A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Savannah Retro Club


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Tartózkodási hely :
☽ seattle
† Hobbi & foglalkozás :
☽ stylist



Bernadette Ava Noiret ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 24, 2016 5:10 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

believe me, it's a great deal
theo & bernadette

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Az emberek nem azért tévednek be egy bárba, hogy egyedül legyenek - jegyeztem meg élcelődve. Magam részéről mindig is azt vallottam, hogy... a gonoszkodás valamilyen szinten hozzánk tartozik. Én szeretek gonoszkodni, de csak minimális, tréfás szinten. Na jó, az ellenségeimmel egészen más a helyzet. Ahogyan az is egészen más kérdés, hogy ki az aktuális préda. Talán ezzel a fiúval kivételt kellene tennem, hiszen tényleg ő az egyetlen, akire esetlegesen számíthatok, már ha ma még képes lesz rendesen hozzám szólni. Ezt mondjuk egyre inkább kétlem. Az, aki vámpírrá tett, erősebb mint én, És a legjobb, ha taktikát váltok, és még közvetve sem próbálok ostoba gonosz megjegyzéseket tenni, hiszen... ma este egészen másért jöttem ide. Nem szeretném elfelejteni azt a gonosz férfit, akinek köszönhetem azt, amivé lettem. Arról már nem is beszélve, hogy ha csak úgy szó nélkül jelentem meg, hát... illenék normálisan viselkedni. Ahogyan anyám is tanította. De ki emlékszik már azokra a tanításokra?
Nagy levegőt vettem, és az asztalra könyököltem, úgy figyeltem az arcát. Valami teher nyomta a szívét. Mert nyilván neki is van, nem tűnt egy kis senkiházinak, még ha nem is tudta, hogyan kell egy nővel beszélni. Vagy csak annyira utálja a fajtámat, hogy nem válogat. - A munkám miatt muszáj, hogy jó megfigyelő legyek - vontam egyet a vállamon, és annak ellenére, hogy látványosan utálta a jelenlétemet, elmosolyodtam. - Szóval ha lakberendezőre lesz szükséged, van nálam egy pár névjegykártya - böktem a táskám felé a fejemmel. egyrészt nevetséges volt a feltevés, másrészt nem olyannak tűnt, aki segítséget kérne egy stylisttól. A kisvárosokban ez nem divat. De nem is dolgozni jöttem ide, úgyhogy fogja fel viccnek.
- Nem is sejtettem, hogy a természetfeletti világban ekkora a széthúzás. Miért utálja az egyik a másikat? Te miért utálsz engem? - kérdeztem felvont szemöldökkel, miután befejezte a filozofálgatást. Pár pillanatra eltűnt a hangjából az utálat, de elég gyorsan leesett neki, hogy túl sokat mondott, vagy inkább elfelejtette, hogy éppen nagyban utálnia kell. Ez a tekintet... nem tudom, láttam-e már ennyi bánatot, ennyi kitartást, ennyi akaratot egyetlen pillantásban. Még most, hogy alkohol mámorában is úszik... vagy az nem alkohol ott a poharában? Nem tudok a folyadék illatára koncentrálni, túl sok itt a friss vér, és ha a srác tovább folytatja a bosszantásomat, valószínűleg ismét véres ruhákat kell mosnom éjszaka.
Vissza az elejére Go down


Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
† Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
† Kedvenc dal :
Free to change your Mind from Regency Buck
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
† Humor :
Szarkasztikus



Theodore Ray ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 16, 2016 9:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
A külső semmit se számít, hogy ha a magunkfajtákról van szó. A külső mindössze elülteti a halandók gyanakvását, elfedi a vérszomjas fenevadakat, akik igazából vagyunk mg, hogy ha akaratunkon kívül is, szándékunk ellenére vagyunk ebben az állapotban. Persze sokan akartuk ellenére lettek azok amik, mások kifejezetten szomjazták ezt a létet, de vannak olyanok is, mint én, akik a saját ostobaságuknak köszönhetik, hogy végül idáig jutottak, és azok most, amik. Valaki vámpír, valaki vérfarkas, én pedig hibrid. A mi fajtánkban két kisebb rosszból sikeresen létrejött egy még nagyobb rossz. Persze még mindig nem adtam fel, még mindig keresem a megoldást, hogy miként is uralkodhatok saját magamon vagy ha lehetőség akad rá, akkor a megoldást arra, hogy esetleg visszacsináljam azt, ami történt. Persze ez hiú ábránd hisz a hibridek mérgére, ami az ereimben csörgedezik éppen úgy nincs megoldás, mint a vérfarkasokéra, akik ezzel az átokkal születnek. És ha még vissza is tudnék változni, akkor sem lenne olyan erő, amely visszaadhatná azoknak az életét, akiktől elvettem azt. Minden nap kínoz emiatt a bűntudat, főleg mert mindig ugyanoda jutok vissza, akárhányszor is rágom magamat végig a dolgon: az én hibám, én egyeztem bele ebbe, amikor Bori felajánlotta, mindene gyes kioltott élet az én "lelkemen" szárad, hogy ha egyáltalán van még olyanom. Sokszor már ebben sem vagyok biztos.
- Ki mondta, hogy szórakozni jöttem ide? - vonom fel barátságtalanul a szemöldökömet. - Az is lehet, hogy csak egyedül szeretnék lenni, nem gondolod? - teszem fel neki a válasz/kérdést, jó erősen megnyomva az egyedül szócskát. Ma azért vagyok itt, hogy valami megoldást találjak Kendra helyzetére nem pedig azért, hogy egy vámpírral vitatkozzak, aki nem talált magának más embert, akinek a "vérét szívhatná". Lehet nem a legudvariasabb mentalitás az irányába, hisz végül is mégiscsak nőnek számít még Ő is, de ma sajnos nem tudok annyira türelmes lenni, mint az tőlem általában megszokott lenne. Épp eleget fáj a fejem Kendra nélkül is nincs szükségem még arra is, hogy Ő rám szálljon, és itt idegeljen, mert nincs jobb dolga éppen. Sajnos pont én keveredtem az útjába ma.
- Dicséretre méltó, hogy legalább a megfigyelőképességedre nem lehet panasz. - felelek a szavaira színtelen hangon, és kedvetlenül elmosolyodom. Tipikusan az én szerencsém, hogy egyszer ülök le egy bárba, hogy egy kicsit egyedül legyek, és esetleg találjak valami megoldást arra, ami történt erre pont belefutok egy unatkozó vámpírba. Tökély... - Gondolom. - szólok a lányhoz cinikusan. Elég furcsa, hogy ilyen gyorsan átváltott egyik végletből a másikra, kissé gyanús a számomra nem csoda, hogy nem olvadok el egyből a sajnálom nem volt szándékos szövegen. Nem az a fajta ember vagyok. Sok ember járt már rosszul, aki beleesett ebbe a csapdába. - Amennyire tudom, a többségből ezt az oldalt hozz ki. - felelek színtelen hangon neki. - De ez minden fajra vonatkozik. Ez nem a természetes állapot, kicsit olyan mintha még valaki lakna az emberben. - folytatom kissé elgondolkodva, ahogy a saját helyzetem idéződik fel bennem. Majd mérgesen csettintek egyet a számmal, amikor rájövök, hogy mennyire elkalandoztam, és hogy máris többet mondtam a vámpírnak, mint szerettem volna, de ezt már sajnos nem tudom visszaszívni. Most már mindegy. Ez van.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Tartózkodási hely :
☽ seattle
† Hobbi & foglalkozás :
☽ stylist



Bernadette Ava Noiret ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 31, 2016 6:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Theodore && Bernadette
believe me it's a great business

[You must be registered and logged in to see this image.]
Már hozzászoktam ahhoz, hogy sokan egyáltalán nem félnek tőlem. Ennek is megvoltak az okai, többek között az, hogy egyáltalán nem keltettem egy ijesztő szörnyeteg hatását. Talán ha jelmezbe bújtam volna, sikerült volna néhanapján valakiből parát kiváltanom, de ez áltlánosságban nem volt rám jellemző. A munkámmal voltam elfoglalva, egészen pár nappal ezelőttig... azóta kénytelen voltam szabadságot kivenni annak érdekében, hogy utánajárjak, mi is történt. Azt szokás mondani, hogy ne hánytorgassuk a múltat, ami megtörtént, az már úgyis marad, de én nem akartam ennyivel elintézni. Valaki a húgomat akarta bántani, és nekem nála fontosabb jelenleg nincs. Sosem volt vérszerinti kötelék közöttünk, mégsem tudtam volna elviselni a gondolatát annak, hogy bántódása esik, pontosan ezért igyekeztem annyira elérni, hogy megtaláljam a vétkest. Csak... még nem vagyok jártas ilyen körökben. Pár napja ismerkedem ezzel az egész természetfeletti világgal, és még egyáltalán nem találkoztam benne olyan dologgal, ami tetszett volna. Persze tudtam, hogy Michelle boszorkány, de nagyjából ennyi volt az információk halmaza jó pár éven keresztül erről a világról. Nem is vágytam többre, nem voltam telhetetlen, és legalább elfogulatlanul szemléltem a világot. Már amennyire. Most pedig csak azt érzem, hogy mar az éhség, és szívem szerint bárkire lecsapnék, mert jó az illatuk... régebben ezt abban mértem, hogy drága parfümöt használtak. De most... nem ezt érzem. A vérük az, ami csábít. Áthatol a ruhájukon, a bőrükön... és elgondolkodtat, hogy én is ilyen "szagos" voltam emberként?
A fiú reakcióin el kellett gondolkodnom. Az tény, hogy nem szerettem csendben ülni, elvégre most sem ezért jöttem ide. - Szórakozni nehezen lehet egyedül egy ilyen helyen - vontam a vállamon, majd felsóhajtottam. Bár az én szerencsémre vall az is, hogy rögtön egy ilyen pasasba futok bele, aki nem sima ember, hanem valami egészen más. Érzem rajta a saját fajtám illatát, de van ott más is. Hallottam ezekről a lényekről, bár... nincs a nyelvemen a nevük.
Meglehetősen elszégyeltem magam, majd lehajtottam a fejem. Az sem segített, hogy letették elém az italomat, belekortyolni sem volt kedvem. Remek közjátékot nyomtam le itt, remek benyomást tettem rá, és a nevét sem tudom, hogy kéne szólítanom? - Te nem akarsz velem barátkozni, jól sejtem? - kérdeztem a teáról tett megjegyzése után. Éreztem a hangjában azt, amit mások esetében is utáltam hallani, bár gyakorta találkoztam vele a munkámban. A sok divatérzékeny b*zi nem tartott attól, hogy megüssék ezt a hangnemet, de aztán rájöttek, hogy engem felesleges lebecsülni. - Nézd, én tényleg sajnálom! - tettem aztán hozzá ismét, ekkor már tényleg elásva azt, aki csak úgy leült az asztalhoz. - Azt hiszem, ez az egész... vámpírosdi egy nagyon rossz oldalamat hozta elő - mondtam kissé lemondóan, nem tartva attól, hogy hülyeségeket beszélek, elvégre tudtam, hogy ő sem sima ember. Az meg gondolom nem lehetséges, hogy félig ez, félig az, és közben nem tud róla. Buta gondolat.   


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
† Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
† Kedvenc dal :
Free to change your Mind from Regency Buck
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
† Humor :
Szarkasztikus



Theodore Ray ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 04, 2016 12:11 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Felvonom egy pillanatra a szemöldökömet az "Áucs" szócskát meghallva. Meg se fordult a fejemben, hogy tényleg zavarná a megnevezés az Ő fajtájuk egyszerűen nem olyan. Az Ő fajtájuk...Na és az enyém jobb-e egyáltalán egy fikarcnyival is? A válasz az, hogy nem, de én legalább igyekszem küzdeni előre inkább kevesebb, mint több sikerrel...Még mindig mohón keresem a megoldást erre a problémára, és a rémálmok nyitjára is. igen még most sem szűntek meg, még mindig kísértenek éjjelente, amikor elalszom. Ráadásul most még ez a vérszopó is úgy tervezi, hogy ide telepszik a nyakamra, mint egy púp a hátamra. nem vagyok elragadtatva az ötlettől, de sajnos jelenleg semmit se tehetek ellene. Akármennyire is utálom a fajtáját, itt az emberek előtt nem rendezhetek jelenetet, és nem is tervezem. Meg aztán ki tudja, hogy kiféle-miféle, hogy ki fia-borja. lehet, hogy valaki olyan akivel nem érdemes ujjat húzni, de az is lehet, hogy csak valami fiatal taknyos kölyökvámpír, akinek nincs jobb szórakozása, mint más halhatatlanokat kóstolgatni. Mindenesetre igyekszem minél előbb lekoptatni, mert annál előbb tudok a saját dolgomra koncentrálni, amint Ő kilép a képből, és békében hagy.
- Nem. Nem sajnálod. - felelem neki, miközben kortyolok egyet az italomból, úgy, hogy rá se nézek a lányra. - Mondtam. - szólalok meg, amikor elneveti magát, és Ő se tagadja, hogy semmiféle rossz érzés nem kerülgeti, amiatt, hogy hívatlanul zavar. Úgy tűnik, hogy a modorom nem fogja elzargatni legalábbis abból ítélve, hogy csak így lehuppan, és már integet is a pincérnek, hogy rendelne, arra utal, hogy nem mostanában kíván távozni az asztalomtól. Vagy nem érzi, hogy mi is vagyok valójában, vagy pedig szimplán nem érdekli. Elnézve Őt az egyik lehetőség épp annyira tűnik valószínűnek, mint a másik, nekem pedig jobb híján nincs más választásom, mint egy ideig elviselni őt, még ha nem is fűlik hozzá a fogam túlzottan. Lassan kortyolgatom csak a whiskey-cola-t hisz még ma este szükségem lesz a fejemre, hogy gondolkodjak, és valami értelmes tervvel álljak elő. csak előtte valahogy a vámpírt kellene lepöckölnöm, hogy nyugodtan tudjak gondolkozni, és ötletelni magamban végre valahára...
- Sajnos a hallottak alapján nem vagy képes csendben elszórakoztatni magadat, vagyis kénytelen leszek rád figyelni, amíg be nem fejezed a mondanivalódat. - tekintek rá szúrósan, az arcomra van írva, hogy milyen szinten nem igénylem a társaságát. Kendra óta, ha lehet még inkább drasztikus kép alakult ki bennem a vámpírokról, ráadásul Ő sem éppen a bemutatkozás, vagy az ismerkedés legjobb módját választotta, és csak tovább erősítette benne a már amúgy is kavargó ellenszenvet, arról nem is beszélve, hogy nem éppen a legrózsásabb hangulatomban talált rám, és nem épp a legjobb napon, a legjobb pillanatban. - Pedig sikerült. - válaszolok neki feszült hangon, felvont szemöldökkel, amikor elnézést kér tőlem. - Értem. Ha feszült a hangulatod, akkor mondjuk igyál meg egy teát, az biztos megnyugtat. - ajánlottam neki nem kevés szarkazmussal a hangomban. Azt már inkább nem tettem szóvá, hogy ha tényleg új itt, akkor nem biztos, hogy azzal kellene kezdenie, hogy nekiáll kóstolgatni az első az útjába kerülő természetfeletti lényt. Az ilyesmi úgy tudom, hogy a halál egy roppant fájdalmas, és kellemetlen formájához vezethet...
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Tartózkodási hely :
☽ seattle
† Hobbi & foglalkozás :
☽ stylist



Bernadette Ava Noiret ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Dec. 22, 2015 10:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Theodore && Bernadette
believe me it's a great business

[You must be registered and logged in to see this image.]
Elmosolyodtam szavait hallva, főként látva tekintetét. Agyaras... így sem hívtak még. - Áucs. - Nem vagyok rest tagadni azt, hogy engem egyszerűen nem érdekel az ilyesmi. Pontosabban, nem érdekel, ha áthúzom mások számítását, szórakozását vagy bármi ehhez hasonló. Egykoron túl sokat foglalkozam általam nem sokra tartott emberekkel, pontosan egy ehhez hasonló helyen. Most már másképpen élek; más ember lettem. Nem érdekel semmi és senki. Pontosabban, azok nem érdekelnek, akik nincsenek hasznomra. Egykoron nem volt más választásom. Ki kellett szolgálnom mindenkit, tűrni az ízlésesnek nem nevezhető beszólásokat, de mára már... szívem szerint ha visszamehetnék az időbe, mindegyiknek letépném a fejét, és megetetném valami vad jószággal, hogy érezzék a törődést. Azt a törődést, amelyet ők maguk gyakoroltak az én lelki világomra, az érzeleimre... magyarán, azt kapnák, amit én kaptam tőlük. Öt cent borravalót.
- Sajnálom, hogy megzavartalak - billent oldalra a fejem, és ajkaimat lebiggyesztettem, mintha tényleg bánnám, de nem sokkal később ki is bukott belőlem a nevetés. - A fenéket sajnálom! - tettem aztán hozzá legyintve, majd intettem a kiszolgálónak, hogy fáradjon oda hozzám, különben nem lesz része túl sok kellemes élményben a ma estét illetően. Igen, eléggé megváltoztam... kinek örömére, kinek bánatára. Az, aki szörnyeteggé változtatott, nyilván örömmel nézné a művét, de én csak vad dühöt éreztem irányába. Valójában tönkretette az életemet.
Azt nem tudom, mit várok ettől a kis társalgsástól. Azt tudtam, hogy segítséget remélve jöttem ide... legyen az ára bármi. Már egy hajszál választ el attól, hogy megtaláljam azt a vámpír rohadékot. De lehet, hogy... nem is várhatok semmit. - Sajnos, nem akarok még menni. Szóval... - vontam meg a vállamat. - vagy rám figyelsz miközben beszélek, vagy nem, de én el tudom szórakoztatni magam akkor is, ha te nem figyelsz rám - pislogtam ártatlanul. Valahogy mindenkivel szót lehet érteni. Én hajtottam a közös nevezőre.
Végül felsóhajtottam, és zavaros mosollyal megráztam a fejem. - Sajnálom. Nem akartam rossz benyomást kelteni, csak... új vagyok még a városban. És rettentően feszült a hangulatom - köszörültem meg a torkomat. Ez is én voltam. Előtört az ember, aki voltam, és akit még nem emésztett fel a vámpír.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
† Keresem :
Bojana Dawson Němec (megtalálva)
† Kedvenc dal :
Free to change your Mind from Regency Buck
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls/Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
Tanuló
† Humor :
Szarkasztikus



Theodore Ray ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Nov. 21, 2015 10:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Nem is tudom mi hajtott ma erre a helyre. Alapvetően egyáltalán nem kedvelem az ehhez hasonló "krimókat" nem szívesen járok ilyen és ehhez hasonló "vendéglátóipari egységnek" titulált épületegyüttesekbe. Nevezzetek sznobnak, de valamiért szeretem ennél egy kicsit feljebb adni, már ha értitek, mire célzok. Ráadásul inni sem szoktam annyira, de itt elég hülyén nézne ki valószínűleg, ha kérnék egy teát. Mindenesetre az ok, amiért itt vagyok mégis sokkal egyszerűbb, mint a legtöbben az én esetemben gondolnák: csak szeretnék egy kicsit egyedül maradni, de nem igazán az erdők magányára, vagy az utca által nyújtható magányra vágyom. Talán kicsit paradoxonnak hangzik, de itt valószínűleg sokkal jobban el tudok merülni a gondolataimban, mint mondjuk otthon ahol Bojana szekálna állandóan vagy Kendra-nál, ahol őt nem hagyná nyugodni, hogy mi is lehet a bajom. Az erdőbe nem szívesen megyek a múltkori Kendra-val történt teliholdas incidens óta mivel nem éppen kellemes érzés kerít hatalmába ott, és hasonlóképpen vagyok a külvárosi részekkel is, ahol az utóbbi időben történtek óta nem szívesen látogatok. Egyenlőre rendben vannak a dolgok, de én még most is nyugtalankodok, mert a helyzet, még ha éppen rendezettnek is tűnik is a kívülálló szemével, akármikor nagyon rosszra is fordulhat. Állandóan ez a baljós érzés kíséret, és ennek okán vég nélkül nyugtalankodok mostanában, ami sajnos már mindenkinek feltűnik körülöttem így ideje lenne rövidre zárni a dolgokat...
Kendra végül ugyan túlélte a találkozását a vámpírral, de csak halandóként tudott visszatérni az élők sorába. Aki ismeri ő,t valószínűleg nem lepődik meg túlságosan azon, hogy nem fogadta túl jó szívvel, és kedvvel a hírt, amit természetesen megértek, de a helyébe inkább vitustáncot jártam volna, hogy megszabadultam a halhatatlanok minden átkos bonyodalmától. De ez megint csak én vagyok...A probléma az, hogy most, hogy csak szimpla ember még annyira sem tudja magát megvédeni, mint régebben, amikor vérfarkas volt. És itt nem a többi embertől féltem, mert ember létére megmaradt annak a harcias jellemnek, aki volt, hanem sokkal inkább a régi még a farkasként eltöltött életéből hátramaradt ellenfelekre, haragosokra célzom, akik most könnyűszerrel bosszút tudnának rajta állni a régi sérelmeikért. Még azon se lennék meglepve, hogy ha az a vámpír egy valamikori haragosa lett volna, és ezért próbálta megölni. Jelenleg viszont csak egyetlen opciót látok magam előtt, ami viszont tudom, hogy Kendra-nak nagyon, de nagyon nem fog tetszeni...Mivel már nem vérfarkas nem válhat hibriddé, de ember sem maradhat, ha a jövőben szeretné kiélvezni a visszakapott életét, illetve én az Ő társaságát, így viszont csak egyetlen megoldás maradt: a vámpírrá válás. Vámpírt találni nem lenne nehéz - néha az-az érzésem, hogy itt Mystic Falls-ban minden második bokorban bujkál egy - sőt igazából már jelöltem is van Elena személyében. Itt kezdődnek a problémák a; Hogy bírom rá Kendra-t, hogy vámpírrá váljon? b; Elena egyáltalán elvállalja, hogy átváltoztatja? Fontos kérdés mivel másra nem nagyon merném bízni Kendra-t. Mindenesetre a b kérdéssel még bőven ráérek foglalkozni mivel először az a problémát kéne orvosolnom. Azt hiszem el fog tartani egy ideig...
Végül némi töprengés után a fentebb már ismertetett okok miatt lemondok a tea rendeléséről, és inkább kérek egy szimpla whiskey-colát. Egytől még nem lehet nagy gond, talán még a gondolkozásban is segít ha egy kicsit esetleg felpörgeti az agytekervényeimet. Némi forgolódás és nézelődés árán végül sikerül felfedeznem egy üres asztalt, és afelé veszem az irányt, majd sikeresen helyet is foglalok. Most már csak a mai este fő programja van hátra a gondolkodás...Legalábbis az lenne, ha nem zavarnának meg már a második perc után. Amikor felnézek a nőre, aki megszólít, egyből megérzem rajta, hogy egy vámpír. - Ha nagyon muszáj...- felelek kurtán. - Bár mindenféle faji előítéletet félretéve nem kedvelem túlságosan az agyarasokat. - teszem még hozzá halkan egy kelletlen arckifejezés kíséretében, de Ő egész biztosan meg fogja hallani. Ma este egyáltalán nem kívántam társaságot, főleg nem egy vámpírét, de jelenetet sem szeretnék rendezni, legkevésbé konfliktusba bonyolódni szóval jelen pillanatban jobb, ha inkább engedek egy kicsit...
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Tartózkodási hely :
☽ seattle
† Hobbi & foglalkozás :
☽ stylist



