to Ramona ©

Nem szeretek rágódni a dolgokon, hiszen próbálom minden egyes pillanatát kiélvezni az életnek. Egyszer már majdnem meghaltam egy csúnya és gonosz vámpírnak köszönhetően. Soha nem volt szimpatikus az a nevelő, de az azért már túlzás, hogy az életemre akart törni. Gyermek voltam és hibáztam, illetve ha akkor megöl, akkor miként lett volna képes minden egyes nap jó ízűen lakmározni a véremből? Borzasztó, hogy milyen ez a világ, de ennek köszönhetően még inkább megtanultam értékelni az életet és mindent, ami vele együtt jár. Egyedül egy boszorkánynak köszönhetem azt, hogy életben maradtam, mert a szüleim valami miatt leléptek. Úgy érzem, hogy még ők is élnek, de ki tudja merre és még az is lehetséges, hogy valahol van egy testvérem. Néha arról ábrándozom, hogy valahol a nagyvilágban van egy családom, de aztán rájövök arra, hogy van már családom, még pedig Molly személyében és ezért mindig is hálás leszek a sorsnak, illetve neki is, hogy megmentett.
Rendben, egy szót se fogok erről ejteni. - mondom neki egy kisebb mosoly keretében, majd közelebb sétálok hozzá. Úgy teszek, mint aki csak a kutyust szeretné megsimogatni, de közben óvatosan hozzá érek és újra érzem az érzéseit. Tudom, hogy ez csalás, de akkor se tehetek róla. Szeretem tudni azt, hogy mit gondolnak vagy éreznek az emberek. Valahogy így sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, mert tudom, hogy nem akarnak bántani. Legalábbis már ő se szeretne.
Nem kell amiatt aggódnod, hogy az első letámadásod után esetleg gyűlöllek vagy valami hasonló. - teszem hozzá kedvesen, majd egy ártatlan pillantás keretében a fülem mögé tűröm a hajamat.
Akkor erre kell menni. - mondom neki mosolyogva, majd élvezem még a nap utolsó sugarait, mielőtt teljesen felhő borítaná be az eget. - Francia bisztró és imádom a szlogenjüket: "Kutyátlanok kíméljenek". Szerintem ezt nekünk találták ki. Amúgy új vagy ebben a városban? - kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen eléggé elveszettnek tűnik, s közben figyelem az embereket amint mit sem sejtve sétálgatnak az utcán, pedig hamarosan az égiek igazi zenére fognak rázendíteni. Lassan sétálok mellette és közben hallgatom azt amit a lány mond, de nem sokkal később meg is érkezünk a kiszemelt helyre. - Ez lenne az. - mondom neki mosolyogva és kinyitom előtte az ajtót, majd pedig követem őt Edgar-ral.

Barátkozni tudni kell. Kár, hogy ez a lecke kimaradt az életemből, ezzel jelentősen nagy hátrányból indulok. A legfőbb bizalmasom gyerekként a macim volt, nehezen nőttem ki belőle, és az, hogy mindenféle közhelyes dolgokról beszélgessünk, amúgy sem az erősségem. Most talán kivételt tehetek, anélkül ismerkedhetek itt, hogy bárki bármit tudna az előéletemről. Ha kiderülne, sem tagadnék semmit, persze, hogy nem. De mégis más ez így, mint az árva jelzővel megbélyegezve tenni mindezt. Egy kis kezdő löket pedig senkinek sem árt.
- Óh, ennek örülök, talán ez a legjobb hír, amit ma hallok.. – válaszolom kedvesen, és minden szavam őszinte. Elég nagy kihívás kutatni a bátyám után anélkül, hogy ne érezném magam fényévekre tőle, hát még ha a végén az is bekerülne a képbe, hogy közveszélyes vagyok. Nem túl biztató..
- Menj csak, követlek.. – indultam meg vele együtt. Már az tökéletes lesz, ha valami fedett helyre érünk, de a felvezetés alapján nem csak erről lesz szó. – Remek szlogen. – nevetek fel meghallva a jelmondatot. – Ugye nem kell attól tartanom, hogy engem visszatessékelnek az esőbe? – kérdezem tettetett szörnyülködéssel és igyekszem a lehető legnyitottabb lenni. Annál pedig már csak azon ügyködöm jobban, hogy egy pillanatra se tűnjön úgy, mintha erőltetném magam. Persze választ nem várok rá, valószínűleg egyik fogadós sem tenné meg a vendégével, hogy kiteszi a szűrét, attól függetlenül, hogy van-e kutyája vagy sem.
- Öh.. Igen.. Igen.. – bólogatok lelkesen és közben jegyzem fejben az utat. Nem árt, ha képzeletbeli térképeken pöttyözöm azokat a helyeket, ahol már megfordultam a városban, legalább mindennel képben leszek előbb vagy utóbb. – Nem rég érkeztem, és még nem igazán vagyok jártas abban, hogy itt mi merre hány méter.. – vallom be, de ez alighanem látszik is rajtam. Többször forgolódom, mint egy szélmalom kereke, talán így elnézi nekem.
- Máris? – kérdezem aztán. Egész gyorsan megtettük az utat, azt gondoltam messzebb van, de elégedett lehetek azzal, hogy így már biztosan megússzuk a korai zuhanyt. – Hangulatos kis hely.. – állapítom meg, miközben átlépem a küszöböt és máris egy viszonylag nyugodt hely után kutatok, majd mikor megpillantok egyet, odafelé veszem az irányt. Azt hiszem Diamond és Edgar követnek, de azért hátra pillantva megbizonyosodom róla, hamar utol is érnek. Pár perc sem telik bele, a rendeléseinket is le tudjuk adni. Bár talán a kelleténél egy fokkal nagyobb lelkesedéssel várom a jegeskávémat.
- Szóval... Neked mindig vannak ilyesfajta megérzéseid, vagy csak ennyire jó emberismerő vagy? Tudod, találkoztam már olyanokkal, akik látják az ember auráját, meg ilyesmi.. - bólogatok nagy egyetértésben saját magammal. Nem erősségem az sem, hogy felvezessek egy-egy témát, jobb ha azonnal a közepébe csapok. Amire kíváncsi vagyok, arra rákérdezek, annak rendje és módja szerint.

to Ramona ©

Nem kell tartanod attól, hiszen velem vagy és engem már jól ismernek itt. Mondhatni sok időt töltök itt, mert Edgar is mindig jól érzi magát, én pedig kicsit kikapcsolhatok és nem rágódok a dolgokon.- mondom neki egy kisebb mosoly keretében majd sietve hátat is ordítok neki, illetve elindulok a hely felé. Nem akartam, hogy esetleg olvasni kezdjem az arcomra kiült érzésekből, mert abból semmi jó nem fog kisülni. Mit mondhatnék? Azt hogy vámpírok neveltek, majdnem megöltek, egy boszorkány megmentett, de mellékesen még azt is megjegyezném, hogy tündér vagyok. Na, azt hiszem ez lenne az év vice és biztosan nem hinne nekem. Talán még azt is gondolná, hogy a bolondok házából menekültem ide, de talán akkorát nem is tévedne, hiszen az az iskola minden, csak nem barátságos és szeretettől túl fűtött épület.
Miért jöttél ebbe a városba? Mármint annyira nem híres, mint New York, esetleg New Orleans. - mondom neki mosolyogva,majd újra az égre pillatok, hiszen végre kicsit jobb a kedvem és talán neki is. - Amúgy meg ne aggódj.Annyira nem nagy város, így hamar meg fogod szokni az itteni életet. Persze, ha csak hosszabb a időre tervezel,de addig is szívese haza kísérlek,mert nem venném a lelkemre, ha miattam vesznél el itt. - teszem hozzá egy barátságos mosoly keretébe és idegesen a hajamba túrok, mert talán túl sokat jártatom a számat,de aki takargat valamit,annál ez nem meglepő. Egyszerűen csak nem akarok a múltamról beszélni és arról se, hogy miért mondtam azt nem olyan régen.
Örülök, hogy tetszik. - mondom sietve, majd hamarosan már az egyik asztalnál foglalunk helyet, Edgar-t pedig útjára is engedem. Ismeri a járást. Tudja, hogy merre talál finom falatot, vagy hol tud lustulni vagy éppen bármi mást csinálni. Mosolyogva figyelem őt, ahogyan egyre távolabb megy tőlünk, de hirtelen Rami-ra pillatok. Idegesen az ajkamba harapok, de végül egy kisebb mosoly jelenik meg az arcomon. - Ők szerinted tényleg látják az aurádat vagy egyszerűen csak pénzedtől akarnak megfosztani? - kérdezem tőle kíváncsian kikerülve a választ és egy kisebb időt nyerek így. Tudnom kell, hogy mit gondol az ilyen dolgokról, mert bármennyire is nem szeretek hazudni, de talán pontosan arra fogok kényszerülni. Egyszerűen még mindig alig tudom elhinni, hogy itt ülök egy ismeretlen lánnyal. Ez annyira nem rám vall.... - Szóval? - kérdezem tőle újra kíváncsian miközben az innivalóinkra várunk.