Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Lift Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 04, 2016 6:34 pm
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 04, 2016 8:54 pm
Ugrás egy másik oldalra

Zéphyr & Pascal



Bevásárlás. Az őszintét megvallva sosem szerettem, ha ruhákról volt szó. Mindig kételkednem kell a szemmértékemben és van amit muszáj felpróbálni különben nem tudnám hordani, akkor amikor eljön a megfelelő alkalom. Tehát kénytelen voltam az öltözőt használni. Kissé elkeseredetten indultam el az öltöző kabin(?) felé, amikor a másik felén megpillantottam... Fogalmam sincs kit. Lényeg a lényeg, hogy jól nézett ki és kész. Adnék én róla pontos leírást, de olyan hamar eltűnt, hogy csak az maradt meg milyen elbűvölően hosszú haja van. Különben ha külső leírást kell adni valakiről, mindig béna vagyok. Olyasvalamiket jegyzek meg amit mások nem és teljes mértékben felhasználhatatlan lenne ha egy bűnügyi rejtély kellős közepébe csöppennék s, talán a gyilkost keresnék. De most nem erről volt szó, hanem arról, hogy férfi vagyok és legeltetem a szemeimet azon amit szépnek találok. Jelen esetben min? Inkább kin, mert ha tárgynak tekintenék egy személyt az eléggé kiakasztó volna. Egy nőn. Ha jól láttam. Azonban tévedhetek. Mert ugye nem egy férfitársamnak jut eszébe hosszú hajat növeszteni amitől nőnek hiszi bárki. Főleg én. Tudniillik van az a fura berögződésem, hogy a hosszú haj az egyenlő a nőkkel, férfiak szóba se jönnek. Pedig megtörtént már egy párszor, sőt mostanában egyre gyakrabban találkozom szembe hosszabb hajú férfiakkal is. Akiknek a nevét ugyan nem tudom, de viszont látom őket, hisz van szemem és utána sohasem. Mert mennek. Ki-ki a maga dolgára. Az utcán. A bevásárlóközpontokban. Itt. Mindenhol. Furcsa érzés fogott el. Nevezzük kíváncsiságnak. De megakartam nézni magamnak az illetőt. Persze érthető módon valami kicsi állatkaként, aztán azonban olyan is eszembe jutott, hogy talán az amit látnék azt igazából jobb lett volna nem látni. Így nem próbáltam ki a szerencsémet. Inkább csak tettem azt amiért ide jöttem. Hogy felfrissítsem a ruhatáramat. El kell néhány új póló, nadrág... Cipő egyelőre nem, mert az van. Múlthéten szereztem be egy újat szóval azért most nem kell loholnom a cipős bolthoz. Még csak az hiányozna! Ha cipők közé kerülök végkép elveszek, mert nem tudok dönteni. Legalábbis olyankor ha egyedül vagyok. Most éppen egyedül voltam. Senki agyára sem szerettem volna menni, maradjunk annyiban. Pedig elhívhattam volna magammal... Nem tudom. Nem tudom, hogy képes lennék szenvedésnek kitenni egy barátot és elveszíteni miután rájött, mennyire rémes vásárló tudok lenni ha nagyon akarok vagy olyan a kedvem. Tény, hogy az animágián járt az eszem, amibe még bele kell szoknom, de már nem tűnt akkora nagy falatnak, amit nem tudnék lenyelni úgymond. Nem olyan hű de nehéz, mint elsőre gondolná az ember lánya fia. Csak idő kell, kitartás, gyakorlás és még sorolhatnám mi mindent kaptam útravalóul anyától eme csodálatos létforma elviseléséhez. Ez most, nem, egyáltalán nem felhányás akart lenni, hogy mennyivel jobban örültem volna ha a kezdetektől fogva tudok erről. Pusztán tény, valóban tetszik ez az egész. Bármilyen hihetetlen most. Felpróbáltam a pólót. Mert most az volt a kezem ügyében. Különben meg ki kellett deríteni, hogy is néz ki rajtam. Az teljesen más tál mákos kalács, hogy nekem tetszik, de ha nem áll jól, mert nem talál a bőröm színéhez, sápaszt és hasonló bajok akkor csak dísznek venném meg. Valaki ugyanis belekötne, leszólna, hogy lehetne jobb ízlésem is. Szóval ja, annyi a harci helyzet, hogy szeretném megkímélni magam más véleményétől. Passzolt. Semmivel sem volt baj, mintha rám szabták volna. Illet hozzám. Visszaöltöztem, beletettem a kosárba a felsőt amit venni készültem, kifizettem és a lift felé vettem az irányt. Már egyáltalán nem érdekelt, hogy ki lehetett a mellettem lévő öltöző kabinban, nem valószínű a kettőnk közti kommunikáció, akkor meg pláne nem ha kiderül, férfit láttam és nőnek hittem. Égő lenne! Szóval nem keresem magamnak a kellemetlen helyzeteket, ha nem muszáj. Beszálltam a liftbe, megnyomtam a földszinti gombot és már mentem is volna.
Zene: Find my way back ×× Üzi: nem kell te légy az öltözős személy, gondoltam szólok Very Happy ×× Szószám: jó kérdés ×× Credit
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 05, 2016 11:51 am
Ugrás egy másik oldalra

To Pascal

Nem értettem, hogy miért pont Atlanta helyett Seattle-ből kell valamit beszerezni, de mivel nem bukhattam még le anya előtt, hogy valójában nem csak egy alkalmazott vagyok, hanem a lánya is, így nem kötözködtem. Inkább csak magamra vállaltam a feladatott, de persze egy nappal korábban érkeztem, hiszen régebben is jól szórakoztam ebben a városban, illetve egy kis vásárlás még senkit se ártott meg. Nem voltam boltfüggő, se vásárlásmániás, még ha bárki is ezt gondolná rólam, de sose vettem meg semmilyen újabb kiegészítő vagy éppen egy vadabb ruhadarab megvevését. Ennyi idősen már bőven volt pénzem rá, hiszen jó pár évet letagadhattam volna, hála a féltestvéremnek, aki boszorkánynak született és megállította felettem az időt. Szeretek hamvas húsznak kinézni és élvezni az életet. Nem szívesen lennék az eladók helyében se, mert az egyik boltban azért rendesen sikerült összeakasztanom a bajszomat. De komolyan mégis mit képzelt az a liba? Ha nem bír a vevőkkel normálisan kommunikálni, akkor ne menjen eladónak! De az eszem megáll, hogy mekkora taplók vannak közöttük. Nem is értem, hogy miként nem rúgták még ki őket. Majd mint egy agyament a ruhákat ledobtam a bolt közepére, hiszen ezek után biztosan nem fogom megvenni és elsétáltam, hogy inkább másikban nézek körbe. Majd ő elpakolja, ha már eddig is annyira féltette a jól manikűrözött körmeit. A szőke tincseimet a hátam mögé dobtam, majd amikor meghallottam még az utolsó szavait, akkor egy egyszerű középsőujj kimutatásával jeleztem, hogy mi is a véleményem, majd pedig fogtam magam és elindultam egy másik bolt felé, ahol talán normálisabban bírnak beszélni, ha valaki valami egyszerűt kérdezz és nem eszik meg azért, mert két kérdést fel mer tenni.
Ismerős illat suhant el mellettem, sietve fordultam meg egy pillanatra, de a férfi arcát már nem láthattam és most semmi kedvem nem volt valamelyik egy éjszakásba belebotlani. Olyanba meg pláne nem, akitől esetleg még egy-két dolgot el is csórtam, de hát néha kell a szuvenír is. Hamarosan pedig én is eltűrtem az egyik öltözőben nyárra való lengébb ruhadarabok kíséretében, farmerrel és mellényekkel, amik kicsit vagányabbak voltak és nem biztos, hogy mindenki felvette volna. Sokáig próbálgattam, majd amikor megleltem a tökéletes darabokat, akkor egyszerűen fogtam és visszaraktam azokat, amik nem kellenek, hiszen tudok én normális is lenni, ha valaki úgy áll hozzám. Meg amúgy is néha percenként változik a viselkedésem, ahogyan az időjárás is képes. Ez van, nem olyan nagydolog. Meg farkas lévén talán nem is annyira meglepő, hogy néha kicsit hevesebb a vérmérsékletem, mint általában. Mielőtt viszont a kasszát is megtaláltam volna megpillantottam egy gyönyörű magas sarkút is, így még azt is fel kellett próbálnom, majd pedig a kezembe kapni, hogy azt is hazavigyem. Sose elég az ilyen lábbeliekből. Mosolyogva álltam meg a kasszánál és az ujjaimmal megszokásból doboltam a pulton, de nem akartam senkit se siettetni. Amikor pedig megkaptam a szatyrokat fizetés után, akkor mosolyogva folytattam az utat, majd pedig a lift irányába sietettem. Mielőtt teljesen becsukódott volna a kezemet kinyújtottam, hogy újra kinyíljon. Veszélyes húzás volt, de bejött. Majd egyszerűen beszálltam és megnyomtam a parkolónak a gombját, de alig, hogy elindultunk, hirtelen valami félre is siklott. A lámpa villogni kezdett és hamarosan meg is állt a lift. – Remek! – bukott ki az ajkaimon, majd pedig megpróbáltam a vészhívót, de még az se működött. Fújtattam egyet, majd leraktam a szatyrokat a földre, amikor is megéreztem újra az ismerős illatot. Sietve pördültem meg és ekkor feldereng az ismerős férfi arca. Ismertem őt, talán túl jól is, hiszen tudtam jól, hogy mi lappang a textília alatt. A szemeim összeszűkültek, mint egy támadó fenevadé. – Fogadjunk, hogy ez valami kicsinyes bosszú tőled, amiért faképnél hagytalak. – szólaltam meg csöppet se kedvesen, s legszívesebben feltéptem volna az ajtót, de azzal se sokra mentem volna, mert valószínűleg pontosan két szint közé szorultunk be. Mi is a neve? Pa… Pal… Pascal. Ez az. Én kicsinálom őt, ha benne van a keze ebben…

Remélem jó lesz! 40

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 21, 2016 7:48 pm
Ugrás egy másik oldalra

Zéphyr & Pascal



Véletlenek igenis vannak. Csak mindenki elhiszi, hogy ez az egész szándékosan történik. Meg ugye függ attól, hogy miként érzünk az illető irányába. Gyűlölettel, szeretettől megszállottan, ragaszkodóan, féltékenyen és még sorolhatnám. Amit most éreztem nem tudtam mivel megmagyarázni. Egy részem örült, hogy újra látom, egy másik meg azt sem tudta mit tegyen vele. Szóval tombolt bennem valami és ha hagynám akkor biztosan kiszökne. De nem ment. Egyrészt mert én magam is hibás voltam, másrészt, azért annyira nem volt rossz vele lenni, hogy ne bocsássam meg neki azt ahogy és amivel elment. Szóval nem támadok. Minek? Elég meglepetés volt az, hogy itt van és most futunk egymással össze. Milyen jó nekem, ugye? Hát csak talán. Attól függ a tények melyik oldalát nézzük, a szépet vagy a kevésbé szépet. Szó sincs arról, hogy ronda lenne... Ki merne ilyet mondani? Mert szép és ebben nagyon biztos vagyok, aki mást mer mondani az biztosan vak vagy nem a nőket kedveli. Kész, slusz-pasz, ennyi. Elég rá pillantanom és... Igazából nem tudom mit mondjak neki. Még, hogy valami kicsinyes bosszú?! Tőlem? TŐLEM? Mintha irányítani tudnám a lift vagy az áram működését. Persze, engem is zavar hogy ha nem működik a lift és vele kell egy légtérbe lenne. Mit mondhatnék? Hogyan kellene visszaválaszolnom? A könnyedén elég tág fogalom és nem hiszem, hogy olyan hű de egyszerű a helyzet, mint látszik. Bonyolult. Talán. Lehet, hogy mégsem. Enyhén megvontam a vállam. Lényegében csoda, hogy ilyen nyugodtan fogadom ezt az egészet. A tényt, hogy nem működik perpillanat a lift és össze vagyunk zárva. Nem készültem fel erre. Ez így igaz. Jó alaposan pofán vágott a valóság, hogy szembe kell néznem azzal amit valójában rejtegetni akarok magam elől. Ki gondolta volna? Álmodni sem mertem róla, hogy akár egyszer itt, ezen a helyen találkozunk ismét. Most egyáltalán nem tudom eldönteni ezen most sírjak vagy nevessek. A helyzet nem olyan súlyos, sőt még nem is olyan reménytelen, mint hinnénk csak én, egyedül. Próbálok nyugodt maradni. Azt tükrözni az arcomon, hogy nem vesztem el a fejem. Kíváncsi vagyok ez meddig fog tartani. Egyáltalán megfogok-e törni és mondjuk akár veszekedésbe kezdek? Pont vele? Talán halvány utat rajzolnék a másokat ingerlő arroganciámnak, de abból szerintem nem lenne köszönete, ezért nem teszek semmi bántó lépést. Az lesz a legjobb. Viszont biztos érdekelheti, hogy miért vagyok ennyire csendben. Miért nem tudok semmit sem mondani neki még mindig... A válasz nagyon egyszerű: még nincs mit. Nem jutott el a tudatomig, hogy ez a találkozás tényleg megtörténik és nem egy álom része. Meg kellene csípnem a karom, de tudom, hogy mindez valóságos volna akkor is ha megtenném. Szóval elhiszem, hogy itt van, ebben a liftben,velem, mellettem és talán valami választ vár a kirohanására. Mert ez, akárhogyan is nézzük, szerintem az. Tehát légy jó Pascal és beszélj hozzá!
- Én is éppen úgy örülök, hogy újra látlak téged. – kezdtem bele, bár a fejemben mégis sokkal jobban hangzott, mint így kimondva.
- Nem vagyok bosszúálló típus, tudhatnád, hogy ez csupán a véletlen műve. Különben meg, én voltam itt előbb. – tettem hozzá, mindezt csak úgy mellékesen. Nem felhányásképpen! De ez az igazság, akkor is.
Zene: Find my way back ×× Üzi: remélem tetszik Very Happy ×× Szószám: jó kérdés ×× Credit
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 27, 2016 1:59 pm
Ugrás egy másik oldalra

To Pascal

Lehet nem kellene néha a magam útját járni, de ma se bírtam megállni, hogy kicsit ne szórakoztassam el magam. Pedig, ha nem teszem meg, akkor most nem szorulok egy liftbe, ami talán akkor gond nem is lett volna, mert megoldom a dolgot. Farkas vagyok és nem éppen egy szent. Sose voltam az, de apuci mégis mindig úgy szeretet, mintha nem lennék bajkeverő. Talán egy a farkas génjeimmel jár. Magam sem tudom, mert ennyire nem is érdekel. Hálás lehetek már azért is a sorsnak, hogy ilyen külsővel áldott meg. A féltestvéremnek pedig azért, hogy megállította felettem az időt.
Mi ért nem tudtam inkább várni még egy kicsit a lifttel? Miért kellett nekem őrült liba módjára befutnom. Tényleg nem értem, hogy miért szeret velem játszadozni a karma. Tény, hogy lehetne rosszabb társaságom is, mert hiába léptem le, nagyon is kedvemre volt a fiú. Egyszerűen csak nem szoktam hagyni, hogy más mellett leljen a reggel, de vele mégis megtörtént, így érthető volt, hogy mielőtt felébredt már ott se voltam. Az meg teljesen máskérdés, hogy ez miért járt azzal, hogy egy-két dolgot el is csentem. Mondjuk azt, hogy szuvenír volt és semmi több. Magam sem tudom, hogy miért tettem, de inkább visszaadnám, mint hogy egy liftben ragadjak örök időre vagy ki tudja meddig és cserébe majd a lecseszést hallgassam. Nem éppen kedvesen szólítom meg, de nem is csoda. Elég könnyedén fel tudom magam húzni és másodpercek alatt képes vagyok váltani a stílusomon. Mondhatjuk azt is, hogy két lábon járó szélvihar vagyok.
Figyelem őt, de hirtelen még az is megfordul a fejemben, hogy esetleg egy szoborral állok szemben. Ennyire sokkoló lenne a látványom vagy a szavaim miatt van? Egy pillanatra oldalra billentem a fejemet, mire a szőke tincseim táncra kelnek és úgy figyelem őt, mint amikor egy cuki kutya pillant érthetetlenül a gazdijára vagy valamelyik emberre. Mi lelte őt? Érdekelne nagyon is, hogy hirtelen hova tűnt a hangja, de talán addig jó, amíg nem kezd el beszélni. Eleve kivétel volt, ahogyan talán kicsit a némaságával is. A legtöbb férfi valami roppant frappánsnak hitt megjegyzést tenne, de ő még se teszi. Ez fura és roppant mód érdekes is, na jó, utóbbi annyira nem.
- Tényleg örülsz? Ezért némultál meg percekre? Ekkora sokk lennék számodra? Tudomásom szerint legutóbb nagyon is helyén volt a beszélőkéd. – pillantottam rá egy sokat sejtető pillantás keretében. Nem véletlen keveredtem fel hozzá, hiszen a külső nem minden, de igaz, hogy az idő 98-99% rohadtul nem beszélgetéssel töltöttük el.
- Aha. – szólalok meg nagyon értelmesen, majd a szatyrokat lerakom a földre. – Akkor milyen típus vagy? – pillantottam rá kihívóan. – Amúgy meg nem jelent semmit se, hogy te voltál itt előbb. Sok fajta varázslat létezik. Ha nem is te tetted, attól még mást is megkérhettél, Pascal. – vontam fel a szemöldökömet, majd kibújtam a dzsekimből, hiszen itt hideg aztán nem volt.  – Szeretnéd, hogy elmenjek? – tettem még hozzá ironikusan a dolgot. – Ja, bocs, nem tudok! – s ekkor egy kisebb fintor ült ki az arcomra ismét. A világért se mutatnám ki azt, hogy annyira nem is zavar az, hogy pont vele zártak össze. Bár az élet lehetett volna kegyesebb és jobb helyen is megtehette volna.


Imádom! 31 :szeri:

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 14, 2016 7:04 pm
Ugrás egy másik oldalra

Zéphyr & Pascal



Érdekes, hogy mi mindent tud az igazság egy személlyel tenni. Van akit lesokkol, elveszti a fejét és beleőrül a tudatba, hogy az egész élete hazugságokra van építve. Illetve van az olyan személy is aki határozottan örül a változásnak és azt hiszi felsőbbrendű másoknál. Legutolsó sorban meg vagyok ugyebár én, akinek fogalma sincs, hogy örüljön vagy sopánkodjon. A tehetetlenek egyszer az életben oldalt kell, hogy válasszanak még ha semmi kedvük sincs, mert jobb nekik minden úgy ahogy van. Ez a baj velem is. Ha nem szokok bele a mindennapok kerékvágásába akkor most még ebben a pillanatban is tudnám, hogy mit akarok s, mit kell tennem. De nem tudom. A baj meg valljuk be inkább itt kezdődik, mintsem ott, hogy össze vagyok zárva vele egy liftben. Ha most lenne az a reggel amikor csak úgy felszívódott a szobámból és magával "cipelt" ezt meg azt bizonyára égne az arcom a haragtól s, dühös volnék. Nem is inkább rá, hanem magamra. Amiért elaludtam, nem maradtam ébren és bámultam őt amíg alszik, mert ki tudja hátha éppen annak örült volna a legjobban, nem pedig egy alvó Pascal-nak, aki ki tudja milyen zagyva álmot álmodott éppen akkor. Szóval gondolom most is fortyognom kéne a dühtől. De ugyan minek? Szerintem mind a ketten sejtettük, hogy annak az éjszakának nem lesz semmiféle folytatása és kár olyasvalamiben dédelgetnünk magunk ami nem fog bekövetkezni. Mert mit tudom én, tételezzük fel, hogy mindketten a mában élünk és nem gondolunk a holnapra! Pedig nekem legalább biztosan kéne, hiszen ha nem teszek így akkor nem különbözök egy cseppet sem azoktól a bunkó állatoktól akik miatt mondjuk az ember lánya a saját neméhez kezd el vonzódni. Ez most például azért ugrott be így elsőre mert az egyetemen is történt ilyesmi, bár azt igazából nem tudom, hogy a férfiak hibájából, de sosem lehet tudni mi vezérli a nőket. Egy élet sosem lesz elég ahhoz, hogy igazán megértsük őket, talán nem is kell. Hiszen úgyis egyik percről a másik percre változik a véleményük és egy újabb divathóbort rabjaivá válnak, ami ellen mi nem tehetünk semmit. Tehát furcsa mód nyugodt vagyok, hozom a szokásos 'bevettem a leszarom tablettát' formámat. De mindez csak a külső, belül mélyen forog ám az agyam! Ez ha akarom ha nem meglátszik. Most ugye azt kéne mondanom, hogy minden egyes pillanat amit vele töltöttem el egy szempillantás alatt lejátszódik a fejemben? S, elég csak ránéznem, hogy az egész újra és újra levetítődjön a lelki szemeim előtt? Szörnyű, de egyáltalán nem az jár a fejemben, hogy esetleg móresre taníthatnám őt. Mert mit tudom én, muszáj tudnia milyen is Pascal Johnson valójában. Igazából semmilyen. Már nagyon régen megtanultam, hogyha lehet akkor inkább elkerülöm a veszekedést, mert hasztalan.
- Hihetetlen, tudom. De akkor is igaz. Ami meg a múltkorit illeti...hm. – na igen, most ki kellene találnom hogyan fejezhetném be a mondatomat, azonban semmi kedvem sincs befejezni. Mert nem tudom mit kellene mondanom. Igazából nem is akarok mit mondani azzal kapcsolatban.
- Hogy milyen típus vagyok? – kérdeztem vissza, de igazából nem az volt a célom, hogy ezzel is lefárasszam szegényt, hanem még inkább eljusson a tudatomig mi is a kérdés. Én tudom, hogy milyen vagyok valójában. Neki bizonyára fogalma sincs, mert igen bolond voltam és nem öntöttem ki úgymond a szívemet. Nem mutattam meg neki az igazi valómat. Gondolom sok értelme nem lett volna.
- Szerintem elég egyértelmű, hogy nem a bosszúmról vagyok hires. – vagy ha igen, akkor az illetőnek rossz napja volt mellettem. De nem hiszem, hogy bárki ilyesmiről panaszkodhatna.
- Mást is megkérhettem? Mire? – vonom fel a szemöldököm, mint akinek fogalma sincs arról vajon miről beszélhet, holott sejtem. Nagyon is jól sejtem, legalábbis azt hiszem. Tettetni a kis ártatlant aki nem tud semmiről semmit, mégis közelebb állt a szívemhez, addig legalább van esélyem meglepetést okozni. Hacsak el nem szúrom az egészet és tényleg idiótának nem titulál. Már ha most ebben a pillanatban nem nézne annak, mert ki tudja megmondani mire gondolhat most.
- Nem akarom, hogy fejjel menj a falnak, mert véletlenül nem tudsz át menni rajta bármennyire szeretnél. Tényleg olyan hihetetlen, hogy nem utállak? – próbálok mélyen a szemébe nézni, meggyőzni esetleg azzal, hogy nem rá, hanem inkább magamra vagyok mérges. De ez az egész biztosan hasztalan. Ezért gyorsan el is pillantok. Fölfelé, hátha van itt valami egyéb megoldás.
- Mi szépet vásároltál? – terelem a témát, még szép, hogy ezt teszem. Addig sem kell azon rágódnom, hogy egy darabig innen nem fogunk kijutni.
Zene: Find my way back ×× Üzi: remélem tetszeni fog Smile  ×× Szószám: jó kérdés ×× Credit
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 14, 2016 10:31 pm
Ugrás egy másik oldalra

To Pascal

Sokan úgy tartják, hogy mindenki okkal találkozik, de vélhetően nem az volt az ok, hogy kifosszam őt. Magam sem tudom, hogy miért találkoztunk, ahogyan azt se vallanám be sose, hogy kifosztottam őt. Számára nyilvánvaló másoknak meg nem kell tudniuk, hiszen eddig a rendőrség se keresett. Nem értettem, hogy miért nem dobott fel, ahogyan azért volt szemem is, illetve azon az éjszakán nem játszottam meg magam, ami eléggé ritkaság volt mostanában az életemben, hogy tényleg abból mutattam egy apró szeletkét, aki tényleg vagyok. Jól éreztem magam, a mosolyt pedig könnyedén csalta az arcomra. Talán lehet, hogy nem kellett volna az ágyáig eljutnom, de már mindegy, hiszen bármennyire is el lehetne emiatt könyvelni könnyűvérűnek, attól még nagyon is élveztem. Viszont erre nem lenne szabad gondolnom, el kellene engedni, hiszen vélhetően ő is megtette. Egy éjszakára szólt az, ami történt és nem többre, még akkor se, ha jó érzés volt kicsit önmagamnak lenni, kilépni a hazugságokból, amiben felnőttem és ami jelenleg is szinte minden léptemet övez.
Láttam rajta azt, hogy a gondolatai őt is beszipkázzák, miközben egy kisebb fajta hárpia szerepét öltöm magamra és bukok ki. Talán kicsit kibuktam, de azért ennyire nem volt rossz látni őt, mint amilyennek mutattam, de megtanultam már különféle szerepeket magamra ölteni és ritka volt az olyan, aki egyáltalán ismert engem és tudta, hogy melyik az igazi énem bizonyos pillanatokban, hogy a kimutatott érzések közül melyek valódiak és melyek csak a színdarab kellékei.
- Igen, ami a múltkorit illeti? – pillantottam rá kíváncsian, s még volt merszem is visszakérdezni, még akkor is, ha nem illett volna. Nem voltam sose olyan, aki könnyedén lakatott tudott volna tenni a szájára, vagy megakadályozni azt, hogy ne mondjon ki bizonyos dolgokat. Másrészt meg nagyon is érdekelt, hogy mit mondana a múltkori dolog. Talán csak amiatt, hogy végre tényleg képes legyek elengedni azokat az emlékképeket, még akkor is, ha talán nem akarom. Ez túl káoszos volt, így nem is akartam erre gondolni.
- Pontosan… - pillantottam rá úgy, mint aki nem érti, hogy miért kell elismételnie a kérdésemet. Inkább válaszolhatna rá, mert valamilyen szinten tényleg érdekelt, hogy vajon akkoriban azt adta, aki valójában, vagy csak pontosan úgy játszott, ahogyan a legtöbb hím tenné a nőkkel csak azért, hogy ágyba vigyen valakit.
- Akkor miről lennél híres? – dőltem neki a lift egyik falának, miközben összefontam a karomat magam előtt és kíváncsian fürkésztem őt. Lássuk csak, hogy mit emelne ki… Szerintem mi teszi őt híressé vagy különlegessé.
- Inkább hagyjuk! – jelentettem ki kissé durcásan és még mellé egy aprót fújtattam is, mint aki tényleg nem teljesen százas. Nőből voltam, mellé pedig még egy vadállat is lakozott bennem, hiszen farkas vagyok és eleve gyerekként is volt már egyfajta temperamentumon. Farkassá válásomkor pedig még nagyobb lett. Ez már szerintem sose fog változni.
Egy pillanatig habozok, majd körbe pillantok a helységben, mintha csak menekülő útvonalat keresnék a kérdése ellen, de nem lelek semmit se. Egy pillanatra lesütöm a szemeimet, majd szőke tincseibe túrok.
- Kicsit talán igen, főleg azok után, ahogyan távoztam. – vallom be végül óvatosan, majd zavaromban egy aprót alsó ajkamba harapok és szőke fürtjeimbe túrok. – Miért nem utálsz? Minden okod meg lenne rá...– kérdeztem meg tőle kíváncsian, hiszen nagyon is érdekelt ez a dolog. Pedig könnyedén megtehetné, ahogyan zsarukat is küldhetett volna a nyakamra.
- Csak egy-két ruhadarabot, te? – pillantottam rá kíváncsian, bár annyira nem érdekelt ez a téma.
- Valamit másképpen csinálnál, ha visszamehetnél az időben? – kérdeztem meg a dolgot, mielőtt úgy igazán végig gondolhattam volna, majd amikor rájöttem, hogy mit is kérdeztem, akkor kicsit hátra döntöttem a fejemet, aminek az lett a vége, hogy gyönyörűen bevertem és picit fel is szisszentem. Remek, ez annyira jellemző…



Imádom! 31 :szeri:

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 20, 2016 7:42 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Lezárt játék -
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 08, 2017 9:29 pm
Ugrás egy másik oldalra

Ariel & Karen

Elsősorban ugyan Darius miatt jöttem ebbe a városba, de ugyanakkor az éles eszemhez köszönhetően rájöttem, hogy van még itt valami, azaz jobban mondva valaki, akit meg kellene ismernem végre ennyi év után... Nem is tudom az idejét annak, mikor volt ennyi dolgom egy és ugyanazon városban. Ajjaj, ez rengeteg idő, elfoglaltság, nem mintha sietnék bárhová is innen. A végén kedvenc városommá válik a Smaragdváros.
Egy régi ismerős, egy régi üzlettárs itt élt, és van egy lánya, Ariel. Sok mindent tudok, hiszen ez a lány volt az alkunk tárgya, mert ha az üzletünk rosszul sül el, akkor bizony ez a lány életveszélybe kerül. Azóta eltelt egy kis idő, nem is tudom, mennyi, nem is érdekes, én pedig ha már itt járok, akkor szeretném visszanyerni azt, amit elvesztettem emiatt a fickó miatt.
Kis szerencsével a pláza környékére jutok, és megköszöntem neki, hogy elhozott, és ma tisztes játszmát játszom, ezért ki is fizetem a fuvart. Ő csak pislog, amikor még borravalót is kapott mellé. Ez van, ez a szerencsenapja. A pláza hatalmas, a kínálat szintén nem semmi, vannak borsos áron, de vannak viszonylag olcsón kapható dolgok... Nekem jelenleg nem kell semmi sem, követem a néhány méterrel előttem haladó tömeget, akik között ott van az én kiszemeltem is, mégpedig Mr. Breslin lánya.
Az utamba kerül egy szórakozott állapotú srác, akit talán fel is bérelek gyorsan valamire. Egy cetlit kaparok elő, amire ráírom azt, hogy véletlenül borítson ki a lány előtt valami üdítőt, sört, popcornt, bármit. Előre jutalomban részesítem, és csak várom a kis show-t. Amikor mindez megtörténik, és a srác eloson onnan, én odalépek, mert az én szemszögemből és tervemből kifolyólag már megtehetem, hogy odasétálok, mintha segíteni szeretnék, hogy ha esetlegesen a ruhája is bepiszkolódott volna.
- Mekkora bunkó paraszt... még elnézést sem kér! - a lifthez közel állunk, a srác pedig a folyosón ment tovább, de azért tettetve az aggódást a lány felé fordultam. - Minden rendben? - kérdésem alatt valahogy éreztem, ez a lány nem ember, hanem van benne valami plusz, remélem hasonlít az apjára is.


music: girl on fire | note: Cool  

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Okt. 10, 2017 11:30 am
Ugrás egy másik oldalra
Karen && Ariel

Szükségem volt most egy kis kikapcsolódásra és egyedül, nem pedig a barátaimmal, akiknek vélhetően a családom hírneve vagy éppen vagyona jobban elnyerte tetszését, mint az én olykor igazán hűvös és rideg viselkedésem. Főleg mostanság, miután apát elveszítettem. Megviselt-e? Nem is kicsit, hiszen a legtöbb dolgot, ami a mágiához vagy farkasokhoz köthető tőle tanultam meg, ahogyan a többi lényről is tőle tanultam meg a dolgokat, hogy ki miként lehet veszélyes, vagy éppen miért jó olykor verbénás italt fogyasztani. Semmit se vettem még mindig, pedig órák óta kavarogtam ebben az üzletházban, de még se volt semmi elég csábító, semmi se tudta elterelni a gondolataimat. Nem tudtam felejteni azt, hogy miként döntöttem romokba nem olyan régen az egyik balett termet, a tükrök miként adták meg magukat az erőmnek, vagy éppen miként támadtam majdnem rá ártatlan turistákra, mert nem bírtam a dühömet féken tartani és bosszúra szomjaztam. Utáltam, hogy a családom titkolja azt, hogy apát megölték. Rá kell jönnöm, hogy ki ölte meg és miért tette, majd pedig elvenni annak a személynek az életét. A bosszú már csak ilyen, nem? Életet az életért.
Gondolataimból pedig egy idióta rángatott ki, amikor is nekem jött és még az itala egy részét is rám öntötte. – Vak vagy? Idióta barom! – szólalok meg nem éppen kedvesen és nem is túlzottan csendesen. Jó páran rám néznek, miközben sietve húzom el a pólómat a bőrömtől, hiszen az itala forró volt és egyáltalán nem volt kellemes érzés. Nem szoktam így viselkedni, de most rossz időben, rossz passzban és rossz helyen talált meg. Mondjuk azt, hogy egyikünk nyerő napja se volt és legszívesebben utána mennék, hogy megtanítsam neki az illemet, de szerencséjére valaki odalép hozzám.
Istenem, tényleg? Nem hordhatná el a rothadó szagát? Mormogok mélyen magamban, hiszen a farkasommal könnyedén kiszúrjuk azt, hogy vámpírról van szó, ahogyan a mágikus ékszer jelenlétét is megérzi egy boszorkány. Komolyan, előbb egy idióta, most meg egy vámpír? Nincs semmi bajom a vámpírokkal, amíg nem akarnak ártani, de most még se volt semmi kedvem elviselni az egyik társaságát, de végül mégis egy mosoly erőltettem az arcomra.
- Végre valaki legalább egyet ért. – mormogom még mindig, miközben zsebkendővel próbálom felitatni a forró kávét a felsőmről. – Úgy nézek ki, mint akinél minden rendben van? Éppen most égették le a nem létező szőrszálaimat is és még mellé mindenki úgy néz rám, mintha velem lenne a baj. – eszem meg őt is a hangvételemmel uzsonnára, majd ledobom a táskám a földre, hogy a felsőmhöz jobban hozzá tudjak férni. Amikor már valamennyire sikerül felitatnom, akkor elengedem, majd a hajamba túrok. – Bocs, nem szoktam ilyen udvariatlan lenni, egyszerűen csak felhúzott az az idióta. – majdnem más jelzővel illettem, de az most mindegy is. Végül egy barátságos mosolyt villantok a csajra, hiszen ő csak kedves akart lenni, vagy pedig így leplezi a hátsószándékét. A legtöbb mindig mozgatja valami hátsószándék, akkor miért pont a természetfelettiek lennének mások? Ne ítélkezz látszat alapján! Apa első tanítása volt és igaza van. – Ariel – nyújtom felé a kezemet, ha már volt olyan kedves és idejött, akkor ez az alap.

■ ■credit

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 25, 2018 9:22 am
Ugrás egy másik oldalra
|Lezárva karaktereltűnés miatt.|
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Lift

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Belváros :: Westlake pláza-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •