Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 29, 2014 4:07 pm
Ugrás egy másik oldalra
Hazel Collins
▲ Faj: vámpírvadász
▲ Hirdető: Ryan Odair és Nora Jenner
▲ Kor: 227
▲ Avatar: Freya Mavor
▲ Státusz: FOGLALT
▲ Ismertető: Hivatalosan mindig is egyke voltam, de nyolcéves koromban testvéremmé fogadtalak. A barátságunk egy furcsa véletlen közepette köttetett, amikor naiv gyermek fejjel úgy döntöttünk, hogy megszökünk otthonról. Mindkettőnk lázadó korszaka a szokásosnál egy kicsit előbb kezdődött és együtt igyekeztünk elhagyni a várost, amikor a szüleink elkaptak. Egy ideig tiltottak minket egymástól, de egy idő után belátták, hogy immár visszavonhatatlan, örök barátságot kötöttünk.
Mindketten forrófejűek, barátságtalanok és meggondolatlanok vagyunk, de egymás társaságában valahogy lenyugszunk és képesek vagyunk nem csak a komoran látó szemüvegünk mögül tekinteni a világra. A két hasonlóan harsány természetünk miatt azonban gyakran előfordult az is, hogy hangos veszekedéseinktől kiürült a környék, végül azonban mindig hamar kibékültünk és sosem némultunk el egymás előtt. Bár mindketten makacsak és saját elképzeléseinkhez ragadtak vagyunk, de agyunk annyira egy rugóra jár, hogy nem tartjuk méltóságvesztő dolognak megfogadni egymás tanácsát.
Azonban tizenhét éves korom előtt, éppen életem legnagyobb káoszának kezdetekor minden búcsúszó nélkül eltűntél. Sosem láttalak többé és azt hittem meghaltál.
Én erről már nem tudok, de eltűnésed éjszakáján vámpírrá változtattak, így el kellett menekülnöd a megszokott környezetedből. Nem viselted jól a vámpírlétet, mert sorra ontottad ki az életeket. Köz- és önveszélyes voltál. Azonban egy erős boszorkány felfigyelt rád. Egy óvatlan pillanatban ledöfött, de lelkedet visszahozta a túlvilágról és embertestbe bújtatott, majd az elméddel játszadozva vámpírvadásszá képzett. Ez a boszorkány Nora Jenner, aki a mai napig utasításokat ad neked és hálád jeléül te végre is hajtod őket. Örülsz, hogy megszabadított a vámpírléttől és értelmet adott az életednek azzal, hogy a vámpírok gyilkolásával bízott meg. A következő feladatod pedig az, hogy engem megölj.  21

Nagyon várlak.  31 Örülnék, ha a leírtak többsége, a csoport és a pb így maradna. Very Happy  Rolling Eyes





ELKELT! 31
Vissza az elejére Go down
 

Hazel Collins

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» hazel collins ℷ the little assassin
» Hazel ---
» Hazel Grace Mcdermott
» Declan Collins
» Castiel Collins kapcsolatai

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •