Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Nicholas Williams

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 02, 2014 6:02 pm
Ugrás egy másik oldalra
Nicholas Williams
▲ Faj: Vámpír/Ember
▲ Hirdető: Heily Dorne
▲ Kor: 25-27 év
▲ Avatar: Josh Hutcherson
▲ Státusz: SZABAD
▲ Ismertető: Te vagy az én állítólagosan meghalt vőlegényem. Megrendezted a halálodat és elvonultál egy kisvárosba, hogy újra összekaparhasd magad. Kettőnk szerelme tiszta és őszinte mégis egy másik nő mellett találtál vigaszra. Az utóbb időben nagyon sok minden történt a kapcsolatunkban. Van valami, amiről nem tudsz. Egyszer terhes voltam, de akármikor szerettem volna elmondani, te leintettél. Az alkoholhoz és a drogokhoz fordultál. Nem voltál önmagad, mióta a tündéri családodat elveszítetted, akiket én talán jobban is szerettem, mint a sajátomat, hiszen annyira befogadtak. Az első pillanattól kezdve úgy kezeltek, mint egy családtagot. Kikészültél idegileg, mikor én kórházba kerültem, mert az egyik veszekedésünk után elrohantam és elütött egy autó. Nem tudod, de akkor a közös gyermekünket is elveszítettük. Ennek már egy éve lassan. De nem tudom elfelejteni a pillanatot, amikor megtudtam, hogy nincs többé gyermekem és vőlegényem sem.
Úgy gondoltad jobb lesz nélküled az életem, mert nem volt egészséges a kapcsolatunk az utóbbi időben és ezért is akartál új életet kezdeni. Így jött képbe egy másik nő, aki pszichológusnak tanult és átsegített téged a nehéz korszakon. Összemelegedtetek, de te nem viszonoztad a szerelmét, hiszen még mindig értem dobog a szíved. S a legrosszabb, hogy ez a lány nagyon hasonlít rám, ami még jobban zavar téged, hogy benne is engem keresel pedig el akarsz engedni.. Tudat alatt azonban képtelen vagy rá. Most pedig értesültél arról, hogy meghalt Rosie és tudod, hogy milyen teher szakadt a nyakamba ezért azon töprengsz, hogy visszatérsz, de nem tudod helyes lenne-e felbukkanni az életemben azok után, hogy majd egy évig halottnak hittelek.
A megismerkedésünkről csak annyit, hogy modellként dolgoztam te pedig fotósnak készültél. Akkoriban az volt a vágyálmod.
Plusz: Tőled kaptam a Hell becenevet, amiért először leharaptam a fejed, mert nem ugráltam örömömben, mikor a "Pokol" névvel illettél.

// Tudom, hogy sok mindent megkötöttem a hirdetésben, de mindig lehet velem alkudni az egyetlen dolog, amiből nem szívesen engedek az PB. Ha nagyon nem tetszik - vagy éppenséggel valami más - egyezkedhetünk természetesen, mert nem vagyok egy harapós nőszemély. Razz
A lényeg, hogy nagyon várom az érkezésed. 31




Vissza az elejére Go down
 

Nicholas Williams

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Nicholas Williams
» Nicholas R. Evans
» Dexter Williams
» Nicholas
» Nicholas

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •