Áh, nem is az a lényeg, hogy jobban érezd magad. Ez bennük a trükk. Azt hiszed, hogy jobb, de… igazából pont ugyanolyan szar, mint volt. – vontam meg a vállamat. Anyámat sokszor kellett elkísérnem mindenféle önsegítő előadásra, ahol arról papoltak folyton, hogy mennyire fontos a pozitív hozzáállás, meg az összes többi sablon hülyeség. Persze, jól hangzik, de valójában semmire nem mész vele. Mondjuk úgy, hogy… megengedhetem ezt még magamnak. – nem használom semmi világmegváltóra a képességeimet, csak extra borravalót és egy kicsit több szabit szerzek magamnak. Ezzel még semmi gond nincsen, nem? Ha bankot rabolnék, akkor azt mondanám, hogy kicsit túlzásba vittem, de néhány nap plusz pihenő… nem a világvége. Váó. Ez aztán… bölcs volt. – elismerően bólintottam. Nekem soha sem volt bajom a kosszal meg a rendetlenséggel, benne nőttem fel, mondhatni. Viszont, mint mindenki, úgy én is minél jobban szeretnék élni. Nem mondom, hogy egy luxusvillát akarnék minden áron, de azért nem dobnám vissza, ha felajánlaná valaki. Igen, bár az ilyen pillanatok után általában valaki kihívja a rendőrséget. – nem mintha egy karmolás olyan vészesen nagydolog lenne, de az ember természetéből adódóan hülye és bosszúálló. Ezzel nincs bajom, velem is megesik, hogy ilyen vagyok, de a rendőrséget jobb szeretem kihagyni a dolgokból. Ünneprontók. – De értettem, szeretsz karmolászni. Nyugi, én aztán nem foglak elítélni miatta. – sok fura szokást volt részem látni és átélni is, az, hogy valaki karmol, a legkevésbé ijesztőbb ezek közül. Mikor valaki azt akarja játszani, hogy megszáll téged egy démon és csak azután irány az ágy, na olyankor az ember elgondolkodik. Nem mintha nekem ez lenne az életcélom. De kényelmes munka. – rántom meg a vállamat. Ingyen kaja, fizetés, amiből egymagamat simán eltartom, ráadásul más dolgom sincsen, mint ide-oda száguldozni és minél több borravalót kireklamálni magamnak. Elég könnyű, mostanában pedig egyre inkább úgy érzem, hogy nekem lett ez a munka kitalálva. Kedvesek. – Pedig elég jó, egyszer próbáld ki. – én sem művelem minden nap, de amikor igen, akkor azért az meg is látszik. Egyrészt karban tartja a testet, nem leszel tőle hat kiló izommal nehezebb, de cserébe a lábammal is tudok fület mosni. Akkor a legjobb, ha kómás az ember. Egy-kettőre felébred, eszébe sem jut visszaaludni. – Az nem volt szép húzás, amit az ajtóval csináltál. – bökök mosolyogva a fal felé, ahová támasztottam. – Ez csak ténymegállapítás. Oké, akkor… azt hiszem megyek és hagylak is. Örültem! – intek egyet még köszönésképpen és a lépcső felé veszem az irányt. Még biztos lesz néhány cím, amit megkapok. Nagyon a nap elején vagyok.
- Ebben igazad van, de most valahogy ettől a pozitív hozzáállástól nem érzem magam jobban. - Na, jó azért nem ez a dolog miatt akarok kitűnni a tömegből, mert képes vagyok ajtókat kirángatni a helyükről, de azért néha jó érzés az embernek, ha különlegesnek érezheti magát. Még akkor is, ha a lehető leghülyébb helyzetben. Életem első ajtós incidense. Sosem csináltam eddig ilyet. De rendkívül örülök annak, hogy a kínos légkör már a múlté. - Ez ám az igazi munkamorál. A lustaság mindenek felett. De persze a szavadon foglak. Ha legközelebb pizzát rendelek hozzád fogok ragaszkodni és az én bónusz pizzámhoz. - Képes vagyok a szaván fogni, mert azért mégis csak egy finom pizzáról beszélünk. Az egyik kedvenc kajám. De, mint minden kedvencemre egy idő után ráunok aztán kisebb szünet után újra visszatérek hozzá, ha igazán szeretem és nem csak átmeneti őrület. - Ameddig teljesíti azt, amire az embernek szüksége van, jobb nem panaszkodni. - Sosem hajtottam a luxusra. Egyszerűen sosem éreztem szükségesnek. Ha pedig valamilyen luxust élvezhettem, akkor annyira zavarban voltam, hogy nem is tudtam, mit kezdjek vele. A visszafogottság híve vagyok. Nem szeretem túlságosan kimaximalizálni mindent. Akkor már a kevésbé jót el sem tudjuk fogadni. - Nem vagyok legjobb barátok, mármint évek elteltek, de hiszed vagy sem talán az a pillanat volt, ami közelebb hozott minket egymáshoz. Jó fej srác igazából, jó a humora. Egyszerűen csak valahogy elborult az agyam, vagy már nem is értem igazán, hogy miért tettem. Mindenkinek megvan a maga pillanata, nemde? - Tényleg rosszul éreztem magam azután, hogy ilyen kegyetlenül elbántam vele és pont ez a bűntudat vezérelt engem ahhoz, hogy megpróbáljak bocsánatot kérni, kiengesztelni őt és felajánlani a barátságomat. Nem értem még mindig, hogy mégis miképpen volt képes arra, hogy a történtek után is elviseljen, de bevallom, hogy egy részem nagyon is hálás érte. Sokat hozzátett az életemhez. Talán a humorom egy részét pont neki köszönhetem. - Remélem azért meg tudod bocsájtani a vétkemet. - Nem hiszem, hogy neki ez lenne az álma, de ha elvan vele és fizet, akkor végül is miért is ne? Azonban én kétszer is meggondolnám, mielőtt valami ilyesmibe fejest ugranék. - Jóga? Az határozottan egy olyan dolog, amire képtelen lennék és azt sem értem igazán, hogy miképpen kellene csinálni. - Valahogy tőlem messze áll az egész jóga dolog. Nem tudom elképzelni, hogy egyszer csak nekiállok jógázni. Valahogy túlságosan is távolinak tűnik az egész. - Azért remélem tisztában vagy azzal, hogy ez nagyon nem volt szép húzás. - Tudom jól, hogy megvan a magam káosza, de ez nem azt jelenti, hogy az esetek többségében nincs rend. Általában, ha valami mást kell csinálnom, akkor szíves örömest takarítok. Hát most nem azt az időszakomat élem.
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Egy pillanat is több, mint a semmi. –rántom meg a vállamat mosolyogva. Nem mondanám, hogy különösebben szeretném ezt a munkát, mert… nem. Ami azt illeti utálok dolgozni, legszívesebben egész nap csak feküdnék, játszanék, innék, úsznék… amit az ember csinálna, ha egy tengerpart mellett nő fel. Tanulni mindig is lusta voltam, szóval itt kötöttem ki, de…van egy kis előnyöm az átlagemberrel szemben. – A jutalmad egy bónusz pizza, amit majd postázunk, vagy valami, mert semmi kedvem visszamenni érte. – ha lenne, tényleg nem mennék visszaérte. A benzint még mindig én fizetem, szóval majd valaki elhozná neki metróval. Kitudja mennyit nyerne egy pizzázó, ha minden letépett ajtó után ajándékot osztogatnának? Annyira azért nem vészes a hely, csak kicsit…le van lakva, de jó nagy, szóval nem kell benne rendet tartani. – mindennek van jó oldala is, ugye? Soha nem akartam palotában élni, nekem az a lakás nagyszerű, elfér minden benne, anyám sem jön hetente, hogy rendet rakjon, régen a part melletti kunyhóba is képes volt kétnaponta jönni, hogy megnézze élek-e még. Oké… hát akkor kidobok majd egy-két tükröt a lakásból, jó? – csak viccelek, ezt láthatja is rajtam, amúgy sincsenek tükrök, egy van csak, de az akkora, hogy egy egész falat lefed. Valami táncstúdió lehetett ott előttem. – Felteszem azóta a legjobb barátok vagytok. – mosolygok rá. Engem is karmoltak már meg, volt, amelyiknek örültem, és volt, aminek kevésbé. Dobtak már meg tányérral is, almával és naranccsal úgyszintén. Mintha én tehetnék mindenről… mondjuk akkor tényleg én voltam a seggfej, de rohadt drága tányért tört össze a csaj, még szép, hogy azt mondtam fizesse ki, anyám kinyírt volna, ha látja, hogy mi lett a szeretett tányérjával. Szóval nem az az álmod, hogy egy pizzériában dolgozz… tudod, a lelkembe gázoltál. – csóválom meg a fejemet rosszallóan, de végül mosoly ül ki az arcomra. – Te tudod, igazából azt se tudom, hogy van-e nálunk felvétel, szóval… inkább ne higgy nekem. – kérdezze inkább azt, aki intézi is ezt, az én dolgom kimerül annyiban, hogy rekordidő alatt szállítom ki a pizzát a megrendelőnek, a többivel már nem igazán szoktam foglalkozni. – Szóval az otthon jógázó féle csaj vagy, mi? – nincs azzal semmi gond, a jóga jó meg minden, csak én vagyok ahhoz suta. – Rendrakásban viszont látom te sem jeleskedsz. – teszem még hozzá, hiszen ajtó nélkül amúgy is jóval többet látok a lakásból. Azt pedig kár titkolni, hogy nem éppen a rend uralkodik körülötte, de… én aztán nem fogok emiatt szólni, kicsit hamiskás lenne a dolog.
