Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Tatia kunyhója

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 07, 2016 10:47 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Éreztem szavain, hogy nem haragszik, és nincs benne neheztelés irányomban, ettől pedig úgy megkönnyebbültem, mintha a világ súlyát vették volna le a vállamról. Igaz, hogy Niklaus szemébe hogyan fogok nézni ezek után, még nem tudom, de az már másik történet. Talán nem is kellene tudomást szereznie az elmúlt percekről. Megtörtént, de soha többé nem fog újra megtörténni. És mivel csak mi ketten tudunk róla, talán jobb, ha ez így is marad. A mi kettőnk közös, örök titkaként, míg a halál le nem oldja rólunk a bilincset.
- Oh - vonom fel szemöldökömet meglepve, aztán elnevetem magam, immár jókedvűen. - Nos, ha azt mondod, mi sem történt, nem lehettem túl meggyőző. Vagy Niklaus túlságosan az, ha az én teljesítményem számodra ezek után semmi - évődöm vele, és meglököm finoman vállammal a vállát. Különös, de a viszonyom most újra olyan vele, mint eddig volt. Az érzéseim nem változtak persze, de ezt úgy fogom a lelkem legmélyére temetni, hogy még talán én magam se tudjak róla.
- Niklaust ne féltsd - fogom meg aztán az ajtó kilincsét távozásra készen. - Ő már nem az a fiatal kölyök, aki eddig volt. Niklaus férfivá vált. Az élet, és te érlelted azzá. Apám soha többé nem fog kezet emelni rá. Vagy ha mégis, hát én magam esküszöm az istenekre, hogy az lesz az utolsó alkalom, hogy bántotta őt - csördítem meg az oldalamon fityegő tőrömet. - De nézd csak meg, hogy megnyugodj felőle. Én azt hiszem, megkeresem Kolt, és aztán beszélek Freyával. Elviszem nekik a hírt, hogy nemsokára, ha ők is így akarják, létezni fog egy hely, ahol mind boldogok lehetünk. Korlátok, és kötöttségek nélkül, amiket ostoba hagyományok értelmében akarnak ránk erőltetni - nyitom ki az ajtót, és hunyorgok kissé, ahogy kilépek az éles, nyári napfényre.
- Nemsokára találkozunk, Tatia - mosolygok vissza egy pillanatra, és úgy nézem, mintha eszembe akarnám vésni minden arcvonását, és gyengéd pillantását. Aztán úgy tűnök el a falu házai között, mint az álom.

(köszönöm a játékot, Tatia)
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Tatia kunyhója Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Kedd Feb. 02, 2016 6:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Mit mondhattam volna még annak érdekében, hogy elhiggye, nem haragszom rá? Megdöbbentett a közeledésével, nem látta előre, hogy ez fog történni, ám túltettem magam azon, amit mondott és igazából rosszul éreztem magam amiatt, hogy én nem tudtam viszonozni az érzéseit. Vagyis inkább… nem akartam, hiszen az öccsét szerettem, abban a pillanatban, ahogy megismertem azt hittem, nem lesz más, aki felkelthetné az érdeklődésemet, de Elijah annyira más volt… kevésbé impulzív, alapjaiban különbözött az öccsétől és az újdonság varázsa egy pillanatra rám is hatott tekintve, hogy nehezemre esett visszafognom magam. Nem ő volt az egyedüli hibázó az elmúlt percekben, én is ugyanúgy bűnös voltam és ezzel kellett együtt élnem. Nem voltam jobb nála, engem is magával ragadott a hév, ami megijesztett… csupán egyetlen pillanatra nem voltam a magam ura és rögtön hagytam, hogy a bűvkörébe vonjon valaki. Pontosabban Elijah a maga elragadó személyével.
- Semmi sem történt, Elijah. – Álltam fel magam is, két kezem közé fogtam az arcát, miután befejezte a monológját és ezredszerre kért bocsánatot. Távol állt tőlem, hogy azt akarjam, soha többé nem szóljon hozzám, ne találkozzunk és ne tartózkodjunk egy helyiségben. Sokkal inkább semmissé szerettem volna tenni a történteket. – Többé ne beszéljünk róla, rendben? – Kérdeztem halvány mosollyal. – Szeretném ha velünk jönnél és ha a viszonyod az öcséddel ugyanolyan maradna, mint eddig volt. Szükségetek van egymásra most, hogy együtt túléljétek az apátok okozta szörnyűségeket és akkor is egymás mellett kell lennetek, ha egyszer mindannyian eltűnünk innen… és szeretném, ha ebben az új családban, ami remélhetőleg kialakul majd, mindenkinek helye lenne, aki úgy döntött, hogy elege van az itteni viszonyokból. – Őszintén beszéltem, tudtam, hogy amit terveztünk csak együtt élhetjük át és túl. – Én már túl vagyok egy újrakezdésen és ettől nincs nehezebb… magad mögött hagyni a családodat, az addig megszokott életedet akkor is rossz, ha nem voltál boldog és ezért döntöttél a változás mellett. - Sóhajtottam, a hirtelen fellépő emlékeim hatására összeszorítottam az ajkaimat és a mosolyom szegényesebbé vált. - De talán most tényleg menned kellene. Én is megyek és megkeresem az öcsédet, mert aggódom érte. - Utáltam egyedül hagyni Nik-et azután, hogy az apjával találkozott, ne adj isten összeveszett. És most mindennél jobban szükségem volt a társaságára. - Gondolom nemsokára ismét találkozunk.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 30, 2016 8:44 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Még mindig félvakon, félsüketen ülök a széken, beleszédülve a saját érzéseim, és az elmúlt percekben történtek záporába. Nos, ha valami remekül ki tud szakítani a tényleges világból, az az önutálat, és az önvád. Azt hiszem, most sikerül ismerkednem mindkét érzéssel. Mindez pedig ötvözve van azzal a fájdalommal, amit Tatia szavai jelentenek. Noha lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy nincs nála esélyem, hiszen Niklaust szereti, egyetlen szerelmes szívnek sem könnyű azt hallgatnia, hogy még nem létező reményei is porrá égnek egy imádott ajkon.
- Barátok - ismétlem a szót utána, és ez sikerül kissé visszatalálnom a jelenbe. Tétován, némileg értetlenül nézek rá. - Hogyan tudsz még barátom lenni ezek után? - kérdezem. - Amit tettem, az .... - keresgélem a szavakat, amikkel kifejezhetem, mekkora szemétnek tartom magam jelenleg - az megbocsáthatatlan - bököm ki végül. Az emberi nyelv túl szegényes ahhoz, hogy körülírjam, vagy pontosan érzékeltessem, mennyire tartom magam jelenleg. - Elfogadom, hogy nem viszonzod az érzéseimet. Elfogadom, mert nem tehetek mást - állok aztán fel olyan hirtelen a székből, hogy Tatia összerezzen. Tessék, én barom. Alighanem most azt hiszi, újból le akarom támadni.
- Nem, ne félj - nyugtatom meg sietősen. - Nem fogok tenni semmi olyasmit, ami ez elmúlt percekben megtörtént. Csak egyszerűen úgy érzem, talán jobb lenne mennem - nyelek nagyot, mert ahogy ajkaira nézek, megrohannak a történtek. Ahogy visszacsókolt egy pillanatig, és a második csók, amelyet ő maga kezdeményezett. Forró szájának érintése az enyémen, és nyelvének lágy simogatása... Talán jobb lesz, ha keresek egy könnyebb erkölcsű falusi lányt, és beletemetkezve megpróbálom elfelejteni, kinek a nevét dobolja a szívem minden egyes ütemnél.
- Egy valamit azonban jól mondtál. Nem vagyok fából. Kérdezd csak meg a falu lányait... azt hiszem, néhányan alá tudják ezt támasztani - próbálkozom meg egy mosollyal. Szeretném visszahozni a könnyed, drámamentes hangulatot, ami az előtt élt köztünk, hogy egy visszavonhatatlan hibára vetemedtem. Aztán megfogom Tatia kezét, ajkamhoz emelem, és megcsókolom.
- Ezt vedd úgy, mint szívből jövő bocsánatkérést azért, amit elkövettem ellened, és a Nikkel egymás iránt érzett szerelmetek ellen - mondom. - És ha a barátságodat adod nekem, már azzal is boldoggá teszel engem. Csodálatos nő vagy Tatia. Tiszta lelkű, és nemes szívű. Azt hiszem, még én magam is megtanulhatnám tőled azon emberi értékeket, amiket eddig önhitten magaménak hittem - engedem el aztán kezét. - És most kérlek, küldj el. Már tényleg sokáig időztem nálad, tovább, mint a falu népének szemében illendő lenne. És kérlek, ne kételkedj szándékaim tisztaságában ezek után sem. Támogatni foglak benneteket az új élet elkezdésében. Még akkor is így lenne, ha nem engednél magatok után.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Tatia kunyhója Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 31, 2015 7:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Sóhajtottam egyet. Nem hagyhattam magára, addig nem, amíg ki nem beszélni magából, ami benne zajlott. Arra nem voltam kíváncsi, miért csinálta, amit csinált... tőlem sem kérdezte meg senki, hogy miért szerettem bele Niklaus-ba, őt sem fogom arról faggatni, mi vezérelte erre az útra, akkor sem, ha esetleg a magamról való meséléssel el is tudnám ijeszteni a személyemtől. Közel sem voltam olyan, amilyennek ő képzelt, nem igazán tudtam elhinni azt sem, hogy Nik szerelmét kiérdemeltem, nemhogy még egy másik férfiét is. De ez a helyzet azt kérte tőlem, hogy próbáljak megbirkózni vele és képtelen voltam elhordani Elijah-t a sárga földig, akkor sem, ha ezt szerette volna. Nem volt a stílusom a kiabálás, bár belőlem is elszabadultak az indulatok, ha nagyon elegem volt és nem éreztem elégnek a passzivitást, mint haragot megnyilvánító tényezőt. Persze, rosszul éreztem magam... a szívem hevesebben dobogott, a torkom elszorult és olyan volt, mintha a mellkasomba ragadt volna valami, hiszen én is hibás voltam. Nem ellenkeztem és még kezdeményeztem is a második alkalommal... mivel hessegethetném el ezeket a gondolatokat a fejemből?
- Ne kérj arra, hogy ilyeneket mondjak neked, mert nem tenném. Nem lenne igazam és neked sincs, ha így gondolkodsz magadról. - Fordítottam felé a fejem és tekintetemmel megkerestem az övét. - Elijah... te rendes ember vagy, akire felnéznek a többiek és még irigylik is. És valaki, aki nincsen fából, hanem megvannak a maga érzelmei. - Elengedtem a kezét, nehogy ismét félreérthető helyzetbe keveredjünk, még egyszer nem akartam elkövetni ugyanazt a hibát. Sőt, harmadjára. - Én is szeretlek téged, hiszen örülök annak, hogy Nik-nek van egy testvére, aki nem utál. De nem tudom ugyanazt adni neked, amit te adnál nekem. - Nagyot nyeltem. Megbántani sem szerettem volna, viszont valahogy tudtára kellett adnom, mi az én álláspontom. - Megérted ezt? Én... örülnék, ha megpróbálnánk barátok maradni, mert nem szeretnék elveszíteni egy olyan személyt, amilyen te vagy. - Mondtam őszintén. Elegen gyűlöltek és én is többször éreztem a kelleténél ezt a pusztító érzést, nem hiányzott, hogy Elijah is szúrós tekintettel nézzen rám.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 27, 2015 8:44 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Szinte csak egy gomolygó ködöt látok magam előtt. Megszűnt számomra a külvilág, csak szűrten hallom a zajokat, látom a képeket, mintha függöny ereszkedne elém. Elrontottam, mindent tönkretettem. Az egész életemet. A lelkemet, Tatia lelkébe is beletapostam. Akárhányszor önmagamra néztem, mindig úgy hittem, becsületes, szavatartó, igazságos férfi vagyok, akihez nem férhetnek kétségek. Talán sosem tévedtem még ekkorát önmagammal szemben, ahogy most. Egy toprongy vagyok, minden létező téren. Ha igazán tisztességes lennék, most köpnék egyet felfelé, és aláállnék. Borzalmas dolog valakinek önmagában csalódni, de még rosszabb, ha mások csalódnak benne. És jelenleg ezt a "másokat" maga Tatia képviseli. Bele sem gondolok inkább, ezek után hogy néz majd rám.
A borús merengésből az rezzent ki, ahogy leül mellém, és finoman megfogja a kezem. Egy pillanatra megrándulok, el akarom húzni markomat a markából, mert annyit sem érdemlek, hogy hozzám érjen, de aztán nem teszem. Az ő keze most a kapaszkodó, ami erőt ad, és ha többet nem is kaphatok a lényéből, legalább ennyi legyen, amit magaménak mondhatok. Az érintése.
Aztán felfogom a szavait is, és úgy nézek rá, csendes hitetlenkedéssel, mintha nem mernék hinni vagy neki, vagy a saját füleimnek. A történtek után nem csak hogy nem dob ki, de még ő vigasztal, és önt belém erőt. Holott leginkább azt érdemelném, hogy karddal nyiszálja le a legnemesebb részemet.
- Miért vagy velem ilyen? - kérdezem csendesen. - Ilyen kedves, és ilyen megértő. Azok után, amiket az elmúlt percekben tettem... - rázom a fejem elkeseredve. - Nem tudom, mit tegyek Tatia. Hatalmas hibát követtem el, és csaknem rávettelek, hogy te magad is kövesd el ugyanezt. Csaknem elértem, hogy megöld az öcsém lelkét azzal, ha összeállsz velem, még ha csak egy feledhetetlen órára is. Magam vagyok számodra a kísértés élő szobra, és a legrosszabb, hogy még most, ezekben a pillanatokban is csak arra tudok gondolni, legszívesebben mit tennék veled - emelem fel a kezét, és az arcomra simítom, majd lehunyom a szemem. - Üss meg, Tatia - súgom, de a hangom ellentmondást nem tűrő, és kemény. - Üss meg teljes erődből, hogy nagyon fájjon nekem! Verd ki a fejemből az őrültséget, ami benne jár, és nincs más mód erre, csak ez. Mondd el, hogy egy rongy, és megvetendő ember vagyok, aki nem méltó rá, hogy férfinak, és harcosnak nevezzék. Hordj el a sárga földig, akkor talán lesz erőm, hogy felkeljek, és távozzak innen.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Tatia kunyhója Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 03, 2015 9:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Mély levegőt kellett vennem, hogy egyáltalán el tudjam kezdeni rendezni a gondolataimat, de így sem ment olyan könnyen, mint ahogy reméltem. Mintha a mellkasomra egy hatalmas kő telepedett volna rá, ami nem engedte meg a belsőmet kitisztító levegővételt, zavarodottan fogtam közre két kezemmel a saját arcomat, megdörzsölve még inkább rájöttem arra, mi történt az előbb. Egy, vagyis több röpke pillanatra elveszítettem a feje és engedtem annak a csábításnak, amiről fogalmam sem volt, honnan jött, csupán magával ragadott... Elijah az elmúlt percekben úgy vonzott magához, mint a méz, hiába próbáltam elmagyarázni magamnak, hogy ki állt velem szemben és meggyőzni őt is arról, hogy az irántam táplált érzései nem helyesek és mindenki helyzetén ronthatnak, ha nyilvánosságra kerülnek, egyszerűen a saját szavaim ellen cselekedtem és ez az összeütközés felettébb összezavart. Feleségként hozzászoktam ahhoz, hogy azt mutassam, ami nem volt igaz és emiatt sok bennem dúló háborút vívtam meg a házasságom során, ám kiestem a gyakorlatból. Nem hittem volna, hogy a szerelmem nemes, általam kedvelt fivére fogja elérni, hogy ismételten azzal találjam szembe magam, amit legjobban utáltam.
- Nem akarok szórakozni veled. - Néztem rá komolyan, miután meghallgattam a mondandóját. Zavart volt, hallatszott a hangján, hogy ő is bánja a történteket és némi csalódottságot is fel véltem fedezni tekintve, hogy azt hitte, az útjába fogok állni annak, hogy normális élete legyen ezen a közösségen kívül. Nyeltem egyet és felállva a helyről, ami stabilan megtartott, felé vettem az irányt és mellette helyezkedtem el. - És azt sem szeretném, ha azt hinnéd, hogy be foglak mocskolni az öcséd előtt. Ne... ne tudódjon ki az, ami az előbb történt, mert mindent csak bonyolítana és... nyugalomra van szükségem az életemben. Neked pedig arra, hogy találj valakit, akit szerethetsz és aki... nem én vagyok. - Sóhajtottam egyet és finoman megfogtam a kezét. Nem éreztem maga kellemetlenül, leginkább magamat ostoroztam, eszembe sem jutott őt hibáztatni. Lehetett volna annyi eszem, hogy nem reagálok a vallomására, ha figyelmen kívül hagytam volna, másképp alakultak volna a dolgok.
- Nem én fogom eldönteni, hogy jössz-e vagy nem, hanem te. Én egy senki vagyok ehhez, nem mondhatok neked semmit. Nem az én tisztem... de örülnék annak, hogyha láthatnám, hogy boldog vagy. Megérdemelnéd. - Mondtam őszintén, megkeresve a tekintetét, ami eléggé nehéz feladatnak bizonyult. Nekem sem lett volna szabad beleszeretnem Niklausba, mégis megtörtént, átéreztem Elijah helyzetét. Az pedig, hogy szégyellte magát és látszott, szívesen meg nem történtté tette volna a helyzetet a lehetséges következmények miatt, felettébb becsülendő volt, halovány mosolyt csalt az arcomra. Volt benne valamiféle megmagyarázhatatlan vonzerő.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 24, 2015 4:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
EGy kéz.... majd még egy. Ennyi jelent meg a mellkasomon, és a tulajdonosuk olyan erővel tolt el önmagától, hogy meg sem fordult a bódult fejemben, hogy ne engedelmeskedjek az akaratának. Főképp akkor, amikor szóban is kifejezte, hogy nem osztja azokat az érzéseket, amiket én tápláltam irányában.
Hátrébb lépek, és mintha csak most, ebben a pillanatban oszlana el kissé elmémről a homály, amibe a lényével, a vonzásával taszított bele. CSak most érzem, mekkora ostoba felelőtlenséget, és milyen iszonyatos hibát követtem el. Azzal is, hogy beismertem az érzéseimet iránta, és azzal is, hogy megpróbáltam rávenni, hogy... atyaég, csaknem elértem, hogy megcsalja az öcsémet velem!
Nem találom a szavakat, de talán jelen helyzetben nem is lehet. Felemelem a kezem, beletúrok a hajamba zavartan. Teszek egy lépést előre, majd hátra, és mikor leülve rám néz, földre sütöm a tekintetem. Az arcom pírban ég, de ez már nem a szerelem, és a szenvedély pirossága, hanem az egyre erősebben emésztő szégyené. Én, aki mindig erősnek, egyenesnek, és tisztességesnek mondtam magam, most magam váltam a kísértés eleven szobrává. Azt hiszem, nyugodtan leköphetném önmagam.
A kunyhó képe kissé forogna kezd körülöttem, tompa zúgáson - ami a szívem zakatolása - keresztül hallom a hangokat, a zajokat. Lábam megreszket, és úgy rogyok le egy másik székre, mintha minden erő elszállt volna belőlem.
- Mit tettem - motyogom, hevesen ostorozva önmagamat lelkileg, és két kezembe temetem arcomat. Gyanítom, hogy alig tíz perc leforgása alatt sikerült tönkretennem az egész életemet, a rám váró napsugaras jövőt. Ezek után Tatia alighanem a háta közepére kíván majd, nemhogy a szomszédságába. Nyilván a történtek után ő fog a leghevesebben tiltakozni, hogy velük tartsak, és tökéletesen meg is tudom őt érteni. Hatalmas bűnt követtem le, és egy egyetlen pillanatig sem kárhoztatom érte, hogy ezek után a környékemre sem szeretne jönni többet. Én pedig valószínűleg maradok továbbra is abban a faluban, ahol a legkevésbé akarom leélni az életemet, vagy kivonulhatok a pusztába, mint egy remete. Ennyi a választásom. Azt pedig, hogy jelenleg mik járnak Tatia fejében, és miféle jelzőkkel illet engem magában, inkább jobb, ha nem is tudom.
- Bocsáss meg - suttogom összetörten, mikor elveszem kezeimet az arcom elől. - Kérlek, bocsáss meg. Nem tudom, mi ütött belém. Borzalmasan érzem magamat... és iszonyúan szégyellem. Nem tudom meg nem történtté tenni, de... - hallgatok el, és csak egy kétségbeesett fejrázással jelzem azt, amiknek a kimondására képtelen vagyok. Sajnos gyanítom, hogy egy "őszintén megbántam" jelen helyzetben kevés lesz.
- Gondolom ezek után felejtsem el, hogy veletek tarthatok - dünnyögöm, még mindig a padlót fixírozva, égővörös fülekkel. Bárcsak volna itt egy vödör víz, amibe belefojthatnám magam szégyenemben.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Tatia kunyhója Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Vas. Nov. 22, 2015 9:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ostobaság volt, ami történt és most én voltam az, aki nemhogy messzebb sétált volna, hanem ismét elkövette. Nem kellett volna. Nem lett volna szabad, az indokaim pedig ugyanazok voltak, amelyek egyre jobban és jobban visszhangoztak percről percre a fejemben: szerettem Klaus-t, Elijah az ő testvére volt és nem terveztem tönkretenni a jó kapcsolatunkat azzal, hogy hiú ábrándokat keltek benne, hiszen az én érzelmeim a testvére felé irányultak. Mégis, mintha mágnesként vonzott volna magához, a szavai édesen csalogatóak voltak, csókja egyszerre volt finom és heves, megrészegítő, a vallomása eleve magában hordozott valamit, amire mindig is vágytam. Azt, hogy tudjam, az emberek, a körülöttem lévők szeretnek, fontos vagyok számukra és hatással vagyok rájuk.
Levegőt vettem, de mire a tüdőm megtelhetett volna az illatával, a keze a derekamra kulcsolódott és magához vont olyannyira, hogy mozdulni sem tudtam. Ajkai az enyéimre tapadtak, a meglepetés ereje ugyan már nem hatot rám, de az újdonság varázsa hatalmas erővel dolgozott, a rossz út csábítása kapott el, amikor hagytam, hogy a hátamat a falhoz támassza, csókjaival a nyakamat borítsa be és kezei elinduljanak a testemen. Mélyet sóhajtottam, egy hosszú, túlságosan is hosszú pillanatra átadtam magam annak az érzésnek, ami felvillanyozott, aztán a csengettyű ismét megszólalt a fejemben és figyelmeztetni kezdett, hogy nem tehetem kockára azt, amim van. Nem lehetek ennyire buta.
- Ne, ne, ne, ne, ne. – Motyogtam magam elé, a kezeimet Elijah mellkasára téve toltam őt el magamtól, nagyot nyeltem és próbáltam a felgyorsult lélegzetvételemet normálisra állítani. Ez kissé könnyebbnek bizonyult, mint eltüntetni a kiülő pírt az arcomra, amely annyira égette a bőrömet, mintha tűzben ültem volna.
Elléptem Elijah elől és a kósza tincseimet a füleim mögé tűrtem, a számba haraptam, mintha ezzel képes lettem volna eltüntetni a csókok nyomait és meg nem történtté tenni az elmúlt perceket. Minden a feje tetejére állt… hogy fogok ezután Elijah-ra ugyanúgy nézni, ahogy eddig? Hogy fogok belenézni Nikalus szemeibe?
- Én… nem ilyen vagyok. – A hangom halk volt, suttogó, próbáltam visszafordulni Elijah felé, hogy a szavaim komolynak hangozzanak, hiszen nem gondoltam magam olyan fajta nőnek, akinek nincsen határozott elképzelése arról, milyen volt. És a viselkedésemet látva szívesen elátkoztam volna magam. – Az öcséd olyasvalamit adott nekem, amire egész életemben vágytam és én ezt nem fogom kockáztatni. Senkiért. – Leültem az egyik székre és sután Elijahra emeltem a tekintetemet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 15, 2015 8:27 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Egyszerűen képtelen voltam körülírni, hogyan éreztem jelenleg magam. Az érzéseim keveregtek, még soha életemben nem éreztem ilyesmit. Vágytam a lányokra, meg is kaptam őket, de ezt a testemet-lelkemet felemésztő érzést, ezt az őrjítő szerelmet még soha életemben nem tapasztaltam, amit most Tatia iránt érzek. Tudom, hogy tiltott gyümölcs, tudom, hogy szereti az öcsémet, és a felesége lesz, de a saját érzelmeimnek képtelen vagyok parancsolni. Ettől pedig egyszerre önt el a szégyenkezés, és valami kényelmetlen érzés. Megcsókoltam Tatiát, szerelmet vallottam neki, úgy bukott ki belőlem mindaz, amit eddig magamba fojtottam, mintha egy vulkán tört volna ki. Ha apám tudná, ami itt történt, most alighanem rajtam táncoltatná meg az ostorát, és ha Niklaus tudná, semmi nem mentene meg a testvérharctól. És ha erre kerülne sor, leengedném a kardomat, és nem harcolnék vele, bármit is tenne. Megérdemelném, amit tőle kapnék... csak reménykedem Tatia diszkréciójában, hogy ami történt, tényleg köztünk marad. Szentül megfogadom magamban, hogy az elmúlt tíz percnek soha, de soha többé nem szabad megtörténnie. Még akkor sem, ha törött lélekkel szenvedem végig az éjszakákat, és könnyeimet nyelve suttogom magam elé a nevét.
Már az ajtónál járok, mikor Tatia utánam lép. Úgy hittem, távozhatok viszonylag békében, de ez nem válik valóra. Két keze közé fogja az arcomat, és fel sem ocsúdom, mikor az ajka érinti az ajkamat. Ezúttal ő csókol meg engem, önként és dalolva, felhevülve és szenvedélyesen. Mikor elválik tőlem, szinte alig fogom fel a szavait. Csak a száját látom, érzem forró leheletét az arcomon, és noha a tudatom felfogja a mondandóját, hogy ez volt az első és utolsó alkalom az életben, hogy közeledett hozzám, a testem felülírja az agyam akaratát.
Mire észbe kaphatna, átkarolom, szorosan és erősen. Ismét én kezdeményezek, ismét én csókolom meg őt, de ezúttal nem állok meg ennyinél. A kunyhó faláig tolom őt óvatosan, míg a háta az időette fához nem ér. Testemmel hozzásimulok, kezem ide-oda siklik testén, ajkammal pedig immár a nyakán csapongok. Nem tudom, mi ütött belém. Tudom, hogy nem lenne szabad, tudom, hogy életem legnagyobb őrültségét cselekszem, de képtelen vagyok megálljt parancsolni magamnak. Főképp azért, mert hallom halk sóhaját, ahogy számmal a nyaka bőrét érintem, és érzem a testéből áradó forróságot.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Tatia kunyhója Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Vas. Nov. 08, 2015 4:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
A döbbenetem nem ismert határokat. Amiatt voltam meglepődött, hogy Elijah megcsókolt, ám azt még inkább furcsállottam, hogy semmi nem vettem észre az irántam táplált érzéseiből. Vak voltam, el sem tudtam és nem is akartam elképzelni, hogy ami benne élt és tombolt, felém irányult. Láttam a mosolyt az arcán és a hozzá kapcsolódó tekintetet, amikor az általa szeretett lányról beszélt, ezekből rájöhettem, hogy minden egyes szava igaz volt. Bár… fogalmam sem volt arról, mikor hihettem a szemeimnek, kezdtek becsapni és nem ez volt az első alkalom. Semmit sem vettem észre, hiába adott Nik is hangot a félelmeinek, hiába nem számítottam arra, hogy Elijah valamikor nekem fogja kiönteni a szívét és tőlem kér tanácsot… elvégre én voltam, aki nem viszonozhatta az érzéseit és egy másik férfiba volt szerelmes, ahogy pedig Elijah mondta: ez felemésztette őt és ha most nem adta volna ki magából, ami benne tombolt, beleőrült volna. Annyi embernek okoztam már csalódást… a kislányomnak, a szüleimnek, még a volt férjemnek is, aki nem kellett volna, hogy érdekeljen, a szívem mégis összeszorult, ha néha arra gondoltam, milyen lehet most neki. Nikalus-t nem árulhattam el. Nem, mert teljes szívemből szerettem, belehaltam volna, ha én döftem volna kést az övébe és hagytam volna elvérezni. Szeretett engem és mióta az eszemet tudtam olyan férfire vágytam, mint ő és ugyan Elijah magával ragadó, kedves, udvarias volt, eddig nem hittem, hogy képes lettem volna máshogy nézni rá. Megijesztett a tény, hogy szinte szóhoz sem jutottam azóta, hogy megcsókolt, a szavak mintha eltűntek volna a számból, csupán néminemű gyenge tiltakozást éreztem magaménak, aminek… igazából én sem hittem. Amíg közel volt hozzám minden egyes gondolatom elhallgatott egy kicsit, a bőre az enyémhez érve elérte, hogy gyorsabban lélegezzek és… ilyet eddig kevesen váltottak ki belőlem és akárhányszor megtörtént, eleinte mindig összezavarodtam. Főleg most, hogy a szerelmem bátyja állt velem szemben és alig tudtam figyelni a szavaira, felfogni őket pedig egyenesen lehetetlennek tűnt.
Akkor eszméltem fel, mikor ellépett előlem és az ajtóhoz sétált azzal az ígérettel, hogy csupán mi ketten fogunk osztozni ezen a titkon egészen addig, míg én nem szeretném a világ elé teregetni… nem, az nem történhetett meg. Nem veszíthettem el még valakit, aki fontos volt nekem, de nagyot kellett nyelnem, ahogy felemlegette: tisztában van vele, hogy élveztem a csókot. Kissé eltátottam a számat, egy röpke pillanatra elkaptam a tekintetét és mintha az ördög bújt volna belém léptem elé, kezeimet az arcára helyeztem és most én voltam az, aki az ajkainkat összeérintette, kissé felhevültem csókoltam őt.
- Ennyit tudok adni neked. Ennyit, csak most és soha többé. - Suttogtam elszakadva tőle. Rosszabbá tettem a saját helyzetemet, de képtelen voltam nézni az ábrázatát és arra gondolni, mennyire fájhat neki, hogy olyasvalakit szeret, aki elérhetetlennek bizonyult. Így viszont leromboltam magamról ezt a képet… nem akartam megfelelni a régebben rám aggatott céda jelzőnek.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 07, 2015 2:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Hogy élt-e bennem valaha is remény rá, hogy viszonozza az érzéseimet? Nem, egyetlen pillanatig sem. Mindössze magányos, képzelgésekkel teli, lázas éjszakákon vetítettem magam elé a képet, ahogyan megcsókol, karjaimba omlik, szerelmet vall, én pedig a világ minden gyönyörével halmozom őt el. Persze, ébredéskor a rossz hangulatom kettős volt. Gyötört, kísértett a beteljesületlen álom képe, és lelkifurdalásom volt, ha ránéztem Niklaus boldog ábrázatára. Ha tudta volna, mi jár a fejemben, azt hiszem, a kardjával ezúttal nem az övemet, hanem egyenesen a fejemet vágta volna le. Épp ezért nem lepődöm meg azon, ahogy Tatia azonnal visszautasít. Az lett volna maga a csoda, ha másképpen reagál.
- Tudom, hogy nem lehet - biccentek komoran. - Teljesen tisztában vagyok a miértjével. Tudom, hogy az öcsémet szereted. Felfogtam, és beletörődöm. Bocsáss meg nekem, ha felzaklattalak azzal, amit mondtam, és tettem. De oly régóta figyellek, oly régóta élsz az álmaimban, még akkor is, ha ébren vagyok. Ha most nem mondtam volna el neked az igazat, megölt volna amit irántad érzek. Úgy hiszem, belefulladtam volna a saját érzelmeim zűrzavarába. Helytelenül döntöttem. Nem lett volna szabad felkavarnom a lelkedet, és esélyt adni arra, hogy elveszítsétek az egymással való boldogságot. Azt hiszem, mint férfi, csúfosan megbuktam - hajtom le a fejemet. Na igen. A lovagiasság és a becsületes bátorság érdemrendjét alighanem nem fogom megkapni. A Helheimben fogok bolyongani halálom után a többi lélekkel egyetemben, akik túl becstelenek, túl gyávák voltak ahhoz, hogy a dicső ősök birodalmába kerüljenek.
- Nem lehetsz az, akit szeretek, de mégis te vagy az. Hogy ezt érzem, úgy hiszem, nem tehetek róla. Ebben nem vagyok vétkes. Abban, hogy engedtem az ostoba vágyaimnak, és közeledtem hozzád, abban igen. Remélem megbocsátod nekem valaha - emelem fel aztán a fejem, és az ajtó felé nézek. Jobb, ha menekülőre fogom, még mielőtt újfent olyan esztelen cselekedetre ragadtatom magam, amire már biztosan nem lesz semmiféle mentségem.
- Büszke vagyok rá Tatia, hogy eddigi életemben mindig, és minden körülmények között megtartottam az ígéreteimet. Hát itt és most megfogadom neked, hogy soha többé nem beszélek neked, és senki másnak arról, amit érzek. Egészen addig nem, míg te nem akarod - sétálok el aztán az ajtóig, és ott egy pillanatra visszanézek Tatia szemébe. - Ha már te is akarod, feloldozhatsz az esküm alól. Mert Tatia, bármennyire is szeresd az öcsémet, egy pillanatig önfeledten visszacsókoltál. Csak talán még önmagadnak sem vallod be az okát.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Tatia kunyhója Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 31, 2015 10:36 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Szégyelltem magam. Talán soha nem éreztem még ennyire erőteljes bűnbánást, mint most, pedig az egyáltalán nem hosszú életem során tettem volt már pár olyan cselekedetem, amire nem lehettem büszke. Azt hiszem biztosan állíthattam, hogy legalább ennek az egynek nem én voltam az okozója, álmaimban sem gondoltam volna, hogy Elijah ilyesfajta lépésre fogja elszánni magát. Meglepett, ledöbbentett, a legjobban mégis az rémített meg, hogy viszonoztam a csókját, nem tudtam rögtön eltolni magamtól, hogy még véletlenül se adjam meg neki az esélyt a csókja elmélyítésére. Abba bele sem mertem gondolni, hogy egyáltalán élveztem-e, milyen érzéseket keltett bennem attól függetlenül, hogy a tüdőmben megrekedt a levegő, az arcomat pír öntette el és szívesen kirohantam volna az ajtón. Kerültem a tekintetét, abban reménykedtem, hogy megfontolja a kérésemet és elmegy, megkönnyítve ezzel a helyzetemet. Istenem, ő annak a férfinak a bátyja, akit mindennél jobban szerettem, miért kellett ennek történnie velem? Nem… Niklaus-t nem veszíthettem el emiatt, belepusztulnék ha ő is eltűnne mellőlem. Ha megtudja, mi történt, őrjöngeni fog, hogy ő megmondta, mert megérezte… pár napja sikerült lecsitítanom és eltüntetnem az ötletét, miszerint Elijah és köztem szikrázik a levegő, most pedig kiderült, hogy ő jobban ismert engem, mint én saját magamat?
- Elijah, kérlek, ne csináld. - Motyogtam, amikor visszalépett hozzám és az ujjai közé fogta az államat kényszerítve, hogy belenézzek a szemeibe, hiába hittem azt, hogy egyedül maradhatok. Kénytelen voltam a tekintetébe mélyedni, amelyből most szokásomtól eltérően nem tudtam és nem is akartam olvasni… nem szerettem volna látni, mi játszódhat le benne. Amiről nem tudok, az nem fáj és… teljesen összezavarodtam.
- Nem teheted ezt. - Nagyon nyeltem, az ajkaim kiszáradtak, alig bírtam megszólalni. A lábaim sem voltam annyira stabilak, mint eddig főleg, hogy Elijah érintését éreztem magamon és a bőre olyan forró volt, mintha éppen a tűzből emelte volna ki a kezét. Az arca közel volt az enyémhez és érezhetően fájt a tudat, hogy más esetben örültem volna ennek a közeledésnek. - Se Klaus miatt, sem miattam és… magad miatt sem. Szeretem az öcsédet. - Suttogtam őszintén, elcsukló hanggal. Meg akartam kérni, hogy engedjen el, ne kínozzon, ne zárjon ebbe az elvont értelmű börtönbe, hanem inkább segítsen rajtam és saját magán is azzal, hogy meg nem történtté varázsoljuk ezt az apró csókot. - Én nem lehetek az a lány, akit szerethetsz.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 24, 2015 4:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Miközben válaszát hallgattam, csak úgy kavarogtak bennem az érzések. Kíváncsiság, remény, félelem váltogatták magukat a lelkemben, mintha csak játszottak volna a szívemmel és az eszemmel. De bármily keserűséggel is töltöttek el a szavai, rájöttem, hogy igaza van. Nem szakítok el egymástól két szerelmest az önzőségem miatt. Legfőképpen akkor nem, ha az egyik tagja ennek a párnak a tulajdon öcsém.
Felsóhajtok hát csak bánatosan, és megrázom a fejem.
- Az istenek majd talán megsúgják, mit tegyek - válaszolom, és csakugyan indulni készülök, és csakugyan a homlokára akarok csókot nyomni. Hogy nem így sikerül, nem tudom, minek tudjam be. Véletlennek, vagy a szívem vágyának, ami kitört, ahogy magam előtt láttam pirosló ajkait? Fogalmam sincs. De meglepett a tény. Egyrészt, hogy mit teszek, másrészt, hogy nem lökött el magától. Nem tolt a falnak, nem borult ki, nem pofozott fel, ahogy illett volna, sőt. Viszonozta a csókomat, megdöbbenésből, vagy másból, nem jöttem rá, de nem is érdekelt. Éreztem szájának melegét, nyelve selymességét, ahogy játszott az én nyelvemmel, és a szívem olyan fokozatra kapcsolt, és a szívem olyan ütemre váltott, hogy más ember talán már a másvilágra költözött volna tőle.
Nem tart sokáig a csók, elhúzódik tőlem, mintha csak ráeszmélne, mit is teszünk éppen, és látványosan kerüli a tekintetemet. Az egyetlen mondatban pedig, amit kiejt a száján, a zavar mellett ott van némi rendreutasítás is. Azt már mondanom sem kell, hogy nem ő az egyetlen, aki nem tudja, mit is kezdjen a helyzettel. Nem látom ugyan magam, de érzem, hogy az én arcom legalább olyan vörös a vágytól és a szégyentől, mint az övé.
- Igazad van - dünnyögöm aztán. - Sajnálom, én... én nem... - kezdek bele valami szánalmas magyarázatba, de nem fejezem be a mondatot. Mondjam, hogy én nem akartam? Hazugság lenne.
- Tényleg mennem kell - indulok el az ajtó felé, de még mielőtt kinyitnám, sarkon fordulok, és visszasétálok elé. Ujjammal felemelem a fejét, és belenézek abba a gyönyörű barna szempárba.
- Van valami, amit nem mondtam el neked, mert úgy gondoltam, nem lenne tisztességes. Most már úgy gondolom, jogodban áll tudni az igazságot - veszek nagy levegőt. - Azt kérdezted, ismered-e azt, aki elrabolta a szívemet. Jobban ismered mindenki másnál. Mert te vagy az, Tatia. Te vagy, akibe halálosan beleszerettem.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Tatia kunyhója Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szer. Okt. 21, 2015 10:45 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem akartam őt elszomorítani, de a véleményemet kérdezte, amit az ő kedvéért sem másíthattam meg. A szerelem volt a világegyetem legbonyolultabb érzése, aminek megtapasztalását mindenki megérdemelte, az összes embernek joga volt keresni és el nem ereszteni, ha megtalálta, ám másvalakitől elvenni a nehezen megkaparintott boldogságot önzőség lett volna. Akkor is, ha közben szenved a személy, aki együtt látja a másik felét egy harmadik személlyel. Nekem még nem volt részem ilyesfajta fájdalomban, a szerelem érzését Nik segített megtapasztalni, aki nem mutatott szándékot arra, hogy más karjaiba vesse magát, miközben tudta, én magam bármit feláldoznék érte, ám összeszorult a szívem Elijah arckifejezését látva és szavait hallva. Ugyan néhány éjszakára elégedettséget talál magának, mégis, ő volt az egyik olyan személy a környezetemben, akiről tényleg, szentül hittem, hogy megérdemelne minden jót, amit egy élő lélek csak kaphatna.
- Önzőség lenne, de azt hiszem meg tudlak érteni attól függetlenül, hogy nem voltam még ilyen helyzetben. – Szólaltam meg halkan. Nem bátoríthattam, nem mondhattam és nem is akartam mondani, hogy menjen, vegye el azt, ami szerinte az övé, hogyha biztos abban, hogy a lány is viszont szeretné őt és mellette jobb, szebb élete lehetne, mint a jelenlegi párja mellett, csakhogy… a fejemben nem tudtam nem elvonatkoztatni attól, mennyire kedveltem Elijah-t és milyen jó lett volna felhőtlen mosolyt látni az arcán, amely attól függetlenül világított, hogy az életének többi szeglete nem biztos, hogy rendben volt. Ezért utáltam tanácsokat adni, az érzelmeim, barátságaim, kötődéseim figyelmen kívül hagyása nagyon nehezemre esett.
Alig észrevehetően megforgattam a szemeimet, amikor a vének szokására utalt, miszerint ha tovább maradt biztosan el fognak indulni a pletykák. Bólintottam, jelezve, hogy tudomásul vettem távozási szándékát és mosolyt csalt az arcomra a homlokomra adott, bensőséges csókja. Szerettem volna neki valami biztatót mondani, amivel talán kissé pozitívabbá varázsolhattam volna őt, de mielőtt hang jöhetett volna ki a torkomon olyan történt, amire nem számítottam: megcsókolt. Ledöbbentem, nem hittem volna, hogy akármikor a puha ajkait fogom az enyéimen érezni. Leginkább az ijesztett meg, hogy minden hirtelen felugró baljós gondolatom ellenére kellemes élményben volt részem, ám a józan eszemre hallgattam és elhúzódtam tőle.
- Menned kellene. – Suttogtam zavarodottan, egy lépést hátrálva. Nem akartam a szemeibe nézni, jelenleg azt sem tudtam, mit kellene csinálnom.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 10, 2015 10:43 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Felnevetek halkan és röviden, ahogy tesz egy megjegyzést, miszerint minek nézem a nőket, és csak megcsóválom a fejemet.
- Ne láss engem rosszabbnak, mint amilyen vagyok - válaszolom. - Nem szoktam ámítani őket. Tudják, hogy soha, egyikük sem lesz a feleségem. Aki ennek ellenére úgy dönt, hogy nekem adja azt, amit a férjének illene kapnia az első éjszakán, hát ki vagyok én, hogy nemet mondjak? - mosolygok továbbra is. Különös, hogy Tatiával még az ilyesféle dolgokról is úgy lehet beszélni, mint egy baráttal. Mint egy legjobb baráttal... neki elmondhatom még azt is, ami a falu lakóinak szemében megbotránkozás lenne. - Attól azért tartok kissé, hogy ha ezek a lányok sorban, egymás után férjhez mennek, a fél falu kivont kardokkal fog engem üldözni, hogy oda a lányok féltve őrzött tisztessége - teszem hozzá. - Nyilván közted és Nik között másként működnek a dolgok. Még ha nem is volt meg az esküvőtök, mégis már házasoknak számítotok. És ami azt illeti, Kolt is próbáltam néhányszor győzködni, hogy vegye el Freyától, ami jár neki. Tudom, hogy Freyának sem lenne ellene kifogása - hunyorgok cinkosan.
A jókedvem nem sokkal később viszont lelohad, mikor lehűti a reményeimet. Persze tudom, hogy igaza van, nagy igaza. Nem lehetek önző, és nem nézhetem a saját boldogságomat. Lám, mindig erényesnek és tiszta szívűnek gondoltam magam, most pedig szégyenkezem, mert egy törékeny nő mutatja meg az utat, amin járnom kellene, és amiről a szerelem hevében hajlandó lettem volna megfeledkezni.
- Igazad van - sóhajtok. - Néha nehéz választani a könnyű út és a helyes út között. Bocsáss meg érte, ha úgy tűnt, képes lennék két ember boldogságát odadobni a sajátomért - sütöm le a szemem egy pillanatra a földre. - Igen, ismered őt - mondom ki végül is a választ a kérdésére. - Ismered, de nem tudod, hogy ő az - kerülöm meg aztán szépen, hogy ne kelljen nyíltan vallanom, majd elszánom magam az indulásra.
- Jobb, ha most megyek - nézek az ajtó felé. - Nem szeretném, ha a falu nép pletykálni kezdene róla, mennyi időt töltöttem a házadban, kettesben veled -
tárom szét a kezeimet, és elé lépek. - Pihenj, Tatia. Várd Nicket, és add meg neki a boldogságot, amire érdemes - emelem fel a kezem, és lágyan végigsimítok az arcán. Aztán odahajolok, hogy lágy csókot nyomjak a homlokára, de amint arcát az arcom előtt látom, nem tudom hogyan, de az agyam kiürül, és azon kapom magam, hogy az ajkára hajolok, és megcsókolom.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Tatia kunyhója Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 08, 2015 7:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Elmosolyodtam vállrándítását látva, amit arra adott válaszul, miszerint biztosan megfordul utána a közösség összes hajadon lánya és akár foglalt asszonya is. Nem lehetett őket hibáztatni, Elijah jó kiállású, udvarias sármos, vezető egyéniség, akinek mindenkihez volt egy jó szava és ha látnák azt az oldalát, amelyet nekem is megmutatott az előbb, még több rajongója lehetne. Kivételesnek éreztem magam, amiért betekintést engedett számomra egy olyan titokba, amit nem hittem, hogy eddig sok mindenkivel megosztott, sőt… amennyire ismertem őt inkább tudtam elképzelni forgolódni az álmatlan éjszakák miatt, minthogy a szülei és a falu tudomására hozza, mennyire nem szeret itt élni. Közelebbinek és igazabbnak tűnt a személye, mint eddig bármikor.
- Hogy mondhatsz ilyet a nőtársaimról? Ágymelegítőnek jók, semmi másnak? – Kérdeztem, de szavaimmal ellentétben csupán tettetett felháborodás játszott a hangomban, az ajkaimon cinkos mosoly jelent meg. Akik kaphatóak voltak az ilyen kalandokra, azok megérdemelték, hogy ne legyenek többek, mint egyéjszakás szórakozások és akárhogy próbálták néhányan rejtegetni az erre való hajlamaikat, valahogy mindig kiderült és ugyanúgy néztek rájuk a többiek, mint rám, amikor idejöttem. Emiatt együtt tudtam érezni velük, nincsen rosszabb a szúrós tekinteteknél annak, aki foglalkozik mások véleményével.
Érdeklődve hallgattam, hogy igenis van már választottja, de sajnos elérhetetlen számára. Az arcomra is kiülhetett a sajnálkozás, elvégre hittem abban, hogy mindenki, a világon az összes ember megérdemli a boldogságot, néha mégis csúfos játékokat űzött velünk az élet, mielőtt egyáltalán megláthattuk a szerencsének egyáltalán a szikráját is. Viszont meglepődtem, amikor a véleményemet kérte, hirtelen nem tudtam mit mondani, muszáj voltam elkezdeni rendezni a vele kapcsolatos gondolataimat ahhoz, hogy szólásra nyithassam a számat.
- Nem mondhatom azt, hogy menj és csábítsd el a kiszemeltedet. – Néztem rá őszintén, bocsánatkérően, amiért nem voltam képes teljes mértékben támogatni őt ebben a témában. Ha egy rámenősebb nő egyszer csak úgy döntene, hogy Nik-et szeretné párjának és nem érdekelné, hogy én itt vagyok neki, nekem is rosszul esnének a harmadik fél lépései és elképzelni sem tudtam, mit hozhatna ki belőlem egy e fajta versengés. Nem volt még erre példa az eddig leélt éveim alatt. – Ha egymásnak vagytok teremtve, akkor egymásra fogtok találni. Nem lesz boldog amellett, aki mellett most annak látod, mert mindig hiányozni fog neki valami, amit talán ő sem képes megmagyarázni saját magának, de egy idő után rájön, hogy az a valami te vagy. – Apró mosollyal kerestem meg a tekintetét, próbáltam biztatni. – Szerencsés lány lehet, akiért mindent megtennél. Ismerem talán? – Kérdeztem kíváncsian, engedve az engem majdnem szétfeszítő érdeklődésnek.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 19, 2015 4:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Beállt néhány másodperc síri csend. Ezúttal nem csak Tatia volt zavarban, ez tény. Míg ő kissé elpirulva szemlélte a földet, magam is kínban fordítottam a tekintetemet a tűzhely felé. Annyi a különbség, hogy az én képem nem azért vöröslött, mert zavarban voltam. Rajtam az érzelmeim vettek erőt, de ezt persze nem kötöttem a csinos kis orrára. Alighanem szép ívben repültem volna innen abban a minutumban, az egész falu szégyenére.
Végül aztán összeszedtem magam annyira, hogy fussa egy nemtörődöm vállrándításra, amikor megjegyezte, hogy a falu lányainak bármelyike igencsak jó partinak tartana engem.
- Tudom - válaszoltam vontatottan. - Látom a tekintetüket... bármelyik szívesen jönne a kunyhómba, ha majd valaha saját házat építek. De nekem nem kellenek a falubeli lányok. Egy-egy éjszakát persze remek eltölteni velük, de ennél többet nem akarok egyiktől sem. Van választottam, az tény, de nem ezek között a lányok közt. Az én választottam más. Már csak azért is, mert reménytelenül szeretem. Ő már valaki máshoz tartozik, és soha nem lehet az enyém - mormogom, kerülve Tatia tekintetét. Nincs szükségem a sajnálkozására, én pedig igyekszem úgy fogalmazni, hogy noha benne legyen a lényeg, ne lásson tisztán. Te jó ég, el sem tudom képzelni, vajon hogy reagálna, ha azt mondanám, ő az a lány, akinek a szívemet odaadnám. Alighanem a saját kardommal nyisszantaná le a legnemesebb szervemet, ennek az "élménynek" pedig aztán végképp nem akarom kitenni magam. Ugyanakkor miért is ne puhatolóznék finoman? Tatiának nem kell tudnia, hogy ő a szóban forgó személy.
- Te mit tennél a helyemben? - kérdezem, és bízom benne, azt fogja gondolni, hogy az említett lány Oliverék táborának egyik sátrában lakik. - Te mit tennél, ha szeretnél valakit, aki mással boldog? Elválasztanád őket egymástól, mondván, hogy neked is jogod van a boldogságra, vagy olyan nemes szívű lennél, amilyennek lenned kell, és csak csendben szenvedve néznéd a boldogságukat?
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Tatia kunyhója Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szer. Szept. 16, 2015 9:21 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Bólintottam, őszinte mosollyal jeleztem, hogy számomra igazán semmiség az, hogyha beszélek az öccsével és a tudtára hozom, hogy Elijah szeretne velünk jönni, amint lehetőség adódik a költözésre. Pontos terveink még nem voltak és volt egy olyan érzésem, hogy nem is lesznek… Niklaus vérmérséklete megkívánta a meglepetés erejét, amivel akár a délután folyamán is betoppanhatott volna az ajtómon, hogy közölje: megyünk, nem akar egyetlen percet sem itt tölteni tovább. Nem akadékoskodtam volna, engem sem kötött ide semmi rajta kívül, akár a világ végére is elmentem volna ismét, csak hogy nyugodtan, békében élhessünk és ne kelljen semmi zavaróval foglalkoznunk.
- Mostanában szokásommá vált, hogy ne higgyek hirtelen senkinek. Akkor sem, ha olyanról van szó, akiről nem is feltételezném az árulást vagy a rossz szándékot. – Vallottam be, majd összeszorítottam az ajkaimat utólag is jelezve saját magamnak, hogy nem kellene erről beszélnem. Elijah kedves volt, nem szégyelltem előtte egyetlen gondolatomat sem, mégsem akartam őt terhelni a saját problémáimmal és gondolataimmal. Neki is meglehetett a saját baja, ha már azt tűzte ki céljául, hogy elhagyja az eddigi otthonát, ahol nevelkedett és ahol valószínűleg eredetileg le akarta élni az egész életét. Átéreztem a helyzetét, én is hasonlóképpen tengettem a napjaimat, amikor a ház, ami elvileg az otthonomul szolgált nem volt több négy falnál és egy kerítésnél. Én is megszöktem. Ő miért ne tehetné?
- Zavarba hozol. – Lesütöttem a tekintetemet és éreztem, hogy pírba borult az arcom bókját hallva. Mostanában nem igazán hallottam a szépségemre tett megjegyzéseket, persze kivételt képezett ez alól Nik, aki hajlamos volt napjában többször is elmondani, milyennek tart. Azt hiszem, tőle már megszoktam és nem tudott könnyen kizökkenteni, míg a testvérétől egyáltalán nem volt hétköznapi ez a gesztus.
- Biztos vagyok benne, hogy több lány is örülne annak, ha őket vennéd feleségül. Elég csak az arcukra pillantani, amikor meglátnak, miközben végigmész a falun. – Mosolyodtam el halványan, a fülem mögé tűrve egy kósza hajtincsemet. – Nem hiszem el, hogy még nincsen választottad.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 12, 2015 9:37 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Elmosolyogtam magam, mikor költőinek titulált. Noha nem szerettem volna, ha gúnyolódik rajtam, de ez nem is gúnynak tűnt... sokkal inkább egy kedves megállapításnak. Fura, hogy a falu népe - és eddig maga Tatia is - csak a harcos oldalamat látta. A tettrekész, bátor, küzdő férfit, amilyet maga apám is látni akart. Nos, a jelek szerint létezik egy másik Elijah is. Egy kedves, érző szívű férfi. Aki nem mellesleg halálosan szerelmes a testvére jövendőbeli feleségébe. És aki ezen okból kifolyólag - ne szépítsük - egy orbitális marha.
- Köszönöm, ha megpróbálod meggyőzni Niklaust - mosolygok rá Tatiára. - Tudom, hogy beszélni a férfi dolga lenne, de félek, ő ugyanúgy nem hinné el a szándékaim tisztaságát, ahogy az első percben te sem hitted. Ne is tagadd, nincs értelme, de nem is haragszom érte - teszem hozzá. - Te sokkal jobban értesz hozzá, hogy meggyőzd őt, hogy egyetlen percig, egy pillanatig sem áll szándékomban ártani nektek - fogom meg aztán Tatia kezét, és ajkamhoz emelve megcsókolom. A bőre forró, és az illata mámorító. Különös kettősség egyszerre áldani és átkozni az isteneket. Áldani őket azért, hogy megadták Niklausnak a boldogságot, ás átkot szórni rájuk, mert nem engem szemeltek ki kegyeltjüknek. Tudom jól, hogy bármit is érezzek, mélyen magamba kell temetnek. Apánknál is aljasabb lennék, ha én támadnám hátba a saját, szeretett öcsémet. De akár így, akár úgy, az érzelmeimnek én sem vagyok képes minden pillanatban parancsolni.
