A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Parki sétány


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Fuck! Eat! Kill! Now do it again!
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
† Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



Noah Christianson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 13, 2016 2:05 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Frida & Noah
[You must be registered and logged in to see this image.]
Bosszant. Idegesít. De a leginkább az, hogy így érzek. Miért frusztrál ennyire, hogy nem tudom, hol van? Miért akarom előkeríteni a föld alól is, aki felelős a haláláért? Örülnöm kellene, hogy végre megszabadultam tőle. Egy kolonccal kevesebb. Mégis. Meg akarom tudni, mi történt. Nem tűnhet csak így el! Előlem nem! Ez nem így működik! Ha én zavarom el és úgy tűnik el, az más. Vagy ha én ölöm meg. De így… Nem, velem ilyet nem lehet! És ezt meg is mutatom annak, aki a felelős ezért! Bárhová ment és bármiért, meglelem a nyomát! New Yorkból Mystic Fallsig vitt az indulat és egyre jobban érzem, jó nyomon járok. Nem érdekel mennyi időbe kerül, akkor is előkerítem a gyilkosát. Előkerítem, mindenre esküszöm, bujkáljon bárhol! És nem teszi zsebre, amit kap, azt garantálom!
Dühös vagyok, szinte tajtékzom az elmúlt időben. Ennek pedig még véresebb és gyakoribb gyilkosságok az eredményei. Nem mintha számítana. Mystic Falls. Biztos vagyok benne, hogy itt lesz olyan, aki tud információkkal szolgálni Gabrielláról. Tudom, mert biztos vagyok benne, hogy járt itt. Bár ez az eltűnés nem fér a fejembe…
De bízom benne, hogy ez az ősi vámpír, akit keresek, fog tudni válaszolni a kérdéseimre. Mert akad belőlük pár. Nem szokásom nálam erősebbekkel packázni, de ez nem az a helyzet, ami túl sok mérlegelést tűr. Tud valamit Ella eltűnéséről. Ha nem egyenesen ő a gyilkosa. És ennek a végére kell járnom. A végére fogok járni. Nem lep meg, hogy épp csak érzékelem a jelenlétét, már meg is szólít. Nincs értelme bujkálnom, egyébként sem célom. Szemtől szembe kell beszélnem vele.
- Nincs rejtegetnivalóm. Csak beszélgetni akarok - válaszolom szinte rögtön, de teljesen nyugodt hangon, majd tovább megyek felé és néhány méterre, közvetlenül előtte állok meg. Bár a szavai jelentése egyértelmű, nem éreztem rajta támadó szándékot, így én sem leszek agresszív. Egyelőre legalábbis semmiképp.

◯ Music: She's so mean ◯ Note: Bocsi a késésért! ◯ Words: 301
[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :




Frida Ivanova ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 28, 2016 12:08 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Noah & Frida
[You must be registered and logged in to see this image.]
Emlékeztetnem kell magam, hogy miért vagyok itt. Újra és újra. De néhány korty vér, és abszolút kontrollálhatatlanná válnak az ösztöneim, hála a sok évtizedes átkomnak. Van még mit bepótolnom, és nem véletlenül jöttem erre az isten háta mögötti helyre. Az én múltammal.. Ugyan kérem, Párizs után ki vágyna egy ilyen koszfészekbe? Most mégis ide evett a bosszúszomjam. Nem kevés energiámba telt, mire épkézláb történeteket találtam a nőről, akit egykoron a nővéremként szerettem, mégis csalárd mód hátba támadott. Sokat tűrtem, mindig sokat tettem kockára, és legutóbb épp miatta sínylettem meg. Ő viszont még nem kapta vissza az élettől, amit nekem el kellett szenvednem.. Még nem...
Nem törődöm azzal, hogy ki láthat meg. Ugyan.. A nyomaimat mindig hátrahagyom, az eltüntetés nem az én módszerem. Azzal viszont tisztában vagyok, hogy a siker érdekében most nem ölhetek. Bármilyen nehéz is visszanyernem az ösztöneim felett az uralmat, megteszem, erőszakkal. A cél lebeg a szemeim előtt, és semmi más. Szenvedni fog, ahogy én szenvedtem, de előbb azt akarom, hogy találjon meg.
- Nyugodtan meséld el a város lakónak, hogy Tatia Petrova az életedre tört.. - nézek mélyen a szemébe, és az emlékezetébe igézem a történteket, hogy még csak véletlenül se kezdjen benne kételkedni. Korábban megszólalásig hasonlítottunk egymásra, amint lába kél a szóbeszédnek, tudni fogja kit keressen. Én pedig várni fogom...
Ujjammal megtörlöm a szám szélét és elhanyagolható mosollyal az arcomon fordulok meg. Vendégem van, de nem az akinek az üzenetet szántam. Óh, nem talál célba az olyan gyorsan. Az érzékelésem pedig nem csal. Ha a teremtőm járna a nyomomban, arról lenne tudomásom.
- A settenkedés gyanakvásra ad okot... Hidd el, nem akarod, hogy gyanakodni kezdjek.. - intézem az idegen felé a szavakat. Nem bújik meg hangomban fenyegető él, épp csak annyira erélyes a gondolat, hogy eszébe ne jusson meggondolatlanságot tenni. Nem érne meglepetésként, sok eshetőségre fel vagyok készülve, de ma nincs a listámon kiirtandó vámpír neve. Talán legközelebb..


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Fuck! Eat! Kill! Now do it again!
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
kill, fuck, eat
† Humor :
Ha engem látsz, az véresen komoly. Véresen.



Noah Christianson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 19, 2016 6:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Frida & Noah
she's an uptown, get-around, anything-goes girl.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Hát íme Mystic Falls. Merőben más, mint New York vagy Seattle. Mi a fenét akarhatott itt Gabriella? Mondjuk a természetfölötti jelenléte erősebben érezhető, mint bárhol máshol, ahol eddigi nem is olyan rövid életem során jártam, ezt meg kell állapítanom. De mégis mi vihette rá arra, hogy ide jöjjön? Kétlem, hogy pusztán előlem akart volna meglépni. Azt egyébként is tudhatta, hogy értelmetlen vállalkozás. Bár én sem értem, mit keresek itt, minek kajtatok utána? De mindegy. Egyszerűen csak idegesít, hogy szó nélkül lelépett életem megkeserítője és el akartam látni a baját miatta. Kész. Hogy megérte-e nekem ezért ennyit szaglászni utána? A helyzet az, hogy az időmbe belefért. A kedvenc hobbimnak, a boszorkány és halandó-gyilkolászásnak közben is eleget tudtam tenni. Igazából Seattle-ből is ezért indultam útnak később egy nappal, mint terveztem, hiába tudtam már, nem az az úti célom. Az a helyi uszodába éjszaka beszökő tinilány csapat egyszerűen túl csábító préda volt. Ha már vakvágányra futottam, legalább ennyi élvezete legyen a dolognak.
De most már itt vagyok Mystic Fallsban. De hamar rájöttem, elkéstem. Gabriella már nem él. Még nem tudom, mi történt vele pontosan, de kiderítem, ha addig élek is. Még engem is meglepett, mennyire sokkolt ez a dolog. Vége van. Valaki megtette, amit én jó pár évtizede nem bírtam. Tombol bennem a düh emiatt. Válaszokat akarok. Mi történt vele? Hogyan halt meg? Tényleg meghalt? Akármi is történt, kell, hogy legyen egy felelős. Aki itt van Mystic Fallsban. És én mindent tudni akarok. Miért jött ide Ella, kikkel találkozott, mikor és hogyan tűnt el? Vagy ha meghalt, hogyan?
A parki sétány, amin keresztülvágok kihalt és elhagyatott így éjszaka, de nem teljesen. Érzek egy nagy erejű vámpírt a közelben. Egy vámpírt, akiről azt beszélik, legalábbis az elmúlt napokban folytatott kis kutatómunkám eredményeként ezt hallottam, hogy találkozott Gabriellával a közelmúltban. Itt Mystic Fallsban. Nem tudom miért és nem tudom, hogy mit tud, vagy tett, de kell, hogy legyen valami információja. És én meg fogom találni ezt a személyt és kiszedem belőle, ami érdekel, kerül, amibe kerül, ha addig élek is. Még ma éjszaka.



• She's so mean  • 338  • Remélem megteszi kezdőnek  •
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
all i need is you
† Kedvenc dal :
maybe - lily kershaw

† Tartózkodási hely :
♢ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
♢ ex-lawyer
† Humor :
♢ terrible



Stacey Olivia Grey ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 02, 2016 12:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
jason & olivia
[You must be registered and logged in to see this image.]
Össze voltam zavarodva, mint életemben még soha. Egyszerűen nem tudom, hogy milyen válaszokat kellene megtalálnom, de nem engedtem el a gondolatmenetet, amit Jemma mondott nekem. Mert mégis miért mondta volna, hogy ismerek valakit aztán jött volna az egésszel, hogy valószínűleg tévedett. Azt hiszem csak engem akart megnyugtatni. Én pedig őt akartam megnyugtatni azzal, hogy látszólagosan elengedtem a témát, de szomjazom válaszokra, hogy mi ez az egész. A lakásomban pedig semmi választ nem kaptam. Egyetlen egy képem sem volt egy idegen férfival, ami miatt már megint csak úgy sétálok az utcán, mint aki megveszett. Nem találom a helyemet és érzem legbelül, hogy igaza van Jemma-nak. Elveszítettem magamból valamit, de most fogalmam nincs, hogy miképpen tudnám mindezt visszaszerezni. Ez az egész egyelőre túlságosan is homályos és.. Az, hogy leterítek egy férfit olyan módszerrel, amiről nem is tudtam, hogy tisztában vagyok az csak még inkább megrémít. Hogy lehetséges ez az egész? Nem is kellene lehetségesnek lenni, hiszen ez őrültség. Amit most csináltam.. Nem tanultam sosem különösebben harcművészetet, akkor most mégis miért érzem azt, hogy mindent tudok, hogy megállíthatatlan vagyok. Erősebb vagyok, de nem tudom, mikor váltam ilyen erőssé. Az egész életemnek jelen pillanatban semmi értelme nincs.  
Valaki említette, hogy volt egy Jason nevű férfi az életemben, akit szerettem, hogy próbáltuk helyrehozni a dolgainkat, hogy én tényleg helyre akartam hozni mindent, hogy még sosem láttak annyira boldognak, szerelmesnek és én.. Nem emlékszem erre az egészből semmire, de mégis van egy részem, ami azt suttogja, hogy igaz ez az egész igaz.. De mégis egyetlen egy apró emléktöredékem nincs ebből. Abban sem vagyok biztos, hogy tényleg nem csináltam semmit, amíg itt voltam… Úgy értem sokat változtam. De mégsem emlékszem arra, hogy mi okozta ezt a változást. – Ha eddig nem könyvelt el őrültnek, akkor most épp itt lenne az ideje. Én már régen nyúlcipőt húztam volna. Bár nem tudom mennyire lett volna jó ötlet az, hogy hagyom, hogy egy jelen pillanatban hozzám hasonló őrült járja az utcákat. Bármit kinézhet belőlem.. Mert tényleg kezdem elveszíteni a józan ítélőképességemet.
Valami nincs rendben velem.. Érzem, hogy valami nagyon nincs rendben.. Talán valami tumorom van, vagy valami történik a fejemben, ami miatt nem emlékszem a dolgokra. Bármi lehetséges.. Nekem el kell mennem egy orvoshoz. Ki kell vizsgáltatnom magam. Válaszokat akarok kapni. Ön pedig nem állhat az utamba. – Lehet, hogy látszólag semmi bajom nincs, de most már, ahogyan beszélek, ahogyan viselkedem egyértelműen valami baj van a fejemmel és, ha ezt ő nem ismeri el, akkor ő is jöhet velem kéz a kézben, mert ő is legalább annyira őrült, mint én magam.




made by
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Jemma's hunter father
† Kedvenc dal :
TOO MUCH, REBORN
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls, mostly
† Hobbi & foglalkozás :
finding redemption



Jason G. Cromwell ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 01, 2016 11:33 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Olivia & Jason
You make my whole world feel so right when it’s wrong...

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vasakarattal ragaszkodtam hozzá, hogy egyszerű kívülállóként fogom kezelni a helyzetet. Több objektivitással, kevesebb szubjektív megjegyzéssel, de ahogy a kérdés megüti a fülemet rá kell jöjjek nem ez volt a lehető legjobb módszer, amit választhattam. Az első másodpercben értetlenül állok hozzá mihez köthetném ezt az érzést, de a következőben már tisztán látom az értelmét: tudatosan hagytam figyelmen kívül a legkézenfekvőbbet, egy pillanatra sikerült is elfelejtenem, mint lehetőséget, most viszont... ideje visszatérni a gyökerekhez és elnyomni a felesleges érzelmeket. Egy részüket legalábbis, az egészet képtelen lennék.
Veszek egy mélyebb levegőt, hogy könnyebben összpontosítsak.
- Én úgy értettem, hogy biztos van más magyarázat arra miért érez így. Elvégre, hogyan is lehetne tudomása olyasvalakiről, akiről nincsenek emlékei? - borzolom a szemöldökeimet, miközben felvezetem a gondolatmenetet, amit nagyon remélem, hogy sikerül elkapnia. - Kicsit önellentmondásos, emiatt nem tudok választ az amúgy következetes kérdésére, ha valóban lehetséges lenne egy ilyen fantomalak létezése az ember életében. - ha megértően akarnék reflektálni a reakciójára abból csak baj lenne. Valószínűleg olajat öntenék a tűzre, tehát az egyetlen célom jelenleg az, hogy elvágjam a Jemma - ki más? - által összezavart gondolataitól, így a másik végéről fogom meg a dolgot. Nem egyszerűbb, de egyre több értelmet látok benne és egyúttal tisztul a saját látásom is: túlságosan belebonyolódtam annak ellenére, hogy megfogadtam, távol maradok, eszerint is jártam el. Ez egy kötéltánc lesz a továbbiakban... egyensúlyozgatni kell - nekem és neki is. Most épp a józan ész felé dőlve, amit egy zsebkendő képében nyújtok át számára és hagyom, hogy önállóan álljon talpra, tegyen meg pár lépést.
Azt viszont már nem engedhetem, hogy túl nagy előnyre tegyen szert. Az én hibám. A belém neveltek bizony útjára eresztenék, ez a leglogikusabb, teljesen kimaradni a hátralevő életéből, de megfeszülő állkapoccsal kell bevallanom, hogy a lábam azért lendült előre az útját állni, mert ezt valahol képtelen vagyok megtenni. Kizárólag a makacs fejét hibáztathatom érte...
- Rendben. Hagyom elmenni, de összegezzük miért is tart a kórházba, jó? Az imént leterített egy férfit, aki zaklatta Önt. Nem sérült meg a vele ellentétben vagy mégis? Mert ahogy én látom az egyetlen 'baja' az, hogy valami miatt össze van zavarodva, de nem hiszem ezt odabenn orvosolhatnák. - a békés szándékaim jeléül feltartott kezemet most leeresztem. - Történt ezelőtt valami, ami okot ad arra, hogy bemenjen csak eddig halogatta? Tudja... volt már rá példa a történelem folyamán, hogy valaki egyik napról a másikra úgy ébredt, hogy tudott zongorázni vagy más idegen nyelven szólalt meg, amiről fogalma sem volt honnan tanult meg. - egy egyesek szerint biztos kedvesebbnek nevezhető ténnyel próbálom nyugtatni, ami talán megállítja a kórház látogatási tervében. Létezik. Tényleg van ilyen, ezt a fajta komolyságot könnyen leolvashatja a vonásaimról. Nem légből kaptam az ötletet, még ha a közvetlen környezetemet nem is hozom fel példaként és egyáltalán nem általános eshetőséggel hozakodtam elő.
A vicc erős túlzás lenne miért így fejeztem be a mondandómat. Oldódás? Ez már egy megfelelőbb kifejezés lenne rá. Ismerem annyira, hogy egy ilyen piti érveléssel nem fogja beérni és szószerinti értelmezésében eltántorítani a céljától. A bizodalmam hát az enyhített hozzáállásban van: remélem ragad rá is és alább hagy mellkasában a fáradhatatlan zakatolás.

unsteady || ezer-ezer bocsánat, hogy csak most :[  || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
all i need is you
† Kedvenc dal :
maybe - lily kershaw

† Tartózkodási hely :
♢ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
♢ ex-lawyer
† Humor :
♢ terrible



Stacey Olivia Grey ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 11, 2016 2:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
|| jason ||
[You must be registered and logged in to see this image.]
Kezdtem azt érezni, hogy nem csak egy embert felejtettem el, hanem azt is, hogy én ki vagyok. Mintha valami furcsa amnéziám lenne. Fejemre estem csak arra sem emlékszem? De nem is mondhatnám azt sem, hogy túlságosan fájna a fejem. De valamit éreznem kellene, hogy nem stimmel, ha így lenne? Az egész olyan, mintha mindenki emlékezne a boldog pillanataimra, de az életem úgy döntött, hogy megfoszt ettől. Mert, ha volt valaki az életemben, akkor boldognak kellett lennem. Persze nem azt mondom, hogy felhőtlenül boldognak, mert minden kapcsolat bonyolult. Semmi sem olyan egyszerű, mint azt gondolnánk. Mindegyikben jelen vannak a hullámvölgyek és senki nem állítja egy pillanatig sem azt, hogy olyan egyszerű lenne. De megéri értük küzdeni. De, ha tényleg nem emlékszem arra a valakire, akit szerettem, akkor hol van ő? Miért nem bukkan fel és térít észhez, hogy ő az? Vagy talán annyira összevesztünk valamin, hogy az elmém a fájdalommal való megküzdés helyett a feledést választotta? Védekező mechanizmus. Nem akarja, hogy emlékezzek arra, ami túl sok fájdalmat hordoz magában. De mégis.. Inkább küzdenék a fájdalommal, ami felemészti a lelkemet, mint ezzel a tudatlansággal, ami a józan eszemet ostromolja megállás nélkül. Kezdem azt érezni, hogy megőrültem. Ez pedig mivel lenne jobb a fájdalomtól való szenvedésnél? Miért nem én dönthettem afelett, hogy mit akartam? Jelen pillanatban nem érzem úgy, hogy bármi meg tudna nyugtatni. Talán az igazság. Hogy mégis mi mindent felejtettem el. Miért azokat. Ha el is akarnám felejteni a fájdalmat, amit a férfi elveszítése okozott, akkor inkább a végeredményt tagadnám, de itt állok és nem emlékszem semmire belőle. Sem az arcára, sem a mosolyára, hogy milyen érzés, amikor megérint. Arra sem emlékszem, hogy miképpen tanultam meg ilyen módon megvédeni magam. Mintha egy idegen lenne számomra a személy, akivel együtt élek már azóta, hogy megszülettem. Idegen lettem saját magam számára. Ha én nem tudok kiigazodni magamon, a gondolataimon, hogyan lehetne erre más képes? Ordítani tudnék, mert úgy érzem, megfulladok. Szomjazom a válaszokra, mégis eleve a kérdéseim okozzák a vesztemet.  
- Mégis milyen értelmes magyarázat lehetne arra, hogy elfelejtünk valakit? Milyen ok, amivel azt merjük állítani, hogy ez így van rendjén? - Nincs ez az egész rendben. Én nem vagyok rendben. Valami történhetett velem, de azt sem tudom mi. Mennyivel jobb volt édes tudatlanságban élni, de azt hiszem ez az egész, ahogyan most is megtalált volna anélkül, hogy Jemma egy szót is szólt volna. De akkor talán nem képzelek bele ebbe a helyzetben ennyi mindent. - Nincs senki.. Ön is nyugodtan menjen csak, tényleg.. Én rendben leszek. - Nagyon remélem, hogy képes leszek összekaparni magam, mert ez így teljesen nem normális állapot. Magamtól tápászkodom fel és porolom le magam, de a zsebkendőt már elfogadom tőle. Valahogy egy részem fél tőle, ugyanakkor van valami megmagyarázhatatlan érzés is, ami hozzáköt. Egy idegenhez. Most már tényleg biztos vagyok benne, hogy valami félrecsúszott odabenn a fejemben.
- Nagyon kedves, hogy így aggódik értem, de tudok magamra vigyázni. Annyira még nem őrültem meg, hogy komoly bajba sodorjam magam.. Csak el kell mennem a kórházba.. Nincs olyan messze. Nem lesz semmi baj. - Azzal, hogy őt próbálom meggyőzni egy kalap alatt magamat is, mert tényleg remélem, hogy  ez az egész valami átmeneti dolog és újra visszatalálhatok ahhoz a személyhez, aki egykoron voltam. Olyan gondtalan voltam. Élveztem az életemet most mégis úgy érzem, mintha kirántották volna a lábam alól mindazt, amiben hittem. Méghozzá nem is olyan régen, hiszen a legutóbb, mikor találkoztam Jemma-val még létezett a képzeletbeli életem, amiről én már mit sem tudok.

ennek örülök. :hug: 38

 
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Jemma's hunter father
† Kedvenc dal :
TOO MUCH, REBORN
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls, mostly
† Hobbi & foglalkozás :
finding redemption



Jason G. Cromwell ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 10, 2016 2:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Olivia & Jason
You make my whole world feel so right when it’s wrong...

[You must be registered and logged in to see this image.]
Rengetegszer gyakoroltuk azt a mozdulatot, hogy álmából felkelve is azonnal cselekedni tudjon. Ezt jelenti az izommemória. A test ösztönösen tudja mit kell tennie, mégha fejben nem is kapcsol azonnal az illető és a gondolat meg sem született. Ha akartam sem tudtam volna írmagostul kitépni az összes emléket, de annak ellenére, hogy komoly kérdéseket vet fel benne és biztos vagyok benne jelentős mértékű zavart is: nem bánom. Hogy képes megvédeni magát? Nem. Hogy sokáig fog őrlődni, miközben végigzongorázik az ok-okozaton és a nemlétező válasz fájdalmát is magával kell cipelnie? Ez... szükséges. A kisebbik rosszat szántam neki és nincsenek efelől kétségeim. Tudom, hogy ő erről másként vélekedne, de pontosan ezért nem akartam választási lehetőség elé állítani, mert a nehezebb út nemhogy nem éri meg, hanem nem járható. Lehet, hogy nem rezzenne össze az érintésemre, nem gondolna rám jelen pillanatban egy erre járó idegenként, de sokkal nagyobb problémákkal kellene szembe néznie, amiknek a súlyát ez a törékeny váll csak ideig-óráig bírná... mondjon bármit is. Egy mély sóhajjal egybekötve engedem el, amint megbizonyosodtam róla nem esik el és úgy lép el, hogy kibújjon a támaszom elől. Nem voltam elég nyugodt ahhoz, hogy továbbra is a szívdobogására koncentráljak, de enélkül is tisztában voltam vele a látvány alapján mennyi ütemet hagyhatott ki... A fickóra sem tudok emiatt egyszerű bunkóként tekinteni, a fejemben egyre csak az dübörög, hogy ki lehetett volna: az apám vagy a nagybátyáim emberei közül valaki, egy külön felbérelt vadász... és tisztában vagyok vele, hogy ha sokáig marad a közelemben nem fogom tudni türtőztetni magam Olivia előtt.
Nem kell semmit sem köszönnie, az ég egy adta világon nincs miért hálát adnia a legfelszínesebb módon sem, így miután szóban is megerősítette, hogy nincsen lényegében szakértőt igénylő baja a földön lévőhöz mentem és a mielőbbi eltűnésére ösztönözzem. Két lábra rángatom és ahogy száznyolcvan fokot véve már csak a hátát látom érzem, hogy én is jobban tudok összpontosítani... így csapja meg a fülemet a szabálytalan lélegzetvételek hada, a kicsapongó ritmusú szívverés.
Ne, ne kezdjen el sírni... de késő, megtörtént. Azt hiszem ez nem az a helyzet, amihez érdemi segítséget tudnék nyújtani.
- Nem felejtünk csak úgy el senkit, biztos más oka van... kérem, - mellé érve a kezemet nyújtom neki. - álljon fel, hogy legalább a padig elkísérjem. Van valaki, akit fel akar hívni, hogy megnyugtassa, esetleg Önért jöjjön? - makacs, még ebben a pillanatban is képes felvillantani a makacsságát azzal, hogy a továbbhaladásomra tereli a szót, mert azt akarja. A zsebeimben kezdek el kutakodni, (ha a felállásban segítséget nyújtó kezemet nem is fogadja el) remélve normális ember módjára valamelyikben csak van egy zsebkendő, amit odaadhatok neki.
Győzködnöm kell magamat róla, hogy egy kívülálló vagyok és aszerint átgondolni a lehetőségeket, de elméletben könnyebbnek bizonyult, mint gyakorlatban. Az ő esetében minden annyival... bonyolultabb. A határozott megindulását mégis megakadályozom, egy elnyújtott lépéssel előnyt szerzek és rézsútosan az útját állom.
- Hé, hé... nem akarok atyáskodni, de ha ilyen idegállapotban megy tovább abból baj lesz. - teszek még egy lépést hátra, hogy ne vegye fenyegetésnek a hirtelen közelségemet és feltartom a kezemet is a békés szándék jeléül. - Remeg, frusztrált és láthatóan nagyon egy dologra fókuszál, miközben az agya túlpörög a gondolataitól. Nem akar azok közé tartozni, akik kilépnek a járdára, miközben a lámpa pirosat mutat, csak mert túlságosan elmélyültek a világukban, nem igaz? - észérvek... nem tudom mennyit érnek jelen pillanatban, de ez az egyetlen megoldás, amivel arra törekedhetek, hogy teljesen kikészüljön percek alatt és kettesben maradjon az őt mardosó kételyekkel. Az arcára már kiültek, a cselekedetei feletti irányítást is bármikor átvehetik. Nem akarok erősködő alaknak tűnni, ezért is tartom fel még mindig a kezeimet és folyamodtam elfogadható indokokhoz.
Telefonáljon... hívja Jemmát, hogy nyugalmat hozzon számára és támogathassa. Ezt sajnos nem tudom megtenni, bármennyire is szeretném. Módomban sem áll... talán soha se.

unsteady || én is a tied 25  || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
all i need is you
† Kedvenc dal :
maybe - lily kershaw

† Tartózkodási hely :
♢ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
♢ ex-lawyer
† Humor :
♢ terrible



Stacey Olivia Grey ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Dec. 29, 2015 12:37 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
|| jason ||
[You must be registered and logged in to see this image.]
A zavarodottságomat csak fokozták az ezt követő események. Egyszerűen nem értettem, hogy mégis miképpen voltam képes leszerelni a férfit. Nem is az, hogy miképpen voltam képes leszerelni, hiszen mindig megvolt a magam alapkondíciója, de mégsem emlékeztem arra, hogy ilyen jól ment volna ez az egész. Mintha valami rejtett zugból bújt volna elő az egész. De mégis honnan tudhattam volna ezt a mozdulatot? Hogy voltam képes ilyen.. Nem is tudom megfogalmazni, hogyan leszerelni. Szakszerűen. Talán ez a legjobb szó rá. Jártas lennék egyfajta harcművészetben egyszerűen csak nem tudok róla? Mi van akkor, ha Jemma-nak igaza volt Jason-t illetően? Akkor viszont nagyon, nagy bajban vagyok a dolgokat illetően. Mégis, hogyan felejthettem el mindent? Mi a fene történhetett velem? Főleg, hogy elfelejtettem, hogy megtanultam a testem mégis emlékezett arra, hogy pontosan mit kell tennie. Olyan volt az egész, mintha nem is én irányítottam volna a testemet, hanem egy pillanat erejéig csak külső szemlélőként voltam jelen ebben az egész szituációban.
Elöntött a pánik mindezek hatására és hátrálni kezdtem, aminek kis híján az lett a vége, hogy a saját lábamban elbotlottam, de valaki megfogott hátulról, amitől egy aprót felsikítottam. A történtek fényében, hogy egy férfi már ki akarta használni, törékenynek tűnő női alakom, a legkevesebb, hogy a frászt hozza rám egy másik hirtelen felbukkanása még akkor is, ha neki köszönhetem, hogy nem vágódtam hanyatt.
Ööööh.. Köszönöm. – Amilyen gyorsan el akartam tűnni, olyan szinten lelassult a reakcióidőm. Beletúrtam a hajamba és a tekintetem közte és a földön fekvő pasas között ingázott. A szám teljesen kiszáradt és egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy megőrültem. Nem emlékszem valamire, amire mindenki más igen. Mégis, hogy lehetséges ez az egész? Ha boldog voltam mégis miért nem lehetnek enyémek az emlékek? Miért nem tudok küzdeni értük? Ilyen az, amikor az ember megőrül? Másra már nem igazán tudok gondolni csak arra, hogy valami nagyon nincs rendben velem.
Azt hiszem… Hogy megvagyok. – Szaporán kezdem venni a levegőt és olyan érzésem van, hogy egy hajszál választ el engem a pánikrohamtól. Kicsit mintha forogna is velem a világ ezért gyorsan megtámaszkodom a térdemen és próbálok mély levegőket venni oda sem figyelve a körülöttem zajló eseményekre. Úgymond kikapcsoltam a körülöttem lévő világot, mintha egyáltalán nem lennék rá kíváncsi. Egyszerűen csak a fejem zúgása, a gondolataim megállíthatatlan pörgése túlságosan sok most a számomra. Haza kell mennem. Muszáj hazamennem. Vagy Jemma-hoz. Nem tudom, de valami megoldást kell találnunk erre. Nem őrülhetek meg.. Ijedtségemben a könnyeim is előbukkannak.
Az idegen kérdésére csak megrázom a fejemet és végül a lábaim megadják magukat én pedig a hideg köre kuporodva ölelem át a térdeimet. – Valami nincs rendben velem.. Nem emlékszem valakire.. – Szipogva dülöngélek előre-hátra, mint akinek tényleg elmentek otthonról. – Elnézést én nem akarom feltartani.. Megleszek.. Nyugodtan menjen, ahová tartott. – Remélem ő nem az egyike azon bátor, lelkiismeretes embereknek, akinek megszakad a szíve rajtam, de nem fél attól, hogy tényleg őrült vagyok és képes vagyok nekiesni. Mert, ha mégis, akkor nagyon-nagyon rosszul jár most velem. Tényleg nem vagyok a helyzet magaslatán és fogalmam nincs, hogy mit kellene kezdenem az életemmel. Ha nem vagyok őrült, akkor mi történhetett velem? Talán beütöttem a fejem és valami furcsa amnézia alakult ki nálam? Kórház.. El kell mennem egy kórházba. Felállok és leporolom a fenekem, majd mit sem törődve az idegennel a kórház irányába indulok meg határozottan.

imádtam a reagod. 31

 
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Jemma's hunter father
† Kedvenc dal :
TOO MUCH, REBORN
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls, mostly
† Hobbi & foglalkozás :
finding redemption



Jason G. Cromwell ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Dec. 28, 2015 9:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Olivia & Jason
You make my whole world feel so right when it’s wrong...

[You must be registered and logged in to see this image.]
Az út menti padnak támaszkodva várakozom. Az egyenletes dobogás egyre hangosabbá válik, így egy idő után az érkezésének irányába emelem a tekintetem, hogy mikor tűnik fel a látóhatáromon, de nem sokkal ezután megáll. Ellököm magam a támasztékomtól: visszafordul? Annyira nem vagyok jó, hogy a szívritmusából meg tudjam állapítani a frusztráció vagy a töprengés kerítette hatalmába és térítette el egy időre a haladástól. Hezitálok még egy másodpercig azon, hogy előre menjek megnézni, de emlékeztetnem kell magamat arra, mi szerint ez teljesen szükségtelen lépés lenne a részemről és olyan objektívnek kell maradnom, amilyen csak lenni tudok jelenleg. Kár, hogy rögtön ezután a kettősdobbanást hallva veszítek a józan ítélőképességemből egy jókora darabot és félre dobom az előbbi elhatározásomat. Ösztönösen mozdulok, gyorsan, bele sem gondolok, hogy ugyan nem sok ember lézeng a park ezen részén, de talán feltűnést kelthetek a hirtelen felbukkanásommal az út menti fánál - legalább az ösztönök nem szorították ki a taktikusságot...
Mire azonban odaértem már nem volt szükség a közben lépésemre. Az emlékeitől megfoszthattam, de ha az elme nem is tudja felidézni a régmúltat, a teste megjegyezte a sokat gyakorolt leszerelő mozdulatsort és ez egy hangyányi késztetést eredményezett egy mosolykezdeményre a szám sarkában, de nem engedtem neki. Levegőtől megkönnyebbült mellkassal lépek kijjebb, hogy a tervemet a szituációhoz igazítsam. Egyszerű lett volna véletlenségből összeütközni vele, de így marad a hétköznapi fickó szerepe, aki a jelenetet látva aggodalmát kifejezve siet a nő hogyléte felől érdeklődni. A magabiztos cselekedetet követő sutaságra való tekintettel... előrébb kell hoznom ezt is, mielőtt hátra esik. Nem könnyíti meg a saját dolgát még most sem.
- Óvatosan. -  lépek mögé és megfogom két oldalról a felkarjainál, hogy csak egy egyszerű hátradőlés legyen a kezdeti lendületéből, aminek én ellent tartok. Nem sokáig, amikor ismét visszanyeri az egyensúlyát elengedem, egy lépésnyit eltávolodok a földön lévő férfihoz, aki az esést következtében még mindig a gerince miatt nyög. Olivia elintézte ugyan, de felütötte fejét a gondolat, mi lett volna, ha a családom valamelyik képzettebb csatlósába botlott volna... Feljebb szökik az adrenalin szintem, elönt a méreg, ha rágondolok, de a közvetlen jelenléte észhez térít. Nem ismer. Most már nem.
- Szépen lerendezte a zaklatót, jól van? - kérdezem felé fordulva, majd odamegyek a fickóhoz, hogy mellé guggolva egyértelműsítsem a szándékomat: ha nem megy magától, szívesen odébb rugdosom, de addig, amíg a csontja bírja... ami nem jelent túl messzi helyet. Az arckifejezésemből már egyből leveheti mindezt, cseppet sem barátságos, de jobb tiszta vizet önteni a pohárba és szóban is tájékoztatni.
- Jobb, ha azonnal elhúzod a csíkot, mielőtt az egyenruhások előtt kellene magyarázkodnod miért kellett önvédelemhez folyamodnia a hölgynek... - segítőkészen megragadom a karját, hogy talpra állítsam. Nem bánok vele finoman, mondhatni felrángatom a kabátjába marva, így gyorsabb, mintha egymagának kellene ugyanezt megtennie. Határozott voltam, aligha hiszem, hogy ellenkezésbe kezdene a nyomatékos javaslatom után.
Sejtem, hogy baj van. Fogalma sincs honnan jött a mozdulat mögött rejlő tudás és remélni tudom, hogy ez így is marad az igazság többi részével egyetemben. Sajnálom.
- Minden rendben? - látni az arcán maradt a zavar jeleit, így finomítok a szóhasználatomon. A 'jól van?' és a 'minden rendben van?' között van azért különbség.

unsteady ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
all i need is you
† Kedvenc dal :
maybe - lily kershaw

† Tartózkodási hely :
♢ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
♢ ex-lawyer
† Humor :
♢ terrible



Stacey Olivia Grey ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 26, 2015 12:10 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
|| jason ||
[You must be registered and logged in to see this image.]
Egyszerűen nem tudtam leállítani a gondolataimat. Már szinte belefájdult a fejem az eset boncolásába. Nem tudom kiverni a fejemből azt, amit Jemma mondott. Miért hozakodott volna elő ilyesmivel, ha nem lenne igaz? Ha pedig igaz, akkor hogyan lehetséges. Mert nem találok megoldást a fejemben, semmifélét. Egyszerűen üresség jön elő, akárhányszor mondogatom magamban a bizonyos Jason nevet. Egy nagy rakás semmi. Azt hittem, hogy a friss levegő egy kicsit segítségemre lesz, de maximum, amit a kellemes kis sétámtól kaphatok ajándékba az egy megfázás lesz semmi más. Az orrom már szinte jéggé fagyott. Ha elesnék, akkor szerintem még darabokra is törne. Ez egyértelmű ok arra, hogy hazamenjek mégsem vagyok képes rá. Szükségem van arra, hogy mászkálják, mert így legalább minimálisra csökkentem a gondolataim kavargását, amit én már egyáltalán nem tudok követni. Elvesztettem a fonalat a saját életemben.
A legrosszabb az egészben, hogyha igaz volt, akkor milyen lehetett a kapcsolatunk? Az biztos, hogy nem egyszerű, hiszen Jemma fogadtatásából lejött az, hogy valami miatt nem volt minden teljesen oké. Bárcsak tudnám, hogy mi volt a baj, akkor talán rájönnék, miért nem tudok emlékezni semmire. Valami nyomott amnézia jött volna rám? El sem hiszem, hogy képes voltam azt hinni, hogy másnap mikor felkelek megkapok minden választ, mert ez amolyan csak egy napig tartó amnézia volt. De a kegyetlen valóságra virradtam, hogy szó sincs erről. Válaszokat akarok, de nem is igazán tudom, mik a kérdések. Önmagam becsapásával vagyok képes álomba ringatni magam, mert az egész helyzet nem hagy nyugodni. Jemma sosem ártott nekem. Nem is hazudott. Miért pont most kezdené el? Nem is igazán tudom, hogy minek van kevesebb értelme. Annak, hogy elfelejtettem egy teljes embert, vagy annak, hogy Jemma hazudjon nekem. Amióta csak ismerem őszinte volt velem és ostobaság lenne azt hinni, hogy ezen most akarna elkezdeni változtatni.
Egy pillanatra megtorpanok az arcomat az égnek fordítom, ami olyan borús, szinte már jelzi az éjszaka közeledtét. Szeretem a telet és még a korai sötétséget is, ami ezzel jár, de valahogy úgy érzem, hogy jobb lesz, ha elindulok hazafelé, mielőtt még a koromsötét éjszakában kellene hazavándorolnom. Mire újra elindulnék nekiütközöm valakinek, akit az ostoba égbámulásom miatt nem láthattam. – Elnézést kérek, nem figyeltem. – Hadarom el gyorsan és már mennék is tovább, amikor elkapja a kezemet és megszorítja. – Hova-hova szépségem? Ki sem engesztelsz? – Érzem, hogy a szívem sokkal hevesebben kezd verni és egy pillanatra elönt a pánik. Sosem voltam jó az önvédelem terén, mégis mire észhez térek a srác már nyöszörögve fekszik a földön. Én..? Hogyan? Ijedtemben hátrálni kezdek, aminek az lesz a vége, hogy megbotlom a saját lábamban. Most komolyan? Képes vagyok leszerelni egy pasit, de ugyanakkor a saját lábamban elesem? Na, ez már határozottan én vagyok.


 
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
Jemma's hunter father
† Kedvenc dal :
TOO MUCH, REBORN
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls, mostly
† Hobbi & foglalkozás :
finding redemption



Jason G. Cromwell ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 25, 2015 10:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Olivia & Jason
You make my whole world feel so right when it’s wrong...

[You must be registered and logged in to see this image.]
Egy utolsó, önző barom vagyok... de ez nem újdonság. Együtt tudok élni ezzel. Nem most fogok elkezdeni törődni mások véleményével, amúgy sem sokaknak van elegendő információja ahhoz, hogy megtegyék. Belőlük is eggyel kevesebb a családom által elkövetett merénylet óta.
Mondhatnám azt, hogy az vezérelte a cselekedeteimet, hogy megóvjam a traumától és esélyt adjak neki egy normális életre, ahol nem kell a természetfeletti körül forognia a dolgoknak, ahol a legnagyobb problémái kimerülnének a hétköznapi esetekben, mint például mit vegyen fel aznap. Szép, önzetlen gesztussá avanzsálnák, hogy mindezt megtettem. Elvettem minden egyes emlékfoszlányt tőle, amihez közöm volt, amihez köthetett és addig faggattam, amíg a legkisebb jelét is kitöröltem az elméjéből annak, hogy ismeri az addigra már idegenként előtte álló személyt, engem. Velem együtt, pedig a növekvő életet is, aminek az elvesztését fogalmam sincs hogyan tudta volna feldolgozni, ha elmondom neki. Az anyai ösztönök azt hiszem depressziót, önhibáztatást szültek volna és a tehetetlenség alattomosan emésztette volna fel. Valóban nemes lett volna, a legkevesebb, amivel enyhíthetek a lelkén, de... ez nincs teljesen így. Nem csak rá gondoltam, hanem magamra is azzal, hogy megtettem ezt a lépést. Ismerem annyira, hogy tudjam: esze ágában sem lenne engem hibáztatni mindezért, találna rá kifogást, hiába egyértelmű, tény, ki miatt történt a tragédia. Engem akartak eltenni láb alól, nem őt. Nem én helyeztem oda a bombát, de miattam lett odatéve és csak ez számít, a szemétládák meg fognak fizetni. Erről viszont nem kell tudnia, ahogyan arról sem, hogy a Cromwell-családdal miért történt mindez, ki tette velük ezt. Ugyanolyan lesz számára hallani a nevet, mint bármely más családnevet az évek során: talán egyszer már találkozott vele, de a tagjai ismeretlenek a számára.
Mondhatnám, hogy szeretném szépíteni a történteket, a motivációmat... de az egyetlen, aki valóban ezt akarná az ő. Együtt tudok élni az élet mocskos velejáróival a valódi formájukban. Igen, határozottan egy önző barom vagyok, ezért is nem vagyok képes egyből lelépni, megtartani a szükséges távolságot a szemmel tartásához. Saját magam is meg akarok győződni róla, hogy hogyan érzi magát a balesetet követően, még ha a véremmel gondoskodtam is a felépüléséről és valószínűleg csak egy alig érezhető fejzúgás maradt hátra belőle. Azt hiszem csak ennyi.
Az eltűnésemet követően felkerestem a máshol hátrahagyott holmijaimat, hogy az egyik régebben elkobzott napfénygyűrűt magamhoz vegyem, minek után az enyém a robbanás során eltört. A hasznosnak bizonyuló vagy mágiával átitatott tárgyakat mindig elteszem, ha később szükség lenne rájuk akár csaliként: jobb szolgálatot nem is tehetett volna ez a szokásom. A sétány végénél várom, más irányba nem tarthat, amennyiben nem gondolja meg magát és fordul vissza, de a folyamatosan figyelt szívdobogása árulkodó lenne erről, hisz halkulna. Nem sokkal kevesebb, mint egy fél órája követem, azóta boncolgattam a dolgot mikor lenne a legjobb az időzítésem... nem neki, nekem. Számára nem lesz több a találkozás, mint aminek kívülről látszani fog: két idegen összeütközésének.

unsteady ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
follow me into the jungle
† Tartózkodási hely :
mystic falls now ∥
† Hobbi & foglalkozás :
surgeon ∥
† Humor :
sarcastic ∥



Mark Greene ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 15, 2015 7:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Heidi & Mark
[You must be registered and logged in to see this image.]
Elmosolyodtam. Ez volt az a nő, akit ismertem, a drámai hozzáállás, a hangos megszólalások sokáig a napjaim részét képezték, hosszabb ideig, mint eddig bármelyik nő rigolyái. Ha túlságosan idegesítő lett volna, akkor biztosan nem bírom ki mellette egy napig sem, de a hiszti fokát sohasem ütötte meg annak ellenére, hogy megvolt a személyisége ahhoz, hogy a veszekedések igazi királynőjévé váljon... viszont egyikőnk sem szerette volna ilyen keretek között megülni az együtt töltött napokat, inkább a dolgok jó, élvezetes részére koncentráltunk. Heidi szinte kiismerhetetlen volt, ebben rejlett a varázsa és az sem zavart, hogy elkezdtem megtapasztalni azt az oldalát is, amelyet nem mutatott meg akárkinek, sőt lefogadtam volna, hogy senkinek. Ez jelezte, hogy a kettőnk közötti tánc komolyabbra fordult a kelleténél, akaratunknál, talán ezért is búcsúztunk el egymástól és nem hittem volna, hogy hamarosan újra találkozunk. Úgy tűnt, Heidi ezeket a számításaimat is egyetlen pillanat alatt egy gyönyörű, széles mosoly kíséretében keresztülhúzta.
- Ne sértődj meg, nem áll jól neked. – Engedtem, hogy belém karoljon az orromat megcsapta édes parfümjének az illata, ami azóta sem cserélt le, hogy elváltak útjaink. Akárhányszor éreztem megszédített, képes volt rögtön levenni a lábamról csupán azzal, hogy közelebb szambázott hozzám és megjelenítette azt a ravasz mosolyt az ajkán, ami azt kívánta szimbolizálni, hogy mindig, minden esetben pontosan tudta, mit akart. Szó, mi szó, a magabiztossága lehengerlő volt.
- Játszadozni jöttél ide vagy találtál magadnak egy másik áldozatot és tényleg csak véletlen ez a találkozás? Amit megjegyzek, nem látom valószínűnek. – Vontam össze a szemöldökömet vezetve a egyik kávézó irányába, amit bár még sohasem próbáltam, ha kávéra vágyott, akkor igyon, nem fogom megakadályozni benne. – Konkrét terveid vannak? Mert az unalom azok nélkül egyhamar meg fog ölni, elhiheted. – Magamtól én sem lennék itt, ha nem lenne Chantele, engem is megevett volna már a fene. Heidi pedig… olyan volt, mint én.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 21, 2015 8:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Mark & Heidi @
“Clever as the Devil and twice as pretty.”




Mark ismeri a stlílusomat, szóval előtte akár vissza is foghatnám magam, de abban nem lenne semmi pláne. Teszem hát, amit mindig szoktam, magas lánggal égek és rájátszom arra is, amire nem muszáj.
- Képtelen vagyok!
Tipródom felturbózott örömmámorban, de a szám szegletében bujkáló cinkos mosoly egyértelműen jelezheti számára, hogy csak játszom vele. Bár ettől még fel vagyok dobva, az igaz.
- Annyira örülök neked, hogy azt elmondani nem tudom!
El tudnám mondani, ahogy sok mást is a szemére vethetnék - nem kevesebbet ő az enyémre - de most nem az a célom, hogy ajtóstul rontsak a valóság házába. Egyelőre kényelmes ez így, nagyszabású játék, mosollyal, a múlt árnyainak kellemes fellegében.
- Hát persze, mi más?
Kacsintok rá, ezzel téve egyértelművé, hogy az utolsó óta sem hiszek jobban a véletlenek létjogosultságában. Hazudni viszont még mindig csípőből tudok, ettől vagyok olyan fűszeres, amilyen.
- Most miért mondasz ilyet?
Biggyednek le ajkaim csalódottan, belesüppedek egy pillanatra a tettetett felháborodásba és csalódottságba, hogy aztán a végén felnevessek, s futólag újra megöleljem Markot. Végül belekarolok.
- Ráérsz.
Trillázom, semmi ugye, semmi kérés. Megpaskolom a karját az enyémen, karoltamban, hacsak ki nem húzta onnan magát, s távolabb nem lépett tőlem.
- Esetleg megmutathatnád hol lehet itt egy rendes kávéhoz jutni. Nem akarok koffeinelvonásban elhalálozni, ha az unalom mégsem enne meg itt.
Semmi "hopsz!" nem csúszik ki a számon, direkt ejtettem el annak bizonyítékát, hogy továbbra sem szeretem a kisvárosokat. Miatta vagyok itt, de szerintem ez már neki is leesett, vagy ha még nem, akkor már majdnem dereng.
Most komolyan, mit várt? Sosem ígértem neki, hogy örökre szólt a búcsúnk. Ez nálunk erősen se veled, se nélküled.
Zene:   Naya Rivera - City limits
Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
follow me into the jungle
† Tartózkodási hely :
mystic falls now ∥
† Hobbi & foglalkozás :
surgeon ∥
† Humor :
sarcastic ∥



Mark Greene ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 19, 2015 7:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Heidi & Mark
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem képzelődtem, tényleg Heidi állt előttem. Ha nem lett volna elég az, hogy szinte rögtön a nyakamba vetette magát és így érezhettem, hogy igen, ez az a test volt, ami minden kétséget kizárólag hozzátartozott elővette a teátrális stílusát, amely néha felettébb idegesítő volt, de nem esett nehezemre túltennem magam a tényen, hogy szereti a túlzásokat, a hangoskodást és a figyelemfelkeltést. Heidi lényének lényege ebben rejlett, tökéletesen hozta a nagyszájú nő figuráját, ami felettébb jól állt neki, elvégre semmi nem volt a megnyilvánulásaiban, ami nem közvetlenül a személyiségéhez lett volna kapcsolható: ha meg is játszotta magát, csupán rátett egy lapáttal arra, ami igazából volt.
- Nyugodj meg drágám, hallak anélkül is, hogy felordítanád a parkot. – Szó, mi szó, kissé azért meglepődtem, hogy mennyire hevesen reagált, elvégre először is nem hittem volna, hogy újra találkozni fogunk valahol. Persze kicsi ez a világ és a hasonló lelkületű emberek hamar megtalálják egymást benne, de mi nem először futottunk egymásba és az utolsó találkánk során meg is beszéltük, hogy mindkettőnknek jobb, ha nem együtt tervezzük bevenni a következő várost, amelyben élni akartunk. Míg ő szemügyre vett engem én is ezt tettem, végignézve kellett megállapítanom, hogy semmi értelme tagadni: hiányzott. Gyönyörű volt, a viselkedése egy úthengerével is vetekedhetett volna, a pillantásából nem tűnt el a jól megszokott, de állandóan megbotránkoztató ravaszság sem. Egy hozzá hasonló jelenség nem jön magától egy kisvárosba.
- Véletlen lenne? – Megfogva a kezét húztam magamhoz most én közelebb, hogy futó csókot adjak az arcára és el is engedjem. Nem haraggal váltunk el egymástól, emiatt sokkalta bonyolultabb volt a helyzet, mintha utáltuk volna egymást. Nem volt kedvem kősziklaként viselkedni vele, nem érdemelte meg. Az érdeklődésemet mindenféleképpen ismét megszerezte magának. – Te is tudod, hogy nem hiszek bennük, akkor pedig főleg nem, ha te vagy a főszereplőjük. – Kíváncsi, kissé komoly pillantást intéztem felé a tekintetemmel szinte megkérdezve, hogy mégis mit csinál itt. – Utálod a kisvárosokat, neked nem elég pörgősek. – Állapítottam meg felidézve, miszerint a megismerkedésünk is Los Angelesben zajlott, ami nem volt éppen tanyának nevezhető. Valamit titkolni szeretne, akkor szokott ezen a fennhangon beszélni. Túl sok időt töltöttem vele ahhoz, hogy ne ismerjem eléggé.

// ráérsz, drága és ez is tökéletes. (:

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 16, 2015 8:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Mark & Heidi ©

Sosem jártam csukott szemmel a világban, a fajomból kifolyólag sem engedhettem meg magamnak ezt a luxust, meg úgy egyébként is szerettem kézben tartani a dolgokat. Vagy ez esetben fejben, hiszen céllal vagyok éppen ebben a városkában, s a célom - egyik része - éppen be is kúszik érzékeim közé.
- Ha megbocsát..
Kezdek bele, s nyújtok át a szerencsétlenül jártnak egy névjegykártyát - valós nevemmel, miért is szégyellném? - majd folytatom a beszédet.
- ..nem akarom feltartani, de vigaszdíjként fel tudok kínálni egy kávémeghívást. Ha úgy gondolja, hogy rám érne, feltétlenül csörögjön ide.
Engedek meg magamnak egy kacsintást, majd röpke csókot szórok a megilletődött idegen - férfi ez is, nem nehéz velük bánni - arcára, s figyelmemet máris a számomra oly ismerős fizimiska felé fordítom.
- Jaj!
Kapom színpadiasan a szám elé két kezem, mintha rettenetesen meg lennék lepődve, majd a színjáték kicsúcsosításaként Mark nyakába vetem magam, hogy csókokat szórjak orcájára. Mint aki nem is tud semmit arról, hogy esetleg lenne az életében más nő. Igaz, ismerhet már annyira, hogyha tudnám se nagyon izgatnám magam rajta, az ilyesmin való parázás nem az én asztalom.
Végül visszaereszkedem tűsarkaimra, ellépek kicsit a férfitól, épp csak kartávolságba, hiszen a vállaimra ráfogok (ha nem taszít el), s amolyan nagymamásan "hadd nézzelek" pillantásokat vetek rá. Már csak az orcacsipkedés hiányzik a repertoárból, hogy teljes legyen a kép.
- Hát ezt én sem gondoltam, de nagyon örülök neki. Oly rég találkoztunk. Hát nem nagyszerű, hogy milyen véletlenek vannak!
Telik meg örömmel hangom és tény ami tény, nem is kell megjátszanom. Bár követtem őt és miatta vagyok itt, ettől még beszélnem vele valóban örömet jelent számomra. Merné azt éreztetni, hogy számára engem látni nem öröm!

"There are secrets in here," I say. "I want them out."

..city limits..

..walking on sunshine..



//Majd kódolok valami oldalszínhez homogénebbet, csak most gyorsan szerettem volna beküldeni a reagot, hogy ne várj rám soká Embarassed//
Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
follow me into the jungle
† Tartózkodási hely :
mystic falls now ∥
† Hobbi & foglalkozás :
surgeon ∥
† Humor :
sarcastic ∥



Mark Greene ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 13, 2015 11:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Heidi & Mark
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem voltam az a kirándulós típus és azt sem tudtam, egyáltalán mi vett rá arra, hogy szétnézzek a városban, mert nem láttam nagy esélyét annak, hogy olyat fogok találni, ami akár az életemet is megváltoztathatja, de adtam Mystic Falls-nak egy esélyt. Ha Chantele nem itt élne, én sem lennék itt, még mindig nem értettem, miért kellett ezt az eldugott kisvárost választania, a kutatását egy népesebb és kiépítettebb településen is folytathatta volna attól függetlenül, hogy az alanyait innen szerezte. Elképzelni sem tudtam, hogy itt éljek, az utcák, az emberek olyanok voltak, mint a filmekben, amelyekben a fehér kerítések mögül integetnek egymásnak a szomszédok, képtelenségnek tűnt, hogy itt bármelyik pillanatban ráugorhat az egyik személy egy másikra azzal a célzattal, hogy kiszipolyozza belőle az összes csepp vért akár fényes nappal. Téboly. Ahol én éltem legalább nem működött ennyire nyilvánosan a dolog, aki vadászott az éjjel tette és soha senki sem tudta meg, ki volt a támadó… itt jó, hogy nem a hírekbe be nem rakják, hogy ki éhezett meg.
A park is a tipikus amerikai hétköznapok képét festette le. Anyukák, aki babakocsit tologattak, apák, akik a padokon ülve figyelték, ahogy a fiúk először belerúgott a labdába, néhány kocogó, valamint egy-két suliból lógó fiatal, akik egy nyitott füves területet találtak a legjobb búvóhelynek. Ezért volt az én terepem inkább a nagyváros. Szerettem az embereket, de sokkal jobban esett, ha csak azokhoz szólhattam, akiket ismertem, azok felé biccenthettem, akikkel napi kapcsolatban álltam és betonrengeteg vett körül. Abban az esetben, ha ezt meguntam áttelepültem egy naposabb, tengerparti helyre, majd vissza a tipikus metropoliszokba. Az egyetlen, ami segített azon, hogy halálra unjam magam és két percen belül az autóban ülve találjam magam, az Chantele volt.
Oldalra kaptam a fejem, amikor egy felettébb ismerős kacajt hallottam meg. Azt hittem, hogy biztosan csak képzelődtem, hiszen a gazdája ki tudja, merre lehet. Lehet, hogy éppen a hasát sütteti valahol vagy a világ másik felén mosolyog, semmi esélyét nem láttam annak, hogy éppen itt leljen magának otthon vagy átmeneti szálláshelyet… ezért is lepődtem meg kellőképpen, mivel megláttam a sötétbarna, csillogó hajzuhatagot, a hosszúkás arc profilját és szüntelenül a fülemben csengett az apró nevetés, amivel az előtte feltápászkodó szerencsétlent jutalmazta meg. Csoda, hogy térdre hullott előtte? Biztos nem képzelődöm? A kisvárosi levegő lehet, hogy az agyamra ment.
Nem volt tőlem messze, tizenöt másodperc sem kellett ahhoz, hogy mellette álljak. Közelebb lépve megbizonyosodhattam arról, hogy a kék ruhába bújtatott test tulajdonosa igenis a nő, aki túlságosan kint mindenhonnan ahhoz, hogy ne vegyék észre.
- Nem gondoltam volna, hogy pont itt fogunk összefutni. - A hangomban cseppnyi meglepődés mutatkozott meg, közben végighordoztam rajta a tekintetem. Semmi sem változott, a szépsége nem kopott, a kisugárzása a régi volt… szinte éreztem, ahogy a kezei közé kapott, pedig alig fél perce léptem mellé. A legfontosabb kérdés mégis az volt, hogy került ide?

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 13, 2015 8:53 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Mark & Heidi ©

Imádom, hogy megbámulnak, mindig szerettem. Akármilyen szaka van a napnak vagy az éjnek, mindig tudom, hogy mivel emeljem ki bájaim. Mondhatná erre akárki, hogy ez nem csoda, hiszen nyilván olyan anya nevelt, aki nagyon otthon volt a divatban, ám aki rám ilyen bélyeget sütne, azt menten kiröhögném, tekintettel arra, hogy engem semmilyen anya nem nevelt csecsszopóságomnál hosszabb ideig. Lényegtelen. A fontos az, hogy mint mindig, ma is kifinomult műgonddal válogattam össze az öltözékemet, melynek részét képezi egy kék, testemre feszülő, igazán rafináltan nem csak elöl, hanem hátul is dekoltált ruha, amelyet különösen azért kedvelek, mert világosan megmutatja mindenkinek, aki mögöttem halad, hogy nem viselek kebleim fogvatartására alkalmas eszközöket. Minek? Nem ereszkedtek meg a korral és egyébként is a ruha rafinált szabása elég push-upot biztosít nekik.
Jártamban-keltemben rámosolygok egy-egy járókelőre, s néha egy-egy szemtelen kacsintást is megengedek magamnak. A könnyed sétálás álcáját magamon tartva közlekedem, de figyelmem nem lankad egy pillanatra sem. Mert tudom, hogy miért vagyok itt, s miért nem a négy fal - bármilyen négy fal - között porosodom. Ennek fényében pedig nem árt, ha mindenre odafigyelek.
- Jaj, hoppá!
Kapom ajkaim elé két kezem, midőn sikerül mintegy véletlenül belesétáljak egy kocogásban megpihenő úr hátába. Az sem zavar, ha a lendületemtől orra bukik, kinevetni csak magamban fogom, de úgy mindenképp, nagyon.
- Nem állt szándékomban elgázolni, elnézést. Elgondolkodtam kicsit!
Ütök meg csevegő hangnemet, s ha kell, akkor a kezemet nyújtom neki, hogy esetleg felsegítsem. Az nem fér bele nálam, hogy én produkáljak elesést, ma nem. Túl szép ez a ruha, s túlzottan új. Viszont az udvariasság látszatának adni kell, főleg akkor, ha nem akarom halálra unni magam.

"There are secrets in here," I say. "I want them out."

..city limits..

..walking on sunshine..

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 03, 2015 8:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to Maya
-Természetsebb, mint hinnéd. Ugyan már, ki hitte volna, hogy pont a halál teszi az embert halhatatlanná? Meghalunk, hogy örökké élhessünk. Ebben nincssen semmi rossz. – nem hiszek a pokolban, sem másmilyen helyben, ez az egyetlen valóság, amiben élek, így hát ez is létezik. Halandók és halhatatlanok egy helyen. Mily remek dolog.
- Majd nyitva tartom a szemem. – mosolygok rá. Aligha ez lesz az első számű dolgom, bár kitudja. Nem vagyunk mind egyformák. Emberfüggő. Én emberként is sok embert öltem meg, nem meglepő, hogy ezt csak kicsit felszoroztam mióta vámpír lettem. De vannak gyávák is, akik mindennél jobban vágynak arra, hogy ismté emberek lehessenek. Na ők kellenek Mayának. Ők azok akik még kikapcsolva sem vesznek el egy életet. Pedig jó dolog az. – Inkább csak nem akarsz nekem hinni. – rántom meg a vállam. Ugyan, ne mondja nekem, hogy ne úgy lenne, ahogy mondom. Nem kedvel, persze, hogy nem szeretné, ha kiderülne, hogy én vagyok az, akinek most igaza van. Bár előbb-utóbb talán hozzászkohatna majd.
- Az érzelmek gyengévé és sebezhetővé tesznek. Minél kevesebb van, annál erősebb vagy. Szokj hozzá, hogy magányosnak kell lenned, ha te akarsz a legerősebb lenni. – egy olyan embertől ugyanis mit veszel el, akinek már nincs semmije? Az már szabad, őt már nem fogják láncok. Sajnos kevés ilyen ember van, de előbb-utóbb mindenki ráfog jönni arra, hogy ez így van rendjén.
- Tegyél ellene. Állítsd félre azt, aki az utadban áll. – de nem csak egy-két napra, esetleg hétre. Hanem egy életre. Én ezt vallom. Egy halott ember messze nem okoz annyi problémát, mint egy élő.
- Én nem vagyok a saját magam ellensége, Maya. – mosolygok rá, ahogy elveszem az üveget tőle. Nekem nincsenek nagy kérdéseim, kétségeim, mint neki. Én nem akarok felejteni, mert nincs mit. De persze ez az ő baja, nem az enyém. Ettől függetlenül jót tenne magánnak azzal, ha túllépne a bajain. -Csak ügyesen. – szólok utána. Felhívnia azért nem kell, hogy biztonságban hazaért. Én magam még egy pár pillanatig még állok egy helyben mielőtt az ellenkező irányba elindulnék. A whisky-s üveget útközben egy hajléktalan ölébe ejtem. Felejtsen csak. Neki biztos van mit….


[You must be registered and logged in to see this link.] || Köszönöm a játékot  :hug:      ||  Kari Kimmel - Black || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
my enemie my mentor
† Kedvenc dal :
Lullaby for a soldier45
† Tartózkodási hely :
■ Mystic Falls ■
† Hobbi & foglalkozás :
■ I'm a midwife, a doctor ■



Maya L. Sellington ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 03, 2015 2:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next




Darius and Maya
[You must be registered and logged in to see this image.]
A pokol mint fogalom több értelemben véve is ijesztő lehetett, de kétlem, hogy én elkerülhetném azt a helyet. Sőt, az ördög a gyanúm szerint egyből kézen fog majd, s elvezet a saját szenvedésembe.
-Vicces, ha ebben már kételkedni sem tudok.-húzok fintort számra, mintha csak annyira élvezném a gondolatát, de a földi "jó" is el-el került az utóbbi évtizedekben, így sok reményt már nem táplálok.
Nem akartam találni olyat. Jó volt ez így, és ha vége kell, hogy legyen, hát legyen. Nem engedem, hogy ő vagy bárki más beleártsa magát ebbe.
-Tévhit vagy sem, amíg nem mutatsz egyet, addig tudod, hogy nem hiszek majd neked.-szerettem mindent megtapasztalni, meglátni, mielőtt elhittem volna valamit. Ez azt hiszem, nem az emberi kíváncsiságnak volt betudható, hanem annak, hogy néha túlmisztifikáltam dolgokat, túlgondoltam őket. Viszont egy kis megbizonyosodás sosem okozhatott problémát. Ha pedig talál egy olyan vámpírt, aki képes így élni, még el is gondolkodom a lehetőségeimen. Talán...-Kételkedem.-közlöm a leginkább most rám jellemző érzést. Nem hittem neki, mégis akartam hinni, de tudtam, hogy az így sem túl jó helyzetem csak tovább rontanám, ha most megfontolás nélkül belecsapnék valamibe, amit mindig igyekeztem nem számításba venni.
Elnevetem magam, de nem örömömben, sokkal inkább kínomban.
-Így is nézhetjük, igen.-próbáltam én is így nézni, de voltak napok, amikor egyszerűen nem tűnt helyesnek a gondolat. Mégis csak a szüleim voltak, még ha semmi jót nem is tettek velem, amikor éltek, azért a lelkemen száradt a haláluk. Az övék is. Ezt pedig épp úgy titkoltam, mint a lányom puszta létezését is. Nekem ők nem azért voltak ott, hogy segítsék a lányom jövőjét, hogy felnevelni segítsenek, hanem azért, hogy az én életem tönkre tegyék, elvegyék tőlem azt, akit a világon mindennél jobban szerethettem volna. Én pedig elvettem azt, amit ők szerettek. az életüket, a szabadságukat.
-Nézőpont kérdése. De akkor elég szerencsétlen vagyok.-húzok arcomra ismét egy kétes mosolyt, ami se nem vidám, se nem szomorú, valahol búskomor, mégis valami miatt nem tűnik olyan fakónak, mint amilyennek én érzem.
Megszédülök, és megpróbálom kiverni a fejemből a gondolatokat, emlékeket, amire jó a pia, de a holnap bekövetkező másnaposság ellen nem biztos. Még szerencse, hogy nem vagyok másnapos típus.
-Nem kell taxi, megoldom egyedül is. Ezt meg fogd, te még hasznát veheted.-nyomom kezébe az üveget és indulok el a sétányon, immár valamivel biztosabb léptekkel, mint ahogy elindultam az elején.

||Sweet Emotion|| words: 381 || note:  40 ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 02, 2015 9:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to Maya
A pokol üres, mert minde ördög a felszínen van, ahogy mondani szokták azt. Persze ott vannak azok a reménytelenül naiv és buta emberek, akik mindenféle csuhásoknak elhiszik, hogy az itteni létük csak átmenet. Nos, akkor ők fogják úgy fel a létezésemet, hogy élvezni akarom a Pokolba vezető útat. Amúgy meg alig várom, hogy csörömpölve essen le nekik a tudat: ez itt a pokol.
-Élvezd inkább. A pokol egész jó hely is tud lenni. – ugyan már, hazugság lenne azt mondani, hogy nincsenek jó dolgok a világon. Vannak, csak éppen több a rossz, ahogy a fájdalom is több, mint az öröm, és többen is halnak meg egy nap, mint születnek. – Dehogynem. Hidd el, ha majd haldokolni fogsz, találsz olyat, amibe kapaszkodsz. – mindegy, hogy mennyire ostobaság, mennyire jelentéktelen az egész, megragadja és nem engedi el, kapaszkodik az életbe, mert ezt itt senki nem hagyná hátra önként. Kivételek persze mindig vannak, de… ugyan már! Az ember tömény ragaszkodás.
- Nem feltétlen kell ölnöd. Tévhit, hogy minden vámpír gyilkos, aki kikapcsol. – mosolygok rá. Én mondjuk az vagyok, bár… kikapcsolva sem hinném, hogy több életet veszek el, mint amúgy. De nem szeretem, ha beskatuyáznak. Rám lehet aggatni ugyan a gyilkos jelzőt, de… szerintem én már rég túlléptem azon, amit a szó jelent. Mondhatni már művészi szintekre emeltem a dolgot. – Hidd el, nem fogod szenvedésnek érezni. Nem érzel ugyanis semmit, ez a legjobb az egészben! - nincs több fájdalom és lelkiismeret-furdalás, csak azt tesz, amit éppen akar. Most lehet szenvedésnek látná, de… mint mindent mást, az ember ezt sem értheti meg míg át nem éli. De hogy átélje, ahhoz előbb… meg kell halnia.
- Bizony meg.  – bólintok egyet mosolyogva. – Örülj neki. Még kevesebb lánc van rajtad. – az embert a kötődései megbilincselik, minél kevesebb ilyen van, annál kevésbé tudnak nekünk ártani, és ha nem tudnak nekünk ártani, erősek vagyunk. Ez… már időtletn idők óta így van.
- Ebben én nem hiszek. Mindenki azt kapja, amihez elég szerencséje van. – rántom meg a vállam. Ugyan már, itt lennék én, ha mindenki azt kapná, amit megérdemel? Elvégre engem is sokan szívesebben látnának holtan. Úgy tűnik megérdemlem az életet. Teszek azért, hogy élek, ennyire egyszerű a dolog. – Ne hívjak neked egy taxit? Nem tűnsz valami… stabilnak. – enyhe kifejezés, de ha elesne akkor elkapom, de azért ne itt essen össze, valahogy ki kéne bírnia hazáig. Ezt teszik az emberrel a d émonjai. Az alkoholt nem arra találták fel, hogy válaszokat adjon a kérdésre. Azért van, hogy elfelejtsük a kérdéseket.


[You must be registered and logged in to see this link.] || Nekem tetszett  40     ||  Kari Kimmel - Black || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
my enemie my mentor
† Kedvenc dal :
Lullaby for a soldier45
† Tartózkodási hely :
■ Mystic Falls ■
† Hobbi & foglalkozás :
■ I'm a midwife, a doctor ■



Maya L. Sellington ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 02, 2015 10:33 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next




Darius and Maya
[You must be registered and logged in to see this image.]
Felszisszenek. Valóban. Létezett a pokol, meg a paradicsom, már ha hittünk bennük, de maradjunk annyiban, hogy a pokolnak átvitt értelemben is van egyfajta tartalma. Pokolnak nevezhetjük azt is, amiben most élünk. A purgatórium létezése a jelen és a jövőbeli pokol között lehetett, de kétlem, hogy ennél jobb hely létezése lehetséges lenne.
-Jogos. Sajnos jogos.-fintorodok el, majd végiggondolom, mi a fenéért ennyire nehéz minden, és rájövök, a válasz felülmúlja a képességeim. Hihetünk a sorsban, de nem hiszem, hogy ennek a keze komolyan elérne mindenhová annyira, hogy pokollá tegye  földi létezést is.-Nem mindenki ragaszkodik valamihez, ami most is csak a szenvedését okozza.-nézek Dariusra, mert megeshet, vágytam volna a halál után visszatérve élni ugyan itt, és tovább, de kétlem, hogy ha változnának a dolgok, akkor képes lennék én is velük változni, vagy elfogadni, hogy az eleven kínzás folytatódik még. Túl sok volt nekem az elmúlt pár év ahhoz, hogy megbecsüljem, amim még hátra lehet, de ne vágyjak az örökkévalóba.
-Kikapcsolni? És gyilkolni halomszám? Élni úgy, hogy semmi sem érdekel? Az nem élet, csak a testbe zárva szenvedés.-fogalmam sincs, mikor volt ő kikapcsolva, vagy miért, de nem értem, hogy lehet képes valaki úgy élni, hogy semmivel és senkivel nem foglalkozik, csak teszi, amit jónak lát, amit helyesnek érez, a következményekkel nem is törődve. Megeshet, hogy megannyi okom lett volna így élni, de nem akartam. Nem érdekelt a fájdalom, amíg el tudtam nyomni, de a lényem része volt, és elengedésével megtörtem volna én is.
Szimpátiát éreztem vele, meglehetősen abszurd módon a fájdalmában, és őszintén sajnáltam azt, ami a múltjában történt vele, de egy pillanat alatt visszanyeri azt az ábrázatát, akit mindez nem is érdekel. Képtelen voltam felfogni, ez hogy lehetséges, hogy ilyen könnyen túlteszi magát dolgokon, de megértettem őt valamilyen szinten. Muszáj volt túltennie magát, különben nem élné meg a holnapot sem.
-Te mondtad, nem? Mindegy, meghaltak.-szorítom össze állkapcsom, miközben emlékeim tengere elkezd hullámozni agyamban, s muszáj megakadályoznom valahogy a vihar kitörését. -Mindenki azt kapja, amit érdemel.-emelem meg a kezemben lévő üveget, és a fa kényelmes támasztását hátamnál, megnyugtatónak tartom annyira, hogy ne érezzem, szédülni kezdek a nyomás alatt, amit vegyítve némi alkohollal, csak rontok a helyzeten.

||Sweet Emotion|| words: 351 || note:  40 ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 01, 2015 9:03 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to Maya
Én ebben nem hiszek. Szerintem az élet meglehetősen egyszerű és primitív, hogy megérhesse azt mindenki. Amit nem érhetünk az maximum az emberi naivitás és a ragaszkodás, meg az ebből adódó összes felesleges érzés. Azt hiszik, hogy bármit is számít minek és kinek próbálnak megfelelni. Butaság. Kétféle ember létezik. A halálraítélt és aki halálra ítéli. Előbbiek azok, akik egy álomvilágban élnek, akik arra várnak, hogy majd csak úgy rájuk talál a boldogság, mint a mesékben. Az utóbbi pedig azok halmaza, akik tisztában vannak azzal, hogy ez itt a valóság. Hogy itt a boldogság nem találja meg az embert, de még csak meg sem menti. Az élet, ahogy azt egy bölcs mondta egyszer, csupa szívás.
-A pokolban? Akkor mi mégis hol élünk? – pillantok rá mosolyogva. Nézzen csak körül és mondja itt lát? Halált, fájdalmat, reményeket melyekben újra és újra csak csalódni tud az ember, és ennek közepén ott áll ő, díszpáholyból nézheti végig az egészet. – El sem hinnéd mennyire élni akarnál, ha a halálodon lennél. Mindegy mivel jár az. – engem nem fog becsapni, magának is felesleges hazudnia. Ha a halálán lenne mindent megtenne, hogy éljen. Ha nem is magáért, hát azért, aki miatt a hulláimat is takarítania kell. Mit oldana meg a halála? Semmit. De az élete? Mindent.
- Látod, megint nem érted miről szól ez! – azt hiszi, hogy ez az egész csak erről szól? Hogy a bűntudata és a fájdalma csak úgy összenyomná őt? Persze, lehetséges, ha nem tesz ellene semmit. Én is megszabadultam a démonaimtól. Egyszerűbb, mint hinné. Csak mert mindent felfokozva érzünk, nem kell ezeknek a börtönében is élnünk. – Csak egy gondolat, egy pillanatnyi elhatározás… és nem érzel több bűntudatot, fájdalmat,  az emlékek nem térnének vissza, nem jelentenének semmit sem. Csak ki kéne kapcsolnod. – vagy megtanulja túltenni magát rajta. Ez az én módszerem. Igaz, nekem is majd egy évszázadomba telt, de egy vámpírnak mi az?
Nem vagyok szívtelen, sem kegyetlen, feleslegese nem okoz fájdalmat. Csak ha élvezem azt, de jelen pillanatban, az ő esetében, csakis úgy élvezném ezt, ha szörnyen utálnám, de nem utálom. Ráadásul segít nekem, én pedig cserébe őrzöm a kis titkát. Jó üzlet, egyszerű, és mindketten nyerünk vele. Mi értelme lenne hát felrúgni?
-Mindegy. Meghaltak. – rántom meg a vállamat, az arcomra pedig visszatér a már jól megszokott önelégült ábrázat. A múlt elmúlt, de mindig kísért, ahogy mondani szokás, nem igaz? Nos, nem álmodok azzal az éjszakával, ha nem hozom szóba nem is foglalkozom vele. Négyszáz éve volt már. Továbbléptem. – Gondolom akkor nem a rák vitte el őket nyolcvan éves korukban. – azt hiszem így halnak meg manapság az öregek. Annyira azért nem tudom, a legkevésbé ők érdekelnek ezen a világon. De abban téved, hogy csak az lenne bennünk a közös. Ő elnyomja azt, amit én nem, de… attól még ott szunnyad benne. Ő is csak egy… szörnyeteg a felszín alatt.


[You must be registered and logged in to see this link.] || Nekem tetszett  40     ||  Kari Kimmel - Black || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
my enemie my mentor
† Kedvenc dal :
Lullaby for a soldier45
† Tartózkodási hely :
■ Mystic Falls ■
† Hobbi & foglalkozás :
■ I'm a midwife, a doctor ■



Maya L. Sellington ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 01, 2015 5:26 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next




Darius and Maya
[You must be registered and logged in to see this image.]
Igaza volt, sokat gondolkodtam. Túl sokat. De ilyen volt a természetem. Amióta az eszem tudom, gondolkodok, tervezek. Megterveztem, hogy tűnjek el otthonról, igaz nem jött össze, és belevetettem magam olyasmibe, ami nem volt a terveim között, abba, aminek a vége a terhességem lett. Ha nem agyaltam volna akkor túl, talán ma nem itt lennék. De ha így is van, mennyi az esély arra, hogy máshogy lenne? Hogy lenne egy férjem, akit a gyerekem apának hívhat, hogy lenne egy lányom, aki valóban anyának hív, s akinek nem csak egy nagynéni vagyok, akire bármikor számíthat... Igen, sokat gondolkodtam, azóta is azt teszem, újra és újra, végiggondolok mindent, hátha valamin tudok változtatni a jövőmben, amit nem ismerek, de az elkövetendő hibáim így vagy úgy, úgy is utam és terveim fogják szegni.
-Vannak dolgok, amiket egy kívülálló nem érthet.-dünnyögöm szinte az orrom alatt, és igen, vannak ilyenek. Többek között az is, hogy miért kell fizetnem és miért nem. Azért, hogy korom megőrizhessem, nem kellett fizetnem. Viszont ha úgy vesszük, negyven év múlva lehet, hogy épp az arcom fog a sírba tenni. Sosem tudhatom.
-Hagy. Ha annak kell jönnie, igen, jöjjön csak. Majd a pokolban beszélek az érdekedben.-nem, nem és nem. Nem érdekelt, hogy őt érdekli e, hogy mi akarok lenni vagy mi nem, de engem érdekelt, tudtam, hogy mi akarok lenni, és tudtam, hogy a mi nem listájának élén a vámpír lét áll. Sokat vesztettem miattuk, nem leszek olyan, mint ők, s félek ennek a lelkiismeretemhez is van köze. Az ugyanis csak erősebben fog hatni, még annál is erősebb, mint ahogy most hat.
Egy részemnek hiányzott volna a folytonos nyaggatása, másik felem viszont örült volna ennek a felszabadításnak. Ismét egy keresztút, ahol annyi lehetőségem lenne elindulni, mégis középen ácsorgok, és várom a csodát, hogy valóban el tudjam dönteni, mit akarok.
-És miben segítene az, ha vámpír lennék? Felszabadítana minden alól, amit tettem? Elfeledtetné velem? Összenyomna a lelkiismeret furdalás, ami minden nap emlékeztet rá, hogy kivé lettem, és miből építettem fel mindent, ami a lényemmé vált. Tojok rá, hogy van e társaságod vagy sem, de nem lennék képes az így is túl élénk emlékeim még élénkebb verziójával élni.-kelek ki magamból, és távolabb lépek tőle, mielőtt ismét mellkasába öklözöm. Magam okolom mindenért, mint mindig, és ha ez nem lett volna így, akkor nem lennék ember. De a kiontott vérek még most is szükségesnek tűnnek olyan valami eléréséért, ami önös indokok vezérelte volt, az elégtétel azért, amiért a gyerekorom zöme egy pokol volt.
-Helyes, én is így gondoltam.-nézek szemébe, mert nem érzem szükségét annak, hogy ebben most megkérdőjelezzem szavait. De ha csalódást okoz, nem csak megkérdőjelezni fogom miatta...
Nagyot nyelve hallgatom, és hallgatom, és szinte látom szemem előtt leperegni a történetet, amitől a gyomrom is kavarogni kezd. Nem volt jogom úgy és azt kérdezni, amit kérdeztem, de most valahogy arra sincs erőm, hogy távolabb lépjek tőle, csak arcát, megkeményedett vonásait nézem, és valahol megpillantom benne azt az embert, akiből vámpír lett. Egyszerre próbálom feldolgozni azt, amit mond, majd utolsó szavainál belém hasít a kép, ahogy Renee-vel próbálnak végezni, és szememben egy pillanatra könny gyűlik, amit ismét egy nagy nyelés követ, nehogy útjukra induljanak. Hallottam már ilyesmiről, de nem éreztem még magam ennyire közel egyszer se ahhoz, hogy valóban el is képzeljem, s át is érezzem a szavak súlyát.
-Sajnálom... Azt is, amit mondtam, meg a családodat is.-viszonozom a rám meredő dühös pillantást, de immár jele sincs annak, hogy arrogáns lennék, inkább együttérzést sugall íriszem.-Ez legalább közös bennünk. Az emlékeink a családjainkról. Ha már más nem is.-dőlök az egyik fának és emelem tekintetem a magasba, a csillagokat vizsgálva, és eszembe ötlik az éjszaka, amikor ugyan így ácsorogtam a gyerekkorom rejtő családi ház előtt, mielőtt elvettem volna anyám erejét, mielőtt megöltem volna őt is, majd apám is, ahogy a vérük a kezemen folyik, és lehunyom szemem, hogy elnyomjam a gyomromban felpezsdülő, nem túl kellemes érzést.

||Sweet Emotion|| words: 633 || note: 40 ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 29, 2015 1:33 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to Maya
-Amivel minden férfi, drágám. Amivel minden férfi. – csóválom meg a fejemet vigyorogva. Hogy ebben mennyi a vicc és mennyi a komolyság azt már mindenkinek a saját dolga eldönteni, én nyilvánvalóan nem fogok magam ellen beszélni. - Az a te bajod, hogy túl sokat gondolkodsz. Tervezel, hogy mi lenne ennek a tettednek, meg annak a tettednek a következménye. – de mégis honnan tudhatná, hogy mi lesz? Talán a jövőbe lát? Boszorkánynak mondja magát és nem őrültnek, bár szerény személyem szerint a kettő között igazából csak egy nagyon vékony vonal rejlik. Több őrült boszorkánnyal találkoztam már, mint vámpírral. Nekünk eyszerű. Csak kikapcsoljuk. Ők meg…a folytonos lelki csatározásaikkal…unalmasak.
- Később is megfizethetsz érte. Talán, holnap után… egyetlen tett sem marad következmények nélkül. – én tudom, sok olyan dolgot tettem már, amivel bőven rászolgáltam, hogy az ördöggel iszogassak majd egy asztalnál. Ha megölök valakit, annak a valakinek valakije kutatni fog, hogy mi történt igazából. Példának. A boszorkányoknál pedig a természet rendjét védik vagy, mi, nem? Hát az örök élettel nem azt rúgják fel ők is?
- Szóval hagyjalak inkább meghalni? – abban mégis mi a jó? Mi benne az izgalom? Emberként minden bizonnyal én is csak őrültnek és szánnivalónak látnám az összes vámpírt. De az ember buta, nem ismer fel semmit sem, nem lát tovább a szeménél. Vámpírnak  lenni nem átok, hanem kiváltság, amit mindenki elérhet, pusztán csak meg kell halnia és kortyolni előtte egy kis vámpírvért. Az örök életért és erőért nem hinném, hogy ez túl nagy áldozat. Én legalábbis biztosan nem így tekintek rá, és soha nem is fogok így.
- Ezt azért erősen kétlem. – mosolygok rá az utolsó szavainál. Emberek. El sem tudom hinni, hogy régen én is ilyen naiv és törékeny voltam. Túl kell ezen lendülni. Felvilágosodnak majd idővel a halál után, már akinek erre lehetősége van. A vámpírlét is csak egy új kezdet,nem?
- Szörnyű vagy. Mi vagyok én szerinted, Isten? Esetleg valami rohadt császár? – most egy kicsit ki kelek magamból, dühös vagyok, hogy ennyire nem éri még mindig. – Szerinted én tervezgetek? Szerinted szánom arra az időmet és energiámat, hogy mindenféle hátsószándékon agyaljak. Segítek. Nem! Az egyetlen oka annak, hogy átváltoztatnálak, az nem más, minthogy segítsek rajtad. Na meg persze jobb társaság is lennél. – itt már elmosolyodom. Miért hiszi mindenki azt, hogy én tervezgetek? Mi értelme lenne, hogy ugráltassam, nincsen birodalmam, sem embereim, elvagyok én egyedül. Amúgy is, ha egy kicsit is ismer, tudja rólam, hogy jobban szeretem, ha azok, akiket ugráltatok, ellent is tudnának mondani. Szeretek jobbbelátására bírni másokat.
- Akkor a szám zárva, és a kulcsa messzire elhajítva. – még mutatom is a mozdulatot, ahogy eldobnám azt a kulcsot. Sok mindent lehet rám mondani, de azt, hogy hazug lennék, azt nem. Vagyis de, lehet, csak mivel jelen pillanatban nekem is származik belőle érdekem, így nem.
- Szerintem őket a legkevésbé sem érdekelte, hogy miként halnak meg azok után, hogy ráhúztak őket egy karóra. Képzeld csak el! Egyik nap még mindenki mosolyog, megköszönni, hogy vigyázol rájuk, hogy nem vesztél oda a háborúba, így marad kar és abban kard, ami védheti őket. – én voltam ott az egyetlen jó kardforgató, volt még pár paraszt, akit elvittek velem együtt, de ők vagy nem tértek vissza, vagy szerencséjük volt. – Aztán jön egy hideg tél, nem marad semmid, amit a feljebbvalódnak adhatnál, mert nem kockáztathatod, hogy a falud éhezzen. De ott fent az embert nem az életben, hanem a hozott hasznában mérik, így katonákat küldenek. Felégettik a falut, megölnek minden férfit aki kardot tudna ragadni. A nőket megerőszakolják, a gyerekeket elviszik, az öregeket pedig, mint a disznókat vágják le. – még él a kép bennem, ha akarnám sem tudnám elfelejteni azt a napot, mikor átváltoztam. – Te pedig ott állsz mindennek a közepén, harcolsz, próbálod menteni, akit lehet, de egy vámpír ellen nem sok esélyed van, megöl, egy kardot döf a mellkasodba, de nem elég mélyen, hogy egyből megöljön. – de csak szenved és szenved, már a halált kívánná ő maga is, mégsem jön az el. Késik. – Tehát haláltusádban végignézed, ahogy mindenkit akit ismersz egy karón végzi. Hallod a halál sikolyukat, az arcuk melyen tegnap még mosoly volt, most elviselhetetlen fájdalmat tükröz. Köztük pedig ott van a családod. A gyerekeid. Te pedig végignézed, ahogy szép lassan elhagyja őket az élet. – észre sem vettem, hogy közben egyre közelebb kerültem hozzá. Lehet talán így most egy méter köztünk. Talán annyi se. – Mielőtt szemrehányást tennél nekem, előtte majd nézd végig ahogy a lányod kileheli a lelkét. – ki ő, hogy bármit is a szememre vessen?

[You must be registered and logged in to see this link.] || Nekem tetszett  40  ||  Kari Kimmel - Black || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
my enemie my mentor
† Kedvenc dal :
Lullaby for a soldier45
† Tartózkodási hely :
■ Mystic Falls ■
† Hobbi & foglalkozás :
■ I'm a midwife, a doctor ■



Maya L. Sellington ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 28, 2015 7:53 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next




Darius and Maya
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nagyot nyelek. A lányomnál vajon mivel döntöttem? Az eszemmel, amiért elvettem tőle az erejét, de a szívem vagy az eszem engedte őt a nővérem ölelő karjai közé? Hány döntést hoztam meg az életben hibásan? És ehhez is az kell, hogy szembesítsenek vele, ráadásul pont Ő. Remek.
-Én legalább erre a kettőre hallgatok, de néha kételkedem, hogy te mivel gondolkodsz.-vágok vissza, és ez a csipkelődés, ami köztünk van, már-már végeláthatatlan szócsatának tűnik, amiben mindig van egy frappáns visszaszólás, nehogy abbamaradjon az egész.
Elnevetem magam, és a komoly arcomról hirtelen eltűnik minden, helyén egy széles mosoly marad, hangom pedig valamivel vidámabb, s kedvesebb lesz.
-Semmivel. Nem mást kértem meg rá. Egy. kettő, nem mindenért kell fizetni, és minden kijátszható, így vagy úgy.-válaszolok kérdésére lelkesedve, mert egyenlőre az életemben semmivel sem járt különösebb fizetési kényszer. Amit tettem, tettem, majd a pokolban szenvedek miatta, ha oda kerülök. Addig meg van időm még rágódni egy sort azon, hogy mit tettem jól, s mit nem.
-Élet az életért? Most nem ugyan ezt csináljuk? És nézd, tökéletesen élő vagyok. De ha oda jutnánk, ne merészelj adni a véredből. Mert akkor biz isten, hogy kibelezlek.-mutatóujjam úgy szökik kettőnk közé, hogy szinte kiszúrom vele a szemét, de adott szavában sem bíznék meg annyira Ha ilyesmire, eltávozásra készülnék, nem az ő közelében tenném, mert a végén még ezt is a maga hasznára fordítja. Elég belőle a valódi életben ennyi.
-Azt gondolsz, amit akarsz. S még ha igazad is van, akkor sem bánom, hogy az vagyok, ami. Ha pedig nem tetszik, nyugodtan hátat fordítasz, nem fogsz hiányozni.-igaza volt, embernek, vagyis emberinek lenni gyengeség volt, viszont ez volt az egyetlen dolog, ami a sötétségtől távol és életben tartott.
Összeszorítom a fogaim, amik szinte csikorogni kezdenek ettől, és ökölbe szorul a kezem.
-Szabad? Tévednék, ha azt gondolnám, hogy az életem úgy is sakkban tartanád? Akkor hol lenne a szabadság? Csak azért legyek vámpír, vagy jó esetben az erőm megtartva vámpír és boszorkány egyszerre, hogy ugráltass? Azt megteszed most is.-szemem szinte dühtől forr, még ha ő olyan könnyen is kezeli a dolgait, ahogy, én inkább attól félek, mivé lennék, ha vámpír lennék. Meghalnék a rám törő érzésektől, és biztos, hogy idegbajba sodorna előbb vagy utóbb a múlt démona.
Még egy információ, amit nem akartam róla megtudni. Hogy kikapcsolt. Bár belegondolva mennyivel jobban járnék...semmiért nem fájna a fejem, csak élnék a nagyvilágba... Jesszusom, gondolkodj már ésszerűen Maya! Inkább pofon csapnám magam, mintsem, hogy hallgassam, de késő, a gondolat már megfordul a fejemben, és szöget ütött benne. Ez nem jó jel. Nagyon nem jó...
-Van rá okod. És jobb is, ha tartod a szád.-tudtam jól, egy titok addig titok, míg csak én tudok róla. Most viszont már nem csak én tudtam róla, hanem ő is, és ez már annyira nem tetszett. Sőt. Idegesített, hogy tud róla, és az eddig sem túl komfortos életem hirtelen rettegéssel teli lett. Egyszerű lett volna mindent elmondani Renee-nek, de tartottam tőle, nem értené meg, és az egész fordítva sülne el, mint ahogy terveztem. És eleve, így is több éve hazudok neki, szinte a szemébe, a megmaradt családjával együtt.
-Kegyes halál nekik is, mi?-hangomban némi arrogancia bujkál, és felvont szemöldökömmel párosulva, ez olyan, mintha leszólnám azért, amit tett. Valóággal sértésnek hat számból a mondat, szemrehányásnak, amihez belátom, nem sok jogom van ebben az esetben. Pláne nem nekem. Megremeg a kezemben az üveg, de nem törődök vele, úgy teszek, mintha én lötyögtettem volna szándékosan a piát.

||Sweet Emotion|| words: 556 || note: 40 ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 2:56 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

Parki sétány

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-