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 26, 2015 10:57 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
- Köszönöm, hogy egy apró pillanat erejéig különlegesnek érezhettem magam a kis ajtó incidensemmel. - Szomorú képet vágok egy pillanatra, hogy nem én voltam az egyetlen, akit pont az ajtóról fog megjegyezni, de az ilyesmi előfordul láthatóan. Inkább örülnöm kellene, hogy nálam még szerencsétlenebb emberek is vannak. De azért legalább egy pillanat töredékéig azt hihettem, hogy különleges vagyok és végül is az is vagyok, mert ilyen még nem volt.. Csak annyi, hogy sokan megjárták az ajtóval. - Örömtáncot lejthetek, hogy én lettem ennek a nyertese? - Most úgy érzem magam, mint amikor egy weboldalon felugrik, hogy ön nyert egy ilyen meg olyan telefont és jaj, de szerencsés. Közben meg.. Pont az ellenkezője. - Akkor már meg sem kérdezem, hogy hol laksz, mert van azaz érzésem, hogy ahhoz képes én egyfajta palotában élek. - Amit persze fogalmam nincs, hogy meddig tudok fenntartani, ha továbbra is csak úgy lógatom a lábamat, mintha semmi nem számítana. A lehető leghamarabb kell találnom magamnak valamit, különben nekem hivatalosan is annyi. Nem akarok visszamenni anyáékhoz és újra elölről kezdeni az életem. Nem azt akarom nekik mutatni, hogy egy szerencsétlen vagyok, aki elbukott az élet nevezetű játékban. - Az egészséges egoizmus az tulajdonképpen az önbizalom. De nem szabad átesni a ló túloldalára, mert nem túl vonzó egy ember személyiségében, ha annyira el van telve magától, hogy már attól, ahogyan levegőt vesz le tudnád kaparni az arcát a helyéről. Habár ilyenhez még nem volt szerencsém, mert még minden ismerősömnek épp az arca, vagyis nem teljesen.. Még általánosban kikészített valaki annyira, hogy végigkarmoltam az arcát. De nem kell megijedni.. Azóta sokat változtam. De tényleg.. Meg pillanatnyi felindulás volt az egész. - Nem volt időm gondolkodni egyszerűen csak kiborult a bili és lehet, hogy nem a legjobb módon vezettem le a feszültséget, de a bűntudat, ami utána jött azt hiszem épp elég volt büntetésnek. - Van időm gondolkodni? Mármint tényleg jó lenne veled egész nap konkrétan diskurálni a dolgokról, mert már ez is rendkívül élvezetes volt, de.. Még várok pár visszajelzést, plusz holnap is jelentkezek pár helyre, ami talán picit kézenfekvőbb lenne a számomra. Persze ezzel nem megsérteni akarlak.. Ahh.. Ebből nem fogok már jól kijönni, igaz? - Nem akartam megbántani, de most már eggyel feljebb akarok lépni a ranglétrán, valami újat kipróbálni, amit eddig nem tettem. Persze csábító ajánlat, hogy talán első kézből tudjam meg a további ajtós történeteket. - Ezt azért még átgondolom. - Nem vagyok edzőtermes típus. Inkább otthon mozgok valamit, de mások előtt nem szívesen ügyetlenkedem.
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 26, 2015 5:42 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
brenna & chad
Remélem nem volt drága az ajtó
-Vannak ezek az üveges ajtók, volt aki nekiment egy olyannak, aztán ott van akinek rossz irányba nyílik az ajtaja és jól pofán vert vele, meg… volt akinek nem volt ajtaja. Ne kérdezd. – csóválom meg a fejemet mosolyogva. Fel kellett másznom az ablakhoz, hogy megkapjam a pénzem, szerencsére a csávó értékelte a dolgot, nem járt volna jól, ha nem ad egy kis pluszt az alap mellé. – Törvényszerű volt tehát, hogy valaki előbb-utóbb egy ajtót is ki fog tépni majd a helyéről. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Amúgy is, ahogy mondani szokás, mindennek ötven százalék esélye van. És tényleg, ez a legfurább benne. - Tűzriadó? Akkor ez kész apartman. Ahol én lakom ott poroltó is csak azért van, mert azt senki nem akarja ellopni. – vagyis de, én elvettem már azóta és bevittem magamhoz. Megy a falhoz, meg elég nagyot lehet vele ütni, ha éppen úgy adódik. Bár többnyire egyedül vagyok, akit meg felhozok, enm ütöm meg. – De, egy kicsit az vagyok. – adok neki igazat. Soha nem mondtam, hogy olyan elképesztően szerény lennék. Soha nem voltam az. Tükör volt a jelem oviban. Igazából gomba, mert a labda foglalt volt. De a lényeg, hogy az önbizalommal soha nem volt bajom. Aki nem bízik saját magában, ne várja el, hogy más bízzon benne. – Viszont muszáj annak lenni. Ha nem bízol magadban, akkor több bajod lesz, mint ami amúgy is lenne. – bízni kell magunkban és nem agyalni. Ezzel van a legnagyobb baj. Túl sokat aggodalmaskodik az ember. Ha ezt félretenné, máris sokkal jobban érezné magát, mint aki újjászületett. – Mondhatni. Telefonos összekötetés lenne, egy munkanap úgy… öt percet ha találkoznánk. – nagyjából ennyit látom azt, aki most beszél hozzám és irányít, bár mostanában kikapcsolom őt, elég idegesítő egy fickó, folyton a feleségéről beszél, akire annyira nem vagyok kíváncsi. Olyan pasihoz ment hozzá, aki pizzafurátokat irányít a megadott címekhez. Ez azért már elárul valamit. – Azért csak óvatosan. Inkább járj le edzeni, olcsóbb, mint egy ajtó. – bár én utáltam lejárni edzőtermekbe. Egyrészt mert lusta voltam hozzá, másrészt mert mindenhol csak felfújt izomagyúak vannak, ők pedig nem motiválnak téged, hanem elijesztenek.
Elküldésének ideje ♛Szer. Szept. 23, 2015 12:05 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
brenna & chadwick
– Oké, de akkor mondd el, hogy mégis mikor volt előttem valaki, aki egyenesen kiszakította az ajtót a helyéről? Persze minden egyes érdekes sztorira kíváncsi vagyok, mert biztos vagyok benne, hogy van belőle elég. Már csak önmagamból is kiindulva. – Nekem is megvannak a magam történetei, mert nekem is volt szerencsém éppen elég emberhez a munkám során, ahogyan neki is. Habár az ajtó feltépése többnyire elég nehézkes, hiszen ahol eddig dolgoztam őt szerencsénk volt és automata ajtó volt. De, mivel üveg volt rajta elég sokan nekisétáltak, ami nem volt éppen a legkellemesebb érzés, de a nevetés visszafojtása az ilyen pillanatokban talán az egyik legnehezebb dolog a világban. – Hát igen.. Megvannak a maga előnyei és hátrányai ennek a helynek, de reméljük, hogy a füst azért erősebb lesz, mint a bűz. Bár akkor meg lehet, hogy tűzriadó lesz. – Szórakoztató srácnak tűnik, de sosem szabad valakit az első benyomás alapján megítélni. Legyen az pozitív, vagy negatív. Mert sosem az elején mutatja ki az ember a foga fehérjét. Nem akkor tudod meg, milyen amikor nyűgös. Azt idővel látod meg és, ha eléggé értékes, akkor még azt hiszem képes vagy arra, hogy elviseld. De semmire nincsen garancia. – Hmm. Nem vagyok egy kicsit túlságosan is, hogyan is fogalmazzak, hogy ne legyen túl tolakodó.. Egoista? – Akaratlanul is egy vigyor kúszik az arcomra. Meg kell mondanom, hogy sosem bírtam azokat, akik túlságosan el vannak szállva maguktól, de soha nem mondanám azt, hogy az egészséges egoizmus megártana bárkinek is. Sokkal inkább ki lehet készíteni azzal, ha valaki túlságosan alul értékeli magát. Habár hosszútávon egyiket sem tudom lenyelni. Egyszerűen nekem nem megy. – Szóval most felajánlod nekem, hogy a kellemes társaságodban dolgozzak? – Felvonom a szemöldökömet, mert őszintén nem tudom, hogy mire is céloz, bár nem tudom, hogyan menne nekem ez az egész. Mondjuk hasonló, amit eddig csináltam csak bizonyos módon mégsem ugyanaz. Amivel nincs is baj, hiszen szeretem a változást. – Ó, elhiheted nekem, hogy nem mostanában kívánok ismétlést tartani egy ilyen esetből. – Azért nem akarok még egyszer ajtókat kirángatni a helyükről, mert az valahogy nem illene bele a nőies képembe. Amúgy is valami oka csak van, hogy kijött a helyéről. Nem hiszem, hogy csak az én általam okozott apró hibák következménye lett volna.
-Kicsit sértő, hogy így gondolod. El sem hinnéd, hogy egyesek mennyire tudnak örülni egy pizzának… - mondom vigyorogva. Tényleg tudnék elég sok amolyan tipikus pizza futár történeket mesélni, de nem szoktam, nem szeretek nevetni mások kárára. Na jó, nem hazudok, ki ne szeretne? Aki azt mondja, hogy nem szeret, az is csak hazudik. - Figyelj, ahogy láttam itt elég sok hippi él, szóval nem hinném, hogy a fű füstjén kívül bármi is bejönne az ajtódon. Bár ha így marad, akkor egy szúnyogháló el kéne… a folyosó végén valamelyik lakó rohadtul büdös. – majdnem elájultam ahogy elmentem az ajtó mellett. Értem én, hogy egyesek spórolnak a vízzel, de azért túlzásba sem kell esni, van még elég sok, ha nem lenne, akkor nem hinném, hogy lenne a fürdésre lehetősége. Meg hát amúgy is, attól hogy ő nem használja, de a többi hét milliárd ember használja a fürdőkádat, még nem fog megmenekülni a Föld. – Garantálom, hogy az leszel. – vigyorgok rá. Van , aki külön engem kér, hogy vigyem ki neki a pizzát. Nem mondom, hogy nem tudom, hogy miért, de bónuszt fizetnek még a borravaló mellé, tehát megéri velük jóban lenni. Megigézni mostanában embereket túl könnyű. Bár a könnyen jött pénz miatt én soha nem panaszkodtam. – Pizza futár vagyok. Szerinted olyan borzalmasan akció dús az életem? – nem, bár lehetne az, de nem az, és ha azzá akarom tenni, akkor nem hozok ki pizzát, hanem felcsapok színésznek majd Hollywood-ban, biztos osztatlan sikert aratnék, mindig is volt tehetségem, hogy megjátsszam magam, bár nem szokásom, utálom, ha valaki teszi a fejét. – Akkor biztosan nagyon szép kis indoklást kaptál. – a hangomban semmi jele gúnynak, megértem őt, hogy ezt tette, engem is rúgtak már ki, hotdog árusnak el se mehetek már mióta az egyik srácot megvertem, aki beszólt. Van ilyen. Pizza futárkodni amúgy is menőbb, mint hotdogokat sütögetni. – Legyél pizzafutár. Vagyis… ne, ha nem tudsz vezetni, vagy motorozni, de mondjuk felvehetnéd a rendeléseket, aztán odaadod nekem, én pedig száguldok. – rántom meg a vállam. Nem állásajánlat, de mindig vannak üresedések ott ahol dolgozom, és bár nem fizet sokat a meló, annyit igen, hogy eléljen belőle. Ennél többet én soha nem akartam, nem vágytam a pompára soha sem. – Megakarod próbálni még egyszer? – pillantok rá mosolyogva, bár csak viccelek. Ne igen ajánlom neki, ha nem akarja, hogy ténylegesen egy függönyt kell aggasson az ajtó helyére.
– Mindez pusztán csak nézőpont kérdése. Mondjuk nem hiszem, hogy mindennap dőlnek ki ajtók előtted, érkezésed ünnepléséül. – Most már ténylegesen kezdek egy picit feloldódni, már közel sem érzem magam annyira nyomottnak, mint eleinte azért, mert képes voltam valahogyan kiszakítani az ajtót a helyéről, ami azért valljuk be, hogy eléggé kínos. De most mégis elérte, hogy ne érezzem magam annyira bénának, mint amennyire kellene vagyis.. Amennyire az előbb éreztem magam. – Na, gyerünk.. Légy oly kedves beszélj nekem még ilyenekről.. Esetleg valami szellem sztorit nem akarsz letolni a torkomon? Eléggé ijedős vagyok, ha úgy hozza a helyzet, bár egy ajtó úgy néz ki még nem rémiszt halálra. – Van, hogy meg tudok ijedni a saját árnyékomtól, de előfordul az is, hogy egyszerűen semmi nem tarthat vissza attól, amit elképzelek, amit elgondolok. Ha valamit meg akarok tenni, akkor megteszem és szerencsémre az esetek többségében inkább vagyok egy farkas, aki felfal mindenkit, aki az útjába kerül, mintsem egy gyáva kis nyuszi. – Szóval nem szereted egyben.. Ha most szemét akarnék lenni, akkor egyszerűen már csak azért is így hívnálak, hiszen valószínűleg úgy sem látlak újra, hacsak nem leszek pizza függő a társaságod hatására. – Sosem voltam olyan, aki sokáig ugyanazt a kaját tudná enni. Egyszerűen csak megkívánom, amit éppen adott pillanatban enni akarok, vagy ha nagyon éhes vagyok még egy bútort is képes lennék felfalni. Ez eléggé változó. – Nem küldelek el.. Egyáltalán nem. Csak úgy gondoltam, hogy van jobb dolgod is, mint az én ajtómmal szerencsétlenkedni. – Kétlem, hogy bárkinek is az lenne a vágyálma, hogy egy olyan csajjal töltse az idejét, aki az előbb kiszakított egy ajtót a helyéről. Ez minden csak egyáltalán nem vonzó. Ez már tuti. De ő mégsem rohan el fejvesztve, ami rendkívül furcsa, mert a többség ezt csinálná. De ő mégsem riadt meg tőlem. Furcsa. – Kirúgtak. A főnököm bűztermelő gyerekét egyszerűen nem tudtam elviselni és, amikor egy ártatlan lányra ráerőszakolta magát betelt a pohár és kiosztottam, amit apuci nem nézett jó szemmel, szóval mondhatjuk azt, hogy állások között vagyok. – Nem hiszem, hogy akkora szégyen lenne beismerni, hogy kirúgtak, mert ezzel is mondhatjuk azt, hogy az élettapasztalatom növekedett és tanulok a hibáimból, vagy lehet, hogy nem. Mert nem is igazán nevezném pont ezt hibának. Helyesen cselekedtem. Nem csak így hiszem, hanem így is volt. Tudom. Nem vagyok túlságosan az a tipikus sörös csajszi, de azért az esetek többségében egy-kettő megpihen a hűtőmben, hiszen ebben a melegben igazán jól tud esni. Egy másodpercre tűnök el, majd vissza is térek a kezemben egy jéghideg sörrel, amit felé nyújtok. – Hát, akkor mégsem vagyok annyira erős, mint hittem.
- Azért vicces volt. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Még ha először inkább meg is lepett, és még kicsit én is cikinek éreztem a dolgot, mert az ember előtt nem tépik ki csak úgy minden nap az ajtót, köpni-nyelni nem tudtam először, aztán csak mondtam az első dolgot, ami az eszembe jutott. - Nem azért mondtam…lehet, hogy nem laknak itt olyanok… bár… - ott ahol én lakom is van egy-két elég fura ember, bár általában tudomást sem veszek róluk, ami lényegesebben könnyebb úgy, hogy van egy ajtóm, szóval megtudom érteni, hogy mégis úgy döntött kell ez az ajtó neki, méghozzá vissza a helyére. – Hát, ilyen még nem volt, de egyszer mindennek eljön az ideje. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Egyszer volt, hogy az ajtó beragadt ott, ahová vittem a pizzát, meguntam a várakozást, hogy kinyissák az ajtót, inkább csak betörtem az ablakot, és ott lebonyolítottuk az üzletet. Persze nem őrültek, de én szóltam, hogy nyissák ki az ablakot. – Mindegy melyik, csak ne egybe. – rázom meg a fejemet. Utálom, ha Chadwick-nek hívnak. Túlságosan komoly az egész, mintha valami hivatalos ügyben lennék, pedig nem az elnök vagyok, csak egy pizza futár. Arról nem is beszélve, hogy elég régies amúgy is, mintha egy évszázaddal ezelőtt születtem volna. – Szia Brenna! – ha már a köszönés rész úgy is kimaradt, akkor ezt mosolyogva be is pótolom. Igazából még a nevét is megtudhattam volna. A száma meg van az adatbázisban, egy telefonkönyvből pedig kikereshettem volna a nevet is. Már ha valaha is a kezembe vennék egy olyat. -– Szóval csak így elküldesz? – azt leveheti az arcomról, hogy csak viccelek, és igazából nekem ezzel sincsen bajom, a gondnok nyilván jobban ért hozzá, mint én, szóval ha akarja hívj a gondnokot én pedig továbbállok. Az ő ajtójáról beszélünk, az ő döntése, vagy mi. – Kirúgtak, vagy felmondtál? – mert ha dolgozott, akkor gondolom erről van szó, és nem arról, hogy a munkahelye egyik napról a másikra csak úgy megszűnt. Bár manapság…kitudja. – Ha van egy hideg söröd az jó lenne, de… beérem vízzel is. – persze, az is hideg legyen. Ilyen időben akármit kérek, mindig elé rakom azt, hogy hideg. A túlélés érdekébe. – Szerencséd van, csak meglazultak a dolgok, vissza lehet rakni. De azért…legközelebb óvatosan. – szerszámok mondjuk kellenének, de csak azért, hogy visszacsavarozhassam a dolgokat és már kész is van a történet.
El tudnám ásni magam a föld alá jelen pillanatban. Egyáltalán, hogyan tudtam kiszedni azt a nyamvadt ajtót a helyéről? Ennek aztán végképp semmi értelme. Más magyarázat nincs, minthogy már eleve rossz volt, mert bármennyire is szeretném az hinni, hogy mélyen valahol igazi erő lakozik bennem az egész ostobaság. Biztos megvolt már lazulva az ajtó és nem bírta a strapát, amit okoztam. Nem is rántottam meg olyan erősen, de még jó, hogy nem esett rám az egész. – Biztos nem volt százas már eleve.. – Osztom meg vele a gondolatmenetemet, mert azért érdekes lenne, ha egy akkora leányzó, mint jómagam képes lenne ajtókat feltépkedni. Az egész teljesen abszurd. Még egy kisebb súlyt is néha nyöszörögve kapok fel. Nem vagyok annyira formában ilyen téren, mint szeretném, de úgy tűnik, ahhoz éppen elég erős vagyok, hogy ajtókat szaggassak és ne engedjem azoknak, hogy rám szakadjanak. Az sem lett volna kényelmesebb, ha beszorulok az ajtó alá. Mondjuk remélem a szorult helyzetemből kihúzott volna, de lehet csak rátette volna a pizzát az ajtóra a pénzt meg ki a kezemből aztán viszlát. Akkor végül is meg sem láttam volna, hogy ki ő, szóval.. Meg lett volna rá a lehetősége, hogy rohanjon minden további kérdés nélkül. – Oké.. Most már tényleg szükségem van arra az ajtóra. – Sokkal nagyobb biztonságban érzi magát az ember zárt ajtók mögött, mintsem egy hatalmas lyukkal az ajtó helyén. Most pedig az, amit mondott.. Hát egyértelműen arra inspirált, hogyha kell én magam fogom visszaszegelni azt a nyomott ajtót a helyére. – Nem hiszem, hogy lesz még egy ilyen ajtószakadós kiszállításban részed, bár.. Soha nem lehet tudni. – Hatalmas vigyor terül el az arcomon és egy kicsit már jobban is érzem magam. Közel sem olyan közveszélyesen gáznak, mint abban a pillanatban, hogy az a nyamvadt ajtó a kezemben landolt. Talán tényleg éhes voltam. De az, hogy ennyire még szerintem is egy icipici túlzás. – Chad. Wick. – Kicsit ízlelgetem a nevét, hogy melyik is jönne jobban az ajkaimra, miközben kezet rázok vele és én magam is bemutatkozok. – Brenna. – Hát sosem gondoltam, hogy valakivel ilyen körülmények között fogok találkozni, de egyszer mindent el kell kezdeni. – Nincs, de megkérhetem a gondnokot, hogy hozzon fel valamit aztán, akár el is mehetsz a dolgodra és megoldjuk.. – Nem akarom én tényleg feltartani feleslegesen, mert biztos még ezer helyen kellene lennie. – Felszolgálóként dolgozom.. Dolgoztam. Erről jut eszembe.. Kérsz valamit? – Olyan ostoba vagyok, hogy a segítségéért cserébe még nem ajánlottam fel neki semmit. Bár egyértelműen nem a lelkemre gondolok.
Megértem, hogy így érzi magát, szerintem bárki zavarban lenne, ha kitépte volna az ajtaját a helyéről. De én inkább ezen mosolygok, semmint rosszindulatúan kinevetem. Egyszer mindenkinek ki kell tépni egy ajtót a helyéről, nem igaz? Nem, de végül is nem hátrány, hogy megtette, gondoljon rá úgy, hogy… más ilyet nem tett, szóval azok előtt van egy ajtóval. - Azt én sem. – rázom meg a fejemet mosolyogva, ahogy az ajtót nézem, majd a helyét, ahol lennie kéne annak. Talán csak sokat csapta be maga után, esetleg régi az ajtó és kissé elkoptak az alkatrészek, amik a helyén tartották… vagy tényleg csak a csaj volt éhes. A pénzt zsebre vágom, nem is igazán nézem meg most, hogy mennyi. Nem tűnik olyan csajnak, aki kevesebbet adna, na meg most tépte ki az ajtaját előttem, szóval kevesebbet adni elég nagy pofátlanság lenne így ezek után. De még egyszer mondom, nem tűnik olyannak. Más egy sóher fejű ember. - Persze, ki tudja milyen szatírok laknak itt, egy ajtó azért nem jönne rosszul. – én nem is nagyon tudnék aludni ajtó nélkül, hiába mondják egy környékre, hogy biztonságos, egy lakás, ahol nincs ajtó, majdnem olyan hívogató, mint egy jéghideg sör negyven fokos melegben. Most meg is szomjaztam egyre. – Kéne, de tudnak egy kicsit várni. Majd ha kitépték az ajtajukat, megértik. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Segítek, nem hinném, hogy jobban érezné magát, ha rakna az ajtó helyére valami függönyt, akkor inkább néz ki a lakás bordélyháznak, ami nem hinném, hogy túl célszerű lenne. – Amúgy Chad vagyok. Esetleg Wick. – nyújtom felé a kezemet, elvégre ha már kitépte az ajtót előttem, én meg vállalkozok, hogy megpróbálok visszarakni, az már több, mint elég ok, hogy bemutatkozzak neki, nem? - Van esetleg valami szerszámos dobozod? – nem tudom, hogy van-e itt, maximum a gondnoknál, ha van olyan, esetleg pincében valahol… de ahogy nézem nincs komolyabb baj, csak kilazult, ő meg szerencsétlen helyzetben nyitotta ki a kelleténél kicsit erősebben. – És amúgy mit dolgozol, hogy ilyen erős vagy? – csak viccelek persze, láthatja ezt rajtam de a kérdés már maga kíváncsiságból volt. Bár… gondolom diák. Szerintem egykorúak vagyunk, vagy esetleg majdnem egykorúak.
Legszívesebben elsüllyednék a föld alá. Komolyan mondom, hogy ennyire szerencsétlen is én lehetek. Egy helyes srác kihozz a pizzát én pedig ennek örömére kiszakítom az ajtót a helyéről. Bár, ha én képes voltam erre, akkor úgy gondolom, hogy ez az ajtó amúgy sem maradt volna túlságosan sokáig a helyén. Nem mondhatnám, hogy elég gyakran vágtam volna be, de többnyire könnyebb berúgni magam mögött, mint szabályosan becsukni. Lehet, hogy ez tette be neki. De igyekeztem finom lenni és nőies, úgyhogy nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ez az egész csak az én hibám. Mégis milyen ajtó az olyan, ami nem él túl egy olyan törékeny ember támadását, mint én? Talán egy vihar kellős közepén magától szakadna ki, hogy táncot járjon a lakásban vagy tudjam is én. - Nem igazán arról van szó.. Én csak nem tudom, hogy csináltam ezt. - Tényleg fülig vörösödtem ezért egyszerűen rá sem mertem nézni csak néha-néha a szempilláim alól pislogtam fel rá a hajamat óvatosan úgy igazgatva, hogy szinte mindig beárnyékolja az arcomat és így ne látszódjon, hogy mennyire zavarba jöttem. Ahogy átveszem tőle a pizzát úgy a kezébe is nyomom a pénzt érte. Elég kínos lesz ajtó nélkül álomra hajtani a fejemet. Valószínűleg nem is leszek rá képes addig fogok ezzel a fránya tárggyal harcolni, míg meg nem oldom valahogy. Bár annak talán az lenne a vége, hogy utána kimenni nem tudnék úgy a helyére tettem. - Megtennéd? - Felpillantok rá és most még inkább ostorozom magam, hogy ezt a kis malőrt pont előtte kellett.. - Persze csak, akkor ha ez neked nem gond. Biztos vagyok benne, hogy még jó pár pizzát ki kellene szállítanod.. Vagyis gondolom. Mármint tényleg, ha dolgod van én nem akarlak ezzel feltartani, majd megoldom valahogyan. - Magamban ezer káromkodás csendül fel a hülye zagyválásomra, mert nem tudom ezt másképpen megnevezni. Olyan, mintha elfelejtettem volna, hogyan kellene beszélni, vagy magam sem tudom, hogy mihez kellene hasonlítanom.
Őszinte leszek. Annyira nem vagyok oda a munkámért, de ez a legjobb, amit még csinálhatnék. Az igazság az, hogy utálok dolgozni, lusta vagyok, és semmi kedvem azt hallgatni, hogy a főnök éppen milyen ürüggyel cseszeget minden nap. Ezért választottam ezt. Nem kell sok mindent csinálnom. Felpattanok a motoromra, bevágom a ráerősített dobozba a pizzát, amit rendeltek, kapok egy címet és már száguldok is. Kicsit olyan vagyok, mint a Szállító. Csak jobban nézek ki, mint Statham. Meg több hajam is van, de ez már tényleg mellékes. Amúgy meg imádom azt a filmet, mondhatnám, hogy az inspirált, de…valójában csak lusta vagyok. És köszönhetően annak, hogy hibrid vagyok, könnyen megigézek bárkit egy száz dollárt se sajnáljon rám borravalóként. Könnyű így élni, én pedig nem fogok direkt megnehezíteni az életemet, ezt már megfogadtam mióta az eszemet tudom. Amúgy sem tanultam soha. Általánosban nem sok mindent kellett még, a gimnáziumban elégé gyengén teljesítettem, de mentségemre szóljon,hogy soha nem is próbáltam meg felülmúlni a minimum elvárást. Aztán az egyetemre valahogy csak bekerültem, de fél év után meguntam és leléptem. A szüleim miatt mentem oda. Bírom őket, de nem szeretem, ha megakarják mondani, hogy mit csináljak. Néha még én magam sem tudom, hát akkor ők honnan tudnák? Gyorsan ideérek, a lakást sem nehéz megtalálni, na meg már amúgy is van gyakorlatom a dologban, kezdek beleszokni ebbe az egészbe. Aztán már csak a kopogás van hátra, miközben az ajtó előtt várok, de mikor az nyílik…esik, meglepődni sincs időm, csak, mint valami kőszobor bámulok a lányra. A kínos csendet viszont érzem, hogy nekem kéne megtörnöm, szóval végül csak szóra nyitom a számat. – Nagyon éhes lehettél. – ez tényleg elég ciki így, még senki nem nyitott nekem úgy ajtót, hogy közben valósággal kitépte azt. Sőt, ajtót szerintem még én sem téptem ki, pedig sok hülyeséget csináltam már. – Tessék, itt a pizzád, ezek után azt hiszem teljesen biztos, hogy megérdemled. – mondom, ahogy azt felé nyújtom, majd az ajtóra bökök a fejemmel. – Akarod, hogy megnézzem? Hátha tudok vele valamit kezdeni. – még szerencséje, hogy jól néz ki, amúgy nem segítenék. Lehet, hogy ez így nem hangzik valami lovagiasan, de… világéletemben utáltam a páncélokat és a lovakat.
A hasamon feküdve karikázom az újságban a lehetséges állásajánlatokat. Komolyan mondom nem tudom, hogy mit erőlködök, amikor egyszerűen le is sétálhatnék a sarokra és megfeledkezhetnék arról pár órára, hogy ki is vagyok és megkeresnék annyit egyetlen egy éjszaka alatt, amennyit igazából egy hónap alatt szoktam úgy átlagosan. De elég nekem csak a tükörbe néznem ahhoz, hogy tisztában legyek azzal ez nem én vagyok és soha nem is lennék képes ilyesmire. Azonban iszonyatosan éhes lettem a hűtőmben pedig szokás szerint nincsen semmi. Milyen meglepő, komolyan. Most már tényleg találnom kell valamit, mert legközelebb, amit elfogyasztok az a takaró lesz, vagy már tényleg nem tudom. Esetleg a szappan, ami a fürdőben van. Egyik sem a legjobb. Bár, ha nem érezném az ízeket nem hiszem, hogy különösebben foglalkoztatna, hogy mégis mit eszem, vagy mit nem. Azt hiszem nem kellett volna családi méretű pizzát rendelnem, de az a helyzet, hogy tényleg éhes vagyok és tudom, hogy azért kívánok jelenleg ekkora adagot, mert szinte földrengésszerűen korog a gyomrom, de pár szelet után azt fogom mondani, hogy elég lesz és eltolom magamtól aztán utána már nem fogom megenni. Ennyire azért már ismerem magam. Fura is lenne, ha saját magamon nem tudnék kiigazodni. De nem is tudom, hogy kit hívhatnék fel. Nem mondhatnám azt, hogy olyan sok barátra tettem szert az itt tartózkodásom alatt. Kivétel talán a vöröske. De nem kívánok teljes mértékben ráakaszkodni szerencsétlenre. Úgyhogy kénytelen leszek egyedül magamba tömni a pizzát. Végigtelefonáltam az összes bekarikázott munkát volt, amit már betöltöttek, de olyan is akadt, ahova még lehetett jelentkezni én pedig boldogan fogadtam ezt a hírt. Még szép, hogy örülök annak, hogy lehetőségem adatik bizonyítani, hogy megfelelek. Habár.. Ez még nem garantálja a munkát, amire tényleg szükségem van. Mikor meghallom a kopogást az ajtómon felpattanok az ágyról és, mint valami veszett kutya rohanok az ajtó felé a kezemben szorongatva a pénzt, amit már egy ideje ott gyűrögettem és szó szerint kiszakítom az ajtót a helyéről és gyorsan odanyúlok a másik kezemmel, hogy ne rántsam még magamra is. - Upsz. - Nekilököm a falnak és beletúrok a hajamba, majd lesütöm a szemeimet, hiszen megpillantom, hogy ki hozta meg a pizzámat. Na, ez aztán a totális égés.
Kezdőlap
• 
• 