Bernadette Ava Noiret ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 17, 2015 8:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Theodore && Bernadette
believe me it's a great business

[You must be registered and logged in to see this image.]
Éjszaka van. Egész nap vezettem. Bár nem szeretik a magán akciókat azok, akiknek a segítségét kértem, de nem fogok a fenekemen ülni és valami isteni csodára várni. Az otthonomat adó várost pár perc alatt hagytam el. Azt a helyet ismertem, a várost, melyben az éjszaka épp oly' izgalmas, mint a nappal, mindig találok kedvemre való szórakozást, legyen szó egy kellemes kis bárról, egy őrületes partiról vagy csupán egy egyszerű étteremről, melyben végül nem is a felszolgált étel, hanem maga a felszolgáló lesz a végső vacsora. Bár ez utóbbi szokásom volt... és nem tapasztaltam még ki teljesen, hogy mivel is jár együtt a vámpírkodás. Néha visszarévedtem emberi életemre... kamaszként volt, hogy egy egyszerű bisztróban dolgoztam, hogy bosszantsak valakit. Tudniillik, nem volt szükségem pénzre, hiszen anyagilag volt, aki támogatott engem és Michelle-t.

"- Üdvözlöm a St. James Bistro-ban. Mivel szolgálhatok? - kérdeztem a magam józan, kislányos hangján. Naponta akár harmincszor, negyvenszer is, miközben a kis noteszemmel sétálgattam az asztalok között, és felvettem a jelenlévők rendelését. Általában csak kávé volt a kérés, valami süteménnyel, ebéd időben tésztafélék, húsok, és ehhez hasonló finomságok. Szerettem itt dolgozni, pontosan emiatt. Az, hogy életem nagy részét úgy töltöttem el mintha nem lenne apám, arra ösztönzött, hogy megtaláljam a helyet, ahol otthon lehetek. Kerestem az otthont. És ez az ételillat... mindig azt érzékeltette velem, hogy hazaértem. Itt vagyok itthon. Annak ellenére, hogy a munkaidő végén ugyanúgy haza kell mennem oda..."

A zene hangosabbá vált. Erre kaptam fel a fejem. Időközben beértem egy bájos helyre, amelyről valószínűleg egy ember számára nem a "bájos" jelző ugrik be elsőként. De én imádtam.
Körülnéztem, miközben hajamat megigazítottam. A vacsora valószínűleg ma is kellemes lesz, hiszen látok itt egy-két igencsak csinos nyakat. De szabad helyet a pultnál nem. Ahogy asztalt sem. Összeragadt párocskák... hogy oda ne rohanjak.
Megindultam előre, majd ahogy egy ravasz mosoly ült ki arcomra, szinte rögvest megálltam az egyik asztal mentén, és félrebillent fejjel néztem. Egy fiatal férfi foglalt helyet. Bár én inkább neveztem volna még kisfiúnak. - Szabad ez a hely? - kérdeztem tőle. Reméltem, hogy nem egy sima emberbe botlok, mert most nincs szükségem értetlenkedő pillantásokra. Mystic Falls-ig vezettek a nyomok. És nem érdekel, kit kell találnom ahhoz, hogy célt érjek, ha maga Jézus Krisztus lapul a padok között, hát még őt is leimádkozom a keresztről.  


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Keresem :
James i found him -
† Kedvenc dal :
F i g h t S o n g
† Tartózkodási hely :
℘ mystic falls now
† Hobbi & foglalkozás :
℘ looking out for my magic
† Humor :
℘ avada kedavra



Natasha Nado ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 27, 2015 2:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Natasha & James



Gyakorlatilag minden, ami az elmúlt éveimet boldoggá tette, az: Ő. Mellette éltem igazán. Hevesen, szenvedélyesen, örömben. Mikor hozzám ért lángolt a testem és a világ peremére is elmentem volna érte. Nem szokványos volt a kapcsolatunk, már csak a korkülönbség miatt se. Én sosem tekintettem rá úgy, mint aki idős hozzám. A tapasztalata, a viselkedése, minden vonzott hozzá. És ettől nem tántoríthatott el az, hogy hány éves, vagy az, hogy melyik fajhoz tartozik.
A kapcsolatunk magam sem tudom, hogy miért romlott meg. Úgy szerettem őt, mint ő előtte senkit. Az én bohó természetemhez meg hát alapból nem tartozott soha a hűség. Ő volt az egyetlen, aki mellett nem kívántam mást és nem gondoltam rá, hogy szükségem lenne másra. Azóta sem. Még mindig az egyetlenem, de vámpírként már esélytelennek látom, a viták emlékei, amiket egymáshoz vágtunk. És az, hogy megütöttem őt akkor este. Az ajtó túloldaláról üvöltöttem vele, bezárkóztam. Nem tudtam a szemébe nézni. Hozzá vágtam a korát, azt, hogy meg sem érdemel. Pedig én voltam az, aki nem érdemelte meg őt. Aki még most sem érdemli meg. Ha tehetném visszafordítanám az időt és sosem mondanám ki azokat a mondatokat. Sosem bántanám őt. És sose hagytam volna, hogy elforduljunk egymástól.
Éreztem, ahogy lelkem beleremeg a találkozásba. A szívem összeroppant. A torkom kiszáradt. Jól tartottam magam kívülről, de belül semmit nem hagyott bennem. Úgy mérte rám szavait, mint egy pillangó szárny, minek suhintása elsodorja útjából az apró porszemeket. Nem néztem rá, szándékosan kerültem a szemkontaktust, mert tudtam, hogy íriszeibe veszve, végem van. Végzetes hiba lett volna. És mikor kiejtette ajkain azt a pár szót, belém döfte elfojtott érzéseim tőrét, hogy annak hegyével szét árassza bennem őket és többé ne menekülhessek. - James.- a hangom reszket, a térdem remeg, mint a nyársfa levél. Úgy érzem megfulladok. Tudom, hogy amit mond, azt akár én is mondhatnám. Hisz nekem is szükségem van a jelenlétére az életembe. Ez nem egy fellángolás. Kettőnk között ez többről szól.
Végül felálltam, hogy kiszabadulhassak mellőle. Nagyon jól tudtam, hogy csak gyötörnénk egymást, hiába a pár nap, hét esetleg hónap öröm, a vége ugyanaz lenne, ám mikor lemásolta a mozdulatomat, megtorpantam. Végzetes hibaként pillantottam íriszeibe és nem láttam mást, csak csalódást bennük.
- Szeretlek.- tartottam a szemkontaktust, de éreztem, hogy könnycseppek gyűlnek szemeim sarkában, így leküzdöttem őket és a gombócot a torkomban - De te eltudnád fogadni azt, ami most vagyok?- fordulok szemben vele - Eltudnád felejteni, ami történt?- halkan kérdezem, szinte lemondó hangszínnel. Tudom, hogy mi lesz a válasza. Sem a vámpír énem, sem a múlt nem olyan dolog, amit el tudna fogadni velem együtt, ha meg mégis ...
- James.- ismétlem a nevét és halovány bőrbe bújt ujjaim övéi után kutatnak - Ha...- elcsuklik a hangom és nem tudom folytatni. Megszorítom az ő meleg bőrbe bújt ujjait és közre fogom azt. Ha igazán szeretjük egymást, akkor van értelme... ezt mondtam volna. Vajon megért szavak nélkül? Gépiesen előre lépek és arcomat mellkasába temetem, ha engedi.
 
©redit
 

Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Kedvenc dal :
Lifehouse - You and me
† Humor :
what?!



James G. Bendingfield ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 19, 2015 8:13 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
natasha & james
i will never forget you
[You must be registered and logged in to see this image.]
Miért is gondoltam azt, hogy itt minden olyan egyszerű lesz? Ez a nő nem véletlenül tűnt el hónapokkal ezelőptt az életemből, s nyilvánvalóan minden fájdalomtól meg akarta kímélni magát.. illetve engem is. Én sem bántani, sebet ejteni akartam rajta. Csupán tudatni vele, hogy még mindig, kitartóan, állandóan képes vagyok őt szeretni minden hibájával együtt, akkor is, ha a kora majdnem fele az enyémnek... én egy érett alma vagyok, míg ő éppen csak kezd pirosodni, s azt hiszem, a szívem nem bírná el azt a terhet, hogy megfosztom őt ettől az életnek nevezett nagy lehetőségtől. Már eszembe jutott az is, hogy tlaán más férfi került a képbe, aki fiatalabb, vonzóbb... hozzá valóbb. Nem tudtam elhessegetni ezt a gondolatot, talán ezért is kutattam mindenhol nyomokat. Nemcsak itt, de előtte is, mielőtt még megtaláltam volna.
Arcomra kiült valami szavai nyomán. Talán a remény elveszítése, hisz elutasított. Megtagadta azt, amiért jöttem. Megfosztott attól, hogy vele legyek ezen a bizonyos úton.. vagy ő az enyémen. Nem teljesen mindegy? Bárhová is megyünk, bármely úton, kettőnk útja lenne, nem pedig csak az enyém.. és nemcsak az övé. Kettőnkké. - Muszáj veled lennem. - nyeltem halkan, a szavaim annyira elfojtottak, annyira éhezőek voltak, mintha itt helyben képes lettem volna köddé válni a súly alatt, melyet rám róttak. Vallomás volt, egy igazi, szívből jövő vallomás, és látva azt, ahogyan készül elmenni.. nem bírtam ki, nem hagyhatom csak úgy elmenni.
- Ennyi? - kérdeztem felállva, és követtem őt pillantásommal. Hangom egyszerű volt, semmi furcsa negatív érzés nem csengett. - Tényleg itt akarsz hagyni azok után, hogy... idáig jöttem utánad? - Pillantásom megtelt elkeseredettséggel.

• angyalom :$ • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Kedvenc dal :
I don't care what you think
† Hobbi & foglalkozás :
⌘ vér-diller
† Humor :
⌘ eredeti



Ewan Matthews ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 25, 2015 3:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Nina & Ewan

[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Egy monogám életű, idéző-jeles fiatal embernek, meg vannak a maga előnyei és hátrányai. Ha egylétű életét él az ember, nem kell attól óvakodnia, hogy a átverik, érzelmi zsarolást vagy lopást vetnek be ellene. Egyedül lenni s a magam ura lenni érzésénél nincs is jobb. Egyesek szerint így, kevesebb az esélye a csalódásnak. Valaki szerint így nem érhet semmi bántódás minket. Én viszont úgy vagyok vele, a magam kettős-énét párhuzamba véve egy testemben, hogy jobb egyedül lennem mint közösségben. A közösség kegyetlenül ítélkező, bosszantó és pletykát-szító! Ezen a tulajdonságaikra nincs szükségem. Legfőképp a bíráló mustrálódásukra! Az egyedül-lét szépsége, nekem már akkor jelentkezik, mikor a kis-közértből haza érve szétdobálhatom a cipőmet, és a szatyrot a földre tehetem. Ha jelenesetben lenne barátnőm, vagy inkább lakótársam, ez a remek összhang hamar megborulna. Még szerencse, hogy egyetlen lakótársamat egy többszörös életet élő, koszos szőrgombóc teszi ki. Máskülönben nem fértünk olyan jól meg, mint most. Azonban, ennek a független életnek is meg vannak a maga hátrányai. Legtöbben az intimitás-hiányát hozzák fel elsődleges hiánynak. Én azonban azzal is bőven megelégszem, amit a táv-csatornáim "eldugott" részében találok. Nem. Itt alapvetően arról van szó, hogy ha lenne egy segéd-kezem, akkor nem kéne olyan tipikus cselekvéseket tennem mint a nőknek. Értem itt a bevásárlást, a mosogatást, a rezsi-számolást...és még sorolhatnám. A dillerkedésem mellett nem vehetem fel mindig a köténykémet. Bejárónőre meg aligha futja.
Pont ezért, a mai napra iktattam be egy gyors kereső-túrát. Hogy mit értek ezalatt? Ha "gondos-kéz" nem jön elémbe, majd én megyek elébe. Valahogy így. S mi lenne jobb terep számomra, mint egy közkedvelt hely, ahol csak sürögnek-forognak a szingli egyének? Persze, szívem szerint nem bocsátkoznék semmilyen románcba. Csak munkaköribe, megosztva ki mit vállal. Zsenilás terv, nem?
Délután öt óra tájt, azt hinnéd nincs forgatag egy ilyen helyen. Holott, pont ilyenkor éled fel igazán az ember-tömeg. A háttérből dallamos zene-szól, a csapból hangosan folyik a sör, míg a pincérnők szlalomozva járnak a vendégek között. Egy félreeső helyre teszem le magam, ahol gyanútlanul áttekinthetem a terepet. Közvetlenül azután egy pincérnő áll elémbe. Első benyomásra akar lenyűgözni a mell-méretével. Én azonban, figyelmemet elvezetve az ital-lapra nézek.
- Egy erős Gint kérek! - fejezem ki magam határozottan, tudva, hogy a mai teper-szemlémhez hosszú lesz és fáradtságos.




Zene: Vegas Girl ∾ Szószám: 366 ∾ Megjegyzés:  27





Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 21, 2015 3:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next




Ewan & Nina

Átlagos nap, átlagos szombat a tetejében. Jól indult, annak ellenére, hogy ma is sikerült korán kelnem, de hát időnként muszáj. Azért, mert a munkám este kezdődik, még nem ülhetek a hátsómon egész nap. Egyrészt ott volt a kert, amit rendbe akartam tenni már napok óta és végre volt rá egy kis időm. Így anya is rendesen ki tud ülni, hogy festhessen, mert nincs más az a baromi nagy káosz a nagy tölgy alatt. Aztán persze átugrani a nagyszüleimhez, mert a nagyi szólt, hogy sütött és a süti még meleg vigyek belőle. Aztán persze apunak besegíteni a műhelyben. A végén még érteni fogok a kocsikhoz is, pedig efféle terveim soha sem voltak, de talán nem olyan nagy baj, ha ragad rám valami. Ha eljutok egyszer oda, hogy saját kocsim legyen, akkor legalább nehezebben vernek át a szerelőnél. Na persze csak akkor, ha épp nem apuhoz hozom el. Arra a jövőképre pedig még nem akarok gondolni, hogy mi lesz, ha ők nem lesznek. Mégis csak a legjobb szülők, nem viselném jól a hiányukat, az egyszer édes biztos, még ha ez is az élet rendje.
Szóval a nap határozottan jól telt, persze a nagyobb hányadában a fülemben ott kiabált az aktuális kedvencek sorozata, így nem volt gond vele, hogy a hangomat is eddzem kicsit. Na igen, a szomszédok szerencsére nem panaszkodós típusok és nem szoktak szólni, ha a kert rendezése közben hangosan énekelek is. Az a mázli, hogy nincs pocsék hangom, így aztán tényleg nem zavarok senkit sem. Most pedig lassan közeledik az este, úgyhogy immár irány a cél, még hozzá az esti munka. Őszintén szólva az egész napban ezt vártam a legjobban. Itt aztán tényleg nem gond, ha énekelek. Senki sem néz rám e miatt furán, bár... persze az is benne van a pakliban, hogy olyan hú de sokan nem is figyelnek oda rám. Azért mégis csak egy lazább helyről van szó, ahol a zene, legalábbis az élő inkább csak háttérzajként funkcionál. Na ja... ne egy kisvárosban akarj feltörekvő énekes lenni, mert ott aztán vajmi kevés esély van rá, hogy bárki kiszúr majd és felfedez. Persze lassan talán elkezdhetnék aggódni, hogy a végén kifutok az időből, de nem mindenki futhat be olyan fiatalon igaz? Reménykedem. Egyelőre úgy sincs más. Nem hagyhatom itt a szüleimet csak úgy, és költözhetek el, amúgy se lenne miből. Majd talán, ha elég spórolt pénzem lett... esetleg megpróbálkozom máshol, de egyelőre erre még nem szántam rá magamat.
Most viszont a jelenre kell koncentrálnom és ez azt jelenti, hogy ki kell állni a színpadra, oda a zongora mellé és énekelni. Semmi más, kizárni a világot, a jövőt, a múltat és a jelent is, csak a pillanatnak élve elmerülhetek a hangokban és nem kell semmi mást tennem, mint élvezni. Ez ennek az egésznek a lényege, hogy imádom csinálni, és jó eséllyel, ha egy ember ülne bent a teremben az aktuális kóláját szürcsölgetve, akkor is ugyanolyan beleéléssel szólna tőlem bármelyik dal, amelyik épp soron következik. Az a fő, hogy élvezd, amit csinálsz és szerencsére esetemben nincs ezzel probléma. Tényleg szeretem... a mindenem, hogy kiereszthessem a hangomat.


♫ The boys ♫Aktuális viselet©
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Keresem :
James i found him -
† Kedvenc dal :
F i g h t S o n g
† Tartózkodási hely :
℘ mystic falls now
† Hobbi & foglalkozás :
℘ looking out for my magic
† Humor :
℘ avada kedavra



Natasha Nado ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 15, 2015 9:22 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Natasha & James



A dolog, ami kapcsolatunkat idillien széppé varázsolta, az a rettenetes ellentét, ami közöttünk lappang. Ő zseniális elme, rendkívül jól bánik a szavakkal, türelmes és mértékadó. Azonban én, a tűzről pattant, heves, nyugodhatatlan ... nehezen fértünk össze. Mégis mellette éltem leginkább. Vele éltem az életem a legboldogabban, akkor voltam csak igazán szabad, mikor együtt jártuk a világot és mikor a karjaiba... Ő az egyetlen személy, aki képes így feldúlni a lelki békémet, már ha létezik egyáltalán olyan számomra. Képtelen vagyok belenyugodni, hogy itt áll mellettem, hogy ugyanazon a pulton pihen a karja és hogy a tekintetünk találkozik. Ez túl sok, így nem csoda, ha lányos zavaromban elkapkodom a tekintetem. Olyan nehezen váltam meg az emlékétől; ajkai ívétől, parázsló tekintetétől, mézédes illatától, vonzóan feszes mellkasától, hogy attól tartok jobban tenném, ha menekülőre fognám. Korunkból adódóan sem lenne fair, ha gyenge érzelmeket táplálnék felé és ki is mutatnám azokat, hiszen tovább léptünk. Mindketten.
Rémképek villannak fel lelki szemeim előtt, ahogy torokfájdítóan kiabálok vele, mintha minden szóval újabb ütést mérhetnék rá, s ő is így tesz velem. Elszaladok az egyik szobába, behúzom az ajtót és sírok, némán tátongok, légszomjam van, miközben az ajtót megremegtető ökölcsapásokat a hátamon érzem. Minden kis rezdülés bejárja a testem, a szöveteken át eljut a szervekig, miközben a tüdőmben játszok a bent tartott levegővel, hogy az végül megsimogassa a csontjaim.
Belekortyolok az italomba, mintha a hűvös folyadék elmoshatná az elmémbe fészkelt fájdalmat, hallom, ahogy megismétli a szót, de nem pillantok rá, nem tudok. Nincs mit mondanom, így csendesen bámulok a pult mögött feldíszített polcokat, mindenféle kacat lóg rajta. Így kérdezem, hogy miért van itt, de a válasz annyira nyilvánvalóan elutasító. Mi közöm is van nekem ehhez? A mi kettőnk sorsa akkor, aznap szétvált.
Nem bírom tovább. A számhoz emelem a koktélt ismét, és kibámulok az egyik asztal feletti ablakon. Összeszorított foggal remélem, hogy közben megfelelően közönyösnek látszok. Ahogy kimondja a nevem, képes lennék elmerülni a föld alá és soha többet nem feltörni a felszínre. Ahogy szavalni kezd próbálom rávenni magam, hogy leállítsam.
- Miért jöttél utánam? - nem nézek rá, mert akkor a hangom nem tartaná ezt a szintet, félek megremegne tekintetétől - Én azt hiszem, hogy nincs mód rá, hogy mi ketten, hogy én az életedet tovább kísérjem. Így nincs szükség felesleges udvariaskodásra közöttünk.- az utolsó szó után nagyot kellett nyelnem, így újra belekortyoltam az italba, de ezúttal fenékig lehúztam. Az ujjaim remegnek és a térdem valósággal kezdi megadni magát. Rám tör a légszomj, mint akkor. Futnom kéne, menekülnöm.
- Örülök, hogy láttalak.- eltolom magam a pulttól, majd előkapom a pénzt, a tálcára teszem és elfordulva tőle egy erőltetett mosollyal arcomon igyekszem az ajtót megközelíteni és otthagyni őt.


 
©redit
 

Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Kedvenc dal :
Lifehouse - You and me
† Humor :
what?!



James G. Bendingfield ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 18, 2015 9:30 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
natasha & james
i will never forget you
[You must be registered and logged in to see this image.]
Tekintete világ életében olyan volt, mintha képes lennék belelapozni. Mikor rám nézett, az életét nyitotta meg előttem, s tudtam, hogy nem szabad elbánnom vele, s még annyira sem szabad kibabrálnom az érzéseivel. Tisztelnem kell azt, amivé vált az évek során, azt, hogy ő maga fiatalabb mint én, emiatt pedig néha, az életünk bizonyos területein máshogyan szemléljük az előttünk kinyílt világot. Az, hogy bántsam, olyan lenne, mintha a saját szívemet akarnám szurkálni, pedig nem vetemednék ilyesmire akkor sem, ha kínoznának. Mondani bármit tudok, tenni... a cselekedet egészen más. Bátrabb az, ki beszél, mint aki cselekszik. Vagy fordítva? Nehéz kimondani a valóságot, könnyebb megütni a szenvedőt, és mi több, én őt szavaimmal bántottam, verbálisan támadtam, olyan kegyetlenül, ahogyan ő támadott engem, s azok után nem tudtam, hogy valaha is látom-e még, vagy sikerül-e megtalálnom. Minden szót megbántam, szinte ostoroztam magam minden reggel és minden este. Utálom az életet nélküle. Ő a szivárvány az eső után, csillagok az éjszakában, nap a fényes reggelen... minden fény ő az életemben. De ki tudja, hogy beenged-e még egyszer. A háborúból már elég volt, mé egy magamfajta is képes belefáradni. Hát még ő... magam sem tudom, hogyan képes egy ilyen nő világra jönni, hogyan lehet mindene ennyire a helyén... főleg az esze. Nem könnyű elbánni vele, de ha valaki mégis megpróbálja, hát... ugyanolyan éles fegyverekkel támad, ahogyan én is.
- Béke.. - ismételtem a szót, miközben megízleltem, hogy mennyire édes is a jelentése. Nem láttam olajágat, de még egy átkozott fehér galambot sem. Mégis, látni azt, amivé tette őt a kettőnk között kialakuló... nem is tudom, minek nevezzhetném az elmúlt időszakot. Mosolyszünetnek? Nem akarom őt többé ilyennek látni. Túl szép ahhoz, hogy sírásra álljon a szája. Túl szép..
Nagyot nyeltem. - Egyelőre túl korán van ahhoz, hogy beszélgessek a céljaimról, Natasha. - bukott ki aztán belőlem teljesen őszintén, majd nagyot nyelve ittam bele az imént rendelt koktélomba. - Tudod, sokat kutattam, hogy eljuthassak utánad... és rábukkantam valami másra is, ami érdekes lehet számomra. Csak remélni tudom, hogy.. tovább kísérsz életem útján, és megosztod velem azt, ami és aki vagy. - súgtam, habár érzékeltem, hogy elhúzta a kezét. Nem hibáztathatom. Nem várhatom el tőle, hogy most azonnal jöjjön hozzám feleségül. Ez nehezebb ügy, és nem is tudom, hogy mikor fogom teljes mértékben elmondani magunkról, hogy megoldottuk a gondot.

• angyalom :$ • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Keresem :
James i found him -
† Kedvenc dal :
F i g h t S o n g
† Tartózkodási hely :
℘ mystic falls now
† Hobbi & foglalkozás :
℘ looking out for my magic
† Humor :
℘ avada kedavra



Natasha Nado ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 05, 2015 4:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Natasha & James



Annyira fontos volt nekem. Soha nem éreztem még csak hasonlót sem. Kívántam őt. Jobban, mint bárkit. Azt gondoltam, minden sejtünk összepasszol és a korkülönbség soha nem jelentett akadályt számomra. Sőt, ami azt illeti ő volt az egyetlen olyan férfi, aki mellett igazi nőnek éreztem magam. Azt éreztem, úgy gondoltam, hogy valós, igaz szerelemre leltem. Elhittem a tündérmesét. Naivan azt reméltem, hogy életem végéig mellette maradhatok. Annyira akartam őt. Az ifjúságom csak arra ösztönzött, hogy még jobban gondoskodjak róla. És most elérkeztünk oda, hogy nem akartam újra látni. Nem akartam feltépni a sebeim. Nem tudtam, hogy mit mondanék, hogy néznék újra a szemébe, hogy fogadnám el, hogy már nem az enyém. Nem lennék rá képes. Az izgatottságtól egy kissé égni kezdett az arcom. Valójában a szívem majd kiugrik a helyéről, még így vámpírként is, mikor mellém helyezkedik. Nem tudom, hogy mit mondhatnék, ezért szinte ide-oda kapkodok a tekintetemmel. Rettegek attól, hogy megszólaljak, de a csend is meggyilkol. Bocsánatkérően szólok hozzá, mire a lehetőségről esik szó, hogy lehetne-e újra közöttünk valami. Zavartan pillantok rá, majd a kézfejemre csúsztatott ujjaira. Résnyire nyílt ajkakkal pillantok el róla, és érzem, ahogy minden porcikám beleremeg az érintésébe.
- Nem bánom. - köszörülöm a torkom - Részemről, rendben van a  béke közöttünk. - hatalmas gombócot küzdök le a torkomban.
- Is? - próbálom terelni a témát - Miért jöttél még? - vonom el reszkető kezem az övé alól, majd teljes testtartásommal, figyelmesen fordulok felé. Megpróbálom állni a tekintetét, de nem bírok nem elveszni hívogató ajkaiban, vagy bűvkörébe ejtő íriszeiben.


 
©redit
 

Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Kedvenc dal :
Lifehouse - You and me
† Humor :
what?!



James G. Bendingfield ÍRTA A POSZTOT
Vas. Feb. 15, 2015 7:52 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
natasha & james
I see you again...
Próbáltam felvenni a ritmusát. Maga a tény, mely azt sugallta, hogy egyáltalán nem vagyunk egy súlycsoportban, nem akart elcsendesülni a fejemben. Még csak nem is vagyunk egy korosztály ráadásként. Nem tudom, valaha képes leszek-e ezt teljes mértékben megemészteni, vagy úgy egyáltalán felfogni, hogy egy fiatalabb nővel krezdtem kapcsolatot annak idején. Nem is értem, hogy miért nem zavart soha a korom.. pontosabban, mikor éppen csend volt, és nem voltak viharfelhők a kapcsolatunk felett. A pohárcsapkodás helyett való igaz, hogy olcsóbb volt egymás dolgaival dobálózni. Ő egy fiatal kis csitri volt, én pedig egy öreg vérfarkas. Egyáltalán nem egy összeszokott kombó, vagy mondjuk inkább úgy, hogy nem hétköznapi páros? Talán ez is volt a valós probléma. Ezért nem bírtunk egymással. A pokolba is. Miért kellenett nekem utána jönnöm? Mintha magamat akarnám kínozni vele. Nem vagyok felkészülve teljes mértékben erre a beszélgetésre. De ha már itt vagyunk.. tegnap még nagyon bátor voltam. Menni fog ez ma is. Remélhetőleg.
- Ennek örülök. - Helyet foglaltam mellette, ám volt egy olyan sejtésem, hogy ha nem engedte volna meg is leültem volna. Nem vagyok hajlandó csak úgy elmenni. Ha már idáig jöttem, akkor nem. Igaz, eleinte nem sejtettem, hogy meg fogom őt találni. Elbizonytalanodtam. Nem kicsit, hanem... nagyon. Még nem tudom, mit kell tennem, vagy mondanom, hogy megtudjam, mi is van velünk.. egyáltalán van-e még olyan, hogy mi. A múltkori után már nem lepődnék meg semmin.
- Ne szabadkozz. - szólaltam meg, miután - meglepetésemre - de rögtön feltárulkozott, és bocsánatot kért. Erre végképp nem számítottam. Ez az én szerepem lett volna elsőkörben!
- Minden ember olyat képes mondani, amiben van némi... igazság. Kétlem, hogy minden csak egy pillanat heve lett volna... csak tudni akartam, hogy van-e még remény... a kettőnk közötti békére. Ezért is jöttem. - suttogtam, és egy kis gyámoltalan mozdulatként a kezemet az ő kézfejére csúsztattam.

zeneszám • béna és bocsi a késésért Sad[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 21, 2015 12:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next


Rosette & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Ez csúnya volt, szinte már fájt. – a mosolyomból azért láthatja, hogy a szavai nem igazán ütöttek szíven. Ugyan már, tudom, amit tudok magamról, nem fogok megsértődni, ha valaki ilye jelzőkkel illet. Sok minden voltam már, és sok minden vagyok most is, ördögnek lenni még ezek mellett igazából megtiszteltetés lenni. – Ez a mi poklunk Rosette! Élvezzük ki! – mondom mosolyogva, ahogy körbemutatok. Ez a világ, ez a mi poklunk. Élőholtak vagyunk, ha babonás lennék azt mondanám, hogy kísérteni jöttem vissza, de ez nem igaz, pusztán csak sikerült átvernem a halált, és cserébe itt ragadtam. A halál a számomra valóban a megváltás volt.
- Csak mert mindig felteszel egy idegesítő kérdést. – mégis mit vár, mit fogok felelni a kérdéseire? Ismerhetne már annyira, hogy tudja, nekem nincs bajom a lelkiismeretemmel, már régen nem érdekel az, hogy mi van másokkal. Én magamnak és a pillanatnak élek, hagyjon békén a világ nagy igazságaival… - Ilyen szépet még soha nem mondtak nekem. – vigyorodom el a szavai hallatán. Megfojtana… ez jó, bár kétlem, hogy megtudná tenni, és nem csak azért, mert eltöröm újra a nyakát, ha próbálkozik. Ne tévesszen meg senkit sem az, hogy nem folytattuk a kis küzdelmünket. Ha támad, akkor én is támadok, mert a támadás a legjobb védekezés, mint tudjuk. – Mintha meglepődtél volna. – ezt inkább már csak zilálva mondom neki. Mégis mire számított, hogy majd hirtelen őszinteségi rohamot kapok, ha meglátom újra? Ugyan már, nőjön fel és felejtse el a meséket, amiket az anyjától hallott gyerekkorában. Ez itt a valóság, nem pedig valami dajkamese. Én akarom őt, ő akar engem, ennyire egyszerű ez az egész helyzet, nem kell bele többet látnia, mint ami igazából. Vagy ha mégis megteszi, számoljon akkor a következményekkel. A remény csak azoknak valók, akik imádnak csalódni benne, mert a végén úgyis ez marad, ez lesz. A remény arra való, hogy öljön, és öl is bizony.
- A büszkeség… fáj, mi? – pillantok rá mosolyogva. Ne nevetessen engem, jól tudom, hogy mit érez. Mintha ez több lett volna, mint ami… én ebben nem hiszek, és ha azt hiszi egy pillanatra is, hogy minden megváltozott, akkor eltöröm én a nyakát újra, hogy megértse: semmi sem változik. – Ez aztán a megkönnyebbülés. De érted bármit, még … le is lépek. – legalább ezt a beszélgetést megúszom, mert semmi kedvem nem lett volna most elkezdeni lelkizni. Mégis mit mondtam volna? Menjen el valami csoportterápiába, ahol kisírhatja a bajait, engem hagyjon velük békén. Fogadja el, hogy ilyen az élet. – Mondanám, hogy hazaviszlek, de ezek után már felesleges szobára mennünk. – mondom mosolyogva, ahogy a motoromhoz sétálok és felpattanok rá. – Egy élmény volt. – pillantok még hátra mosolyogva mielőtt még gázt adnék és pillanatok múlva már csak a hűlt helyemet látja.

//Köszönöm a játékot, szuper volt!  33 //




Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jan. 20, 2015 11:23 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Darius & Rosette

Mindenre van valami tökéletes frappáns válasza igaz? Felettébb idegesít a dolog, pedig tényleg utálom őt, utálnom kell és a nagy magabiztossága ebben nem sokat segít. Egyszerűen kiborító az, ahogyan viselkedik vele, mintha csak jobban tudná, hogy mit gondolok és érzek, mint én magam, ami azért cseppet nem fair. Nem kéne úgy tennie, mintha ő lenne a mindent tudó, meg a tökéletes, miközben ezt tett velem és persze bocsánatot azt nem kér. Nem is kéne számítanom rá, tisztában vagyok vele, de... attól még nem érzem magam sokkal jobban, mert a viselkedése akkor is baromira bánt.
- Mint te is ugye? Azért olyan üres a pokol. - húzom el a számat. Na igen ő is itt van, bár... én is. Nem mondanám, hogy olyan tiszta kis életem van, amivel mennybe jutnék. Segítettem eleget a bátyámnak is és azóta, hogy átváltoztam voltak azért nem túl szép húzásaim, öltem is már nem egyszer, dühből, éhségből, változó. Nem vagyok jó ember, soha nem is voltam, de ez mások miatt van. Az élet tett ilyenné, az apám, a bátyám, Darius... a körülmények, azok változtattak bűnössé, nem voltam én mindig az. Senki se születik gonosznak, mindenki csak lassan azzá válik annak fényében, ami történik vele, az élet sajnos már csak... ennyire elcseszett.
- Mindenre van valami idegesítő válaszod igaz? Nyers szenvedéllyel fojtanálak meg ilyenkor legszívesebben. - ami mondjuk nem sokat jelentene, de attól még a késztetés nagyon bennem van. Szívesen ellátnám a baját úgy istenesen, jobban ,mint előzőleg és végül mégis engedek neki. Tudom, hogy ettől csak még inkább utálni fogom majd magam, nem lehetek ennyire gyenge. Erősebbnek kéne lennem, mert... mert muszáj és kész. Nem adhatom neki mindig csak így be a derekam, ezért is állítom el valahol félúton, mert igenis egyszer az életben lehetne őszinte, egyszer az életben okot adhatna rá, hogy odaadjam magam. Na persze az élet sosem olyan őszinte, mint hiszed, ez is maximum arra jó, hogy feltüzeljem... ilyenek vagyunk, kissé kifacsartak. - Megérdemled... nem vagy őszinte. - ezt már szinte csak nyögni tudom, amikor végül engedek neki és az eddiginél is hevesebben folytatja tovább. Lelkiismeret, nem gondolom, hogy van neki ilyesmi, nem is számítottam rá, de attól még igenis lehetne legalább egy kicsit őszinte, mert nem tetszik az, amit művel. Megint csak elveszi azt, amit akar, és ennem nem pont így kéne történnie, nem ez a jó békülési mód. A kis sérülést a hátán ezek után igazából meg is érdemli, de ez majdhogy nem semmiség ahhoz képest, amiket régen műveltünk, akkor sem fogtam vissza magam, és tudom, hogy rá nincs olyan rossz hatással a fájdalom, sőt... főleg ha én okozom. Mondtam már, hogy felettébb beteg elme mindkettőnkké igaz?
Figyelem, ahogy felöltözik, én is egy villanás alatt visszakapok magamra mindent. Éljen a vámpír gyorsaság! Aztán dőlök csak neki a falnak, és pillantok rá. Rosszul időzítek... na igen, mert nem is kéne beszélnünk semmiről, csak szimplán úgy tenni, mintha nem történt volna meg az, ami megtörtént. - Tudod mit? Nem várok tőled semmit Darius... lépj le. - szegem fel az állam. Nem ez ennyire nem egyszerű, persze belül máshogy érzem magam. Nem tudom mit várok, de nekem is van büszkeségem. Végül is megkapta, amit akart gondolom, akkor meg mégis ő mit akar? Menjen vissza iszogatni, vagy tudom is én, mert gondolom erre vágyik... akkor meg hajrá, kit érdekel?

©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 17, 2015 12:08 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next


Rosette & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


Nem mondom, hogy az a célom, hogy ő jobban érezze magát. Sokkal inkább az, hogy én érezzem jól magam, és én jól érzem magam, ha látom azt, ahogy forr a kis dühében. Annyira megakart ölni, hogy már el is felejtette milyen voltam, igaz? Az idő pedig állítólag megszokta szépíteni a dolgokat, bár tény és való, hogy a halált kevés dolog szépíti meg, de… él, és virul, erősebb lett, mint volt, gyorsabb, nem megöltem, hanem megajándékoztam, még ha véletlenül is csináltam, és nem ez volt a célom. Inkább örüljön annak, hogy hanyag voltam, különben most nem lehetne itt, és nem mehetne az agyamra.
- A pokol üres drágám, mert minden ördög a felszínen van… - húzom széles mosolyra a számat. Oh, hogy hányszor küldtek már a pokolra… nevetséges, és egyesek még képesek is hinni ebben. Voltam én már megátkozva is, az volt a legjobb, mikor démonűzést akartak végrehajtani rajtam és hát… végül a démonuk előbújt, vörösre festettem a vérükkel a nyamvadt kis templomukat és azt kell mondjam sokkal jobban nézett ki úgy, mint unalmas fehéren. Ez már itt a pokol, olyan, hogy mennyország, pedig nem létezik, mert minden ember, minden vámpír, minden,  és mindenki, a ki lélegzik ezen a világon, bűnös.
- Ugye tudod, hogy a gyűlölet maga a nyers szenvedély? – pillantok rá vigyorogva. A halálom neki nem megnyugvást hozna, hanem egy olyan világot, amit üresnek látna, mert talán most megakar ölni, de ha megtenné, akkor pillanatokkal később átkozná magát és jönne utánam, csakhogy… én haragtartó ember vagyok. Ha kell akkor a halál után is megölöm újra, meg újra, meg újra… ne adjon okot, hogy utáljam. – Máskor nem éppen a legjobb résznél akarnak leállítani. – akármilyen kedvesen is akarom ezt mondani, végül elég dühösen sikerül kiejtenem ezt a pár szót. Én nem vagyok a sokat gondolkodó ember…vámpír példája. Nem, én azt teszem, amit akarok, előbb ütök, mint kérdezek, nem igazán gondolok bele abba ,hogy mégis mi történik azután, hogy megöltem a másikat. Ez azért könnyű, mert a lelkiismeretemet valahol… 1700 körül elhagytam, és azóta sem találtam meg, ha volt egy kis esze, akkor elmenekült. Még hogy fontos a lelkiismeret… csak felszabadultabb vagyok nélküle.
Szerencsére enged végül, ha nem tette volna, akkor én segítettem volna neki abban, hogy engedjen a szorításon. Évszázadok óta nem találkoztunk, nem éreztem őt magamhoz ilyen közel, most, hogy végre ez is eljött, ne merészeljen pont ilyenkor félbeszakítani engem. Tudom, hogy ezt ő is akarja, ráér később is beszélnie, vámpírként mindenre van épp elég idő. Felmordulok, mikor a körmei még az eddigieknél is mélyebben vágnak a bőrömbe, szinte már a húsomba, de… a fájdalom még inkább csak ösztönöz. – Szörnyen rosszul időzítesz, mondták már? – sóhajtok fel bosszúsan, ahogy ellépek mellőle és felhúzom a nadrágomat, mert hát ezt szokás, ha végzett az ember a dolgával. – Mondd csak, mit vársz tőlem? – mit akar hallani ennyire? Mit változtat az bármin is?




Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jan. 15, 2015 10:40 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
+18


Darius & Rosette

A visszakérdezésre már csak határozottan csúnyán nézek rá. Komolyan örülhet neki, hogy... nem harapom át itt helyben a torkát, pedig ahhoz lenne kedvem, csak hát nem érnék el vele semmit, mert simán felgyógyulna belőle és kész, maximum fáj... de az előbb se jött be annyira, hogy fájdalmat okozzak neki, mármint nem ért el olyan célt a dolog, amit szerettem volna, így meg nem mondanám, hogy túlságosan sok értelme van. De attól még igenis érezze, hogy pipa vagyok és a folyamatos kis önhitt dumái nem sokat segítenek abban, hogy lenyugodjak végre... sőt enyhén szólva is nagyban akadályozzák ezt a műveletet. Bók... erre is csak morranok egyet, dehogy állok én neki bókolni... eszem ágában sincs, de komolyan. Neki... bókolni? Az életben nem fogok, jelenleg főként a hibáit tudom szem előtt tartani, semmi pozitívat.
- Akkor menj csak a pokolba és... égj szépen ott Darius! - de ez most talán nem annyira komoly. Morgás igen, és természetesen nem is túl kedvesen mondom, de nem is olyan határozottsággal mint kéne. Az a baj, hogy nincs jó hatással rám az, ha a közelemben van... nagyon nincs jó hatással és bármennyire is próbálom magam visszafogni nem megy. Utálatos dolog, hogy az egyik pillanatban pofon szeretném vágni, vagy kiharapni a nyaki ütőerét, hogy az baromira fájjon, a másikban pedig mégis csak inkább arra vágyom, hogy újra öleljen... El kéne tűnnöm innen, mielőtt még ez a második opció lesz erősebb bennem.
- Nem halnék bele, ha meghalnál, sokkal nyugodtabb lennék tőle... ne egyél ennyire eltelve magadtól! - és hogy tényleg így van-e, hogy tényleg végig tudnám-e nézni, hogy meghal, vagy más megöli? Igazából fogalmam sincs. Eddig soha nem léptem közbe, ha valaki ártani akart neki, de talán csak bíztam benne, hogy nem lesz baja, de én nem tudtam volna megölni, talán... Bár azért ne vegyen rá mérget, hogy nem tudnék annyira dühös lenni rá, hogy végül mégis megtegyem, mert igenis erre is van esély. Lehet, hogy még nem húzott fel eléggé, hogy az a régi sérelem már túl régi, de ha lenne egy új... Talán átkoznám magam és lehet hogy kiborulnék, ha mégis megölném, de attól még hirtelen haragomban azért ne zárja ki, hogy akár képes is lehetek rá.
Az viszont határozottan nem tetszik, hogy már megint próbál ködösíteni. Most az egyszer szeretnék tőle végre választ kapni. Lehet, hogy ennek nem most van itt az ideje, de akkor is szeretném, ha figyelembe venné végre azt, ami nekem fontos és... én úgy érzem, hogy tudnom kell, hogy mégis mit is jelentek neki, mielőtt engedem, hogy megint túlságosan elragadjanak az érzelmek. A kérdésre nem felelek a határozott pillantás szerintem nagyon is elárulja, hogy baromira komoly, hogy megállítottam, és eszem ágában sincs tovább menni, amíg nem hajlandó válaszolni, vagy legalább nagyjából válaszokkal szolgálni. - Máskor meg... bezzeg mindenre van válaszod. - mondjuk, hogy féleredmény, mondjuk hogy egyelőre beérem ennyivel, mert nekem is baromi nehéz visszafogni magamat, és akkor még finoman fogalmaztam. Engedek végül, amikor ráfog a combomra, leállok, nem szorítom annyira, hogy ne tudjon moccanni. Amúgy is jó lenne az erősebb, ha akarna... nem igaz? De már nem szólok mást, csak az ajkaira tapadok újra, és engedem, hogy folytassa, amit elkezdett addig, amíg végül nem érzem közeledni a mindent elsöprő beteljesülést. Bármennyire is kihalt ez a környék, akkor is próbálom elfojtani a nyögéseim közé keveredő sikolyt, főképp azzal, hogy a körmeim szinte már belevájódnak a hátába. Pihegek, amikor végül ő is megáll, de mégsem maradok csendben. - Tudod, hogy... nem fogom hagyni, hogy kitérj a válaszadás elől... igaz? - nem, most nem, ezúttal nem. Rendben van, kapott időt, amíg megtette, amit kell, amire én is vágytam, de csak ennyi, elintézett, és most jár nekem annyi, hogy őszinte legyen.

©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 10, 2015 2:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next


Rosette & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Nem inkább nélkülem? – döntöm mosolyogva oldalra a fejemet a szavai hallatán. Még hogy velem minden nehezebb…pont ellenkezőleg, én vagyok az, akivel sokkal könnyebb minden. Vámpírok vagyunk, nem nekünk találták ki a bonyolult dolgokat. Mi csak azt teszünk amit akarunk, és úgy, ahogy akarjuk, nincs ebben semmi bonyolult, egyszerűbb, mint hinné. – De mondjuk, hogy ezt…bóknak vettem. – mert hiányoztam, még ha nem is mondja ezt ki, én látom a szavai mögött meglapuló igazságot. Nemcsak azért, mert sokkal több vagyok, mint amit gondolnak rólam, hanem azért is, mert minden múltban történt dolog ellenére, én ismerem a legjobban Rosette-t. Nehéz lehet ezt belátnia, de… megkímélni magát sokkal rosszabb dolgoktól.
- Akkor nincs magyarázat! Nem fogok bocsánatot kérni, soha senkitől nem kértem bocsánatot, és nem most fogom elkezdeni. – ez nem ellene szól, hanem mindenki ellen. Én nem az a fajta vámpír vagyok, akit mardosnak a múltban elkövetett szörnyűséges tettei… ugyan már! Azért lettem ilyen, hogy mindezt megtudjam tenni. Sok embert öltem meg már, sok családot szakítottam szét, hogy én tovább élhessek és jól szórakozzak. Nem érzem magamat emiatt rosszul, mert ahogy az ember, én is csak túlélek. Igaz, hogy nekem ez több mindent jelent és tovább tart, de… mire végzek, ők azt már meg sem érik.
- Mégis ki? Üres szavaknál több kéne, hogy bármit is elérj. – mégis ki olyan lenne, kinek előnyére válna az én halálom? Sok ellenséget szereztem, de igyekszem megölni azokat, akik veszélyt is jelenthetnek, és ez eddig egész jól is megy, nem véletlen vagyok még mindig életben. Talán nem élek olyan régóta, mint a nagy többség, de… sok mindent tettem pár száz év alatt. – Végigtudnád nézni, ahogy kilehelem a lelkem? Erősen kétlem, hogy az életed végét látni akarod. – mert az én halálom ezt jelentené neki. Már azzal hatalmas sebet ejtettem rajta, hogy átvertem, hát még azzal mekkora sebet ejtenék a szívén, ha meg is halnék…
A parancsoló szavai hallatára csak elmosolyodom. Mindig is ilyen volt, jó látni, hogy ez nem veszett ki belőle. És végső soron, emiatt van még mindig életben. Engem a legkevésbé sem érdekelt akkor, hogy iszik-e a véremből, elvoltam foglalva… vele. De a sors végül úgy akarta, hogy túlélje azt, amit tettem vele. Az élet útjai pedig kifürkészhetetlenek.
A nyögéseit hallva, még inkább feljebb kapcsolok. Ne fogja vissza magát, mégis mi okunk lenne rá? Odabent hangos a zene, ez egy kihalt sikátor, és kötve hinném, hogy bárki is erre tévedne be, az már a buta köznép fejébe is sikeresen beleivódott, hogy kerüljék az ilyen helyeket. – Ez most komoly? – nézek dühösen Rosette szemeibe, mikor elhúz magától, de nem is ez az, ami igazán zavar, sokkal jobban idegesít, az, amit odalent csinál. Az újabb szavai hallatán csak még inkább megkeményednek az arcvonásaim és pár pillanatig csak szótlanul nézem őt. – Szerettelek… - mondom végül végig a szemébe nézve. - … de ezt ne most beszéljük meg. – ráér még, én akár évszázadokig képes lennék ezt a beszélgetést halogatni, bár ez most lehetetlen. Viszont most itt van, én pedig nem most fogok erről beszélni. A kezemet a combjára csúsztatom és bár nem erőszakoskodom, de érezheti, hogy mit akarok. Engedjen, különben…nem állok jót magamért.




Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jan. 09, 2015 3:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
+18


Darius & Rosette

- Melletted minden sokkal nehezebb. - ez meg, vissza tudok én vágni bármire, és amúgy is megérdemli. Neki ez nem nagy dolog, de nekem igen, akkor is csúnyán elbánt velem és ez nem tudom csak úgy semminek tekinteni. Fáj... most is fáj, hogy ezt tette, ne várja tőlem, hogy a nyakába vessem magam, hogy aztán innentől majd minden szép és jó lesz és majd boldogan élük, amíg... meg nem öl megint? Nem, ez azért nem ilyen egyszerű. A bizalmat, ha egyszer már elveszítetted baromi nehéz újra visszaszerezni. Tudom én, hogy szeretné, de nem tudom neki csak úgy egy könnyen megadni, és... még abban sem vagyok biztos, hogy meg akarom-e egyáltalán.
- Ez nem magyarázat mindenre, fogd már fel! - igenis elvárnám tőle, hogy legalább egyszer, vagy legalább úgy tegyen, mint aki bocsánatot próbál kérni, mert ez egyelőre nem megy és nekem nem tudom, hogy miért kéne engednem neki. Folyton csak a fellengzős szövegével jön, ami nagyon nem tetszik, és idegesít, hogy még ezzel is majdhogynem le tud venni a lábamról. Tudom jól, hogy ha engedem neki, akkor nem fogok tudni utána tükörbe nézni.
- A magabiztosságod lesz a veszted és... talán nem tudlak megölni, de mi van, ha csak végignézem, ahogyan más teszi meg ezt helyettem? - mérges vagyok rá, még most is, hiába hajtogatja, hogy neki van igaza, hiába tesz úgy, mintha mindent jobban tudna, mintha csak neki lehetne igaza. Ez egyszerűen nem így van és kész, nem csak neki van igaza. Lehet, hogy van igazság abban, amit mond, lehet hogy szerettem, lehet hogy még most is érzek valamit iránta, de egyáltalán nem biztos, hogy olyan már ez, mint régen volt, ahogy én sem vagyok már olyan. Változtam, felnőttem, már nem vagyok annyira gyenge és naiv, akit csak úgy le lehet venni a lábáról, de ezt gondolom úgy se tudnám megmagyarázni neki, főleg hogy most is ő nyer, de ez csak egy csata... a csata pedig mint tudjuk nem maga a háború. - Fogd be! - nem kell kommentálni mindent, ha harapok, hát akkor teszem. Régen is elég szép sebeket hagytam rajta, pont azért vagyok még életben, mert nem egyszer vérzett több sebből, amikor együtt voltunk. Ha nem ittam volna a véréből, akkor most nem lennék itt, mondhatni mázlim volt, mert ha rajta múlna, akkor már baromira halott lennék az a nagy helyzet.
És még így is képes vagyok hellyel-közzel gondolkodni, hiába hogy én szóltam rá az előbb, hogy fogja be, de én nem tudok csendben maradni. A nyögéseimet próbálom visszafogni. Elég hangos a zene, ami bentről szűrődik ki, de vannak erre még kihalt sikátorok és nincs szükség közönségre. Azt sem akarom, hogy megálljon, túlságosan élvezem az ütemes mozgást. Ebben soha sem volt gyenge, még akkor sem, amikor az elején még meglepte a közelségem, de aztán gyorsan magára találta és tudom én, hogy mennyire vad tud lenni, ahogyan most is. - Most is csak... ködösítesz! - egy pillanatra itt már igenis megállok, összeszorítom a lábaimat a csípője körül, és kicsit ellentartok, hogy ne legyen olyan könnyű a dolga, ahogy a hajánál fogva emelem fel a fejét a nyakamtól. Nyomot... nagy igen hagyhat nyomot, hamar el fog az tűnni. - Egyszer az életben légy velem őszinte! - ezt most veheti parancsnak és azzal is tisztában lehet mennyire vagyok makacs és eszem ágában sincs engedni, hogy folytassa, amíg nem hajlandó nyíltan válaszolni. Én is ki vagyok éhezve rá, iszonyatosan kívánom, de... pár száz év alatt lett annyi önuralmam, hogy ne szórakozhasson velem, ha én nem akarom.

©

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Keresem :
James i found him -
† Kedvenc dal :
F i g h t S o n g
† Tartózkodási hely :
℘ mystic falls now
† Hobbi & foglalkozás :
℘ looking out for my magic
† Humor :
℘ avada kedavra



Natasha Nado ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 07, 2015 3:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Natasha & James



Soha, életem során egyetlen egyszer sem féltem senkitől. Mindig arcizmaim ura voltam, nem kapkodtam levegő után szaporán, mint valami tini lány. Természeten adottságait inkább apámtól örököltem, mintsem anyámtól.
James felbukkanása szemmel láthatóan felkavart. Úgy váltunk el egymástól, mint két idióta tinédzser. Olyan dolgokat vágtam hozzá, amiket nem érdemelt meg, és ez alatt a pár év alatt, amíg nem találkoztunk, ez igazán zavarta a lelkiismeretem. Fontos volt nekem. A legfontosabb férfi az életemben. Ő érte, még a folyton háborgó természetem is gyakran megnyugodott.
Sóhaja után, tömör választ adott arra, hogy mit keres errefelé.
- Értem. - bólintottam lazán, majd próbáltam az ellenkező irányba kiszúrni valakit, hogy magára vonzza a tekintetem és ne kelljen a mellettem lévő férfit pásztáznom.
Csakhogy a koktél elém került, így kénytelen voltam felé fordítani tekintetem és ez azzal járt, hogy szemkontaktus jött létre közöttünk, ami kétségkívül felkavart. Kérdését követően sűrűn pislogni kezdek, mintha nem tudnék mit kezdeni a történéssel.
- Nincs ellenemre. - szalad ki belőlem, majd a koktélomba kortyolok. Azt azonban már nem fűzöm hozzá, hogy fogalmam sincs mit kellene mondanom, aztán valami mégis motoszkálni kezd bennem, és mit ad isten?
- Sajnálom. - fordulok felé teljes tartásommal - Sajnálom, amit mondtam. Mindent, amit mondtam. Nem gondolom, hogy egy arrogáns alak vagy, és nem érdemeltél meg semmit, ami veled történt. - harapom el a szó végét - Csupán zaklatottak voltunk. - vontam vállat, majd visszafordultam a pult felé egy hatalmas sóhaj kíséretében.


 
©redit
 

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jan. 06, 2015 4:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next


Rosette & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Elfelejtettél mosolyogni, vagy mi? Ez inkább volt vicsor, mint mosoly. – persze, amilyen mélyen érintette őt az, hogy meghalt, nem is várom el, hogy mosolyogjon, de… miért kell ilyen komolyan venni ezt? Én is meghaltam, de ennyire nem akadtam ki ezen, mint ő. Az ember él és meghal, ha szerencséje van akkor vámpír lesz. – Pedig minden okod meg van rá… még engem is visszakaptál… - én azonban tudok mosolyogni, és ezt újfent meg is mutatom neki. Komolyan, mégis mit ér az örök élet, ha mással sem töltjük, mint felesleges gyűlölettel és bosszúvággyal. Megakart ölni, de nem tudott, és nem is fog soha tudni, mert én… én vagyok.
- Miért kérnék bocsánatot? Vámpír vagyok, emlékszel? – én embereket ölök, hogy életben maradjak, ő is meghalt, hogy tovább élhessek, mégis mit nem ért meg ezen? Komolyan… tőlem aztán ne várjon bocsánat kérést, az beismerés lenne, hogy hibáztam, de nem gondolom, hogy ez így lenne, én nem hibáztam, csak engedtem az éhségnek.
- Nekem mindig igazam van drágám. De te persze ezt soha nem tapasztalhatod, meg amíg magadnak is hazudsz. – szomorú, de ez van, akármit mond, akárhogy néz, akármennyit is vicsorog rám, én tudom mit érez, látom őt, nem azt, akinek mutatja magát, hanem aki valójában. – A nagy többségnél igen. Akinél meg nem… akkor is megoldom, hogy meghaljon az illető. – ugyan, sok ellenséget szereztem, és majdnem megöltem az összest. Ha kell erővel teszem, ha kell fortéllyal, mert az is van ám, bármennyire úgy tűnik, hogy én csak egy vérmániás vadállat vagyok. A látszat nem csal, de egy fortélyos vérmániás vadállatnak nevezném inkább magam.
- Nem te vagy az első, aki nem tudja megölni azt, akit szeret, ne bánkódj emiatt angyalom! – villantok meg felé egy mosolyt. Nem ő az első, és nem is ő az utolsó. Komolyan szánalmas, hogy mire képes az, ha valaki szerelmes. Irreális dolgokat csinál, például nem öli meg azt, aki megölte. – Nem is kell… de megkönnyítenéd vele a dolgomat. – nem kértem, hogy bízzon bennem, előbb-utóbb bízni fog, mert ilyenek a nők, ilyen a szív, nem lehet neki parancsolni, és akármekkora közhely is, de csak akkor tudjuk mink volt, ha már egyszer elveszettük. Mi pedig elvesztettük egymást…vagyis megöltem, de a lényeg ugyanaz. – Még mindig nem finomkodsz, igaz? – mosolygok rá. Na igen, régen sem volt az a fajta, és most sem az, ez nem rossz, sőt… úgyis meggyúlok, ez a nagy előnye annak, valaki vámpír, és most már ő is az, érdekes lesz ez így.
- Tudom… és érzem is. – nem véletlen voltunk mi olyan jó páros már régen is. Én megtaláltam benne azt, amit akartam, és ő is bennem, mégis ennyire megakart volna, ölni? Ugyan, nevetséges, de erre legalább végre már ő is ráébredt. Nem finomkodok, mégis mi értelme lenne? Több száz évet kell bepótolnunk, és én soha nem voltam az a romantikus fajta. Gyorsan mozgok, és olyan mélyen vagyok benne, mint még talán soha. Talán… egy kicsit jobban hiányzott nekem, mint gondoltam volna. A kérdése hallatán egy pillanatra meglepődök, de nem állok meg. – Miért nem… deríted ki magad? – suttogom, a fülébe a szavakat, mielőtt a nyaka felé kalandoznék el. Szerencse, hogy már nem kell odafigyelni arra, hogy mi hagy nyomott és mi nem.






A hozzászólást Darius Alpert összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 10, 2015 2:05 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Kedvenc dal :
Lifehouse - You and me
† Humor :
what?!



James G. Bendingfield ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jan. 06, 2015 10:22 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
natasha & james
I see you again...
Kettőnk kapcsolata sosem volt olyan viszony, amely egyszerűnek vagy könnyednek mondható. Az egész olyan meredek volt számomra mindig is, egyszerre taszított s vonzott a tény, hogy Ő félig egy vámpír is.. s nem tudok az ellen tenni, hogy azt érezzem iránta, amit érzek. Akkor sem, ha legutóbbi találkozásunk során mindent egymáshoz vágtunk. Egy ideig úgy voltam vele, hogy túl öreg vagyok hozzá, hiszen küllemre ő egy elbűvölően szép, fiatal és kedves nő. Ám én... már megettem a kenyerem javát sajnálatos módon, s ez volt az egyik legnagyobb problémám. Megpróbálhattam volna eltekinteni a ténytől, de féltem, egyszer ő maga is a fejemhez vágja majd, hogy mit keres ő egy vén róka mellett... minden férfinak vannak rigolyái. De végül már nem tartott sokáig... elszaladtunk egymástól... vége lett.
Megköszörülte a torkát, miután reagált szavaimra, majd felsóhajtottam.- Magam sem tudom. Csak ide húzott az ösztönöm. - jegyeztem meg megköszörült torokkal majgam is, majd mikor megkapta a koktélt, belenéztem a szemébe. - Tudom, hogy... csúnyán váltunk el, de nem gondolod, hogy meg... megérné kicsit átbeszélnünk mindent? - kérdeztem kissé remegő hangon, ami egyáltalán nem túl férfias, de nem tehettem róla. Ez most... így alakult. Nem számítottam rá.

zeneszám • bocsi a késésért Sad[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 04, 2015 8:26 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
+18


Darius & Rosette

- Így gondolod? - jó nem mondanám mosolynak, inkább valami vicsor, amit a képemre varázsolok csak azért, ha már annyira ezt akarja, de ne várja el tőlem, hogy olyan igazi teli szájas mosolyt villantsak rá, mert baromira nincs okom rá. Nem érzem jól magamat, most törte el a nyakam, átvert, egyáltalán nem kellemes a helyzet, ahogy folyamatosan bizonygatja, hogy én mennyire oda vagyok érte. Érte, aki megölt és nem bízott bennem, és nem ezen nem tudok csak úgy könnyedén tovább lépni. Túlságosan fájdalmasan érint a dolog, túlságosan bánt, hogy képes volt erre és még csak igazán bocsánatot sem kért, csak lépjek tovább, tegyek úgy, mintha semmi sem történt volna. Ez... egyszerűen nem ilyen egyszerű. Én nem tettem volna ezt vele... én vállaltam, hogy bajba kerülök miatta, hogy a bátyám engem is ellenségnek tekint, de benne ez fel sem merült.
- Te meg érdekesen kérsz bocsánatot... nyaktöréssel... - én is tudok ám ilyen megjegyzéseket tenni, nem csak ő. Még hogy érdekesen bókolok, nem akarok én neki semmi szépet se mondani, mert egyszerűen... kikészít már csak a jelenléte is, nagyon durván, főleg az a magabiztos mosoly, amivel folyamatosan magyarázza nekem, hogy ő mennyivel jobban ismer, mint én magamat, hogy csak neki lehet igaza és én persze mindent rosszul tudok. Na persze, amit érzek, a harag csak csak ilyen kis semmiség, az... az nem igazi? De pedig baromira az!
- Nem... vagyok nyitott könyv, te csak azt akarod, hogy igazad legyen minden áron. - én pedig ettől igenis csak egyre morcosabb leszek. Idegesít az, ahogyan viselkedik, egyszerűen bántó, idegesítő. Talán érzek még valamit, de tudom azt is, hogy nem kéne, nagyon nem kéne, mert... mert az csak rosszat szül nekem. Lehet, hogy most épp nem akar senki sem ártani neki, lehet hogy most épp nem akarja senki sem a fejét venni, de nem tudhatja, hogy mikor alakul ez majd máshogy és akkor... majd én leszek megint az, aki odadobhat nem? Egyszer már megtette, egyáltalán nem kizárt, hogy megtegye majd újra. - És mindenkinél erősebb vagy igaz? - nem az, nem erősebb mindenkinél és én nem bízom benne, mert nem tudhatom, hogy mikor dönt úgy, hogy megint hagyja a fenébe a kettőnk dolgát. Bármikor sor kerülhet rá és én igenis iszonyatosan félek ettől, pedig még csak nem is engedtem neki semmit... de utálom azért, hogy most is képes hatni rám, iszonyatosan utálom érte.
- Ez nem romantikus, ez... szánalmas. - én vagyok szánalmas, hogy erre képes voltam, hogy figyeltem őt, de nem végeztem vele, arra fogtam, hogy az erőm nélkül nem tudtam megtenni, pedig csak szimplán képtelen lettem volna rá, és most... most képet végül mindent ellenem fordítani. El kéne tűnnöm, tudom, hogy ezt kéne tennem, mert újra csak elgyengülök majd. - Ettől még ez túl könnyű... Nem bízom benned. - túl könnyű dolga van, egyszerűen ellen kéne állnom neki, de képtelen vagyok rá, nem megy. Túl régen volt már, amikor csókolt és ő aztán igazán tudja, hogy mire vágyom. Tudja, hogy mikor kell vadnak lenni, mikor gyengédnek, tudja mikor kell óvatoskodnia, és mikor kell nekem esnie, és... pont ezért vagyok képtelen ellenállni neki, ezért nem tudok már másodszor elszakadni az ajkaitól. Gyűlölnöm kéne, megölt, átvert, nem bízott bennem, de még sem megy. - Sokkal jobban kéne. - jobban kéne gyűlölnöm és én e helyett, mégis a nyaka ívét csókolom végig, mégis a pillanatokra előtűnő tűhegyes fogakkal karcolom végig, hogy lenyaljam azt a kevéske kiserkenő vért. Ez semmi, ahhoz képest, amiket anno műveltünk. Ő persze nem lassít, de nem is vágyom rá. Arra eszmélek, hogy már a falnál állunk, hogy a hátam a hideg kőnek feszül, és egy pillanat múlva már a ruha sincs meg. Na igen, van annak előnye, ha az ember vámpír, minden sokkal gyorsabb lesz... na persze csak az, amin lehet gyorsítani, van amin nem szabad.
- Annyira... annyira... utállak. - tudjuk mindketten, hogy ez mit jelent, majdhogynem a beismerése annak, hogy nem tudtam elszakadni tőle, hogy igen szeretem még mindig. Én annyira nem sietek, de végül lehull róla a felső. Nem tudok betelni vele, még mindig ugyanolyan erős, mint régen, de azzal már nem szórakozom, hogy eltüntessem róla a nadrágot, csak szimplán letolom, miután végigsimítottam rajta... kíván, mint régen, érezem. Az aztán már felemelhet, hogy átkulcsoljam a csípőjét, hogy végre magamban érezzem újra. - Szeretsz? Szerettél... valaha? - szinte már csak nyögöm a szavakat, de... de muszáj megtudnom, muszáj tudnom, hogy valaha is volt-e ez több, mint vad szenvedély.

©



Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 1:24 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

Savannah Retro Club

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Twister Biliárd és Póker Club
» Savannah & Lynx
» Reflections - night club [21+]
» Shine Party Club
» North Pole Club

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Külváros-