- Milyen gyönyörű vagy, Tatia - nézek aztán az említett szemeibe. Barna, akár az enyém... megegyezik a színe, és alighanem a csillogás is, ami most nem csak az ő szemeiben ül, hanem az enyémekben is. - Kedves, gyengéd, és okos. Nem ismerek nálad csodálatosabb teremtményt. Azt hiszem, ha valaha nősülnék, kevés nő jöhetne nálam számításba, mert kevesen érhetnének a nyomodba. Mindig olyan nőről álmodtam, aki olyan, mint... - harapom el a mondatot. Legszívesebben hozzátenném a lenyelt apró szócskát, ami rá vonatkozik, de nem teszem. Így még mindig van lehetőség kimagyarázni magam.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Tatia kunyhója Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Csüt. Szept. 03, 2015 7:01 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Fellélegeztem. Lehet, hogy most már én látom mindenben a nem éppen megfelelő dolgokat és hajlamos lettem rossz következtetéseket levonni, ezeket a hajlamaimat pedig szegény Elijah-án éltem ki az elmúlt percekben, ám nem tehettem róla, kezdtem felvenni azt a szokást, ami leginkább az általam gyűlölt Mikael-t jellemezte. Mondhatni rákényszerített arra, hogy nézzek a hátam mögé és ne bízzak senkiben, ő volt az egyik olyan személy, akinek segítségével megtanultam, hogy sokan inkább báránybőrbe bújt farkasok, mint ténylegesen angyalok. Mégis hogyan lehet egy ilyen férfinak három ennyire tüneményes gyermeke? Rebekah-ról és Finn-ről sajnos nem tudtam elmondani ezt, velük a legkevésbé sem volt harmonikus a viszonyom, de a többiek… Kol-t a barátomnak és igazából cinkostársamnak tekintettem, aki akkor is képes volt mosolyt csalni az ember arcára, ha az a legrosszabb időszakát élte át. Niklaus-t teljes szívemből szerettem, ő volt az, aki segített megtapasztalni az érzést, amiről azt hittem, soha nem lesz lehetőségem átélni. Elijah pedig megfontolt volt, nemes, udvarias és mint kiderült, őszinte is, a szeme csillogásából arra következtettem, hogy felettébb várja már az új életet, aminek lehetőségéről tudomást szerzett és rögtön meg is szerette volna ragadni. Nem csodáltam, hogy ki akart kerülni az apja béklyójából.
- Milyen költői lettél. – Mosolyodtam el a szavait hallva. Ilyen szépen eddig egyikőnk sem fogalmazta meg azt, hogy mit is jelentett nekünk egy aprócska, nem teljesen kidolgozott terv, amelynek bármikor keresztbe tehet valaki. – Ígérem, amint legközelebb találkozok Nik-el, elmondom neki, hogy velünk jönnél. Nem hiszem, hogy bármi kifogása lenne ellene. A testvére vagy és ő is tudja, hogy megérdemled a boldogságot. Ha pedig mégis akadékoskodna, ne aggódj, meggyőzöm. – Jelentettem ki magabiztosan. Jó rábeszélőkém volt, Elijah előtt ugyan nem akartam említeni, hogy múltkoriban éppen miatta veszekedtünk, hiszen az semmit nem változtatna a jelenlegi helyzeten. Mégis volt bennem egy kis félsz emiatt.
- Szeretnél még valamiről beszélni? – Kérdeztem rá aztán. Nem éreztem magam kényelmetlenül a társaságában, ettől függetlenül mintha arra kényszerültem volna, hogy kerüljem el. Talán azért, mert túlságosan is jólesett a vele eltöltött idő.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Szept. 01, 2015 11:55 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Megcsókolom. Meg akarom csókolni... az ajkamon akarom érezni a puha ajkait, nyelvemmel a nyelvét. Fel akarok oldódni az ölelésében, érezni akarom, ahogy belém sóhajt, ahogy halkan felnyög az irántam való vágyakozásban... meg akarom tenni, mert megőrülök, ha nem!
Hátralépett, még időben, szavai pedig jeges vízként zuhantak a nyakamba. Én őrült, csaknem elrontottam mindent... nem mondhatom el neki, hogy szeretem, sem azt, mennyire vágyom rá. Nem, mert nem szabad... nem lehet. És azok után, ahogy fogalmaztam, és ahogy az elmúlt néhány másodpercben viselkedtem, igencsak oda kell figyelnem magamra, hogy többé ne fordulhasson elő hasonló helyzet. Hogy bele fogok halni lelkileg? Meglehet. Sőt, biztos. De őt legalább nem fogom megbántani, és Niklaust sem. Ahhoz meg már elég jól hozzászoktam, hogy mások akaratát vagy érdekeit a magam elé helyezzem. És amúgy is, egy utolsó szemét lennék, ha én rondítanék bele a boldogságukba. Alighanem kivetne magából még a túlvilág is.
- Sajnálom, ha félreérthető voltam - hátrálok magam is egy lépést, és igyekszem mosolyt erőltetni magamra, sikerrel. Még akkor is, ha belül könnyeket ejtek.
- Csak egyszerűen lelkes vagyok, ennyi az egész - teszem hozzá, és hál istennek, hihető és meggyőző tudok lenni. - Mintha az egész életem eddig sötétben telt volna, és most, ezzel a reménnyel kinyílt volna felettem az ég - fűzöm a szavakat egymás után. - Ilyen lehet a földnek a napkelte, vagy az erdőnek a hűsítő zápor a forróság után, a fáradt vándornak a pihenés, és az éhezőnek a tűzhelyen sülő hús - hallgatok el aztán. Na tessék, egészen költői vagyok. Remélem, nem fog csúfot űzni belőlem, mert azt nehezen viselném, még tőle is.
- Azért szóltam először neked, mert szeretnélek megkérni, hogy finoman burkolva, de említsd ezt meg Niklausnak. Az öcsém néha elég kiszámíthatatlan, és noha jó a viszonyunk, ki tudja, szívesen látna-e engem magatok körül. Azt sem tudom, bízik-e bennem igazán - keseredik meg a szájam íze. - Ígérem, ha kedvező a fogadtatás, utána én beszélek vele, és kerek perec, őszintén elmondom neki is azt, amiről most beszélgettünk. Megteszed nekem, Tatia? - ejtem ki a nevét olyan lágyan és gyengéden, ahogy csak kitelik tőlem.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Tatia kunyhója Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Kedd Aug. 25, 2015 3:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem számítottam arra, hogy a mai nap fejleményeként azt könyvelhetem majd el, hogy Elijah szinte kitárja előttem a lelkét. Láttam a szemein, hallottam a hanghordozásán, hogy igazat mond, nem tűnt fel semmilyen színjáték vagy átverni akarás a viselkedésében, de sajnos túl sokszor égettem már meg magam amiatt a naivitás miatt, amelyet kiskorom óta a hátamon hordoztam. Szerettem megbízni az emberekben, mindig hinni akartam nekik és utáltam még a feltételezéseket is, amelyek arról szóltak, hogy valaki rossz szándékkal karöltve szól a másikhoz, ám meg kellett tanulnom, hogy ebben a világban igenis létezik ez a jelenség. Sőt, talán nagyobb mértékben, mint a kedvesség és az őszinteség… az igazat megvallva azt sem tudtam, kiben bízhatnék és kinek hihetnék. Az ítélőképességemen csorba esett, legszívesebben a fülemre szorítottam volna a kezeimet, hogy hallani se halljam, mi történik körülöttem, mégsem tehettem. Nem akartam Elijah szavaiba vágni, sőt egy halvány mosoly rajzolódott az ajkaim köré, amikor újfent megemlítette Kol-t és Freya-t. Ők ketten jobb sorsot érdemelnének. Az a lány… olyan, mint én voltam. Ugyanazt az életet szánták neki, sehol sem volt jobb, mint az én régi otthonomban és akár az életemet is feláldoztam volna azért, hogy ne kelljen végignéznem az újdonsült barátnőm harcát a szüleivel. Ám Elijah… nem hittem volna, hogy közénk szeretne tartozni. Túlságosan kimértnek tűnt, az apai akart előtt meghajlónak, vezetőnek, akinél az egyesek által lázadásnak vélt tevékenység nem enged megtűrést. Ismét egy hibás következtetés, amit csakis saját magamnak róhattam fel.
Meglepődésem fokozódott, amikor Elijah hirtelen elém lépett és kezei közé fogta az arcomat. Közelről nézhettem barna íriszeibe, amelyek nem mástól csillogtak, mint a tisztaságtól. Muszáj volt hinnem neki. Nem lehetett minden hazugság, amit mondott.
- Azt hiszem ezt neked és a testvérednek kellene megbeszélnetek először. Nem szeretnék semmit mondani nélküle. – Ujjaim a kezére csúsztak és hátrébb léptem egy lépéssel, hogy az arcom ismét szabaddá váljon. Hirtelenül érintett a gesztusa és az egyik kijelentése túlságosan megfogott ahhoz, hogy ilyen közelségbe engedjem. Elvégre… miatta kaptunk össze nemrég Nikalus-szal. – Nekem nincs kifogásom az ellen, hogy velünk gyere. Még akkor sem, ha ilyen kétértelmű kijelentéseket teszel. – Aprót nyeltem. Talán én gondoltam túl a dolgot? – Mindenkinek jár egy esély az újrakezdésre. – Mosolyodtam el halványan ismét rá tekintve.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 21, 2015 9:23 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Láttam a szemeiben a bizalmatlanságot, majd a meglepődést. Gyanakvással vegyítve természetesen. Noha megértem az érzéseit, némileg bántanak. Soha, egyetlen percig sem akarom csapdába csalni sem őt, sem az öcsémet. Finn nyilván szíves örömest megtenné, hogy aztán farokcsóváló kutyaként lefeküdjön apám lába elé némi simogatásért, de én nem vagyok Finn. És ha választanom kell Tatia és az öcsém, meg apám közt, habozás nélkül az előbbieket választom. Amiben persze jókora része van annak is, hogy milyen érzelmekkel viseltetem Tatia iránt.
- Jól érzem itt magam, de nem akarok apám akarata és törvényei szerint élni - válaszolom aztán csendesen. - Elvárja tőlem, hogy azt tegyem, amit ő akar. És amint rájön, hogy nemet fogok mondani neki, mindent meg fog próbálni, hogy betörje az akaratomat. Ha kell, nem riad vissza a fizikai erőszaktól sem - borzongok meg, ahogy eszembe jutnak Niklaus sebei. Noha már szépen begyógyultak, a hátán hosszában és keresztben végigfutó forradások bizonyítják, hogy apám nem tűr ellenszegülést semmiben.
- Kérlek Tatia, bízzatok bennem. Tudok a terveitekről, meg Kol és Freya párosáról is. Ha akartam volna, már régen elárulhattam volna apámnak mindent, de nem tettem, és nem is áll szándékomban. Hallgass ide - suttogom, aztán közel hajolok hozzá, és két kezem közé fogom az arcát.
- Veletek akarok élni. Egy új faluban. Új körülmények között, új törvényekkel. Ahol mindenki egyenlő, és nem aszerint szabják meg egy ember értékét, hogy mit tett a múltban, hanem, hogy mit tesz a jelenben. Látni akarom Freya és Kol boldogságát, ahogy összeházasodnak, gyerekeket nevelnek majd, pontosan úgy, ahogyan ti is Niklaussal. Mellettetek fogok állni mindenben. Boldog akarok lenni az életemben, és... - hallgatok el, mert a következő mondat előtt nagy levegőt veszek - téged is látni akarlak, minden nap - fejezem be. Értelmezze úgy, ahogy akarja.
- Mondd el Niklausnak, hogy nem kell tartania tőlem. Nem török majd főnöki babérokra. Az az ő feladata lesz. Végülis, az a falu a ti falutok lesz. Szóval, mit mondasz? Örülsz majd, legalább egy kicsit, ha ott leszek veletek?
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Tatia kunyhója Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szer. Aug. 12, 2015 4:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Azt hiszem kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy az emberek méregetve figyeltek. Amikor idejöttem én voltam a friss hús, másként viselkedtem, mint ők, de a kezdeti kíváncsiságukat és ebből adódó közeledési szándékukat egyhamar letörte a hozott hírnevem, miszerint arra sem voltam képes, hogy a férjem kedvére tegyek és felneveljem a gyermekemet. Illetlen, utolsó nőszemélynek lettem kikiáltva és a helyzetem nem fordult jobbra azzal, hogy megismertem Niklaus-t. Nem akartam közel kerülni hozzá, de ő megértett… ugyanolyan kitaszítottnak érezte magát, mint én, akiket a későbbiekben ismét elkezdett befogadni a közösség, ám mindig volt valami, ami miatt visszaestünk oda, ahonnan elindultunk. A gondolataim hatására megrándult szám széle, mégsem akartam Elijah-t kellemetlen közérzetnek kitenni azzal, hogy az, akivel beszélgetni készült éppen nem a legjobb kedvében volt. Ezért mindössze érdeklődve fordultam felé, hiszen szinte ahogy becsuktam magunk mögött az ajtót beszélni kezdett, nekem levegőt sem volt venni időm. Csupán annyit engedett meg, hogy leüljek, aztán ismét folytatta, én pedig nem értettem, miért ennyire megértő. Neki az lett volna a legjobb, ha Mikael elé tárta volna a terveinket, ezzel megszerezve az apja végtelen bizalmát és ezután semmire sem lett volna gondja. Szinte biztosan ő lehetett volna a falu főnöke az elkövetkezendőkben, minden kívánsága teljesülhetett volna… ennek ellenére azt akarta, hogy velünk jöhessen? Mosolyra húzódott a szám a kérése hallatán, hiszen Mikael csak nem végzett olyan jó munkát a gyermekeivel, mint gondolta, ha az összes el szeretett volna menekülni előle. Először Nik, majd Kol, aztán Elijah… senki sem akart megmaradni az apjuk mellett.
- Sohasem gondoltam volna, hogy nem érzed jól magad itt. – Vallottam be őszintén rá emelve a tekintetemet, megkeresve az övét. Őszintének tűnt. Nem láttam rajta, hogy az egész csupán egy jól kitervelt átverés lett volna, amellyel mindegyikőnket megvezethet és becsaphat, hogy aztán a markába nevetve nézhesse végig a büntetést, ami ránk várt. Nem ilyennek ismertem, sokkal inkább volt jólelkű és kedves, mint körmönfont és utálatos. – Ha a szavaidat komolyan gondolod és nem csupán azért mondod őket, hogy megtudd, igaz-e az, amit megtudtál, akkor velünk jöhetsz. Ha nem így van, az már a te lelkeden száradjon. – Nem hittem, hogy Nik feltétlenül ellenezné a testvére csatlakozását, hiszen eddig semmit nem mondott nekem arról, hogy rossz viszony fűzné őket egymáshoz. És abban az esetben ha Elijah szenved… ő is megérdemli az újrakezdést.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 04, 2015 6:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
(tábor)

Egyetlen szó nélkül érünk el idáig Tatiával. Látom útközben, hogy néhány kíváncsi tekintet felénk fordul, de nem törődöm vele. Ő az öcsém felesége lesz, és családtag. Miért is ne lehetnék kettesben vele? Persze, tudom a választ. Ha tisztában lenne vele, hogy mit érzek iránta, alighanem be sem engedne lépni a házába, Niklaustól pedig számíthatnék minimum egy jókora orrba vágásra.
Bezárom az ajtót magunk mögött, aztán szétnézek, bár a berendezés nem sokban különbözik a többi házétól. Asztal, székek, tűzhely, medvebőrök ágy gyanánt, pár edény a sarokban. Önkéntelenül is a számba harapok, mikor az a gondolat furakodik a fejembe, hogy ezeken a bőrökön alszik... hogy itt lesz nap mint nap Niklausé... és ettől újra a szívembe hasít a féltékenység és a szomorúság. Mindenesetre igyekszem palástolni. Jobb, ha magamba fojtom az érzéseimet. Tudom, hogy képes vagyok rá.
Leülök az egyik székre, aztán két kezem összefonom az asztalon, és felnézek Tatiára.
- Félsz? - kérdezem kedvesen. - Azért, mert rájöttem a tervetekre. Nem kell aggódnod... miattam nem - rázom a fejem. - Ülj le kérlek, és elmondok mindent.
Megvárom, míg elhelyezkedik velem szemben, aztán nagyot sóhajtok, és beszélni kezdek.
- Nem vagyok bolond, Tatia. Tisztában vagyok vele, hogy te és Nik ebben a faluban sosem élhetnétek boldogan. Apám épp csak megtűr téged is, és Niklaust is. Ha a falu népe esetleg szívesen is fordulna felétek, félnek Mikaeltől, és engedelmeskednek az akaratának. Igen, hiába mennél hozzá az öcsémhez, ez a falu sosem lehetne az igazi, boldog otthonotok. És tudom, hogy ezzel ti is tisztában vagytok. Ahogy azzal is, hogy nem véletlenül kötöttétek el apám lovát - hunyorgok cinkosan. - Ébren voltam hajnalban, és láttam, mikor elindultatok. De higgy nekem, egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy megakadályozzalak titeket, vagy értesítsem apámat. Jogotok van a boldogsághoz... bárhol is találjátok meg.
Elhallgatok néhány másodpercre, míg összeszedem a gondolataimat és a bátorságomat, aztán újra beszélni kezdek.
- Nem tudom, találtak-e már helyet a letelepedéshez, és hogy új falut építsetek. De ha igen, veletek szeretnék tartani én is. Ahogy Kol és Freya is - teszem hozzá. - Igen, róluk is tudok - mondom, mikor látom Tatián a meglepetést. - Én sem akarok örökké apám falujában élni, Tatia. Más elképzeléseink vannak a boldogságról, és az életről. Apám azt akarja, hogy Finnel karöltve vegyem át a helyét, ha ő eltávozik az árnyékvilágba, de én ezt nem akarom. A saját boldogságomat szeretném elérni, ugyanúgy, ahogyan te és Niklaus - nyújtom ki a kezem, tenyerembe fogom az ujjait, és kedvesen megszorítom. - Mondd, mit gondolsz? Lenne hely a kunyhóm számára a falutokban?
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Vissza az elejére Go down
 

Tatia kunyhója

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Jackson kunyhója
» Mikaelson család kunyhója
» Tatia Petrova
» Tatia lakása
» Tatia's little affairs

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Múlt :: A vikingek kora-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •