Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
seattle
Hobbi & foglalkozás :
busy with being a predator
Humor :
sarcastic



A poszt írója Karina Daalman
Elküldésének ideje Vas. Május 29, 2016 11:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Darius & Karina
What the fuck happened?

Meglep, hogy válaszol a kérdéseimre. Az pedig még jobban, hogy úgy tűnik, őszintén. Nem fog el a sajnálat de attól még tudom, milyen elveszetni valakit aki fontos nekünk. Ha többet tudnék róla... de nem akarok többet tudni. Nem. Elég annyit tudnom, hogy meg akar ölni. Én pedig nem akarok meghalni. Nem ma. Nem így. - Azt gondolná az ember lánya, hogy egy vámpír ennél azért kreatívabb. Engem megölnél hidegvérrel mert szar helyen voltam, ezt a dokit meg csak kirúgatnád? Pff. - megcsóválom a fejem és képtelen vagyok ezt ennyiben hagyni. - S ez mit bizonyít? Azt, hogy azért, hogy élhessek képes vagyok fájdalmat okozni másnak ezzel is megmutatva, hogy az emberek szarok és szar dolgokra képesek, hogy mentsék a bőrüket? - óvatosan kelek fel. Egyik láb a másik után. Lassan de biztosan. Rohadtul fáj basszus. - Megtennéd? - kérdem mikor végre felállok és óvatosan fordulok. Egyértelmű, hogy a cipzárt kellene lehúzni amit annak a barom vámpírnak és ennek a seggfejnek köszönhetek. Szóval a legkevesebb, hogy oldja, hogy aztán szégyenlősséget félretéve hagyjam a földre hullani és a táskámból előhúzom a topot meg a friss bugyit, hogy aztán elsántikáljak a mosdóig. - Gondolom nem kívánod végignézni amint pisilek és bugyit váltok. - csapom be az orra előtt az ajtót mert innen aztán nincs hova menni, szóval nem kell kutyamód a hátsómban lennie. Percek is eltelnek mire végzek. Többnyire azért mert a tükör előtt állva figyelem meztelen testem amit lila foltok sora díszít. Gyönyörű. Torkom körül fojtogatás nyomok, tincseim megtépázva, arcom nyúzott és fáradt. Habár az operett előtt tusoltam, így koszos nem voltam, a friss bugyi és a combközépig érő, egyszerű fekete top amit csupán egy apró címer díszített, kimondottan jól esett. Arcomat többször megmosva és számat átöblítve lépek ki. Darius tekintetére hanyagul de óvatosan vonom meg vállam. - A világ összes ideje a tied, nem? Gondolom belefért ez a pár perc. - Lassan mozgok. Utálok ilyen nyomorult lenni. Akkor voltam utoljára elesett, amikor az a mocsok vámpír megigézett a bárban és Ludger mentett meg. Akkor is kaptam egy adag fejmosást. De jó is volt... Nem elég, hogy lerészegedtem és az sem, hogy majdnem a bárban dugott meg az a rohadék, még Ludger is lebaszott és lássuk be, most még annál is szarabb helyzetben vagyok. Ahogy visszaérek az ágy mellé látom csak meg a balerina cipőket. Szuper. - Egy szoknya kell, nem több. - ülök vissza és döntöm magam a párnáknak, hogy enyhítsem a nyomást. - Hogy lehet ezt elcseszni? - húzom el a számat és még azért hozzáteszem – S utána? Honnan tudjam, hogy utána nem ölsz meg heccből vagy szórakozásból? - nyúlok ismét a táskám aljára, hogy előhúzzak egy összecukható fésűt amivel aztán lassan de rendbe szedem a frizurámat. - Na mi lesz? Lesz szoknya vagy sem? Gondolom elég egyértelmű, hogy aligha tudok elfutni. - Dobom vissza a táskámba a fésűt és dőlök ismét hátra, hogy aztán csak akkor kelljek fel amikor megérkezik a számomra nem is meglepően oldalt felsliccelt combközépig érő szoknya amibe kényelmesen betűröm a szatén top maradék anyagát. - Ki a nő? - kérdem miközben a férfibe kapaszkodom. - Ne nézz így rám, a hiteles műsör kedvéért tehetünk úgy, mint aki kurvára retteg és támaszra van szüksége nem? - igazából fáj járni. Szóval ha marad mellettem, akkor az oldalán haladok előre az asztalig, ahol a nő a kávéját fogyasztja. Darius persze magamra is hagyhat az ajtótól fogva. Akkor némileg lasabban jutok csak el előre és fáradtan rogyok össze a széken. Így vagy úgy de eljutok a nőhöz aki láthatóan nem érti mi a frászt akarok. Én sem igazán tudom mit akarok. Elmondani, hogy a férje jó ember és menjen el innen amíg teheti... a francokat. Nem fogom beáldozni az életem... bár, most nem az életem a tét. Csak az, hogy jobban legyek. Megér nekem ez ennyit? Képes vagyok átverni a nőt csak, hogy jobban legyek? Hiszen eddig egy szó sem volt arról, hogy ha ezt megteszem akkor a férfi majd nem öl meg. Elkap a bizonytalanság. Önző, mocskos rohadék lennék és még csak az életemet sem kímélném meg vele. Egész eddig nem érdekelt, mert azt bizonygattam magamnak, hogy az életemért küzdök és ebbe a játékba sok minden belefér. Viszont Darius azt is mondta, hogy ha megteszem, utána eldönti életben maradok-e. Akkor végül is csak az életem a tét nem? - A férje egy undorító seggfej. - bukik ki belőlem hirtelen gondolkodás nélkül. - Nem elég, hogy megcsalja magát velem, hogy hetek óta tölti nálam az idejét, a múlt éjjel annyira megvert, hogy... nos, látja, hova jutottam. - A nő bólint. S amikor végre, percek hallgatása után megszólal, a lehető legnagyobbat koppanok. - Azt hiszi maga az első kis fruska, aki így járt? - a nő előrehajol és durván megragadja a karom. Nem fáj még eléggé, kösz! - Mindenről tudok amit tesz. Amíg a hasonló kis cafkákkal szórakozik, mint maga, addig én azt csinálok amit csak akarok. - vigyorodik el kényelmesen, engem pedig egy pillanat alatt annyira elkap az ideg, hogy fájdalom ide vagy oda, felemelkedek, felkapom a forró kávét és az arcába öntöm. A nő felüvölt én meg ártatlanul emelem fel kezeim. -  Oppá. Megbotlottam. - Még ő engem átkoz, visszandulok a szobám felé. Hát én igazán megpróbáltam na. Más kérdés, hogy szar orvost és feleséget fogott ki magának Darius.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Vas. Május 29, 2016 9:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Karina & Darius

Miért ne akarná? – vontam meg a vállamat mosolyogva. Azt már leszűrtem, hogy képes idegesítő lenni, szerencsétlenségére viszont négyszáz év tapasztalatom van a hasonlókból. Nem minden ember ilyen, egyesek lealacsonyodnak, mikor rájuk köszön a halál, mások meg azt hiszik, hogy a méltóságukat megtartva méltóságteljes halált halnak majd. Ez faszság, a halál az halál, semmi méltóságos nincs benne. – Amúgy meg, halottnak nézek ki? Meghalsz, hogy örökké élhess… szerintem ez elég jó üzlet, ha valamiért megéri meghalni… hát ezért. – én sem önszántamból lettem vámpír, mégis, ha tehetném, az öröklét mellett döntenék. Nemcsak a világ minden ideje adatott meg, hanem olyan erő is, amiről a legtöbben csak álmodoznak. Ez az igazi mese. – Ez jogos, az életben maradási esélyeiden nem sokat segítene. – adtam neki igazat ebben végül. Sok újszülött vámpírral találkoztam már, a legtöbbjüket megöltem. Leginkább azért, mert képtelenek kontrollálni magukat, én pedig nem vagyok egy megbocsátó természet, aki velem kibasz, azzal é kibaszok, nincs olyan, hogy megbocsátás. – Áh, heten voltunk, abból öten már meghaltak gyerekként. – akkoriban előszeretettel haltak meg az emberek nem sokkal a születésük után. Megesik, a bátyámmal mi ketten bizonyultunk a legerősebbnek, aztán ő is meghalt egy hadjáratban, így egyedül maradtam. Több, mint háromszáz éve egyke vagyok. – Szóval a bátyád nem véd meg, de nem is végez veled. Mit tettél, hogy ennyire utál? – költői kérdés, nem várok rá választ. Tudom én, hogy milyen, ha az embernek van testvére. Philip meg én testvérek vagyunk, habár nem egy vérből vagyunk. Az, hogy most éppen azzal a hülye picsával van elfoglalva, változni fog, miután rájön, hogy milyen is az a némber. – És a farkamat még nem is láttad. – dőltem hátra vigyorogva. Jól nézek ki. Ezt eddig is tudtam. Van, aki egoistának nevezne és igaza is van, de én úgy gondolom, hogy akkor van baj, ha valaki nem az. Kit szerethetnénk még magunknál is jobban? Senkit, ezt folyton elfelejtik. – Ezt már szeretem! – bólintok elégedetten, de nem válaszolok a kérdésére. Mivel… majd mindjárt megtudja, nem kell így előre szaladnia. Még a végén sértésként venném, hogy ilyen gyorsan megakar szabadulni szerény személyemtől. Nálam jobb társasága aligha akadna, még, ha ő ezt most nem is így gondolja. – Ott segítek, ahol tudok. – rántottam meg a vállamat, vidáman mosolyogva továbbra is. Ha vámpír lenne, akkor az a borda egy perc alatt rendbe jönne. Így viszont egy erősebb pöcköléssel is kitudnám szedni a helyéről. Szar embernek lenni. Tudom, én is voltam, meg is haltam, mert az ember erre van programozva. Az életük célja, hogy meghaljanak. Meglepetten pillantok rá, mikor megfogja a kezemet, majd követem a pillantását az ujjamra. – Nemcsak egy valaki. – húztam vissza a kezemet. – Ha meg kell halni, hát meg kell halni, nincs mit tenni. – nem voltam vámpír, nem segíthettem volna rajtuk. Amúgy is, előbb haltak meg, mint én, őket karóra húzták, engem pedig felvágtak. Szar ügy, de ez van, eltelt jó pár év azóta, nem panaszkodhatok, remek kis életem volt. – Hé, kimondta, hogy számít, mit akarsz? – értetlenül figyeltem őt. Akar-e… vicces, tényleg van humorérzéke. – – A beleegyezésed nélkül is azzá tehetlek. De miért lennél felelősség? Főleg az enyém? – én sem vagyok azé a seggfejé, aki megölt. Ez mondjuk részben azért is van, mert én öltem meg őt. Az ember nem gondolkodik tisztán, mikor karóba húzatják a szeretteit, ő pedig csak akkor hal meg, miután végignézte. Nem, olyankor megöl mindenkit, aki tehet erről. A bosszú már csak így működik, hasznos dolog. – Mit akarok? ¬– ismételtem meg a kérdését, majd felálltam, és elkezdtem kigombolni a farmeromat. – Hugyozni. – fordultam a sarokban lévő szobanövény felé, hogy elvégezhessem a dolgomat. – Először is azt, hogy találj magadnak valami normális ruhát. – merénylet az, amit visel a nők ellen, ezt pedig nem hagyhatom csak úgy szó nélkül. – Utána…  kezdtem bele, ahogy visszafordultam hozzá, miután végeztem.  … odamész Dr. Geciputtony feleségéhez, és elmondod, hogy a férje szeretője vagy, akit az éjszaka kegyetlenül megvert, mert…   még szerencse, hogy volt egy kézmosó a szobában, így nem kellett kimennem és magára hagynom.  … egy beteges fasz, aki meghúzta a motoromat. Menni fog, nem? – hülye köcsög, és miután megszóltam még volt pofája azt mondani, hogy takarodjak. Megölhetném, de… az túl egyszerű lenne. Azt akarom, hogy megalázzák, hogy kirúgják innen. – Ha ezzel meg vagy, és jól csináltál mindent, adok neked a véremből. – talán még meg is simogatom a fejét, attól függ mennyire alakított jót. – Utána pedig meglátjuk megérdemled-e, hogy élj. Na szóval! – csaptam össze a tenyereimet. – Úgy kell kinézned, mint valami kurva. Szolid kurva, nem prosti leszel, csak egy huszonötéves csaj, akit egy ötvenkét éves seggfej kúrogat a szünetekben. – biztos van valami cucc a táskájában. Ha nincs, szerzek neki, biztos van itt valami ruhatároló, ahová azokat a cuccokat dobják, amiket a hullákról szednek le. Biztos halt már meg egy kurva túl adagolásban, kell legyen itt valami olyan ruha.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
seattle
Hobbi & foglalkozás :
busy with being a predator
Humor :
sarcastic



A poszt írója Karina Daalman
Elküldésének ideje Szomb. Május 28, 2016 11:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Darius & Karina
What the fuck happened?

Nem bonyolódom felesleges vitába egy vámpíron aki meg akar ölni azon, hogy milyen más ruháim vannak otthon a gardróbban. Ha már ma meg halok akkor ne úgy tegyem, hogy előtte ruhákról cseréltem eszmét egy vámpírral akinek csöpp érzéke sincs a divathoz. Arról nem is beszélve mennyi mini kap helyet a szekrényemben. Ez egy más napra való diszkurzus. A halandóságom kérdése viszont nagyon is ide vág. Miért nem tett Ludger vámpírrá? - Miért tett volna? - vonom fel a szemöldöket kérdőn – Mi a jó francért akarná megölni a húgát? Mégis ki akarná ezt? - kérdem nyúzott tekintettel – S ha vámpír lennék, akkor nem tudnál egy mozdulatból megfosztani az életemtől? - kérdem és cinikusan teszem hozzá. - Ó, akkor csak kettőből, mi? - megforgatom a tekintetem. - Ő a bátyám és nem a testőröm. Egyke gyerek voltál? - újra kérdezek. Nem tudom miért csinálom. Esküszöm próbálok nem tiszteletlen lenni de elég nehéz valakivel szemben aki úgyis ott hagyott megdögleni meg aztán most sem azért van itt, hogy meggyőződjön a biztonságomról. Szóval ha már ki akar nyírni akkor nem épp most fogom visszafogni azt aki vagyok. Legalábbis a nyelvem, nem. Aztán meg a bizalomról beszél. Nem sértődöm meg. Én sem bízok benne, akkor ő miért tenné. Két vadidegen vagyunk akik közül az egyik vérre, a másik halálra éhes. A sors fintora, hogy nekem kell a vér, neki meg a halálom. Lehetne fordítva is. Elküldhetnél a pokolba. Sírhatnék. Könyöröghetnék az életemért és kérdezgethetném, hogy miért éppen én de nem vezetne sehova. Nem vagyok miért éppen én lány. Nem hiszem azt sem, hogy ez valami isteni akarat volt vagy a sors. Így alakult. Visszcsinálni nem lehet. Marad ez. A jelen. Marad ez, így véresen s halálosan komolyan. - Mit mondhatnék? Gyengém az arcszőzet meg a félhosszú haj. - rántom meg a vállamat... vagyis rántanám ha nem akadna meg a mozdulat a fájdalomnak hála. Nem olyan vészes, mint a bordám, ez azért jó tudni. Nem hiszem, hogy azon kívül, komolyabb sérülésem is lenne. Max egy kicsit beütöttem a fejem. - A véred ki kell érdemelni? - nem bírom ki vigyorgás nélkül. - Hát jó. Harapok. Mivel? - kérdem halálosan komolyan de az operettes kérdésemre adott válaszán nem bírok nem felröhögni. Megcsóválom a fejemet. - Jó, ott a pont. - a fejem a párnára hanyatlik. Lassan s mélyen szívom be a levegőt. Óvatosan. Táskámért nyúlok. Segítsen-e. Nem is reagálok. A telefonom lemerült. Ahogy benézek azonban, a pót bugyi és top ott lapul. Szuper. Akkor legalább átbújhatok valami kényelmesebbe. Már ha lesz rá alkalmam. Ez a fasz meg oldalba pöcköl, csak úgy mellékesen mintha nem fájhatna. - Kösz, már épp kérni akartam. - ez ma egy ilyen szemforgatós nap. Mielőtt azonban elhúzná a kezét, még megfogom azt. Nem erősen vagy akaratosan csak éppen egy pillanatra, hogy megcsodáljam a nagyon is jól tudom mi célt szolgáló gyűrűn. Kivéve, hogy ez nem sima darab. Ez egy jegyűrű. - Feltételezem egyszer volt valaki akit ma már vámpírrá tennél. - nem vagyok gúnyos sem irónikus. Most nem. Szar dolog szeretni és elveszteni valakit, még akkor is ha az a valaki épp a legnagyobb seggfej a világon. Akkor sem könnyű túllendülni és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. - Most őszintén, ha vámpír akarnék lenni, nem gondolod, hogy már túlestem volna a dolgon? És különben is. Tegyük fel, igent mondok. Mi lesz utána? Lesz egy kiskutya aki éjjel nappal követ és lesi minden kis játékodat. Egy idő után megunsz és megölsz majd mert nem fog tetszeni, hogy akkor is feleslek majd és az sem, hogy egy felelősséget varrsz a saját nyakadba. Szuper lenne. Mit kapsz ha életben hagysz? - kérdem hirtelen miközben próbálom kényelmesebbre tornázni magam az ágyon. - Mit akarsz? - kérdem pofon egyszerűen, nem bonyolítva a dolgot. Azt mondta ki kell érdemelni. Gondolom van mivel. A kérdés bennem csupán az, hogy mi az ár amit meg kell fizetni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Pént. Május 27, 2016 7:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Karina & Darius

Unalmas? Nem, ezt nem hiszem el. Mondj valami olyat, ami igaz! – nem vagyok unalmas, haláli jó arc vagyok. Ez mondjuk majdnem olyan szar volt, mint az övé. Akárhogy is, nem veszem a szívemre a dolgot, sokszor megkaptam már, hogy unalmas vagyok, de valamiért mégis mellettem kötnek végül ki. Az igazság az, hogy senkit nem érdekelnek a földre szállt angyalok. Mindenki az ördöggel inna egyet. – Most, hogy kérdezed, szerintem nem egy kukászsákban kéne járnod. – mosolyodtam el. Ennél farok hervasztóbb cuccban nem is járhatna. Mindenki rejtegeti azt, amilyen van, ahelyett, hogy megmutatná, hogy büszke lenne. – Szíves-örömest, hölgyem! – persze, erősen rájátszok a dologra, de arra számítottam, hogy majd mindenáron makacskodni fog. Az már biztos, hogy legalább nem olyan hülye, mint a legtöbb embertársa. A lényegen viszont mit sem változtat, néhány pillanat múlva már nem szorítják a végtagjait a szíjak, és menekülni sem akar, amiért külön hálás vagyok, nem szívesen állnék fel megint miatta.  – Hé! Mit tettem, hogy így beszélsz velem? – költői kérdés volt, nem várok rá választ, és ha kapok, akkor se fogok vele foglalkozni. – Csak mert úgy nézel ki, mint egy szabadnapos apáca. Komolyan, miért nem veszel valami dögösebb cuccot? Nincs abban baj, ha valaki akar is tőled valamit. – sőt, ez lenne a lényeg, nem? Lemerem fogadni, hogy van valami szívszorító sztorija a szalagavatójáról, hogy miként verték át, és azóta olyan gátlásos lett, hogy vett magának egy erényövet, és csak az kapja meg a kulcsát, aki a kicsi, törékeny szívét elnyeri. Ennél kevés szánalmasabb dolog létezik, és nem tudom sajnálni azt a nyomorultat, aki az önsajnálatba menekül. – Jól van Sherlock! – dőltem hátra vigyorogva a székemben. Szóval a halottakból ő már kitalálja, hogy mi is a helyzet. Nem ismerem az itteni fajtársaimat, de én nem végzek félmunkát, ha mégis, annak oka van. Ez a kivétel pedig csak a szabályt erősíti. – A bátyád… na és, te miért nem vagy az? Ha egy kicsit is szeretne… vagy te magadat, akkor nem halandó lennél. – tudom, valamiért képes mindenki átokként elkönyvelni ezt az egészet indokolatlanul. Mintha az örök élet olyan elképesztően szar dolog lenne. Áldás ez, olyan áldás, amit csak kevesen tudnak értékelni. – Amúgy meg… hol van most a bátyád? Nem kéne, hogy vigyázzon az ő drága, törékeny húgára? – ha vámpírrá tette volna, akkor mi sem találkozunk.  Legalább képes lenne magát megvédeni, mert lássuk be, nem sok mindent tudna kezdeni ellenem. Nem az ő hibája, nem vagyunk egy súlycsoportban.
Áh, nem kell gyávának lenned, hogy fuss. Elég csak hülyének lenned. Nem ismerlek, honnan tudjam, hogy melyik vagy? – talán mindkettő, talán egyik sem. Nem bízom meg benne, de nem szabad, hogy ezt magára vegye, mert igazából senkiben sem bízom meg. – Te aztán nagyon ki vagy éhezve rám. – csóváltam meg a fejemet, miközben nagyokat szürcsöltem a pohárból a szívószálon át. Biztos van valami baja és az én véremmel gyógyítaná azt. – A vérem ki kell érdemelni. Te pedig…   nem fejeztem be a mondatot, inkább csak megráztam a fejemet, jelezvén, hogy nem bizonyított. Mégis miért segítsek neki? Balszerencséjére, de messze áll tőlem az önzetlenség, nem hiszek benne.  – Ami azt illeti igen. – bólintottam egy vállrántással párosítva a dolgot. – Hacsak nem vagy hatvan éves, aki úgy is néz ki, mint egy hatvan éves, akkor komoly ízlésficamban szenvedsz, ha ezeket a szarokat nézed. – böktem a jegyek irányába. Mégis ki az, aki éneklő jelmezbe bújt majmokat akar hallgatni? Az emberiség tényleg kezd megérni a pusztulásra. – Ne segítsek? Fáj nézni, ahogy erőlködsz. – mosolyogtam rá, miközben a telefonját kereste. Eszem ágában sincs segíteni neki. De legalább most már tudom, hogy miért akarja annyira a véremet. Ha nagyon idegesítő lesz, akkor ennél talán még nagyobb szüksége lesz rá. Nem szeretek nőt megütni, de… ha megütöm, akkor szexista vagyok, ha nem, akkor még inkább, szóval mit tehetnék? Némán hallgatom végig az ajánlatát, majd csak ráncolom a homlokomat, és úgy teszek, mint akit már majdnem meggyőzött. Aztán egyszerűen csak kinevetem. – Ebben nekem mi a jó? Te élsz, sőt, végre normális ruhákban jársz majd, de én…? – tárom szét a kezemet. Nekem ez így nem tetszik, én nem kapok ezzel semmit. Előre dőltem, és megpöckölöm az oldalát ott, ahová nemrég még önkéntelenül is nyúlt. – Segíthetek rajtad. Adok a véremből, aztán megöllek. A többi pedig… rajtad áll. Az örökkévalóságot kínálom neked, de… ez aztán kurva drága. – az apám zsidó volt. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire lenne számára erkölcsi dilemma az a helyzet, amibe kerülne. Öl, hogy életben maradjon, vagy szenved és meghal, hogy megóvjon egy darab életet.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
seattle
Hobbi & foglalkozás :
busy with being a predator
Humor :
sarcastic



A poszt írója Karina Daalman
Elküldésének ideje Csüt. Május 26, 2016 10:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Darius & Karina
What the fuck happened?

Elmosolyodom. - Az enyém szar. A tied unalmas. Ketten csak összehozunk valami türhetőt. - ejtem oldalra fejemet. Tovább folytatja a ruhámmal meg a vallással én meg nem tudom megállni, hogy legalább egyszer ne forgassam meg a szememet. -  Mikor hallottad, hogy kedves vámpír úr, meg tetszene mondani a véleményét a ruhámról? - Karina, kussolj már el az ég szerelmére. De csak nem megy. Unottan sóhajtok fel. - Kérlek oldozz el. - nem esik nehezemre megkérni. Mi a francnak makacsoljam meg magamat és legyek olyan hú de büszke csak azért, hogy aztán továbbra is szíjak tartsanak fogva? Hülyeség. Arról nem is beszélve, hogy az ég adta világon nem vezet sehova. Így legalább kissé jobb. Nem nyomják le amúgy is fájó mellkasomat a szíjak, könnyebben kapok levegőt és kevésbé kényelmetlen kényszerített ágyba kerülésem. - Honna veszed ezt a vallásos baromságot? - kérdem hirtelen és élesebben, mint szeretném de ez van. Most már visszacsinálni nem tudom, akkor minek bánkódni rajta. Azért szavaim ellenére mikor rácsapja öklét a szekrényre, megrezdülök. Soha nem bírtam az erőszakot. S nem fogok úgy tenni, mint aki nem fél tőle vagy attól amire képes. Tisztában vagyok vele, hogy egyetlen mozdulattal kettétörhetne ha úgy akarná. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy neki fogok állni bőgni és könyörögni, hogy ne bántson. Nem azért mert büszke vagyok. Egyszerűen azért mert nincs jelentősége. Akkor legalább aként halljak meg aki vagyok és ne egy nyáltól és takonytól fröcsögő bőgő masinaként. Bólintok. - Most nem azért... de nézz már rám. Nem nehéz tudni rólatok mikor állandóan fél munkát végeztek, meg mindenütt holttesteket hagytok hátra. - Megcsóválom a fejem. - A bátyám is vámpír. - mondom higgadtan és olyan természetességgel, mintha ez mindig is így lett volna. Nem. Nem zavar, hogy az. Nem érdekel kit és hogyan bántott. Ő a bátyám. A testvérem. Mindig is az lesz.
A vízre visszatérve pedig... persze, hogy nem mozdul. - Ugyan. Nincs elég vér a pucámban ahhoz, hogy meneküljek. - lököm be a következő szar poént de nem érdekel mennyire rossz. - Arról nem is beszélve, hogy kétlem, hogy az a lötty is épp úgy rendbe tenne, mint mondjuk amit tőled csennék. - Felvonom a szemöldököm. - Véletlen? A kezedbe esett gondolom. - húzom el a számat – Még az operával is bajod van? Kifogtalak... - megcsóválom a fejem és szinte már felháborodva emelem meg a hangomat. - Úgy jöttél ide? Ó te jó ég, hát ezt a filmekben sem értettem soha basszus. Ha meg akarsz ölni valakit, akkor csak tedd meg, minek kell bejelenteni? Na várj... - a táskámért nyúlok de a mozdulat túl hirtelen és a fájdalom olyan gyorsan belém vág, hogy még a levegő is beszorul. - A francba. - nyögök fel ahogy bordámhoz kapok majd mikor végre csillapodik a fájdalom, akkor előhúzom a telefonom. - Ah, peched van. Lemerült. Pedig adhatta volna a most meg foglak ölni drámai aláfestő zenét. Megmondom mi legyen. Egyszerűen nem ölsz meg. - dőlök lassan újra hátra, jóval óvatosabban, mint ahogy az előzőekben csináltam. - Becsszó totál egyszerű a dolog és nem fog fájni. - nekem annál jobban fáj. Sosem voltam hangosan szenvedő típus így most sem adok neki hangot de van egy olyan sejtésem, hogy a bordámnak annyi egy darabig... addig tuti, még nem találkozok Ludgerrel aki először a sárba döngöl majd aztán pedig végre ad a véréből, hogy helyre jöjjek. - Cserébe szépen mosolygok és ígérem az első dolgom lesz venni valami tetszetős ruhát. Áll az alku?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Csüt. Május 26, 2016 8:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Karina & Darius

Te…? – pillantok le rá kérdőn, mikor sikerül kinyögnie az első szavakat. Olyan érzésem van, mintha most tanítanék beszélni egy kölyköt. Úgy is nézett rám körülbelül. Mintha szellemet látna. Pedig szerintem elég jól nézek ki egy szellemhez képest, az emberek általában örülnek, ha látnak, nem pedig olyan értelmetlen pofát vágnak, mint ez itt. – Biztos láttál már ilyet a filmekben. Megfogod a fejét, és egy erős rántás… mondjuk te aligha lennél rá képes. – mondtam, miközben alaposabban végig mértem őt. Biztos, hogy nem vámpír, és nem is vérfarkas, akkor olyan büdös lenne, hogy nem tudnék megférni vele egy szobában. Tehát ember, miután a többit kilőttem. Ha tudna valamit tenni a helyzete ellen, már rég meglépte volna. A kérdése kissé váratlanul ért, nem hittem volna, hogy az előző próbálkozások után,  most képes lesz összetenni egy mondatot. – Hát, valakinek  helyetted is kellett, míg megtanultál újra beszélni, nem? – utálom, mikor valaki nem képes beszélni, mikor nekem kell minden egyes szót harapófogóval kihúzni belőle. Minek van a szája, ha nem azért, hogy használja? – Sok, de nem szeretem végig pofázni az elsőt. Általában az utolsó is egyben, minek elbaszni az időt tököléssel? – amúgy is, mi vagyok én, elvált két gyermekes apuka, hogy randizgassak? Nem keresek párt, még véletlenül sem, teljesen jól meg vagyok így, nem hinném, hogy létezik olyan ember, aki tudna úgy szeretni, ahogy én magamat. – Ez de szar volt. – jegyzem meg mosolyogva az első szavánál, de aztán hagyom, hogy végig mondja a mondandóját. – Hé, ne engem okolj, amiért itt vagy! Nem én hoztalak ide, baszogasd ezzel azt, aki mentőt hívott neked. – én ott hagytam meghalni, ami, ahogy ő is biztosan tapasztalja, nem jött össze. Talán majd most, ha  nagyon könyörög érte. – Na meg… mégis mi jobb dolgod lenne? Nem pasit kerestél magadnak, és kötve hiszem, hogy várna a stricid, nem nézel ki kurvának. Mi az istenért nem veszel fel valami normális göncöt? Nem vagy olyan ronda, hogy ennyire takargasd magad! – szerencsés, nem kell zacskót húzni a fejére az első randin, ha már úgy is szóba jött a dolog. – Szóval megígéred, hogy az ágyban maradsz? Ez aranyos. Azonban még mindig nem hallottam, hogy ”kérlek, oldozz el”. A kolostorban nem tanítanak nektek jómodort? – az hinné az ember, hogyha találkozik isten valamelyik hű szolgájával, az legalább tudja, hogyan kell megkérni, hogy oldozzák el őt az ágytól. Szóval, ha szépen meg kér, felállok és kioldozom őt, azonban ha futni próbál, akkor azzal a lendülettel vissza is dobom az ágyba. Vagy a falnak, attól függ, hogy célzok. Először nem igazán értem, hogy mi a fenéről beszél, csak akkor esik le, mikor a kezem felé mutat. – Basszameg! Létezik olyan ember ebben az elcseszett városban, aki nem tud rólunk? – dühösen csapok rá az ágy melletti éjjeli szekrényre. Picsába, pedig reméltem, hogy végre láthatom valakinek a felismerést az arcán, mikor rájön, hogy éppen egy embertársát iszogatja. – Te nem vagy vámpír. Az tudnám, és nem adtad volna ilyen könnyen magad. Farkas sem vagy, mert egész tűrhető szagod van. Egy boszorkány már a függönnyel fojtogatna… honnan tudsz te ezekről? Azt hittem ti vallási fanatikusok nem hisztek ebben. – vagy pont, hogy hisznek? Nem tudom, soha nem foglalkoztam velük, engem ördögnek hívtak, nem vámpírnak. A kettő között olyan nagy különbség nincsen, nem? Mindkettő megöli azt, aki baszogatja őt. – A vízre visszatérve, ahhoz ki kéne mennem, és mivel nemrég ismerjük csak egymást, félek, elszöknél és kereshetnélek meg. Szóval… vagy ez, vagy a szomjazás. – nyújtottam felé a poharamat. Sajnálom őt, de biztos vagyok benne, hogy ez is ízlene neki, egész finom falatból nyertem ki. – Képzeld, egész véletlen átkutattalak, míg te ki voltál ütve, és ezt találtam. – dobtam az ölébe az opera jegyét. Az irataid szerint huszonöt vagy, miért jársz ilyen szarokra akkor? Miért nem mész… mondjuk moziba? Vagy ruhát venni? – utóbbi el kéne neki, mert ha így öltözködik mindennap, akkor garantálom, hogy egyedül hal meg, anélkül, hogy valaki az életben legalább egyszer tisztességesen megdugta volna. – Karina…  csóváltam meg a fejemet, miközben hátradőltem a székben és szürcsöltem a pohárból.  … mit csináljak veled? Úgy jöttem ide, hogy megakarlak ölni, de most… megsajnáltalak. – tanácstalanul néztem rá, közben felé nyújtottam a poharat, hátha időközben meggondolta magát. – Viccelek, ha mondjuk… folyton visszanőne a szűzhártyád, na akkor sajnálnálak. – ilyet senki nem érdemelne. Bár, Philipnek könnyen lehet, hogy időközben nőt egy, úgy viselkedik, mint egy papucs, egy női papucs. Az a hülye liba csak a rosszat hozza ki belőle.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
seattle
Hobbi & foglalkozás :
busy with being a predator
Humor :
sarcastic



A poszt írója Karina Daalman
Elküldésének ideje Szer. Május 25, 2016 9:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Darius & Karina
What the fuck happened?

Borzasztó. Még most is cseng a fülemben annak a béna énekesnek a hangja. A darab szörnyű volt és  mire a végére értünk, úgy éreztem, soha többé nem leszek képes operát hallgatni. Szerencsére a friss levegő mindig is a barátom volt, szóval mikor kilépek az ajtón és elindulok a park felé, némiképp jobban érzem magam. A meleg levegő, a jó idő, a lágy szellő... ez egy tökéletes este lehetett volna de az a hamis hang... ah. Mindegy. Fel kell hívnom a bátyám, különben hülyét kap, hogy megint mi a francért nem vagyok ott este zárásnál. A telefonom halkan csipog mikor oldom a zárat. BUMM.

Francos fehér falak. Klór szag. Idegesítő csipogás mellőlem. Még homályos minden. Megpróbálok felülni de nem megy. Lepillantok. Szíjak. Időm sincs felfogni valaki máris beszélni kezd hozzám. Egy férfi. Nem ismerem. Figyelem vonásait, figyelem tartását de semmi nem ugrik be róla a világon. - Én... - a hangom karcos. Elesett. Halk. Megrázom a fejem. Mégis mi a franc történt? Lehunyom a tekintetem de nem ugrik be semmi. A telefonom. Fel akartam hívni a bátyámat. Aztán semmi. Üresség. - Nem. - nyögöm ki végül tehetetlenül és összevont szemöldökkel hallgatom tovább a férfit. Aki csak mondja és mondja és mondja. - Mi az, hogy...? - letépte valaki fejét. Bumm! Kezek a torkomon, erő, mocskos, megvetett, gyűlölt erő ami ellen hiába rúg kapálok, mert azt teszem, ütöm ahogy az belőlem kifér de nem ereszt. Tudom minek van ilyen ereje. Újabb bumm. Megrezzenek. Feltekintek és folytatja. Még fel sincs időm fogni, hogy sikerült egy újabb rohadék vámpírba belefutnom. Ludger ki fog nyírni. Kb semmire nem reagálok amit mond. Egyszerűen nem tudok mit felelni a kérdéseire. Értem, hogy hülyének néz meg, hogy azt gondolja marha humoros de jelenleg arra tudok csak gondolni, hogy mi a francért nem emlékszem mi volt a második bumm után. Undorba torzult arccal csóválom meg a fejem. Arra azért nem nehéz rájönnöm mi lehet a pohárban. - Atyaég, mindig ennyit beszélsz? - kérdem meg végül, percek hallgatása után. - Lefogadom, hogy az első randi csak arról szól, hogy a múltban milyen sérelmek értek. - forgatom meg a szememet. - Leköteleztél... - most mondjam, hogy szar a humorom? -  ...a megmentéssel, kár, hogy utána miattad ébredtem ezek között a rohadt nyomasztó fehér falak között. A legkevesebb, hogy eloldod ezeket a rohadt szíjakat. Értem én, hogy az orosz név megzavar de nincs bennem vodka a futáshoz. - jegyzem meg nem túl halkan, ahogy végre visszanyerem a hangom – Arról nem is beszélve, hogy nem kell, hogy utána meg a mentális betegek osztályára küldjenek, mert őrültként rohangálok a rohadt folyosón. - Tudom, hogy rettegnem kellene. Tudom, hogy az életemért kellene könyörögnöm. Ha azt akarta volna, hogy megdögöljek, nem várt volna négy óra, tizenhat percet és harminckét másodpercet. Legalábbis remélem. - Ja és mellesleg. Egy pohár víz jól esne... vagy egy pohárral abból. - mutatok az erekre a karján. A bátyám vámpír. Nem vagyok ostoba. Tudom mi és hogy működik. Az más kérdés, hogy nem tudom mikor kell befogni a számat.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Szer. Május 25, 2016 8:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Karina & Darius
Soha nem értettem, hogy miért fehérek a falak. Mi jó van abban, ha fehér a fal? Senkit nem nyugtat meg, én hülyét kapok már csak attól is, hogy két perce nézem. Meglátszik rajta a vér is. Ez egy kórház, kis túlzással vérrel mossák fel a padlót. Ha tudnának magukra vigyázni az emberek, szükség sem lenne rá. Ennek ellenére egész jó kis hely ez. Az egyik doktort megigéztem, hogy hozza ide a székét, mert semmi kedvem azokban a szar műanyag székekben elülni a seggemet, így a kényelem is meg van. Nem olyan messze tőlünk épp műtenek valakit… vagy valaki épp az ereit vágja fel, akárhogy is, kellemes illat árad a folyosóról.
Na végre! – pillantottam az ágyon ülő nőre, mikor észrevettem, hogy végre elkezdett magához térni. – Négy óra, tizenhat perc, harminckét másodperc. Nem sietted el a dolgot, még szerencse, hogy szereztem egy széket. – mondtam, miközben elidőzött a szobában lévő órán a tekintetem, hogy megtudjam neki mondani, pontosan mióta is volt kiütve. Ebből persze nem ültem le az egészet itt mellette, úgy… egy órája érhettem vissza, és valószínűleg senkinek fel sem tűnt a távollétem. Ha így lett volna, már a rendőrséget hallanám kérdezősködni a hulláról, amit a tetőtérben hagytam. Egy csepp vér nem maradt benne, de most nem azért, mert mohó lennék, lecsapoltam a kávés poharába, miután kiöntöttem azt a fost belőle. Éppen most is azt iszom, csak szereztem az egyik kölyöktől a váróban egy szívószálat, így tovább tart. Legalábbis remélem.
Gondolom, nem emlékszel semmire, igaz? – persze, hogy nem, nem is igazán van mire. – Pedig még öltem is érted. Ne aggódj, a fickó többet nem fog zaklatni, hacsak meg nem tanult új fejet növeszteni, mióta letéptem a régit. – én előre szóltam annak a baromnak, hogy húzzon a helyemről. Nem tette meg, mindenképp ott akart vadászni, ahol én, hát meg is lett az eredménye. Biztos fiatal volt még, mert nem fejtett ki nagy ellenállást, úgy mozgott, mint aki elfelejtette volna, hogy a legerősebb ragadozó ezen a Földön. Nem nézhettem tétlenül, ahogy szegény lányt megtámadta, igaz? Megöltem, aztán befejeztem helyette is a dolgot, csakhogy elterelték a figyelmem, nem öltem őt meg, így került most ide. Valaki biztos rátalált a sikátorban és hívta a mentőket. – Amúgy, mi ez a cucc rajtad? Apáca vagy? Vagy csak voltál? – sokatmondón mosolyodtam el, de végül csak legyintettem egyet. – Ne aggódj, jobban szeretem, ha a nő magánál van. – nem mondom, hogy nem volt példa az ellenkező esetre, de a kivétel csak a szabályt erősíti, igaz? Négyszáz éve élek, belefér, hogy egyszer-kétszer hibázok. – Bocs, hogy lekötöttelek, de semmi kedvem felállni és elállni az utadat, mikor kiakarnál futni az ajtón. – böktem a fejemmel a szíjak felé, amiket még az ébredése előtt meghúztam. Rohadt kényelmes ez a szék, nem szívesen állnék fel belőle. – Amúgy, érted, amit mondok? Olyan hülye fejet vágsz, mintha először látnál férfit. – mosolyogtam rá, miközben felvettem a tárcáját az ágya melletti asztalról, hogy megnézzem ki is ő. – Karina… csak nem orosz vagy? Nem… te nőnek nézel ki. – az oroszokról nekem egyből a férfiak ugranak be, meg hát, nincs jó tapasztalatom az orosz nőkkel sem. Hiába a vodka, nem lesznek tőle szebbek. Bár, könnyen lehet, hogy csak rossz borbélyt látogattam meg. - Amúgy, kérsz? - nyújtottam a szája felé a poharamat. Ha igen, akkor közelebb toltam, hogy elérje a szívószálat a szájával, ha nem, akkor ittam tovább. Minél több vér marad nekem, annál jobb.



Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Keresem :

i'd give anything to hear it one more time that the universe was made just to be seen by my eyes
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆
Humor :
◆ honey, i'm raw and have fangs ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szer. Júl. 16, 2014 12:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Vissza az elejére Go down
 

Kórház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Seattle :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3