszervező
Humor :
Az mi?



A poszt írója Aaron Neil
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 04, 2017 11:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Nice to meet you again;
To Caitlin <3
●●
Kevés
●●
Music
[You must be registered and logged in to see this image.]
Igazából magam sem értem, hogy miért jöttem pont ide.. vagyis azt értem, hogy miért jöttem ide és miért segítek be egy régi barátomnak, de.. egy a hely annyira siralmas a nyüzsgő New York után, hogy el sem lehet mondani. Már attól félek, hogy bele fogok halni az unalomba és alig van dél, de már a negyedik kávémat iszom.. Talán nem is az utazásszervezőkkel van a gond, hanem ezzel a hellyel, nem éppen néznek ki úgy az emberek, mint akik szívesen utaznak és van is rá pénzük. Igaz otthon engem tartanak az egyik legjobb utazásszervezőnek, de én sem tudok csodákat tenni és kuncsaftokat sem tudok szerezni. Talán az én jó öreg barátomnak le kéne mondani erről a dologról vagy mellette csinálni egy olyan vállalkozást, ami tényleg jövedelmező. Itt ebből láthatólag nem lehet megélni és nem is csodálom.. mint már említettem nem éppen nézem ki az itteniekből a nagy utazási vágyat. Mondjuk nem az én dolgom és nem is kéne beleszólnom a dolgaiba, felnőtt már, így eltudja ő is dönteni, hogy neki mi a jó és mi nem jó. Mondjuk nem fogom kivárni, hogy csődbe menjen, de még nem fenyegeti ez a veszély, mindegy is.
A nap nagy része komolyan azzal telt, hogy vártam már valakit, hogy végre bejöjjön és mikor ez megtörtént, akkor a nénike azt kérdezte, hogy merre van a templom mert eltévedt. Nem igazán tudom, hogy merre van a templom, de egy hatalmas lóbaszó tornya van, arról csak fel ismeri.. És nem is vagyok idevalósi, amint lejár ez a pár hét én már utazok is vissza. Végül csak eljött a délután négy óra, bezártam az üzletet, beszéltem a barátommal, elmondtam neki, hogy.. semmi sem történt, de tényleg semmi és elindultam a könyvtár felé. Valahogy mindig is szerettem a művészetet és sok könyvet el is olvastam már, sose lehet elég művelt az ember. Bár nem tudom, hogy mit fogok elolvasni, de biztosan valami klasszikusra fog esni a választásom.
Magam sem tudom, hogy már mióta ülhettem ott bent, de mikor megpillantottam azt a jól ismert vörös fejet, csak mosolyogni tudtam. Annyira belemerült abba, amit éppen csinált, hogy észre sem vett. Épp a pszichológiával foglalkozó könyvek sorát böngészte, amikor én felálltam és halkan osonva megálltam mellette, majd lassan a füléhez hajoltam. - Micsoda véletlen Miss Prescott. - mondom neki mosolyogva és tudom, hogy ő ennek a találkozónak nem igazán fog örülni. Hallottam, hogy pár napra vagy inkább egy bizonyos időre elutazott, de a fene gondolta volna, hogy itt fogunk újra találkozni. - Rájöttem mi segíthetne nekem megnyílni.. - mondom neki, miközben az arcomra kiül a komolyság. Bár amit éppen mondani tervezek nem éppen a legmodorosabb, de kit érdekel, már megszoktam, hogy ilyen dumákat lövők el neki. - Még sosem csináltam könyvtárban, lehet az izgalom hevében elmondanék egy-két dolgot. - mondom, majd kicsit meglököm a szekrényt, de az meg sem moccan. - Elég stabilnak tűnik a dologhoz, mit szólna? - vonom fel a szemöldökömet kajánul, na meg persze ehhez illő mosoly is elterül az arcomon. Vajon mit fog erre lépni?

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 22, 2016 12:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Malia & Anthony

Bólintok. Nem egyedüli eset, hogy valaki inkább elfedi a saját álláspontját, lelki helyzetét, minthogy felvállalja. Történetesen azért, mert mindannyiunkban ott az a titkos kis félelem attól, hogy a másikat nem érdekli. Az esetek többségében így is van, borzalmas kort élünk jelenleg, ahol az embereknél nincs önzőbb teremtmény, és mások gondját nem halljuk meg. Nem hinném, hogy ez a genetikai készletünk része lenne, hisz egy dolog volt elfogadni, hogy a túlélési ösztönt belénk kódolták, de mi magyarázat lenne arra, hogy ez a mai világi önzőség egyre csak növekszik? Úgy érzem, már sosem lesz vége. A gyengébb elhull, az erősebb életben marad, és még erősebb példányokat gyártanak annak érdekében, hogy végül eljussanak a célhoz. A teljes érzelemnélküliséghez.
- Tudom, hogy nincs jól. Ha jól lenne, most nem ülnék itt szemben magával. - nézek rá, de mosolyom biztató. Nem ez az első ügyem, kezeltem már rosszabb eseteket, a gyakorlataim nagy részét börtönökben töltöttem a tanulmányaim során. A problémákat nem lehet úgy besorolni, hogy egyik nagyobb, másik kisebb. Mindet meg kell oldania valakinek, és a legjobb, ha az a valaki maga az illető. Más lehetőség nem adódik, senki nem fogja elcipelni a hátunkon. - Azt szeretném tudni, miért van pocsékul. Mint mondtam, ráérek. Nem szükséges két szóval kifejeznie a helyzetét. És tőlem nem is kell félnie. - teszem hozzá. Minden páciensem ilyen az első alkalommal. Nem tudják, hogyan keveredtek hozzám, nem egy akart már elindulni kifelé, miután helyet foglalt, és elkezdtük. Az első gondolatok közé tartozott, hogy ők nem bolondok, nincs szükségük agyturkászra. De nem is az őrületet akartam meggyógyítani, hisz az már túlhágott a képességeimen.
Egy halk sóhajt engedek meg magamnak, de nem azért, mert látom, hogy könnyek törnek elő. Már láttam, amit látnom kell. Valakit beengedett az életébe, akitől nem sok jót kapott. Aki talán bántotta is, és most ennek nyomait viseli a bőrén. A szívén. Az agyában. Az agy egy makacs kis szerv. Ha nem ragaszkodna annyi aprósághoz pár tekervényünk, felhőtlenül boldogok lehetnénk a nap felében legalább. - Mondja csak el. Mondja, miért fél évek óta. - hajolok közelebb, ismét elmosolyodva. A pácienseim általában velem egykorúak, így nem esik nehezemre barátomként kezelni őket, még ha ezt nem is tartja túl szabályosnak az a bizonyos kódex.     


©️ | megjegyzés: itt vagyok 38
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 17, 2016 1:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



to Anthony
A legtöbb férfi társaságában - lényegében mindegyikében, aki nem az apám - rosszul érzem magam. Legalábbis iszonyúan feszengve. Most először van az, hogy bár relaxációs állapotba nem tudnék zuhanni, de egész jól vagyok. Az "átható tekintete" úgy néz ki, ténylegesen hatott rám. Mikor megkérdezi, jól vagyok-e, egy pillanatra összerezzenek. Basszus, tényleg érti a dolgát a fickó. Most nem tudom, meg kéne-e ijednem vagy inkább végre alaposan kibeszélnem a gondjaimat olyasvalakinek, aki talán segíteni is tud. Nos, itt az alkalom, és az is lehet, hogy már nem lesz több. Ha ezt elszúrom, amire márpedig hajlamos vagyok, akkor megvan rá az esély, hogy az egyedüli lehetőséget passzoltam el, amikor letehetném a súlyos terhet, ami a vállamat nyomja évek óta.
- Jól? Attól függ, honnan nézzük. Mindenkinek azt mondom, ha kérdezik, hogy jól vagyok, pedig ez...sokszor nincs így. Mindössze egyszerűbb két szóban elintézni a dolgot, mint hogy elmondjam, mennyire pocsékul vagyok, aztán pedig órákig tartó lelkizésbe csapjon át a beszélgetés, én meg a felszínre hozzam a régi sebeket. Azt nem akarom. Félek megtenni. - Hihetetlen, milyen gyorsan elkezdtem megnyílni. Ráadásul szinte fizikailag érzem, ahogy megkönnyebbülök. Már ennyitől. Na igen, 15 éve tartogatom a sérelmeket magamban. De tény, hogy feltépni a sebeket, melyek után már csak hegek maradtak, nem feltétlenül tesz jót. Vagy nem tudom. Valamiért úgy érzem, a szavak ki akarnak bukni belőlem. Dr. Whale-ben van valami...nem is tudom, talán különleges vonásnak mondanám. Nem tudom hova tenni a dolgot, mindenesetre furcsa vibrálást érzek a levegőben. Talán...nem tudom, de van egy sejtésem, hogy a mellettem ülő kedves úriember nem egészen halandó. Persze, lehet, hogy tévedek, de általában a megérzéseim nem hagynak cserben ezen a téren. Mindegy, ettől még nem beszélek természetfeletti dolgokról a biztonság kedvéért.
- Sok éve már, hogy...összeroppantam. Beleszerettem valakibe, aki...nos, akinek nem sok jót köszönhetek. Ő ugyanis...- Érzem, ahogy a torkomon akad a szó. Baromi nehéz arról beszélni, hogy az életem szerelmének hitt férfi fizikailag és lelkileg is bántalmazott. Nagyszerű, most meg utat tört magának néhány könnycsepp a könnycsatornámból. Ezt akartam elkerülni.
▲music: -▲Words: ×××▲Note: elkéstem, bocsi  38  

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 17, 2016 7:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Malia & Anthony

Biccentettem egyet egy halvány mosoly társaságában, miközben helyet foglaltam majdnem vele szemben. Nem várakoztattam meg, és ennek valamiért örültem. Nem volt szokásom késni, de már ahhoz is hozzászoktam, hogy jóval korábban érkeztem a helyszínre, mint szükség lett volna. Bár ez a ritkábbik eset, hisz javarészt az irodámban rendeltem, nem mentem házhoz, így reggel nyolc előtt befutottam, és négyig maximum ebédelni mozdultam ki, rám nem kellett várnia senkinek. Eleve azt tanították, hogy ne várakoztassak meg egy nőt, de ezt csak tovább bonyolította az amúgy is sajátos értékrendszerem.
-  Jól van? - kérdeztem tőle, leginkább mert megláttam arcán azt a mosolynak nem nevezhető grimaszt. Nyilvánvaló volt, hogy még a tagadás fázisában tolongott, nem vallotta be magának, hogy szüksége lehet a segítségemre, és nem is magától jött el, vagy kért találkozót. Ha igen, pillanatnyi hév tehette, és nem az, hogy belegondolt, velem majd könnyebben boldogulhat. Erről beszéltem. A nők bonyolultak. És tovább tagadják azt, amit mi, férfiak némileg kevesebb idő alatt elfogadunk.
- Jól sejtem, hogy valaki más kérte meg, vagy pillanatnyi felindulás volt, hogy vegyen részt velem egy ilyen kis... beszélgetésen? - kérdeztem. Nem hagyhattam szó nélkül, a tartása nem változott, s annyi tanulás után már ránézésre tudtam az emberekről, hogy mi járt a fejükben. Ő például szívesebben lett volna inkább Oroszországban, mint egy asztalnál velem. Bár szép ország, de ebben az évszakban szörnyen fagyos. Az én társaságom némileg derítőbb, nem voltam tipikus agyturkász, aki arra pályázott, hogy minél előbb megríkassa a páciensét.
Sokat beszélt. Majd elővett egy termoszt. Emiatt ismét mosolyt varázsolt az arcomra. - Kérek, köszönöm. - biccentettem felé, majd rögtön folytattam is. - Talán célszerű lenne az elején kezdenie. Nem számít az idő. Most nem ketyeg semmilyen óra. Adja ki azt, amiről úgy gondolja, hozzátartozik az ügyéhez, és nagyban befolyásolta abban, hogy segítséget kérjen tőlem. Bátran. - Buzdítani akartam őt, amellett hogy segítem is. Ez hiányzott sok ember életéből. Magányosak voltak, sérültek. Én pedig ott voltam, ha beszélni akartak.  


©️ | megjegyzés: itt vagyok 38
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 21, 2015 1:19 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



to Anthony
Ritkán hagyom el New Yorkot. Most viszont kaptam pár nap szabadságot, és ideje a szociális munkámat önmagamba fektetni. Egy barátnőm Mystic Fallsban lakik, én pedig végre eltökéltem, hogy kiruccanok ide, körbenézek a városban, megbeszélem az élet nagy dolgait a barátnőmmel, közben pedig elmegyek egy terapeutához...Igen, végre rászántam magam, bár ez Lizzie érdeme is, hiszen ő rágja a fülemet már évek óta. És mivel kellemes kis városka ez, miért ne itt ejtsem meg a találkozót? Elhatároztam, hogy jó alaposan kibeszélem magamból az elmúlt 15 évet. Eddig a teljes történetet úgysem mondtam el senkinek. Lizzie, de még a szüleim sem tudnak mindent. Nehéz lesz, de most megemberelem magam. Elegem van abból, hogy tartogatom. A gond az, hogy mégis hogyan tálaljam a fickónak? Azt mégsem mondhatom, hogy animágus vagyok, beleszerettem egy warlockba sok évvel ezelőtt, aki fizikailag és lelkileg is megkínzott. Nem, ezt máshogy kell közölnöm. És ha körülírnám? A fenébe is, így sem lesz lehetőségem teljesen kitárulkozni. Mondjuk, ha arra gondolok, hogy a terapeuta férfi...ez alapján amúgy sem valószínű, hogy feszengés nélkül fogom végigülni az előttem álló másfél órát. Lizzie-nek még dolga van, szóval kitett a könyvtárnál, ahova a találkozót beszéltem meg Dr. Whale-lel. Semmiképp nem akartam az irodájába vagy valami még személyesebb környezetben találkozni, miután a telefonbeszélgetésünkből leszűrtem, hogy férfi az illető. Nem ő tehet róla, és ezt majd igyekszem kifejteni neki, amennyire csak tőlem telik. Ez az egész az én saram. A begubózásom, az átélt események hatása. Miért is vagyok itt, ha egyszer képes vagyok egymagam is leelemezni a helyzetet? Igen, megfutamodom, viszlát. Épp készültem felállni, mikor felpillantva láttam a felém igyekvő urat. Ez remek. Ennyit arról, hogy gyáván se szó, se beszéd lelépek. - Dr Whale. Nem, egyáltalán nem. Alig pár perce vagyok csak itt. - És már itt sem lennék, ha nem toppan be az elkövetkező két percben. Próbálok mosolyogni, de tükör nélkül is le merem fogadni, hogy az arckifejezésem inkább grimaszra hasonlít. Pedig nem áll szándékomban érzékeltetni vele, hogy mióta telefonon egyeztettünk, már vagy ezerszer megbántam, szeretném visszaszívni az egészet, időgépbe csücsülni, és hagyni a francba ezt a terápia dolgot. Amúgy is, mit érhetnénk el vele úgy, hogy valószínűleg ez az első, egyben utolsó alkalom? Erre is bőven elég volt rászánnom magam. Nem tudok lelazulni. Az sem segít, ahogy engem bámul. Van valami a fogam közt, vagy mi? Ez az átható tekintet sem épp nyugtató hatású. - Nos...hol kezdjük? Előre jelezném, ahogy Ön is láthatja, már nem a húszas éveimet taposom, szóval ha egyszer ráveszem magam, hogy beszéljek, nehezen fogom tudni abbahagyni, hiszen életem során sok minden történt már velem. Nem épp vidám dolgok. Teát?- Ezzel elő is vettem a termoszba eltett még meleg italt, és két műanyag poharat. Készültem. Egyébként most komolyan egy szuszra hadartam el mindent? Erre még én sem számítottam. Fura. Biztos amiatt az "átható tekintet" miatt van ez. Beszédre késztet.

▲music: -▲Words: ×××▲Note: imádtam 38

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 17, 2015 6:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Malia & Anthony

Már előre megmondta, hogy nem lesz egyszerű eset. Találkoztam már ilyesmivel, nem lepett meg egy efféle kijelentés, főleg nem egy nőtől. A szememben nem létezett nemi diszkriminálás, mert hittem abban, hogy a problémák nem abból indultak ki, hogy melyikünk férfi és melyikünk nő. Ez pedig annyit jelentett, hogy a probléma megoldását sem ez fogja majd meghozni. A nők azonban tagadhatatlanul szerették megbonyolítani a dolgokat, még nehezebbé tenni azt, ami már alapból nem a lista végén kullogott ilyen téren, és a pácienseim között nem egy akadt már, aki azt hitte, hogy egy egész világ gondját cipeli a hátán hobbiként, és nem hajlandó elengedni azt. Én rávettem, hogy megtegye, és ugyan másfél évembe telt, de azóta gondos családanya lett, boldogan él, és már nem keres kifogásokat az alól, hogy ki kelljen mennie az utcára és meg kelljen mutatnia magát, a családját, azt, hogy ki ő úgy általánosságban. Ez egy hatalmas probléma szokott lenni, de a hölgy, aki felhívott, még minimális információt sem közölt arról, mivel is kell majd kezelnem. A nevét árulta el és a korát. Malia. Nem elemeztem soha senkit a neve alapján, csupán megítéltem, hogy ha már fele annyira különleges lesz eme név viselője mint maga a név, akkor nem utalmas másfél óra előtt állok.
Külön kérése volt, hogy ne egy steril, kevésbé otthonos téren találkozzunk, így az erre a célra berendezett irodámat ki kellett húznom a listáról. Nem is bántam, jólesett kimozdulni onnét, és nem akartam berendezkedni a városban, de az unalom egy olyan dolog, amit egy hozzám hasonló soha nem akar elkezdeni gyakorolni. Az unalom azoknak való, akik kényelmes életet élve nem tudják elütni az időt. Nekem szerencsére mindig akadt valami a noteszban.  
A könyvtár jó helyszínnek tűnt, így oda vetettem ki a találkozó helyszínét. Az időponthoz mérten igyekeztem időben megérkezni, mindig is korán voltam ott, ahol kellett, de meglepett, hogy belépve már láttam ott valakit. Már ült, így gondoltam, hogy nem most érkezett már. - Miss Tang? - kérdeztem mellé sétálva, ekkor már teljesen hétköznapi arccal vizslatva. - Remélem, nem várakoztattam meg túlzottan!


