Share | 

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
❃ Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
❃ little school girl



A poszt írója Shaylee A. Snowflake
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 23, 2017 1:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
M.F.
Hobbi & foglalkozás :
find you
Humor :
Whaaat?!



A poszt írója Matthew Stanley
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 23, 2017 12:49 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Shaylee && Matthew

[You must be registered and logged in to see this image.]
Még mindig nem tudom, hogy hogyan kéne viselkednem vagy éppen mit kéne tennem.. Azt hittem, hogy azok a képek csak egy rossz vicc eszközei, hogy valaki csak szórakozni akar velem és ennyi az egész, de most mégis itt áll előttem, itt van és annyi mindent mondanék neki, de nem jönnek szavak a számra. Nem is értem, hogy miért nem engedem el, hisz mindenkinek csak jobb lenne, neki mindenképpen.. Bár már az is kisebb sokként érint engem, hogy van ereje, hogy ő egy boszorkány, mondhatnám hogy becsapva érzem magam és nem is lenne hazugság, mert igaz.. Nem vettem észre, egyszerűen mikor vele voltam nem is érzékeltem rajta, hogy több lenne, mint egy ember.. de most mégis csak egy boszorkánnyal szemben állok, aki szemmel láthatólag még nem képes kordában tartani az erejét és parancsolni sem tud neki, ez az érzelmi dolog sem tesz jót neki.. azonban kérdése meglep, sokként ér. - Csak ne menj el.. maradj még. - mondom neki lágyan, olyan lágyan, amilyen lágyan csak meg tudok jelen helyzetben szólalni. Talán még mindig csak elmém űz játékot velem vagy éppen álmodom, de ha álom lenne.. akkor nem is tudom.
Csak figyelem őt, próbálom elmémbe vésni a vonásait, mozdulatait, hangját tetteit és mindent, ami vele kapcsolatos. Van igazság a szavaiban, nem tehet róla, hogy a körülmények áldozata lett és tőlem sem fair, hogy így viselkedem vele, de nem tudok most másként cselekedni, egyszerűen nem tudok és ez van.. mégis nyugalmat erőltetek magamra és próbálok egyetlen egy szót kinyögni, bár nem is kell sokáig próbálkoznom könnyedén jön ez a szó az ajkamra. - Sajnálom. - és ha megkérdezné, hogy mit.. akkor egy elég hosszú listát tudnék felsorolni. Leginkább azt sajnálom, hogy ez történt velünk, hogy nem tudtuk még egyszer viszont látni egymást, nem tudtunk beszélni és hogy ennyire egy elromlott senki lettem.. nem egy ilyen embert érdemel, egy sokkal jobbat, egy olyat akitől nem fog ódzkodni, mert be kell látnunk, hogy a vámpírok nem éppen aranyos lények. Bár nem tudom, hogy jelenleg mit gondolhat rólam és hogyan érezhet, éppen ezért is ajánlom, hogy egy kissé nyugodtabb helyen beszélgessünk és keressünk egy közös megoldást a jelenlegi kínos helyzetre, amit kialakult.
Kérdésére a válaszom egy apró bólintás, kivettem egy lakást, bár nem mondható el róla, hogy visszafogott. Jól meg a munkám, éppen ez az egész is bizonyítja, megtaláltam őt.. Szóval a lakás, hát a környék legjobbja, bár nem mondható el, hogy annyira jók a lakások erre, mert nem éppen egy nagyváros.. és igen, jelenleg zavarban vagyok és azt sem tudom, hogy mire gondoljak, azt meg pláne nem tudom, hogy hogyan szedjem le magamról a rideg és távolságtartó viselkedésemet. - Nem foglak bántani, elfoglak engedni, ha azt szeretnéd. - sosem voltam vele erőszakos, sosem bántanám őt és ezt neki is tudnia kellett. Bár nem szerettem volna, ha arra kerülne sor, hogy elakarjon menni, hiányzott és valóban hiányzott. Végül elindulunk a lakásom fel és nem is tétovázik, érkezik két kérdés a részéről. - Hát.. Sok felé jártam, alapítottam egy céget, mely emberek felkeresésével foglalkozik. - felelem röviden, majd egy halvány mosolyt villantok felé. - És te?
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
❃ Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
❃ little school girl



A poszt írója Shaylee A. Snowflake
Elküldésének ideje Kedd Szept. 05, 2017 7:56 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Shaylee && Matthew

[You must be registered and logged in to see this image.]
Már éppen távoznék, mert ennek semmi értelme nincs. Sok mindent elviselek, de azt sose ment, hogy hagyjam másoknak azt, hogy megtapossanak, vagy kicsavarjanak, mintha csak valamiféle felmosó lennék. Amikor egyszer csak megjelenik előttem, akkor meglepetten pislogok párat és sietve torpanok meg, hogy ne menjek neki. A kutya is kicsit érthetetlenül néz, de leül mellém. Nem morog rá, nem ugatja meg, pedig biztos lennék abban, hogy szívesen megtenné. – Miért ne? Másrészt meg ne is próbálkozz rajtam az igézős dologgal, mert 100% biztos vagyok abban, hogy anya verbénát itat velem ellenetek. – elég sok őrült vámpír szaladgál ebben a városban és anyut ismerve totálisan kitelne tőle, hogy a megkérdezésem nélkül is az italomba vagy az ételembe csempéssze a verbénát. Legalább nem vagyok finom falat senki számára se, meg megigézhető se.
Csendesen hallgatom azt, amit mond és kicsit még a karomat is összefonom magam előtt. – Nekem is fontos vagy, de azt azért be kell látnod neked is, hogy ennek így semmi értelme nincs. Megjelensz, lesokkolsz, majd kábé úgy viselkedsz, mintha én maga lennék az ördög csak azért, mert időközben boszorkány lett belőle. Ráadásul nem én kértem, csak kaptam! – állok én is kicsit a sarkamra és eléggé komolyan ejtem ki a szavakat és már éppen azt fontolgatnám, hogy bármennyire is fáj az egész, vagy éppen fog fájni az, ha elsétálnék, amikor ismételten meglep a szavaival.
- Hozzád? Nem azt mondtad, hogy nem itt élsz? Nem mehetek el másik városba, mert akkor Mia tuti, hogy kitekerné a nyakadat. Vagy most kivettél itt egy lakást? – kérdezem kíváncsian, mert hozzám nem mehetünk. Eléggé levágós lenne, meg nem is lenne a legjobb ötlet, mert ki tudja, hogy éppen mikor esik haza anyu. Nem mindig lehet követni. Végül egy aprót sóhajtok. – Rendben, menjünk, de ha el akarok jönni, akkor elengedsz és nem fogsz ott tartani akarattal, ugye? – pillantok rá kérdőn. A hangom kicsit bizonytalan és nem azért kérdezem mert ezt gondolnám róla, hanem azért, mert ha felhúzza magát az ember, akkor nem mindig tud logikusan gondolkozni. – Merre jártál eddig? Mit csinálsz most? – kérdezem meg végül, ahogyan neki vágunk a megfelelő irányba. Szeretném megfogni a kezét, de még se merem, így inkább csak a táskám pántjára siklik a szabad kezem, a másikban meg ott van továbbra is a póráz.



38

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
M.F.
Hobbi & foglalkozás :
find you
Humor :
Whaaat?!



A poszt írója Matthew Stanley
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 12, 2017 12:09 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Shaylee && Matthew

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem is tudom miért vélek megbántódást felfedezni az arcán azokra a szavakra, amit mondtam neki. Hangjából a kedvesség is eltűnik, nem is értem hogy mi történt.. talán kissé megbánthattam a szavaimmal, de most leköt a meglepődés és az undor leplezésének egyvelege. - Bármikor. - mindössze ennyit mondok neki, mire.. nem is tudom. Még mindig kisebb sokk élményként ért engem ez a dolog, hogy van ereje és hogy az a kuka a falnak baszódott. Mindent megadtam volna, hogy ember lehessek, hogy meghalhassak, mint mindenki más, de így utólag már elkezdtem végre élvezni az életet, elkezdtem élvezni az öröklétet, mégha nem is olyan könnyű legyűrni az éhséget.. Egészen eddig a pillanatig nem akartam kikapcsolni az emberségem, mert féltem attól, hogy mi lesz azután, de most.. lehet mégis jobb lenne nem érezni semmit, gátlástalanul végezni a munkámat és eltaposni mindenkit.
Eltudom képzelni, hogy mennyire szar lehet neki, hogy eltaszítottam magamtól, hogy ennyire nem tudok.. elfogadni dolgokat, de nem tehetek róla. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy az én kicsi Shayleem boszorkány és nem csak most, hanem egészen eddig az volt. Szerencsére nekem nem tért vissza az erőm, miután átváltoztam én tényleg sima vámpír lettem. Gyűlölöm a boszorkányokat, gyűlölöm, ha valakinek ereje van és a testem is úgy reagál rá, ahogyan.. ez ellen nem tudok semmit sem tenni, így lettem kódolva. Szüleim is a mágia miatt vesztették életüket és nagyon is megérdemelték, egyszerűen nem kellett volna olyan dolgokat csinálniuk, mint amilyeneket csináltak. Idióták és ostobák voltak egyszerre. Következő hozzám intézet szavai pedig megmosolyogtatnak. - Köszönöm, ez jól esik. - és a mosoly az arcomon tényleg őszinte, amilyen eddig nem volt.. mióta azt hittem, hogy elveszítettem őt. De az idők megváltoztak, mi is megváltoztunk és egyetlen pillanatra sem hiszem, hogy ő ugyanaz, aki egykoron volt. Évek teltek el, ő is veszített el embereket, számára kedves egyedeket, csakúgy mint én.
Nem tudom, hogy mit kéne mondanom, hogy miért nem dobtam ki, hogy miért ugrottam a legelső alkalommal azonnal megkeresni őt, de már nem is érdekel.. megtaláltam és nekem ezt kéne értékelnem, nem pedig csak elszalasztani a lehetőséget. Mire eldöntöm, hogy beszélek vele ő már menekülőre fogja és készülne elmenni.. megjelenek előtte és a szemébe nézek. - Még ne menj el. - mondom neki, miközben fürkészem a szemeit és tudom, hogy jönnének a kérdések, hogy miért ne menjen, ha utálom, így ezeket megelőzve felemeltem a kezemet, hogy csendre intsem. Még nem tudom, hogy mit kéne neki mondanom, de valami okosat, mert el fog menni és akkor sosem találom meg többet. - Csak kis idő kell nekem feldolgozni a dolgokat és nekem is éppolyan fontos vagy, ez nem változott. - mondom neki egy sóhaj közepette. - Elmegyünk hozzám? Főzök teát és kicsit.. komfortosabb lenne a beszélgetés ott. - mondom neki egy halvány mosollyal az arcomon, remélem nem fog ellökni és elmenni, mert akkor erővel kell odavinnem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
❃ Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
❃ little school girl



A poszt írója Shaylee A. Snowflake
Elküldésének ideje Pént. Aug. 04, 2017 10:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Shaylee && Matthew

[You must be registered and logged in to see this image.]
Amikor meghallom a szavait, akkor legszívesebben ellökném magamtól, de íriszeimben a fájdalom és a szomorúság könnyedén csillan meg. Tényleg azt hiszi, hogy én nem akarom uralni? Hogy én ártani akarnék a világnak? Valójában az erőmet se akartam, de mégis megkaptam. Több száz éve élek már és az egész életem hazugság volt és azért nem lehetett normális életem, mert gyerekkoromban egykoron az édesanyám döntött helyettem is, ahogyan arról is, hogy inkább más neveljen fel. – Igazán köszönöm ezt a bölcsességet, de hidd el én magam is jól tudom, hogy mennyire veszélyes tud lenni ez az erő! – morranok rá csöppet se kedvesen, hiszen szinte ahogyan megvetéssel beszél egyre inkább a mágiáról, egyre inkább fáj. Nem akarom elhinni, hogy emiatt akarna utálni, amiatt, amiről én nem is tehetek. Sose akartam boszorkány lenni, csak öregedni szerettem volna úgy, mint mások. Egyszer családot, amit majdnem meg is kaptam, de elvették tőlem.  
Próbálok közelébe kerülni, megölelni, elveszni az ölelésében, mint egykoron, de nem ölel vissza, mintha csak egy kőszobor lenne, amit még talán képes lennék elviselni… amikor viszont lefejti magáról a kezemet és még távolabb is lép, akkor úgy érzem, mintha csak egy tőrt döfne a szívembe. Ha tudtam volna, hogy él, akkor megkerestem volna, ha tudtam volna, hogy boszorkány vagyok, akkor megtanultam volna használni az erőmet, hogy meglelhessem őt, de egyikről se tudtam, de mégis itt volt, de oly távol talán mint még sose. Sietve hátrálok ismét vissza a falig, mintha csak egyedül azért lennék még lábon, mert neki dőlhetek valaminek.
Amikor meghallom, hogy miként keveredett ide, majd meglátom a pillantását, akkor hitetlenkedve rázom meg a fejemet. – Nem én küldtem, ha tudom, hogy élsz, akkor személyesen kerestelek volna meg. – komolyan mondom, mert tényleg így van, végül lenyúlok a pórázért, mert nem akarok előtte sírni, de úgy érzem, ha tovább folytatjuk ezt, akkor már nem fogom tudni elrejteni a könnyeimet, ahogyan ő megvetést, ami annak köszönhetően ébredt benne, hogy részben boszorkány vagyok.
- Miért jöttél ide? Miért nem dobtad csak ki, ha ennyire nem bírsz  a közelemben maradni? Vagy csak fájdalmat akartál okozni? – kérdezem meg, majd végül óvatosan ellököm magam a faltól, mint aki nem biztos, hogy képes megállni a lábán. – Ha ezt akartad, hogy fájjon, akkor elérted a célodat Matthew. Fáj, ahogyan az is fájt minden egyes napon, hogy elveszítettelek. Gyűlölhetsz, de nem tartom fairnak azt, hogy olyanért gyűlölsz, amiről nem tehetek. – nézek le rá komolyan, majd a kutyára siklik a pillantásom és intek a fejemmel, mire sietve áll fel ismét és indul meg mellettem.
- Szerettelek mindig is és sajnálom…- csak ennyit mondok, mielőtt megpróbálnék visszajutni az utcára és ha sikerrel járok, akkor már nem rejtem el a könnyeimet se. Nem érdekel az emberek pillantása, csak az, hogy ő ne láthassa.


38

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
M.F.
Hobbi & foglalkozás :
find you
Humor :
Whaaat?!



A poszt írója Matthew Stanley
Elküldésének ideje Pént. Aug. 04, 2017 12:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Shaylee && Matthew

[You must be registered and logged in to see this image.]
Eddig nem kellett semmilyen külső ingerre sem reagálnom, egyszerűen csak voltam, próbáltam minél kevesebbet érezni. Az érzelmek becsapósak és hamisak, csak ferdítik a gondolkodásunkat, befolyásolják cselekedetünket, mint az előbb is történt.. talán tényleg nem kellett volna, csak úgy felkapnom és kihoznom őt, nem kellett volna annyi ember előtt ide kirángatnom.. de valamennyire örülhetett volna. Elmém egy kis része, még mindig nem fogta fel, hogy Shaylee áll előttem, hogy ő van velem és nem egy másik lány, nem tudok betelni látványával, illatával és jelenlétével. Egyszerűen csak örülhetett volna, de nem. Ő inkább csak fogta magát és behisztizett ezen, mint egy ötéves vagy nem tudom máshoz hasonlítani vagy sokkal inkább más váltja ezt ki belőlem? - Hidd el nekem, kicsit sem érdekel.. majd keresel másik helyet. - vonom meg a vállamat lazán és inkább csak sóhajtok egyet. Lehet szerette ezt a helyet, de majd elfelejteni, ahogyan azt velem is tette, majd túllép rajta, ahogyan rajtam is. Mondjuk nem kéne ennek annyira érdekelnie, megvagyok én így is, nem is kellett volna ide se jönnöm. Már bánom, hogy megtettem ezt..
Az hogy olyat mutat nekem, miről eddig sejtésem, de még csak tudomásom sem volt, megváltoztat mindent. Mintha egy falat emelne közénk és én.. ez felett nem tudok csak olyan egyszerűen szemet hunyni, becsapva érzem magam, mintha a szüleim nem véletlenül ezzel a lánnyal akasztottak volna össze. Egyszerűen már hirtelen neki sem tudok hinni, pedig valahol mélyen tisztában vagyok azzal, hogy semmiről sem tehet és ő ennek az egésznek csak az elszenvedője. Valamit nem lehet leplezni és ez a mérhetetlen utálat és megvetés a boszorkányok iránt, ilyen dolog.. nem tudom és nem is akarok. Kérdésemre választ is kapok, melyre csak bólintok egy aprót. - Felgyülemlett és utat akar törni magának. A mágia olyan, mint egy vadállat, mindig utat fog magának törni, ha látja a lehetőséget. Jobban kéne koncentrálnod és figyelned az érzelmeidre. - felelem neki, bár nem tudom, hogy miért osztom meg vele ezeket.. nekem is magamtól kellett ezekre rájönnöm, amikor még csak egy mágus voltam, mert én is az voltam.. érdekes, hogy minden mennyit tud változni az évek leforgása, hogy az események csokra milyen új érzéseket tud kelteni egy lélekbe.
Gondolkodom, próbálok rájönni, hogy mit kéne tennem, hogy mi lenne a helyes lépés őt tekintve, de nem tudom és.. egyszerűen annyi minden szakadt a nyakamba, hogy még.. aztán odajön és megölel. Megfagyok, egyszerűen nem tudom mit kéne reagálnom, talán meg kéne ölelnem, talán azt kéne súgnom a fülébe, hogy minden rendben lesz, de nem.. semmi sem lesz rendben, már semmi sem olyan, mint egykoron. Kérdései csak terhesen nyomják elmémben azokat az emlékeket, melyeket nem szívesen hívok elő.. miért kaptam én azt a borítékot? Szépen lefejtem magamról a karjait és eltolom, majd elég távolra kerülve tőle -egyetlen pillanat alatt- leguggolok és onnan nézek rá. - Ez egy nagyon jó kérdés.. kaptam egy borítékot tele képekkel különböző idősíkokból. A borítékon pedig két szó szerepelt.. Mystic Falls. - nézek a szemébe és próbálok rájönni, hogy vajon ő küldte nekem? Talán az édesanyja? Talán valaki más akar velem szórakozni?..
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
❃ Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
❃ little school girl



A poszt írója Shaylee A. Snowflake
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 03, 2017 11:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Oké bénáztam és véletlen felülírtam a korábbi reagom Rolling Eyes

Shaylee && Matthew

[You must be registered and logged in to see this image.]
Amikor meghallom a szavait, akkor legszívesebben ellökném magamtól, de íriszeimben a fájdalom és a szomorúság könnyedén csillan meg. Tényleg azt hiszi, hogy én nem akarom uralni? Hogy én ártani akarnék a világnak? Valójában az erőmet se akartam, de mégis megkaptam. Több száz éve élek már és az egész életem hazugság volt és azért nem lehetett normális életem, mert gyerekkoromban egykoron az édesanyám döntött helyettem is, ahogyan arról is, hogy inkább más neveljen fel. – Igazán köszönöm ezt a bölcsességet, de hidd el én magam is jól tudom, hogy mennyire veszélyes tud lenni ez az erő! – morranok rá csöppet se kedvesen, hiszen szinte ahogyan megvetéssel beszél egyre inkább a mágiáról, egyre inkább fáj. Nem akarom elhinni, hogy emiatt akarna utálni, amiatt, amiről én nem is tehetek. Sose akartam boszorkány lenni, csak öregedni szerettem volna úgy, mint mások. Egyszer családot, amit majdnem meg is kaptam, de elvették tőlem.  
Próbálok közelébe kerülni, megölelni, elveszni az ölelésében, mint egykoron, de nem ölel vissza, mintha csak egy kőszobor lenne, amit még talán képes lennék elviselni… amikor viszont lefejti magáról a kezemet és még távolabb is lép, akkor úgy érzem, mintha csak egy tőrt döfne a szívembe. Ha tudtam volna, hogy él, akkor megkerestem volna, ha tudtam volna, hogy boszorkány vagyok, akkor megtanultam volna használni az erőmet, hogy meglelhessem őt, de egyikről se tudtam, de mégis itt volt, de oly távol talán mint még sose. Sietve hátrálok ismét vissza a falig, mintha csak egyedül azért lennék még lábon, mert neki dőlhetek valaminek.
Amikor meghallom, hogy miként keveredett ide, majd meglátom a pillantását, akkor hitetlenkedve rázom meg a fejemet. – Nem én küldtem, ha tudom, hogy élsz, akkor személyesen kerestelek volna meg. – komolyan mondom, mert tényleg így van, végül lenyúlok a pórázért, mert nem akarok előtte sírni, de úgy érzem, ha tovább folytatjuk ezt, akkor már nem fogom tudni elrejteni a könnyeimet, ahogyan ő megvetést, ami annak köszönhetően ébredt benne, hogy részben boszorkány vagyok.
- Miért jöttél ide? Miért nem dobtad csak ki, ha ennyire nem bírsz  a közelemben maradni? Vagy csak fájdalmat akartál okozni? – kérdezem meg, majd végül óvatosan ellököm magam a faltól, mint aki nem biztos, hogy képes megállni a lábán. – Ha ezt akartad, hogy fájjon, akkor elérted a célodat Matthew. Fáj, ahogyan az is fájt minden egyes napon, hogy elveszítettelek. Gyűlölhetsz, de nem tartom fairnak azt, hogy olyanért gyűlölsz, amiről nem tehetek. – nézek le rá komolyan, majd a kutyára siklik a pillantásom és intek a fejemmel, mire sietve áll fel ismét és indul meg mellettem.
- Szerettelek mindig is és sajnálom…- csak ennyit mondok, mielőtt megpróbálnék visszajutni az utcára és ha sikerrel járok, akkor már nem rejtem el a könnyeimet se. Nem érdekel az emberek pillantása, csak az, hogy ő ne láthassa.


38



A hozzászólást Shaylee A. Snowflake összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 04, 2017 10:35 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
M.F.
Hobbi & foglalkozás :
find you
Humor :
Whaaat?!



A poszt írója Matthew Stanley
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 03, 2017 1:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Shaylee && Matthew

[You must be registered and logged in to see this image.]
Automatikusan cselekedtem és egyetlen pillanatra sem gondoltam bele, hogy ez milyen következményekkel járhat, talán nem is érdekel.. egy dolog számít csak most, hogy ő itt van és életben van, hogy azok a képek nem voltak hamisak és minden igaz.. Nem keresett, lemondott rólam, de én is ezt tettem, azt hittem már jó sok éve halott. Egyetlen kérdés lebeg előttem, egy olyan kérdés, melyet fel kell tennem mindenképpen.. Hol van a gyermekem és életben van? De nem, nem tudom ezt tenni, talán félek a válaszoktól és félek attól, hogy mi történne utána, de nagyon megszólalni sem tudok. Csak állok ott és próbálom elhinni, hogy ez nem egy álom, ez a valóság és ez igaz. Mikor megszólal, csak egy aprót sóhajtok, de régen hallottam a hangját, de régen érezhettem az illatát, de régen láthattam őt.. Annyi év eltelt már és ugyanolyan hatással van rám, mint mindig. Szememmel követem a kezét, mely felém közelít, testem automatikusan reagál és lassan elindul az arcom a keze felé, de ő leejti, így én is inkább kissé elhúzódom tőle. Talán nála minden megváltozott..
Kérdése meglep és egy kissé értetlenül pillantok rá, majd végül eljut elmémig, hogy mire gondol, amikor folytatja a kérdést. Csak megvonom a vállamat, nem tudok én most másra koncentrálni, mint ő rá. - Nem is vetek észre, olyan gyors voltam. - mondom neki halkan, rekedtesen, vele sosem tudtam goromba és mérges lenni.. na jó, talán mérges tudtam, de goromba semmiképpen. Aztán csak azt érzékelem, hogy egy kuka csapódik a falhoz és a homlokomat ráncolva lépek egyet, majd még egyet hátra. Szóval ő egészen eddig.. nem.. nem, ő biztosan nem lehet boszorkány. Tekintetem megváltozik, kissé becsapva érzem magam és próbálok nem.. felrobbanni? Nem is tudom, hogy fejezzem ki magam jelen helyzetben. - Én is azt hittem, hogy te már halott vagy. - mondom neki érzelemmentes hangon.. hogy nem vettem észre, hogy ő is egy boszorkány? Hazudott volna nekem az elejétől kezdve? Bár tudom, hogy nem kielégítő a válaszom számára, de most ez izgat a legkevésbé.
- Mióta vagy.. boszorkány? - a kérdés elejével nincsen baj, de a második felét, azt a szót.. csak undorodva tudom kimondani.
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
❃ Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
❃ little school girl



A poszt írója Shaylee A. Snowflake
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 24, 2017 9:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Shaylee && Matthew

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem értem, hogy hirtelen mi történik, miként lehetséges az, hogy itt van. Azt hittem, hogy meghalt, vagy rég elfelejtett. Mi van akkor, ha ez csak a képzeletem szüleménye és nem is a valóság. De itt van, látom őt és talán érezném is, ha kinyújtanám a karomat, de még se teszem. Inkább próbálok menekülni, mintha éppen fulladoznék és az életemért küzdenék, pedig nem is kellene, vagy mégis? Magam sem tudom, de mielőtt kijuthatnék máris ott van előttem és a kezemet is elkapja. Meglepetten pislogok párat, mert nem akarom elhinni, hogy ennyi ember előtt tényleg használta a képességét. Mielőtt viszont megszólalhatnék máris kint vagyunk és a hátam a sikátorfalának simul. Nagyot nyelet, de még se mozdulok, ha elengedte a kezem, akkor csak leengedem magam mellé.
- Ezt én is kérdezhetném! – szólalok meg alig hallhatóan, mint aki nem találja a hangját. Óvatosan nyúlok az arca felé, mintha csak meg akarnék győződni arról, hogy itt van és ez nem képzelet, de még se vagyok képes rá. A kezem lehullik magam mellé végül. – Te megőrültél egyébként? – csattanok fel végül, miután a kutyát is rendre utasította. – Tényleg ennyi ember előtt kellett használnod a képességedet? – háborgok egy sort és ennek köszönhetően a közeli kuka is elszenvedője lesz, mert az erőm most azt találja meg és repíti a másik falhoz, mire riadtan rezdülök össze. Ez még Matt számára is új lehet, hiszen az erőm még csak most kezdett el megmutatkozni. Hajdanán nyoma se volt. – Hogy kerültél ide? Azt hittem, hogy meghaltál… - pillantok rá végül ismét kicsit megenyhülve, de bármennyire is szeretném megérinteni még se teszem, mintha csak attól tartanék, ha hozzá érek, akkor elillan, mintha sose létezett volna. Na meg ott volt az is, hogy biztosan magyarázattal tartozok neki én is, de nem tudom mit mondhatnék, mert a múlt emlékei eléggé erősen törnek rám, hogy milyen fájdalmas volt az a pillanat, amikor elveszítettem a gyermekünket, és milyen érzés volt az az üresség, amit éreztem utána, de erről semmit se tudhat, hiszen hajdanán se mondtam el neki, hogy babát várok…

38

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
M.F.
Hobbi & foglalkozás :
find you
Humor :
Whaaat?!



A poszt írója Matthew Stanley
Elküldésének ideje Vas. Júl. 23, 2017 1:48 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Shaylee && Matthew

[You must be registered and logged in to see this image.]
Az élet játszik velem, de tényleg.. egy ostoba és elég kegyetlen játékot játszik velem, melyből sosem jöhetek ki győztesen, de tényleg nem.. miért kellett újra látnom őt? Miért kellett megkapnom azokat a képeket, mitől vezérelve döntöttem úgy, hogy nekem itt kell kikötnöm? Talán a karma miatt van, hogy életem során annyi rosszat tettem, ez a büntetésem, látni a hölgyet, akiért egykoron mindent megtettem volna, aki elveszett egy életre a szemem elől. Azt hittem mostanra már halott lesz, hogy lejár az ideje és meghal, de nem így lett, egyáltalán nem. Itt van és láttam, megpillanthattam őt, érezhetem most is illatát, mely körülölel. De fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem, talán menjek oda és szólítsam meg? Kérdezzem meg tőle, hogy hogy van? Esetleg bókoljak neki? Nem, az lesz a legjobb, ha itt fogok várni és megvárom, míg kilép azon az ajtón, melyen nem rég érkezett. Kinek kéne galiba? Talán örül is neki, hogy megszabadult tőlem, talán nem is akarna engem sosem viszontlátni. Annyi alternatíva pörög le a fejemben.
Nem, nem is figyelek fel rá, hogy mi történik. Csak vagyok ott és várok, várom hogy elmenjen, de nem akarom.. eljöttem ilyen messze, életben van és nincs semmi baja, majd kicsattan az erőtől, mindemellett vérének édes illata csak csábít. Végül elindul kifelé, elindul.. nem biztos, hogy újra fogom őt látni, talán sosem látom újra, vámpírgyorsasággal termek előtte és a másodperc törtrésze alatt ragadom meg az ő kezét és a kutyájának a pórázát, ennyi idő alatt nem fulladhat meg.. majd kint termek a sikátorban velem. Hátát a falnak nyomom és úgy nézek a szemében. - Micsoda tréfát űz velem az elmém, hogy téged véllek látni? - teszem fel a kérdést, inkább magamnak, mint neki. A kutyája elkezd ugatni és már nekem is rontana, mikor a szemébe nézek és megigézem. - Csendben csak ülj meg. - utasítom és ő engedelmesen teszi azt, amit mondok. Végül újra csak a lányra emelem a tekintetemet.. remélem nem tesz semmilyen meggondolatlan dolgot, magam sem vagyok messze attól, hogy lesokkoljak.
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
❃ Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
❃ little school girl



A poszt írója Shaylee A. Snowflake
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 17, 2017 2:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Shaylee && Matthew

[You must be registered and logged in to see this image.]
A nap egészen magasan járt, de még mindig nem akartam hazamenni. Tudom, tölthetnék otthon is több időt, de mintha direkt kerültem volna azt, hogy találkozzak édesanyámmal. Nem akartam már többet veszekedni, nem akartam szembe nézni azzal, hogy ami vagyok. Nem akartam boszorkány lenni, nem akartam örökké úgy kinézni, mint egy 18-20 éves lány, vagy néha talán még annyinak se néztek. Könnyedén rántom fel a kávézó ajtaját és alig, hogy belépek máris megcsap a kávé jellegzetes illata, illetve a sütik csábító illata. Úgy volt, hogy ma találkozom Zoey-val is, de nem ért rá, így nem maradt más, mint ismét a csavargás, míg végül nem leltem egy kóbor kutyát. Próbáltam hazavinni, de persze az erőm nem működött, és hiába akartam magára hagyni – ami nem volt éppen egyszerű menet számomra se, mert imádom őket -, ő akkor is jött velem, mintha mindig is hozzám tartozott volna. Az egész végül odáig jutott, hogy már pórázt is vettem neki és úgy sétáltunk az utcán, mintha csak éppen kutyát sétáltatni ugrottam volna ki. Szerencsére a kávézóba is be lehet térni kutyával, így érthető, hogy egy percig se haboztam, hogy végre magamhoz vegyek egy kis energiát.
A sor nem haladt valami gyorsan, vagy csak nekem tűnt baromira lassúnak, pedig nem siettem abban a pillanatban sehova se, de ahogyan teltek-múltak a percek egyre inkább úgy éreztem, hogy valaki figyel. Szerintem a nem létező szőrszálaim is égnek álltak, ahogyan olykor lopva végig pillantottam a termen és már ki is fizettem a kávémát, indulni akartam, amikor megpillantottam egy árnyat. A pohár kicsit kicsúszott a kezemből és megégetett a kifröccsenő kávé. – Ouch! – kiállítottam fel sietve, majd gyorsan elvettem egy szalvétát, hogy letöröljem a kezemről. – Sajnálom, nem figyeltem. – szabadkoztam utána, miközben ismét azt a férfit figyeltem, akire mindennél jobban emlékeztem, hiszen nem csak ő volt az egyetlen titkom az életem során, de a másik legnagyobb is hozzáköthető volt. Természetesen a szabadulás se jött el olyan könnyedén, mint hittem, mert a kutya kiszabadult a bénázásom közepette és egyenesen felé futott. Kisebb habozás után követtem, majd úgy tettem, mintha még se rémlene egyetlen egy porcikámnak se ő.
- Sajnálom, kicsit neveletlen még. – szólalok meg úgy, mintha csak egy idegenhez beszélnék és szeretném részben, hogy így legyen, mert látni őt fájdalmas. Nem kicsit, hanem nagyon, mert azt hittem örökre elveszítettem és vele együtt a szívem nagyobbik felé. – Remélem nem allergiás a kutyákra, de jobb is lesz, ha megyünk. Nem szeretném, ha összenyalná magát örömében. – kapom el közben a pórázt és indulok el a kijárat felé, ha csak valahogy meg nem állít, miközben a másik kezemben pedig a forró kávémmal egyensúlyozom.

Lesz még majd jobb is 27
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
M.F.
Hobbi & foglalkozás :
find you
Humor :
Whaaat?!



A poszt írója Matthew Stanley
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 15, 2017 10:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Shaylee && Matthew

[You must be registered and logged in to see this image.]
Talán nem kellett volna ide utaznom, főleg úgy hogy szinte semmit sem tudok ezekről a képekről. Bár nem hiszem, hogy valakinek ekkora ügyessége és tehetsége lenne a photoshophoz, na nem is beszélve a türelemről és időről. Még mindig nem sikerült kiderítenem, hogy kitől kaptam azt az átkozott borítékot, de biztos vagyok benne, hogy valaki, aki ismer engem és őt is. Nincs is rosszabb kínzás a bizonytalanságnál és a tudatlanságnál, felér ezernyi égő vas érintésével a bőrömön és higgyétek el.. boszorkányok megismertették velem ezt az érzés, azonban ez egy másik történet és nem számít most és itt ez. Nem szabad a múltba tekintenünk, nem szabad a múltban élnünk, csak előre kell haladnunk és ebben a rohanó világban nincs időnk régi sérelmeinken és hibáinkon rágódni. Azonban nem hiszem, hogy az előttem álló kiszolgáló éppen arra lenne kíváncsi, hogy mit tettek velem azok a borzalmas nőszemélyek.
- Sikerült választania? - kérdezi szelíd mosollyal az arcán, miközben olyan gondolatai lehetnek, hogy miért nem tudja kinyögni ez a szerencsétlen végre, hogy mit akar venni. Mert hát tényleg az ő idejét és a sajátomat is pazarlom. Megnézem a kínálatot és még magam sem tudom, hogy mihez lenne jobban kedvem, így inkább csak sóhajtok egyet és újra kiszolgáló emelem a tekintetemet. - Egy hosszú kávé feketén. - mondom barátságos, azonban halvány mosollyal az arcomon, ő elkezd ügyködni és számomra egy ismerős illat és szívdobogás jelenik meg. Lerakja elém a kávét én a kezembe veszem és megfordulok, bejáratot nézem és belép rajta.. belép rajta ő és a szívem kihagy pár ütemet, kiesik a kávé a kezemből és én már az egyik fal mögött helyezkedem el, pillanat tört része alatt ott termek.. köszi vámpírlét ennyi hasznom van benned. Egy növény mögött figyelem, ahogyan sétál, tényleg ő az.. él, életben van és nem halott. Ezernyi kérdésem lenne, olyan kérdések melyekre csak ő adhat választ, senki más. Nem is telne semmibe se megragadni a karját és kivinni a sikátorba beszélni, de nem.. ehelyett én csak figyelem és próbálom rögzíteni a vonásait, tetteit és mindent, mint egy rossz perverz kukkoló.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 12, 2017 11:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

| Birdie & Ruvik zárva.
Szabad játéktér!|
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 29, 2016 1:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

to Ruvik
Késésben voltam, mint mostanság oly sokszor. Egyszerűen akkor se tudtam mit csinálni, pedig végre szabad napom is volt, ezért is beszéltük meg Ruvikkal, hogy találkozunk, hiszen régóta nem láttuk már egymást és ő ismerte a titkomat. Tudta azt, hogy mi történt velem és miként tűntem el a családom életéből. Először az amnéziának köszönhetően, utána pedig már én magam sem tudtam, hogy miként is kellene beállítani, hogy amúgy nem haltam meg, hanem nagyon is élek. Anyáék halála miatt még mindig emésztett a bűntudat, ahogyan a jegygyűrűm is sokszor emlékezetett arra, hogy nem csak a testvéreimet hagytam magam mögött és nem csak a gyermeket veszítettem el, hanem még valakit. Rá viszont még a mai napig emlékeztem. Nem tudom felidézni az arcát, ahogyan a neve se rémlik, de azt mondják, hogy már az is kész csoda, hogy a többi dologra elkezdtem emlékezni.
Sietve intettem le egy taxit, hogy utána persze még azzal is dugóba keveredjek, így félúton inkább onnan is kiszálltam miután fizettem, majd sietve közeledtem a megbeszélt hely felé. Jahh, egy kis futás úgyse árt senkinek se. Főleg nekünk rezidenseknek nem, hiszen nem árt, ha a formában vagyunk. Végül, amikor odaértem a kívánt üzlethez, akkor sietve szedtem magam kicsit rendbe, vettem egy-két mély levegőt, hogy utána végül besétáljak az üzletbe és megkeressem az ismerős arcot, amikor pedig megláttam, akkor sietős léptekkel teremtem ott.
- Remélem nem várakoztattalak meg nagyon! – kezdtem egyből ezzel, ha pedig felállt, akkor megöleltem és adtam puszit is neki, ahogyan barátok között szokás, végül pedig leroskadtam az egyik székre, hiszen még mindig ziháltam.
- Bocsi, hogy megint késtem. Azt hiszem, hogy a pontosság kezd megint nem erősségem lenni. – tettem még hozzá eme apró információt, majd pedig lehámoztam magamról a sálamat, illetve a kabátomat is, hogy aztán a másik székre pakoljam a táskámmal együtt.
- Hogy vagy? Mizus? Régóta nem láttuk már egymást. Mesélj! – kérleltem őt, miközben ha megjelent a pincér, akkor rendeltem egy teát, hiszen kint eléggé hideg van már, illetve egy sütit is. A nassi mindig kell. Főleg most, hogy kicsit megkavartam magam körül is a dolgokat azzal, hogy Syra-ra ráírtam ismeretlenül. Nem is értem, hogy mi ütött belém…


Remélem kezdőnek jó lesz! :bb:

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena-Gilbert
Elküldésének ideje Kedd Aug. 09, 2016 7:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

- lezárt játék -
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∞ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
∞ prima ballerina
Humor :
∞ depending on the mood



A poszt írója Ariel Nadine Breslin
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 28, 2016 2:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

what are you doing here?
ariel && michael

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Ha egy boszorkányt meg lehet tőle fosztani, vagy legalábbis megkötni az erejét, akkor egy vámpírboszorkánynak miért ne lehetne? Szerintem még a vámpír én örömmel is lökné ki a boszorkányságot. – feleltem elmélkedve, hiszen hallottam már olyanról, amikor valakit megfosztottak az erejétől, vagy csak megkötötték azt, hogy ne tudja használni. Sok fajta boszorkány él, vannak olyanok, akik jók, míg másik inkább a sötét mágiát választják. Vélhetően ebből kifolyólag különféle varázslatokat is ismerhetnek. Talán csak rossz helyen keresgélt. – Miért utálsz ennyire warlocknak lenni? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen nagyon is érdekelt a válasza.  Szerintem igazán remek lenne, ha nem csak a természet adta, vagy éppen a vámpírképességeket tudnám felhasználni olykor, hanem még mellé varázsolhatnék is, mint egykoron tettem.
- Talán, ha majd barkóbázni akarok, akkor tudom, hogy kit keressek. Úgy se értesz máshoz. – a szavaim csöppet se voltak kedvesek, de azok után, hogy letörte a lelkesedésemet, azt amelyikkel a férfiak 99% vagy talán majdnem a teljes százalékot képes lettem volna meghülyíteni, de még annyira is, hogy akár itt igyak belőle anélkül, hogy bárkinek is feltűnne, addig ő elvette ezt a mókát is. – Mikor savanyodtál be ennyire? Vagy netán utolsó találkozásunk óta valaki elrabolta a szívedet? – kérdeztem meg egy kisebb nevetés keretében, mert eléggé hihetetlennek hangzott, de sose lehet tudni, hogy éppen kinek mikor csavarják el a fejét. Ha pedig így van, akkor nagyon is érdekelne az a teremtés, aki erre képes volt. Talán el is csevegnék azzal a nővel. Miért ne? Nem csak Michaelnek jár a móka.
- Gondolom most kellene megtisztelve éreznem, amiért nem csak átváltoztattál, testvérem ellen fordítottál, de még életben is hagytál. Vigyázz, még a végén egyik reggel virágcsokor fog várni a lakásod előtt. – billentettem oldalra a fejemet, majd pedig szőke tincseimmel kezdtem el babrálni. Ohh, szívesen játszadozom, de ennél nagyobb tiszteletet sose kapott tőlem. Mindig kimondtam azt, amit gondoltam. Éles volt a nyelvem, ahogyan, ha akartam valakit, vagy éppen valamit, akkor azt mindig elvettem. Nem haboztam sose cselekedni és bolondját járatni az embereknek. Néha már túl könnyű is volt. – Zsebkendőt esetleg kérsz, vagy legközelebb popcornt vegyél, ha esetleg végig akarod nézni az újabb találkozásunkat. – pillantottam rá mosolyogva, majd megráztam a fejemet. – Tudod, sose becsüld le a testvéri köteléket, mert két testvér sok mindenre képes, meg amúgy is még semmi sincs veszve. – kacsintottam rá, majd körbe pásztáztam ártatlanul a helységet, hiszen ismer. Ha valamit el akarok érni, akkor el is fogom és hiszek abban, hogy idővel bátyám szívét is képes vagyok megenyhíteni. Miért ne tudnám, hiszen a régi érzések sose fognak elmúlni, csak talán túl mélyre temette őket. Így jobb lesz Michaelnek is vigyáznia, mert ha kiderül, hogy ki tette velem, akkor talán Curtis megpróbálja megölni őt, ahogyan sok vámpírt eltett már láb alól.



[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
◌ magamat
Tartózkodási hely :
◌ mystic falls



A poszt írója Michael Robert Keller
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 28, 2016 1:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

never say never, sweetheart
ariel && michael

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem kerestem magyarázatot a közöttünk lévő jelenségre. Nem volt rá szükség. Félig vámpír voltam, ő pedig egyelőre teljes mértékben az. Kötődtem hozzá, mivel én hoztam őt létre. Én teremtettem meg, az én véremtől vált vérszívóvá, és nekem mindennél fontosabbak voltak ezek az életek. Senkivel nem törődtem, de a saját leszármazottaimmal annál inkább. Ők olyanok számunkra, mint másoknak egy-két unoka. Tőlem már az is nagy szónak tűnt, hogy bevallottam, képes vagyok kötődni egyesekhez. De ez egy olyan kötődés, amelyet az ember fia nem szándékosan érzékel a vámpírrá válás után. Ez ott marad bennünk, amíg világ a világ. - Még nem hallottam olyanról, aki képes lenne elvenni egy vámpírboszorkánytól a mágiáját - mondtam könnyedén. Nem ismertem visszautat. Nem hallottam még ilyesmiről soha. Ez pedig mindent megnehezített. Elég volt egyetlen ellenség, aki tudta, hogy mi a gyenge pontom, és máris megvolt a baj. Pedig nem akartam. Más életet akartam élni, tiszta vámpírként.
Megvontam a vállamat. - Az, hogy mi az én okom... miért nem találod ki? - kérdeztem elvigyorodva. - Híres vagy a borotvaéles eszedről, hát így már igazán nem okozhatna problémát, hogy megfejtsd ezt a nagy titkot - húztam az agyát. Kár volt érte, szívesen elbeszélgettem volna vele arról, miért jöttem vissza, vagy hogy miért látom szívesebben vámpírként, mint félvérként, de ideje volt némileg visszahúznom az amúgy nagyon is ápolt karmaimat.
Felsóhajtottam. Én? Félni? Ennyire nem ismert? Az egészen más érzés, hogy ott suttog a fülembe, és simogatja az arcom. Kihasználja a legnagyobb adottságát, ám ez nem a legszebb viselkedés tőle. Legalább nem csalódtam. Semmit sem változott. - A vér arra kötelez, amihez hozzászoksz annak kapcsán. Sok teremtő nem foglalkozik a leszármazottaival, bár... nekem te vagy az egyetlen, aki életben is maradtál. A többi túl akaratszegény volt ahhoz, hogy megélje a napokat és éjszakákat. Vagy túl bosszantóak voltak, és én öltem meg őket - vigyorodtam el. Ezt az oldalamat is ismerte. Igazából tudott rólam mindent, amit kellett. Nem volt mit titkolnom előle.
Elégedett sóhajtással dőltem hátra. Úgy tűnt, letörtem a lelkesedését, a körülöttünk lévők pedig rájöttek, hogy végre az ingyen műsornak. - Szomorú történet - biggyesztettem le az ajkaimat, de nem volt őszinteség a gesztusban. - Úgy tűnik, nem is annyira erős az a kötelék, mint hinnék a testvérek - tettem még hozzá, mondván, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg.         
[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∞ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
∞ prima ballerina
Humor :
∞ depending on the mood



A poszt írója Ariel Nadine Breslin
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 27, 2016 12:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

what are you doing here?
ariel && michael

[You must be registered and logged in to see this image.]
Kíváncsian figyeltem őt, miközben néha szőketincseimmel szórakoztam. Ahhoz se voltam rest, hogy néha elkalandozzon a pillantásom, hiszen imádtam szórakozni és ahhoz megfelelő partit keresni. Vámpír voltam, így már attól se kellett túlzottan tartanom, hogy esetleg egyes afférokból gyerekem születne. Régebben azért sokkal jobban ügyeltem arra, hogy mit gondolnak rólam az emberek, nem férkőzhetett senki se csak  úgy a ruhám vagy éppen a bőröm alá, de azóta a világ és én is megváltoztam. Kár lenen tagadni, hogy a régi konfekciókat még mindig annyira imádnám. Szeretem a szabadságot, ahogyan azt is, hogy mennyire könnyedén tudom a legtöbb férfit az ujjaim közé csavarni egy-két apró trükk segítségével.
Felvontam a szemöldökömet kicsit, s egy apró nevetés is elhagyta az ajkaimat a szavaira. – Igazán? És én mégis mit tudnék még neked okozni? – kérdeztem tőle pimaszul, s leplezni se próbáltam azt, hogy kissé talán végig mértem ismét őt. A tűzzel játszani a legtöbb esetben a legjobb és én imádtam kísérteni a sorsomat. – Ha annyira zavar, akkor miért nem mondasz le róla? Biztosan akadna olyan boszorkány, aki örömmel venné el az erődet, vagy tévednék? – a kíváncsiság pedig ott ült a szemeimben, miközben a mosoly könnyedén bujkált ajkaim szélén. Nehezen tudom elhinni, hogy akkor átok lenne két dolgot is birtokolni. – Valóban? S mi is lenne az ok? A testvérem bosszantása, Michael? – talán vissza kellett volna fognom magam, de sose arról voltam híres, hogy kezes bárány lennék, még vele szemben se. Néha talán ez bosszantotta őt, vagy éppen szórakoztatta, magam sem tudom, hogy néha igazán nehéz volt megfejteni őt, vagyis inkább a legtöbb esetben.
Amikor a kezemet elkapja, akkor ártatlan arcot vágok és angyalian pislogok rá. – Csak nem félsz? – hajoltam egészen közel hozzá és úgy suttogtam a fülébe eme pár szót, miközben már mellette foglaltam helyet és a szabad kezemmel pofátlanul játszadoztam arcán. Mosolyogva figyeltem őt, s az se érdekelt, ha esetleg a kisebb jelenettel egy-két kíváncsi szempárt magunkra vontunk. Nem vagyok én se szemérmes, se szende szűz lányka. Majd az újabb kijelentésére ismét elnevetem magam alig hallhatóan. – Tudomásom szerint a vér nem kötelez semmire se, vagy tévednék? – fürkésző pillantásommal nem engedtem el őt, miközben kicsit benedvesítettem vöröslő ajkaimat. Biztos voltam abban, hogy sikerült megkísértenem őt ismét, hiszen nem ez lenne az első alkalom, hogy engednénk a kísértésnek. Semmi kötöttség, csak az ősök által is jól ismert állatias érzések és birtoklási vágyak voltak néha fellelhetőek közöttünk és meg kell hagyni, hogy hiába vén, azért érti a dolgát, amikor pedig meghallom a terelését, akkor lemondóan sóhajtok. – Te is aztán tudod, hogy miként olts el egy lángoló tűzet. – feleltem neki csöppet se kedvesen, úgy, mint egy éppen vérig sértett nő, aki bedurcázott. – Gondolhatod, hogy mennyire örült. Eléggé villámlátogatás volt. Eleinte azt hitte, hogy csak képzelődik, a többit meg már tudod, vagy tévednék? – pillantottam rá kíváncsian, hiszen sose becsültem le. Sok helyre elért a keze, még olyan helyekre is, ahova roppantmód nem kellett volna.


[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
◌ magamat
Tartózkodási hely :
◌ mystic falls



A poszt írója Michael Robert Keller
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 25, 2016 8:19 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

never say never, sweetheart
ariel && michael

[You must be registered and logged in to see this image.]
Hát igen. Voltak jó rigolyák és rossz rigolyák. Nekem általában az utóbbiból volt több, de nem sokak véleménye érdekelt ilyen téren. Sok ember azért élt ezen a világon, hogy az egész életét mások véleménye tegye ki. Nem sokan tudtak úgy határozni, mint én. Régen voltak nagy ostobaságaim, valószínűleg abból tanultam meg, hogy mit és hogyan kell csinálnom. És nem mondanám, hogy olyan rosszul tettem a dolgomat, csak éppen túl sok ellenséget gyűjtöttem, az pedig nem egy jó taktika, ha olyan életet él valaki, mint én. De ilyen modorral mégis miket kellett volna gyűjtenem? Barátokat? Az sosem volt erősségem. Előbb öltem meg őket, mint hogy visítani tudtak volna. Egyesek kegyetlennek mondanak... viszont szerintem egészen normális a viselkedésem. Persze ott a kérdés... mihez képest?
- Ó, a nagy Michaelnek a csalódáson kívül sok minden mást is lehet okozni - vontam egyet a vállamon, közben egy pimasz vigyort villantva felé, majd megemberelve magam, nagyot sóhajtottam. - De az, hogy ismét boszorkány legyél, miért is lenne jó bárkinek? Ha tehetném, én is lemondanék róla. Az efféle... kettősség... - köszörültem meg a tokromat. - ránk nézve a legveszélyesebb. Bár, téged nem gyakorta kellett féltenem az élettől. Nem véletlenül kaptad ezt ajádnékba tőlem - kacsintottam rá. Sosem próbáltam letagadni, hogy szándékos volt az a kis előadás. Először nem akartam életben hagyni. Főleg mikor hallottam a testvére lépteit az erdőben. Tudtam, hogy közeleg. Azt is tudtam, mit csinálnak az erdőben. Elsőszámú csapás volt elhitetni vele, hogy a drága húgi meghalt. Most pedig vámpír. Elgondolkodhat rajta, melyik a nagyobb probléma.
Hirtelen kaptam el a kezét, mikor a combomon simított végig. - Határozottan van jobb és szórakoztatóbb módja - vettem nagy levegőt, próbálva elrejteni azt, hogy sikerült pár másodperc alatt olyasmit csiholnia bennem, amit szívem szerint elrejtettem volna. Egyes esetekben jobb szerettem irányító lenni, nem pedig férfi. De egy ilyen nő... ki tudna ellenállni neki? - Az én vérem tett azzá, ami vagy. Tehát... tágabb értelemben értelmezhetjük úgy is, hogy az enyém vagy - vontam egyet a vállamon. A kettőnk közötti kapcsolat sosem volt több évődésnél, testi vonzalomnál, és most is kedvem támadt arra, hogy ilyesfajta szórakozásba kezdjek vele, végül próbáltam pár nyeléssel oldani a megfeszülő gyomromat. - Mit szólt hozzád a bátyus? Csak nem csalódott? - kérdeztem lebiggyesztett szájjal. Beszéd. Hátha eltűnnek a fejemben cikázó vad és mocskos gondolatok.      
[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∞ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
∞ prima ballerina
Humor :
∞ depending on the mood



A poszt írója Ariel Nadine Breslin
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 02, 2016 2:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

what are you doing here?
ariel && michael

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vannak olyan találkozások, vagy éppen személyek, amiket nem lehet elkerülni. Ilyen volt ő is.  Ha akartam volna, akkor se jött volna össze az, hogy fussunk egymásba. Talán most nem jöttem volna el, akkor nyerek pár napot, de az se kizárt, hogy csak pár órát és nem telt volna ennyire kedélyesen a csevegés. Amúgy is szeretek kockáztatni, de most részben a kíváncsiságom is nagyobb volt, így érthető, hogy most itt voltam és pontosan azzal beszélgettem, aki elszúrta az életemet, ugyanakkor a lehető legjobb irányba is terelte. Bár az is tény, hogy lehet jobban örült volna egy sokkal odaadóbb személyiségért, mint az enyém. De talán nem csak az örökkévalóságot kaptam meg tőle azon a napon, hanem a stílusának is egy röpke darabkáját. Curtist is ideje lenne újra meglátogatnom. Olyan jó volt a móka múltkori, meg vajon miként intézte el azt, hogy az oda lökött hulla miatt ne őt vádolják? Hmm, talán hamarabb kopogtatok majd be nála, mint azt sejtené. Még az se érdekelne, ha éppen egy barnácskával hemperegne az ágyban. Nem a tapintatosságomról vagyok híres mostanában. Amit akarok azt általában el is veszem, vagy teszek érte.
- Miért ne lenne? Talán csak rossz rigolyák közelébe sodrod magad. – jegyzem meg kissé szemtelenül, mintha nem is egy őskövülettel beszélnék, de nem hiszem, hogy túlzottan meglepné a stílusom, vagy éppen a hangvételem. Szerintem jó pár dolgot látott már, amit én tettem, ahogyan a viselkedésemet is láthatta. – Ohh, a nagy Michaelnek lehet csalódást okozni? Lám-lám mik ki nem derülnek. Amúgy meg nem tűnne el, hanem sokkal inkább kiegészülne, nem gondolod? – billentettem oldalra picit fejemet és mosolyogva néztem őt, majd pedig rendeltem magamnak süteményt. Ha már úgyis itt ragadtunk rövid időre, akkor az élvezeteket lehet halmozni is. Az újabb megszólalására elnevetem magamat, még annak ellenére is, hogy tudom nem viccel. Ő sose viccelne ilyennel és pontosan tudom, hogy képes lenne rá. – Azt hinné az ember, hogy inkább másképpen próbálnád meg kiverni a fejemből. Van sokkal szórakoztatóbb módja is, te is és én is élveznénk szerintem. – adom az ártatlant, de vélhetően pontosan tudja, hogy mire is gondolok. Sose voltam az, aki véka alá rejtené azt, hogy nem veti meg a földi örömöket. Sőt, nagyon is szereti élvezni. De hát ez csak nem akkora bűn. – Ami a tiéd… - ismétlem meg őt, kissé másképpen, de a lényeg ugyanaz. – Nem rémlik, hogy a tiéd lennék, vagy tévednék? – amúgy se voltam trófea, se olyan, akit csak úgy uralni vagy birtokolni lehetne. Könnyedén bújtam ki a cipőmből, majd pofátlannak a combján kezdtem egyre feljebb és feljebb siklani, ha csak meg nem állított benne.


[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
◌ magamat
Tartózkodási hely :
◌ mystic falls



A poszt írója Michael Robert Keller
Elküldésének ideje Szer. Jún. 01, 2016 8:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

never say never, sweetheart
ariel && michael

[You must be registered and logged in to see this image.]
Soha nem a bizalmam miatt kedveltek az emberek. Bár ez az elmélet már több sebből vérzett, elvégre engem aligha szívlelt bárki is. Megvolt a magam temperamentuma, a sajátos kis rigolyáim, amiktől nem tudtam szabadulni. Ezek általában hozzájárultak ahhoz, hogy elérjem, amit akarok, de volt, hogy kifejezetten hátrányt jelentettek abban, amit éppen akkor csináltam. Nem adtam sok lehetőséget az embereknek arra, hogy kiismerjenek, mert abból csak hátrányom származott volna. Ariel egy kivétel volt az életemben, már azzal, hogy átváltoztattam. Talán itt volt a buktató a dologban... nem azért tettem, mert annyira megsajnáltam, elvégre éppen abban a helyzetben semmi okom nem lett volna szánalmat tanúsítani irányába. Inkább a kalandvágy sugallta. Az, hogy vámpírrá tehetek egy amúgy ízig-vérig boszorkányvérrel megáldott nőt. Figyeltem már őt egy ideje, ahogyan a bátyját is. Ő volt a könnyebb eset, és nem csalódtam a bátyjában sem: az első pillanat után cserben hagyta a testvérét. Nem volt nehéz dolgom.
- Az új rigolyákban semmi izgalmas nincs - vontam egyet a vállamon, belekortyolva a kávéba. Fel kellett volna higítani valami kellemes töménnyel, mert a sima fekete már kezdett az agyamra menni. Bár ezt még szó szerint is érthette volna.
Letettem a csészét, majd ismét magamhoz láncoltam a tekintetét. - Nem, nem félek. Inkább... nagyon csalódott lennék, ha az, amit veled tettem, egyetlen pillanat alatt megszűnne létezni - közöltem vele a véleményemet. Vámpírrá tettem, de ha visszanyerné a hatalmát, és ismét biszorkány lenne, nagy csalódást okozna. Talán mert engem is akaratom ellenére varázsoltak ismét mágikus patkánnyá, miután annyi mindenen túlestem... - Ha az kellene, bezárnálak, míg észhez nem térsz. Nem mintha nem tudnád, hogy mi történik veled, ha hosszú ideig nem táplálkozol... - mosolyodtam el aztán ravaszkásan. Nem foglalkoztam mások érzéseivel, az sem hatna meg, ha elkezdene kiszáradni. Ha ennyi kellene ahhoz, hogy kicsit késleltessem az agymenését, hát... gondolkodás nélkül lakatolnám le. - Szeretem megtartani azt, ami az enyém - tettem aztán hozzá elbűvölő somolygással. Elég merész állítás volt, elvégre nem olyan nő volt, akit birtokolni lehetett.    
[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∞ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
∞ prima ballerina
Humor :
∞ depending on the mood



A poszt írója Ariel Nadine Breslin
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 27, 2016 9:54 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

what are you doing here?
ariel && michael

[You must be registered and logged in to see this image.]
Csöppet se örültem annak, hogy itt van, vagy talán mégis. Ő tett ilyenné, amiért egyszerre gyűlöltem őt és voltam hálás neki. Nem volt sose egyszerű a viszonyunk, nem voltam egyszerű eset, ahogyan ő se, de az elmúlt évszázadok alatt még sikerült a fejemet a nyakamon tartanom, így vagy én nem voltam túl bosszantó a szemében, míg mások szemében igen, vagy csak a vénség szíve talán irányomba kicsit megenyhült volna? Esetleg elnézőbb lett volna? Ez elég abszurd lett volna, de sajnos nem mindig láttam a fejébe, ahogyan azt se tudom mindig, hogy mi vezéreli őt. Ahhoz túl összetett és bonyolult, de majd idővel.
- Nem, nem olyannak ismerlek. – jegyzem meg könnyedén, majd szőke tincseimbe túrok, de egy pillanatra se veszem el róla a pillantásomat. Fogalmam sincs, hogy miben sántikál, de roppant mód úgy érzem, hogy nem véletlenül van itt. Valamit akar és ha nem kapja meg… nos, abba inkább jobb nem is belegondolni. – Pedig igazán haladhatnál a korral és szerezhetnél a vénségedre új rigolyákat. – pillantottam rá tündéri arccal, miközben a szavaim tele voltak iróniával és negédesen csendültek. Vannak olyan pillanatok, amikor tudok kedves lenni, míg máskor nem. Vele meg mindig olyan voltam, amit éppen kiváltott belőlem. Ennyire egyszerű volt ez a fajta képlet. Nem rántottam el a kezemet, meg se próbáltam, hiszen hiába dolog lett volna. Mosolyogva figyeltem őt, majd egy aprót vöröslő ajkamba haraptam, miközben a tejszínhabbal játszadozott.  – Látom, a madaraid még mindig szeretnek csicseregni. Ezért utaztál ennyit? Félsz, hogy hátat fordítanék neked, vagy attól, ha visszakapnám az erőmet, akkor ellened használnám? – kérdeztem tőle pimaszul, majd egy apró nevetés hagyta el az ajkaimat. – Miért olyan nehéz elhinni azt, hogy látni szerettem volna, még mielőtt fejét veszti egy őrült és zavaros kapcsolatban. – s picit még a vállaimat megrántottam. – Másrészt meg, ha ez lenne a célom, akkor mi lenne? Megállítasz? Miért kellene kitartanom amellett, amit te adtál, ha szinte árnyékban élsz? – kérdeztem tőle kíváncsian, majd másik kezemmel loptam újra a tejszínhabból, de most azt én ízleltem meg, ha csak nem akadályozott meg valahogyan benne. – Netán féltékeny lennél? Hiányoznék, hogy ha már egyáltalán nem szorulnék rád? – vontam fel a szemöldökömet kicsit, majd megráztam a fejemet. – Ezt nem hiszem, hiszen te képtelen vagy ezek közül bármelyikre is vagy csak jól titkoltad eddig? – lehet óvatosabban kellene bánnom a szavaimmal, de pontosan tudja, hogy sose voltam vele szemben az, ahogyan azt is tudom, hogy nem olyan ostoba, hogy nyilvános helyen fesztivált rendezzen, így nincs miért félnem…


[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
◌ magamat
Tartózkodási hely :
◌ mystic falls



A poszt írója Michael Robert Keller
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 19, 2016 7:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

never say never, sweetheart
ariel && michael

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mindig nehezen találtam meg azt a bizonyos helyet. Voltak próbálkozásaim, de leginkább kudarcokra ítéltem saját magam. Ez egyszerre volt csalódás és bosszantó. Márpedig nem volt jó, ha bosszantva keltem fel, vagy éppen feküdtem le. Kevesen engedték meg maguknak azt a luxust, hogy megpróbáljanak felhúzni, hisz az én ajándékom nem egy szép kis karóra volt, hanem a jeges, kíméletlen halál. Annyira nehezen tudtam uralni azt a mélységes szörnyeteget, amely ott lakozott bennem. Időközönként próbáltam kiélni magam, ennek az eredménye volt Ariel is. A legjobb időpontot választottam ki arra, hogy olynaná tegyem, mint amilyen annak idején én is votlam - félig-meddig. Az ő vére egyelőre még tiszta vámpíri vér volt, annak ellenére, hogy mikor ilyenné tettem, boszorkány vér folydogált az ereiben. Csak bíztam abban, hogy nem az a célja, amire gondoltam. Megvoltak a forrásaim. Tudtam a lépéseiről, arról, hogy mikor merre vitte az út. És ez a célállomás cseppet sem tetszett, nem volt ínyemre.
- Úgy ismersz engem, mint aki könnyedén változik? - kérdeztem kíváncsian. Tényéeg érdekelt, hiszen mások véleménye az, amely néha mérvadó tud lenni. És ha a véleményük nem egyezik az én elképzelésemmel, hát tudom, hogy vagy letértem az általam helyesnek vélt útról, vagy ők tévednek. Mindkét eshetőségnek utána szoktam járni, még ha nem is túl kíméletesen.
Elkaptam a kezét, ahogy felém nyújtotta, de nem szakítottam el tőle a tekintetem. Mindvégig a szemeit figyeltem, miközben lenyaltam ujjáról a finom tejszínhabot, de kezét még utána sem engedtem. - Úgy hallottam, hogy a bátyád is itt időzik. És arra asszociáltam, hogy a drága kis Ariel... esetleg készül lemondani valamiről, amivel én ajándékoztam meg - mosolyodtam el negédesen, de a kezét még mindig nem engedtem. Csak bíztam abban, hogy nem akar ismét boszorkánnyá válni, és hogy ezért jött a bátyja után. Az kissé szíven szúrna.     
[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∞ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
∞ prima ballerina
Humor :
∞ depending on the mood



A poszt írója Ariel Nadine Breslin
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 28, 2016 5:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

what are you doing here?
ariel && michael

[You must be registered and logged in to see this image.]
Csak tudnám, hogy mi van ebben az istenverte városban, amiért a múltnak és jelennek állandóan itt kell találkoznia. Nem vagyok szent, szerintem már bérelt helyem van a pokolban, de a bátyám után most még ő is itt volt. Nem értettem, hogy mit is keres pontosan itt, de kötve hiszem, hogy az elveszett báránykája miatt lenne itt, így nem is túlzottan akartam beleélni magam. De az már sokkal inkább bosszantott, hogy tudta azt, hogy itt vagyok. Csak tudnám, hogy ki csiripelte el neki, mert szívesen megszeretgetném a torkát.
Hanyagul ülök le, miközben leveszem a dzsekimet, majd pár másodperccel később megízlelem a kávéjának is a habját. Nem kértem, hiszen nem terveztem azt, hogy sokáig maradok, meg amúgy is abban semmi poén. Ebben viszont annál inkább, hiszen mindig is imádtam feszegetni a határokat és ez mára se hagyott alább. Egyesek szerint csak szeretem a halál angyalát megkísérteni, de szerintem szó sincs erről. Egyszerűen csak néha túl merész vagyok, ami egyesek szemében már egyelő az ostobasággal.
- Az emberek változnak és ki tudja, talán téged is megcsapott a változás szele. – szólalok meg egy apró mosoly keretében. – Csak követtem egy vénség elhagyott bűnjeleit. – pillantottam rá ártatlanul, hiszen nem ez volt az igazság, de ezt is megtanultam tőle, hogy miként ne mondjuk ki egyből az igazságot. Majd egy újabb adag hab landolt az ujjaimon, majd pedig hamarosan el is tűnt a számban, végül pedig körbe pillantottam a helységben. – Miért hívtál ide, vagy még ez is titok? – kíváncsiskodtam tovább, majd az ujjam megint eltűnt a fehérségben, de most már nem húztam el, hanem felé nyújtottam játékosan, hogy vajon elfogadja-e eme „csíntalan” tettet, vagy nem. Lehet a teremtménye voltam, de pontosan tudta, hogy nem vagyok egy tündéri alkat. Szeretek másokat bűnre csábítani, vagy éppen megrontani.


[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Keresem :
◌ magamat
Tartózkodási hely :
◌ mystic falls



A poszt írója Michael Robert Keller
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 26, 2016 6:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

never say never, sweetheart
ariel && michael

[You must be registered and logged in to see this image.]
Jó pár éve nem ismertem barátságot, hitet és családot. Ezek olyan fogalmak voltak, amik nem vegyülhetnek egy bérgyilkos életébe. Még hogy nincs az a pénz, amiért cserbenhagyunk egy barátot... dehogynem. Főleg ha bérgyilkosok vagyunk. Az életemben elég látványosan váltakoznak a színek, hol fekete minden, hol fehér. Egykori barátom vitt bele némi színt, s én amikor éppen nem tündököltem attól, hogy szerencsés vagyok. Vonzottam a szerencsétlenséget, amely segítségével bebizonyosodott hogy apámnak valamennyire igaza volt velem kapcsolatban. Csak egy hülye selejt maradok egész életemben. De az öreg megcseszheti, mert tévedett. Ennyit a kettőnk történetéről, ő sose becsülte meg egyetlen fiát, csak azért mert farokkal született, nem úgy mint a drágalátos nővérem. Isten nyugosztolja. Nem élte meg a huszat, erről gondoskodtam. Ő aztán olyan tökéletes volt, hogy nyalni kell a talpa nyomát is. Ezek után már nem is kellett meglepődni azon, én miért lettem ennyire rögeszmés szörnyeteg. Egyetlen nő köré építettem mindent, mert azt gondoltam, hogy ez így rendjén lehet. Számomra rendben is van. Az más kérdés, hogy nem tudják elfogadni.
- Foglalj csak helyet. - mondtam, mikor közelebb ért, de rögtön beszédbe is kezdett, és azelőtt lopott a habomból, hogy belekortyoltam a volna a kávébe. Mit kellett volna tennem? Ez volt a célom. Utáltam egyedül kávézni. - Olyannak ismersz, mint aki nyíltan elmondja, miért is jött ide? - kérdeztem felvont szemöldökkel. - Te mit keresel ebben az istenverte városban? - Kíváncsi voltam, milyen óriási véletlen kell ahhioz, hogy egyazon városban kössünk ki ennyi év után.
[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Vissza az elejére Go down
 

Cafe Pub

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Cafe Galerie

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3