Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Okt. 02, 2015 8:58 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Armand
Gondolataimba merülve állok a lágy alkonyi fényben fürdő temetőben. Arcomon a fájdalom, az érthetetlen veszteség felett érzett gyász kölcsönöz keserű kifejezést. Már órák óta a sírkő előtt szobrozok, s rezzenéstelen tekintettel nézem a rávésett nevet és évszámokat. Sasha.
-Boldog életed volt?- kérdezem halkan a hosszú hallgatástól kissé rekedten -Találtál magadnak valakit, aki elvitt táncolni?- arcom továbbra is komor marad, szerettem volna még egy kis időt vele tölteni, mégis úgy érzem ideje eltűnnöm. Lemondóan sóhajtok leheletnyi éllel hangomban, majd elfordulok tőle. Szükségem van egy italra.
***

Egy rémesen zsúfoltnak tűnő Pub előtt fékezek le, és két terepjáró közé préselem be magam. Miközben elhaladok a motorháztető mellett, megtorpanva veszem tudomásul, hogy a hátsókirakaton keresztül bepillantást nyerhetek a vendég-kínálatra. Tekintetem röpke másodpercek alatt végig szalad a termen. És elnyíló ajkakkal veszem tudomásul, hogy odabenn ül valaki, akit ismerek. Nem személyesen, ó, közel sem élénk a kapcsolatunk. Elgondolkozva tanulmányozom arcát, pontosan tudom, hogy a kemény arcvonalak milyen torz lelket öltöztettek fel. Gerincemen érzem a felkúszó, bizsergető érzést. Zabos, dühös vagyok és legszívesebben torkon ragadva rántanám ki helyéről, de nem tehetem. A szemtanúk sokasága megriasztja haragom.
Átlépem küszöbét a mocsoknak és átható pillantással tekintek a démonra. Arcomon enyhe sértődöttség bujkál, ahogy megközelítem az egyetlen szabad helyet a teremben, le sem véve róla tekintetem. Valószínűnek tartom, hogy fogalma sincs arról, hogy ki vagyok, ahogy azt is pontosan tudom, hogy gyakorlatilag erősebb nálam. Nem számít.
-Szabad?-  érdeklődök gúnyosan, ahogy vékony, puha bőrbe bújt ujjaim átölelik a szék háttámláját finoman kihúzva ezzel azt.

▲music: .You.▲Armand&Natasha▲Note:Remélem megfelel.  Embarassed

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Keresem :
H E R majesty



A poszt írója Armand Hawthorne
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 01, 2015 8:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Natasha && Armand
yes, i killed your sister. and i enjoyed it

[You must be registered and logged in to see this image.]
 Lehunytam a szemem, miközben Mozart egy szinfóniája töltötte be a helyiséget. A dallam úgy szállt, mintha a szél hordozta volna magával, s tudtam, egyedül vagyok, mégis a dallam hatására mintha egy múltszázadi bál kelt volna életre körülöttem. Álltam a mosdókagyló felett, egy késről takarítottam le a vért. Lassan, apró mozdulatokkal, minden egyes DNS-t eltávolítva. Nem Ő volt az első. És nem is ő lesz az utolsó. Túl nagy örömet okozott az, ahogyan az élet megszűnt a tekintetekben. S erről a titkos életről senki nem tud, senkinekm ég csak sejtése sincsen arról, hogy mi az az élet, amiben benne vagyok, s amit szeretek műveéni azokkal a nőkkel, a fiatal kislányokkal, életerős férfiakkal... számomra nem szükséges kitépni a szívet s jól megszorongatni, hogy így érezzem az életüket a kezemben. Saját módszereim vannak, lényegében saját kézjegyem, de olyan gyilkos vagyok, akit sosem fog elkapni rendőrség.
Letisztítottam a kezem. Fél óra múlva már egy kis kávézóban üldögéltem, a gőzölgő kávét fújogattam, hogy ne égesse szét a szám belsejét, s ravasz mosoly időzött arcomon, mintha tudnám, hogy pár percen belül valami mocskosság fog történni. Nem volt hatodik érzékem, sosem gyakorottam efféle képességeket, s nem is volt rá túlzottan szükségem ahhoz, hogy megértessem magam az emberekkel. Azok közé tartozom, akiknek minden az arcára van írva, és ez valamilyen úton és módon de adottság. Ahogyan a színészi képességeim sem hanyagolhatóak el csak úgy.
A vörös hajú nőt rögtön kiszúrtam. Elég látványos jelenségnek bizonyult, főleg azért, mert tudtam, hogy láttam már valahol. Talán egy... képen? Az arcának furcsa rezdülései nem tűntek túl ismerősnek, még sosem láttam mozogni az ajkakat, a szemeket pislogva főleg nem. Igen, egy képen láttam.
Lehunytam a szemem, és elidőztem a múltban, észre sem véve, hogy dugig van a hely, és a velem szemben lévő szék az egyetlen üres a helyiségben. Már emlékeztem. A lány tárcájában volt egy családi kép. A halála különösen kegyetlen volt, akkor hagyott el a feleségem. Ő sem az első volt. De mégis a pályafutásom csúcspontja, egy alkotás, valódi műremek. Vétek volt nem kiállítani az élettelen testet egy múzeumban.
És tudtam. Várnom kell. Velem szemben fog leülni.  


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Keresem :
● i've found everyone i want
Tartózkodási hely :
● always next to ebony
Hobbi & foglalkozás :
● i'm interested in science



A poszt írója Chantele A. Roux
Elküldésének ideje Csüt. Szept. 24, 2015 9:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

SZABAD JÁTÉKTÉR

Mila&Lexi
lezárva!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 20, 2015 11:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Lexi&Milena
Who Are You?
☄ Sara Hickman - Mad World ☄
©

Az agyam egy része nem dolgozta fel, hogy kinek az oldalán igyekeztem. A dolog, ami csábított benne épp annyira taszított is. Féltem tőle. Féltem attól, amit tehet velem. Látszott rajta a kétségbeesett düh, a zabolátlan vadság. Azt kívántam bár én is rendelkeznék hasonló sötét aurával, ám be kellett látnom, hogy esélytelen. Én mindig is rózsaszín, vagy narancssárga maradok. Az, hogy kényelmetlenül éreztem magam, betudható volt annak is, hogy rendkívül gyorsan szoktam vissza az életbe. A vadász-ösztön csillapítása nehezebben ment, mint gondoltam. És a nő csillogó íriszei ezt nehezítették. Ahogy rám pillantott, ahogy elválaszthatatlanul találkozott tekintetünk, megértettem. Sosem leszek képes teljesen ártatlan és csíntalan maradni.
Fürkészve figyelem, ahogy előre dől és szavalni kezd. Stefan jó híre, az általános információ a kisebbik Salvatore-ról ezúttal megelőzi őt. Szünetet tart így elpillantok a pult felé, ám folytatására vissza vonja magára figyelmem. Váll vonása és szavai kereszteződése felélesztik bennem kíváncsiságom. Bár jól tudom, hogy ez mivel jár. -  Először is...  - köhintek  -  Stefan egy picit több annál, mint aminek leírtad.  - grimaszolok orrom alig felhúzva, majd folytatom  -  Damon. Ő a választottad?    -  próbálok vissza tartani egy mélyről jövő nevetést  -  Akkor úgy vélem rossz pasira fáj a fogad. Az ő szíve ugyanis rég foglalt.  - vonok vállat lenyugodva hátravetve lapockáim a háttámlának  -  Meg is ölt a féreg, de sikerült visszatérnem. Ez még nekem is új.  - bólogatok alig észrevehetően, végül ujjaimmal apró köröket írva az asztalra.
Valamiért olyan érzésem támad, hogy a feltámadás hozta hozzám, ám nem szolgálhatok sok infóval.  -  Ha az életbe térésemről akarsz érdeklődni, ajánlom Bonnie Bennett-et.  - kacsintok, végül a lapra révedek, hogy válasszak valamit. Bizarr nő, de igazán szimpatikus és izgalmas, azok ellenére, amiket feléleszt bennem.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
my lost insane mind ♃

Tartózkodási hely :
mystic falls ♃
Hobbi & foglalkozás :
hahaha, you kidding? ♃
Humor :
dirty ♃



A poszt írója Mila Tawn-Holloway
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 18, 2015 4:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Lexi & Milena


[You must be registered and logged in to see this image.]
Sosem ástam magam túl mélyre egyes esetekben, tekintve, hogy nem érdekeltek a részletek. Én voltam az a vámpír, akit világéletében hidegen hagyott a rossz idő, a poroskodó könyvek és az, hogy nincs állandó lakhelye. Sosem érdekelt az, hogy nincs igazi családom... mégis, miért annyira nagy szám ez az egész? Ráadásul kezdek büszke lenni a társadalomra, végre rájöttek a nők, hogy ők nem holmi rabszolgák vagy málhás szamarak, akik mindent el fognak cipelni a saját hátukon, míg a férfiak munka címszó alatt szeretőket halmoznak. TAlán csak az én tapasztalataim túl keservesek ezen a téren, tekintve, hogy egy férfi miatt váltam annak idején vámpírrá... szinte könyörögtem Tatiának, hogy öljön meg... de ő új életet adott a halállal. Milyen régen láttam a barátnőmet... már bevallani is szégyen volna, hogy teljesen megfeledkeztem néhány apróságrtól, ami viszont töretlenül fontos. Mióta Maxfield vírusa beépült az agyamban, próbáltam a lehető legjobban elkerülni minden létező vámpírt, kivéve azokat, akik szinte szánt szándékkal kínálták fel magukat nekem vacsorára.
Elégedetten dőltem hátra. Végre elvonta a figyelmemet arról, hogy áhítozom a vére után. Tökéletes! - Nos, Stefan Salvatore-t mindenki ismeri... a férfi, aki minden miatt bűntudatot érez, és ha mégis nagy hibát követ el, kikapcsol. Sajnálom, ha ez a te műved, nem akarom szidni - vigyorodtam el végül, majd rögtön előrrébb is dőltem, hogy tudja, még nem fejeztem be a szövegelést. - Igazából annak a férfinak az öccse, akire régóta fenem a fogamat. És ismered a férfiakat, néha annyit tudnak beszélni... és ha beszélnek, olyasmit is mondanak, ami bosszantja őket - vontam egyet a vállamon. - Szóval, valahová ide tehető vissza, hogy megismertem őt. De rólad azt hittem, hogy te már halott vagy... méghozzá Damon által. Vagy lemaradtam valamiről? - kíváncsiskodtam. Vámpír volt, mikor elvileg meghalt. És jó lenne tudni arról, vajon miként játszható ki a halál. Mert ezek szerint lehetséges. Bár... itt már minden lehetséges.

[You must be registered and logged in to see this link.] ZENE: Running Up That Hill |
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 15, 2015 9:47 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Lexi&Milena
Who Are You?
☄ Sara Hickman - Mad World ☄
©
Hiába ösztökéltem magam arra, hogy bizalom-bizalom-bizalom, volt valami ebben a nőben, ami megrémített. Nem voltam soha igazán az az ijedős típus, azt inkább ráhagytam a tanítványokra, akik tőlem tanulták meg, hogyan csillapítsák a szomjúságukat. De, visszatérve a halálból, már tudom milyen az és nem szívesen vándorolnék vissza a fénybe, amíg ez megelőzhető. És jobb ismerni, az ellenséget. Így inkább a kávézó nyugodt, kellemes hangulata mellett döntöttem, ő pedig szívélyesen elfogadta a meghívást, ami titkon pluszpontot jelent. Ha nagyon hangulatba jövünk, még egy pitekülönlegességet is kipróbálhatunk. Miért is ne. Mi sem mutatná jobban, hogy komfortosan mozgok nőies magányomban, mint a jól informált süteményes pult ismeretterjesztése. Lassan egyébként is, ez az a kor, amikor komolyan kellene vennem az örökléttel járó elvárásokat az excentricitás irányában.
Miközben beérünk, megcsapnak az ismerős illatok. Fahéj, reszelt alma, mintha még gyömbért is éreznék, de nem tenném tűzbe a kezem.
Közvetlen, hétköznapi kérdés hangzik el tőlem irányába és boldogan veszem tudomásul, hogy hajlandó válaszolni rá. Egy apró bólintással jelzem, hogy tudomásul vettem. Kiakartam kérni a rendelést, de ő céltudatosan az ülőhely felé vette az irányt, ezért követni kezdtem.
-  Oké.  - nyögöm halkan, majd indulok az irányba. Talán jóvágású lesz a pincér és gyönyörködhetek benne, miközben próbálom felfedni a sötétbe burkolózó hölgyemény valódi szándékait. Hirtelen megtorpan és felém fordul, ám ez semmi ahhoz képest, ami elhagyja a száját. Tehát engem már csak így emlegetnek? "Stefan Lexije?" -  Ez kicsit erős becenév, de igen. Én volnék.  - bármit tett is az a lökött, vállalom érte a felelősséget. Elhaladok mellette az ülőalkalmatosság felé, majd könnyedén elhelyezkedem, mintha nem is hallanám, amit Stefan-ról mond. - Meg van a közös téma. Alakul.  - intek a pincérnek, miközben kényelembe helyezem magam -  Honnan ismered őt?  - kíváncsian pillantok rá egy bátorító mosollyal.
Nem veszem magamra az őt ért sértegetéseket, mert tudomásomban van, hogy rengeteg természetfeletti van rossz véleménnyel róla.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
my lost insane mind ♃

Tartózkodási hely :
mystic falls ♃
Hobbi & foglalkozás :
hahaha, you kidding? ♃
Humor :
dirty ♃



A poszt írója Mila Tawn-Holloway
Elküldésének ideje Vas. Május 24, 2015 4:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

<--- Üzletsor

Lexi & Milena


[You must be registered and logged in to see this image.]
Megpróbáltam nem arra figyelni, hogyan is áramlik a vér a testében. Az egészben az volt a legrettenetesebb, hogy míg az embervérrel egy ideig elvoltam, és nem volt szükség felesleges mészárlásra, a vámpírvérből sosem elég. Egyáltalán nem tudom, hogy ez Maxfield vírusa miatt van-e, vagy... áh, minden bizonnyal azért van! Egy ideig csillapít, de nem hosszú ideig. Amíg Franciaországban bújkáltam, körülbelül több tucat vámpírt öltem meg, szinte teljesen kiszipolyozva őket. Beteges vagy sem, mindez megtörtént, de embereket ilyen iramban például sosem irtottam. Legalábbis éhség miatt nem. Az esetek nagy részében inkább unatkoztam, azért végeztem velük. Egy kis harapás az egyik oldalra, törés a másik oldalról, és kész is.
Egyáltalán nem nyújt vigaszt az, hogy ilyen kifejezéstelen arccal fejezi ki örömét, azonban be kell látnom, hogy ha én magam először találkozom valakivel, legyen az akár a teremtő Isten is, hát nem érdekel. Udvariatlan vagyok, túlontúl kegyetlen, és mi több, morcos. Mintha sosem tudnék eleget pihenni, egy zsémbes kis sárkány vagyok, ráadásképpen még orosz is, úgyhogy félnek tőlem az emberek, ha meghallják. Látszódik is rajtam.
- Cukorral - válaszoltam, majd besétálva abba a közelebbi kis kávézóba, a koffein illata végre elnyomta vérének üde illatát, és elmosolyodtam. Kitűztem egy célt magam elé... ülőhely szempontjából is, és rögtön arra is vettem az irányt. - Inkább foglaljunk helyet - böktem a fejemmel, majd hirtelen kapcsoltam. Bemutatkozott az imént... Lexi. - Várj! Te Stefan Salvatore Lexi-je vagy, ugye? - torpantam meg, majd felé fordulva vártam válaszát. - Ő aztán egy... igazán elbaltázott vámpír, már megbocsáss - ráztam a fejem hitetlen arckifejezéssel.

[You must be registered and logged in to see this link.] ZENE: Running Up That Hill |
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 15, 2015 2:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




to Ew <3

Megütközve kaptam szemem az asztallapra. Azt állítja, hogy ismer. Ismerne? Nem ismer. Miért hazudik? Körmöm a fából ácsolt szék peremét kaparta olyan dühösen, mintha magának akarná az egészet. Találkoztunk volna már? Bizonyosan. Beszéltünk? Keveset, s többnyire ő. Csináltunk baromságokat? Sajnos. Ez még akkor sem jelenti azt, hogy ismer. Senki sem ismer! Főleg ő nem. Nem tetszik ez nekem. A víz kivert, s három szabályos csíkban szaladt végig halántékomon. Gyomrom összeszaladt, és megrökönyödve kerestem a kiutat. Fecseg velem? Miért? Miért jött ide? Megragadtam a boros poharamat, de azzal a lendülettel úgy megbillentettem, hogy összemázolta a blúzomat. - Elnézést - motyogtam zavartan, és kitántorodtam a mosdóba. Éreztem, ahogy kicsúszik a lábam alól a talaj, és tudtam, csúnya dolgok történnének, ha most elengedném magam. Kivágtam az ujjlenyomatos ajtószárnyat és legyűrve a tumultust sajátítottam ki magamnak egy szűk, szelíden mocskos fülkét. Lekuporodtam a csésze elé, a hideg, márványozott csempére. Egy csődtömeg vagy. Egy szerencsétlen. Egy káosz. Egy káosz ezen az istenverte golyóbison! Vártam, hogy megüresedjen a hely, hogy egyedül legyek, de az az utolsó buksza annyit pepecselte magát a tükör előtt, hogy kénytelen-kelletlen idegemben nekirontottam és kitekertem a nyakát. Elhasalt a padlón. Kikészültem. Végtagjaim remegtek, ajkam lekonyult, szemem nedvesedett. Meghalt.
Percek teltek el, és már magam sem tudom, hogy fértem ki azon a tenyérnyi ablakon, de talpam már az avart verte. Csak haza akartam érni.
१ Megjegyzés: Köszönöm a játékot! Very Happy Sajnálom, hogy így lezártam, de Clarissának muszáj volt besokallnia. Legközelebb találkozunk :$ १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 28, 2015 8:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




To Clarissa

Sokáig töprengtem, hogy vajon milyen ürüggyel tévedhetett ide? Milyen ígért fuvallat térítette be épp ebbe a kávézóba? S vajon mennyi ideig hagyta, hogy bujkálása vadóc szabadságát felzabálja? Valami történt. Biztos hogy történt, hiszen a szemein keresztül érződik a bohém és önfejű életérzésének hiánya. Belsőleg is más formát öltött. Egy eddig idegen, tapasztalt nő szerepét öltötte magára, a tartásával, erőltetett hangszínével és mimikájával. Valami bizonyosan megváltozott. Egy ilyen egyedi viselkedési normát csak egy fájdalmas lelki trauma formálhat ellentétes irányba. Mi történt az én jól ismert, csintalan bajkeverő Clarissámmal?
- Egyedi, ezt aláírom...de valami nem illik teljesen a képbe. Ha nem ismernélek, még azt hinném tréfából keltenél bennem kételyt. - felelem, miközben az intenzív vöröses színben ázó, fél édes boros poharat a számhoz emelem. Újból rávetem pillantásomat, mintha a külső tényezőiből előbb értesülnék a válaszadásáról. Ismerem annyira Clarissát, hogy tudjam milyen testbeszédi hibákat követ el, mikor hazugságba kezd. Legelső árulkodó jel, mikor az óramutató irányában megegyezően megcsavarja az orrát, majd a lábait keresztbe veti. Utána jön az a kényesen magas hangszín, amit egy feslett mosoly kísér. Reméltem, hogy újbóli találkozásunk alkalmával nem nyúl ilyen kibújó taktikákhoz. Megfigyelési készségem mozzanatról-mozzanatra végig kísérte őt, mikor még nagy példaképben tartottam hihetetlen bátorságát és önbizalmát. Mai napig csodálom határozott szellemét. Főleg a közös kalamajkánk megtörténte után.
- A szüleim rigolyái üldöztek ide... - iszok bele tartalmasabban a poharamba. Még régebben, alaposan belevezettem családi hátterem rejtelmeibe, így hát nem igen volt min törni a számat előtte. - ...hiszen te is ismered őket, hogy milyen kiállhatatlanok. - fejtem ki velős szószámmal a történet, miután újból beleiszok a félig hiányos üvegpoharamba. Hiába, az ilyen jellegű beszédtémákban, józan válaszadással nem lehet lecsillapítani az érdeklődést. Az emlékezés másodperceiben szökik fel szemöldököm, idézve a magam fájdalmas gyermekkorát és szívtelen bánásmódját.
- Tehát ésszerű kiút csak a költözésben lehetett...így most egyetlen beszédpartnert egy koszos, nyávogógépben lelem. - a kijelentést keserű, ugyan ironikus mosoly követ. Nem tudom eldönteni, hogy inkább szánalmat keltő vagy hatalmas mérföldkő a meghozott döntésem. Persze, a gondtalan családi-fészektől nehéz megválnia az ember fiának. Én azonban már pubertáskoromban a fészek elhagyásába temettem gondolataimat. Ilyen a megszokott családi krízis ha valaki félvér egyénként születik.

१ Megjegyzés: túl szadista voltam, elismerem  Rolling Eyes  १  Zene: If We Ever Meet Again
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 15, 2015 7:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




to Ew <3


Ahogy a meglepetés maga alá gyűrte gyanakvó tekintetét - maga sem hitt a szemének, az én aggódásom úgy fátyolosodott el. Annak ellenére, hogy a gombóc megülte torkomat, egy régi láz söpört végig elmémben, egy elfelejtett vadóc hangján szóltam fel, s egy szabadságot kiáltó, kalandra éhes csillogásba költözött tekintet vált ékszeremmé. Mindezt ő váltotta ki, a magával hozott emlékekkel. - Nézz rám, Ew. Az egyetlen és megmásíthatatlan - tárom szét karom, vigyorom kísér. A pincér megérkezett a megkésett italommal, én pedig egy zavart intéssel hessegettem tova. Bor, a bor jobb lesz. - Itt lakom - Zárom rövidre. - De téged határozottan nem láttalak még errefelé! - bököm meg vállát mutatóujjammal azzal a célzattal, hogy a sovány válaszomról rá terelődjön a szó. - Csak nem valami bajba keveredtél, ami eddig üldözött?


१ Megjegyzés १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 08, 2015 1:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




To Clarissa

Nem tudom higgyek e a szememnek. Pedig ésszerűen azt kellene tennem. Azért mégis megkísérlem levakarni magamról a sötétítő napszemüveget, hátha akkor jobb fényben tűnik fel rég elfelednek hitt arcvonásai. Tükrözve mozdulataimat, ő róla is lekerül ez a hihetetlenül leplező maszk...és valóban ő az! Egy időben nevetnék föl és panaszoló sóhajt eresztenék ki a szám közül. Ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ne ismerjem meg ifjú éveim megtestesítő rossz kislányát?
- Clary...tényleg te vagy az? - utólag, csodálattal telítődött ábrázattal kérdem, ahogy tetőtől-talpig végig mérem. Szóval ilyen hatást gyakorolt volna az öregedés arra a fiatal bajkeverő spinire? Hát meg kell, hogy mondjam, neki az évek szemlátomást nem okoztak olyan kinézetbeli különbséget! Sőt...inkább nőiesebbre kovácsolták, az ártatlan kislány küllemet. Levegőt vennem már nem volt olyan ütemes mint az előzőkben...valljuk be, ténylegesen meglepett a váratlan feltűnésével.
Mégmielőtt bele indítottam volna őt a "hogy kerülsz ide?" szlogenű beszédembe, jóval előtte, magamhoz követeltem a pincérnőt.
- Két pohár vörös bort, legyen szíves! - az utasítást rögtön felvezettem. A legjobb módon értésére szerettem volna adni, hogy ezt pillanatot meg kell ünnepelni. Meglepetésszerű találkozásunkat ennyivel muszáj kifejezni. Egy pillanatra magam elé meredtem, majd lassan végül felemeltem a tekintetem a jellegzetes gesztenye-barna szemeibe.
- Minek köszönhető ez a rendkívüli látogatás? - sikerül végre furdaló kérdésemet feltennem neki, mialatt a kért italok kiérkeznek az asztalra. Természetesen az örömöm szívből jövő mosoly kísért...valahol azonban, a józan eszem azt a mondat sugallta: "milyen célból került elő ilyen nem várt módon?"

१ Megjegyzés: (; १ Words: közepes १ Zene: Somethin' Bad
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 04, 2015 10:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




to Ew <3


A pincér megváratott. Az óra ketyegett. A csend beállt. Talpam szakadatlanul járt az asztallap alatt, kezem a terítőt gyűrte, de a percek olyan komótosan közlekedtek, mintha tudták volna, valami van a levegőben, velemi közeledik, hevül, izzik és robban. Ez a gondolatsor vert tábort elmémben, és ott pedzegette kíméletlenül azt a kurta fonalat, ami az összekötő elemet képezte épség és sérülékenység között. Ez tartott egyben, s amint a rugalmasság alább hagyott, én úgy törtem meg.  Mi lesz már? Meddig tart összedobni egy kis meleg italt? Dolgozik itt valaki?  A fenébe is! A súlyos levegő megtapadt tüdőmbe, és megrekedt légcsövembe. Élveznem kellene ezt? Kiakaszt! A gyomrom görcsbe rándult, és ahogy gyűlt bennem a feszültség, éreztem, ahogy ínyem belesajdul, szemfogam pedig kijjebb húzódik. Aggodalmam okot talált magának, Ew egy pillanat múlva a szemközti széken találta magát, kérdőre vont, én pedig köpni-nyelni nem tudtam. Hátrahőköltem, kezemet rögtön ölembe rántottam. A pillantnyi megszeppenésből nehezen találtam kiutat. Clary! Úgy bebugyoláltad magad, hogy fel sem ismert volna, ha nem intesz neki. Lehetetlen alak vagy. Szavak helyett lefejtettem magamról a szemüveget. - Meg sem ismersz, Ew? - húzom félmosolyra ajkam. Mitől félsz, Clary? Már megint mitől?
१ Megjegyzés १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 02, 2015 3:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Clarissa & Ewan
Ez a napirendbe ütemezett kis unaloműzés, kezd sokkal figyelemfelkeltőbb körökben mozogni. Talán ezt a tévképzetet az is megerősíti, hogy emberek között gyakoribb az olyasfajta a történés, amit a legképzettebb, élethűségre törekedő szappanopera sem tudna átadni. Mind olyan abszolút cselekmények, melyek hétköznapinak vannak elkönyvelve. Az ablakon keresztül megnyílt világ, egy vérbeli színdarabi előadás. A bent zajló történések sem marad figyelmen kívül. Fejemet megfontolt mozdulat sorból körül forgatom a közepesen telt-házas helységben. Sehol egy aggasztóan szögre ékelt: "ne dohányozz a képembe" jelző tábla. S ahogy látom, ott valahol a sarokban még a dohányfüst csóvája is láthatóan kivehető. Ezek szerint nem ártok semmilyen egészségileg alultáplált léleknek azzal, ha most egy slukkot elszívok időszerű egykedvűségemből. Tradicionális képkockaként gördül le, ahogy zsebemből előkészítem a gyújtásra szánt cigarettát. De az ilyen eseményre szánt hamuzót, nem lelem kéz közelben. Egy másik helyen azonban érintetlenül díszeleg. Térdeimet megfeszítve készülnék megemelkedni az asztaltól, de frontálisan ért üdvözlés állítja meg bennem a cselekménysort. Egy széles, kosztüm kalap, és egy tekintett mustráló óriás szemfedő. Egy meglepetésszerű gesztus, egy kivehetetlen ábrázatú spinétől. Most kedvbéli viccelődésnek szánta ezt jelentéktelen köszöntést, vagy én vagyok látás sérült hogy nem észlelem ki integetett a szemüveg mögül? Ráadásul messzebb van ahhoz, hogy valami sajátos stílusjegyet elkülönítsek rajta. Értelemszerűen annál az asztál foglal-helyet, amit nem sok híján a hamuzóért majd bezsebeltem. Naná! És még ismernem is kellene? Jézusom...hízelgőnek kéne hogy vegyem, - hát egyértelműen egy férfinak azt kellene. De fenemód idegesített, hogy nem tudtam mégis ki kíséreli meg elvonni figyelmemet köszöntésével.
Hátamat egy-ütembe tolom a szél vastámlájának, mikor ő kényelmesen elhelyezkedett roppant jó választott székében. A fenébe is, mikor gátolt meg egy nő jelenléte a cselekvésemben? Az iménti, elbukott suta próbálkozást rámenős formára váltottam, s szemérmetlenül a nő elébe ültem. Megszólalásom hallgatag, és csakis a hamuzóért nyúlva mutatok bármiféle kezdő lépést. Határozottan várok az ő indító dialógusára, belefoglalva a magyarázatot is erről a szertelen nagy barátságos üdvözlésről. Ismervén a nő dac erejét, én magam teszek neki szívességet, és megtöröm végre ezt a irritáló csöndet.
- Ismernem kéne téged?- noha nem látszik teljesen, de szemöldökömet jócskán felemelem a sötét szemüvegem takarásában, a számon-kérő kérdést mentális leckének feladva számára.



note: good?
music: I get it 
&






Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 02, 2015 1:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




to Ew <3


Élesen szólt az ajtófélfára aggatott csengettyű szava, jelezve a kávézó apraja-nagyjának az új jövevény érkeztét. Hívott a zene, a sűrű csokoládé és a forró fekete tömény illata, a jóízű hahotázások, maguk az emberek. Épp a múltkor tűztem napirendre az életmódváltást, az elkeseredettből valami kevésbé képlékeny, életigenlő modorra lenne előnyös cserélni - tekintve, hogy az előző egy roncs reményével kecsegtetett, de míg a nagy koncertek, utcai bandázások és a fesztiválok ábrándja hamis vágyakká tömbösödnek, addig a a bokakocogtatásom és a remegő ujjaim igazán valósnak tűnnek most, ahogy elkapok néhány engem ostorozó pillantást az italozók között. Öltözékemhez képest magaviseletem ellentmondásos és karcsú. Első "vissza az életbe" próbálkozásomhoz úgy véltem, nem adva alább, csinos, lenge és nyárias hacukát választok, bár a tél lába lógott a kései őszbe, lábamra bakancsot húztam, fejemre kalapot, kétségbeesett tekintetemet vaskos üvegű napszemüveggel takartam. Még mindig pofátlanul szörnyen kezelem a helyzetet, a nyilvánosságot, az embereket. Vállam előre bukott, ujjaimat kislányosan tördeltem, s nem is éreztem magam többnek egy kislánynál, ugyanannál, aki félt a sötétben, s félt a nappalban, mert hitte, hogy a sötét meghúzza magát, de jelen van, megbúj a bokrok árnyékában, a lemenő nap sugarában, az idegenek szemében. Pincérfiú baktatott felém, kezére hosszú rongy csavarva, nyakában csokornyakkendő, kezembe nyomott egy itallapot, és az asztalok felé intett - válasszak. A magamon érzett tekintetek megizzasztottak, muszáj volt erőt erőltetnem magamba, ahelyett, hogy felvenném a nyúlcipőm, s meg sem állnék hazáig, akármennyire hízelgő is a gondolat. Vállaimat hátrahúztam, női tartást vettem fel, s emelt fővel, hetykén haladtam végig az emberpillérű sorfalon. De a tekintetem... minden félelmemet visszaadott, félelmet a többiektől, s magamtól, a tettektől és a szavaktól, a történetemtől és az övéktől, mindent az okuláré fedett, mindent. Clarissa, ne görcsölj rá! Leülsz, megiszol egy poralapú Cappuccinot, és húzod el a csíkot. Kezdésnek nagyszerű lesz! Hallgattam a belső hangra, és kapkodva közelítettem meg a kiszemelt sarkot, szinte én is elhittem azt a magabiztos temperamentumot, amit sugallhattam. Megtorpantam.  - megtört a felvett magabiztosság. Látókörömbe ismerős, bár rég feledett arc hasított, majd aztán fájón belsőmbe. Mit...? Megdörgöltem szememet, hátha agyam hamis képet vetít elém, de semmi. Olyan húsvér valójában tengett-lengett itt, mint ahogy azt én teszem. Leblokkoltam. Csak álltam ott, elmémben fel-felköhögött néhány régi emlék, elmulasztott szó, elkótyavetyélt év. És ő.. Ewan Matthews. Pici szelete életemnek, de szelete. Félszegen intettem neki, majd, mintha mi sem történt volna, helyet foglaltam egy üres asztalnál, szinte az említett alak mögött. Most mi a csodát fogok csinálni?


१ Megjegyzés १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 30, 2015 9:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Clarissa & Ewan

Másnak kellemes. Nekem nyersen és tabu mentesen kellemetlen nap mint nap úgy sétálgatom, úgy koptatnom a járdát mintha egy lennék a sok emberszabású között. Nincs nyilvános bíróság...nyugodtan valljunk szint a közönségnek. Az én emberségem kinézetben roppant jól átüt. De ez az első egyben utolsó közös jegy. A többi, ami voltaképp étkezési szokásaimra tér ki, tökéletes ellentéte az emberségemnek. Mostanra nyilvánvalóan látszik, miért olyan idegen a jelenlétem ha az utcákon bóklászok. Az embereket, pont az én embertelen hajlamaimért elkerülöm...egy figyelmes gesztus. Ugyanakkor egy gátló tapasz is, hogy ne kisértsen meg a gondatlanul feltépett vér illata. Két fajt ismerek ki alaposan magamban. Az egyik munkáért, a napok monotonítása ellen küzd, míg a másik vérre éhezik savanyú káposztaleves helyett.
Elég idő adódik magamon zsörtölődni, megint, de mivel az emberi tömegben még nagyobb a veszélyt-jósló sérülés, így kényszerítve lépteimet egy kávézóba vezetem. A koffein valamilyen szinten elnyomja bennem a lankadatlan éberséget, vér után koslatva. Vicces...az embereknél ez ellentétes hatást ér el. A pincérnő érkezésem során elémbe terem, ki figyeli honnét ilyen iziben. Elsétálok mellette, megszokottan a napszemüvegemet magamon felejtve. Egy ablak melletti asztalnál vetem keresztbe a lábamat. Egy hosszú kávéra adom fel a rendelést, miközben a helyet ideálisan kiválasztva kitekintek az ablakon. Vizuálisan nem igen jön meg a vér-étvágyam. Inkább a finom szagokra szoktam átmenni vérszívóba.
- ...köszönöm. - felelem párhuzamban a kiérkező kávéra. Kapkodás helyett, a terepszemlémet egy-egy korty kávé követ. Már is jobb...kezdek feloldódni a megrögzött figyelmemben. Természetesen a végkifejletig egy csésze kávéval nem érem be. A kávéház a maga hangulatiságával mégis rátesz egy lapáttal. Mennyivel jobb itt ücsörögni mint kint feszengve kivárni mikor történik valami fogamra-való baleset, incidens. Itt, kis mértékben meggátol a cselekvésben mindenféle külső tényező. Szerencsére.



note: good?
music: I get it 
&






Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 05, 2014 7:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Matthias




A mai napom a töménytelen semmittevésből állt ki, de szerintem egy ilyen kevés lustaságot megérdemlek. Igaz, évekig halott voltam, akkor lett volna alkalmam és lehetőségem is a pihenésre, de akkor valahogy nem ez foglalkoztatott. A többieket kerestem, de most, hogy egy részét a régi életemnek visszakaptam nem tudok mit kezdeni magammal, ráérek lógatni a lábam és belerázódni az itteni életbe. Nehezen megy, még nem igen szoktam meg a mai társadalmat, szokásokat a ruházat egyenesen a falra tud mászatni bizonyos esetekben. Ha az apám látná mi van most rajtam, s mennyire kilátszik belőle a lábam biztosan megbüntetne miatta, de ez itt, ebben a korban elfogadott, sőt elvárják, hogy mutogassuk a lábunkat. Milyen fétis ez már?
Lényegtelen, jelenleg sem a körülöttem lévő emberekre figyelek, hanem elmélyülten olvasok egy könyvet, mely rengeteg érzelmet váltott ki az elmúlt hónapokban a fiatalokból. Ígéretesnek tűnik én pedig kutyakötelességemnek érzem elolvasni eme remekművet, meg amúgy is, unalom ellen ez a legjobb dolog, amivel foglalkozni lehet. Egyik oldalamon gőzölgő tea van, a másikon egy jegyzetfüzet és egy ceruza, mintha tanuló lennék, aki egy művészeti kávézóban ül és várja az ihletet, meg az információt, de közben remekül szórakozik, hiszen hipster, mindenki megnézi. Igen, már ilyen szavakat is ismerek, pedig csak két hónapja vagyok életben. Feltámadtam, de fura kimondani.
Észre se veszem, ahogy járkálnak mellettem az emberek, ahogy azt sem, hogy valaki felém közelít. Csak a hangjára figyelek fel, kissé össze is rezzenek mikor meglátom a nagyon ismerős arcot. Matthias, istenem mennyire érdekes egy személy volt az életembe! Sajnálom, hogy nem tudtam viszonozni az érzéseit, de engem mindig is Andrew érdekelt.
Megigazítom a hajamat és kérdőn pillantok végig rajta.
- Elnézést, ismerjük egymást? – úgy teszek, mint aki nem tudja ki is áll vele szembe, pedig nagyon is jól tudom. De ha tudatlannak teszem magam akkor lógva hagy, és elmegy. Jó lenne. – Fogalmam sincs miről beszél, nem haltam meg. Koporsóban sem jártam még egyszer sem, majd később. – óó, mintha nem ismerném azt a szagot, évekig megvolt telve vele az orrom. De félek, nagyon is, mert bármit mondok Matthias úgyis tudja mi az igazság, remek a memóriája.


Elodie

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 03, 2014 7:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Scar & Jared

I don't trust words. I trust actions.




Beszippant. Megrekeszt. Befalaz. Lenyűgöz. Tökéletes - futott át az agyamon.
Állam alá nyomtam kezem, lapultam, mint vadászeb - közvetlenül egy rúzsfoltos korsó mögött, és elnéztem a zsákmányt. Borítja egyáltalán zsírpárna azt az arasznyi derekat? Tört-e már csontja? Heges a bőre? Visel anyajegyet? Hol és miért?  Van anyja? Csalta meg már a párját? Büszkén hordja szemfogait?
Ráztam a bokám, izgultam, azt hiszem, lázasan és eszelősen meresztettem szemeimet, agyban már lapoztam is fel a rutinlépéseimet: odamegyek, üdvözlöm - illedelmesen és büszkén, italt ajánlok neki, kedves szavakat, érdeklődöm hogyléte felől, megnevettetem, meg ám! Sétára invitálom, majd egy kósza pillanatban...beáll a sötét, lebuknak a redőny fogai.
A teljes procedúra... kecsegtető és hízelgő, de marhára időigényes. Túlságosan izgatott vagyok és tettre kész. Kihúztam hát magam, elléptem az asztaltól, megkerestem az övét - elnyomott légzéssel, nesztelenül, elléptem széke mellett, és egy váratlan pillanatban hátracsavartam törzsemet, megragadtam a helyes arcocskát, tekertem egyet, kitörtem a nyakát. Feje az érkező vállamra bukott, belerezzentek pilláim, megemeltem az élettelen testét - finoman és törődően, majd kisuhantam vele a szabadba.


Folyt.:http://diariesfrpg.hungarianforum.com/t2889-alagsor-jared-dolgozoszobaja
ઈ Zene :https://www.youtube.com/watch?v=qpgTC9MDx1o
ઈ Note
ઈ Words


©Because everyone has a good and dark side but me

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
Humor :
ԅ lame ♡



A poszt írója Scarlett Joy Kournikova
Elküldésének ideje Szer. Nov. 26, 2014 12:00 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


scarlett & jared
[You must be registered and logged in to see this image.]
Bőven van, mit feldolgoznom. Például azt, hogy Ryan-nek van egy lánya. Nem tudom, hogy ezzel az egésszel mégis, hogyan kellene nekem megbirkóznom. Láthatóan a lánya kedvel, amit nem tudok még hova tenni. Igazából az egészet nem tudom hova tenni. Azt hittem, hogy ketten leszünk és boldogságban élünk egy darabig a gyereket vámpírlétemből fakadóan nem is gondolkoztam. Szerettem volna családot, de furcsa, hogy így a nyakamba szakadt. Azonban be kell vallanom, hogy a kislány kész tünemény. Nem tudnék ártani neki és azt mondani, hogy vagy ő vagy én. Benne van egy kis darabka Ryan-ből és pontosan ezért is kell szeretnem azt a kislányt is.
A gondolatmenetemet egy kávé közben szerettem volna egy kicsit jobban kirészletezni és kiszínezni. Egyenlőre még nagyon zavarosak a számomra. Az érzéseimre kellene hagyatkoznom vagy valami olyasmi. Az egyik eldugottabb asztalnál foglalok helyet, hiszen most egyáltalán nem vágyom társaságra, majd miután megérkezik a kávém kavargatni kezdem és a tekintem egy pillanatra sem ereszti hullámzó felszínét.
Nem tudom, hogy mennyire fog jól állni nekem ez az egész anya szerep vagy pót anya.. Nem is tudom, hogyan fogalmazzak ezzel kapcsolatban. Semmit sem tudok, hiszen a lelkem mélyén én sem vagyok több egy gyermeknél. A lelkem legalábbis határozottan megegyezik egy apró gyermekével, aki nem tudja milyen döntés hozzon az élet nagy kérdéseivel szemben. Hátra-hátra pillant támogatásért, de már nincsenek szülők a háttérben, hogy segítsék minden egyes lépését. Ez pedig rettenetesen fáj. Tizenhat évesen elveszítettem az édesanyámat és az édesapámat még azelőtt, hogy megtudhattam volna ki is ő vagy bármi.. Fel kellett volna nőnöm ezeknek a szomorú történések hatására, de képtelen voltam. Még mindig nem vagyok elég erős, hogy fejest ugorjak a kihívásokba. Mindig van egy aprócska, kis hang, ami azt mondja gondold át még ezerszer. Nem egyszer, hanem ezerszer. Kész vicc az egész. Mikor már azt hinném, hogy lesz végre egy kis nyugtom, hogy tényleg élvezhetem a helyzet adta lehetőségeket, akkor dől minden össze. Nagy sóhaj kíséretében temetem az arcomat a kezeim közé és legszívesebben soha többé nem bújnék elő védelmükből.



Ƹ̵̡ megjegyzés Ƹ̵̡ hanging tree Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 22, 2014 3:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Scar & Jared

I don't trust words. I trust actions.




Munka. Mennyire negatív felütésű egy átlag polgár szájából napjainkban. Napjainkban - horkantottam fel -,nem, már évszázadok óta. Fárasztó, megterhelő, szívja az életkedvet, időt, amit másra fordítanánk, az energiát, az életet. Bolondok egytől egyig.
Mióta a városba értem, másért sem epekedtem, minthogy régi jó hivatásomnak adózzak, viszont míg megfelelő körülményeket nem teremtettem annak űzésére, kénytelen-kelletlen meghatározhatatlan ideig le kellett mondanom róla, mily kár.
De... a mai nappal újra forog a fogaskerék, működik a gépezet. Mindenem megvan hozzá, hogy a letelepedésemet követően szenvedélyeimet is visszaszerezzem. Takaros lakás, segítő szobatársak, izgalmas munkaeszközök. Már csak az alany hibádzik, hiányát pótolni is fogom, sürgősen. Ezért, és nem más okból tértem be a "cafe pub" táblára rótt gyöngybetűk alatt megtestesedő kétszárnyú üvegajtón. Úgy ám.
Nyugodt voltam. Végtelenül nyugodt. Lustán battyogva közelítettem meg a többiektől oly távol lévő nárciszokkal eltakart kopott farost dohányzóasztalkát, hozzá tartozó koszos narancs ülőgarnitúrát, ahonnan a legtartalmasabb volt a látvány. Levegőbe szippantottam. Nehéz, ólmos oxigén dulakodott tüdőmbe, a vadászat izgalma ragadott el. A hely zsúfolt volt, tele potenciális áldozatokkal. Szemem rugózott rajtuk: az a kis szőke a könyvekkel, a foga sárga, de az arca kerek. Oh, az a kerek arc. Ott a kis fekete! Szája cserepes, melle alig... És a sarokban a barna... Vállas, igen, hasán dudorodik a babaháj, tokás nyaka előrebukik, gerincferdülés vagy csak álmatag? Ki akarom deríteni, belevágni a baltát, lehámozni a húst, a zsírt... vizslatni a csigolyákat, hallgatni a sikítást. Izgatott lettem. Vámpírok, boszorkányok, farkasok illatának elegye melengette szívemet, szinte felüdülés volt körükben lenni, mint egy bizalmas, egy srác, aki közéjük tartozik, egy barát, egy társ..., akitől nem féltik a titkukat. Hallom mindegyiket... Mindegyiket! A bolti lopást, a hancúrt a főnökkel, csalást a vizsgán és a torkosságot azzal a habos süteménnyel, pedig már az ötödik kiló mínusznál jár! Az ötödiknél!
Cipők kopogása... Valaki közeledik.

ઈ Zene
ઈ Note
ઈ Words


©Because everyone has a good and dark side but me

Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Keresem :

Kedvenc dal :
epiphany
Tartózkodási hely :
◯ it's a great question
Hobbi & foglalkozás :
◯ i love playing in the sand
Humor :
◯ grotesque



A poszt írója Matthias St. James
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 27, 2014 2:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




elodie&& matthias
your face is unforgettable

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mindig is nagy újdonság volt újabb és újabb teremet megismerni a városban, annak ellenére, hogy jó ideje itt vagyok. Szerettem az ismeretlen helyeket, hiszen az ilyen helyeken valószínűleg az emberek sem ismernek engem. Ennél jobb pedig aligha szükséges a tökéletes élethez. Legalábbis én így vagyok vele. Más pedig - ilyen meglepő - nem érdekel.
Amúgy is... kellene egy friss kávé. Méghozzá jó forrón. Mindjárt lefagy a kezem, és úgy általánosságban az egész testem. Mióta visszatértem az élők közé hosszas időszak után, hajlamos vagyok odafagyni egy-egy székhez vagy kanapéhoz a hotelban. Nem ártana erőt vennem magamon, és beruházni pár új göncöt most, hogy közeleg a tél, de nem vagyok egy nagy ínyenc ilyen téren. S én egészen mást akarok egy nőtől, nem új ruhatárat. Valljuk be, ők ehhez értenek a legjobban. Hogyan hozzunk össze a férfinak új ruhatárat. Nem mintha lett volna részem valaha is kapcsolatban, ahhoz mindenki elmebetegnek és kívülállónak tartott.
Körülnéztem a helyiségben, és végigmértem a szabad helyeket. Nem mintha annyira ne találnék helyet, ha akarnék. Hiszen van két elbűvölő szemem, amit bármire használhatok. Bár ebben a városban már semmi sem biztos. De az utóbbi szokásaim szerint az, aki beszól, vagy éppen modortalan irányomba, az körülbelül egy óra múlva felismerhetetlenül fekszik valami konténerben a város egyik szegletében. Velem nem érdemes szórakozni, kár, hogy ezt nem látják rajtam nagyon sokat. De hát... a hibáiból tanul az ember. Végigmértem az emberkéket, hogy a kávé mellé valami édességet is válasszak... leginkább nők között keresgéltem, hiszen nem férfivfaló vagyok, még ha aberráltságom netán erre is utalt volna. A nőkhöz vonzódom még mindig.
De ahogy tekintetem tovább kutatott, egyszerűen ledermedtem, mikor egy barna hajtömeget meglátva felismertem azt az arcot... Elodie arcát. A fészkes fenébe, mit keres ő itt?!
Nem is érzem, mikor a lábaim elindulnak... de közeledtem felé, és mikor az illata megcsapta az orromat, mélyet szippanrtottam a levegőbe.
- Hm, milyen kellemes meglepetés... kedvesem. - bukott ki belőlem, ahogy egy ravasz mosoly jelent meg szám szegletében. Bizonyára emlékszik rám. Felejthetetlen vagyok, az isten szerelmére! Főleg kettőnk esetében. Én áhítoztam rá.. de ő... hagyjuk! - Azt hittem, meghaltál. Sőt, láttalak koporsóban feküdni! Mi történt?

[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
So Cold
Tartózkodási hely :
Mystic Falls, Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
planning to graduate from college
Humor :
mm, of course



A poszt írója Lorelai S. Gilmore
Elküldésének ideje Vas. Szept. 14, 2014 1:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Christian & Rory
I hate vampires
[You must be registered and logged in to see this image.]
 Ezt követően olyan gyorsan történtek az események, hogy ép ésszel alig voltam képes felfogni dolgokat. A vámpír elhúzódott tőlem, látszott rajta, hogy mennyire rosszul érezte magát attól a tömény verbénától, amit az imént saját akaratából kiszívott belőlem. Olyan gyorsan cselekedett, hogy az egyik percben még mellettem volt, a következőben meg már az épület túlsó felében csapolt le egy másik lányt.
- Így jár az, aki meggondolatlanul cselekszik! - Kiáltottam utána magabiztosan, hisz ha nem ugrik olyan sebesen a nyakamban, most semmi baja nem lenne. Ám, amikor ismét előttem termett, majd teljes erejéből úgy vágott pofon, hogy hanyatt estem, egyenesen a hányásba, akkora mértékű gyűlölet alakult ki bennem az irányába, ami nem múlik el olyan hamar.
- Pedig össze fogunk mi még futni! Ezt megígérhetem! - Üvöltöttem utána teljes torkom szakadtából, olyan hangosan, hogy azt mindenképpen meghalja. Mert tudtam, hogy meg fogja. Annyira messze nem járhat még, hogy ne hallhassa meg. Ez megtorlást kíván.
Folyt: valahol máshol

Δ [You must be registered and logged in to see this link.] Δ xD Δ [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 14, 2014 12:27 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Lorelai & Christian
Little fairy, are you dangerous?  

Fogaim belesüppedtek a rögtönzött vérforrásba, és leküldtek néhány izmosabb kortyot száradó torkomon, nyelőcsövemen szélsebesen szánkózott végig a mélypiros iszap, egészen a gyomromig. A melegség megtöltött és elvegyült, szinte beterített. Ez a jóleső gyönyör eltartott néhány másodpercig.
Majd jött a hideg zuhany, a langyos őrület izzani és perzselni kezdet, átoldalazott a féktelenül maró és erőszakosan bántó hatáshoz, és megállt az idő.
Megtántorogtam, ujjaim igyekvően kaptak torkomhoz, ami szűnni nem akaró kínnak vetett alá. Fel-felhördült bennem a vámpír, de a dolgot csak-csak cselekedeteim tudták feljavítani. Kézbe kaptam egy kiszlapált sörösüveget, rászorítottam nyakára, és a pult oldalához csaptam. A jelenlévők bele sem pislogtak. Csend ült a teremben, az egyetlen hangforrást a hánykódó üvegszilánkok adták. Kikerestem a tömegből egy ballonkabátos, enyhén túlmázolt hölgyet, elé iparkodtam, közben nyelvemet nyújtottam, hátha a friss levegő lendít egyet rajta, majd gondolkodás nélkül megmártottam nyakában az üvegcsonkot. Az erek szakadtak, a csontok meghajoltak, a fej hátrabukott, kezembe fogtam, és sürgős jelleggel csapoltam le a verbénamentes "vértasakot".
Az ominózus akció hamar lezajlott, hasamban összetűzésbe kerültek a különböző forrású vérlemezkék, és már csak néhány segítő ujj hiányzott. A pultba kapaszkodtam, ujjammal torkomat ingereltem, hogy kilökje hasam tartalmát a padlóra, hadd eméssze azt. A dolog határozottan segített az ügyön, de még mindig tropa voltam. Nyelőcsövem haláltusát élt át, gyomrom vergődött, pillanatok alatt legyengültem, de a korom itt is, mint mindenben, nagy segítségemre volt.
A dologba belenedvesedő szemeimen düh fénye cikázott. Hülyére vett, nem szeretem, ha hülyére vesznek. Kezemet ökölre fogtam, hozzásuhantam, és olyan erővel képeltem fel, amilyennel én még nőt nem. A lány hátrabukott, és kiterült a hányásban. Fölé testesedtem. - Nem szeretnél te még egyszer összefutni velem, Szépségem - hörögtem hangomtól idegenül, majd kivágtáztam az épületből, hogy attól távolra a tisztítókúrát újra és újra megejtsem, kevesebb szem előtt. Mégiscsak az imidzsem...

Folyt.: valahol
zeneszám • megjegyzés • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
So Cold
Tartózkodási hely :
Mystic Falls, Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
planning to graduate from college
Humor :
mm, of course



A poszt írója Lorelai S. Gilmore
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 06, 2014 8:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Christian & Rory
I hate vampires
[You must be registered and logged in to see this image.]
 Az a dolog, amire az imént kíváncsi voltam, azt hiszem, hogy értelmét is veszítette rögtön abban a pillanatban, ahogy felállt, majd megígézett mindenkit az épületben. Mi a..? Ez most komolyan arra készül, amire én gondolok? Mert ha igen nagyot fog nézni, amikor rájön, hogy a vérem csöppet sem olyan ízletes, mint azt elsőre remélte.
Pontosan emiatt sem tiltakoztam. Hagytam, hogy tegye, amit szeretne, ha ennyire akarja, közben az arcomon végig ott virított az az önelégült vigyor. Ám, amikor átölelt, majd kezei olyan területre tévedtek, amit semmiképpen sem tűrhettem neki, nem bírtam tovább, minden erőmet beleadva tapostam a lábára a közepesen magas sarkú cipőmmel,  majd szedtem le a kezeit magamról. Aztán ijesztő szemfogait kivillantva, megtörtént, amire a kezdetektől számítani lehetett. Felhasította a nyaki ütőeremet és szívni kezdte a véremet. Viszont nem bírta sokáig, néhány röpke másodperc múlva undorodva húzódott el a nyakamtól.
- Na, mi van, Vámpírkám? - Fordultam felé, közben pimasz módon megemelve szépen ívelt szemöldökeimet.
Δ [You must be registered and logged in to see this link.] Δ xD Δ [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Szept. 02, 2014 2:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Matthias




Vegyes érzések járnak át mikor egyedül maradok, olyan fura megint önmagammal lenni, mert az elmúlt hetekben mindig volt társaságom. Most mégis egyedül maradtam, és unalmamban bementem az első könyvesboltba, hogy megvegyem az első olyan könyvet, amit úgy vettek, mint a cukrot. Így sikerült egy remek könyv társaságában elindulni a nagyvárosba, felfedezni az embereket meg persze az itteni helyeket. Vicki elhúzott ide-oda, elvitt különböző helyekre de azért mégis más, mikor az ember, saját maga  fedezi fel a város rejtelmeit és ismeri meg a körülötte zajló dolgokat. Igen, talán a kíváncsiságom adja a löketet arra, hogy fogjam magam és járjak el otthonról. Több éven keresztül hallott voltam, a túlvilágból néztem az emberek fejlődését és vártam a családom tagjait, de egyik sem jött, unatkoztam, így alig vártam, hogy esetlegesen visszatalálok az élők sorába. S lám megtörtént, mindez tökéletesen bejött és most itt vagyok, egyedül ugyan, de ez nem sokáig lesz így.
Mosolyogva térek be az egyik kávézóba, ahol lehetőségem nyílik elmélyülni a frissen beszerzett könyvembe.
Az emberek mindeközben járkáltak mellettem, én pedig ügyet sem vetve rájuk olvastam bele a könyvbe. Eddig eléggé tetszett, és nem terveztem letenni a kezemből senki kedvéért, így ameddig be nem zár ez a hely, addig én itt fogok tartózkodni. Egy teával előttem, némi sütivel, egy jó könyvvel fogom eltölteni az időmet, társaság nélkül, de ez nem bánt. Jól érzem most magam.


Elodie

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 30, 2014 5:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Lorelai & Christian
Little fairy, are you dangerous?  


A mondvacsinált bókomat rútul visszautasította, ami valljuk be, fájt, lebiggyesztettem hát ajkaimat. Nem is tudhatja, hogy egy ilyesmi dicséret lereagálásából mennyi mindent tudok kikövetkeztetni magáról a személyről. Ami őt illeti... Szeretem, ha valaki nem eszi a mázos szavakat, de a kéretlen dúvadság erőszakra kötelez. Szegény lány... pedig jó partinak tűnt.
Rákacsintottam sejtelmesen a hölgyre, letornáztam magam a székről, és végigszánkóztam az épületen, belefúrva tekintetem az összes itt fogyasztóba, rávéve őket egy helyes mosollyal, hogy arcukat vonják a fal felé, szájukat pedig szólásra ne nyissák, majd kezemet összefonva, ártatlan félmosollyal tértem vissza hozzá. - Ne haragudj... Zavar a nyüzsgés - morogtam rekedten, majd mögé sétálva, szemérmetlenül tapogatóan átöleltem úgy, hogy a szorító karokból szabadulásra esélyt ne kapjon, illetve, hogy a füléhez férjek. - Gyönyörű vagy, Tündérkém - markoltam rá szeméremdombjára finoman, majd sürgetően hozzátettem. - De most valami másra vágyom - buktak előre fogaim, hogy feltépjék íves nyakán a hamvas bőrt.


zeneszám • megjegyzés • ©
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére Go down
 

Cafe Pub

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Cafe Galerie

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3