©️ | megjegyzés: remélem, tetszik 40
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 24, 2015 9:52 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

i know you just no see long time
sunshine && vicki

Volt egy időszak... nem is olyan távol az életemben... amikor nem voltam annak a híve egyáltalán, hogy kimozduljak a lakásomból. A hűtő már majdnem teljesen üres volt, a bevásárlóközpont viszont egyáltalán nem volt vonzó számomra. Néha kiruccantam egy-egy bárba, hogy megigyam az adagom... de nem akartam tömeget magam körül. Az ok egyszerű volt. Soha nem voltam az a típus, aki csak úgy rohangált a városban, levegőzött. Majdnem hatvan évet töltöttem egy koporsóban. Azóta pedig nem szoktam hozzá ahhoz, hogy ide-oda császkáljak.
Ez az utóbbi időben némileg változott. Leginkább szerencsémre. El akartam felejteni, ami a kétségbeesés legalsó pereméjre juttatott. Hiszen új korszak kezdődött az életemben, köszönhetően valakinek. Nem tudtam emlékezni már arra, hogy mi történt... bár talán nem is akartam. Elég volt azt megemészteni, hogy majdnem mindenki szó nélkül eltűnt valaki az életemből, én pedig egyedül itt maradtam, mint egy selejt. És már kezdtem azt érezni, hogy mindenért én vagyok a felelős és a családom. Amiért a testvérem elvégezte azt a varázslatot köztem és Gabriel között... és persze Nevil is részesült benne. Nem értettem... nem tudtam elfogadni. Egészen pár nappal ezelőttig. Azóta olyan, mintha hónapok teltek volna el, és a folt már kezd halványodni. Már nem emlékszem olyan élesen saját katasztrófámra. Már egyszerűen... nem érdekel.
Az utóbbi időben valamelyest változtatni akartam más dolgokon is. Tudtam, hogy szükségem lesz Elodie-ra. Arra, hogy visszatérjen. Nem akartam mindent kiölni a múltamból, és ha őt visszakapnám, mintha az elveszített életemből nyernék vissza egy részt. Pont azt kaptam vissza, akinek én magam okoztam a halálát. Nem tudom, hogy ezt csak úgy meg lehet-e bocsájtani, de talán... talán egyáltalán nem haragszik... és remélem, hogy ez nem fog változni. 
Egy halk sóhajjal túrtam bele a hajamba, miközben megálltam az egyik pad mellett, és letettem pár könyvet oda. Nem volt szokásom ide járni, de most kivételt tettem. Talán Elodie feltámasztásának gondolata adott magából egy kis vidámságot, talán más miatt lettem lelkes, de most tele voltam energiával. Viszont utáltam egyedül lenni, mert így túl sok időm volt gondolkodni a múlton. Azon, ami történt. Miért pont nekem kellett egyedül maradnom...
- Sun? - bukott ki belőlem, mikor egy, a közelben lézengő barna hajtömeget pillantottam meg. A neve úgy ugrott elő, mintha egyfolytában a nyelvemen lenne, majd nagyot nyeltem. Emlékeztem rá. Mondhatni, felejthetetlen élmény az életemben. Azt azóta sem döntöttem el, hogy jó emléklek kötnek-e hozzá, tekintve, hogy ha lehetőségem adódna rá, talán a torkának ugranék. Barátomként tekintettem rá... aztán valami félresiklott.  


|| ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Pént. Aug. 21, 2015 10:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
to Philip
-Képzelem. – horkanok fel. Azért ne higgye, hogy ez mindig így lesz. Nem fogok vele könyvtárakban ücsörögni minden egyes nap, hogy ő valami múltbéli csaját kereshesse. Ha a csaja valóban a városban van, egyszerűen csak felfeshetné egy épület falára, hogy : keress meg! Nem hinném, hogy megvakult volna az évszázadok alatt.
- Soha ne mondd, hogy soha. Nézz szembe a tényekkel. Apát játszol miközben embereket zsigerelsz ki. Igazi családbarát életmód. – remélem kihallja a hangomban a kendőzetlen rosszallást. Gyerekek? Minek?Nem gondolt még bele abba, hogy azokat is túl fogja élni? Vagy majd gondol egyet és őket is vámpírrá teszi? Valahogy nem nézem már ezt ki belőle.
- Zárd csak le. Tőlem majd akkor várd ezt, ha nem játszol papás-mamást. – rántom meg a vállam. Nem, nem fogom megemészteni ezt. Minek gyerek? Elvesz egy csomó időt egy ember életéből is, ráadásul Philip az örökkévalóságból képes ezekre időt pazarolni? Mit csinál egy gyerek egész nap? Eszik meg szarik, szerencsésebb esetben ebben a sorrendben.
- Tudod, gondolj csak bele! Hány dolog végződött eddig úgy, ahogy azt elgondoltad? – ugye, hogy egy sem. Nem érdemes tervezni, mert úgyis más lesz minden. Ez olyan, mintha írnál egy szar forgatókönyvet, amit újra meg újra visszadobnak, csakhogy nem fogsz tudni írni normális befejezést neki.
- Akkor miért vagyunk itt? – kérdem széttárt karokkal. A vámpír egy gyilkos…gépezet. A tökéletes vadász, a tökéletes vadállat. Egy vadállat pedig gyilkol. Azt csinál, amit akar, és nem egy rohadt könyvtárban keres válaszokat több száz éves kérdésekre. Ha tudom, hogy mit akar inkább elviszem tenyérjóshoz. Legalább vacsoráztunk volna.
- Csak ha csalódást okoznak. – rántom meg a vállam. Nem ölök meg olyat, akivel előző nap még csendháborítást követtem el. Kivéve, ha borzalmasan rossz volt, de… a nők kicsit engem a svédasztalra emlékeztetnek. Válogathatok, és van szemem kiszúrni az olyat, akivel ténylegesen lehet egy jó éjszakám. Aki megdolgozik az életéért, azt én békénhagyom.
- Sír? Egy rohadt szentélyt akarok. – már a gondolat is mosolyt csal az arcomra. Bár nem tervezek meghalni, úgy vagyok vele, hogy eleget éltem, kiérdemeltem az örökkévalóságot. Tettem egy-két…talán kissé erkölcstelen dolgot, de mind teszünk dolgokat az életben maradásért. Az embernek ott van a steak, amin növesztheti a seggét, nekem meg a vér.
- Mire számítottál? Hogy találsz majd egy mesét arról, ahogy élve elégették? – bár erősen kétlem, hogy így halt volna meg, de a lényeg ugyanaz. Ezek csak könyvek. A csaja pedig nem hinném, hogy sok port kavart volna itt, akkor lenne egy fasza kis emléktábla, hogy itt véreztették ki.
- Az első mondatod, amivel egyetértek. – mondom mosolyogva, ahogy felállok a székemből és elindulok utána a kijárat irányába. Végre kiszabadulunk innen. Egy börtön ehhez képest leányálom. Nincs bajom a rácsokkal, na de könyvekkel körbe bástyázva… rémálom.

words || köszönöm a játékot  :hug:      ||  [You must be registered and logged in to see this link.] || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



A poszt írója Philip Normann
Elküldésének ideje Szer. Aug. 19, 2015 12:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next


Darius & Philip
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Adtál-adtál, de ezzel most bizonyítottál. - Vigyorgok. Az évtizedek alatt, jobban mondva már vagy egy évszázada bőven tett olyan dolgokat amitől még az állam is leesett olykor. Ha nem volnék meggondolatlan és botor akkor félhetnék is tőle, kész őrült, de mindig is szerettem a tűzzel játszani így hát egy percig sem tartok tőle, sőt, egyenrangúként kezelem magam, hogy ez tetszik-e neki vagy sem egy cseppet sem érdekel.
-Kösz, de egy biztos, ez nem lesz a napi rutinjaim része. - Vonom meg a vállam. A kölykök kaptak otthont, van aki gondoskodik róluk, ennyi, nekem nem sok vizet zavarnak, de babusgatni nem fogom őket. Amúgy iránt sem tartózkodom New York-ban, itt vagyok Mystic Falls-ban és próbálom szemmel tartani Darius-t, hogy nagyobb marhaságot ne csináljon...helyette megteszem én, merthogy vámpírt könyvtárban ideje óta senki nem látott az biztos.
-A tököm általában a helyén van, ha épp nem használom, most pedig ha kérhetem ezt a témát zárjuk. - Már hetek óta itt vagyok és még mindig, minden nap a fejemre olvassa, hogy egy szerencsétlen hülye vagyok, meglehet, de ettől még kiváló gyilkológép és örülnék ha nem bosszantana fel minden pillanatban, ha lehet.
-Nem, következőleg egy parcellát veszek és oda duglak, ha nem hagyod abba, próbálnék gondolkodni ami neked nehezedre esik barátom. - Igen, kicsit kibillentem a nyugodt egyensúlyomból. Ideig-óráig még csak-csak elvagyok az ugratásaival, de hamar kijövök a béketűrésemből. Arra vágyik Darius, hogy legyek az aki voltam, nos az vagyok csak most már tudok hideg fejjel gondolkodni, nem úgy mint Ő. Ha akarok akkor gyilkolok, ha akarom akkor nőket erőszakolok meg anélkül, hogy érezném a bűntudat súlyát, vagy az, aki, ha nem tetszik neki majd lenyeli a békát.
-Mint ahogy az emberek is olvasnak, ahogy az voltam Én is, mostanra már magam is értem, hogy ennek nem sok értelme van, ha valaki képes mást is megtenni, ha képes olyat cselekedni amit mások csak olvasni képesek, akkor értelmetlen. - A műveltség nem a vámpírok reszortja, ezzel tisztában vagyok és nem is gyakran szórakozom regények olvasásával, még megártana.
-Ohh igen, rád is tapadnak a nők akik süketek, mert amint kinyitod a szád lőttek az esti szórakozásnak. - Persze egyikünk sem gondolja komolyan..talán egy kicsit csupán. Darius csináljon bármit a nők akkor is tapadnak rá, mondjuk nekem sincs okom panaszra, de tény, hogy azért kettőnk közt akadnak különbségek.
-Nem Darius, de majd a te sírodra viszek, becsszó! - Forgatom a szemem. Igen, sejtem, hogy még vagy 10 évig hallgathatom a monológját, hogy hol cseszem el a vámpírságom. Szerintem pedig mindenki azt tesz az életével amit akar, ám néha úgy érzem Darius megakarja tenni ezt helyettem, mintha az én életem az Övé volna és folyton neki kellene ezen alakítania...nevetséges.
-Tudnia akarom és kész, elég sok galibát okozott a halála és szeretném ezt most tudni, de ezekben a szar könyvekben semmi nincs. - Hajítom el az utolsó kötetet is a francba és állok fel akkora hévvel, hogy a szék is a földön csattan.
-Menjünk még mielőtt kicsit ideges leszek és itt az összes szerencsétlen vérben fog úszni. - Nem fogtam vissza a hangom, had hallják, nem érdekel.


[You must be registered and logged in to see this link.] || Megint sokat késtem Sírok || --- || [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 03, 2015 8:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
to Philip
-Mintha nem adtam volna már így is épp elég okot rá… - csóválom meg a fejemet egy nagyot sóhajtva, de aztán végül csak elvigyorodom. Büszkeségre? Arra ugyan nem, de sok mindent tettem, ami… igazán kivívhatta volna már az elismerését vagy épp a tiszteletét. Bár azokból kiindulva, hogy csak úgy eltűnt… kitudja.
- Kitudja mikor lesz rá szükséged… és ha már úgy döntöttél hogy játszani fogod az apát... – amit még mindig nem értem, hogy miért csinál. De nem fogok rákérdezni. Nehogy azt higgye érdekel. Ha ez a nagy álma… olyannak tettetni magát amilyen soha nem lesz,akkor csak tessék. Élvezze ki. Nem tart sokáig majd.
- Komolyan, hol hagytad a töködet? – pillantok rá érdeklődően, mert nem fér a fejembe az, hogy mégis miként vállalhata ezt mind önként. Komolyan ennyire nem lát a szemétől? Egy vámpír nem való apának. Ha már itt tartunk, akkor még csak pótapának sem. Minél előbb kiveri a fejéből a dolgot annál jobb. – Következőleg majd veszel egy házat a kertvárosban? – már csak az kéne. Mi lesz így belőle? Szembeköpi mindazt, amik vagyunk. Ő egy gyilkos. Egy szörnyeteg. Nem pedig valami apajelölt a kertvárosban. Nem ilyennek kéne lennie. Ő nem ilyen. Hiába próbálja másnak mutatni magát… attól még ilyen marad.
- Csak azok olvasnak, akik nem képesek maguktól lépni. – mások véleményét és tetteit olvasgatják ahelyett, hogy csinálnának valamit. A tudás hatalom szokták mondani, de ez nem teljesen van így. A tudás nagy mértékben rossz. Néha sokkal többet segítünk magunknak, ha nem akarunk mindent tudni. Úgy a meglepetés sem marad majd el.
- Ne szomorkodj. Tagadhatatlan, hogy van egy…sajátos kisugárzásod…azokra akik nem látnak. – vigyorgok rá. Csak viccelek persze. De a lényeg a lényeg: a halál megszépít. Ha tudnák ezt az emberek… nem az a sok hülye krém kell nekik, csakis a halál. Ingyen van ráadásul. Egy kis vér pedig cserébe igazán nem nagy dolog, nem?
- Mondd, hogy nem viszel hetente virágokat a sírjára. – mert az már tényleg több lenne, mint…igazából már így is többet tett, mint ami elnézhető lenne. A fenébe is, ő egy vámpír, nem pedig valami szappanopera főszereplője. A virágnak amúgy sincsen semmi értleme. Elhervad, meghal, minek adják akkor egy halottnak?
- Mégis miért érdekel, hogy miként halt meg? Mit számít? – nem értem, hogy mi baja van. Él a csaj, ráadásul ott van a lakásán, szerintem a csajjal kéne akkor foglalkoznia nem pedig ezekkel a könyvekkel. Mégis mit számít, hogy meghalt? A lényeg, hogy megint él, nem igaz? – Talán felakasztották. Vagy elégették. Esetleg lelőtték. Ezer és ezer féleképpen halhatott meg. – a lényeg, hogy a halálban is életre lelt, nemde? Akárcsak Philip, vagy én. Ez az egyetlen, ami számít.


words || no problem  26     ||  [You must be registered and logged in to see this link.] || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



A poszt írója Philip Normann
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 03, 2015 2:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Darius & Philip
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Hát még nekem mekkora öröm, hogy van okom büszkének lenni rád. - Viszonozom a vigyort. Nos legalább már nem tartunk ott, hogy egymás nyakának ugorjunk. Persze nem vagyok hülye, Darius nem felejt és egyszer már átvertem, másodjára nem fogom megúszni a dolgot.
A pusmogók Darius hangjára szinte egyszerre csendesednek el, ha a félelemnek lenne szaga, itt már nem lehetne megmaradni. Ezek a kölykök úgy rettegnek, hogy végül már megmoccanni se igazán mernek, dicséretes, most semmi kedvem nem volna egy vagánykodó fenegyerekhez aki bátorságpróbaként minket akarna kiebrudalni a könyvtárból. Darius lehet élvezné a helyzetet, és lehet más helyzetben én is odáig lennék pár kölyök megleckéztetésében, de ez most nem az a pillanat és nem a megfelelő hely az eféle mókához.
-Úgy nézek ki, mint aki tud vagy akar pelenkázni? - Nézek rá felhúzott szemöldökkel, szinte már értetlenül. Ezt a kellemetlen dolgot elvégzik azok akiket megigéztem erre. A nap 24 órájában vigyáznak a kölykökre, megtesznek bármit nekik, elvégeznek minden házimunkát a gyerekek után. Én csupán annyit ígértem meg, hogy felnevelem őket, az ezzel járó feladatokat már nem.
-Ha ez lesz valószínűleg megérdemeltem, de még nem járunk ott, ezzel még ráérünk foglalkozni később is. - Darius igazi vész madár, régen is az volt, de mostanság még inkább az. Én nem gondolom azt, hogy a fiaim vadászokká válnának, de ha mégis, ne adj isten azok lesznek, hát jó, a sorsukat maguk válasszák, maximum alakítok rajta kissé a magam javára.
-Tőled már az is valami barátom. - Én régen, még emberként fontosnak tartottam az olvasást és az írást, és ez most már olyan tudás amit elfelejteni képtelenség, ugyan már sem az írás, sem az olvasás nem fontos, de amit egyszer megtanultál azt elfelejteni nem tudod.
-Nos, ha választhattam volna, gondolom nem a vénember stílus lett volna a választott, de mivel ez nem annak a kérdése, így hát vagyok az, aki. De még így is ezerszer jobban nézek ki, mint te haver. - Vigyorgok. Na persze ez még viccnek is rossz. Még emberként sem voltam a nők mindene és szupermodell meg pláne, így vámpírként is maradtam az, aki voltam.
-Nem, még mindig nem talált, de próbálkozz tovább. - A kölykök anyja halott, ezen már túlléptem akkor mikor meghalt. Az, hogy a kölykök maradtak, mint kolonc a nyakamon, hát ez van, ebből hasznot is lehet húzni, nem?
-Már a 20-as években kiment a divatból és azóta se jött vissza. - Feleslegesnek tartom összeszedni a könyveket, majd felszedi az, aki itt dolgozik, tessék csak a pénzéért megdolgozni. Én csupán egy olvasni vágyó emberke vagyok, se több, se kevesebb.
-Darius, ki mondta, hogy konkrétan Őt keresem? Mellesleg már nálam van, nem a lakcíme kell, hanem kíváncsi vagyok a halálára, hátha van valamelyik könyvben valami feljegyezve, Melisandre nem igazán szeret erről beszélni ami érthető is, de ettől még én szeretek tisztán látni. - Csak sóhajtok egyet, megszoktam már, hogy Darius nem tart épelméjűnek, de olykor már kezd túlzásokba esni a bölcsességével.


[You must be registered and logged in to see this link.] || Bocsi a késésért 29 || --- || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Júl. 19, 2015 11:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



to Mr. Daelon

Azt mondják, hogy a tudás hatalom. Nincs igazuk, van olyan helyzet, mikor a tudás csak teher és semmi több. A túl sok tudás pedig egyenesen romboló hatású, méghozzá a kapcsolatokat veszi célba. Itt vagyok például én. Annyi minden van, amivel megkönnyíthetném a saját életemet, de mindegyik lehetőség elborzaszt, tudván, hogy ha a bátyámnak bármi kára származik belőle, akkor magamnak is ártok. Mégsem ennyire egyszerű. A dolognak olyan összetett és megfoghatatlan részei vannak, amelyeknek a gyökere a lelkemben burjánzik, és egyszerűen alkalmatlanná tesz arra, hogy a magam javát bármikor a másiké elé helyezzem, főleg akkor, ha a saját véremről van szó. Talán ezért is vagyok olyan biztos abban, hogy mindent meg lehet javítani, ami elromlik. A kerti grillt, a vízvezetéket, de még a bátyám lelkét fertőző mételyre is van gyógymód. Egyszerűen nem vagyok hajlandó elfogadni azt megoldásnak, hogy hagyjam járni az útját. Az meg végképp ki van zárva, hogy átadjam őt a hatóságnak. Csak és kizárólag ezért megy jól a hazugság is. A félrevezetést nem is lehetne máshol kezdeni, és csak remélem, hogy elég hihetőnek és kellően tudatlannak tűnök az ügyben.
- Nem tartom valószínűnek, hogy egy ember ilyesmire vetemedne a városunkban.. – nyelek nagyot. Mi aztán tényleg szépen körüljárjuk a témát, de felüdülés, hogy most tényleg valóst állítok. Ember nem tesz ilyet, sokkal hamarabb elborzad attól, hogy mire vetemedik, minthogy megtenné. Norman sem emberként bánt másokat. A farkas műveli ezt vele.. Legalábbis szeretném azt hinni, hogy a gonosz oldala tényleg alakváltás után tetőzik. Bár saját az megcáfolja az elméletemet, hogy engem sosem bánt, pedig néhányszor már sikerült rábukkannom farkas alakban is. Én mindig a kivételt képezem. De azért ezt nem szándékozom az orrára kötni, még úgy sem, hogy teljesen elterelem a témát. Pont ezért is veszem úgy, mintha a hitetlenkedését meg se hallanám. Sejt valamit, én pedig nem vagyok annyira profi, hogy teljesen elültessem a gyanúját, inkább a jótékony homályban hagyom, hadd tapogatózzon. Remélhetőleg rossz irányba. Ha mégsem… Azzal ráérek akkor foglalkozni.
- Semmiség… - válaszolom rutinosan. Bár tény, hogy barátok terén nem vagyok túlságosan eleresztve, szóval az időm megoszlik a tanulás, a bátyám hajkurászása és az otthonlét között. Mindezt legtöbbször magány teszi egyhangúvá, már-már tényleg a megszokás az úr. Szóval időt szánni rá nem nagy fáradtság, annak tekintetében pedig, hogy így jó esélyem van arra is, hogy hamis nyomra bukkan, egyértelművé válik, hogy meg kell ragadnom a lehetőséget.
- Oh.. Köszönöm.. – nézek rá kissé talán meglepetten, mikor felkapja a könyveket és várja tőlem az instrukciókat, hogy merre vigye. Egészen udvarias, nekem pedig kezd bűntudatom támadni, amiért félrevezetem, de még el tudom nyomni. Muszáj.
- Persze, rendben.. – válaszolok automatikusan, míg szépen sorban redukálom a cipelt könyvek számát. Egyesével pakolom vissza a polcra és az utolsó végeztél a táskámat a vállamra kanyarítva intek a könyvtárosnak. – Csak ha lehet, akkor diszkréten.. Sziréna nélkül. A városban futótűzként terjednek a hírek és nem örülnék neki, ha az jutna az anyám fülébe, hogy letartóztattak… - sóhajtok nagyot. Ismerve őt valószínűleg nem hinne a pletykáknak, hisz tudja rólam, milyen vagyok, de ha engem kezdenének ki miatta, azzal meggyűlne a baja.. Pontosan annyira, amennyire én sem viselem jól, ha a középpontba keveredek.
Az autót persze bárki felismerné, nem lehet figyelmen kívül hagyni, és talán néhányan meg is néznek, főként olyanok, akik csak látásból ismernek, de egy szavukat sem hallom. Talán jobb is. Viszont tény, hogy sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, amint magamra csukom a rendőrautó ajtaját. Furcsa dolog ez, mintha megvédene attól, hogy pletykák kereszttüzébe kerüljek, holott ez pontosan fordítva van.
- Csak hajtson a külvárosig, még a híd előtt lesz egy földút jobbra…. Vagyis.. Öhm. Bocsánat, nyilván tudja, merre történt a támadás.. – hallgatok el zavartan. Teljesen úgy éreztem magam egy percre, mintha én lennék az idegenvezető, későn jövök csak rá, hogy ez csupán részben igaz.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Vas. Júl. 19, 2015 11:43 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
to Philip
- Elmondhatatlan öröm, hogy büszkévé tettelek. – húzom egy színpadias mosolyra a számat, ahogy ledobom magam a székre, ahonnét az előbb fel kellett állnom amiatt a hülye könyv miatt. – Kicsit halkabban srácok. – pillantok a pusmogók felé egy elégedett mosollyal. Mindig is imádtam azt, ha féltek tőlem az emberek. Van, akinek drog kell, hogy életképesnek érezze magát, én beérem azzal is, ha látom az emberek félelmét, a tőlem való rettegésüket. Épp ez a legjobb a vadászatokban. Nem a vérről szól ez. Egyszerűen csak látni akarom a szemükben a félelmet, látni akarom, ahogy feladják, megtörnek. Na meg persze… kicsit istennek is érzem magam, hogy dönthetek élet-halál kérdésről.
- Szóval megtanultál pelenkázni. Csodás. – mit ne mondjak, nincs annál lehangolóbb, mint egy vámpír, aki pelenkát cserél. – Nem gondolkodtál még el azon, hogy mi lesz, ha a drága fiaid vadászok lesznek és egy karóval akarják majd kidekorálni a mellkasodat? – mert lássuk be, egy vámpír nem való családapának, nem tudom, hogy ez miként felejtődött el az ő esetében. A vámpír gyilkos, egy gyilkos pedig jobb esetben nem különösebben nevezhető apának, de úgy szülőnek sem igazán, nemtől függetlenül.
- Tudok olvasni. Nagyjából. – soha nem bajlódtam azzal, hogy megtanuljak,  nem tűnt fontosnak. Valamennyire tudok és az… tökéletes is. nem véletlen nem olvasok novellákat és nagy regényeket. Amúgy sem érdekelnek.
- Neked viszont már vannak őszhajszálaid. Gondolom bánod, hogy nem előbb haltál meg. – rántom meg a vállam. Én erőm teljében haltam meg, mondhatni az életem csúcsán, férfiként, harcosként, de… ez mind nem számít, ha meghalsz. Az egyetlen dolog ami számít ilyenkor, hogy a halálod után felkelsz-e, vagy sem. Én felkeltem.
- Akkor bébiszittert keresel? – nem tudom, a halál valahogy nem nagyon tud megérinteni, teljesen mindegy, hogy nő, gyerek, vagy épp valami halálos beteg hal meg. Sok embert öltem meg, azt hiszem egyetlen halál már nem igen tud megbotránkoztatni, még ha egy anya is halt meg.
- Látom kiment a divatból, hogy azokat vissza is rakd a helyükre. – bökök a fejemmel az újabb könyv felé, amit csak úgy félrehajít. Alig várom,hogy valaki idejöjjön és szóljon, hogy hagyja abba ezt. Lehetne ő az első, akit megölök ma.
- Áh, tudom, a drágalátos kis szerelmed… - húzom el a számat, de aztán csak előredőlök és kérdőn nézek rá. – Csakhogy tisztázzuk. Találkozol egy nővel, akit különösképpen szerettél ágyba vinni, nem láttad évszázadokon át, azt hitted meghalt, te pedig ahelyett, hogy megkérdeznéd hol lakik, inkább a könyvtárat bújod, hátha ráakadsz a lakcímére? – mert ebben az esetben van egy rossz hírem a számára. Nincs a helyzet magaslatán.

words || Jó lett az  40    ||  [You must be registered and logged in to see this link.] || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



A poszt írója Philip Normann
Elküldésének ideje Vas. Júl. 19, 2015 10:23 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Darius & Philip
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Jó fiú, büszke vagyok rád. - Nézek fel a könyvemből vigyorogva. Legalább már helyre raktuk baráti viszonyunk úgy 60%-át. A könyvet tovább olvasva hallgatom a diákok susmogását. Elvigyorodom ahogy meghallom az "ezek tuti őrültek" meg a "hallgass már, még meghallják és akkor baj lesz", de persze a kedvencem az összes közül ez: "Ezek tutkó, hogy szervkereskedők, hallottam róluk a múltkor a hírekben, ilyen nagy motoros állatok és elviszik a gyanútlan járókelőket." Alig tudom visszatartani a belőlem kikívánkozó nevetést, remélem Darius is hallgatja ezeket a sületlen bolondokat, megéri.
-Talán mert még az egyik csak 2 éves a másik meg 4 és a vajazókést sem tudják normálisan megfogni. - Vetem oda félvállról. A fiaim most még haszontalan kis élősködők, de majd később, ez változni fog, ha rajtam múlik biztos, hogy így lesz.
-Én legalább tudok olvasni, amivel te nem igazán büszkélkedhetsz, de egyezzünk meg, én leszek az ész te meg hozod a kaját, na? - Mondom röhögve. A kis társaság akik még bent mertek maradni olyan falfehér arccal néznek minket. Hát igen elég morbidan hangzanak a szavaink, ohh, ha tudnák, hogy ez mind igaz, szerintem itt lehetne azonnal újjá éleszteni őket.
-Jól van, örülhetsz, hogy még nem őszülsz és hullanak ki a fogaid Mikulás. - Vigyorgok. A következő könyvet a legnagyobb egyszerűséggel hajítom félre a földre mert semmi haszna nincs, amit keresek az nincs benne.
-A kölykök anyja halott. - Mondom kissé mogorván. Jó, talán nem voltam belé szerelmes sem semmi ilyen hülyeség, de tiszteltem azt a nőt azért amit megtett, a kölykök is ezért vannak nálam, mert megkért, hogy vigyázzak rájuk helyette, semmi másért.
-Ezek? Ezek már születésük előtt sült bolondok voltak, ha bármiből is tanulnának elmennék Jézusnak. - Mondom elhajítva a következő könyvet is. Nem igaz, hogy egyikben sincs benne ami nekem kell.
-Ma nagyon elemedben vagy Darius, nem, egyik sem. Ez a nő az egyetlen volt az életemben akit valamelyest szerettem vagy valami olyasmi. Már millió meg egy éve meghalt, de valamelyik nap újra találkoztam vele, életben van és még mindig boszorkány. - Mondom. Nem hiszem el, hogy Darius nem emlékszik rá. Szelektív a memóriája meg néha az esze is.


[You must be registered and logged in to see this link.] || bocsiii a késésért 27 || --- || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Szer. Júl. 15, 2015 5:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
to Philip
- Jól van, igenis apuci! – morgolódom, de különösképp mosolyogva, és persze nem különösebben sietem el azt, hogy felálljak, hát még, hogy odavigyem neki azt a könyvet. Mi vagyok én, a futárja? Persze, ennyire nem veszem magamra a dolgot, de.. szörnyű, hogy csak apának kell hinnie magát egy embernek, hogy olyan legyen, mint valami rabszolgahajcsár. – Hogy nem akart még téged egyik gyereked sem megölni? – kérdezem, ahogy felé nyújtom a könyvet. Ha nekem ilyen apám lett volna…bár, most,hogy jobban belegondolok, hasonló apám volt. Elég szigorú, magának való és folyton dühös volt a világra. De kemény volt, igazi harcos típus, csak hát… korán vesztette el a fejét. Szó szerint.
- Túlságosan jóban lettél az olvasással mióta késői vacsora helyett inkább késői meséket tartasz a kölykeidnek. – nem mondom, hogy megértem, mert nem, még csak támogatni sem támogatom, mert úgy tartom, hogy azért vagyunk vámpírok, hogy már ne kelljen többé embernek lennünk. A gyerekek, a család, pedig emberi dolog. – Négy évszázadja nagyjából, de ki számolja? – rántom meg a vállam nevetve. A mellettünk üllő emberek persze megint csak megfagyva ülnek ott, és jó eséllyel azon gondolkodnak, hogy miért nem egy elmegyógyintézetben vagyunk. Nos, azért nem, mert minket, legalábbis engem jobb az embertől távol tartani. Philip meg fura mióta apának hiszi magát.
- Pedig már kezdtem élvezni a helyzetet. – csóválom meg a fejemet, de persze süt a szavaimból a cinizmus. – Mondd, hogy nem a gyerekeid anyját keresed. – már azt sem értem, hogy miért nem néz utána valami nyilvántartásban. Általában azok vannak könyvekben akik nagy dolgokat tettek, ez a nő a múltjából talán valami hercegnő lett volna?
- Gratulálok, most megijesztetted a fiatalságot. Pedig most az egyszer tényleg tanulhattak volna. – nem a könyvek fogják őket megtanítani arra, hogy miként éljenek. Az a hibák és tapasztalatok munkája,a könyvek csak arra jók, hogy… igazából szerintem semmire sem jók az égvilágon.  Vagyis de. Tüzelni velük jól lehet.
- Ez a nő valaki, akit megöltél, vagy valaki akit felcsináltál? – nem tudom, hogy kiről beszél, egy név még nem sok mindent mond nekem, és a memóriám kissé… kihagy, de nagyon remélem, hogy megölte, szívesebben ások sírt, mint pesztrálok gyereket.

words || Jó lett az  40    ||  [You must be registered and logged in to see this link.] || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



A poszt írója Philip Normann
Elküldésének ideje Szer. Júl. 15, 2015 12:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Darius & Philip
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]
Darius egyre jobban kezd idegesíteni, olyan, mint egy gyerek, a fiam Thomas szokta ezt csinálni, ezerszer is felteszi ugyanazt a kérdést pedig tudja, hogy nem fog rá választ kapni. És ha azt nézzük a fiam még csak 4 éves, Darius meg...na igen, sok. Jobban is átgondolhattam volna ezt az egészet még mielőtt Őt is magammal hurcolom.
-Hacsak nem az unalom öl meg téged előbb, na tedd magad hasznossá és hozd ide azt a könyvet. - Mutatok egy kék, bőrkötéses darabra a szemben lévő polcon. Kissé murisan nézhetünk ki itt Darius-szal. Két kemény, motoros szerkós nagydarab fickó egy kis helyi könyvtárban. Ha most nem lenne fontos amit keresek hát én is mulatnék egy jót a helyzeten, de nem tűr halasztást a tennivalóm.
-Egy percig sem állítom, hogy a könyvek nem hazudnak, de most talán többet tudnak, mint én. Mellesleg ilyen öreg vagy? - Célzok vissza a függetlenségi nyilatkozatra csak heccelődés céljából majd ismét minden figyelmem a könyvre fordítom ami a kezembe került. Tudom nagyon jól, hogy a könyvek tündért csinálnak a manóból is, szinte a fele sem igaz. A történelmet meg kell élni nem pedig utólag kutatni, csak az tudhatja pontosan a részleteket aki akkor ott is volt.
-Kivételesen nem te vagy most a középpontban Darius. Egy nő után kutatok a múltamból. - Egy nagyon különleges nő után. Ám Darius folyamatosan eltereli a figyelmem, néha már úgy érzem, hogy 3 gyereknek vagyok a pót apja, azok közül is a legrosszabb Darius.
-Hamuzz bele az egyik kölyök tenyerébe. - Ajánlom fel, mint lehetőséget. Erre a kijelentésre már kissé riadt arcokkal állnak fel a kölkök és sietősen távoznak.
-Na, legalább letudok ülni. - Foglalok helyet vagy egy tucat könyvvel. Melisandre, ez a név azóta kísért, hogy ismét láttam. Na persze mindig ott volt a gondolataim között, de úgy véltem halott, most pedig életben van, és tudnom kell, hogy pontosan mi történt, talán vannak feljegyezve dolgok. Na nem azért mert Melinek nem hinnék vagy ilyesmi,d e szeretek pontosan megtudni mindent.
-Emlékszel Melisandre-ra? - Teszem fel úgy a kérdést, hogy közben szemeim a sorokat olvassák.


[You must be registered and logged in to see this link.] || ratyi lett 27 || --- || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Vas. Júl. 12, 2015 6:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
to Philip
- Mit is keresünk mi itt? – teszem fel úgy körülbelül századjára a kérdést, ahogy hátradőlök a székben, a lábaimat pedig az asztalra teszem fel. Persze, a többi asztalunknál ülő ezt nem díjazza, de nem mernek szólni. Jobban is teszik. Bár talán kissé hiányolom azt,hogy mondjanak valamit, ami indokul szolgálhatna, hogy kitéphessem a gégéjüket. Csak pár pillanatig kalandozok el, szinte megelevenül előttem a látvány, ahogy a vérükben fekszenek ezek az okos tojások. – Tudod, attól, hogy halálra untatsz, utána még megfogok valakit ölni. – na ez már láthatóan jobban zavarja őket, de mikor rám pillantanak én csak egy barátságos mosollyal elintézem az egészet. Talán pont őket fogom.
- Tudod mikor olvastam utoljára könyvet? A függetlenségi nyilatkozat előtt. Nem tudom, hogy miként vagy vele, de én jobb szerettem és szeretem megélni a történelmet. A könyvek hazudnak. – az utolsó mondatomat már inkább csak a hallótávolságon belül olvasó és tanuló diákoknak szánom, akiknek az arcán mostanra teljesen egyértelműen látszik, hogy nem tudják mi tévők legyenek. Rengeteg dolog történt máshogy, mint azt mondják és leírják a könyvekben az emberek. Bár érthető, egyikük sem volt ott, hogy tudja a teljes igazságot. Aki viszont ott volt, például szerény személyem, azt meg a legkevésbé sem érdekli mit írnak a könyvekbe.
- Komolyan, mit vársz? Hogy majd a könyvek megvilágosítanak? – nem tudom, hogy mi ez a hatalmas késztetés nála, hogy megváltoztasson, de biztos nem a könyvtárban fog rám találni, akármit is keres ilyen bőszen. Közben a mellényem zsebéből előkerül a cigaretta, amire rá is gyújtok, természetesen újabb ledöbbent pillanatok kísérik minden egyes tettemet. Nem értem ezeket, hogy képesek egész nap itt ülni és olvasgatni. Néha visszasírom még azokat az időket, mikor az ember nem tudott olvasni és írni. – Nincs itt valami hamutál? – elsősorban a tanuló diákokra néztem, akik kissé zavartan vonogatták a vállaikat, de mivel semmi érdemit nem tudtak mondani, csak felhördültem. Mit keresek én itt?

words || Többre nem tellett   27   ||  [You must be registered and logged in to see this link.] || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 09, 2015 2:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next


i love being a vampire

Őszintén nem tudom, hogy miért vagy éppenséggel hogyan jutott eszembe a könyvtárba jönni. A számat elhagyó információkat meg aztán tényleg nem tudom, hogy honnan szedtem össze, vagy egyáltalán volt-e valami igazságalapja az egésznek. Annyira furcsa volt. Nem tudtam hova tenni az egészet, de nem is érdekelt. Annyi könyv van itt, hogy egy élet alatt sem tudnám őket kiolvasni. Van egyáltalán olyan ember, aki elolvasta ezeket vagy egyszerűen csak porfogónak vannak itt? Úgy értem mindig csak több könyv lesz.. Írnak újakat. Még feldolgozásokat is. A múltkor azt hiszem a Rómeó és Júliát modernizálták vagy mi. Az a legszörnyűbb, hogy szerintem egy harminc év múlva az lesz a természetes formája és nem is fognak emlékezni arra, hogy milyen volt eredetileg. Bár kicsit érthetetlen mai felfogással a szövege, úgyhogy nem hibáztatok senkit, aki harminc év múlva inkább a modernebb változatot részesíti előnyben.
Odafigyelek arra, amit mondd, de igazából az agyam nem fogja fel, vagy egyszerűen csak nem akarja felfogni. - Fogalmam nincs, hogy miről beszéltél, de valahogy ettől csak sokkal vonzóbbá váltál a szememben. - Újra az ajkaira tapadok és végigsimítok a mellkasán, majd pedig elhúzódom tőle egy vigyorral a képemen, majd végighúzom a kezemet könyvek tömkelegén. - Végül is miért is jöttünk ide? - Nem tudom, hogy mit akartam itt, vagy mit akartunk itt. Minden annyira zavaros. Lehet, hogy több pia kell ahhoz, hogy kiüssem magam, de közel sem jelenti azt, hogy gyengébb hatással lenne a gondolataimra. Szó szoros értelmében megfagyasztja az agytekervényeimet és körülbelül két másodpercig képes vagyok gondolkodni utána pedig azt is elfelejtem, hogy hol a fenében vagyok.
dorothea moreau & ezio hoechlin


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 20, 2015 9:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Nem is tudom, megint kinek az ötlete volt az, hogy menjünk el piálni. Na vajon? Pontosan! Nem mintha amúgy annyira ellenkeztem volna. Nem láttam még Dorothea-t úgy részegen, hogy ne a szomorúság miatt lett volna az. Most úgy tűnik, hogy semmi baja. Sőt, egyszerűen csak vigyorog, szinte egész nap. Nem igazán szoktunk vitázni, ha mégis, akkor pedig egyszerűen csak pontot teszünk a végére, egy kis ideig nem szólunk egymáshoz, aztán pedig minden a legnagyobb rendben.
Az est már leszállt, szinte minden nem-szórakozóhely kezdett bezárni, ilyen volt a könyvtár is, ahová Dorothea elrángatott. Épp zártak volna befele, mikor ő berontott, és elkezdett valamit hablatyolni. Komolyan mondom, ez a csaj több okosságot mond részegen, mint amúgy józanon. Követem persze be a könyvtárba, kicsit érzem én is a piát, de még mindig jobban bírom, mint Dorothea. Legalábbis a járásból ez derül ki. Ő kicsit dülöngél ide-oda, én (majdnem) teljesen egyenesen járok. A biztonsági őrök jönnek mögöttünk, én pedig egyszerűen megfordulok, vámpír képességeimnek köszönhetően megigézem őket, aztán pedig a kulcsot a kezembe nyomják. A pótkulcsot persze. Azért még egy igét is rájuk mondok, hogy ne jöjjenek vissza 25 perc múlva zaklatni minket. Hanem majd akkor jöjjenek, ha feloldom. El is mennek hát, én pedig tovább hallgatom Dorothea okosságait.
Elmosolyodom, mikor magához húz, a csókját viszonzom, aztán pedig megszólalok.
- Hát nem tudom… Lehet nem mindenki olvasásra használta a könyvtárat. - Mondom neki mosolyogva. Mivel én ilyen dolgokban nem vagyok otthon, mint amiket ő mond, ezért magam részéről váltok témát.
- Elgondolkoztál már azon, hogy a gyémántgyűrű, valamint a nő, aki a kezén viseli, egy és ugyanazon anyagból áll? Érdekes belegondolni, hogy a szén mennyire nélkülözhetetlen… - Valószínűleg őt sem hatja meg annyira az, amit én mondok, úgy, amennyire engem sem izgatnak annyira a könyvtárak.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 11, 2015 6:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next


to Emma
I think I lost my mind
☇ Remélem jó lesz  40  ☇ zene ☇ words ☇ credit


- Miért, maga szerint nem lehetséges? Egy vadállat nem menekül csak úgy el, ha egyszer már megkóstolta az embert. Azóta pedig nem kaptunk jelentéseket róla, hogy történt volna hasonló eset, tehát… feltételezésként megállja a helyét az, hogy ember tette és nem egy vadállat. – én ebben biztos vagyok, de nem azért, mert megvannak a tények és a bizonyítékok a kezemben, hanem mert ezt súgja a megérzésem, úgy érzem, hogy itt több van a felszín alatt, én pedig nem csak kapargatni akarom azt, hanem fel is fedni, hogy mi történhetett valójában. Ebben vagy segít, vagy nem, de ettől még megteszek minden tőlem telhetőt.
- Nos, én sem, de abban biztos vagyok, hogy egy ilyen vadállat nem menekül csak úgy el egy ember láttán, ha már egy másikra úgyis rátámadt. – és jó eséllyel meg is ölte volna, de ezt nem teszem hozzá, felesleges, és szerintem ő is tisztában van azzal, hogy ez történhetett volna másként. És szerintem másként is kellett volna lennie.
- Ezért vagyunk, hogy segítsünk. – rántom meg a vállamat egy halovány mosollyal az arcomon. Az ember hajalmos arra, hogy belefeledkezik a bajába, hagyja, hogy az rá ülepedjen és a végén majd nem fog tudni belőle kimászni. Olyankor pedig mi elvégezzük a dolgunkat, ami…vagy így, vagy úgy végződik.
- Ha van ideje, akkor megköszönném, ha azt rám szánná. – bólintok mosolyogva a szavaira, és örülök annak, hogy ebbe ilyen gyorsan belement, mert nem akartam erőltetni azt, hogy esetleg kérjem az idegenvezetést. Voltam már ott persze, de más ha olyan is van ott, aki ott volt mikor történt az esett is. – Várjon, segítek, csak mondja, hogy hova vigyem. – ajánlkozom fel, ahogy felállok a székből és a könyvhalmazhoz lépek, majd már emelem is, és viszem arra, amerre mutatja. – Remélem nem gond, ha az én autómmal megyünk. Tudja, gyorsabb, van szirénám.  – mosolygok rá. Na meg persze nagyobb biztonságban is érzem magam egy szolgálati autóban, mint egy civilben. Nem mintha paranoiás lennék, de a biztonságra adni kell, én pedig minden helyzetben látom a veszélyfaktort, muszáj, különben nem tartanék most itt. Az elővigyázatosság soha nem árt, én pedig a lépéseimet előre megszoktam fontolni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jún. 10, 2015 12:34 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



to Mr. Daelon

Igyekszem figyelni minden egyes szóra, ami csak elhagyja a száját, hátha valami következtetést tudok levonni arra vonatkozóan, hogy milyen sejtései vannak. Először amiatt lepődök meg, hogy teljesen úgy beszél, mintha csak a helyi rendőrség oszlopos tagja lenne, másodsorban pedig nem kerüli el a figyelmemet az sem, hogy úgy véli, akár ember is lehet a tettes...
- Úgy... Gondolja, hogy ember tette, nyomozó? - nézek rá úgy, mintha még nem láttam volna fehér embert. Tulajdonképpen az ilyen esetek nem ritkák, sok a tébolyodott ember, aki szabadon kószál, de itt nem történt ezelőtt ilyen eset. És ha rajtam múlik több nem is fog. Egyelőre még a módszereim sikerességét meg lehet kérdőjelezni, de amíg nem hoz összefüggésbe több eltűnést ezzel az üggyel, addig alaptalan a félelmem. A bátyámig sosem jutna el, ha pedig közel kerülne hozzá, megoldanám.. Találékony vagyok, még akkor is, ha a törvény emberét kell átvágni.
- Nem igazán ismerem a vadállatok szokásait.. - rántok vállat végül. Nem azért, mert nem érdekel, hanem mert ha tovább boncolgatjuk a témát, hogy miért nem támadt meg engem is, akkor csak újabb kérdőjelekbe ütközik és még elszántabban fog kutatni. Már a jelenléte is egész sok rosszat sejtet... Az lenne a biztos, ha valamivel alá tudnám támasztani, hogy miért nem támadt rám a vadállat, de nem hiszem, hogy elfogadná azt válasznak, hogy a bátyám inkább törné le tőből mindkét karját, minthogy szándékosan ártson nekem. Minél kevesebbet tud, annál kevésbé fáj a fejem utána.. Ennyi az egész.
Pedig igazán határozottnak tűnik, és céltudatos, tettre kész.. Fogalmam sincs, meddig tudom feltartóztatni, a nyomozást a lehető legóvatosabban hátráltatni és úgy befolyásolni, hogy neki se legyen baja és a bátyám ügyei is a homályban maradjanak. Nem annyira egyszerű..
- Nagyon örülök, hogy végre tesz is érte valaki, hogy ne kelljen félnie senkinek és nem csak kampányolnak érte... - mosolyodom el én is. El kell érnem, hogy megbízzon bennem és ezt úgy tudom megtenni, ha minél őszintébbnek és segítőkészebbnek látszom a szemében.
- Igen.. Nos.. Az ösvény.. Ha gondolja, akár most is megmutathatom.. - ajánlom a lehetőséget azonnal, hogy elvezetem oda. - Úgyis szünetet akartam tartani, mielőtt besokallok a biokémiától.. Szóval, ha van most ideje... - hagyom nyitva a mondatot, aztán becsukom a könyveket, amik eddig nyitva feküdtek mellettem az asztalon. - Csak akkor előbb rendet kell tennem magam után... - mutatok a könyvek hadára, ami arra vár, hogy visszategyem a helyére a különböző polcokon. De egyelőre még arra várok, hogy mit mond. Ráérek utána is visszalavírozni a sorok közé.
† Note:  40  † Words:
©️redit & inspiration

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 08, 2015 12:34 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next


i love being a vampire

Határozottan imádok vámpír lenni. Mindig is az alkohol volt a mindenem, de most még amiatt sem kell aggódnom, hogy esetleg túlságosan sokat fogyasztok, mert a határaim valahol a csillagok között vannak. Most mégis kicsit sikerült az agyamba szállnia a piának és bármennyire is próbál Ezio kemény maradni látom azért, hogy rá is hatással volt az a sok maszlag, amit magunkba öntöttünk a Grillben. De végre valahára nem azért ittam le magam a sárga földig, mert egyszerűen elcseszett egy életem van, hanem most végre azért, mert boldog vagyok. Teszek az apámra, teszek a kamuzós anyámra. Az egész családom egy elcseszett, szerencsétlen bagázs és őszintén egyikből sem kérek egy fikarcnyit sem. Tartsák meg magukat önmaguknak. Ez aztán az értelmes gondolat, de foghatom a piára. Meg hát amúgy is, ki a fene hallgatózik? Hahóóóó. Hát itt aztán nincsen senki. Csak én. Jaj, de jó!
A könyvespolcok között sétálgatok, de szinte folyamatosan kapaszkodom egybe, hogy orra ne bukjak. Érzem magamon az elégedetlen tekintetteket, de különösebben nem zavar engem. Most baj, hogy jól érzem magam, miközben a könyvgyűjteményt vizsgálom? Ez nem mindenkinek jöhet alapból, vannak akik egy icipici ösztönzésre szorulnak ezen a téren.
- Tudtad, hogy a félmillió papirusztekercset őrző egyiptomi Alexandria könyvtár volt az ókor leghíresebb könyvtára? Kár, hogy a gyűjteménye megsemmisült még időszámításunk előtt negyvenháromban egy tűzvészben. - Az alkohol határozottan jó hatással van rám. Olyan tudást kaparok elő az elmém mélyéről, amiről még nem is tudtam, hogy létezik. Nagyon szépen elbújt, de nem tudom kivel játszott bújócskát. Lehet, hogy még velem évekkel ezelőtt és az alkohol kimosta a búvóhelyéről.
- A rómaiaknál pedig már a negyedik században megjelentek a közkönyvtárak. Kapásból huszonnyolc a városban. Nem tudom ki olvasott ennyit.  - Felkuncogok, majd megtámaszkodom az egyik polcnál és magamhoz húzom Ezio-t, hogy megízlelhessem az ajkait röpke, de szenvedélyes csók erejéig.  
dorothea moreau & ezio hoechlin


Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Vissza az elejére Go down
 

Könyvtár

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 11 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

 Similar topics

-
» Konoha könyvtára
» Egy kisebb történelmi könyvtár
» A Könyvtár
» Brooklyn Közkönyvtár

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3