Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 14, 2014 9:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Lena & Ridley
Nice to see you!
Próbáltam egy okot találni arra, hogy mellőzem a munkám, vagy legalább a családom még ennél is jobban, de a karácsony nem volt a legjobb indok. Pláne nem, miután apám olyan könnyen elvesztettem, mintha soha nem is lett volna. Az bántott, hogy engem annyira sem ismert, mint bárki mást, anyám pedig rám hárított egy olyan feladatot, amit nem akartam elvallani soha. Egy szem gyerekként mégis tudtam, hogy el fog jönni ez a nap, most pedig olyannyira utálok ebben a városban sétálni, mint amennyire kicsiként utáltam ezt a parkot, amiért mindig tömeg volt a játszótér részén.
Az ismerős arcnak a tömegben, kifejezetten megörültem, és kapva kaptam a lehetőségen. Egyikünk sem volt épp az a szokványos ember, már ha a kapcsolatunkat nézzük, hisz mondhatni baráti volt, jó néhány titokkal, ami viszont a városhoz kötött minket.
-Na, már érdemes volt felkelnem, hogy másnak sikerült legalább ezzel örömöt szereznem.-forgatom meg kék szemeim, mert bár szerettem mosolyogni és kifejezetten pozitív személyiségnek tartottam magam, mostanság mintha kicsit beposhadtam volna a társasági kapcsolatok terén, ami zavaró is volt. A terveim között ugyanis nem ez állt az első helyen.
-Szabadnapom van. Bár itt sem menekülök a munkám elől.-intek a felém biccentő idősebb nő felé, és egy jól irányzott mozdulattal hátat is fordítok neki, vállat vonva és elmosolyodva. Ilyen az orvos élet, pláne, ha a kórház szinte mindennapos látogatóiról van szó.
-Apróságokat. Hógömböket, pár karácsonyfadíszt. Úgy döntöttem, idén is tartom a hagyományokat és a kedvenc betegeimnek adok valami apróságot a kellemetlen perceken kívül is.-nézek a kezemben lévő szatyorra, és még egy falatot török a langyosra hűlt, de így is ízletes édességből.
-Veled minden rendben? Tudod, nem tűnsz ilyen karácsonykor vásárolgató típusnak.-a hozzám méltó kijelentés hangos megnyilvánulása után felnevetek, mert néha én is meglepődök magamon.-Bocs, nem úgy érettem. Csak, hát na...-megadóan emelem meg szemöldököm a maradék kürtöskalácsot szinte az orra alá nyomva. Kevesen díjazzák a furcsa humorom, és az őszinteségem, de aki ismer, tudja, hogy amit komolyan gondolok, azt nem ilyen formában mondom ki.
Megint furcsa érzésem támad, és körbepillantok, de a tömegben senkit nem látok, aki egyenesen engem nézne. Mégis az érzés gerincembe hatol, és arcomra kiül valamiféle félelem, ami napok, s lassan hetek óta kísért, csak nem tudom, hogy miért. Ember vagyok, jogom van félni, ha pedig tudom, hogy mi vesz körül, ez szinte elvárt. De hiába a tőr táskámban, és a szervezetembe tukmált "ellenszer", vagy az apró karkötő és gyűrű, ha a velőmben érzem, hogy valaki figyel.

music:Yellow Flicker Beat|words: 401
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 14, 2014 8:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ridley & Lana

i really need a break from my life.
Újra és újra megtörténik. Felriadok. Izzadságcseppek folynak végig hátamon, körmeim a húsomba vájnak, ahogy ujjaim ökölbe szorulnak. Tekintetem a szoba sötétjében forgó plafonra emelem és a következő percben már rohanok is hányni. Ez történik két hete. Azóta, hogy Bianca Lawson beavatott egy olyan titokba, amit még mindig nem mertem bevallani senkinek. Még Alexnek sem. Tündér vagyok. Az ablakon túl Seattle városa pihen. – Lena? – hallom meg Sebastian hangját és visszakapom fejemet a férfi felé.  – Azt kérdeztem, hogy egyetértesz-e azzal, hogy Mr. Kirk a tanúk padjára üljön, mint szakértő? – Nem sütöm le a tekintetem. Nem jövök zavarba a hangszín miatt, ami kicsit megrovó ugyan de nincs benne harag. Még csak rá sem pillantva a jegyzeteimre szólalok meg, az említett nőre nőzve. – Mondja Mr. Kirk, mikor volt utoljára fodrásznál? – meg sem rezdülök pedig magamon érzem a szakértő és Sebastian tekintetét is. – Tessék? – alig látható idegességgel tördeli ujjait. Finoman megérintem. Azonnal megtudom amit kell. – Mikor volt utoljára fodrásznál? – ismétlem meg magam nyugodtan és elhúzom kezemet tőle. – November 19. Délután kettőre mentem. – Bólintok. – Délután kettőkor a Borgersben, igaz? – kérdem mire ő összeráncolja a homlokát de bólint. – Miért hazudik nekem Mr. Kirk? – ez így megy egészen addig még be nem bizonyítom Sebastiannak, hogy miért alkalmatlan a férfi számunkra. El is küldjük. Sebastian gratulál de én megemelkedem. – Járok egyet. – mondom mosolyogva de idegesen próbálom lerázni magamról az érzést. Tündér vagyok és Biancanak hála az utóbbi két hétben mást sem csináltam csak gyakoroltam az erőmet, ami nagyon is nagy haszonnal bír a vadászok számára. Most mégis azt kívánom bár ne tudnék erről, bár újra az az átlagos ember lennék, mint két nyavalyás héttel ezelőtt. Újra valakinek a hangja ránt ki gondolataim közül és mikor már arcot is tudok társítani a hanghoz, megkönnyebbülten sóhajtok fel. – Ridley! – elmosolyodom és mellé érve török szinte azonnal a felkínált édességből. El is felejtettem ma enni. – Ó, ez isteni! – mondom és helyet foglalva nyelek nagyot. – Ezt én is mondhatnám rólad! – mutatok rá és meglátva a szatyrot kerekednek el szemeim. – El is felejtettem, hogy mindjárt karácsony. Miket vásároltál? – érdeklődöm mert el akarom felejteni, hogy a tündér lét és annak minden kihasználható képessége körül forgott az életem az elmúlt két hétben.

credit by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 14, 2014 11:50 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Lena & Ridley
Nice to see you!
Ma a tőlem megszokottnál is furcsábban viselkedtem. Pár napja nem igen mozgok biztonságosan az utcán, az a cseppnyi üldözési mánia pedig egyre zavaróbb. Lassan itt a karácsony, így a szabadnapjaim igyekszem ennek fejében eltölteni. Mára a vásárlás volt betervezve, tehát a belvárosban az összes fellelhető üzletbe bementem ajándékötletekért vagy konkrét céllal megvett ajándékokért. A siker mintha kicsit elmaradt volna, egy zacskóba elfért mindaz, amit vettem, s miután a kocsi csomagtartójába tettem őket, arra a döntésre jutottam, hogy a mai, kissé napsütéses délelőttöm meghosszabbítom még pár itt töltött perccel. Mosolyt varázsolva arcomra, haladtam végig az éttermekkel és bárokkal szegélyezett utcán, és a parkba érve az egyik árus bódéjánál megajándékoztam magam egy még forró kürtöskaláccsal. Vicces, hogy mennyi ideje élek már itt, de évek óta először, egészen pontosan az apám halálának két éves évfordulója óta a karácsonyaim kissé egysíkúak lettek. Ezt vagy annak köszönhetem, hogy ennyire sok időt töltöttem a munkámmal, vagy... ja, de ez az egy opció van. Az elmúlt két évben ugyanis az ügyeletet önként és dalolva vállaltam el, míg anyámtól legalább addig megszabadultam. Barátnőm, Cara viszont nem igen nézte mindezt jó szemmel.
Kezemben a kürtöskaláccsal, azt eszegetve sétálok az utcán, egy-két ismerős arcra tekintve elmosolyodom és a megszokott semleges, már-már sablonos érdeklődő kérdések és pár szó váltása után folytatom a délelőtti sétát.
A távolban megpillantok egy ismerős, hosszú, szőke fürtökkel szegélyezett arcú lányt, és elmosolyodva lépek mellé.
-Lena!-szólalok meg a tőlem megszokott vidám hangon, és kissé oldalra billentem fejem.-Nem gondoltam volna, hogy aki ennyi munkát vállal, néha szünetet is tart.-egyikünk sem volt az a tipikusan munkamániás, inkább olyan típusnak tartottam magam is, aki maximalista, és céltudatos. Most mégis örültem a társaságának, hisz bár a munka relatív fogalom volt mind a kettőnk esetében, tudtam jól, hogy sokakkal ellentétben ő az egyik legtalpraesettebb gondolkodású ember, akit ismerek.
Barátságos mosollyal nyújtom felé a kürtöskalácsom, jelezve, ha kér, bátran törhet, én amúgy sem vagyok az a típus, aki egyszerre megeszi az egészet, a nassolás ezen formája pedig édesszájúságom ellenére elég töménynek ígérkezik, haza pedig nem éppen vinném azt, ami megmarad belőle.
music:Yellow Flicker Beat|words: 340
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∆ Seattle, Mystic Falls ∆
Hobbi & foglalkozás :
∆ detective, agent



A poszt írója Ronnie Miller
Elküldésének ideje Szer. Aug. 06, 2014 6:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2






Ronnie & Tom
It's A Hard Life

Nem kételkedtem benne, hogy a titkom, ami igazából a család titkai is volt, rossz kezekben van, de elég személyesen érintett, hogy az apám mindent ilyen könnyedén vett, mikor minket vas fegyelemmel próbált nevelni.
-Ezt nagyra értékelem. De előre szólok, ha furcsán kivágott ruhában vagy talpig sminkben látsz, az nem mindig én vagyok. Olyankor nem Ronnie vagyok, csak egy prosti vagy egy drogos.-próbálom elviccelni a lényeget, bár ez sokkal több volt, holmi színjátszásról. Ha egyszer egy álca balul sült el, annak... Annak tudtam jól mi lett és mi lesz a következménye. Bár nem okolhattam érte senkit, hogy ezt a szakmát választottam, csak saját magam és a makacs fejem. Ez van.
-Nem az adóhatóságnál dolgozok, de ha fegyvereket csempészel vagy drogokban utazol, akkor rossz ajtón kopogtatsz.-mosolyodom el, felemelve magam elé két tenyerem, amolyan "Én ebben nem veszek részt."-módon. -De ismerek valakit, aki el tudná intézni, ha a tilosban parkolnál vagy túl gyorsan vezetnél. Javaslom ne tedd, bár akkor kevesebb lenne a munkája azoknak, akik ezen a területen vannak.-vonok vállat. Nem sajnáltam az aktakukac fajtákat, az élet rendje volt. Ők a lejárati dátumokat vizsgálták, míg én a grammokat méricskéltem és hamis személyit szereztem, vagy épp monoklit festettem a szemem alá.
Kérdésére egy könnyed és légies mozdulattal pattanok fel, a szemetet a kukába dobva egy kecses mozdulattal, táskám vállamon és fejemen áthúzva a már megszokott féloldalas mód landol oldalamon, és már útra kész is vagyok.
-Valami hűsítőnek jobban örülnék, de a meghívás miben létét a meghívó döntheti el.-mutatok rá, napszemövegem szemem elé tolva, mert bevallom a napsütés kissé irritálta azt.

*folyt. köv, amerre vezetnek*

music:Born in the U.S.A.|words: 258 |
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 06, 2014 5:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ronnie & Tom


Az apja régóta ismerősöm, mondhatni azt is, hogy jó barát. Bár általában egyikünk sem bízik meg a másikban, de mi ketten igen. Amolyan bizalomra épített barátság a miénk. Keveset találkozom vele igaz, de mindig örömmel fogad engem, illetve én is őt.
- Nem mondott el mindent, csak említette - halovány mosoly jött az arcomra, mert csodálom azokat, akik ilyen hivatást választanak, mint ők. - Tényleg csak egy-két dolgot árult el... Ami titok, az titok, és nem kérdezősködtem tőle, és tőled sem fogok - nyíltan beszéltem, mert így a helyes. - Tudom, mennyire fontos az, hogy senki ne tudjon erről, és én is csak csak ennyit kérdeztem - sóhajtottam egy nagyot. - Nem okozok zűrt, de majd egy-két bírságot eltussolhatsz, ha netán közbejönne - nevetni kezdtem, mert elég nagy ''hatalma'' lehet neki. - Nem sétálunk egyet? Kezd elzsibbadni a lábam - kérdeztem tőle érdeklődve. - Esetleg meghívnálak egy kávéra is, ha ráérsz még - mosolyogtam, mert most nekem sincs egyéb dolgom itt.





zene: - | blabla: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∆ Seattle, Mystic Falls ∆
Hobbi & foglalkozás :
∆ detective, agent



A poszt írója Ronnie Miller
Elküldésének ideje Szer. Aug. 06, 2014 3:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2






Ronnie & Tom
It's A Hard Life

Nem igazán tartozott rám, hogy hogyan és kivel élte az életét, az meg egyáltalán nem volt a szerepem, hogy a szüleiket merjem a számra venni. Mintha az enyémek világ életükben normálisak lettek volna. Hát azt aligha hiszem...
Bocsánatot kérek a nagy szám miatt, ami valahogy mindig csendben volt, hisz a munkám során a saját véleményem körülbelül senkit nem érdekelt.
Tipikusan el tudtam képzelni azon férfinak, aki gyerekkel az oldalán sétálgat egy parkban, a feleségével karöltve. Igaz, amikor rám terelődik a szó, leginkább negatív választ hallhat tőlem. Nem voltam sem romantikus, sem szerelmes típus. Érzelmeim pedig olyan mélyen lapultak bennem, hogy már azt se tudtam, mikor nevettem egy jó nagyot őszintén, és örültem valaminek nagyon. A fájdalom túlnyomó részéről viszont tudtam, hogy honnan szerezhettem.
ahogy vigyorgott, na az őszintén egy pofonra lendítette volna a kezem, ha nem lett volna bennem annyi, hogy az arcomra kiüssön, a téma nem az asztalom és nem akarok róla beszélni. A pofont megtartottam magamnak, és egy bólintással nyugtáztam, hogy nem erőlteti tovább a témát.
-Igazad van, volt valaki. De annak már vége.-zárom le végül én is, és következő kérdésére kezdek koncentrálni.
-Elmondta neked?-csattanok fel a combomra csapva tenyereim. -Nyugdíjazták, neki könnyű. Imádom, mikor nem tudja tartani magát a szabályokhoz.-mérgelődöm, de nem sok értelme. Ki tudja még kinek újságolta el, hogy mit dolgozom, még ha ő nem is akarta, hogy ezt dolgozzam.
-Igen, a bátyám után én is. Van egy saját osztagom otthon, de most ide egyedül jöttem, mindenféle különösebb indok nélkül. -válaszolok végül kérdésére, s felteszek én is egyet.-Az apám mennyi mindenről számolt be neked, amiről érdemes lenne tudnom?-érdeklődöm őszintén, bár szememben ott csilog a dühöm, amit érzek.

music:Born in the U.S.A.|words: 273 |
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 06, 2014 8:17 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ronnie & Tom


- Nem éppen, nem igazán tartottuk velük a kapcsolatot egyébként... és a hátunk mögött szervezkedtek, mégpedig fokozatosan eltávolodtunk egymástól - próbáltam kijavítani magamat, majd pedig mosolyogni kezdtem. - Semmi probléma - legyintettem a bocsánatkérésére.
Sok rosszat megéltem, végül is hamarosan a negyedik ikszemet fogom kipipálni, és már tényleg jó lenne valaki mellém, meg mellénk is még egy-két zsivajt okozó kisgyerek. Aztán elmondta, hogy nem romantikus típus. Mindenkiben van romantika, csak valaki utálja előhozni önmagából. Én is képtelen voltam, de Allison csodákra volt képes...
- Azért biztosan akad valaki, aki közelében a szíved dobogása, a pulzusod enyhén mondva is, zakatol - vigyori pofimat mutattam, mert ebben biztos voltam. Akár letagadja, akár nem... - Na, jó, vessünk véget a témának, mert ez látom, zavar... - gyorsan lezártam, majd pedig ismét ránéztem. [color]- Apád nyomdokába léptél? - komolyan kérdeztem, majd pedig haloványan mosolyogtam.


zene: - | blabla: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∆ Seattle, Mystic Falls ∆
Hobbi & foglalkozás :
∆ detective, agent



A poszt írója Ronnie Miller
Elküldésének ideje Kedd Aug. 05, 2014 4:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2






Ronnie & Tom
It's A Hard Life


Soha nem voltam az a feleslegesen beszélő típus, de napját sem tudtam, hogy mikor ültem le valakivel beszélgetni. Akármiről. Bár lehet, hogy nem ez volt a legmegfelelőbb alkalom erre, de örültem, hogy ő legalább boldog volt, megtalálta azt, akit szerethetett.
Összevonom szemöldököm, és próbálom értelmezni, amit mond. A szüleik. Ez most komoly. Ha jól számolom, hét éve sem volt már tizenhat éves. Ez azért furcsa.
-Modern Rómeó és Júlia? A különbség a korban keresendő minden értelemben. Már nem felelnek a szó szoros értelmében érted, mégis miért akarnának beleszólni az életetekbe?-hüledezem, mikor végre észbe kapok, hisz ez nem az én dolgom.-Bocs, tudom, nem tartozik rá, és nem is vagyok abban a helyzetben, hogy ítélkezzem.-legyintek és a számba veszem az utolsó halrudacskát is, majd egy adag salátát, ami szintén az utolsó falatot jelentette számomra.
-Helyes.-mosolyodom el elégedetten, mintha legalább az én életemről vagy döntésemről lenne szó. Hogy jöttem volna én ahhoz, hogy szóvá tegyem egy mozdulatát is. Nem is ismertem igazán. Bár valami azt súgta, hogy ő többet tud rólam, mint én őróla, ami pedig a felém szegezett kijelentését illette, ami inkább kérdés volt egy burkolt formában, elgondolkodtatott. Mégis melyik része az életemnek az, amit el kellene most itt mesélnem. ezt én magam sem tudtam.
-Én nem vagyok az a szerelmetes és romantikus típus.-jelentem ki határozottan, kicsit magamnak is hazudva ezzel.-A munka a mindenem, és nem érzem szükségét egyéb kötöttségeknek.-erőltetek egy mosolyt az arcomra, és összegyűröm a kezemben lévő papírzacskót, ezzel is jelét adva, hogy igen is vágyom én a törődésre, mégsem kapom meg senkitől. Akitől pedig megkaphattam, ő már soha nem fog visszatérni. Még egy fájdalmas emlék. Igazából minden erőmmel a feledésen voltam, de a nyakamban lógó medál annyi mindenre emlékeztetett. Észre sem veszem, és ujjaim már az említett ékszert markolják, arcomra pedig kiülnek az érzéseim, amit igazából egy másodperc önkontrollvesztés okoz. Még csak elbúcsúzni sem tudtam. És tudtam, az életnek majd mennie kell tovább. Mégis minden nap emlékezettet rá valaki vagy valami, hogy igyekezzek ne közel engednem magamhoz valakit, mert könnyen elveszthetem.
music:Born in the U.S.A.|words: 334 |
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 05, 2014 9:37 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ronnie & Tom
 

Csak vigyorogtam, mint aki nem normális, mert valóban olyan vagyok, aki tud idegesítő válaszokat adni és kérdéseket is feltenni. Szerintem mindenkivel megesik, nemcsak én vagyok az egyetlen. Meg eleve ilyen vagyok, érdeklődő és kissé idegesítő. Ez egy igazán  párosítás, nem igaz?!
- Hét év telt, és valahogy mindig is bizakodtam ebben - szólaltam meg egy kicsi csönd után.
Nem voltam sosem igazán romantikus legény, de amikor feltűnt a színen és a periférikus látókörömben ez az észveszejtően gyönyörű nő. Igaz, sok nehézség akadt, ami miatt az útjaink nem keresztezték egymást egészen mostanáig.
Kérdéseire újabban előjött a vigyorgásom, mert nagyon belelendült, és látni, hogy szeret ő is kicsit csacsogni mindenféléről. Én pedig szívesen válaszolok minden kérdésére.
- Egyszer már mindent elterveztünk hét évvel ezelőtt, csak aztán közbejött pár akadály, pontosabban a szüleink utálták egymást, és ezért mindent megtettek, hogy szétválasszanak minket... - hangom még mindig szomorú, mikor ezt kimondja, viszont ahogyan folytatom, azonnal felcsillan a gyönyörű kék színekben pompázó szemeim. - Újrakezdünk mindent, immáron mindenkitől távol tartva magunkat - fejemet oldalra billentettem, és mosolyogtam. - Én már elmondtam, most pedig te jössz - kacsintottam egyet a lányra.


zene: - | blabla: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∆ Seattle, Mystic Falls ∆
Hobbi & foglalkozás :
∆ detective, agent



A poszt írója Ronnie Miller
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 04, 2014 5:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2






Ronnie & Tom
It's A Hard Life


Fogalmam sem volt, hogy mi hozta össze őt és az apám, és az sem érdekelt, hogy a faji mivoltom kívül mi volt az összekötő erő. Örültem, hogy legalább ebből kimaradtam. Így is sok volt a család nyílt titkai között, semmi szükségét nem éreztem, hogy ezt tovább bonyolítsam holmi kapcsolatokkal.
-Én inkább azt mondanám, hogy nem hagynak aludni.- egyszerűsítem le számára, mert a legtöbbször ez volt a probléma. Mikor nekikészültem, és a szó szoros értelmében nekifeküdtem a témának, az esetek többségében a munkahelyi alvási rekordom sem tudtam megütni, ami alig három óra pihenést jelentett a nyugi szoba nevű helység kemény ágyain. Volt, hogy más horkolása, volt, hogy a telefonom, és volt, hogy a munka szólt közbe, és nem tudtam kipihenni magam, s karikás szemekkel távoztam, az ég felé meredő hajammal. Éljen a szeretett munkám kevésbé szeretett része.
Elmosolyodva próbáltam nem kinyitni a szám, de nem sikerült, és nyomott hangulatom szertefoszlott attól, ahogy reagált.
-És én még azt hittem, hogy az apámnál senki nem tud idegesítőbben helyeselni.- nevetem el magam, miközben visszajön az étvágyam és újabb falatot tömök számba. A legjobban azt szerettem, ha valaki visszamondja azt, amit én mondok neki. Nem akartam gúnyolni vagy megsérteni, hangom ennek megfelelően lágy volt és érezni lehetett rajta az iróniát.
A szó egy nő felé terelődött, aki minden jel szerint sokat jelentett számára. Olyan volt, mint egy hatéves az első Valentin napján az iskolában, már csak a rózsa hiányzott a kezéből. A költői kép ellenére tényleg boldog voltam, hogy ő boldog.
-Megérdemled, hogy boldog legyél. Örülök, hogy visszatalált hozzád.- mosolyodom el biztatóan, majd eszembe ötlik valami, aminek hangot is adok, noha ismételten a fecsegő énem kerül előtérbe, ami sokkalta kevesebbszer jelent meg mostanság, mint szerettem volna. –Esküvő? Gyerekek? A nők biológiai órája gyorsan ketyeg, te pedig pont jó korban vagy. A fiad pedig nem panaszkodna, ha ilyen géneket örökölne.- mutatok rá a lényegre, bár a kétértelmű kifejezésben nem tudom, hogy melyik résznek örülne a fia. Az ilyen szép szemeknek, vagy a farkas mivoltának. Vagy talán egyiknek se. Bár a szemek miatt én sem panaszkodhatom, inkább a farkasság miatt. Ez az egy dolog volt, amit valahogy nem tudtam megbocsájtani. Gyerekként sokszor láttam, hogy apám eltűnik éjszakákra, anyám szeme még csak meg se rebben, majd becsatlakozott mellé a bátyám is. Soha nem tudtam, hogy ők hogyan törték meg az átkuk, az enyém viszont nyílt titok volt otthon.
music:Born in the U.S.A.|words: 455 |
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 04, 2014 9:06 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ronnie & Tom


Csak mosolyogtam azon, amit mondott, hogy az apja beszélt rólam néha, vagy csak emlegetett. Tök mindegy. Jól ismerem őt, bár a lányt is, de őt annyira mégsem.
- Az nem jó, ha nem alszol eleget - nem szeretnék apáskodni felette, vagy óva inteni, mert nem tűnik egy törékeny üvegvázának.
- Igen, ez a kettő választása van valakinek - megszoksz vagy megszöksz, de az utóbbi nem mindig a megfelelő, mert a helyzettől függ minden. - Igen, az tényleg nehéz - ismertem az édesanyját is, így tudom, hogy eléggé fájdalmas lehet még most is az, hogy nincs mellette. - Jól mondod, felkészülni és túlélni... - ismételten bólogattam erre,ezzel a két szóval teljességgel körül lehet írni mindent, ami akkor történik velünk.
- Évekkel ezelőtt kettéváltak az útjaink, de... most úgy tűnik, hogy újra az életem részévé vált - sokatmondó mosoly és csillogó szemek árulkodnak az érzéseimről, legfőképp a boldogságomról. - Reménykedtem abban, hogy egyszer visszatér mellém, és ez most jött el - szeretem Ally-t, talán az életemnél is jobban védeném őt, mert sokat ér számomra.


zene: - | blabla: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∆ Seattle, Mystic Falls ∆
Hobbi & foglalkozás :
∆ detective, agent



A poszt írója Ronnie Miller
Elküldésének ideje Pént. Aug. 01, 2014 8:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2






Ronnie & Tom
It's A Hard Life

Arcomra egy halovány mosoly siklik, mert akarva akaratlan a gyerekkorom jut eszembe és ezzel együtt édesanyám. Az emlékén nem igazán tudok túl lépni, amit azt hiszem nem is szabadna, mégis olyan, mintha csak ma történt volna. Fiatal voltam és bár apámmal és a bátyámmal jó kapcsolatban voltam, pont akkor távozott anyu, amikor a legnagyobb szükségem lett volna. Apám ennek tudja be, hogy túl sok munkát vállalok magamra, és túl sok felé figyelek egyszerre.
Akkor az emlékeim nem csaltak, s nyugtáztam, hogy legalább a memóriám jól működik. -Sokat emlegetett. Főleg, amikor én még kis lányka voltam időből. -mosolyodom el szem forgatva, mert jó pár évvel idősebb révén ő tipikusan azok közé tartozott, aki látta a pufi képen. Nem éreztem magam emiatt rosszul, de olyan furcsa érzés volt mégiscsak.
-Ezzel nem tudok vitatkozni...-vonok vállat, szám pedig kissé szomorkás vonalat vesz fel. -Olyan gyorsan telnek a napok, néha azt se tudom, mikor aludtam egy jót egy hete vagy két napja.-helyeslek, és most kifejezetten úgy érzem, hogy a helyes válasz inkább egy hónapja lenne. Ez a minimum szint.
Jó étvággyal falatozom, bár nem a halrudacska a kedvencem, de a pizzánál és a becsomagolt szendvicsnél bármi jobb volt.
-Köszönöm.-mosolygok, és újabb falatot kapok be, lenyalva ujjamról a ketchupot.
Először összevonom a szemöldököm, miközben lenyelem a falatot, de aztán össze rakom, hogy miről kíván társalogni. Hát persze, gondolhattam volna, hogy nem úszom meg ezt se. Remélem nem akar bébi csőszködni, mert abból már kijutott épp elég. Bár alá írom. Öt éve vagyok vérfarkas, vagyis annak születtem, de csak azon az z éjszaka tudtam kiváltani ezt az átkot, amikor lelőttem azt a férfit. Emlékezetes este volt, tudatomba égett, és az emléktől a hideg is kirázott.
-Megszoksz vagy megszöksz...-nézek a földre, de tudom, hogy nem ilyen válaszra volt kíváncsi és a kérdés még mindig ott lógott a levegőben. -Két dolgot nem tudok feldolgozni. Anyám elvesztését, és az éjszakát, amikor... -ha azt mondom, hogy társam, akkor azzal nem elégítem ki azt a fogalmat, amit mondani szerettem volna.-Szóval amikor elvesztettem egy jó barátom és kiváltottam ezt az egészet. Nehezen megy, pláne, ha egyedül vagyok, bár fel tudok már magamtól készülni. Kétlem, hogy ennél többre valaha képes lennék. Felkészülni, túlélni.-emelem fel tekintetem ismételten, és bár a hasam még mindig korog, elmegy az étvágyam és a kezemben lévő falatot visszateszem a dobozba. Nem az ő hibája volt, nem is hibáztattam a kérdésér, de igazából nehezen birkóztam meg egy-két dologgal, ami mellé a munkám nem sok segítséget adott. Sőt.
-Jut eszembe...-terelem a témát, mert eszembe jut valami, ami igazán érdekelne, még ha személyes magánügye is.-Apu említett valami lányt...illetve nőt. Szóval érted. Csak nem megállapodtál végre?-húzok kacér mosolyt ajkaimra, felvonva egyik szemöldököm. A kora ellenére is igazán jóképű férfi volt. Nőből vagyok na, ez természetes észrevétel volt tőlem.
music:Born in the U.S.A.|words: 455 |
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 01, 2014 7:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ronnie & Tom


Nem hiszem, hogy valaha is hittem volna abban, hogy vele itt fogok összefutni. Ily' messze... De semmiképp sem bánom, mert mindig kedveltem őt. Nem is tudom hány évesen láttam őt utoljára, de mindegy is.
- Ez a munkáddal jár... - érdeklődő pillantást vetettem a lányra, majd pedig kérésére leültem mellé.
Nem tudom az édesapja elárulta -e neki, hogy említette nekem, mit dolgozik, de nem is annyira fontos. Örülök annak, ha valaki azt csinálja, amihez a legjobban ért, és nem olyat, amit csak szenvedések árán tudna elvégezni... Az sosem buli.
- Úgy két, maximum három hete beszéltem vele nagyjából - jó ismerőse az apja, bár ritkán dumáltunk az utóbbi időben. - Egyébként... nem sok különös dolog történt az életemben - nem hiszem, hogy ismeri Allison-t, bár arra emlékszem, hogy egy közös vacsin részt vettem az apjával, és akkor ő is elkísért engem, akkor talán Veronica is jelen volt. - Az idő csak rohan, és rohan... - sóhajtottam egyet, és csak a boldogságra vártam, most úgy tűnik, végre visszatért a boldogságom a nyaralásáról...
- Nemrég ettem, köszönöm a felajánlásod. Jó étvágyat - mosolygós kedvű voltam. Nem szokásom másokat azért megszólni, hogy ne falatozgasson a jelenlétembe, hiszen én is tettem már ilyet. - És, hogy viseled? Tudod mire gondolok - éppen néhány emberke sétált el közelünkben, így nem akartam teljesen kiejteni mindent, de megérti ő is, mire gondolok itt most.



zene: - | blabla: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∆ Seattle, Mystic Falls ∆
Hobbi & foglalkozás :
∆ detective, agent



A poszt írója Ronnie Miller
Elküldésének ideje Pént. Aug. 01, 2014 3:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2






Ronnie & Tom
Born in the U.S.A

Még itt se lehetett nyugalmam, ami nagyon zavart. Elküldtek ide, mondván a saját irodám működik magától is. Hát szeretném azt a működést látni. És ki nem kapcsolhatom a telefonom...Éljen a rendőr élet.
Napját se tudtam, hogy az ismerős arcot mikor láttam utoljára, de legalább ő amolyan családi barát volt. Farkas volt, akárcsak én, vagyis mi, de azt, hogy miként dolgozunk, soha, még apám se kötötte az orrára. Ez a szakma ezzel járt. Rengeteg titokkal. Bár fogalmam sincs, hogy az öregem mit mondhatott neki, mivel keressük a pénzünk.
-A munka ide hozott...-vonok vállat, még mindig felnézve rá, mert az ebédem nem engedtem el, most akkor is megeszem, ha társaságban nem illik falatozni. -Ereszkedj le az én szintemre, kérlek.-kérem, és a puha fűbe simítok.
-Köszönöm a bókot, igyekszem.-a karikákról a szemem alatt inkább ne beszéljünk, a csodás kinézet helyett én a helyében a nyúzottan vagy borzalmasan használtam volna, bár az illem ugye bár sokszor nem fedi a valóságot.
-Újság van elég, de fele annyira érdekesek, mint hiszed. De mesélj te, mi van veled? Jó ideje nem láttalak már. Bár mintha az öreg említette volna, hogy beszéltetek.-érdeklődöm, és valószínűleg az én emlékezetemmel van a baj, és szó se esett ilyenről. Vagy ki tudja. Emlékszem, még otthon találkoztam vele utoljára, és azóta nem is nagyon esett szó találkozásról. A lapokban ugyan leközölték az összes fogásunk, a nevem soha nem volt oda írva, ahogy apámé se, vagy a bátyámé, így nem okozott problémát az eltűnés senki elől. Bár a családi barátok többsége farkas volt, ami miatt kicsit nehezteltem apámra is. Azzal, hogy itt futottam össze, még kevesebb volt az esély arra, hogy bármi utaljon a munkámra.
-Kérsz?-nyújtom felé a zöldségekkel és halrudacskákkal még bőven tele lévő dobozt, amiből elveszek egy falatot, belemártom a ketchupba és mit sem zavartatva magam falatozom tovább. Nem hinném, hogy megorrolna eme modortalan viselkedésre, nem voltam már gyerek, mint anno. Ha pedig az apám akarja játszani, hallgatom előszeretettel.
music:Born in the U.S.A.|words: 318 |
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 01, 2014 2:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ronnie & Tom
 

Seattle az én szülővárosom, bár nem sokáig éltünk itt, de mégis magába szippantott az a város jellege, építményei, világa. Szoktam nosztalgiázni itt, minden évben visszatérek szinte ide, mert különleges számomra. Van itt pár régi ismerős, barát is.
Most is a szokásos utamra jöttem ide, hogy eljön -e ide velem Allison, nem tudom. Szeretem ezt a várost, és meggondolandó az ideköltözés. Vajon ő mit szólna hozzá? Az egész repülőúton idefelé ez járt a fejemben, meg ugyebár sok minden...
Miután sikeresen leszállt a gép mindenféle rosszat elkerülve, így egyenesen a parkba mentem, az kihagyhatatlan. Ott sétálva még inkább felvetődik bennem az a dolog, hogy jó lenne ide elvonulni, és itt élni. Itt nyugalmunk lehetne. Na, majd teszek egy próbát.
A parkban egy hölgyet láttam meg, akit nagyon rég láttam már, és hirtelen azt sem tudom, honnan is ismerem. Á, igen. Beugrott. New Jersey. Elég rég volt az már. Vagy csak én öregedtem meg már, és már hosszú időnek tűnik az egész.
- Ronnie! Hát, téged itt is látni? - az édesapját ismerem régóta, és ezt a lányt már gyerekkora óta ismerem. - Mi újság van veled? - mosolyogtam egyet, mert örültem a viszontlátásnak. - Csodásan nézel ki - gyorsan elkarattyoltam egy bókot is, ha már összefutottunk itt.


zene: - | blabla: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∆ Seattle, Mystic Falls ∆
Hobbi & foglalkozás :
∆ detective, agent



A poszt írója Ronnie Miller
Elküldésének ideje Pént. Aug. 01, 2014 9:39 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2






Ronnie & Tom
Born in the U.S.A

Ha nem az ország másik felére, akkor sehová. A repülőút unalmas volt, bár a munkahelyem előnye, hogy első osztályon utazhattam. Feltett lábbal olvasgattam, zenét hallgattam és próbáltam szépen kifejezni magam, amikor apám elkezdte osztogatni a szokásos tanácsait. Seattle repterén egy autó várt, amibe bepakolták a táskáim és a bőröndjeim. Éljen a költözés. A lakás legalább megoldott téma volt. Legalábbis azt hiszem.
Az autóban zötykölődve elintéztem egy-két telefont, amik leginkább arról szóltak, hogy hogyan is áll a helyzet az otthoninak nevezett irodámban. Bár egy ideig azt hiszem, hogy ez a város lesz az otthonom. A teliholdas időszak még messze volt, majdhogynem egy hetem volt addig, így megfelelő lehetőségem volt felmérni a pince helység állapotát és némi felszerelést beszerelni, hogy túléljem azokat az éjszakákat.
A belváros felé vettem az irányt, az autóm leparkoltam és kerestem magamnak valami étterem félét, aztán a park felé indultam. Az újságot a földre dobtam, majd leültem az árnyékot nyújtó fa alá, a dús és puha fűbe. Napszemüvegem a fejem tetejére toltam, az ebédem dobozát kinyitva megízleltem a főtt ételem. Ez így furcsán hangzik, de napját se tudom már, hogy mikor ültem le egy kis nyugalomban ebédelni.
-Hát ez így érdekes lesz.-mormogom magamban, mert az első falat után újra csörög a telefonom.-Ron, hallgatlak.-teszem a villát az ebédembe, ami biztos vagyok, hogy ki fog hűlni, ha a végére érek. -A főnököd vagyok, nem az asszisztensed. A jelentést küld el e-mailban, aztán keresd meg az apám, mivel majdnem két napnyira vagyok az irodától.-teszem le a telefont mérgesen, és ölembe véve a dobozt végre enni kezdek. Vagyis inkább habzsolni. Ha így folytatom, felállni se fogok tudni. A levegő forró, egy percere sem érzem, hogy hűvös szellő csapna meg. De orrom megérez valami ismerőset. Összevont szemöldökkel, hunyorogva nézek a távolba, ahonnan egy ismerős arcú férfi közeledik. Elmosolyodva intek felé, hisz napját sem tudom, mikor láttam utoljára. De nem mostanság az biztos.
music:Born in the U.S.A.|words: 311 |Gyenge kezdő  27 
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
unstoppable
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆
Humor :
◆ honey, i'm raw and have fangs ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szer. Júl. 16, 2014 11:34 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Vissza az elejére Go down
 

Belvárosi park

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Hullócsillag Park
» Central Park, Manhattan
» -= Park =-
» Karakter bazár - Játékosok keresik
» Smaragd Park

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Seattle :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Pént. Okt. 20, 2017 8:11 pm
Pént. Okt. 20, 2017 8:09 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3