Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
The men of the path

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 10, 2016 12:45 pm
Ugrás egy másik oldalra
men of the path
vadászként a világért



A „The men of the path” a vadászok egyik legrégebbi olyan rendje és szövetsége melynek létezéséről még ma is kevesen tudnak csak. 1478-ban alapította Giovanni Mocenigo velencei Dózse, aki megelégelte, hogy seregeit olyan csatákba vezesse, ahol gondolkodás nélkül mészároltak le gyermekeket isten nevében, csak mert azok a gyermekek magukban hordoztak bizonyos géneket. Lehetett boszorkány, vérfarkas, lehetett akármi, ami nem ember, annak vesznie kellett. A felesleges vérontást megelégelve megalapította az ösvény embere társaságot, aminek tagjai a saját harcosai lettek s később hívőket toborzott maguk mellé, hogy megbékítsék az embereket a lényekkel.

Tagjai olyan nők és férfiak akik a Vatikán keze alá dolgoznak és annak kódexe szerint járnak el. Céljuk, hogy megteremtsék a világ fajai között az egyensúlyt anélkül, hogy ez a véget nem érő háború újabb áldozatokat szedne magának. A legvégső esetben fordulnak csak az öléshez; akkor is gyorsak és kíméletesek. Nem hisznek a mindenek feletti gyilkolásban.

Szoros együttműködésben állnak a LIBRA-val, ahol a fajok egyenlően képviseltetik magukat és ahol nem kell árulástól tartani.

Többségük hisz istenben és a nem egy tagjuk pap vagy bíboros de legfőképp diplomaták s gyógyítók csatlakoznak vagy válnak ki a rend kereteiből. Akadnak köztük bőven rendfenntartók, tanítók és az igazság harcosai is, kik ügyvédként élik mindennapjaik.

A rend tagjai ha valamelyikük elesik, automatikusan biztosítja az elhunyt tag családja számára a biztonságot és támogatást, mind anyagilag, mind pedig a árván maradt gyermekek családba fogadásával.

A rend tagjai kitűnő harcosok és még eszesebb diplomaták. Több harcmodort ismernek és több nyelven is beszélnek. A rend rendkívül nagy hangsúlyt fektet az oktatásra és ennek megfelelően a legjobb tanítókkal és mesterekkel dolgozik együtt, annak érdekében, hogy tagjai számára a legjobbat nyújthassa.

Székhelyük a Vatikán, ám minden országra kiterjednek és megtalálhatók. Egy országban több régióban vannak jelen s általában a nagyobb városok összeköttetésben állnak egymással. Seattle városa az utóbbi időben eltűnt a radarról. Nem érkeztek hírek, jelentések és a gyilkosságok száma is megszaporodott. Mind emberi s nem emberi életek is odalettek. A Vatikán pedig úgy döntött itt az ideje, hogy összeszedjen egy olyan csoportot akik vállalják, hogy új életet kezdenek Seattleben és kiderítik mi történt az ide rendelt vadászokkal. A küldött csapat vezetője Simon Attias.

További tagjai: Duncan T. Godwin, Alice S. Shire, Micah Sheehan, Mallory Hammond


Vissza az elejére Go down
 

The men of the path

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Egyéb-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •