A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Savannah Retro Club


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 23, 2014 9:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

Darius & Rosette

A válaszára csak felszökik a szemöldököm. Még, hogy részletkérdés, hogy én jártam rosszabbul... ebben nincs semmiféle részletkérdés. Ez tény, és ez a legfőbb lényege ennek az egésznek, mert igenis számít, nagyon is sokat, hogy én voltam az, akit ő jobban kihasznált. Én segítettem neki azt az egészet átvészelni. Az elején önös érdekből ez tény, de aztán már nem, aztán már egyszerűen csak jó volt, és... bármennyire is gyűlöletes is ezt kimondani ragaszkodni kezdem hozzá. Segítettem neki, szembe szálltam a bátyámmal, ő pedig ezt kihasználta, hogy aztán eldobjon és még csak annyit sem tett meg, hogy életben hagy, hanem meg is ölt mellé. Mindezek után ne legyek kellőképpen pipa rá?
- Szóval szerinted nem kapcsol össze minket, hogy a véred tett azzá, ami vagyok? - dehogynem számít, hogy miatta váltam vámpírrá. Nem lett bennünk végleges kötelék és nem is halnék meg, ha ő meghalna, de attól még van jelentősége, viszont abban nem akadályoz meg, hogy ne verjem le ezt rajta, főleg, hogy még csak egy cseppnyi, még csak egy enyhe lelkiismeretfurdalása sincs, semmi. Tényleg úgy áll hozzá, mintha nem tett volna semmi rosszat és nem érdekel engem az élete, nem érdekel, hogy miért ilyen, mert egy másik emberrel így viselkedni... arra nincs mentség. Lényegében már előtte is ott álltam a szakadék szélén és ő ezt tudta, tudhatta, hiszen egyébként nem lettem volna annyira kifacsarodott, viszont mindezek után... ő gondolkodás nélkül lökött rajtam egyet és még csak abban sem vagyok biztos, hogy nem volt-e róla halvány sejtése, hogy esetleg ez nem lesz végleges, hogy nem halok meg teljesen. Talán, amikor sejteni kezdte még örült is neki, hogy ez lett a vége, el tudom róla képzelni.
- Talán az még nincs meg, de nem vagyok már olyan könnyű préda, mint régen. - elvakított a naivitás, az hogy hittem benne, hittem neki, de már nem vagyok naiv és már nem hiszek, szóval nem lenne velem könnyű dolga és nem számít itt a mágia sem. Nem tudna csak úgy legyőzni, vagy megölni, mert erősebb lettem, ő tett erősebbé, még ha ezt tudom, hogy nem is ismerné be, csak úgy egy könnyen.
- A bosszú... akkor az igazi, ha melegen tálalják és én úgy akarom megmutatni neked, hogy mit műveltél velem. - a fájdalom, az átváltozás, vagy csak egyszerűen az, hogy átvert. Megérdemli, hogy mindezt olyan durván kapja a képébe, amilyen durván csak ember... vámpír kaphatja. Meg fogja látni, hogy az a fájdalom is brutális lehet, amit majd én okozok neki, mert igenis fájni fog, nem a lelkének, mert annak mégis hogyan fájhatna? Gondolom nincs is neki, nincs ami fájjon, de nem érdekel, fájni fog majd másnak, fájni fog majd a testének és nekem ez is épp elég lesz.
- Átgondolandó, de sajnos neked pont nem akarok szívességet tenni... akkor már az lenne az igazi, ha mindkettőtöket látnálak szenvedni. - netán könyörögni az életükért, a bocsánatomért esedezni. Na az igazán jól esne, az tényleg jót tenne a lelki világomnak, akkor tényleg jól érezném magamat, de tudom, hogy ezt nehéz lenne elérnem mindkettejüknél, de hát időm van és elég sok kitartást is kaptam az élettől, pont azért maradtam életben mindazok után, amik történtek velem és nem fogom egy könnyen feladni, ebben biztosak lehetnek mindketten. El fogom majd érni valahogy, hogy végül minden úgy alakuljon, ahogy nekem jó, mint ahogyan végül most is azt teszi, amit akarok, kimegyünk, lerendezni ezt az egészet, és nem leszek finom, abban biztos lehet.
- Túl mély nyomot hagytál! - szinte már csak sziszegem felé a szavakat. Ne tegyen úgy, mintha minden úgy történne, ahogy akarja, vagy mintha ez az egész nem lenne más csak egy vicc, szórakozás számára, mert nem az, halálosan komoly! Azért a vámpír létnek is meg vannak az előnyei, hiába vág a falhoz, nyekkenek, de szinte meg se kottyan, a vakolatnak mögöttem jobban árt a kis effekt. - Régen nem volt rá panasz, hogy... mekkora a szám. - és az utolsó szónál azzal a lendülettel egy jó ütőset rúgok a legkedvesebb kis testrészére. Valaha számomra is kedves volt, de rohadtul eljátszotta a lehetőségét, és már nem érdekel, ha fáj neki, mert ez igenis még neki is fájni fog.

©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 23, 2014 9:59 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3


Rosette & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Mindketten kihasználtuk egymást, az már csak részletkérdés, hogy te jártál rosszabbul. – ő is azért jött le oda a pincébe, mert kellett neki valaki, akivel elszórakozhat, akitől megkaphatja azt, amit más nem ad meg neki. Az már egy másik dolog, hogy ezt én is élveztem, akármennyire is utáltam őt. Mégiscsak ő és a bátyja tartottak engem fogva, de most már nincs harag, hiszen neki köszönhetően kijutottam és most itt vagyok, nincsenek láncok, úgy élek, ahogyan csak akarok. Mértékletesség… nem érdekel, ki akar olyan életet, aminek tudja előre minden egyes percét? Én azt szeretem, ha kiszámíthatatlan az egész, ha vannak meglepetések.
- Szóval ez kapcsol össze minket? – való igaz, én teremtettem őt, még ha nem is szándékosan. Talán még jó is kisülhet abból, hogy nem öltem meg, kitudja.  A legtöbbeknek nincs ilyen szerencséje, de nála siettem, minél előbb messze akartam jutni a helytől, amit börtönömnek láttam, és nem figyeltem oda arra, hogy a kis Rosette szervezetében ott az én vérem. Biztos mókás lehetet a felismerés mikor felkelt és úgy vágyott a vérre, mint előtte még semmi másra. Ha tehettem volna, akkor páholyból nézem végig az átalakulását, ahogyan gyilkossá válik, szörnyeteggé, amit mindenki olyan vehemensen utál. Pedig ez csak halál…halál, ami feloldoz és felszabadít.
- Miért is ne? Hol van a varázserőd, hm? Anélkül a helyedbe nem hősködnék. – tudom, hogy boszorkány, legalábbis volt, mert ha meglenne az ereje, akkor nem itt cseverésznénk most. Előbb rám talált volna, és az első adandó pillanatban tett volna arról, hogy ne éljek, de most itt vagyunk, ő pedig csak szavakkal dobálózik. Azt hiszi azért mert egy fajtámbeli lett, máris egyenrangúak vagyunk? Ugyan…tapasztaltabb vagyok mint ő, öltem vámpírt is, abban a hiú reményben, hogy a vérük majd különleges lesz, de az igazság az, hogy pont ugyanolyan, mint az emberé, ez pedig elszomorító. Azt hinnéd egy halott vére más, mint az élő.
- Beleakarsz kóstolni a bosszúba, mi? Nincs annál édesebb dolog. – ezt jól tudom, én is álltam már bosszút, vámpírlétem első napjai ezzel teltek. Kivégezték a családomat és a falumat a szemem láttára, egy férfi ilyenkor nem nyugszik ebbe bele, hanem bosszút áll, akár megvan az ereje hozzá, akár nem. Nekem pedig megvolt, a mai napig emlékszem a félelemre a katonák arcán, mikor szembejöttek velem. Azt hitték az ördög támadt rájuk, egy-két bolond azt hitte, hogy a megadás segít majd rajtuk… mintha az enyéimen segített volna. Szép kis mészárlás volt az, igazi svédasztalos vacsora, ha úgy tetszik.
- Öld meg, mielőtt én ölöm meg. Még szívességet is tennél. Nem akarod, hogy az adósod legyek? – döntöm meg kicsit a fejem mosolyogva. Én mindig is úgy voltam vele, hogy nem számít a vérségi kötelék. Az én szüleim elhagytak engem kiskoromban, nem tudom kik voltak ők, vagy miért tették, de megtették, és csak ez számít. A vérük voltam, ők pedig otthagytak egy poros kis faluban, amit eleinte nagyon utáltam, később pedig nekem kellett igazgatnom és megvédenem, egészen addig, amíg a sors engem is el nem ért. Most már örülök, hogy így alakultak a dolgok, mert így megízlelhettem az igazi erőt. Ki hitte volna, hogy a halál több életet tartogat, mint ami előtte van?
Mosolyogva pillantok rá, meg sem próbálva védekezni, mikor nekem támad és a kukák közt landolok. Mosolyogva csóválom meg a fejemet, miközben felállok. – Ez komoly? A szemét közé? Azt hittem ennél mélyebb nyomot hagytam benned. – most rajtam a sor, hogy támadjak, de én nem lököm sehova sem, a nyakát megragadva emelem fel a földről, és vágom hozzá a falhoz. – Na és neked nem mondták még, hogy túl nagy a szád? – pillantok le rá mosolyogva. Ismerem őt, pont annyira, amennyire én engem. Keményen szereti, hát tőlem most megkaphatja.
©




Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 23, 2014 12:02 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

Darius & Rosette

- Nem, talán az elején nem miattad jöttem... de ne tegyél úgy, mintha ez egyáltalán számítana. - mert nem számít, nem hiszem el. Lehet, hogy nem miatta mentem le eredetileg, talán csak figyelemre vágytam, törődésre és ezt a magam beteges és kifacsart módján így sikerült megszerezni, de... attól még igenis idővel más lett. Idővel azt hittem, hogy számítok, idővel azt hittem, hogy tényleg fontos vagyok, hogy tényleg érdeklem őt. Én... balga módon elhittem azt, hogy tényleg megszökhetünk, hogy a valójában pocsék életemből, ami nem áll másból, mint hogy mindenki csak használ, valami jó is lehet, de nem... ő is ugyanúgy csak felhasznált, mint az apám, vagy Curtis. Neki is csak arra kellettem, hogy tegyem, amivel jól jár, hogy aztán egyszerűen csak végezzen velem és ott hagyjon az erdőben. Ez... enyhén szólva is olyasmi, amiért naná, hogy még mindig baromi pipa vagyok, csak egyelőre a meglepettség miatt egészen jól sikerül palástolni a dolgot.
- Tudod... te teremtettél. - rántom meg a vállamat. A nevetése pedig... komolyan legszívesebben megfognám azt a néha olyan selymesen szőkés haját és egy hathatós mozdulattal törném bele az orrát a bárpultba. Igen, attól azt hiszem egy kicsit jobban érezné magát a bennem szunnyadó kiborult nő is, de most még itt nyíltan nem tehetem meg, túlságosan feltűnő lenne, ahogyan az is, hogy csak úgy gond nélkül összeforr a törött orra, mert hogy... eltörne, arra mérget vehet.
- Naiv voltam... akkor még, de már nem vagyok az. Ne hidd, hogy olyan baromi könnyű dolgod lenne... - nem vagyok már olyan gyenge, már nem hiszek neki, már nem hiszek senkinek sem. Tudom, hogy ki vagyok és hogy mit kell tennem és nem fog tudni csak úgy átverni. Könnyedén megölt, mert azt hittem, hogy elmegyünk, de erről szó sem volt. Átvert és ott hagyott... már nem bízom benne, egyáltalán nem lenne könnyű dolga, hiába hiszi magát olyan hű, de nagy valakinek. - A te dolgod... bár Curtisszel szívesebben számolok én el. - mert bőven van mit. A bátyám... az a jótét lélek. Miattam ölt vámpírokat igaz? Na persze... sosem figyelt rám igazán, soha sem látta, mert nem akarta látni, hogy apa mit tesz. Csak becsukta a szemét és kész, mert úgy volt könnyebb és aztán persze nem tett értem igazán semmit, pedig vártam, vágytam rá, de neki így volt könnyebb. Ezek után... ne higgye, hogy majd csak úgy lazán elcseverészünk.
- A fene tudja... nem lehet rosszabb az ő vére sem, mint az enyém. Még mindig nem sikerült eldöntenem, hogy mit is kezdek vele. - a vérem, sőt az ikertestvérem. Azt hinnéd, hogy az ikrek jobban figyelnek egymásra, hogy a másikra vannak hangolódva, hogy... úgy igazán tudják, hogy mit akar a testvérük, de ő nem tudta, nem látta, hogy mi folyik szinte a szeme előtt, nem is akarta látni, nem is akart tenni ellene, aztán sem foglalkozott velem úgy, ahogy kellett volna, azt sem tudta, hogy Dariusszal mit művelek, vagy talán tudta, de nem akart látni. Ő ilyen, könnyebb volt neki vaknak maradni... egyszerűbb. A szavaira kissé oldalra döntöm a fejemet. Szóval... ennyire egyszerű lenne? Persze azt hiszi, nyert helyzetben van, na de majd meglátja, hogy ez nem ilyen egyszerű, hogy... nem vagyok már gyenge. Még nincs meg az erőm, még nem tudom használni a mágiát, de azzal együtt... esélye sem lesz ellenem.
- Mondták már neked, hogy túlságosan magabiztos vagy? - engedem el az ajtót, ami lazán csapódik be mögöttem. Csendes sikátor, az a jó ezekben, hogy ha bentről ki is jön valaki, annyi lesz benne már a pia, hogy nem fogja majd fel, hogy itt pontosan mi is történik, már pedig történik, mert szinte a következő lépésemmel lendületet veszek és egyszerűen csak nekiugrok, hogy a távolabbi kukáknak vágjam. Oda való igaz? A szemét közé... mert csak egy levetett felesleges ruhadarabnak számít, akitől már nem akarok semmit, csak hogy megbűnhődjön azért, amit velem tett... mindenki meg fog istenemre mondom!

©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Nov. 21, 2014 9:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

Rosette & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]
- És nagyon hálás vagyok neked érte, bár erősen kétlem, hogy miattam jöttél volna le oda a pincébe. – mosolyogok rá, miközben kortyolok egyet a poharamból. Nehogy azt mondja már nekem, hogy annyira sajnált, hogy lejött nekem segíteni. Mindjárt megszakad szegény páráért a szívem. Azért jött le, mert… nem is tudom, nem volt akivel együtt lehetett volna, én pedig pont kéznél voltam. Ő ugyanúgy kihasználta ezt, mint én őt, úgyhogy kvittek vagyunk, nem? Nem értem minek akkor ezen így kiakadnia. Megöltem, de itt van, nem? Annyira azért nem halott, amennyire azt akartam, hogy az legyen. Inkább hálásnak kéne lennie, mintsem dühösnek.
- Talán tudnom kellett volna? Mik voltunk mi lelkitársak? – nevetek fel halkan. Sejtettem, hogy életben van és nem törődtem vele, semmi kedvem nem volt hozzá, nemrég szabadultam csak el, akart a halál visszamenni hozzá még egyszer. Nem voltunk mi olyan viszonyban, hogy érdekeljen az élete, én akartam megölni, szerinte mennyire érdekelt engem, hogy életben van-e, vagy sem. Csak próbáljon megérteni engem. A bátya kedvére kínzott engem, a menekülés kulcsa pedig Rosette volt, én is hivatkozhatok arra, hogy kihasznált engem, igaz? Azért jött le, mert kellett neki valaki, és a sorsfintora, hogy elcsavartam a kis fejecskéjét, de hát… ilyenek a nők, könnyű prédák.
- Azt hiszed, hogy ismersz, csak mert elszórakoztunk a pincében? Ismersz, mi, ezért tudtalak olyan könnyedén megölni, igaz? – most én döntöm oldalra  a fejemet mosolyogva. – Ne akarj ellenem fordulni, kétszer nem hibázok. – most már megölhetem, darabokra tépem és elégetem a testét,  nem fogom azonnal szíven szúrni egy karóval. Nem ismer engem, csak azt hiszi. – A bátyád pedig nem érdekel, megölöm, ha kajtat utánam. – rántom meg a vállam, mielőtt a számhoz emelném a poharat. Ő meg a bátyja…miből hiszik, hogy érdekelnek engem? Megölöm azt, aki fenyegetni mer, vagy rám támad, amíg ezt nem teszi, felőlem éldegélhet ahogyan csak akar.
- A vér… hát persze, és ezt a vért, ami összeköt titeket , nem támad kedved néha egy kicsit megcsapolni? – soha nem voltam annak a híve, hogy hagyjuk életben a táplálékot, miért hagynánk? Az olyan, mintha játszadoznánk az étellel, én szeretem az ember vérét az utolsó cseppig kiszívni, miért hagyjam szegény embert egy életen át gyötrődni és vértasakként használni, ha egyszerűen megölhetem, és ezzel a szenvedéseitől is megszabadíthatom őt? Én szívességet teszek nekik, mégis kiakarna élő vérellátmány lenni? Na ugye, hogy senki,ezek után ne jöjjön nekem azzal bárki is, hogy milyen gonosz vagyok. Én csak táplálkozom, ezt csinálja az ember is, nem? – Tudod mit? Próbáljuk meg! Kisétálok innen és meglátjuk majd mit csinálsz. De a helyedben én gondolkodnék… most nem vagyok megláncolva. – húzom széles mosolyra a számat, ahogyan az asztalra rakom a poharamat és elindulok az ajtó felé. Igazán szórakoztató kis este elébe nézünk ma.
Mosolyogva lépek be a sikátorba, ahová a hátsó ajtó vezet és a hátamat a falnak vetve várom, hogy az én rég nem látott…barátnőm, szeretőm, hívjuk ahogy akarjuk, feltűnjön végre a porondon.
©




Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Nov. 20, 2014 3:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

Darius & Rosette

Épp csak egy pillanatra szorul ökölbe a kezem, de aztán visszatér az arcomra a mosoly, ami eddig is ott honolt. Nem fogom hagyni neki, hogy kizökkentsen, nem fogom hagyni neki, hogy kihozzon a sodromból. Egyszerűen... azt nem lehet! Erősebb vagyok nála és nem fogom hagyni, hogy visszasüllyedjek arra a régi szinte, aki még előtte voltam és még részben akkor is, amikor vele voltam. Igen valahol hittem abban, amit mondott, igen, valahol hittem benne, hogy szeret, hogy nem hibáztat, amiért ott van a pincében, mert nem én tettem vele, de idő az kellett, hogy kijuttassam. Ő viszont egyértelműen csak kihasznált, egyszerűen csak ott hagyott volna, és nekem ez nem tetszett, ezért végül megölt. Hálából, amiért kijuttattam, szép...
- Az a bátyám volt, nem én. Én csak szimplán segítettem neked kijutni, és segítettem, hogy átvészeld. - én voltam az, aki tartottam benne az életet. Ha én nem vagyok, akkor sokkal komolyabb következményekkel kellett volna számolnia, de én ott voltam neki és ennek ellenére mégis képe volt végül végezni velem és most úgy állít be, mintha én is a rosszak között lettem volna? Mintha én is bántottam volna őt? Csak egyszerűen nem leplezhettem le magamat Curtis előtt, az mindkettőnk számára kockázatos lett volna. Vele végez, én pedig... jó eséllyel szintén nem kaptam volna gratulációt érte.
- Szóval sejtetted... - sejtette csupán, hogy életben vagyok, de nem lehetett benne biztos. Vicces, hogy senki sem tudta, na de... majd szépen rájönnek, hogy talán életük legnagyobb hibája volt az, hogy életben hagytak, hogy nem néztek utána tüzetesebben annak, hogy felkeltem-e. A bátyám is csak úgy lelépett és kész, mintha meg se kellett volna próbálnia segíteni. Vissza se jött, még csak... az sem volt a célja, hogy legalább eltemessen, vagy valami. Ilyen család jutott nekem, egyedül anya az, aki valamit ért, egyedül ő az, de ő halott, ő igazán halott. - Ismerlek Darius, a gyenge pontjaidat is ismerem és már én is erős vagyok. Azt hiszed, hogy... olyan egyértelmű, hogy te vagy az, aki győznél, ha mégis csak ellened fordulnék? Curtis pedig... él még, és minden bizonnyal szívesen koncolna fel pusztán szórakozásból. - mosolyogva döntöm oldalra a fejemet, majd az italomból kortyolok egy kicsit, szinte már elgondolkodva, a kiszökni készülő cseppeket pedig egyszerűen csak látványos mozdulattal nyalom le az ajkaimról. Olyan nagyon magabiztos, de majd meglátjuk, hogy akkor is az marad-e, ha esetleg tényleg kénytelen lesz megtapasztalni, hogy mit szórhat még rá az élet, vagy inkább én. Már nem vagyok naiv, viszont az a tipikus megbocsátó alkat sem és ahogyan viselkedik, az nem igazán tetszik nekem.
- Oh, hát gondolhatod, hogy mennyire örült neki, de mégis csak a bátyám, a vér összeköt minket. - finoman vonom meg a vállamat, a bókjára pedig még csak nem is reagálok. Tudom, hogy milyen vagyok és az adottságaimmal is tisztában vagyok. Talán akkor is könnyedén az ujjaim köré csavartam volna őt, ha nem kényszerül rá, hogy velem legyen, de ez már örök rejtély marad igaz? - Mikor szeretnéd drágám? Vagy úgy hitted, hogy csak csevegünk, aztán majd büntetlenül kisétálsz innen? - a nyomában vagyok már évtizedek óta, és most hogy szinte már ő sétált a karjaimba, hát naná, hogy nem fogom hagyni, hogy csak úgy lelépjen, ez fel sem merülhet.

©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 18, 2014 5:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

Rosette & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]
Az élet nagyon furfangos módon tud összehozni a múlttal, amit a legkevésbé sem akarsz látni. Mindenkinek vannak démonjai, csak egyesek, mint jómagam is, legyőzik őket, megölik, legalábbis azt hiszik, hogy megölik. Mi tagadás, nem azért haraptam meg, mert elkapott a hév, egyszerűen csak megakartam ölni és kész. Ő meg a tetves bátyja… jó sokáig sanyargattak, nem hinném, hogy érthetetlen lenne az, ha legszívesebben kitéptem volna a szívüket. Rosette más dolog volt, ő … segített elviselhetőbbé tenni a fogságot, majd ki is szabadított, de nem kellett nekem másra, úgy számoltam, hogy majd előbb elfog tűnni és nem nekem kell majd megölni, de így alakultak a dolgok.
- Szívesen, de minek hozol fel valami olyat, ami már évszázadokkal ezelőtt volt, hm? Komolyan azt hitted, hogy szeretlek? Hogy majd beleszeretek abba, aki fogva tart? – kérdezem vidáman, mielőtt intenék a pultosnak, hogy azonnal hozzon valami erős italt. Mindig is imádtam a naiv embereket, akiket még csak megerőltetés sem volt kihasználni, és ha Rosette egy pillanatra is azt hitte, hogy többet érzek iránta, mint puszta testi vonzalom, akkor megérdemelte a sorsát. Ő és a bátyja tartottak fogva, másra sem vágytam csak a szabadulásra és a halálukra, mégis milyen bolond hinné azt, hogy szerelmes lettem belé ez idő alatt?
- Igyekeztem, hogy minél fájdalom mentesebben szenvedj ki, ennyi járt neked. De tudod… sejtettem, hogy nem haltál meg, mármint nem úgy, ahogy kellett volna. Visszamentem a testedért, hogy karóba húzhassalak, de nem volt már ott, és a drága bátyád nem hagyott volna csak úgy meghalni… a hulláknak pedig nem szokása sétálni, hacsak… át nem verik a halált. – húzom széles mosolyra a számat miközben a szemeit figyelem. Nem mondanám, hogy meglepődtem, mindig is éltem a gyanúval, hogy ez a szuka még életben van, de soha nem hittem volna, hogy az élet valaha is összehoz majd vele újra. Mi tagadás, rettentő módon utáltam őt évszázadokon át, de most már… túlléptem a dolgon. – Aggódni? – nevetek fel a szavait a hallva. – Ugyan mi miatt aggódnék drágám? Miattad? Vagy a drágalátos kis bátyád miatt? Azt hittem ennél jobban ismersz… - harcos vagyok ,világ életemben az voltam, még a halálom előtt is. Nem félek attól, hogy valakivel megütközzek,már emberként is megbarátkoztam a veszéllyel, azzal, hogy nem tudom mit hoz a holnap, de körülleng a halál. De most… a halál és az idő semmit nem jelentenek, azt teszek, amit csak akarok, tehát mégis mitől kéne félnem? – De nem csalódtam benned. Embernek is elég szép látvány voltál hát még halottnak... a bátyád hogy viselte, hogy az ő kis testvérkéjéből az lett, amire régen vadászgatott? – rohadt egy család volt, ha nem akartam volna minél messzebb jutni attól a helytől, akkor visszamentem volna, hogy megmutassam nekik milyen is a pincéjükben rohadni.
©




Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 18, 2014 12:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

Darius & Rosette

Ha azt mondanám, hogy egy kis nyugalomra vágyom hazudnék. Hát persze, hogy akkor érzed, ha élsz, ha az izgalom ölel körül, no de ennek is vannak azért különböző árnyalatai és nem mondanám, hogy mindegyik jó. Az például, amikor meg akarnak ölni nem a legkellemesebb, csak az, amikor te kerekedsz felül és végül szó szerint kitéped egy harapással a vadász torkát, aki volt olyan naiv, hogy azt hitte van esélye ellened. Egyedül az ilyen esetekben vagyok hajlandó pazarolni, máskor természetesen eszem ágában sincs. Mintha csak az ember a kedves ételét hagyná, hogy akár véletlenül is a földre essen. Dehogy! A tányért is kinyaljuk, hogy biztosan minden falatot kitakarítsunk. Én is pont így vagyok egy igazán ízletes vacsorával, de ha az illető bántani akart, akkor kínkeserves halál jár neki és nem érdekel, hogy mennyi megy pocsékba a véréből. Maximum keresek mást, afféle laza ünneplésre, mint aki jól végezte dolgát.
Most viszont itt pásztázom a helyet és furcsa módon nem akad meg a tekintetem az ismerős alakon. Talán csak azért, mert pont akkor fordulok vissza a pulthoz, amikor felém indul el. Akkor veszem át az italomat, egy pohár bourbon, tisztán mindenféle felesleges plusz nélkül. Régen nem voltam oda az alkoholokért, de azóta sok idő eltelt és miután az étel már eleve nem olyan létszükséglet mint régen, sok emberi étel és ital más hatással van rám, ilyen lett az alkohol is. Amikor viszont mellé lép és a pultnak dől már könnyedén felismerem. A szememet csak egy pillanatra húzom össze. A nyomában jártam, talán még sejtette is, de mindig olyan távolságban, hogy idegesítse, de ne tudja, hogy ki az, ennek ellenére mégis meglep, hogy itt látom, mert be kell, hogy valljam nem számítottam rá, legalábbis nem ma.
- Ugye milyen jól áll nekem a halál? És képzeld... sokkal kellemesebb is! Kiölte belőlem a maradék naivitást is, amit egyesek olyan könnyedén kihasználtak. - mint ahogyan ő is. De tényleg jó hatással volt rám a saját halálom, határozottan jó hatással. Már nem vagyok olyan naiv, nem hiszek a mesékben, nem hiszek az örökkében. Azaz abban hiszek, csak nem az örökké tartó boldogságban, csak abban, hogy örökké élhetek, hogy szórakozzam és hogy azt tegyem, amit csak akarok. Ő pedig most is bátor, mint mindig. Nem fél? Hiszen nem vagyok nála sokkal fiatalabb és tudta jól, hogy boszorkány voltam, nem tudhatja, hogy nem szereztem vissza az erőmet, legalábbis... még nem szereztem vissza. - Hozzád pedig nem csak az idő volt kegyes. Még mindig nem köszönted meg, hogy kiszabadítottalak, vagy úgy érezted az a hála, hogy végzel velem? - meg se lepi, hogy életben vagyok? Jó persze kérdés, hogy mit nevezünk életnek, de járok és beszélek, ez valami olyasmi igaz? Vicces... eddig akármilyen férfiak voltak az életemben ott hagytak valahol. Talán csak az apám nem, de őt meg az a drága bátyám tette el láb alól, legalábbis ennek elég nagy az esélye. Darius ott hagyott az erdőben, azt hitte meghaltam, Curtis pedig pontosan ugyanezt tette, csak épp utóbbi rendkívül meglepődött. Jó, be kell valljam az a találkozás, határozottan szórakoztató volt. - És hogy érzed magad mostanában? Nem szoktál aggódni, hogy mit hoz a holnap? - tudom én, hogy ő nem az a típus, aki aggódni szokott volna, de hát furcsa is. Vajon miért nem akart bosszút állni soha a bátyámon? Vagy akart csak nem volt mersze?

©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
asshole
† Kedvenc dal :
Seven devils all around you
† Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
† Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
† Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Nov. 17, 2014 4:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

Rosette & Darius

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mystic Falls… hazudnék,  ha azt mondanám, hogy jól ismerem ezt a helyet, az igazat megvallva nem éppen kedvemre való az, hogy itt kell töltenem az időmet, de ez van, idevetett a sors. Az elmúlt sok-sok évben sok helyen jártam, de sehol sem maradtam sokáig. Miért is tenném? Vámpír vagyok, nem éppen az ideális családapa, elélek évszázadokig, akkor meg minek letelepedni és eljátszani a normális embert? Én szeretem a mostani életemet, szinte már alig emlékszem a régire. Itt nincsenek szabályok, se uralkodók, csak én és az ételként szolgáló ember. Az a sok riadt tekintet és félelem mikor megtudják, hogy az életükből nincs már hátra több, mint néhány másodperc… visszaadhatatlan.
Az útjaim során persze nem vetem meg a szórakozást, szeretek játszani, és nem mindig az étellel. Gyakran betérek kockázni, a szerencse könnyedén mellém pártol, akár nyerek, akár nem. Nem okoz valami nagy nehézséget az, hogy szó szerint átrágjam magam a másikon míg meg nem szerzem a pénzemet. Se munka, se ordítozó kölykök… aranyélet ez. Régebben egy faluról kellett gondoskodnom, bírának lennem a gyerekes bajaiknál, de minden megváltozott, és ki hitte volna, hogy ezt a megváltást majd a halál hozza el nekem. Azóta sokat tanultam. Régen hívő ember voltam, most már ember sem vagyok, vagyis csak porhüvelye annak, ki egykoron voltam, és a világ összes pénzéért sem lennék újra az, ki régen forgatta kezében a kardot.
Tervek nélküli élet ez, és egy ilyen élet elengedhetetlen kellékei a nők és az alkohol, pont ezért vagyok most is itt. Nem éppen valami módos úriembereknek való hely, de én magam sem vagyok az, tehát ezzel foglalkoznom sem kell. Amíg előttem van a poharam tele alkohollal és a cigaretta a számban, addig egy szavam sincsen, addig még ráér eldönteni, hogy hova tovább innen, már ha továbbmegyek, mert egy kis pihenő nem árthat meg igaz? És legalább munkát is adhatok azoknak a mihaszna halottkémeknek és rendőröknek.
Nem mondanám, hogy a helyet pásztázom olyan nőt keresve, akit kedvem támad egy tartalmas kis este után darabokra tépni, de a szemem akarva-akaratlanul is megakad egy pultnál ülő nőn, akinek bár arcát nem látom, így is meggyőzött arról, hogy tud olyan dolgokat, amikre nekem most szükségem van. Elindulok felé, és talán olyan öt lépést teszek meg előre, mikor megtorpanok egy pillanatra és akaratlanul is elmosolyodom, de hiába a meglepettség, nem rémít meg, inkább csak még jobban felbátorít, ahogyan közvetlen mellette támaszkodom neki a pultnak. – Jól nézel ki ahhoz képest, hogy meghaltál. – mosolygok rá köszönés helyett, ahogyan tetőtől talpig végigmérem őt. – Az idő kegyes volt hozzád is, mi? – nem gondoltam rá valami sokat az elmúlt években. Sokat köszönhetek neki, de csak kihasználtam, soha nem szerettem, vagy legalábbis nem tudok róla. Na de ez a test… mindig öröm valaki korabelivel találkozni.

©




Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 16, 2014 10:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

Darius & Rosette

Nem vagyok az a gyakran bulizó típus, de néha akkor is ki kell engedni a gőzt, legalább egy kicsit felengedésképpen. Egyébként is túlságosan sok minden történt rövid idő alatt, túlságosan sok minden történt, amit fel kell dolgoznom és át kell rágnom magamban. Ez a város... tényleg olyan, mint valami nagy gyűjtőhely, mintha csak mindenkit ide vonzana valami. Itt van a bátyám, ami annyira nem lep meg, hiszen elég sok prédát találhat magának a kis kísérleteihez, viszont az már jobban meglepett, hogy itt sikerült belebotlanom egy régi ismerősbe is Christian személyében és ezt még tetézi a tény, hogy... Dariusról is hallottam ezt azt, vagy legalábbis olyas valakiről, aki hasonlíthat rá. Persze, hogy kerestem az utóbbi évtizedekben. Nem vittem azért túlzásba, mert nem ő volt az elsődleges célpont. Persze... célpont ő is, mind egytől-egyig, akik az életemet alakították, akik miatt ilyenné váltam. Azt szokták mondani, hogy minden nő mellé kell egy erős férfi, aki mellett nem kell mindig tartani magát. Hát ez... baromi nagy tévedés, hogy mit ne mondjak. Az a sok erős férfi tönkre teszi azokat a nőket, akik mellettük állnak. Az apám tönkre tette az anyámat, mert nem vagyok már ezek után annyira naiv, hogy azt higgyem, hogy anyát tényleg egy vámpír ölte meg. Az apánk meghalt egy balesetben... na persze, higgyem is el... Én pedig... szép sorban alakítottak, először az apám, aztán Curtis folytatta tudtán kívül, csak azzal, hogy persze nem igazán figyelt oda arra, hogy egyáltalán mi van velem, és Christian, aki persze végképp nem foglalkozott velem... pedig tudta, hát persze, hogy tudta! Mind tudták, akik csak nálunk jártak, vagy ha más nem, hát sejtették, de nem számít. Túlléptem már ezeken a régi sértettségeken, nagyjából, azokkal kell foglalkozni, akik tettek is ellenem és Darius is ide sorolható, nagyon is. Akárhogy is nézzük, ő ölt meg és akárhogy is nézzük az volt a célja vele, hogy halott legyek. Bocs haver... ezt rohadtul elcseszted! Már csak egy valami kell, rá veszem Curtist, hogy segítsen visszaszerezni az erőmet, mert akkor biztos, hogy erősebb leszek nála, a mágia segít majd benne, a mágia majd mindent megold, csak újra képessé kell válnom varázsolni.
Most viszont csak fel akarok töltődni, hallgatni egy kiadós, hangos és tomboló zenét, táncolni, élvezni az életet, és nem engedni a lendületből, amíg csak bírom. És persze... enni akarok, sokat. Ha már ennyi energia tombol a levegőben egy ilyen helyen, akkor naná, hogy nem fogom bírni, hogy csak nyugodtan iszogassak valami tartalmatlan alkoholfélét. Az most nem lesz elég, ez biztos. Több kell, igazi energia és igazi töltés. Ezért pásztázom a terepet a pultnál ülve, kellően kihívó szerelésben. Elég elkapni egy tekintetet, elég egy kiadós tánc, a lendület és... máris nyert ügyem van.

©

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Keresem :
James i found him -
† Kedvenc dal :
F i g h t S o n g
† Tartózkodási hely :
℘ mystic falls now
† Hobbi & foglalkozás :
℘ looking out for my magic
† Humor :
℘ avada kedavra



Natasha Nado ÍRTA A POSZTOT
Szer. Okt. 01, 2014 7:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

[You must be registered and logged in to see this image.]
Natasha & James



Kemény vonásai, magasztos tartása, mámorító illata mit sem változott. Hiába nem pillantottam rá, a vámpírlét velejárója, hogy érzékszerveim felerősödtek. Boszorkányként is elragadónak tartottam minden porcikáját - hiába titkoltam - , így még inkább vonzóbbnak találtam. Ennek hála, még ha akartam volna sem tudtam volna, nem érezni részegítő illatát. Hányszor szívtam mélyen magamba, heves éjszakáink közepette... S minden reggel, ahogyan hozzá kucorodtam, ha fáztam boszorkánylétem alatt.
Szégyenteljesen sütöttem le szemeim, ahogyan eszembe jutottak falakat rendítő éjszakáink. Soha nem adtam magam senkinek úgy, mint neki. Az a bizonyos vékony fonál, ami összekötött bennünket, létrehozta bennem a ragaszkodást, s vele együtt a fájdalmat, és a kínt, mikor rádöbbentünk útjaink mennyire nem egyazon ösvényre terelődnek idővel. S utolsó találkozásunkkor olyan szavak hagyták el számat, melyekkel valószínűleg leromboltam minden varázslatos emlékfoszlányt, amit őrizgethetett a szíve. S ő ugyanezt tette velem. Talán mindketten csak menekültünk egymás elől, hiszen sosem tudtuk melyikőnk a vadász, s ki a vad. Hol ő csábított ujjai köré, hol én szelídítettem keblemre. Olyan kérdés volt ez, amit sosem vitattunk. Akkor megfogadtam, hogy többé nem engedem be az életembe.
Némán tört apró darabokra a szívem, mikor megpillantottam őt. Bár a poharat szétrobbantottam, igyekeztem helyrehozni a hibám, és erősnek mutatni magam, mintha azt sem tudnám, hogy Ő az, aki.
Azonban láthatóan ő másképp gondolta, mert felém szólt. Hevesen fordítottam felé tekintetem, miközben beharaptam alsó ajkam.
- Mikor volt elég nagy? - köszörültem a torkom, majd magamra erőltettem egy mosolyt, miközben pásztáztam arcperemét.
Eszembe jutott az utolsó éjszaka, amit együtt töltöttünk. Vígan, boldogan... alig észlelhetően megráztam a fejem, mintha elakarnám felejteni. A pincér után biccentettem, hogy jó lesz a koktél.
- Micsoda úriember. - felvontam a szemöldököm, és érezhetően szarkasztikus hangon szóltam - Mi járatban vagy errefelé? - utaltam ezzel arra, hogy nem bírok megmaradni a közelében, és jobb szeretném tudni, ha úgy dönt letanyázik, mert akkor nem érdekel az erőm, nem maradok itt. Letépem a láncaimat, és inkább elszáguldok innen, de nem vagyok hajlandó a közelében maradni, tudván, hogy nem lehet az enyém. S kitudja? Talán már családja is van...


 
©redit
 

Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Kedvenc dal :
Lifehouse - You and me
† Humor :
what?!



James G. Bendingfield ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 29, 2014 6:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
[You must be registered and logged in to see this image.]
natasha & james
I see you again...
Én magam is nagy levegőt vettem. Lassan fordultam meg, hogy szépséges arcát megpillantsam.. nem változott szinte semmit. Ő az a gyönyörű lány volt még mindig... az, akit el kellett hagynom. Vagy már nem is emlékszem, olyan gyorsan történt. A szemem szinte felfalta őt, úgy lestem őt, mint valami éhes oroszlán, amely ezer éve nem evett semmit, de most megéhezett a régen látott nőstényre.. talán nem kellene állatvilághoz hasonlítanom magunkat, de jelenleg pontosan ezt érzem.
Nyeltem egyet. Igen, erre most szükségem van. A szemem automatikusan csukódott le, s szippantottam mélyet a levegőből, mintha ezzel ismét az illatát érezném. A parfüm ugyanaz. A járása ugyanolyan kecses, mint régen.. istenem, micsoda nő még mindig. Talán emberi szemmel átlagos. De egy férfinak, aki teljes szívéből szereti őt még mindig? A viszály mely kettőnk között fennállt, nem szimpla viszály volt. Szerelemmel volt fűszerezve, mély és igaz érzésekkel.
Csak felsóhajtottam, beletúrtam a hajamba, és azt hiszem, a most táncoló idegeimet muszáj volt megnyugtatnom valamivel. Ezért is ragadtam meg egy pohár akármicsodát, aminek csak az íze alapján tudtam megállapítani, hogy valami puncs lehet. A pisisek kotyvaléka. Na jó, jelenleg nekem mindegy. Erősebbet is el tudnék képzelni, de ha csak ez van...
Emlékeztem, hogyan váltunk el egymástól. Emiatt értettem meg azt, hogy miért esik nehezére rám nézni. De mikor a pohár eltört a kezei között, tudtam hogy.. hogy igenis tudja, hogy itt vagyok. És ő is olyan hevesen reagál rá, mint én. A fene az ilyen sorszszerű találkozásokba!
- A világ tényleg ilyen kicsi? Vagy... kettőnknek túl kicsi? - kérdeztem rekedten, miközben a pincérhez fordultam. - Hozzon a hölgynek egy koktélt - ejtettem ki a szavakat hangsúlyosan, és félrebillentettem a fejem, ahogy ismét Natasha-ra néztem.

zeneszám • bocsi a késésért Sad[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Keresem :
James i found him -
† Kedvenc dal :
F i g h t S o n g
† Tartózkodási hely :
℘ mystic falls now
† Hobbi & foglalkozás :
℘ looking out for my magic
† Humor :
℘ avada kedavra



Natasha Nado ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 20, 2014 4:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

[You must be registered and logged in to see this image.]
Natasha & James



Az egyetlen oka, hogy ebben a városban voltam Driscoll makacssága volt. A lakótársamé, aki az egyetlen olyan boszorkány, akiről tudom, hogy rendelkezik megfelelő hatalommal, ahhoz visszaadja az erőmet, amit a vámpírrá válásom során elveszítettem. Minden járható úton végig mentem, csakhogy visszakaphassam. Próbáltam bátor, olykor botor stílusban, de mindez hiába volt. Hozzá vagyok láncolva, s hiába minden erő feszítés. Gyűlöltem ezt a várost, gyűlöltem, hogy vámpír lettem. Gyűlöltem az emberi vért.
Ismét sikerült felidegesítenie hűvös hozzáállásával a dolgokhoz, ezért fogtam magam és útra keltem. Abban reménykedtem, hogy kapok egy váratlan segítséget, támaszt, esélyt... de tudtam, hogy mindhiába. Nem volt kedvem a grillhez, hiszen ott ismét csak összefutottam volna vele, azt meg végképp nem akartam, ezért egy számomra új - ha van itt olyan - helyre tévedtem.

Lassan toltam magam előtt a bejárati ajtót, vagy mit. Óvatosan, sután léptem be, és azonnal megéreztem az illatot, azt, amelyiktől képtelen vagyok szabadulni. Azt, amit annyira szeretek. Megtorpanva lefagyott lábakkal végig pásztáztam a termet, hogy megtaláljam a saját ínyem szerint kevert forrást, majd tekintetem találkozott az Övével. Résnyire nyílt ajkakkal, dérré vált szívvel álltam tétlenül az ajtóba. Hallhatóan karcolta légzésem a légutaim. Többen belém ütköztek, ezzel jelezve, hogy eléggé útban vagyok. Kipréseltem magamból egy halvány bocsánatkérő mosolyt, és arrébb húzódtam. Nem mertem közelíteni hozzá, a férfihoz, aki olyan fontos volt nekem. Apránként levettem róla szomjas tekintetem, és megindultam a pult felé. Az egyik alkarommal támaszkodtam meg, a koszos, alkohol szagtól bűzlő pulton. Nem mertem visszapillantani rá. A gondolat, hogy valósággal gyűlöl, amiatt, ami lettem olyan erős érzelmeket váltott ki belőlem, amik így ebben a vérszomjas formában csak felerősödtek bennem, így nem volt csoda, ha az első poharat szétroppantottam tenyeremben, majd bohókásan a pultosra pillantottam.
- Jól van? - szólt felém, de ajkaim remegni kezdtek, és éreztem, hogy tekintetem beleszúrom James arcába. Vállam felett pillantottam rá. A szívem úgy törte át a fagyos burkot, hogy valósággal a bordáim bánták.
- Remekül. - fordultam szembe az öreg emberrel. Majd ráeszméltem, hogy nem láthatja mennyire elgyengültem tőle...

 
©redit
 

Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Kedvenc dal :
Lifehouse - You and me
† Humor :
what?!



James G. Bendingfield ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Szept. 18, 2014 6:29 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
[You must be registered and logged in to see this image.]
natasha & james
I see you again...
" - Ez nem indul, apa! - szóltam oda az autó elejénél szorgoskodó férfinak, akinek a feje ki sem látszott a kocsiból származó olajnyomokból.
- Próbáld újra, fiam - jött a felelet abból a szájból, melyet esetek többségében nem hagy el kulturált beszéd. Velem ritkán engedi meg magának amúgy is, hogy úgy beszéljen. Katerina és anya gyakrabban áldozatául esnek, melynek következtében nem tudom, mit kellene gondolnom az apámról. Engem nem bánt, de akiket szeretek, azokat... igen.
- Most már beindult! - örült meg a hangom, ahogy hallottam a motor zúgásás, és az nem állt le másodperceken belül sem.
- Jól van, Jamie - jelent meg a szemem előtt apám, aki az ujjait törölgetvén, büszkén mosolygott rám, de ahogy ezt tette, ráncai kirajzolódtak homlokán. - Ilyen alapvető dolgokat számodra is meg kell tanítanom. Te vagy az egyetlen fiam... a húgodhoz nem fűzök reményeket - jegyezte meg morogván, de nem mozdultam. A húgom csak tizenkét éves, mégis mit várhatna tőle ebben a korban? - Ne hagyd senkinek, hogy eltereljenek az útról. Sikeres leszel ott, ahová majd mész innen - veregette meg a vállam. - Megadatik majd számodra mindaz, amely nekünk itt a világ háta mögött csak keveseknek. A nevedet ismerik majd... a nők a lábaid előtt fognak esedezni egytől egyig. DE - emelte fel aztán ujját, tekintete pedig megtelt huncut fénnyel. - Előtte engedd ki a szomszéd macskáját a pincéből, ahová zártad. Az az ideges banya már hajnalban is kereste - forgatta meg aztán a szemét, én pedig a magam csibészes vigyorával szót fogadtam neki. NEm volt rosszallás a hangjában. Tőle sosem féltem ilyen ügyekben, anya viszont előszerettel büntetett meg, ha tudomást szerzett arról, hogy a szomszédok holmijaival kacérkodom.
Ahogy a pince felé indultam, majd kinyitottam az ajtót, a macska nagy jávogással futott ki. De nem érdekelt. Apám szavai visszhangot vertek a fejembe. A nők esedezni fognak a lábaim előtt..."


Ez a jelenet zajlott le a szemem előtt, mikor egy újabb kortyot ittam a kirendelt italból. Első nap Mystic Fallsban. Nem mondom, elég jellegzetes a hely, de talán meg tudok békélni vele előbb-utóbb. Főleg azért, mert okkal vagyok itt. A szívemet szét akarja tépni az egész... utálni akarom, de köztben mégis annyira szeretem... megőrülök tőle. Mi a francot csináljak?!
Mióta tudom, hogy itt van, tudtam, hogy nekem is ki kell szakadnom a nagyvárosi életből... el kell szakadnom az utóbbi időben hobbivá vált kaszinóktól, hogy egy fontosabb dolog felé közelítsek. És ez... akárhogy is nézzük, nekem Natasha volt. Az a nő, akit úgy szerettem, de mindez megváltozott, mikor ő maga is megváltozott... és talán megváltozott mindkettőnk...
De a gondolat is bennem akadt, mikor a fülemmel hallottam a club ajtajának nyitódását, és a szellő egy nagyon ismerős illatot fújt felém... a vér is megfagyott az ereimben. ITT van...

zeneszám • bocsi a késésért Sad[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Kedvenc dal :
Lifehouse - You and me
† Humor :
what?!



James G. Bendingfield ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Szept. 18, 2014 6:21 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
***
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 7:02 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Vissza az elejére Go down
 

Savannah Retro Club

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

 Similar topics

-
» Twister Biliárd és Póker Club
» Savannah & Lynx
» Reflections - night club [21+]
» Shine Party Club
» North Pole Club

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Külváros-