A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Morning Star Pub


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
catch me if you can
† Tartózkodási hely :
∞ mystic falls & all around the world
† Hobbi & foglalkozás :
∞ witch
† Humor :
∞ bloody



Sybille D. Morgana ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 11, 2014 7:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next



Lucien + Sybille

you and me were siblings...

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ennél valamelyest jobb reakciót vártam, de magam sem tudom, hogy miért... hiszen én sem vittem túlzásba az örömködést, melynek történnie kellett volna a rég várt viszonlátást illetően. Na jó, talán ebben a mondatban több kérdőjel is felmerült... régen várt viszonlátás? Nem hazudom azt hiszem, ha azt mondom, hogy jó ideje nem is gondolhattunk egymásra. Bár jó, beszélek inkább a magam nevében, én nem gondoltam már rá jó ideje. Minek tettem volna? A múltam része. Nem fogok naponta síránkozni a múlton. Miért tenném? Egészen jó életem van. Nincs okom visszasírni azt az időszakot, amikor ő meg én ismertük egymást. Azt az utálatot, amely akkor körüllengte a levegőt. Egyszerűen nem volt szükségem rá. Ahogyan arra sem, hogy amiatt emésszem magam, amiért túl későn jöttem rá, hogy talán lehettünk volna barátok is... hiszen a legvégén ez is kiderült, nem?
- Én öhm... - fordítottam el a pillantásom, majd a lábaim automatikusan indultak el, hogy leüljek mellé, és felsóhajtsak. - Egy vodka narancsot kérek - köszörültem meg a torkomat végül, és felemeltem a fejem, de nem abban az őrjítő tempóban, éppen ellenkezőleg: szépen lassan. Talán azért, hogy időt húzzak, és ne lássa rajtam, mennyire nem tudok mit mondani neki. - Mit keresel itt? Miért vagy... itt? - jött ki végül mégis hang a torkomon. Sőt. Sok kérdés jutott eszembe most, hogy beszélni kezdtem. Mi történt vele, mi ő és miért azt csinálja, amit az előbb láttam? Ha ránéztem, elsőre rögtön valami üzletember jutott eszembe. Tipikusan olyan arca van. De most hogy zenészként is láttam, talán elismernem kellene, hogy ez is jól áll neki.
- Évek óta nem láttalak, sőt... évszázadok óta! És most hirtelen... egyszerre vagyunk egy helyen?


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
musician



Lucien Westerley ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 11, 2014 9:44 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next
Sybille & Lucien
[You must be registered and logged in to see this image.]
Soha nem gondoltam volna, hogy én ebben a városban fogok kikötni valaha is. Félreértés ne essék, persze tisztában voltam azzal, hogy ebben a városban különösen nagy a természetfeletti aktivitás, de soha nem izgatott ez annyira, hogy megnézzem magamnak. Valahogy mindig volt olyan hely, ami vagy szimpatikusabb és érdekesebb volt, vagy pedig azért, mert úgy előrehaladhattam a céljaimmal. Kezdtem már kicsit úgy érezni, hogy ez egy örökké tartó fogócska lesz. Bár sokkal többet tudtam a szüleim haláláról, mint 250 évvel ezelőtt, ez még mindig túl kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a bosszúmat beteljesíthessem. Persze, tudtam, hogy utazók voltak, de van nekik egy olyan tulajdonságuk, hogy nehéz őket visszanyomozni, ugyebár.. A legutóbbi jelek azonban egyértelműen Mystic Fallsba vezetettek, így hát én is ebbe a városba kerültem.
Ittam egy kortyot az italomból, és még mindig csak arra vártam, hogy valaki odajöjjön hozzám, netán kiszúrjak valakit, akit érdemesnek találok arra, hogy megismerkedjem vele. Könnyen tudok kapcsolatot teremteni az emberekkel, hiszen éltem már annyit, hogy a legtöbbet pár pillantásból könnyen kiismerem, és ilyenkor tudom, hogyan közeledjek hozzájuk.  Elmosolyodtam egy kicsit, mert éreztem, hogy valaki közeledik hozzám, és bár még nem fordultam felé, kíváncsian vártam, hogy megszólítson.
- Ó, szóval valaki megjegyezt… - fordultam felé végig, aztán lemerevedtem. Lemerevedtem, és hirtelen még lélegezni se tudtam, sőt, egy végtelennek tűnő pillanatig csak néztem őt, és azt sem tudtam, hogy órák, vagy csak másodpercek teltek el. Csak néztem őt, és az járt a fejemben, hogy hogyan kerülhetett ide. Lehet, hogy nem is ő, csak valaki, aki nagyon hasonlít Rá… Nem, ezek a szemek ugyanazok a szemek, amiket már negyed évszázada nem láttam, és bár a haja más, de.. Ő az. Pislogtam párat, és még mindig nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Ennyit arról, hogy tudom, hogyan kell viselkedni az emberekkel. Ilyenre nem hiszem, hogy fel lettem volna készülve. Kiszámít arra, hogy ennyi év után ismerőssel találkozik a világban. Hogy kikerüljem a megszólalást, inkább csak lehúztam az italomat. Intettem neki a fejemmel, hogy foglaljon helyet mellettem, majd kértem még egy italt, hiszen szükségem volt valami erősítőre ebben a helyzetben.
- Be kell valljam, hogy nem számítottam ilyen társaságra.. – fürkésztem az arcát, és a pohár szélén köröztem az ujjaimmal. Ez volt egyelőre minden, amire képes voltam. – Te mit iszol? – pillantottam még a poharára, és ha válaszolt, akkor abból is rendeltem még egyet. Nem tudtam, hogy most beszélnem kellene, vagy inkább hallgassak, és hagyjam őt kommunikálni, nem tudtam, hogy mit kellene mondanom, ha végül megszólalok. Nem tudtam, hogy ő hogy került ide… Vámpír? Boszorkány? Valami más..? És ő is ezt gondolja rólam? Annyi kérdés cikázott a fejemben, és nagyon hosszú idő óta ez volt az egyetlen alkalom, hogy nem tudtam, mit kellene tennem. Ezért a kérdéseket magamban tartva, csak csendben néztem őt.  

[You must be registered and logged in to see this link.]szavak: 450
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
catch me if you can
† Tartózkodási hely :
∞ mystic falls & all around the world
† Hobbi & foglalkozás :
∞ witch
† Humor :
∞ bloody



Sybille D. Morgana ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Nov. 10, 2014 7:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next



Lucien + Sybille

you and me were siblings...

[You must be registered and logged in to see this image.]
Régóta kerültem az effajta szórakozóhelyeket. Magam sem tudom, hogy miért, hiszen annyi mindent láthatunk itt... pontosabban, tapasztalhatunk, mert látni édes kevés. De az utóbbi időben aligha volt lehetőségem ilyesmire. Azon kívül, hogy egyfolytában mentem az orrom után... és a többiek után. Kezdtem már belefáradni mindebbe, de úgy tűnik, végre lehet egy állandó otthonom... olyan, amelyre már régóta vágytam. Bárhogyan is nézem, eddig mindig csak úgy dobált az élet mindenfelé. A szüleim halála után egy közeli családhoz kerültem, onnan végül megszöktem nem is akárhogyan... és azóta teljesen spontán az életem. Nem tudom, miért választottam ezt az életet. Volt egy biztos élet lehetősége a kezeim között... és volt egy ilyen. Egy határozatlan, de határok nélküli élet... én pedig ezt választottam. És egy percre sem bántam meg.
Besétálva rögtön a pulthoz ültem le, hogy egy italt rendeljek, nem is nagyon forgolódtam közben, hiszen úgy voltam vele, nem ismerhetek itt senkit, hacsak Damon titokban nem a játszótérre, hanem ide jött. Na meg ha Cassidy kedvét leli az ilyen helyekben, talán őt még láthatnám itt, de senki más ismerősöm nincs itt. Az Utazók nem szórakoznak. Ostobaság. Elegem van a szabályaikból.
Azonban mikor a zene megszólalt a hátam mögötti színpad közelében... és hozzá párosult egy hang is, úgy éreztem, hogy valami rettentően deja vue érzésem támad. A hang annyira ismerős volt... annyira kísértetiesen hasonlított valakiére, akit már majdnem háromszáz éve nem láttam... de nem lehet ő. Ő nem lehetett olyan ostoba mint én, hogy bedőljön a természetfelettinek... de én már eleve annak születettem... vagy talán... ő is? De ácsi, még egyáltalán nem biztos hogy ő az!
A poharat ajkaim elől emeltem el, úgy kezdtem el lassan hátrafordulni. Egyáltalán nem készültem fel erre. Fel lehet egyáltalán? Egy múltbéli... személy, akit évekig utáltál, majd végül rájöttél, hogy nem is ő volt a rossz, hanem a helyzet, ami miatt utáltad...
Az üvegpohár majdnem kiesett a kezeim közül, mikor megpillantottam Lucient a színpadon énekelni. Tényleg ő volt az... semmi kétség. De hogyan... és miért? Pont itt? Nem, ebben semmi logika nincs... miért van ő itt? A szemeim előtt még élénken élt a kép, ahogyan elbúcsúztunk egymástól, miután megszöktünk otthonról, és a sebem is meggyógyult a lábamon... elhagytuk az előző életünket, elhagytuk egymást is ezáltal... és most mégis itt van... mi a franc folyik itt?
Nagyot nyeltem, de mire ismét hátrafordultam, már nem volt ott. Sétáló alakját láttam csak, ahogyan a pultnál foglalt helyet kissé odébb tőlem. Nagyot nyeltem. Nem akarok odamenni. De igen, akarok. Nem tudom, hogy mit akarok. Ő a testvérem... vagyis, nem az. Vér szerint legalábbis. Arról nem is beszélve, hogy mi mindig voltunk egymásnak minden, csak testvér nem. Sosem néztünk így egymásra... nem is értem, hogy bírtuk ki olyan sok ideig egymás mellett... talán pontosan azért, hogy aztán rájöjjünk, egyáltalán nem vagyunk olyanok, amilyenek hittük ergymást...
Végül feltettem mindent egy lapra, megfogtam az italom, és felálltam. - Lucien? - sétáltam oda apró lépésekkel, hangom pedig körülbelül olyan volt, mint egy elütött kölyökkutyáé. Ostoba kérdés. Erre csak ostoba választ lehet adni. Mégis, ki lenne, ha nem ő? Sybille, ennél jobb kezdést ki sem tudtál volna találni!


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
musician



Lucien Westerley ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 09, 2014 7:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next
Sybille & Lucien
[You must be registered and logged in to see this image.]
Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon megfelelő döntés volt-e, hogy a városba érkeztem. Bár ez még csak egy napja történt, a gondolat már azóta kattog a fejemben, hogy elhatároztam: Mystic Falls lesz a következő célpontom. Tudtam, hogy mit vállalok, és hogy akár veszélyes is lehet, de.. Mikor is állított ez meg engem bármiben is? A hajamba túrtam, hogy megigazítsak pár kósza hajszálat, aztán visszatértem a papírjaim rendezéséhez. Nem állítanám feltétlen, hogy híres vagyok, hisz a híresség az én állapotomban nem is lenne túl kedvező helyzet, azonban tény, hogy bizonyos körökben ismert vagyok, hiszen van tehetségem abban, amit csinálok. Ezért alakulhatott úgy, hogy bár csak két napja vagyok a városban, mégis.. ma éjszaka már fellépek az egyik helyi bárban. Azt mondják, hogy nagyon fontos a jó kapcsolati háló, és nem is tévednek nagyot, pedig valószínűleg ártatlan halandók gondolták ki ezt a tételt. Pedig ha tudnák..
Tettem pár lépést előre, aztán hátra is. Megszoktam már, hogy ilyen, és ehhez hasonló semmit mondó mozdulatokat végezzek, mivel túlságosan is hajlamos voltam arra, hogy szoborszerűen csak bámuljak magam elé, ami túl sokakat ijesztett meg. És bár valahol ez is azok között az okok között volt, ami miatt ide érkeztem, még mindig az volt a cél, hogy a jófiú énekes-gitárosként mutatkozzak be a városnak. Ahogy elhalkult a színpad felől a zene, tudtam, hogy én következem. Egy hűvös, kicsit azért bátorító mosolyt küldtem a visszatérő lány felé, és kész voltam, hogy amikor intenek, akkor elinduljak. Megfogtam a gitáromat, és lassú léptekkel haladtam a színpadnak nevezett, de a valóságban inkább csak emelvénynek számító valami felé. Odahúztam egy széket, és közben körbepillantottam a közönségen. Nem voltak túl sokan, de pont annyian, hogy különösebben egy arc se férkőzzön a tudatomba, és ez pont jó volt.
Revenge is all it takes
To help my life
I’m too busy to look around
And see your smile

Énekeltem halkan, de a mikrofonba, így pont azt az érzést sikerült eljuttatnom a közönség felé, amit én akartam. Belülről énekeltem, és nem érdekelt már semmi, csak átjárta minden porcikámat a zene, és ez több volt, mint amit kívánhattam. A bosszúról énekeltem, arról a bosszúról, ami immáron majdnem 250 éve hajt, ami miatt több száz városban jártam már, amiért több „emberrel” találkoztam, amiért átutaztam az egész világot, hogy megtaláljam. És most itt vagyok, végre, talán pont azon a helyen, ahol lennem kell, és ahol végre beteljesülhet az álmom, hogy megbosszuljam azokat, akik megölték a családomat. Összesűrítve adtam ki magamból a gondolataimat, persze a gondosan megfogalmazott szöveg nem engedte, hogy mindenki megértse, és így volt megfelelő. Úgy mondhattam el mindenkinek az életcélomat, hogy közben senki sem értette. És ez volt az a gondolat, ami tökéletessé tette.
A dal végére újból elhalkultam, megköszöntem a figyelmet, majd lesétáltam a színpadról. Tudom, hogy tetszettem nekik, a tapsuk is erről árulkodott, és egyébként is tisztában voltam azzal, hogy milyen hatást vált ki ez a dal az emberekből. Nem hiába volt mindig ez a kezdő számom, megkönnyítette az ismerkedést is. A pulthoz sétáltam, és rendeltem magamnak egy pohár whiskyt. Egy fura mosoly ült az arcomon, olyan, amit senki nem érthetett. Kortyoltam egyet az italomból, és vártam, hogy kit is sodor utamba a sors..

[You must be registered and logged in to see this link.]szavak: 519
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Skylar Grey - Moving Mountains
† Tartózkodási hely :
∆ Seattle, Mystic Falls ∆
† Hobbi & foglalkozás :
∆ detective, agent



Ronnie Miller ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 27, 2014 3:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Ronnie & Kevin
I need something from you

Nem akartam olyanba folyni, ami az életemet veszélyezteti, de nem ez volt az első eset az életemben, hogy ehhez hasonló és veszélyesebb helyzetekbe sodorjam magam holmi nyomozások miatt. Lelohasztó, hogy mire vagyok képes, mégsem érdekelt, sem a hely sem az idő nem volt alkalmas a nyavalygásra.
-Ha tudná mennyire…-mosolyodom el, mert ez az egy igaz volt minden énemre. Emberként, farkasként, rendőrként és beépített rendőrként is. Egy valami nem változott szinte soha, az pedig a „megnyerő” viselkedésem volt, még ha a külsőm néha meg is bánta ezeket az akciókat. Bár ki tudja, lehet, hogy utóbbinak köszönhettem az életem épségét.
Nem terveztem szorosabb kapcsolatot kiépíteni a hellyel vagy vele, üzletet sem kötöttem volna különösebben, inkább felmértem a helyet és a helyzetet, na meg azt vizslattam, hogy ebből mit hozhatok ki. Pénz nem volt nálam, a személyim pedig hamis adatokat tartalmazott. Mégis megnyugtató volt, hogy egy kés lapul a nadrágom alatt szorosan bőrömhöz simult egy kés, a kis megszokott tokjában. Nem használtam soha, tudtam mikor van itt az ideje a távozásnak, de soha nem lehet tudni. Szövetségiként egy dologban biztos voltam, ha valaki elkap, egy könnyen nem fog elengedni, vagy ha meg is teszi, tesz róla, hogy később meg is haljak. Erre pedig nem akartam játszani, jobb szerettem a magam kis életét, a maga megvető bonyolultságával.
Bemutatkozom, nem töröm magam különösebben, hisz a papírjaimon is a saját nevem szerepel, nem másé.
-Meg kellene ijednem egy hústömegtől?-vonom fel a szemöldököm a termetes pultos láttán. Lehet, hogy erősebb nálam, de kétlem, hogy gyorsabb is lenne. Bár a látszat sokszor csal.
-És az italomba keverni is akar valamit? Tudja, egy lány soha nem lehet elég óvatos.-kacsintok rá, majd a pult mögé nyúlva, az első italos üveget, ami whisky-t tartalmaz, a poharába töltöm, s magamnak is véve egyet, kitöltök egy kört.
-Egészségére.-emelem meg a poharam és húzom meg az italt, mely marva szalad végig torkomon, de végül kellemes érzésbe torkollva májam csak befogadja, és nem kell sok idő, hogy a hatás elmúljon és emlék maradjon számomra. –Megkérhetem, hogy tegezzen. Kicsit régimódi és nem hiszem, hogy húsz év különbség lenne köztünk.-kérem meg végül, mert ha társalgásba akar fogni, ezen az úton annyira nem lesz közvetlen hatású. Holott eszemben sem volt közvetlen közelébe kerülni a kelleténél jobban.
music:Desperation|words: 371 |[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
† Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
† Humor :
♔ actually, i have



Kevin Godbert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 26, 2014 5:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

Ronnie & Kevin

I'm not a businessman, I'm a business, man!


[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem a nőt figyelem, hanem a poharamat, amiben a borostyán színű folyadék ringatózik , aztán biccentek felé egyet, az italára sandítok, majd meghúzom a sajátomat. Nem érzem az ízt, miközben lenyelem, csak utána érződik az alkohol keserűsége, ami még mindig nem tudja letörölni a képemről az önelégült mosolyt. A májam is régi cimboraként fogadja majd az italt, amit meg sem érzek. Tudom mit mivel lehet, nem véletlenül keresnek mindig engem. Apropó.. Kiszedem a lánykából, mi dolga lenne velem, annyi szent. Nem tűnik veszélyesnek, annyi pedig teljesen biztos, hogy fiatalabb nálam, ergó semmi esélye ellenem.
- Szépen felvágták a nyelvét.. – húzom magasra a szemöldökömet, ahogy ténylegesen is érdeklődést mutatok iránta. Felé is fordulok, bár a tartásomból csak keveset eresztek. Jó, ha nem téveszti szem elől, hogy kivel van dolga. A törzsvendégek már tudják, hogy nem tanácsos velem újat húzni, ez a nő viszont nem tartozik közéjük. Nem hiszem, hogy azelőtt láttam volna, ha mégis, nem tett rám komoly benyomást. Érdeklődve hallgatom, hogy saját bevallása szerint egy ügyfelem ajánlott be neki. Ezzel már csak annyi a bökkenő, hogy ha mindez ennyire egyszerű lenne, akkor nem itt keresett volna fel. Az ügyfeleim tudják, hogy itt nem kötögetek semmiféle ügyletet, mert amikhez nekem hozzáférésem van, az bizony zárt ajtók mögé való és komolyságot feltételez. Ezzel szemben ezt a szemtelenül fiatal kis fruskát, egyáltalán nem tudom komolyan venni. Persze a pókerarc játszik még mindig nálam, annak ellenére, hogy a napnál is világosabb, hogy vagy átcseszték, vagy engem akarnak figyelmeztetni valamire.
- Nos, Ronnie.. – ízlelgetem az imént megtudott nevét, bár sokat nem adok rá, mert éppúgy lehet Kate vagy Julie is. Tulajdonképpen nem érdekel, a névmemóriám rémesen rossz. Más alapján szoktam megjegyezni az ügyfeleket. Törött csont, hang, de nem ritkák a túlfűtött éjszakáim sem, vagy az, ha megpróbálnak átvágni. Utálom, ha valaki nem játszik nyílt lapokkal. – Ha máshol keresett volna fel, el is hittem volna, de mivel a törzshelyemre jött, arra enged következtetni, hogy a forrása nem csak egyszerű ügyfél számomra. Ennek ellenére, nem szeretem, ha csesztetik az embereimet, és ő az emberem… - bökök a pult mögé, ahol Bobby valóban a fülét növeszti. Lövök felé egy figyelmeztető pillantást is, hogy némi diszkréciót magára erőltethetne. Semmiképp sem ártana. – Szóval drágám, elmondhatja miért jött, vagy csatlakozhat hozzám egy italra.. – ajánlom a lehetőségeket, mintha mi sem lenne természetesebb ennél. És valóban. Az én világomban ez ilyen baromira egyszerű.


©Because everyone has a good and dark side

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
imagine dragons - gold ••

† Tartózkodási hely :
mystic falls ••
† Hobbi & foglalkozás :
surviving ••
† Humor :
ironic ••



Katherine..Pierce ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 20, 2014 2:24 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

Liv & Kath


[You must be registered and logged in to see this image.]
Oké, lehet, hogy legalább most vissza kéne vennem egy picit az arcomból. Végülis a célom eléréséhez kell most az előttem csücsülő kisboszi, így akkor is kedvesnek kell lennem hozzá, ha ő ilyen faragatlanul, lázadó tinédzser módjára viselkedik. Egyébként is megszokhattam volna már. A banyák mind ilyen szeszélyesek.
- Nem is szeretnék egy közkedvelt listán szerepelni. A jószívűeket mind átverik és sokkal jobban szeretem, ha az emberek félnek tőlem és nem szeretnek. - vontam vállat könnyedén.
Talán egy kicsit komikusan hangzott az utóbbi mondatom annak fényében, hogy most is gyenge, embertestben kérek meg egy kamasz boszit, hogy varázsoljon vámpírrá. Az igazság az, hogy ez eléggé nagy mértékű tekintélyt von le szavaimból és már így is vannak, akik a közelgő halálomról beszélnek. Mert hülyék. Előszeretettel hangoztatom mostanában állandóan az ősi ribanccal történt összetűzésem. Ő egy cipősarokkal a nyakában végezte, nekem pedig lett egy új autóm. Tehát nem kell megörülni, bőven van bennem harci kedv és akkor is többször sorba álltam, amikor a túlélésre hajlamos tehetséget osztották.
- Ha megkímélsz a tanácsaidtól, cserébe bevallom, hogy igazad van. - mondtam elhúzott szájjal. Valóban nagyobb szükségem van rá, mint neki rám, de azért jó úgy tenni, mintha minden az én létezésemtől függne. De tényleg, mi lenne, ha Katherine Pierce meghalna? A Föld akkor is tovább forogna a nap körül vagy amolyan nekem már úgy is mindegy módon, kisiklana a pályáról és beleszáguldana a napba? Én ebben reménykedem és ezt kívánom.
- Rendben. Egyezzünk meg annyiban, hogy én sem utállak annyira. - Ennyi, kész. És most érezze magát megtisztelve, hisz ennél kedvesebbet nem nagyon tudok mondani. - Tudod, azt szoktam mondani, hogy nincs és soha nem is lesz még egy olyan, mint én, de te már haloványan emlékeztetsz magamra. - vallottam be mézes-mázos hangon.
Persze, ezzel a fő célom az volt, hogy behízelegjem magam a szívébe, ugyanakkor volt valóságalapja szavaimnak. Makacs természetével, csípős beszólásaival egy kicsit kivívta a tiszteletemet. Okos és nem hagyja magát befolyásolni, amin bosszankodok is, ugyanakkor szimpatikus viselkedés is.
Homlok ráncolva, szúrós szemmel néztem rá, amikor lenevette magát a gyógyíres malőrömön. Legszívesebben letöröltem volna a vigyort a képéről, de inkább ökölbe szorítottam a kezem és erősen igyekeztem ellenállni a kísértésnek.
- Örülök, hogy jól szórakozol. - mondtam gúnyosan. - Semmi? Hogyhogy nem kell semmi? - vontam fel kérdőn szépen ívelt szemöldököm. Örültem is neki, hogy ilyen simán elvállalta a gondom, ugyanakkor idegesített is, hogy semmit nem kért fizetségül. Ha magamból indulok ki, akkor valami hátsó szándékot eszelnék ki ezzel kapcsolatban, de arról fogalmam sincs, hogy Liv mit akar ezzel az önzetlen viselkedéssel. - Gondolom más választásom nincs is. - húztam el a szám kelletlenül, majd kényszerítettem az ajkaim, hogy valamiféle mosoly formát produkáljanak. - Benne vagyok.


•• Words: 625 •• Note:sok szeretettel  [You must be registered and logged in to see this image.]   •• [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 14, 2014 3:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next
Kath x Liv

Gondolatok ezre cikázott fejemben, hogy most éppenséggel hogyan vegyem rá Ms. Nagyképű hercegnőt, hogy egy kicsit vegyen vissza az arcából, mert akármennyire fifikás, perpillanat mégis ő jött oda a segítségemért. Ahogy hallottam nem kissé keserítette meg az életeket, de ahogy mondani szokták, a karma mindig visszavág. Az pedig, hogy jót szórakozik ezeken, inkább magát járatja le, mintsem nagyobbá és félelmetesebbé teszi, legalábbis ez az én szememben így van. Figyelmesen és egyre lenézőbben hallgattam végig, és most azt hiszi annyira megsértett. Igazából, a félelmem is lankadt, már kicsit sem félek, felbátorodtam.
- Hmm.. - döntöttem oldalra fejem, szemeimet résnyire nyitottam ki, és mintha ölni akarnék, olyan arckifejezést varázsoltam magamra, pedig csak azon agyaltam hogyan is kéne kicsit finomabban közölni vele a véleményem az előbb hallottakról. - Na igen, lehet igazad van. Úgy tűnik simán kijátszhatsz, de neked abban mi is lenne a jó? Még egy ellenség talán? Csak mert úgy hallottam, hogy a Katherine Pierce név nem éppen a közkedveltek listáján szerepel eleve. - súgtam meg neki, majd tettettem egy kis sajnálatot, majd miután megint végeztem az arcmimikáimmal, újra belekezdtem mondanivalómba.- Na de nem is tudom mit miért teszel, így én inkább nem adok neked tanácsokat. A lényeg, hogy most neked úgy vélem nagyobb szükséged van rám, mint nekem rád. - vontam vállat, majd dőltem hátra a szék háttámlájára kényelmesen.
Legnagyobb örömömre már megint valami monológba kezdett, amivel újra próbálkozik a földbe döngölni, megint sikertelenül, de azért megpróbálta. Ezt értékelem. Ismerek pár olyan embert ki már sírva futott volna el, de én korántsem a hisztis és érzelgős csoportba tartozom, így nagyon nehezen lehet kihozni a sodromból, sőt! Ezeket a piszkálódásokat még élvezni is szoktam, mert valaki agyára mehetek.
- Köszönöm a bókokat, és a sértéseket, mindennap a tükörben gyakorlok. - viccelődtem szarkasztikusan - Ámbár, akármennyire is próbállak utálni a históriáid miatt, egyre jobban kedvellek, mert te sem vagy éppen egy pipogya kis szerencsétlen, ki nem tudja hogyan használja éppenséggel a szavait. Nem mellesleg, nem, nem hiszem azt, hogy nem kell tőled tartanom, de cserébe tedd meg azt, hogy nem fogsz dróton rángatni, mint egy rongybabát. - állapítottam meg a nyilvánvalót, amit szerintem már ő maga is tudott magáról, így nem leptem meg. Nem is nagyon meglepetésnek szántam, inkább kimondtam a véleményem. A végén pedig kicsit könyörgőre, ámbár érdektelenre vettem a dolgot, elvégre nem érdekel mit csinál, egy mozdulattal megölhetem, vagy bármi. Ezenkívül szívesen segítek neki, hiszen vesztenivalóm nincs.
A reakciómat nem szoktam visszafogni, mint az most sem sikerült, amint meghallottam a gyógyír és ereiből kivarázslás részt, jóízűen felnevettem.
- Benyelted a gyógyírt? - ejtettem el a kis kérdésemet két nagy szórakozott kacaj között, és mikor képes voltam abbahagyni, átgondoltam ép ésszel a lehetőségeimet.- Nos, szóval, segítek neked, cserébe nem kell semmi, most leszögezem. - tettem mindkét kezem az asztalra, afféle "na most alkudozzunk" stílusban.- Nem tudom még hogyan, de valahogy megoldom, hogy hogyan legyél megint halhatatlan, de nem ígérek semmit. Megfelel, vagy keresel mást? - vontam fel szemöldökeim kérdőn, mert ha nem tart rám igényt, akkor inkább bele sem kezdek a keresésbe és ötletelésbe feleslegesen. Nekem igazából tök mindegy mit akar, ő döntése minden. Én nem vesztek vele semmit, meg valójában nem is nyerek, csak a puszta unalom vezérel most már.

◯ Music: Wizard ◯ Note: sok, sok szeretettel. 40◯ Words: nem tudom xd

©
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Skylar Grey - Moving Mountains
† Tartózkodási hely :
∆ Seattle, Mystic Falls ∆
† Hobbi & foglalkozás :
∆ detective, agent



Ronnie Miller ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 19, 2014 12:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Ronnie & Kevin
I need something from you

Nem rajongtam az ilyen és ehhez hasonló helyekért, hisz a magam fajta tudta jól, itt még a falnak is füle van, ha eleget fizetnek neki. A legtöbben csak benéznek ide, ücsörögnek, legurítanak pár sört, dobálnak párat a darts táblára, vagy löknek egyet-kettőt a biliárd asztalon. Ugatnak, de nem harapnak. A baj épp ezzel volt. Ki tudja ki mit köp oda a főnökének, ha az élete a tét.
A pultos pontosan ilyennek tűnt. A pub életében ő az egyik legfontosabb, mindig jelen van, és a munkáját annyira becsüli, hogy inkább bármit megtesz, mintsem, hogy odébb álljon. Akit kerestem, épp belépett és a pultos, kinek később kiderült, igencsak jó viszonya van az én drága "ügyemmel", egyszerűen a férfi felé mutatott. Ahogy tekintetem Kevinre vándorolt, fél szemmel láttam, ahogy rám is rám mutat, s ennek hatására elindul felém az ismeretlen idegen. Amikor mellém ér, egyik szemöldököm felvonva elmosolyodom. Érzem, hogy farkas, akárcsak én, bár kétlem, hogy ez bonyolítaná az így sem egyszerű helyzetem. Ha mégis, hát állok elébe.
-A haverja nem mondta, hogy foglalt, a nevét pedig nem látom belevésve. Ha le akarna ülni, még válogatni is tud.-böktem a mellettem lévő székekre. A játék kezdetét veszi, és külön örülök, hogy a lehető legegyszerűbb és legszakadtabb módon öltöztem fel. Bár ez is épp annyira volt kirívó, mintha egy fekete testhez simuló ruhába préseltem volna magam és magassarkúban toporogtam volna itt. Igaz, a kíváncsi tekintetektől így sem voltam mentes, de legalább nem sütött rólam, hogy nem ide való vagyok.
-Egy ügyfele ajánlotta magát, hogy keressem fel.-válaszolok őszintén, és egy mosoly kíséretében kezet nyújtok felé.-Ronnie vagyok.-mutatkozom be, a miheztartás végett. A pultosra nézek, aki még mindig hallótávolságon belül van, velem szemben ácsorog, és engem bámul.-Te a pénzed azért kapod, hogy ácsorogsz és hallgatózol, vagy keversz végre valamit. Azt hiszem a füled akkor is jól fog működni.-pillantok elbűvölő mosollyal arcomon a pultosra, mert bevallom kicsit zavart, hogy ennyire feltűnően akar imponálni annak, aki fizeti. Bárki is legyen az.

music:Desperation|words: 323 |[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
† Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
† Humor :
♔ actually, i have



Kevin Godbert ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 19, 2014 11:25 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

Ronnie & Kevin

I'm not a businessman, I'm a business, man!


[You must be registered and logged in to see this image.]

A napjaim elég egyhangúak, mióta visszavettem az értékesítésből. Persze tudtam, hogy a forgalom csökkentésével nem számíthatok arra, hogy majd jól vállon veregetnek, de nem szeretem, ha a sheriff a nyakamban liheg, amiért valami szart adtam el a kölyköknek. Tudnak gondolkodni, némelyik már szavazhat is, kérdem én, akkor miért nem cseszheti el az életét úgy, ahogy az neki szimpatikus? Nekem csak bevételi forrást jelentenek, semmi többet. Azon kevesek pedig, akik ismernek, tudják is ezt rólam. A többiek véleménye, meg rohadtul hidegen hagy.
Végül a szokásos állomásomhoz érek. A törzshelyem, a cimborám is itt tanyázik valahol, vagy szoknya után lófrál, néha a kettőt egyszerre űzi. Megnyerő fazon, bomlanak utána a nők, de velem még mindig nem tud versenybe szállni. Félti az egóját, így nem is teszi. Jó taktika.
Mindig is a hanyag elegancia híve voltam, nem szeretem a cicomát, egy nőn se tűröm el, hát még magamon. Ugyan kérlek.. Nem kell sok, hogy az emberek bőre alá férkőzzek, ott meg már a vakolat is mindegy. A csomagolás csak dob egy kicsit az összképen.
Laza léptekkel vonulok be a bárba, megszokhatták már a jöttömet, meg azt, hogy sose fordulok vissza becsukni az ajtót, megteszi más helyettem, azért vannak fizetve a biztonságiak, akiknek csak kimérten odabiccentek. Nem bratyizom velük, nem vagyunk egy súlycsoportban.
A pult mögött Bobby már készíti is az italomat és amint az előtte ücsörgő kiscsaj felé int, már tudom, mi következik. Valaki megint elköpött valamit. Nekem meg vannak tégláim, bár gyanítom, nem szedett még ki semmit a vendégünkből. Minden esetre fülelek, hátha nem csak azt szúrom ki ilyen messziről, hogy a kicsike is farkas.
- Kiskegyed a székemen ül.. – lépek oda hozzá, miközben alaposan végigmérem. Ha mindenki így nézne ki, aki üzletelni akar velem, elég nagy gondban lennék. – De elnézem, ha elárulja, mi dolga Kevinnel.. – kacsintok rá és a pulton átnyúlva, fél szememet a vendégemen tartva lepacsizok Bobbyval. Jó munkaerő, egy kis plusszért cserébe simán beköpi a közvetlen főnök stiklijeit is.


©Because everyone has a good and dark side

Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Skylar Grey - Moving Mountains
† Tartózkodási hely :
∆ Seattle, Mystic Falls ∆
† Hobbi & foglalkozás :
∆ detective, agent



Ronnie Miller ÍRTA A POSZTOT
Pént. Aug. 15, 2014 8:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Ronnie & Kevin
I need something from you

Találkoztam Tommal, lepakoltam a cuccaim, és indultam is felfedezőútra. Szükségem volt a tökéletes külsőre, ami jelen esetben nem kiskosztümből és magassarkúból állt. A forrás, aki jó maga sem tudta hogy a lesittelése ellenére hasznomra vált, még mielőtt a csapatom léphetett volna, elköpte egy Kevin nevű pasas elérhetőségét. A megfelelő időpont számomra akkor volt, mikor már a telihold puszta látványa is eltűnik, és kezdődik egy újabb nyugis időszak. De ennek ellenére is óvatosnak kellett lennem. Nem volt erősítés mögöttem, egyedül jöttem ide és egyedül is akartam maradni, amíg lehetett. A legjobb, hogy a lakásom a sokak által Smaragdvárosként emlegetett helyen volt, így ha követni akart volna valaki, annak elsősorban egy autóra volt szüksége. Fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, öltönyre vagy melegítőre, így a köztes megoldást lőttem be a magam öltözködésében is. Álca kellett és a legjobban akkor tűnhettem el, ha a városi környezetben egy harminchoz közeli nőként jelentem meg, így a hajmosást követően szőkés barna hajam kibontva hagytam, s némi sminkelés után a bőröndömből előtúrtam egy rövidnadrágot, egy hátán szaggatott fekete trikóval, lábamra pedig egy fekete sarut húztam.
A kocsiban zötykölődve fejemben kialakult a történetem minden részlete, de a nevem nem változtattam volna meg, hisz teljesen ismeretlen voltam itt, semmi okom nem volt rá. Ahogy megpillantottam a Pub tábláját, leparkoltam és a bejárat felé vettem az irányt. A bejutással semmi gondom nem volt, hamis személyi volt nálam, bár ez nem számított. Még nem. Jellegzetes sör és izzadtságszag csapta meg orrom, ami egy volt azon dolgok közül, amiket nem igazán szerettem magam körül tudni. A pulthoz sétáltam, és leültem egy bárszékre, a pogácsát magam elé húztam, de amint egyet kezembe vettem, de mielőtt beleharaphattam volna, a szaga és az állaga alapján elkönyveltem, hogy ezt se a mai nap folyamán tették ki, így visszahelyeztem oda, ahonnan elvettem és eltoltam magamtól. A pultos szúrós szemmel nézett rám, mire vállat vontam, keresztbe fontam a lábam, felmértem tüzetesebben a helyet, és a számban lévő rágót ki-ki pukkasztva vártam. Kereshettem volna, azt, akire vártam, de egy fénykép volt csak az, amit magaménak tudhattam, és az is kifakult és szakadt volt.
-Nem ismersz véletlenül egy Kevin nevű fickót? Kék szem, szőkés haj?-érdeklődöm, mire a pultos a bejárati ajtó felé mutat. Épp időben érkezik, elmosolyodva vonom fel egyik szemöldököm. A munka legjobb része, ha az aktuális páciens még ilyen szemrevaló is. Még egyszer végigpörgetem a gondolataimban, hogy ki vagyok, ki ajánlott, honnan jöttem, majd kihúzva magam tökéletes álcám mögé bújva kezdek neki ennek a kis bulinak. Lássuk, mi sül ki belőle...

music:Eye Of The Tiger|words: 414 |[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
imagine dragons - gold ••

† Tartózkodási hely :
mystic falls ••
† Hobbi & foglalkozás :
surviving ••
† Humor :
ironic ••



Katherine..Pierce ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 27, 2014 6:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

Liv & Kath


[You must be registered and logged in to see this image.]
Még szép, hogy hallottál már rólam, szakadt ki belőlem majdnem.is. Ehelyett csak egy sokkal kevésbé  nagyképű, de sejtelmes mosolyt villantottam felé. Annak ellenére, hogy megjegyzését biztosan nem bóknak szánta, nekem alaposan megduzzasztotta egom. Nem csak híres vagyok, hanem hírhedt, de nagyon úgy tűnik, hogy ez az ifjú boszorkány bedől a külső megtévesztő látszatának és bár tud rólam, még sem ismer eléggé. Ideje felvilágosítani.
- Oh, Drága Liv. - nevettem örömtelenül, szárazon enyhén hátravetett fejjel. Ajkaim szélesebb, de sokkal gúnyosabb és keményebb mosolyra húztam, vonásaim megszigorodtak és karjaim hűvösen összefontam mellkasom előtt. Bizalmaskodva közelebb hajoltam hozzá és bűbájos hangon, halkan beszélni kezdtem hozzá. - Ki volt a boszorkánytanítód? Milyen könyvekből tanultad te meg használni a mágiát? Nem lehetett túl régi kiadás, mert bizony az 1800-as években nem csak arra tanították a boszikat, hogy milyen varázslatnál mit kell kántálni és, hogy milyen színű füveket kaparhatsz össze a réten a kotyvaszodhoz. - mondtam, halkan, nyugodtan, de teljes felsőbbségérzettel, kimérten. - Akkor a boszorkányok ravaszak voltak, tudták, hol a helyük, okosak voltak. Öröm volt együtt dolgozni velük, mert tisztában voltak vele, hogy lehetek bármilyen gyenge is vagyok, bármilyen slamasztikába is kerülhetek, amiből az ő meglátásuk szerint csak a mágiájuk segítségével jutothattam ki, én mindig találok megoldást a bajomra és akkor is meg tudom védeni magam, ha fél karom és fél lábam elveszítem. - karomat kiszabadítottam a mellkasom előtti csomóból és belekortyoltam a poharamba, amit időközben kihozott a pincér. - Azt tanácsolom, ne legyél benne olyan biztos, hogy nem játszalak ki még így, emberi testtel is, mert még fájdalmasabb lesz, amikor orra buksz. - kacsintottam rá. - Persze, ez csak egy tanács. Az, hogy hallgatsz-e rám, a te döntésed... Amit rögtön az én döntésem követ. - hidegkirázós befejezésemet és ijesztően bűbájos mosoly követett.
Következő megjegyzése újból nevetésre késztetett, de ezúttal igyekeztem egy vonallá préselt ajkaim közé szorítanom a kacagást. Helyette szórakozottam piszkáltam a kristálypohár szélét, miközben gúnyolódó szemem le sem vettem róla.
- Te mégis miket hallottál rólam?! - kérdeztem végül szemem az ég felé fordítva. - Gondolod, hogy ha te sosem láttál, én sem láttalak téged? Ez a gyönyörű, arany loboncot nem nehéz elfelejteni, főleg, ha ugyanabba az iskolába jár, mint silány Gilbert-féle hasonmásom. - vigyorodtam el mindenttudóan. - Boszorkány létedre egészen könnyelmű és nem túl ravasz. Viszont tetszik, hogy ilyen magabiztos vagy és kicsit pöffeszkedő. Nagyra vagy magaddal, de bizonyára erőd is van bőven és észből sem osztottak neked keveset az égiek. Bátor vagy és határozott. - motyogtam félrebillentett fejjel. Gyakorlatilag hangosan számba vetettem, hogy miért jó és miért nem jó kérni tőle valamit, esetleg szövetséget kötni vele. - Bár remélem, hogy ez nem annak a butaságnak tudható be, hogy azt hiszed, nem kell tartanod tőlem. - tettem hozzá elhúzott szájjal.
- Ejnye, de túl egyenes, nem szereted, ha valaki köntörfalaz. - ráncoltam össze az orrom, mintha valami büdöset éreznék. Nyílván nem ugyanazt a tulajdonságokat kéne  birtokolnia a szövetségesemnek is, mint nekem, de jó lenne, ha a fontosabbakban hasonlítanánk. Túlzott magabiztosság, könyörületlenség, ravaszság, hazudozás. - Ellenben okos vagy. Nem azért ültem ide, mert a kocsmákban szoktam begyűjteni a legjobb barátaimat. - Mert amúgy hol szoktam legjobb barátokat gyűjteni? Merült fel bennem a költői kérdés. - Tényleg akarok valamit. Méghozzá azt az apróságot, hogy abrakadabráld ki a gyógyírt az ereimből vagy egyszerűen tegyél újra vámpírrá. Teljesen mindegy melyik megoldást választod. A lényeg a végeredmény, ami én legyek halhatatlanként. - vázoltam röviden a kérésem. Ha van kérdése, nagyon szívesen várom, de meglehet, hogy teljesen fölösleges a bosziskodáshoz azt is tudni, hogy hogyan lettem egyáltalán ember. - Kérlek. - nyögtem ki a végén nehezen. Azért a gesztus megvolt.
- Nos, mint hallottad Szívem, nem akarlak megölni és bántani sincs okom téged, úgyhogy nyugodtan változtathatsz a stílusodon, de nekem tetszik ez a mostani pimasz tinédzserboszi beütés is. - villantottam rá széles vigyorom.




•• Words: 625 •• Note:sok szeretettel  :033:   •• [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 27, 2014 5:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next
Kath x Liv

Mikor meghallottam a nevét, szinte a lélegzetem is elakadt. Hallottam róla pár históriát, de ki gondolta volna, hogy élőben is összefuthatok vele? Láttam, hogy nincs éppen a legjobb passzban a kinézete, így tudtam, hogy már nem vámpír. Egy közönséges ember, és ahogy hallottam elég manipulatív. Amikor már ártalmatlannak tűnt, teljesen megnyugodtam.
- Hallottam már rólad. - - jelentettem ki rezzenéstelen arccal. Mitől kellett volna félnem valójában? Semmitől. Mikor elmondta, hogy látta a varázslásom, önkéntelenül is elmosolyodtam. - Az abrakadabra kifejezés nem valami tiszteletsugalló. Maradjunk abban most, hogy kicsit feletted állok. Bármelyik pillanatban megölhetnélek, szóval, mivel tudom, hogy akarsz valamit, inkább neked kellene szimpatikusnak lenni nekem. Nekem van erőm, téged meg külsőleg elnézve, nem nagyon van. - szememmel végignéztem rajta, és elvigyorodtam kissé gúnyosan.- Nos, Kath, fogalmam sincs honnan lehetek neked ismerős, életemben egyszer sem láttalak. - dőltem hátra lazán, mintha éppen egy kis félős szerencsétlennel beszélgetnék, de nem. Maga Katherine Pierce ült előttem, csak éppenséggel sebezhető volt. Pár pillanatig még vigyorogva néztem rá, majd komoly tekintettel közelebb hajoltam hozzá, karommal támasztva magam az asztalon. - Na de inkább térjünk a lényegre. Mit akarsz tőlem? - vontam fel a szemöldököm. - Nincs időm a nagy ismerkedésekre, inkább nyögd ki. Ha láttad az idézlek "abrakadabrám" akkor nyilván nem ismerkedni ültél ide. - mondtam e mondataim bátran, mert még a szívem mélyén se féltem. Maximum ha vámpír lenne, tartanék tőle. Tudtam, hogy nem egy kis szerencsétlen ártatlan lélek, hanem egy igazán gonosz r*banc. Tartottam magam a fölényeskedő karakterhez, mert az is vagyok. Talán túl bunkó voltam, de nem tehetek róla, vele nem fogok kedveskedni. - Ja, és, a stílusomon nem fogok változtatni, csak akkor, ha bebizonyosodom arról, hogy nem épp megölni készülsz. - kacsintottam rá és a gúnyos vigyorom visszatért. Élveztem a helyzetet, hogy ő jön hozzám segítséget kérni. Kitudja, talán még jóba is lehetek vele, bármi megeshet. Mindenesetre, még meg kell ismernem teljesen. Ha engedi, akkor engedi, ha nem, nem. Nem ezen fog múlni az életem hátralévő része. Még kiderül mi lesz a sorsa a bontakozó kapcsolatnak kettőnk között.

◯ Music: Wizard ◯ Note: sok, sok szeretettel. 40◯ Words: 336

©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
imagine dragons - gold ••

† Tartózkodási hely :
mystic falls ••
† Hobbi & foglalkozás :
surviving ••
† Humor :
ironic ••



Katherine..Pierce ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 27, 2014 4:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

Liv & Kath


[You must be registered and logged in to see this image.]
Úgy tettem, mintha nem vettem volna észre a meglepettséget és zavarodottságot a szemében és kényelmesen elfoglaltam a helyem vele szemben. Tudom, hogy a legtöbb ember számára nem túl szokványos, hogy egy idegen ember leül mellé a kocsmába az én érvelésemmel, de látom megcsillanni a szemében az értelmet. Pontosan tudja, hogy nem csak azért ültem mellé, mert olyan magányosnak tűnt.
Éppen ezért örültem is neki, hogy nem zavart el rögtön. Talán a külsőm teszi. Szánalmat kelt az emberekben kócos, összefogott hajam, sebhelyes állkapcsom, kiszáradt ajkam és kipirosodott orrom. Míg én megmaradtam abban a hitben, hogy testem alapból olyan tökéletes, hogy egy kis megfázás és pár sérülés nem rombolhat le sokat a kortalan szépségemből, azonban könnyen lehet, hogy mások ezt nem így gondolják. Egyébiránt édesmindegy, hogy ki mit gondol a szépségemről, de most jól jön, ha egy szerencsétlen, védtelen embernek tűnök. A boszorkányok szeretnek az ilyeneknek segíteni.
- Köszönöm. – vigyorodtam el kedvesen. – A nevem Katherine Pierce. – mutatkoztam be én is, de teljes nevemmel.
A nevem ezen és az idős kontinensen is elég jól elterjedt a természetfelettiek körében, úgyhogy reméltem, hogy hallott már rólam valamit. A legjobb lett volna, ha az egy rémtörténet. Titkon bevallom, hogy mindig is reménykedtem benne, hogy a rólam szóló horror sztorikkal ijesztgetik a kisgyerekeket és tábortűz mellett mesélik a nagy Katherine Pierce kalandjait.
- Tetszett a kis abrakadabrád. Úgy látom, nem vagy szívbajos. – mondtam egyik szemöldökömet felhúzva és körbepillantottam a kocsmában. Nem voltak túl sokan, de nem minden boszi mert volna halandó nézőközönség előtt varázsolni. - Van vér a pucádban. Ez tetszik. – kacsintottam rá kedvesen. Megállítottam az asztalunk mellett elsétáló pincérfiút és kértem egy pohár whiskey-t. Nem azt mondtam, hogy nem iszom. Hanem azt, hogy kivételesen nem nyakalok be egy egész üveg Bourbont. – Ugorjuk át azt a részt, amikor letagadod, hogy boszorkány vagy és lépjünk rögtön arra, hogy elárulod, honnan vagy nekem ilyen ismerős? – kérdeztem továbbra sem öltve le rám ragadt műmosolyom, hajoltam előrébb. Szemem összeszűkült, mindkét vállammal Liv felé fordultam.




•• Words: 323 •• Note:sok szeretettel  :033:   •• [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 25, 2014 11:19 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next
Kath x Liv

Egész nap a szobámban ültem, egyszerűen jelentéktelennek éreztem magam. Biztos valaki a helyemben lett volna, de én nem az a típus vagyok aki a napjait elhenyélné. Én a csúcsra törő elfoglalt boszorkány szeretek lenni, akinek nagy a hatalma. Ezt az állapotot úgy nem tudnám elérni, ha nem lennék képben a varázslásban. Mivel még nem voltam profi, - ami akartam lenni - így a legtöbb időmet gyakorlással és tanulással töltöm. A napjaim elvannak havazva, magolnom kell a fősulira. Ma úgy tűnt szabadnapot kaptam, így nyugodtan tudtam folytatni a tanulmányaimat. Még ha nem a mágia világában, de a főiskolára is tudtam készülni. Ez épp kapóra jött. A könyveket szeretem, főleg amelyik tele van varázsigékkel. Az olyanokból olvastam a legtöbbet, végül is egy kissé tudatlan boszinak ez az érdekes téma. Még ha nem is mindegyiknek, nekem igen. A szokásos bőrfotelemben üldögéltem kezemben egy könyvel, aminek már a végén tartottam. Egyességet kötöttem magammal, miszerint ma nem gyakorlok, csak elméletezek. Nem tudom miért ígértem ezt meg magamnak, talán mert már annyira unalmas volt ez a nap. Mondjuk akkor egy nagy varázslattal elűzhettem volna az unalmam. Erről ennyit.Nagyon érdekes varázslatokról olvastam, kis gyakorlás és nagyon ügyesen menne a középfok banyatanból. Lehet a banya durva kifejezés rám, hisz szerintem igazán nincs banya külsőm, mint a mesékben, és nem váltottatok hercegeket békává. Időt nem is figyelve merültem el a szavak világában, mire egy érzés merült fel bennem.. Nem bírom tovább ezt a bezártságot. Zavartan leraktam a könyvem, és a tipikus bőrkabátot felvettem hétköznapi szerelésemre, majd útnak indultam céltalanul. Bóklásztam az utcán mikor megláttam ezt a kocsmát.
 Mikor beléptem, tetszett a látvány 'mi elém tárult. Voltam már ezen a helyen, mindig elnyerte a tetszésem a stílusa. Mégsem csatlakoztam az illuminált állapotú emberek társaságához, inkább kényelmesen helyet foglaltam az egyik szimpatikus asztalhoz. Unatkoztam. Szörnyen unatkoztam. Az asztal közepére volt helyezve pár fűszertartó, az egyikben só volt. Megfogtam és kétszer megráztam az asztal felett. Szétszórva "feküdtek" az asztalon, és az egyességemet megszegve varázsláshoz folyamodtam. A sószemeket felemeltem a levegőbe, épp' csak annyira, hogy alig látszódjon. Talán ebben a városban mindenki tudja, hogy nem csak emberek laknak itt, de a kilétemet nem fedem fel mindig. Bár bevallom elég kis igének mondhattam a tevékenységem, de mindig az vigasztal, hogy van aki még ennyit sem tud. A fejemet annyira megterheltem, hogy a sok varázslat szó szerint egymásba olvadt, teljes katyvasz volt a fejemben. Ez az én hibám, hogy telhetetlen voltam és egyetlen nap alatt akartam az lenni aki mindent tud. Valahogy rendet kell tennem, mert ha egy nagy "bummra" vágyok akkor arra igazán fel kell készülni, egy rossz lépésem se lehet. Éppen belemerültem a "sólebegtetésekbe" amikor egy eléggé fura öltözékű hölgy huppant le elém egy igazán ismerős arccal. Egyből leestek a szemek az asztalra, hisz megzavarták a koncentrációm. Ideges lettem, mert köztudottan nem bírom a meglepetéseket, a kellemetleneket főként. Elena Gilbert-nek hittem, hiszen szakasztott olyan volt, mint ő. De Elena nem így ülne ide hozzám, hisz már úgymond ismer. Tudtam, hogy ez nem Elena volt, de akkor mi lehet ő? És mit akar tőlem? Ismerem ezt a vigyort, ez a tipikus "akarok valamit" vigyor.
- Szia. - mosolyodtam el kedvesen, de belül semmi kedves szándékom nem volt idegenek felé.- Persze, maradj csak. - legyintettem, és nyújtottam felé a kezem üdvözlésként. - Liv vagyok. - mutatkoztam be, bár lehet, hogy nagyon is tudta ki vagyok. Zavarodott voltam, mert sok embert láttam még aki egyedül volt, mégis ide ült hozzám. Nem volt kérdés, hogy akart valamit, és az sem, hogy látta amit az előbb csináltam. Gondoltam, hogy neki is megvan a múltja, tud a természetfeletti képességekről, sőt, lehet ő is egy közülük. Gyengének nézett ki, még ha erősnek is tettette magát. Egye-fene, ha nem kér akkora dolgot, akkor megteszem neki. Ha csak ismerkedni akar, minden erőfeszítésemmel próbálok majd kedves lenni.  

◯ Music: semmi, szeretek nyugodtan dolgozni. ◯ Note: remélem tetszik, sok-sok szeretettel. 40◯ Words: elfelejtettem számolni, utólag meg nem szeretek, de kb. 500. Very Happy

©
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
imagine dragons - gold ••

† Tartózkodási hely :
mystic falls ••
† Hobbi & foglalkozás :
surviving ••
† Humor :
ironic ••



Katherine..Pierce ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 24, 2014 11:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

Liv & Kath


[You must be registered and logged in to see this image.]
Eljött az a nap, amikor már nem bírok többé a lakásban kuksolni és még egyszer megnézni a Szerelmünk Lapjait. Nem tudom, hogyan vettem rá magam, nem is akarom tudni, de már most elhatároztam, hogy még egyszer nem hagyom így elfajulni a dolgokat. Így aztán mikor újra annyira elkezdtem unatkozni, hogy majdnem még egyszer megnéztem azt a borzalmat, sőt tettem egy határozott lépést a porszívó felé, gyorsan lelépem. Muszáj volt egy kicsit kiszabadulnom a lakásból és, mivel a Grillben a múltkor sem volt szerencsém, így egy másik mystic fallsi bárt választottam.
A jóformán házi őrizetben élés nem tesz jót az ember közérzetének, nekem pedig amúgy is labilis mostanában az érzelmi állapotom, így zombi módjára lépkedek ösztönösen a jól ismert kocsma felé és az  sem tart vissza, ha nekimegyek egy szórólapot osztogató diáknak.
Előre leszögezném, hogy kivételesen nem berúgni jöttem, igaz az sem volna rossz ötlet, de már ideje lenne hasznosítanom magam a visszaváltozásom ügyében. Nem tudtam teljes mértékben másra bízni a sorsom. Tudnom kell, hogy hol halad az ügy és ez esetben csakis magamra számíthatok. Rendben, hogy vigyázni próbálnak gyenge emberi testemre, de az eszem nem hagyott el és magabiztosan ki merem állítani, hogy nagyjából képes vagyok megvédeni magam. De - és itt van ez az ominózus szócska, ami elégedetlenséget és boldogtalanságot varázsol oda, ahova érkezik - nekem nem elég, ha meg tudom védeni magam. Tény, hogy az a legfontosabb számomra, de szeretem azt is, ha vámpír erőm teljében érezhetem a hatalmam és porba is tiporhatom támadóm. Ez jelenleg kivitelezhetetlen, de eszeveszetten dolgozom az ügyön. Ezért is vagyok most itt. Na jó, meg a Star Pub különleges Skót Whiskey-éért...
Így estefelé ezeken a helyeken nyüzsögnek az erősebbnél erősebb boszorkányok, ezért is jöttem ilyentájt. Az ajtón belépve lehorgasztottam a fejem és úgy céloztam meg az egyik sarokban lévő boxot, ahonnan remek kilátás nyúlt a bár többi részére, ugyanakkor engem nem látott meg senki. Tökéletes.
Volt pár arc, akit azonnal megismertem. Emberi szívem rögtön hevesen kezdett verdesni, majd le is lassult, mikor megnyugtattam magam vele, hogy nem vesznek észre, hisz a felismerhetetlenségig eltorzítottam valamint eltakartam jellegzetes vonásaimat.
Csuklyám az arcomba húztam, dús, göndör hajam kontyba fogtam és alaktalan melegítőt vettem fel, illetve egy szörnyes lapos talpú edzőcipőt. Borzalmas.
Szórakozottan néztem körbe a kocsma társaságán, mikor megakadt a szemem egy szőke teremtésen, aki minden bizonnyal valami abrakadabrát művelt éppen, mert az asztala felett alig látható sószemcsék lebegtek. Azonnal felpattantam és felé vettem az irányt. Egy új boszorkány a városban. Mert biztosan új, hiszen én törzsgyökeres mystic fallsiként tudom, hogy kik a város banyái. És az új boszik, a friss husik sokkal naivabbak és ártatlanabbak.
Minden lépésnél egyre közelebb értem és egyre határozatlanabb lettem. Mi van, ha nem is olyan új? Ha a nagy kalamajka közepén érkezett ide, akkor is itt élhet már pár hónapja. Mondjuk az semmi az én százötven évemhez képest, de manapság egyre könnyebb beilleszkedni az ismerős, természetfeletti környezetbe ezeknek a bosziknak.
- Szia. - húztam széles mosolyra ajkaim, amikor lehuppantam a vele szemben lévő székre. - Láttam, hogy egyedül ülsz. Remélem, nem probléma, hogy csatlakoztam hozzád. - mondtam elbűvölő hangnemre váltva, amit kizárólag csak akkor szoktam használni, amikor meg akarok szerezni valamit. Ez egy olyan helyzet volt. Mindennél jobban akartam a lány szánalmát, barátságát, szövetségét vagy bármilyét, ami azt jelentette, hogy megkapom a segítségét is.



•• Words: 538 •• Note: sok szeretettel  :033:  •• [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 06, 2014 3:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

Drew  & Eliza




I don't know if you feel the same as I do but we could be together, if you wanted to
[You must be registered and logged in to see this image.]
Tudtam, hogy csak idők kérdése és megtörök. Megtörök, és nem lesz visszaút, s épp ez a törés tesz majd keresztbe annak, amit felépítettem eddig. És így is lett. Megcsókoltam, és hülyeség lenne tagadni: akartam és élveztem. Négy év... Ennyi idő kellett ahhoz, hogy megtegyem azt, amit hat éve meg kellett volna tennem. Soha nem volt közömbös, s ahogy látom én se neki, de tudtam jól, ha ebbe belemegyek, saját magamnak ártok. Bár én ráztam le róla a legtöbb csajt, ő nem az a típus volt, aki hitt az első látásra dologban, meg úgy egyébként ebben az sz betűs szóban. Kereste a kalandokat, ahogy én, de nekem mindig ott volt az a bizonyos dolog, ami megállított mindenben. Ő. Valahogy mindig bűntudatom lett miatta, és most szintén ezt érzem. Teljesen jogosan, mégsem tűröm sokáig, hogy ön marcangoljak.
Elszakadva tőle az ajtó nyílik és egy könnyed mozdulattal préselem a falhoz, mert ha be tudtam bizonyítani magamnak, hogy nem áll felettem, akkor meg tudok tenni bármit. De most nem csak magam, de őt is be akartam csapni, s ezzel tudtam még neki is fájdalmat okoztam, s méltán dőlhetett meg az eddig felépített bizalma irányomba.
Közelebb hajolok hozzá, kezem forró mellkasán nyugtatva, s így érezhetem egyenletes szívverését. Ez még így is nyugalmat ad, hogy ne tegyem meg még egyszer, de ő újra lép. Visszaszól majd apró csókot lehel ajkaimra, amire reagálni sem tudok, máris újra beszél.
Nem tudok megszólalni, csak szemébe nézek, magamban mosolyogva, ugrálva, gyomromban pedig oldódik a görcs. De nem tart sokáig az állapot. A tükör elé lépek, előveszem azt az elviselhetetlen énem, aki voltam és vagyok mindenkivel, akihez nem akarok sok kapcsolatot fűzni.
Szavakkal próbálom leplezni gondolataim, épp az ellenkezőjét mondva, annak, amit gondolok, de ezzel úgy látszik a helyzeten csak rontottam, és leginkább odáig sikerült fajulnia a dolgoknak, hogy megbántva szól hozzám. Látom szemein, hogy ez nem holmi játék, komolyan gondolja, amit mond, s bár tudom erre mi lenne a helyes reakció, mégsem tudom kimondani. Soha nem mondtam senkinek. Senkinek, mert önző voltam, hiú és képmutatásommal bárkit átverhettem, érzelmeim pedig annyi év alatt olyan jól megtanultam palástolni, hogy szinte elfelejtettem embernek maradni. Kihasználtam mindenkit, az emberek csak jöttek mentek körülöttem, mindegyik csak eszköz volt számomra...hústömegek akik érzelmeik miatt sérülnek meg. De most pont ilyen voltam én is.
Állkapcsom megfeszül, nem szólok semmit, figyelem, ahogy távozik, s csak egy perccel később jutok el odáig, hogy a beszívott levegőt ki is fújjam. Szememben könny gyűlik, öklöm pedig egyenesen a tükörbe csapódik, s ezzel kiserken. Nem érzem a fájdalmat, ezt most itt nem.
Figyelem, ahogy a seb összeforr, s mintha az agyam ettől újra működésbe lépne, úgy vágom ki magam előtt az ajtót, fellökve az épp befelé igyekvőket, s tuszkolom át magam az embereken, magassarkúmnak köszönhetően nem veszek el köztük.
Kivágva a pub ajtaját egyenesen Drew-val találom szembe magam, s kicsorduló könnycseppem végigszalad arcomon, s nyakamon, majd felszárad az est kellemes levegőjén.
-Te nem vársz? Elgondolkodtál már azon, vajon az a sok csaj ki miatt tűnt el mellőled...hogy miért miattam tűntek el?-kérdezem, de hangom nem ingerültségről, s nem a vádló hangnemről árulkodik, inkább arról, hogy megtörtem. -Oké, elismerem, elszúrtam, be akartalak csapni, de egész idő alatt azt tettem. Áltattam magam, hogy talán a távolság majd megoldja, de most nagyon úgy tűnik, hogy semmi nem változott.-lépek hozzá egészen közel, arcát két tenyerem közé fogva, s ennyire talán még soha nem voltam gyöngéd senkihez. -Soha nem tudnálak elfelejteni. Soha nem érdekelt, hogy mennyire nem a hűségről meg az egyéb maszlagokról vagy híres. Én arra vágytam évekig, hogy vedd észre, én is létezem. Sok mindent elszúrtam, de ezt az akármit, ami köztünk van, nem akartam, mégis sikerült...-most jönne az a szó, amire képtelen vagyok még csak gy gondolni, mint egy szó. Szavak helyett inkább tetteim beszélnek, kissé megemelve arcát hajolok hozzá közel, és csókolom meg gyengéden. -És megtenném...megtenném még egyszer és újra.-engedem el halványan elmosolyodva, de kezemre száradt vérem gusztustalanságát palástolva azt magam mögé teszem.
Lehetőséget sem adok rá, hogy szem elől téveszthessem, felpattanok mögé, forró bőréhez simulva, fejem vállán pihentetve nézek az útra.-Na mi lesz? Már nem is mersz száguldozni velem éjszaka?-érdeklődöm, kezemmel átfogva őt, ahogy régen is tettük, ha meg akartam lépni otthonról. De ez most más volt. Nem menekültem senki elől, inkább menekültem hozzá, mert tudtam el kell valahogy érnem, hogy újra megbízzon bennem, s ne azt a szívtelen dögöt lássa, aki kihasználva adottságait nemcsak magát, de mást is szemrebbenés nélkül becsapna.

words: 729| 27 | music: Do I Wanna Know?[You must be registered and logged in to see this link.]


*folyt. köv, ahol az uraság mondja*
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 06, 2014 3:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

eliza & drew


Úgy húznám még ezzel az egész dologgal. Pillantásán láttam tetszését ahogy végig futja tekintetével felső testem. Emberi létem, s a hangos zene beszűrődésének ellenére is hallom már azt a bizonyos magassarkú kopogását, valaki erre fele közelít, s nagy eséllyel ide fog benyitni. Nem szólok vissza, kivételesen hagyom hogy övé legyen az utolsó szó. Rákényszerülök hogy hagyjam magam. Kaján mosolyt villantok, az ujjam ajkaimra csusszan, majd megcsókolva húzom végig felsőtestemen, s a lány felé mutatok. Egy amolyan te jössz mutass valamit igyekszek összehozni , ami remélhetőleg eljut a lány agyáig. Még mindig szótlan vagyok. Mondjuk belegondolva, nem lenne olyan nagyon nagy ügy ha meglátna ez a bizonyos csaj. Mata részeg, alig láthat.. de így legalább esélyem adódik kicsit Elivel játszadozni, egy kicsit talán merészebb játékba belevinni.
Nem tudom hova tenni őt. Az egyik pillanatban még akarjuk egymást, a másik pillanatban pedig már széttépnénk a másikat. Eddig, soha meg nem fordult a fejemben az hogy ilyen közel kerüljek hozzá. Ő kezdeményezett.. én pedig engedtem a csábításnak. Nyilván, az én hibám is.. én tettem rá egy lapáttal, szinte megerőszakoltam őt tetteimmel. De leállított.. nem tudom, hogy holmi vágyak miatt képes lennék félre tenni egy fontos barátságot. Tudom, ismerem magam ha közelebb kerülnénk egymáshoz a vége ugyanaz lenne mint a többi nőnél. Nem tudok változni, nem tudok leragadni egynél. Bár az évek során, ebben a 4 évben meg kell hogy mondjam Eli is felnőtt. Nőiesebb, formásabb lett ..egyszóval gyönyörű. S én, talán meg sem érdemlem még csak barátság sem, a felém irányuló szeretetét. De ne felejtsük el a tényt hogy mire készült.. megigézett volna, ha nincs rajtam ez a karkötő. Nem mehet mindig minden ilyen egyszerűen.. összezavarodtam. Nem tudom, fel merjem e hozni előtte, hogy tisztázzuk ezt az egész csók dolgot. Eddig is éreztette velem hogy túlságosan is törődik velem, de ha rólam van szó egyszerűen nem látok, valakinek mindig fel kell nyitnia szememet. Csak hogy most nem volt senki.. Eliza tette meg azt a lépést, amivel bizonyosodott minden. Érzései vannak felém, többről szól ez az egész, mint barátság. Az ajtó nyitódik, hátrálok s kissé csalódottan nézek rá. Csalódott vagyok, csalódtam benne hogy ilyet tett volna. Egy hibrid.. ki is használja láthatóan mindenféle megbánás nélkül képességeit, amik emberként nem adatottak meg. Azzal hogy ez lett, ő is megváltozott. Egy hirtelen mozdulattal elém terem, s a hátulsó falnak szorít. Nem izgatom túl magam a helyzeten, elmosolyodom. Mindig is szerettem az erőteljesebb, magabiztosabb nőket. Szóval tulajdonképpen tetszik is a kiindulása.
- Az előbb kóstoltalak, édes.- Közelebb hajol, én pedig egyszerűen késztetést érzek arra, hogy újra megtegyem azt, amit az imént félbehagytunk. Egy hirtelen mozdulattal puszilom meg a száján, lopva tőle egy újabb csókot s elégedetten nézek rá.- Semmit nem tagadok. Mint láthatod.. mindenféle gond nélkül tettem meg újra. És megtenném.. még egyszer is.- Haragszom rá kétségkívül. De ezt a haragot eltudom nyomni egy pillanat erejéig egy olyan dologgal, amire mindketten vágyunk. Talán túl jól bánok vele, túl kedves vagyok és nem vesz komolyan. Nem fél elvesztésemtől. Már pedig egy bocsánat kérést muszáj lesz kihúznom belőle. Ki akarom húzni belőle.
- Ijeszteni? Nem.. félreértesz.- Lépek elé, de szemeimmel nem őt fürkészem. A tükörből visszapillantó személyt nézem, az az magamat. Hajamba túrok, majd lassan rá emelem tekintetem. Még a mosoly is lefagy arcomról, ahogy a mosdókagylóra támaszkodok. - Nem befolyásolhatod emlékezetemet, ha egyszerűen te azt jobbnak látod..Gyáva vagy, Eli. Félsz szembenézni tetteid következményeivel.- Sokszor, ha őszinte az ember a másikkal mindig megbántás a vége, de én nem félek ettől. Hiába tartom őt olyan fontosnak, szinte ráalapoztam mindent úgy érzem most nem hazudhatok és nem hunyhatok szemet ez az egész felett. Fájt, még mindig fáj hogy megtette volna velem. Lehet, hogy nála ez mindennapos dolog, nekem mégis rosszul esik. - De.. hajlandó vagyok szemet hunyni az egész felett, egy bocsánat kérés keretében. Gondold át érek - e annyit, vagy nem. Kint megtalálsz, a motoromnál.- Ellököm magam a kagylótól, s egy utolsó pillantást vetek rá, majd elindulok végre ki ebből a gusztustalan helyről. - Nem várok sokáig.-  Közlöm vele még háttal majd intek neki, s becsukom magam mögött az ajtót. Gyorsan kikúszok az emberek között, rá sem nézve senkire megyek motoromhoz. Végre kint a friss levegőn.. este van, de még sincs hideg, nem fázom. Ráülök motoromra, majd beindítom, s bekapcsolva lámpát az ajtóra irányítom hogy lássam a kifelé igyekező embereket. Remélve az egyik hátha Eli az. Féltem megtenni ezt a lépést, de megkellet tennem. Nem gondolhattam túl s már csak remélem hogy érek neki ennyit, vagy ennyi volt és végleg elválnak útjaink.




₪ words: 740 ₪ music: summer ₪ note: Rolling Eyes 

©
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 05, 2014 1:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

Drew  & Eliza




I rob and I kill to keep him with me I do anything for that boy
[You must be registered and logged in to see this image.]
Mindig is volt egy szikra, csak az a szikra valahogy mindig is csak egy szikra akart maradni. Tudtam, hogy valahol legbelül ő is érzi ezt, csak számára ez oly távoli. Nekem viszont most már minden érzelem egy nyakba zuhanó hullámhoz hasonlított, ami hátba vág és te, mint egy rongybaba zuhansz a mélybe, s veszted el tőle eszméleted. Hiába az örökös hajhúzás, ez most más volt. A mosdó bár nem a leggusztább hely, elveszett körülöttem, nem vettem róla tudomást, nem tudtam tőle undorodni, de még csak bele se éltem magam a helyszín adta pikantériába.
Arcomra kiütött a gondolatom, kiütött, hogy amit látok cseppet sem megvetendő, mert tudtam régebben sem volt az az izompacsirta típus, most azonban ha ilyen koravénen akarok fogalmazni, azt mondanám formásan szálkás. Szándékosan húzza az agyam, megrázom fejem, és felvonom egyik szemöldököm.
-Szeretnéd, hogy megdicsérjelek a kemény munkáért mi?-érdeklődöm, de a kopogás hangosodásával már lehetőségem sincs arra, hogy újabb gondolatfoszlány kimondásával oldjam a szűkös hangulatot, amire rátesz egy lapáttal, hogy a félhomályban még így is látom a sebeit, rákérdezni azonban egyenlőre nem fogok. Valamiért van egy olyan sejtésem, hogy a sebek is utalnak arra, amit korába mondott: tud egy s mást. De ha kiderülne, hogy vadász akkor sem érdekelne különösebben, hisz lett volna rá alkalma, hogy megtegye, amit tennie kellene. Jön nekem eggyel, megmentettem az életét, s ezt valószínű ő is tudja. Bár nem elvárás irányába, hogy tegyen is érte valamit.
Elvesztve egyensúlyom, ahogy elveszek gondolataim tengerén, borulok karjába szó szerint, s teszem meg az első lépést abba az irányba, hogy a még fel nem lobbanó szikrát még jobban forrósítsam. Mohón, mégis szenvedélyesen csókolom, kezem forró bőréhez ér, s mikor nem húzódik el tőlem, sőt még inkább ösztönöz, elönti testem a forróság, a fejem tetejétől a lábujjamig. Hátam újra a falhoz simul, ahogy egy gyengéd, mégis határozott mozdulattal szorít be a hideg kő és forró mellkasa közé. Érintése nyomán még kevésbé gondolok arra, hogy abbahagyjam, hogy elengedjem, de ahogy az ajtó becsapódik, úgy tisztulnak ki gondolataim, hisz lényegébe elárultam magam, elárultam azt, amit több évig rejtegettem.
Először próbálok habogni, majd egy határozott mozdulattal el akarom érni, hogy elfelejtsen mindent, mégsem jön össze ez a hadművelet. Kezén minden bizonnyal vasfüves karkötő van, s bár egy pillanatra lesütöm szemeim, s szégyennek érzem, amit teszek, hangja inkább ingerültséget vet belém. A hangnem, ahogy hirtelen elkezd kezelni, s most újra átváltok arra az énemre, aki kicsit kirívó, ő ezt mégis jól ismeri. Pont így viselkedtem, mikor összeakadt valami csajjal, és le kellett vakarni róla. Vagyis nem kellett, de jól esett.
-Édes?-lépek utána, bár fogalmam sincs az ajtót, mégis hogy nyitotta ki. De nem is gondolkodom rajta sokáig, egy könnyed mozdulattal suhanok elé, a fülkével szemben lévő falhoz szorítva őt mellkasánál fogva.-Miből gondolod, hogy édes vagyok?-érdeklődöm, újra közelebb hajolva hozzá, s a magassarkúnak köszönhetően így épp egy magas vagyok vele. -Ne akard letagadni, hogy nem élvezted, hogy soha nem akartad ezt megtenni. -nézek szemébe, melyben valami furcsa van, s hangneme is arról árulkodott az előbb, hogy azt hiszi bármit megtehet velem. Közelebb hajolok hozzá, ajkaim szinte övét súrolják.-Kicsi vagy te még ahhoz, hogy rám ijessz.-közlöm, elengedve mellkasát a tükör elé lépek és megigazítom összekócolt hajam, de tekintetem még így is követi őt. A gondolataimban mégis ott motoszkál valami. A sebek, meg ahogy az ajtó bevágódott meg az előbb ki. Valami nem stimmel vele, valamiért ő is más...Valamiben ő is megváltozott. Most ezzel még sem akarok foglalkozni, arcomra viszont még így is kiül az a némi gyanakvás, amit kiváltott belőlem. Gondolataim azonban képtelenek ezzel foglalkozni, s könnyed mozdulattal ülök fel a tükör előtt pultra, ami amolyan gyors szépítkezésre alkalmas hely volt, a csapoktól nem messze. Így újra arcát fürkészhetem, de ajkaim bizsergése még most se múlt el, s fogaim mélyen belevágva próbálom elérni, hogy elmúljon, így viszont még a vérem is kiserken.


words: 629| 27 | music: Timber [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 04, 2014 10:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

eliza & drew


A kezdeti nehézségeink ellenére látszólag sikerült betörnöm őt. Érezhetően sokkalta gyengédebb, megnyílt előttem. Teljesen hihetetlen hogy nemrégiben még szinte meg akart ölni, most pedig itt vagyunk.. egy mellékhelyiségbe, ahol az emberek általában nem ilyen dolgokat végeznek mint mi. De nem bánom, nem érdekel hogy hol vagyunk amennyiben nem akar megölni. Mire nem képes egy kis önbántalmazás? Megérte. Egy olyan dolgot tudtam meg róla amit.. ha ezt nem teszem meg, nem csinálom meg.. még mindig csak egymás vérét szívnánk odakint. Illetve.. maximum ő az enyém, de szó szerint.- Számomra egyébként is különlegesnek számítasz. Nem kell hibridnek lenned ahhoz. Nem jöttem volna utánad, nem kerestelek volna ennyi ideig ha nem így lenne.- Megállok előtte, s az arcához nyúlok. Gyengéden végig simítom kezem arcán, s a szeme környékén megállok. Nem régiben gyönyörű szeme még gyönyörűbb kéken világított. Soha nem láttam még ahhoz hasonlót. De tulajdonképpen nem rémisztett el. Tetszett. Tetszik, mindaddig míg nem akar bántani. De bízom benne hogy nem tenne ilyet. Bízom benne..
- Élveznéd ha két srác harcolna kegyeidért nem igaz?- Háta falhoz ér. Nem tud tovább hátrálni előlem. Kezemmel válla felett támasztom meg testem, s arcához hajolva vonom kérdőre őt. Kerülgetjük egymást.. s kapcsolatunk talán már egy ideje túl nőtt a barátságon. De a következményeket nem tudhatjuk meg.. bezavartak. Várható volt ha egy ilyen helyet használunk a másik megismerésére, az egymás iránti érzelmeink kifejtésére. Időben észlelek. Nem kell a társaság , s bár nyitott a kabin és talán hallani is mit csinálunk, ez nem fogja érdekelni az ide betévedt ittas embereket. Elintézik a dolgukat, s már mennek is ki folytatni azt, amiért jöttek. Inni, és szórakozni. Lényegében ide, erre a helyre én is ezért tévedtem ide. De most hogy van egy még jobb társaságom mint volt, a régi szép idők emlékére felidézhetnénk, megmutathatnánk az embereknek hogy is kell igazán bulizni.
Megzavartak, ez tény. De lényegében ugyanabban a helyzetben vagyunk mint voltunk. Testemen érzem Eliza perzselő tekintetét végigfutni, s elmosolyodom ahogy igyekszik ezt leplezni.
- Tetszik a látvány, Eli?- Mosolyodom el s a kabin túlsó végébe dőlök, az ajtónak hogy nagyobb belátást bírjon rám, s ne kelljen elfordítgatni fejét. Izmosabb lettem mint voltam, ez tény. Csodálkozom hogy a testemen lévő jó pár heg miatt még nem tett egy megjegyzést sem. Keresésére szánt időben nem igazán teltek fényesen a mindennapjaim. Voltak nehéz pillanataim, s könnyebbek is.
Elveszti egyensúlyát s nyakamba kapaszkodik. Vészesen közel kerülünk egymáshoz , s nem kell sok hogy megtörténjen az, amitől eddig oly sikeresen tartottuk magunkat. Érezve mohó, mint aki felakar falni csókját viszonzom tetteit. Nem gondolkodok.. egyszerűen olyan érzés kapott el aminek nem tudok ellent mondani.  A hajába túrok, s hátán végig simítom kezem amiket hátsó fertályába mélyesztek bele, s csípőmmel hozzá simulva lököm magunkat újra falhoz.
Elenged. Valószínűleg erőt vett magán, s rájött valójában mennyire is nem kéne ezt csinálnunk. Nem tudom miattam- e , a múltunk miatt..esetleg van e valakije. Nem tudom mit reméljek. Ha rajtam múlna ez az egész már rég a magamévá tettem volna őt. Egyszerűen.. nem tudtam uralkodni magamon.
Az igézési próbálkozása után felhúzom szemöldököm, s kissé lenézően nézek rá. Kapkodom a levegőt, zihálok még mindig majd az egyik nőtől kapott karkötőre nézek s felemelem magam elé.
- Igen. Hasznos kis darab..- Forgatom kezeimen a kapott karkőtőt de egyszerűen.. rá képtelen vagyok haragudni. Olyan dolgokkal próbálom tele tömni saját fejemet hogy ezzel a lányt védjem. Az előbb történtek után.. valamiért egyet értek vele, hogy elakarta velem felejtetni a  történteket.
- Próbálkozz valami újjal, édes.- Hangom mély s könyörtelenséget sugall, szúrós tekintetem rá emelem. Igyekszem megfélemlíteni őt, mert ez hogy megigézett volna nem esik valami jól s az eszébe akarom vésni hogy velem ilyet ne tegyen. A későbbiekben sem, soha bármi olyat is csinálunk. Az ajtó a hátam mögött magától kicsapódik, szinte leesik a helyéről s lassan hátrálok tőle. Eszem ágában sincs itt hagyni őt, egyszerűen csak a reakciójára vagyok kíváncsi. Vajon mit reagál arra, hogy elakarom hagyni ezek miatt. Bocsánat kérés? Nem lepne meg.




₪ words: 646 ₪ music: summer ₪ note:  a hosszán kívül semmi extra..

©
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 26, 2014 6:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

Drew  & Eliza




No matter what they told you...you're not alone
I'll be right beside you forevermore
[You must be registered and logged in to see this image.]
Bár tudtam pont így leszek sebezhető, de nem kerestem több okot, miért ne nyílhassak meg előtte. Soha nem éreztettem vele igazán, hogy mennyire bízom meg benne, most egyszerre értem ezt el, ahogy azt is, hogy elhitessem magammal, igazából bennem volt mindig is a hiba. Én tartottam magamban mindent, őrlődtem, soha nem tudatva mit is gondolok igazán.
Valahol örültem, hogy a kis történetem, kevésbé kellemes részei ellenére is próbál viccelődni, ugyanakkor tudtam, hogy érzi, sokkal komolyabb a helyzet. De nem zavar, kivéve azt a részem, ami a múltam puszta gondolatától is hidegrázást kapott.
Ahogy közeledni kezdett felém, kivert a víz, kérdésére pedig nem, hogy nem tudtam válaszolni, de újból kiült a pír arcomra.-Igen, különleges vagyok.-pislogok nagyokat és széles mosollyal arcomon nézek szemébe. Ez az a fajta mosoly, amit nagy ritkán engedtem meg magamnak, nem mellékesen ezt a mosolyom ma még nem is láthatta. Őszinte volt és kedves, némi bizakodással fűszerezve, mégis volt benne valami játékosság. ahogy az ő arcán is.
Kijelentése hallatán lányos zavaromban hátrébb akarok lépni a faltól, de beleütközök abba, mintha hátam eddig nem is annak lapult volna idáig.
-Féltékeny szeretnél lenni?-érdeklődöm ajkaimba harapva, pajkos pillantással nézve szemeibe, s bár hallom a külső zajt, most már nem érdekel, hogy mi folyik az ajtó túl felén. Egészen addig míg a lány cipőjének kopogása hangosabb nem lesz, s a zár felpattanva az ajtó nyílik. Érintése nyomán újra forró lesz a bőröm, s az sem zavar, hogy a kabinba húz. Hátam ismét a falnak veti, félénk pillantást vetek rá, ahogy csitítani akar, de elveszek pillantásában, szinte érzem, ahogy szédülök, szívverésem pedig hagy maga után némi kivetnivalót. Ami legjobban zavar, hogy meztelen felsőteste eddig is "zavaró" tényező volt, így csak akkor veszem észre magam, mikor végigmérem kissé megbillentve fejem és féloldalas mosoly szökik arcomra. Érzem vérének csábító szagát, mégis másra vágyom, s ezt testem pontosan tudja.
A lány, aki benyitott megengedi a csapot, minden bizonnyal megmossa az arcát, majd újra a kilincsért nyúl. Mégsem érdekel, ekkor már nem. Elvesztve egyensúlyom nyakába kapaszkodom, vészesen közel kerül hozzám, míg nem megteszem azt, amire már hosszú évek óta sóvárogva várok, akár egy drogos az új adagjára. Ajkaim ajkaira tapasztom, de ez a csók már messze nem oly óvatos, és visszafogott, mint az ő közeledése volt az imént, mikor a falhoz támaszkodva került hozzám pár centiméter távolságba. Ez vágyakozó, és mohó vegyítve minden érzelmemmel, amit eddig igyekeztem elrejteni előle.
Az ajtó becsapódik, szemeim felpattannak és elengedem nyakát. Végleg megtörtem előtte, és nem hiszem, hogy ki tudom magyarázni magam ebből. Mert ez nem az a fajta megnyilvánulás volt tőlem. Ez nem a baráti pusziban merül ki, ez nem csak egy csók volt részemről, amit mindig is szórtam azoknak, akiknek a vérére fájt a fogam. Ahogy a lány eltávozik, úgy szakadok el én is Drew-tól és igyekszem kilépni a kis fülkéből, mely most még szűkebbnek tűnt, mint eddig, de képtelen vagyok mozdulni, épp csak annyira, hogy kezeimmel elengedem nyakát, és hagyom hogy azok erőtlenül zuhanjanak testem mellé.
-Én...-keresem a szavakat, végül mégsem találom őket. Sajnálom? Kit akarok hülyíteni. Meggondolatlan voltam? Lehet, mégsem érdekel. Már akkor erről tanúskodtam, mikor elüldöztem mellőle a ma esti prédáját. Megtörtem vagy elvesztettem az érzelmeim kontrollálását? Igen. Ezt már akkor megtettem, mikor hagytam, hogy minden fájó emlék ellenére megnyíljak előtte.
-Felejtsd el amit most tettem.-kérem, bár mélyen szemébe nézek és megigézem őt, mert tudom jobb, ha nem emlékszik erre a dologra. De csak ekkor veszem észre, hogy meztelen felsőteste ellenére visel egy karkötőt. Életem második hibáját követtem el. Önző mód el akartam vele hitetni, hogy semmit sem tettem, csakhogy ha ő vasfüves karkötőt visel, sokra nem megyek vele. Arcomon egyszerre megannyi érzelem jele suhan át, ebből azonban a pír és az a tipikus "kellemetlen helyzetben vagyok és tudok róla" érzés sem akar elmúlni. Ezt nevezik totál cikinek, vagy vér cikinek. Szemébe nézek továbbra is, de már attól is félek, hogy pislantsak e, mert ki tudja egy szempillantás alatt nem akar e eltűnni előlem. Mert megérteném, ha ezt tenné.

words: 657| 27 | music: Down Under[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 26, 2014 1:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

eliza & drew


Nem vártam sokat ettől a naptól.. most még is itt vagyunk, egy mellékhelységben. Ölelésében elveszek, mintha megállt volna az idő.. eltudnám viselni még egy darabig. Régebben soha nem érezhettem tőle ilyen fajta törődést, talán mégsem álltunk annyira közel egymáshoz mint én azt hittem. Annyira baráti szinten tartottuk a kapcsolatunkat, de inkább annyira baráti szinten akartuk magunkat tartani hozzá hogy teljesen merevek lettünk egymás mellett, bármennyire jól kijöttünk, néha napján ha Elizát elkaptam a jobbik pillanatokban. Nem mondom hogy sülve főve együtt voltunk.. de voltak idők. Jól éreztem magam a társaságában, és ez még ennyi idő után sem változott. Itt van.. és nem akarom, nem fogom elengedni. Kívülről hangok szűrödnek be. Zene, kiabálások.. csak a szokásos, ami éppen a buli helyekkel jár. Talán nem ez a legjobb hely az ismerkedésre, de nem érdekel. Belekezdett.. végre megnyílt nekem. Elértem.. végre, még ha ennyi idő is kellet neki. Most érzem magamhoz a legközelebb. S bármi is ő.. az iránta érzett félelmem elmúlt. Bízom benne. Csendben figyelem őt. Nem akarok belevágni a szavába, mert én sem szeretem ha ezt teszik így ennyivel úgy érzem meg kell tisztelnem. Érdekel az annyira titkolt története. Szintúgy a falnak dőlök, s le sem veszem a lányról a szemem. -Ja, hogy végeztél? - Húzom fel kezem a szám elé, s ásítok egyet, majd elmosolyodom. -Viccelek. Szóval akkor te most egyfajta különlegességnek számítasz? - Lábammal ellököm magam a faltól majd közeledni kezdek felé. Olyan sok mindent zúdított rám egyszerre hogy szinte időm sem volt felfogni mindent. Vérfarkasok, átkok, vámpírok, gyilkosságok.. hasonmások. Túl sok. Sok kérdésem lenne, de hirtelen egy sem jut eszembe. Talán jobb, ha nem mélyedünk bele a dolgokba s hozom fel múltját. Ez egy olyan begyógyíthatatlan seb, amin csak az idő segíthet.. a felejtés.
-Nem érdekel hogy mit tettél, hogy ölnöd kellet, hogy mi vagy.. a barátom vagy. Csak ez számít. Ha ezzel az volt a célod hogy magad ellen fordíts.. az ellenkezőjét érted el. Még fontosabb lettél.- Minden egyes szavamnál közelebb lépek felé. Biztatom őt.. nem taszíthat el maga mellől. Most már végképp nem. Megmutatta a gyengébbik oldalát, s rájöttem még sem olyan erős mint aminek mutatja magát. Csak a látszat..
-Egyébként is.. ki az a srác aki segített? Van okom féltékenynek lenni? - Megállok előtte, s közelebb hajolva vonom kérdőre őt , majd elmosolyodom s elhajolok. Valamilyen szinten zavar a tudat, az a srác.. nem tudom megmagyarázni. Felé még nem éreztem ilyet.. de ha ő elüldöz minden nőt körülöttem én miért ne tehetném meg ugyanezt vele?
Az ajtó nyitódik. Nosztalgikus érzés újra a női részébe kerülni a mellékhelyiségnek, lassan többször járok ide, mint az ellenkező nemnek készített helyre. Nem akarok több veszekedést, hallgatni a nyávogásokat. Tudom milyenek a nők.. megragadom Eli kezét s behúzom magam után a kabinba. Nem túl tágas hely, falnak szorítom őt. -Ssh.- Igyekszem csendre bírni őt s mutató ujjamat ajkaira tapasztom. Nem kell a beszéd.. most nem.




₪ words: 473 ₪ music: don't you worry child ₪ note: gyenge

©
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Szer. Ápr. 23, 2014 2:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

Drew  & Eliza




Save me from the nothing I’ve become
You can't just leave me, breathe into me and make me real
[You must be registered and logged in to see this image.]
Tudtam, hogy szinte soha nem öleltem meg. Még egy puszit se kapott, csak nagy ritkán, ha tudtam, huzamosabb ideig nem láthatom. Tudtam, hogy ő nem fogja megérteni, de szükségem volt a közelségére, megbizonyosodva, hogy még az előbbi jelenet ellenére sem csak elképzelem az egészet. Mellkasába fúrva arcom visszaszerzem régi nyugalmam egy részét, magamba szívom illatát, s amikor derekamra siklik keze lehunyom egy pillanatra a szemem. Hiába, az érzés nem múlik egykönnyen. Még nálam se, aki szinte soha nem érezte szükségét, hogy bárkihez is kötődjön, most mégis...
Elmosolyodom, de ez inkább amolyan mélabús mosoly, mégis tudom, hogy a maga módján épp az ilyen megnyilvánulásaival próbálja oldani a helyzetet, és a kialakult fagypont alatti hőmérsékletből újra emberi környezetet varázsolni körénk.
Tudtam, hogy éhségem nem fog csillapodni ha a földet nézem, sőt még akkor sem, ha tovább ostorozom magam az elmúlt évek hülyeségei miatt. Mégis kinyitom az ablakot, és hátam a falnak vetem, hátha így az én félelmeim is oldódni kezdenek. Hát, ez annyira nem jött be. A közelébe se akarok menni a földön lévő, egyre csábítóbb vérnek, így mikor rákérdez, csak félénken bólintok. Aztán miközben beszél egyszer csak leveszi az ingét, s mind egy tizenéves szűz kislánynak, úgy kerekedik el szemem, ahogy kockás hasfala egyenesen velem szemez. Amíg feltörli a vért, igyekszem szám csukva tartani, arcomra pedig egy halovány mosolyt varázsolok, és az elpirulásom jeleit palástolva a tükör felé fordulok és megigazítom kócos hajam. S bár megnyugtat amit mond, a legkevésbé hiszem, hogy tud majd rám úgy nézni, ahogy régen.
-Kétlem, hogy az a lány még létezik bárhol is...-jelentem ki, ahogy feláll, s bár van egy kis fáziskésésem, ahogy felém fordul és hagyja, hogy véres ingét, melyet felmosórongynak használt, ellepje a csapból folyó víz. Kérdésére válaszolva, ami szintén csak egy percnyi néma csend után jön elő belőlem, próbálom összeszedni a gondolataim, hogy épkézláb mondatokat mondhassak.
-A legjobb lesz, ha az elején kezdem, mondjuk ott, hogy megszülettem.-tudtam jól, most olyanba fogok, amit még soha senkinek nem mondtam el. Az életem igaz, de rövid meséjét arról, hogy nem minden gólya tudja olyan jól, hogy hova dobja le azt a gyereket. Jelen esetben engem.-Az anyám börtönbe került, mikor már terhes volt velem. Lényegtelen mi lett vele, soha nem is ismertem, ahogy apám se. Ez a dolog az egyik nagy probléma, tekintve, hogy a vérfarkas átok egy családi ágon örökölendő valami. De ez is úgy működik, mint minden átok. Valahogy, valamilyen formában meg kell törni. Hát jelen esetben ez egy konkrét gyilkosság. Valakinek az életével kel fizetnie azért, amiért kihoz a sodromból, ami persze eleinte hangulatingadozásoknak tűnhet.-mosolyodom el fanyarúan, mert tudtam jól, hogy még mikor "csak" ember voltam is ez volt rám a legjellemzőbb. A hangulatingadozás. -A fél életem nevelőszülőknél töltöttem. aztán jött a képbe az a párocska, aki a gimis évek alatt volt a "családom".-a szót kiejtve egy másodpercre furcsa fintor szalad át arcomon. -Bájos gúnynevük Féreg és Pióca. A féreg, aki a nevelőapám személyében merült ki, szeretett fiatal lányok után ácsingózni, a felesége pióca pedig ezt eltűrte, soha nem tett ellene semmit.-az emlékek még most is előttem vannak, éles képek villannak be és ráz tőlük ki a hideg, mintha csak ma lett volna minden. -Egyszer, mikor betöltöttem a tizennyolcat, meguntam, már többről volt szó, mint holmi közeledésről, ha érted mire gondolok...-sütöm le szemem, mert múltam ezen része igencsak érzékeny téma számomra. -Ez volt az az este, mikor megtörtem. Ez az este, mikor érzelmek nélkül végeztem velük. Mind a kettőjükkel.-hangom rideg, egy csepp érzelem sincs benne, és nem érzem, hogy sajnálat vagy bűntudat lenne rajtam úrrá. Sőt, még egy aprócska féloldalas mosoly is megjelenik arcomon.-A történet további érdekes része, hogy megismerkedtem valakikkel, akik egy igen idős vámpírszolgálatába akartak kerülni. Érdekelt milyen az az élet, mikor nem kell minden teliholdkor farkassá változnom, mikor egy erősebb lényemre vágytam. Így, a hasonmás vérét használva változtatott minket át vámpírrá, de ekkor még azt sem tudtam, hogy így a szolgájává is tett. De volt egy fiú, akinek köszönhetően a magam ura lehettem. És, most itt vagyok.-mosolyodom el, vállat vonva, kezem farmerom zsebébe tolva, egyik lábam felhúzva magasabban támasztja a falat, s csak közben esik le, hogy a víz már rég nem folyik. Jól beleéltem magam a kis mesémbe.-[color#714242]Mi vagyok én? Egy hibrid. Vérfarkasnak született, de vámpírrá változtatott ember, aki vérrel táplálkozik, nem sül meg a napon és nem kell minden holdtöltekor vonyítania.[/color]-viccelem el a végére a dolgot, mert a legkevésbé sem érdekelt már, hogy elítél e azért, amit tettem. Így is megrémítettem, ennél már alig lehet rosszabb.


words: 737 |  27  Embarassed | music: Bring Me To Life[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 22, 2014 9:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

eliza & drew


Összezavarodtam. Nem tudom, hogy mit gondoljak róla. Amennyire igyekeztem vele hasonlóan keményen bánni, ugyanezzel a könnyedséggel törtem meg. Nem megy, egyszerűen annyira fontos barát, fontos nekem hogy nem érdekel mit csinál, vagy hogy micsoda is mellette szeretnék lenni. Magamat ostorozom hogy a kemény időkben nem voltam mellette, mikor szüksége volt valakire nem voltam ott. Miért nem találtam meg előbb.. A tőle való félelem egyszerűen tova száll amint visszanyeri emberi kinézetét. Egy pillanatnyi ijedtség volt, mert nem tudtam hova rakni őt, nem láttam még soha életemben hozzá hasonló lényt. Csak vámpírokkal találkoztam.. de egyik sem így nézett ki, ahogy ő. Érdekel a története. Hogy lett ilyen, az eltűnésének egyik oka volt ez. Önző módon magyarázatot akarok mindenre, még ha ez annyira nem is tartozik rám szerinte.
A meglepődöttségtől szinte lefagyok. Az ölelésembe menekül, ami kimondhatatlanul jól esik és melegséggel tölt el. Ezért már megérte elvágni a kezem. Végre megeredt a nyelve, s megosztja velem valós érzéseit. - Én itt vagyok, Eliza. - Hangon nyugodt, és határozott. Kezem a derekára csusszan, s viszonozva ölelését a lánynak igyekszem nyugtatni őt. Miatta vagyok itt, nem fogom magára hagyni. Főleg így ha tudom ugyanannyira elveszett, mint én. - Tudom, tudom. Nem sokra mész velem. De igyekszem normális lenni, és igazi barát módjára viselkedni. Tudok ezt - azt. - Mosolyodom el, és a szokott hülyeségeimmel igyekszem oldani ezt a kialakult kissé szomorkás helyzetet. Jól esik közelsége, ez nem kérdés.. csak nem szeretném hogy miattam sírjon, nem szeretem szomorúnak látni a hozzám közel álló, a nekem fontos személyeket.
Elenged, s tekintetét lesüti rólam, a földet nézi. A tőlem származó vértócsát a földön. Fogalmam sincs hogy mi lehet ő, de ha ennyire rá van izgulva a földre akkor csak ott lehet a probléma. Figyelem ahogy távolodik tőlem, majd ablakot nyit, s háttal támaszkodva áll meg előttem, az egyik falnál.
- Jól sejtem hogy ez a probléma? - Mutatok a földre, s ezzel a mozdulattal a válaszára sem várva kezdem kigombolni felsőmet, hogy feltakarítsam a zavaró tényezőt.
- Egyébként meg ne ostromozd magad. Nem érdekel hogy mi vagy, én még mindig a régi Elit látom benned és a lényeg, hogy itt vagyunk egymásnak.- Nézek fel rá közben, de gyorsabbnak látom ha széttépem magamon saját ingem, s ledobom a vérbe ami lassan, de belepi fehér ingemet. Ezek után felkapom s bedobom a vízcsap alá, vizet engedve rá. Lehet hogy az egésszel semmit nem értem el, és csak rontottam az egész helyzeten de csak segíteni szeretnék rajta.
- Szóval mi is vagy pontosan? Jól sejtem hogy a te gyengéd is a vér? - Egy lépéssel rövidítek a köztünk lévő távolságon, nyitva hagyva a vízcsapot.




₪ words: 428 ₪ music: faint ₪ note:  gyenge

©
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 22, 2014 7:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

Drew  & Eliza




I can take so much...Till I've had enough
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vérének illata mindent beleng a kis helységben, az ajtó zárva se ő se én nem menekülhetünk el csak úgy. Tudtam, hogy csak még jobban meg fog rémülni tőlem, de tudtam azt is, hogy nem hagyhatom meghalni. Nem itt nem így és nem most. Nem miattam, mikor segíthetnék. Testem automatikusan cselekszik, s bár vére illata már-már marja torkom felharapva csuklóm bőrét tuszkolom szájához, hogy mielőbb gyógyulhasson. Az íze minden bizonnyal undorító számára, ez arcára van írva, ahogy félelme is.
Miközben figyelem sebét begyógyulni, majd elhúzódva tőle rendbe szedem magam annyira, hogy újra embernek nézzek ki, próbálom magamban megfogalmazni mi is vagyok én. A szó bennakad, érzem, ahogy gyengeségem felszínre tör, arcomon végigcsurog egy kósza könny. Utoljára akkor sírtam...nem tudom, mikor sírtam. Talán soha. De érzem, hogy a szavak előtörnének belőlem, helyette könnyeim teszik, de nagyot nyelek és mind a kettőt magamban tartom. Remegő kezemmel a kilincsre markolok, lenyomom azt, de lehunyt szemeim ellenére is tudom, hogy keze vállam fölött támasztja az ajtót, megakadályozva, hogy bárhová is mehessek.
Szavai megnyugtatnak, de tudom jól, közel sem vagyok olyan jól, hogy szemébe nézhessek újra. Mégis testem automatikusan cselekszik utolsó mondatai után, s végre megtöröm hallgatási fogadalmam, amit a kilincs szorongatása és rövid monológja között tettem.
-Nincs hová mennem, senkim nem maradt...-rázom meg fejem, s megfordulva szorosan ölelem magamhoz, szinte érzem szíve dobogását, ahogy mellkasába fúrom megnyúzott arcom. -Hiányoztál.-nyögöm ki végül szorításom enyhül.-Én...Sajnálom amiket mondtam. De minden porcikám az ellen harcolt, hogy megtudd ezt.-említem meg a tényt, hogy épp ezért hagytam őt hátra, hagytam hára az egész életem, ami már akkor sem volt fenékig tejfel. Ahogy elengedem, tekintetem a véres földre siklik, s érzem, ahogy éhségem feléled bennem, lehunyva szemeim tartom vissza lélegzetem, mert nem tudom meddig bírom még ki így. -Soha nem akartam, hogy így láss, hogy lásd azt az Eli-t, aki most vagyok. Egy becsúszott gyereket...Egy szörnyet.-nyelek nagyot, de tekintetem továbbra sem övét keresi. A földön lévő vérről az egyik padlólap repedésére siklik, hogy így is elkerüljem azt, hogy újra azt a hibridet láthassa aki vagyok. Kétlem, hogy elfelejtené ezt, s nem vagyok rá képes, vele nem tudom megtenni, hogy elfeledtessek vele mindent. Éhségem egyre erősebb volt, vérének illata ott terjengett a levegőben, látványa pedig csak még inkább emlékeztetett rá, hogy amit elvesztettem vért, testem külső pótlással akarja visszaszerezni. Könnyed mozdulattal surranok el előle s kapom el a kis ablak nyitóját, tárom ki azt, hogy mielőbb kitisztuljon a levegő. Hátam a vele szemben lévő falnak vetem, így a tócsa eltűnik a látóterem közvetlen közeléből, s a levegő pont az arcomba csap. Végre eljutok odáig, hogy szemébe nézzek, bár pillantásom félénk, a távolság közte és köztem kisebbnek tűnik, mint amennyi, de tudom ennyi kell, mert így nem a nyakában lüktető érre gondolok.


words: 450 | Egy gyenge hsz szerű valami| music: What You Want[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 10:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next
Vissza az elejére Go down
 

Morning Star Pub

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 32 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 17 ... 32  Next

 Similar topics

-
» Morning Star Pub
» All-Star Kölcsönző
» Star Crossed
» Elhagyatott edzőterem
» Jelmezverseny jelentkezés

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-