A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Hotel melletti sikátor


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 22, 2015 7:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Elena & Tatia

two sides of the same coin

És még én vagyok fennhéjázó, az orrát túlontúl magasan hordó személy. A legfiatalabb hasonmásból eddig is mindig éreztem azt a felsőbbrendűséget, amit mások nem vettek észre és lehet, hogy az én érzékeim is mindössze azért detektálták, mert ő volt a számomra legutáltabb lény a földön, most mégis duplájára növekedett az az adag, amit eddig láttam. Persze, miért is ne vágta volna nekem rögtön, hogy el vagyok tűnve? El voltam, ez tény. Az utóbbi időben nem voltam híres arról, hogy felforgattam a várost, az energiáimat nem a porfészekbe fektettem, hanem… abba, hogy ne haljak bele a nyugalomba. Mindenki eltűnt, akinek a segítségével vagy aki ellen játszhattam volna. A régi partnerek szétszéledtek, az ősi ellenségek más városba költöztek, a kategóriákba nem sorolhatóak sem voltak már itt, csak én rohadtam ebben a kisvárosban, mintha muszáj lett volna itt lennem, mert a cipőm sarkát a földhöz ragasztották volna. Csodálkoztam magamon, hogy nem őrültem bele a semmittevésbe, de ez lett volna az utolsó dolog, amit elmondtam volna az előttem álldogáló királylánynak. Inkább harapnám le előbb a nyelvem.
- Én kérek elnézést, elfelejtettem, hogy te magad vagy a karitatív megmozdulások szíve-lelke. – Megforgattam a szemeimet. Mit képzelt, amikor orvoslásra adta a fejét? Elolvasta a Twilight-ot és abból inspirálódott? Más racionális magyarázatot nem tudtam találni, nem mintha az én dolgom lett volna, hogy Elena mihez kezd az életével, ami mindig azért volt tökéletes, mert mások eltakarították az aszfaltozás közbeni törmelékeket az útjából. És egyáltalán nem voltam büszke arra, hogy ebben a csapatban egyszer nekem is helyem volt.
- Cuki. – Nyögtem ki vigyort varázsolva az arcomra hallva a nyugdíjas otthonnal való újdonsült dobálózását. Ennyire meglátszott volna a kor az arcomon? – Mostanában te sem hallatod túlságosan a hangodat az utcákon, még az ajtómon sem kopogtál, mert valamit annyira elcsesztél, hogy csak az én segítségemmel hozhatod rendbe a dolgaidat. – A szemöldököm felszaladt a homlokomra. Az időszak, amikor valamilyen csoda vagy inkább baleset folytán becsípődhetett egy ideg az agyamban és megmentőt játszottam a drága Elena gödörből való kihúzása érdekében, a mai napig kísértett. Az, hogy meg akartam tanítani kezelni a vámpírlét okozta problémákra, minden volt, de rám nem valló.
- Ha esetleg felötlene benned az ötlet, hogy megkeress és gyümölcskosarat küldj, fog vissza magad. Egyébként sem tervezem megadni a jövőbeli címemet, elég nekem hogy most egy városban élünk. – Megcsóváltam a fejem. – Bár a pletykák azért szárnya kaptak, tudod, hogy milyen ez a népség. Állítólag túlságosan jól érzed magad a Whitmore-on ahhoz, hogy azokkal foglalkozz, akikért eddig az életedet adtad volna. Megmosolyogtató tudni, hogy a jó Elena Gilbert is képes elkallódni. – A mosolyom kiszélesedett, színpadias sóhaj hagyta el a számat. Végignéztem rajta és meg kellett állapítanom, hogy a külsején is meglátszódott a környezetváltozás. Végre nem tornacipőben járkált, hanem a siralmas öltözködési stílusa kevésbé volt olyan, amitől szívesen kikapartam volna a szemeimet.
  Szeri van  || hey mama || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
■ the way for humanity

† Kedvenc dal :
back home
† Tartózkodási hely :
■ the place where nothing bad happens
† Hobbi & foglalkozás :
■ i'll be a little doctor
† Humor :
■ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 28, 2015 6:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Tatia && Elena
we are two different petrova

[You must be registered and logged in to see this image.]
 Csak felsóhajtottam, és a szemöldököm megemelkedett, meglepődöttség látszatát tűntetve fel az arcomon, de ő ezt nem láthatta, hisz... nem méltóztattam felé fordulni. Még hogy családtagok. Ez egy remek viccnek tűnhet. Tekintve, hogy soha semmi kapcsolat nem alakult ki kettőnk között, amelyre azt lehetne mondani, hogy a család szellemében tettük egymásért. Nem egymás ellen. Bármit is csináltunk már a múltban, hát mindketten gondoltunk arra, hogy ezzel vajon mennnyire fogom keresztül húzni az ő számításait vagy éppen ő az enyéimet. Ez nem család, ez valami egészen más. Mondjuk diliház. Igen, már inkább arra hasonlít. Már kezdtem bízni abban, hogy nincs a városban, hiszen nem hallottam róla az elmúlt időszakban.
- Akkor elárulod, hogy melyik nyugdíjas otthonba vonultál be? Jó családtag hírében állva, küldök neked egy kis gyümölcsöt - forgattam meg a szemem, miközben egy pillanatra felé fordultam, és egy negédes grimasz jelent meg ajkaimon. Próbáltam rájönni, vajon őt mi bosszantja fel igazán, valószínűleg az olyan nárcisztikus személyeket, mint ő, elég könnyű felhúzni, és nekem ez eléggé jól ment, szóval valószínűleg ezúttal sem lesz probléma a ki lova nagyobb-játékunkban.
Lecsuktam a kocsim csomagtartóját, majd egy újabb sóhajtást megejtve fordultam felé, karjaimat összefonva a mellkasom előtt, és kérdőn pislogtam rá. Egyelőre nem tudtam, hogy ez a találkozás tényleg véletlen-e, vagy szándékosan volt részéről tervezve. Bár miért is akarna ő engem látni? Ki nem állhat. És valószínűleg két perc bosszantás nem ér neki annyit, hogy elpazaroljon az életéből mellette még másik öt percet is. Szóval fogjuk a véletlenre. Annak ellenére, hogy véletlenek márpedig nincsenek.
- Orvosi diploma nélkül is elmondhatom magamról, hogy segítek az embereken és megmentem őket - vontam egyet a vállamon, majd nekidőltem a kocsinak. Sietnem kellett volna, de valamiért megfeledkeztem az eddigi szándékaimról. Eléggé kíváncsi lettem, hogy mit is akarunk kihozni ebből az egészből, hiszen ha nem akarna valamit, hát... nagy eséllyel kikerülte volna a sikátort is. - És te? - kérdeztem, bár a hangom elárulta, hogy még jön folytatás. Nem az orvosi képességeire voltam kíváncsi. - Ne haragudj, de annyira eltűntél, hogy azt hittem, tényleg egy nyugdíjas otthonban kell majd keresnem, ha oda jutok úgy... ötszáz év múlva, hogy szükségem lehet rád - mosolyodtam el bájosan, és félrebillentettem a fejemet.  


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 03, 2015 7:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Elena & Tatia

two sides of the same coin

Felhúzták az agyam. Nem volt elég Oliver papolását hallgatnom, miszerint szégyent hozok rá és saját magamra is az állítólagos viselkedésemmel és azzal, hogy a hírek és az ő tapasztalatai szerint is elgyengültem, Curtis-szel is összefutottam, akivel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Elgyengültem? Mégis mit jelentsen ez? Bevallom, kijöttem a gyakorlatból, ha arról volt szó, hogy halomra gyilkoljam az embereket és nem találtam alanyokat az állandó szurkálódásaimhoz, de ez nem jelentette azt, hogy nem leltem volna örömömet ezekben a tevékenységekben, ha lett volna rá lehetőségem. Ám nemcsak én változtam, hanem a környezetem is. Szégyen, nem szégyen, az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Klaus elhagyott és bár nem voltam az a tipikusan lelkizős típus, be kellett ismernem magamnak, hogy akkor teljesen megváltoztam. Mintha kihunyt volna belőlem valamiféle fény, amelyet próbáltam pótolni Curtis-szel, de saját magam voltam a legnagyobb akadály ebben.
Hazafelé indultam, nem gondoltam volna, hogy más is kedvet kap a sikátorban való tartózkodáshoz. Cipőm sarka kopogott az aszfalton, a felém áramló illat felettébb ismerős volt, olyannyira, hogy muszáj volt mosolyra húznom a számat. Nem a hirtelen bennem feltámadt boldogság miatt ült ki ez a fajta grimasz az arcomra, hanem a tudattól, hogy a sors ismét büntetni szeretne régebbi cselekedeteimért és az utamba sodorta az általam egyik leggyűlöltebb személyt: a legfiatalabb hasonmásomat. Elena Gilbert nevének említéséra is berögződött reakcióm volt a szemforgatás és a hányinger kerülgetett, akárhányszor megláttam. Szerinte azért, mert féltékeny voltam rá, amiért meg tudta őrizni az emberségét a vámpírrá válással is és ezzel tanúsította, hogy sokkal erősebb nálam. Szerintem pedig azért, mert szimplán egy idegesítő cafkának tartottam.
- Tudod mit mondanak arról, hogy a családtagok állítólag megérzik egymást. – Félrebiccent a fejem. A legkevésbé sem volt kedvem egy levegőt szívni vele, de nem szalaszthattam el a lehetőséget, hogy kicsit szívjam a vérét. Elvégre régen láttuk már a másikat… bár ráértünk volna egy következő évezredben is bepótolni a hiányzásokat.
– Neked nem a főiskolán kellene lenned, hogy egy kis tudást verjenek a fejedbe és elmondhasd magadról, sokkal teljesebb lett az életed azzal, hogy embereket mentesz? – Vontam fel a szemöldököm szélesebb mosollyal fel sem véve, hogy ügyet sem vetett rám, hanem szorgalmas hangyához hasonlóan pakolt a csomagtartójába.

  Szeri van  || hey mama || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
■ the way for humanity

† Kedvenc dal :
back home
† Tartózkodási hely :
■ the place where nothing bad happens
† Hobbi & foglalkozás :
■ i'll be a little doctor
† Humor :
■ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 01, 2015 5:54 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
to Tatia Petrova

we are different
[You must be registered and logged in to see this image.]
z az egész főiskolára járós téma kezdett feszültté tenni. Félreértés ne essék, élveztem, hogy végre nemcsak a szokásos kötelességeimet kell teljesítenem... itt végre van némi szabadidőm, arról nem is beszélve, hogy nem kell a napi menetrendemet egyeztetnem másokkal... ennek ellenére is nagyon hiányzik Mystic Falls és a családom... főleg Jeremy... és Delena. De kell a változatosság. És ez az életemben jelenleg a Whitmore képében vált valóra. Damon nem neheztelt rám emiatt, és amikor tehette, meg is látogatott. Valójában túl gyakran fordult elő, hogy látogatást tett a főiskolán.
Már majdnem minden kis trükköt, információt megkaptam az iskoláról, és nagy örömömre nem találkoztam Maxfield-del sem. Bár nem tudom, emlékszik-e egyáltalán valamire velem kapcsolatban vagy Damonnel kapcsolatban, de a legjobb ha továbbra is megpróbálom elkerülni őt... még jó, hogy nem óraadóm, mert minden egyes óra azzal telne el, hogy attól rettegnék, mikor akar belém vágni egy kést, mely következében ismét lenn kötnék ki a pincében.
Éppen hazafelé igyekeztem... már amennyire otthonomnak tudom nevezni a Salvatore panziót... miután a Gilbert ház a föld martalékává vált, ez adott otthont nekünk. Biztonságos volt, kellőképpen ízléses és igazán kellemes légkört varázsolt oda az a számtalan múlt századi bútorzat.
Már készültem volna beszállni a kocsiba, mikor egy ismerős alakot pillantottam meg. Ez általában mosolyt csalt az arcomra, de az ő személyét éppenhogy kerültem, ahogyan csak lehetett. Tatia Petrova nem álmaim netovábbja, a vele való társalgás főleg nem. Valami csoda folytán nem öltük még meg egymást, mikor egy szobában szívjuk az oxigént, mintha a levegőben volna az, amely méreggel, gyűlölettel ruház fel bennünket egymással szemben. Vagy inkább a vérünkben? Az sem lehet kizárt. Bár megjártuk ugyanazt az utat... csak másképpen döntöttünk. Ő vámpírként éli az életét, én pedig próbálok vámpírként is ember maradni, hogy Delena ne egy olyan anyával nőjön fel, aki nem képes a szeretetre és némi empátiára.
- Ez véletlen egybeesés, vagy telepatikus radarunk van? - kérdeztem szemforgatva, de nem is fordultam felé, tovább pakoltam az autóba, amit vásároltam, és elhoztam a hotelből. Csak lépéseinek zajából tudtam, hogy még mindig ott van, nem sétált el.

[You must be registered and logged in to see this image.] || elastic heart || [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 10, 2015 11:20 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
some people just born to be different

Nem vártam magamtól nagy fejlődést az erőm terén, de megpróbáltam elhinni a nagynéném szavait, miszerint igenis képes vagyok akármire, amit meg akarok valósítani, csak bíznom kell benne és el kell fogadnom, hogy lehetőségek rejlenek bennem. Képtelen vagyok erre. Boszorkánynak születtem, egy ideig nagy álmom volt, hogy egyszer teljesen ura leszek ennek a természetfeletti énemnek is, gyakoroltam, tudni akartam, vigyáztam, ám kissé vakmerőbb is voltam, titokban sok mindent próbáltam ki, ami a család többi tagjának nem tetszett volna, ám én láttam ezekben a dolgokban a pozitivitást, azt, hogy minden, amit teszek, belőlem jön, én vagyok az alkotója. Aztán vámpírrá változtam, mondhatni az emberfeletti világ gonoszsága kezdett el bennem testet ölteni abban a pillanatban, hogy vérszívó vér került az ereimbe akkor is, ha ma már tudtam, a teremtőm mindössze meg akart menteni. Ha nem teszem azt, amit, ha nem ölöm meg a szüleimet és nem akarok magammal végezni, akkor ma is az otthonomban élhetnék, normális napjaim lennének, hétköznapiak, amelyekre az elmúlt időben jobban vágytam, mint a szomjazó egy pohár vízre. Ha lehetne, visszaadnék mindent, mindenemet odaadnám, csak visszarepülhessek az időben és mindent meg nem történtté tehessek… hagy lehessek újra az a lány, aki voltam. Miért olyan nagy kérés ez? Nem akartam ezt az egészet. Nem akartam boszorkány lenni, nem akartam vámpírrá változni, nem volt feltett szándékom, hogy gyilkossá váljak, ebbe a szituációba való belekeveredés sem volt vágyálmom. A nő erős volt, erősebb, mint én, persze, hogy kinevetett, én is ezt tettem volna. Nyeltem egyet, a kezeimben éreztem a zsibbadást, amit az erőm összpontosulása, de ki nem teljesedése okozott és hirtelen öntött el újra a bűntudat szúró, fájó, égető érzése, amely a kudarc szájízével is összevegyült. A gyűlöletes gondolatok és érzések egyre mélyebb és mélyebb szintjével ismerkedtem meg az elmúlt percekben, nem gondoltam volna, hogy valaha képes leszek attól is lejjebb süllyedni, amit eddig csináltam. Egy újabb ártatlan vére tapadt a kezeimhez, egy másik kiontott élet, amelyet szintén nem tudtam visszahozni úgy, mint a szüleimét. Ezt akár már sorozatgyilkosságnak is el lehetne könyvelni, de egyiket sem akartam megtenni… a fiút is csak menteni akartam, reménykedtem benne, hogy ez a szörnyeteg, aki diadalittas mosollyal az ajkain ácsorgott előttem elengedi és talál magának egy új szórakozást, ha kiszipolyozta belőle a vacsoráját. Ez a világ sokkal rosszabb, mint képzeltem. Lelketlenek, önzőek, veszélyesek, kegyetlenek. De nem csodálkoztam. Sokkal könnyebb így élni, mint átélni azt, amit én. A folyamatos önmarcangolásom a sírba fog vinni, minden perccel világosabbá vált, hogy itt nem ugyanazok a törvények uralkodnak, mint ott, ahonnan jöttem. Összezavarodtam, nem terveztem olyanná válni, aki ártatlan léteket vesz el, tesz tönkre, önkényesen megfoszt akárkit is bármilyen ajándéktól, amit a sors neki szánt.
- Mit tettél velem? – Bukott ki belőlem, amikor a tekintetemet ismét a nőre szegeztem és legszívesebben térdre ereszkedtem volna a halott fiú teste mellett, hogy összekuporodva kérjem a bocsánatát és kezdjem meggyőzni magam arról, hogy mindez csupán egy rossz álom, semmi sem igaz abból, ami történt.
– Nem akarok semmi mást, csak… - Eltűnni. Elmenni innen és mint egy kislány belehuppanni az ágyamba, megmarkolni a takarómat és ordítani, amíg el nem megy a hangom. Vagy keresni valakit, aki mellett biztonságban érezhetem magam, akinek ha elmesélném, mi zajlik és zajlott le bennem, nem ítélne el. Esetleg keresnem kellene egy  embert, aki képes oltani a szomjamat, ami szüntelenül kaparta a torkomat és nem hagyta nyugodni a gondolataimat. Az agytekervényeim működése ismét e köré koncentrálódott, a maró kaparás emberfeletti méreteket öltött. Éheztem. Mintha bármelyik másodpercben éhen halhattam volna.
- Nem most találkoztunk utoljára. – Ügye sem vetettem arra, hogy szinte szentbeszéd hosszúságú strófákkal dobálózott felém, mindössze nyeltem egyet és felé léptem. A fenyegetőzés sem az én asztalom volt, de nem mehettem el büntetlenül hagyva őt amellett, hogy rávett az ölésre. Ehhez senkinek nem lenne joga akkor sem, ha a szíve helyén egy hatalmas lyuk tátongott, mint ennek a nőnek. – Amikor újra összefutunk megmutatom neked, hogy ahogy te is mondtad, még csak egy csiszolatlan gyémánt vagyok, de… akkor már nem csupán ennyi leszek. – Hangom komolyan csengett, tekintetem sem arról árulkodott, hogy viccelődésnek szántam a szavaimat, szerettem volna minél hitelesebb fényben tündökölni, bár tudtam, hogy a nőnek ez nem lesz elég ahhoz, hogy akár egy kicsit is megijedjen. Nem ez számított, hanem az, hogy megvolt a motivációm. Eddig soha nem terveztem még ilyet, de egyszer ki fogom csinálni ezt a dögöt. Belerángatott valamibe, amit nem akartam, ám azóta ellenállhatatlan vágyat érzek rá,viszont ezek a gondolatok már úton hazafelé, a vámpírlét egyik áldásos tulajdonságát, a sebességet használatba véve fogalmazódtak meg bennem.

Köszönöm a játékot, drága, nagyon élveztem. <3

Mia & Ebony

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 03, 2015 7:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
to  Ebony
Better pray for hell, not hallelujah
[You must be registered and logged in to see this image.]



Volt idő, amikor törött szívvel éltem, most viszont egész voltam, mint egy Hold, amikor eléri legmagasabb állását az égbolton és megtelik, úszva a Nap által biztosított fényben. Ezzel mégis egyetemben én nem a fény, hanem a sötétség gyermeke voltam, ehhez tartva magam, tisztában voltam vele, hogy mire vagyok képes, és amire képes vagyok, azt meg is teszem. A lány tekintete, a próbálkozás, hogy ne álljon arra az oldalra, ahová való, olyan hiába való, mintha egy csorda elé állva akarnám megakadályozni, hogy azok tova haladjanak. Eltaposnának, ahogy egy hangyát az ember.
Nem is értettem, mit képzel, de hagytam, hogy kiélvezze a fölényes helyzetét, amit nekem köszönhetően kapott meg. Mégis, hamar ráunok erre is, és bár arca elárulja, akárcsak aurája, arra jutok, még szeretném kicsit az agyát húzni, feszegetni a határait. A fiú élettelen teste nyugodtan feküdt, szemei a semmibe meredtek, vagyis a csillagokra meredt, amik a sikátor felett terültek el, a véget nem érő égbolton. Ha hiszünk benne, hogy minden eltávozott lélek egy csillag lesz, akkor most a saját csillagját is bámulhatja akár. A morbid, abszurd és elvont gondolattól mosoly szökik arcomra, de gondolataim igyekszem nem szabadon engedni annyira, hogy elfelejtsem, épp megfojtani készül. De csak készül.... gyenge, mint a harmat, valósággal csiklandoz.
A hátát a falhoz csapom, oda lapítom, akár egy legyet, amit a légypapír magához édesget, s soha többé nem enged el, és figyelem, ahogy teste a dühből átfordulva, még ha szavai másról is árulkodnak, nem ijedtség, de az életért való küzdelem színeit öltik magukra. Édes, de elkeserítő látvány, ha tudom, hogy esélye sincs tenni a saját akaratom ellen, amit rá kényszerítek.
Elnevetem magam.
-Naiv kislányok ijesztgetéséből élek.-forgatom meg szemeim, majd vállat vonva elmosolyodom.-Tulajdonképpen próbálok rájönni, hogy egy olyan lány, mint te, akinek az élete a vámpír létnek köszönhetően még több lehetőséget kezd rejteni, minek pazarolja az energiáit az önuralomra. -elmélkedem, de a válasza hidegen hagy. Még ha ellenkezett is, nem kellett győzködni a végtelenségig, hogy élvezze ki a fiú vérének zamatát, sőt. Tapadt hozzá, mint most a háta a kőhöz.
Azzal, hogy megosztom vele a családom rövidecske történetét, vagyis inkább, hogy megosztok vele ezt-azt, megered az ő nyelve is, bár hidegen hagy a története. A mosoly arcomról nem tűnik el szavai hallatán, sőt. Na ne nevettess...
-A tökéletes család a tiéd. Le a kalappal. Micsoda történet. Lapozhatunk?-vonom fel szemöldököm, és nem is értem, hogy az emberek manapság is miért csinálják ugyan azt, amit régen. Miért nem látnak tovább az orruknál, és miért hisznek el mindent, amit látnak. A családjában voltak boszorkányok. Nem az a normális, ha erről minden családtag, apa, anya, gyerekek, na meg az ősök is tudnak? Na nem, mintha az én családom tökéletes lett volna, de hát legalább azt nem tagadtuk nyíltan, amit a természet adott, amit a természet bízott ránk, amit használhattunk. Használtunk, és használjuk. Már aki megmaradt a családból, azaz körülbelül és egészen pontosan, én.
A testemen hamar átfut egy parányi, alig érezhető elektromos sokk szerű valami, ahogy magához húz, és lehunyt szemei alatt koncentrálva energiát gyűjt, majd lesújt. Bár ez inkább csak egy lesújtási kísérlet volt, elgondolkodva, elmélkedve figyelem, míg testem az áramütés újra és újra átjárja, majd mikor már kezdem a csípős érzést erőteljesebben érezni, akkor azért, hogy élvezhesse a sikerét, felnyögök. De ezt egy nevetés követi és ellököm magamtól, a sikátor falai között lévő keskeny tér még így sem tűnik szűknek számomra. Nem hoz feszélyezettséget, félelmet, sőt. Inkább megnyugtat a visszhang kellemes dallama.
-A nyuszis mamuszom ettől a hókuszpókusztól sírva szaladna el, de én a magam fél évezredével inkább egy masszírozáshoz hasonlítanám azt, amit csináltál. Nem mondtam, hogy alábecsültelek, sőt. Lehetőséget látok benned, egy csiszolatlan gyémántot, akinek fogalma sincs róla, mi van a hatalmában és mit kezdhet vele.-világosítom fel, eme későn nyíló cseresznyevirágot, hogy ha így folytatja, lehullnak szirmai az éterben, míg a többiek, akik körülötte vannak, termést hoznak, hasznot, addig ő csak egy múltbéli jelenség lesz, akinek a színe még csak meg sem tudott fakulni, olyan gyorsan múlt el létezni.
-Vagy akarod az erőtitoktatást tovább húzni? Mert annak mind a ketten tudjuk jól, hogy mi lesz a vége.-mondom sokat sejtető hangon, és komolyan is gondolom minden szavam. Előbb törném ki a nyakát, hogy tanuljon belőle némi alázatot, mintsem fecséreljek bele energiát, amikor nem hajlandó beismerni, hogy a határok, amiket magának szabott, teljesen feleslegesek.
▲My Demons▲ 702 ▲  40 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 23, 2015 12:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
some people just born to be different

Miért? Miért jó neki, hogy látta, nem akarom ezt tenni, mégis elérte, hogy gyilkoljak? Miért húzza ördögi vigyorra a száját? Hogy lehet egy lélek ennyire elkárhozott és elátkozott? Talán… talán ő is úgy kezdte, ahogyan én? Neki is volt valaki, aki konkrétan rákényszerítette a saját akaratát, hogy aztán elboruljon az agya és ne tudjon megálljt parancsolni azoknak a késztetéseknek, amelyek elvileg ösztönösek voltak? Öltem. Elvettem egy ember életét úgy, hogy nem akartam, sőt, feltett szándékom volt, hogy segítek neki, megmentem a rossz, gonosz boszorkánytól, aki ráakaszkodott. És természetesen én maradtam alul, nem hallgattam a vészjelzőre a fejemben, nem vettem figyelembe a nő korát, a saját tapasztalatnélküliségemet, azt hittem, megválthatom a világot egyetlen este leforgása alatt. Szuperhősnek képzeltem magam, erre ismét világossá vált számomra is, hogy nem vagyok más, mint egy egyszerű gyilkos, még arra sem vagyok képes, hogy ellenálljak valaminek, amit nem is akartam megtenni. Milyen jellemre vall ez? Legszívesebben megpróbálkoztam volna azzal, hogy kitépjem a fekete hajú nőszemély torkát a helyéről, a szemeiben megcsillanó megdöbbenés is csak azt érte el, hogy a szívem hevesebben kezdjen el dobogni az adrenalintól, a számra pedig kárörvendő mosoly ült ki. Egyetlen pillanatra fölényben éreztem magam és annak ellenére, hogy tudtam, most jött el annak az ideje, hogy végleg eltűnjek és ne feszítsem tovább  a húrt, maradtam. Egy részem ijedt volt a gondolataimtól, miszerint szívesen darabokra téptem volna a személyt, akinek a nyakát markoltam, a másik részem mély letargiába, depresszióba esett, amikor a tekintetem egy röpke másodpercre ismét a fiú tetemére szegeződött, a harmadik viszont… vérre szomjazott. Képletesen és szó szerint is. Bosszút akartam állni magamért, amiért szörnyeteggé változtatott, ha csak átmenetileg is… ez a nő az oka annak, hogy a fiú a sikátor hideg kövén fekszik élettelenül, nem én. Végig ezt akarta… meg akarta ölni, de jobban esett neki, hogy talált egy balekot, aki megtette.
Ám nem sok kellett ahhoz, hogy forduljon a kocka, ismét én lettem az, aki a kis akciómnak megitta a levét. A hátam a téglafalhoz simult, a ruhán keresztül is éreztem, mennyire hideg, de inkább a csapódás miatt szisszentem fel. Volt egy sejtésem, miszerint darabokban fogom végezni a nap végére, de nem érdekelt. Hidegen hagyott. Azon gondolkoztam, hogyan tudnám eltaszítani magam a faltól, hogyan kaphatnék ismét a nő után, mennyire kellene megerőltetnem magam ahhoz, hogy kikaparhassam a szemeit. Az önéletrajzi előadása után sajnos rá kellett jönnöm, hogy jóval több energiára lenne szükségem minden tevékenységhez, amit elképzeltem, mint azt hittem.
- Szóval olvastál bennem? Most meg kellene ijednem? – Felvontam a szemöldökömet, felé fordítottam a fejem. – Neked ez valami játék? Látod, hogy kiben milyen potenciál van és ha neked úgy tetszik, akkor teszel rá egy lapáttal? – Nem voltam gyilkos alapanyag, ezt senki sem mondhatja rám… akkor sem, ha tudják, hogy végeztem a szüleimmel, hiszen annak is van magyarázata… nem tudom, hogy mi, de van és ki fogom deríteni ha törik, ha szakad. Nem tehetek arról, hogy ennek a fiúnak a vére olyan édes volt, mint a méz és legszívesebben eddig ittam volna, míg le nem esik a feje a helyéről… hogy lehetek ennyire ostoba és kegyetlen? Mi történik velem?
- Az én anyám nem tudta, hogy boszorkányok vannak a családban. Az apám igen, de nem foglalkozott vele… de mióta vámpír lettem én is megtanultam egy-két trükköt. – Tényleg csak annyit, nem éreztem magam méltónak a mágiához, mégis a nagynéném szerint a vérvonalunk különleges, az adottságaimat nem dobhatom el magamtól. Ezért próbálkoztam meg azzal, hogy minél több erőt gyűjtsek az ujjaimba, le kellett hunynom a szemeimet, hogy koncentrálni tudjak és reméltem, hogy a nő azt hiszi, kezdem feladni az egész helyzetet. Mi ütött belém, ellene akarok fordulni úgy, hogy élesben még sohasem próbálkoztam ilyesmivel és pontosan nem is tudom, mit csinálok?
- Lehet, hogy erősebb és tapasztaltabb vagy, mint én, de nem kellene alábecsülnöd. - Hátralöktem a kezeimet, a bennük összpontosuló erő miatt sikerült kiszabadulnom a láthatatlan szorításból és mint egy megrögzött kaptam el a lányt a feje két oldalánál, a halántékánál, hogy a lehető legbiztosabb lehessek a dolgomban. Fájdalmat akartam okozni neki a felé küldött hallucinációval, szúró, éles, mindent elsöprő kínt. Éreztem a bizsergést, ami a sikeremet eredményezte, azzal is megelégedtem volna, ha röpke másodpercekre érez valamit. Az ujjaim már nem csak a vértől vöröslöttek, hanem az erőm is testet öltött körülöttük jelezve, hogy beindult a folyamat, amit annyira szerettem volna. Nem voltam a helyzet magaslatán, mélyebb levegőket kellett vennem ahhoz, hogy meg tudjak állni a két lábamon, de megérte, hogy valamilyen okból kifolyólag nem a szenvedő énem volt jelenleg domináns.

Mia & Ebony

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 08, 2015 8:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
to Ebony
Better pray for hell, not hallelujah
[You must be registered and logged in to see this image.]



Elgondolkodtam, hogy megéri e mindez, de arra jutottam, hogy igen. A szórakozásért bármit, nemde? Ilyen alapon a lány vezeklése bűneiért, már nem az én bajom lesz. Én csak addig akarok részese lenni ennek a dolognak, míg ő eszét elveszti és átadja magát a vér mámorának, nem tovább.
Ismertem az érzést, amin átmenni készült, de nem érdekelt, hogy a kicsi szíve hogy fogja feldolgozni a felismerés nyomorát, a beismerés kínjait. Nem érdekelt, hogy az önmarcangolás fokozatai hogy sújtják le őt, hogy hagyja a tébolyát eluralkodni magán és hogy fog belőle kiszakadni, vagy hogy számol el ezzel az egésszel. Igen, én voltam az, aki idáig vezette. Én kényszerítettem rá, hogy ízlelje meg a friss vér zamatát. Én, nem más. Minden okkal történik, de ennek pontosan ő volt az oka. A makacs lány, aki uralkodni akar más tettei felett, aki meg akar mindenkit győzni a nézetekről, amiket vall. De engem nem tudott meggyőzni, s sütött róla, hogy ezt már utunk felénél be is látta.
Kellemetlen érzéseim nem voltak, miért is lettek volna? Ahogy nyelte a kortyokat, úgy változott aurája, a kétségbeesésből a kellemes, nyugodt és vidám színekbe, ami jele volt annak: élvezte, amit csinál. És ezt nekem köszönhette.
A fiú élettelen teste a fal mellett volt, de nekem köszönhetően, nem csúszott a mocsokba, ami ő volt Az ő vére. Ahogy a lány elbőgte magát, elnevettem magam, mint egy örömittas szörnyeteg, a győzelmemre koccintottam magammal, hisz megtörtem egy gyámoltalan, gyenge lelket. Egy lelket, ami rég elveszett, csupán elnyomta magában azt a szörnyeteget, aki volt, a vadászt, akit teremtetett, a tápláléklánc csúcsát, a vámpírt.
A test lassan csúszik le a fal mellett, majd követi őt a lány is, és a szánalmas próbálkozása láttán, szinte látom, ahogy a fiú szelleme a vállát simogatja, hogy nem ő tehet róla. A gondolattól kiráz a hideg, és éjfekete hajamba túrok.
-A halott relatíve az, mikor minden benne van, csak nem működik. Biztosítalak, ő a halottnál azért több, hisz a vére még csak meg sem fog alvadni benne, mert te gondoskodtál róla, hogy ezzel ne bajlódjon a természet.-mondom, és bár az éjszaka már kellemesen hűvös, nyári szellőkkel próbálja a vér szagát odébb fújni, az megmakacsolja magát és a sikátor falai közé szorul, akárcsak mi.
Egyik pillanatról a másikra pattan fel és szegődik ellen a terveimnek, amiben nem szerepelt, hogy a karjaim reccsenve törnek ki ujjai között, míg tüdőm a nyakam szorongató kéznek köszönhetően, szinte küzdeni kezd a levegőért. A hátam a hűvös falnak lapul, de ahogy tekintetem arcát fürkészi, az életösztön és a küzdés helyett, arcomra valami megmagyarázhatatlan gúny, közöny és elégedettség ül. Szabad kezem meglendítve hatalmas pofont keverek le neki, némi segítséget kérve az ereimben fortyogó erőmtől, míg el nem enged. Elégedetten csavarom vissza kezem helyére, és taszítom őt a falnak anélkül, hogy a kisujjam megmozdítanám. A magasban lóg, felnézek rá, és szinte megesik rajta a szívem.
-Van az az izé, amit úgy hívnak kor. Na meg tapasztalat. A kettő együtt ad némi pluszt. Te alig vagy több, mint egy kezdő, bennem ötszáz éve csörgedezik ugyan az az erő.-dőlök kényelmesen a falnak, míg tekintetem lebegő alakját pásztázza. Helyrerakom a kezem, kiropogtatom kissé elgémberedett nyakam, majd oldalra billentem fejem, és folytatom.-Ötszázötvenöt éves vagyok. Alig több, mint ötszáz éve vagyok vámpír, a boszorkány képességem pedig szinte hatéves koromtól kezdve az uralmam alatt van. Hogy lehet ez? Nos, anyám megrögzöttje volt mindennek, amitől különlegeset lehet alkotni, így kijátszani a természetet. Olvastam benned, tudtam, mit várjak, tudtam, hogy meg fogsz törni. Tudod, ma már az olyasmi, mint az aura olvasása, régimódi dolog. Az én időmben egy vadász igazi segítsége ez volt.-mutatok a szememre, majd a fejemre, és hagyom, hogy teste a földre zuhanjon. Friss vér csörgedezik ereiben. most még erős. De a démonai ha fejet ütnek benne, megfogannak gondolatai között, olyan gyenge lesz, mint egy hajnali harmatban megázott pillangó, aki hiába akar repülni, időbe telik neki, hogy ráérezzen az élet, a szabadság ízére. Mi volt ő? Egy bábu a sakktáblámon. Valaki, akinek tönkre tettem az élete azon részét, ahol harcol a szomjúságával. A probléma nem én voltam, hanem a vér. A vágya a vér felé, amit elnyomott, de most hogy megérezte, kíváncsi voltam, meddig tart majd neki újra ellenállni.
▲My Demons▲ 685 ▲ 40 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jún. 05, 2015 5:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
some people just born to be different

Mindössze hangfoszlányokat hallottam tőle, de azon nyomban elkönyveltem magamban, hogy mindent megteszek ezen az őrült világon, ám az ő útjába soha többé nem kerülök. Most sem kellett volna, viszont már hiába az önostorozó gondolatok, a mi lett volna, ha-kérdések és minden gondolat, ami arra vonatkozott, amit nem kellett volna megtennem az elmúlt percekben… életem egyik legszörnyűbb cselekedetét tartottam szó szerint a kezemben. Éreztem, ahogy a fiú bőre egyre hidegebbé válik annak köszönhetően, hogy az éltető, forró folyadék elhagyja az ereit, a szorító ujjaim egyre mélyebbre süllyedtek a bőrében, szinte összepréseltem a karjait, mert már semmi más nem érdekelt, csak az, hogy minél több vérhez jussak. Eddig el sem tudtam képzelni, hogy valami lehet ennyire ízletes, magával ragadó, lebilincselő. Nem tudtam őt elengedni és nem is akartam. Nem hallgattam a saját hangomra, ami a fejemben keringett ordítva, hogy hagyjam békén, mert nem lesz jó vége és visszafordíthatatlan bajt fogok csinálni… nem érdekelt, hogy próbáltam megfékezni önmagamat még ha csak gondolatok szintjén is. Egyedül az az édes íz tartotta fent a kíváncsiságomat, ami végigcsorgott a torkomon és minden egyes korty után többet akartam… többet és többet, nem éreztem elégnek a mennyiséget. A lelkiismeretem kalapált, ordított, a mellkasom elszorult, amikor a fekete hajú nő elhúzta előlem a fiút, egyszerre lettem mérhetetlenül dühös és éreztem valamiféle szorító fájdalmat. Talán erre mondják, hogy valami meghal bennünk… ránézve a fiú hófehér, sápadt arcára, a kiakadt szemeire és vértől tocsogó nyakára kénytelen voltam a pillantásomat a saját kezeimre vezényelni. Mindkét tenyerem úszott a vérben, a vöröslő folyadék beférkőzött a körmeim alá, a csuklómon cseppekben jelent meg, amikor pedig fentebb vándorolt a tekintetem láttam, hogy a hasamon és a pólómnak szinte egészén helyet foglalt a piros szenny, amiért pár másodperccel ezelőtt a saját életemet adtam volna. Még mindig kívántam, a szám égett, mintha csípős paprikával kenték volna be, a nyelvem bizsergett és úgy éreztem, mintha csak vérrel leöblítve múlhatna el a szúró fájdalom. A fogaim visszahúzódtak, de előtte felkarcolták az alsó ajkam bőrét, hirtelen felszisszentem a fájdalomtól. Ehhez képest a szúnyogcsípéshez képest a látvány, amit én állítottam elő, semmi volt… a fiú háta a falnak csapódott, a nőből szüntelen folyt a szó, de a dobhártyám nem akarta átengedni a hangját, agyam nem szerette volna felfogni mondatai jelentését, rezzenéstelen tekintettel bámultam az áldozatomra. Közelebb léptem hozzá, vonzott magához, mint a mágnes, miközben nem tudtam megállítani a könnycseppjeimet, az arcüregem elszorulása jelezte, hogy nemsokára előtör belőlem a sírás kegyetlen mechanizmusa.
- Nem, nem, nem… - Leguggoltam, majd térdre ereszkedtem és a fiú nyakához nyúltam. Egy élettelen test, semmi több. Minden eltávozott belőle és ennek én voltam az egyetlen okozója. Meglehet, hogy ha nem vagyok itt ugyanígy végzi, de most… én voltam. Megöltem. Meggyilkoltam egy ártatlan embert… ismét megtörténik… - Kérlek, ne legyél halott! – Megráztam a vállainál fogva, de látva végtagjai mozgását egy baba mozdulatlanságát idézte elém, amitől hányingerem támadt. Karommal megtámaszkodtam a betonban, a földre ültem, a srác teste szintén eldőlt, én pedig beletúrtam a hajamba. Szőke tincseim vörös árnyalatot kaptak ajándékba, lehajtottam a fejem. Mély levegő, lassan be és hosszan ki, így megnyugodhatok... nem lesz semmi baj, akárkivel megeshet. Legközelebb keményebben fogok próbálkozni, visszafogom magam… nem, nem fogom. Mi történt? Minden elhomályosult, semmit sem tudtam volna felidézni az imént történtekből, ám ahogy a diadalittas vigyorral ácsorgó perszónára néztem felment bennem a pumpa. Mit képzel magáról? Gratulál? Hogy van képe ekkora elégedettséggel végignézni egy ember halálát úgy, hogy egy másikat rákényszerít a gyilkolásra?
Talpra pattantam, sietős léptekkel indultam meg felé és a vállánál fogva taszítottam neki a téglafalnak. Fogalmam sem volt honnan gyűjtöttem össze ennyi erőt, az ujjbegyeim bizseregtek az energiától és mérgemben képes lettem volna letépni az előttem toporgó fejét.
- Még mindig játszadozni akarsz velem? – Szinte sejtettem, hogy a halántékomon lévő erek megduzzadtak, ahogy a nyakához kaptam és a belőlem feltörő erővel szorongatni kezdtem azt, míg másik kezemmel a kezét csavartam ki. Honnan jött ez a mozdulat? Soha nem csináltam még ilyet, de most mindig lehetőséget meg akartam ragadni arra, hogy fájdalmat okozzak neki. Látni akartam, hogy szenved.

Mia & Ebony

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Pént. Máj. 29, 2015 10:55 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
to  Ebony
Better pray for hell, not hallelujah
[You must be registered and logged in to see this image.]



Az látszott, hogy mi ég és föld voltunk. Legalábbis a mostani énemhez viszonyítva. A régivel talán szót értett volna, és akár egy kávé mellett is elcseveghettek volna. De az az énem eltűnt, a mostani pedig egyenesen falra mászik a kisasszony picsogásától. Süt róla, hogy megbánta, hogy idejött, de már annyi nincs benne, hogy ilyen egyszerűen el is menjen. Tudtam, hogy játékszerem lesz előbb utóbb, de úgy olvastam benne, mint egy könyvben, így kellett némi inspiráció, hogy megmutassam neki, kivel van dolga. Egyenlőre elég, ha a félelmében úszkál kicsit. Nem értettem, hogy melyik volt erősebb, a félelem, hogy meghal a fiú, vagy a félelem, hogy a nyaka megy rá erre a kis mentőakcióra és még a fiú sem éli túl.
A próbálkozása, hogy magabiztosnak tűnjön, maga volt a tökéletlen színészi produktum. Borzalmas volt, egyáltalán nem meggyőző, de annál nevetségesebb. Utóbbi ismét előtörő nevetést eredményez, ami bár rövid, tökéletesen érzékelteti azt, amit ki akarok vele fejezni.
-Tökéletesen ellened beszél a viselkedésed. Vámpír vagy, ez elég...khmm...kellemetlen adottság.-tudatom vele a véleményem, ami ha nem is érdekli, de jobb, ha megfogadja a tanácsom. Nevetségesen kiismerhető, nem vadásznak való, inkább prédának, pedig mivel boszorkány is, jó lenne némi túlélési ösztönt növesztenie magába, amitől esetleg a másik elgondolkodik, hogy ne húzogassa a bajszát. De a lány az enyém úgy húzogatja, hogy egy indokot sem látok arra, miért kellene tőle tartanom. Nyilván, ha eltekintenék a feltehetően nagy korkülönbségtől. De még akkor sem...
A köztünk lévő távolságon ő csökkentett, ám, amikor felé léptem, hátrálni kezdett. Magabiztosságnak nyoma sincs. A szája nagy, a tettek embere. Szokta mondani a nem túl bölcs ember, de alábecsülni senkit sem szabad. Még azt sem, aki nyilván gyengébb, mint az, aki jelen esetben én lennék. Kezd elegem lenni az eszmefuttatásokból, és a pillanatnyi gondolat, hogy befejezzem a kis játékom, túl közel van, ami neki nem jó, nekem annál inkább.
A lány karját könnyűszerrel elkapom és szorosan tartva őt, arra ösztökélem, hogy megízlelje a fiú vérét. Felesleges tagadnia, harcolnia, mind a ketten tudjuk, mi lesz a vége. A természete erősebb, mint a józan esze vagy az elvei, és nem harcolhat az ellen, ami. Figyelem aurájának folyamatos változását, a harcát, aminek látványa élvezettel tölt el, már-már beteges módon. Óvatosan elengedem, lassan, miközben továbbra is figyelem őket.
-Mellettem sokat tanulhatnál.-jegyzem meg a lánynak, a falnak dőlve, miközben egy percre sem eresztem el őket tekintetemmel. Hallom, ahogy nyeli a kortyokat, majd mikor a fiú szíve egy utolsó nagyot dobban, összeütöm a tenyerem, és ismét elnevetem magam. A csendes sikátor falai között csak mi voltunk, immár ketten, és ha akart volna sem tehetett volna mást, mint azt, amibe én kényszerítettem.
-Könnyebb volt, mint hitted, igaz? Megölni valakit, csak azért, hogy te jóllakj. Gratulálok, az első gyilkolásodhoz. Csak nehogy az az izé, amit emberségnek hívnak, és érzelmeknek, olyasmibe sodorjon, amiből csak egy módon találhatsz kiutat.-mondom, de mikor még mindig nem engedi el a fiút, erőteljes mozdulattal rántom el tőle, hogy háta a falnak csapódjon, és szavaim értelmet nyerjenek elméjében is. Mert igazam volt, tudhatta, hogy így volt. Ő nem volt az a gyilkos típus, de bárkiből lehet az, akinek van némi gyomra az ilyesmihez. És ezt pont nem egy vámpírnak kellene elmagyarázni, hogy milyen is.
▲My Demons▲ 522 ▲  40 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Máj. 28, 2015 6:33 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
some people just born to be different

Könnyűszerrel megléphettem volna, mindössze egy másodperc és az emlékem is tovaszállt volna, hogy a lány mindent ott folytathasson, ahol abbahagyta miattam. Vagyis inkább ahol másik irányba fordult és kendőzetlenül az én bosszantásomra kezdett el játszani. Nem zavart, ha szórakoztak vele, főleg nem most, egyes egyedül az a szerencsétlen, kezei között vergődő fiú kötötte le a figyelmemet. Nem vagyok túsztárgyaló, a normális interakciók is távol állnak tőlem, fejben pedig már százszor, ezerszer elátkoztam az ötletet, miszerint majd én hősies megmentővé válok és képes leszek elérni egy normális, értéktelített cselekedetet. Biztos voltam abban, hogy a fekete hajú nő a vesémbe látott, de minimum a lelkembe, szemei lyukat égettek a fejembe és a mellkasomba, sütött róla, hogy nem fog elengedni egy enyhe ejnyebejnyével, amiért beleszóltam a vacsorájába és a szórakozásába. Nagyot nyelve próbáltam megemészteni, hogy nagy valószínűséggel ebből a helyzetből sem fogok nyertesen kitáncolni, a menthetőt ugyan megkíséreltem menteni, de nem voltam biztos abban, hogy melyik stratégiám lenne célravezetőbb: teljes mértékben megadni magam, hogy érzékelje, csináljon, amit akar, csak mehessünk mindannyian a különböző égtájak felé vagy azért is sarkalatosan kiállni azért, ami miatt felelőtlenül kikezdtem egy nálamnál idősebb és szemmel láthatóan jobb mentális és egyéb kondiban volt.
- Nem a megfejtésed volt a célom. - Mondtam komolyan, ám a hangom nem volt velem, reszelőssé változott és szó szerint elárult, nehogy egy kissé magabiztosabbnak tűnhessek attól, amilyen voltam. - Nem vagyok ostoba, látom, hogy élvezed a szenvedését és hogy az én torkomnak is szívesen nekiugranál, de annak nem sok értelme lenne. - Ahogy annak sem, hogy makogok össze-vissza, de legalább az időt húztam. A végkifejletet nem láttam magam előtt, csupán annyit éreztem, hogy valaki a rövidebbet fogja húzni ennek a találkának a végén. Vagy a fiú, vagy én, esetleg mind a ketten, hiszen ez a nő egyetlen csettintéssel képes lenne elintézni mindkettőnket. Ugyan mi akadályozná egy félholt és egy nem éppen szuperkatona láb alól eltételében?
Felém lépett, én ugyanezzel a lendülettel hátráltam meg, közben tartottam a nő tekintetét, ami még mindig nem sugallt semmi jót. a fiút egy másodpercre hagyta csak magára, mire feleszméltem, addigra már az én karomat szorította. Oldalra kaptam a fejem, megfeszítettem az izmaimat, viszont így is könnyű dolga volt. Meleg folyadékot éreztem az ajkaimon, levegővétel közben az ő áldozata vérének illatát éreztem meg akkora intenzitással, mint eddig talán soha semmit. Egyszerre volt szúrós, ugyanakkor annyira édes, hogy minden mást elnyomott, tompította az érzékeimet, a hallásom és látásom teljesen kikapcsolt. Lehunytam a szemeimet, késztetést éreztem arra, hogy nagyot nyeljek, de tudtam, hogy ez esetben rögtön lefolyna a torkomon az elvileg számomra is éltető nedű... annyira hívogató volt, hasonlót érezhetnek a függők, amikor először tapasztalják meg a későbbi vágyálmaik tárgyának hatását... én nem akartam ilyen lenni. Sok mindent mondhattam el magamról, de nem fogok gyilkolni, vért inni... nem... hiába akartam eltolni magamtól a fiú nyakán lévő nyitott sebet a testem készült megadni magát, fájdalmat éreztem az ínyemben. Mintha szét akarták volna szakítani, sokkal intenzívebb gyötrelem volt a tasakos vér látványa miatt megszokottól, mintha a szemfogaim is beszálltak volna az ételért való könyörgésbe. A vér rákerült a fogaimra, a nyelvemre, az ízlelőbimbóim sóvárogtak... pár cseppből nem lehet probléma... ugye nem? Nem ebbe fog belehalni a srác... ha megteszem, talán a nő is békén hagy mindkettőnket.
Egy sóhaj kíséretében nyitottam nagyobbra a számat, hogy óvatosan harapjak az eleve felsértett nyakba és leengedjem a torkomon az egyre finomabbnak tűnő folyadékot. Lassan, félve kortyoltam bele és sokkal szomjasabbnak éreztem magam, mint két milliszekundummal ezelőtt. Újabb korty és újabb, a kezemet megrántottam és kihúztam a nő ujjai közül, hogy megtartsam a fiú fejét. Csak még egy kicsit.

Mia & Ebony

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 27, 2015 7:03 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
to  Ebony
Better pray for hell, not hallelujah
[You must be registered and logged in to see this image.]



Míg egykor, úgy bő két napja, átoknak éreztem az aura olvasását, ma tökéletesnek éreztem, hogy képes vagyok ilyesmit látni. Bármelyik boszorkány képes lenne, ha lenne türelme a fenekén ülni, és a anyját bámulni, hogy hátha meglát egy foltot. Én így tettem. Büszke lenne rám, amiért használom is. Vagy nem. De hol érdekel engem, hogy mit akart, vagy mit érzett irántam? Már nem élt, és ha élt volna, akkor sem lett volna sok beleszólása abba, hogy mit és hogyan csinálok, rendezem az ügyeim. Bár nem érdekelte amúgy sem, amikor megtehette volna, hogy felügyel rám. A kihasználásban jó volt. Családi vonás, amit most egy idegennel, vagyis kettővel, tökéletesen gyakorolhatok.
A lányról sütött, hogy rémült és tehetetlennek érzi magát, s ez a kettő egyszerre egy vámpír esetében nem túl jó. Pláne, hogy nem csak vámpír. Nem értem, miért nem próbálkozik mással. Az ereje megvan, de vajon azt is fél használni, akár a vámpír képességeit? Izgalmas lenne nézni, ahogy ő is küzd az életéért, ahogy a kezeim között szenvedő fiú is, aki épp szívinfarktus és agybaj közti éles határon lépked, csak nem tudja, merre dőljön inkább. Már nem volt tudatlan és tudta az igazságot, az aurájából meg sütött, hogy az életén kívül csak a gondolatai tartják életben, amik határozott zavarodottságról és értetlenségről adtak tanúbizonyságot. Zseniális kombináció. Élvezet nézni a színek áramlását.
Ahogy próbál tenni a fiú életéért, az már-már nevetséges, a természetével ellenkező. Vámpír, nem egy kezdő vadász. Gondolom én. A vadász viszont, ami benne él, életek kioltásáért felel, nem pedig azok megvédéséért. Sokan elnyomják, ami ideig-óráig jó, de hova jut az ember, ha már a gát nem tudja tartani a felgyülemlett, elnyomott érzelmeket? Bár pont nem én leszek az, aki papol erről, azt hiszem.
-Vámpírboszorkány ő is, akárcsak én...-világosítom fel a fiút, aki a rémülettől szinte elfehéredve zuhan az agybaj világa felé. Fogalmam sem volt, hogy mi tartja még vissza attól, hogy ne haljon meg, de meg kell hagyni, jó volt nézni, hogy végre valakiben van küzdési ösztön.
Hangot adok a nemtetszésemnek, hogy megpróbálja befolyásolni, hogy hol van a határ, ami felett nem az éhség vezeti a vámpírt, de szerintem ő is érzi, hogy itt nem ez a probléma. Nincs is probléma igazából, vagyis a probléma ő maga volt. A lelkiismeretének is jobb lett volna, ha csak tovasétál, mert lényegében mindennapos esetet láthatott. Éhes vámpír és szerencsétlenül járt embert, akiből egy vadász áldozata lett. Brühhü-hű, senki nem fogja megsiratni, mert azt se fogják tudni, mi történt vele. Szeretem felpucolni a nyomaim, mielőtt hajtóvadászatot indítanak ellenem. Abból elég volt egy, köszönöm szépen.
-Szép próbálkozás volt arra, hogy megfejts, de sajnos tévedtél. Ennek már semmi köze sincs az éhséghez...-mosolyom ismét arcomra szökik, a szememben fellobbanó láng pedig egyenesen mutatja felé, hogy olyan játékba kezdett, amit én irányítok már és nem fogom hagyni, hogy egyszerűen kihátráljon belőle. Abba semmi élvezet nincs. A köztünk lévő két-, maximum három méter pedig túl kevés, hogy el tudjon menekülni bármelyik áldozatom is. Mert ő is az lesz, csak még nem tudja...ellenben velem.
Látom rajta, hogy kezd előtörni a benne lakozó vámpír éhsége, amitől még inkább nyeregben érzem magam, és szavaitól ismét elnevetem magam.
-Akkor teszünk róla, hogy halott legyen.-engedem el a fiút, aki erőm hatására még mindig a falnak tapadva marad, majd a lány karját erősen megszorítva, a nyakánál fogva a sebhez kényszerítem száját, hogy megízlelje a fiú vérét. Kezeim között immár két élet vergődik. Az egyiknek hamarosan vége, a másik pedig harcba kezd azért, hogy megállja a véget nem érő szomjúság kísértését. De látom rajta, hogy a páncél, amit a vér elleni kísértés miatt emelt lassan leomlik, hisz olyan rozoga lábakon állt, mintha ott sem lett volna soha. Élvezet ül arcomra és nevetésem átszeli az éjszakát.
▲My Demons▲ 603 ▲  40 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 26, 2015 8:42 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
some people just born to be different

Olyan érzésem volt, mintha olvasott volna bennem. Nem lehetett nehéz dolga, elég volt csak rápillantanom és tudtam, hogy nem most kezdett emberekre vadászni és úgy egyébként is… élni. Állítólag megérezzük, ha egy fajtársunk idősebb és erősebb, mint mi vagy ha nem hozzánk hasonló valaki, de én hiába voltam több, mint másfél éve vámpír, ezt a képességemet még nem sikerült kifejlesztenem. Nem foglalkoztam vele. Arra sem volt szükségem, hogy embereket igézzek meg és annak ellenére, hogy elvileg nem nagy ördöngösség… valószínűleg beletörne a bicskám, nem venne rá a lélek, hogy üres lapot csináljak egy ember fejéből, ha nem muszáj. Ebben az esetben imádkoztam azért, hogy a nő gondolja meg magát  vagy egyszerűen csak unjon rá a srácra, babráljon egy kicsit az emlékeivel, aztán engedje útjára, de a mozdulataiból és a szavaiból áradt, hogy mindent tervez, de ezt nem. Nem kellett volna közbeavatkoznom, hiszen én is csak adom a lovat a lány alá, akinek felettébb tetszik, hogy a lépteim nem feltétlen magabiztosságot sugároznak, hanem még én magam sem tudom, meddig mehetek el és mikor kell megállnom, hogy annak a fiúnak ne essen bántódása. Ha nem szólaltam volna meg, talán elengedni… de így egészen addig fog szórakozni, míg én nem lépek valamit. De mit? Nem arra születtem, hogy nekitámadjak másoknak, csatákat és háborúkat nyerjek és tisztában voltam azzal, hogy az erősebb legyőzi a gyengébbiket, hiába szól ezer és ezer tanmese amellett, hogy bárki uralkodhat, aki akar és méltó rá. A gonosz létezik és győz. Mindig. A saját bőrömön tapasztaltam, nem máshol.
- Ne csináld… - Hangom elhalkult, sóhaj hagyta el az ajkaimat. Nevetése szinte, mint egy kés hatol át a fejemen és a gondolataimon, vegyülve a fiú felszisszenéseivel a lehető legkegyetlenebb zajt alkotják, amitől könnyen migrénes rohamot kaphatnék egy ettől is rosszabb napomon. Istenem add, hogy egy legközelebbi életben, ha ennek véget ér, akkor én is ilyen lehessek, mint az előttem ácsorgó, valószínűleg a középkorban inkvizítorként tevékenykedő nő. Szerencsétlen áldozata… a szemei még mindig akkorák, mint egy benyugtatózott, kómából magához tért hörcsögé az információktól, amiket a vámpír rá zúdított, a fülemben, mint valami fuvallat süvöltött a szapora lélegzetvétele a nyakszorongatás és a feldolgozandó dolgok összjáték miatt, az én szívem pedig összeszorult, akárhányszor rá néztem. próbáltam inkább a lányra nézni, nagyot nyeltem, még egy lépéssel közelebb merészkedtem, alig választott el tőlük két és fél, három méter, ami miatt még jobban arcul csapott a támadó kegyetlen magabiztossága és eltökéltsége. Miért nem tudtam valaki meggyőzhetőbbel kikezdeni? A vámpírvilágba teljesen más törvények uralkodnak, mint az emberiben… ezt még meg kell szoknom.
- Nem akarok semmiféle tanácsot adni, csak azt kérem, hogy engedd el. Eleget szenvedett, neked úgyis csupán az számít, hogy egyél… az életét hagyd meg neki. - A szép szó itt semmire sem fog vezetni, az erőszak pedig nem az én kezembe való fegyver volt, emiatt kezdtem kissé bepánikolni. Persze tudtam, hogy a nőnek a szórakozás maga sokkal előrébb való volt, mint a táplálkozás, de hátha… és tökéletesen rávilágított a gyengeségemre, miszerint igenis félek a vér látványától és illatától. Rettegek. Ezekben a percekben is kísérleteket tettem az szagmolekulák kizárására, mert hallottam arról, hogy mit tehet egy újszülöttel a friss vér… nem vagyok újszülött, de sohasem ittam meleg, emberi vért, mindössze egyszer, még az átváltozásomat is tasakkal együtt teljesítettem be.
- Menj, keress valaki mást, legyen szép estéd, de kérlek, hadd segítsek neki. Haldoklik. - Összevontam a szemöldökömet. Miért is gondolom, hogy meg fogja hatni? Nem vak, ő is látja, hogy nincsen sok hátra a fiúnak és ezt élvezi. Én pedig olaj vagyok a tűzre.

Mia & Ebony

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 24, 2015 7:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
to  Ebony
Better pray for hell, not hallelujah
[You must be registered and logged in to see this image.]



Nem értettem, másokat mi vesz rá, hogy beleüssék az orrukat olyasmibe, ami nem tartozik rájuk, holott mindenkinek lenne esélye a saját dolgával foglalkozni. A lányról sütött, hogy maga sem tudja, miért állt meg, de ki vagyok én, hogy elrontsam a szórakozását, mely szerint ő most ebbe a szituációba bele akar rondítani. Engem nem érdekelt különösebben, hogy mi hozta ide, de a sejtésem az volt, hogy vámpír léte ellenére a boszorkány erősebb és védeni akarja a gyengéket. Kár, hogy rajta már nem segíthet, a fiú hiába a küzdelem híve, már ami az életét illeti, nem szállhat szembe ő sem azzal, ami rá vár. A halálával, ami nem lesz gyors, ha a lány tovább rontja itt nekem a levegőt.
Tudtam, hogy a lényegre tapintottam, sütött az aurájából minden gondolata érzése, amit most nem zártam ki úgy, mint a legtöbbször, ha emberek ettek körül. Így izgalmasabb volt. Megfejthettem egy idegen rezdüléseit és a próbálkozását is akár, ha hazugságra vinné a szája.
Felvont szemöldökkel nyugtázom, amit mond, kis híján elnevetve magam. Szeretem az olyan vámpírokat, akik egészen jól el tudják hinni magukról, hogy szent szamaritánus módba kapcsolva minden áldott és kevésbé szeretett lelket meg tudnak védeni mástól, vagy a végzetüktől. A megtévesztés mestere nem volt, de álszentnek gondoltam jelen pillanatban.
-Ezen segíthetünk.-mosolyodom el ismét, a fiút nyakánál megfogva, hogy tekintete enyémbe fúródhasson.-Vámpír vagyok. Vagyis részben. A másik felem boszorkány, de léteznek hibridek, akik félig vérfakasok, félig vámpírok. aztán ott vannak a farkasboszorkányok, na meg a szellemek...-adom tudtára az igazat, mire megfagy a vére, a szó nem túl szoros értelmében, de lassuló szívverése így is kihagy egyet. A játék, amibe kezdtem a társaság miatt, kezd izgalmas lenni.
-Már nem annyira ártatlan, hisz tud rólunk.-nézek a lányra, a fiú nyakát tovább szorongatva.
Küzd a szagok ellen, a látvány ellen kevésbé tud, hisz ahogy a meleg vér végigcsorog ujjaim között, annak nyoma is marad a fiú pólóján is. A meleg folyadéktól ismét megkordul a gyomrom, de először szórakozunk, aztán élvezzük ki a helyzetet.
-Ha nem akarsz bajt, miért vagy még itt?-vonom fel értetlenül a szemöldököm, majd elnevetem magam, ami visszhangzik a sikátor betonfalai között, és szinte átszelik az így is fagyossá vált lebegőt. A közeledő lépteivel eléri, hogy a fiú nyakát még szorosabban fogjam, amitől az ájultan vet véget eddigi vergődésének.-Látod mit tettél? Pedig már épp gondolkodtam, hogy elengedem.-biccentem oldalra fejem, olyan arcot vágva, mintha sajnálnám a vacsoraalanyom, de közel se távol nem érdekel, hogy mikor hagyja abba a szenvedélyes kalimpálást, amit az életéért folytat ellenem, megjegyezném teljesen feleslegesen.-Fiatalabb vagy, mint én, semmit sem láttál még a világból, most pedig félsz, hogy nem tudod megmenteni egy szegény, védtelen ember életét. Mellesleg nekem akarsz tanácsot adni arról, hogy hol az a pont, ami után nem éhes egy vámpír. Én nem félek a vértől, sem a látványától, sem a szagától. Bár ugyan ezt nem mondhatom el rólad.-mérem végig szemrebbenés nélkül, gyengítve a nyak köré szoruló ujjaim nyomó hatásán, mire a fiú ismét eszéhez tér, vagyis inkább kábán, és tehetetlenül próbálja az egyensúlyát a falnak támaszkodva, kezemmel a nyakán megtalálni.
▲My Demons▲ 500 ▲  40 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 23, 2015 1:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
some people just born to be different

Ijesztő. Nem a hely, az időpont, a szituáció, hanem a nő, aki velem szemben áll. Olyasfajta erő, eltökéltség és ölni, szórakozni akarás sugárzott belőle, ami szinte arcul csapott akárhányszor felé emeltem a tekintetemet a fiúról, aki minden egyes másodperccel közelebb került a halálhoz, de szakadatlanul küzdött az életéért. Miért álltam meg? Miért nem torpantam meg csak egy kicsit, aztán sétáltam tovább, mint ahogy a legtöbb ember tette volna ezen a bolygón?Néha szerettem volna azokkal a tulajdonságokkal rendelkezni, amelyek lehetővé teszik azt, hogy ne figyeljek oda másokra, ne az járjon a fejemben, vajon mit gondolnak a többiek, sokkalta könnyebbé tette volna a mostani helyzetemet is, ha fogom magam és továbbállok. De nem tudtam… egyszer valaki azt mondta nekem, hogy az ártatlanok védelmezése a génjeimben van és szerencsés vagyok, hogy rendelkezek a jószívűség adományával. Jelen tudásommal nagy szívesen vitatkoznék ezzel az állítással, viszont a fiú arcát látva képtelenségnek tartottam azt, hogy itt hagyjam őt annak ellenére, hogy a hátam közepére sem kívántam a nő dühös tekintetét, amiért megzavartam a vacsoráját. Farkasszemet nézni vele nem a legegyszerűbb dolog volt a világon, egy lépés felé való megtétele is megerőltető volt, mivel minden centivel közelebb jutottam egy vérengző fenevadhoz, aki egyébként egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy gyilkos. Jelentkezem, én sem, csakhogy ez a nő gyönyörű volt, a hangja csilingelő, a gúnnyal való átitatás tette reszelősebbé és félelmetesebbé, ezzel együtt visszataszítóbbá. A mosolya sem sugárzott semmi jót irányomba, úgy éreztem magam, mint aki önként sétál be az oroszlán barlangjába, mert nyuszi létére feltett szándéka volt kihozni a gazellát onnan. A gond az, hogy ezzel én válhatok az áldozatává.
- Én a párti vagyok, hogy ne bántsunk szerencsétlen ártatlanokat, akiknek sejtelmük sincs arról, hogy mik vagyunk. - Mi? Belevettem magamat is abba a fogalomkörbe, amiből ki akartam maradni, de nem tagadhattam le, hogy az én fogaim is képesek megnyúlni és az arcomat bármikor elcsúfíthatják az erek, ha megérzem az illatot, ami kecsegtetően hat rám. Igyekeztem elkerülni a helyzeteket, ahol vérrel találkozhattam, kézhez venni a tasakot is leginkább akkor szoktam, amikor már nagyon kimerültnek érzem magam. Nem élvezem, hogy azt a sűrű, vörös folyadékot kell kortyolnom, ami bennem is kering és ami másokból jön... főleg nem úgy, hogy még bántsak is valakit érte. Elképzelni el tudom, de nem akarom megérezni azt a késztetést, ami erre vezeti a fajtám kilencvenkilenc százalékát.
- Nem akarok bajt. - Magam elé emeltem a kezeimet, hogy jelezzem védekező szándékaimat, emiatt csak nagyon lassan közeledtem és meg is torpantam azon a helyen, ahol úgy éreztem, hogy nem lenne ideálisabb közelebb menni. - Hagyd elmenni. Eleget ettél már belőle, csak... töröld ki az emlékeit és engedd el. - Néztem kérlelően a lányra, de kételkedtem abban, hogy a szavaim meg fogják őt érinteni. Neki se és nekem sem volt senkim ez a srác, viszont inkább kevertem magam bajba, minthogy itt hagyjam őt egyedül kivérezve végezve.

Mia & Ebony

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Pént. Máj. 22, 2015 9:09 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
to  Ebony
Better pray for hell, not hallelujah
[You must be registered and logged in to see this image.]



Bármi is történt nemrég, bármi is kényszerített rá, hogy engedjek a késztetésnek, és felejtsem el a szívem nyomó súlyokat, az érzéseim, nem érdekelt már. A friss, kora nyári éjszaka kalandokkal teli volt, nem is beszélve róla, hogy a csillagok alig pár órája ékesítik az eget, tehát bőven volt még időm a szórakozásra. Ha akadt társaság, ha nem, már nem számított. Megeshet, hogy ez már a második alkalom, amikor ezt végigcsinálom, de nem érdekelt már többé ez sem. Ellenben az utcán császkáló fiatalok, akik közül szinte választhattam, hogy kit kérek estebédre, vacsorára vagy nevezzük, aminek jól esik. A lényegen nem változtat. A szívdobogása egyik-másik fiatalnak érdekes volt, a szagáról nem is beszélve, amit hordozott. Olcsó parfüm és hasonló kategóriájú sör, vagy egyéb kevert, bűzös ital. Arról nem is beszélve, hogy néhol jóval több volt a levegőnél, holmi ital szagánál. Az ember gyomra felkeveredhetett volna, én viszont ennek sem éreztem szükségét. Szórakozzanak csak, legalább könnyű dolgom lesz választani közölük.
A gyors döntés után nem volt nehéz folytatni, és egyszerűen rávenni arra, hogy csendben maradjon. Megízleltem vérét, de nyoma sem volt verbénának, amitől csak még könnyebb lett a dolgom, és tovább szívtam negédes vérét.
Az érkező társaságról nem gondoltam, hogy lelohasztja a hangulatot, távolról megéreztem már, ha ember vagy boszorkány van a közelemben, pláne, ha egy vámpír. De a szent szamaritánus mozgalomtól óvakodjék! A prédikációról a lelkemről, meg a drága vacsorám lelkéről, egyszerűen hidegen hagyott.
-Szóval te is nyuszi és zacskó párti vagy?-vonom fel szemöldököm, kezem a srác mellkasára téve, mielőtt a földre zuhan, és kárba vész. A szorításom viszont aligha volt kellemes, így is az életéért kalimpáló szívének.-Egyszer én is az voltam. Vicces, mintha tegnap lett volna.-elmélkedem, fejem oldalra billentve, ajkaimra mosoly szökik, veszélyes és egyszerre elégedett is.-És tényleg tegnap volt.-zárom le a gondolatot hangosan is, amin az előbb elmosolyogtam, és szinte tudtára adom a nyilvánvalót. De a véleményére magasan teszek. Nem erőszak a disznótor, de lássuk be, sem a disznónak nincs ebbe beleszólása, se a szerencsétlen párának, aki a kezem között fog elvérezni, csupán másodpercek kérdése, hogy pontosan mikor.
A lány aurája izzik szememben, de nem teszek erre utaló megjegyzést. z, hogy fogalma sincs, most mit kellene csinálni, a tanácstalanság, szinte kellemes látványt nyújt.
-A szeretnéd megmentheted.-jegyzem meg mellékesen, továbbra is kezemmel támasztva a fiú mellkasát, és igazából macska-egér játékba kezdek a lánnyal, döntés elé állítva, amiből kiderülhet számomra is, hogy mire képes és mire nem. Idősebb lévén félnivalóm nincs, miért is lenne?
▲My Demons▲ 404 ▲  40 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 20, 2015 8:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
some people just born to be different

Besötétedett. Kétség kívül a kedvenc napszakommá vált az éjszaka az elmúlt hónapokban, pedig régebben igen csak nehezemre esett éjszakai bagolynak lennem. Talán a már ereimben keringő vérszívó DNS tehet róla, amit próbáltam elnyomni, de nem volt nyugodtabb, kellemesebb érzés attól az életemben, amikor tudtam, hogy az emberek jelentős százaléka az igazak álmát alussza, tehát semmi sem zavarhat meg abban, hogy a fényekben gyönyörködjek, élvezzem a nappalinál sokkalta frissebb levegőt, amint megtölti a tüdőmet és szinte megújítja annak szerkezetét, arról nem is beszélve, hogy minden hang nélküli, csendes volt, a legjobb időpont a gondolatok szabadon áramlására, amit egy kiadós sétával lehetett megkoronázni. Ha valaki látni akart, akkor gyakrabban talált meg naplemente után az utcákon, mint a tündöklő napsütésben, ez a bőröm színén is meglátszott, ami olyan fehér volt, hogy szinte világított az utcai lámpák fényében. A fiatalok... vagyis a korosztályom sem bulizott, a hajnali órákra minden bizonnyal ők is elfáradhattak, hajnali háromkor senki sem lézengett. Csak én. Én és a tervek, a szavak a fejemben, az agytekervényeim csavargása, a susogás, amit a kezem okozott a hajamhoz érve, legalábbis egészen addig ezer százalékra mondtam volna az egyedüllétemet, míg meg nem hallottam néhány kimondott mondatot a távolban. Nem kellett volna, hogy érdekeljen, hiszen az utca akármennyire is szerettem volna nem az enyém volt, ám éppen a zaj forrása felé tartva nem tudtam visszafogni magam annak tekintetében, hogy oldalra fordítsam a fejem és megbizonyosodjak arról, nem csak én küzdök álmatlansággal, hanem van egy másik ezek szerint nem teljesen épelméjű személy, aki nem az álmai rabja, éppen ellenkezőleg, kiélvezi az ilyenkori ébrenlét előnyeit.
Nem számítottam a szemeim elé kerülő látványra. Egy nő véres szájjal, egy férfi felharapott torokkal és beesett szemekkel,  a halál szélén táncolva. Eleinte fel sem fogtam, hogy a fekete hajú vámpír felém intézte a szavait, szemeim kikerekedtek, a szám elnyílt, nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy... így találkozzak akárkivel is, akire félig-meddig eredetileg hasonlítanom kellene. Bennem akadt a légvétel, de nem engedhettem meg magamnak, hogy lefagyjak, nyeltem egy nagyot és a nőre emeltem a nem túl nagy magabiztosságot sugározható tekintetemet.
- Inkább engedd el. - Szólaltam meg a fejemmel a srác felé biccentve, aki a kezével próbált megtámaszkodni, hogy ne csússzon le a fal mentén. Szerencsétlen... elnézve nem vérbanki szándékkal közeledhetett afelé, aki a veszte is lehetne, sőt... lehet, hogy az is lesz.
- Már alig él. - Nem mozdultam és tudtam, hogy nem fogja meghatni a vadászt az, amit hablatyolok, mégsem mehettem el szó nélkül a dolog mellett. Az emberek nem arra vannak, hogy a szörnyetegek kényük-kedvük szerint megcsapolhassák és bábuknak használják őket. Nem kellett volna beleszólnom, a lányról szinte sütött, hogy veszélyes és én nem vagyok jó a veszélyes lények kezelésében.

Mia & Ebony

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 18, 2015 7:16 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
to  Ebony
Better pray for hell, not hallelujah
[You must be registered and logged in to see this image.]



Jared úgy tűnt el, mint a kámfor, mégis az, ahogy a hangfal felmondta a szolgálatot, vicces volt számomra. Nem értettem, hogy a zenével mi baja, minden esetre örültem, hogy életemben először láthattam igazán pufogni. Édes volt, akár egy kerekded képű kisbaba, aki nem kap enni, mikor éhes. Már csak az hiányzott, hogy toporzékoljon mérgében. Legközelebbre is ki kell valamit találnom, amivel kiboríthatom ennyire. Felkaptam hát a kabátom és úgy tettem, ahogy az uraság mondta: elmentem szórakozni.
Az utcán sétálva az esti fényekben, ahogy megfordultak utánam, arcomra sejtelmes mosoly szökött. Szerettem volna bébiszitter és felelősség nélkül élni kicsit és lám, adódott alkalmam erre. A világon senki véleménye nem érdekelt.
-Elvinném egy körre azt a dögös barnát.-hallom a távolból, mire a hotel felé veszem az irányt és mielőtt eltűnnék a sötétben, ujjammal a fiú felé intek. Könnyebben ment, mint hittem. Amikor mellém ér, elkapom karjánál, és a falnak nyomom. Közelebb hajolok és a nyakába szagolok. A vér negédes illatát érzem, nem pedig az alkohol bűzét, amitől elmosolyodom ismét.
-Végre valaki, aki nem bűzlik a szesztől.-suttogom fülébe, majd szemébe nézek és lassan, artikuláltan ejtem ki a szavakat, hogy jól eszébe vésse. -Nem akarjuk, sem te, sem én, hogy valaki felfigyeljen ránk, így jobban járnál, ha csendben maradnál.-nem kell több, hagyom, hogy fogaim előbukjanak helyükről és a fiú nyakába mélyedve megízlelhessem vérének zamatos ízét.
Ahogy nyelem a kortyokat, egyet, majd még egyet, úgy hallom, hogy hamarosan társaságunk lesz. Elszakadok a sebtől, a fiú kezét a nyakára tapasztom, mérsékelve a vérének felesleges kárba vételét, és mutatóujjammal letörlöm a szám szélére tapadt vért, amit aztán lenyalok, egy kirívó mozdulattal.
-Csatlakozol?-érdeklődöm a lányra pillantva, majd a fejemmel a fiú felé biccentek. Ahhoz már elég idős vagyok, hogy tudjam ki közeledik, és auráját látván tudom, hogy nem a csatakozni vágyás vezérelte ide.
▲Straight Through the Heart▲ 297 ▲ nagyon gyenge 27[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me



Christian Coulson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 05, 2015 11:20 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Nath + Christian

Are you angry at me, daddy?

[You must be registered and logged in to see this image.]


Szavainak hallatára mosolyra ívelt szám, de felvértezve a legrosszabbra is, a várható csapásra, szemem résnyire szűkült, izmaim megfeszültek. Annyi évet tudok magam után, annyi áldozatot, mégis két kezemen meg tudom számolni, hányszor jött utánam egy felbőszült hozzátartozó, mérget nyelt sértett. Ő eljött, megtisztelt. Ritkaságszámba megy, de figyelemfelkeltő, annyi bizonyos. Szinte láttam, ahogy felfújja magát, majd szárnyait égtájak irányába tárja, fehér hollóként ölel magába. Elkalandoztam. Szóval apuka jött megleckéztetni a gonosz vámpírt, aki a frászt hozta a tündérkéje, akinek ezt követően panaszra állt a szája? Ki kellett volna tépnem a nyelvét! Ki bizony, hogy megtanulja, a fecsegésnek minden esetben ára van, amit valamelyik fél el fog szenvedni. Minden esetben. Ilyen meggondolatlansággal a közértbe nem engedném le, ha a lányom lenne... Még elvágná az ujját a csokoládépapírral.
Felvetődhet a kérdés, hogy akkor vajon miért nem öltem meg, ha a pincérrel olyan könnyen végeztem? Egyszer - bár nem vagyok büszke rá - kiontottam egy egész várost, csupán azért, mert mindegyik kákán megtaláltam azt a bizonyos csomót. Egyedül az élet nem buli, tovább kellett állnom, és mértékre szoktatnom magam. Azt mondják, hogy ha elborul az agyad, nem gondolkodsz, csak cselekszel. Balgaság. Más sem ingázik bennem, mint a megölés szándéka. Hagyjam életben vagy ne? Megéri megölni vagy nem? Néha mellényúlok, mint ahogy a mellékelt ábra, a fújtató figura is igazolja. Akkor most a következő a kérdés: apucinak mennyire fontos élnie?
Nem vacillált az első csapásnál. Penge szántott végig mellkasomon, majd akadt meg tenyeremben. Döntöttem. Vesznie kell. Elrugaszkodtam, nekifeszültem, haraptam és téptem. Nem volt már könyörület, nem volt már nebáncsvirágféle ártatlanság a humanitásában. Egy elpöckölendő piszok, elnyomandó rovar volt a szememben. Ezért kapálóztam, hadakoztam, dulakodtam, a csapások egymást követték, s percek után már nem tudtam, ki élvezi a fölényt és ki a hátrányt. A következő pillanatban lihegve omlottam térdre. Testem több sebből vérzett, és ... meg tudnék esküdni arra, hogy tömény verbénával kenegetett meg az imént - felhördültem. Míg olyan biztos voltam abban, hogy színjózan vagyok, ez a kis fogvicsorgatás az ellenkezőjéről árulkodik. Az egyensúlyérzékem tropa, a látásom tompa, a mozdulataim pontatlanok. Fáradok.
- Meg kellett volna ölnöm, barátom. De olyan szép formás... gondoltam, legközelebb még hasznát veszem. Hálásnak kellene lenned... - hörgöm pimaszul, és lesöpröm számról a piszkos vért.


credit by lena
 [/i]



Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Humor :
Jelenleg túl kevés



Nathaniel Kwanten ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 18, 2015 7:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Christian
A little retaliation
[You must be registered and logged in to see this image.]

Még mindig nehezemre esik megemészteni a történteket. Nem is az, hogy megemészteni, sokkal inkább elhinni, hogy a lányom ilyen szituációba került és épphogy ő is csak megúszta. Legtöbb szülő talán visszahúzódna és vigasztalná a lányát, de tudhatjuk már, hogy én nem tartozom a normálisak közé. Meg akarom előzni az esetlegesen elkövetkezendő hasonló eseteket, ez pedig csak úgy lehet, ha időben intézkedek, mielőtt kihűlne a nyom. Most pedig úgy tűnik ráleltem az emberemre. Míg várakoztam addig viszont eltudtam gondolkozni egy-két dolgon. Főként azon, hogy Shannát hogy fogom kiengesztelni majd. Mert az biztos, hogy pipa lesz rám ha újra meglát. Azt viszont remélem, hogy ez az egész nem azt jelenti, hogy a családunk darabokra hullik, esetlegesen elválik tőlem. Nem, azt nem tenné meg. Valamint Ezio sem hagyná. Se Bells. Shannának pedig hosszú idő óta én vagyok az egyetlen szerelme, akivel rengeteg dolgot átélt. Nem tenné meg.
Kicsit felhúzom a szemöldökömet arra, hogy ilyen sebesen kapja fel a fejét rám. Már csak a kinézetéből is arra tudok következtetni, hogy nem valami épelméjű alak. Bár, azt követően amit Bells elmondott nem is olyan régen a nap folyamán, nem is lepődök meg ezen. Talán óvatosan kéne bánnom vele? Talán. Az rendben van, hogy vadász voltam hosszú ideig, a vámpír létemet is egész jól kiismertem, de még is… most vigyáznom kell arra is, hogy ne öljem meg.
- Emlékszel a lányra akit a minap zaklattál? Mondhatjuk úgy is, hogy megjött apuci. - Azzal pedig közelebb indultam felé és a machetét kiemelve a helyéről próbáltam meg végigszántani a mellkasát válltól-csípőig keresztesen. Ha betalál akkor pedig a lábába próbálom meg állítani a pengét. Amennyiben az első vágás nem sikerül, úgy az egyik kezét veszem célba, hogy megszabadíthassam tőle.

१ Megjegyzés १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me



Christian Coulson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 09, 2015 6:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Nath + Christian

Are you angry at me, daddy?

[You must be registered and logged in to see this image.]

A hotel körül ólálkodtam, ahogy Anával való találkozásunkat követő összes éjjelen. Ma egy kicsit megbontottam a rutint, a kialakított napirendem, bár sosem ragaszkodtam igazán a dogmatikus életmódhoz, most mégis hiány vájt gyomromba. A borpárlat már órákkal ezelőtt elhagyott, átvette ruháimat egyfajta keserédes máz, annak aromája, melyet meg-meglibbentett egy arra lábatlankodó, bosszús szellő.
Hogy miért róttam újra ugyanazokat a köröket? És miért vettem ma is ezt az irányt? Ana alakja bekebelezte józan ítélőképességemet, s bármennyire hadakoztam az érzéssel, úgy kerített hatalmába, mint vadászkopó a megsebzett vadat. Látni akartam, de nem keresni. Egy együgyű fámába vetettem hitemet. Többször összefutottam életem során azzal az eszmefuttatással, hogy a vámpír nem különb az erdő szülöttjeinél. A vadászatot göcsörtös elhatározással csupán az általa kitűzött felségterületén végzi, és nem hagyja, hogy azt más érje. Vándorló életmódom nem adott eddig lehetőséget arra, hogy rácáfoljak vagy meggyőződjek ennek igazságtartalmáról, mára mégis ésszerűnek tűnt, és egyetlen kapaszkodónak, ezért botladoztam arra, amerre. Nem másért. Hittem, hogy összefuthatok vele, hittem, hogy különösebb erőfeszítés belefektetése nélkül láthatom újra, és akkor elmondhatom, hogy ez bizony véletlen találka, maga az indirekt szerencse.
De a ma este zsúfoltságát követően talán hiba volt felkerekedni. Dúlt bennem a bizonyításvágy, zubogott ereimben a düh, a kimondatlan harag. Fújtattam, órák múltán is, rágcsáltam a számat és haraptam a nyakakat, amerre értem, de igazán.. igazán egyik sem oltotta szomjamat, egyik sem tudta biztosítani, amit akartam. Annak ellenére, hogy magam sem tudtam, mi is az. Talán Sofia tudja... Igen, talán ő igen.
Elértem a sikátorig. Tüdőmben megrekedt a levegő. Elsősorban az izgatottság miatt. Vajon itt van, vajon csak megbújik egy ajtószárny mögött, hogy majd gúnyteljes hahotával büntetve lépjen elő? Talán az éj lepi el vagy a lebukó köd? Majd elhalt a rebegés, lekókadt a mosoly. Nincs itt. Te idióta barom. Hát nem látod, hogy nincs itt? Felpaprikázottan ütöttem a téglafalba. Az este kiölt belőlem minden gátlást.
Egy férfi hangja szólt fel, s fejem úgy kaptam fel, mint szagot fogó eb az idegen betolakodóra. A nevemre kérdezett rá. A perc töredéke alatt szökött belém a kíváncsiság, és nem állt szándékomban nem kifejteni azt. Hunyorogva mértem végig a pofaszőrös jövevényt, annak minden mimikájával, torzonborz frizurájával. Nem, nem ismerem.
- Attól függ, ki kérdezi - vetettem oda ércesen, s bátorkodtam néhány méterrel behozni a köztünk lévő távot.

credit by lena
 [/i]




Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Humor :
Jelenleg túl kevés



Nathaniel Kwanten ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 17, 2015 8:39 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Christian
A little retaliation
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ha valami, hát az biztos, hogy a mai napot egyben bánni és egyben örvendeztetni is fogom. Olyanokat tettem ma, hogy Shana valószínűleg ki fog nyírni amint magához tér. Úgy gondolom, a vadászösztöneim újra előtérbe kerültek és ilyet már régóta nem éreztem. Na meg az is szerepet játszik benne, hogy az én lányomat nem bánthatja senki. Mikor Shan-t bántottak bő másfél évtizede akkor nem esküdtem vérbosszút. Shan miatt. Most viszont elegem van. A családomat fenyegető személyektől pedig meg kell szabadulnom. Vagy így vagy úgy.
Miután először távoztam a házunkból a Grill felé vettem az irányt. Ott próbáltam megtudakolni, hogy kit láttak a lányommal az azt megelőző este. Néhányan szartak rám lényegében, a többi viszont próbált egyfajta személyleírást adni róla míg egy nevet is hallottam. Az ott dolgozóktól próbáltam megtudni, hogy tudják-e hol lakik ez a Christian, vagy hol találhatom meg. Mondtak néhány dolgot, de semmi konkrétumot. Viszont úgy gondoltam, ha igaz amit Bells mondott, hogy ő egy vámpír, akkor nem lesz elég egy machete. Így hát hazamentem napnyugta környékén, ahol a feleségem kb megfenyegetett, hogy megöl ha utána megyek. Látszólag belementem, hogy feladom az egészet, de akkor pedig benyugtatóztam amit bánok is meg nem is. Legalább nem aggódik értem, viszont hú de nagy visszhangja lesz ennek később… Miután kényelmes helyre fektettem őt, elindultam a Coltomért és aztán vissza az éjszakába. Nem öltem még vámpírt úgy, hogy én is az vagyok de rendkívül könnyebb lesz így a dolgom mintha ember lennék. Meglátjuk. Most viszont nem megölni akarom. Nem először. Viszont ahogy alakulnak a dolgok… Akárhogy is, nem EZ a fő célom csak hogy kérdőre vonjam. Viszont Bells mondókájából az derült ki, hogy elég egy pszichopata alak aki nem igazán hallgat észérvekre. Így hát meg valahogy szóra kell hát bírnom. Ezért jövök tehát felfegyverkezve.
Sétálva az esti sötétségben egy sikátorba sétálok a közeli hotel mellett. Ott járkálok fel-alá, míg végül meg nem látom őt. Nem töltöttem el ott sok időt, mert mozogtam volna tovább máshova. Valahogy megtaláltam volna, viszont szeretném minél hamarabb letudni. De most szinte „házhoz” jött. A fegyvereim gondosan elvoltak rejtve.
- Te vagy Christian Coulson? - Vágom oda a kérdést egyből, mikor pedig kitisztul a kép megérzem, hogy vámpír. Tehát ő az…

१ Megjegyzés १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me



Christian Coulson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 18, 2015 8:25 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Ana+ Christian

You did this, not me.

[You must be registered and logged in to see this image.]

A két test összeolvadt az ölelésben, egyikünk valója sem adott ki egy egészet, mert immáron ketten voltunk egyek, egymás nélkül annyi sem. Libabőrös teste úgy feküdt enyémbe, mintha oda tartozott volna, mintha gerincem görbülete az övét támasztaná. Vállam fedte az övét, mozdulataimban a kábaság adta dekoncentráltság játszott. Játékosan fúrtam arcom hajába, tekintetem a szemembe lógó hajszálait találta meg, melyeket meg-meglegyintette az este támadt szellő, aztán visszazúgtak arcomra, a lehető leglehetetlenebb helyekre - orrnyergemre, pilláimra, szájzugomba. Csiklandozott. - Neeem - mondtam ellen rögvest - Eszedbe se jusson! - csókoltam meg arcát, tenyeremet törzsére szorítottam. - Vagy mégsem? - sandítok le rá hunyorogva, karöltve egy kacsintással. - Mennem kellene - teszem hozzá, elkeseredett színnel hangomban, a távolba révedve, csukott ajkakkal, de a helyes belátásra térve. Hirtelen váltásom összezavarhatja, de ha okult az előzőkből, meg sem lepődik. - De nem akarlak elengedni - nyögöm konokul, és magamhoz hívom még egy szenvedélyes, hosszas csókra, majd mire kiszakadnánk abból, eltűnök a vak sötétben. Hangom visszhangzik a távolból. - Még találkozunk, szépségem.


credit by lena
Ez most egy záró, Kincsem. Wink Legközelebb... Cool




Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
❇ nobody
† Kedvenc dal :
high hopes
† Tartózkodási hely :
❇ mostly nola
† Hobbi & foglalkozás :
❇ sorry, what?
† Humor :
❇ black as my soul



Anastasia Steele ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 17, 2015 11:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Ana & Christian

Sorry, I'm not sorry

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem emlékszem, hogy valaha is ilyen jó érzéssel töltött volna el az, hogy egy férfival lehetek. Christian különleges volt, de nem is tudom igazán, hogy mitől. Egyszerűen tetszett az, hogy ellent mond a szabályaimnak. Az, hogy Ő mond ellent. Máshoz már nem így viszonyulnék. Megmentette az életem, miután ő maga sodorta bajba és az utána következő hosszú percek mindegyikét kiélveztem. A testem boldogabb volt, mint valaha és úgy éreztem, hogy ettől én magam is boldogabb vagyok. Mindig is a testi gyönyöröket tartottam előnyben mert, ha a teste boldog az embernek ő maga is sokkal jobban érzi magát és ez tökéletesen elég egy örökkévalóságnyi boldogsághoz. Míg az olyan buta dolgok, hogy a szerelem egy szellemi érzés, ami könnyen átalakulhat intenzív fájdalommá.
Kényelmesen a karjaiba simultam, mintha mindig is oda tartoztam volna pedig egyáltalán nem szokásom az ilyen összebújós hülyeség. De most vele valahogy nagyon is jól esett. – Hm. Miért megtennéd? – Kérdeztem tőle vigyorral a képemen, majd a nyakába csókoltam.


[You must be registered and logged in to see this link.]




bocsáss meg, de nem vettem észre. Sírok
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me



Christian Coulson ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jan. 08, 2015 10:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Ana+ Christian

You did this, not me.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Szapora légvételem, akaratos szívjátékom csak nem akart csillapodni, hasonszőrű hévvel csókoltam vissza, mint amiben az iménti táncunkban illettem. Kellett néhány perc, hogy látásom tiszta képet adjon vissza, s libabőrös, forrongó testem szunnyadjon. Kezeimmel magamhoz csalogattam néhány késlekedő csókért, miközben szétválasztva testünket, eresztettem a talajra. - Tudom.. tudom - engedtem meg magamnak még egy adag pimaszságot, s a szavak nyomán kiosztottam egy-egy finom ajakérintést. Ujjaimat végigpergettem arccsontján, aztán kezemet észrevehetetlenül ülepemre toltam, és kisebb babrálást követően gatyába ráztam magam - amennyire a körülmények engedték. Az utcai meztelenkedés taszít. Anastasiara kaptam tekintetem, és adtam neki egy őszinte, diadalmas vigyort. - Na, gyere ide... - kacagtam fel - igazándiból magamban mulatva, és szorosan magamhoz öleltem törékeny kis testét, amit még fűtött a nemrégiben ért kényeztetés, arcom arcát súrolta, fogaim fülét karcolták, majd finoman beleharaptak. - Most az a rész jön, hogy ágyba hozom a reggelit?
credit by lena
Cool



Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 7:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Vissza az elejére Go down
 

Hotel melletti sikátor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai
» Staunton - Mystic Falls melletti kisváros

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-